Ugrás a tartalomhoz

Bogdanovići

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bogdanovići
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségPrgomet
Jogállásfalu
Irányítószám21 201
Körzethívószám(+385) 22
Népesség
Teljes népesség136 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság210 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 39′ 03″, k. h. 16° 16′ 02″43.650833°N 16.267222°EKoordináták: é. sz. 43° 39′ 03″, k. h. 16° 16′ 02″43.650833°N 16.267222°E
SablonWikidataSegítség

Bogdanovići (1948-ig "Sratok", 1991-ig "Bogdanović" volt a hivatalos neve) falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Prgomethez tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Splittől légvonalban 21, közúton 36 km-re északnyugatra, Trogirtól légvonalban 15, közúton 26 km-re északra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 10 km-re északkeletre Dalmácia középső részén a Zagorán, Trogir előterében fekszik. Határa nyugat-keleti kiterjedésű.

Története

[szerkesztés]

A település környékén már a történelem előtti időben éltek emberek. Erről tanúskodnak az erődített települések maradványai és a nagy számú halomsír.[2] Határában Gradina kod Hrgán, Gradina kod Mateljanán és Gradina kod Grgićán is találhatók ilyen erődítmények maradványai.[3] A 7. században a Bizánci Birodalom fennhatósága alatt állt ez a terület, amikor avar-szláv támadás érte. Ennek eredményeképpen elesett a térség akkori legnagyobb városa Salona is. A dalmát Zagora termékeny földjén új lakosság, a mai horvátok ősei telepedtek le, akik magukba olvasztották az itt talált romanizált lakosságot. Egyházilag e vidék a spliti érsekség alá tartozott, a missziós munkát a bencés szerzetesek végezték. A török háborúk idején e vidék lakossága nagyrészt elmenekült. A török veszély elmúltával ferences szerzetesek telepítették újra, akik a hívek lelki szolgálatát is ellátták. 1686-ban a nevesti plébániához tartozott. Az 1709-es velencei összeírásban „Sratoch” alakban szerepel. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. 1857-ben 526, 1910-ben 762 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején olasz csapatok szállták meg. Lakossága 2011-ben 184 fő volt, akik főként mezőgazdaságból és állattartásból éltek. A perkovići plébániához tartoztak.

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
526 570 599 602 687 762 918 894 860 895 896 699 496 360 263 184

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Szent Miklósnak szentelt temploma több szakaszban épült fel, végül a homlokzatra 1891-ben építették rá a harangtornyot a két haranggal. A bejárat felett körablak, felette pedig hatágú rozetta látható. Főoltára márványból készült, rajta Szent Miklós márvány szobrával, valószínűleg spliti mester alkotása. A szentély falán a Szeplőtelen Szűz Mária képe Pietro Bezzi alkotása 1788-ból. A diadalívnél két mellékoltár áll a Szeplőtelen Szűz Máriának és Szent Antalnak szentelve. A hajóban Szent Anna szobra, valamint Szent Miklós, Szent Anna és Szent Illés próféta képei láthatók, szintén Bezzi alkotásai. A templomnak egy régi, fából faragott feszülete is van.[6] A templom mellett temető található.
  • A településen összesen kilenc kis kápolna is található. A két legrégebbi a Sinji Miasszonyunk, míg a harmadik, melyet 1937-ben építettek a Jurić-háznál Szent Antal tiszteletére van szentelve.
  • Történelem előtti erődített települések maradványai a Gradina kod Hrga, Gradina kod Mateljana és Gradina kod Grgića nevű magaslatokon.
  • A település északi részén, a Vuka folyó feletti magas terasz szélén található a Voćnjak nevű őskori régészeti lelőhely. A régészeti kutatásokat a Vukovári Városi Múzeum végezte, melynek során feltárták a bádeni, kostolaci és a vučedoli kultúrák régészeti leleteit. A lelőhely többrétegűsége megerősíti az itteni őskori népesség hosszú ideig tartó folytonosságát.[7]

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]