Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2016

Lájk, ha tetszik

Kamaszoknak nem könnyű farsangi mulatságot tartani, pontosabban a kamaszok már nem szívesen öltöznek jelmezbe. Ám ha megtalálják azt a pontot, ahol a kamaszkor és a maskara találkozni tud, akkor nyert ügyünk van. Négy lány fogott össze és lettek a kamaszkor nélkülözhetetlen kütyüjének jelképei: instagram, youtube, massanger és facebook. Így azért már nem is olyan ciki az a jelmez, nem igaz? (Elkészíteni pedig annyira egyszerű, hogy csak zárójelben merem írni. Szükséges egy Férjúr méretű póló, némi fehér anyag, fátyolragasztó, ceruza, olló és vasaló. Rajzolás, vágás és vasalás után pedig kész is a facebook-jelmez.)

Rózsaszín felhő

Valamiért ez a kifejezés járt egyfolytában a fejemben, miközben Panni babáját készítettem. Panni az ovisom volt két teljes hónapig, amikor két évvel ezelőtt újra munkára adtam a fejem (és amilyen hirtelen elkezdtem, olyan hirtelen abba is hagytam). Valami kölcsönös szeretet azonban ezidő alatt is kialakult köztünk, valami olyan, ami miatt még a mai napig bezsebelhetem a kedves kis öleléseit.  Csupa rózsaszín babát kért tőlem a születésnapjára és megkapta. Isten éltessen, Panni! A fotózásnál új családtagunk, az ötödik gyerekünk, Kamilla is segített.

Dél-Vietnam

Az idei év első babái Kínába kerülnek majd, egy kínai testvérpárnak. Nehezen boldogultam a szemeikkel, mert nem szerettem volna csukott szemű babákat készíteni, hiszen egy másfél és egy hároméves kisgyerek fog majd velük játszani. Rajzolgattam mindenfélét, néha segélykérően néztem a családomra, biztatásra vágytam. Megkérdeztem a majdnem nagykorúmat is: -Naaa, szerinted milyen nemzetiségű babák ezek? -...dél-vietnami...?

Élni tudni kell

Alig múlt el a 12. , máris itt a 13... Felfoghatatlan, hogy már csak egy kicsike lányom van, Panni már kinőtt ebből a korszakból. Onnan tudom, hogy a körmét a dekoráció színeiben festette ki, rózsaszínre. Apropó, dekoráció: ahhoz képest, hogy nem is akartam neki szülinapi zsúrt rendezni, egész szép kis parti kerekedett belőle. Mint máskor, most is saját készítésű minden.  A kiegészítőkért hálás köszönet  az eztettem, a bolt nak, a segítségért barátnőmnek, BonZsúrnak , a tortáért pedig az  Erdős és fiai cukrászdá nak.

Összegzésféleség

Mondhatnám, hogy új év, új lendület... de nem mondanék igazat. Órák óta ülök a laptopom előtt és fogalmazom ezt a bejegyzést, de újra és újra kitörlöm. Hol úgy érzem szomorú, hol bántónak látom, hol meg szánalmasan terjengősnek. Elég legyen annyi, hogy nincs új lendület. Beleragadtam a karácsony előtti sokat dolgozós, elfáradós, nehéz időszakomba és nem tudok kikapaszkodni belőle. Végig kellett gondolnom, jó-e az utam, érdemes-e így csinálnom. Úgy döntöttem, hogy bár a szívem szakad meg miatta, mert úgy érzem cserben hagylak benneteket, DE az eddig bevállalt megrendeléseken kívül nem fogadok el több egyéni megrendelést. Hogy visszanyerjem a lendületemet, magamnak, magamból kell varrnom. Lesz baba tehát rengeteg, mindenféle stílusból, szabásból, méretből, színből, de a saját ütememben. Most ebben a pillanatban úgy érzem csak így, csak ez éri meg. Meg akartam magyarázni miért, de rájöttem, ez magánügy, az elmúlt időszak feldolgozása a saját feladatom, nekem kell megbirkózni vele. ...

Isten hozott, 2016!

Köszönöm, hogy itt voltatok, szerettetek és bátorítottatok! Istentől áldott új évet kívánok mindenkinek! ♥♥♥ Customize your own free digital slideshow