A szilvásváradi kiruccanás előtti napokon nem jöhetett szóba lefekvés előtt más mese, mint az Anna és Peti, annak is az a fejezete, ahol a család a piros kocsijukkal a Szalajka völgybe kirándul, épp úgy, ahogyan mi is terveztük.
Szóval várták a lányok, hogy újra bőröndökbe csomagoljak, mert a bulgáriai nyaralás élménye még elevenen élt bennük, vágytak egy újabb közös kalandra, a megszokottól eltérő ágyakra, az étteremre, szakács- és pincér bácsikkal való kokettálásra és a meglepetés programokra. Az ígéretesnek tűnő szállás honlapja csendet, nyugalmat ígért az oda látogatónak és én tudtam, hogy bármennyire is vágyom pont erre a kettőre, lányaim és Zoltán decibeljeinek köszönhetően biztosan nem lesz benne részem. Igaz pihenésre sem számítottam, csak levegőváltozásra, mégis több alkalommal is csatlakozhattam a lányok délutáni alvásához, ami bármilyen fiatalító kúránál többet ért.
A Szalajka Liget hotel három szobás, kandallóval, konyhával felszerelt házában szálltunk meg, mert nagycsaládoséknak ez a legkényelmesebb. Legszívesebben a teraszon aludtam volna, mert a zöld dombok, hegyek látványa kifejezetten nyugtatóan hatott rám.
Egész ottlétünk alatt a többgyerekes családmodell legkülönbözőbb típusaival találkoztunk, közülük is a pálmát az a négy lányos család vihette el, akik nagylányuk mellett hármasikrekkel büszkélkedhettek. Az erdei kisvasúton találkoztunk velük és őket figyelve úgy döntöttem, egy darabig nem panaszkodom az ikres lét nehézségeire (igaz eddig se volt jellemző rám).
Szóval gyerekparadicsom a egész Bükki nemzeti park,mert ugyan melyik gyerek ne jönne totális lázba egy nyitott kocsis vonatozástól az erdő közepén...
A millenniumi kilátóhoz ameddig lehetett autóval mentünk, majd a pár méteres meredek szakaszt már gyalog tettük meg, a 103 lépcsőről nem is beszélve. A lányok sajátos módon, hasalva csodálták a tájat..

Ezzel a programmal, úgy éreztük az aznapra tervezett kirándulásunknak bőven eleget tettünk és más szórakozás után néztünk.
Például boboztunk. Vagy az extrém parkban azzal a gumiköteles micsodával ugráltak a lányok, én pedig új szerelmet találtam magamnak, nevezetesen az íjászatot, amiben a kezdeti bénázások után egész komoly sikereket értem el. Az íjászatra pedig a belső karomon lévő lila foltok mai napig emlékeztetnek, viszont egy életre megtanultam, hogy a könyökömet kifelé kell fordítani. Van a kerületben egy íjász klub, a végén benézek oda.

Amikor ismét az erdőbe vágytunk, lovaskocsi után néztünk. Mámorító érzés a magunk fajta városi embereknek lovaskocsin vagy a lányok szerint hintón az erdőt járni, gyönyörködni a festői tájban.

A Szalajka völgyben kötelező program tátott szájjal bámulni a Fátyol vízesést és vizesnek lenni a hideg patakon való átkelés következtében. Ajánlott megkóstolni a sült pisztrángot és bekéredzkedni a pisztráng füstölő üzembe, ahol tekintettel a három kislány ártatlan pofikájára, a kulisszák mögé is beleshettünk, majd 5 db szuvenírnek szánt, vákuumfóliázott füstölt pisztránggal gazdagabban léptünk ki az ajtón.



Hannát persze a lipicai lovak izgatták a leginkább, így természetesen elmentünk a ménes gazdaságba, ahol szegény kénytelen volt az igazi lovak szemlélése előtt végignézni a kocsimúzeum gazdag kiállítását.
Csak ezután nézhette testközelből hogyan etetik éppen az anyakancákat, majd később az alig két hónapos lovacskákban gyönyörködhettek saját kiscsikóim. Ismét érdemes volt szóba elegyedni a lovász fiúval, aki butuska kérdéseinkre türelmesen válaszolt, így megtudtuk, hogy a lipicai lovak sötét szőrrel születnek, csak azután szürkülnek ki és amit én fehérnek hívok az nem fehér, mert az csak a mesében létezik.
Persze a lányok elégedetlenkedtek, ők lovagolni szerettek volna, így kerestünk egy megbízható pónit a közelben, amin fejenként egy-egy kört mehettek.
Egerbe is elugrottunk,


kivonattal a Szépasszonyvölgybe zötykölődtünk, ott ittunk egy pohárka bort, a lányok pedig bornak látszó jeges teát.

Kiváló alkalom volt ez arra, hogy Hannának elmeséljük mennyire híres az egri borvidék, mire jó a bor és hol kezdődik az alkoholizmus. Imádom legnagyobb lányomban, hogy mindenre fogékony és nyitott, okos kérdéseket tesz fel és valóban komoly témákról is nyugodt szívvel beszélhetünk vele. (hazafelé úton bekanyarodtunk az említett völgybe, hogy kizárólag vérszegénységem hathatós javulása végett, vegyünk egy demizson édes vöröset, ami most is a hűtőben figyel, hívogat és közben vészesen fogy..)
Egerben igyekeztem a leghitelesebb forrásból, egy kisgyerekes anyuka szájából megtudni hogy hol kapható a város legjobb fagyija, így pár perc múlva már mindenki a békebeli ízekre emlékeztető hideg finomságot nyalta.

Úgy éreztük magunkat a szilvásváradi házban,mintha a sajátunk lett volna. A lányok legalábbis nagyon gyorsan belakták, esténként a természetesen befűtetlen kandalló előtt játszottak viszonylagos egyetértésben. Mosolyogva gondolok vissza a szabályrendszerre amit annak érdekében kellett alkotnunk, hogy ne menjenek ölre azért, hogy ki dugja be az ajtónyitó kártyát a résbe és amely szabályt tökéletesen elfogadtak és betartottak. Az ózondús levegőnek köszönhetően ebéd után csaknem három órát aludtak és boldogan velük tartottam a forgó kerti locsoló átugrásában...
Utolsó napunk reggelén aztán gondoltam egyet és felvettem az edzőcipőmet, hogy az erdőben gyalogoljak egyet. Nem sétára kell gondolni, hanem gyors, ütemes léptekre, ami szerintem sokkal kíméletesebb, mint a futás. Ennél már csak a nordic walk lehet izgalmasabb, nekem való, el is határoztam, hogy utána járok!! a közeli lehetőségeknek.

Voltam én már Egerben és Szilvásváradon is. Utóbbiban még szüleimmel, SZOT beutalóval, előbbiben pedig az Express utazási iroda által szervezett angol nyelvi intenzív kurzus miatt, tizenpáréves koromban. Akkor is tetszett és most, három gyerekkel is magával ragadó mindkét hely. Egerbe még visszatérünk biztosan, mondjuk ha aktuális lesz Dobó István nyomába járnia Hannának. Aggtelek is kimaradt, azzal is várunk egy két évet, mert a barlangot látni kell...
Hazafelé ismét Zoltán híréhségének köszönhetően még idejében megtudtuk, hogy az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakasza teljesen leállt. Csak a híradóban látott képek után döbbentem rá micsoda szerencsénk volt. Több órát álltak az autók a dugóban, csak késő estére állt helyre a forgalom. Hanna is belátta végre, hogy kár mérgelődnie ha kedvenc zeneszámait az autópálya információ szakítja félbe. Így aztán bátran kijelenthetem,hogy semmi nem rontotta el a hétköznapokba való visszatérés előtti pihenésünket.

A nyolcadik házassági évfordulót illetik a bronz lakodalom címmel.
Nyolc évvel ezelőtt a Margitsziget ma már nem létező Európa Ház kerthelyiségében, az árnyas fák alatt tartottuk meg esküvőnket. A Bonus party service rendezvényszervezőjének , Andrásnak filmbe illő szervezésének köszönhetően egyszerűen tökéletesre sikerült. Nyolc éve a vendégek közül többen odajöttek hozzánk és egymástól függetlenül azzal búcsúztak, hogy életükben nem voltak ilyen jól megszervezett, vidám, feszengésmentes, szokatlan, meglepő és mulatságos bulin. Ebben azért sok munkánk volt Zoltánnal..
Nyolc éve ilyenkor jelentettük be a násznépnek, hogy egy időre Párizsba költözünk...
Nyolc éve még nem sejtettük, hogy két évvel esküvőnk után lányunk születik, aztán egyik pillanatról a másikra nagycsaládosokká válunk.
Nyolc éve álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ikerlányaink születnek. És nyolc éve még nem sejthettük, hogy ma, amikor visszanézzük az esküvőről készült filmet, azzal kell szembesülnünk, hogy az első sorban ülők közül már csak anyukám és Zoltán nagymamája él...

A házunk falán két kép lóg egymás mellett. Egyik a szokatlan és romantikus lánykérés mementója, az a bizonyos city light poszter kicsinyített változata, amit Zoltán óriási titokban készíttetett el Csaba barátjával, A plakát megismerkedésünk történetét vázolta fel, és pont úgy nézett ki, mint egy film plakát. Tv, sajtó is ugrott rá..
A másik keretben egy pár soros angol szöveg található. Nászajándékba kaptuk régi világbankos kollégánktól.Pár mondat, ami előtt gyakran megállok és bár kívülről tudom, újra és újra elolvasom. Másnak is szívből ajánlom.


A good marriage must be created.

In the marriage the little things are the big things.

It is never being too old to hold hands.

It is remembering to say 'I love you' at least once a day.

It is never going to sleep angry.

It is having a mutual sense of values and common objectives.

It is standing together and facing the world.....

It is forming a circle of love that gathers in the whole family.

It is speaking words of appreciation and demonstrating gratitude in thoughtful ways.

It is having the capacity to forgive and forget.

It is giving each other an atmosphere in which each can grow.

It is a common search for the good and the beautiful.

It is not only marrying the right person.

It is being the right partner.

Hajtogattam hét papírhajót. Ennyi helyes megfejtés érkezett. Mindegyikbe beleírtam a megfejtő nevét, remélve, hogy nem fog elmosódni annyira, hogy olvashatatlanná váljon teljesen.
A lányokat születésük sorrendjében kértem meg, hogy fogjanak ki egyet a fürdőszoba mosdójában rögtönzött medencéből. Íme az eredmény:
Az első díjat, egy rózsa kivonatból készült parfümöt Edith nyerte.




A második díjat, egy igen intenzív rózsa illatú szappant Vera nyerte.



A harmadik, icipici de annál kedvesebb ajándékot pedig Bóbita nyerte.




Gratulálok nekik és várom a címüket ahová postázhatom az ajándékokat. Nagyon köszönöm a többieknek is, hogy velem játszottak és hogy tényleg alaposan elolvasták a bejegyzéseimet.

Az ideális apuka elviszi a gyerekeket tűzoltó múzeumba, ahol felpróbálhatják a sisakokat és ahol a nyugdíjas tűzoltó bácsi érdekességeit hallgathatják meg. Az "idegeneknek tilos a bemenet" felirattal ellátott ajtón is bejutnak kísérőjükkel, hogy ott megláthassák az igazi tűzoltó rudat, amin pontosan olyan gyorsan lehet lecsúszni, mint a mesében Samnek a tűzoltónak. Az ideális apuka azért is viszi érdekes helyre gyerekeit, mert látja, hogy csak így van esélye arra, anyuka nyugodtan elkészíthesse a vasárnapi ebédet, hogy kiteregethessen, összepakolhasson és még süteményt is süssön.
Az ideális apuka elviszi a lányokat játszóterezni és trambulinon ugrálni, hogy aztán kisebb zúzódásokkal, horzsolásokkal gazdagabban térjenek haza, ahol már terített asztal és újfent tiszta udvar és rendes ház várja őket.
Az ideális apuka az ideg-összeroppanás szélén álló anyuka mellől összeszedi a gyerekeket és elviszi őket autómosóba meg boltba, tulajdonképpen mindegy hová csak minél messzebbre tőle, hogy aztán hazatérve egy kipihent, feltöltődött anyukához térjenek haza, aki már nem bírja a magányt és felhíva őket telefonon, hogy mikor érnek már haza..
A fenti három epizód nemrég Zoltánnal (és velem) esett meg. Könnyen beazonosítható, hogy az ideális apa jelzőt neki szántam. Mert most tényleg meg(ki)érdemelte.

Normális esetben már pakoltam volna a bőröndöket, hogy a szálloda házirendje szerint legkésőbb 11 órakor elhagyjuk szobánkat. Csakhogy a Malév nem emberi időben, hajnali 5 órakor indítja járatát Várnából Budapestre, így aztán Zoltán ismét latba vetette beszélő készségét és valamilyen jelképes összeg kifizetése után még egész nap élvezhettük a szálloda vendégszeretetét. Napközben így nyugodtan elbúcsúzhattunk a tengertől (és a lányok fürdőruhájától, ami megmagyarázhatatlan módon eltűnt). Sétáltunk a forgatagban, a tengerpart homokjára épült McDonald’sban fagyiztunk majd a lányok gyerekkoromat felelevenítve, gumizni kezdtek, és megállapítottam hogy milyen jó nekik, hogy pont hárman vannak.


Az utolsó vacsora is mintha csak nekünk készült volna. Hatalmas bolgár zászló díszelgett aznap este a pultok felett, helyi gasztronómiai specialitások, a bolgár konyha remekei sorakoztak a roskadásig megterített asztalokon. A felszolgálók aznap megszabadulhattak borzalmas pálmafás blúzaiktól és a helyi népviseletbe öltöztek...



Vacsora után gyorsan lefektettem a lányokat és elmondtam,készüljenek, mert nagyon nagyon korán ébresztem őket, hogy aztán újra repülőre szálljunk, majd otthon, kis szobájukban folytathatják az alvást.
Ezalatt Zoltán megbízható taxist hajtott fel, olyat aki a lehetetlen időpont ellenére is pontosan érkezik és elfogadható összegért elvisz Várna repülőterére.
A lányok ismét alkalmazkodóak és türelmesek voltak, minden de minden érdekelte őket, aztán a felszállás után nem sokkal, a napfelkelte csodás színeibe belefeledkezve győzött álmosságuk és átaludták a másfél órás utat.





A körgyűrűn autózva, már arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszett a legjobban a nyaralásban, aztán közkívánatra a minidiszkó számait hallgattuk és énekeltük jó hangosan.
Hannától pedig ha megkérdezzük tetszett e a nyaralás, csak megrázza fejét és mosolyog. Bolgárul válaszol.
***************************************************************************

Nos, aki képes volt végigolvasni hét vagy nyolc!! részből álló útinaplómat, az megérdemli, hogy megajándékozzam. Íme 10 kérdés, amire várom a válaszokat, hogy kiderüljön ki figyelt oda a részletekre is. A megfejtéseket a megjegyzésbe írjátok. Azok között, akik minden kérdésre hibátlanul válaszolnak, egy jellegzetes, bolgár ajándékot sorsolok ki, amit természetesen el is juttatok neki. Zugolvasók is játszhatnak, nem kényszerítek senkit, hogy amolyan "iwiw-lássuk kinek van több ismerőse" módra rendszeres olvasónak jelölje magát.

Íme a kérdések:

1, Mit hozott fel Zoltán a tenger mélyéből a lányoknak, búvártúrája után?
2, Melyik két a la carte éttermet próbáltuk ki a szálloda éttermei közül?
3, Hogy hívják a tornát, amit az animátorok szerveztek és magam is részt vettem rajta?
4, Melyik királyné palotáját és kertjét látogattuk meg Balcsikban?
5, Mi a neve kedvenc, megunhatatlan bolgár salátámnak?
6, Mit kértek reggelire a hatalmas ételválaszték ellenére is a lányok?
7, Melyik szállodai programot nem hagyták ki a lányok egyik este sem?
8, Milyen alakzatot hajtogatott reggelente, törölközőből a szobalány?
9, Milyen "ruhát" viseltek a tengerparti masszőrök?
10, Melyik alkatrésze nem működött a bérelt autónak?

Nyaralás ide vagy oda, a reggeli készülődés a szokásos óvodába induló hétköznapokhoz hasonlóra, kicsit kapkodósra sikeredett. Zoltán ugyanis meg volt győződve arról, hogy tetszeni fog nekem az animátorok által szervezett Taibo torna, ami pontban kilenckor kezdődött. Lustálkodtam volna még de kíváncsi voltam mi az a taibo, ráadásul Zoltán megígérte, hogy amíg én mozgok, ő a játszóházban vigyáz a három lányra, ami bevallom, önmagában is felüdülés (mármint nekem).




A taibot végül végigcsináltam, időnként Eszter is csatlakozott a boxoló elemeket is tartalmazó tornához, amíg Hanna kézműveskedett.






A torna után jól esett a medence vizében hűsölni már együtt a gyerekekkel és Zoltánnal, aki csakhamar sürgős elfoglaltságra hivatkozva otthagyott bennünket. Kezdődött ugyanis a vízilabdameccs, aminek ezúttal ő is aktív résztvevője volt. Hallottam ahogyan beszélgetni kezd ellenfeleivel arról, hogy a magyarok minden tekintetben bajnokok, majd biztosította a holland, angol, svéd, svájci és orosz sporttársakat afelől, hogy ő maga is ugyanazt a virtust fogja képviselni.
Az orosz játékossal vívott közelharc mindenesetre , a Szabadság Szerelem című film egyik jelenetére emlékeztetett de azért vér nem folyt és ha nem gond, az végeredményről sem írnék most inkább semmit...

A szokásos ebéd utáni szieszta után a tengerpartra indultunk, hogy a viszonylag szelídebb napsütésben ismét homokozzunk, kagylót gyűjtsünk és a hullámok elől futkossunk.



Ha valaki azt kérdezné mi volt a legkellemesebb élményem a bulgáriai nyaralás alatt, azt válaszolnám, hogy a tengerparton felállított masszázs sátrak egyikében átélt 45 perc. Már első nap feltűnt, hogy pár méterenként fehér nyitott sátrakban feltűnően csinos bikinis hölgyek masszíroznak vállalkozó szellemű nyaralókat. Nagyon vágytam én is rá, így megörültem, amikor egy konzervatívabbnak tűnő masszőrt pillantottam meg, akinek szaktudására bátran rá mertem bízni magam és aki valóban nem okozott csalódást. Hason feküdve a masszázságyon, arcomat az erre kiképzett lyukba nyomva, (amikor éppen nem volt csukva a szemem) bambultam a csillogó homokot. A tenger megunhatatlan hullámzása és a masszázs, együtt olyan nyugtatóan hatott rám, hogy csak időnként jutott eszembe, hogy három kislányom és Zoltán is a közelben van, mi több éppen valami vulkánfélét gejzírrel és lávakitöréssel együtt építenek boldogan.




A klasszikus homokvárépítésben ugyanis Zoltán nem olyan ügyes és egyébként is sokkal egyedibb egy ilyen tűzhányót alkotni, kollektíven, teljes egyetértésben, a munkafolyamatokat kiosztva.

A hotel felé újabb ugrálóvár állta utunkat, ezúttal egy egészen különleges, aminek persze nem bírtak ellenállni a kicsik és maradék erejükkel boldogan ugrándoztak. Hanna számolta a perceket, mert ő meg a korábban beígért pónilovaglást várta nagyon.





Pár leváért két kör egy kicsi pónilovon olyan boldogságot okozott neki, mint nekem a masszázs okozhatott, mindenesetre csillogó szemmel és nagyon szép tartással "lovagolt".


Este a minidiszkó után újabb a la carte éttermet próbáltunk ki, ezúttal az ázsiait, amely nem okozott csalódást. Persze a gyerekek se, hiszen a legjobb falatok felszolgálása után közölték szépen sorban egymás után,hogy Anyaaaa! Pisilni kell!

Menjünk Székesfehérvárra! Régen jártunk ott, közel van, ideális célpont autós kiránduláshoz. Előtte még írtam egy emailt Juditnak, -aki történetesen székesfehérvári-, hogy ajánljon valami látnivalót, amit kár lenne kihagynunk. Judit sorstárs, azaz ikres anyuka. Amikor megtudta, hogy ikreket vár, a Google-ban ikres témák után kutatgatott (akárcsak én hajdanán) és hát nem kis büszkeségemre, az én blogom is ott sorakozott a találatok között. Olvasóm lett, aztán én is az övé. Ezidáig csak virtuálisan találkoztunk, most azonban felmerült a személyes találkozás lehetősége is.
No de hogy ne vágjak a dolgok elébe, leírom, hogy Judit a Bory vár alapos felfedezését javasolta nekünk és kedvcsinálónak még egy linket is elküldött mellé. Úgy tervezetük, hogy a főtéren való sétálgatás után, levezetésképpen megnézzük közelebbről is a várat de eredeti tervünktől egy "Szedd magad!" akciós tábla térített el. Nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, hogy saját kezeinkkel szedjünk le két tálcányi barackot. Biztos voltam benne, hogy a piachoz szokott gyerekeimnek nagy élmény lesz látni hogyan és hol teremnek kedvenc gyümölcseik, így aztán valóban vidám barackszedéssel telt kirándulásunk első része. Legalább egy kilónyit a hasunkban "csempésztünk" ki, a másik két ládányit becsülettel kifizettük..
Csak ezután parkoltunk le a Bory vár előtt, ami igencsak feltűnő jelenség volt a többi cseppet sem kihívó házak mellett. Minthacsak egy mesébe csöppentünk volna bele, csigalépcsők, bástyák, tornyok, szökőkút és mindenütt szobrok. Rózsaablakok, kőoroszlánok, padocskák. Hanna és mi is alig akartuk elhinni, hogy ezt a többnyire vasbeton csodát valóban egy építész-szobrász tanárember építette két kezével, negyven éven át, nyaranta, amikor tanítási szünet volt. Hogy miért? Álmait valósította meg és közben emléket állított szerelmének, feleségének, három gyerekük anyjának. Én meg egy kicsit irigykedtem, bár nem lehet panaszom, mert Zoltán is elég sok romantikus meglepetéssel lát(ott) el, de azért mégsem egy teljes egészében sk. várral. Hannával mindenesetre megbeszéltük, hogy jó lenne majd egy olyan férj neki, aki legalább annyira szereti, tiszteli, mint Bory Jenő a feleségét. Szóval teljesen elvarázsolva és egy valódi menyasszonynak integetve léptünk ki a kapun, hogy a közelben lakó Juditnak és ikerkislányainak köszönjünk. A köszönésnél persze több lett, Judit isteni cobblerrel készült ugyanis, aminek receptjét mindenkinek ajánlok és ami a gasztro blogjában olvasható. Judit kislányai kicsit meg voltak szeppenve, az enyémek figyelmét meg teljesen elterelte az ismeretlen játék, a csúszda kuckó és később a két kiskutya. A kicsik nagyon elfáradtak, így valóban gyorsbüfé jelleggel ettünk-ittunk. Judit sütije életmentő volt, mert bizony egészen hazáig kihúztuk a csemegével, a lányok pedig tele hassal aludták végig a nem túl hosszú hazautat.

Hogy miért ez lett Hanna második neve? Ma, Klára napon elmeséltem neki. A Zoltán apai nagymamájáról szóló elbeszélések után éreztem egyre többször, hogy ezzel a gesztussal tiszteleghetnénk egy kicsit az általam személyesen nem ismert Klári nagymama előtt. Regénybeillő életének bármely epizódja nagy hatást tett rám. Egyszerre szép, romantikus, gazdag szinte arisztokratikus, aztán szomorú, tele sok kalanddal, talpra állással, újrakezdéssel. Az igaz meséket majd lassan továbbadom Hannának aki saját bevallása szerint bizony más nevet választott volna magának. Elképzelhető, hogy a történetek egyszer majd őt is magával ragadják a megsárgult fényképeket elnézve büszke lesz második keresztnevére.

Szeretem a nyaralásokat, mert olyan nehéz kérdésekben kell döntést hozni, mint hogy, a kőerdőben - vagy inkább Balcsik meseszép kertjében tegyünk sétát. Ha csak ketten lettünk volna talán belefért volna mind a két látnivaló is a délutánba, így azonban Balcsik mellet tettük le voksunkat, mert az állványokon sorakozó balcsikos képeslapok magukért beszéltek. A lányok rövid sziesztája után ismét "száguldott" velünk az autó. Eleredt az eső és csak ekkor derült ki, hogy nem működik az ablaktörlő. Ilyenkor kezdi értékelni az ember az alapvető dolgokat is. Kénytelenek voltunk az út szélén megállni. Zoltán ráncigálta a lapátokat én meg bátyámhoz fohászkodtam, aki autóvillamossági szerelő lévén, egy pillanat alatt megjavította volna a beragadt szerkezetet. És mintha meghallotta volna a távolból húga hangját.. , az ablaktörlők, lomhán, akadozva de beindultak és így mi is tovább haladhattunk. A következő pár kilométert úgy tettük meg, hogy Zoltán vezetett én pedig az ablaktörlőt irányító kart rángattam. Izgalmas volt és egy idő után bejáródott így magától működni kezdett, így mire kisütött a nap már meg is érkeztünk az egyébként szállásunktól nem túl távoli Balcsikra.
"Balcsik a bolgár tengerpart legrégebbi településeinek egyike. Szépsége Ferdinánd román király feleségét, Mária királynét is megihlette, aki itt építtette fel nyári kastélyát az 1930-as években. " Az hagyján de micsoda kerttel vette körül magát ez a kastély vagy inkább a királynő. Hát ebben a kertben sétáltunk, menyasszonyban gyönyörködtünk, (sőt még sütit is kaptunk a vendégektől), aztán pedig nem győztünk fényképezni, hogy legalább így vihessünk haza egy csipetnyit abból a tündérkertből, ahonnan nem hiányozhat a vízesés, a malom, a szőlőlugas, a kőhíd, a patak, a tenger,a virág egyszóval a nyugalom.
Annak ellenére, hogy a korábbi eső miatt a páratartalom nagyon magas volt, a lányok szépen vették az akadályokat, és szedték lábaikat a lépcsőkön fel és le.
Még a bejárathoz vezető úton megígértem nekik, hogy visszafelé kaphatnak vásárfiát, így ígéretemet betartva természetesen hosszas tanácskozás után kiválasztották, hogy ki milyen ruhájú, parányi cserépbabát választ.
Balcsik hatása alatt maradva, kissé fáradtan én már mentem volna vissza a hotelbe de Zoltán rávett, hogy ha már itt vagyunk nézzük meg a Kaliakra hegyfokot. Amikor Hanna megkérdezte hová megyünk még, én csak annyit mondtam a világ végére de most komolyan és valóban így éreztük magunkat amikor megérkeztünk, mert nemsokára valóban olyan helyen találtuk magunkat, ahonnan nem volt tovább csak a tenger mélykék vize.
A lányoknak elmesélte Zoltán a sziklához kapcsolódó legendát, miszerint a törökök elől úgy menekültek meg az apácák, akik nem akarták megtagadni vallásukat, hogy vaskos hajfonataikat összekötötték, majd ezen keresztül ereszkedtek le a szikláról.
Hanna még ébren végighallgatta, a kicsik viszont egy pillanat alatt elaludtak, amit jól is tettek, mert egy kicsi kerülő árán sikerült csak szállásunkhoz megérkezni, ahol villámgyorsan magunkhoz vettünk a már pakoló szakácsok műveiből egy két falatot, majd hamarosan mindannyian az igazak álmát aludtuk. Ezúttal még a terasz ajtót is nyitva hagyhattam, mert senkit nem zavart a kinti bárokból, éttermekből beszűrődő zene és hangzavar.