Majd meglátjuk, ahogy haladunk befelé, vajon miket rejteget? Milyen lesz?
Ha olyan jó mint az átsétálás, akkor nagy gond nem lesz.

Romlott annyit sajnos a hallása, hogy csukott ablakok mellett nem hallja tisztán a durrogtatást, leengedett redőnnyel meg a villogás sem zavarja.

Nekem már nem, mint ahogy az első képen látszik is.
Gyalog kellett hogy hazasétáljunk, mert túlontúl jólesett nekem a sör. Pedig ugye olyan mértékig félrecsúszott fogpótlással, amint az első kép mutatja, nem volt egyszerű meginni.

Később társasága akadt, érkezett egy vendég kutyus -talán lesz róluk közös kép is valahol Pöti tarsolyában- lett nagy ismerkedési est. Mindaddig mígnem Zsömi mint korelnök befenyítette a jövevényt.
Utána mindketten kerestek maguknak egy szimpatikus lábtörlőt pihenni és átduzzogtak az új esztendőbe.
Meg kell még említsem, hogy a hazaúttól kicsit tartottam, nem annyira a rakéták okán, mint inkább a távolság miatt. Ám nem volt gond.
A hajnali három hűvöse és a honvágy, kora ellenére is adott akkora töltést Zsöminek, hogy úgy húzott át a városon mint a vadludak.
Csak alacsonyabban. Fitt még az öregúr!
Nálunk is jól elszeparálva vészelték át a petárdazivatart a kutyusaink, név szerint: Sári , Pille, na és a mi vendégkutyusunk is a nagyfülü Lili. :)
VálaszTörlésNincs más választásunk. A petárdát betiltani nem lehet, nem is fogják. Így hát marad az, hogy felelősen gondolkodunk és gondoskodunk a kedvencekről.
TörlésNem is értem, hogy olyan protkó mellett hogy tudtál sörözni? :D sör? miért nem pezsgő? :)
VálaszTörlésBoldog új évet Mindannyiótoknak! :)
Mikor ittam kivettem. :) Azért sör, mert én sörivó vagyok. A bort szinte egyáltalán nem. A jó és igazi pálinkát nagyon módjával. Összeférhetetlen a sörrel! A pezsgő meg különleges ital. Alkalomra. Az alkalom meg jelen esetben a 00 óra 00 perc. :)
TörlésBoldog új esztendőt nektek is! :)