Piskóta:
- 3 tojás
- 3 kanál cukor
- 2 kanál liszt
- 1 kanál cukrozatlan kakaópor
A tojások fehérjét a cukorral
kemény habbá vertem, egyenként belekevertem a sárgákat, majd óvatosan
beleforgattam a kakaóval elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt, 24 cm-es
kapcsos tortaformában megsütöttem.
Míg a kakaós sült , elkészítettem a fehér piskótát is a fentiek szerint, csak a kakaó helyett is lisztet használtam.
Mind két lapot kétfelé vágtam.
A karamell krémhez :
25 dkg cukrot aranybarnára karamellizáltam, majd felöntöttem 2dl tejjel.Óvatosan kell beleönteni a tejet, mert nagyon fröcsköl!
Mikor teljesen elolvadt a
karamell a tejben, kimértem belőle 3 dl-t, és 1 csg karamell ízű
pudingport elkevertem benne 3 dkg cukorral, és sűrűre főztem. 20 dkg
puha vajat 20 dkg porcukorral habosra kevertem, és a kihűlt pudingot is
belekevertem.
ganache krém:
- 2 dl tejszín
- 15 dkg étcsoki
A tejszínt megmelegítettem, majd bele tördeltem a csokit. Kevergettem amíg a csoki el nem olvadt, majd teljesen hagytam kihűlni. Hűtőbe tettem kb 1 órára. Kicsit kihabosítottam.
Alulra fehér piskótát tettem, megkentem karamell krémmel, rá egy barna piskóta, arra a ganache krém, megint barna piskóta, karamell krém, és a végére fehér piskóta
A karamellel teljesen bekentem kívülről, a csokissal pedig díszítettem.
A díszeknek kevés cukrot karamellizáltam, majd sütőpapírra rács mintákat csurgattam. Mikor megdermedt, a tortára tettem.