A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 3., csütörtök

Minek nevezzelek szelet

Nem tudtam mi legyen a neve az ételnek, de a férjem elnevezte " Minek nevezzelek? " szeletnek.
Szűz pecsenyéből készült, sok-sok zöldséggel. A körete fűszeres krumpli volt és sült fokhagyma gerezdek.


Hozzávalók:

szűz pecsenye volt nálam, de bármilyen húsból finom lehet

só, bors,
szerecsen dió
fokhagyma
borsikafű
bébi répa
cukor borsó
kukorica
1 nagy doboz tejföl
10 dkg trappista sajt
10 dkg füstölt karaván sajt
burgonya
olaj

Elkészítés:

A pecsenye szeleteket vékonyra kiklopfoltam, fűszereztem sóval, borssal, szerecsen diót, fokhagymát reszeltem rá, borsikafűvel meghintettem.
Olajban picit elősütöttem. Ezután jénai tál aljára fektettem őket és ráhalmoztam a bébi répát, cukor borsót és a kukoricát. Egy nagy doboz tejfölt kikevertem a kétféle reszelt sajttal, amibe szintén  szerecsen diót, és fokhagymát reszeltem és a hús tetejére öntöttem. Egy kevés reszelt sajttal megszórtam.
Lég keveréses sütőben 30 percig sütöttem.

Fűszeres sült burgonyával és olajban sült fokhagyma gerezdekkel tálaltam.

2014. március 14., péntek

Medvehagymás-mascarpones csiga leveles tésztából


Most csigát gondoltam, hogy sütök medvehagyma felhasználásával.
Annyira finom lett, hogy pillanatok alatt eltűnt a tálról, pedig két csomagot használtam fel.

Hozzávalók:

2 csomag fagyasztott leveles tészta
2 doboz mascarpone
10 dkg trappista sajt
1 nagy csokor medvehagyma feldarabolva
ízvarázs
1 egész tojás a csigák megkenéséhez
reszelt trappista sajt a tetejére


Elkészítés:

A leveles tésztákat hagytam szobahőmérsékleten felolvadni.
A mascarponét kikevertem a reszelt trappista sajttal és a feldarabolt medvehagymával.
A leveles tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam vékonyra és megkentem a krémmel.
Tojással megkentem őket, megszórtam sajttal.
Feltekertem, feldaraboltam és légkeveréses sütőben 15 perc alatt készre sütöttem.




2014. március 10., hétfő

Medvehagymás pogácsa

Zsófi, a fiam kis barátnője sütött a héten medvehagymás pogácsát. Annyira finom puha, omlós tésztája volt, hogy meg kellett sütnünk Nekünk is a hétvégén. Zsófi egyedül sütötte nálunk is. Én csak a keze alá dolgoztam. Milyen jó is volt így! :-) Hamar készen lettünk. Elhatároztuk, hogy szombaton ha jó idő lesz elmegyünk Orfűre medvehagymát gyűjteni. Magunkhoz vettük a kosárkánkat és délután elindultunk. Még csak kicsi levélkék vannak, a hétvégére szerintem már szép nagyok lesznek.

Hozzávalók:

1 kg liszt
1 kocka élesztő
tej, pici cukor az élesztő felfuttatásához (tejet annyit használtunk, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk)
30 dkg margarin
1 nagy doboz tejföl  450 gr-os volt  (kb. 2-3 evő kanállal nem használtunk fel belőle)
4 teás kanál só
3 tojás sárgája
végül egy jó nagy csokor medvehagymát aprítottunk fel
tökmag
szezám mag
reszelt sajt
1 egész tojás a pogácsák lekenéséhez

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatta a cukros tejben. Elmorzsolta a vajat a lisztben. Majd beleszórtuk az apróra vágott medvehagymát. Ezt is most tanultuk, hogy ha így készítjük akkor jól megtapad a tésztában a hagyma.
Majd hozzátette a tejfölt, sót, és a tojás sárgáját is. Pár perc alatt meggyúrta és félretette kelni. 3/4 óra hosszat kelni hagytuk. Majd lisztezett deszkán kiszaggata a Zsófi, tepsibe tette. Én tojással lekentem a tetejét, reszelt sajttal megszórtam és tökmaggal, szezám maggal meghintettem. Lég keveréses sütőben kb. 20 perc alatt arany színűre sütöttük őket.

És akkor jöjjenek a képek :-)






Egy-két orfűi képet is hoztam Nektek! Ha erre felénk a Mecsekben jártok Orfűre feltétlenül kiránduljatok el, nagyon szép hely. Az idén április 12-13-án lesz a Medvehagyma Fesztivál Orfűn a Kemencés Udvarban.






Ez pedig az egyik kedvenc helyem, ahol olyan jó megpihenni :-)





2012. augusztus 9., csütörtök

Spagetti paradicsom szósszal



Gaby nemrég kezdett blogolni, de rengeteg finomságot
találtam már nála, ami az elkészítendő ételek mappájában szerepel.
Ezt a finom tésztát is nála találtam. Már régebben készítettem 
finom, sűrű házi paradicsom szósszal ilyen tésztát, de friss
paradicsom hozzáadásával klasszisokkal finomabb volt.

Hozzávalók:

1 csomag spagetti tészta
1 kisebb fej vörös hagyma
3 gerezd  fokhagyma
8 db paradicsom
3 dl paradicsom lé
só, bors, borsikafű,
oregano, bazsalikom, 

zeller levél

a tetejére krém fehér sajt
trappista sajt
petrezselyemzöld

Elkészítés:


A spagettit forró, sós vízben puhára főztem.

A paradicsomot felaprítottam, a vörös hagymát négybe
vágtam és az
aprító gépbe tettem a paradicsommal és a
fokhagymával együtt.
Összeaprítottam.
Feltettem főni a fűszerekkel együtt.
Addig főztem amíg
besűrűsödött.
A spagetti tetejére mertem a kész mártásból,
megszórtam krém fehér sajttal, 
meghintettem a trappista sajttal és apróra vágott
petrezselymet szórtam rá.


2012. február 3., péntek

Rakott krumpli gazdagon


Tegnap egy egyszerű, de annál finomabb ebédünk volt.
Ahány ház annyiféle formában készül.
Én sem készítem sohasem egyformán, valamilyen
újabb hozzávaló mindig kerül bele.
A tejföl mennyiségét biztos sokallni fogjátok, de
mi így szeretjük, ha jó szaftos.

Hozzávalók:

1,5 kg burgonya
gyulai kolbász 
bacon szalonna
4 db kemény tojás
2 nagy doboz tejföl
10 sajt füstölt sajt
15 dkg trappista sajt
2 fej lila hagyma
1 csokor metélő hagyma
só, bors, ízvarázs
olaj

Elkészítés:

A krumplit megpucoltam és vastagabb
karikákra vágtam.
Feltettem sós vízben főni.
Közben a kolbászt karikákra, a bacont csíkokra,
a hagymát szeletekre vágtam.
A tojásokat megfőztem és felkarikáztam.
A tejfölbe belekevertem egy kis sót és a
felaprított metélő hagymát.
Amikor a krumpli puhára főtt leszűrtem és a kiolajozott
tepsibe terítettem egy réteget.
Sóztam, frissen őrölt borsot tekertem rá,
megszórtam ízvarázzsal.
Majd egy réteg tejföllel áthúztam.
Rászórtam a kolbászt, bacont, hagymát, majd a
kétféle sajtot uborka gyalun
lereszeltem és így került a tetejére.
Következett megint egy réteg tejföl majd
a maradék krumpli.
A tetejére ismét tejföl került.
Lég keveréses sütőben 225 fokon 25 percig sütöttem, majd
amikor már szép piros, ropogós
volt a krumpli, gazdagon megszórtam a
kétféle sajt keverékével.

Most a sajt volt az új hozzávaló benne. 
Nem bántam meg, hogy beletettem, finom, krémes,
lágy karaktert adott neki.

2012. február 2., csütörtök

Sajtmártásos tészta Joli barátnőmnek ajánlva


A minap Joli barátnőmnél voltunk és ebédre rendeltünk
magunknak egy ilyen finomságot.

De nem ebben a formában készült amit ettünk.

Hamarosan el fogom készíteni úgy is. :))
Annyira ízlett, hogy elkészítettem itthon is.
Ez ha lehet még finomabb volt!


Hozzávalók:


1 csomag szarvacska tészta
1 csirke mell
3 szelet bacon szalonna
1 csokor metélő hagyma
1 tubus natur sajt krém
15 dkg trappista sajt ( ha van füstölt akkor az is lehet,
fele-fele arányban )
só, bors, bazsalikom, szerecsen dió
fokhagyma
vöröshagyma
olaj
Besamel mártás elkészítését itt találjátok.


Elkészítés:

A tésztát forrásban lévő sós vízbe öntöttem és gyakori
kevergetés mellett puhára főztem..
Amikor puha leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem. 
Közben a csirke mellet csíkokra vágtam. Serpenyőben kevés
olajat hevítettem és az apró kockára vágott vöröshagymát
megpirítottam, majd hozzáadtam a csíkokra vágott csirke mellet. Fehéredésig 
pároltam a húst, majd kevés vízzel felöntöttem. Ízesítettem a
fűszerekkel, a fokhagymát a végén reszeltem hozzá.
Egy másik serpenyőben eközben megpirítottam a kockákra
felvágott bacon szalonnát. A zsírját nem öntöttem ki, ezzel
kentem ki a jénai tálat, amibe a tésztát borítottam. Elkészítettem
a besamel mártást, a végén tettem bele a natúr sajt krémet és a
reszelt sajt felét, jól elkevertem.
Sóval, borssal, reszelt szerecsen dióval ízesítettem a mártást.
A tésztát összekevertem a csirke mellel, baconnal, a felaprított
metélő hagymával, majd nyakon, 
öntöttem a besamellel. 
Az egészet jól elkevertem.
225 fokon, lég keverésen 20 percig sütöttem. A végén
megszórtam a maradék sajttal és arany színűre pirítottam a tetején.


2011. december 22., csütörtök

Ropogós sajtgolyók Anditól


Amióta ezt a sajtgolyó receptet felfedeztem Andinál azóta
nem készítek rántott sajtot.
Ebben a változatban azt szeretem, hogy biztos, hogy
nem folyik ki a sajt.
Andi nem írt mennyiségeket a hozzávalóknál.
Én általában 30 dkg sajtból szoktam készíteni.


Hozzávalók:

30 dkg reszelt trappista sajt
(lehet fele füstölt sajt is)
2 egész tojás
őrölt bors,
reszelt szerecsen dió
most tettem bele 3 csík apróra szeletelt
bacon szalonnát
zsemle morzsa
olaj a sütéshez

Elkészítés:


A hozzávalókat jól összegyúrtam.
Kis golyókat formáltam  a masszából, zsemle
morzsába
hempergettem és forró olajban
kisütöttem.





2011. november 9., szerda

Kelbimbó és brokkoli csőben sütve


A kelbimbót eddig még csak vajban párolva és főzeléknek
készítettem el. Most volt egy csokor 
brokkoli itthon és fél kg kelbimbó is. Gondoltam csőben
fogom megsütni! Milyen jól tettem! Mennyei volt!


Hozzávalók:
1 brokkoli
fél kg kelbimbó
15 dkg bacon szalonna
2 tasak gyors rizs
15 dkg trappista sajt a tetejére


Elkészítés:


A brokkolit rózsáira szedtem, a vastagabb szár részeket
eltávolítottam. Megmostam és feltettem főni. A főző
vizet sóval, ízvarázzsal ízesítettem.
Hamarabb megfő, mint a karfiol. 
A kelbimbóval is ugyanígy jártam el.
Szerintem legközelebb együtt fogom őket főzni,
mert kb. egyszerre főttek meg.
A rizst is odatettem főni.
A bacon szalonnát apró darabokra vágtam és
serpenyőben megpirítottam.
Közben lereszeltem a trappista sajtot és
elkészítettem a besamel mártást.


Besamel mártás hozzávalói és elkészítése:

15 dkg vaj
10 dkg liszt
kb. 7 dl tej
só, fehérbors, reszelt szerecsen dió

A vajat felolvasztottam és
hozzászitáltam a lisztet.
Aranysárgára pirítottam  és hozzáöntöttem  a tejet,
miközben folyamatosan kevertem, hogy
nehogy csomós legyen.
Fűszereztem és besűrítettem.


Közben megfőttek a zöldségek és a rizs is.
Leszűrtem őket.
Egy tálat vékonyan kikentem vajjal és alulra tettem a rizst, majd a ropogós bacon kockákat.
Aztán rákerült a kelbimbó, brokkoli páros is.
A végén nyakon öntöttem a besamellel és előmelegített sütőben 20 perc alatt arany színűre sütöttem.


A sütési idő vége előtt 5 perccel megszórtam
bőven a reszelt sajttal.

2011. június 10., péntek

Karalábé leves sajt ropogóssal

Volt itthon két zsenge karalábé a hűtőben. Bazsi nem 
olyan nagyon szereti a karalábét, így 
muszáj volt valamivel feldobni. Gondoltam sajt 
ropogóssal fogom tálalni, mert a sajt az jöhet
minden mennyiségben és formában neki. 
Nem tévedtem! Jót lakmározott belőle.

 A leves hozzávalói: 

2 db karalábé
fél kg krumpli
3 db sárgarépa
1 db zöldség
petrezselyem zöld
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors, ízvarázs
olaj
ízlés szerint tejföl

Elkészítés: 

Kevés olajon megdinszteltem az apróra 
vágott vöröshagymát.
A krumplit, karalábét megpucoltam, 
megmostam és kockákra vágtam.
A sárgarépát, zöldséget úgyszintén.
Amikor már szép arany színű volt a vöröshagyma 
rászórtam a sárgarépát és a zöldséget.
Kicsit pirítottam, hogy a sárgarépa kiengedje a színét, 
ettől lesz szép aranysárga a levesünk.
Ekkor tettem bele a karalábét és a krumplit.
Ízesítettem sóval, borssal és ízvarázzsal.
Amikor már majdnem puhák voltak a zöldségek 
akkor reszeltem bele a fokhagymákat.
A végén megszórtam apróra vágott petrezselyem zölddel. 
Így szerintem sokkal jobban érezni a petrezselyem 
ízét és a szép üde zöld színe is megmarad.
Tejfölt kínáltam hozzá.



A sajt ropogós elkészítése: 

20 dkg bármilyen sajtot a reszelő 
apró lyukán lereszeltem.
A tepsit sütő papírral kibéleltem.
Kb. 8 cm átmérőjű halmokat 
tettem a sajtból a tepsibe.
A sütőt grillre, lég keverésre állítottam 250 fokra.
Pár perc alatt megpirultak 
a sajt korongok.
Amikor kihűltek akkor leszedtem a sütő 
papírról és a leveshez ezt kínáltam.
 
 
 


 

2011. április 1., péntek

Sajtos-zöldfűszeres buborékkenyér


Ezt a kenyérke receptet is Krisztitől mentettem le.
Nem szeleteltük, hanem törtünk belőle egy darabot és 
mindenki azt tett, kent 
rá, amit szeretett volna.
Már többször megsütöttem. Volt, hogy a kakukkfű helyet  
provanszi fűszer keveréket
szórtam rá.
Köszönöm Kriszti!

Hozzávalók: 

1 tasak Oetker szárított por élesztő (nekem rendes élesztőm 
volt azzal is működött)
1 teás kanál cukor,
250 ml meleg víz
750 ml finom liszt (3 bögrének felel meg általában)
1 teás kanál só, 
2 evő kanál olaj
1 bögre reszelt trappista vagy cheddar sajt, (volt, hogy fele-fele 
arányban használ-
tam trappista sajtot és füstölt sajtot)
10 dkg olvasztott tea vaj,
1/4 bögre apróra vágott petrezselyemzöld
3/4 teás kanál szárított kakukkfű

Elkészítés: 

A meleg vizet a dagasztó gép üstjébe öntöttem. 
Beleszórtam a 
cukrot és az élesztőt
belemorzsoltam. Elkevertem, felfuttattam. Közben kimértem, 
megszitáltam a lisztet
és elkevertem a sóval. Amikor már az élesztő felfutott 
ráöntöttem a lisztet. Beleöntöttem
az olajat és elindítottam a gépet. A kenyér tészta 
állagának rugalmasnak kell lennie. 
Akkor jó amikor már elválik az üst vagy az edény falától. 
A gépben kelesztettem.
Amikor már duplájára nőtt akkor kivettem és a gyúró 
lapon belegyúrtam a reszelt 
sajtot. Ezután még 10 percig pihentettem a tésztát 
letakarva egy konyharuhával.
Majd 20 x 25 cm-es téglalappá nyújtottam, és  
kb. 48 db-ra vágtam fel. A darabkákból
gombócokat gömbölyítettem, melyeket megforgattam a 
felolvasztott, fűszerekkel elkevert
vajban. A cserépedényt kivajaztam és két sorban 
lerakosgattam a gombócokat.
Letakartam és 30 percig kelni hagytam. Előmelegített 
sütőben, közepes hőfokon, piros, 
ropogósra sütöttem. 
 
 
 

2011. március 20., vasárnap

Medvehagymás, kapros krémsajt


Az én kedves Barátnőm receptje, amit már nagyon sokszor elkészítettem.
Ezúton is köszönöm Neked Andikám! 
Egy picit változtattam az elkészítésén.
Így még krémesebb lett.

Hozzávalók: 

1 nagy doboz natur joghurt ( én Danone könnyű is finom joghurtot használok hozzá )
2 dl hab tejszín  ( Milli márkájút vettem most, fontos, hogy 30 % zsír tartalmú legyen )
amit én változtattam: tettem bele 1 kis doboz 20 %-os tejfölt
só, ízlés szerint fűszerek (most medvehagyma és kapor került bele )

Elkészítés: 

A hozzávalókat mind összekeverem.
Fogok egy tálat.Belehelyezek egy nagy szűrőt amibe ez a massza belefér.
Teszek bele egy tiszta fehér konyharuhát, vagy gézt.
Beleöntöm a masszát.
Szoba hőmérsékleten hagyom lecsöpögni. Általában 1 nap alatt kicsöpög a savó belőle.

Ízesítettem  már: őrölt köménnyel, fokhagymával, durva borssal, csak natúran, zellerrel, kaporral,
chilivel. 


Amikor már elég szilárdnak érezzük akkor kiborítjuk a szűrőből egy
tányérra és hűtő szekrényben tároljuk.
Sajnos az eltarthatóságáról nem tudok nyilatkozni, mert nálunk
nagyon hamar el szokott fogyni. 
 
 
  
 

2011. március 11., péntek

Krémsajttal töltött gomba



Hozzávalók:

50 dkg gomba
15 dkg otthon készített fűszeres krém sajt  ( lehet bármilyen bolti is )
15 dkg füstölt trappista sajt
zöldpaprika, paradicsom, fokhagyma, oregano 
olaj

Elkészítés: 

A gombákat megpucoltam, megmostam, a szárát kiszedtem és kissé kimélyítettem gomba kalapokat.
Megtöltöttem a fűszeres krém sajttal, ráfektettem a trappista sajt lapokat.Megszórtam a tetejét oreganoval.
Sót nem használtam, mert a gomba elég sok vizet enged, 
a végén sóztam.   
A sütő edénybe kevés olajat öntöttem, beleültettem a gomba fejeket, köré szórtam a fokhagymát, karikára szelt zöldpaprikát, paradicsomot.
Előmelegített sütőben lég keverésen 200 fokon 25 perc alatt készre sütöttem.  
 
 

2011. március 6., vasárnap

Paradicsomos rakott csirkemell


Mikor Citromhab még februárban feltette a paradicsomos rakott csirke mell receptet Lajos Maritól, már akkor tudtam, hogy én ezt el fogom készíteni. Ebből a sorozatból nagyon sok könyvem van nekem is, de a csirke- és pulyka étel című könyve nincs meg.
Ma reggel kutatást tartottam a fagyasztóban és találtam egy csomag csirke mellet. Gondoltam akkor most itt az alkalom és elkészítem.
Nem bántam meg, mert mindenkinek nagyon ízlett és felvettük a gyakran elkészítendők listájára.

Hozzávalók: 

1 kg burgonya
4 db csirkemellfilé
4 db paradicsom
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
15 dkg mozzarella sajt
olaj, só, bors, 
görög vagy provanszi fűszer keverék 

Elkészítés: 

A csirke melleket feldaraboltam, egy tálba tettem. Megszórtam a görög és a provanszi  fűszer keverékkel, meglocsoltam 2 evő kanál olajjal és 2 órát pácoltam. Betettem a hűtőbe.

A recept szerint meg kellene héjában főzni a krumplit, ezután meghámozni és mikor kihűlt akkor karikákra vágni.
No ekkor nagy baj történt. Gondoltam nem héjában főzöm meg a krumplit, hanem megpucolom és felvágom karikákra és úgy főzöm meg. Oda is tettem sós, vízben a karikára vágott krumplit.
Megfőtt, leszűrtem és magára hagytam, elkezdtem sütni a húst.
Kis idő múlva nézem a krumplit és feketére változott a színe. Kimondhatatlanul mérges lettem, boltba nem volt kedvünk menni már. Benéztem a fagyasztóba és találtam egy héjában sült gerezdes fagyasztott krumplit.Így az került most a csirke mell alá.
 
A csirke mell alól a pác levet teflon serpenyőbe öntöttem, pótoltam még olajjal és a csirke melleket
pirosra sütöttem.
A vöröshagymát apróra vágtam és a fokhagymával együtt abban az olajban amiből kivettem a csirke melleket aranysárgára pirítottam.

A sütő tálat kikentem ezzel az olajjal. A karikákra vágott krumplit beletettem volna, de kénytelen voltam a fagyasztottat, sóztam, borsoztam.
Ráöntöttem a pirított hagymát a krumpli tetejére.
Rárakosgattam a csirke melleket, sóztam és megszórtam a görög és a provanszi  fűszer keverékkel.
Beborítottam a paradicsom szeletekkel és a tetejére rakosgattam a felszelet mozzarellát.
Előmelegített 200 fokos sütőben lég keverésen sütöttem, kb. 25 percig, mert már minden hozzávaló megfőtt, megsült. 
Pirulásig sütöttem.

Citromhab azt írja, hogy előtte való este is elkészíthetjük, de ekkor fóliázzuk le és hűtőben tároljuk.
Szerintem éppen ezért nagyszerű vendég váró étel. 

Nekem 2 db csirke mell filém volt itthon.
Fagyasztott krumplival készítettem.  
2 db vöröshagymát és 4 gerezd fokhagymát használtam, mert szeretjük nagyon őket.
Görög és provanszi fűszer keveréket is használtam. 



 

  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...