A zalai tájat mindig
is a szőlők tették híressé és emlékezetessé, a magyar kultúrát minden elemében
hordozó tájjá: a történelmi Zala megyében 1860-ban 34 000 borházat és pincét
számoltak össze.
„A szüret az őszi munkák ünnepe volt. Reggel korán
kezdődött és estig tartott. A szőlőt lányok és asszonyok szedték vödrökbe, majd
egy fiatalabb férfi hordta a pincébe. (Göcsejben a pincét hajléknak nevezték.)
A szüret sok vidámsággal, jókedvvel és sok-sok nótával telt el. Csak délben
ettek. A hegyi gulyást legtöbbször szabad tűzön, bográcsban a gazda főzte. (Nem
a gazdaasszony!) A szüretelők délidőben ebédeltek a pincében vagy a szabadban,
az időtől függően. Legtöbbször egy hordóra tett nagy cseréptálba öntötték a mindig
csípősre főzött gulyást és a tálat körülállva, fakanállal ették a gulyást.
Másodiknak szilvalekváros kalácsot és perecet fogyasztottak. Este a szüretelők
hazavittek egy-egy vödör szőlőt és hazainduláskor kézből ettek még kalácsot.( Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek
kiadványból idézve.)”
Én emlékeimben
is sok-sok vidám hangulatú szüret él, amikor még összejött a család, a rokonság
és a barátok. Egész nap nótaszóval, viccekkel és egymás ugratásával haladt a
munka. Este senki nem rohant haza, közösen beszélgetéssel, énekkel és tánccal múlatták az időt.
S azok a régi
szőlőfajták, amik erre a vidékre voltak jellemzőek, bizony már csak az
emlékeimben élnek. Bár apró szeműek és boruk alsó kategóriás volt, azért nagyon
jó ízűek és különleges illatúak, mint az Izabella, Delavári, Saszla, Noah, Kormin,
Othelló…
Ezek a fajták jó fagytűrőek és
gombabetegségeknek ellenállóak voltak. Direkt termők lévén rézen, kénen, némi
rovarvédelmen kívül mást nem igényeltek, esetleg extra rossz időjárás esetén. Nem
kellet agyon permetezni, mint a mostani nemesített fajtákat!
-
Ezen
fajták telepítése, pótlásra való felhasználása Magyarországon évtizedek óta
tilos, az érvényes Bortörvény rendelkezése alapján tőkéit 2000 végéig ki
kellett vágni.
Megint győzött a
piacgazdálkodás a hagyományok felett!
A szőlőről gyakran, mint boralapanyagról beszélünk, annak
ellenére, hogy az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. A frissen szedett
gyümölcsben a legtöbb a vitamin, együnk sok szőlőt!
„A
népi orvoslás a szőlőt számtalan jó tulajdonsággal ruházta fel. Könnyen
emészthető, kiváló vértisztító és vizelethajtó hatásának köszönhetően minden
olyan bajra ajánlották, ami nehéz emésztéssel járt, vagy épp annak volt a
következménye (pl. székrekedés, vese- és májbajok, vagy aranyér). Az
idegrendszer kiváló táplálékának, az elveszett izomenergia pótlójának tartották
(gondoljunk csak a szőlőcukorra). Sápadt, vérszegény, rosszul táplált
betegeknél, idegesség, szívbaj esetén és női bajok ellenszereként alkalmazták.
Tisztító hatásánál fogva köszvény, asztma és reuma kezelésére is használták.”
S ha már unná a család a szőlőevészetet, italkén is be
lehet lopni az étrendjükbe, egy kis tejjel, mézzel különlegesen ízletes turmix
készíthető belőle. A musttal szemben az előnye, hogy benne van a szőlő héja és
a magja is, ráadásul aprítva.
„A szőlő héjában és magjában koncentráltan
található az egészségre jó hatást gyakorló vegyületek. Különösen ajánlott azok
számára, akik sokat ülnek a számítógép képernyője előtt. Hatására csökken a
szemgyulladás, nő a szem alkalmazkodó, és látóképessége valamint a
kontrasztérzékenység.”
A dzsem is
nagyon finom a szőlőből, csak át kell passzírozni, mert a héja és a magja
összeáll a tetején. Kompót is készíthető belőle, sőt savanyúságként is remek.
A Dimbes-dombos szőlősorokkal tűzdelt Zalai táj, a
dombhátakon sorakozó pincék, azt üzenik mindannyiónknak: látogassunk ide,
„hallgassuk” meg tanácsait, értsük meg üzenetét. Ezért ajánlom e szép
borvidéket az érdeklődők figyelmébe.
Ahogy a régi, patrióta nemesek egykor mondták: „Fel,
Zalába!”
