Úgye milyen szépek vagyunk?
Az utóbbi napok nem teltek éppen eseménytelenül! Volt benne jó és rossz egyaránt. Először a rosszal kezdem. Előre bocsátom, nem vagyok nagy macska rajongó, sohasem volt nekünk, de Mircikét mégis hozzánk sodorta az élet. http://kertelgetes.blogspot.hu/2012/07/mircike.html Itt írtam már róla.
Azóta nagyot változott a világ, mert Mircike elfoglalta a családban a fő helyet. Igaz, ő csak udvari, kerti macska lett, mert azért annyira mégsem barátkoztam meg vele hogy be is engedjem a lakásba. Nagyon aranyosan be-belopakodik, körbenéz, de amikor észrevesz bennünket, gyorsan kiszalad. Nem erről akartam írni, de most mégis......
Mircike felnőtt korba ért és a tunéziai utunk előtt egy héttel gyönyörű két cicával ajándékozott meg bennünket. (Na, ettől féltem én!) A használaton kívüli kutyaházba költözött be, azt tartotta ideális otthonnak. Amíg mi távol voltunk Ági gondosan "téliesítette" a lakosztályt, finom puha poláranyagot tett be nekik, az ajtajára felszerelte a szélfogót..... igazi cicaotthont varázsolt nekik. Néhány napig még ott voltak, jártunk hozzájuk naponta többször is megcsodálni a kis gombócokat, akik szemlátomást nőttek. Egyik reggel rémülten fedeztük fel, hogy eltűntek..... kezdődött a nagy keresés, Mircike megfigyelése, hogy hová tehette a kicsiket. A lomosnak használt kisházban egy asztal tetején lévő nagy nejlon zsákban találtunk rájuk, amiben a parkettázásnál megmaradt szigetelőanyag volt. Hűvösebbre fordult az idő, és ezt jobbnak, biztonságosabbnak találta Mircike. Amikor megláttam őket benne összegömbölyödve, azt hittem hogy meg is fulladtak. A gazda rögtön készített nekik jó kis fészket egy papírládában, jól kibélelte nekik, és beleköltöztettük a családot. Mircike nem találta elég jónak, visszavitte a cicákat az általa választott zsákba.
Egyre többször vettük ki őket megsimogatni, megszeretgetni, ők lettek a központban. Hogy meg tudja az ember(lánya is) szeretni őket!
Első kerti llátogatásuk
Milyen jó kilátás van innen!
Vajon mi lehet ott?
Ez meg mi lehet?
A nagy rácsodálkozás
Jó dolog a fára mászás is
Innen hogy megyek le?
Jól elfáradtak a sok új élménytől...
Aztán annyira megbarátkoztak, hogy már azt sem bánták hogy a dobozban legyen a lakásuk. Persze ehhez kellett egy kis csel is. Barna egy darabka szigetelőanyagot letépett és beletette a dobozba, az alá bújtak be, az jelentette nekik a biztonságot. Aztán jöttek az újabbnál újabb attrakciók, és eljutottunk odáig, hogy társultak az anyjukhoz enni, kezdtek leválni. Mircike is egyre többet, egyre hosszabb ideig hagyta magukra őket. Lépnünk kellett.
Annak ellenére hogy a napjainkat megszépítette a tündéri két kiscica, tudtuk hogy nem tarthatjuk meg őket, mert Mircike majd tavasszal újra megajándékoz minket újabb csemetékkel. A környezetünkben senkinek nem kellettek, ezért jött egy gondolat, hogy felteszem őket a netre. Nem egészen egy fél napig volt fent a hirdetés, amikor jelentkezett egy kedves család, aki nem tudott dönteni hogy melyiket is szeretné elvinni. Akkor jött az ötlet, hogy vigyék mindkettőt. Még aznap délután jöttek is értük. Ekkor kezdődött a baj!
Eljutott a tudatomig, hogy mi is történik most! Teljesen kétségbe estem, padlóra kerültem tőle! Behoztam a dobozukkal együtt az előszobába a két kis "árvát", odaültem föléjük és néztem az önfeledt birkózásukat, játékukat és közben sirattam őket. Titkon abban reménykedtem, hogy hátha nem is jönnek értük. Behoztam még az anyjukat is hozzájuk, megszoptatta őket utoljára.... én meg csak nyeltem a könnyeimet.... az eszem tudta, hogy el kell engedjem őket..... és tegnapelőtt délután fél négykor jöttek az új gazdik, egy 5 éves kislány és egy 9 éves kisfiú.... elvitték őket....
Nem volt könnyebb Mircike kétségbeesett keresését nézni sem! Ráadásul Barna mindig mondja neki, hogy nem ő a bűnös, én tettem fel a cicákat a netre....
Nem lesz ez így jó! Ezt nem tudom majd csinálni, nem tudom mi a megoldás.... talán a meddővé tétel? Nem kívánom senkinek az ilyen elválást! (Ez vagyok én, aki nem is szereti a macskákat) Bízom benne, hogy a kicsiknek pedig szerető új gazdákat találtak és nagyon jó helyük lesz. Ezzel vigasztalom magam csak.
Azért volt jó dolog is tegnap. Az utóbbi napok ködös, párás, esős, szomorú ideje után kisütött a nap. Persze hogy ki kellett menni a kertbe, csinálni valamit, még ha nagy volt is a lucsok. Találtam is rögtön munkát mindkettőnknek. Barna lehordta a pincébe az érzékenyebb növényeket, amiknek már nem biztos hogy jót tesznek a hűvös, nedves éjszakák. (Sok cserép szerelemvirág, ernyősliliom, sétányrózsák, citrusok....) Én válogattam őket, ő pedig lépcsőzött velük (jött a szokásos ígéret, hogy jövőre kevesebb lesz :)) ha-ha-ha....Még a leanderek, muskátlik kint várakoznak, ők még egy kicsi talajmenti fagyot átvészelnek és jobban bírják majd a hosszú telet. Végignéztem az udvaron, és úgy tűnik, mintha semmit sem hiányozna, még mindig annyian vannak kint...
Ahogy az udvaron ritkultak a növények, úgy szaporodtak az üres cserépalátétek. Rögtön jött is a következő teendő, el kellett őket mosni. Erre nagyon jó volt az esővíz, úgy sem lesz már szükség rá, nem kell már annyit locsolni.... Olyan jó volt a napsütésben pancsikálni egy kicsit! A bánatos Mircike is ott volt segítségnek velünk.
Mircike is segít.....
Aztán megkezdtük a kertiház téliesítését is. Igyekeztünk mindent a helyére menekíteni, hogy ne azord napokon kelljen megcsinálni, amikor már az orrunkat se szívesen dugjuk ki.
Jött egy kis gesztenyefalomb összehúzogatása, de most maradt alatta, mert idejönnek az érzékenyebb, takargatni való cserepesek: kisebb rodik, tuják, buxusok..., őket majd a "kutya hálóval" körbetekerem, hogy a szél ne hordja szét a leveleket, aztán várják majd a telet.
Észre se vettük hogy mennyire elszaladt az idő. Na, de aztán este annál inkább, már lépni is alig bírtam a derékfájástól. Nem baj, mert reggelre elmúlt és így már nyugodtabb vagyok, erre sincs gond.
