A Természet, és ami fölötte van

Az ún. természetfölötti nem a Természeten, hanem a róla való jelenlegi tudásunkon áll kívül. Ez a csekély tudás pedig nem a technikai, tudományos, vizsgálati módszerbeli fejletlenségünkből fakad, sokkal inkább hárításunkból. Eszünk ágában sincs világképet változtatni, mert az az önmagunkon való változtatással járna.

Mint fent, úgy lent..., tehát ahogy az emberiség életében a "csodákkal", úgy az egyén életében a "hétköznapi" problémákkal is csak így van ez. Legtöbbünknek megvannak a megoldáshoz szükséges információink, amiket aztán jól elhárítunk, mert az ego-védelmi mechanizmusaink erősek.

E néhány sor a napokban látott két film (http://filmtrailer.hu/filmhirek/the-rite-trailer-anthony-hopkins-papruhat-olt, http://port.hu/ordoguzes_emily_rose_udveert_the_exorcism_of_emily_rose/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=72506,

egy éjjel a manókról folytatott csetelés, no és személyes tapasztalat nyomán született.

Egy sodró hétköznap

Kezdődött avval, hogy bejött a közeli Vom Fass-os jóember vásárolni, és mikor kezébe akartam nyomni a táblán hirdetett ajándék-bonbont, szokásos mufurc modorában közölte, hogy nem kéri. Mondom neki, sebaj, ha kéri, ha nem, elviszi, különben beárulom a készítőnek, mert azon túl, hogy szabotálja a kis falunk éves rendezvényét (melynek tüzéhez nevezett csokis igen közel áll), még a bonbonja se köll. Uramfia, már majdnem elmosolyodott és mégis elvitte!

Később beugrott egy másik közeli boltos srác apró ajándékokért és némi üzleti megbeszélésre. Kacarásztunk, fecsegtünk, kedvesen-pimaszkodva szekáltam ezért és azért, felhőtlenül mulattunk ... volna, ha épp nem ül bent nálam, a Helyi Maffiavezér. Látszott az arcán (már a náthán túl, amire lássunk csodát, kivételesen teát kért), hogy nem tetszik neki. Ne érezzem már magam jól mással, ha mellette pár perccel korábban még kedvetlenül lógattam az orromat! Úgyhogy fel is állt és átment a szomszédba, ahová később én is átléptem egy pillanatra, s - még mielőtt a szokásos féltékenységi műsorát is lenyomná - hetykén tudattam vele, hogy a srác olyan meleg, mint a kályha, valamint épp másfél évtizeddel fiatalabb nálam, de persze kedvelem.

Aztán megérkezett egy kedves vásárlóm. Hogy hogy nem, kulturális élménycserénk egymás pszichoterápiázásába folyt át, amikor megjelent az ajtóban Kedvenc Maffiózóm, a lépcső tetejéről, charme-jához illő, kissé visszafogott hangon, de érezhető haraggal kérdezte, hogy miért nem őt kedvelem? Kedvesen elbúcsúztam tőle, ő kezet csókolt, én jó hétvégét kívántam, és nem válaszoltam. Mert vevő volt nálam. Mert szeretem, a föld hátán egyedül én szeretem (de legalábbis én törekszem eme állapot elérésére), ám ő ezt nem veszi észre, mert egy (hatalommal megvert) lázadó, hisztérikus, sérült kamasz, meg egy dackorszakban ragadt óvodás egy személyben, és mert úgyis hiába beszélek, hiába simogatom, hiába hozok áldozatot, hiába, hiába, hiába... Ő is egy szeretetre képtelen szeretetkoldus. A vevőm megkérdezte "ki ez a jóképű, ámde toporzékoló ötvenes"?  A "hatvanasnak" nyilván hízelegne, a másik jelzőt eleresztené a füle mellett. :)

Közben egyenként becsorgott két camino-s zarándok - evvel már szinte forgalmi dugó keletkezett az általában üres kis boltban - , vásárlással összekötött mini klubdélutánt rögtönöztünk teagrogok, fehér teák, élménybeszámolók, más idegen vevők közepette. És elfelejtettem zárórakor bezárni. 

Camino képválogatás

Kép és szöveg:

https://picasaweb.google.com/103626816690005990134/Camino2011

https://picasaweb.google.com/103626816690005990134/BotafumeiroSantiagoDeCompostela#5648156831044962898

"Mindannyian saját döntéseink következménye vagyunk"

A címbeli mondat azt hiszem Buddhától ered.

Kedvenc Maffiózóm megint adott gondolkodni valót. Saját döntéseit, saját bevallása szerint működésképtelen életét önmaga előtt is mentegetve provokálóan kérdezte, hogy szerintem létezik-e olyan ember, aki úgy él, ahogy szeretne? A választ ismét N. mondta ki. Igen, talán nagyon kevesen élnek úgy, ahogy szeretnének, azonban mindnyájan úgy élünk, ahogy akarunk. Ez elég rosszul érint engem is...

Kulka-est a RAM-ban

Csodás este volt! Először, mert előítéleteim omlottak le. Kulka nem a Szomszédok, boltszomszédomról, a Gyáli Szőkéről meg kiderült, hogy igenis lehet vele értelmes közös programunk. Ezt az élményt neki köszönhetem.

Aztán meg... Kulka érzékeny, finom lélek, igényesen válogat, Cseh Tamástól Révész Sándoron és francia sanzonokon át Cohenig, széles palettáról. Magyarul és franciául tökéllyel dalol, játékával sokat emelve a szövegek fényén, hitelességén.

A Halleluja magyar fordítása gyönyörű himnusz az Isten iránti szerelemről, mint az Énekek Éneke.

Állítólag Coming Out Világnap volt. Mindenesetre koncerttársnőmnek mégis sikerült kiakasztania, amikor felsóhajtott, hogy lehet egy ilyen ember buzi?! Mintha valakinek a szexuális beállítottsága befolyásolná az emberségét. És mintha nem ő hallgatná évek óta a Ki férfi, ki nem c. dalt! Jó lenne, ha nem csak a füléig, nem csak az agyáig, de a szívéig is be tudná engedni.

Válasz egy maffiavezérnek hitről, Istenről...

Miután tisztáztuk, hogy a kettő nem azonos, azt kérdezte tegnap a Helyi Maffiavezér, hogy mi a különbség a hit és a hiszékenység között?

Először meginterjúvoltam N-t, azután meg még elvonultam a "lépcsőházba" is elmélkedni. Lám, milyen jó egy maffiavezér a háznál, dolgoztatja az elmémet - amikor nem épp agyhalottá radírozásommal töri magát! Bár a hitről nem beszélni kell, hanem élni, s evvel többé-kevésbé én is adósa vagyok magamnak, talán hasznos lehet összeszedni erről a gondolataimat, vagy mások sajátommá tett gondolatait.

A hit megóv a hiszékenységtől. A hit mögött tudás, felelősség és bizalom, harmónia áll, a hiszékenység mögött tudatlanság, hárítás és zavar. A hívő tudja, hogy valójában minden rendben van akkor is, ha látszólag nincs rendben, a hiszékeny még a rendben is zavart kelt.

"A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól." (Rejtő Jenő)

Szepes Mária azt mondta, hogy hinni abban kell, ami még nincs, hogy legyen. Ami van, arról lehet tudomást venni, és lehet nem tudomást venni. Vagyis lehet tudni, hogy a látható fizikain túl vannak más világok is, és lehet erről nem tudni, de hinni nem ezekben kell, hanem például egy új templom építésében lehet.

Na de akkor még azt is kérdezte, hogy hiszek-e őbenne? Húúú... Szétszórtságomból fakadó lassú gondolkodásomból hirtelen csak annyi futotta, hogy őt "csak" szerethetem, benne nincs miért hinni, hiszen egy helyben áll, meg is mondta, hogy hatvanöt évesen esze ágában nincs sehová indulni, változni, tehát nincs úton, amiben hihetnék, hogy odaér. Tévedtem. Mert ha nincs is tudatában, azért ő is úton van. Gondolom így lassabb, mintha tudatosan felvállalná, de tudom, és ezért hiszek benne, hogy az ezt követő életében elkezd felébredni. Egyrészt, mert ennek nyugtalan álmaiban, koldusokat egy "isten áldja meg"-ért lekenyerező, búcsúcédulázó kétségeiben jelei vannak most is, másrészt különben mi nem gabalyodtunk volna össze - életem során bebizonyosodott, hogy minden "közöm van hozzád" ember útján indikátor és generátor vagyok, harmadrészt, mert nem illünk az előző csajok-pasik sorába, mégis ösztönösen kiválasztott, én is kiválasztottam (bár szeretem azt gondolni, hogy a tudatosságomnak is volt ehhez köze), és végül az előző három alapján ez törvényszerű, és be fog következni, ahogy a Föld is gömbölyödve dacolt a laposföld-társaságok makacs tudatlanságával.

Kényelmes azt gondolnia, hogy az élet vége mindennek a vége, következmények nélkül. Ám elkezd majd ébredni, és az sok-sok életen át rossz lesz neki, ahogy nekem is régóta nehéz. Gyenge a hitem, én is félek, de nyújtom a kezem, mert közöm van hozzá. Hogy kezd-e vele valamit, az már nem az én dolgom. Csak arra kell ügyelnem, hogy ne hagyjam rombolni magam, és én se romboljam őt.

Átképzés

Úgy érzem magam, mint az a régi orosztanár, akit egy világ összeomlása közepette a piacképesebb angol nyelv tanítására próbáltak sebtiben átképezni.

Az Úton, és azóta itthon is, a boltban is körém gyűlnek néhányan, hogy arról beszéljek nekik, olyasmit mutassak, amit én is épp csak tanulok. Talán egy leckével előttük járok, talán némelyikük szorgosabb nálam, s kettővel előttem jár, talán másban több etappal is leelőz, csak nem bízik magában. Tartok attól, hogy egyszer lebukom, elveszítem a "tanári tekintélyem", nevetségessé válok, azaz sérül az egóm. Azért pedig nem kár. Csak azért lenne, ha végül azt is elsöpörnék, mint hiteltelen személytől származó infót, ami pedig előrevivő lehet.

Pedig én is profitálhatok, hiszen tanítva tanul legjobban az ember. Szükségem van rá, mert én is félek...

Tetovála

Olykor eszembe jutott, hogy jó lenne valami. Ám az évek alatt nem tudtam elhatározni magam, hogy valóban legyen-e, és ha igen, mi.

Végre megszületett. Útjelzés a Szent Jakab Útjáról, egy fésűskagyló piktogramja, és a napkelte.

Kérdezek. Felel.

Mint az Úton. Szeptember elején megkérdeztem, mit tegyek, mit tegyünk magunkkal, a bolttal, a céggel, hogyan váljon sikeressé a vállalkozásunk, hogy még idén én, s azután hamarosan mindketten megéljünk belőle. A hó végére kértem úgy választ, hogy esetleg a legnagyobb nyüzsgés, hárítás közben is valahogy eljusson, megértsem, megértsük. Tegnap megkaptam. Vagy korábban, ám ekkor értettem meg.

Jobb ötlet híján este visszatértem kamaszkorom kedvenc templomába. Megint, s még mindig a Szeretet. A megbékélés magammal, az elfogadásból építkezés, a türelem, és újra meg újra az alázat. Jó volt kijönni, jó volt a városban, szinte lebegtem, mint augusztusban Finisterre-ben és Barcelonában, ahol a folytatásra kaptam buzdítást. És most a hogyant is megtudtam.

‎"Kapaszkodókat gyártunk, s mire eszmélünk: kész a ketrec." (Fodor Ákos)

Még éjfél előtt felriadtam álmomból, s azt láttam, hogy a Helyi Maffiavezérnek meg kell mondanom, Aranykalitkába zárta magát, a kulcsot messzire kihajította, elhitette magával, hogy minden jó, és ez így marad mindhalálig. Azóta is önáltatva dicséri a kényelmet, csak a "személyzetet", a feleségét szidja olykor dühödten. Ám ennél többet, részletesebbet nem zúdíthatok rá, és nem azért, mert maffiózó, hanem mert 65 éves. Popper Péternél épp aznap olvastam, hogy idős embereket nem sodorhatunk depresszióba avval, amin már úgysem tudnak változtatni. Az ő egovédelmi mechanizmusai pedig amúgy is elég erősek ahhoz, hogy lepattintsanak, ám gyengék ahhoz, hogy ne legyenek álmatlan éjszakái.

Azt is láttam, hogy szólnom kell a bolt előtt gyakran eljáró, kutyámat kislányával simogató apukának, hogy ez a gyerek sugárzik. Génhibától egész pici testén folyton hámló és sebes bőrű kislány, ám mindig mosolyt fakaszt. Nem angyal, inkább apró tündér. Kedves, természetközeli, s van benne valami varázslat. Mindannyian valamilyen küldetéssel érkezünk, az övé mégis különleges lehet. Nem kell megijedni, ha a megszokottól eltérő viselkedést tapasztalnak nála.

A külső védekezőrendszer hiánya arra utal, hogy a belsőt kell finoman valahogy rugalmassá alakítani, ebben segíteni neki. S ha sikerül, akkor a külső is megoldódhat.

Ehhez a szülőknek is mély belső utakat kell megjárniuk, hogy alkalmas támasszá, tudatos nevelővé váljanak. A hogyant nem tudom, nem vagyok sem nevelési, sem életvezetési tanácsadó. Mégis szólnom kell. Egyszer, s ha nincs fogadókészség, hallgatni.

Ha tudják, hogy megerősítsem, ha nem, hogy megtudják. Hiszen látom az apukán, hogy őszintén szereti, ahogy csak képes. Nem zárja búra alá, figyelő mosollyal engedi élni, játszani, tapasztalni.

Tegnap napközben szemem elé ugrott egy bölcsesség a közösségi oldalon, s kettő a kezembe a bolt kaspójából.

"Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat." (Marcus Aurelius)

"Másokkal jót tenni nem kötelesség. Öröm, mert saját egészségedet és boldogságodat szolgálja." (Zoroaszter)

"Nincs, és nem is lehet a tudatára ébredt embernek más kötelessége, mint hogy önmagát keresse, belül megerősödjék, és a saját útján tapogatózzon előre, akárhová is vezet az az út." (Hesse)

Zárás után beintegetett a tündérke édesapja.

Aggódás és pszichoszomatika

Egész életemben szorongtam, függetlenül egzisztenciális állapotomtól, de mostanában fokozottan félek, vulgárisan szólva fosok az éhenhalástól. Ezért egy hete valóban megy a hasam, fáj is, nem tudok enni. Léböjt szűrt biolevekből, hogy ne irritálja semmi bélfalmat. Steril levek, steril élet, mert nem vagyok hajlandó szembenézni a valós helyzetemmel. Persze megvan a racionális ok is, a Chron-betegség.

Tágabb vonatkozásban: Chron, gluténérzékenység, diabetes, reflux, négy diétáslapot kaptam, ezek szinte kizárják egymást. Az ötödikkel, a köszvénnyel be is zárul a kör. Nem ehetek semmit.

Az éhenhalástól való félelmem ilyenformán akar realizálódni. Volna mit ennem, de mégsincs.

A Chron és a köszvény határeset, még eldönthetem, hogy végleg elszegődöm-e vagy sem.

Az Út alatt megfájdultak a csuklóim a túrabottól, bedagadtak és sajogtak bokáim a két napig másokkal való gyaloglás a sajátomtól eltérő ütemétől. Máig duzzadnak, fájnak. Racionális ok a megerőltetés. Valójában most is túlzott terheket cipelek, mint akkor a százharminc kilós embernek való zsákot, s egy részét nyilván objektív meghatározottságból, másik hányadát feleslegesen. Kapcsolatot, harcot, aggódást, a mindenre való felkészülést, ami úgyis lehetetlen, s csak megmerevít, megkeményít, ahelyett, hogy elengednék mindent, s amikor eljön az eljövendő, rugalmasan alkalmazkodnék hozzá.

Ó igen, az asztmám! Szóval épp csak normálisan enni és lélegzetet venni vagyok képtelen.

Valaha elhitették velem, hogy nincs jogom az élethez. Ezt kéne felülírnom.