Drótszamár

Azzal a lendülettel, ahogy lezártam a horgászidőszakot, lezártam azt a fejezetet, nyitottam egy másikat. Pontosabban újranyitottam.
Újraindítom a kerékpáros "karrierem". Azt is, ideiglenesen hagytam abba ...hány esztendeje is már?
Jobb nem is belegondolni!
Inkább abba, miként is kezdődött?

Kisiskolás koromban lettem a kerékpározás "szerelmese".
Apám használt egy Csepel Túra kerékpárt. Szolgálati birigli volt, de néha lenyúltam. Nagyszüleimnél. Méretben nem igazán illettünk össze, de ugyebár nem minden a méret! Először megtanultam egyensúlyozni vele. A pedálon állva gurultam a lejtőn, fék helyett meg leugrottam ha túl közel merészkedett valami. Lévén férfi kerékpár megpróbálkoztam a váz alatti tekeréssel, de az nekem nem igen hozott sikert, viszont vitt sok "zománcot". Rólam.
Nyár végére összeszedtem a bátorságom, meg addigra pár hiányzó centit is. Annyi kellett ahhoz, hogy a vázat átlépve épp leérjen a lábam a pedálokra, de az ülésre nem ért fel a glottos. Nem baj! Majd állva! Csodák csodájára ment a dolog. Néha beakadt a kormányvég a kerítésbe, vagy egy kóbor meggyfába, de hát ugye ez a szépsége. Én mindig is nagyon gyorsan szoktam bátorságra szert tenni. Most is az történt. Másnap már szívfájdalom nélkül fordultam rá a Hadastyán közre. Tudni kell, hogy a köz meglehetősen lejtős volt.
Szépen gyorsultam! A lábam meg rövid volt a kontrázáshoz. Még inkább a technikám. Szóval nem ment a kontra. Még szebben gyorsultam!
Kiderült, az első fék inkább csak kötelező kellék. Csodálatosan gyors voltam! Oszt elfogyott a köz! A Hadastyán köz ugyanis alul a Szent László utcába torkollik. Derék! Szögben. Mai napig nem értem, miként tudtam elfordulni akkora sebességgel, de ha becsukom a szemem, akkor most is látom azt a szép kátrányos villanyoszlopot amelyik vadászott rám!

Azért megtanultam rendesen biciklizni. Kisebb szünet következett, mert lévén a szegénység, nem tellett biciklire. Néha azért rápattanhattam egy-egy kölcsönbringára. Mint azon a nyáron is, amikor először ültem váltósra.
Ritka volt még akkortájt. Valami SR típus volt és egy sporttársé.
Épp Kaposújlakon, a reptéren versenyeztünk. Modelleztem évekig, mint talán már említettem valamikor. Szóval, két start közt elugrottam vízért.
Jól beletapostam az SR-be, hasították a kerekek a füvet, menekültek is a szöcskék. Jobb kezem a kormányon, a balban meg tartottam az üres üveget a mellem előtt. Hopp! A mellső kerék belekapott egy hosszanti barázdába és az vezette. A brázdát a vitorlázógépek csörlőgépes felvontatását szolgáló és leoldáskor lezuhanó drótkötél vágta a talajba. Nyomtam egy nagyot a kormányon és ..... És nem pattant ki a vájatból a kerék, mert laza volt a kormányt tartó kónuszos csavar. A kormány kifordult, én pedig felfordultam. Tíz pontos esés volt. Gyönyörű íven, át a kormány fölött, talajfogás mellen és csúszás. Csakhogy ... ! Csakhogy a mellem és a talaj közt volt az üveg. Ripityára ment és én csúsztam a cserepeken. Trikóban! Nyár volt, meleg volt. Még csúsztam, de már azon gondolkodtam: mennyi idő alatt fogok elvérezni? Érthető talán, de kissé izgultam mikor felálltam. Leráztam a trikómba akadt cserepeket, majd lerántottam a trikót is. Ugyanis nem piroslott! Azóta is értetlenkedek, mert egy karcolás nem sok, de annyi sem esett rajtam.
Viszont mehettem vissza üvegért.

Végre, aztán vége szakadt a nagy szegénységnek! Maradt még belőle, de egy biciklit már kiszorítottak a szülék. Szuper!
Szovjet gyártmányú Daru bicikli volt. Erős, masszív! Persze nem váltós, de kit érdekelt? Engem nem. Kellett is a masszív szerkezet, mert erősen rákaptunk a  terepezésre. Pali barátommal és tettestársammal többet voltunk terepen, mint közúton. Sokat jártunk Szarkavárra a motokrossz pályára. Tudni kell, Európai szinten is hírhedten kemény pálya volt. Na hát, mi ott gyakoroltuk a terepbiciklizést, meg a halálfélelmet. Néha.
Mint akkor, mikor lejöttem a "siratófal" néven elhíresült meredélyen.
Annyira meredek volt, hogy néha a 250-es gépek hanyatt estek rajta felfelé menet. Ott akartam én lejönni. Le is jöttem. Mondjuk fele részt szálltam.
Mikor felálltunk a tetőn induláshoz és lenéztem, hát .... Majdnem inamba szállt! Olyannyira meredek volt, középütt egy hajlattal, hogy a hajlat alatti rész nem is látszott egy darabon. Jó ideig hergeltük egymást, majd nekiengedtem a gépet. Már azt sem értettem miként maradtam két keréken, de azt sem, miként maradt benn a két kerék a vázban? Pali sem érthette, mert nem jött utánam. Megértettem! Ha valaki megértett, hát én igen!

Nos kérem, ezt a töretlen sportpályafutást indítom most újra. Kivéve a fentebb felemlegetett történéseket. Voltak még szép esetek -mesélés közben előjön-, majd alkalomadtán lejegyzem. Most azonban "elgurulok"!