A canellonit mindenki nagyon szereti
nálunk, ezért sokszor készül.
A töltési variációk végtelenek, ezért
változatosan el lehet készíteni.
A gyerekek különösen szeretik.
Nem olcsó tészta, de nagyon, nagyon kiadós és
persze isteni finom!
Hozzávalók:
1 doboz Barilla canelloni tészta
30 dkg darált hús
20 dkg zöldborsó
3 sárgarépa
2 zöldség
1 fej vörös hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors,
bazsalikom,
oregano,
őrölt piros paprika
olaj
vaj darabkák a tetejére
A besamelt a szokásos módon készítettem el.
Elkészítés:
Először a besamelt készítettem el.
Majd a vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároltam.
Hozzáadtam a darált húst és a szokásos
módon fehéredésig pirítottam.
Ekkor hozzátettem a karikára vágott sárgarépát,
zöldséget, majd végül a zöldborsót.
Kicsit pároltam, megszórtam piros paprikával.
Ízesítettem a fűszerekkel.
A főzési idő vége fele reszeltem bele a fokhagymát.
Az így készült ragut hosszú koktélos kanál
segítségével töltöttem a csövekbe oly módon, hogy egyik
felét befogtam az újjammal, hogy ne tudjon kifolyni
a töltelék.
A jénai tál aljára egy vékony réteg besamel került.
Ezután sorban lerakosgattam a megtöltött
tészta csöveket.
Majd áthúztam egy réteg besamellel, majd megint
a canelloni tészták következtek.
Így folytatódott még el nem fogyott az alapanyag.
A tetejére is besamel került, amit vajdarabkákkal
szórtam meg.
225 fokos sütőben légkeverésen 25 percig sütöttem.
Közben azért ellenőrzöm, hogy a csövek megpuhultak-e.
Végül bőven megszórom reszelt sajttal és
még egy kicsit visszadugom a sütőbe.