Nem recskazta halalra magat, a Camino legbizarrabb zarandokszallasat vezeti az isten hata mogott, Molinaseca-ban. Es mar 2000-ben tudta, ki lesz az uj papa II. Janos Pal halala utan! Carradine-t Spanyolorszagban mindenki Albertonak szolitja, bar eleg vicces akcentussal beszeli az angolt (de legalabb beszeli, nem ugy, minta a spanyolok tobbsege). A szallasert 5 eurot kert el, de a vacsorankhoz 3 uveg bort adott ajandekba, mert szerinte a magyarok es a nemetek messze a legjobb fejek a zarandokok kozott. A fingos-bulizos spanyol es olasz divat-Caminozokat viszont kifejezetten utalja. Abszolut megertem.

Nalam eddig Alberto a Camino legfurabb fazonja, es nemcsak azert, mert tiszta Bill a Kill Billbol. Mar a varos szelen levo albergue-je is megerne egy kulon posztot: az eloszoba, ami egyben a konyha(!), teljesen ugy nez ki, mintha eredetileg egy gozfurdo medencejenek epult volna, kesobb viszont templonak(!) hasznaltak. A hatso resz meg, ahol most Alberto sajat szobaja van hutovel meg szines tevevel, korabban kocsma volt - lattam a pultot es a sorcsapolot, amikor jeget kertem tole a labamra. Derek Carradine-hasonmasunk mindig szivarozik, es ugy beszel, mintha reszeg lenne, holott sajat bevallasa szerint evek ota nem iszik: kemeny antidepresszansokat szed, amiota meghalt a testvere. 

O is es Alberto is igazi os-Camino arcok voltak regen. A szallas konyhaja/eloszobaja tele van regi fotokkal es ujsagkivagasokkal, ahogy a fiatal Alberto meg bajszosan-szakallasan feszit a templomok elott, es olyan hosszu a pelegrino-igazolvanya, mint az unszimpatikus uzletemberek hitelkartya-tartoja a 80-as evek elbaszott vigjatekaiban. Mas ujsagcikkekben meg ugy szerepel Alberto, mint valami jovobe lato csodaguru: 2000-ben jart nala egy Joseph nevu nemet ficko, aki kesobb juliusban "a leendo XVI. Benedek" neven irt neki egy kepeslapot. A Blikk es UFO Magazin szintu bulvarlapok termeszetesen azonnal lecsaptak az ugyre, volt olyan elemzes is, ahol Ratzinger mostani kezirasat vetettek ossze a kepeslap soraival. Akar kamu a dolog, akar nem, hihetetlen nagy ingyenreklam ez a mi Albertonknak, es a vilag vegen levo albergue-jenek!

Ez a ficko amugy nem szarral gurigazik, nala elvetemultebb szabalyok vannak, mint a legdurvabb kolostorszallasokon. Kimehetsz pialni a varos ettermeibe, de 11-ig vissza kell erned, mert a fonok 23:00-kor bezar minden ajtot. (Azert annyi joszandek szorult bele, hogy kb. 10 emeletes agyat kirakott az udvarra, bar az itteni idojaras miatt tenyleg csak azok alszanak kinn, akik felreszegen lekesik a kapuzarast.)

Aztan ott van a kozos fozes ugye. Alberto egy Puerto Rico-i matroz stilusaban tobbszor is elmagyarazta, ki az ur konyhaban: "Men cooking! Women just looking!" Persze nem estunk ketsegbe: Boris, a 30-nak kinezo negyvenes nemet srac (akit en vegig manchasteri angolnak hittem, mert egyaltalan nem bajor akcentusban beszelt) ismet osszeutotte a Camino legfinomabb es legegyszerubb vacsorajat egy nagy adag tesztabol, szalonnabol, repabol, hagymabol, szoszbol, meg a konyhaban talalt fuszerekbol.

Es mivel aznap este kilencen ettunk egyutt (3 nemet lany, egy focimeccs-fuggo dan srac, 2 vilagcsavargo angol kolyok, Boris, az angolnak hitt nemet, meg mi ketten magyarok Gergovel), megusztuk fejenkent 2 eurobol.* Soha tobbe zarandokmenu, meregdraga etterem, meg Burger King, eljen a nemzethatarokon ativelo, kozmopolita kozos fozes!

*: Avagy hogyan maradjunk napi 10 euro alatt: reggelire kivalo az 1 euroert vett 6 csokis croassant meg egy kave az ut elejetol cipelt Nescafebol es cukorbol; ebedre eleg ket-harom oszibarack, ami max. 50 cent a spanyoloknal; este pedig kipengeted az 5 eurot a szallasert, meg 2 eurot a kozos vacsoraert. Utobbi ketto persze tetszes szerint varialhato, ott ahol eleg 1 euros adomanyt adni egy bolhas fekhelyert, ott lehet tobb fogasos vacsorat is fozni, ha van konyha.

Helyesebben: otthagytam a zarandokszallason Astrogaban, hatha jol jon valakinek, aki satrazassal akar sporolni az utolso 250 km-en. Eredetileg en is igy akartam napi 10 euro alatt maradni, de az El Camino ugye megtanit nemet mondani: en most nemet mondtam a nullkoltseges es vadregenyes kempingezesre. (Vad, mert Spanyolorszagban mindenhol tilos az erdoben satrazas, es regenyes, mert ha megis bevallalod, azt meg evekig fogod meselni a haveroknak.) Cserebe megszabadultam kb. 2,5 kilotol, ami mar kegyetlenul huzta a vallamat. Sator nelkul ket napig en voltam Rocket Man, aki Macsai elvtars legendas tempojaban nyom le egymas utan egy 26 es egy 31 km-es etapot!

Nekunk az ut elejen volt kempingezos napunk, bar akkor es ott kurvara nem orultunk neki. A Camino legdurvabb, masodik napja vegen (Roncesvaux-bol kell leereszkedni egy mar-mar fuggoleges, terdgyilkolo lejton) annyira keson ertunk Larrasoana-ba, hogy mar betelt a 120 szemelyes zarandokszallas, es a falu osszes letezo (kemeny 2 db!) panzioja. A spanyol vendeglatosok gatlastalan lelemennyessegenek koszonhetoen egy nyugger hazaspar meg alhatott a panzio garazsaban, fejenkent 10 euroert, es a gnomszeru tulaj nagy kegyesen megengedte nekik a kozos furdoszoba hasznalatat is, de mi mar nem reszesultunk ekkora kegyben. A falu hataraban hatalmas tabla hirdette, hogy tilos a kempingezes az egesz tartomanyban, mert minden hangyafasznyi fold maganterulet, de mi szartunk ra nagy ivben: a vacsora utan fentebb mentunk kb. 1,5 km-t, es amikor talatunk egy lyukat a keritesen, egy kofal es a soveny takarasaban priman felvertuk a satrat - a lejton.

Aztan ateltuk a Camino legparasabb ejszakajat. Valaki este tizkor es ejfelkor is a taborunk kornyeken csoszogott - mi meg teljes kussban, kipattintott kessel vartuk, mikor tepi fel valami felszemu, rosszarcu baltas gyilkos a sator ajtajat. A titokzatos latogato, meg a nonstop, medvemorgasra hasonlito kutyaugatas megtette a hatasat: hajnali 2-kor arra riadtam fel, hogy uszom a verejtekben, mert almomban a Pentek 13-filmek Jasonje (aki ugye mindig a kempingezokre vadaszik) a kesevel eloszor a sator oldalat hasitotta fel, aztan a gyomromat.

A dognehez satrat tehat kihajitottuk a francba, igy viszont Santiagoig mindig be kell vallalnom a zarandokszallasokat, es maximum imadkozhatok, hogy olyan helyeket fogjunk ki, ahol 4-8 euro helyett eleg adomanyt adni (a "donativo" szallasokon amugy max. 1,50-et szoktam hagyni, azokat is 10 centesekben, latvanyosan es csilingelve dobom be a dobozba). A "maradjunk napi 10 euro alatt" elvet majd kozos fozessel (olcsobb, mint a bunrossz zarandokmenu, de errol majd lesz kulon kajaposzt!), es ujabb lemondasokkal kompenzalom: ezentul nemet mondok az El Camino legnepszerubb kultikus-spiritualis szentelye, a snack- es cola automata delejes csabitasanak!

Az megvan, hogy az Indiana Jones-filmekben a legrazosabb uldozesi jelenetek utan is mindig megkerul Indy kalapja? A ficko vizbe esik, lezuhan a sziklarol, meg hasonlok, de az utolso jelenetben a jol ismert dallamokra mindig befujja a szel a viharvert Stetsont. Bar tavaly en is beoltoztem Indiana Jonesnak, a kalappal mar nem volt ilyen szerencsem: a Krokodil Dundee-stilusu, prima North Face sityakom mar az elso napon, Roncevaux-ban elveszett. Nem akartam tanyasi bunko modjara kalapban becsortetni a zarandokirodaba, megiscsak egy kolostorban rendeztek be, es azt mondtak, cuccoljunk le mindent odakint.

Csakhogy jott egy teljes busznyi zarandok, akik szinten ledobaltak mindent a folyosokon, mielot sorba alltak volna pecsetert meg szallasert, es mire kijottem, a kalap mar nem volt a zsakom szijjaba fuzve. Ez persze csak masnap reggel, a szakado esoben esett le, de szerencsem volt: a zarandokszallasokon viragzik a feketepiac! Rengeteg veletlenul vagy szandekosan elhagyott motyo kozul lehet valogatni, az alsogatyatol kezdve a puloveren at a kisolloig (meg magyar cimkeju szunyogriasztot is lattam!) A rendszer egyszeru: elvihetsz valamit, ha ott hagysz valamit. Azonnal megvaltam a tok folosleges foszforeszkalo kisparnatol (ami igazabol a hugome), igy lett egy alig hasznalt szalmakalapom. A mindenkinel kotelezo fototemanak szamito SANTIAGO DE COMPOSTELA 790 KM feliratu tabla mellett mar ebben feszitettem:

Amugy ha mar a turafelszereles: abszolut igaza volt a kommenteloknek, hiba volt kihagyni a turabotot a listabol. Pedig a Trexpertben a sracok meg kerdeztek is, hogy kell-e, de en egy csak mindent tudoan legyintettem: ugyan mar, minek ide bot, az osszes blogban azt irtak, hogy turaszandallal is teljesitheto az ut. Lofaszt. Meg a legprofibb, sebesseg- es kilometermanias sportbuziknal is ott fityeg a ket bot a zsak oldalan, es sokszor semmi mast nem lehetett hallani az erdokben, mint a sibotok jellegzetes kopogasat. A sajatomat meg Estellaban, egy labfajas miatt szinten buszozo spanyol par tancsara vettem az ovarosban egy sportboltban, 32 euroert. Termeszetesen 1 perccel kesobb egy "Camino Shopban" lattam 26-ert is, bar az nem original csomagolasban volt, csak behajitottak a kezzel faragott furkosbotok koze. Ezekkel azert sokkal konnyebb minden terdgyilkos lejto es emelkedo.

Az estellai kenyszerpiheno utan nehez volt ujra visszavedleni talpalo zarandokka, de legalabb megereztem valamit az El Camino igazi hangulatabol. Sokkal jobb egyutt kelni a fel 6-tol mojolo hardcore turazokkal, kavet szurcsolni a tarsalgoban, elindulni meg napfelkelte elott, aztan 21 km gyaloglas utan nyakig porosan, legyfelhovel korulveve, lukteto izuletekkel beesni a kovetkezo zarandokszallasra, mint ha reggel 8-kor zavarnak ki az apacak a kolostorbol, mert mar mindenki elindult rajtad kivul, a buszpalyaudvaron meg tobb bekotozott labu ismerossel talalkozol, mint elozo nap a kagylos turaosvenyen osszesen.

Az evekkel ezelotti El Camino-utak hangulatabol viszont nem sok maradt: ez mar regen nem a maganyosan meditalgato, szederrel meg a szallasokon talalt tesztakkal jol lako, viragos mezokon egy szal szandalban andalgo, templomokban imadkozo ifjukatolikusok onimsereti-spiritualis utazasa. Csak azon a hetvegen, amikor mi megkaptuk St. Jean-Pied-de-Portban a zarandokutlevelunket, 100 folott volt a Caminot elkezdok szama. A mi "kezdocsapatunk" tele van francia es kanadai tinedzserekkel, akiket anyu csak az elso 10-15 napra engedett el, es minden reggel ugyanugy benyomjak a kave-narancsle-croassant-szendvics kombot, mint otthon; teljesitmenytura-manias, nagyhangu olaszokkal, akik markas sportruhakkal villognak, viszont bedagadt bokaval is kepesek 5-kor kelni es napi 30-35 km-eket lenyomni; meg tetotol talpig Quechua-cuccokba oltozott madridi egyetemistakkal, akik a ket etap kozotti idot nem templomokban meg muzeumokban toltik, hanem a fiesztakon buliznak vagy az albergue-ben gitarozgatnak, es igazabol leszarjak, hogy a kovetkezo 25 km-t gyalog vagy busszal teszik-e majd meg, a lenyeg a bulizas meg a csajozas, mint a gimis vagy fosulis kirandulasokon.

En persze egyaltalan nem karhoztatom oket ezert, sot, a fenti bandakbol kifejezetten jo arcokkal haverkodtam ossze az ut alatt. Vannak persze csodabogarak is: az "orult no", aki klumpaban nyomja a legdurvabb hegyvideken is, tele van a laba sebekkel, soha nem furdik es nem iszik, viszont mindig vallasos dalokat enekel; Gunthar, a belga bestseller-iro, aki a kovetkezo regenyehez gyujt inspiraciot, es aki orul, hogy itt senki sem ismeri fel es kovetel tole autogrammot, mert 4 embernel tobb neki mar tomegnek szamit; a fura angolok, akik minden reggel gondosan belovik az Elvis-frizurat, es egy egesz taskanyi kezisulyzot cipelnek magukkal, hogy ne csak a labuk szalkasodjon le Santiago de Compostelaig; vagy "mindenki Mariaja", a dogos spanyol szingli, aki minden este massal masziroztatja a labat, de szegeny sracokkal mindig tortenik valami baj - persze mindig akad egy uj, naiv jelentkezo. (A karakteres zarandok-archetipusokbol kesobb lesz kulon poszt is!)

Egyebkent mar nem Navarraban, hanem La Rioja tartomanyban jarunk, itt mar sehol nem irjak ki baszk nyelven a varosneveket es az utcakat. Allitolag errefele keszitik a legjobb spanyol vorosborokat - mondjuk nekem ugyanolyan savanykas szarok ezek is, mint amit a Pireneusokban ittam az ut elejen. Arnyekot ado erdok mar sehol nincsenek, ez itt a vegelathatatlan szoloultetvenyek es a fakosarga mezok birodalma, meg persze a rozsdavoros pore, ami lassan felkuszik a labadon, es atszinez mindent: cipot, zoknit, nadragot. Mostanaban mar egyedul szoktam menni, es mivel a hajnali start utan is csak delutan 1 korul, a tuzo nappal a hatam mogott erkezek meg a szallashoz, gyakran van olyan erzesem, mintha a hollywoodi filmek uj-mexikoi sivatagaban jarnek.

Elisabet, a madridi torteneszcsaj (ot megaz estellai voroskeresztesek varotermebol ismerem) csak rohogott ezen, mert szerinte az itteni klima semmi Andaluziahoz kepest: az tenyleg egy pokoli katlan nyaron, "a Szahara igazi kapuja".

Sejtettem en, hogy hiaba a profi kidolgozasu North Face turacipo, a spanyol hegyi utakon ugy fogja szoritani a labamat, mint a rettegett inkvizicios kinzoeszkoz, a spanyolcsizma. Hat innen a cimbeli kinos szovicc, ami amugy az Estellaban megismert ket spanyol csajnak kifejezetten tetszett. Igen, en mar Estellaban vagyok, kenyszerpihenon. Az elso ket nap 50 km-es, izuletgyilkos hegyi utja miatt annyira bedagadt a bokam, hogy autostoppal es busszal eloreutaztam a 6. napi etap startjahoz, es itt varom be a tobbieket. 

Mert amig Gergo haverom a hirhedt "Macsai-tempoval" siman az elso ot kozott fut be a napi tavok utolso allomasara, en a mutott terdemmel altalaban utolsonak, nem gyozok "Bueno Camino"-t kivanni a balrol elozo kolykoknek es nagymamiknak.

A spanyolcsizma-hasonlat igy most sajnos szo szerint bejott, bar mar nem veszes annyira: Miriam, a zarandokszallas dogos dokicsaja abszolut profin maszirozta bele a labamba a kulonfele mentolos trutyikat, mindezt valami kellemesen agyzsibbaszto, tantrikus indiai zene utemeire. De hiaba hivtam ot csodatevo angyalnak, kozos fotot nem csinalhattam vele, mindig csak azt ismetelgette: "Take a picture in your heart." Na ez tuti igy lesz, de azt is mondtam neki, hogy megemlitem majd a blogomban, es ezutan minden magyar caminozo betegnek fogja tettetni magat, csak hogy hozza kerulhessen. Ujabb nap pihineot javasolt, jegelni kell a labamat, es masnap ujra jelentkezni nala. Ha szot fogadok, akar meg Santiago de Compostelaba is gyalog erkezhetek meg buszozas helyett.

Bonus tracknek jojjon az orok klasszikus, a Monty Python spanyol inkvizicos jelenete:

Eddig csak szoptunk a spanyol tavolsagi kozlekedessel, az igazi 30 km-eket gyaloglos, 100 emberrel egy templomban alvos, tusfurdovel ruhat mosos El Caminot csak vasarnap kezdtuk el. A ketnaponta blogolast egyelore buktam, a zarandokszallasokon 20 percnyi tetulassu netezes 1 euro, ehhez a blogbejegyzeshez mar a harmadikat dobtam be, pedig inkabb kavet kellett volna belole venni. A kepfeltoltest meg nem tudtam megoldani, valoszinuleg ossze kell haverkodnom valakivel, akinek van wifis notebookja. Irnom viszont muszaj. Nemcsak a szponzorcuccok miatt, hanem mert otthon meglepoen sokan aggodnak miattam. Ertheto, abszolut nem vagyok egy turazos alkat (hogy miert vagtam bele megis az El Caminoba, arrol kesobb lesz poszt).

Ami eddig tortent: a csutortoki barcelonai landolas utan vegigvonatoztuk fel Spanyolorszagot, penteken meg lenyomtunk egy monstre, 8 oras pamplonai varosnezest. Hemingway kedvenc varosabol ugyanis csak delelott 10-kor es este 6-kor megy busz a hegyek fele, Ronchescvallesba, es ezt termeszetesen csak fel 11-kor mondtak el a raeros spanyol mentalisu, 10 utan nyito El Camino infokozpontban. Az esti buszozas utan attaxiztunk a Pireneusok francia oldalara, St. Jean-Pied-de-Portba, mivel mindenkeppen innen akartuk kezdeni az utat. Itt egy zen buddhista/new age-es csaj hazaban kaptunk szallast 7 euroert. A lakasa szabalyos hippitanya, szines cuccok es fustolok mindenutt, a katolikus spanyol csaladok obligat "No drugs, no smoke, no problem" szabalyai helyett csak ezt mondta: "You can smoke, but not in shoes!" Itt mezitlab nyomta mindenki, ami fura, hogy 6 macskaval es 4 kutyaval lakik egyutt. Ok barhova bemaszkalhatnak koszos talppal, en bezzeg mar azert le lettem baszva, mert papucsot vittem fel kezben a furdoszobahoz. Azzal mar szerencsere nem buktam le, hogy az afrikai szobrokkal teletomott tusoloban haromszor is levertem torulkozes kozben a kedvenc mahagoni elefantjat, raadasul mindig ugy, hogy az agyara beleallt a seggembe..
 

Osszehaverkodtunk a mi szobankon osztozokkal: egy toltottgalamb alkatu, mindig mosolygos mexikoi vegyeszcsajjal, meg ket 17 eves francia kolyokkel, akiket az anyjuk csak 10 nap caminozasra engedett el. Volt meg egy mumia pozban alvo, szotlan faszi is, aki egy nyugger mamival nyomja vegig a 800 km-ert, es reggel, pontban 6:00-kor ugy elporoztak, hogy azota se ertuk utol oket. Van itt egy 30 koruli srac is, aki annyira El Camino-addict, hogy mar harmadjara nyomja vegig a tavot. Pamplonaban csatlakozik hozza egy haverja: egy igazi Camino-orult papa, aki hatodszor gyuri le az utat, es minden szallason kezzsel mossa ki a cuccait, es mindig o kel fel a legkorabban.

Azt mondjak, aki az elso, 27 km-es, szopatos hegyi etapot vegignyomja, az mar vegigcsinalja az egeszet. Nekunk sikerult, bar a vegen a hosszu lejtot kegyetlenul megszenvedtem a mutott terdemmel. Mar most latszik, hogy egy turabot tenyleg kellett volna, plusz valami vizalobb kapucnis pulover a Praga Drinking Team helyett, mert a hegyekben vegig zuhogott. Mivel a templomi tomegszallason az ajtoval szemben kaptunk agyat, fel karomat adtam volna egy mackooalsoert, de az kesobb, az 50 fokban biztos holtsuly lenne. A Lonely Planet utikonyv viszont nagyon hasznos volt, amikor olcso panziot kellett keresnunk ejjel 11-kor Pamplona ovarosaban, helyette inkabb a kisparnat (nem rohogni!) dobnam ki a picsaba, mert azt adnak mindenhol.

2 gatya, 2 póló és 800 kilométer. Michael Palin, aki nálam az ultimate kedvenc Monty Python-tag, tuti így nyomná végig az El Caminót, a mögötte kullogó BBC-csapat meg kidöglene az 50 fokos hőségben a rengeteg cucc miatt. Nekem nem viszi tévéstáb a holmimat, és kerékgurítással, meg NDK-s Mikulásputtonnyal sem kell bohóckodnom: ami nem fér bele egy 23 literes Tatonka Bise-ba, az nem is kell az El Caminóhoz!

A legjobb cimborámmal 5 hét alatt akarunk eljutni a francia-spanyol határtól a zarándokok Mekkájéig, Santiago de Composteláig. Aug. 6-án, csütörtök délelőtt indul a gépünk Barcelonába, onnan 4 órát vonatozunk Pamplonába, és elvileg busszal vagy stoppal estére már a francia határ közelében leszünk, és felverjük a sátrat a ronchesvallesi kolostor udvarán. Én ezekkel készültem a másnap (pénteken) startoló, 800 km-es gyalogtúrára:

- 1 pár North Face Vindicator GTX túracipő (Az utolsó pillanatban lett meg, pedig már hetekkel korábban szokni kellett volna benne a járást. Viszont túrabakancsot és túraszandált baromság a Caminóra vinni, mert csak szétbassza a lábadat.)
- 1 db szuperzöld Tatonka Bise 23 hátizsák (Csak 23 literes, de ez pont ideális. A "caminószűzek" rendszeresen nagyobb hátizsákot visznek a kelleténél, márpedig minél nagyobb a zsák, annál több lomot pakolsz bele.)
- 1 db North Face kalap, Krokodil Dundee-stílusú (a légióskalap sajnos baseballsapka-szerű, és nem hozza a klasszik Rejtő-feelinget)
- 1 db Lafuma Extreme 600 hálózsák (csak 0,5 kiló! és tökéletesen passzol a Tatonka Bise alsó zsebébe)
- 2 pár CoolMax túrazokni
- 1 pár sima, vastag pamutzokni
- 1 db Polaroid napszemüveg
- 1 db CoolMax hosszú ujjú thermopóló, fehér (tisztára, mint egy passzos szuperhősruha, és ebben nem izzadsz úgy, mint a többi hosszú ujjú cuccban!)
- 1 db rózsaszín, hosszú ujjú ing (nem a melegbárok miatt, hanem mert 100% pamut, és ez volt a legolcsóbb a Marx&Spencerben, leégés ellen állítólag jó, csak közben mefulladsz benne)
- 2 sárga póló (az egyik természetesen Index-logós kaszás mókusos)
- 1 db térdig érő rövidnadrág (nagyon fontos, hogy minél több zippzározható és/vagy gombos zsebe legyen)
- 1 db térd alá érő nadrág (szintén zárható zsebbel)
- 2 db 300 forintos esőkabát-ponchó (valószínűleg bontatlanul hozom vissza, de hátha)
- 4 db alsógatya (nem boxer, az sok helyet foglal)
- 1 db kapucnis pulóver, PRAHA DRINKING TEAM felirattal (igen, minden nyáron ezt viszem mindenhová)
- 2 db térdszorító (az megvan, hogy minden hollywoodi sportfilmben van egy veterán játékos, aki örökké jegeli a sérült térdét? Na én is ilyen vagyok, mindkét térdizületemet műteni kellett, miután begyűjtöttem pár bronzérmet vívásban)
- 1 db szivacshenger 1,5 literes üveghez (hogy ne legyen 2 lépés után 50 fokos az ásványvizem)
- 1 db polifoam helyett alufoam (ugyanúgy nem ér semmit, de legalább csak feleakkora)
- 1 db jégzselé (napi etap végén lábat kenegetni kurvajó)

Csodálkoztam volna, ha minden prímán megy az indulásig, nem erről vagyok híres. Ugye az volt, hogy az El Caminóra magammal viszem a Comedy Central két susogós mackóját, Brendont és Sanyát is. Vonatos, meg fapados repülőn üldögélős fotókon lettek volna rajta, meg olyan képeken, ahol nagymellű, miniszoknyás spanyol bombázók ölelgetik őket Barcelona főterén. Cserébe kaptam volna némi támogatást az úthoz. Na ezt buktam be most, nem jönnek a macik, mert hogy összesen csak az a két kesztyűbáb van a tévénél, oszt jónapot. Egyébként nem értem a parát: a mackók túlélték a Bamakót, a Camino ahhoz képest nyugdíjas városnézés.

De hiányzik még nagyjából 140 ezer forint, amit június óta várok mindenféle cikkírásért; és még mindig nem jött meg 45-ös méretben kiszemelt North Face Vindicator túracipő, pedig már egy hete abban kellene mászkálnom a budai hegyekben. Tegnap amúgy azt álmodtam, hogy a WizzAir majd jól átbasz minket a csütörtöki indulással (bár ez lehetett amiatt is, mert hajnalban elolvastam pár gyilkos Homár-posztot, mielőtt elaludtam volna fekve netezés közben). Előre a vízhólyagokért!

Rockenbauer Pálék 100 literes hátizsákokkal, kamerákkal, álványokkal, meg Tolnai Ferenc legendás tologatós biciklikerekével nyomták le az 1100 kilométeres túrájukat a szépemlékű Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatban (retrómániásoknak interjú a készítőkkel itt). Na ez az, ami tilos az El Caminón!

50 fokban menetelni eleve fárasztó, túrafelszereléssel pláne. A cuccok súlytá minimalizálni kell, 20 kilónál semmiképpen sem lehet több, de inkább a 10-15 kiló az ideális. Nekem ez most így néz ki: egy térd alá érő, sokzsebes nadrág; 2 hosszúujjú, fehér pamuting, ami szellős, de nem ég le benne a karom; 3 alsógatya; egy fél flakon öblítő, amivel kimosom ezeket a zarándokszálláson; egy kicsi és könnyű hálózsák, fogkefe, fogkrém, tusfürdő, naptej milliós faktorszámmal; 2 üveg víz, térkép, toll, egy spirálfüzet a jegyzeteknek, és néhány sebtapasz. Meg persze a pénztárcám, amiből kihajigálom az összes névjegykártyát, meg a 2001 óta szinte minden évről eltett debreceni Tankcsapda-jegyeket.

Ja és viszem a LOST-os papucsomat is, a vadon-feeling úgyis meglesz hozzá:

Kábé egy hónapja találtuk ki egy régi szolnoki cimborával, hogy augusztusban végignyomjuk az El Caminót. De máris mindenki úgy aggódik értünk, mintha 1866-ot írnánk, és mi Livingstone-nal akarnánk megkeresni Afrika döglégybűzös szívében a Nílus forrását. Ma kaptam meg például a második Hepatitis-oltást a háromból - állítólag vigyázni kell a zarándokszállások apácáival, meg az önmagukat kereső, beszívott bölcsészcsajokkal, na.

Még nem vettem se térképet, se útikönyvet (a rutinos caminózók szerint nem is kell, elég követni a kagylós jelzést, elfogadni mindenhol a misebort, és szénaboglyákon aludni a vadkutyák miatt), úgyhogy fogalmam sincs, mi vár majd ránk 5 héten keresztül. A sok vészmadár miatt viszont tegnap azt álmodtam, hogy Észak-Spanyolország egyetlen nagy megmászhatatlan hegy, hatalmas sivataggal a tetején, ahol csak 30 kilométerenként van civilizáció (egy sor sárkunyhó meg egy sor kutyaól), és ha nem gyaloglod le a távot a déli szieszta előtt, zsírtócsává olvadsz a tűző napon egy bivalykoponya mellett, miközben elgurul a háttérben a westernfilmekből ismert ördögszekér.