Aznapra úgy határoztunk, megnézzük milyenek is a kilátásaink? Kilátókkal magasított csúcsokat kerestünk s közben másztuk meg a Kisistók néven nevezett magaslatot Gyenesdiás felett, hol a Fénykeresztet felállították 2010-ben.
Az a nap amolyan hőségtúra lett, mert a kereszttől egy bezárt kőfejtőn át a Festetics kilátóba és utána a Nagymező átszelésével a Berzsenyi kilátóhoz vezetett az út. Hőség, por, veríték gyaloglás s csak inni meg inni. Szerencsére a Nagymezőn gondoltak a tikkadt vándorra, ott friss vizet lehet "tankolni". Az első képről én lemaradtam ugyan, de a másodikon már ott vagyok félprofilban.
Mára azt hiszem ennyi elég is lesz a tegnapi kép megfejtéséhez, legközelebb meg megmutatom, mondjuk a kőbányát.
A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!
Keresés ebben a blogban
Témakörök
Természet
(396)
Deseda
(361)
Gombák
(220)
Horgászat
(201)
Úton
(167)
Madarak
(153)
Családi
(135)
Gasztronómia
(116)
Vártúrák
(108)
vegyes
(107)
F-1
(106)
Gépek
(101)
Kvár
(96)
Zsömi
(96)
D.arborétum
(76)
Kedvenceink
(75)
Állati
(75)
Somogyban
(74)
miEz?
(68)
tréfás
(64)
virág
(54)
"Állati"
(52)
St.földön
(46)
+jegyzÉs?
(43)
Veterán
(37)
feljegyzÉs
(37)
vitriol
(32)
Királynő
(30)
Történetek
(30)
COVIDnapok
(19)
görBee
(19)
retro
(18)
Hadban
(16)
Pomáz
(16)
Három kérdés
(11)
Budapest
(8)
Bikal
(7)
Drótszamár
(7)
KérdÉs?
(5)
??????
(4)
Balaton
(3)
Finomságok
(3)
Plitvice
(3)
h s s
(3)
Deseda Horgászat Madarak
(1)
közélet
(1)
2013. augusztus 8., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Még ilyet nem is láttam! Fénykereszt,,,A neve is szép! Tetszik!
VálaszTörlésNem messze tőle van egy oszlop, rajta napcellákkal, napközben feltölt, éjjel világít. :)
TörlésAha ! Mifelénk jártál? Boldog ember !
VálaszTörlésNem messze. Kivételesen nem másztunk fel sem Rezi, sem Tátika várába.
Törlés