A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 19., szombat

Húsvéti ajtódíszek

-amiket kivételesen, nem én készítettem. A lányok is nagy kedvet kapta az ajtódíszekhez, így elkészítették a saját változatukat húsvétra
Nekem kivételesen nem volt benne a kezem, maguktól ötleteltek.
Szerintem nagyon klasszak lettek.
A tavalyi nyuszist felturbózták, míg a másikat a már karácsonykor is alkalmazott szódabikarbónás  díszekkel dekorálták.
Azt hiszem több szempontból is emlékezetes marad a húsvéti készülődés, de talán Zsófikám számára a legemlékezetesebb...
Teljesen egyedül alkottak, ragasztgattak, viszont a ragasztópisztolyt egyenlőre nem adtam ki a kezemből. Milyen jól is tettem, hogy a pisztolyt én kezeltem. A legutolsó darab felragasztásánál, Zsófi konkrétan belenyúlt a forró, beragasztózott virágba, nem figyelt oda!  ami alaposan belesült az ujjába. Saját bőrén tanulta meg, hogy bizony bármilyen könnyűnek is tűnik a ragasztópisztoly használata, az bizony nem gyerekjáték.
Gondolom,  valamikor lesz majd legközelebb, még akkor is, ha az, nem mostanában lenne...


Ezekkel a képekkel szeretnék minden kedves olvasómnak, kellemes húsvétot kívánni!

 


2013. március 1., péntek

Nyulak törölközőből

Nem szeretem ismételni önmagam. Azt hiszem, ebben az esetben most ez is elnézhető, hiszen egy lassan aktuális ünnephez ajánlom ismét figyelmetekbe, ezeket az egyszerűen elkészíthető nyulakat.
(hátha valaki esetleg lemaradt)
Eszembe jutott, mert idén is ilyen ajándékokkal fogunk kedveskedni, az osztálytársaknak.


Elkészítését és még-több képet, itt találhattok róla...
A siker pedig garantálva!
:)

2013. február 28., csütörtök

Nyuszi fészek

Húsvét közeledtével, nem árt ha az erősebbik nemre is gondolunk, ilyen formában.
Biztosan hálásak lesznek érte, és bőségesen megöntöznek, nehogy elhervadjunk.
:)
Kényesebb "gyomrúaknak" a salátát  is lecserélhetjük, akár egy kiadósabb rántottára...

Ez egy ötlet, mellesleg, nem csak húsvétra!

2013. február 20., szerda

Csak azért is... -Húsvét!

Gondolom, most sokakat meglepek ezzel a bejegyzéssel. Talán, ha úgy 3 hét múlva tenném közzé, akkor már nem tűnne ilyen korainak most, mikor hivatalosan még a tavasz se érkezett el.
Sebaj, süt a nap,  csiripelnek a madarak, így nálunk már ez az időjárás, tavasszá nyilváníttatott...

Húsvét közeledtével, évről-évre próbálom a ház különböző szegleteibe vinni az ünnepi hangulatot.
Nem feltétlenül arra törekszem, hogy minden évben más legyen. Valahogy eddig  mégis úgy jött ki a lépés, hogy egy-egy ötlet amikor az eszembe jutott, bizony nem bírtam magammal és elkészítettem, vagy elkészítettük a lányokkal közösen...
A mostani is saját ötlet, részben.


Emlékeztek még karácsonykor a facebook oldalakon rengeteg hasonló kivitelezéssel készített karácsonyfákra?
Ezt  gondoltam újra, a húsvéti ünnepekre...
-mert ugye az alapanyag adott, a kivitelezés is, csak a forma változott némileg, no meg jelen esetben a színe is.
Persze készítek még a hagyományos barna változatból is. Egyenlőre viszont a barna ajtónkban gondolkodtam, így a csipke dísz is eléggé egyértelműnek, indokoltnak tűnt legalább.


Mondhatni, nekem nagy szerencsém volt, hogy saját kertünkből tudtam összegyűjteni az alapanyagokat, hála a folyton törő fűzfa ágaknak, viszont közterületeken is rengeteg a lehullott ág, így úton-útfélen nyitott szemmel járva, könnyen összeszedhető.
Az ágak festéséhez, most nem a megszokott akril festéket használtam, mert elfogyott hanem sima mezei falfestéket, ami még a nyári festésből maradt meg.
Szivaccsal egy rétegben könnyedén áthúztam, ami percek alatt meg is száradt. Természetesen előtte méretre vágtam, és kiraktam a megfelelő formát.


Az ágakat vékony dróttal pár perc alatt rögzítettem, majd ragasztópisztollyal  a csipkéket is.
Ennyi az egész.
Végtelenül mutatós. Mindenkit csak buzdítani tudok, bátran kezdjen bele, ezt tényleg nem lehet elrontani.

Vékonyabb ágakból készülhet húsvéti üdvözlőlap is.
Nálunk hétvégén biztos fog, amit majd a lányok egyedül készítenek és díszítenek fel...


Jó munkát nektek is!
 

2011. április 23., szombat

Várva várt vendégeink...





Tegnap mielőtt a lányok az oviból hazajöttek volna, megérkeztek hozzánk az idei év húsvéti wellness vendégei.
Először a macskáknak mutattunk be őket.
A kölcsönös szimpátiának köszönhetően, mára elválaszthatatlan játszótársakra találtak egymásban.
Ezzel a pár vidám képpel szeretnék minden kedves olvasómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!







2011. április 10., vasárnap

Nyulak, nemcsak húsvétra -törölközőből





Talán már megvan két hónapjai is, hogy barátnőmtől egy kedves levél kíséretében kaptam, egy törölköző hajtogatási technikát amit egyszerűsége miatt azonnal ki is próbáltunk...
Nem csoda, hogy a házban az éppen használatos törölközőkből kisebb nyúlcsalád kerekedett, de még a puhább takarókból is új "lógófülű" kedvencek születtek.
Mivel a lányoknál (is) ekkora sikere volt elhatároztam, hogy az idén, ilyen nyuszikkal lepjük meg a locsolkodókat, na és természetesen az óvónéniket, dadusokat és kedves ismerőseinket.
Pár héttel ezelőtt elindult kis családunk, hogy a legtökéletesebb törölközőket megtaláljuk az álomnyulainkhoz, ám teljesen feleslegesen futott köreink bizonyítják azt, amit előre sejtettem, hogy az IKEA-ban kapható (70ft-os) törölközőknél keresve-sem találunk, szebbet és jobbat...
Az első tapsifüleseket a lányok azonnal lenyúlták, mivel két egyforma nem született, mindegyiknek megvolt a saját bája, különlegessége és dísze, amit szalagokkal tettünk színesebbé...
A héten érkezett el az idő a nyulak teljes létszámának növeléséhez, amiben most is egy kis betegség játszott közre. Az éppen gyengélkedő Lucám segítségével szaporán készültek a nyulak és bizony jó volt nézni, ahogy a kis kezei közül megszületnek az első (számomra tökéletes) darabok...
A fejek kötözésében már természetesen én is segítettem, de a nyulak szemeinek felragasztását amit mozgó szemekkel és kétoldalas ragasztóval rögzítettünk, már ismételten egyedül csinálta.
Zsófikámnak, (az akkor még egészséges és óvodába járó kis/nagylányomnak) is hagytunk a fehér törölközőkből, hogy ő is elkészíthesse saját nyúlszaporulatát...

Tulajdonképpen az alig egy percet igénybe vevő munkálattal elkészített nyulakból nem tudom melyik tetszik jobban - a szemekkel rendelkező, vagy a szemtelen példányok, -mert mind a kettő(sőt három) változat egyértelműen, tapsifülesekre utal.
-hogy miért három?-azért mert az elkészítésénél a fület ha kicsit jobban hátrafelé (fenekéhez) húzom, akkor egy kerekebb pofijú ducibb nyulat kapok, mert felcserélődnek a testrészek,
- ha viszont az előírtak szerint kötözöm össze akkor egy laposabb, de a hátán lyukas nyuszit kapok, ami tökéletes a csokitojások tárolására, ajándékozására.


Nálunk a törölközők téglalap formájúak (voltak) de nyugodt szívvel állíthatom, sokkal könnyebben, szebb fülekkel rendelkező nyuszik készültek, mint a szabályos négyzet alakúakból...

Remélem, nem csak én vagyok elfogult ezektől a kis jószágoktól, és másoknak is sikerült kedvet csinálnom ennek a kedves ajándék, roppant egyszerű elkészítéséhez!
Szívesen venném, ha megmutatnátok, nektek milyenre sikeredtek!


Mattikánkban buzog a szereplési vágy...

valamit nagyon "néznek"

.

2010. április 3., szombat

Húsvéti nyuszik







Megérkeztek a régóta várt nyuszik, amit a lányok mostanában egyre gyakrabban emlegettek, számolták a napokat mikor láthatják viszont "kedvenceiket"...

Várták vissza a tavalyi nyulakat (Tündért és Hófehérkét)
Kisebb galibát okozva hárman jöttek ( a harmadik, már ma este elmegy eredeti gazdájához)
Jelenlegi felállásban Hópihe és Foltos neveket adták a lányok a kis tapsifüleseknek.
Zsófikám már napokkal ezelőtt csak azt hangoztatta, hogy az ő nyulát bizony Sziget-hercegnőjének fogja hívni, amiről azonnal lemondott amikor meglátta a hófehér szőrpamacsot.
:)
Lucám a legegyszerűbb jellemzővel, a Foltos névvel keresztelte el a tarkabarka kis-nyuszit.
Nagy volt az örömük amikor felfedezték a teraszon álló óriási dobozt és a benne rejlő nyulakat.
Helyettem most beszéljen inkább ez a pár kép amivel megörökítettem ezt az örömteli pillanatot.

Ezekkel a képekkel szeretnénk mindenkinek nagyon boldog húsvéti ünnepeket és sok locsolót a lányos-házaknak kívánni!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails