Velős pacal light
2009.01.05. 11:30
Az élelmiszer előállítás és a kereskedelem mindig szolgál számunkra bosszantó újdonságokkal, amire nem árt odafigyelni, ha nem akarjuk otthon észrevenni, hogy már megint megvezettek. Megfelelő boltban való koncentrálás segít, hogy felismerjük kedvenc termékünk méretváltozását. Ma már ugyanis nem divat a termék árát emelni, inkább az azt tartalmazó doboz megy össze. Így lehet például, hogy fél literesnek kinéző tejfölös dobozból már van 375 grammos is, és még sorolhatnánk azokat az ágazatokat, amit utolért a zsugorítás csodája. Mégis van egy terület, ahol nem csak lehúznak, hanem el akarják velünk néha hitetni, hogy ez még jó is nekünk. Ezek a különböző termékek, amikben az addig drága anyagot olcsóbbra cserélik, és beadják nekünk, hogy az attól már rögtön egészségesebb is lett.
A történet régre nyúlik vissza, amikor a nagy "karcsúság mozgás nélkül" őrület azt kezdte el sugározni az embereknek, hogy lehet ész nélkül zabálni és tespedni egyszerre úgy, hogy közben karcsúak maradunk. A dolgunk csupán annyi, hogy ne együnk cukrot. Elkezdték mindenbe rakni az édesítőszert, ami csak folyik, és aztán abba is, ami nem. Így megjelentek a diétás üdítők, amin büszkén hirdetik, hogy de jó a vevőnek, mert ettől nem fog hízni. Közben szó sem esik róla, hogy így sokkal olcsóbb legyártani, mert nem kell bele drága cukrot rakni. Arról most ne is kezdjünk el vitatkozni, hogy a tipikusan használt édesítőszerek milyen hatást váltanak ki, mert az erről szóló tanulmányok megítélése attól függ, hogy ki fizette. Ha az élelmiszeripar, akkor semmi baj nincs, ha a fogyasztóvédők, akkor agydaganatot okoz. Az igazság nyilván a kettő között van, például tény, hogy nagy mennyiségben mérgezőek, kisebb mennyiségben hashajtóhatásúak. A legnagyobb baj nem is az, hogy az üdítő ezzel készül, de lassan savanyúságot sem lehet olyat kapni, ami ne édesítőszerrel készülne, és még büszkén hirdetik is rajta. Nem győzi az ember figyelni az üvegen és a zacskón, hogy mi is van benne. Ugyanis a hiedelmekkel ellentétben sokkal többen vannak, akiknél allergiás reakciót okoz, ha más nem, akkor például az üdítő maga okozza a szomjúságot.
De ezzel nincs vége. Ha a végképp lefölözött tejet már nem lehet használni, mert zsír és szárazanyag az nem maradt benne, akkor lesz belőle light joghurt. De ezt nem kell titokban tartani, el kell hitetni, hogy ettől most fitt és egészséges lesz a fogyasztó, és ezek után már nem is kell neki rendszeresen táplálkozni, elég ha időnként benyom egy ilyet. A gyomorfekély megjelenésekor meg majd rá lehet fogni másra. A tejtermékek területén amúgy is nagy a szórás, zsírtartalomban és minőségben szinte lehetetlen azt rögzíteni, hogy melyik dobozban és zacskóban mi van. „Félzsíros” címszóval több tízféle túrót találunk, és a tejföl minősége is akkora szórást mutat, hogy 1-1 ismeretlen márkába merészség belenyúlni.
És akkor eljutottunk odáig, hogy szerencsés az a termék, aminek alapanyag még járt a négylábú tejtermelő gép tőgyében. Mert divatos lett klasszikusan tejből előállított ételeket ismeretlen eredetű növényekből készíteni. Így lehet, hogy ma már a tejszínes flakonon meg kell nézni, hogy látott-e tehenet valaha, mert lehet, hogy növényi zsírból vagy részben abból készült. De kérem szépen, ha a vevő olajozni akarja a kávéját vagy a süteményét, akkor majd leönti azzal. Igaz, ez megint csak olcsóbb, el lehet gondolkodni, hogy miért. Ugyanígy már sajtnak kinéző valamit is lehet növényi alapanyagokból készíteni, amin elvileg világosan fel kellene tűntetni, hogy az valójában nem az, aminek látszik. Szegény nyugdíjasunk, aki azonban nem ebben a zord világban szocializálódott, meg sem gondolja, hogy a trappista sajtnak tűnő olcsó valami az csupán a képzelet, vagyis a növényi zsír hidrogenizálásának az eredménye.
Mérgünkben innánk is egy kis alkoholt, magyarosan egy jó kis pálinkát. Végre nem lehet akármit pálinkának hívni, ma már nevén kell nevezni a pálinka ízű szeszesitalt, de nem biztos, hogy ez mindenkinek egyértelmű. Már a magyar népmesék ideje óta tudjuk, hogy levest azt kőből is lehet főzni, és ez nagyjából igaz az alkoholra is. Majdnem bármiből előállítható, és ezt már csak aromásítani kell, és kész az italt, amitől módosul a tudatállapotunk. Igaz szilvát soha nem látott, nem is magokból készült, sőt kaktuszból sem. Egyszerűen hülyít, funkcióját betölti. Nem árt azért figyelni, mert a piacon korábban hagyományos előállítással készülő italok összetétele is változhat úgy, hogy az üvegen ezt csak az apró betű jelzi. Ettől még akkor sem menekülünk, ha a könnyedebb italokat szeretjük, mert sör címén ma már lehet mindenféle löttyöt árulni, aminek az íze inkább egy szennyezettebb ásványvízre hasonlít, mintsem az ismert, nemes, aranyszínű nedűre.
Ezek után mit is üzenhetnénk a gyártóknak? Nem akarunk mi fogyasztók kalóriamentes velős pacalt, lehet benne koleszterin. Hozzá az uborka jó cukrosan, nem kell édesítőszer. Majd inkább lemozogjuk, módjával esszük, esetleg következő reggel csak joghurtot tolunk az arcunkba. De abból is csak szigorúan nem lightot. Utána egy hagyományos sört legördítenénk, esetleg egy kupica jófajta italt. A kávénkba is jó a cukrozott tehénszármazék, mert mi ilyen maradiak vagyunk. De legfőképpen nem akarjuk a fél vásárlást azzal tölteni, hogy azt lessük, megint hogyan spóroltak rajtunk úgy, hogy még el is akarják hitetni, hogy az jó nekünk.
A bejegyzés trackback címe:
https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr90858510
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BigOne 2009.01.05. 12:33:44
Akkor még nem is tértél ki arra, hogy mennyi szart lehet kapni, ami elvileg az, de mégsem. Száraztészta fronton reklámozzák, hogy "ez nem ragad", mintha ennek nem kellene természetesnek lenni. A sornak ezzel nincs vége.
Labasmaz 2009.01.05. 12:48:07
Nezzetek meg pl. a virsliket, hany olyan van, amiben nincs "szojafeherje" ill. "borke". Auchanban lehet kapni vagy 20 fele virslit, altalaban 1 vagy 2 van olyan, ami tenyleg csak husbol keszul a feliratai alapjan, es van mondjuk meg 3, amiben csak allati eredetu az alapanyag, szoja nincs benne.
Es ez megintcsak egyetlen, kiragadott pelda...

Cartman (ex Cartman) 2009.01.05. 13:00:35
Yeeeeeeaaaaaaaaaaaaaaahhhhhhhhhhhhhhhh!!!
Max. respect. Csak félek, nem jut el a címzettekhez. Az utolsó bekezdést pedig ólomba kéne önteni...

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.01.05. 13:19:31
A pia pont jó irányba mozdult, mert nem is olyan régóta nem lehet ráírni az ízesített ipari alkoholra azt, hogy "pálinka". Már csak a sörökre kellene nagyobb betűkkel ráírni, hogy hol készült, hogy a rövidlátók is kiszúrhassák, ha csak a licence velké popovicein (de hogy pont a legjobb cseh sört gyalázzák meg!).
Sajnos, a tejszínhab-front nagyon rosszul áll.
Anyám karácsonykor csinált tök finom somlóit, egy egész csöbörrel, és nehogy élvezhető legyen, tejszínhab helyett "cukrász hab"-ot vett hozzá (a bolti eladónők tanácsára), aminek konkrétan víz íze volt, tényleg csak arra volt jó, hogy ne legyen száraz a cucc.
De van rosszabb is: kisfalunkba' a Coop boltban egyszerűen nem lehet tejszínhabot kapni, 2-3 fajta növényi spray van a polcon.
Kérem, kapcsolja ki.

tompus 2009.01.05. 13:30:45
Nagyon jó poszt!
Utálom, hogy a vásárlás 5-ször annyi ideig tart, mint korábban, mert mindenen meg kell nézni az összetételt.
A "Nagymama szörpje" nevű csoda is édesítőszerrel készült. Az én nagymamám azt sem tudta, hogy mi az. Kristálycukorral édesített mindent.
A múltkor már láttam ketchup light-ot is, édesítőszerrel.
A tejszínhab front valóban katasztrofális. A hipermarketekben 20% alatt van a valódi tejszínhab aránya.
A "legszebb" emlékem, amikor a fagyasztott rák halpép volt rákaromával.

MissMarple 2009.01.05. 13:32:10
Éppen Szilveszterkor dobtam egy hátast a Spárban vásárolt francia salátától. Kiszedem a tányéromra, nagyon fura íze van. Nézem a dobozt, ott virít rajta, hogy édesítőszerrel készült.
Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.01.05. 13:37:18
OFF: szerintem a régi dizájn jobb volt mint ez a nagyon sötét alapon nagyon sűrű nagyon világos betűs...
ON: teljes mértékben egyetértek, és felháborítónak tartom hogy kis boltokban nem lehet tejszínhabot, vajat, és lassan már tejet sem kapni, mert van izéhab, izémargarin, meg izéreggeli ital ami milyen jó, mert egészséges és olcsó. Pedig én alapjaiban kisbolt- és magyartermék-párti vagyok a tesco gazdaságos és tesco fitt szarságokkal szemben, nem hiszem el hogy nincs piaca a nem műanyag nem fitt nem ócsógazdaságos termékeknek.
A kedvencem amikor még mindezt megfejelik ostoba eladókkal: valami közepes boltban kerestem volna vajat a hűtőben, nem látok sehol egy darabot sem. Pont ott állt viszont egy eladónak kinéző emberke, aki pakolta egy raklapról a joghurtokat és más termékeket a hűtőbe, gondoltam megkérdezem, hátha most jött. A válasz az "elnézést, vajat hol találok?" kérdésre: "-Hát itt van legalább hat féle, milyen kell?" - és mutatja nekem a margarinos polcot, hogy még én érezzem magam hülyén hogy a szememet majd kiszúró hatféle termék felől érdeklődöm... No comment.

ponindex 2009.01.05. 13:40:32
Az igazi nagy truváj, a cukormentes energiaital kimaradt! Pedig a legnevesebb gyártók is készítenek ilyen változatokat...
Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.05. 13:42:18
Én is irogattam már a témában
azbeszt.blog.hu/2008/06/11/atbaszunk_jol
azbeszt.blog.hu/2008/06/07/magyar_seggbe_magyar_lofaszt_1
azbeszt.blog.hu/2008/06/05/k_35
és tervezek továbbiakat is, szóval nagyon szíven talált ez a post! Döbbenetes élmény igazi ételeket enni néha, javaslom mindenkinek kipróbálásra. Néha már idehaza is lehet minőségi élelmiszert kapni, de sajnos nagyon elvétve. Ami engem ezen felül mostanában leginkább elkeserít az a mirelitszarok terjedése. Sajnos kezdjük utolérni a "fejlett nyugatot" és idehaza is sikk lesz lassan a mikróba bebaszható "vacsora". Ócsó és gyorsan kész van, csak ez számít...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.05. 13:43:56
Cukrot nem olyan régóta használ az emberiség édesítésre, előtte méz volt. Most az is megérne egy misét!
Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.01.05. 13:50:41
A termék csökkentése megmaradó ár mellett mindenhová begyűrűzött: a cigi is csak 19 szál, a 100-as papírzsepiben csak 90 van, és ezt nem reklámozzák, kicsit sem.
Perillustris 2009.01.05. 13:54:39
Kb. 5 éve leemeltem a polcról egy egész trappista sajtot.
Otthon lereszeltem egy tekintélyes darabot belőle, mert én sok sajttal szeretem a melegszendvicset.
Beraktam a sütőbe. Pár perc múlva benéztem, hogy pirul-e, s nagyon meglepődtem. Meglepődtem, ugyanis az általam sajtnak vélt termék undorító zsíros-olajos tócsává változott a kenyéren.
Alaposabban szemügyre véve a "sajt" csomagolását már egyértelmű volt, hogy itt szó sincs semmiféle sajtról, a cimkén is más megnevezés volt.
Aljasak, mert a csomagolás szándékosan a megszokott termékekre emlékeztet.
Azóta már több ismerősöm és barátom hűtőjéből kidobattam a hasonló szarokat, ők is legalább annyira meglepődtek, mint én.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.05. 13:56:47
Jut eszembe, vaj és tejszínhab fronton: én itt élek a város közepén (Rákóczi tér), és a csarnokban van házi készítésű vaj, igazán finom, igazi sajt, rendes tej, és nem drágábban,mint az egyéb, mű-szar.Vajat, sajtot, egyebeket meg is lehet kóstolni!
Tejszínhab: zacskós megoldás, és felvered, ráadásul úgy ízesíted, ahogy akarod. A "kinyomom és kész" nagyon elterjedt, sosem gondoltam volna, hogy ilyen lusták az emberek...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.05. 13:58:41
@Perillustris:
Nemrég volt ugye a "reggeli ital" botrány, amikor kötelezték a gyártókat, meg a kereskedőket a termék markáns megkülönböztetésére és elkülönítésére a tejtől. Ez ekkor meg is történt, mára meg kezdenek ezek a fostrágyák visszakúszni a hűtőpultokba...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.05. 14:01:02
@Lesley:
Én nagyon-nagyon finnyás vagyok kajaügyben, de a flakonos tejszínhab adott esetben nagyon jól tud jönni. Persze lehet kapni igazi, isteni tejszínt, kis .33-as műanyag flakonban, ami olyan sűrű, hogy szinte krém. Csak az a baj vele, hogy elég gyorsan romlik, nagyon tervezni kell a felhasználását.

Perillustris 2009.01.05. 14:10:08
@Before:
A permeátum, mint alapanyag sosem tűnt el, a "kakaós tej" megnevezést se bagyon lehet már látni pont emiatt, mert "kakaós ital" van helyette.
A másik oldalon meg azt látjuk, hogy a csatornába önti a termelő a friss, szirszarmentes tejet.
Mi - bár az átlagosnál aktívabbak és nyitottabbak vagyunk - csodát nem tehetünk, de rengeteget elérhetünk, ha megpróbáljuk tudatos(abb) fogyasztóvá nevelni a körülöttünk lévőket.
Szélmalomharcnak tűnhet, de jobb mint kussban ülni.

Perillustris 2009.01.05. 14:12:25
@Before: a maradék tejszínt bele kell önteni egy nagy pohár - tejjel készült - kakaőba, nagyon finom lesz.
Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.05. 15:00:56
Fel tudom használni, bár nemegyszer elfeledkezek róla. Ez az átka, hogy megszoktuk a kényelmes, de ipari megoldásokkal hosszú lejárati idejűvé varázsolt cuccokat.
Dave_hu (törölt) 2009.01.05. 20:14:26
a cukormentes nem feltétlen szar, mert egy csomó terméket feleslegesen sóznak (mogyoró, vaj, túró), cukroznak (gyümölcskonzerv, szörp, lekvár). Mindenből van jó minőség (pl. Bakony tejtermékek, meg olyan lekvárok, amik 100% gyümölcsből vannak, nem pedig cukor meg ipari kocsonya aromával.)
Csokiból is ekkora a szórás, sok még kakaóvajt sem lát, hanem cukrozott margarin az egész.
Emberek ez az élelmiszeripar: tizedfilléreken múlik, hogy megveszik e amit gyártasz, és tudod, hogy nem fognak pl. 100ft-ot adni egy pohár joghurtért, amikor 40-ért is van valami szar, amibe mű joghurtkulúra meg aroma van szinezékkel.
Keresni kell, és nem a mennyiségre menni: a jobb minőség táplálóbb, elég belőle kevesebb is.
Még valami: az kimaradt, a postból, hogy nem elsősorban azért üzlet az édesitő a cégeknek, mert olcsóbb előállitani, hanem mert a cukormentesből kvázi lelekiismeretfurdalás nélkül 2x-3x többet eszel, mint a simából. Ez volt profi kommunikáció ebben: amikor már a nyugat elhizott és inkább nem evett volna, akkor benyomták az egyél többet és mégis jó lesz taktikát, és bejött. Ennek amugy semmi köze a "reggeli ital" és növényi sajt dologhoz, ott az volt a lényeg, hogy legyen sajt 600ft-ért és tej 69-ért.

Raha92 · http://www.jabjab.blog.hu 2009.01.06. 10:28:20
Lesley, a csarnokban vásárolva is tudsz mellényúlni.
Egy ideig a Szabadság hídnál levő nagycsarnok mellett dolgoztam. A hátsó bejáratnál "őstermelők" kínálták a diót, sajtot, tejet, ilyesmit. Fejkendős nénik, kucsmás bácsik. Na ők soha nem termeltek semmit. A kereskedő reggel a Mercivel odaviszi őket, kiteszi a máshol olcsóbban megvásárolt árut (még azt is el tudom képzelni hogy dobozos tejfölt kiöntenek egy nagy kondérba és azt árulják házinak). Szóval kimérve lehet tejfölt vagy túrót venni, de biza azok nem organikus termékek, csak durva nagy átvágás, egy műsor azért, hogy kétszeres árat adj ugyanazért a termékért...

Asidotus 2009.01.06. 23:14:08
Apró megjegyzésem a cikk elejéhez:
Ha nem eszel kevesebb kalóriát, akkor nem fogsz fogyni. Mozgással nem lehet, ezt még Schobert Norbi is leírta a könyvében, pedig ő elég sokat keres a fitness-cuccaival. Meg saját tapasztalatom is ezt támasztja alá. Dolgoztam napi 12 órát (heti 57-et!) nagyon nehéz fizikai munkát, és a pocak maradt, annak ellenére, hogy nem ettem többet, mint előtte (csak minimálissal).

Délibáb 2009.01.15. 16:13:29
Bocsánat, kövezzetek meg, én az ilyen háborgástól nagyon ideges leszek.
Egyrészt, a vásárló akkor van becsapva, ha a termék csomagolásán lévő információ hamis - vagyis a tejfölre 200 g vn írva, de csak 180 g van a dobozban - vagy akkor, ha nincs ráírva mondjuk a sajtra, hogy az valójába nem tejből, hanem valami növényi cuccból van.
Kettő, elég nagy álszentség úgy csinálni, mintha nem lehetne minőségi termékeket kapni. Egyrészt vannak erre specifikus "ínyencboltok", másrészt láttam én már hipermarketben is igazi serrano sonkát. Persze nem is 600 ft kilója, mint a noname párizsinak. Vagy másképpen, mit gondoltok, 600 ft/kg-ért színhúsból fogják csinálni a párizsit? Komolyan.
Szerintem egy átlagos, felnőtt magyar ember képes
a) olvasni
b) eldönteni, hogy olcsó, de rosszabb minőségű, vagy drága, de prémium árut akar. Esetleg még az is megtörténhet, hogy valaki
direkt félzsíros túrót szeretne, nem?
Akkor lenne igazad, ha csak egyféle lenne, vagy becsapnáak a csomagoláson, de egyik sem igaz. Szóval épp ezért ezt a nyafogást rém gyerekesnek látom, mert ha az ember kicsit tudatosabb, s kevésbé lusta, akkor nem kell ileneken sírni.

movhu 2009.01.15. 16:21:41
@Délibáb: Tudod az átlagos vásárló, akikből sokan vannak az ismerőseim és rokonaim között is, nem tudja megkülönböztetni, mert számára a kinézet dominál.
Azaz ő megveszi a "tejszínhabot", mert az van a képen, és nem érti miért nem jó. Akkor kell felvilágosítani, hogy nem is látott tehenet. Ugyanez igaz az összes termékre. Sokan vették kilószámra a sajt jellegű növényi zsíros készítményt is.
Nekem szeméyk szerint a boltban már azt kell csinálni, mint a könyvtárban, bele kell olvasni mindenbe. Ez a bajom, nem olvasni akarok a boltba járni.

Délibáb 2009.01.16. 09:57:52
movhu: Nem kényelmes, ez tény. De én mégis az öngondoskodás mellett vagyok. Ezt nem lehet lustaságból elvetni, és aztán felháborodni, hogy óvónéni, engem bántanak a csomagolással, mert ez már nem az ovi.
Másrészt ne dramatizáld túl a címkeolvasást sem: az emberek nagy része kipróbál valamit, és ha jó, onnantól azt veszi. Ha nem, akkor meg másikat. Azért nekem nem tart két napig a heti bevásárlás, pedig meg szoktam nézni, mit veszek.