barátok

múlt szombaton meglátogattuk szájmont.
két hete elérhetetlen volt, vagy ha igen, akkor használhatatlan, és elég erősen olybá tűnt, megfeledkezett a vacsorameghívásról. felhívtam, hogy van e kedve átjönni, mondta hogy nem tud, ivott, de ha van kedvünk átmehetnénk. majd ki szünet után, hogy de tényleg, lehetett érezni a hangján, hogy légyszi.
fáradtak voltunk, lusták, meg minden, de elindultunk.

az új lakása egy meglehetősen jó környéken egy gyönyörű polgári házban van.
nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjünk miért mélyült el enyire a depressziója, (nagyon rossz állapotban volt, két órát voltunk vele, még ez alatt is hullámzott az állapota, volt hogy egy mondatot nem tudott befejezni) szóval a lakás plafonig tele van egy nagy háznyi cuccal.
olyanokkal, hogy három szabolcsi falu inna belőle két hétig egy lomizás után,
hiheteten ódon kincsek, évszázadok szaglanak róluk
én egy karosszékben őltem wm egy szófán, szájmon a padlón, fölöttünk egy negyvenes égő kínlódott az estével, és mély csöndek.
hatalmas dobozok, amik ki tudja miket rejtenek,
sajnálom hogy ebben a tekintetben ennyire "angol", nem fogadja el a segítséget, pedig hatalmas örömöm lenne abban hogy ezekkel a tárgyakkal egy ilyen adottságokkal rendelkező lakást berendezzek.

wm lenyúlt a mellette levő halomba, és találomra kiemelt egy képet; közepes méretű olajfestmény, súlyos aranyozott kerettel, rajta egy fiatal és gyönyörű nő, finom vonásokkal, kék szemmel, egy lila ruhában, megkérdezte ki ez,
szájmon mondja, az egyik őse.
szájmon nagyon, nagyon sokáig vissza tudja vezetni a családfáját, papírokon, történelmi feljegyzéseken, magyarország még nem is létezett, mikor ők már.

és ennyi volt, mert ez vele véget ér, a szétpapírozott évek bizony megtették a hatásukat, diliház, rehab vatevör, most itt áll negyven évesen, ahogy,
ez engem mélységesen elszomorít

és amúgy egyáltalán nem is erről akartam írni
sebaj, majd holnap

de feldobtuk valamennyire, az angolokufók című elméletünkön hosszan nevetett, ha minden jól megy, a hétvégén befejezi a könyvét, nem felejti el a kajameghívást, ezek jó dolgok. kezdi elhinni, hogy tényleg szeretjük, és tényleg hiányzik nekünk, ezek is.

kaptam tőle egy kávéskészletet, súlya alig, belepillantottam a dobozba, barna papírba csavart három csészeforma, meg néhány tányér.
mikor hazajöttem, és kibontogattam vettem észre, hogy nem három hanem hat, lehelletvékony porcelán, arany szegéllyel, sose szerettem az ilyesmit, de igaziban azért máshogy mutat.

gyönyörű

jó utat

sok szerencsét csárli, érezd magad nagyon jól, nagyon szeretlek

csuffáré krámpoló

sittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksitt

ez volt a mai mantránk, mert ma megnyílt a kebotszörkösz, egy magyar kisváros nagyságú bevásárlókomplexum, itt a szánkban.
és nem kispályáznak, baszki, nem kétéves facsemetét ültetnek a sétálóutcába, (még ha nem is törné ki senki) hanem 15éves nagy élőfát, árnyákkal, és ez csak egy egészen apró példa arra hogy mi van, és ez nem sokkal ezelőtt kezdődött mint hogy mi idejöttünk, fél évre lezártak egy városnegyedet, majd totál kiglancolva átadták
felvonulás, szelebréting of dö sopping, dö máni, celebréting of biing fet end velti,
emberek szabadságot vettek ki, és tömött kígyózó sorban mennek, ma karnevál este, tüzijáték koncertek, és pénzszórás ezerrel,
az épületeket összekötő üveghidakat ma légtornászok foglalják el, tömegtömegtömeg
és mind megáll egy kávéra egy ezmegazra, egyheti tartalékainkat adtuk el, nincs megállás nincs pihenés csak a pörgés van, nagyon keményen éhes vagyok de nincs időm rágni, ezért amikor nem bírom tovább, akkor egész banánokat tolok le 10 másodperc alatt a torkomon a raktárban, majd megy tovább a hajcihő.

de tudjátok mi az ami túlgördít az egészen?
az amikor a teljesen tömött, kétszintes üzletben hangosan elkiálthatom magam:

lo@#z a s@#äđe gä|đ[#>k

és három kollega kórusban üvölti: keccciiiiiii*

mindenki fáradt, és mindenkinek a saját fáradtsága a legnagyobb, látom a környékbeli "kollegák" arcán a sokkot, nekik kicsit nagyobb szeretettel készítjük az italokat, nem tudok eljönni a siftem végén mert akkor olyanokat hagyok cserben akikkel szeretek együtt dolgozni
és nagyon jó vagyok, kettő-három helyett tolom, csak büszkeségből, három erős fájdalomcsillapító nyomja el a derékfájásomat (ami olyan, hogy ez után a bejegyzés után valószínűleg nem fogok tudni felkelni erről a székről - öregszem, keményen, de ez egy másik bejegyzés)
és a hangzavar, az nagyon kemény, ezt úgy oldom meg, hogy recitálok, mint a papok a misén, néha már direkt úgy hajlítva a dallamot, így tutira hallják amit hallaniuk kell
és mosolyogni viccelődni hávárjúzni
pontosnak lenni
a legjobbnak lenni

wm máshol issza a reggeli kávéját, hozzánk nem fér be, az ablakon át küld csókot


---

*nagyon gáznak tartom amikor valaki viccből vagy sötétségből káromkodásokat tanít külföldieknek, még akkor is, ha olyan széles a szitkozódási paletta mint a magyaroké, de nagyon kérdezték mi az, és sokszor, és muszáj volt nekik elmondanom.

élősködők

vannak ezek a kis lények, reklámokban találkozhatsz velük, amorf szörnyecskék nagy fogakkal, akik a perem alatt élnek, gonoszul vigyorgó, sintén nagyfogú teremtmények, a gyomorban, meg a torokban, ruhában, meztelenül, általában valami zöld masszában, de sokszor pirosban is,
főműsoridőben

de vannak ám másfajták is, piros fehér csíkos rabruhában, van nkik két lábuk, meg hat karjuk, és nagy vörös bajszuk is van. na hol élnek ők? és vajon kicsodák?

ők bizony kedveskéim, a tetvek, akik ellen van hatásos szer, ezésez
főműsoridőben
meg plakáton
"itt az iskola, találkozott már gyermeke új barátaival?"

és ez itt egy teljesen általános probléma, ami bármikor felütheti a fejét
számomra ez nagyon furcsa, annak ellenére, hogy egy átlag gyereknél azért többet szagoltam a nittifort, havi egy megelőző kúra - anyu egy olyan iskolában tanított, ahol ez (is) mindennapos probláma volt

tetvesek, és nem dől össze a világ. még ilyet.

kapcsolatban élek

-mivel ma jó a hangulatom, sorsolással döntjük el, hogy ki mosogat, éés ... pénzzel fogunk sorsolni. fej, vagy írás?
-fej.
-ez azt jelenti hogy ha fej akkor te mosogatsz?
-nem ez azt, hogy ha fej én nyertem és nem én mosogatok
-jó, akkor nekem írás
ping
-őőő ... háromból kettő?


-na vajon mi van az alatt a bugyika alatt?
-nagy pixelek

lávboxos csipcsup

hiába írod ki a reglapodra, hogy te annyira más vagy, számomra ez a bizonyítvány arról, hogy rólad lehet mintázni az átlagot
hiába vered nagydobra oldalakon keresztül a szellemi fölényedet, amennyiben ez az egyetlen érved az enyéimmel szemben, úgy a harmadik után azt fogom hinni, hogy ez a dolog nem is létezik
hiába írod meg minden másnap a naplódban, hogy őrült vagy, így csak arról biztosítasz, hogy csak félresikerült az önképed, és máshogy nem tudod magadat hitelesíteni önmagad előtt

a különlegességedben akor fogok hinni, ha már nem lesz szükséged arra, hogy fitogtasd csupanagybetűkkel,
bölcs akkor leszel a szememben, ha a felhalmozott tudásoddal nem kérkedsz és provokálsz, hanem konstruktív beszélgetésekre, és szórakoztató, elméleti vitákra használod
rettegni pedig csak és kizárólag a csendesen mosolygóktól fogok




amúgy meg láttam ma egy srácot, sovány, szobafehér. ápolatlan, ritkás szakáll, szappanszag, szemüveg
az egy számmal nagyobb pólóján ez a szöveg állt:
"NEM, nem javítom meg a számítógépedet"
ujjal mutogattam rá, annyira röhögtem, a vele levő bombázó pedig nagyon büszkén vigyorgott
alamuszinyuszi nagyotugrik, ja

politikai

ha az ország vezetőiben lenne egy szemernyi felelősség is a polgárai iránt, akkor ma nem küldte volna ki a rendőrséget:
pont ez az a két banda, akik nélkül sokkal élhetőbb lenne Magyarország
intézzék el egymást

és valahogy ma nem bánom, hogy ezt már csak a kíbic mondja

csárli nagyon ügyes

kilépek a munkahelyemről, félkilenc, balzsamos tiszta nyári levegő, teljesen sötét lenne közvilágítás nélkül, azonnal lekívánkozik a kiskabát, de az takarja a céges logót a pólómon, és a zsebe ideális hely a mobilmuzsikának, véletlen lejátszásra kapcsolok, és anton gorogyeckij jut eszembe,lehet hogy újra elolvasom, a park mellett vad virágillat, egy perccel késtem le a buszom, leülök, elszívok egy cigit, mert már négyésfélórája, majd úgy döntök elindulok gyalog, aztán majd felszállok, ahol, az aluljáróban aliglézengő ammónia, nem támad honvágyam, de azért eszembe jut, már a gluszter ródon is vagyok, a boltok bezártak, a szórakozóhelyek kinyitottak, a levegő egyszerűen dús, az autók ellenére is, túl sok keményzenét dobál a szerkezet, úgyhogy mégis inkább az évtizedes anima mellett döntök, a húsúnkalelkünkatestünk, de a hormonjaim elcsitultak, az elmúl pár napban úgyis két lábon hordtam ki egy szülést, eszembe jut, hogy wm meló után fotózni készült, elmosolyodom, aztán tűzszagot érzek, és reflexszerűen elszorul a gyomrom, jó okaim vannak rá,de megnyugtatom magam, ha a mi házunk is égne, az olyan messze van, hogy nem érezném, meghát rajtam kívül úgysem dohányzik senki, mivel gyalog vagyok el tudom olvasni az új greffiti mellé festett szöveget is, tetszik a kép, elmegyek a sztendápkomediszínház előtt, hosszó tömött kisestélyis sor, jól esik végignézni rajtuk, jön egy egyszintes hetvenegyes felugrok rá, mert olyanok az ülései mint a régi troliknak, aztán hamarabb szállok le, a környékünkön már sok nagy zöldterület van, harsog, az anima nagyon hálás alkalmazkodik az útvonalamhoz, megállok valami macskánál, meg egy kisgyerek bámul ki egy ablakon, annak integetek, aztán megérkezek, kintről érzem a pizza illatát, puszi véemnek,


nagyon szeretem ezt a várost.
olyan könnyen élhető

füstös

olyan tíz éve dohányzom, szégyen és gyalázat, ez alatt voltak erősebb, és geyngébb szakaszok, meglehetősen hosszú ideig, olyan három évig csak szipkával szívtam (ezt melegen ajánlom mindenkinek: bár csak és kizárólagt esztétikai okokból szoktam rá, -a kávézó ahol dolgoztam olyan berendezéssel bírt, hogy az szinte megkövetelte a dolgozótól a szipkát- nagyon sok remek mellékhatással is bír, nem leszel büdös, nem égeted le a hajad, tökéletes elefánt az asztalon, és egy csomót tényleg leszűr)
volt olyan év,hogy napi két doboz priluki, voltak olyan hónapok,hogy napi pár szál benzonenhedzsiz, de az esetek nagy többségében középkategóriás cigiket szívtam, napi olyan fél, háromnegyed dobozzal,
a nagy kedvencem a szürke pétersztujveszánt volt, azt olyan két évig sikerült, utána a szürke lm, aztán amikor azt megbuherálták, és más lett az íze, szóval kikötöttem a szürke bondnál, és amíg ki nem jöttünk, az volt a megszokott cigim.

hoztam magammal jópár dobozzal, tudván, hogy itt elég drága, aztán miután elfogyott, ráfanyalodtam arra, amire nagyon, nagyon nem akartam: dohányt venni, és csavarni magamnak, mert az sokkal olcsóbb, illetve itt nincs olyan csóró felhangja;nagyon sokan szívnak tekert cigit

eleinte furcsa volt, nem tudtam kezelni, ki kellett figyelni melyik dohányt kedvelem a boltok polcain általában megtalálhatóak közül, aztán mikor tekertem, a dohány hol túl nedves volt, hol túl száraz, ráparáztam a kis szűrőkre, túl sok apró mütyür, amit magammal kell hordanom, furcsa íz.
mostanra ez totál megváltozott. csak olyankor veszek rendes cigit, mikor kimozdulunk vagy kirándulunk, és elfelejtettem előre csavarni, elszívom, keserűnek büdösnek érzem, kapar és fáj is egy picit.

mert rendes dohányt szívni jó: zamatos, karakteres, a füstje nem olyan zavaró.
a kezem nem undorító füstszagú, hanem hangulatosan édessavanyú
kissebbek a tekert cigik, viszot tovább tart őket elszívni. tisztább érzés, lehet hogy csak azért, mert már csak olyan napi 6-8 szálat szívok el, vagy tényleg a minőségi különbségek miatt, de nincsenek reggeli harákok, nem szakad ki a tüdőm egy füstösebb este után.
találtam egy olyan 50éves dohányosdobozt egy antikvárnál, így rend van a táskámban is, sikkesnek érzem, ahogy előveszem és megtekerem.

de ami a legjobb: betévedtünk ma egy hangulatos, eldugott dohányboltba, ősrégi bútorok, enyhe nagypapaillat, rengeteg kincset láttunk, és
lehet kimérve minőségi dohányt venni.
háromféle vágási vastagsággal, a legfinomabbra metélt kell nekem a cigarettáimhoz.
háromféle érlelés is van az arany, a világosbarna, és a sötét, úgy vettem észre, hogy a sötét az, amitől "köpni kell", én az aranyszínűekkel próbálkoztam eddig, és vannak ízesített fajták is.
ezekben egyszerűen nem hittem eddig, de az eladónő megmutogatott, megszagolgatott velem mindent, és nem bírtam ellenállni egy cseresznyésnek
(kimért nekem tizenkét és fél grammot, és nem digitális mérleget használt, hanem egy régirégi patikamérleget.)

és hazahoztam, és megtekertem, és azti. tudod, nem azért ülsz le elszívni a cigit, mert kell, mert szokás, hanem mert egyszerűen élvezni akarod az ízét, ahogy átjárja az arcod, és pédául ma, egy kávézó teraszán ülve egy keserű eszpresszóval kifejezetten lukszusnak éreztem.

nem akarom én felmagasztalni a dohányzást, és nem akarok okokat keresni magamnak arra, miért nem szokom le;tudom hogy kellene, de gyenge vagyok
de most hogy felfedeztem mi a különbség a cigizés, és a dohányzás között, ki akarom élvezni, és meg akarom ismerni azt a gasztronómiai (?) élményt amit eddig olyan igénytelenül figyelmen kívül hagytam

a következő lépés hogy megint csökkentek az adagon.
aztán majd meglátjuk

jobbegyenes

mivel magyarországon már annyira nem akarok meggazdagodni, ezért megosztom veletek a legújabb ötletem, aki akarja bátran aknázza ki

kéne csinálni szentjobbokat, a kétcentistől a félméteresig,
kulcstatónak, kredencpolcra, házioltárra, esetleg ékszernek,
fából faragva, ezüstből, agyagból, fröccsöntött műanyagból,

lehetne vele búcsúkba járni, meg tüntetésekre, meg íjászversenyre.
meg standot felállítani a várban,
a piaci rés, amit betömnénk vele nem olyan nagy, de ki a kicsit nem becsüli...

kezdjk a sárgákkal

mint azt már többször említettem, én nagyon csípem a sárgákat. nem ismerem különösebben a vallásaikat, a kultúrájukat, de amit elkapok belőle tetszik, az emberek viselkedése, mentalitása pedig különösen.

(ezzel szemben eszembe nem jut átvenni ezekből a dolgokból semmit, mivel európai és keresztény szellemben, környezetben nevelkedtem, ezt tartom a járható útnak számomra- bár ezzel nem azt jelentem ki, hogy az ő útjuk végén a pokol van, vatevör, ez egy összetett gondolatmenet bennem , majd egyszer elmesélem ezt is.)

szóval a sárgák.

ma a kávéképzésen, összekerültem egy kínai fiúval, kenyu-val, és életemben először komolyabban tudtam egy kínaival beszélgetni. elmesélem mit tudtam meg tőle:
ahhoz hogy kínában ne számíts analfabétának, és úgy ahogy tudj írni olvasni, körülbelül kettőezer írásjelet kell ismerned.nem, nem értettem félre, azt mondta tutáuzen
ahhoz, hogy mondjuk már könyvet is tudj olvasni, teszem azt a gyűrűk urát, ahhoz bizony már ötezret.
ha egy egyetemi szintű professzor vagy, akkor valószínűleg tízezer jelet ismersz
a húszezerből. ez azért valami, nem?

megbeszéltük, hogy a legnagyobb nehézségünk egy egy kávékóstolási ceremóni alatt, a benyomásainkat angolul kifejezni, mert az érzések azok mindig az anyanyelven jönnek elő könnyebben

beszélgettünk még többet is a nyelvek különbözőségeiről, és rájöttem valamire, amivel még ő is egyetértett.

juj ez nehéz lesz elmagyarázni, és valószínűleg butaság is

szóval. az angolok valahogy elöl képzik a szavaikat, az egész beszédük valahogy harsogó, tolakodó. (a nők nagyon, nagyon sokszor beszélnek magas fejhangon, szerintem ez kizárólag egy kőkemény affektálás, ami generációkon keresztül beléjük ivódott,hát nem iszonyú?) de mégis jóval inkább elöl hallod őket.

a kínaiak(japánok, vatevör) ezzel szembe egész hátul, rejtve csinálják a szavaikat, ezért tűnik olyan magasnak, vékonyna, csipogósnak a beszédük, ezért olyan kőkeményen eltéveszthetetlen az akcentusuk, amikor egy idegen nyelvet beszélnek

eszembe jutott erről egy párhuzam, a két különböző világszemléletről, a nyugat erőszakos tolakodása, és a kelet befelé forduló látásmódja, értitek mire akarok kilukadni? (kezdek leereszteni, a buszon hazafelé, meg wmnek elmondva ez az elméletem még sokkal érthetőbb volt)



a mi nyelvünk kiegyensúlyozottnak tekinthető, és sokkal színesebben hangzik mint bármelyik más nyelv, rengeteg fajta hangzónk van.
szeretem a magyar nyelvet.
jobb ha ezt a témát most hanyagolom, eléggé belekavarodtam, jó éjt

coffee master

nna.
megkezdődött a kávémesteri képzésem, amire mind, mind nagyon büszkék vagyunk.
én különösen az vagyok magamra ez egy komoly elismerés, a munkahelyi presztízs szempontjából nagy előrelépés, plusz egy csomó eszméletlen gasztronómiai és kultúrális élménynek a birtokosa is lehetek, amit ráadásul kávémesterként meg is kell osztanom másokkal.
meg veletek is, ezentúl majd egy csomó érdekeset mesélek a kávékról, és kérlek benneteket, ha tudtok valami olyat, amiről úgy gondoljátok, hogy témába vág, és nem egy túl elterjedt infó, osszátok meg velem!

ma iszonyú mennyiségű kávét megittam, és jelenleg úgy pörgök mint egy kakukkosóra, az egy óra alatt, amíg hazaértem, kábé öt-hat elég jó naplótéma felötlött bennem, amiket el fogok felejteni (féltés,sárgák,gyerek,kávé,angolok témakörökben)

legszívesebben leírnám mind most, de akkor holnapra nem marad semmi.
éjejjejjjejjj melyikkel kezdjem?

időjárás

az nagyon érdekes, hogyha pár kilométernyire északabbra költözöl, mennyire észrevehető, hogy a föld labda, és a napsugarak más szöget zárnak be. vagy mi.

a legkorábbi amikor kelek, az fél hat körül szokott lenni, mikor a reggeli műszakot csinálom, pár hete még nem volt annyira vészes, de most már elég konkrétan sötét van ilyenkor, egészkor is, mikor elindulok, és ma bizony még fél hétkor is még csak pitymallott.

itt az átmenet éjszaka és nappal között sokkal lassabb, a hajnal és a szürkület is tovább tart. ami egyrészt szórakoztató, mert elég komoly színeket tud ölteni az ég, márészt viszont lelombozó, mert hiába szépítjük, a sötét az bizony sötét, és bizony abból egyre több van. olyan fél7-7 körül kezd fény szempontjából este lenni, és 10re lesz ájszaka. és a nappalok feltűnően rövidülnek
rémisztő dolog ez a télre gondolva.

és tudom, hogy furcsa hogy a télről beszélek, hiszen ti szenvedtek a hőségtől, és még elég messze van, de itt bizony elég komolyan ősz van, hetek óta, hiába szépítgetem.

bármikor elkezdhet esni az eső, ugyanúgy, ahogy bármikor ki is süthet a nap, de sajna az eőbbi olyan 70%al többet fordul elő.
póló, pulcsi, kiskabát, sál,amit reggel felveszek és az esernyő itt pont olyan elengedhetelen kelléke a táskádnak, mint a pénztárcád vagy a békávébérleted-bár az elangolosodás egyik első jele, hogy nem mindig veszem elő. van olyan fajta eső, ami nagyon súlyosnak néz ki, de amúgy nem az, alig ázol meg
amúgy az esők sokféleségén még mindig el tudok csodálkozni. elég nehéz elmesélnem őket, mert magyar szemmel elképzelhetetlen, addig amíg nem tapasztaltad. szerintem ma olyan nyolcféle esőt tudnék felsorolni amit láttam,
unalmas lenne ha leírnám őket, ezért nem kínozlak benneteket

és sajnos kezdünk fázni is, nem olyan durván, mint mikor idekerültünk de bizony hidegedik.
mostanában ismét szorosabbra fordult a viszonyunk wm-mel, jó dolog minden télen rájönni, hogy ő bizony egy kazán; forró hasát nekinyomja a jégkocka derekamnak, majd bepisilek olyan finom.

égi áldás

nna vettem grízt
persze nem angoloktól, a lengyeleknél találtam végül
tudjátok mi a gríz lengyelül?

kasza manna

hádemennyiresúlyosezmá

de ha már itt tartok mesélek a lengyelekről.
rengetegen vannak, iszonyú sokan, és már nem csak elsőgenerációsok, hanem sok olyan család, akiknek már itt születtek a gyerekeik.
ez a tömeg egyrészt megkönnyíti, másrészt megnehezíti az életüket.
nincsen az a kényszerük hogy angolokkal, vagy más bevándorlókkal alakítsanak ki kapcsolatot, mert megvannak a saját körük.
nincs kényszer az új, ismeretlen kultúra, új ízek, a legtöbb bevásárlóközpontban van "lengyel-sor", de rengeteg lengyelbolt is van, ahol az eladó éppcsak makog angolul, teljesen otthon érezhetik magukat.
ezek a dolgok jók: ha egy jó helyről jössz, akkor erősebb is a honvágyad, (és a kép alapján amit mutatnak, úgy gondolom Lengyelország jó hely lehet, mostanában kezdődik meg lassan, nagyon lassan a hazavándorlás)
szóval az hogy megtalálják a maguk minilengyelországát az sokat segíthet lelkileg.
viszont ennek a hátoldala az, hogy elszigetelik magukat, a lengyelek nagyobb százaléka itt elég rosszul beszél angolul.
többségben megeégednek az "alja" munkával, nem túl ambíciózusok, amit itt keresnek, az jó pénz otthon, (ahogy nekünk is) plusz honfitársaikkal vannak együtt, ha nem fontban kapnák az órabért, hihetnék, hogy otthon vannak.

a lengyel férfiak iszonyú szarul néznek ki, a lengyel nők pedig ütősen szépek.

wm kollegáink a 80%-a lengyel. nagyon jó fejek, akit ismertem közülük, mind teljesen oké volt, alkalomadtán elmennek bulizni
(soha nem bocsájtom meg nekik, hogy rá tudták venni wm-et a karaokira, és én nem láttam)

minap wm azzal jön haza, hogy új munkahely kell neki, nem akar tovább ittmaradni.
kérdem ijedten, mi történt, hiszen szeretsz ott.
az történ, hogy fél év alatt, míg velük dolgozott, észrevétlenül beleszokott a nyelvbe; beszélgettek körülötte valamiről, becsatlakozott, angolul, és akkor vette észre hogy a társalgás lengyelül ment.
jó oké, wm hiperpenge agyú és remek nyelvérzéke van, plusz a téma sem volt túl komoly, de akkor is. elkezdett lengyelül érteni, és néha lenygel akcentussal beszél angolul.
ha mindez időt egy angol közegben töltötte volna, lassan elkezdhetne angolul írni.

mindegy ilyenek vannak, de az, hogy kasza manna, az nagyon tetszik.

szolgálati közlemény

nna
felmondtuk a szobát, nem akarunk egy telet végigfagyoskodni, (meg egyebek amik annyira azért nem működnek ebben a házban)
most keresgélünk, de még nem olyan erősen
ha minden úgy sül el, ahogy tervezzük, akkor egy hónap múlva már lehet jönni látogatóba
ha közepesen, akkor is,
a legrosszabb esetben pedig újabb fél évet kell várni

lehet szurkolni



(persze annak, aki sonkát hoz, mindig tudunk helyet szorítani, ugye? )

remek túrógombócot főztem
volna
ha tudnám mi a gríz angolul, és nem vanami furcsa barnás pehely lett volna a zacsiban amikor kibontottam

ilyenek vannak

(túrójuk sincsen;azt a lengyelboltból szerzek)

sztárbákszos

nna tízéves a sztárbáksz angliában, torta, nagyfőnökök, héliumos lufi a boltban.
nem is ez az érdekes.

hanem.
készítettek egy évfordulós kávéfajtát, limited edisön, nem értettem pontosan hogy hogy, de valami speciális metódussal, hosszú ideig érlelt kávészemekből készült.
azt a betyár mindenségit, nem hiszitek el.
ilyen durva kávét életemben nem ittam, még cafeteriával készítve is megáll benne a kanál, selymes mint a méz, és nem kell elemezgetni az ízeket: egyszerűen pörkölt kávébab íze van, pont olyan, mint amikor azt rágcsálod. tiszta, egyszerű és nemes.

másik
ugyebár a sztárbákszban mindig jó zene szól. most, az évforduló alkalmából van új válogatás(bár kéthavonta van új válogatás). gyanútlanul hallgatjuk wm-mel, ő az eszpresszóját ízesítgeti, én meg egy cigit csavarok, amikor felcsendült egy dallam, néztünk egymásra értetlenül, dzsezzes zongora, de eltéveszthetetlen, a szegénylegényvagyokén című magyar népdal.
szerintetek, mennyire melengette meg a szívem ez?
körberohangásztam mindenkit a boltban, hogy képzeljétek!

ilyenkor szeretek magyar lenni