Barangolás Böhm Károly világában

Filozófia Gődény Jonatán BARANGOLÁS BÖHM KÁROLY VILÁGÁBAN A jelen tanulmány méltatlanul kevés fi­ gyelmet kapó ilozófusunk, Böhm Károly (1846–1911) gondolataiból, fogalmaiból, meg­ közelítéseiből nyújt ízelítőt a teljesség igénye nélkül. A bemutatás hátterében két fő észrevé­ tel illetve mondanivaló áll. Az egyik, hogy a ma­ gyarság is tud komoly szerepet vállalni a ilozó­ ia területén, a másik ama sejtésem, miszerint a szubjektív idealizmus talaján tud igazán termé­ keny lenni, komoly alkotások teremtőjévé, ma­ gasrendű célok kijelölőjévé válni. Ha ez valóban így van, úgy gondolom, a magyar értelmiségnek üdvös volna tisztában lennie e szemlélet alapjai­ val, melynek ismertetéséhez Böhm munkássága remek alapot ad. ni a képzetek elbűvölő, változékony, sokszor ki­ bogozhatatlannak tűnő, kusza formái által. A szónak létezik továbbá egy varázslatos – egyfelől a világ csodálatosságra, másfelől a világ megtévesztő voltára mutató – felhangja, ami alkalmas arra, hogy a tudat elé táruló látvány misztikumát egy játékos uralom jegyében meg­ tartsa. Azoknak, akik ódzkodnak az eféle kife­ jezések használatától, érdemes feltenniük a kér­ dést, ki lát jobban a valóságra: az, aki a világot annak álomszerű, illuzórikus voltát elvetve pró­ bálja értelmezni, mondván, ez utóbbi nem tar­ tozik a lényeghez, vagy az, aki szerint éppen ezt elfogadva és felvállalva lehet helyesen és igazán komolyan viszonyulni a világhoz? Nemcsak az szokott probléma lenni ugyanis, hogy sokszor nem úgy látjuk a világot, ahogyan van, hanem az is, hogy önmagunktól elkülönültként, saját léttel bíróként, nehéz és megmásíthatatlan va­ lóságként értékeljük, s e vélekedésünket felold­ hatatlan tényként könyveljük el. A „tünemény” szónak van egy olyan gyakorlati haszna, hogy kimondóját nem engedi túlzottan hozzáragadni mindahhoz, amit megismerése tárgyává tesz, ily módon könnyedebbé, levegősebbé teszi a szem­ lélődő világhoz való viszonyát. tünemény Böhm Károly a „tünemény” terminust hasz­ nálja, amikor az alannyal szembenálló, de attól nem függetleníthető képzetvilágról értekezik. Noha a „jelenség” vagy a „képzet” kétségtele­ nül tudományosabb hangzású, helytállóbbnak tartom a „tünemény” kifejezést. Ez utóbbi nem csupán – túlzottan lecsupaszított és indokolat­ lan mértékben értékmentes – ténymegállapítás, hanem egyúttal alany és tárgy viszonyának hie­ rarchiába rendezését foglalja magában. Amikor kimondjuk: „tünemény”, az alany elsőbbségét és fensőbbségét is kimondjuk, egy olyan tudatos „énre” mutatva, amely nem hagyja magát becsap­ való és kellő Böhm ilozóiájában nemcsak azon van a hang­ súly, „hogyan van, ami van”, hanem azon is, „ho­ 17 Filozófia gyan lehet”. Másképp megfogalmazva a világ együtt. Az alkotás mágikus aktusa nem más, alakítása, művelése, az abban való teremtés mint alany és tárgy egyesítése (vagy, ahogy néhol legalább olyan fontos számára, mint a konkrét fogalmaz: „ölelése”), ami képes feloldani azt a valóság pontos megismerése. Az emberi érés egy békétlen és kilátástalan állapotot, amit a tőlünk bizonyos pontján az objektív igazság befogadása független külvilág képzete ébreszt sokunkban. kiegészül a szubjektív áthatás képességével. Az embernek – anélkül, hogy megtagadná az ob­ öntét jektív igazságokat – egyre inkább az ad támaszt, amit ő maga hoz létre. A tények, noha fontosak, Az „öntét”, mely rendszerének központi eleme, csak egyik oldalát képezik a valóságnak, amit Böhm szerint is kissé szerencsétlen fogalom.1 kiegészít a másik oldal, annak a „művésznek” az Ahogy írja, e kifejezés arra igyelmezteti az olva­ alkotásai, akinek életét immár nem a „van” sta­ sót, hogy „a valóság nem keletkezik, hanem van”.2 tikussága, hanem a „lehet” bizalom teli akarása Ezzel összefüggésben áll határozott „metaizi­ hatja át. ka”­kritikája, amely meglátásom szerint nem A megvalósítás eme aktusának érthetősé­ annyira a metaizika mint olyan tagadására irá­ gét nagyban gátolhatja a mai ember tudatának nyul, hanem arra, hogy ne keressük a „túlnanit”, modern­posztmodern szemléletmódba való be­ a „mögöttest” ott, ahol az értelmetlen, vagy pon­ leragadása. Az az ember, aki minden nap azzal tosabban szólva, aminek révén nem közelebb, a tudatossága hátterében folyamatosan jelenlévő hanem éppen hogy távolabb jutunk a valóságtól. gondolattal kel fel, hogy porszem a végtelen vi­ Böhm, ha valamit mindvégig következetesen lágegyetemben, aminek alakításába nem tud ér­ képvisel, az a közvetlen öntételezés hangsúlyo­ demben beleszólni, a megvalósításra legfeljebb zása egy „énen” kívülálló vagy azt állítólagosan valamiféle izikai, esetleg lelki munka eredmé­ felülmúló absztraktummal szemben. A világot nyeként képes tekinteni. Böhmnél másról van – ha többnyire tudattalanul is – az „én” terem­ szó. Az ember saját világa középpontjában áll, ti, így az objektív tárgyi valóság éppúgy saját ezért a „nagy” világegyetemmel szembeni tehe­ maga, mint alanyi volta, csak egy másik, „kivetí­ tetlensége voltaképpen illúzió. Alkotásainak pe­ tett” formában. A valóság az „én” valósága, ezért dig nem a tőle független valóságban való relatív ilozóiájának célja annak az eleve adott tény­ maradandóság ad értéket, hanem az autonóm szerűségnek a megértése, kristálytiszta látása, teremtő tett, amin keresztül a tapasztaló szá­ amit – mind tárgyként, mind alanyként – „ön­ mára a valóság egy új, az „énnel” harmonizálóbb magunknak” nevezünk. Az olyan meghatároz­ dimenziója tör be. A izikai ténykedés ennek hatatlan képzetek kreálása, amelyek révén ilyen csupán kísérőjelensége, ami ennél fontosabb, az vagy olyan úton meg­ és elkerüljük mindezt, ki­ a szemléleti átalakítás, az értékek és jelenségek küszöbölendőek a szemléletből.3 benső átértékelése és a dolgokhoz való viszony Az „öntét” fogalmát az „én vagyok” gondola­ megváltoztatása. Mindez a külvilággal való egy­ tának nyomatékosítására és kiterjesztésére hoz­ ség szorosabbá, bensőségesebbé válásával jár ta létre, hogy igyelmünk arra irányuljon: az „én 1 „(…) elismerem nyelvi szokatlanságát, de jobbat a gondolat kifejezésére nem találtam”. Böhm Károly: Az ember és világa. A szellem élete. Hága, 2004, Mikes International, XIII. o. 2 Uo. 18 Filozófia van”, vagy másképp kifejezve, hogy minden, „ami van, az az én”. Minthogy az „én” nélkül bármi­ nek a létéről értelmetlen beszélni, adódik a ké­ zenfekvő következtetés, mely szerint az „énnek” kell a ilozóia középpontjában állnia. Az „én” – ellentétben a legtöbb ilozóiailag megalkotott fogalommal – ténylegesen létezik, pozitívan iga­ zolható, sőt, ez az, ami minden igazolhatóság, ítélet, megállapítás legalapvetőbb kritériuma.4 nemzeti kérdés Magyarország e kiemelkedő ilozófusa kapcsán érdemes kitérni a nemzeti kérdés jelentőségé­ nek vizsgálatára. Böhm tudatosan magyarul szólt a magyarokhoz, magyarként, ez feljegy­ zései és erőteljes küldetéstudata alapján hamar nyilvánvalóvá válik.5 Talán több ez a nemzethez való szentimentális vonzódásnál vagy egy a ko­ runkban legtöbbek számára idejét múltnak ható ragaszkodásnál. Ami Böhmöt többek között ér­ demessé teszi arra, hogy foglalkozzunk vele, az magyarsága, a kérdésfelvetések hozzánk hason­ ló pozícióból való megtétele miatt. A befogadó­ val többnyire azonos helyre, kultúrába, rasszba, nyelvbe, történelembe, lelkületbe született gon­ dolkodók esetenként (nem állítjuk, hogy min­ dig) jobban rávilágíthatnak a Magyarországon élő ember céljára, a világhoz való viszonyulásá­ nak mikéntjére vagy a világ megértésének sajátos módjára. E tényt nem volna érdemes igyelmen kívül hagyni, főként akkor, ha olyan volumenű ilozófusunkról esik szó, mint Böhm Károly. Ha a játék kedvéért el is fogadnánk, hogy Böhm népszerű elődeihez és kortársaihoz képest sem­ mi újat vagy kiemelkedőt nem tudott nyújtani – ami persze koránt sincs így –, akkor is előttünk állna az a tény, hogy megfogalmazásai, fogalmai, levezetései révén az őt tanulmányozó magyar embereket eredményesebben tudja rávezetni a szubjektív idealizmus által képviseltekre, ami már pusztán abból is adódik, hogy esetében a fordítással mindig együtt járó torzítás veszélye nem fenyeget. Ezért általános elhanyagoltsága egy ilyen indok meglétével sem lenne igazolt. Emellett, lévén, hogy bizonyos fokig Kant kö­ vetője, értelmezője és bemutatója, azok számára is hasznos lenne a tanulmányozása, akik ilyen­ olyan okokból nem különösebben érdekelődnek a magyarországi szerzők produktumai iránt. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy felszámol­ juk magunkban túlzott ódzkodásunkat mind­ attól, ami hazai és jó értelemben egyedi, illetve már­már beteges és kritikátlan lelkesedésün­ 3 [Az előző oldalhoz] „(…) a mi ilozóiánk szerint tudományos kérdés soha sem lehet az: »miképpen eredt a lét«, hanem mindig csak az: »mi az alkata«, »mit cselekszik« s »mi a célja«? Ezt pedig nem oly szempontból vizsgáljuk, mintha a tőlünk független valóságról volna szó, hanem mindig azon szempontból: »milyennek jelentkezik nekünk a valóság«, eltekintve attól, hogy a valóság ismeretünktől függetlenül micsoda.” Uo. 4 „[A] kép csak az öntudat számára kép, mert csak az öntudat jelzi magától különbözőnek, másnak és így képnek s általában valaminek”. „Vedd el az öntudat tiszta szemét, mely e másra pillant, s a más örök homályba süllyed, és nem létezik többé!” Uo. 70. o. „Az egyetlen közvetlenül világos és biztos ismeret csak az én önmegragadásából nyerhető, mert közvetlenül csakis ezt éljük.” Uo. 14. o. 5 Vö. sokat idézett kijelentésével: „Teljesen a ilozóiának szentelem magam. De látom, hogy ez a mező végtelen, ahol már a leghatalmasabb erők küzdöttek, amelyek előtt az én erőm porba süllyed. És úgy szeretnék én nagyot alkotni. Dolgozni akarok; legyen Magyarországnak is egy önálló ilozóiai rendszere, amely eddig még hiányzott. Ó, ezek a tervek, amelyek olykor-olykor lelkem előtt felmerülnek, oly csábítóak, oly hatalmasok, hogy nem vagyok képes nekik ellenállni. Kell nekem Magyarországon a ilozóiáját új útra terelni, új korszakba kell lépnie általam, legyen ára bármi drága, vagy meg kell halnom.” Idézi Bartók György: Böhm Károly. Hága, 2003, Mikes International, 4. o. 19 Filozófia ket mindaz iránt, ami idegen földekről érke­ zik hozzánk. A tudatos élet megköveteli, hogy máshonnan kézből kapott termékeket önálló alkotásokkal egészítsük ki. Ez a fajta hozzáállás saját kiteljesedésünkhöz éppúgy elengedhetet­ len, mint Böhm rendszerének és elszántságának megértéséhez. lóban furcsán értelmezett szabadság az, ahol az élvezeti és használati tárgyaktól való függés bilin­ csel meg minden emberi tevékenységet. Továbbá feltehető a kérdés, megteremthető­e egy ideális társadalom illetve van­e értelme egyáltalán ide­ ális államról beszélni ott, ahol a tagok, akikkel kezdeni akarunk valamit, kivétel nélkül a legpri­ mitívebb szükségletek mozgatottjai? Böhmnél a haszon vagy az élv teret kap ugyan a hedonizmus és az emberi életben, de elveszítik kitüntetettsé­ az utilitarizmus bírálata güket: az „én” számára ezek járulékok, amiken Böhm komoly fricskával illeti azon 19. és 20. túl kell lépni, illetve amikkel a megszokotthoz században felkapott irányzatok képviselőit, akik képest egy megfordított viszonyt szükséges ki­ a gyönyör­ vagy haszonelvet teszik az emberi alakítani. Ezzel áll összefüggésben boldogság élet legfőbb mozgatójává. Nem tagadja létüket, értelmezése, amely nem annyira annak üldözé­ de szerepüket jelentősen átértékeli, a gyermek­ sével érhető el, mint inkább annak az áldoza­ és ijúkorral megfeleltetve azokat. Ezek az elvek tos munkának köszönhetően, amely legbenső a nem kellően kimunkált személyiség mozgatói, „önmagunk” mindentől függetlenül is fennálló, és ezért meghaladandó, felülmúlandó állapotok. gyémánt tiszta értékességének szemlélésében Így fordulhat elő, hogy míg a minden emberi összegezhető. Az itt tapasztalt abszolút érték tettet a testi kielégülésre visszavezető Freudnál szépségét tükrözi a sokak által akart, de csak a gyönyör univerzális motiváció, addig Böhm kevesek által helyesen megközelített boldogság. univerzumának csupán egyik alacsony szintet elfoglaló eleme. Sokat elárul korunk társadal­ nemesség, uralom mainak állapotáról az a tény, hogy inkább az ember leegyszerűsített és lebutított freudi mo­ Úgy gondolom, Böhm Károly bizonyos valóság­ delljét (vagy az ahhoz hasonló színvonalúakat) értelmezésekkel szembeni bizalmatlansága nem fogadták be a valóság jóval több elemét magába magyarázható könnyelműen a kálvinista nyakas­ foglaló, komplexebb böhmi modellel szemben. ság – némelyeknél valóban paródiába hajló – jelen­ A korban úgy vélték – és ma is ez a fősodratú ségével. Nem pusztán akaratosság és hajlíthatat­ vélemény –, hogy az említett megközelítések for­ lan csökönyösség mondathat olyan gondolatokat radalmi felismerések, amelyek kaput nyitnak az az emberrel, hogy „[s]okkal erősebb önérzetem emberi szabadságra és szempontokat adnak a kö­ van, semhogy azt imádjam, aki az én alkotásom”,6 zösségek harmonikus működtetéséhez. Holott s nem csak a más szempontok irányába süket ön­ a böhmi felfogás szerint valójában annyi történt, törvényűség jelentheti ki, hogy „[a]z én tanomban hogy a hierarchia legfelső fokán elhelyezkedő ide­ a rejtőző félénk teremtés – úrrá lett, a láthatatlan – alisztikus beállítódású, öntudatos „ént” kivonták vaskos és izmos valósággá, a kiterjedés nélküli abszta képletből, s nélküle konstruáltak rendszert. Va­ rakció – életteljes hatalommá.”7 Az én­központú 6 Uo. XIII. o. 7 Uo. XIV. o. 20 Filozófia létszemlélet felvállalása azzal is együtt jár, hogy fontosságára is rávezetne. Böhmnél ugyanis a az ember nem kertel saját pozíciójának kivéte­ nemesség elsősorban ilyen értelemben vetődik lességét és magasztosságát illetően, még akkor fel. Az öntudatos „én” felismeri illetve megva­ sem, ha ez egyesek szemében a gőgösség vagy a lósítja tárgyi világgal szembeni fensőbbségét nagyravágyás visszataszító képzeteit ébresztik. annak érdekében, hogy az uralatlan ösztönvilág Lehetséges, ugyanakkor fölösleges szerényked­ okozta – egyéni vagy társadalmi – zavarokat fel­ ni egy olyan világban, ahol minden egyes jelen­ számolja. Ennek elengedhetetlen szükségességét ség az „énre” – vagy, hogy ne kár volna tagadni. Ahogy a gö­ fogalmazzunk mindig elvon­ rögök mondanák, az egyete­ tan: „rám” – vonatkoztatva mes zavarmentesség (ataraxia) nyeri el értelmét. Böhm szem­ érdekében a „legjobbat” kell léletében az alany királyi meg­ felkutatni, és értelem szerűen tiszteltetésben érezheti magát, mindenek felé helyezni. Nos, mivel a mindenség igyelme Böhm szerint e „legjobb” maga egyedül rá irányul. az „én”, pontosabban szólva Erőről, uralomról, hatalom­ az „énség” legmagasabb foka, ról szólni egy ilozóiai rend­ amely már mentes a lehatárolt szerben, főleg a második vi­ individualitás korlátaitól és hi­ lágháborút követő időszakban, ányosságaitól. nem éppen kiizetődő. Egyesek A nemességhez az is hoz­ indokolatlan félelemből vagy zátartozik, hogy az ember bi­ félreértésből, mások szándékos zonyos ilozóiai nézetekkel torzítással élve olyan jelenté­ nem azonosul, még ha azok Böhm Károly (1846–1911) seket társítottak és társítanak az értelem számára egyébként e fogalmakhoz, amik eredetileg nem tartoztak koherensnek is tűnnek. Ez nem önkényből adó­ hozzájuk.8 (Ez is ama okokhoz tartozhat, amik dik, hanem a vizsgáló elé táruló eszme termé­ miatt nem szívesen foglalkoznak vele.) Az elnyo­ szetéből. Bizonyítások tömkelege sem tudná más, a kivételezés, a megtévesztés, a brutalitás a böhmi embertípust például a naiv realizmus képzetei szinte összeforrtak az uralom ideájával, lelkes hívévé tenni. Egy ilyen igazságot ugyanis ami miatt a legtöbbek számára teljesen elfedetté képtelen lenne őszintén igenelni. A ilozóia ér­ vált annak valódi értelme és értéke. Az arisztok­ telmetlen munkálkodás ott, ahol az abszolút „én” rácia, azaz a „legjobbak uralma” elvének helyes „kiválóságát”, „előkelőségét”, „arisztokratizmu­ bemutatása minden iskola, család, vallás és mé­ sát”, „istentől való királyi voltát”, „büszkeségét”, dia elsőleges feladata lenne, ami amellett, hogy „méltóság teljességét”, „hatalommal teli és a dicső egészségesebb társadalmi viszonyokat eredmé­ voltát” megsemmisíti a materialista tudat anyag­ nyezne, a bennünk lévő „legjobb” uralmának ba zárt üressége.9 Vannak, akik számára nincs 8 Molnár Tamás például komoly kritikával illette heodor Adornót, amiért tekintélyelvűséggel kapcsolatos fejtegeté­ seiben nem volt hajlandó igyelembe venni az autoritás pozitívumait. Vö. A frankfurti iskola. In Molnár Tamás: Az autoritás és ellenségei. Budapest, 2002, Kairosz, 149–152. o. 9 Vö. Böhm Károly: Az ember és világa. Axiológia vagy értéktan. Hága, 2006, Mikes International, 106. o. 21 Filozófia értelme egy olyan valóságnak, mely a Böhmre jellemző egészségesen önző hozzáállást nélkülözi. És valóban, nem sok védelmet ér az az „igazság”, ahol a földi lét általános kötelékeit feloldó sza­ bad „önmagamság” nem kap szinte semmilyen igyelmet. tudatosság Freuddal és a „tudattalan hatalmának” köz­ tudatba vitelével olyan soha korábban nem ta­ pasztalt korszak kezdődött az emberiség törté­ nelmében, amelyben az ember saját sorsa felőli bizonyossága alapjaiban vált megkérdőjelezetté. Freud és követői szerint az ember tudatos „énje” úgy viszonyul a tudat egészéhez, ahogy a jéghegy vízből kiemelkedő apró csúcsa a jéghegy egészé­ hez. E szemléletmód nem azért álságos, mert felismeri a tudattalan betüremkedését és – kó­ ros esetekben – hatalomátvételét, hanem azért, mert ezt tekinti az ember tulajdonképpeni ál­ lapotának. A sötét káoszban sodródó parányi öntudat képe minden, csak nem megnyugtató – sem az elmélet kidolgozójának motivációja, sem annak elfogadója tekintetében, hiszen kérdéses, hogy ha így is tapasztalja, mi okból nem akarja feloldani e csúfos állapotot. Böhm mindezt ka­ tegorikusan visszautasítja. Ahogy az ösztönök­ re, úgy a tudattalan valóságára sem tekinthe­ tünk úgy, mint amik az emberi cselekedetek fő meghatározói. A szemlélet tisztázatlan foltjait, az ember által meghatározatlan erők jelenlétét Böhm „salaknak” nevezi, aminek eltávolítását és nem elfogadását tűzi ki célul. A böhmi fejtegetések kiindulópontja mindig a tudatosság, céljuk pedig egy még fokozottabb tudatosság, melyben a tudattalannak csak já­ rulékos szerepe lehet. Nem annyira központi, inkább az öntudat útjába álló szükséges, ám 10 Uo. 110. o. 22 legyőzendő akadályként kell rá tekinteni. Ér­ demes megigyelni, hogy ennek érzékeltetésére többször a fény egyetemes szimbólumát hasz­ nálja: „Az abszolút Énben a szabatosságon kívül a világosság is abszolút.” „Az intelligencia, minél magasabb relexiófokra emelkedett, annál tisztább és fényesebb az öntudata s annál nagyobb a szabadsága.”10 A fény szerepe itt nemcsak arra alkalmas, hogy érthetőbbé tegye mondanivalóját, hanem arra is, hogy rámutasson a tudat voltaképpeni természetére, amely úgy semmisíti meg az em­ berben jelenlévő homályt, mint a reggeli napfény az éj sötétjét. A tudatosság: fényesség. Az em­ ber pedig eme örök fényesség képviselője éppen azzal a tudattalan sötétséggel szemben, ami a reklámok és ilmek szemfényvesztő világában egyre erősebben ránehezedik az ébredezni kívá­ nó tudatra. összegzés Csak néhány fontosabb elemet mutattam be Böhm Károly rendszeréből. Itt nem annyira az volt lényeges, hogyan jutott a fent említett konklúzióira, hanem hogy mik voltak azok a fő mozgatók és alaptételek, amikre életművét felépítette. Mindez számunkra azért is érdekes, mert amit képvisel, kísértetiesen hasonló ahhoz, ami a tradicionális jobboldaliságnak is sajátja. Az önuralom, a nemesség, a szellemi hatalom, a tudatosság, az egység, a középpontiság, a világ sajátunkként való szemlélete illetve minőségi áthatása olyan szempontok és célok, amik nél­ külözhetetlenek a társadalmi­politikai színté­ ren való eredményes működéshez. Böhm azzal, hogy kivételeset alkotott a ilozóia területén, egyszersmind felmutatta azokat a kapaszkodó­ kat, amik mentén jobboldaliságunkat árnyaltab­ ban és következetesebben élhetjük meg.