Minden erőfeszítésem ellenére november végén kerültünk adventi hangulatba pedig általában december 1-ig egyszerűen hátat fordítok minden karácsonyi csillogásnak, programnak. Mégsem tudtam ellenállni az ölünkbe pottyant jegyeknek, amelyek a Jégpalotába szóltak méghozzá a Diótörőre. Jégbalett formájában még nem láttuk Csajkovszkij darabját, így november ide vagy oda, boldogan ültünk kabátban a nézőtéren.
Innentől aztán nem volt megállás. Marika, az Egérkirály és főleg Diótörő megadta az alap hangulatot, ami egészen karácsonyig végigkísért bennünket.
Kreatív adventi naptár készítésén törtem a fejem, míg nem a legegyszerűbb, ám egyöntetűen legnagyszerűbbnek kikiáltott adventi varázsdoboz mellett döntöttem. Egy egyszerű fehér kartondobozt festett be kolléganőm zöld, ill. piros akrilfestékkel, a doboz tetejére ünnepi betűtípussal ráírta Eszter és Noémi nevének kezdőbetűit és, hogy a visszaszámlálás élménye se maradjon el, a doboz tetejének aljára 24 kis csomagocskát rajzolt/ragasztott. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy időben belekészítsem a kis meglepiket. Nem mondom, nagyobb felelősség, mint egyszerre feltölteni egy naptárt, ám sikeresen teljesítettem a feladatot és ha jól emlékszem csak kétszer vagy háromszor ébredtem ijedten hajnalban azzal, hogy "Jesszusom, nem raktam semmit az adventi dobozokba!"
(Az adventi varázsdoboz ötlete Kifli és levendula blogjában látott ötlet nyomán született meg egyébként persze saját szám íze szerint formálva. )
Hanna szereti ha kihangsúlyozzuk, hogy ő az elsőszülött, a nővér, így ezt igyekeztem az adventi naptárában is megmutatni. Az étkezőben vagyis központi helyen álló padlóvázában lévő gallyakra akasztottam rá a piros rafiával átkötött csomagocskákat. Örült neki és jól is mutatott a lakásban.
A kicsinyek kórusa idén is fellépett a suli dísztermében. Nemcsak a dalok, az angyali hangoktól érzékenyültem el, hanem attól, hogy három áhítattal éneklő arcocskát figyelhettem egyszerre. Hivatalosan ugyan csak második osztálytól lehet énekkarosnak lenni de a kicsik annyira akartak csatlakozni és énekelni, hogy csütörtök délutánonként ők is járnak próbára.
Persze ott ültünk a kicsik iskolai karácsonyi műsorán is. A Radnótiban csak elsőben készülnek a gyerekek nagy színpadon előadott műsorral, azután már csak az osztályban ünnepelnek vagyis utoljára három éve, Hanna karácsonyi műsorát élvezhettük a díszteremben, ami megint eszünkbe juttatta hogy rohan az idő és azt is, hogy mennyire klassz, hogy ezt az élményt újra átélhettük. A kicsik egyébként nagyon készültek a versekkel, dalokkal gazdag műsorra. Itthon egy idő után már a saját versszakjaikon kívül a többiekét is kívülről fújták és mondogatták zuhanyozás közben, reggelinél és vacsoránál. Szerencsére egy lelkes szülő felvette az egészet videóra, amit később el is küldött nekünk így én valóban az előadásra koncentrálhattam.
Az ünnepi műsor után, már a teremben Eszter és Noémi elénekelhette az egyik énekkaron tanult karácsonyi dalt az osztály előtt is. Nem tudok betelni velük, amikor így egyszerre, együtt énekelnek. Szerencsére nemcsak ünnepi alkalmakkor van benne részem, hanem otthon, az autóban vagy vendégségben.
A karácsony első napja van című angol népköltést, (Tarbay Ede fordítása) később elejétől végéig privát műsor keretében karácsonykor nappalinkban is előadták néhány dallal kiegészítve. Hanna ugyanis egy ünnepi műsorral kedveskedett nekünk karácsonykor. Időnként csak vezényelt éneklő testvéreinek, de volt, amikor furulyával kísérte őket vagy velük együtt énekelt. Ekkor jöttem csak rá miért is vonulnak fel Hanna szobájába mind a hárman és m az a szuper titkos dolog, ami miatt megkértek, hogy ha lehet én a konyhában tevékenykedjek.
A hagyományos karácsonyi zongora koncerten viszont most nem játszott Hanna. A gyerekszínészet mellett Hanna ugyan kiválóan teljesített az iskolában és sorra hozta haza az ötösöket, ám a zongora darabok gyakorlására már nem volt kapacitása, így megbeszéltük Larissza nénivel, hogy inkább nem adja elő az egyébként gyönyörű darabját, a Látomást. Azért nem unatkozott a koncert alatt sem. Igazán testhez illő feladatot kapott. Megkérték, hogy öltözzön be angyalkának és osztogasson szaloncukrot a közreműködőknek. Hanna boldogan tett eleget a felkérésnek és igazán angyalian festett a valódi tollakból készült szárnyakkal és arany ruhájában.
Az adventi koszorú készítése idén nem okozott fejtörést. Egy facebookon látott ötlet nyomán régen eldöntöttem, hogy nagymamikám nászajándékba kapott tortatálján lesz majd a fenyő koszorú. Az elkészítése nem tartott sokáig hála az adventi időszakban legjobb barátomnak, a ragasztópisztolynak. Minden alkalommal, amikor ránéztem megállapítottam, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetne. Emlékszem az utolsó angyalka felragasztásakor még Zoltán véleményét is kikértem, aki annyira aranyos volt, hogy komoly érdeklődést mutatott és érdemben válaszolt is nekem. :-)
Mikulás napján rénszarvasos zacskót gyártottam a lányoknak és abba tettem aznapra szánt uzsonnájukat. Nagyon tudnak örülni ilyen apróságoknak.
Szerettük nézni a karácsonyi kivilágításban tündöklő belvárost és néhány karácsonyi vásárban is jártunk, amelyek néhol csalódást okoztak ugyan de a forralt bor és a kürtőskalács mindegyiken jólesett.
Szóval így készültünk karácsonyra. Gyertyafénnyel, énekszóval, titkokkal. Annyira intenzíven éltük meg, hogy nem is volt időm, kedvem, energiám leírni melegében csak most napokkal később, így aztán lehet, hogy kimaradtak most az írásból emlékezetes pillanatok. A legfontosabbakat azért igyekeztem lejegyezni.
