Ezt a receptet a Nők Lapja Cafe-ról hoztam Mpisti receptje.
Hozzávalók:
A linzer tésztához:
15 dkg vaj,
7,5 dkg por cukor
22,5 dkg liszt
A lisztet és a por cukrot összekeverjük és belemorzsoljuk a vajat is.
Ezután már gyorsan dolgozunk, mert a zsiradék kicsapódhat és a tésztának nem lesz jó állaga.
Amikor ezzel megvagyunk akkor elővesszük a pite formánkat és akkorára nyújtjuk a tésztát, hogy
a peremére is jusson. Előmelegített sütőben sütjük, de nem teljesen készre, mert majd még kétszer
visszatesszük a sütőbe.
Eközben elkészítjük a túrós tölteléket.
A töltelék hozzávalói:
30 dkg áttört túró
1 db tojás
7 dkg cukor
2 evő kanál búzadara
vanília aroma
1 egész citrom héja (bio)
mazsolát is lehet beletenni
A túrót áttörtem, hozzátettem a tojást, cukrot, búzadarát, vanília aromát és reszelt citrom héját.
A búzadara azért kell bele, mert a cukor és a túró vizet enged és a búzadara megköti ezt, ezáltal nem ázik el a tésztánk.
A tészta is közben elkészül. Kivesszük a sütőből és rákenjük a túrós masszát.
Visszatesszük a sütőbe és most már kicsit jobban megsütjük.
Amikor a túró megsült, megpirult a tetején akkor vegyük ki és hagyjuk hűlni.
Ekkor készítjük el a tojás habot a tetejére.
A hab hozzávalói:
4 tojás fehérje
6-7 evő kanál víz
20 dkg cukor
Beleöntjük a vizet egy kisebb edénybe.
15 dkg cukrot teszünk bele és tűz fölött besűrítjük. Ez lesz a cukor szirupunk.
A maradék cukrot a tojás fehérjéhez tesszük és gőz fölött habbá verjük.
A cukor szirupot közben óvatosan lassan csurgatva adagoljuk a habhoz és közben verjük a habot,
míg szép fényes nem lesz.
Ha elkészült a hab akkor egyenletesen rákenjük a túrós linzerre, villával hullámos vonalakat is
rajzolhatunk rá.
Én most rácsoztam a tetejét hab zsákkal. Amikor ezzel készen voltam akkor vékonyan megszórtam
por cukorral a tetejét.
Visszatesszük a sütőbe és szárítjuk a habot.
Amikor megsült a rácsok közepébe barack lekvárt pöttyintettem.
Az arányokat átalakítottam az én pite formámra.