Egybeforrva - Euterpéhez

 Mondd, leszel-e a múzsám,

 rezdülés estéim átsejlő blúzán,

 hajnalban pisla lámpafény,

 mielőtt a Hold lábra kél, 

 kacér szellő a vállamon, 

gödröcske durcás államon, 

fülcimpán csókok ujjbegye,

 bűnömre az Úr kegye,

 vagy inkább imám szólama,

 kórusból (ki)csengő szózata,

 koldus költőnek falat kenyér, 

ellenségének nyitott tenyér? 

Ó, legyél a csend! A végtelen. 

Helikon csúcsán védtelen

 alvó tudatom kútfeje, 

ha bőrömön átfut a bús zene. 

 Legyél a szóm, ami átitat 

embert, világot, s lám áhítat 

cseppen ajkamról eléd. 

A remény, hogy Isten malmából erény 

 szitál fejünkre port, kevés,

 hát sok kishitű költő téged kér: 

Húzd öledbe ez árva főt, 

vezesd kezét, ezt várja ő. 

 Ne hagyd magára, légy támasza,

 magányos cédrusnak ágyasa.

 - Fuvoládról, ha dallam száll, 

emelj magadhoz,olvadj rám! 

 2011.07.04. Zsefy Zsanett

Károly Nyárády:Hajnali Tangó

Ha próbáltad valaha hajnalban

 Tangóba fojtani testedet, akarva-akaratlan 

Akkor tudod, milyen az, mikor a szerelmed 

csúcsra lépik, s életre pattan te veled! 

 Derekad feszes, s büszke a fejed

 tartása és lépésed is délceg 

Nődet tartod feszesen, ki lépésed 

Követi hűen, a parketten most veled!

 Egybeolvadva fordul, pörög neked

 Rózsaszállal ajkai közt incselkedik veled 

Elkapod, megfordul, és itt van előtted

 Izmos teste rándul, tudod, ő most tied! 

 Dalra kelve sírdogál harmonika

 Benned van és ég fél Argentína

 Persze akkor, ha lenne hely, s elférne még!

 Tüzes nőd mellett, aki a parketten úgy ég! 

 Vén zongorista mosolyog, s ujjai futamra szaladnak

 Lábaid lendületet vesznek, s hatalmast lódulnak 

Hűséges nőd veled rándul, s forró teste tapad, izgat

 Lakkcipője koppan, tűsarka kattan, s padlót koptat 

Fordul utánad, ahogyan a dal ritmusa pörög-ugrat 

Szemed lehunyod, s érzed, kifordulva teszi 

Miközben rád bízza magát, s testét elereszti 

Tudja, kiben bízhat, te vagy ringben férfi 

Tartod mint kincset, míg a ritmust tartja 

Húzza hűen zenekar, s ő szemét behunyva

 Karjaidban akar lenni, nem figyel ő másra!

 Szédítő tangót lejt veled szíved választottja!

Wass Albert:A világ szép és jó

A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan -mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek,hogy sötét árnyak vesznek körül,jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb,mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.

Tudod arra gondoltam...

Tudod arra gondoltam, az élet színház, de csak az egyik fele az, a másik a valóság, hogy az ember játssza, vagy éli, maga választja ki… a színház az könnyű és bohókás, a siker, a taps érte jár, de az elültetett mag nem kell ki soha, s ha lemegy a függöny, az űr ott marad… igaz, nincs komoly következmény, új nap, új darab, de aki színészként, darabok szereplőjeként csinálja az életét, az valójában nem él… az igazi élet nagy odafigyelést kíván, ott az örömök, a fájdalmak valódiak, ott minden a mélyről, a lélekből jön, és minden oda megy, a fájdalom, az öröm is addig hatol... gondolja meg jól, mielőtt valaki vele szóba áll, mert vele lehet ajándék minden lépés, de ha az ember mégse hallgat rá, az maga a pokol… lehet része minden a játéknak, s lehet mélyről jövő, örök érvényű, valódi: semmivé lesz, ami a darabban történik, de ami a lélekből érkezik, a lélek munkája az valódi alkotás, a kívülálló, ha a színész jó, a kettőt összetévesztheti könnyen, de a becsapott mégis az igazán, aki becsapja önmagát, nem vesz részt a valódi életben, ami végzetes veszélyeivel együtt nem játék, de ha az ember követi utasításait a léleknek: valódi ajándék.

Rád emlékezem...

Fájdalmas arcú, tettető madonnám,
Kiről epedve annyiszor daloltam
S akitől csókot sohasem raboltam,
A te emléked elszállott ma hozzám.

Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg muzsikahangra,
Ott ültem némán, csendben, elmerülten...

Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sűrű, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok azóta...

De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta:
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...

Ady Endre

Mint jó szót a mostohák

Bambán, mosolyogva ébredek,
 mint aki kábult
 Szédülök, elszálló percekért élek.
 Tenyered vonalai nevetnek, -
 kergetik egymást szemeden az árnyak.
 Tested a takaróm, s fehérlik.
 Lassan kinyílnak bennem a mélyrezárt vágyak.
 Bőröd pórusain át lélegeznek a fák.
 Combjaid szorítását kívánja testem,
 mint jó szót a mostohák.


Szomorúfűz

Még mindig

 Már többé nem találkozunk; 

még vissza-visszatérek hozzád gondolatban

 - bár mások előtt rólad nem beszélek: 

ott élsz minden kimondott szavamban.

 Bennem élsz mert feloldódtál 

dacos testem idegszövetében, 

és minden percben újra perbe foglak 

és minden percben visszahódít énem. 

Próbáltalak már másban felfedezni - 

van úgy hogy néha csal a szem - 

nem élhetsz másban, 

sehol senki 

nem tud 

meghamisítani nekem.

 Kereslek mégis minden nőben, 

kutatlak térben és időben

 reménytelenül 

Lackner László

Kicsiből éled...

Kicsiből éled... 

Lelkem asztalát,

 Isten előtt terítem meg, 

hogy minden morzsáját 

magával vigye 

zarándokútjára a Fény,

 s ha holnap is a szeretet

 örököse lehetek,

 mentsváram lészen 

„a kicsi is éppen elég," 

mert befoltozza a lét 

kopott lényegét. . 

/Forró Hajnalka/

Utánad

...hogy van-e élet utánad?

Nincs.

Oda minden levegőm.

Sodródok kábultan,

konok lábak elé omlok

remegőn.

Elsírtam minden utolsó

könnyem,

felfaltam összes szeretőm.

Lelkedbe kapaszkodva,

de nem remélek.

Nélküled holtan élek.

Serfőző Attila

Nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya

félek: fogom-e még hallani

egyre halkuló sóhajod

mert tizenkét napja

már csak a telefon susog helyetted

az is csak akkor ha én hívlak fel

te egyszer sem kerestél…

félek: fogom-e még látni egykor ragyogó arcod

vagy költözöm valami titokzatos égi tájra

hol nem találnak rám a nappalok éjjelek

félek: átölelhetlek-e

még szorongás bűntudat nélkül

megtanulod-e

hogyan kell megbocsátani szeretni

félek: gyűlölnöd könnyebb leszoknod róla

nehezebb és visszavonhatatlanabb

mint bármely élvezetről italról

kávéról cigarettáról drogról…

félek: a bárányok közé farkas somfordált

a búza közé konkoly gyom bogáncs

félek: „a köldökig érő pipacs-tengerben gázolva”

már meg sem próbálok átjutni szerelmedért

mit régebben naponta megtettem volna

mert kiszáradni látszik

medre durva kövek olcsó kavicsok

horzsolnák véresre mezítelen talpaim

félek: kereszten fogom végezni fejjel lefelé

mint Péter apostol önként fogom kérni józanul

tisztán félelem nélkül nyakamban Mária a medálon

nem a szívemet takarja majd szelíd mosolya

hanem nyugodt égtiszta megbékélt szent homlokom.

Ketykó István

Itt téged írnak a betűk (töredék)

Ahol éppen nem vagy, mindig hiányzol onnan.

Hívlak, mint a papírra a verset, önmagamban,

és öntudatlan is, akár a sejteket a sejtek.

Úgy írom, mint csillagot az éjszaka: szeretlek.

...

Mint kívülem a csontjaimra szabott egyedüllét,

te légy eszméletemre tapadva bévül a hűség,

és ha kiállítanának egymagad a Sarkcsillag alá,

nem hagyom, hogy kikezdjen veled a halál.

...

A betűkhöz betűket írsz. Itt téged írnak a betűk.

Most ahol jársz, ahol állsz, a Nap idesüt.

Bihari Sándor

Most követellek magamnak

Ereimben boldog tüzek szaladnak,

Harsány szívvel követellek magamnak,

Mint régen-régen:

Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Már nincs joga állott, tegnapi könnynek,

Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet

S már nem rivallnak

Halál-sikolyos félszek és tilalmak.

Kedved ha másult, már hiába másult,

Tartom szived úgy, ahogyan reám hullt

Vérbe-veszõdve,

Sorsához nõve és sorsába nõve.

Vágynak bűn volt, de itt vagy s ez valóság

S a valóság mindig a legfõbb jóság,

Se bűn, se szégyen:

Az egy-igaz Fiatalság nevében.

Ady Endre

Kovács Daniela Tanulnom kellene...

Tanulnom kellene a tiszavirágtól,

mily illanó az élet szépsége,

a pillanatnak élni ezentúl,

és kézen fogva lépni közös révbe.

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,

érteni a szavát a hajnali csendnek,

ó mily kín a vágy, annak, aki él,

mélyében szüntelen álmok rezegnek.

Tanulnom kellene a ragyogó Naptól,

hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek,

s ha álmaim porán a szerelem lángol,

izzó hamvaiból erőt merítsek.

Tanulnom kellene a Hold szépségétől,

hogy van titok, mit senkivel sem osztok,

s hogy nem leszek már sosem egyedül

még akkor sem, ha magam maradok.

Easter is a time of love

Easter is a time of love,

of family, and of peace.

It is a time when we say

a quiet thanks for all that we have

and for all that the future holds.

Easter is a feeling in our hearts

of hope and faith and trust.

It is a day of miracles;

a day when our dreams seem a little closer;

a time of retrospection for what has been,

and anticipation of all that will be.

And it is a time for remembering

with love and appreciation

the people in our lives

who make a difference...

people like you.

Harmadnapra

Ismét rügy fakad az ágon,

friss szellő küld tavaszt újra,

adj hálát most, Húsvétkor,

emlékezz a réges-régi múltra.

Emlékezz a véres Golgotára,

a gyalázatból tákolt keresztfákra,

volt ott hazug átok, igaz áldás,

s ott volt maga, a megváltás.

Ott volt fenn vérző sebekkel,

Ő, ki tiszta és örökre áldott.

Keresztjéről némán letekintve;

Isten-fia, már rég megbocsájtott.

Összes bűnünk minden szennyét

lemosta Jézus szent és tiszta vére,

elhozta a bűnös lelkeknek a tavaszt,

máig élő hitünk a bizonyság érte.

Isten fiának szíve hiába volt halott,

hiába ölték meg a gaz zsoldosok,

mint hideg tél után a tavaszi rügy,

harmadnapra... mégis feltámadott!

Húsvéti köszöntő

Üdvözlégy Húsvét!

Virágos kedvvel köszöntünk

hímes tavaszi ünnepünk.

Te vagy a kikelet,

elűzted a telet.

Te vagy a megváltás,

Istentől eredő testi-lelki áldás.

Pezsdül, éled az élet,

dermesztő téli álmából ébred

a tetszhalott Természet.

Pattan a fákon a bimbó,

füttyent a sok rigó,

Magok csíráznak, kihajt a barka,

fészket rak a gólya, pacsirta.

Színpompás kikelet - életet vet,

termékenység-ünnep.

Szerelmet ébreszt,

párzásra késztet minden állatot,

virágnak ad méheket csábító illatot.

A hosszú téli böjt után,

sonkás lakoma vár,

Sok kedves népszokás,

vidám locsolkodás, nyuszi-ajándék,

piros és hímes tojás kínálás

Gyermekek öröme: kirándulás, kacaj,

duhaj legényeknek másnapi macskajaj!

Aki vallásos, menjen misére,

aki nem, fusson a rétre,

locsoljon lányokat,

adjon csókokat.

Legyen az ünnep méltó megújulás

lelki bűnbocsánat, felszabadulás,

Zúgjon a sok harang szava:

győzzön a béke!

Tóth Sarolta

Húsvét elõtti gondolatok

Elmémben sokszor a Nagypéntek eseményeit forgatom,

s felkiált bennem a gondolat:

"Hogy tehették ezt Veled, Uram!?"

Megkorbácsoltak, megköpdöstek,

keresztre feszítettek,

Téged, a bûntelent.

De rögtön magamba nézek, s látom

én sem vagyok különb náluk.

Bûnbánó lélekkel jövök Hozzád, Úr Jézus,

mert szavaimmal, tetteimmel

hányszor én is megfeszítelek.

Sokszor gyors vagyok a szólásra,

mikor hallgatnom kellene,

s hallgatok, ha beszélhetnék Rólad.

Az érzéseim és vágyaim csapdája les reám,

máskor fogságba ejt egy gondolat.

De ha Terólad elmélkedem, Uram,

a szívem újra felvidul,

mert tudom, hogy Nagypéntek után

Húsvét vasárnap következik.

Betölti szívemet a hála,

hogy feltámadtál, Uram,

s általad van bûnbocsánat.

Kérlek, mosd le minden vétkemet,

és segíts, hogy legyek

örökké hálás, hûséges,

szolgáló gyermeked.

Zsótér Mária

Máté Evangéliuma 26. fejezet

17. A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre húsvéti bárányt?
18. Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a húsvétot tanítványaimmal.
19. És úgy cselekednek a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészítik a húsvéti bárányt.
20. Mikor pedig beesteledett, letelepszik vala a tizenkettővel,
21. És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.
22. És felettébb megszomorodva, kezdik mindannyian mondani néki: Én vagyok-e az, Uram?
23. Ő pedig felelvén, monda: A ki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.
24. Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.
25. Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-e az, Mester? Monda néki: Te mondád.
26. Mikor pedig esznek, veszi Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöri és adja a tanítványoknak, és mondja: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
27. És veszi a poharat és hálákat adván, adja azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;
28. Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.
29. Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.

A szemed

Csak a szemed vigasztal engem

ha gondjaim súlya a földre nyom,

ha álmaim romjain görnyed a jelen,

a szemedbe nézek és folytatom.

Csak a szemed vigasztal engem

erőt ad,és új reményt

hogy a sötétségben újra meg újra

megtaláljam a tiszta fényt.

Kormányos Sándor

Érintsd lelkem

A horizonton kúszik már az este

Szürke homály lapul a fák felett

Az égbolton halvány csillagfény gyúl

Körülöttünk árny és titok leng

Hadd hajtsam válladra fejem

Ölelj át Kedves, ringass szelíden

Feledhessem fájó bánatomat

Érintsd lelkem lágyan, csendesen

Emeld fel gyengéd kezeddel bús fejem

Töröld le arcomon pergő könnyeim

Hűsítsd lázam, múljon a reszketés

S hozzanak békét, nyugalmat álmaim.

Fazekas Margit

Álom...

mint patikus a gyógyírt,

az éj méricskéli a tűnő álmot,

parányit, hogy meg ne ártson,

és majd ha a hajnal jön

-a józanító reggel minden bajával, örömével-

nyelvem alatt édes-keserűn,

sejtelmes ködbe takarva, mint messze tűnő emlék,

ismeretlen arcod, ízed még velem marad...

Kaskötő István

Ajándék vagy

Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,

felszikrázóan igaz, mint a fény.

Úgy hullsz reám a magasodból vissza,

akár betegre a gyógyító remény.

Nekem jó vagy. És simogató szellő

ömlik a légbe lépteid nyomán.

Szikes földszívem általad lesz termő,

véled telik meg elhagyott szobám.

Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,

kívánásom okosságoddal őrzöd,

Szuszog szívedben megszelídült szándék.

Ajkad nyílik, ezer csengője árad,

Magamhoz vonlak, megérintem állad,

Mert ünnepemhez te vagy az ajándék.

Hámori István Péter

Minden megtudható egy emberről, a jelene, a múltja, jövője, tán a fontosabb titkai is - csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik. Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése, amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni.


Szuromi Pál

ezerszer súgva

lágyan marok beléd,

ahogy szavaid tépnek...

szemed szilaj vágya

ékszerként ragyog.

ujjam mohó akarása,

hátad ívén, botladozó

jeleket karcol...

tested így lesz oltár,

s, én most neked áldozok.

eléd rogyva,

karodba bújva

sóhajod morzsolom.

ezerszer súgva:

jöjj, kedves,

a tiéd vagyok...

Fülöp Kata

Üzenet "odaátról"

Hát nem tudod, hogy folytatni kell ?

Én benned élek tovább !

Szemeden keresztül nézem,

Az élet minden szép csodáját.

Magadra nem hagytalak,

csak letelt időm itt e porvilágban,

testemből kilépve úszok fényárban,

de ittlétem emlékét rádbíztam.

Neked még tenned, élned kell tovább!

Őrizd együttlétünkből a szép csodát.

Én nem bánatot, Örömöt hagytam Rád !

Találd meg ! és lépj tovább !

Nekem ennyi volt.

Most új világban élek,

gondolataid között még

árnyalakként visszatérek.

s, hogy szerettelek azt jól tudod,

nem akarom látni

szomorú homlokod !

Nélkülem kell most már,

a Szépet megtalálni,

Életed !ÉLNI ! kell tovább,

nem döbbenten állni.

S mit együtt kezdtünk,

hittel végig kell csinálni.

Kováts Péter

elmúlásod

csókjaid illatod ölelésed

szép kezed finom részleteid

mosolyod hangod

egyedi bejegyzések

lelkem emlékkönyvében

az idő mint egyetlen tolvajom

könyörtelen mozdulattal tép ki belőlem

ha hagyod

Encs Ilona

Ezer év

Még mindig a fülembe cseng az a régi

csend, akkor este, ott a járdaszélen,

honnét csak karnyújtásra volt a végtelen.

És mi –akkor este éppen- átöleltük

a csendet, mintha soha nem is akarnánk

elválni tőle. Elbúcsúzott a karnyújtás,

mielőtt még elérhetett volna bennünket.

S mi csak álltunk összefonódott

gondolatainkkal a csöndes járdaszélen…

Emlékszem… (pedig tegnap volt éppen

ezer éve.) S most, újra itt járva, itt a járda,

itt a csönd, a régi érzés is visszaköszön,

csak az idő szaladt végtelen karnyújtásra…

Káli László

Gyertya érted

Gyertya ég. Örökké. Érted.

Haldokló gyertyacsonk

füstje fest rólad képet.

Csak néznélek újra.

Mily végtelen birodalmat

leheltél az útra.

Rabságban voltál szabad,

mert féltél, hogy

elveszíted korlátaid.

Holt vákuumban

hulló falevélként

lebegnek szavaid.

Párnába mélyedő

téboly-agy

némán kérdez:

mondd, hol vagy?

Csak néznélek újra.

Csonttá öregült türelmem

sodor vissza a múltba.

Petra

Egy csésze fekete...

"Az életben sokszor megbántottam azt, akit nagyon szerettem. Az efféle vétek olyan, mint a szentlélek ellen elkövetett bűn; sem ezen, sem a túlvilágon nem nyer bűnbocsánatot. Sem eltörölni, sem elfeledni nem lehet. Néha hosszú évekig csendben van, mintha kihunyt volna a szívben, mintha elveszett, eltűnt volna a nyugtalan életben. Egyszer csak azonban az öröm percében, vagy éjnek idején, mikor az ember rossz álomból riad fel, a súlyos emlékezés ráhull a lélekre, felsajdul benne s olyan erővel égeti, mintha abban a pillanatban követte volna el a bűnt. Minden más emléket könnyen elkergethetünk, mosollyal vagy jótét gondolatokkal - ezt azonban nem űzhetjük el. A sötét árny örökké ott marad a szíven.
Az ember örömest ámítaná saját magát: „Hiszen ez nem is úgy történt! Nyugtalan agyad a napos oldal árnyékából is sötét éjszakát csinál! Jelentéktelen semmiség volt az egész; hétköznapi eset, amilyen reggeltől estig százával, ezrével előfordul!"
A vigasz csalfa: az ember saját maga is keserűséggel érzi, hogy csalfa. A bűn bűn marad, akár egyszer, akár ezerszer követtük el, akár naponta, akár pedig még nem is tudunk róla. A szív nem büntető törvénykönyv, hogy a kihágást a bűntettől, a gyilkosságot az emberöléstől megkülönböztesse. A szív tudja, hogy „aljas ember a tekintetével öl, a hős pedig karddal", s hamarabb bocsátja meg a kardot, mint a tekintetet. De nem is katekizmus a szív, hogy a halálos és bocsánatos bűnök között különbséget tegyen; hogy szóban és külső jelben megkülönböztesse őket. A szív igazságos és tévedhetetlen bíró. A titkos és szinte öntudatlan mozdulatból ítél és ítélkezik egy futó tekintetből, melyet senki sem vett észre, a kimondhatatlan s a homlokon alig felvillanó gondolatból; sőt mi több, egy kopogtatásból, egy lépésből, egy kortynyi teából. A katekizmusban nagyon kevés bűn van feljegyezve, s azok sem főbűnök. Ha a szív lenne a gyóntatóatya - a gyónás hosszú volna és rettenetes!
Megbocsátható az a bűn, amely szóban elmondható, s bűnbocsánattal eltörölhető. De súlyos és túlságosan súlyos s az élet utolsó pillanatáig véres az a bűn, amely csupán mint emlék maradt a szívben, szavak nélkül és alaktalanul. Az ember csak önmagának gyónja meg ezt a vétket, ha álmatlanul mered az éjszakába s ha mellén nehezebb a paplan, mint a kő.
„Nem loptam s nem is gyilkoltam, nem is paráználkodtam: az én lelkem tiszta!"
Hazug! Hát nem hámoztál-e almát, miközben az éhes ember mellett elhaladtál s röstelkedés nélkül néztél rá? Rosszabb volt ez, mintha loptál, gyilkoltál vagy paráználkodtál volna! A szív, ez az igazságos bíró, hamarabb megbocsát a gyilkosnak, aki a vesztőhelyre indulóban megsimogatott egy síró gyermeket, semmint neked, a tisztának! Mert a szív nem ismeri sem a jelentéktelen semmiségeket, sem a paragrafusokat...
Tizenöt esztendővel ezelőtt hazamentem s három hétig otthon maradtam. Egész idő alatt nyomasztó hangulat uralkodott rajtam. A házunk sivárnak rémlett, valamennyiünkben volt valami súlyos, visszataszító, mintha nyirkos árnyék nehezedett volna ránk.
Az első éjszaka a szobában aludtam; többször is felébredtem, és láttam, hogy édesanyám felkel az ágyból, és az asztalhoz ül. Csendben, mozdulatlanul ült, mintha aludna; tenyerét homlokára szorította, fehér arca ragyogott, holott az ablak csukva volt, s odakünn sem holdfény, sem csillagfény nem világított. Figyelmesen hallgatóztam, s mindjárt tudtam, hogy nem az alvó lélegzetvételét hallom, hanem nehezen visszafojtott, csukló zokogását. Fejemre húztam a takarót; de a paplanon át, sőt még álmomban is hallottam anyám nehéz sírását.
A padlásra költöztem a szénára. Meredek, töredezett, létrához hasonló lépcsőfeljárón kúsztam fel szállásomra. A szénában fekhelyet készítettem magamnak, s az ajtó előtti kis térségre asztalt helyeztem. Ablakom egy szürke, repedezett falra nézett. Kedvetlenül, nyomasztó hangulatban és sötét gondok közepette írtam első szerelmes elbeszélésemet. Erőszakkal tereltem gondolataimat a fehér országutakra, a virágba borult rétekre és illatozó mezőre, hogy ne lássam magamat és az életemet.
Aztán egyszerre nagyon megkívántam a feketekávét. Nem tudom, hogy jutott eszembe; megkívántam. Lehet, csupán azért, mert tudtam, hogy odahaza még kenyér sincsen, nemhogy kávé. Az ember gonosz és könyörtelen az elképzeléseiben. Édesanyám kerekre tágult, ijedt szemmel nézett rám, és semmit sem válaszolt. Siváran és rosszkedvűen, egyetlen szó és köszönés nélkül mentem vissza a tető alá, hogy tovább írjam, hogyan szerette egymást Milán és Bréda, s milyen nemes, boldog és jókedvű teremtések voltak.
„Kart karba öltve, fiatalon, a reggeli nap fényözönében, harmatban megmosdatva..."
A lépcsőn halk lépteket hallottam. Édesanyám jött; lassan és biztos léptekkel haladt, kezében egy csésze feketét hozott. Most emlékszem: soha az életben nem volt olyan szép, mint abban a pillanatban. Az ajtón át beragyogott a déli napfény sugara, egyenesen az édesanyám szemébe; még nagyobb s még tisztább volt ez a szem, a mennyei fény tükröződött belőle, a mennyei jóság és a mennyei szeretet. Ajkán olyan mosoly ült, mint az örömteli meglepetést hozó gyermekén.
Én pedig megfordultam, s kaján hangon azt mondtam:
- Hagyjon békén!... Már nincs kedvem hozzá!
Még nem ért fel egészen, csupán derékig láttam. Mikor a szavamat meghallotta, szeme sem rebbent; csak a csészét tartó keze remegett meg. Rémülten nézett rám, szemében kialudt a fény. Szégyenemben arcomba csapott a vér, gyors léptekkel felé indultam.
- Adja ide, édesanyám!
Elkéstem, szemébe már nem tért vissza a fény, sem ajkára a mosoly.
Felhajtottam a kávét, s vigasztalódtam:
„Majd este megmondom neki azt a szót, azt a kedveskedő szót, amivel adósa maradtam, s hallgatásommal elárultam szeretetét."
De nem mondtam ki azt a szót sem este, sem pedig másnap, sőt még a búcsú percében sem.
Három vagy négy évvel később, idegenben, egy idegen asszony csésze feketét hozott szobámba. Összerezzentem akkor, s valami olyan erősen a szívembe szúrt, hogy csaknem felkiáltottam fájdalmamban. Mert a szív igazságos bíró, s nem ismer jelentéktelen semmiségeket.


Ivan Cankar ,Csuka Zoltán fordítása

Bíztató

Biztatlak: Örülj!

Örülj a világnak,

Örülj a kinyíló virágnak,

Örülj a rikkantó madárnak!

A zöld lombos erdőnek, a viruló mezőnek.

Örülj a hasadó hajnalnak,

Éjben az égen ragyogó csillagnak!

A szép napra ébredő reggelnek,

A neked köszönő embernek,

S minden ártatlan gyermeknek.

Örülj a feléd küldött mosolynak,

A hozzád szóló szavaknak!

Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,

Ha valahol éppen tereád várnak!

Örülj, ha megfogják a kezedet,

Tanítsd meg örülni gyermeked!

Örülj és te is tárd ki szívedet!

Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.

Örülj az ősznek, a tavasznak,

A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!

Nyáron a rekkenő melegnek,

Télen a hóval borított hegyeknek.

Örülj, ha jön egy zivatar,

Ha örülsz, akkor nem zavar.

Örülj a megkonduló harangnak,

A felröppenő sok-sok galambnak!

A felhangzó zenének!

Örülj minden csendes estének!

Örülj a farkát csóváló kutyának,

Örülj az egész világnak!

Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,

Örülj, ha valakivel törődhetsz!

Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!

Örömöt adj minden kicsi örömért!

Az öröm az egy jó dolog,

akik örülni tudnak, azok boldogok.

Te is az lehetsz, ha akarod!