Folytatás
2010.02.09. 13:00
A blog ezzel a bejegyzéssel véglegesen lezárásra kerül. Tartalma azonban értékes, és - sok esetben sajnos - továbbra is aktuális. Ezért tessék belőle nyugodtan szemezgetni, és a kommenteléstől se tartsa magát vissza a kedves olvasó, ha úgy érzi, megjegyzése van az írottakhoz.
Aki hasonló tartalmú aktuális írásokat akar olvasni, az megteheti a blog legközvetlenebb leszármazottján, a Hóbelevancon :)
Tatárszentgyörgy folytatódik?
2009.03.12. 09:00
Még le sem csengett a tatárszentgyörgyi gyilkosság, és beigazolódni látszik az a gondolatom, miszerint nincs vége ezzel a leszámolásoknak. Az eset után volt olyan érzésem, hogy ez csak egy fejezet a történetben, amely nagyon régen kezdődött, és nem lehet tudni, mikor, és hogyan lesz vége.
A minap beszélgettem egy ismerősömmel, aki Tatárszentgyörgytől igen messze lakik egy picike faluban. Ezen a településen sokáig nem éltek cigányok, illetve nagyon kevesen, s ők is kint a széleken. Az utóbbi néhány évben egyre többen költöztek a faluba, illetve be a közelebbi, sűrűbben lakott utcákba. Ki így nézte, ki úgy. Éltek, ahogy tudtak. Tény azonban, hogy egy kisebb közösségben a problémák nem csúcsosodnak úgy ki, mint egy személytelen nagyvárosban, ergo tulajdonképpen kezelhető volt ez az együttélés.
Szóval beszélgettem az ismerősömmel, s ő megjegyezte, hogy náluk is "gond" van a cigányokkal. Gond? Milyen gond? Nem értettem először, mire érti ezt a mondatot. Nos, mint kiderült, pár hete náluk is hasonló fekete autó(k) járkál(nak) a falu szélén éjszakánként, mint amilyen Szentgyörgyön grasszált a cigánytelepen. Lelassítanak, bedudálnak, ijesztgetik az ott élőket. A cigányok pedig félnek. Jó, jó, nem történt (még) semmi, olyan főleg nem, mint Szentgyörgyön, de azt gondolom, pont a gyilkosság miatt a legkisebb provokáció elég ahhoz, hogy a romák féljenek. Az pedig nem jó. A félelem agressziót szül, abból pedig bármi lehet.
Ebben a faluban (talán a közösség mérete miatt) a romák védelem alatt állnak. Példaértékű az a hozzáállás, ami ott megvalósul a lakosok és a vezetőség részéről. Figyel rájuk a járőr, s a polgármester maga is kimegy éjszakánként a telepre, hogy órákat töltsön velük a házaikban. Azt mondja, félelmetes ott az éjszaka. Ülni, és figyelni a kinti zajokat, az a félelmetes. Elképzelni, hogy bedobnak valamit, vagy lerohanják a házat.
Félni félelmetes.
Nem tudom, kik ezek (azért vannak sejtéseim), akik most hol itt, hol ott bukkannak fel a sötét autóikban. Azt gondolom, mi a céljuk: nyilvánvalóan a megfélemlítés, sarokba szorítás, és az indulatok önző módon való kiélése. Igen, igen, ha dühös vagyok, én is szeretnék törni- zúzni, undoknak lenni, rázúdítani a problémáimat másokra. De ez nem módszer. Ebből csak végeérhetetlen egymásra mutogatás, elmérgesedett egymás mellett élés lesz. És harc.
Talán lehet ezt másképpen kezelni. A bajt összefogásra használni. A példa ott van abban az aprócska faluban. Az ott élő cigányok hálásak a védelemért, szeretik, becsülik a polgármestert, és azokat, akik együttéreznek velük. Remélni lehet, hogy ha a helyzet normalizálódik, már nem fogják kirabolni azokat, akik most mellettük állnak. Talán Szentgyörgyön sem felejtik el azt a rengeteg embert, aki a temetésen kint volt, hogy mutassa, melyik oldalon áll.
Mindig is azt mondtam, hogy az egymás mellett élés minősége a végén soha nem kormányszinten dől el. Húsz éve nem tudják kezelni a romák helyzetét ebben az országban. Álságos látszatmegoldásokkal mérgesítik az emberek közötti viszonyt. Mostanra ellenséget csináltak a két népből az ostoba rendeleteikkel. Ez a helyzet csak itt lent, köztünk javulhat. Mindkét oldalnak nyitnia kell a másik felé, és megmutatni, hogy a bajban számíthatunk egymásra. Most pedig bajban van mindenki. Az ország 80%- a fél a jövőtől, fél a válságtól, fél a bankok részleteitől, fél attól, hogy elveszíti a munkáját, a házát, az autóját.
Vagy az életét.
Vagy a gyereke életét.
Próbaperrel a bankok ellen
2009.02.12. 15:45
Jó, hogy ebben az országban minden sületlenséggel a bíróságra lehet rohanni, és ott van is idejük arra, hogy mindenféle beadvánnyal foglalkozzanak. Közben azok az ügyek, amiben tényleg döntést kellene hozni nem haladnak. Ez utóbbi oka nem feltétlenül a sok oktalan per, de azért lehetnének határok a bíróságok szórakoztatásában. Megjelent egy hír, az Index-en is olvasható. Annyira magyaros. Magyarországon minden jár, ingyen vagy inkább úgy, hogy még nekünk fizetnek a szolgáltatásért, amit mi veszünk igénybe. Az elmúlt hosszú évek szavazatvásárlós politikája ezt annyira el tudta hitetni ezt, hogy mára az emberek már azzal sincsenek tisztában, hogy ez nem mindenhol van így. Most egy ügyvéd, Czirmes György kitalálta, hogy próbapert indítanak a bankok ellen a megemelkedett törlesztőrészletek miatt. Szerintük ennek terhét részben a bankoknak kellene viselnie, mert nehogy már az ügyfélen csattanjon a drága deviza ostorának vége. A beadványt elfogadták.
Úgy kezdem, hogy van valamennyi deviza alapú hitelem az autómra, úgy általában utálom a bankokat, mert ahol tudnak, lehúznak. Ha bankba kell menni, az sokszor maga a borzalom, mert egy egyszerű dolog miatt néha egy órát kell ott tölteni, mindezt munkaidőben. De mégis a bank ügyfele vagyok, sőt nagyon sokan a bankok ügyfelei, mert valamiért mégis szükségünk van rá. Például, mert hitelt szerettünk volna felvenni. Ekkor mi vállaltuk, hogy a szerződésnek megfelelően fizetni fogunk, így előbb vagy utóbb el fog fogyni az a hitel, és lezárjuk ezt az üzletet. Senki sem kényszerített, legfeljebb az élet, hogy átlépjük a bank ajtaját és felvegyük a hitelt a lakásra, házra, autóra, nyaralásra, robotgépre.
Czirmes úr kicsit tisztába hozhatta volna magát az ilyen hitelfelvételek metódusával. Különösebb részletezés nélkül, de a lényeget fel kellene fogni. A bank nem szívatásból adott EUR vagy CHF alapú hitelt, hanem ezért, mert ő erre alacsonyabb kamatokat tudott biztosítani, mi meg örültünk, hogy a havi részlet várhatóan sokkal kevesebb, mint a forint esetében. Hogy ennek mi az oka, azt az ügyvédúr fantáziájára bízzuk, de higgye el, nyomós ok van mögötte. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mi a hitelt nem forintban vettük fel. A bankban akkor mi adott devizaárfolyamon átadtuk a virtuális pénzt, amit ez a bank aztán kifizetett például a lakás eladójának, forintban. Ekkor rögtön buktunk, mert a bank deviza vételi és eladási árfolyama között különbség van, tehát ha aznap vissza is fizetnénk, máris többet kellene. De a lényeg nem ez. A banknak mi nem forinttal tartozunk, hanem valamilyen devizával. Hogy ezt vissza tudjuk fizetni, bizony elvileg minden hónapban vásárolnunk kellene annyi devizát, amennyit be kellene fizetnünk. Ez a procedúra a bank dolga, mi csak azt látjuk, hogy mennyi a fizetendő összeg forintban. Az, hogy mi vállaltuk annak kockázatát, hogy egy év múlva rohadt drága lesz a befizetendő deviza, benne volt a pakliban.Ezek után bármilyen rohadt a bank, ő nem tehet róla – és most tényleg nem – hogy pillanatnyilag nem tud nekünk 150-ért svájci frankot szerezni. Hogy erről ki tehet, sokat lehetne vitatkozni, de ebben a perben nem ez lesz a téma. Most arról van szó, hogy vannak valakik, akik bizony nem tudják, hogy ők nem forinttal, hanem devizával tartoznak, és ezt kell kiegyenlíteni. Hol hibás itt a bank? Mit állapíthatna meg a bank rovására itt a bíróság? Lehetne még sorolni a kérdéseket. Nyilván nagyon rossz most azoknak, akik alig bírják fizetni például a lakásuk részleteit, de ettől még nem kellene hülyeségeket kitalálni, és ezzel rabolni a bíróság idejét. Azt is elárulom, hogy minden további nélkül be lehet menni a bankba, és ki lehet fizetni a svájci frank vagy euró esetleg jen alapú tarozásunkat pontosan annyi svájci frankkal, euróval vagy jennel, amennyivel tartozunk. Ha valaki olyan ügyes, hogy ilyen próbapereket tud összeállítani, az nyilván azt is tudja, hogy hol lehetne 140-ért svájci frankot venni. Szerintem sokan állnának be akkor is mögé, ha erre képes lenne.
A cigányozás után
2009.02.10. 10:30
Az elmúlt napokban rendesen elszabadultak az indulatok, tegyük hozzá, hogy nem véletlenül. Hirtelen megborult a rend, és sorban jöttek azok az események, amelyeknél jobb sorozatot előre sem lehetett volna bevetni, már akkor, ha a cél a cigányság elleni uszítás lett volna. A rendőrkapitány áthelyezése, rablások, rendőrök lincselésére tett kísérlet, olyan dolgok, melyek megalapozták a nagy bomba robbanását. Sajnos előkerült a kés, és nem csak vért folyt, de valaki életét is vesztette. Ekkor megindulhatott a nagy folyam, most hirtelen úgy lehetett cigányozni, hogy az ellen a kutya sem fogja felemelni a szót.
Most gondolkodás nélkül megírhatta tetszőlegesen a feltört indulatoknak megfelelő véleményét bárki, azt beszélt a saját riportműsorában, amit akart, és még a kereskedelmi tévét sem rótták meg, hogy vasárnap estére amolyan „milyen a cigánybűnözés Magyarországon” összeállítást adott le. Nem, az úgynevezett „libsi” oldalról teljes volt a csend, mintha érezték volna, hogy itt most nem illik megszólalni. Inkább cigányozzon is mindenki bátran, inkább itt engedjék ki az indulatot, mintsem meginduljon néhány szélsőséges, és önmaga vegyen elégtételt. Így az utóbbi napokban jöttek is a kommentek, pörögtek a fórumok, és valljuk be őszintén, hogy sajnos nem minden valóságtartalom nélkül. Az eseteket és tapasztalatokat olvasva azt mondhatjuk, hogy jogos a felháborodás. A kérdés ezután viszont talán sokakban felmerült: mi történjen ezután. Nyilván valami olyan megoldás kellene, ami végre a sutba dobja az eddigi mindent eltűrő rendszert, de mégis az emberi jogokkal kompatibilis Ráadásul ott kellene megfogni a dolgot, ahol a vége van, és ehhez sokkal mélyebbre kellene nyúlni, mintsem a felszínt kapargatva cigányozni, aztán tenni tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna. Inkább el kell ismerni valamit, ami igen szomorú országunkra nézve.El kell ismerni, hogy a mostani helyzetet mi teremtettük. Nem, nem konkrétan én vagy az olvasó, hanem az ország, méghozzá azzal a politikával, amit már nagyon régen folyatatunk. Ha az elmúlt 20 év kormányainak az volt a célja, hogy a lakosságot teljes mértékben a cigányság ellen hangolja, akkor máris kiosztanánk az érdemrendet mindenkinek, mert tökéletes munkát végeztek. Egy olyan országban élünk, ahol van egy pillanat, amikor az emberek nem bíznak a jogállamban, és valami mást várnak. Általánosan ott belül vagy akár nyilvánosan azt gondolják az emberek, hogy jobb volna, ha tényleg jönne valami szerb különítmény, és önhatalmúlag rendet és igazságot szolgáltatna. Azért gondolják, mert azt tapasztalták, hogy itthon nem történik semmi, a rendőrség mintha tehetetlen volna.
Gondolják mindezt jogosan. Miközben arról hallunk, hogy milyen új sebességmérő arzenált akarnak milliárdokért beszerezni, hirtelen felmegy bennünk a pumpa. Tudjuk, hogy ez marha egyszerű. Kiszórunk ezer kamerát az útra, és dől a lé, mert a vasúti átjárón 60-al átszáguldó autósnak megy a csekk, tökmindegy ki vezette az autót. Ez olyan egyszerű, nem kell hozzá tökös legénynek lenni. Közben az senkit nem érdekel, hogy az ország már rég felosztódott alvilági csoportok között. Mindenki, de mindenki tudta a környéken- beleértve a rendőrséget is -,hogy a most képbe került gyilkosok alvilági tevékenységekből élnek. De hozzájuk bonyolult odamenni. Sokkal egyszerűbb János bácsit megállítani, és nyomni neki egy 10.000 forintos csekket, mert nem kötötte be a biztonsági övet. Ő feltehetően nem húz elő egy stukkert, és durrantja le a rendőrt. De nem csak a mostani bűnöző bandák kilétével van tisztában a hatóság. A legtöbb településen pontosan lehet tudni, hogy kik követik el a bűncselekményeket, kik melyik bandához tartoznak, hogy éppen lopott cucc van a kocsiban. De ehhez határozott fellépés kellene, ami nyilván nehezebb, mint azon agyalni, hogy miből lehet azonnali bevételt képezni. Ám ez csak egyik fele dolognak. Mert nem minden cigány bűnöző gazdag maffiózó.Egy másik réteget is kinevelt a pénzért szavazatot vásárló kormánysorozat. Ez a megélhetési segélyes-családi pótlékos-gyerekgyáros. Ő az, aki él a rendszer adta lehetőséggel, és barom lenne elmenni dolgozni, ha többszörösét megkapja azért, hogy 10-kor kel, és este legyártja a legújabb gyereket. Az egy másik kérdés, hogy ezzel együtt nem tanulta meg azt, hogy a pénzt valahogy be is kellene osztani, és nem az első nap elkocsmázni és a maradékot betolni a játékgépbe. Ő sajnos nem tudja ezt felmérni, és pillanatok alatt elveri az összes kapott pénzt. És tény, hogy itt van egy pillanat, amikor a gyereknek enni kellene adni, az áramot jönnek kikötni, az uzsorás torokvágással fenyeget, hát mit tud jobbat tenni, elmegy lopni. Aztán annyira megszokja a lopást, hogy napi rutinná válik. Ezért már segélyosztás napján is elmegy uborkát lopni. Életmóddá válik az egész, a gyerek ezt látja, immáron egy felnőtt nemzedéktől. Az, aki meg dolgozik, nem vesz észre mást azon kívül, hogy néha meglopják, hogy megint az arcába röhögnek. Ő a hülye, hogy nem ugyanezt az életmódot követi. Ezzel az egésszel egy baj van, méghozzá ami most látszik: nő a feszültség.
Közben valójában ezen kívül semmi nem történik. Nem igyekszik senki azon, hogy kezdjen valamit azokkal, akik a kisgyerekeiket küldik lopni, mert ők még nem büntethetőek. A rendőr szépen elsétál azok mellett az úton, akikről jól tudja, hogy éppen szokásos esti alvilági körútjukra mennek. Miért is ne tenné, nem azért küldték, mára más feladata van. Részeg és kivilágítatlan bicikliseket kell fogni. A tanárokat sorra verhetik az iskolában, akkor sem fog keletkezni olyan törvény, ami a védelmükre kelne. Miközben focimeccsen elkapott huligánokat gyorsított eljárásban másnap elítélnek, egy lincseléses gyilkosságban évek múlva is csak tárgyalgatunk. Közben a „cigányok” lassan nem csak született cigányok, hanem mások is lesznek. Mert nem teszünk semmit azért, hogy a társadalomban ne alakulhasson ki egy réteg. Sőt, teszünk érte, hogy fejlődjön és megmaradjon. Ezen kellene elgondolkozni, és most, a sok cigányozás után felvenni egy jó irányt. Egyáltalán tenni valamit.
Akkor mi van?
2009.02.06. 16:00
Sorban jelennek meg a hírek, melyek arról tájékoztatnak bennünket, hogy nem csak tudni akarjuk vagy tudni véljük azt, hogy a felettünk tevékenykedő politikai réteg mint tevékenykedik, hanem konkrét ismeretekkel rendelkezünk arról, hogy magyarosan szólva rendesen el van itt kúrva minden. Nem véletlen, hogy olyan felmérések jelenhettek meg, mint amit ma láthattunk. Ezek megmutatják, hogy az emberek többsége elutasító a vezetéssel szemben és elégedetlen a parlament jelenlegi működésével kapcsolatban. Emellett mindenki tudja, hogy nem csak rosszul csinálják sokan a dolgukat, de közben igyekeznek megoldani, hogy számukra azért ne legyen közben annyira rossz, ha más nem, akkor anyagilag. Az emberek erről is tudnak, és kutatják az információt. Ugyan még nem tudhatjuk, hogy mekkorák a számok, de egy bírósági ítélet alapján ki kell adni több állami vállalat vezetőinek a fizetéséről és juttatásairól szóló számokat, mert egy bulvárlap kijárta a bíróságon nekünk. De megjelenik a kérdés bennünk: „És akkor mi van?”
Itt van a parlament, akit úgy utálunk ezek szerint, ahogy van. Utáljuk a politikai elitet, utáljuk, hogy itt mindig mindent elkúrnak vagy 25, de az is lehet, hogy több éve. Utálatot érzünk azért, mert a fenemód veszteséges állami vállalatok vezetői katasztrofális teljesítményük jutalmaként mégis hazaviszik az éves bérüket még egyszer, és mindezt mi fizetjük, illetve mi termeljük meg. Közben viszont nem tudunk semmit sem tenni, csupán bekapcsolni a nagy színes dobozt otthon, amiből kijön az esti híradó, vagy leülni a gép elé, és online megnézni a híreket. Ilyenkor merül fel a gondolat, hogy adott helyzetben egyáltalán képes volna-e összegyűlni a kritikus tömeg ahhoz, hogy tényleges változás jöjjön.
Valljuk be őszintén, komoly gondok vannak itt. Mindenki érzi, most hirtelen a saját bőrén is. Az a 8 millió ember is, akinek joga van ahhoz, hogy fontos kérdésekben a véleményét adja az urnáknál a megfelelő pillanatokban. De a kérdés, hogy ez a réteg képes volna-e feldolgozni azt, ha valaki megmondaná nekik azt, hogy mit is kellene itt tenni? Nagyon nehéz lehet leülni a megérkezett fizetési értesítők mellé, amelyeken ma sokkal nagyobb szám szerepel a devizahitel miatt. Álmatlan éjszakákat kell otthon átforgolódni, hogy a holnapi húzáskor ne a mi nevünket dobja ki a gép, amely napról napra pörgeti a nagy számlálót a kirúgásokról. Ha esetleg ez nem érinti, akkor csak a mindennapi gondok úgy simán gyötrik.De mi történne, ha ezzel a nagyrészt elégedetlen tömeggel szemben kiállna valaki, és őszintén elmondaná, hogy mit kellene tenni. Képzeljük el a virtuális 8 milliós közgyűlést, ahol kiáll a nagy szellemi vezér, és elkezdi sorolni a terveit a jövőre vonatkozóan, pontokba szedve. Tételezzük fel, hogy az illető tudja a dolgát, és amit mond, az nem más, mint az egyetlen létező kiút a mai válságból, és jobban nem is lehetne csinálni. Ahogyan beszél, a pontokat a súlyuknak megfelelő sorrendbe szedi. Aki azt gondolja, hogy nem tetszik neki a beszéd, az virtuálisan hazamehet. Vajon mit látnánk itt? Sajnos félő, hogy minden egyes mondatánál újabb milliók és százezrek fordítanának hátat az illetőnek, mert olyanokat hallanának, amit nem szeretnének. Azt, hogy a reformok őket is érintik, méghozzá nem feltétlenül pozitív értelemben. A végén maradna egy kis csoport, aki kétféle emberből állna. Az egyik fajtát jól érintenék a reformok anyagilag, a másik réteg meg értelmes és felfogja, hogy nem maradt más lehetőség. Ami félő, hogy ez a tömeg ma közel sincs akkora, mint amekkorával bárki esélyesen indulhatna azért, hogy akár labdába rúgjon egy választáson.
Tehetetlen bárki, mert a tömeg nagy része nem akar semmit tenni. Közel 90%-ka az embereknek elégedetlen azzal, ami van, de pontosan ennyire tiltakozik a változások ellen is. Félő, hogy a sokak által már jól átlátott és bebukott osztogató politikának még mindig akkora tábora van, amivel bármit meg lehet nyerni. Addig pedig, amíg ez így van, túl sok mindent nem lehet előrelendíteni. Csupán figyelni az eseményeket, háborogni az elvarázsolt pénzeken és állami fizetéseken, és néha feltenni a nagy kérdést: És akkor mi van?
Kettős gyilkosságért négy év
2009.02.03. 13:00
Megszületett az ítélet annak a férfinak az ügyében, aki tavaly halálra gázolt egy babakocsit toló nagymamát a zebrán, melynek következtében ő és a kisgyermek életét vesztette. Az ítélet 4 év fogház. Tehát ma egy emberélet Magyarországon 2 év börtönt kóstál, amely tétel viccesnek nem vicces, de meglehetősen kínos. Igaz, ezt öt év vezetéstől való eltiltással is tetézték, bár a kérdés az, hogy miért nem örökre. Ez utóbbi kategóriát ugyanis meg lehet nyerni halálos gázolás nélkül is. Mégis a legszembetűnőbb része az, hogy miként viszonyul a büntetés más bűncselekményeknél kapható büntetésekhez. Biztosan sokaknak ismerős a vicc, amikor a rabok beszélgetnek a börtönben, és kiderül, hogy a legkeményebb bűnöző az, akinél megtalálták a Windows másolt példányát, mert ő az, aki a leghosszabb börtönbüntetésre számíthat. Ami a szomorú, hogy a valóságban a viccet sokszor színpadra viszik. Legutóbb, amikor például egy nőt elkaptak, hogy a moziban egy amúgy már kifutott filmet kamerával próbált rögzíteni, minden hír hangsúlyozta, hogy ez mekkora bűn. Minősített esetben akár 8 évet is lehet kapni a szerzői jogok megsértéséért. Igaz, hogy ennek kiszabására még nem került sor, de elég abszurd annak fényében, hogy két személy halálát meg lehet úszni 4 évvel, ami esetleg még csökkenhet is időközben. Ide jöhetne még egy hosszú felsorolás, hogy miért lehet ennél többet kapni. Például ez év februártól, aki nyilvános rendezvényen olyan csoportban vesz részt, ami másokban félelmet kelt, az 5 évet kaphat. Ha csak úgy tojást dobálunk másra, azt meg lehet úszni 2 évvel, az már csak egy darab emberélet ára.
Hiába mondják sokan, hogy egy ilyen gázolás után az is büntetés, hogy az embernek ezzel a tudattal kell élni, valahogy ez nem mindig hangzik elég hitelesnek. Főleg akkor, ha esetleg mi állunk az áldozatok itt maradt családtagjainak oldalán. Általánosságban, ha mégsem vagyunk érintettek, az aránytalanság akkor is nagyon zavaró a jogrendszerben. A történelem kezdetétől fogva kategorizáljuk a bűncselekményeket, amelyek között a másik életének kioltása mindig is nagy súllyal szerepelt. Nem véletlen, hogy olyan demokratikus országokban is, mint az Egyesült Államok vagy Japán, a mai napig létezik a halálbüntetés, azaz egyfajta életet életért elv. Mára ez az egész megborulni látszik, hiszen azt látjuk, hogy az emberekre kommandó tör rá, ha kiderül, hogy mondjuk DVD-t másolnak a pincében, miközben lassan a gyilkosok szabadlábon védekezhetnek. Történik ez akkor, amikor a törvény nem lép fel elég erővel a kisemberek mindennapi életét megkeserítő cselekmények ellen, mert azzal meg úgymond nincs idejük foglalkozni. Olyan, mintha az egész törvénykezés ahhoz lenne alakítva, hogy hol lehet látványos eredményeket elérni, és számszerűen nagy büntetéseket kiszabni. Eközben szépen eltűnik a jogrendszerből az, ami miatt azt érezzük, hogy az minket szolgálna.
Szóval nincs ez így jól. Nem mintha az lenne az ember életében a legnagyobb öröm, hogy másokat jól hosszú időre lecsuknak. De rossz azzal a tudattal élni - ránézve a gyerekeinkre -, hogy amennyiben valaki keresztül száguld rajtuk a zebrán, akkor csupán néhány évre kell börtönbe mennie. Közben ott cidrizhetünk, mert zsebünkben a havertól kapott legújabb Disney film, és ha elkapnak vele, akkor a gyilkossal egy cellában végezzük. És ki tudja, talán ő szabadul hamarabb.
Neptun isten
2009.01.28. 14:00
Egyszer volt, hol nem volt, valaki kitalálta, hogy milyen jó is volna a felsőoktatásban lévő hallgatók adatait egy egységes rendszerben kezelni. Az ötlet megfogant, és 1995-ben elindult a HIR, vagyis a Hallgatói Információs Rendszer. Ezt akkora szakértelemmel és felkészültséggel alkották meg, hogy rögtön nem is működött rendesen, és az egyik legalapvetőbb hálózati védelmét, a hozzá tartozó belépő kártya rendszerét menten fel is törték. Itt volt hát a nagy feladat, valami újat kell alkotni. Így megszületett a Neptun, aki nem a képen látható isten, hanem valami jóval kegyetlenebb. Az elmúlt lassan 12 évben – amióta beindult a Neptun – nem sikerült elérni, hogy akár a mai architektúrával felhasználóbarát módon működjön. Aki kapcsolatban került ez idő alatt akár maga, akár ismerősei lévén a rendszerrel, az jól tudja, hogy miről van szó.
Például a BMF saját lapja szerint is működésképtelen a rendszer, főleg ilyenkor, amikor sokan próbálnak vizsgára jelentkezni, tárgyakat felvenni. A módszer kőkorszaki megoldása két erőfeszítésben merül ki. Az egyik, hogy a jelentkezési napokat szakonként eltolják, a másik pedig az, hogy rendre utasítják a diákot. „Tessék kérem szépen hajnalban Neptunozni, mert akkor kicsi a terheltség”. Közben a problémák nem ilyen egyszerűen kezelhetőek. Nagyon sok diák nem tud feljelentkezni a vizsgákra, mert egyszerűen nem tud belépni. Még jó, hogy a tanárok elnézőek, és e fontos előkövetelmény nélkül is engedik vizsgázni a diákot. Apropó előkövetelmény. Ugye a kreditrendszer óta mindenki úgy válogatja a tantárgyait, ahogy akarja. Erre elvileg felkészült a rendszer, de az emberi tényező itt is képes furcsa dolgokat produkálni. Ugye érthető, hogy nem vehetünk fel egy tárgyat, ha annak korábbi féléveit nem teljesítettük. Az már kevésbé, ha netán két tárgy egymásnak kölcsönösen előfeltétele, megteremtve ezzel a 22-es csapdáját. Az olyan extrém esetekről ne is beszéljünk, amikor érthetetlen összefüggések vannak. Például az, hogy a SOTE-ETK miért jelöli meg a biomechanika tárgy előfeltételének a „számítástechnika” vagy a „tudományos kutatás alapjai” nevű tölteléktárgyat.(Mea culpa, ha ez az elmúlt 1-2 évben változott) Ezt tetézik a mágikus, némi összeesküvés-elméletet is sejtető eltűnések, amikor is valaki felvesz egy tárgyat, vagy jelentkezik vizsgára, és később még sincs ott a névsorban. Mindennek pedig nem csak az a következménye, hogy a diák idegbajt kap. Súlyos, sokezres fizetendő tétel minden késés és javítás, amit a diák vagy a szülei fizetnek be, mert valamit a magasságos Neptun nem intézett el. Miért ez a sok baj?Alapvetően egy szóra lehet visszavezetni. Microsoft. Jó magyar szokás, az állami pályázatokat eleve úgy írják ki, hogy csak MS kompatibilis lehet a termék, amit veszünk. Ettől kezdve semmi nem érdekes. A magyar állam kész milliárdokat kifizetni MS licencekért, ahol hasraütésszerűen határozzák meg, hogy menyi is az annyi, azaz hány diák is használ ilyen termékeket a campus keretében. De miért is lenne máshogy ez egy olyan országban, ahol egy jó ideig úgy működött a sokak számára kötelező elektronikus adóbevallás, hogy ahhoz csak Windows alapú szoftverek voltak. Ezt tetézte az a még extrémebb adózási irányelv, ami le is volt írva kicsi hazánkban. Számítógépet csak úgy számolhatott el költségként vállalkozás, ha ahhoz bizonyítottan vásárolt Windowst. Más operációs rendszerrel a gép nem gép, vélte az adóhivatal. Ebben a mikrokörnyezetben született meg a Neptun is, Microsoft termékekre építve, nyilván ott sem mindig a legnagyobb szakértelemmel. Így lehetett az, hogy eleve csak távoli asztal klienssel vagy az azt pótló activex vezérlővel működött, tehát az alternatív operációs rendszerek kizáródtak.
A dolog szépséghibája, hogy amint a fent leírt esetekből látható, a fejlődő számítástechnika ellenére a dolog ott tart, ahol indult. Továbbra is komoly odafigyelés kell, hogy csak ritkán omoljon össze. Ezek mellett óriási biztonsági résekkel van tele, pedig nem kevés múlik rajta. Nem csak a pótdíjak miatt, hanem például azért is, mert ez a rendszer kezeli azokat a számlaszámokat, amire az ösztöndíjak utalása történik. És lássuk be, a felsőoktatásban egy elektronikus rendszer manipulálásában még igen sok fantázia rejlik. Hogy lesz-e valaha értelmes megoldás, azon kívül, hogy hajnalban kell használni, azt nem tudni. Egyelőre az biztos, hogy a Neptun teljes biztonsággal ül dicső trónján, és biztosítja, hogy egy életre megjegyezze a nevét, aki valaha is látta.
Nem tetszik a tanárod? Jelentsd fel!
2009.01.27. 09:00
Ma reggel az egyik hírportálon nézelődtem, mikor az oldalsó sávban az alábbi felhívást pillantottam meg:
Packázik veled a tanulmányi osztály? A prof helyett rendre évfolyamelsők tartják meg az előadást? Semmiért cserébe húzzák le rólad a tandíjat? Sírva jár iskolába a gyerek? Esetleg téged néznek hülyének? Kényelmetlen a katedra? Eleged van a tömény agresszióból? Akkor írj nekünk! Ha tudunk, segítünk. Beszerezzük az infókat, illetékesekkel értelmeztetjük saját rendelkezéseiket, mert így nem mehet tovább! JELENTSD FEL!
FELJELENTŐ
Nem akartam hinni a szememnek. Kit jelentsek fel? Vagy miért kell írnom? Belenéztem néhány levélbe, amik a link alatt sorakoztak, és a következőket találtam:
Szülőnként érdekődnék, lehet-e egy órán egy gyereknek félév alatt házifeladataira 24 db elégtelent adni egy óra alatt, de tapasztaltam már a heti 6-s lebontást is 3 hét alatt ami 18 db elégtelen. A "tanár" érdeklődésemre az válaszolta, ez az Ő módszere, csak azt nem tudom mire?egy kiváncsi szülő 2009-01-22
Kedves szülő! Szívesen érdeklődünk általánosságban, de az igazi az, ha tudjuk, hogy melyik iskola alkalmazza a porosz pedagógust, esetleg hogy hívják a tanárt. Szeretjük a konkrét kérdéseket! Szerintem ezzel nem bántjuk senki személyiségi jogait, főleg ha az osztályzás koncepció alapján ilyen rideg.
És a másik:
Én azt nem értem, hogy miért nem szűrik ki a tanárokat különböző pszichologiai tesztekkel, mielött diákok közé engedik őket. Siralmas, hogy sok tanár hogy viselkedik, milyen stílusban beszél a diákkal. Normális kérdésekre bunkó válaszok. Megtanítottak a szüleim a tiszteletre, mindig normális stílusban beszéltem a tanárokkal ennek az lett az eredményeg hogy rajtam töltik ki a dühüket, tudják, hogy nekem mondhatnak bármit nem leszek bunkó, szemben néhány társammal. Az iskolában azt "tanítják": legyél egy bunko, alpári, máshogy nem érvényesülsz az életben. A tanároknak kéne példát mutatni a tanítványaiknak. Lassan úgy érzem, ők tanulhatnának tőlem egy kis jómodort, emberséget.megalázott 2009-01-19
Hát kedves megalázott, így nem fog menni. Kénytelen leszel elmondani a történeted, ha azt akarod, hogy segítsünk. Persze nem kell nevet mondanod, az már személyeskedés. De ha tudjuk, hogy melyik iskolába jársz, és mi történt, akkor megpróbálunk lépni. Szerintünk nem lehet ebből bajod.
Nézzük akkor: Tehát adott egy szülő, aki nehezményezi, hogy a gyereke hetente több egyest is kap a házi feladataira. Hogyan lehetséges ez? Hisz az elégtelen az nagyjából a nullát, semmit, zérót jelzi, így nem is tudok egyébre gondolni, mint arra, hogy egyszerűen nincsen kész a feladat, vagyis a diák többszöri büntetés után is sz**ik bele az egészbe. Majd anyuka úgyis bemegy (ahogy már meg is tette a "levél" szerint), és számon kéri a tanárt ez ügyben. Ha ő röviden elintézi, és nem kezd fejvesztve mentegetőzni, nem törli a rossz jegyet, akkor még mindig ott az internet, akár azon keresztül is feljelentheti aggódó szülő a gonosz tanerőt.
Érdekes a szerkesztők válasza is: Írj címet, nevet, majd megkeressük a tanárt, és falhoz állítjuk.
A második levél sem kevésbé érdekes. Egy megbántott diák szeretné pszichológiai vizsgálat alá vonni tanárait, mert állítólag nem bánnak vele elég szelíden. Semmi gond: Feljelentő- megmentő társaság máris támadásba lendül, és elkapják a neveletlen, ideggyenge pedagógusok grabancát, ha kapnak nevet, elérhetőséget.
"...Mert így nem mehet tovább!..."
Jó. Tehát újra csak a diákok védelméről beszélünk, ami persze szép és jó, legyen jogvédelem, csak könyörgöm: Valaki jöjjön már el ide, a mi városunkba, a mi iskolánkba, és magyarázza el a diákok 70%- ának úgy, hogy megértse mindegyik, hogy az iskola elsődlegesen a tanulás helye! Azért megyünk oda. Nem hülyülni, verekedni, dohányozni, kicsikkel erőszakoskodni, a tanár idegrendszerét tesztelni, szétcseszni az órákat, ezzel elvéve a lehetőséget a kisebbségben lévő, tanulni akaró gyerekektől... Nem, nem, ez a hely elsősorban a tudásról szólna. Jöjjön el ide egy bátor ember, és menjen el még sok- sok általános, és középiskolába. Mesélje el szép szelíden, értesse meg velük, hogy a jogok mellett kötelességek is vannak- mondja el a szülőknek is, hogy mielőtt berontanak panaszkodni az iskolába, vagy írkálnak a netre, gondolják végig, hogy van- e felelőssége esetleg a gyermeknek egy- egy kialakult helyzetben? De lehet, hogy én vagyok stupid. Nem érzem, mennyire nagyszerű, demokratikus, igazságos a fentebbi kezdeményezés. Az, hogy egy nyilvános oldalon bárki leírhatja a neki nem tetsző pedagógusa nevét, iskoláját, és számára is idegen emberek zaklatásának teheti ki. Úgy természetesen, hogy egyébként (mellékesen) minden jogi forma megvan már arra is, hogy akár egy tízéves feljelentse a helyi rendőrségen a pedagógust, ha az az arca elé emeli a kezét, ezzel akadályozva szegény diákot abban, hogy indulatainak érzékelhető jeleit adhassa a tanára "fejibe bele".
Őszinte leszek: Nem vagyok tanár (már jó ideje), ennek ellenére felháborítónak és gusztustalannak tartom a "lehetőséget". Még a címe is visszataszító: Feljelentő; ráadásul véleményem szerint számos visszaélésre adhat okot (már előre látom, mikor felháborodott szülő név nélkül lejegyzi, hogy Kati néni a Z. gimnáziumban túl hangosan adta ki a feladatot, ezért gyermeke maradandó halláskárosodást szenvedett. Lehet csócsálni Kati nénit, akit a hős, név nélküli anyuka "jól elkapott"). Vagy talán túlságosan megterhelő bemenni az iskolába, és ott elmondani a problémákat? Ezért olyan fontos ez a jelentősdi? Nem, valahogy másképp képzelem az okokat. Egyrészt a kitalálóknak egyszerű módszer arra, hogy zaftos tanárlejárató sztorik után vadásszanak, másrészt remek alkalom, hogy ismét lehessen egyet rúgni a nem szívlelt tanárokba anélkül, hogy kedves szülőnek és diáknak szembesülnie kellene a fő problémával: Igenis, kell házi feladatot írni, különben jár a büntetés. Egy nagy különbséggel: A tanár az egyes mellé az arcát és a nevét is odateszi.
Hitelcsapda
2009.01.26. 12:00
Hetek óta nincs nap, hogy ne foglalkozna valamelyik újság vagy televízió azzal, hogy milyen helyzetbe kerültek a devizában eladósodottak, és mennyivel is emelkedett a törlesztőrészletük az elmúlt hónapokban. Különböző élethelyzeteket vizsgálhatunk meg, ha mi magunk nem is vagyunk ennek részesei, ahol megtudhatjuk, hogy ki és miként járt pórul az olcsó devizahitellel. Ráadásul a baj nem jár egyedül, a gazdasági visszaesés következtében munkahelyek szűntek meg, így nem csak a megemelkedett, de az eredeti részletet sem tudnák most fizetni. Ebben a helyzetben jön Krőzus Ferenc, aki szokás szerint dobja az ígéretet, apropó a mentőövet. Ígérete szerint kihúzzuk a csávából azokat, akik most a lakáshitelüket nem tudják fizetni.
Tény, hogy a hitelt nem fizetni igen nagy problémát jelent annak, akinek rosszul jött ki a lépés. Aki 140 forintos svájci frank mellett vett fel mondjuk 5 millió forintot nyáron, az most majd 7 millió forinttal tartozik a banknak, és a törlesztőrészletek ennek megfelelően emelkedtek. Ennél is rosszabb annak, aki a még kedvezőbbnek tűnő jen alapú hitelt választotta. Ha szerencsétlen volt, akkor éppen 135 forint volt az a jen, amit ma bő 250 forintos jennel kell visszafizetni. Ez a már említett 5 millió forint esetében 9,5 milliós tartozás ma. Azaz a hitelt az eredetileg kalkulált összeg duplájával kell visszafizetni. Ezek mellett a számok mellett tényleg elhihetjük, hogy van olyan, akinek ez már nem megy.De a kérdés mindig az, hogy az államnak mennyire feladata kezelni az állampolgárai ilyen pénzügyi problémáit? Egyrészt teljesen nyilvánvaló, hogy most, amikor a fiók mélyére is be kell nézni a guruló garasokért, nem éppen szerencsés olyan tervekkel dobálózni, amelyek 10 vagy akár 100 milliárdos nagyságrendű kiadásba hajszolják a magyar államot. Igaz ez akkor is, ha a kiadás csak átmeneti. Hiszen a probléma most az, hogy amúgy sincs elég pénz az állami kasszában. Szerencsére az IMF-nél nem tudnak magyarul, és nem fordítja le nekik senki az ilyen ígéreteket. Ők majd ráérnek megdöbbenni, mint a szépen visszaforgatott 13. havi juttatások esetében. De mégis tételezzük fel, hogy vannak, akik megérdemelnék a segítséget, és az államnak is érdeke bizonyos szinten, hogy ne váljon egy jelentős réteg földönfutóvá. Azonban megint a haldokló beteget kezdi csak kezelni, nem nyúlt oda, amikor még elkerülhető lett volna a baj. Mert az előjelek jól láthatóak voltak.
Egyes bankok mindent megtettek az ügyfélért. Volt olyan időszak, amikor szinte mindenféle jövedelem igazolása nélkül adtak hitelt. Szélsőséges esetben a vállalkozónak elég volt azt igazolnia, hogy a legutóbbi hónapban elutalta a minimálbérnek megfelelő járulékokat, és a bank már adta is a hitelt. Ebből adódott az, amit láthatunk a televíziók szinte összes riportjában. Az emberek jelentősen túlvállalták magukat. Kiderült, hogy az egyik családtag teljes jövedelme hitelfizetésre ment, és a rendszer akkor omlott össze, amikor ez a családtag kiesett a keresők sorából. Ilyen körülmények között havi néhány ezres úgy borította a pénzügyi helyzetet, mint kisgyereket a viharos nyári szél. Aztán az összegek is érdekesek. Némely riportban hatalmas családi házat látunk, és arról hallunk, hogy a néhai 100.000 forintos havi részlet hogy megugrott most. Hmmm. Szép és ambiciózus jövőkép, amikor valaki bízik benne, hogy ekkora részeltet folyamatosan tud fizetni évtizedekig. De amint látszik, ezt a jövőképet pillanatok alatt be lehet borítani, mégsem annyira stabil. De mindig van megoldás, a hülyeség határtalan.
Mit mond erre a hiteltanácsadó? Kerítsünk még valami zálogosíthatót, és a hitelek törlesztésére vegyünk fel még hitelt. Nagyszerű ötlet, legalábbis neki, ő ugyanis megkapja ezért is a jutalékot. De nemzeti Krőzusunk ötlete sem különb. Hiszen képzeljük el, hogy aki nem tudja fizetni a lakáshitelét, az vélhetően más területeken is hiányt szenved. Ezt a hiányt egy év alatt szépen halmozza, amit még az is tetéz, hogy a lakáshitelének részleteit, amit eddig valaki más fizetett, most neki kell pótlólagosan megfizetni. A spirál egyre erősebb, és a végén önkéntelenül is beszippant, függetlenül attól, hogy segített-e valaki vagy sem.
Igen, jó volna egy átmeneti megoldás, és biztos hasznos is volna segíteni sokaknak. De egyáltalán nem mindegy, hogy valakinek a sok tízmilliós házát segítünk törleszteni, vagy a néhány millióért vásárolt lakótelepi lakását. És akkor jönnek az adminisztrációs terhek. Ki érdemli meg, hogy segítséget kapjon? Mert a riportokban mindenhol minimálbérért dolgozó embereket látunk, ami jól tudjuk, hogy mit is jelent Magyarországon. Az üzenet sem túl jó, miszerint az állam mindig segít. Az állampolgár legyen csak biztos, hogy bármilyen rossz döntést hoz, a végén van, aki kimenti. Nehéz ügy, de mindezek végén mégis az alapkérdés ugrik be: mindezt miből? Elsősorban erre a kérdésre kellene választ adni, mert fedezet nélküli ígéretekre - sőt pénzszórásra - mindenki képes.
Celebgyerek születése
2009.01.23. 16:15
Megdöbbentő hírt láttam a legutóbb, amikor a boltban - sorban állás közben - a szememmel végigfutottam az újságokat a standon. Hajdú Péter gyermekének szülését nem közvetíti a televízió. Ezt tetézve még külön ki is emelték, hogy az újságok ott tolonganak, hogy ki legyen az első, aki lencsevégre kaphatja a babát, aki a szülei szerint „gyönyörű és okos lesz kislány lesz”. Hajdú nem csak elzárkózott a közvetítés elöl, hanem még testőrökkel is fogja védeni a szülőszobát, mert további félelmei is vannak. Mondjuk szép is lett volna, ha egy este azt nézhetjük főműsoridőben, hogy miként bújik ki a baba. Elképzelni nem tudjuk, hogy pontosan mit is akart közvetíteni a csatorna.
De mi motiválja azokat, akik sokat akarnak adni egy ilyen első fotóért? Egyáltalán mi értelme van annak, hogy valami vadidegen fazon gyerekét megláthatjuk az újságban vagy a tévében? Pont ez a házaspár az, akit a legszívesebben a legtöbben elfelejtenének, mint más hasonló kulturális környezetszennyezést, nemhogy még azzal töltsék a mindennapjaikat, hogy őket és utódjukat bámulják. Mégis az újságok és egyéb médiák tudhatnak valamit. Azt sokan biztosan nem, hogy nyilván az első fotó története is le van játszva, mint minden ennek a két embernek az életében, de egyet biztosan. Sok ember jobban érdekel ez a gyerek, mint a saját közvetlen környezete.
Éppen ezért az újság jobban fog fogyni, a tévé nézettebb lesz, ha beharangozzák, „íme itt lesz benne a Hajdú-Sarka utód”. És akkor mi van? Akkor az emberek veszik az újságot, mint a cukrot, cuppannak le a tévé elé, mintha valami csoda történne. Pedig nem történik semmi. Mutatnak egy gyerekeket, akiről a néző, mint egyed, még azt sem tudja eldönteni, hogy azt a szomszédból kérték kölcsön, vagy tényleg az a bizonyos csodagyerek. Amennyiben mégis szent meggyőződése, hogy az tényleg az, akkor sem fog túl sok élménnyel gazdagodni. Látott egy embert, aki most jött a világra, és még nem is tudja, hogy milyen élet vár rá.
Szomorú az, hogy a társadalmunk ilyenné formálódott. Képes fenntartani a nagy semmit. Mert valljuk be, hogy a nagy kíváncsi tömeg egy jelentős része 3 mondatot biztosan nem tudna arról mondani, hogy valójában ki is ez a két ember. Hallották, látták, megnézték az esküvőjüket, de valójában kik is ők azon kívül, hogy csinált sztárok? Ja, hogy ilyen valódi érdemek nincsenek. Közben ott vannak körülöttük a hétköznapi hősök. Az anyuka a harmadikról, aki miután sok évet adófizetőként dolgozott, egyszer csak minden karrierjét feladva úgy döntött, hogy szül egy gyereket végre, hiszen már 30 felett van. És mi történik? Aki az újságot oly lelkesen vette, úgy megy el a lépcsőházban mellette, hogy még bele sem pillant a babakocsiba. Elvégre az csak egy gyerek, nem egy nagy celeb utódja. Sőt meglepetéssel fogadja, hogy ez a nő gyereket szült. Azt sem veszi észre, hogy terhes volt. Ahogyan a másik szülőt sem, aki nem ver el sokmilliót az esküvőre, de neki hőstettnek számít, hogy be tudja fizetni a csekkjeit. Hétköznapi hősök, az ő gyerekük szülésénél még sem áll mindenki sorba.
Ezek után egy képpel szeretnék kedveskedni. A képen csak egy hétköznapi hős gyermeke látható. Úgy 2 hónapos, a szülei esküvői autója annak idején egy 2140-es klasszikus Moszkvics volt. Nem hívták meg a fél sztárvilágot, cserébe nem volt ellentüntetés a templom előtt. Az utcán úgy tudnak végigmenni, hogy senki nem mutogat rájuk, ki undorral, ki rajongással, csak úgy sétálhatnak. A képet most a Hóbelevanc jóvoltából mindenki ingyen megtekintheti, hiszen senki sem kért érte pénzt. De higgye el mindenki, ez pont olyan gyerek, mint a majdan születendő milliós bébi. Csak a szülei szerint talán még szebb és még okosabb.
Pozitív diszkrimináció felvételinél
2009.01.20. 14:00
Ismét egy újabb adaggal gazdagodott azoknak a pozitív diszkriminációknak a száma, amelynek alapgondolata nem volna rossz, azonban a kivitelezésbe megint hiba csúszott. Ugyan ki ne gondolna arra, hogy a hátrányos helyzetűeket valahogyan fel kellene zárkóztatni, valamilyen előny biztosítani neki, hogy ők is ösztönzést érezzenek például a továbbtanulásra.
Erre az alapkoncepcióra épül a Katapult 2009 program, ami azt segíti, hogy egyes személyek előnyösebb feltételekkel jelentkezhessenek felsőoktatási intézményekbe. Ezek közé tartoznak az egyes fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek és halmozottan hátrányos helyzetűek. Nekik többek között nem kell megfizetni a felvételi eljárás költségét részben vagy egészben. Eddig talán rendben is volna. De annak már kevesebb valós magyarázata van, hogy ezek a személyek miért részesülhetnek plusz pontokban a felvételikor. A helyzettől függően 25 vagy 50 plusz pontot lehet kapni, amely pontokért így nem kell nyelvvizsgával vagy jól megírt felvételivel küzdeni, esetleg emelt szintű érettségi vizsgát tenni. A módszer eleve rossz, hiszen a szegénységgel nem feltétlenül kell összefüggjön az alacsonyabb tudás, de még rosszabb, ha ennek jövőbeli hatásait vizsgáljuk. Ugyanis a diák hiába jut be a felsőoktatási szakra, a vizsgákon és szigorlatokon nem fog plusz pontokat kapni, mint ahogyan a diplomájába se lesz bepecsételve, hogy azt ő, mint hátrányos helyzetű támogatott szerezte. Azaz a pozitív diszkrimináció hatása itt lehet, hogy csak egy később bekövetkező pofon lesz az élettől, de diploma mindenesetre nem. Mégis a legrosszabb megint az üzenet, ami a feltételrendszerben rejlik.Megint belekerült ugyanis az a fránya kitétel, ami ott van az óvodáztatási támogatásban is. Ki is minősül halmozottan hátrányos helyzetűnek ma Magyarországon? A válasz egyszerű. A szülő legfeljebb alapfokú érettségivel rendelkezik, azaz a szakmunkások gyermekei máris kiestek a körből, ők nem kaphatják meg azt a félelmetesen ügydöntő mértékű 50 pontot. A hátrányos helyzet eléréshez elég a gyermekvédelmi támogatás, azaz a minimálbér+zsebbe fizetési konstrukciót vállalók megint egy elégedett mosolyt engedhetnek el este a tükör előtt. Lám Mutyiországban megéri mutyizni. Annál is inkább, mert most megint a csúnya rendes adófizetőktől veszik el a családi támogatásokat, és az ő gyereke nem fog plusz pontokhoz jutni. Lehet tovább nyugodtan aludni, eddig megérte. Itt bizony sokszorosan halmozottan megéri csalni. Látszik, hogy egy csalás lavinaszerűen von maga után minden előnyt, és ezek után nem csak a csalónak, de a gyerekének is.
Ma felelősségteljesen ki lehet jelenteni, hogy a szociális rászorultak jelentős része nem szociálisan rászorult. De ki akar a minimálbér feletti x forintból x/3-at hazavinni, ha ezért cserébe a jutalma annyi, hogy nem kap gázártámogatást, gyermekvédelmi támogatást, ingyen tankönyvet, ingyen ebédet, és jelen esetben 25 plusz pontot? Apropó, ha még tanulni sem volt hajlandó, akkor 50-et. Ki akarná, hogy a gyereke ezután ne kapjon plusz pontokat a felvételin? Éppen ezért esze ágába se lesz elmenni tanfolyamra, mert akkor véletlenül túlképzett lesz ahhoz, és a saját gyerekétől vesz el 25 pontot.
Félre értés ne essék, nem azzal van a baj, hogy valakiknek tényleg egy kicsit könnyebb legyen, ha már a völgyből indult az életük. De mindezt úgy kellene megvalósítani, hogy annak ne legyen negatív társadalmi üzenete. Ne sugallja azt, hogy tanulni bűn, hogy rendesen adózni bűn. Ne bűnhődjön családostól az, aki egyszer úgy döntött, hogy normális, tanult, dolgozó és adózó állampolgár lesz. Nem gondolhatjuk, hogy a XXI. században ez olyan nagy elvárás.
TV2 vs Index
2009.01.15. 11:11
Vannak, akik nem értenek a modern kori média működéséhez, mégis folyamatosan benne dolgoznak. Valahogy úgy érzem, hogy a TV2 pontosan ebben a kategóriába tartozik. Nem csak a televízió képernyőjén mutatnak nem kellő hozzáértés, hanem úgy tűnik, nekik az internet sem az a pálya, ahol otthon éreznék magukat.
Régóta tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs sokkal édesebb. Éppen ezért voltak a történelem során, akiknek úgy sikerült valamit elterjeszteni, hogy erőteljesen tiltották. A nép pedig beveszi a mézesmadzagot. Annak idején a Szabad Európa rádió nem volt más, mint egy objektív tájékoztató eszköz, és valljuk be őszintén, hogy jobb dolga is lett volna a magyaroknak, mint azt hallgatni. De tudva azt, hogy ezt valójában nem szabad, és az állam óriási energiát és pénzt fektet az adók zavarásába, óriási lökést adott a népszerűségnek, és évtizedekig képes volt életben tartani a műsorokat. Szóval a TV2 balga módon nekiment az Indexnek, pontosabban a médiafigyelő blogjának, lehurrogva őket, hogy linkeltek egy blogot, amin a TV2-ről tudhattunk meg „titkos” belső információkat. Ez volt a Hungarian Helyszínelő, ami feltételezhetően az író monogramja alapján kapta a nevet. Ezzel egy időben az ominózus blogot eltávolíttatta a Prae.hu szolgáltatóval, és ott már csak egy üzenetet találunk, ami leírja, hogy pontosan mi az oka a szolgáltató lépésének. Az Index részéről ezek után csupán annyi a hozzáállás, hogy ők eltávolították a linket, mert nincs kedve senkinek bíróságra járni. El hisszük, mert hiába nem lehet bűnnek tekinteni, ha linket helyezünk el, ami egy oldalra mutat, ezt azért évekig bizonygatni valahol nemkívánatos program a mindennapjaink során. Nagyszerű és messzemenőkig tökéletes a módszer, ha a TV2-nek az volt a célja, hogy minél többen olvassák el a néhai blogban leírt történetet. Már pörögnek is a külföldi, tehát Magyarországról gyakorlatilag letilthatatlan oldalak, amelyek átvették a korábbi tartalmat, megőrizve azt az utókornak. Tehetik ezt könnyedén, mivel a Google keresőmotorja egyúttal tárol az oldalakból egy korábbi változatot, azaz jelen pillanatban a keresővel elérhető közvetlenül is a teljes szöveg, az összes hozzászólással együtt. Ami eddig amúgy csak egy szűk réteget érdekelt, ma már mindenki szíve vágya, mert mindenkivel tudatta a csatorna, hogy ezt nem szabad. Kattognak a fogaskerekek, hogy miért nem cáfolták, és miért törölték? Miért ez a Kínára emlékeztető netcenzúra? Pontosan ugyanaz az effektus, mint amikor megpróbálják újra és újra felszámolni azt a bizonyos szélsőség portált, tudjátok, akinek a nevét nem szabad kimondani. Ellenben minden ilyen letiltás alkalmával hangos tőle az összes média, annyira, amennyit a labancok ellenségei életük során nem tudnának kifizetni reklámidőben. Most ugyanilyen nagyszerű hírverést csinált a TV2 önmagának, illetve saját ellenségének.
Csak gratulálni tudunk. A Google motorja pörög, és mindenki keres. Tudni akarja hol is van az édes gyümölcs a pletykákkal. Biztosak lehetünk benne, hogy a Blikk, Bors és társainak hazájában kiváló lépés volt, amit tettek. Legalábbis kiválóan megmutatta, hogy van még egy dolog, amihez nem ért a TV2. Ez pedig az internet. Jut eszembe, ez már korábban is kiderült, amikor megteremtették a Dzsungelviperát…
A gyereknek mindent szabad
2009.01.14. 16:00
Érdekes dolgokat hoz az élet. Miközben mindenki egyre nagyobb előszeretettel hivatkozik a jogaira, közben ugyanekkora, ha nem nagyobb intenzitással feledkezik meg a kötelességeiről. Ez aztán általánosan terjed a társadalomban, mint valami furcsa fekély, és lassan már ott tartunk, hogy a felnövekvő nemzedék ezen a talajon megerősödve egyszerűen idejekorán a fejére nő az őt nevelő rétegnek. Nem mintha a pedagógusokkal nem lenne baj, de azért vannak határok. A mostani rossz, túlzottan liberális eszmerendszerre dobtak egy lapáttal, na kik? Természetesen brit tudósok, erről számolt be nemrégiben a HVG.
Több száz brit iskolában leselejtezik a javítás hagyományos módszerét, mert az agresszíven és fenyegetően hathat. A tanároknak így a jövőben nem szabad az esetlegesen „idegesítő” piros színt használniuk a hibák jelölésére, az ugyanis felzaklatja a gyerekeket. A nebulók egyre inkább úgy érzik: jobban emészthető, ha a házi feladataikban a pipák, és az aláhúzások nyugtatóbb színnel rendelkeznek - ilyen például a zöld, kék, rózsaszín vagy a sárga, de a grafitszürke is megfelelhet. Az elképzelésnek szabvánnyá kell válnia, megkövetelve a pozitív megközelítést. Az egyik színnel azt kell kiemelnünk, amiben igazán jók a diákok, és egy másik szín használatával azokat a területeket kell jelölni, amik javításra szorulnak. A javításnak a diákok által használt színtől különböznie kell, de nem szabad, hogy uralkodjon azon. Ebből az okból a piros alkalmatlan. Shirley Clarke, a Neveléstudományi Intézet munkatársa szerint a piros tinta betiltása válasz arra a problémára, hogy a gyerekek demoralizáltak, ha a megoldott feladatokat semmi mással, csak piros javítással tele kapják vissza. „Amikor a nebulók, különösen a kicsik, minden egyes hibájukat pirossal bekarikázva látják viszont, kevésnek érezhetik magukat, és hamar feladják.”Ugyan nem Magyarország, de ki tudja, hogy holnap nem veszi-e át valaki a gondolkodásmódot itt is. Közben az senkit nem érdekel, hogy a tanár nemhogy tanulásra nem tudja bírni a diákokat, de minden érdemi eszközt elvesznek tőle, amivel szankcionálni tudna, nehogy szegény gyerek érzelmi sokkot kapjon, mert hangosabban rászólnak. És, ha már nem a diák, hát a szülő megy be pofozkodni, így véve elégtételt, hogy a gyereke rossz jegyet kapott. Érdemes ezzel kapcsolatban olvasgatni blogokat vagy cikkeket, hogy miként látják ezt a tanárok a saját nehéz helyzetükből. Az egyik ilyen blog, a Louisvillei Krónika, ami a nevével ellentétben egy magyar kisvárosi oldal. Érdemes elolvasni az okfejtést, ami pontos érveket hoz fel arról, hogy miért is nem gyerek-kompatibilis az, ha azonnal elengedjük őket már kicsit korban, amikor az énjükben van az, hogy ők valódi irányításra, és pontos irányokra várnak.
Mára oda jutottunk, hogy láthatóan egy következmények nélküli társadalomban élünk, és a gyermek egy olyan közegben nő fel, ahol azt látja, hogy a tetteket nem követi semmi. Sajnos így van ez a felnőttek világában, és egy könyvet lehetne arról írni, hogy mennyi ilyen volt csak az elmúlt évben. Ami viszont tegnap még szenzáció volt és felháborító, mára már el is felejtettük, mert jött helyette más. Győzike pénzt kapna a spermájáért – jön a hír, hát kit érdekel már az, hogy valaki valamikor sokat akart keresni a BKV-nál egy buszbeszerzési tenderen. De ezek a felnőttek még egy olyan iskolában nőttek fel, ahol voltak a cselekedeteknek következményei. Mi lesz akkor, ha az embereknek majd egy olyan világban kell élniük, ahol a gyerekkorukban sem volt meg az ok-okozat összefüggés? Ahol a legfontosabb dolog az volt, hogy ne gázoljon a lelkükbe a piros tinta látványa? Azt hiszem nem jó ez így. Maradjon csak a piros tinta, és a gyermekek lelki sérülésének okait keressük inkább máshol. Legyen mindennek jól látható és hathatós következménye, ami megmutatja, hogy hibázni rossz és kirívó dolog, és semmiképpen nem rózsaszín, hanem igenis piros. Mindenki tudja a jelmondatot: a piros az tilos! Sajnos a mai világban minden inkább csak rózsaszín. Ne törekedjünk rá, hogy még inkább az legyen, de legalább a gyerekeket ne neveljük erre.
Kamerával a moziban
2009.01.13. 15:00
Ismét keményen lecsapott a rend éber őre Magyarországon, és egy veszedelmes bűnözőt sikerült elfogniuk. Lássuk a hírt:„Az egyik budapesti bevásárlóközpont mozijának szemfüles jegyszedői füleltek le a napokban egy „kalóznőt”, aki videókamerával rögzítette a Mamma Mia című filmet. A jogsértő beismerte tettét. A mozi személyzete értesítette a rendőrséget, és az elrendelte az ügyben a nyomozást.”
A hozzá kapcsolódó cikk kommentárja a RTLKlub hírpotálján, nyilván a Független Hírügynökség nyomán:
„A mozis vetítéseken rögzített kalózfelvételek hatalmas kárt okoznak a legális piac számára, miután a jogsértő módon terjesztett filmek hozzávetőlegesen 90 százaléka így kerül illegális forgalomba. A kalózkereskedelembe jutott magyar filmek 100 százalékát mozikban rögzítik kézi kamerával, az amerikai filmek kamerás verziói pedig többnyire az interneten érkeznek, és a mozikban már csak a magyar hangot veszik fel és teszik a kép alá.
Magyarországon tízből kilenc letöltés illegális, és tíz DVD-ből hét hamisítvány. A hazai jogvédő szervezetek becslése szerint a filmes kalózkiadványok évente 20-40 milliárdos kárt okoznak itthon.
A szerzői és kapcsolódó jogok megsértését a Büntető Törvénykönyv alapesetben kettő, minősített esetben akár nyolc év szabadságvesztéssel bünteti.”
A hír ilyen formán való közlése némi tájékozatlanságról ad tanúbizonyságot, és meg van fűszerezve a jogvédők által köztudatba bedobott mérgekkel is. Lehetne részletezni, hogy melyik film milyen verzióban került először a piacokra illetve azokra a helyekre, ahol le lehet őket tölteni. A kijelentés, miszerint tízből kilenc letöltés illegális, egyszerűen nem igaz. Azon egyszerű oknál fogva nem igaz, hogy ma Magyarországon illegális letöltés, mint olyan, nem létezik. Létezik illegális közzététel, hogy nevezzük nevén a dolgot, de maga a letöltő ebben az esetben sem követ el jogsértést. A károkozás mértékét megbecsülni a kalózpiac teljesítményéből pedig igen balga dolog. Ez olyan, mintha kitalálnánk, hogy a szomszéd zöldséges 500 forintos csodakrumplijából 100 kg fogy naponta, akkor mi az 5000 forintos csodakrumplinkból tízszer annyi pénzt fogok kiárulni. Holott a valóságban várható eredményt pontosan vázolja a mai helyzetet, mindenki az 500 forintos krumplit veszi, és 5000 forintot már akkor sem adna érte, ha nem lehetne 500 forintosat kapni.
Végül el kell mondani, hogy a cselekmény súlyának 8 évre taksálása önmagában is egy érthetetlen vicc lehetne, de tudjuk ez véresen komoly. Annak ellenére, hogy biztosak vagyunk, nem ebből készült volna a magyar kalózverzió. Ennek oka nagyon egyszerű. Tavaly augusztusban már letölthető volt a film, szeptemberben magyar hanggal is, és november végén meg lehetett venni a DVD-t. Ettől kezdve a moziban elkövetett cselekmény annyira értelmetlen és kevés kárt okoz, hogy egy bolti lopás feltétlenül szigorúbb megítélés alá kellene essen.
Látható, hogy a közhiedelmek elhintésére kiválóan alkalmas hír valójában nem szól másról, mint egy szerencsétlen nő értelmezhetetlen viselkedéséről. Őrá is rá lehet fogni, hogy miatta fogyott kevés Mamma Mia DVD, mert biztosan azért töltötte le, hogy ezzel tegye tönkre a világ filmiparát. A végére már csak egy kedves befejezés jutott eszembe Zelk Zoltán – A három nyúl című remekművéből. Reméljük a hírt írók is ilyen jól alszanak majd pánikkeltésük után:
„Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben”
Pizzás doboz vs. valóság
2009.01.13. 11:30
Képzeljük el a történetet. Egyszeri EU állampolgár bemegy kedvenc autómárkájának szalonjába, kiválasztja a kiállított darabok és a katalógus alapján álmai modelljét. A kiválasztott extrákban csak a pénztárcája szab határt. Aztán szépen hazamegy, és néhány hétig vagy hónapig álmodozik róla, hogy milyen jó érzés lesz belesüppedni az ülésbe, nyomni a gázt, és élvezni a járművet. Fejében képek villannak át a katalógusból, látja maga előtt a külsőt, a kormánykereket, a műszerfalat. Egyszer csak hívják a szalonból, hogy megjött az autó, mehet érte. Odaérve rögtön lezuhan az álla. Ott virít egy lepukkant járgány, 4 helyett csak 3 kerék van benne, és bizony indulni is nehezen akar. A reklamációra közli vele a kereskedő, hogy kérem szépen, a kiállított járművek és a katalógus csak illusztrációkat tartalmaz, de hát ezt tudni kellett volna, hiszen ez teljesen megszokott. Nehogy már elképzelje a vevő, hogy a valóságba olyat kap.
Ugye milyen elképzelhetetlen, és nem csak egy EU kompatibilis országban, hanem bárhol a világon. Teljesen természetes lenne, hogy amikor el akarnak valamit adni nekünk, akkor azt kapjuk, amit megmutattak a képen. Ennek ellenére se szeri, se száma azoknak a példáknak, amikor nem így van. Több weboldal szakosodott arra, hogy ilyen példákat mutasson be akár katalógusból rendelt termékeknél, akár valamilyen boltban vásárolt árucikk alapján. A spektrum nagyon széles, ragadjunk hát meg egy példát a mirelit termékekből, azokból is az egyik legnépszerűbbet, a pizzát.
Itt van rögtön a Guseppe márkanevű pizza. Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy hol gyártották, mert ezt gondosan elrejti a forgalmazó, csupán az biztos, hogy az EU-ban készült. A felhasznált anyagok listája olyan, mint valamely gyógyszergyár vagy vegyi üzem leltári íve, tehát azok el se olvassák, akik iszonyodnak az ilyentől, mert akkor csak vegyvédelmi kesztyűben fognak csak hozzáérni. Szóval látható, hogy ennek ellenére a dobozon egy ínycsiklandó pizza van, és milyen dúsan megrakva feltéttel. A fél pizzát ábrázoló fotón legalább tíz kolbászkarika látható, a készítő ennek ellenére szalámisnak nevezte, de ennyi kolbász fejében ezt elnézzük neki. A doboz ugyan kicsit túlméretezettnek tűnik, mert erősen lötyög benne a kemény korong, de így legalább lassabban olvad az esetleges nyári hazaszállítás során.
Essünk neki, és bontsuk ki a dobozt. Most felvesszük a „soha nem bontottunk még ki pizzás dobozt” arcot, és rendkívüli módon meglepődünk. Az egész pizzán 6, azaz hat darab kolbászkarika van, és az is szemmel láthatóan nem az a minőség, ami a fényképen volt. A többi feltét hasonló módon nagyon szerény mennyiségű. Nem is csodálkozunk ezek után, hogy a pizza alapját képező paradicsomból készült krém csak nyomokban fedi a tésztát, jelentős méretű üres foltokat hagyva maga után. Megállapítjuk, hogy a fotó a dobozon annyiban igaz, hogy a feltét mennyisége majdnem pontosan annyi az egész pizzán, mint ott egyetlen szeleten.Ezek után megjelenik bennünk a kérdés. Itt vagyunk Európában, legalábbis elvileg. Képviselőink olyan fontos közösségi kérdésekben döntenek, mint hogy milyen kifestőkönyvvel lehetne ösztönözni az óvodásokat arra, hogy környezettudatosabban álljanak a világhoz, vagy hogyan tudnak személy szerint hozzájárulni a gazdaság majdani fejlődéséhez. Eközben senkinek nem marad ideje arra, hogy a fogyasztóvédelem valódi kérdéseiben hathatósan lépjen fel, és mindezt időben kivitelezze. Igen, lehet arra hivatkozni, hogy aki mirelit pizzát eszik és még el is hiszi, hogy a fénykép valódi, az sikeres ember nem lehet. De a probléma nem csak a pizzára terjed ki, hanem amolyan általános technika lett a fogyasztónak fényképpel hazudni. Így majd otthon derül ki, hogy milyen a pizza, hogy a megrendelt óriásinak tűni kerti medence a gyerekeknek is kevés, vagy a konzervdoboz nem is azt rejti, ami rajta van. Pedig néhány nagyon egyszerű szabállyal elejét lehetne venni az egész problémának. Például a pizzás dobozon kötelező lenne olyan fotót elhelyezni, amelyen egy, a dobozban található pizza van megsütve. Természetesen ki kellene kötni, hogy ez ne legyen megkerülhető egy „a fotó csak illusztráció” mondattal. Nem lenne ez olyan óriási dolog. Igaz, a gyártók háborognának, hogy akkor nem fog úgy fogyni a termékük, mert a vásárló a csomagolás alapján választ, és amit ők árulnak, annak a fotójával senki nem fogja megvenni. Talán ez ösztönözné őket azonban arra, hogy valós minőséggel, és ne fotókkal érjék utol a potenciális vásárlót. Aki ezek után biztonsággal vásárolna, mert tudja, a fotó nem csak illusztráció.
Az Artisjus beismeri bűneit
2009.01.09. 16:00
Sajnos nagyon lassan, illetve sehogyan sem halad az üres adathordozókra kivetett jogdíjsarc ügye, pedig már van az irányú kezdeményezés, hogy ez a csúnya intézmény megreformálásra kerüljön. Ennek keretében megszüntetni ugyan senki nem akarja azt, de legalább emberi mértékűvé tenni. Az ugyanis, hogy az adathordozó árát megduplázza a rá kivetett feltételezett lopási büntetés, mégsem járja. Ennek a milliárdos nagyságrendű összegnek egy jelentős részéről azonban maga az Artisjus is elismeri, hogy jogtalan, lássuk hogyan.
A jogkezelő publikációiban megjelent a GFK kutatási eredménye, ami azt mutatja, hogy az egyes adathordozókon milyen arányban vannak a különböző adatok. Feltételezzük, hogy ezek a számok valósak, tehát jól dolgozott a piackutató. Lássuk, jellemzően mi kerül az üres adathordozókra. Film, zene, fotók, szoftverek és külön kategóriát kapott az egyéb felhasználás. Ezek között lehetnek olyanok, mint például az adatok archiválása, vagy az egyes folyamatok köztes munkapéldányai. A számok majdnem magukért beszélnek, de végezzünk egy kis összeadást, és vonjuk össze a kategóriákat.
Láthatjuk, hogy a DVD és CD lemezekre jellemzően filmek, illetve zenei anyagok kerülnek, a média típusától függően. A digitális fotózás azonban keményen halad előre, és képes óriási tárterületeket emészteni a rengeteg sokmegapixeles kép, így a DVD lemezre történő archiválás egyre több ilyen korongot emészt fel. Így lehet, hogy a 2006-os adatokhoz képest majdnem megduplázódott az ez irányú felhasználás. Ugyanígy a technikai fejlődésben találhatunk arra magyarázatot, hogy miért nőtt a memóriakártyák felhasználása az audiovizuális területen. Egyre több lejátszó készülék alkalmas ezek fogadására, főleg a mobil szórakoztatás területén. Így növekvő felhasználásuk mindenképpen indokolt. Azt nem igazán tudjuk meg, hogy ezeknek a felhasználásoknak mekkora része az, amikor már egyszer lerótták a jogdíjat, és például a hang vagy képhordozó biztonsági másolása történik saját részre, például autóba, vagy mennyi anyag kerül rögzítésre televízióból. Sokkal érdekesebb, ha a maradék számokra vetítünk egy pillantást.Például arra, hogy az Artisjus maga is kénytelen elismerni: jelentős számban vetik ki a jogdíjat olyan nyilvánvaló esetekben, amikor az adathordozóra nem olyan anyag kerül, amire ők jogosultak volnának szedni. Például 2008-ban - a júliusi adatok alapján - a DVD-k legalább 16%-kára fényképek, szoftverek vagy egyéb adatok kerültek. Ezeknek semmi köze a jogvédő tevékenységéhez. A helyzet csak romlik, ha tovább nézzük a táblázatot. A CD lemezek esetében ez a szám 18%, a memóriakártyáknál 45%, az USB meghajtóknál 59%. Azaz ekkora mennyiségről ismerik el, hogy azokra a felhasználóknak nem kellene jogdíjat fizetni, de beleesnek a szórásba, azaz bűnhődnek mindenkivel együtt.
A százalékok önmagukban is súlyosnak tűnnek, de még félelmetesebbek, ha a pénzügyi számokat mögé tesszük. Ugyanis itt kategóriánként százmilliós vagy milliárdos tételekről van szó. Itt 10%-kos nagyságrendű hibás beszedés igen nagy számokat tud eredményezni. Mindezt a hibás beszedést pedig nézik az illetékesek évek óta. Eközben a magyar állam ennél sokkal nagyobb összegtől esik el, nem befolyó adók formájában. Hiszen az üres adathordozók forgalma tízmilliárdos tétel, csak éppen ez most a határ túloldalára folyik át, például oda, ahol elsejétől euróval fizetnek. Megint egy példa, hogy egy igen szűk kör gazdasági érdekei miként adnak jogi alapot sokak ipari méretű lehúzásának, és annak, hogy egy összeg megszerzése érdekében ennél nagyobb összeggel károsítsák meg saját országuk zsebét. Felmerül a kérdés, hogy amennyiben már a bűnös is beismerő vallomást tesz, akkor milyen akadálya van a változtatásnak?
Gázfüggőség
2009.01.07. 13:00
Évtizedekkel ezelőtt sokak közeli sötét jövőt vizionáltak, amely képek alapján mára el kellett volna fogynia a fosszilis energiahordozóknak a Föld nevű bolygón. Ma már más a helyzet, az óvatos becslések is sok évtizednyi tartalékról beszélnek, és ki tudja mennyi olaj és gáz rejlik a föld alatt még, arra várva, hogy feléljük. Amire azonban nem gondoltak évtizedekkel ezelőtt, hogy egyszer nem az lesz a baj, hogy kevés lesz az értékes szénhidrogén, hanem a problémát a felhasználóhoz való eljuttatása fogja okozni. Íme, a helyzetet elhozta a történelem. A néhai nagy Szovjetunió két tagállamának harca, és az ezzel kapcsolatos erőfitogtatás megszorongatja Európát. Pillanatok alatt kiderül, hogy a korábbi ideológiai függőség hiába lett felszámolva, az oroszok képesek pillanatok alatt gazdasági vonalon komoly zavarokat okozni óriási területeken. Az ok egyszerű. Egész Európa hosszú ideje egyáltalán nem tesz semmit azért, hogy bármilyen mértékben függetlenedjen a birodalomtól.Tervek vannak. Szépek és jók. Hogyan kerüljük meg Ukrajnát, és miként hozzuk el a gázt más csöveken. Ezek a tervek azonban nem haladnak sehová, mindenki másképpen képzeli, de sürgősnek semmiképpen nem találja. Közben az Gazprom eleve jelzi, hogy építhetünk mi akármit, a mostani vezetékekre a kapacitásigények növekedése miatt úgyis szükség lesz. Sőt, vezethetünk mi gázvezetéket Iránba, mert könnyen meg lehet, hogy egyes gazdasági érdekek miatt ebbe a csőbe is olyan gáz ömlik, ami vagy a Gazpromtól származik, vagy legalábbis gazdaságilag azonos érdekkörben végzi az érte adott pénz. Akárhogy is kalkuláljuk, a gázról bizony az oroszok fognak rendelkezni a jövőben is. Nem csak arról, hogy miként jut el hozzánk, hanem arról is, hogy mennyiért. Hiszen mi gátolja meg a gáz tulajdonosát – aki jól tudja, hogy kénytelenek vagyunk megvenni -, hogy a neki tetsző árat szabja meg, akár egyik évről a másikra. Ha nem tetszik, akkor mehetünk máshová. Csak éppen nem épült még ki annyira a bolygóközi kereskedelem, hogy az űrhajók hozzák az EU részére a gázt a naprendszer másik bolygóiról. Így egy lehetőségünk marad. Annyiért vesszük, amennyiért adják, és tovább viseljük azt, hogy ezt politika fegyverként is ki lehet játszani ellenünk.
Illetve van egy másik út is, amit eddig módszeresen kerültünk. Ez pedig az, hogy bármi módon csökkentjük a gázfüggőségünket. Nem az orosz gáztól, hanem a gáztól való függőségünket. Ennek itthon azzal adtunk egy nagy pofont, hogy elhitettük az emberekkel a gáz olcsó jószág voltát. Hagytuk, hogy az emberek a támogatások sorozata által ne vegyék észre, hogy elmúlt már az olcsó gáz korszaka, ez bizony igen drága fűtőeszközzé vált. És ahelyett, hogy a pazarlást csökkentenénk, kompenzációt adunk ahhoz, hogy ezt sikeresen tovább tegye mindenki. Pedig a lakossági fogyasztás azért nem is olyan kis szeletét képezi a magyar gázfelhasználásnak, és az elérhető megtakarítás jelentős tétel lehetne belőle. De menjünk kicsit tovább. Feltűnt Magyarországon is a hír, hogy Bécsben milyen olcsó a távfűtés, és az ok nagyon prózai. Szeméttel fűtenek. Azzal a szeméttel, amit mi nem győzünk gyűjteni valahová, nem csak kidobva jelentős mennyiségű energiát, de még nagyobb környezeti terhelést is okozva általa. Apró kis szeletek, amikből hatalmas köbméterszámok jönnének ki, jelentősen csökkentve a függőséget.De ezzel nincs vége, és lépjünk túl a megtakarítási lehetőségeken. Mi lenne, ha szakítanánk a hagyománnyal, hogy valamit elégetünk otthon, és ettől lesz meleg. Volt korszak, amikor azt hittük, hogy nagyon jó és kényelmes árammal fűteni. Aztán ezt az illúziót lerombolt a szén és gáz ára, de nem jelenti azt, hogy örökre. Realitásokban gondolkodva ma már ismét elközeledett az a határ, amikor el kell gondolkozni azon, hogy mivel is fogunk fűteni a jövőben. Igen, a probléma akkor is adott, valahol meg kell termelni az áramot, és nyilván nem gázfűtéses erőművekben. Hogy miként, azt már lehet a fantáziára bízni. Nyilván akármelyik utat nézzük, nincs optimális és tökéletes megoldás. Vagy nagyon drága, vagy környezetterheléssel jár, de ezt nem tudjuk elkerülni, bármennyire is szeretnénk. Az elektromosság fűtésre használata nem zárja ki azt, hogy további lehetőségeket vessünk be, mint például a napkollektorok, hőszivattyúk, de bármilyen alternatívát is keresünk, magától az elektromosságtól nem tudunk elrugaszkodni. Kivéve, ha valaki gyorsan fel nem találja az otthon is működtethető fúziós reaktort, de annak kifejlesztéséig is tennünk kell valamit.
Lényegében elmondhatjuk, hogy bármilyen olyan lépés, amely továbbra is a gázhoz köti az életünket, csak elodáz egy olyan problémát, amit nem is olyan soká meg kell oldani. Ezek az események, melyek manapság történnek, pontosan nagyszerű lehetőséget adnak arra, hogy meginduljon egy konzultáció arról, hogy miként is lehetne gáz nélkül élni, és mit is lehet addig is tenni azért, hogy a lehető legnagyobb léptékben csökkentsük függőségünket.
MSN vírus
2009.01.06. 16:00
A jelenség nem új, de éppen annyira aktuális, mint amikor először tűnt fel a neten ez a praktika. Éppen ezért látom szükségesnek, hogy írjak róla, hátha többen el fogják kerülni azt, hogy bekapják a horgot, és megfertőződjenek. A mai napig előfordul, hogy saját MSN partnereimet látom a csapdába besétálni, illetve mások is sűrűn kérdezgetik, hogy ez akkor mi is tulajdonképpen. Ez kérem még csak nem is vírus, illetve nem a klasszikus értelemben.
Ez a számítógépes vírus ugyanis a számítógépes rendszer legérzékenyebb elemét támadja meg, az emberi agyat. Hatásmechanizmusa ugyan arra alapul, mint a hoax. Annak terjedésében is az játszik döntő szerepet, hogy alapvetően bizalmasabban kezeljük azokat az információkat és linkeket, amiket ismerőseinktől kapunk. És az emberek már csak ilyenek, ha az ismerősük küld egy oldalt, ahol meg kell adniuk különböző adatokat, akkor készségesen szórják be azokat. Nem is törődnek a veszélyekkel, és nem is tűnik fel nekik a beetető csali. Minden további nélkül igyekeznek megnyitni a meztelencsajokfoziznak.exe file-t, csak azért, mert az a havertől jött. Sőt, biztosak lehetünk benne, hogy némi partyfotó reményében a bankkártya számukat is elárulják. Ugyan ez most nem ennyire súlyos, de azért bosszantó, hát lássuk a lényeget.
MSN-en kapunk valakitől egy linket, például msnnév.cool-newyear-party-pics.com formátumban, ahol az msnnév szinte bármi lehet, de jelen esetben kísértetiesen emlékeztet partnerünk nevére. Mit is kér tőlünk először az oldal, hogy megnézhessük a vélelmezett fotókat? MSN felhasználói nevünket és jelszavunkat. Mi megadjuk, a fotókat nem kapjuk meg, csupán egy rakás reklámot(ezzel el is jutottunk oda, hogy minek is éri meg ez valakinek), és nem értve a dolgot továbbállunk. Ezzel hirtelen részévé váltunk a terjesztő hálózatnak. Az oldalon ugyanis megadtuk azokat a kulcsfontosságú adatokat ahhoz, hogy ezentúl valami erre írt program leszedje a teljes MSN partnerlistánkat, és nekik is küldje a pontosan ilyen linkeket a mi nevünkben. Nem fogunk mást észrevenni, csak annyit, hogy a kliensünk időnként kidobál, és újra be kell jelentkeznünk. Ez volt az a pillanat, amikor az adataink segítségével éppen megszórták az összes ismerősünket az oldal címével. Jól látható, hogy ettől kezdve exponenciális a folyamat, hiszen az ismerőseink meg majd a mi fotóinkra kíváncsiak, és ők is megadják a kért adatokat.Igen a társadalom már lehetne immunis az ilyenekre, főleg az internetet ismerve, de még nem az. Aki beleszaladt, szerencsére nincs sok dolga. Nem kell bonyolult vírusvédelmi szoftver, csupán meg kell változtatni az MSN jelszavunkat, és a rendszer nem tudja tovább használni. Még fontosabb azonban, hogy ezzel egyidejűleg a fejünkön is segítsünk, és megjegyezzük egyszer s mindenkorra, hogy az interneten nem adjuk csak meg úgy első bemondásra semmilyen jelszavunkat. Másodsorban pedig olvasunk is, és ha nem értjük a szöveget, akkor inkább nem teszünk semmit. Mert a fent említett oldal apróbetűs feltételeiben (Terms and Conditions) ott van, hogy
We may temporarily access your MSN account to do a combination
of the following:
1. Send Instant Messages to your friends promoting this site.
2. Introduce new entertaining sites to your friends via Instant Messages.
, ami magyarul annyit tesz, mint a fent leírt folyamat. Azaz még azt sem mondhatjuk, hogy ők nem szóltak.
Kéretik tehát mindenkinek a jövőben jól odafigyelni, és nem megadni az adatokat, tényleg csak megbízható helyeknek. Mert ami most csupán egy bosszantó jelenség, az holnap nem kevés pénz lehet, amikor az általunk megadott adatokkal körbevásárolják az online világot. Mindenkinek további sok sikert és nagyon sok átgondolást a jövőben is, amikor az internettel kerül kapcsolatba.
Autót csak önrésszel
2009.01.05. 16:00
Beérett a tavalyi kormányzati szándék, és ez évtől nem lehet autóhitelt felvenni, csak minimálisan 20% önerővel és legfeljebb 8 évre. Ez a rendelkezés megszünteti az eddigi 0% önerő plusz 120 hónap futamidős konstrukciókat. Sokak szerint ez indokolatlan kormányzati beavatkozás a piacba, mások üdvözlik a rendelkezéseket. Az intézkedés picit megkésett abból a szempontból, hogy az utóbbi idők válsága amúgy is önmérsékletre ösztönözte a bankokat. Más nézőpontból nézve még mindig aktuális, hiszen karácsony előtt még találkozhattunk olyan hirdetéssel, ahol a 0 forint kezdőrészlet mellé még készpénzt is vihettünk haza.
A kereskedők egy része természetesen bosszankodik. Az autóipart érintő eladási gondokat csak tovább nehezíti az, ha emiatt kevesebb autót adnak el. Márpedig az biztos, hogy ez szűkíteni fogja az eladásokat. A kereskedőt pedig az eladás után egyáltalán nem érdekli, hogy az autót még az első évben vissza kell venni a vevőtől a finanszírozónak, ő túladott saját portékáján. Jobb esetben még a hitel után járó jutalékot sem kell neki visszaadni. Ezért ők vélt vagy valós helyzeteket próbálnak vázolni, amikor ugyan eső után köpönyeg módjára, de érvelnek a rendelkezés ellen. Mert „mi van akkor, ha valaki stabil háttérrel rendelkezik, és be tud vállalni 10 évre hitelt?” – kérdezik. Rögtön beugrik a válaszok sorozata fejünkben. Egyáltalán ki mondhatja el ma, hogy 10 év múlva még létezik a cég, ahol dolgozik, esetleg még az ő pozíciója is stabil marad. Egy ekkora futamidejű hitel esetén nincs is értelme a jelenlegi munkahelyet vizsgálni, akkora távlatokba mutat a kapcsolat. Mégis a legnyomósabb érv az, hogy aki nem tudja előteremteni a 10 és a 8 évre vonatkozó törlesztő részletben megjelenő különbséget, az ne vállaljon be ekkora autóhitelt. A másik kérdés az önrész. Ez a 20% ma egy kis autónál is jelentős lehet, ám felmerül a nagy kérdés. Az, aki nem tud ekkora összeget ésszerű idő alatt megspórolni, esetleg nem rendelkezik egy ilyen értékű beszámítható vagy eladható gépjárművel, annak van-e lehetősége anyagilag arra, hogy másik járművet vásároljon? Igencsak kétséges.Tehát a mostani rendelkezés rossz a kereskedőnek, de nem rossz azoknak, akiket meg fog védeni saját tettük következményétől, ami nagyon sokrétű lehet. Az ügyfelek egy része eleve úgy kalkulál, hogy mihamarabb fel fogja mondani a CASCO biztosítást, nem is tudva, hogy azokat 1 évig általában a biztosító szerződése miatt nem lehet felmondani, utána pedig a finanszírozó fog panaszkodni, amikor megtudja, hogy nincs már biztosítás a pénze fedezetén. Ez megborítja a vevő pénzügyi terveit, aki egyébként is kicentizte a vásárlást, mert nem csak kezdőrészlet nélkül, de 10 éves futamidőre vette az autót. Az ilyen vevőnek a svájci frank pillanatnyi – mostanában jelentős - ingadozásából eredő változás terhe is sok lehet. Ők azok egyébként, akik már elsőre sem tankolják teli az autót, mert ennyi pénzzel már nem biztos, hogy rendelkeznek. Mindemellett ezekben a háztartásokban egy apró plusz kiadás is lehetetlenné teszi a további fizetést. Ezt pedig a bankok továbbra sem vizsgálják megfelelően. A rendszer ugyanis piramisszerű is lehet. Van hitel, ahol a kezes a hitelhez olyan személy, aki a hitelfelvevő vállalkozásában dolgozik, a bank mégis elfogadja ezt a csöppet sem ésszerű kezességet. Nem kétséges, hogy itt egyik személy fizetésképtelensége esetén valószínűsíthető a hitel bedőlése. Sajnos ezeket a módszereket a kereskedő hátulról támogatja, azaz szükség esetén tanácsokkal látja el a vevőt, hogy hová és mit kell írni a biztosabb sikerhez.
Most jön a fekete leves. Nem akarok tippeket adni, biztos vagyok benne, hogy a kereskedők már rég kidolgozták a módszerek sokkal színesebb kavalkádját, mint amit hirtelen ki lehet találni. Hiszen ki fogja azt vizsgálni, hogy a kereskedő – mint önálló pénzügyi tanácsadó – nem közvetít-e az ügyfél számára személyi hitelt, ami minő véletlen, de fedezi az önrészt? Ki akadályozza meg abban a kusza szálakat szövögető bankokat és kereskedőket, hogy valamilyen maradványértékes lízingkonstrukcióban adják oda az autót? A név és a tények mások lesznek, de a vevő szempontjából hasonló havi részleteket tudnak kínálni, mint korábban. Félő, hogy a bankok aktív szerepvállalása nélkül nem lesz lehetséges elejét venni a problémáknak, és az emberek felelőtlenségét továbbra is ki tudják használni az autókereskedők, akikről ne felejtsük el, hogy egyetlen érdekük túladni az autón. A legjobb megoldás az volna, ha az emberek maguk látnák a lehetőségeiket, és úgy választanának gépjárművet. Ha kell, hát nem újat, nem akkorát, de legalább a svájci frank 2 forintos ingadozása ne küldje padlóra a családi költségvetést. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket, hogy az magyar autókereskedelem nyit-e és hogyan nyit kiskaput a rendelkezés mellett.
Velős pacal light
2009.01.05. 11:30
Az élelmiszer előállítás és a kereskedelem mindig szolgál számunkra bosszantó újdonságokkal, amire nem árt odafigyelni, ha nem akarjuk otthon észrevenni, hogy már megint megvezettek. Megfelelő boltban való koncentrálás segít, hogy felismerjük kedvenc termékünk méretváltozását. Ma már ugyanis nem divat a termék árát emelni, inkább az azt tartalmazó doboz megy össze. Így lehet például, hogy fél literesnek kinéző tejfölös dobozból már van 375 grammos is, és még sorolhatnánk azokat az ágazatokat, amit utolért a zsugorítás csodája. Mégis van egy terület, ahol nem csak lehúznak, hanem el akarják velünk néha hitetni, hogy ez még jó is nekünk. Ezek a különböző termékek, amikben az addig drága anyagot olcsóbbra cserélik, és beadják nekünk, hogy az attól már rögtön egészségesebb is lett.
A történet régre nyúlik vissza, amikor a nagy "karcsúság mozgás nélkül" őrület azt kezdte el sugározni az embereknek, hogy lehet ész nélkül zabálni és tespedni egyszerre úgy, hogy közben karcsúak maradunk. A dolgunk csupán annyi, hogy ne együnk cukrot. Elkezdték mindenbe rakni az édesítőszert, ami csak folyik, és aztán abba is, ami nem. Így megjelentek a diétás üdítők, amin büszkén hirdetik, hogy de jó a vevőnek, mert ettől nem fog hízni. Közben szó sem esik róla, hogy így sokkal olcsóbb legyártani, mert nem kell bele drága cukrot rakni. Arról most ne is kezdjünk el vitatkozni, hogy a tipikusan használt édesítőszerek milyen hatást váltanak ki, mert az erről szóló tanulmányok megítélése attól függ, hogy ki fizette. Ha az élelmiszeripar, akkor semmi baj nincs, ha a fogyasztóvédők, akkor agydaganatot okoz. Az igazság nyilván a kettő között van, például tény, hogy nagy mennyiségben mérgezőek, kisebb mennyiségben hashajtóhatásúak. A legnagyobb baj nem is az, hogy az üdítő ezzel készül, de lassan savanyúságot sem lehet olyat kapni, ami ne édesítőszerrel készülne, és még büszkén hirdetik is rajta. Nem győzi az ember figyelni az üvegen és a zacskón, hogy mi is van benne. Ugyanis a hiedelmekkel ellentétben sokkal többen vannak, akiknél allergiás reakciót okoz, ha más nem, akkor például az üdítő maga okozza a szomjúságot.De ezzel nincs vége. Ha a végképp lefölözött tejet már nem lehet használni, mert zsír és szárazanyag az nem maradt benne, akkor lesz belőle light joghurt. De ezt nem kell titokban tartani, el kell hitetni, hogy ettől most fitt és egészséges lesz a fogyasztó, és ezek után már nem is kell neki rendszeresen táplálkozni, elég ha időnként benyom egy ilyet. A gyomorfekély megjelenésekor meg majd rá lehet fogni másra. A tejtermékek területén amúgy is nagy a szórás, zsírtartalomban és minőségben szinte lehetetlen azt rögzíteni, hogy melyik dobozban és zacskóban mi van. „Félzsíros” címszóval több tízféle túrót találunk, és a tejföl minősége is akkora szórást mutat, hogy 1-1 ismeretlen márkába merészség belenyúlni.
És akkor eljutottunk odáig, hogy szerencsés az a termék, aminek alapanyag még járt a négylábú tejtermelő gép tőgyében. Mert divatos lett klasszikusan tejből előállított ételeket ismeretlen eredetű növényekből készíteni. Így lehet, hogy ma már a tejszínes flakonon meg kell nézni, hogy látott-e tehenet valaha, mert lehet, hogy növényi zsírból vagy részben abból készült. De kérem szépen, ha a vevő olajozni akarja a kávéját vagy a süteményét, akkor majd leönti azzal. Igaz, ez megint csak olcsóbb, el lehet gondolkodni, hogy miért. Ugyanígy már sajtnak kinéző valamit is lehet növényi alapanyagokból készíteni, amin elvileg világosan fel kellene tűntetni, hogy az valójában nem az, aminek látszik. Szegény nyugdíjasunk, aki azonban nem ebben a zord világban szocializálódott, meg sem gondolja, hogy a trappista sajtnak tűnő olcsó valami az csupán a képzelet, vagyis a növényi zsír hidrogenizálásának az eredménye.
Mérgünkben innánk is egy kis alkoholt, magyarosan egy jó kis pálinkát. Végre nem lehet akármit pálinkának hívni, ma már nevén kell nevezni a pálinka ízű szeszesitalt, de nem biztos, hogy ez mindenkinek egyértelmű. Már a magyar népmesék ideje óta tudjuk, hogy levest azt kőből is lehet főzni, és ez nagyjából igaz az alkoholra is. Majdnem bármiből előállítható, és ezt már csak aromásítani kell, és kész az italt, amitől módosul a tudatállapotunk. Igaz szilvát soha nem látott, nem is magokból készült, sőt kaktuszból sem. Egyszerűen hülyít, funkcióját betölti. Nem árt azért figyelni, mert a piacon korábban hagyományos előállítással készülő italok összetétele is változhat úgy, hogy az üvegen ezt csak az apró betű jelzi. Ettől még akkor sem menekülünk, ha a könnyedebb italokat szeretjük, mert sör címén ma már lehet mindenféle löttyöt árulni, aminek az íze inkább egy szennyezettebb ásványvízre hasonlít, mintsem az ismert, nemes, aranyszínű nedűre.
Ezek után mit is üzenhetnénk a gyártóknak? Nem akarunk mi fogyasztók kalóriamentes velős pacalt, lehet benne koleszterin. Hozzá az uborka jó cukrosan, nem kell édesítőszer. Majd inkább lemozogjuk, módjával esszük, esetleg következő reggel csak joghurtot tolunk az arcunkba. De abból is csak szigorúan nem lightot. Utána egy hagyományos sört legördítenénk, esetleg egy kupica jófajta italt. A kávénkba is jó a cukrozott tehénszármazék, mert mi ilyen maradiak vagyunk. De legfőképpen nem akarjuk a fél vásárlást azzal tölteni, hogy azt lessük, megint hogyan spóroltak rajtunk úgy, hogy még el is akarják hitetni, hogy az jó nekünk.
TV2 Akadémia
2009.01.02. 09:00
Mi - a TV2 - új képzést indítunk. Itt aztán nem kell félned, hogy nem kapod meg a szükséges tudást, minden a rendelkezésedre áll, hogy megtanuld a televíziózás trükkjeit. Lássuk mivel tudnunk szolgálni számodra.
Megtanulhatod nálunk, hogy miként lehet sikeresnek álcázni magad, miközben sorra gyártod a béka feneke alatti nézettséggel rendelkező produkciókat. Olyan orbitális hibák elkövetésének technikája lehet a tiéd, amivel olya nagyszerű produkciókat hozhatsz létre, mint az XXL nevű humorműsor. Hogy nem hallottál róla? Pedig a maga nemében páratlan. Főműsoridőben olyan volt a nézettsége, mint hajnalban futó esti filmeké. Mi azt is meg tudjuk neked mutatni, hogy egy egész vasárnap estét meg lehet tölteni úgy, hogy a nézők inkább választanak bármi mást, csak a te műsoraidat nem. Olyan mélységekbe juthatsz el, hogy a mucsaröcsögei helyi tévé önkormányzati ülésének közvetítése magasan üti azt. De ez még semmi.
Megtanítjuk neked, hogy miként lehet egy országos kereskedelmi csatorna weboldalát filléres Google hirdetésekkel díszíteni. Ezekkel e technikákkal világosan kifejezésre tudod majd juttatni, hogy akkora a baj, hogy a vezetőség már minden egyes fillért szeretne megfogni annak érdekében, hogy szűküljön az olló a várt és ténylegesen produkált bevételek között. De ez még mind semmi!Tananyagunk része a „Hogyan nézzük hülyének a magyarokat” című belső könyvünk is. Ebből megtanulhatod azokat a fogásokat, amelyek bármilyen nehéz helyzetből kihúznak. Az ebben rejlő ismeretek segítettek hozzá, hogy tavasszal, amikor a közönség nem vette be a dzsungelviperás kamunkat, akkor pillanatok alatt tudjunk szócikket hamisítani erről az állatról az egyik legnagyobb internetes lexikonba. Igaz, hogy a gonosz netes zombik miatt itt is lebuktunk, de ki emlékszik ma már erre? Mára a Google 378 találatot mutat a dzsungelviperára, ami mutatja, hogy a célt, vagyis a népszerűséget elértük.
Olyan sikertörténeteket is megmutatunk neked, mint az Igazság ára című műsor. Ezen a produkción vázoltuk, hogy egy nemzetközileg teljesen sikeres műsort miként tudunk hetek alatt annyira tönkretenni, hogy az egyre későbbi időpontok helyett végül le kelljen venni azt a palettáról, persze mindezt teljes csendben, mondván, hogy a műsor teljesen kifutott. A műsorok áthelyezésének trükkje is a mi találmányunk, a legtöbb főműsoridőben indított sikertelenségünk így került át pillanatok alatt a holtidőbe.
És végül van olyan műsorunk, ahol hétről hétre képesek vagyunk olyan kérdéseket feltenni, amire a nézők 98%-ka ugyanazt a választ nyomja. A többi meg nem ismeri a telefonján a számokat, a neveket a telefonkönyvből szokta kikeresni. Feszültségkeltésnek kiváló. De nekünk ez jó, hiszen így is ömlik a sok fizetős sms, ami a lényeg.
Mindez csak most a tiéd lehet potom 390.000 forint + Áfa díjért. Hát a hülyének is megéri, nem? „Mi nem csak elméletben, egy katedráról beszélünk a tévézésről, nekünk ez az életünk.” Ha még nem győztünk meg, akkor át kell futnod a listát újra és újra. Csak velünk tanulhatod meg, hogy miként lehet valamit rosszul csinálni, amit amúgy nagyon nehéz elrontani.
Petárdás újévet!
2009.01.01. 09:00
Jó reggelt mindenkinek az új évben! Bizonyára mindenki megfigyelhette és hallgathatta az éjszaka, hogy miként repülnek fel a rakéták, miként szórják csillogó színes fényüket, és robbanásuk hangjával hogyan rázzák az ablakokat. Biztosan volt, aki maga is részese akart lenni az eseményeknek, és önálló pirotechnikai készletével vágott neki az éjszakának, hogy kiélje gyermeki hajlamait. Sokan ennek ellenkezőjét tették, otthon maradtak, és szidták azokat, akik hangossá tették az éjszakát. Velük is együtt tudunk érezni, de lássuk be, az ezzel kapcsolatos szabályozás igazi hungaricum.
Ma már nem vásárolhatunk, de tegyünk egy virtuális sétát egy szilveszteri tűzijátékárus standjához. Mit is láthatunk itt? Apró, kicsi rakétáknál kezdődik a paletta, melyek láthatóan nem fognak nagy durranást produkálni, de azért jó mókának ígérkeznek. Ezektől a kicsi apróságoktól kezdve a vállról indítható rakétáig szinte minden kapható. Százlövetű bázisállomás, páncéltörőgránát kinézetű rudak, hang- és fénykeltő berendezések. Csak egyvalami nem: petárda. Igen a petárda, ami igazából csak hangkeltésre alkalmas, az nem elérhető. Igaz, hogy a fent említett rakéták hangja mellett eltörpül egy-egy ilyen rudacska hangja, de egyszer itt magyarhonban egy Lamperth Mónika nevű illető egy rosszul átmulatott szilveszter után úgy döntött, hogy durrogtatni nem lehet, csak rakétával lőni. A rendeletnek ezt a visszásságát azóta sem tudjuk feldolgozni. Olyan az, mintha azután környezetszennyezés visszafogása címén az országban csak ZIL és IFA típusú gépjárművekkel lehetne közlekedni.
A tiltakozásunk a pirotechnikai termékek ellen amúgy is egy EU kompatibilis vicc. Úgy tagadjuk a petárdázást, mintha az nem lenne attól, hogy betiltjuk. Egy csomó dologról azt hisszük, hogy attól, hogy betiltjuk, az nem fog létezni. Ezt valahogy megörököltük a szocialista blokk politikájából, amikor is a dolgok nem léteztek, ha nem beszéltünk róla. Így nem mi és az NDK voltunk a világon a listavezetők az öngyilkosságok számában, itt nem volt prostitúció, és nem volt petárda sem. Éppen ezért tudott olyan eufórikus érzés lenni, ha az ember mégis a birtokába kerített egy zöld rudacskát. Rögtön mi voltunk a James Bond, olyan érzésekkel hatott át, hogy most valami nagyon illegális robbanószerkezetet fogunk a kezünkben. Valamit, ami hivatalosan nem is létezik! Ma ugyanígy a tiltás fokozza a vágyat, hogy kéz alatt az emberek beszerezzék, és használják is. A szomszéd országokban meg jót röhögnek rajtunk, mert rohanunk oda vásárolni, hogy aztán a határon megvalósítsuk a csempészés fogalmát, mindezt az EU határain belül. A Mária Valéria híd túloldaláról nevetve kiáltanak át hozzánk petárdát dobálva, mert jól tudják, hogy ami ott nekik most az élvezetet okozza, az nálunk súlyos tízezer forintokba kerül. Farkasszemet nézhetünk a határon azzal a személlyel, aki az osztrák oldalon robbant, mert miközben ő legálisan teszi ezt, mi a csík innenső oldalán már a birtoklással is elkövettük a bűnt. Olyan, mint amikor a két Korea határán állnak a katonák, és érzik, hogy itt két nagyon különböző világ ér össze. Nekünk csupán 12 óra adatott a majdnem 3000-ből, és az is csak rakéták indítására.
Ugye mennyire vicces? Hiszen a petárdák éjjel ugyanúgy robbantak. Csak mi a különbség, amit már sokan felfogtak? Ha ott a bolt, ahová bármikor bemehetünk venni pirotechnikai termékeket, akkor ott a vásárlás és használás kultúrája valósulhat meg. Ez a módszer pedig évtizedek óta működik. Kevesebb a baleset, kevesebb a probléma. A boltban szépen el lehet magyarázni, hogy mit és hogy, nem úgy, mint a piaci zugárusnál, aki átnyújtja a dobozt, és kész. A gyerekeknek is szépen sorban meg lehet mutatni a hadműveletet az év bármely napján, nem csupán 12 óra adatik erre. És éppen ezért a durrogtatási hajlam kiélése nem korlátozódik egy éjszakára, ki tudja, talán nincs is akkora zaj, mint ahol a sokmillió állampolgárnak csak néhány órája van erre.
El kellene végre fogadni, hogy más országokban nem hülyék az emberek, hanem realisták. És bizony, ha a polgárnak időnként robbantgatni van kedve, akkor azt legalább úgy tegye meg, hogy közben a lehető legtöbbet megtettünk ezért, hogy mindezt ellenőrzött körülmények között tegye. Nem kell szeretni azokat, akik petárdákat robbantgatnak, de attól, hogy betiltjuk, még ugyanúgy életünk része lesz. Talán meg kellene érdeklődni a szomszédos kollégákat, hogy a sértődöttségüket félretéve őket mi motiválta, hogy továbbra is engedélyezzék a legális árusítást egész évben. Talán más területen is megtanulhatjuk belőle, hogy attól még nem fog megszűnni valami, hogy tagadjuk a létezését. Mert ugye nem kell felsorolásba kezdeni, hogy lássuk, sok ilyen van még Magyarországon.
2009
2009.01.01. 00:00
Ha ezt a postot látod, akkor az egyértelműen jelzi, hogy eljött 2009 :)
Ez egyben azt is jelenti, hogy itt a nagyszerű lehetőség mindenki számára, hogy saját maga eredjen azoknak a jókívánságoknak a nyomába, amit kapott vagy gondolt magának. A mottó továbbra is: csak rajtunk múlik!
Hóbelevanc 2008 – III. rész
2008.12.31. 13:30
Már csak egy fél nap kérdése, és menthetetlenül 2009 lesz. Ebből az alkalomból egy kicsit visszatekintünk a 2008-as évre, mivel is sokkolta a magyar lakosság önmagát, mivel tömte meg a média a fejeket, és milyen és az élet itt, a Balkánon innen, miközben úgy érezzük, hogy inkább azon túl élünk.
A véletlenek különös játéka, hogy ebben az évben pontosan 365 post született eddig :) Lássuk akkor, hogy az őszi iskolakezdéstől kezdve év végéig mit élhettünk át együtt. A linkekre kattintva a cikkek teljes terjedelemben olvashatóak, és természetesen a hozzá tartozó nagyon sok kommenttel együtt.
A szeptember egy kicsit az átalakulás hónapja volt, több személy is készségesen vállalta azt, hogy ír egy-egy gondolatsort ide, így az ezek után következő írások már nem csak témában, de írói meglátásban is sokkal szélesebb körű látásmódot tükröznek. Ebben az időszakban tűnt fel újra Liebe „Fojtogató” Attila, aki korábbi szenvedélyének hódolva az irányba tett lépéseket, hogy virtuális színpadán halott lányokat lásson. Ez is bizonyítja, hogy beteg emberekért nem kell az amerikai kontinensre utaznunk, van belőle saját. Nem sokkal később az egyik kulcsáldozat hajlandó volt elmesélni, illetve egyúttal meg is írni, hogy ő hogyan látta a történetet. Így megismerhettük a média torzítása nélküli verziót is.A TV2 végre valami olyasmit is adott nekünk, amit igazán rátapintott a tényekre. Egy riportból megtudhattuk, hogy a Kesznyéten községben áramütésben meghalt férfi és társa „…Ittas állapotban voltak, mivelhogy aznap volt a szociális segély…”. Szomorúak vagyunk mi adófizetők, hogy a nehezen befizetett forintjaink közvetett hatása valakinek az alkoholizmusát hivatott fedezni. Előrelépés azóta sem történt, bár vannak határozott elképzelések arra, hogy végre ne életmód legyen a segélyen élés, hanem tényleg csak átmeneti megoldás. Itt jön az egyik melléktermékek a tehetetlenségnek, szeptemberben újra ellopták azt az igen nagymennyiségű távközlési kábelt, amit februárban már egyszer pótolni kellett. Kispesten megint nem volt tízezer lakásban szolgáltatás, de továbbra sem látunk túl kegyetlen üldözést a fémtolvajokkal szemben.
Egy kicsit tekintsünk vidékre is, pontosabban egy igen nagy vidéki városra. Miskolcról olvashattunk beszámolót, méghozzá (sajnos) nem urbanlegendekkel tűzdelve. A realitás minden képzelet felülmúl, és láthatjuk, hogy bűnözésért és egy város lecsúszásáért szintén nem kell a tengerentúlra utazni. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a város mára élhetetlenné vált amiatt, hogy a vezetés és a hatóságok tétlenül nézik végig, amint a bűnözés növekszik. A jövő évre nem kívánhatunk mást, mint hogy a tendencia megforduljon. Nem véletlen, hogy ma már a legerősebb jóindulattal is nehéz előítéletek nélkül élni.Hogy ne kelljen többé bulvárlapot olvasni, megszületett a Celeb Carrier Creator, a program, ami olyan véletlenhíreket generál nekünk, amik rögtön mehetnének is egy hasonló kaliberű kiadvány címlapjára. Később a program alapján elkészült ennek az a verziója, amivel már közvetlenül a weboldalunkra generálódnak a hírek, és már kész is a saját online bulvármédia.
A médiában elindult az új Megasztár, és amint láttuk, az életkori feltétel lassan már annyi sincs, hogy valaki szobatiszta legyen. Voltak is belőle balhék és viták, és azt is láthattuk, hogy amennyiben az ego veszélyes sugárzó anyag lenne, akkor a legifjabb versenyzőt és anyukáját a naprendszeren kívülre kellene száműzni. Néha azt gondolom, hogy így is. Sajnos a celebeket is kimentették a dzsungelből, hiába bíztunk benne, hogy legalább egy részük odaveszik. A TV2 azért továbbra is viccel, sorra gyártja a bebukott műsorokat, és nézettségben sorra dönti meg önálló negatív rekordjait.
Láthatjuk, hogy 9 gyermekkel is lehet élni, méghozzá boldogan, és nem száz évvel ezelőtt, hanem 2009-ben. 2009-ben, amikor mindig nincs vége a Tocsik-féle ügynek, ami pedig már lassan a történelemkönyvekben is benne lesz. Nem baj, ez senkit sem érdekel, hiszen azóta az állam viccesebb dolgokra is elszór ennyi pénzt. Például nem elég a szociális segélyek felháborító volta, most már kölcsönt is terveznek, amit ebből lehetne visszafizetni. Visszafordult az idő, és egy speciális magyar kommunizmust akarunk megvalósítani, ahol a közjavakból és a munkából mindenki képességei és akarata szerint részesül. Sajnos dolgozni éppen ezért nem akar senki. Annyira nem, hogy az emberek akkor sem mennek el dolgozni, ha megvonják tőlük a segélyt. Egyszerűen a munka számukra rangon aluli.Na de legalább visszaesett a színesfémlopás. Ugyan a kormány nem tett semmit ellene, de a gazdasági válság annyira visszavetette a fémek iránti keresletet, hogy a köztéri szobor, vasúti sín, telefonkábel hulladék fém ára a béka feneke alá került. Már nem éri meg lopni gyűjteni.
Úgyhogy a vonatokat sem akadályozza, hogy eltűntek a kábelek, mennek mint a villám. Illetve mennének, ha egy Gaskó nevű önjelölt zavarkeltő nem használná a saját érdekeiben a villanyvasutat arra, hogy megbénítson egy országot. Ezzel a vasutasok végre kivívták maguknak a teljes ország ellenszenvét, és egyúttal felhívták a parlament figyelmét arra, hogy még mindig képtelen volt egy életképes sztrájktörvényt alkotni.
Valahol itt zárul az év, eljött az év végi vásárlási hajrá, és lehetett eladósodni. Nem baj, majd jövőre egy szebb és jobb világban visszafizetjük! Minden jót neked Magyarország! Jövőre ugyanitt reméljük összefoglalhatjuk a 2009-es esztendőt.
Hóbelevanc 2008 – II. rész
2008.12.30. 13:30
Már csak napok kérdése, és menthetetlenül 2009 lesz. Ebből az alkalomból egy kicsit visszatekintünk a 2008-as évre, mivel is sokkolta a magyar lakosság önmagát, mivel tömte meg a média a fejeket, és milyen és az élet itt, a Balkánon innen, miközben úgy érezzük, hogy inkább azon túl élünk.
A véletlenek különös játéka, hogy ebben az évben pontosan 365 post született eddig :) Lássuk akkor, hogy a munka ünnepétől nyár végéig mit is tudhattunk meg. A linkekre kattintva a cikkek teljes terjedelemben olvashatóak, és természetesen a hozzá tartozó nagyon sok kommenttel együtt.
Rögtön májusban megtudhattuk, hogy a közpénz az kicsi országunkban könnyen válik magántulajdonná, csak hozzáállás kérdése. Így történhetett meg, hogy Dömös önkormányzata megépítette a köz pénzén az utakat a településen, majd egyszer csak úgy döntött, hogy zavaró ez a sok turista arrafelé. Így nagy ötlettől vezérelve lezárta a település utcáit, oda csak a helyiek hajthatnak be, mivel a sorompó az sorompó. Hogy fokozzák a „nincs itt helyed idegen” életérzést a látogatókban, a lenti parkoló ezzel együtt fizetőssé tették. A parkolóba történő behajtás kedvcsinálása végett pedig a maradék útvonalakat megállni tilos táblákkal díszítették ki. Ezzel megnyerték részemről a legkreténebb magyar település címet. Mindezt törvényesen megtámogatva.A Népszabadság objektivitásáról mindig is voltak kétségeim, de az internetre kivetendő új adóval kapcsolatban végképp megmutatták, hogy csak az a statisztika igaz, amit ők hamisítanak meg. Miközben az internetes fórumok tele vannak ellenséges hangokkal, és nincs is támogató szó, a fent említett lap felmérése bebizonyította, hogy a magyar emberek szeretnék, ha a netszolgáltatásukra extra adót vetnének ki.
Az autó - főleg állami pénzen - nagyon jó dolog. Ekkor nem bánik a jövendőbeli használó csínján az extrákkal. Így történhetett meg, hogy Nagykanizsa polgármestere egy sportos járgányt rendelt meg egy vagyonért. Megtudhattuk, hogy óriási felnik és brutális sportos motor nélkül már nem lehet tárgyalásra menni, és a sílécnek való hely is szériatartozék egy városatya autójában. Mindezt a mi zsebünkből.
Az év nagy szerzői jogi áttörése, hogy az Egon és Dönci alkotói a teljes filmet legálisan letölthetővé tették, a mobiltelefonon nézhető verziótól kezdve a HD változatokig. Nagyon üdvözölendő cselekedet, hogy végre az szélmalomharc helyett valaki az értelmes irányba indult el.
Örök téma, hogy az állam sokat költ segélyekre. Ezen túl még többet szeretne, és szeretné, ha országunk iskolázatlan ingyenélőkkel lenne tele. Ennek a nem túl örömteli folyamatnak a kezdeteként kitaláltak olyan támogatást, ami csak olyan szülőknek jár, akik nem végeztek 8 általánosnál többet. Én sajnos bőven lecsúsztam, így csak nemtetszésemet tudom kifejezésre juttatni.
Apropó film. Sírnak a mozik és a multiplexek, mert kevés a néző. Mindenki okolnak, csak gondolkozni ne kelljen. Például azon, hogy mennyi család engedheti meg magának, hogy megnézzen együtt bő 5000 forintért egy filmet. Egyszerűbb azt mondani, hogy ha nem lenne letöltés, akkor minden milyen szép lenne. Azt biztosan komolyan gondolják, hogy ekkor hirtelen leesne valahonnét az a havi 10.000, amiből elmehet a család havonta 2 filmet megnézni. Ahelyett, hogy például csak egyszer az életben kipróbálnák, hogy a harmadáig feltöltött nézőtér nem lenne-e tele, ha mondjuk feleznék a jegyárakat.Van, amiben eljön az igazság pillanata. Végre a bíróság kimondta, hogy nem frankó embereket azzal zaklatni, hogy 4 éve és 11 hónapja tényleg ott parkoltak-e valahol, és meg van-e még nekik a parkolójegy. Ezen túl csak 1 évre visszamenőleg lehet ilyet benyújtani, és a folyamatban lévő tízezres nagyságrendű bírósági ügyet lezárták. A parkoltató cégek sírnak, mi meg örülünk, mert egyszer 2008-ban jogállamban érezhettük magunkat.
Azért nem megy minden ilyen egyszerűen. Cett barátunk megpróbált valamit elintézni a hivatalban úgy, hogy az utánajárás miatt ne kelljen neki átutazni az országon, és kivennie egy hét szabadságot. Elég naiv volt, amikor először neki futott, hogy túlessen azon a szokásos procedúrán, amikor is Magyarországon 1-2 évente valami hülye indokkal ki kell cserélni egy okmányt. Végül sikerrel járt, de nem volt egyszerű eset.
Kiderült, hogy populista politikusaink akár nyomtatnának is pénzt, csak azért, hogy többet lehessen adni az embereknek. Igaz, hogy a nyomtatás helyett egyszerűbben el sem vennék, például úgy, hogy megfeleznék az áfát. Hogy mi lenne mindennek a fedezete? Kuss! Magyar ember nem kérdez, csak örül, amikor adnak. Majd hitelből fedezzük, ahogy eddig. És jöhetnek okosok tényleges csomagokkal, amivel tényleg milliárdokat lehetne előteremteni, ők erről legfeljebb előadásokat tarthatnak. Ugyanis ezek a csomagok nem populisták, hanem realisták. Ez pedig nem kell a magyar embernek, ő feltétlenül államcsődig szeretné húzni. Inkább kihúzta magát büszkén Gyöngyös, hogy elűzte a külföldi tőkét haza. Minek oda gyár, az emberek úgy sem akarnak dolgozni, hiszen ők alapvetően jobban szeretik a segélyt. Azt a segélyt, ami játékgépben, kocsmában vagy a másik végletben a luxuslimuzin tankjában végzi. Mert a magyar állam olyan gazdag, hogy eme kiadásokat is készséggel támogatja.Nem baj, legalább van idő munka helyett színesfémet keresni, és azt vinni a gyűjtőhelyre. Magyarországon itt végzik a vasúti sínek, köztéri szobrok, telefonkábelek és társaik. Szerencsére egyre több az összehangolt akció, így sikerült ebben is egy picit előbbre lépni. A megoldást majd csak az év vége hozta meg, de erről majd következő alkalommal.