akciók keretében, évek óta visszatérő eperszedők vagyunk.Az egész, évekkel ezelőtt a csepeli eperföldeken kezdődött, amit azóta már sajnos megszüntettek.
Évekig jártunk oda és így utólag belegondolva a legnagyobb szemű, legízletesebb epreket is ott szedtük...
A lányok se számítanak kezdőknek, mert ha úgy vesszük, akkor nekik ez már a harmadik alkalom volt amikor részesei lehettek ennek az édes-keserű munkának.
Először, még várandósan a hasamban 5 hónapos korukban, majd valamivel több mint 2 év múlva sikerült ismételten eljutniuk az eperföldekre.
Rengeteget emlegettük és emlegették ők is, mert a fényképek nézegetése közben nagy kedvet éreztek a szüreteléshez...
Legnagyobb sajnálatunkra, már 2 éve nem sikerült időben kijutnunk a szedd magad akciókra, ami részben az időjárás, részben saját hibánkból /nyaralás/ nem jött össze.
Idén, már jóval felkészültebbek voltunk, bár a végén ugyancsak- úgy tűnt, hogy ismételten lemaradunk az egészről, mert a közelünkben található eperföldeket folyamatosan szüneteltették a lassú érés miatt...
Már magam sem hittem az egészben, hogy az idén sikerül epret szednünk, mert mindenhonnan azt hallottam, hogy már letéret, túl kevés volt a termés.
Talán az utolsó pillanatban /talán nem/ úgy döntöttünk, hogy ha feleslegesen is, de elmegyünk megnézni, mi a helyzet a földeken.
A lányok nagyon lelkesek voltak, már csak azért is mert ebben a mókában barátnőikkel közösen vehetnek részt.
Sajnos Ágiék, mégsem tudtak velünk tartani, de nem úszták meg a napot nélkülünk, mert a nagy munka előtt még beugrottunk hozzájuk, egy kis eszmecserére...
Az ilyenkor szokásos 5 percből kicsit több lett, aminek mi ittuk meg a levét, magunkat okolhatjuk, mert a legnagyobb melegbe voltunk kénytelenek megkezdeni az eperszedést.
Így jár az, aki nem reggel 8-kor indul ki a földekre...
Eleinte még nem volt gond, de amint telt az idő és válogattuk az epret, annál jobban melegedtünk, a szó szoros értelmébe, bele a munkába.
Érdekes, mert Zsófikám aki farmerbe volt, semmilyen anyai kérlelésre/ szóra nem volt hajlandó lemondani erről a kedvenc ruhadarabjáról, jobban bírta mint Luca.
Luca totálisan kiakadt már az első pillanattólattól, hogy miért nem lehet árnyékban epret szedni, mert ő csak ott akar...
:)
Na, Ő nem is szedett sokat, és azt a keveset is megette, természetesen a kosárból.
Zsófikám, viszont önmagához képest is nagyon jól teljesített, képes volt messzebbre-elmenni a nagyobb-szemű lelőhelyekért.
Ennyire nyögvenyelős szedésünk még soha nem volt.
Keresgélnünk kellett a megfelelő szemeket, mert nekem az eprek rendszerint a fagyasztóba landolnak, turmix alapanyagként, ezért csak I. osztályú hibátlan szemek kerülhetnek a kosárba.
Gábor kicsit morgolódott, hogy a zöldségesbe is megvehettük volna ezt a pár szemet, ami a kosár alján árválkodott, mint több órás munkánk termése, meg egyébként se fehér ember számára való ez a munka, meg süt a nap és nagyon meleg van, meg egyébként is...
:)
Nem tudom, hogy pontosan mennyi időt töltöttünk el a tűző napon, de mikor már a lányok is látványosan szenvedtek, befejeztük az eprezést, mindenki örömére.
Pont délre sikerült az autóhoz vánszorognunk, hogy egy kis hűs levegő a hazaúton, lehűtse munkában megizzadt testünket.
Azt hiszem, hogy az idei év rekordnak számít, ami az eperszedésünk negatív rekordja lett, mert az évekig 20 kg feletti eredményünket, most sikerült 7 kilóra leredukálnunk.
Sebaj, ez is több mint a semmi...
:D
