Az év utolsó napját a lovin töltöttük. Kíváncsiak voltunk ugyanis a szilveszteri ügetőre, annak hangulatára és persze szerencsénkre is. Ez utóbbira nem panaszkodhatunk, hiszen kétszer fogadtunk, ebből első alkalommal az utolsó helyezettre...másodszorra viszont eltaláltuk mind a három befutót. Mielőtt azt hiszi a kedves olvasó, hogy gazdagon tértünk haza, elmondom, hogy nem annyira. Keveset tettünk a lovakra és sokan mások is eltalálták a sorrendet így a szilveszteri virsli árát sikerült csak megnyernünk ..Hanna rendületlenül hajtogatta, hogy Gyíííí, gyíííí..azt hiszem elsősorban neki köszönhető, hogy az általunk favorizált lovak nyertek. Élvezte a forgatagot, a hangokat és csak remélni tudom, hogy nem szoktattam rá idejekorán lányomat a szerencsejáték e formájára.
Éjfélkor már békésen aludt még akkor is, amikor körös-körül tüzijáték parádéban gyönyörködhettünk házunk ablakából. Nem zavarta a pukkanás, a durranás. Élményekben gazdag volt az utóbbi pár hét, ideje volt kipihennie magát a kicsi lánynak, mert jövőre újabb kalandok várnak rá.
Boldog új évet!!!
Megpróbálok érzelmi kitörésektől mentesen írni Hanna születésnapjáról. Elérzékenyülök ugyanis ha belegondolok, hogy a két éve született kis gombócból, értelmes, okos nagylány lett. Tanukat is hívtunk, együtt ünnepeltünk rokonaival és legkedvesebb kis barátjával. Katicás tortájának feltrancsírozása egy cseppet sem zavarta, azt hittem legalább megsiratja de jobban érdekelte a belseje, így a gyertyák elfújása után (ami inkább a torta leköpdösése volt) neki is estünk a finom csokinak. A kötelező program után aztán mindenki a nappaliba vonult át, ahol a karácsonyi és szülinapi ajándékok kipróbálása zajlott. Nem vagyok híve a túl sok ajándéknak de ha egyszer Hanna úgy döntött két éve hogy december 29-én jön világra, ekkor kell ünnepelnünk. Még örülhetek, hogy nem az eredeti, kiírt időpontban, karácsonykor született meg.
A nagy hancúrozást egy mini tüzijáték koronázta meg. Senki nem sírt csak a szomszéd néni de őt hamar megvígasztaltuk...Ilyenek ezek a mai fiatalok.
Két napig tartott a romok összetakarítása de megérte. Ugye milyen nagy lány lett?
Nem felejtjük el Hanna csodálkozó szemeit, amikor meglátta a szoba sarkában felállított, arany díszekkel ékített karfát (ahogyan azt ő hívja). Előzőleg már látta csupaszon de ez minden képzeletét felülmúlta. Tudva, hogy Hanna nagyon önálló és szereti utánozni a felnőtteket, az alsó ágakra kifejezetten neki szánt , pici figurás fadíszeket tettünk, hogy aztán azokat kedve szerint variálja, egyik ágról a másikra tegye. Szenteste édes hármasban telt és valahogy sikerült a vacsora utánra időzíteni az ajándékozást. Lehet, hogy ha nagyobb lesz már nem lesz erre lehetőségünk, én sosem tudtam kivárni az ajándékosztást.
Hatalmas legojának, fa kisvonatának igazán örült de mégjobban apukája, aki ezután megszünt felelősségteljes családfőnek lenni. Azért boldogan néztem a két , fa alatt játszó gyereket..
Másnap ismét benépesült a ház, Hanna nagyszülei és unokatestvére érkezett egy közös ünneplésre. Aki kicsit is ismeri a családunkat nem lepődik meg azon, hogy ha azt írom zajos ünneplés volt. Zajos, nevetős, pörgős..meghittségnek nyoma sem volt , igaz erre ott volt az előző nap. Hanna legkedvesebb ajándéka egy sok részbő álló, gurulós takarítófelszerelés lett. Nem árt ha korán megtanulja a gyerek, hogy mi a nő dolga. Érdekes..még élvezi de azt mondják majd kinövi.
Másnap dédit hoztuk el magunkhoz és Hanna megkapta az általam oly annyira vágyott fa babaházát. Ezzel én játszom nagyokat, lakberendezői hajlamaimat élhetem ki rajta. Jó, hogy ennyi szép ajándékot kaptunk, nem fogunk unatkozni..Én biztosan nem, mert mindegyik ezer darabból áll, így folytatódik a véget nem érő pakolás.
Karácsony előtt két nappal átruccantunk Bécsbe, hogy saját szemünkkel győződjünk meg a bécsi advent hangulatáról. Miután megtaláltuk belvárosi szállodánkat és megállapítottuk, hogy két napig Gustav Klimt motívumait kell néznünk ha tetszik ha nem (egyébként tetszik), lévén, hogy a hotel berendezését Klimt munkái ihlették- gyorsan felöltöztünk és nyakunkba vettük a várost. Két sarok után már nem bírtuk tovább és kolbászt illetve puncsot kellett magunkhoz venni. Ekkor egyébként sarkvidéki hideg szél fújt arcunkba de Hanna jól viselte a megpróbáltatásokat. A sétálóutca kivilágítása, a jól öltözött emberek karácsonyi bevásárlása, a fenyőfaárusok, a puncs ill. forraltbor illata pedig folyamatosan gondoskodott arról, hogy ne felejtsük el, hamarosan eljön az év legszebb ünnepe. Gyerekpunccsal itattuk le a széltől kipirosodott gyerekünket, magunkat pedig az alkoholos változattal vagy éppen betértünk egy kuglófra, kávéra valamelyik nem túl felkapott helyre. Egyébiránt sült gesztenyén, krumplin és az előbb említett kolbászon, puncson éltünk. A karácsonyi vásárból Hanna egy nagy játékmackóval térhetett haza, nem volt kérdéses, hogy megkapja, mert amikor meglátta az egymás hegyén hátán csücsülő medvéket, egyet magához vett és csak szorította, szorította. Élvezte a forgatagot, a fényeket, azt, hogy a szállodának ő a fénypontja, olyannyira, hogy valamelyik angol turista engedélyünkkel- lefotózta és hazavitte suvenirnek, igaz csak a képét. Dióhéjban így esett a mi kis két napos kiruccanásunk a szomszédba, amit még hazafelé egy Práterben lévő nosztalgia körhintázással zártunk. Ez az a több, mint száz éves carussel, amit (kevesebb, mint száz éves) lovak húznak és amin ülve az ember az 1800-as évekbe képzeli magát...
A képen a vásári mackóval látható hibernált Hanna. Neve Döme és jelenleg ő a kedvenc.
