thirty-two

most mindenki álljon meg egy pillanatra, és kiáltsuk együtt:
Boldog Szülinapot WM!
Köszönöm.

amúgymeg. jóó régen nem jelentettem.
az elmúlt hét... hát az biza teli volt.
dolgoztunk, sokat.

az adatfeldolgozós izében, jó volt végre nem mosogatni, megismerkedtünk egy csomó jó arccal, kiborultunk, hogy itt sose tanulunk meg angolul, mert 80%lengyel, 10% angol, 10% egyéb a kollegák felosztása.
túlóráztunk is, sokat, mert itt megfizetik.

meg betegeskedtünkis. wm nagyon megjárta, nem szurkoltatok neki, szegénykém napokig lázas volt, igazi ocsmány gyilkos megfázós okosságot szedett össze, a rondábbik fajtából,fuj.

nekem meg szóltak a kávézóból, jó sok huzavona után,(kár hogy ezekről nem tudósítottam, jaj de megforgatták) de holnap kezdek. kicsit már sajnálom is, mert nyugis, kényelmes, barátságos meló ez a papírszámolgatós.

hát tulajdonképpen a hétről ennyit.

ma viszont remekbeszabottat kirándultunk a barátainkkal, sok szép dolgot láttunk (többek közt montgomeryt ahol a király aznap este szállt) meg fényképeztünk is, majd megmutatom őket.

és akkor elmondom most mit kap wm tőlem szülinapjára (mivel a szipiszupi vadiúj nagyonjófényképezőgépre, amit kinéztünk neki még kb egy hónapot kell várni)
szóval hosszú hosszú évek óta először ma van dohányzásmentes napom

gasztro

az angol konyha"művészet" az nem közelíti meg a nullát.
a sültmarhán kívül minden egyformán vagy ízetlen, vagy rossz, hiába csinálnak majdnem mindent (ötliteres kiszerelésű papírdobozos) borral, abban a hitben, hogy majd attól extra lesz.

szóval két nap konyhai meló után nem voltam nagyon meglepődve, mikor azt álmodtam, hogy kaki van a számban

(viszont a szakácsok nagyon faintosan díszítették a kajákat, paradicsomból rózsát faragni... na az a nem semmi. figyeltem is, nagy szemekkel.
ma reggel, kértem wm-et, hozzon már nekem pár szem kekszet, késik, késik, "hát hová tűnt kapcsolatunk hímporos varázsa"- gondoltam, erre megjelent, egy nagy tányérral, amin körben szépen elrendezve öt szem keksz, egy narancs körül, amit a bumfordi ujjaival akkurátusan körbehámozott, és a héjszalagot a tetején csomóba kötötte. most erre mit mondjak mégis?)

thirty-one

csütörtökön megvolt az első nap azon a munkahelyen, ami most valószínűleg elég állandó lesz. wm-nek főleg, nekem meg nem hiszem, de meglátjuk.
hát, ezt hívják papírtologatásnak.
egy adatfeldolgozó cég(?) és a meló nem áll másból eddig, mint papírok számolgatásából. tudom, hogy ez elég hülyén hangzik, ezért hozzáteszem, hogy a papírokra rá kell írni a sorszámot is, sőt a kapcsokat is ke kell szedni belőlük, ha vannak.
majd ha ezt jól begyakoroljuk, akkor már majd lesz két újabb feladatunk is, ezeket a papírokat beszekennelni (hova???) illetve egy párról az adatokat begépelni.
ennyi. kábé nettó kétezres órabérrel. (forintban) (ez uszkve egy százassal több mint az angol kötelező minimálbér.)
hétvégén nincs meló, amúgy tíztől hatig.
ez most eléggé tapsiörvendezés, bár mondjuk az mindig felcsesz, amikor ezeket a dolgokat az otthoniakhoz viszonyítom.
hogy a vidéki városban élő testvéremnél hamarabb sikerült munkát találnom
vagy hogy a háromdiplomás szüleim mennyit keresnek. ehhez képest.
(mondjuk én még továbbra is abban vagyok, hogy a kávézót fogom választani.)
péntek az nyugi volt, jó sokat fáztunk, de benkhálidéj volt, szóval nem kellett dolgozni (így nem lehettünk fűtött helyen) végül kínunkban elmentük vásárolni, egyheti kaja (az egyikünk napi bére)

ma mosogattunk. (tíz órát) holnap is mosogatni fogunk(tizenkettőt), hétfőn pedig majd keresünk valami meleg helyet.

szurkoljatok, hogy wm nem betegedjen meg, most eléggé odavan.

időjárás: ma este mikor jöttünk haza, óriási pelyhekben zuhogott a hó. de ez semmi. megérkeztünk, bejöttem, tekertem egy cigit, kimentem hogy elszívjam, és csillagos volt az ég. ez olyan három perc leforgása alatt. és mindig ilyen. sose lehet tudni mi lesz az elkövetkező fél órában.

wmnek van egy gondolata, mit majd biztos sokkal klasszabbul le fog írni neuromancerként, és ez az, hogy itt ám nem volt nehéz dolga a horror meg fantazi íróknak. csak körül kell nézni. de komolyan, körülnézel, picit megszínezed, és már kész is a besszeller.
az emberek... mármint az angolok, vagyis ez igaziak. bakker azok micsoda visszataszító kis fíreg hobbitok! és most nem feltétlenük az egyéniségükre gondolok, a fejük bakker milyen randa, a beltenyészet, az egy nagyon, nagyon rút dolog, ha szép embert látsz itt az vagy ilyenolyan bevándorló, vagy félvér. sose háljatok még távolabbi rokonaitokkal se feleim!
ellenben ami nagyon furcsa: a pici gyerekek, meg kifejezetten gyönyörűek, és ahogy nőnek úgy csúnyulnak, én ezt nem értem.

amúgy valami iszonyú horrorosat álmodtam az éjjel (ragyogást olvasom) hosszú lenne bepötyögni, meg így leírva már békategóriás lenne, de azért az súlyos volt amikor egy vízbefojtott kisfiút nyugtatgattam, miután kiemeltem a kádból, wm törölgette, a kis szellem meg visított, mert ha megszáradt, akkor átlátszóvá vált, vinnyogott vinnyogott, wm meg rámszólt, hogy hallgattassam meg mert meghallják a háziak, és az rossz lesz, és akkor a szájába csúsztattam az egyik ujjam, és a halott kisfiú elkezdte szopni mint egy kisbaba, wm meg megtörölte addig, és eltűnt teljesen, és nem mélyesztette a tűhegyes fogait belém. de ez már nagyon a vége volt, tudtam, hogy ezután jönnének a rossz részek szóval inkább felkeltem, és felébresztettem wmet hogy elmeséljem neki.
igen, wm olyan, akit fel lehet ilyennel ébreszteni.
ő a legjobb, de tényleg.
mosogatáshoz fehér köpenyt kell hordanunk, nézem hátultól, ahogy feszül a vállán, és legszívesebben azonnal doktorbácsisat játszanék vele, jólvanna, odavagyok érte.


és a végére egy szomorút. van egy nagyon kedvenc ruhadarabom. két-három éve kaptam szeretteimtől, egy világoskék köntös. nem is örültem neki olyan nagyon abban a pillanatban, mert sose volt még addig köntösöm, de aztán belebújtam, és azonnal beleszerettem, (annak ellenére hogy pontcúgy nézek ki benne mint a mintáján a gömböchóemberek) szóval: meleg és puha és és kényelmes és selymes, ápol és eltakar, és mindig kéznél van, meg emlékeztet az ajándékozókra,szóval tényleg remek kis darab, és tegnapelőtt elvittem az ágyneművel eggyütt a száríróba és a forró levegő egy csomó helyen megolvasztotta, ejj be kár!

hogy kell írni a harmincat?

amúgy jó nehéz napokon vagyunk túl jó sokat dolgoztunk. tegnap a konyhai kisegítés... blöá, undorító leégett nagy zsírosszaftosdzsuvás tepsik. sok.
sok állás pakolás rohangálás.
de amikor kiviszem a szemetet, plyankor király rálátásom van a meccsre, egyszer el fogok jönni, bármennyire is nem vagyok focirajongó, tetszik ahogy szurkolnak.
(gondolom wm könnyedén bele fog egyezni...)
aztán meg a pályatakarítás másnap. na az, ha lehet még gázabb... de azt meg már talán írtam is.
és semmi telefon a kávézóból.
így indult a mai délelőtt...
a szopatós ügynökségtől hívtak minket egy melóra, nagyon szájhúzva indulunk el-én legalábbis, wm azt mondta, neki nagyon jó megérzései vannak.
azt hittem, csak vidítgatni akar. elég szegényes módon, de legalább próbált.
telefon csörög, kávézós nő: szia aklü nagyon sajnálom ...(abüdöspicsábabuktamamelót) hogy nem hívtalak hétfő óta, csak annyit akarok mondani hogy TIÉD AZ ÁLLÁS, ha neked is jó, és két hét múlva kezdhetsz.
tehát: van melóm van melóm olyan melóm van amit szeretni fogok nagyon, és amiben látok lehetőségeket hosszútávon. lehet hogy egyelőre kevés óra kevés órabér, de meglássátok, max3év és kávézóvezető leszek. vagy mi.

kissé jobb hangulatban folytattuk tehát utunkat.
nem meséltünk még a FairTrade bódéról a főtéren, ahol mindig szoktunk kávézni, mert ott olcsó és jó a kávé, és arayosak a csajok, megismernek, köszönnek, a második alkalomtól kezdve tudják hohy isszuk a kávénkat.
ez ám nagyon jól esik nekünk.
az ilyenektől kezdjük már otthonosabban érezni magunkat.

na és akkor bementünk a szopatós ügynökséghez.
ma végre kettőmegkettő típusú teszteket nem kellett kitöltenünk, ellenben gépelési gyakorlatokat annál inkább... (ez ismét borzasztó megerőltető mindkettőnknek lol)
fura volt,és zavarbaejtő mert a srác, aki velünk foglalkozott majdnem teljesen vak volt. hályog volt a szemén, és két centiről olvasott, nézte a képernyőt, stb.
és ő egy nagy munkaerőközvetítő cégnél öltönyösnyakkendős. ez milyenmár!
magyarországon vajon? lennének esélyei?

na de teljesen elkalandoztam, mert megkaptuk a melőt. mindketten. itt is. űlősgépelős, adatbázisos unalmas gépmeló, de meló, rendes, hétfőtőlpéntekig, nem is fizet rosszul, és ha jók vagyunk akkor állandó.
mármint wm-nek az.
én bajban vagyok egy picit: ép ésszel felmérve ez az utóbbi minden szempontból kényelmesebb...plusz jobban fizet, plusz, több óra... de
én kávézóvezető akarok lenni.
amúgy ezen az utóbbin holnap kezdünk.

mindegy meglátjuk. hogysmint lesz, mindenesetre vettünk wmnek egy vasalt irodanacit. még egy hónap itt, és nyakkendőben fog járni

twentynine

hát, most nem sok mondanivalóm van, bocs.
a hétvége totálisan használhatatlan volt: végig esett az eső.
és mikor azt mondom, egész hétvégén, akkor nem drámai túlzásról van szó.
egyébként itt sokféle eső van. tudom, az elmúlt pár napban megfigyeltem párat.

ami viszont meglehetősen jó hír: wm fényképezőgépe, az öreg, kopott beteg kenon, akire már keresztet vetettünk- többször is-, újra feléledt!
elég erősen kontakthibás volt szegénykém, és valahogy úgy esett le legutóbb, hogy megjavult. biztos megérezte, hogy wm a net előtt töltött idejének a felét masinakeresgéléssel, meg tervezgetéssel töltötte, és úgy döntött, spórol nekünk még egy kis időt.
örömömben meg is puszilgattam, wm pedig csinált pár képet*

a kávézóból nem hívtak, pedig ma kellett volna. nem is vagyok meglepve, itt mindig minden olyan lassú, holnap felhívom őket, hogy mi van.
de egyébként ez idegesítő, nagyon: nem adják át az üzeneteket, napokat késnek egy válasszal, erőszakosan kell a nyakukra mászni- viszont a határt meg tudni kell, mert ha meg tlzásba viszed, azért off.



http://www.panoramio.com/user/1499391

twentyeight

na nézzük.

tegnapelőtt-tegnap dolgoztunk, ugyanez a mosogatósdi, amit csináltam múltkor, másnap meg focipályatakarítás.
a mosogatósdi az továbbra sem gáz (bár wm nem szereti) de annak ellenére, hogy ilyenkor mindig kapunk vacsit (sokat angolosat) engem még mindig kikészít mennyi kaját kell kidobnunk.
a focipályatakarítás az nagyon gáz volt nekem (ezzel wm volt el egész jól)
undi volt, és idegesített, hogy sokkal hamarabb végezhettünk volna vele, de a kollegák (valószínűleg az órabér miatt) csak tengteklengtek bújkáltak, szóval a végén már nekünk is csak imitálni kellett a melót.

utána megvolt a NI számhoz az interjú (ez egy olyan azonosító, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy itt dolgozz.
kicsit tartottunk tőle, mert nem volt kézzelfogható információnk arról, hogy is megy ez, de a várakozásainkkel ellentétben nem várattak heteket minket (két nap alatt behívtak) nem volt semmi húsbavágó problémás kérdés, nem kérték be az útleveleinket, semmi. kaptunk ideiglenes ilyenszámot, és három-hat hét múlva jön a rendes is.

ma pedig megvolt a kávézóhoz a harmadik köröm.
háát, olyan 80%ig biztos vagyok magamban, hétfőn derül ki az igazság. (keep fingers crossed ;)) mindenesetre életem egyik legfurcsább állásinterjúja volt, ezt meg kell hagyni.
mert az hagyján, hogy egy picit dolgozni kellett, de ilyen semmiségeket, meg picit köszönni a vendégeknek(!) lássák hogy megy, meg mosolyogva ingyen fahéjashabosextrakávét osztogatni az utcán idegeneknek repiként
de
(és itt derül ki hogy okos volt az eddigi körökben a "miért akarsz itt dolgozni?" kérdésre mindig a "mert szeretem a kávét" választ adnom)
az egyik kisfőnök ott az orrom előtt szépen ledarált egy adag kávét, külön kis ibrikben elkészítette külön nekem, pontosan x percig állni hagyta, majd bevitt a hátsó irodába, hogy nyugiban legyünk, (most így elmesélve komikusan hangzik,tudom) ott volt a másik főnök is, és mint valami hűdeextra bort kóstoltattá meg, megkérdezve hogy milyen az illata, meg milyen az íze, mire gondolok, mikor iszom, nincs rossz válasz, estébé, hát majdnem felröhögtem de mégsem, mondom jó nézzük, gyengébb az illata mint amihez szoktam mondom, az íze is, és amit én szeretek annak a képe kér öreg és csúnya és ráncos és szép török tata a méregerős löttyeivel, de hmm ennek inkább ilyen ... izé... ööö... rió hangulata van, és akkor összemosolyodtak és ezt kapd ki: igen mert ez egy dél amerikai kávé, és akkor hosszan magyarázták hogy mi és hogyan
és hogy ha felvesznek akkor a képzésem egyik legfontosabb része az lesz hogy ezekkel meg kell ismerkednem a "tanfolyam" része nagyon sok kávét inni tárárá... fura volt az egész, de élveztem,
és az mondták, hogy az angolom is teljesen oké (mondjuk egy hónap után legyen is már az, még ha egyelőre nem is vagyunk sokat emberek közt)
mindenesetre örülnék ha felvennének, és nem is csak amiatt, hogy legyen már végre RENDES munkám, hanem mert tetszik a hely.

sajna a mozi az besült wm-nek de sebaj, azzal amunkával ami most van, elleszünk még egy darabig, és megint hívták (még jobb) helyre (csak jöjjön már be valami)

és ma regisztráltunk ahhoz az ügynökséghez is, amit a magyarok ajánlottak, és ahol kiemelkedően segítőkészek voltak a dolgozók, és ahonnan valószínűleg már jövő héten lesz melónk, szóval lassan lassan, de elkezd zötyögni ez a vonat a síneken

politikai

a mi faszunkkal már nem verik a csalánt

twentysix

ma ilyen grr napunk volt.
az egyik az az volt, hogy a mozis csávót nem sikerült elérni
a másik, hogy a raktáros meló pont azokra a napokra lett volna, amikorra már van munkánk. nem előtte, nem utána, aznapra.
ja és két órát várattak az ügynökségen mire ez kiderült
(de legalább beindult: vissza kellett utasítanunk egy melót...ehhehh)

fura volt az időjárás is, totál kicsinált, még most is grr vagyok, de legalább vidám grr.

és a végére egy kis csajos:
kaptam egy csini fekete felsőt ma, mert kell az interjúmra.(nincs, mert wm nem szereti, ha feketében járok) jó érzés volt kifizetni, egy órai bérembe került. mondjuk ezt a felsőt egy jó hosszú körbemászkálás előzte meg, felmértem az ellenséges területet.
és rájöttem: itt végre jólöltözött leszek, jippijé, mert
vannak a méretemben is inifini cuccok, és az itteni fizetésekhez képes bagatell árakon is ( ha az otthonival hasonlítom össze.) előre örülök.

és wm sem panaszkodhat. én mindig tudtam, hogy ő ám egy nagyon jóképű fiú, de itt hogy mennyi csaj megbámulja... nap mint nap! szóval szerintem majd örömmel fog elkísérni mindig bevásárolni.

twentyfive

duplázok, ejha.

de mióta a délelőtti klassz dolgok történtek, nem állt ám meg a világ.
a jönnek a jó hírek, akkor nem csöpög, akkor ömlik
szóval azóta wm-et hívták egy interjúra, raktárosnak, meg egy megbeszélésre, hogy mi akar lenni ha nagy lesz.
utána engem a már említett kávézóláncból, hogy gratula, jó volt az első két kör, pénteken mehetek a harmadikra, ami már éles, dolgozni kell, és megnéznek, jippijé, ennek nagyon örülök,
majd ezek után: szóval wm jelentkezett egy állásra, amit nem akartam elkiabálni, és ahonnan elküldték pénteken, hogy nem elég a gyakorlata. mozis állás lett volna, úgyhogy az íméljük elég rosszul érintett minket, mert ha 8 év mozis gyakorlat nem elég, akkor mi kell? és első dühében írt nekik egy levelet, ahol udvariasan de érthetően kifejezte a rosszallását, felvetve, hogy talán olvasatlanul dobták ki a jelentkezését.
és mi történt ma délután? na mi? levél a moziból, hogy bocs félreértés, telefonáljon már ideéside, és menjen már be interjúra majd, mert ja tényleg mégis ő kellene, már a jelentkezése óta próbálják elérni, és nem sikerül (aha persze)
(a szám ma már üzenetrögzítőn volt, későn kaptuk a levelet, de holnap ez lesz az első dolgunk)

és ez lenne a legjobb: egy mozis neki, egy kávézós nekem, erre vágytunk, lehet, hogy a hétvégék offosak, de biztos, multis, előléptetős szabályos melóhelyek lennének.

imádkozni, szorítani, kinek kinek vérmérséklete szerint!

twentyfour

na nézzük.
itten ez ám egy nagyon boldog bejegyzés lesz!
ellenben meglehetősen hosszú is, úgy készülj

szóval ez úgy kezdődött, hogy szombatra totál a végén jártunk: még a teszkótól is visszaküldték a jelentkezésünket, ráadásul még egy negatív visszhangot is kaptam valakitől a háttérben, szóval sírós összezuhanós, majdnem feladós volt a hangulatunk. és még az idő is szar volt. nem csoda, hogy nem jelentkeztem.

aztán tegnap elvonszoltam magam a munkahelyre, abban a reményben, hogy majd gyakorlom az angolt, és talán begyűjtök pár használható infót.

az egészhez totál hülyén álltunk hozzá, ehhez az egész angliásdihoz. nagyképűen, hogy okosak vagyunk beszélünk angolul, jók az eddigi munkatapasztalatok, meg egyáltalán. pénzünk volt valamennyi, és ennyi. null infó, kevés kapcsolat, totál sötétség az agyban. kellenek a rossz tapasztalatok, mert alázat is kell, nyitott fülek...

szóval odamentem, kerestem az illetőt, akit keresnem kellett, aki kábé azonnal lecseszett, hogy korán jöttem, remek, jól kezdődik.
utána érkezett két hozzám hasonló nőci, akiknek az akcentusából azonnal sejtettem, hogy magyarok. ez később még fontos lesz, de előre csak annyit:
nem tudom mennyire vágjátok, hogy mi volt a magyarokról a véleményünk, de nem a legjobb, és nem akartuk találkozni egyel sem, kérdezni sem, elfogadni sem, semmi. nulla. elegünk volt a lehúzósdiból, a széthúzásból, abból a sok rossz dologból amit itthon tapasztaltunk, plusz a nagyképűségünk, ami talán erre is kiterjedt. hogy majd mi jobban. persze.

mindegy a magyarok eltűntek, engem elkapott egy spanyol csajszi, hogy vele vagyok beosztva, és akkor elkezdődött a meló. ami az elején még nem is volt olyan túl kemény, csetrespakolósdi, kajaelőkészítősdi, a nagy focistadionban volt. mert itt ám úgy megy, hogy van egy meccs (most egy különösen fontos és óriási meccs volt, lol még pályán is volt magyar, mint ahogyan ezt később megtudtam) szóval meccs van, akkor kimegy az egész család, babakocsitól a tolókocsiig rendelnek egy asztalt, jól bezabálnak, majd szurkolnak, majd a szünetben megint jól bezabálnak, megint szurkolnak, majd vagy verekednek bebaszva, vagy nem, és jól hazamennek. volt jó sok rendőr, lovakkal kutyákkal, vicces fejfedővel, volt nagy ordítozás szurkolás, kántálás, még wm is hallotta itthonról ( a pály köbö 10 percnyire van innen)
szóval olyan hatig elmolyoltunk ezzel a viszonylag egyszerűbb melóval, ismerkedtem, beszélgettem, találkoztam a melóügynokkel aki felvett, tök kedves volt, aztán kaptunk kaját (igazi angolt) de a kajáról még anyit: a szív megszakad mennyit kidobnak, két közepes afrikai falunak elég lenne egy hétre. vagy kettőre.

aztán kaja után felküldtek egy másik konyhába mindkettőnket, hogy ott nagyobb szükség van ránk. na itt kezdődött a hardkór, megállás nélkül sok óra dzsuvásfazéksúrolás. a gusztustalanabbik fajtából, de sebaj, meló ez örülünk.
és ami a legjobb. itt dolgozott a két magyar is.
anya lánya. és akkor itt kérek bocsánatot mindenkitől az eddigi hozzáállásunkért. ahogy ezek velem viselkedtek, az egyszerűen megdöbbentő volt. segítőkészek, kedvesek, egy csomó infót adtak, telefonszámokat, a sajátjukét, ha kell segítség, egy olyan irodáét, ahol valszeg adnak wm-nek munkát, a nevüket, hogy ott lehet rájuk hivatkozni (!és ha lopós sorozatgyilkosok vagyunk?!) meg egyáltalán. hozzá az a bátorítás.
szóval erre csak annyit tudok mondani, hogy remélem, mikor már rendbejövünk, mi is meg tudjuk ezt tenni másokkal. (lehet később erre hivatkozni ;))
ja és a legsúlyosabb ezekről a magyarokról: apu anyu, melót felmond, felpakolja a 4 gyereket, a legkisebb még sulis, és ki.
8 hónapja, most vannak úgy rendben, ahogy mesélték, de azért még egyszer, hogy rögzüljön: anyu, apu, 4 gyerek. és még mi hittük, hogy kalandosak vagyunk. l o l
kilenc körül megjelent az ügynökünk is, aki megkérdezte, hogy szerdán tudok e jönni megint dolgozni, meg hogy menjek be holnap (ma) papírokat kitöltögetni. tehát szerdán is dolgozok, remek.
nagynehezen befejeződött, olyne fél11 körül, hát leszakad, láb már zsibbad, de megérte.
hatalmas lökés volt ez.

és akkor ma: bementünk az ügynökhöz, wm is kísért, leadta az öéletrajzát, és kábé azonnal regisztrálták őt is, sőt fel is vették, most van egy jó pár munkanapunk előre, mindketten melózunk, rendszeresen ennek az ügynökségnek, ugyanitt, van melónk gyerekek!
tudom: nem a legjobb, meg nem az amire számítottunk, meg satöbbi, de kit érdekel? a lakásügynöksének leadhatjuk az igazolást, így maradhatunk a lakásban

és most már csináltathatunk NI számot is. (hmm: nemzeti biztosítási szám)
ez itt nagyon fontos, az első munkahelyeden kell kérned egy papírt, hogy dolgozol, és a már említett jobcentereknél jelentkezned kell egy interjúidőpontra, amikor lecsekkolnak, hogy mi a helyzet veled, kell a mnkaadótól igazolás, meg a lakhelyedről, de erről majd mesélek.

jja és van egy ingyenes rövidke boltieladóitanfolyam is, ezt is a magarok mondták, jelentkezünk is szerintem, mert akkor már ezt is rávéshetjük a jelentkezési lapokra, meg az ottani tanárokat is erferenciának, szóval még jobb is, hogy egyenlőre nincs más.

és akkor hazaérünk, és wm-et rögtön két helyről is hívják, interjúra, mert lehet hogy a rosszbácsi is hozza a barátait, de a jóbácsi is. szóval meló is van, interjú is van.

és ma jött a postás. várjuk már nagyon mert egy barátnőm ígért CV-ket, hogy kinyomtatja, elküldi, ne kelljen erre költenünk, akkor mondtam neki, hogy rakja be őket a föstölőbe, hadd érezzünk egy jó kis sonkaillatot.
szóval boríték kis vaskos, megszagolom, tömény sonkaillat...
ehhehh a CV-k még nem értek ide, de a két szelet sonka az igen, nagyon nevettünk, majdnem akkorákat mikor közösen legyilkoltuk
Hugi: pusssssssssssssssssssssssz

köszönjük az égieknek!

twentythree

irgalmatlan fárasztó napom volt ma, de ez egy igazi jégtörő nap volt,
örülünk nagyon, van "rendszeres alkami" munkám, úgy néz ki, és egy csomó nagyon hasznos infóval és ismeretségel vagyunk gazdagabbak.
most alszom, de holnap elmesélem.

twentytwo

jujj nehéz. nagyon nehéz napon vagyunk túl
egyikünk sem aludt az éjjel, elég erős pánikhangulat lett úrrá rajtunk...
meló nuku, vészesen fogy a pénz, nem hívnak sehonan. és honnan vegyünk az egészhez erőt? újra mosolyogva házalni magunkkal
pedig muszáj.
elindultunk lefelé az utcán, és csikorgó fogakkal mentem be minden pábba, hogy van e üresedés, kell e ségítség, munkát keresünk, helló
olyan 10-15 ből az arány: két helyen hagyjam ott az önéletrajzomat, egy helyen meg adtak egy jelentkezési nyomtatványt (óóó hogy gyűlöljük ezeket, de mennyire!)
bementünk abba szupermarketbe is, ahova keresnek már azóta embert, mióta itt vagyunk, ahol már otthagytuk az CV-t és eddig basztak visszaszólni... szerencsénk volt, mert valami főnököt sikerült elkapnunk, akinek elő is terjesztettem a dolgunkat (meglepődött, valószínűleg nem foglalkozik ilyesmivel) és rögtön szólt is a hr-esüknek. aki halhatta, hogy beszélünk angolul (úgy tűnik sokan nem hiszik ezt alapból el a külföldieknek-rossz tapasztalatok) és felírta a nevünket, a kis füzetkéjébe, valahogy így jobb mintha csak egy kallódó CV lennénk az íróasztalán ( már ha az a kis pöcs akinek odaadtuk eljuttatta egyáltalán oda)

sajna wm-en ez sem segített már túl sokat, morc maradt, eddig valahogy mindig úgy volt, hogy valamelyikünk bele tudott húzni ebbe a lelki igába, ha a másik elfáradt, de most mindkettőnknek betelt a pohár.
akkor én egy picit pityeregtem is, ez legalább arra volt jó, hogy tényleg összeszorítsuk a fogunkat és továbbmenjünk.
kerestünk egy padot, és wm felhívta az összes zsebében levő névjegykártyát, amit a közvetítő irodákban kaptunk, hétfőn keresse őket. oké
romin hangzik, de nem az: most már, mikor kézenfogva megyünk az utcán, egyikünk mindig szorítja a másik kezét, idegből.
fura egyébként, hogy pont most hagytam abba a körömrágást-bár mindig rámszól mikor a kezem a szám közelébe rakom

ezek után irány a teszkó-közel van heti nagybevásárlás: muszáj, mert enni kell.
erre mit látunk, kifelejövet: egy nő áll az ajtóban, és jelentkezési lapokat osztogat... röhtön odamentünk, hogy hogy is van ez (mondanom sem kell ugye, hogy hetek óta ki van töltve és le van adva a mienk) kedves volt, és megkérdezte, hogy magyarok vagyunk e, mert wm keresztnevéből rájött, és most már ott se csak egy jelentkezési lap vagyunk, hanem két név a jegyzeteiben, akikről tudja hogy kicsodák. és ez is jó

ekkorra kicsit azért kisütött a nap, felettünk. és akkor mi jön megint? várakozás.
várakozás, hogy megcsörrenjen már végre az a k***** k**** b*** telefon.
ami nem fog péntek du lévén, de hátha.

és megcsörrent. elég sovány ugyan, de megcsörrent: engem hívtak egy ezredik ügynökségtől, hogy vsárnapra keresnek kézilányt, elvállalnám -ééé
hát hogyne. az bő kétheti kajánkat fedezi kábé amit ott 10 óra alatt keresek, talán referenciát is kapok, és legalább

megtört a jég

jótanács utazást tervezőknek: ne gyertek télen!!! felejtsétek el a januárt, a februárt! itt minden tavasszal kezdődik, melók is tavasszal adódnak, nem kellett volna erőltetnem az indulást, ha csak most érkeznénk, akkor nem b***tunk volna el majd négy hetet.

twentyone

hát, bocs, hogy a tegnap kimaradt, de kissé kivoltunk.
hogy úgy mondjam, végigzongoráztuk a pánikhangsort.

úgy kezdődött, hogy megjelent egy arc azzal, hogy a tulaj eladná a lakást, ő az xy ingatlanügynökségtől van, és most itten felmér-mondta, a kulcsokat lobogtatva. nem lenne ezzel semmi baj, de a közelmúlt tapaszalatai alapján azonnal elindult a nyálelválasztásunk, a legutóbbi ilyen szituációnk meglehetősen szarul végződött. (nem írtam erről, mind1 de lényeg, hogy ugyanazokat a szavakat hallani, csak más nyelven, meglehetősen rémisztő) ráadásul a mi főbérlőügynökünk egy szót sem szólt erről.
nincs még meló, fogytán a pénz, és árulják a laást a fejünk fölül. remek.
nehéz volt tartani magunkat, nem is nagyon sikerült, ez két igazán szar nap volt.
szerencsére ma megjelent a mi ügynökünk, egy csomó albérlet iránt érdeklődővel ( két szoba még üres) és megnyugtatott minket, hogy egyrész van egy szerződésünk, ugyebár, (ezt el is felejtettem említeni: itt nem úgy megy ám hogy a főbérlő mindenféle mondvacsinált indokkal lenyúlja a kauciót, de nem ám ( hogy a k***a anyád LA!) az a pénz nem is az ővé, hanem megy egy állami céghez, aki őrzi azt, ez a TÖRVÉNY, meg is voltunk ám lepve mikor kaptunk attól a cégtől levelet, hogy nálunk van a pénzetek gyerekek, nem kell aggódni ) másrészt a tulaj csak piacfelmérést csinál, szóval oké.

úgyhogy most már megnyugogodtunk azért.
wm szerint, f*** nyugodtunk meg de erről majd én teszek.

ja és eközben a totál gyilok két napban végre voltam az első tényleg rendes, normális állásinterjúmon, ahol remekül szerepeltem, meg minden, (de komolyan)csak hívjanak már be a harmadik körre, csak hívják már wm-et a vissza ONNAN, csak dolgozzunk már, csak keressünk már, csak...

twenty

csak a szokásos.
városnézős, önéletrajzdobálós körbejárás.
a városnézés keretein belül felsétáltunk a Cabot Towerbe]
, ahonnan valami ilyesmi* a kilátás.
a munkakeresősdinek köszönhetően holnap egy interjú, egy kávézólánc, ... meglátjuk

de vannak azok a pillanatok.
mikor a folyóparton ülünk wmmel, sajtot tömünk befele, zsemlével, szikrázó napsütés, minden zöld, a folyón hattyúk, meg hajók, wm sört iszik, én tonikot, meleg van, vidám emberek, egy cigi a jó ebédre...
nincs benne félsz, meló, pénz, ideg, semmi, csak ülünk ott, és élvezünk
nna ezek azok
azok


*http://static.panoramio.com/photos/original/1082273.jpg

nineteen

bassszus, már tizenkilenc, ami amúgy huszonegy...
továbbra is mísz a hangulatom, ilyenkor nemigen szeressek nőnek lenni.

nna nézzük.
szombaton körbemászkáltunk, mostmár lassan mondthatom azt is; ahogy szoktuk.
azzal a különbséggel, hogy találtunk egy jóval olcsóbb jegytípust, szóval, kissé szabadabban, és távolabbara is merünk utazni. (amúgy ha a tomegközlekedés a fontossági sorrendetekben elöl foglal helyet, ne gyertek bristolba. itt minden más városhoz képest is drága, és szervezetlen. a békávé 5x leveri.-mondjuk én szeretem a békávét-pölö éjszakai járat csak és kizárólag pénteken és szombaton van. ez milyen súlyos már!)

mindenesetre nem olyan szervezetlenül csináltuk mint eddig.mivel az önéletrajzaink alapján úgy tűnik nekem több esélyem van, ezért most becéloztuk a mozikat, wm ott tarolhat. be is adtuk meg minden, ujjak keresztben(!), de semmit nem kiabálok el inkább, eddig annak nem volt sok értelme

mindenesetre furcsa lesz, ha wm-nek hamarabb lesz melója mint nekem. nem mintha nem lenneék hozzászokva, hogy ő tart el, volt már ilyenben részünk (grrr)

meg elmentünk megint a már említett katedrálisba, mert tuduk mikor van a kórusuknak fellépése, remek zenei élmény volt (ingyé) súlyos az a hely.

wm azt mondta, ha megvan az első milliónk, akkor megkéri a kezem azzal a (gyémánt) gyűrűvel amit kiszúrtam magamnak. kicsit félve kérdeztem meg, h forintban? szerencsére helyeselt, szóval már csak a költekezésemen múlik mikor leszek menyasszony (persze majd ha lesz melónk... ehhehh)

a vasárnap szintén a szokott rutin szerint telt: én mentem templomba, ő megvárt a végénél, bevásárlás főzőcske, pihiszuszi.

ma meg nem csináltunk semmit, szégyen a fejünkre. főleg az enyémre, mert a hangulatom bélyeget nyomott minden ötletünkre, de úgyis mindegy. mocskos nyálkás esős, és hideg idő volt, és az önéletrajzaink is fogyóban vannak (jön az utánpótlás puszi HugiKálmi)

holnap szép az idő, jó a kedv, és irány!

eighteen

hétvége.
a szokásos. szombaton körbejárós, felfedezős, vasárnap pedig punnyadós.
kifejthetném hosszabban is, de épp rossz hangulatban vagyok, szóval nem teszem.

és ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mg nincs melónk, ok nélkül is lehet rossz hangulatban lenni. okés?

majd holnap mesélek