ha(ra)ngok

azért volt valami furcsa és megmagyarázhatatlan misztikum abban, amikor ma a lélekharang és a Nagytemplom delet jelző hangja szinte egy időben szólalt meg, mi pedig talpig feketében álltunk a sírfal előtt.

(azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a ceremónia végi búcsúztató szavakat a repülőnapra készülő légmadarak visító hangja hallhatatlanná tette... )

tegnap valami volt...

... a levegőben. vagy legalábbis lehetett ott, benne olyasféle, amitől az idősek eltávoztak*.
nem a boltba vagy vidékre-külföldre.
inkább oda, ahonnan még senki nem jött vissza, s az örök világosság fényétől sem napszemüveggel védi magát az egyszeri halandó.
igen. oda, ahol a csonkolt lábú (talán) ismét tud szaladni is,
oda, ahol a majdnem vak (talán) újra a színekben gyönyörködik,
oda, ahol (talán) minden jó.
talán.

* július 12-én a kórházi szobában "egyeske" 11:15-kor, anyósom délután 4-kor, "ketteske" pedig 17:15-kor hunyt el.
felszabadítva ezzel egy teljes lakosztályt. az elfekvőben...

és én még találkozhattam vele

beteg volt. tudtuk, láttuk rajta.  vagy legalábbis nagyon sápadt-szürke arcszínéből ezt a - sajnos helytálló - következtetést vontuk le. 

emlékszem,  várni kellett rá, de mindenki türelmes volt, hiszen Éva, a moderátor váltig állította: olyan még nem volt, mióta MÍA a MÍA, hogy "Palika" (ő így nevezte) ne jelent volna meg. és igaza lett. kis késését a tömegközlekedésre is foghatta, bár gyanús volt. nekem legalábbis. ugyanis amikor az első kábé 10 perc után vizet KÉRT, halkan, hogy szinte csak a közvetlen mellette ülő Éva hallhatta, majd ehhez az intermezzóhoz képest újabb 15 perc után kitámolygott a "levegőre", tudtam, hogy gáz van. nem is kicsi. voltak köröttem, akik szidták magukat, hogy miért nem maradtak inkább otthon, ebből se lesz már NORMÁLIS előadás. ha ugyan...  bár orvos is akadt köztünk, aki kiment utána, hogy segítsen neki, ha lehetősége adódik, ám Békés Pál visszatért. "Múló rosszullét, nem reggeliztem vagy nem eleget" - mondta mosolyogva, és  mintha mi sem történt volna, ott folytatta az előadást, ahol abbahagyta. de nem, mégsem ott. hogy ismét fel tudjuk venni a fonalat, mi, a tudásra éhes hallgatóság, igen összeszedetten megismételte az addig elmondottakat, és végigbeszélt 2 órát. igaz, egy 5 perces technikai szünettel, de akkor már azok is türelmetelenül várták vissza, akik az imént még el akartak menni haza vagy ki tudja, hova.

ugyanis szenzációs előadást tartott. (a félév végi előadó-értékelésnél 5***-t adtam neki)

büszke voltam, hogy a "jelenléti ívet" aláírta és dedikálta nekem könyvét.

sajnos, hamarabb ereklyévé vált mindkét "Békés Pál-skalpom", mint gondoltam.

nagy kár. 

szerettem volna még olvasni tőle meséket éppúgy, mint elbeszélésfüzért. mert minden, amit írt, annyira emberi.

nem is értem, miért  emelem ki éppen ezt. 

mert ő is EMBER volt...

ismét eltávozott egy EMBER

forrás: a 168Óra


Hosszú betegség után, életének 76. évében Budapesten elhunyt Popper Péter. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.

Popper Péter levele

 Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim, akik még itt-ott megtalálhatók vagytok, Magyarországon és a világ legtöbb országában, egyre magányosabban és egyre öregebben. A történelem által széttaposott öt nagy család, a Popperek, a Mandelek, a Najovitsok, az Ádlerek és a Buriánok maradványai. S a periférián még a Spitzerek. Kik ezek az emberek? Főként magyar, német, cseh, erdélyi származásúak, akikből az első világháború idején a honvédség hősei, majd a fasizmus alatt a zsidóság halottai lettek.

Márai azt kérdezte: össze tudod-e rakni még a Margitszigetet? Én azt kérdezem: össze tudod-e még rakni a családot, engem? A nagypapákat, a nagymamákat, az unokatestvéreket, az orvosokat, a rabbikat, az Aréna úti meg az apostagi és az Ercsiben egykor működött zsinagógát? A péntek estéket, a hosszúnapot, a purimi és a hanukai játékokat.

S mert a közelmúltban történt valami velem, megkérdezem: vajon jól emlékszem-e Lucifer kérdésére Ádámhoz? Nos, vitéz uram! Nem borzogat egy kissé furcsán a torz képű halál hideg szele?

És én felelek: borzogat.

Nagypéntek éjszakáján túlságosan hirtelen és agresszíven ért az, amit Déry a végzet végső ebtámadásának nevez. Szívroham, gyomorvérzés, vesevérzés, általános ízületi gyulladás egyidejűleg. Intenzív osztály, dialízis és mindmáig tartó folyamatos beszélgetés a halállal. Várjuk meg, amíg néma csend lesz közöttünk.

De addig – kérem megértéseteket – igyekszem eltűnni az életetekből. Kol Nidré könyörgésének megfelelően minden esküt, fogadalmat, elkötelezettséget érvénytelennek, tévedésnek nyilvánítani.

Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?

Különben jól vagyok.

Péter

megkönnyeztem. a  vége pedig annyira jellemzően Popper Péter-es....

haiku in memoriam J. G.

lelkembe markol
szeretet sírógörcse
sötét vak halál

gyászol a lelkem

senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor élete első szerelmének fényképét (gimnázium, első együttjárás, első csók, és/de más semmi) hosszú-hosszú évek múltán a reggeli utáni újságolvasáskor fedezi fel.
a lap gyászhírek rovatában.
R.I.P., J. G.!