2018.05.15. Kaposvár
Két felvétel az új, megújuló sportkomplexumról.
Inkább csak egy részéről, tetejéről, arról is kicsit sejtelmesen.
Nagy meló! Oltári nagy meló! Az, hogy mennyire volt ez szükséges az majd elválik az idővel. Ezeket a monstrumokat nem annyira megépíteni egy nagy durranás, hanem majd üzemeltetni és fenntartani. Azért Kaposvárnak vannak esélyei, mert a kosárlabda, röplabda, tán az rsg is, vonz nézőket.
Az egyéb rendezvények? Biztosan kell az is.
No meg a támogatás. Lesz helye az adóforintoknak!
Azért én azt hiszem, ennek a létesítmény együttesnek a látogatottságán is talán lendít majd valamennyit, ha Kaposvárt nem csak terepjárókkal, mezőgazdasági vontatókkal lehet elérni a főutaknak kinevezett hadiutakon. Én három év alatt kétszer voltam kénytelen trapézkarokat cserélni. Valaki számolja ki, hogy abból mennyi jegy jött volna ki a röpimeccsekre.
Én nem számolom ki, mert próbálom óvni az idegrendszerem.
A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!
Keresés ebben a blogban
Témakörök
Természet
(396)
Deseda
(361)
Gombák
(220)
Horgászat
(201)
Úton
(167)
Madarak
(153)
Családi
(135)
Gasztronómia
(116)
Vártúrák
(108)
vegyes
(107)
F-1
(106)
Gépek
(101)
Kvár
(96)
Zsömi
(96)
D.arborétum
(76)
Kedvenceink
(75)
Állati
(75)
Somogyban
(74)
miEz?
(68)
tréfás
(64)
virág
(54)
"Állati"
(52)
St.földön
(46)
+jegyzÉs?
(43)
Veterán
(37)
feljegyzÉs
(37)
vitriol
(32)
Királynő
(30)
Történetek
(30)
COVIDnapok
(19)
görBee
(19)
retro
(18)
Hadban
(16)
Pomáz
(16)
Három kérdés
(11)
Budapest
(8)
Bikal
(7)
Drótszamár
(7)
KérdÉs?
(5)
??????
(4)
Balaton
(3)
Finomságok
(3)
Plitvice
(3)
h s s
(3)
Deseda Horgászat Madarak
(1)
közélet
(1)
2018. május 17., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése