Korábban már írtam arról, hogy a lányok rajzai közül a legjobbak a falon, ikeás színes keretben végzik. Persze véges a szabad falfelület, ezért időről időre cserélgetni szoktuk a képeket, amelyet hosszas gondolkodás előz meg, hiszen szívem szerint otthagynám mindet örökre. Ilyenkor hangosan azt mondogatom, hogy a lányok is hallják, hogy a múzeumokban is előfordul, hogy egyik másik kép helyébe új kerül, de természetesen nem dobják ki ott sem a festményeket, hanem gondosan megőrzik őket. Én is dossziéban őrzöm mindet és verem a fejemet a falba, amiért nemrég olyan könnyen megváltam a gyűrűs vastag dossziéktól, amibe pedig lapozgatható formába belefűzhettem volna az összes falra ki nem tett remekművet. Ez lesz majd a rajzokkal kapcsolatos következő projekt.
Tegnap Hanna elém tette legfrissebb művét, amit az iskolában napközi alatt rajzolt. Persze magyarázó szöveggel együtt. Hogy ez egy anyuka a kislányával és az anyuka történetesen fodrász és nem tetszett a lánya frizurája, azért gyorsan megigazította.
Elnéztem a részleteket, azt ahogyan az anyuka ujjai közé fogja lánya tincsét, az ollót, a kislány gallérját, azt ahogy kiszínezte a hátteret. Sokáig néztem, aztán bekereteztem. Szeretem Hanna rajzait. Egyébként, mint minden másban, ebben is gyors. Nem vacakol a színezéssel, gyorsan kanyarítja a vonalakat és nem is aprólékos. Akkor is ilyen, ha nem siet. Azt hiszem miközben az egyiken dolgozik, már a másik jár a fejében.
Nagypapája, az én apukám csodásan rajzolt. Bátyám Simon úgyszintén. Simon kislánya, Nóri káprázatosan. Vajon Hannából is jutott a családi rajztehetségből egy kis morzsa?
A kicsik? Nos, nem telhet el egyetlen nap se rajzolás nélkül náluk sem. Az emberábrázolást fejlesztik egyre magasabb szintre. Játszanak a ruháikkal, a mintákkal, kis divattervezőként díszítik a szoknyákat. Legtöbbször a család a téma. Odaférünk mind az öten a lapra és én ennek nagyon de nagyon tudok örülni!
