És végül egy családi kép a Zoltán kezében éppen elaludt csillagszóróval. Ismétlésről szó sem lehetett, örültünk, hogy legalább egy kép erejéig sikerül egymás mellett, viszonylag nyugodtan beállnunk.
És egy Noémiről, aki a játékok helyett dédi járássegítőjével játszik.
Egy nyugodt, vidám kép Eszterről, aki a játékok helyett a dobozokkal játszik..
Egy kép Hannával is.
Ahogyan azt elterveztük, 24-én délelőtt, Hanna és saját magunk figyelmét is elterelve a várva várt délutáni ajándékozásról, elugrottunk a Holdvilág Kamaraszínházba, hogy a Karácsony gyertyácskái című verses, dalos daranbot megnézzük. Hanna ünneplőbe öltözött, Zoltán pedig reménykedett, hogy nem fog elaludni az előadás alatt. Nem aludt el. Ez a legnagyobb elismerés tőle és ez mutatja leghitelesebben azt, hogy ismét nagyon színvonalas, kedves előadást láthattunk. Hanna persze most is nagyon sok dalt és verset a szereplőkkel együtt mondott és csillogott a szeme.
Hazaérve kellően kifáradt ahhoz, hogy egy meseolvasás után elaludjon szobájában és én nyugodtan az előző nap már közösen , és igen nagy egyetértésben feldíszített karácsonyfa alá készíthessem az ajándékokat. Közben a késői ebéd is készen lett. Az ebédről jut eszembe, hogy szegény Zoltánnak még reggel halbeszerző körútra kellett mennie. Hozott haza nyelvhalat és lazacot is. Mindkettőt nagyon hatékonyan, gyorsan azaz 3 gyerekes módra készítettem el. Elfogyasztásuk alatt nem is árultam el a receptet, pedig legalább száz dícséretet kaptam érte. Maradjon meg Zoltán és anyukám is abban a hitben, hogy órákig pácoltam és pepecseltem velük..Nekem mindenesetre elég Zoltán bókja, miszerint idézem "Ágnesem..igazi konyhatündér vagy!" Megjegyzem a kicsik is falták a fehér húsú, szálka nélküli halat, el is döntöttem, hogy jövőre sokkal többször leszek bátor és akár egy igazi francia, a halassal való elbeszélgetés után kipróbálok egy két eddig csak szörnynek titulált tengeri szüleményt.
Az ajándékozást viszonylag korán, 3 órakor kezdtük, hogy legyen idejük a kicsiknek és Hannának is kipróbálni a sok szép, új játékot. Telitalálat volt a 6in1 babaszettet megvenni neki, mert tovébbra is nagyon gondoskodóan, odaadóan babázik. Boldogan bototta ki mesekönyveit és a többi kis meglepetést. Eszter és Noémi a dobozokkal és papírokkal volt elfoglalva..boldogan konstatáltam milyen szép, meghitt karácsonyunk van és mennyire szép a három kislány..amikor az egész inkább egy vígjátékhoz kezdett hasonlítani. Hanna babakocsija a bűnös vagy én, amiért nem hármat vettem rögtön belőle. Történt ugyanis, hogy Noémi azonnal magáévá tette Hanna babakocsiját, amit ő egy darabig tűrt is. Csakhogy Eszter, szokásához híven azonnal ki akarta tépni a játékot Noémi kezéből, aki viszont már nem hagyta. Hajtépés, arcbamarás, sírás, lökdösés, visítás, panaszkodás lett a vége és ez csak fokozódott, amikor a remélt nyugalom érdekében eltüntettem inkább az említett négykerekűt. A továbbiakban üres dobozokért, papírgalacsinokért és tulajdonképpen minden ajándékért közelharcot vívtak egymással ikerlányaim pedig én úgy olvastam valahol, hogy az ikrek szeretik egymást és szoros kapcsolat van köztük... Azért kicsit megnyugodtam, amikor azt láttam, hogy az etetőszékben egymás mellett ülve egymásra borulnak és úgy tűnt megbocsájtanak egymásnak az elszenvedett sérelmekért. Hanna jól viselte a körülötte folyó csatazajokat és inkább a többi ajándékára koncentrált, én meg próbáltam rá is figyelni de némiképp nehéz, amikor éppen arra kell figyelnie az embernek, hogy nehogy fejbe vágja az egyik i a másikat az egyébként nagyon klassz Fisher Price repülővel...
Szóval ismét nem hazudtoltuk meg önmagunkat és békés, nyugodt karácsony helyett hangos, egyszerre nevetős és sírós, mindenesetre nem unalmas délutánunk lett és nekem a lehel téri piaci néni szavai jutottak eszembe, aki azt mondta két gyerekdícsérés között..hogy Fiatalasszony!- (ez én vagyok) Micsoda élet lehet maguknál!!!
Békés, boldog karácsonyt és sikerekben, erőben, egészségben, vidámságban gazdag új évet kívánok. Hogy kinek?
Azoknak, akik miatt ezt a naplót lassan négy éve elkezdtem írni . Azoknak, akik rendszeresen olvassák és időnként hozzá is szólnak. Azoknak is akik csak titokban olvassák és azoknak is, akik tőlem kaptak kedvet a naplóíráshoz. Azoknak, akiknek van gyerekük és azoknak, akiknek csak lesz. Azoknak, akiknek egy kicsit is adott valamit írásom és azoknak, akiknek sokat jelent. De legfőképpen családomnak..anyukámnak, aki sokszor erején felül segített, hogy nekem könnyebb legyen. Férjemnek, aki ugyan kilométerekre fut a kakis pelenka láttán de mégis sokat segít. Hannának, pici, okos négy éves kislányomnak, akinek születése óta írom a naplót és kicsi ikercsodáimnak Esztinek és Noéminek, akik pedig 15 hónapja lettek főszereplői blogomnak.
Innen folytatom..
....íme egy kép róla. 2007. decemberében így sikerült.
Tökéletes időzítéssel aludtak el a kicsik délelőtt, így Hannával sikerült megalkotnom karácsonyi specialitásomat a mogyorós koszorút, azt a süteményt, amit jó ideje minden évben megsütöttem karácsonyra és amit amióta gyerekeim vannak nem készítettem el, mert igen időigényes és bonyolult...bár most valahogy se nem volt időigényes és se nem volt bonyolult. Lehet én fejlődtem, mindenesetre szemetgyönyörködtető lett és remélem az íze is olyan, amilyennek lennie kell. A bejglisütést meghagyom anyukámnak, azt szeretném ha Hanna ha visszaemlékszik majd a karácsonyokra, abból is a menüre, akkor a mogyorós koszorúm jusson eszébe.
Ezután már nyugodt szívvel és kellően éhesen mentünk el francia barátainkkal egy igazán pazar karácsonyi ebédre a híres Gundel étterembe. Talán az illatoktól, a puha padlószőnyegtől, a fényektől, a karácsonyi dekorációtól és a sok elegáns vendégtől nagyon ünnepi hangulat kerített hatalmába. És persze maximális kedvesség, profizmus és hihetetlen választék fogadott bennünket. Hanna persze hamar megunta a marinált pontyszeleteket és a barackos pulykát meg a többi különlegességet. Gyorsan bevágott két csokihabot, majd önállósította magát és beszélgetésbe elegyedett a zongoristával, aki jó üzleti érzékkel gyorsan egy névjegykártyát is adott, mondván, gyerekek zongoraoktatását is vállalja. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer élni fogunk a lehetőséggel.
Hanna ezek után gyümölcsbeszerző körútra indult és besegített a pincéreknek, akik igazán szívükbe zárták őt. Tele pocakkal álltunk fel az asztaltól és indultunk el közösen kiválasztani a karácsonyfát, amiről persze részletesen meg kellett tudnom mindent. Olyanokat, hogy hány éves, hol nőtt ilyen nagyra és egyébként is ugye nem szomorú, hogy kivágták. Azóta már a járókában áll..mármint a fa. Este feldíszítjük közösen, hogy holnap már gyönyörködhessünk benne és csak az ajándékok hiányozzanak alóla. A járókában természetesen azért került, hogy megelőzzük a kislányok túlzott kíváncsiságából adódó baleseteket. Emlékszem, Hanna első karácsonyán fejlesztettük ki ezt a módszert....és most már három csodálkozó kisember örül velünk együtt az ünnepnek...
Úgy látszik a mi családunk szeret egyszerre több vasat tartani a tűzben.. Most, nem elég az, hogy készülünk a karácsonyra, még nagyon kedves vendégfogadók is lettünk. Párizsban hozott össze a sors bennünket Ninaval és férjével Lionellel, akik röpke 4 napot töltenek velünk -ha nem is nálunk..mert erről sikerült őket finoman lebeszélni. Elég elrettentő egy pihenni vágyó párocskának, a garantált koránkelés lehetősége arról nem beszélve, hogy az éjszakák nyugalmáért sem kezeskedtünk .szóval .így inkább egy elegáns szállodát választottak maguknak. Azért így is a nap nagy részét együtt töltjük. Tegnap például Ópusztaszeren jártunk, ahol privát show keretében megnézhettük a Feszty körképet. Azért privát show, mert rajtunk kívül csak a személyzet volt jelen az egész emlékparkban, nem találkoztunk olyan elvetemült látogatval, aki a fagyos levegő ellenére és a karácsonyi bejglikészítés helyett az egyébként egyedülálló műalkotásra lett volna kíváncsi. A kicsik élvezték, ha nem is a képet de a körbe-körbe mászkálást. Hannának pedig igyekeztem elmagyarázni saját szavaimmal és kíméletesen, hogy mi is az a Honfoglalás és miért vannak szerteszét hmm hát halottak és miért sírnak és mi az a sok hamu és felgyújtott ház. Inkább a 7 vezér irányába tereltemi a szót , annál is inkább, mert Hanna nyár óta kívülről fújja Álmos, Előd, Ond, Kond és társai nevét, a Hősök terének szobrainak, kíváncsiságának köszönhetően.
Ezután az élmény után már farkaséhesen Bugacra látogattunk el, ahol tárt karokkal vártak bennünket a Karikás Csárdában. Aznap disznóvágás volt, így garantáltan friss magyaros menüt ehettünk végig. A kicsik sem válogattak, boldogan falatoztak a töltött káposztából és a disznótorosból, végül pedig a túrósrétesből. Nagyon nagyon nagyon finom volt..hogy Nina szavaival éljek, ez volt az év legjobb levese és főétele, amit ezután az év borával öblítettünk le. No de ami ezután következett, már igazán mesébe illő. Mert vajon hányan mondhatják el magukról, hogy két gyönyörű ló által húzott szánkóról élvezhették a hófehér bugaci tájat. Vastag subával takartuk be lábunkat és nem zavart a csípős levegő sem. Hanna igazán élvezte. A kicsiket viszont ezúttal nem vittem a szánkózásra, úgy döntöttem nem kockáztatok meg a nyugodt karácsony érdekében egy megfázást... Ők igazi magyar módjára addig sírva vígadtak Nináékkal. Magamban megfogadtam, hogy fogunk mi még szánkózni így de akkor már ötösben.
Ami még érdekes, az az, hogy Hanna végre saját bőrén is érzi miért fontos, hogy tudjunk idegen nyelveket. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy ne értse mi folyik körülötte, miről csacsognak a felnőttek és ez zavarja is... Így aztán fordítunk neki. Ő meg ha kedve van bedob egy egy angol szót vagy dalt, amit tanult. Tudja, hogy levesz mindenkit a lábáról ezzel, így aztán titokban néha egy egy francia szóval is megnevettet bennünket.
Vendégeink 23-án távoznak...Most az egyszer nem marasztalom őket.
Rövid beszámolót tartanék az ovis karácsonyról, amire előző nap mindent félredobva és utolsó erőmmel de akkor is a kedvenc francia almatortámmal állítottam be, learatva ezzel egy igen tekintélyes méretű dicsőséget az óvónők és azt hiszem az anyukák előtt is. Zoltán azt ajánlotta egyébként, hogy vegyem elő inkább a mélyhűtőből a fagyasztott mákosrétest, süssem meg és aztán kicsit rontsam el, házias jelleget kölcsönözve ezzel a profi sütinek..mindezt úgy, ahogyan egyik kedvenc nőcis regényemben a Csak tudnám hogy csinálja-ban olvastam. De nem. Csakazértis Hannával kikevertük a hozzávalókat és reggelre büszkén érkeztünk az oviba. Nem azért mondom mert az én lányom (na azért is) de eszméletlen elegáns volt majdnem 4 évesem. Semmi csiricsáré fodor meg zsinór, semmi habos babos kollekció, mégis ünnepi. Szemet gyönyörködtető látvány volt a sok kis csinos ovist látni, majd pedig rövid verses, dalos műsorukat nézni. Aztán meghatódtunk az anyukáknak apukáknak készült ajándékok átadásakor. Ezután pedig a karácsonyfa alatt letakart, új ovis játékokat lehetett közösen kipróbálni. Hanna persze azonnal egy babára vetette magát és le sem tette távozásunkig. Remek anyuka lesz belőle. Tényleg mondtam már, hogy bárkit és bármit profin bepelenkáz? Lehet az mackó, kutya, baba, Noncsi, Eszter sőt még saját magát is amikor éppen kisbabává változik...
A játék közben a gyerekek által készített bejgliből lehetett falatozni és később a szülők remekműveit is végigkóstolni. Nosza, ki is találtam gyorsan, hogy kiteszem a faliújságra sütim receptjét, ezzel öszönözve a többieket is a süteménytitkuk leleplezésére. Ha kéri valaki, szívesen leírom az elronthatatlan, megunhatatlan, sokgyerekeseknek kifejlesztett almatorta receptjét. Gyerekekkel együtt készíthető. Állítom, hogy más az íze ha Hanna kezecskéje is részese a keverésnek. Arról nem beszélve, hogy nálunk a mosogatás akár el is maradhatna, Hanna ugyanis -egészséges vagy nem egészséges-."kinyalikázza" a tálat, pont úgy, ahogy én tettem gyerekkoromban. Gyanítom mami azaz az én anyukám a felbujtó ebben az esetben..
A kép indulás előtt készült és igen..jól látható, hogy poros a lépcső. Vagy almatortát sütök vagy felmosok..az előbbit választottam..de azóta már csillog villog minden. Rosszul osztom be az időmet..Tényleg...ha van valakinek erre valami jó receptje, szívesen veszem.
Ikres és nem ikres anyukáktól gyakran hallottam, hogy majd ha másznak a kicsik, akkor megnézhetem magam aztán pedig majd ha kétfelé szaladnak, akkor pláne. Egy kicsit tudom már miről beszéltek. Nonót egyre nehezebb a babakocsiban tartani, amint esélyt lát arra, hogy szaladhat, kikívánkozik és ennek erős homorítással és kiabálásokkal ad hangot. Persze kiveszem, hagy sétáljon az a gyerek. Egyik szememet rajta tartom..másikat meg Eszteren és közben reménykedem, hogy ő nem akarja követni hugát és értékeli a kényelmes ücsörgést, legalább még egy kis ideig, amíg megtanulom hogyan kell kétfelé vagy háromfelé szaladnom vagy szakadnom.... Gyorsan a kezébe adok valami rágcsálnivalót, amiért mindig nagyon hálás. Eszter bármit, bármikor megeszik..igaz nem látszik rajta (ezt nagyon irígylem) , legalábbis válogatósabb hugocskája sonkásabb combokkal büszkélkedhet. Szóval Noncsi sétálgat, Hanna büszkén fogja kezét vagy csak fogná, mert bizony Noémin is megmutatkoztak a korai önállóság jegyei. Eszterem még mindig nem jár önállóan, azt hiszem karávcsonyi ajándéknak tartogatja tudománya bemutatását, mert néha látom,hogy gyakorolja, készül a produkcióra. Apropó megfigyelés. Zoltán addig addig gondolkodott hogyan tudnám az örökös lépcsőzést a kicsik hálószobájáig és vissza lecsökkenteni, hogy a Skype segítségével ha akarom, lentről figyelemmel kísérhetem a kicsiket, azt, hogy elaludtak -e vagy virgonckodnak és a sírásnak van e igazi oka vagy csak figyelemfelkeltés a célja. Rengeteg felesleges lépcsőzéstől kímélt meg férjem, bár comb és farizmaimnak kifejezetten rosszat tett..
Hát ez az Eszter-Noncsi Való Világ Show minden képzeletet felülmúl. Néha egy dokumentumfilmre vagy éppen tudományos műsornak illik be a produkciójuk. Hogyan játszanak egymással az ikrek? Hogyan ne hagyjuk ikertestvérünket pihenni? Hogyan kommunikálnak az ikrek egymással? Hogyan szerezzük vissza az elvett játékot? Testvérszeretet., Morzejelek az ágyvégen. -és ehhez hasonló címeket adnék a műsoroknak. Csak nagyon nehezen állom meg hogy ne kukucskáljak elalvásukig. Szórakoztatóbb, meghatóbb, kedvesebb, viccesebb, tanulságosabb bármilyen vacak tv műsornál. Sajnálhatja mindenki, hogy nem lehet előfizetni rá.
Remélem pár év múlva, amikor ezeket a sorokat olvassák, nem fognak rám megorrolni és személyiségi jogaikat emlegetni...
Hanna mostanában, esténként megrázza (szerintem giccses) kis üveggömbjét, amiben egy hóember csücsül, hogy aztán így varázsoljon reggelre havat a háztetőkre, a kertbe, a fákra. Közben a címben szereplő versikét skandálja. Velem együtt, mert hihetetlenül fülbemászó..mostanában azon kapom magam, hogy éjjel is ez jár a fejemben.....he-he-he-he hetekig.. hu-hu-hu-hu hull a hó, hi-hi-hi-hi jaj de jó. Mert szánkózni, hóembert építeni tényleg jó (lenne) de igazán még csak porcukrot szállt a felhőből. Tegnap végre egy kis ropogós hó is érkezett, amit persze reggel azonnal ki is kellett használni, mégpedig összekötve a kellemeset a hasznossal és szánkóval menni a kis fa boltba friss kifliért, Zoltán "ló"erejével. Közben pedig végigcsacsogni az utat. Úgyis olyan sok megbeszélni való van mostanában. Az ünnepekről például. Mi együtt választjuk ki a karácsonyfát, hiszen Hanna agyafúrtabb annál, minthogy elhinné, hogy a sok karácsonyfalerakat azért van, hogy angyalok vigyék majd a megfelelő házba, ahol majd feldíszítik. Azonnal megkérdezné..akkor miért árulják, miért vannak tele díszekkel az üzletek és egyébként is miért vesz mindenki ajándékot? Szóval a Mikulás meséhez tartom magam és állom a keresztkérdések össztüzét de a karácsony más. Elmagyaráztam Hannának, hogy Karácsonykor a kis Jézus születését ünnepeljük. Persze záporoznak a kérdések ilyenkor is. Ki volt Jézus? Válaszolok. Aztán azt mesélem, hogy a karácsonyt a szeretet ünnepének is hívjuk és ilyenkor mindenki ajándékkal kedveskedik a másiknak. .Nem hiszem, hogy ettől csalódott lenne. Az együttlét, a készülődés, az illatok, az izgalom a lényeg pici tündérmesével.. Mi 23-án díszítjük fel a karácsonyfát..EGYÜTT. Idén először rákerülnek a Hanna által készített díszek is. Nekem pedig az jut eszembe, hogy ez a 4. igazi karácsonyunk Zoltánnal. Az első, azért, mert először volt gyerekkacagástól hangos a ház, a második azért, mert Hanna már elég nagy volt ahhoz, hogy fel is fogja micsoda varázslatos ünnep a Karácsony. A haramadik azért volt különleges, mert még két gyerek (ezúttal sírásától,mint inkább nevetésétől) volt hangos a ház. A mostani pedig azért, mert Hanna már igazán tudja miről szól az ünnep, együtt készülünk rá hetek óta. Arról nem beszélve, hogy két örökmozgó, kíváncsi kislány is alig várja, hogy a karácsonyfadíszeket megkaparintsa.
Ajándékozás előtt elmegyünk kedvenc kis színházunkba , a Karácsony gyertyácskái című darabbal csillapítani az izgalmakat. Addigra már minden készen áll itthon.
De nem szeretnék a dolgok elébe menni. Hiszen hátra van még Hanna ovis karácsonya, amire már jó ideje készülnek. Minden héten más és más verset, dalocskát hoz haza. Bejglit sütnek, kókuszgolyót gyúrnak, alkotnak, titkolóznak. Várom már, hogy ha csak két órára is de részese lehessek óvodás életének. Innen folytatom.
egy kép a nagy viháncról.
Állandóan meghatódom. Például akkor, amikor Hannával megérkezünk az óvodából és a kicsik sikongatnak, versenyeznek az öleléséért. Ha a picikkel megyek az oviba, alig várják, hogy kiszaladjon Hanna. Reggel, a kótyagos ébredése után is Hanna tenyerébe hajtják fejüket és ha kell felmásznak az ölébe és persze hajnal ide vagy oda, sikítoznak ekkor is ..... Hanna pedig nagyon büszke egyszerre két hugijára...én meg rá.
Aztán ahelyett, hogy nevetnék, meghatódom azon, ahogy játszanak. Tegnap a két kicsi belemászott a legos dobozba. Hanna meglátta ezt és továbbfejlesztette a játékot. Azzal, hogy ő is beszállt és azzal, hogy szellemvasutasat játszott velük. Zsetont bedobni a szájba (szerencsére csak jelképesen) és máris indul a móka. Kanyarodás, fékezés, száguldás és meg csak azt mondogattam meghatottságom közben, -mintha bármit is ért volna,-hogy lassan, kapaszkodj, vigyázz! Aztán a fényképezőmért nyúltam . Hatalmas vircsaft volt, feltöltődtem tőle nagyon de nagyon.
Megpróbáltam. Csináltunk só-liszt gyúrmából szíveket, kisházat. Néhány összetört, szétrepedt, de jó móka volt. Porszívózás, mosakodás, felmosás. Tegnap kifestettük őket. Festékeltüntetés, takarítás, pucolás. Papírkarikából karácsonyi láncot készítettünk. Szép lett, Hanna élvezte. Ragasztókaparás, kézmosás, suvickolás. Gipszmintákat öntöttünk. No még ez ment a legkönnyebben de persze ezeket is aztán ki kellett festeni. Mosás, mosogatás, mosakodás, törölgetés. Közben pedig persze mindig valaminek a felkutatása, mert pont nincs kéznél egy olló, gemkapocs, szalag, ecset, vagy ragasztó.
Szóval be kell látnom ez nekem nem megy vagy legalábbis csak erőfeszítések árán. Ugyanakkor nem hagyhatom, hogy Hanna is kétbalkezes legyen, mint én és egyébként is fontos a művészeti vagy kreatív nevelés így aztán úgy döntöttem, hogy befejezem az itthoni kézműveskedést, ami amúgy sem egyszerű két, mindent megkóstolni vágyó és mindent kézbevenni akaró kicsi mellett- és inkább választunk a számtalan kézműves, adventi foglalkozások közül egyet-kettőt és majd ott maszatolunk a gyúrmával, ott szórjuk szét a gyöngyöt, ott kenjük össze magunkat és másokat festékkel, mert ott úgyis ennek örülnek. Ott minden kéznél van és ha elakadunk sincs pánik hangulat, mert azonnal a segítségünkre sietnek és egyébként is jó látni, hogy rajtam kívül is van olyan anyuka, aki nem tud csípőből keresztszemezni és dekupázsolni.
Hanna csodaszép dolgokat készített a Varázsműhelyben és a Mikulásgyár mellett , ahol még én is őszintén élveztem az alkotást és ahol rájöttem, hogy nem is olyan nagy ördöngősség angyalkát, nyakláncot gyártani vagy üveget festeni és azonnal el is határoztam, hogy majd itthon folytatjuk....Pillantásig tartó lelkesedésemből két kicsi lánykám zökkentett ki. Ezúton köszönöm nekik.
Barbara barátnőnk ittfelejtett fogkeféjével, Hanna szépen leült a szőnyegre és kikefélte (velúr csizma lévén csak ilyen tisztításról lehetett szó) kiscsizmáját. Közben újabb kérdéseket tett fel és Zoltán újból segített zavarba hozni de helyt álltam és inkább eltereltem a figyelmüket a , délután Hannával együtt készített kókuszgolyókkal. Hanna szerette volna ébren megvárni a Mikulás érkezését de sikerült meggyőznöm (hála Bartos Erika könyvének is), hogy ahol fényt lát a Mikulás, oda csak később megy el. Elolvastam az összes Mikulás témájú mesét és amikor végre elaludt összeszedtem a kis ajándékokat. A kicsik csizmáját is elhelyeztük, szépen egymás mellé a legszebb ablakunk alá, hogy aztán reggel nagy legyen a meglepetés.
Hajnali kettőkör Hanna átvándorolt a mi ágyunkba. Félálomban megemlítette, hogy ő bizony már látta, hogy tele vannak a csizmák. Kótyagosan csak annyit tudtam válaszolni, hogy aludjunk vissza gyorsan, hátha még szeretne rakni bele valamit és legnagyobb meglepetésemre Hanna el is aludt. Reggel aztán nagyon boldogan vette kézbe Thomasos bélyegzőjét, Bogyó és Babóca kifestőjét, nagy kedvencét a csokismazsolát, egy pihe puha mackós zoknit és egy zacskó gumimacit.
A kicsik egy-egy babakönyvet kaptak, amiről persze rögtön azt hitték ehető.
Reggel rohanás az oviba csinosan, mert a Mikulás az közéspsősökhöz is ellátogat. Az ajtón kilépve újabb csomagocska a kerítésünkre akasztva. Kedves szomszédaink gondoltak 3 gyerekünkre. Azt, hogy ezt is a Mikulás hozta már végképp nem sikerült elhitetni Hannával. Csak annyit mondott: Milyen kedves a Bíbor (kutya) gazdája, a Péter bácsi... és így is van. Érezhető az ünnepi hangulat. Hanna pedig a szokásosnál is vidámabban ment oviba.
Hanna rengeteg furfangos és bizony zavarba ejtő kérdést tesz fel naponta a Mikulásról. Olyanokat, hogy hol jön be...a kéményen rendben.. de akkor miért nem szólal meg a riasztó- hogy csak egyet említsek. Az a baj, hogy Zoltán ebben a zavarbaejtésben partnere Hannának. Felváltva kérdeznek és még hozzá is teszi Hanna kérdését hallva, hogy tényleg..igazad van..na ezt magyarázd meg Ágnes.. magamra maradok a fantáziámmal és szinte hallhatóan zakatolnak, csikorognak, nyekereegnek az agytekervényeim, hogy olyan választ adjak, ami elfogadható és Hanna sem nevet ki. Eszes, rafinált kislány, akivel emlékszem, két éves korában sem tudtuk elhitetni, hogy a Mikulás nem Zoltán volt.
Most akkor hogy van ez? Miért találkozik ennyi Mikulással. Eggyel a színházban, eggyel az áruházban, eggyel apukája munkahelyén, eggyel a belvárosban. ja és az óvodában is. Anyaaaa..hogy van ez? Kérdezi jogos érthetetlenkedéssel hangjában.
Tegnap ovimentes napot tartottunk. Elmentünk a Holdvilág Színházba, hogy megnézzük az Itt van itt a télapó című verses, dalos, Mikulásváró előadást. Az első sorban ültünk és persze Hanna megint nagyon bátor és aktív volt. Amikor aztán a Mikulás arra kérte a gyerekeket, szavaljanak egy verset vagy daloljanak el egy éneket, Hanna kicsit megszeppent. Nem vagyok az a lökdösődős, gyerünk már ne kéresd magad, menj már gyerekem típusú szülő, így kivártam, míg ő maga nem érezte úgy, hogy eljött az ő ideje. Csak annyit hallottam, hogy azt mondja..Na jóóóóó..megyek most én -és máris a színpadra pattant, ahol a Hull a pelyhes fehér hót énekelte el, biztosa ami biztos, ebbe nem sülhetek bele alapon.
Nos, ez volt az első találkozás a Mikulással, a láthatatlan pedig ma éjszaka csempészi be az ajándékokat a kis csizmákba. Virgácsot elvből nem szeretne, bár érzi,hogy egy kisebb darabot megérdemelne. Holnap az óvodába látogat el a Miki, aztán délután a munkahelyi Mikulással lesz találkozás. Egy nap kettővel. No erre már végképp nincs magyarázatom. Kik ezek? Segédek, tartalékosok..és akkor melyik az igazi?
Én tudom.
Kislány koromban az öltöztetőbaba volt a kedvenc játékom. Mágneses hátú, papírból készült ruhácskákat kellett hozzátapasztani egy karton babára. Megunhatatlan volt..Hannának is van hasonló. Szóval egyre többet gondolok erre a babára, amikor a kicsiket öltöztetem...
Harisnyanadrág, vékony pulcsi, vastag pulcsi, nadrág majd a legnehezebb rész a szkafanderbe bújtatás és a kiscsizmák feladása vagy a legtöbbször már heves tiltakozások melletti sapkafeladás, amit a sál megkötése követ, de az már úgy, hogy megadták magukat és nyitva van az ajtó, részint azért, mert nem akarom, hogy rájuk melegedjen az overall, részint pedig azért, mert ekkorra már az én hátamon is folyik a víz, pedig szigorúan rövidujjúban flangálok itthon, amióta kettőt kergetek egyszerre. Huh.
Babakocsi becsatolva, legalább tízszer elátkozva a tervezőjét és azt is, aki megvette, függetlenül attól, hogy ez én magam voltam . Eszter homorít és menne már, ráadásképpen még beletúr Nocsi szájába, aki jutalmul megharapja és aki így sírni kezd. Valami megcsapja az orromat. Nem hiszem el. Noémi bekakilt. Vissza az egész. Szkafander és a többi réteg le, gyors peluscsere. Eszternek addig valami tiltott, játékszernek nem minősülő, de pont ezért , nyugtató jelleggel bíró tárgyat adok a csend kedvéért. Távirányítót mondjuk. Vissza a babakocsiba. Hajhúzás helyett sapkaletépés és ki rúgja le hamarabb a csizmát játékba kezdenek, mialatt én szélsebesen magamra kapok valami meleg cuccot, de azt is csak azért, nehogy megfázzak, mert az jár a fejemben, hogy én egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy lerobbanjak. Az a gyanum, hogy ebben az esetben családunkban totális káosz, rendetlenség, éhezés venné kezdetét. A pótolhatatlanság érzése lesz rajtam úrrá-ez jó. Mialatt én öltözködöm és csakazértis egy lehelletnyi rúzst teszek a számra és kihúzom a szemem, a kicsik már kint várnak az indulásra. Sziréna, a macska ezalatt ha nem figyelek, befészkeli magát Noémi ölébe, amit én nem szeretek, így vele (is) ordibálni kezdek.
Kimegyünk a kapun, a kicsik megnyugodtak, imádnak nézelődni és mintha beszélgetnének is egymással. Ismételt győzködés, hogy a kesztyű jó dolog, melegen tartja a kis praclikat és ismételt kudarc. Letépik először a sajátjukat, aztán ha még van, akkor a másikét is. Kiflicsücsök rágcsálása, kutyák nézése, járókelők gratulációjának és kedves szavainak fogadása és persze frappáns, mindent kielégítő válasz a Te hogy bírod? Hogy bírja aranyom? kezdetű kérdésekre.
Mosoly..hatásszünet...és a szokásos monológ. Hogy bizony nem könnyű , de meg lehet szokni, nekem már ez a természetes, van segítség időnként és Hanna is már elég nagy, hogy partner legyen de közben vigyázunk az ő kis lelkére is, mert a testvérféltékenység ugye természetes, de persze imádják egymást és nem..nem hiszem, hogy könnyebb lesz, mert kisgyerek kis gond nagygyerek nagy gond...bár még nem hiszem ezt se és igen, kétfelé fognak szaladni ha már nem lesz babakocsi és akkor majd lesz nekem nemulass és köszönöm az elismerést..hogy nem is látszik rajtam azt meg különösen. Most tényleg- Van erre frappáns válasz?
Me reggel Hanna kinyithatta adventi naptárja első zsákocskáját. Kiszámolta hányat kell aludni még Mikulásig, karácsonyig és születésnapjáig. Nekem se árt néha ránéznem majd az üres zsákocskákra és szembesülnöm a vészesen közeledő ünnepekkel, vendégekkel..ezért aztán a legszembetűnőbb helyre, a bejárati ajtóra került kifüggesztésre.
Ismét előkerültek a gondosan bedobozolt karácsonyi fények a padlásról, az ajtón karácsonyi koszorú díszeleg és most már nem is érdemes talán leszedni a konyhában szeptember óta lógó (valahogy nem volt szívem levenni) Happy Birthday feliratot, mert Hanna szülinapja úgyis mindjárt itt lesz.
Tegnap óta meseszép fényárban úszik a ház és kivételesen nem az égve felejtett lámpák miatt, hanem a kültéri és beltéri karácsonyi izzócskáknak köszönhetően, amit Zoltán Hannával együtt tett fel. Lassan ismét rászokunk a forralt borra és a karácsonyi teára. Nem akarok ünneprontó lenni. így egy másik bejegyzésben írom le a hogyan öltöztetek fel három gyereket, amikor kint csikorgó hideg van. Mindezt azért, mert at utóbbi időben megszaporodtak a "hogy bírod?" típusú kérdések, amikre ezúton majd válaszolnék is.
Addig is itt egy kép a bohókás házdíszítésről, Hanna főszereplésével.
Eszméletlen sokáig tartott, míg megtaláltam színházi retikülömet, amiről aztán úgy két-három évnyi port kellett leporolnom, mert kb,. ennyi ideje nem voltam igazi, nagy színházban, ahová elegánsan illik megjelenni, és ahol mindig imádtam a parfümök keveredő illatát magamba szívni. . Persze kisebb kamaraszínházakban, konvcerteken és hát ugye sok-sok gyerekdarabra eljutottam de a Madáchba, ahová Szilvi barátném, az a bizonyos 4 lányos elcsalt magával..na ott például még anya előtti állapotomban jártam utoljára.
Jövőre veled ugyanitt 2! Ez volt a darab címe és mondhatom jól szórakoztunk. Közben eszembe jutott, sőt ki is mondtam, hogy kíváncsi lennék hányan gondolják, hogy ketten, összesen hét gyereket hagytunk otthon aznap este.
Ja hogy a gyerekekre ki vigyázott? Hát Zoltán. (az enyémekre persze) Szünetben nem bírtam megálllni, hogy ne hívjam fel és érdeklődjek, vajon minden rendben van e. És ő olyan megnyugtatóan mondta, hogy igen, hogy el is hittem. Pedig csak később tudtam meg, hogy a kicsik összeesküvést terveltek ki és felváltva ordítottak az ágyukban és egyáltalán semmi nem volt jó nekik, míg végül Hanna tanácsára egy repeta tépszeradag álomba segítette őket. Hanna viszot tündérien viselkedett, egyszerre volt pótanya és türelmes testvér, közben pedig apja lánya, aki hősiesen tűrte, hogy meseolvasást időnként hisztizés szakítja félbe. Köszi Zoltán, köszi Hanna, hogy ilyen klasszul helyt álltatok és én három óráig kizökkenhettem a hétköznapokból, mellesleg megcsodálhattam a meseszépen kivilágított Körutat -amit megígértem Hannának, hogy ő is láthat hamarosan.
Ma reggel Hanna a jó regget puszi után csak annyit mondott: "Anya, nem kell megdícsérned a kicsiket, mert borzsasztó rosszak voltak. És kérlek meséld el miről szólt a darab."
Elmeséltem. Meg azt is, hogy hazaérkezéskor első dolgom volt megpuszilni, betakarni mindhármukat és ismét megállapítottam, hogy szerencsés vagyok. Taps, függöny...
Új korszakhoz érkeztünk. A szakkönyvek ugyan nem tudom, hogy tesznek e említést ilyen időszakról, én egyszerűen anyás korszaknak hívom azt, amit a kicsiken látok. Ez pedig nem más, mint az, hogy idegen vagy kevésbé idegen érkezésekor (ami elég gyakran bekövetkezik nálunk), a lányok az ölembe másznak és onnan szemlélik a vendéget úgy jó 10 percig és csak utána döntik el, hogy méltónak találják arra, hogy valamelyik játékukat felé nyújtsák vagy inkább dacosan elfordulnak. Noémi sírdogál is ilyenkor és hát nem egyszerű , de annál jobb érzés a kettőt nyugtatgatni, puszilgatni és győzködni, hogy jó szándékkal érkezett vendég jött hozzánk. Eszter szereti egyébként ilyenkor lökdösni Noémit, mintha csak azt jelezné, hogy ő az elsőszülött (mármint az ikerk közül) , neki van joga a nagy helyhez. Aztán megbékél a gondolattal és a ténnyel, hogy osztoznia kell. Sőt a minap megtörtént az is, amire annyira vártam. Ölelgették, szeretgették egymást . Hanna is egyre jobban élvezi a nővér szerepet, amit néha anyaszerepre vagy óvónéni szerepre vált. És várjuk, nagyon várjuk, hogy majd együtt ugrókötelezzenek (ahhoz pont 3 lány kell), együtt fogócskázzanak, bújócskázzanak és boltosat is sokkal jobb lesz ennyien játszani, a bábszínházról nem is beszélve.
Hanna nem szereti az éjszakákat. Azt mondja fél és nem szeret aludni. Szerencsére az utóbbi nem látszik rajta, mert napközben is nyugodtan és mélyen alszik és az éjszakai alvásaival is csak annyi a gond, hogy időnként gondol egyet és átcaplat a mi ágyunkba, hogy aztán ott folytassa. No erről sem tudom mit írnak az okos könyvek, én mindenesetre nem zavarom vissza. Vackolja csak be magát, én is szívesen szaglászom illatos haját, Zoltán meg úgyis alszik, mint a bunda és csak akkor mordul egyet ha Hanna éppen bordái közé rúg egyet álmában. Reggel a kávé kavarása közben azért mindig azon gondolkodom, hogy hogyan kivitelezhető ez majd 3 alvajáróval..
Meg azon is, hogy majd nyugodtabbak lesznek az éjszakák és Hanna sem érzi magát egyedül, ha megvalósul tervünk és egy szobába kerülnek a lányok. Az egyikből amolyan igazi csajos hálószoba lenne, a másikból pedig egy jó kis játszószoba. Ez még odébb van, de Hanna már be van avatva a tervbe és nagyon boldog az ötlettől. Most éppen az előszoba "óvodásításán" dolgozunk, azaz tervezünk,na jó terveztetünk egy olyan padot, ami egyrészt szép, másrészt praktikus, azaza benyeli az összes gyerek lábbelit és amin öltöztetéskor elférnek sorban a kicsik. Kicsi akasztók kerülnek lassan ide-oda és azon kapom magam,hogy a google keresőbe az óvodai kiegészítők és kisbútorok szavakat ütöm be. Szóval igyekszem még gyerekbarátibbá tenni a házat és csak azt nem tudom, hogy mit kell tennem, hogy kicsik ne falják a könyveket, ez esetben a szó szoros értelmében véve, merthogy képtelen vagyok leszoktatni őket arról, hogy ne rágják a lapokat és ne tépkedjék a borítókat. Mondtam már, hogy Noémi kedvence , Bartók élete, Eszteré pedig Shakespeare?
(balra Nonó, jobbra Eszter)
Ez volt a címe a kedves színdarabnak, amit tegnap Hannával, amolyan anyás program keretében néztünk meg. Mit néztünk? -Részt vettünk benne, hiszen az egész egy interaktív, a szereplőkkel együtt éneklős, zenélős, beszélős darab volt. Gyerekek elöl, kispárnákon ülve, bátortalanabbak szüleik ölében. Az egész színház, nevezetesen a Holdvilág Kamaraszínház annyira bájos, kedves, hogy már belépéskor úgy érzi az ember,hogy egy mesébe csöppent. Van abban jó, ha az ember kertvárosban lakik és a kertvárosának van egy ilyen kis színháza. Kicsit olyan, mint kisvárosban vagy falun lehet. Nem személytelen, van idő beszélgetni a szervezőkkel, a büféssel és persze elkerülhetetlen, hogy ne találkozzunk össze valami ismerőssel. Most is így történt. Hanna legnagyobb örömére, ovis csoporttársa, is az előadást jött megnézni, sőt Vivien, a babysitter is ott toporgott kettő kisgyerekkel (persze ikrekkel) . A legfontosabbat nem említettem. A programot már hetekkel ezelőtt megszerveztem Heni barátnőmmel, akinek Balázs fia a legeslegeslegjobb barátja Hannának, sőt a puszikat, öleléseket (és a veszekedéseket is) látván megkockáztatom, hogy egy kicsit még annál is több.
Mitagadás remekül szórakoztunk és ismét elbűvölt Hanna cserfessége, bátorsága, közreműködése, sőt fél füllel hallottam, hogy más szülőket is levett a lábáról gyerekszája.
Megvan már a következő előadásra a jegy. Tartunk egy ovimentes napot és találkozunk a Mikulással meg a krampuszaival de legalábbis egy kedves történettel leszünk gazdagabbak. Aztán jöhet a Hókirálynő, aminek hatása alatt vagyok még ma is, pedig én igencsak régen láttam kisgyerekként és Holle anyóval se lenne rossz összefutni.
Szóval beleszerettünk a kis színházba és már most érzem, hogy törzsvendégek leszünk. Én biztosan felváltva nézem majd a színészeket és Hanna érdeklődő, csillogó szemét.
A kép, indulás előtt készült..
Nem akarok mindenáron tökéletes karácsonyt de nyugodtat mindenképpen, bár a nyugodt ebben az esetben nem azt jelenti, hogy csendes, hiszen három hangos lányka és egy hangos férj mellett ez lehetetlen vállalkozás lenne. Mindenesetre már előre listát írtam mindenről, a menüről, az ajándékokról, egyszóval a tennivalókról. Alig ismerek magamra. Én a kelekótya, feledékeny, szétszórt anyuka? Talán a gyerekeim vagy csak a könyvespolcon porosodó de Noncsi által (nem véletlenül?) levert és megcsócsált, rendetlen amerikai nőknek szánt Organize yourself című könyv hatása? Tudom,hogy még december sincs de egy csomó olyan dolog van, ami nem várhat a tél első napjáig. Ilyen Hanna adventi naptárának feltöltése. Sikerült egy szép darabot vennünk ám az csak később derült ki, hogy egyenként kell a parányi madzagokat -az ünnepre való tekintettel szitkolódzás nélkül -kikötnöm, majd a már megtöltött zsákocskák száját visszakötnöm és ez bizony elég sokáig tart. Legközelebb csak fiókos jöhet szóba, elvégre ennyi gyerek mellet az idő drága kincs. A zsákokban lesz giccses angyalkától kezdve a diafilmig sok kis mütyür. Csokitallér, csatocska, hajgumi, fürdőgolyó, mogyoró, dió és minden olyan apróság, ami Hannának igazi kincset jelent.
Tegnap érkezett egy hatalmas könyvcsomag, mert nálunk semmilyen ünnep nem képzelhető el könyv nélkül. Hanna nagy könyvbarát, amire én nagyon büszke is vagyok. Mosolyogva nézték az eladók pöttöm lányomat a könyvesboltban, mert nem engedte,hogy szatyorba tegyék legújabb Anna és Peti könyvét, hanem ott és azonnal átlapozta és falni kezdte a képeket. Szerintem a betűket is hamarosan, ugyanis nagyon érdeklik a betűk összeolvasása. Nem siettetek semmit de elképzeltem, hogy nem is olyan sokára ő fog olvasni hugocskáinak és csak remélem, hogy a kicsik is legalább olyan barátságban lesznek a könyvekkel, a mesékkel vagy éppen az igaz történetekkel, mint nővérük.
Idén Hanna már elég nagy ahhoz, hogy saját készítésű ajándékokkal lepje meg a családtagjait és barátait. Én viszont még mindig nem vagyok elég nagy, a kézügyességem pedig csapnivaló, viszont remek ötleteim vannak. Mi ilyenkor a teendő? Hát kérdezősködni kell nálam tapasztaltabb anyukáknál és az óvónőknél, akik persze azonnal szívükbe is zárnak, hogy lám-lám, anyuka erre is időt és energiát áldoz és ellátnak praktikus tanácsokkal és elhitetik velem, hogy meg tudom csinálni a kinézett tárgyat. Szóval kitaláltam mit készítünk Hannával és csak azért nem írom le, mert akkor többé nem lenne meglepetés, hogy csak a legfontosabbat említsem..Zoltán előtt.
Beszereztem egy kiskötényt Hannának és egy ugyanolyan, de rám való kötényt , hogy majd abban feszítsünk, amikor a karácsonyi mézeskalácsot, -amit egyébként eddig az IKEA kész tésztájábó csináltam, időhiány és egyéb kifogások miatt-sütjük. Na de majd most. Egyébként is leírom, hogy ha már a sütés-főzés témakörnél tartunk, hogy konyhaművészetem fénykorát élem, azaz szinte minden napra tartogatok valami finomságot a nagyoknak (értsd Hanna és Zoltán) és a kicsiknek is csak a legritkább esetben adok üveges ételt. Öröm nekik főzni, mert az utolsó falatig elfogy és nem szeretném ha ez az élmény a konzervgyártók érdeme lenne. Ma kicsit csodálkozva gondolok vissza arra az időszakra, amikor Hanna babakorában arról panaszkodtam, hogy nincs időm főzni. Időnként, amikor anyukám vigyázott a még picurka Hannára és közben még valami vacsorát is összerittyentett nekünk, azért mindig megjegyezte sajátos stílusában: "Ágikám. Emellett a gyerek mellet egy egész bivalyt meg lehetne főzni." Pironkodva belátom, igaza volt...Ha nem is bivalyt de csirkét, pulykát, vadat, halat .. igen, és most már három gyerek mellett.
Egyébként óriási segítségem a www.mindmegette.hu oldala, ami nélkül bizony sokszor tanácstalanul álltam volna, mondjuk egy zacskó kelbimbóval a kezemben..meg anyukám kézzel írt és apukám vicces illusztrációjával tarkított szakácsfüzete és hogy a legfrisebbet említsem, a 4 lányos barátném sk szakácskönyve(lapja), amit drága pénzért kellene árulni.
Szerencsére Hanna is tudja, hogy enni jó és egyre kevesebbszer hallom kicsi szájából az egyébként oviból hazahozott mondatot, hogy "Nem szeretem". Legyen csak ínyenc, kóstoljon meg mindent. Akárcsak Eszter, aki már most az ízek rabja. Noémi ezen a téren kicsit lemaradt, előszeretettel fintorog és félreérthetetlen arcmimikájával tudatja, hogy maradjunk csak a megszokott ételeknél.
Van egy dossziém, amiben azokat az újságokat, magazinokat gyűjtöm, amiben benne vagyunk , vagy a rendhagyó lánykérés vagy vállalkozásunk, a rapidrandi kapcsán de a legkedvesebbek persze azok, amelyekben valamelyik - vagy éppen mindhárom lányom benne van. Most eggyel bővül a gyűjtemény. Egy nyúlfarknyi cikk kapcsán a Maxima legfrisebb számának mellékletében láthatsz rólunk képet . Ez volt a reklám helye.
Aztán majd hamarosan jövök, mert csupa szívet, lelket melengető dolog jutott eszembe a közelgő december, azon belül a Mikulás és ünnepvárás témakörökben,és írok még könyvekről, játékokról, Hanna színésznőről, babaszobáról, főzésről és még sok minden másról.
Hanna óvodában, a kicsik meg ismét durmolnak, ami nem csoda ha figyelembe vesszük éjszakai akciójukat, ami arról szólt, hogy felváltva ébresztettek egy kis ölelésért, cumiért, vízért, én pedig robot módjára teljesítettem is kívánságaikat és beletörődtem, hogy két éves koruk előtt nemigen számíthatok nyugodt éjszakákra. Még jó, hogy Hanna megedzett már és látom a fényt a nyugtalan alvás nevű alagút végén.
Most kéne utolérnem magam. Ebédet főzni a nagyoknak és a kicsiknek. Összepakolni a pillanatok alatt szétszedett nappalit és a reggeli maradékait. Kissé elfordított fejjel (hogy ne lássam meg a kupacban váró vasalnivalót) be kéne kapcsolni egy adag mosást és elő kellene készítenem Hanna mai tornájára a felszerelést. Ehelyett itt ülök és újabb hétköznapi dolgokról írok. Például arról, hogy Zoltán reggel egy közepes méretű tálcával egyensúlyozott fel a lépcsőn, amin 2 db cumisüveg, 2 csésze kávé ás egy pohár langyos tej várt arra, hogy elfogyasszuk. És ez olyan kedves látvány volt. Mostanában egyébként is gyakran pörgetjük előre az időt és amikor este a Pókerarc című vetélkedőt nézzük, amit Hanna a visszaszámlálások miatt imád és egyébként random módon válaszol a kérdésekre is, hogy a vagy b vagy c vagy d..szóval rászoktunk, hogy jégkrémet eszünk és a kanálcsörgés közben megint csak azt találtuk mondani, hogy szorozd meg hárommal. Azaz elképzeljük, hogy hárman csörgetik a kanalat és hárman bohóckodnak, pörögnek.
A féltékenységről is írok pár szót. Amikor leülök a kicsikhez, hogy játszunk azonnal az ölembe szaladnak, bújnak, szeretgetnek. Jutna hely mindkettőnek kényelmesen. Eszter mégsem tűri, hogy osztoznia kell. Noémi pedig tudomásul venné ha engedném de persze nem engedem és már most sokszor elmondom,hogy egyformán szeretem mindkettőjüket. Érdekes, hogy ennek ellenére Eszter az, aki Noémihez odabújik, aki kimutatja testvéri szeretetét, amit Nonó elég passzívan tudomásul vesz vagy csak menekülőre fogja a dolgot. Persze nagy csatákat folytatnak és megint Eszter az, akinek azonnal az a játék vagy tárgy kell, ami Noéminél van. Szegény Noncsi általában könnyekben tör ki ilyenkor vagy hozzám tipeg (merthogy már nagyon biztosan és szépen tipeg) vígaszért. És itt jön az én dilemmám. Avatkozzak be? Ha igen mikor? Meddig hagyjam, hogy ők maguk oldják meg a kis konfliktusaikat?
Imádom elnézni őket, ahogy együtt vagy éppen egymás mellett játszanak. Ilyenkor magamban, mint valami Spektrum típusú dokumentumfilmben, kommentálom a látottakat. Az a tény, hogy ketten vannak , és nem kell gyerektársaságba vinnem őket ahhoz, hogy korukbelivel találkozhassanak, nagyon különlegessé teszi az egész helyzetet.
Különböznek abban is, ahogyan az idegen arcokra, helyekre reagálnak. Noéminek kell egy kis idő, ha lehet az én biztonságomban, amíg felméri a terepet illetve megbarátkozik az idegen arccal. Utána viszont végtelenül barátságos és kedves. Eszter belevalóbb, nem ijed meg olyan könnyen.
Íme az ő jelzői most 14 hónaposan: harcias, hangos, kiabálós, erőszakos, életrevaló, élelmes, ínyenc, bújós, bolondozós, nyughatatlan, okos
Következzen Noémé: Ő válogatós, érzékeny, félénk, ügyes, tanulékony, önálló, sírós, husimusi
Hanna se maradjon ki a sorból: okos, cserfes, érdeklődő, önálló, anyás, érzékeny, talpraesett, alkudozós
Pár hónap múlva visszetérek a jelzőkre. Kíváncsi leszek mivel egészülnek ki vagy éppen hogyan alakulnak át. Mert hárman háromfélék az már most látszik és ez benne a legjobb.
Hétköznapi hangulatom kapcsán , hétköznapi dolgokról írok. Például arról, hogy Hannát minden reggel Zoltán viszi óvodába , és ez is olyan természetes és jól begyakorolt, mégis minden reggel más, hogy megér pár szót. Arról már írtam, hogy szinte mindig kikísérem őket az autóig, ami mostanában azért szép tőlem, ha figyelembe vesszük az utóbbbi reggelek csípős levegőjét és azt, hogy biza nem mindig sikerül az indulásig zoknit és egyéb meleg holmit magamra venni. Na mindegy, annál viccesebb, ahogy iszkolok be a házba. Jót nevet rajtam Zoltán és lányom. Viszont hála a hidegnek, az autó ablakára könnyebben tudok műremekeket rajzolni ujjammal, ami nélkül ugye nem teljes a reggel.
Jó esetben nem veszek észre semmi itthon felejtett holmit, váltóruhát, váltócipőt vagy beígért gyümölcsöt, esetleg tornacipőt és nyugodtan várhatom Zoltán hívását, ami rendszerint 15 perccel az indulásuk után meg is történik. Rövid helyzetjelentést kapok ilyenkor. Vagy nem is rövid? Hiszen megtudom kivel találkoztak, megnézték és felolvasták hangosan, hogy mi lesz az óvodai menü ebédkor és hogy fogadták az óvónénik és más igen fontos momentumról.
Az óvodába viszont én megyek érte. Gyakran hugicáival együtt, ami azért jó, mert azonnal körülzsongják őket és Hanna szem és fültanúja annak, hogy milyen szerencsés, hogy egyszerre két tesója van. A lányok még azt is hozzá szokták tenni, hogy még az is jó, hogy lányok. Noémi egyébként nem tűri sokáig a gyerekarcokat, őt zavarja a sokadalom és ennek hangot is ad. Eszterem annál inkább élvezi a ricsajt és hangosakat kiabál. Amikor elhessegettem az összes kíváncsiskodót, gyorsan felöltözünk Hannával de annyira azért nem kell sietni, mert a kicsik biztonságos helyen vannak és szemmel is tarthatóak. Szóval van idő végighallgatni Hanna aznapi élményeit, azt, hogy kivel mit játszott és ki sírt vagy esett nagyot, mit alkottak és mit ettek és összefutott e aznap nagycsoportos barátnőivel vagy sem.
Ha egyedül megyek érte, akkor is ez a sorrend de ebben az esetben az első kérdése Hannának, hogy Anya. Ki vigyáz a babákra?
Hazafelé beugrunk a sarki boltba, ahol Ircsi a boltos néni minden gyereket és anyukát ismer és ahol bio zöldségeket is kapok a kicsik főztjéhez és ahol utánozhatatlanul finom a kifli és még be is van hajlítva. Itt Hanna kaphat valami csemegét és újra csacsoghat.
Anya..kicsacsogtam az oviban, hogy..... kezdi Hanna gyakran így mondandóját és valóságtartalmában megerősít bennünket az, amikor valamelyik óvónő ránk kacsintva olyan dolgokkal szembesít, amit csak az tudhat, aki családtag. Szóval kicsacsogja merre jártunk, melyik boltot nem szeretjük és még ki tudja mi mindent mert Hanna apja lánya de apja szerint meg inkább az anyja lánya, tény, hogy nagyon szeret beszélni, mesélni, csacsogni, csiripelni, kérdezni és néha ugyan, már zsong a fejem de azért nagyon jó, hogy ilyen gyerek!
Nos, ez nem is olyan egyszerű 3 gyerekkel, mégis gyakran élünk a lehetőséggel, hogy meghívjuk valamelyik kedves barátunkat hozzánk. Hanna is igazán szereti ezeket a napokat és már reggel, amikor éppen lázas porszívózásba kezdek vagy házunk állandó desszert ajánlatát, a répatortát keverem bőszen- megkérdezi, Ma ki is jön vendégségbe?
Általában olyanok, akik a következő feltételeknek megfelelnek: 1, bírják a hangzavart, a tempót 2, szeretik a spontán dolgokat, nem tiltakoznak (csak kicsit) egy séta, kareoki vagy esőben, hóban de akkor is levegőzünk program ellen 3, kiszolgálják - és feltalálják magukat ha valamire szükségük van, esetenként megfőzik a kávét, ha már egyszer megkérdeztem egy órája, hogy kérnek -e, 4, elbírnak egy, kettő, vagy több gyerekkel is, néha több percig is. Elviselik a gyereksírás semmihez sem hasonlítható frekvenciáját 5, szó szerint nem esnek hasra ha a nappali , érkezésük után legkésőbb tíz perccel már inkább akadálypályának, hadszíntérnek néz ki és végül olyanokat, akik inkább megfelelnek Zoltán kedvenc mondásának, és a magyar mentalitásnak megfelelően viselkednek, azaz távozás nélkül köszönnek és nem köszönés nélkül távoznak., mint az angolok. (elnézés minden angoltól, tudom, ez csak egy buta sztereotípia de azért vicces).
Egy-egy ilyen hangos, nevetős vendéglátás után persze nagyon elfáradok de aztán másnap olyan jó felidézni a vicces vagy éppen kedves pillanatokat. Hanna mindig jól érzi magát, arról nem beszélve, hogy az ebéd utáni alvást is megússza ilyenkor, nem kis kockázatot vállalva ezzel, merthogy tapasztalataink szerint ebben az esetben, kora estére olyan állapotba kerül, amikor a normálisnál több nyávogás, hiszti vagy ok nélküli sírás, ja és pimaszkodás jellemzi őt.
Vendéglátásunk bemutatása nem lenne teljes, ha nem tennék említést Zoltán utánozhatatlan, felülmúlhatatlan, , hamisítatlan amerikai stílusú, hamburger vagy hot dog menüjéről. Jolly Joker valljuk be. Nekem azért, mert a desszerten kívül nemigen van kapacitásom (még) három fogásos menükre , bár volt már erre is példa. A gyerekek és a felnőttek is imádják, gyorsan és hatékonyan el lehet készíteni, bár én ezt csak kívülállóként mondom, hiszen. mint már említettem, ez a része a vendéglátásnak kizárólag Zoltán feladata. Le is aratja érte a babérokat.
Közeleg advent. Lesz majd szép koszoúnk, négy gyertyával. Idén Hanna választhatja ki. Minden vasárnap szeretnénk a legkedvesebb barátainkat vendégül látni. Ez viszont hagyomány. Lesz forraltbor és répatorta. Hamburger nem. Ez csak a süti, kávé ideje. És csak remélni tudom, hogy elejétől végéig el tudok majd mesélni egy-egy történetet a vendégeknek és nem szakít félbe senki és semmi. Ha pedig mégsem sikerül, leírom ide.
Elegem lett Hanna Minimax szenvedélyéből. Igaz, hogy időnként, jó szolgálatot tesz a mesecsatorna, ha nyughatatlan, ugribugri lányomat szeretném egy helyben tudni, amíg nekem halaszthatatlan dolgom akad, (többnyire a kicsikkel), de akkor sem bírom nézni ahogy Hanna tétlenül nézi a vacak meséket is. Kedvencei persze vannak. Noddy, Thomas, Kiskirálylány, Arthur, Apu és én vagy, amin az ő apuja is felnőtt, a Sesame Street vagy Elmo világa.
No de egyik sem ér fel azzal az élménnyel, amit egy hatvanas években gyártott diafilm ad. Csak hogy egy okot mondjak, ez szigorúan családi program , hiszen a velem egy idős khmm khmm masinához gyerek nem nyúlhat. Nyugalom, és idő kell ehhez a foglalatossághoz, ez pedig drága (és ritka) kincs a mi családunkban. A diavetítő tavaly még nem annyira, idén viszont hatalmas diadalt aratott Hannánál és így nálunk is.
Itt is vannak kedvencek. Grimm meséi már nem rémisztik halálra Hannát de mi továbbra is kíméletesebben, ha tetszik torzítva olvassuk fel a képek alatti szöveget. A vadász nem megölni indul Hófehérkét, hanem elaltatja, a koporsó pedig üvegágy. A mostoha sem hal meg a végén mérgében, hanem elájul vagy valami hasonló. Piroska esetében kicsit nehezebb a változtatás de megoldjuk ezt is úgy, hogy ne kelljen attól tartanunk, hogy rémálmai lesznek 4 évesünknek. Vannak szelídebb, ártatlanabb meséink is. Böbe baba vagy Morgó Mackó kalandjai is aranyosak.
Nem is bánom, hogy hamar sötétedik, hiszen ez jelzi, hogy hamarosan kezdődik az előadás, az újabb vetítés. Ja, mondtam már, hogy belépőt kell váltani és ha szerencséje van Hannának az első sorban ülhet? Zoltán, a vetítőmester kérésére pedig büfé is lett.
Őszi kiruccanásunk legérdekesebb természeti jelenségét Rust bájos városában éltük át, ahová azért ugrottunnk el, mert fülünkbe jutott, hogy borszentelő ünnepséggel várják az odalátogatókat és egyébként is ideális hely egy laza sétához az őszi napsütésben.
Már parkoláskor feltűnt, hogy minden autót, fát, bokrot bebeorít valami fonalszerű, mindenbe beleragadó fehér anyag, amiről azért tudtam, hogy ökörnyál. Buzgón elkezdtem kutatni az általános iskolában tanultak között de csak a vers jutott eszembe.. Szállj szállj ökörnyál, jön az ősz, megy a nyár. Szerencsére nemrég épp a National Geographic Kid változatában olvastam egy mondatot, hogy semmi köze az ökör nyálához ennek a hálónak, valódi, igazi pókok hátsójából jön ki a fehér fonal. Ennyit tudtam elmagyarázni Hannának, aki persze ezer kérdést tett fel ezzel kapcsolatban azonnal. Bevallom megrémített a gondolata annak, hogy elképzeljem hány millió pók kell egy város behálózásához de feledtette velünk az egészet a murci, amiből egy pohárral a mi kezünkbe is nyomtak.
Itthon aztán első dolgom volt az interneten megtudni mindent erről a különleges, őszi jelenségről, a fiatal pókokról és arról, hogy mi céljuk van ezzel. Szóval klassz dolog ha az ember gyereke érdeklődő, mert ettől aztán én is azzá válok. Hiszen hogy nézne ki ha kérdésére csak egy kurta " Nem tudom " lenne a válaszom.
Ha már nyálnál tartunk, leírom, hogy a kicsik "kinek nő gyorsabban és több foga" versenyt rendeznek. Emiatt aztán mindent megrágnak, ami az útjukba kerül, hogy a legextrémebb példát említsem, Noémi csaknem kirágta magát a rácsos ágyából. Már a szálkás, fás résznél tartott, amikor megálljt parancsoltam neki. Eszter a gombokat rágná le mindenről, amire varrtak ilyet, így aztán első dolgom lenyisszantani ezeket is a ruháiról.
Nagyon nagyon résen kell lennem, mert ketten kétféle huncutságot csinálnak. Noémi mindent elér, kiborít, lehúz. Eszter pedig folyamatosan azt bizonygatja Noémi előtt, aki ugye megelőzte súlyban is és mozgásban is, hogy akkor is ő született először és ő a falkavezér. Harcias, akaratos és mégis bújós, ölelős kislány. Mindkettő tele van élettel...ajándék , hogy anyukám szavaival éljek.
Amikor Párizsban éltünk, irígykedve néztem a franciákat, akik egy-egy hosszú hétvége közeledtével, fogták magukat és elhagyták a várost. Mindenki, aki tehette útra kelt és kipihente a hétköznapok fáradalmait. Ilyenkor az autópályák bedugultak, a főváros pedig kiürült. Na, ezért már nem kell többé irígykednem, hiszen másról sem szólnak a hírek, mint arról, hogy tele vannak az ország szállodái. Mi is felkerekedtünk és Sopronban töltöttün négy napot. Rutinosnak számítunk a gyerekekkel való utazásban, mégis álmatlan éjszakákat okozott az indulás előtti időszak, mert csak az zakatolt a fejemben, hogy hogyan pakoljak be hatékonyan és viszonylag kevés cókmókkal úgy, hogy semelyikünk se szenvedjen aztán hiányt se zokniból, se papucsból, se játékból se pulcsiból. Aztután feladtam és azzal vígasztaltam magam, hogy a kocsink nagy, a csomagtartója is családi méretű, a férjem meg úgyis pakoló, rakodó bajnok, így majd úgy teszek, mintha nem venném észre amikor húzza a száját az újabb bőröndök láttán. Így is lett de azért amikor a porszívót meglátta, elkezdtünk hangosan nevetni..azt hiszem kínunkban. Igen, a porszívót, amit azért kellett magunkkal vinni, mert a két kicsi taknyosságát csak ezzel a felbecsülhetetlen találmánnyal lehet hatékonyan csillapítani, azaz az orrszívót csak ehhez lehet csatlakoztatni és hát mégsem kérhetem a takarítókat, hogy ugyan már adjanak kölcsön a 4 napra nekem egy masinát. (megjegyzem, hazautazáskor, egy másik autó csomagtartójában is észrevettem egy kikandikáló porszívót, és gyanítom ugyanebből a megfontolásból hozták magukkal, gyerekes család lévén..)
A továbbiakban nem az ottlétünk pillnatairól írnék, ami ha rövid és tömör szeretnék lenni akkor Hannának izgalmas és tartalmas-, a kicsiknek új és élményekkel teli, Zoltánnak amolyan családapás, nekem pedig levegőváltozás volt, merthogy pihenésről persze szó se lehetett a három kicsi mellett...no de ezt meg már tudtam előre.
Inkább arról írok, hogy hogyan próbálunk úrrá lenni az autóban a káoszon és a hangzavaron ha a háromból legalább kettő elveszíti a türelmét és úgy dönt, ordatani kezd. Első lépésben valamelyik játékot adom hátra, az előre előkészített csomagból. Ez egy idő után az autó padlóján landol, szerencsés esetben nem a vezető oldalán, mert azt már Hann ais tudja, hogy ez fékezéskor komoly problámákat okozhat. Második lépés az itatás, etetés, Hanna hathatós közreműködésével, lévén,hogy a két kicsi még mindig hátrafelé utazik, így nem sok esélyem van rá, hogy én magam vegyem kézbe ezeket a feladatokat, bár volt már rá példa, hogy biztonsági ővemből valahogy kibújva, térdelve kerestem elkallódott cumikat a száguldó autóban..Kit érdekel a legutolsó kocsitakarításkor tett fogadalom, hogy mostantól nem eszünk a kocsiban..
Ha ez sem válik be, jön az éneklés, tapsolás...jaj ilyenkor Zoltánnal összenézünk és kinevetjük saját magunkat, így ez nem tart sokáig. A leghatásosabb szer gyereksírás ellen kétségtelenül a Babazene című lemez. Az első taktus után csend és nyugalom honol az autóban..csak Hanna szokásos mondatát hallom, hogy Apával mi úúúúútáljuk a babazenét... Okos eber volt, aki kitalálta ezt a művészi értékkel nemigen bíró, de a babák fülének kellemes zenét.
Amit viszont mind az öten imádunk hallgatni, az Halász Judit Minden felnőttvolt egyszer gyerek című albuma, aminek minden egyes száma pezsdítő, vidító, nevettető. Hát persze, hogy Hana kívülről fújja..
Gyakran kérdezik tőlem, hogy "Ugye az ikrek jól eljátszanak egymással?" Erre a kérdésre egyértelmű igennel csak mostanában tudnék válaszolni, ugyanis elérkezett az az időszak, amikor már nemcsak egymás haját tépik, nemcsak egymás szemét vizsgálják mutatóujjukkal, hogy jééé.ez mozog.. és nem csak a kiszemelt játék bármi áron való megszerzése a cél, -ha kell az ikertestvér eltiprása árán is-, hanem a társas lét 1 éves kori szabályainak betartása melletti közös játék, legyen az bújócska a függöny mögé vagy imádjuk közösen a kispárnánkat nevű.
Időnként kénytelen vagyok őket , az egyébként giga méretű járókában hagyni, hogy én nyugodtan elintézhessem a ház valamely más szegletében dolgomat és ne kelljen attól félnem, hogy éppen valamelyik John Grisham regény lapjait tépik szét vagy valamelyik felbecsülhetetlen értékkel bíró művészeti album lapjait eszik meg. Mindig irígyeltem azokat a babásokat, akiknek a nappalija nappalinak nézett ki és nem egy olyan játszóháznak, amilyennek az zárás előtt 5 perccel kinézhet. Ezt az állapotot csak a nagyon közeli hozzátartozóink és a legjobb barátaink ismerik, más esetben természetesen az ideális család, ideális nappalija látható, ahogyan az egy magazinban is megállhatná helyét...Kialakítottunk a kicsiknek egy játszósarkot, nekünk felnőtteknek van egy társalgó rész, aztán ugye a könyvespolc, amit most legszívesebben bedeszkáznék, mert hiába a sok játék, ha a kicsiket csak Shakespeare és Vámos Miklós összes érdekli.
Szóval visszatérve a járókára és az együtt játszásra, észrevettem, hogy már nem ellenkeznek annyira az egyébként színes rácsok ellen, hanem inkább tündérien, csendesen vagy éppen örömsikolyokkal tarkítva, édesen játszanak. Igyekszem észrevétlenül meglesni őket, ami nem túl könnyű és amire azért van szükség, mert ahogyan meglátnának szétpukkanna a buborék, ode lenne a drága testvéri, idilli játék és mindketten engem akarnának teli torokból méghozzá.
Felajánlják egymásnak játékaikat, csereberélnek, néha huzakodnak és egyezkednek sőt összebújásnak, szeretgetésnek is tanúja voltam, ami mi tagadás könnyeket csalt szemembe. Ennél már csak az meghatóbb, ahogyan Hannához ragaszkodnak, aki az oviból megérkezve azonnal megdögönyözi őket. Ilyenkor a kicsik versenyeznek Hanna kegyeiért, ő pedig hagyja hagy marcangolják. Este pedig, Zoltán érkezésekor újabb dupla, esetenként tripla örömsikoly , borostás arc marcangolás...Reggel, a hozzámbújás után, Hanna második dolga, hogy bemásszon valamelyik hugija ágyába és ott együtt bohóckodjanak. Nem ő ébreszti a kicsiket. Eszter és Nonó hajnalban már csicsereg egymással vagy éppen viháncolnak, kukucst játszanak, sikongatnak, brümmögnek, dobálóznak. Kit érdekel ilyenkor a koránkelés? Sokáig, sokáig hallgatom őket és csak azután megyek be a jó reggelt puszikkal. No ezért (is) mosolygósak a reggelek nálunk.
Mielőtt válaszolnék a kérdésre, visszatérek egy pár mondat erejéig a Mamma Mía musicelen ránk törő érzésekről. A történet egy esküvő előkészületeiről szól, mindenféle csűrcsavarral. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy potyogó könnyekkel hallgattam végig azt a dalt, amikor az édesanya, kislány felcseperedéséről énekelt és még nehezebben tartottam vissza sírásomat, amikor a fehér ruhás jelenet következett. Zoltánnal összesúgtunk. Én csak annyit mondtam, hogy nekünk 3 lányunk esküvőjét kell majd fegyelmezetten végigülnünk és már most elolvasok minden praktikát, ami arról szól, hogy hogyan éljük túl zokogás nélkül lányunk nagy napját,...mégiscsak esküvőn leszünk majd úgy, remélem huszonpár év múlva és mégiscsak örömszülők és nem bánatszülők leszünk. Zoltánnak csak annyi kommentje volt az egészhez, hogy neki meg kell tanulnia elviselni lánya választottjának létét és meg kell tudni állni, hogy ne fojtsa meg nemes egyszerűséggel.
No de térjünk vissza a címhez, azaz, hogy mit lehet csinálni egy esős délután. Hát halloween tököt faragni. Éppúgy, mint tavaly és hasonlóan, ahogyan azt Zoltán gyerekkorában láthatta amerikai élete során. Nagyon autentikus lett valóban és meg is jegyezte, hogy lám-lám tanult valamit életének ama meghatározó szakaszában.
A tökfaragás előtt azonban megcsörrent a telefonunk és kedves barátaink hangja csengett a vonal túlsó végén, ugyanazzal a dilemmával..azaz mit lehet csinálni egy esős napon... Hát átjönni hozzánk, közösen ebédet főzni aztán felfalni mindent, gyerekeknek diót törni, esőben cukrászdába menni és Hanna és Balázs barátságát ápolni. No és itt jön be a képbe ismét a bejegyzésem elején említett gondolatsor.. a szerelem, az esküvő. Bolond anyák, bolond, előreszaladó képzelete. No de mi másra is gondoljak, amikor már-már úgy viselkednek, mint a házaspárok. Bújnak, veszekednek, kibékülnek, puszilkodnak, együtt játszanak.
Bárhogy lesz is, érdekes érzés 3 lányos anyának lenni. A 3 lányos apás érzésről is kaptam némi ízelítőt Zoltánomtól de azokból most inkább nem idéznék. Éljenek az igaz, őszinte barátságok. Heni, Laci és persze Bazsa..meg a kis Réka, köszönjük, hogy ti ilyenek vagytok!
Feltöltődtünk, kikapcsolódtunk ismét és még most is a nagysikerű musical, a Mamma Mía, Abba slágereit dúdoljuk Zoltánnal, amit a Sportarénában volt szerencsénk megnézni, hála fáradhatatlan babysitterünknek és Hannának, aki csak annyit kért indulás előtt, hogy meséljem el miről szól a darab és legyek szíves el is énekelni vagy legalább eldúdolni belőle egy két részletet.
Mostanra viszont kielégítettem kíváncsiságát, mert köszönet kedves barátnémnak, azóta itthon is élvezhetem a megunhatatlan örökzöld dalokat. Persze ezúttal valamelyik gyereket pörgetve, táncoltatva, szépen sorban, ami nem kis teljesítmény ha figyelembe vesszük a türelmetlenkedők nyafizását vagy éppen lábamba kapaszkodását. Ideje volt Gryllus Vilmos és a 100 folk Celsiust valami másra felcserélni, ha nem is örökre de addig mindenképpen, amíg a musical hatása alatt állok. A zene az egyébként is nagyon kell, főleg most, hogy borongósabb napok következnek. Noémi az első taktus után táncikálni és dudorászni kezd, Eszter magasra nyújtja kis kezeit, hogy kapjam fel és ropjam vele. Hanna is bekapcsolódik és szigorúan vagy inkább testvériesen, mindenesetre igazságosan beosztva mindhármukat megpörgetem. ..
Nagyon kellenek az ilyen esti kimenők, mert a következő napokra erőt ad. Ki is néztem a következő programot... meg az azt követőt Hannának és az azutánit az egész családnak és még egy másikat....
Ha megkérdeznék mit szeretek legjobban az ikerbabázásban, biztosan azt válaszolnám,hogy a dupla öleléseket. Mármint, amit tőlük kapok mostanság. Lekuporodok vagy lehasalok a szőnyegre és várom az élvezetet, azaz,hogy mindketten elérjenek és szétmarcangoljanak, sikongassanak, bújjanak, bucizzanak. Leírhatatlan érzés. Ha Hanna is jelen van éppen, természetesen ő sem marad ki a pusziosztásból.
Noémi szinte elindult. 4-5 lépést megtesz már egyedül. Eszterem csodálja, ő még inkább a biztonságos, kapaszkodós állást, járást részesíti előnyben, ha nem muszály, nem akar nagyokat huppanni a földre.
Igazán vártam ezt az időszakot, mert kíváncsi voltam hogyan viselkedik két kicsi, akik folyamatosan egymás közelében vannak.
Remekül eljátszanak egymással bár néha közelharcba csap át játékuk, hogy megszerezzenek valamit, amiből egy van. Ebből a szempontból Eszter az élelmesebb, általában neki kell azonnal, ami másé, és többnyire Noémi oda is nyújtja a kiszemelt tárgyat.
Mindig mosolygok magamban, ha egy kisgyerekre vagy babára azt mondják "Milyen jó baba..milyen nyugodt! Szerencsés vagy! " Az én gyerekeim ugyanis sosem voltak nyugisak. Izgágák, érdeklődőek, hangosak voltak mindig, nem sok pihenést hagytak ha elmentünk valahová vendégségbe, mert nekik mindent látni, hallani, érezni kellett és sosem szerettek passzív szemlélői lenni a világ dolgainak. Azt gondolom, hogy Hanna értelmessége, okossága (igen, elfogult vagyok de tény, hogy rendkívül tájékozott már most , sok olyan dologban, amiben kortársai nemigen) ide vezethető vissza és csak remélem, hogy a két kicsi is ezt az érdeklődő, folyamatosan tanulni vágyó attutűdöt örökli nővérüktől. A jelek mindenesetre eléggé hasonlóak, és Zoltánnal még sosem jellemeztük úgy a a kicsiket , hogy nyugodtak és csendesek, mert büszkék vagyunk arra, hogy nyughatatlanok ( a szó nemesebb értelmében) és hangosak.
Eszter 10 kg-ot nyom továbbra is szuper hajlékony baba, akit én porcelénbabának hívok mostanság, mert világos bőre mellett még valószínűtlenebb vakító kék szeme. Noémi 11 kilós keményhúsú, tömör vagy ahogy sokan mondják sűrű kisgyerek.
Szeretnek, irígykednek,jószívűek, sértődősek, hálásak, csintalanok, huncutok, nevetősek, anyásak, apásak, Hannásak, izgőmozgók, kíváncsiak, vakmerőek és persze anyátpróbáló őket felöltöztetni a sétához most, hogy hidegebb napok érkeztek de minden rosszban van valami jó. Csak úgy olvadnak le rólam a kilók, így a fogyókúrás szakkönyveket kiegészíteném egy biztosan hatásos módszerrel, ez pedig így szólna: Hozz világra ikreket, várd meg, míg mobil lesz mindkettő és lehetőleg két szintes házban neveld őket. A tornát éjjel se hagyd abba, legalább 3X ugrálj ki majd be az ágyadba. Törzshajlításokkal hajolj be a kiságyba, esetenként súlyzózz velük finoman. Levegőztesd őket minden nap és ha teheted ne andalogva, hanem gyors tempóban. Otthon aztán szaladj utánuk, naponta többször emeld meg őket, etetőszékbe be és ki , , fuss utánuk, guggolj le hozzáju, négykézláb másszál, majd próbálj meg lazítani, hogy rád mászhassanak és megmasszírozzanak. A délutáni alvásból úgyis akkor ébrednek fel, amikor az egészségtelen kávédat megpróbálnád elfogyasztani és enni se sok időd marad. A siker így garantált és büszkén kiírhatod pólódra: Mother of twins. (lásd mellékelt képen)
u.i.
Hannával megbeszéltük, hogy a két kis borsószem közül a nagyobbik szem ő, a kisebbik pedig Eszter ...a másik hugocskája alszik, azért nem látszódik... Nagyon kell figyelni Hanna kis lelkére és figyelünk is, mégiscsak ő az elsőszülött. Gyakran mondogatom, hogy az első terhességem azért volt csoda, mert az első volt, a második pedig azért, mert kettő baba lakott a pocakomban.
Előző bejegyzésemet egy Picasso idézettel zártam, ami kapóra jött, ugyanis a várva várt Varázsműhely foglalkozásainak, is ez a mottója. Ez az a hely, ahol azonnal otthon érzi magát Hanna és a többi gyerek is , a felnőttekről nem is beszélve. Ahol olyan értékeket kap a szerencsés odajáró gyerek, amit máshol és másképp csak nehezen, hiszen hol van olyan hely, ahol egyszerre fejlődik a kicsik kézügyessége, mozgása, tánctudása, kreativitása, hallása, esztétikai érzéke és ahol mindezek mellett még okosodnak , sőt tanulnak is valami újat. Ha érdekel miről is írok itt és miért vagyok ennyire lelkes, megnézheted itt: http://www.varazsmuhelyklub.hu/
A gyerekangol is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hanna élvezi és bizony ahogy az várható volt ,ragadnak rá az angol szavak és az egyszerre kedves és bárgyú angol dalocskák is, amiket persze az autóban házi feladat gyanánt mi is kénytelenek vagyunk végighallgatni. One two three who do I see...I see Hanna one two three. .
Hanna továbbra is szeret és akar tanulni, tud koncentrálni, figyelni, ami azért nem kis teljesítmény egy majdnem 4 évestől.
Mindeközben a ritmikus sportgimnasztika tudását is szívesen mutatja be itthon és büszkén húzza fel első igazi tornadesszét. Ha voltak is kétségeim, hogy esetleg túl sok elfoglaltság lesz az angol és a torna egy kicsi lánynak, mára elmúlt, mert azt látom, hogy nagy örömmel, a következő órákat türelmetlenül várva indulunk neki egy-egy újabb hétnek és maximum amiatt fájhat a fejem, hogy pár év múlva hogyan szervezzük meg a most még picurka lányok igényeihez igazítva hétköznapjainkat.
A következő bejegyzésem kizárólag ezen picurka lányokról szól majd.
Tudom, már írtam a reggeli és lefekvés előtti rituálékról, most mégis újra ezt teszem, mert ahogyan okosodnak, növekednek lányaim ,úgy változnak igényeik is és ezzel bizony igyekszem lépést tartani. Hanna esetében ez azt jelenti, hogy az esti fürdés után a déditől kapott hihetetlen jó minőségű, és valóban fejlesztő színező könyvében, közösen kiszíneszünk egy képet, aztán egy kedves óvónő ismerősömtől kapott feladatos lapgyűjteményből oldunk meg -kompromisszumkötés után -(csak) négyet-ötöt, és ezt követi az esti mese, ha lehet mostanában az én gyerekkori, szakadt, agyonolvasott és agyonlapozott mesekönyvemből, a Kisgyerekek nagy mesekönyvéből. Ebben négy kedvence van most. Az egyik a Szekrényes mese, ami arról szól, hogy hogyan lesz a fából szekrény, a másik a Kiskakas gyémánt félkrajcárja, amiből előszeretettel idéz is Hanna. A harmadik a Borsószem királykisasszony , de csak azért, mert tudja, hogy apukám legtöbbször ezt mesélte nekem, a legfrissebb kedvenc pedig a 3 nyúl, ez pedig nem másért, mint azért, mert ovis koromban kívülről fújtam, amin ma igencsak elcsodálkozom. Ha már a könyveknél tartunk, leírom, hogy mostanság mely könyvekkel szereztünk nagy örömöt Hannának, aki köztudottan nagy könyvrajongó úgy két éves kora óta. Varga Katalin Madzag és barátai című bájos könyve és Janikovszky Éva talán kevésbé ismert könyve, a Bertalan és Barnabás történetesen ikerkutyákról szól. Hát persze, hogy elnyerte Hanna ,és mitagadás az én tetszésemet is. Bartos Erika Bogyó és Babócáról szóló könyveit továbbra is bármikor elővehetem, mert megunhatatlan. Ezen kívül Vlagyimir Szutyejev Vidám meséit (és rajzait) szeretjük no meg a Sün, akit meg lehetett símogatni című könyvecskét. Pöttyös Panni bármelyik kalandja is kedvenc és bevallom meseolvasáskor ez utóbbiak az én gyerekkoromat is eszembe juttatja..
A pancsolásra is visszatérnék egy pár szó erejéig. Ez történhet egyénileg, csoportosan vagy szülői társaság mellett. Mindegyiknek megvan a maga előnye és élvezete. Előfordul ugyanis, hogy a kicsik miatt csak annyi időm van, hogy bedobjam a legnagyobbat a kádba némi szórakoztató eszköz kíséretében és elmagyarázva, hogy néhány perc múlva majd ki is veszem. Mosolyogva hallgatom ilyenkor a kislányok öltöztetése közben,hogy milyen jó játékokat talál ki az üres flakonnal, a Noddy tusfürdővel, vagy a kislányok fürdőjátékával. Párbeszédeket, elváltoztatott hangot, nevetést, komplett történeteket impriovizál. A csoportos fürdés a 3 lány együttes fürdését jelenti és igazán nagy élmény nekünk szülőknek is látni, hogy mennyire szeretik egymást. Eszembe jut, hogy nem gondoltuk volna, amikor beköltöztünk házunkba, hogy az egyébként nagy kád mégis kicsinek bizonyul majd pár év múlva. A szülői társaságban eltöltött pancsolás többnyire az élet fontos dolgainka megbeszélésével tarkított alapos mosdást jelent. Nem tudom melyiket szereti Hanna a legjobban. Most megkérdezem tőle. Forma 1-et néz Zoltánnal. Nem kell ehhez fiú gyerek..
Nos meglepő választ kaptam de nem másítom meg: Egyedül szeretke pancsolni, mert a kicsik akkor nem ordítanak a fülembe...meg azt, amikor te (azaz én) ülök a wc lehajtott tetején.
A színezés és rajzolás terén ugrásszerű fejlődés állt be Hannánál. Kicsit aggódtam, hogy az én kétbalkezességemet örökli és titkon reméltem, hogy apukám vagy bátyám tehetségét. Nem igazán érdekelte a színezés, összecsapta és csak néha ajándékozott meg egy-egy rajzzal. Az utóbbi hónapokban azonban naponta lep meg rajzával. Én pedig meg is lepődöm, mert a téma sokszor nagyon különleges. kedvencem még mindig a pókháló 8 lábú pókkal, a sárkány, a szivárvány és a pelenkázóasztalon lévő baba.
Nincs kifejezeőbb, őszintébb, kedvesebb egy gyerekrajznál, én pedig szorgalmasan gyűjtöm a remekműveket, amik ugye nem kell mondanom, hogy ugyanolyan felbecsülhetetlen értékkel bírnak, mint egy Picasso. Megjegyzem, a művész képeinél jobbak Hannáé és ezt akkor is így gondolom ha szentségtörés..
Azért álljon itt egy pont idevágó idézet tőle: "Egy dolgunk van a világban, művésznek maradni, miközben felnőtté válunk, mert minden gyermek művész!!!"
Bűn lett volna itthon maradni az elmúlt hétvégén, mert annyira szépen sütött a nap, hogy szinte kiabált az abalkon át, hogy "Irány a természet, gyerünk kirándulni!" Melindával és Krisztiánnal, igazán igazán jó barátainkkal , már a hét elején megbeszéltük, hogy sétálunk egy nagyon Vácon vagy Vácott??, szülei pedig utánozhatatlani házi lángossal várnak majd bennünket otthonukban, Rétságon. A házi lángos persze csak a desszert volt, előtte megint egy lakodalmasnak is beillő ebéddel várt bennünket Melinda édesanyja és édesapja. A kirándulásnak sem volt vége a kompozás és Vác meseszépen felújított terén való sétálás után, mert Bánkot nem hagyhattuk ki. Hanna boldogan etette a kacsákat, símogatta a mohákat és trapplot az avarban. A kicsik ezalatt a friss levegő kábulatában aludtak, így én megint pár évet fiatalodva sétáltam kedvenc falum, kedvenc tavának, kedvenc sétányán. A szabadtéri színpadon most nem volt előadás de csak addig, amíg mi oda nem értünk a horgászok nagy bánatára vagy lehet, hogy mégiscsak örömére. Természetesen azonnal rögtönöztünk egy kis műsort Melindának, mert Krisztián inkább elmenekült a helyszínről az ikrekkel. .Hanna kezdte, néhány gyerekdallal, Zoltán folytatta a Full Monthyval majd operett duettel fejeztük be a "Három gyerek kicsit bolonddá tesz" című műsort.
Hazafelé még az autóban is gyönyörködtünk az ősz színeiben és megállapítottuk, hogy szerencsések vagyunk, hogy ilyen klassz barátaink vannak.
