"A nagyfenekű nők iránt bizalmat lehet érezni"

- részletek Lovas Ildikó Feltámadás című írásából, mely megjelent A szív kutyája című antológiában, lányok és apák kapcsolatáról...

fotó: Szilágyi Lenke  http://www.panoramio.com/user/1049749

"Meg fog halni az apád, sajnos meg fog halni.

Mérhetetlenül fújt a szél a kórháznál.

Nem értem pontosan, mit jelent az, hogy meghalhat, hogy most, amikor fölmegyünk hozzá, búcsúzzunk el. Fogjuk a kezét és nézzük a néha kinyíló szemét, amivel nem ismer föl? A szemében csak az üresség, meglepődés, távolság, kérdések. Düh. Tépni kezdi magáról a drótokat, megpróbáljuk lefogni, a nővér szalad, a monitorok vibrálnak.

Anyám minden porcikájával jelen van. Én csak állok és hallgatom a szelet. Nincsen többet apám. Aki itt fekszik, attól most el kell búcsúznom.

Meg fog halni az apám. Ezt mondta a barátom, nincs segítség, kardinogén sokkba süllyedt, nem lehet visszahozni. Búcsúzzunk el tőle.

A nagyfenekű nők iránt bizalmat lehet érezni.

Szerinte ez alapigazság, csak az a baj, hogy amint elmúlik a vakszerelem, látni kezded, mekkora. Milyen óriási a feneke, és akkor hiába a bizalom, a biztonság. És az, hogy a kedvedben jár. Mert a kisfenekűek ezt nem teszik. Nem járnak a kedvedben, ellenkezőleg. Riszálnak a macskanadrágban, te meg ott döglesz meg a hátuk mögött. Kifolyik a szemed. Ráég a fenekükre. Ami nem lapos, hanem finoman, izmosan gömbölyödő. Amikor te voltál fiatal, akkor a laposabb volt a divat, mint a tiéd. Elméletileg neked is elég jó feneked van, csak laposabb az elvárhatónál. Viszont határozottan nem nagy, ezért is nem vagy kedveskedő. És mit mond erre öregapád?

         Fölmentünk az V. emeletre, beengedtek az intenzív osztályra, ahol feküdt, csoszogtunk anyámmal a zöld mamuszban, odacsoszogtunk az ágyához. Nem ismert föl bennünket, haldoklott, drótok és tűk fogságában. Mindenre emlékeztem, mesélte később, amikor a 27% épen maradt szívével újra elfoglalta a helyét az életünkben. Dehogy emlékszel, mondtam neki, akkor nem főznéd a pálinkát, nem nyírnál füvet, nem hadonásznál az orrom előtt, ha szerinted hülyeséget beszélek, hanem üldögélnél a teraszon, mint minden normális szívbajos és lassan lapozgatnád az újságot.

Mindenre emlékeztem, ismétli meg, Hazug Jancsira, a Ruzsicára, a tanyára, éreztem a feneked, ahogy kilóg a tenyeremből, mert olyan kis kövér voltál, és a fehérségre is emlékszem, akár egy alagút, de nem akartam menni, eszem ágában sem volt meghalni.

fotó: Szilágyi Lenke  http://www.panoramio.com/user/1049749

Tényleg mindenre emlékeztél? Még a lovakra is, amiket kihajtott a tanya udvarából? Négy éves volt és addig baszogatta őket, a benyűgözött lovakat, míg meg nem indultak, dobogott az udvar. Nem a tanya udvarából hajtottam ki őket, hanem vigyáztam rájuk, legeltettem őket és unatkoztam, hát addig csattogtattam az ostorral, míg el nem indultak.

Ha egyszer a lovak elindulnak!

A Hazug Jancsi fél napon át próbálta befogni őket, július volt, eszméletlen hőség, az árnyék sem mozdult, csak a por szállt, amikor hazaért, mintha néger lett volna, nem látszott a portól az arca. Az ostorral nem a lovat ütöd, csak a hang a lényeg, a zaj, amitől megijed. Persze ez hosszú nyelű ostor, nem olyan rövid, mint a kanászoké.

Mintha köpné a szót: kanász.

És emlékezett erre is, ott, a kórházi ágyon, előjött a lovak dobogása, a forróság, Kisradanovác, sőt, a világmindenség ura is. A világmindenségben a lovak központi szerepet játszanak, erről mit sem tudtam, míg el nem kezdett haldokolni, egészen addig csak a nők fontosságáról beszélt és arról, hogy lehettem volna fogorvos.

Másnap is fújt a szél, nyögtek a fák, nyögtek az emberek, csak gyalogoltunk az épület felé, úgy fog meghalni, hogy nem látta rajtam a boldogságot? Anyám nem válaszolt, ő fölöslegesen soha nem beszélt, ez azokban a napokban derült ki, addig akár azt is hihettük, nem jutott szóhoz tőlünk, a nagyhangú, hatokos társaságtól.

A kórház V. emeletén a csöndbe burkolózó folyosón nem várakoztunk. Türelmetlenül benyitottunk az intenzív osztályra, szemünk arra az ágyra tapadt, ahol előző nap apámat hagytuk, ismertem ezt az érzést, túl sokszor átéltem már, csak mindig anyámat kerestem és apám soha nem volt velem, csak az ereje. A nővér, a szoba úrnője mosolygott, akár egy győztes tábornok, nem lehet vele bírni, mondta.

Apámmal nem lehetett bírni. Le volt kötözve. Fáslival rögzítették az ágyhoz, testét csövek, drótok hálózták. Megkérdezte, mit is akarunk pontosan, ha nem fogjuk őt kioldozni. A nővér megtette, annak reményében, hogy vigyázunk rá, elbírunk vele. Első dolga volt kitépni a katéter csövét. Azt akarják, hogy ezen pisáljak.

Anyám megpróbálta irányítani a mozdulatait, ellökte a kezét és közölte, hogy a nővérrel töltötte az éjszakát. „Itt aludt mellettem az ágyon, nagyon jó illata volt. Ilyen szép nőt már rég láttam.”

Behúztam volna neki egyet, csak nem találtam a megfelelő helyet a sok drót meg tű között. Nem mertem anyámra nézni. Hova a picsába akartál menni? Mélységes megvetéssel nézett végig rajtam. Azt akarta az ágy, hogy meghaljak. Muszáj volt arrébb sétálnom. Szerencsére a nővér, az a gyönyörű vörös hajú, itt van? A kezével mutogatni, integetni kezdett. A nővér idefeküdt. Csodálatos éjszakám volt.

Fölkelek, közölte, anyám megpróbálta visszatartani, lehetetlen volt, ahogy fölállt az ágyról, hogy anyám megigazítsa, fél kézzel apámat tartva, fél kézzel a lepedőt simogatva, én csak bámultam, lemeredtem, mint mindig, ha nem vagyok ura a helyzetnek, apámat nem zavarta a ruhátlanság, anyám egy másik lepedőt tekert köré, nem is tudtam, hogy legalább nyolc keze van, bár rájöhettem volna ennyi év alatt, és ekkor megláttam apám fenekét. Apám halálból visszatáncolt meztelen feneke volt előttem. Utáltam, gyűlöltem, meg tudtam volna verni, de csak néztem a fenekét, nem is tudtam, hogy ennyire izmos, szabályos, szép feneke van.

A fotelban üldögélve ki is mondtam: nem is tudtam, hogy apának ilyen szép feneke van. Anyám rettentően elcsodálkozott, hát persze, mondta. A feneke mindig is nagyon tetszett nekem. Eléggé lehetetlenül viselkedett, lehet, életben marad. Nyeltem a könnyem. Még szükségem van rá, mondta anyám. Nem is tudtam, hogy ennyire.

Arról a kis vörös ápolónőről, akivel együtt aludtál, mit tudnál nekünk mondani?

Mindenre emlékeztem, a tanyára, a lovakra, a Ruzsicára is. És a fehér fényre, de nem akartam menni. Nem miattatok, ti rendben vagytok, a gyerek leginkább, ugye, Tomikám? Elbírsz ezekkel a nőkkel? Másra tereled a szót? Dehogy terelem, majdnem meghaltam, amikor megláttam, már egy kicsit észen voltam, éhes is voltam, ár aludni még nem bírtam.

Azt tudjuk, mondtuk, végül is ebben rekordot állítottál fel, egy hónapig nem aludtál. Féltem, hogy nem ébredek fel.

Miért akartál meghalni, tán nem eseted a vörös? Nekem anyád az esetem, nem is kétséges, viszont annak a kis vörös ápolónőnek akkora feneke volt, de akkora, hogy majdnem szörnyethaltam.

A nagyfenekű nők iránt bizalmat lehet érezni, közölte a gyerek. Végül is nem árt, ha a közelben vannak nehéz pillanatokban. Jól mondod, Tomikám, megvan bennük a kímélet. De hát a nőktől nem a kíméletet várjuk. Arra gondoltam, vehetnénk egy lovat.

            Öntöttem anyámnak és magamnak egy pálinkát, nálunk a férfiak egy szeles, hideg februári nap óta nem isznak. De hova kötjük be? Kérdezte a gyerek. Tanyát is veszünk, majd anyád körbenéz.

           Istenem, mondta anyám, ha ezt megteszed, én elköltözök."

- részlet Lovas Ildikó Feltámadás című írásából mely megjelent A szív kutyája című antológiában,  lányok és apák kapcsolatáról...

A SZÍV KUTYÁJA TARTALOMJEGYZÉKE

http://mindenamino.blog.hu/2011/05/18/a_sziv_kutyaja_tartalomjegyzeke_2

DZSUNGEL A SZÍVBEN TARTALOMJEGYZÉKE

http://mindenamino.blog.hu/2011/02/18/dzsungel_a_szivben_tartalomjegyzeke

fotó: Szilágyi Lenke  http://www.panoramio.com/user/1049749

A szív kutyája - Dzsungel a szívben

szerzők fotói:

http://dzsungelaszivben.blog.hu/2011/01/29/a_sziv_kutyai_bemutatkoznak_szerzok

"GYÖNYÖRŰ MELLEM VAN, HÍRES IS VAGYOK RÓLA"

- Babarczy Eszter

http://mindenamino.blog.hu/2011/06/22/gyonyoru_mellem_van_hires_is_vagyok_rola_babarczy_eszter

"NAGY VONALAKBAN A NŐI SZEXUALITÁSRÓL"

- Tóth Krisztina

http://mindenamino.blog.hu/2011/05/27/mit_csinal_toth_krisztina_a_magas_labdaval_kerdezi_brr

ANYÁDNAK RENDÜLETLENÜL!

http://mindenamino.blog.hu/2011/05/01/anyadnak_renduletlenul

Antológiáink hozzáférhetőek itt:

www.alexandra.hu

alkohol ajánló állat állatok állatvédelem álmok álom álomvilág art autó baba mama balaton bank barátok barátság bicikli biznisz blog boldogság bor budapest buli bulvár busz csajok család dal dalszöveg depresszió design diéta divat dvd edzés egészség egészséges életmód egyetem éjszaka élet életem életem nem mindennapjai életérzés életképek életmód életünkélet életmód ezotéria élet gondolat ébresztő közélet kritika megmondás tudomány vélemény élmény élmény beszámolók élmények ember én énblogépítészet építkezés érdekes érdekesség erotika érzéseim érzések esküvő étel ételek étterem ezotéria falusi turizmus fantasyférfi film filozófia foci fogyás fogyókúra fotoblog fotóblog fotók fotózás főzés game games gasztró gasztro gasztronómia gondolat gondolataim gondolatébresztő gondolatok grafika gyerek halál ház házasság hírek hit hitel hobbi hülyeség humor informatika ingatlan ingyen internet írás írások irodalom iskola isten japán játék játékok jog kaja kaland kép képek képregény   kert kommunikáció koncert konyha könyv konzol környezetvédelem közélet közlekedés közösség kreatív kritika külföld kult kultúra kutya lakberendezés lélek letöltés life linux london magyar magyarország manga marketing médiameg mondás meleg mese metal minden mindennapok mobil motor mozi music művészet napló nő novella nyelv oktatásonline marketing önmegvalósítás őszinte őszinteség ötletek otthon párkapcsolat party pasik pc pénz photo pina poén póker pop pornó pszichológia rádió rajz recept receptek regény reklám repülés retro rock rólam sci_fi sex sorozat sport szerelem