..meg a bírónak!
Úgy emlékszem, hogy amikor én még kislány voltam ciki volt a szemüveg. Én ugyan sosem csúfolkodtam, de voltak akiket boldoggá tett az, ha skandálják a Szemüveges pápa, lyukas a gatyája típusú szövegeket. Tény és való, hogy abban az időben még nemigen lehetett a szemüvegkerettel divatozni, játszadozni, az archoz legjobban illőt megkeresni. Gyógyászati segédeszköz volt, a legkevésbé sem divatos kiegészítő.
Kicsit később kezdték mondani, hogy a szemüveg öltöztet. Kacérkodtam a gondolattal, hogy nekem is legyen egy, amiben sima üveg lett volna, mert persze a látásommal semmi baj nem volt sose. Lebeszéltem magamat és inkább annak örültem, hogy sas szeműnek neveztek, mert a "Ki tudja a legtávolabbi szöveget elolvasni?" versenyeket sorra megnyertem. Most is megnyerném.
Zoltán kisiskolás volt, amikor szemüveget kapott. Úgy mesélte, hogy szüleivel az egyik amerikai útjukról készült diákat nézték, amikor a drámai felismerés bekövetkezett: a fotókon szereplő feliratokból nem lát semmit.
Amikor megszületett Hanna, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen tulajdonságokat, jegyeket örökölt tőlem és melyeket Zoltántól. Az ideális az lenne, ha mindkettőnkből a legjobbakat adhatnánk át gyerekeinknek, de persze ez csak illúzió és annak ellenére, hogy nem vártuk, azért várható volt, hogy valamelyik gyerekünk ugyanúgy, mint apuka-szemüveges lesz.
Aztán egyik nap és a másikon is Hanna panaszkodni kezdett, hogy nehezére esik elolvasni a táblára írt szöveget, hogy amikor az aktív táblát használják, hunyorog. Időnként teszteltük a látását, az autóban utazva rendszámtáblákat olvastattunk le vele vagy plakátok egyre apróbb betűs szövegeit. Éreztem, hogy nincs nagy baj, de azért komolyan vettük, így első körben elvittük a kerületben egy bejáratott Optikai Szalonba, ahol szakorvosi vizsgálatra jelentkeztünk be és ahol a tulajdonos szerintem kifejezetten utálja a gyerekeket. Szerencsére nem ő vizsgálta Hannát, hanem egy másik férfi, mégpedig ultramodern géppel, amely végül azt az eredményt hozta ki, hogy Hanna szeme tökéletes.
Örültünk a hírnek, csak Hannán látszódtak a csalódottság jelei. Bevallom akkor átfutott az agyamon az, hogy lányom csak egy divathóbort áldozata, az osztályban egyre több kislánynak van szemüvege és biztosan ő is vágyik egyre, ugyanúgy, mint hajdanán én. Aztán egy nyugodt pillanatban Hanna odajött hozzám és elmondta, hogy annak ellenére, hogy a vizsgálat nem talált hibát gyönyörű barna szemeiben, ő nem úgy látja a táblát, ahogy kellene. Egy percig sem kételkedtem a szavaiban. Időpontot kértem a világ legaranyosabb szemész doktornőjéhez az Örs Vezér téri rendelőbe. Egy hónappal később (ami a magyar egészségügyben talán gyorsnak is számít..) már újra Hanna látását vizsgálták és kétséget nem tűrően kimondták, hogy feles szemüvegre van szüksége és évente vissza kell mennünk a tündéri doktor nénihez, mert bizony várhatóan nem áll meg a szem romlása ennyivel.
A Vision Expressnél vettük meg a szemüveget, méghozzá extra hatékonyan és hála a most futó akciónak, elfogadható áron. Hanna a második keretnél olyan mámorittasan kiáltott fel, hogy "Ez az anya! Ez tökéletes! Ez tetszik a legjobban!", hogy az alkalmazottak mind elmosolyodtak és köré gyűltek, no és persze megerősítették abban, hogy jó ízléssel van megáldva a gyerek. Itthon aztán Zoltán a helyes szemüveghasználatról, karbantartásról de főleg óvásról tartott egy órás kiselőadást Hannának, aki ma meglehetősen izgatottan ment iskolába.
Amikor kilibbent a kocsiból, osztálytársnőjébe Flórába botlott (aki szintén nemrég kapott szemüveget) és aki olyan aranyosan és őszintén dicsérte Hanna új fizimiskáját, hogy elhittem, hogy a szemüvegesek csúfolása már csak a mesékben létezik és bezzeg nélkül az én időmben létezett.
Íme az első kép róla, stílszerűen kicsit homályosan.
Úgy emlékszem, hogy amikor én még kislány voltam ciki volt a szemüveg. Én ugyan sosem csúfolkodtam, de voltak akiket boldoggá tett az, ha skandálják a Szemüveges pápa, lyukas a gatyája típusú szövegeket. Tény és való, hogy abban az időben még nemigen lehetett a szemüvegkerettel divatozni, játszadozni, az archoz legjobban illőt megkeresni. Gyógyászati segédeszköz volt, a legkevésbé sem divatos kiegészítő.
Kicsit később kezdték mondani, hogy a szemüveg öltöztet. Kacérkodtam a gondolattal, hogy nekem is legyen egy, amiben sima üveg lett volna, mert persze a látásommal semmi baj nem volt sose. Lebeszéltem magamat és inkább annak örültem, hogy sas szeműnek neveztek, mert a "Ki tudja a legtávolabbi szöveget elolvasni?" versenyeket sorra megnyertem. Most is megnyerném.
Zoltán kisiskolás volt, amikor szemüveget kapott. Úgy mesélte, hogy szüleivel az egyik amerikai útjukról készült diákat nézték, amikor a drámai felismerés bekövetkezett: a fotókon szereplő feliratokból nem lát semmit.
Amikor megszületett Hanna, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen tulajdonságokat, jegyeket örökölt tőlem és melyeket Zoltántól. Az ideális az lenne, ha mindkettőnkből a legjobbakat adhatnánk át gyerekeinknek, de persze ez csak illúzió és annak ellenére, hogy nem vártuk, azért várható volt, hogy valamelyik gyerekünk ugyanúgy, mint apuka-szemüveges lesz.
Aztán egyik nap és a másikon is Hanna panaszkodni kezdett, hogy nehezére esik elolvasni a táblára írt szöveget, hogy amikor az aktív táblát használják, hunyorog. Időnként teszteltük a látását, az autóban utazva rendszámtáblákat olvastattunk le vele vagy plakátok egyre apróbb betűs szövegeit. Éreztem, hogy nincs nagy baj, de azért komolyan vettük, így első körben elvittük a kerületben egy bejáratott Optikai Szalonba, ahol szakorvosi vizsgálatra jelentkeztünk be és ahol a tulajdonos szerintem kifejezetten utálja a gyerekeket. Szerencsére nem ő vizsgálta Hannát, hanem egy másik férfi, mégpedig ultramodern géppel, amely végül azt az eredményt hozta ki, hogy Hanna szeme tökéletes.
Örültünk a hírnek, csak Hannán látszódtak a csalódottság jelei. Bevallom akkor átfutott az agyamon az, hogy lányom csak egy divathóbort áldozata, az osztályban egyre több kislánynak van szemüvege és biztosan ő is vágyik egyre, ugyanúgy, mint hajdanán én. Aztán egy nyugodt pillanatban Hanna odajött hozzám és elmondta, hogy annak ellenére, hogy a vizsgálat nem talált hibát gyönyörű barna szemeiben, ő nem úgy látja a táblát, ahogy kellene. Egy percig sem kételkedtem a szavaiban. Időpontot kértem a világ legaranyosabb szemész doktornőjéhez az Örs Vezér téri rendelőbe. Egy hónappal később (ami a magyar egészségügyben talán gyorsnak is számít..) már újra Hanna látását vizsgálták és kétséget nem tűrően kimondták, hogy feles szemüvegre van szüksége és évente vissza kell mennünk a tündéri doktor nénihez, mert bizony várhatóan nem áll meg a szem romlása ennyivel.
A Vision Expressnél vettük meg a szemüveget, méghozzá extra hatékonyan és hála a most futó akciónak, elfogadható áron. Hanna a második keretnél olyan mámorittasan kiáltott fel, hogy "Ez az anya! Ez tökéletes! Ez tetszik a legjobban!", hogy az alkalmazottak mind elmosolyodtak és köré gyűltek, no és persze megerősítették abban, hogy jó ízléssel van megáldva a gyerek. Itthon aztán Zoltán a helyes szemüveghasználatról, karbantartásról de főleg óvásról tartott egy órás kiselőadást Hannának, aki ma meglehetősen izgatottan ment iskolába.
Amikor kilibbent a kocsiból, osztálytársnőjébe Flórába botlott (aki szintén nemrég kapott szemüveget) és aki olyan aranyosan és őszintén dicsérte Hanna új fizimiskáját, hogy elhittem, hogy a szemüvegesek csúfolása már csak a mesékben létezik és bezzeg nélkül az én időmben létezett.
Íme az első kép róla, stílszerűen kicsit homályosan.
