¨ P j u l c s Y ¨

Édua amikor csak teheti a széles ablakpárkányon ülve, puha párnák közt tölti idejét. Élvezi ahogyan a tavaszi napsütés csiklandozza az orra hegyét, miközben elmerül Jane Eyre romantikus világában. Ilyenkor megszűnik körülötte a világ, még a madárcsicsergést sem hallja, egyre csak falja a betűket. Az az érzés, amikor véget ér a könyv és felpillant... nem tudja, itt van-e már vagy ottragadt... mindent megér...

Macica története még a decemberi PiciPiacon kezdődött. Vilma megkaparintotta és annyira beleszeretett, hogy többé el sem eresztette. Egészen mostanáig elválaszthatatlanok voltak, Macica mindig ott volt, ahol Vilma, együtt játszottak, ettek, hintáztak, aludtak, sírtak, nevettek, szóval mindent együtt csináltak, ahogy az igazi barátokhoz illik.  Ám volt egy pillanat, egyetlenegy, amikor nem figyeltek egymásra és megtörtént a baj. Macica elveszett, többé már nem találták meg. Őt helyettesíti majd az újabb Macica, ha lehetséges ez egyáltalán.  (Nekünk ez nem sikerült annak idején , de most hátha beválik.)

Fáni épp a ruhákat teregeti a szikrázó napsütésben, mert nagyon szeret segíteni a mamájának. De a friss tavaszi szellő álmodozásba kergeti. Már látja maga előtt a a vén diófa tetején megbújó kis faházikót, amit a papája épített neki. Cseresznyét majszolgat és közben színesre festi a világot, mert pszt! ő titokban egy tündér. Álmodozásából hirtelen felriad, a mamája hívja uzsonnázni, elkészült az illatos almáspite.  Felkapja a ruháskosarat és már szalad is be a házba, de még visszapillant a suhogó ruhákra és a vén diófa ágai között megbújó kis faházikóra...

Karácsonyi megrendelésként indult, de hála a megrendelő nagylelkűségének és türelmének, februári ajándék lett belőle. Egy ikerpáré, akik néhány napja látták meg a napvilágot és a szépséges nővérüké. Új formatervezésű babák, de csupán ez a három készült belőle. Több ilyet csak akkor fogok csinálni, ha majd jól menő vállalkozó leszek és nem egyesegyedül varrok, csak varrok, csak varrok:)

"nagyapó nagyapó a nagyapó agya ó okossággal van teli ha zokniját nem leli pápaszemét fölteszi tegyük fel hogy fölteszi és zokniját megleli mert mezítláb nem ízlik a reggeli" /Fecske Csaba/ Nagypapa még nem volt a repertoáromban. Eddig. Fénykép alapján dolgozni és a saját sablonomra ráhúzni nem volt egyszerű feladat, de a végeredményt látva elégedetten dőlök hátra. 

Mindig elgondolkodom, van-e értelme törni a fejemet egy-egy újabb keresztnéven, amikor elkészül egy baba. Ha értő és szerető kezekbe kerül, akkor úgyis saját nevet adnak neki, másként fogják becézgetni. Ha pedig csak egy doboz alján fog lapulni, akkor meg úgyis mindegy, hogy hívják-e valahogyan. Bár... talán ez utóbbi miatt... talán ezért kapnak mindannyian külön nevet...  Ez a DUKKE például a Borsika nevet kapta tőlem.  Borsika egy kis csendes, kedves lányka, aki észrevétlenül teszi a dolgát itt is, ott is. Egy csipetnyi kedvesség ide, egy csöppnyi jókedv oda és mire észbe kapnánk, már tova is osont, csak a kellemes, üde illatát hagyva maga után. 

A hölgy, hogy is mondjam.... kissé ódivatú most már, hiszen a marsala 2015-ben volt az év színe. Az ő szoknyája pedig épp ilyen színű anyagból készült. Nem is tudom, nézzek-e neki másik szoknyát. Azt hiszem, nem fogok, mert látszik a mosolyán, hogy ő épp így érzi jól magát a bőrében. Virágos hajpánttal, táskával, hozzá illő cipőcskével és marsala színű szoknyával. 

Valamiért ez a kifejezés járt egyfolytában a fejemben, miközben Panni babáját készítettem. Panni az ovisom volt két teljes hónapig, amikor két évvel ezelőtt újra munkára adtam a fejem (és amilyen hirtelen elkezdtem, olyan hirtelen abba is hagytam). Valami kölcsönös szeretet azonban ezidő alatt is kialakult köztünk, valami olyan, ami miatt még a mai napig bezsebelhetem a kedves kis öleléseit.  Csupa rózsaszín babát kért tőlem a születésnapjára és megkapta. Isten éltessen, Panni! A fotózásnál új családtagunk, az ötödik gyerekünk, Kamilla is segített.

Az idei év első babái Kínába kerülnek majd, egy kínai testvérpárnak. Nehezen boldogultam a szemeikkel, mert nem szerettem volna csukott szemű babákat készíteni, hiszen egy másfél és egy hároméves kisgyerek fog majd velük játszani. Rajzolgattam mindenfélét, néha segélykérően néztem a családomra, biztatásra vágytam. Megkérdeztem a majdnem nagykorúmat is: -Naaa, szerinted milyen nemzetiségű babák ezek? -...dél-vietnami...?