Mint járvány vagy zsarnok látogató

Ez is rettenetes, ez a közöny,

s ezek a nyugodt hónapok,

melyekben rád se gondolok

s csak bosszant, amikor

nevedet vagy nevünket valahol

hallom, vagy olvasom,

az újságban, külön, vagy egy lapon,

vagy társaságban – Rettenetes

ez a közöny is:

jobb volna egy mindig-egyforma-friss

érdeklődés, boldogtalan

szerelem, vagy akármi, hogy magam

lássak-tegyek végre valamit

s igazán kívánjalak,

ahogy tíz éve megkívántalak,

oly állandóan! De ez, hogy így

felébredsz bennem, egy kicsit

és néha-néha, akármilyen

forrón és kínosan: ez a régi örökség,

ez a megkötöttség,

ez a túlvilágból elősuhogó,

megfoghatatlan, képzelt szerelem

ez a legrosszabb nekem,

mert olyankor érkezik, amikor

egyéb dolgom van, akármikor,

egészen a tetszése szerint,

fenyegetve, mint

járvány vagy zsarnok látogató,

aki becsönget, idegen,

hogy megzavarja az életem,

vagy ahogy a tűzvész jön, amit

egy eldobott cigarettavég

vagy észrevétlen szikra szít:

úgy jön, összevissza, ez a szerelem,

úgy gondolok rád, végtelen

sokféleképpen, rád, akiről

alig tudom ki vagy,

de akit egy mosoly, egy mozdulat

föltámaszt kísértetiesen

s oly édesen,

hogy fájsz, ahogy még soha senki sem.

Szabó Lőrinc