Ugrás a tartalomhoz

2014–2015-ös Európa-liga (selejtezők)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2014–2015-ös Európa-liga selejtezőit négy fordulóban bonyolították le 2014. július 3. és augusztus 29. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2014–2015-ös Európa-liga csoportkörébe.

Fordulók és időpontok

[szerkesztés]
Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. forduló 2014. június 23. 2014. július 3. 2014. július 10.
2. forduló 2014. július 17. 2014. július 24.
3. forduló 2014. július 18. 2014. július 31. 2014. augusztus 7.
Rájátszás 2014. augusztus 8. 2014. augusztus 21. 2014. augusztus 28.

1. selejtezőkör

[szerkesztés]

Ebben a körben 78 csapat vett részt. Sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján három csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Azerbajdzsán İnter Bakı
Szlovákia Spartak Trnava
Szerbia FK Čukarički
Szlovénia FC Koper
Albánia Flamurtari Vlorë

Andorra Sant Julià
Moldova FC Tiraspol
Málta Hibernians
Grúzia Szioni Bolniszi
Montenegró Čelik Nikšić

Kazahsztán Sahtyor Karagandi
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
Málta Birkirkara
Liechtenstein FC Vaduz
Grúzia Csihura Szacshere

Magyarország Diósgyőri VTK
Örményország Sirak
Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Észak-Macedónia FK Turnovo
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa

Észak-Macedónia Metalurg Szkopje
Albánia Kukësi
Montenegró Budućnost Podgorica
Horvátország RNK Split
Bulgária Litex Lovecs

San Marino Folgore
Andorra UE Santa Coloma
Kazahsztán Kajrat Almati
Moldova Veris Chișinău
Örményország Mika

Bulgária Botev Plovdiv
Örményország Pjunik
Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo
Moldova Zimbru Chișinău
Szlovénia Rudar Velenje
Magyarország Ferencváros

Kazahsztán Asztana FK
Málta Sliema Wanderers
Észak-Macedónia Skendija 79
Montenegró Lovćen Cetinje
Albánia Laçi
San Marino Libertas

5. csoport 6. csoport 7. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Luxemburg Differdange 03
Norvégia Rosenborg
Svédország Brommapojkarna
Észak-Írország Linfield
Írország Derry City
Észtország Nõmme Kalju

Lettország FK Jelgava
Izland Fram Reykjavík
Feröer B36 Tórshavn
Finnország VPS
Wales Aberystwyth Town FC
Litvánia Atlantas

Skócia Aberdeen FC
Luxemburg Jeunesse Esch
Norvégia Tromsø IL
Litvánia Ekranas
Finnország MYPA
Wales Bangor City

Írország Dundalk
Izland Stjarnan
Észak-Írország Crusaders
Észtország Santos Tartu
Feröer ÍF Fuglafjørður
Lettország Daugava Rīga

Izland FH
Svédország IFK Göteborg
Finnország Honka
Írország Sligo Rovers
Norvégia FK Haugesund
Lettország Daugava Daugavpils

Luxemburg Fola Esch
Feröer Víkingur
Litvánia Banga Gargždai
Észtország Sillamäe Kalev
Wales Airbus UK Broughton
Észak-Írország Glenavon

1. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]

A sorsolást 2014. június 23-án tartották. A párosítások győztesei a 2. selejtezőkörbe jutottak.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Szioni Bolniszi Grúzia 4–4 (i.g.) Albánia Flamurtari Vlorë 2–3 2–1
FC Tiraspol Moldova 3–6 Azerbajdzsán İnter Bakı 2–3 1–3
Hibernians Málta 2–9 Szlovákia Spartak Trnava 2–4 0–5
FK Čukarički Szerbia 4–0[s1 1] Andorra Sant Julià 4–0 0–0
Čelik Nikšić Montenegró 0–9[s1 1] Szlovénia FC Koper 0–5 0–4
FK Turnovo Észak-Macedónia 1–4 Grúzia Csihura Szacshere 0–1 1–3
Sirak Örményország 1–6 Kazahsztán Sahtyor Karagandi 1–2 0–4
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 0–5 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg 0–2 0–3
Diósgyőri VTK Magyarország 6–2 Málta Birkirkara 2–1 4–1
FC Vaduz Liechtenstein 4–0 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa 3–0 1–0
Veris Chișinău Moldova 0–3 Bulgária Litex Lovecs 0–0 0–3
UE Santa Coloma Andorra 0–5 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje 0–3 0–2
Kajrat Almati Kazahsztán 1–0 Albánia Kukësi 1–0 0–0
Folgore San Marino 1–5 Montenegró Budućnost Podgorica 1–2 0–3
RNK Split Horvátország 3–1 Örményország Mika 2–0 1–1
Botev Plovdiv Bulgária 6–0 San Marino Libertas 4–0 2–0
Željezničar Sarajevo Bosznia-Hercegovina 1–0[s1 1] Montenegró Lovćen Cetinje 0–0 1–0
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–3 Moldova Zimbru Chișinău 2–1 0–2
Sliema Wanderers Málta 2–3 Magyarország Ferencváros 1–1 1–2
Pjunik Örményország 1–6 Kazahsztán Asztana FK 1–4 0–2
Rudar Velenje Szlovénia 2–2 (t. 2–3) Albánia Laçi 1–1 1–1 (h.u.)
Differdange 03 Luxemburg 2–3 Litvánia Atlantas 1–0 1–3
VPS Finnország 2–3 Svédország Brommapojkarna 2–1 0–2
B36 Tórshavn Feröer 2–3 Észak-Írország Linfield 1–2 1–1
Fram Reykjavík Izland 2–3 Észtország Nõmme Kalju 0–1 2–2
Rosenborg Norvégia 6–0 Lettország FK Jelgava 4–0 2–0
Derry City Írország 9–0 Wales Aberystwyth Town FC 4–0 5–0
Aberdeen FC Skócia 8–0 Lettország Daugava Rīga 5–0 3–0
Santos Tartu Észtország 1–13 Norvégia Tromsø IL 0–7 1–6
Crusaders Észak-Írország 5–2 Litvánia Ekranas 3–1 2–1
Stjarnan Izland 8–0 Wales Bangor City 4–0 4–0
Jeunesse Esch Luxemburg 1–5 Írország Dundalk 0–2 1–3
MYPA Finnország 1–0 Feröer ÍF Fuglafjørður 1–0 0–0
FH Izland 6–2 Észak-Írország Glenavon 3–0 3–2
Sillamäe Kalev Észtország 4–4 (i.g.) Finnország Honka 2–1 2–3 (h.u.)
Banga Gargždai Litvánia 0–4 Írország Sligo Rovers 0–0 0–4
Víkingur Feröer 3–2 Lettország Daugava Daugavpils 2–1 1–1
IFK Göteborg Svédország 2–0 Luxemburg Fola Esch 0–0 2–0
Airbus UK Broughton Wales 2–3[s1 1] Norvégia FK Haugesund 1–1 1–2
  1. a b c d A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

1. selejtezőkör, 1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. július 1.
17:45
Sliema Wanderers Málta 1–1 Magyarország Ferencváros
Ohawuchi Gól : 39' 39' (1–0)
Jegyzőkönyv
Nalepa Gól : 77' 77'


2014. július 1.
17:45
Jeunesse Esch Luxemburg 0–2 Írország Dundalk
(0–0)
Jegyzőkönyv
Towell Gól : 59' 59' (11-esből) Gól : 72' 72'


2014. július 1.
18:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–1 Moldova Zimbru Chișinău
Vručina Gól : 45+5' 45+5'
Mitrov Gól : 47' 47'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Grossu Gól : 50' 50' (11-esből)


2014. július 3.
16:00
Sirak Örményország 1–2 Kazahsztán Sahtyor Karagandi
Déblé Gól : 85' 85' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Topcagić Gól : 71' 71'
Malyi Gól : 83' 83'


2014. július 3.
16:00
Kajrat Almati Kazahsztán 1–0 Albánia Kukësi
Darabayev Gól : 89' 89' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
16:00
Pjunik Örményország 1–4 Kazahsztán Asztana FK
Papikyan Gól : 68' 68' (0–1)
Jegyzőkönyv
Nusserbayev Gól : 40' 40'
Dzholchiev Gól : 67' 67'
Foxi Gól : 71' 71'
Kurdov Gól : 84' 84'


2014. július 3.
16:30
Veris Chișinău Moldova 0–0 Bulgária Litex Lovecs
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
17:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 0–2 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
(0–0)
Jegyzőkönyv
Wagner Lago Gól : 74' 74' Gól : 89' 89'


2014. július 3.
17:00
Santos Tartu Észtország 0–7 Norvégia Tromsø IL
(0–4)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 14' 14' Gól : 44' 44'
Johansen Gól : 22' 22'
Moldskred Gól : 24' 24'
Drage Gól : 56' 56'
Norbye Gól : 75' 75'
L. Johnsen Gól : 79' 79'



2014. július 3.
17:30
Čelik Nikšić Montenegró 0–5 Szlovénia FC Koper
(0–2)
Jegyzőkönyv
Palčič Gól : 21' 21'
Halilović Gól : 37' 37'
Ćovilo Gól : 50' 50' Gól : 86' 86'
Guberac Gól : 87' 87'


2014. július 3.
17:30
MYPA Finnország 1–0 Feröer ÍF Fuglafjørður
Abdulahi Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
17:30
Sillamäe Kalev Észtország 2–1 Finnország Honka
Ratnikov Gól : 32' 32'
Kabayev Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kabashi Gól : 82' 82'


2014. július 3.
18:00
FK Turnovo Észak-Macedónia 0–1 Grúzia Csihura Szacshere
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kutchukhidze Gól : 31' 31'



2014. július 3.
18:00
VPS Finnország 2–1 Svédország Brommapojkarna
Strandvall Gól : 53' 53'
Parikka Gól : 54' 54'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kouakou Gól : 33' 33'


2014. július 3.
18:45
Botev Plovdiv Bulgária 4–0 San Marino Libertas
Ognyanov Gól : 25' 25' Gól : 51' 51'
Tsvetkov Gól : 58' 58'
Pedro Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
19:00
Szioni Bolniszi Grúzia 2–3 Albánia Flamurtari Vlorë
Isiani Gól : 27' 27' Gól : 30' 30' (2–1)
Jegyzőkönyv
Veliu Gól : 20' 20'
Kuqi Gól : 74' 74'
Shehaj Gól : 90+3' 90+3'



2014. július 3.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 3–0 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa
Sutter Gól : 6' 6'
Schürpf Gól : 8' 8' Gól : 72' 72'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
19:00
Rosenborg Norvégia 4–0 Lettország FK Jelgava
Pedersen Gól : 23' 23'
Søderlund Gól : 44' 44' Gól : 54' 54' (11-esből)
Jensen Gól : 73' 73'
(2–0)
Jegyzőkönyv




2014. július 3.
19:45
Airbus UK Broughton Wales 1–1 Norvégia FK Haugesund
Johnson Gól : 29' 29' (1–1)
Jegyzőkönyv
Bamberg Gól : 43' 43'
Nantporth, Bangor
Játékvezető: Antti Munukka (finn)


2014. július 3.
20:00
Hibernians Málta 2–4 Szlovákia Spartak Trnava
Cohen Gól : 49' 49'
Failla Gól : 50' 50'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Sabo Gól : 11' 11' (11-esből) Gól : 13' 13'
Vlasko Gól : 36' 36'
Mikinič Gól : 88' 88'



2014. július 3.
20:00
RNK Split Horvátország 2–0 Örményország Mika
Glumac Gól : 39' 39'
Vojnović Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
20:00
Rudar Velenje Szlovénia 1–1 Albánia Laçi
Klinar Gól : 17' 17' (1–0)
Jegyzőkönyv
Adeniyi Gól : 89' 89'


2014. július 3.
20:00
B36 Tórshavn Feröer 1–2 Észak-Írország Linfield
Lawal Gól : 72' 72' (0–1)
Jegyzőkönyv
Mulgrew Gól : 38' 38'
Carvill Gól : 88' 88'


2014. július 3.
20:00
Víkingur Feröer 2–1 Lettország Daugava Daugavpils
F. Justinussen Gól : 23' 23'
Olsen Gól : 59' 59'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kokins Gól : 56' 56'





2014. július 3.
20:45
Aberdeen FC Skócia 5–0 Lettország Daugava Rīga
Logan Gól : 34' 34'
McGinn Gól : 49' 49'
Rooney Gól : 53' 53' (11-esből) Gól : 90+2' 90+2'
Hayes Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
20:45
Crusaders Észak-Írország 3–1 Litvánia Ekranas
Cockcroft Gól : 23' 23'
Owens Gól : 43' 43'
Coates Gól : 57' 57'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Šušnjar Gól : 87' 87'



2014. július 3.
21:15
Fram Reykjavík Izland 0–1 Észtország Nõmme Kalju
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fábio Prates Gól : 61' 61'


2014. július 3.
21:15
Stjarnan Izland 4–0 Wales Bangor City
Finsen Gól : 14' 14' (11-esből) Gól : 55' 55'
Gunnarsson Gól : 16' 16'
Björgvinsson Gól : 70' 70'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 3.
21:15
FH Izland 3–0 Észak-Írország Glenavon
I. Óskarsson Gól : 83' 83'
Guðnason Gól : 90' 90' Gól : 90+3' 90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv

1. selejtezőkör, 2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. július 8.
20:45
Linfield Észak-Írország 1–1 Feröer B36 Tórshavn
Carvill Gól : 17' 17' (1–0)
Jegyzőkönyv
Lawal Gól : 48' 48' (11-esből)


2014. július 10.
14:30
Sahtyor Karagandi Kazahsztán 4–0 Örményország Sirak
Finonchenko Gól : 12' 12' Gól : 49' 49'
Konysbayev Gól : 29' 29'
Pokrivač Gól : 45+1' 45+1'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
15:00
Asztana FK Kazahsztán 2–0 Örményország Pjunik
Dzholchiev Gól : 13' 13'
Shomko Gól : 79' 79'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
16:00
Mika Örményország 1–1 Horvátország RNK Split
S. Karapetyan Gól : 45+1' 45+1' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bilić Gól : 87' 87'



2014. július 10.
17:00
Daugava Daugavpils Lettország 1–1 Feröer Víkingur
Žatkins Gól : 60' 60' (0–0)
Jegyzőkönyv
A. Olsen Gól : 88' 88'




2014. július 10.
17:30
Ekranas Litvánia 1–2 Észak-Írország Crusaders
Kochanauskas Gól : 60' 60' (0–0)
Jegyzőkönyv
Heatley Gól : 55' 55' Gól : 71' 71'


2014. július 10.
17:30
Honka Finnország 3–2  (h. u.) Észtország Sillamäe Kalev
Äijälä Gól : 45' 45'
Mombilo Gól : 90' 90'
Porokara Gól : 105' 105'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sidorenkov Gól : 25' 25'
Kabayev Gól : 120' 120'


2014. július 10.
18:00
İnter Bakı Azerbajdzsán 3–1 Moldova FC Tiraspol
Dashdemirov Gól : 79' 79'
Tskhadadze Gól : 83' 83' (11-esből)
Huseynpur Gól : 90' 90'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bulat Gól : 6' 6'




2014. július 10.
18:00
Atlantas Litvánia 3–1 Luxemburg Differdange 03
Gnedojus Gól : 10' 10'
Papšys Gól : 62' 62'
Maksimov Gól : 88' 88'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Caillet Gól : 81' 81'


2014. július 10.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 2–2 Izland Fram Reykjavík
Felipe Nunes Gól : 10' 10'
Wakui Gól : 53' 53'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ómarsson Gól : 25' 25'
T. Bjarnason Gól : 64' 64'


2014. július 10.
18:00
FK Jelgava Lettország 0–2 Norvégia Rosenborg
(0–1)
Jegyzőkönyv
Jensen Gól : 29' 29'
Diskerud Gól : 73' 73'


2014. július 10.
18:00
FK Haugesund Norvégia 2–1 Wales Airbus UK Broughton
Agdestein Gól : 7' 7'
Sema Gól : 56' 56'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pearson Gól : 14' 14'


2014. július 10.
18:30
Daugava Rīga Lettország 0–3 Skócia Aberdeen FC
(0–3)
Jegyzőkönyv
Rooney Gól : 22' 22' Gól : 40' 40' Gól : 45' 45'


2014. július 10.
19:00
Flamurtari Vlorë Albánia 1–2 Grúzia Szioni Bolniszi
Shehaj Gól : 85' 85' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ugulava Gól : 56' 56'
Kuqi Gól : 83' 83' (öngól)


2014. július 10.
19:00
Zimbru Chișinău Moldova 2–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Amani Gól : 5' 5'
Pașcenco Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
19:00
Brommapojkarna Svédország 2–0 Finnország VPS
Larsson Gól : 64' 64'
Petrović Gól : 78' 78'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
19:00
Tromsø IL Norvégia 6–1 Észtország Santos Tartu
Espejord Gól : 13' 13'
Drage Gól : 23' 23'
Moldskred Gól : 28' 28'
Wangberg Gól : 54' 54' Gól : 79' 79'
Andersen Gól : 57' 57'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Alve Gól : 39' 39'


2014. július 10.
19:00
Fola Esch Luxemburg 0–2 Svédország IFK Göteborg
(0–0)
Jegyzőkönyv
Vibe Gól : 76' 76'
Mahlangu Gól : 81' 81'


2014. július 10.
19:30
Spartak Trnava Szlovákia 5–0 Málta Hibernians
Mikovič Gól : 12' 12'
Sabo Gól : 21' 21' Gól : 90+2' 90+2'
Vlasko Gól : 28' 28'
Mikinič Gól : 85' 85'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
19:30
Birkirkara Málta 1–4 Magyarország Diósgyőri VTK
Camenzuli Gól : 44' 44' (1–1)
Jegyzőkönyv
Elek Gól : 30' 30'
Husić Gól : 62' 62'
Barczi Gól : 66' 66'
Marjanović Gól : 90+1' 90+1'


2014. július 10.
19:30
Kukësi Albánia 0–0 Kazahsztán Kajrat Almati
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
19:45
Aberystwyth Town FC Wales 0–5 Írország Derry City
(0–2)
Jegyzőkönyv
Duffy Gól : 11' 11'
B. McNamee Gól : 14' 14'
Patterson Gól : 60' 60' Gól : 85' 85' Gól : 87' 87' (11-esből)


2014. július 10.
19:45
Bangor City Wales 0–4 Izland Stjarnan
(0–0)
Jegyzőkönyv
Rauschenberg Gól : 53' 53'
Björgvinsson Gól : 68' 68' Gól : 81' 81'
Jóhannsson Gól : 85' 85'


2014. július 10.
20:00
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 0–1 Liechtenstein FC Vaduz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Hasler Gól : 89' 89'


2014. július 10.
20:00
ÍF Fuglafjørður Feröer 0–0 Finnország MYPA
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
20:00
Sligo Rovers Írország 4–0 Litvánia Banga Gargždai
Keane Gól : 45+1' 45+1'
Greene Gól : 72' 72'
North Gól : 83' 83'
Cawley Gól : 89' 89'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
20:30
FC Koper Szlovénia 4–0 Montenegró Čelik Nikšić
Štromajer Gól : 10' 10'
Galešić Gól : 17' 17' (11-esből) Gól : 90+4' 90+4'
Pučko Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
20:30
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 3–0 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Zakarić Gól : 17' 17'
M. Marić Gól : 29' 29' Gól : 56' 56'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
20:30
Libertas San Marino 0–2 Bulgária Botev Plovdiv
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tsvetkov Gól : 64' 64'
Filip Filipov Gól : 88' 88'



2014. július 10.
20:45
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 2–0 Andorra UE Santa Coloma
Naumoski Gól : 19' 19'
Simonovski Gól : 34' 34'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 10.
20:45
Dundalk Írország 3–1 Luxemburg Jeunesse Esch
Massey Gól : 8' 8'
Byrne Gól : 37' 37'
Mountney Gól : 45+1' 45+1'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Zydko Gól : 55' 55'


2014. július 10.
20:45
Glenavon Észak-Írország 2–3 Izland FH
Braniff Gól : 58' 58'
Bradley Gól : 60' 60'
(0–2)
Jegyzőkönyv
I. Óskarsson Gól : 3' 3'
Emilsson Gól : 37' 37' Gól : 69' 69' (11-esből)


2014. július 11.
19:45
Litex Lovecs Bulgária 3–0 Moldova Veris Chișinău
Mendy Gól : 27' 27'
Jordán Gól : 63' 63' Gól : 74' 74'
(1–0)
Jegyzőkönyv

  • A mérkőzést eredetileg július 10-én 19:45-kor kezdődött volna, de a heves esőzések miatt másnapra halasztották.[3]

2. selejtezőkör

[szerkesztés]

Ebben a körben 80 csapat vett részt. Az első forduló 39 továbbjutójához 41 csapat csatlakozott. Sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján nyolc csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Lengyelország Lech Poznań
Norvégia Molde FK
Fehéroroszország Dinama Minszk
Svédország IFK Göteborg (T)
Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo (T)

Magyarország Győri ETO
Szlovénia Gorica
Finnország MYPA
Észtország Nõmme Kalju (T)
Észak-Macedónia Metalurg Szkopje (T)

Csehország Slovan Liberec
Norvégia Tromsø IL (T)
Románia Petrolul Ploiești
Izland FH (T)
Izrael Hapóél Beér-Seva

Horvátország RNK Split (T)
Fehéroroszország Nyoman Hrodna
Szlovákia Košice
Feröer Víkingur (T)
Albánia Flamurtari Vlorë (T)

Románia CFR Cluj
Skócia Motherwell FC
Észak-Írország Crusaders (T)
Ausztria SV Grödig
Grúzia SZK Zesztaponi

Szlovákia Spartak Trnava (T)
Szerbia FK Jagodina
Izland Stjarnan (T)
Svédország Brommapojkarna (T)
Szerbia FK Čukarički (T)

Törökország Bursaspor
Horvátország Rijeka
Hollandia Groningen
Svédország AIK
Azerbajdzsán Neftçi

Észak-Írország Linfield (T)
Skócia Aberdeen FC (T)
Szlovénia FC Koper (T)
Magyarország Ferencváros (T)
Grúzia Csihura Szacshere (T)

5. csoport 6. csoport 7. csoport 8. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Norvégia Rosenborg (T)
Ciprusi Köztársaság Omónia
Svájc FC Luzern
Ukrajna Zorja Luhanszk
Csehország Mladá Boleslav

Skócia St. Johnstone
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg (T)
Írország Sligo Rovers (T)
Montenegró Budućnost Podgorica (T)
Albánia Laçi (T)

Belgium Zulte-Waregem
Oroszország FK Krasznodar
Bulgária CSZKA Szofija
Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Kazahsztán Sahtyor Karagandi (T)

Litvánia Atlantas (T)
Észtország Sillamäe Kalev (T)
Lengyelország Zawisza Bydgoszcz
Moldova Zimbru Chișinău (T)
Norvégia FK Haugesund (T)

Izrael Hapóél Tel-Aviv
Bulgária Litex Lovecs (T)
Szerbia Vojvodina
Lengyelország Ruch Chorzów
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk

Kazahsztán Asztana FK (T)
Magyarország Diósgyőri VTK (T)
Liechtenstein FC Vaduz (T)
Szlovákia FK Trenčín
Írország Derry City (T)

Dánia Esbjerg fB
Svédország Elfsborg
Horvátország Hajduk Split
Görögország Asztérasz Trípolisz
Ausztria St. Pölten

Azerbajdzsán İnter Bakı (T)
Bulgária Botev Plovdiv (T)
Írország Dundalk (T)
Kazahsztán Kajrat Almati (T)
Finnország RoPS

Jegyzetek
  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

2. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]

A sorsolást 2014. június 23-án tartották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Győri ETO Magyarország 1–3 Svédország IFK Göteborg 0–3 1–0
Molde FK Norvégia 5–2 Szlovénia Gorica 4–1 1–1
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 2–2 (i.g.)[s2 1] Bosznia-Hercegovina Željezničar Sarajevo 0–0 2–2
Nõmme Kalju Észtország 1–3 Lengyelország Lech Poznań 1–0 0–3
Dinama Minszk Fehéroroszország 3–0 Finnország MYPA 3–0 0–0
Nyoman Hrodna Fehéroroszország 1–3 Izland FH 1–1 0–2
RNK Split Horvátország 2–1[s2 1] Izrael Hapóél Beér-Seva 2–1 0–0
Slovan Liberec Csehország 0–4[s2 1] Szlovákia Košice 0–1 0–3
Víkingur Feröer 2–1 Norvégia Tromsø IL 0–0 2–1
Petrolul Ploiești Románia 5–1 Albánia Flamurtari Vlorë 2–0 3–1
FK Čukarički Szerbia 2–5 Ausztria SV Grödig 0–4 2–1
CFR Cluj Románia 1–0 Szerbia FK Jagodina 0–0 1–0
Motherwell FC Skócia 4–5 Izland Stjarnan 2–2 2–3 (h.u.)
SZK Zesztaponi Grúzia 0–3[s2 1] Szlovákia Spartak Trnava 0–0 0–3
Brommapojkarna Svédország 5–1[s2 1] Észak-Írország Crusaders 4–0 1–1
Aberdeen FC Skócia 2–1 Hollandia Groningen 0–0 2–1
Bursaspor Törökország 0–0
(t.: 1–4)
Grúzia Csihura Szacshere 0–0 0–0 (h.u.)
Neftçi Azerbajdzsán 3–2 Szlovénia FC Koper 1–2 2–0
Linfield Észak-Írország 1–2 Svédország AIK 1–0 0–2
Rijeka Horvátország 3–1 Magyarország Ferencváros 1–0 2–1
Budućnost Podgorica Montenegró 0–2 Ciprusi Köztársaság Omónia 0–2 0–0
Mladá Boleslav Csehország 6–1 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg 2–1 4–0
FC Luzern Svájc 2–2
(t.: 4–5)
Skócia St. Johnstone 1–1 1–1 (h.u.)
Laçi Albánia 1–5 Ukrajna Zorja Luhanszk 0–3 1–2
Rosenborg Norvégia 4–3 Írország Sligo Rovers 1–2 3–1
Atlantas Litvánia 0–3 Kazahsztán Sahtyor Karagandi 0–0 0–3
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 3–2 Norvégia FK Haugesund 0–1 3–1
Zulte-Waregem Belgium 5–2 Lengyelország Zawisza Bydgoszcz 2–1 3–1
Sillamäe Kalev Észtország 0–9 Oroszország FK Krasznodar 0–4 0–5
CSZKA Szofija Bulgária 1–1 (i.g.) Moldova Zimbru Chișinău 1–1 0–0
Derry City Írország 1–6 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk 0–1 1–5
Ruch Chorzów Lengyelország 3–2 Liechtenstein FC Vaduz 3–2 0–0
Asztana FK Kazahsztán 3–1[s2 1] Izrael Hapóél Tel-Aviv 3–0 0–1
FK Trenčín Szlovákia 4–3 Szerbia Vojvodina 4–0 0–3
Litex Lovecs Bulgária 2–3 Magyarország Diósgyőri VTK 0–2 2–1
Botev Plovdiv Bulgária 2–3 Ausztria St. Pölten 2–1 0–2
Asztérasz Trípolisz Görögország 3–5[s2 1] Finnország RoPS 1–1 2–4
Dundalk Írország 2–3[s2 1] Horvátország Hajduk Split 0–2 2–1
Kajrat Almati Kazahsztán 1–2 Dánia Esbjerg fB 1–1 0–1
Elfsborg Svédország 1–1
(t.: 4–3)
Azerbajdzsán İnter Bakı 0–1 1–0 (h.u.)
  1. a b c d e f g h A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör, 1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. július 17.
15:00
Asztana FK Kazahsztán 3–0 Izrael Hapóél Tel-Aviv
Cañas Gól : 16' 16' (11-esből)
Nusserbayev Gól : 58' 58'
Beysebekov Gól : 69' 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
16:00
Kajrat Almati Kazahsztán 1–1 Dánia Esbjerg fB
Knežević Gól : 50' 50' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Fellah Gól : 90+2' 90+2'


2014. július 17.
17:00
Košice Szlovákia 0–1 Csehország Slovan Liberec
(0–0)
Jegyzőkönyv
Jarolím Gól : 83' 83' (11-esből)

Játékvezető: Jesús Gil Manzano (spanyol)


2014. július 17.
17:00
Neftçi Azerbajdzsán 1–2 Szlovénia FC Koper
Abdullayev Gól : 45+1' 45+1' (1–2)
Jegyzőkönyv
Galešić Gól : 24' 24'
Palčič Gól : 41' 41'


2014. július 17.
17:00
Laçi Albánia 0–3 Ukrajna Zorja Luhanszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sheta Gól : 23' 23' (öngól)
Ljubenović Gól : 47' 47'
Boli Gól : 75' 75'


2014. július 17.
17:30
Dinama Minszk Fehéroroszország 3–0 Finnország MYPA
Udoji Gól : 25' 25'
Stasevich Gól : 61' 61' (11-esből)
Nikolić Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
17:30
Budućnost Podgorica Montenegró 0–2 Ciprusi Köztársaság Omónia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Roberto Gól : 36' 36'
Lobjanidze Gól : 79' 79'


2014. július 17.
17:30
FK Trenčín Szlovákia 4–0 Szerbia Vojvodina
Simon Gól : 20' 20' Gól : 53' 53' Gól : 60' 60'
Jairo da Silva Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 1–0 Lengyelország Lech Poznań
Wakui Gól : 81' 81' (0–0)
Jegyzőkönyv




2014. július 17.
18:00
Ruch Chorzów Lengyelország 3–2 Liechtenstein FC Vaduz
Zieńczuk Gól : 19' 19'
Stawarczyk Gól : 20' 20' Gól : 74' 74'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Muntwiler Gól : 16' 16'
Stahel Gól : 59' 59'


2014. július 17.
18:00
RoPS Finnország 1–1 Görögország Asztérasz Trípolisz
Lahdenmäki Gól : 2' 2' (1–1)
Jegyzőkönyv
Khalifa Sankaré Gól : 10' 10'


2014. július 17.
18:00
Elfsborg Svédország 0–1 Azerbajdzsán İnter Bakı
(0–1)
Jegyzőkönyv
Georgievski Gól : 29' 29'



2014. július 17.
18:45
Botev Plovdiv Bulgária 2–1 Ausztria St. Pölten
Tsvetkov Gól : 39' 39' (11-esből)
L. Marin Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Segovia Gól : 55' 55'


2014. július 17.
19:00
Nyoman Hrodna Fehéroroszország 1–1 Izland FH
Savitski Gól : 66' 66' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Emilsson Gól : 55' 55'


2014. július 17.
19:00
Brommapojkarna Svédország 4–0 Észak-Írország Crusaders
Rexhepi Gól : 9' 9'
Albornoz Gól : 27' 27'
Larsson Gól : 62' 62'
Bärkroth Gól : 65' 65' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv



2014. július 17.
19:00
Rosenborg Norvégia 1–2 Írország Sligo Rovers
Diskerud Gól : 81' 81' (0–0)
Jegyzőkönyv
Keane Gól : 56' 56'
North Gól : 70' 70'



2014. július 17.
19:30
FC Luzern Svájc 1–1 Skócia St. Johnstone
Schneuwly Gól : 67' 67' (0–0)
Jegyzőkönyv
MacLean Gól : 47' 47'



2014. július 17.
19:45
Litex Lovecs Bulgária 0–2 Magyarország Diósgyőri VTK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Németh Gól : 83' 83'
Grumić Gól : 90' 90'


2014. július 17.
20:00
Víkingur Feröer 0–0 Norvégia Tromsø IL
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
20:00
Győri ETO Magyarország 0–3 Svédország IFK Göteborg
(0–1)
Jegyzőkönyv
Vibe Gól : 8' 8'
J. Johansson Gól : 56' 56'
Mahlangu Gól : 83' 83'
ETO Park, Győr
Játékvezető: Anatoliy Abdula (ukrán)



2014. július 17.
20:30
Molde FK Norvégia 4–1 Szlovénia Gorica
Toivio Gól : 16' 16'
Forren Gól : 37' 37' Gól : 41' 41' (11-esből)
Hoseth Gól : 88' 88'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Majcen Gól : 70' 70' (11-esből)



2014. július 17.
20:30
RNK Split Horvátország 2–1 Izrael Hapóél Beér-Seva
Dujmović Gól : 78' 78'
Bilić Gól : 86' 86' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Buzaglo Gól : 31' 31'



2014. július 17.
20:30
Rijeka Horvátország 1–0 Magyarország Ferencváros
Krstanović Gól : 85' 85' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
20:30
Sillamäe Kalev Észtország 0–4 Oroszország FK Krasznodar
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ari Gól : 9' 9'
Gazinskiy Gól : 39' 39'
Wánderson Gól : 68' 68'
Bystrov Gól : 86' 86'


2014. július 17.
20:45
Motherwell FC Skócia 2–2 Izland Stjarnan
Law Gól : 9' 9' Gól : 19' 19' (2–1)
Jegyzőkönyv
Finsen Gól : 35' 35' (11-esből) Gól : 90+2' 90+2' (11-esből)


2014. július 17.
20:45
Aberdeen FC Skócia 0–0 Hollandia Groningen
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
20:45
Linfield Észak-Írország 1–0 Svédország AIK
Waterworth Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 17.
20:45
Derry City Írország 0–1 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Yanush Gól : 28' 28'


2014. július 17.
20:45
Dundalk Írország 0–2 Horvátország Hajduk Split
(0–1)
Jegyzőkönyv
Caktaš Gól : 9' 9'
Vlašić Gól : 75' 75'



2014. július 17.
21:05
FK Čukarički Szerbia 0–4 Ausztria SV Grödig
(0–1)
Jegyzőkönyv
Nutz Gól : 37' 37' Gól : 90' 90'
Schütz Gól : 80' 80' Gól : 85' 85'

2. selejtezőkör, 2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. július 22.
21:00
Željezničar Sarajevo Bosznia-Hercegovina 2–2 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje
Dodevski Gól : 16' 16' (öngól)
Bajić Gól : 54' 54'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Radeski Gól : 62' 62'
Krste Gól : 90+2' 90+2'


2014. július 24.
14:30
Sahtyor Karagandi Kazahsztán 3–0 Litvánia Atlantas
Topcagić Gól : 46' 46'
Konysbayev Gól : 61' 61'
Murtazayev Gól : 90+3' 90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
15:30
Hapóél Beér-Seva Izrael 0–0 Horvátország RNK Split
Jegyzőkönyv



2014. július 24.
18:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 0–0 Montenegró Budućnost Podgorica
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
18:00
FK Haugesund Norvégia 1–3 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Sema Gól : 47' 47' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Stojčev Gól : 21' 21'
Okić Gól : 36' 36' Gól : 82' 82'




2014. július 24.
19:00
IFK Göteborg Svédország 0–1 Magyarország Győri ETO
(0–0)
Jegyzőkönyv
Andrić Gól : 68' 68'


2014. július 24.
19:00
Lech Poznań Lengyelország 3–0 Észtország Nõmme Kalju
Kędziora Gól : 33' 33'
Hämäläinen Gól : 43' 43'
Kownacki Gól : 90+3' 90+3'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 22.
19:00
Slovan Liberec Csehország 3–0 Szlovákia Košice
Ďubek Gól : 54' 54'
Delarge Gól : 81' 81'
Šural Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
19:00
Tromsø IL Norvégia 1–2 Feröer Víkingur
Wangberg Gól : 51' 51' (0–0)
Jegyzőkönyv
B. Hansen Gól : 60' 60'
Hansson Gól : 77' 77'


2014. július 24.
19:00
Flamurtari Vlorë Albánia 1–3 Románia Petrolul Ploiești
Lena Gól : 37' 37' (1–1)
Jegyzőkönyv
Teixeira Gól : 39' 39'
De Lucas Gól : 83' 83'
Priso Gól : 90' 90'


2014. július 24.
19:00
SV Grödig Ausztria 1–2 Szerbia FK Čukarički
Karner Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bojić Gól : 61' 61'
Stojiljković Gól : 65' 65'



2014. július 24.
19:00
AIK Svédország 2–0 Észak-Írország Linfield
Igboananike Gól : 55' 55'
Goitom Gól : 72' 72'
(0–0)
Jegyzőkönyv




2014. július 24.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 0–0 Lengyelország Ruch Chorzów
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
19:00
Hapóél Tel-Aviv Izrael 1–0 Kazahsztán Asztana FK
Sasha Gól : 57' 57' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 22.
19:00
Esbjerg fB Dánia 1–0 Kazahsztán Kajrat Almati
Ankersen Gól : 38' 38' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
19:30
Spartak Trnava Szlovákia 3–0 Grúzia SZK Zesztaponi
Janečka Gól : 4' 4' Gól : 43' 43'
Sabo Gól : 60' 60' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
19:30
Groningen Hollandia 1–2 Skócia Aberdeen FC
Kieftenbeld Gól : 44' 44' (1–2)
Jegyzőkönyv
Rooney Gól : 26' 26' (11-esből)
McGinn Gól : 33' 33'


2014. július 24.
19:30
Zorja Luhanszk Ukrajna 2–1 Albánia Laçi
Ignjatijević Gól : 74' 74'
Budkivskyi Gól : 87' 87'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Nimani Gól : 85' 85'


2014. július 24.
20:00
Sligo Rovers Írország 1–3 Norvégia Rosenborg
North Gól : 13' 13' (1–1)
Jegyzőkönyv
Helland Gól : 16' 16'
Jensen Gól : 48' 48' Gól : 64' 64'


2014. július 24.
20:00
Zawisza Bydgoszcz Lengyelország 1–3 Belgium Zulte-Waregem
Petasz Gól : 52' 52' (0–1)
Jegyzőkönyv
Plet Gól : 1' 1'
Aneke Gól : 48' 48'
Skúlason Gól : 76' 76'




2014. július 24.
20:15
Hajduk Split Horvátország 1–2 Írország Dundalk
Kouassi Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Hoban Gól : 66' 66'
Byrne Gól : 74' 74'


2014. július 24.
20:30
Gorica Szlovénia 1–1 Norvégia Molde FK
Jogan Gól : 63' 63' (0–0)
Jegyzőkönyv
Agnaldo Gól : 49' 49'


2014. július 22.
20:30
FK Jagodina Szerbia 0–1 Románia CFR Cluj
(0–0)
Jegyzőkönyv
Guima Gól : 81' 81'


2014. július 24.
20:30
FC Koper Szlovénia 0–2 Azerbajdzsán Neftçi
(0–1)
Jegyzőkönyv
Seyidov Gól : 21' 21'
Cardoso Gól : 84' 84'
Bonifika, Koper
Játékvezető: Benoît Millot (francia)


2014. július 24.
20:30
Ferencváros Magyarország 1–2 Horvátország Rijeka
Ugrai Gól : 65' 65' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Krstanović Gól : 20' 20' (11-esből)
Samardžić Gól : 37' 37'


2014. július 24.
20:30
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 0–4 Csehország Mladá Boleslav
(0–1)
Jegyzőkönyv
Skalák Gól : 19' 19'
Ďuriš Gól : 55' 55' Gól : 85' 85'
Rosa Gól : 75' 75'



2014. július 24.
20:45
Crusaders Észak-Írország 1–1 Svédország Brommapojkarna
Coates Gól : 17' 17' (1–1)
Jegyzőkönyv
Rexhepi Gól : 27' 27'
Seaview, Belfast
Játékvezető: Alain Bieri (svájci)



2014. július 24.
21:05
St. Pölten Ausztria 2–0 Bulgária Botev Plovdiv
Segovia Gól : 6' 6' Gól : 55' 55' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
21:15
FH Izland 2–0 Fehéroroszország Nyoman Hrodna
Guðnason Gól : 42' 42'
Björnsson Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 24.
21:15
Stjarnan Izland 3–2  (h. u.) Skócia Motherwell FC
Finsen Gól : 38' 38' (11-esből)
Toft Gól : 85' 85'
A. Jóhannsson Gól : 114' 114'
(1–1, 2–2, 2–2)
Jegyzőkönyv
Hammell Gól : 11' 11'
Ainsworth Gól : 66' 66'

3. selejtezőkör

[szerkesztés]

Ebben a körben 58 csapat vett részt. A második forduló 40 továbbjutójához 18 csapat csatlakozott. Sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján nyolc csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.[4]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Franciaország Olympique Lyonnais
Németország Mainz 05
Ukrajna Csornomorec Odesza
Norvégia Rosenborg (T)
Oroszország FK Krasznodar (T)
Skócia St. Johnstone (T)

Görögország Asztérasz Trípolisz (T)
Csehország Mladá Boleslav (T)
Magyarország Diósgyőri VTK (T)
Törökország Karabükspor
Szlovákia Spartak Trnava (T)
Horvátország RNK Split (T)

Hollandia PSV Eindhoven
Lengyelország Lech Poznań (T)
Anglia Hull City
Olaszország Torino FC
Ciprusi Köztársaság Omónia (T)
Norvégia Molde FK (T)

Izland Stjarnan (T)
Ukrajna Zorja Luhanszk (T)
Szlovákia FK Trenčín (T)
Ausztria St. Pölten (T)
Észak-Macedónia Metalurg Szkopje (T)
Svédország Brommapojkarna (T)

Kazahsztán Asztana FK (T)
Spanyolország Real Sociedad
Csehország Slovan Liberec (T)
Belgium Zulte-Waregem (T)
Görögország Atrómitosz
Moldova Zimbru Chișinău (T)

Skócia Aberdeen FC (T)
Svédország AIK (T)
Románia Astra Giurgiu
Ausztria SV Grödig (T)
Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo (T)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (T)

4. csoport 5. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Csehország Viktoria Plzeň
Svájc Young Boys
Dánia Esbjerg fB (T)
Oroszország Gyinamo Moszkva
Svédország Elfsborg (T)
Horvátország Rijeka (T)

Feröer Víkingur (T)
Izrael Íróní Kirjat Smóná
Románia Petrolul Ploiești (T)
Izland FH (T)
Lengyelország Ruch Chorzów (T)
Ciprusi Köztársaság Ermísz

Belgium Club Brugge
Románia CFR Cluj (T)
Grúzia Csihura Szacshere (T)
Portugália Rio Ave
Horvátország Hajduk Split (T)

Dánia Brøndby IF
Azerbajdzsán Neftçi (T)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T)
Svédország IFK Göteborg (T)
Kazahsztán Sahtyor Karagandi (T)

Jegyzetek
  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

3. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]

A párosításokat 2014. július 18-án sorsolták.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Karabükspor Törökország 1–1 (i.g.) Norvégia Rosenborg 0–0 1–1
RNK Split Horvátország 2–0[s3 1] Ukrajna Csornomorec Odesza 2–0 0–0
St. Johnstone Skócia 2–3 Szlovákia Spartak Trnava 1–2 1–1
Mainz 05 Németország 2–3 Görögország Asztérasz Trípolisz 1–0 1–3
Diósgyőri VTK Magyarország 1–8 Oroszország FK Krasznodar 1–5 0–3
Mladá Boleslav Csehország 2–6 Franciaország Olympique Lyonnais 1–4 1–2
FK Trenčín Szlovákia 1–2 Anglia Hull City 0–0 1–2
Omónia Ciprusi Köztársaság 4–0 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje 3–0 1–0
Brommapojkarna Svédország 0–7[s3 1] Olaszország Torino FC 0–3 0–4
PSV Eindhoven Hollandia 4–2 Ausztria St. Pölten 1–0 3–2
Stjarnan Izland 1–0 Lengyelország Lech Poznań 1–0 0–0
Zorja Luhanszk Ukrajna 3–2 Norvégia Molde FK 1–1 2–1
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 4–3 Görögország Atrómitosz 1–2 3–1 (h.u.)
Real Sociedad Spanyolország 5–2 Skócia Aberdeen FC 2–0 3–2
Asztana FK Kazahsztán 4–1 Svédország AIK 1–1 3–0
Zulte-Waregem Belgium 4–7 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk 2–5 2–2
SV Grödig Ausztria 2–2 (i.g.) Moldova Zimbru Chișinău 1–2 1–0
Astra Giurgiu Románia 6–2 Csehország Slovan Liberec 3–0 3–2
Ruch Chorzów Lengyelország 2–2 (i.g.) Dánia Esbjerg fB 0–0 2–2
Gyinamo Moszkva Oroszország 3–2 Izrael Íróní Kirjat Smóná 1–1 2–1
Young Boys Svájc 3–0 Ciprusi Köztársaság Ermísz 1–0 2–0
Elfsborg Svédország 5–3 Izland FH 4–1 1–2
Petrolul Ploiești Románia 5–2 Csehország Viktoria Plzeň 1–1 4–1
Víkingur Feröer 1–9 Horvátország Rijeka 1–5 0–4
Dinama Minszk Fehéroroszország 3–0 Románia CFR Cluj 1–0 2–0
Neftçi Azerbajdzsán 3–2 Grúzia Csihura Szacshere 0–0 3–2
IFK Göteborg Svédország 0–1 Portugália Rio Ave 0–1 0–0
Club Brugge Belgium 5–0 Dánia Brøndby IF 3–0 2–0
Sahtyor Karagandi Kazahsztán 4–5 Horvátország Hajduk Split 4–2 0–3
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

3. selejtezőkör, 1. mérkőzések

[szerkesztés]

2014. július 31.
16:00
Asztana FK Kazahsztán 1–1 Svédország AIK
Nusserbayev Gól : 42' 42' (1–1)
Jegyzőkönyv
Bahoui Gól : 9' 9'


2014. július 31.
17:00
Neftçi Azerbajdzsán 0–0 Grúzia Csihura Szacshere
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
18:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 3–0 Észak-Macedónia Metalurg Szkopje
Cristóvão Gól : 9' 9' Gól : 57' 57'
Poté Gól : 14' 14'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
18:00
Astra Giurgiu Románia 3–0 Csehország Slovan Liberec
Fatai Gól : 4' 4' Gól : 74' 74' Gól : 81' 81' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
18:00
Ruch Chorzów Lengyelország 0–0 Dánia Esbjerg fB
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
18:00
Gyinamo Moszkva Oroszország 1–1 Izrael Íróní Kirjat Smóná
Kurányi Gól : 71' 71' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kola Gól : 63' 63'


2014. július 31.
18:00
Elfsborg Svédország 4–1 Izland FH
Holmén Gól : 55' 55' (11-esből)
Frick Gól : 70' 70'
Rohdén Gól : 81' 81'
Hedlund Gól : 89' 89' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lennon Gól : 61' 61'



2014. július 31.
19:00
Mladá Boleslav Csehország 1–4 Franciaország Olympique Lyonnais
Rosa Gól : 66' 66' (0–2)
Jegyzőkönyv
Yattara Gól : 9' 9' Gól : 47' 47'
Gonalons Gól : 36' 36'
Umtiti Gól : 67' 67'


2014. július 31.
19:00
FK Trenčín Szlovákia 0–0 Anglia Hull City
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
19:00
Brommapojkarna Svédország 0–3 Olaszország Torino FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Larrondo Gól : 45' 45' (11-esből) Gól : 53' 53'
Barreto Gól : 58' 58'


2014. július 31.
19:00
PSV Eindhoven Hollandia 1–0 Ausztria St. Pölten
de Jong Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
19:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–0 Románia CFR Cluj
Adamović Gól : 54' 54' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
19:00
IFK Göteborg Svédország 0–1 Portugália Rio Ave
(0–1)
Jegyzőkönyv
Koka Gól : 22' 22'


2014. július 31.
19:30
Zorja Luhanszk Ukrajna 1–1 Norvégia Molde FK
Kamenyuka Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv
Svendsen Gól : 88' 88'


2014. július 31.
19:30
Young Boys Svájc 1–0 Ciprusi Köztársaság Ermísz
Nuzzolo Gól : 58' 58' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
20:00
RNK Split Horvátország 2–0 Ukrajna Csornomorec Odesza
Rog Gól : 25' 25'
Belle Gól : 48' 48'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
20:00
Zulte-Waregem Belgium 2–5 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Plet Gól : 40' 40'
Conté Gól : 75' 75'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Halyuza Gól : 4' 4'
Matsveychyk Gól : 12' 12'
Starhorodskyi Gól : 45+4' 45+4'
Yanush Gól : 78' 78'
Guruli Gól : 90+1' 90+1'


2014. július 31.
20:00
Petrolul Ploiești Románia 1–1 Csehország Viktoria Plzeň
Mutu Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kolář Gól : 90+1' 90+1'


2014. július 31.
20:00
Víkingur Feröer 1–5 Horvátország Rijeka
Hansson Gól : 35' 35' (1–2)
Jegyzőkönyv
Lešković Gól : 14' 14'
Kvržić Gól : 45+1' 45+1' Gól : 76' 76'
Jahović Gól : 52' 52'
Kramarić Gól : 81' 81' (11-esből)


2014. július 31.
20:30
Mainz 05 Németország 1–0 Görögország Asztérasz Trípolisz
Okazaki Gól : 45' 45' (1–0)
Jegyzőkönyv



2014. július 31.
20:30
Stjarnan Izland 1–0 Lengyelország Lech Poznań
Toft Gól : 48' 48' (0–0)
Jegyzőkönyv



2014. július 31.
20:30
Real Sociedad Spanyolország 2–0 Skócia Aberdeen FC
Zurutuza Gól : 53' 53'
Canales Gól : 68' 68'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
20:30
Club Brugge Belgium 3–0 Dánia Brøndby IF
Duarte Gól : 14' 14'
Castillo Gól : 30' 30'
Vázquez Gól : 63' 63'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. július 31.
20:45
St. Johnstone Skócia 1–2 Szlovákia Spartak Trnava
Mackay Gól : 90+3' 90+3' (0–1)
Jegyzőkönyv
Schranz Gól : 34' 34' Gól : 63' 63'


2014. július 31.
21:05
SV Grödig Ausztria 1–2 Moldova Zimbru Chișinău
Correa Gól : 89' 89' (0–1)
Jegyzőkönyv
Alexeev Gól : 35' 35'
Handle Gól : 59' 59' (öngól)

3. selejtezőkör, 2. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. augusztus 7.
16:00
Ermísz Ciprusi Köztársaság 0–2 Svájc Young Boys
(0–1)
Jegyzőkönyv
Steffen Gól : 36' 36'
Frey Gól : 66' 66'



2014. augusztus 7.
18:00
FK Krasznodar Oroszország 3–0 Magyarország Diósgyőri VTK
Konaté Gól : 30' 30' Gól : 55' 55'
Ari Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 7.
18:00
Molde FK Norvégia 1–2 Ukrajna Zorja Luhanszk
Gulbrandsen Gól : 43' 43' (1–1)
Jegyzőkönyv
Kamenyuka Gól : 2' 2'
Forren Gól : 89' 89' (öngól)


2014. augusztus 7.
18:00
Slovan Liberec Csehország 2–3 Románia Astra Giurgiu
Šural Gól : 45' 45'
Obročník Gól : 45+3' 45+3'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Enache Gól : 37' 37'
Rus Gól : 83' 83'
Bukari Gól : 89' 89'


2014. augusztus 7.
18:00
Esbjerg fB Dánia 2–2 Lengyelország Ruch Chorzów
Nielsen Gól : 29' 29'
Pušić Gól : 85' 85'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Starzyński Gól : 13' 13' (11-esből)
Surma Gól : 90+5' 90+5'


2014. augusztus 7.
19:00
Rosenborg Norvégia 1–1 Törökország Karabükspor
Helland Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Özmert Gól : 35' 35'


2014. augusztus 7.
19:00
St. Pölten Ausztria 2–3 Hollandia PSV Eindhoven
Segovia Gól : 56' 56'
Kerschbaumer Gól : 90' 90'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Locadia Gól : 28' 28'
Depay Gól : 69' 69'
de Jong Gól : 70' 70'


2014. augusztus 7.
19:00
Lech Poznań Lengyelország 0–0 Izland Stjarnan
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 7.
19:00
AIK Svédország 0–3 Kazahsztán Asztana FK
(0–1)
Jegyzőkönyv
Foxi Gól : 36' 36'
Shomko Gól : 54' 54'
Dzholchiev Gól : 71' 71'


2014. augusztus 7.
19:00
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 2–2 Belgium Zulte-Waregem
Balanovich Gól : 7' 7' Gól : 42' 42' (2–1)
Jegyzőkönyv
Sylla Gól : 40' 40' Gól : 73' 73'


2014. augusztus 7.
19:00
Íróní Kirjat Smóná Izrael 1–2 Oroszország Gyinamo Moszkva
Kahat Gól : 11' 11' (1–2)
Jegyzőkönyv
Kurányi Gól : 22' 22' (11-esből)
Ionov Gól : 30' 30'


2014. augusztus 7.
19:00
Csihura Szacshere Grúzia 2–3 Azerbajdzsán Neftçi
Gabedava Gól : 30' 30' Gól : 50' 50' (1–3)
Jegyzőkönyv
Nfor Gól : 16' 16' Gól : 27' 27' Gól : 38' 38'




2014. augusztus 7.
19:30
Hajduk Split Horvátország 3–0 Kazahsztán Sahtyor Karagandi
Sušić Gól : 14' 14'
Maglica Gól : 36' 36'
Gotal Gól : 90+5' 90+5'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 7.
20:00
Atrómitosz Görögország 1–3  (h. u.) Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Tavlaridis Gól : 86' 86' (0–1, 1–2, 1–3)
Jegyzőkönyv
Duljević Gól : 24' 24'
Bilbija Gól : 80' 80' Gól : 105' 105'


2014. augusztus 7.
20:00
Viktoria Plzeň Csehország 1–4 Románia Petrolul Ploiești
Pilař Gól : 40' 40' (1–3)
Jegyzőkönyv
Teixeira Gól : 20' 20'
Mutu Gól : 38' 38'
de Lucas Gól : 43' 43'
Tamuz Gól : 69' 69'


2014. augusztus 7.
20:00
Brøndby IF Dánia 0–2 Belgium Club Brugge
(0–2)
Jegyzőkönyv
Castillo Gól : 38' 38'
Fernando Gól : 45+1' 45+1'


2014. augusztus 7.
20:15
Asztérasz Trípolisz Görögország 3–1 Németország Mainz 05
De Blasis Gól : 30' 30'
Mazza Gól : 68' 68' Gól : 86' 86'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ja-Cheol Gól : 39' 39'


2014. augusztus 7.
20:30
Olympique Lyonnais Franciaország 2–1 Csehország Mladá Boleslav
Lacazette Gól : 58' 58'
N'Jie Gól : 89' 89'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Milla Gól : 71' 71' (11-esből)


2014. augusztus 7.
20:30
Hull City Anglia 2–1 Szlovákia FK Trenčín
el-Mohamedi Gól : 27' 27'
Aluko Gól : 80' 80'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Malec Gól : 2' 2'


2014. augusztus 7.
20:30
Torino FC Olaszország 4–0 Svédország Brommapojkarna
Jónsson Gól : 4' 4' (öngól)
Darmian Gól : 37' 37'
Quagliarella Gól : 80' 80' (11-esből)
Martínez Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 7.
20:30
FH Izland 2–1 Svédország Elfsborg
Guðnason Gól : 17' 17'
Doumbia Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Beckmann Gól : 90+4' 90+4'


2014. augusztus 7.
20:45
Metalurg Szkopje Észak-Macedónia 0–1 Ciprusi Köztársaság Omónia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Assis Gól : 54' 54'


2014. augusztus 7.
20:45
Aberdeen FC Skócia 2–3 Spanyolország Real Sociedad
Pawlett Gól : 44' 44'
Reynolds Gól : 57' 57'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Prieto Gól : 28' 28' Gól : 86' 86' (11-esből)
Bergara Gól : 90+1' 90+1'


2014. augusztus 7.
21:00
Rio Ave Portugália 0–0 Svédország IFK Göteborg
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 7.
21:05
Zimbru Chișinău Moldova 0–1 Ausztria SV Grödig
(0–0)
Jegyzőkönyv
Djuric Gól : 84' 84'


2014. augusztus 7.
21:15
Rijeka Horvátország 4–0 Feröer Víkingur
Jahović Gól : 39' 39' Gól : 48' 48' Gól : 64' 64'
Jacobsen Gól : 77' 77' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv

Rájátszás

[szerkesztés]

Ebben a körben 62 csapat vett részt. A harmadik forduló 29 továbbjutójához, valamint a bajnokok ligája harmadik fordulójának 15 kieső csapatához 18 csapat csatlakozott. Sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, hat csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.[5]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Spanyolország Villarreal CF
Csehország Sparta Praha (BL)
Németország Borussia Mönchengladbach
Svájc Young Boys
Oroszország Lokomotyiv Moszkva

Magyarország Debreceni VSC (BL)
Hollandia PEC Zwolle
Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (BL)
Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Kazahsztán Asztana FK

Anglia Tottenham Hotspur
Ukrajna Dnyipro Dnyipropetrovszk (BL)
Svájc FC Zürich
Portugália Nacional
Izrael Makkabi Tel-Aviv (BL)

Horvátország Hajduk Split
Görögország Asztérasz Trípolisz
Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Fehéroroszország Dinama Minszk
Szlovákia Spartak Trnava

Hollandia Twente
Görögország PAÓK
Törökország Trabzonspor
Horvátország Dinamo Zagreb (BL)
Ausztria Rapid Wien

Oroszország FK Rosztov
Azerbajdzsán Qarabağ (BL)
Finnország HJK (BL)
Románia Petrolul Ploiești
Moldova Zimbru Chișinău

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Franciaország Olympique Lyonnais
Anglia Hull City
Lengyelország Legia Warszawa (BL)
Olaszország Torino FC
Oroszország Gyinamo Moszkva

Ciprusi Köztársaság Omónia
Belgium KSC Lokeren
Kazahsztán Aktöbe FK (BL)
Románia Astra Giurgiu
Horvátország RNK Split

Hollandia PSV Eindhoven
Ukrajna Metaliszt Harkiv
Szerbia Partizan (BL)
Franciaország AS Saint-Étienne
Portugália Rio Ave

Svédország Elfsborg
Azerbajdzsán Neftçi
Törökország Karabükspor
Lengyelország Ruch Chorzów
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk

Olaszország Internazionale
Belgium Club Brugge
Görögország Panathinaikósz (BL)
Spanyolország Real Sociedad
Moldova Sheriff Tiraspol (BL)
Hollandia Feyenoord (BL)

Svájc Grasshopper (BL)
Oroszország FK Krasznodar
Horvátország Rijeka
Ukrajna Zorja Luhanszk
Dánia Midtjylland
Izland Stjarnan

Rájátszás, párosítások

[szerkesztés]

A sorsolást 2014. augusztus 8-án tartották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
FK Sarajevo Bosznia-Hercegovina 2–10 Németország Borussia Mönchengladbach 2–3 0–7
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 5–2 Oroszország Lokomotyiv Moszkva 1–1 4–1
Asztana FK Kazahsztán 0–7 Spanyolország Villarreal CF 0–3 0–4
Young Boys Svájc 3–1 Magyarország Debreceni VSC 3–1 0–0
PEC Zwolle Hollandia 2–4 Csehország Sparta Praha 1–1 1–3
Spartak Trnava Szlovákia 2–4 Svájc FC Zürich 1–3 1–1
Asztérasz Trípolisz Görögország 3–3 (i.g.) Izrael Makkabi Tel-Aviv 2–0 1–3
AÉ Lemeszú Ciprusi Köztársaság 1–5 Anglia Tottenham Hotspur 1–2 0–3
Dnyipro Dnyipropetrovszk Ukrajna 2–1 Horvátország Hajduk Split 2–1 0–0
Dinama Minszk Fehéroroszország 5–2 Portugália Nacional 2–0 3–2
Qarabağ Azerbajdzsán 1–1 (i.g.) Hollandia Twente 0–0 1–1
Petrolul Ploiești Románia 2–5 Horvátország Dinamo Zagreb 1–3 1–2
HJK Finnország 5–4 Ausztria Rapid Wien 2–1 3–3
Trabzonspor Törökország 2–0 Oroszország FK Rosztov 2–0 0–0
Zimbru Chișinău Moldova 1–4 Görögország PAÓK 1–0 0–4
RNK Split Horvátország 0–1 Olaszország Torino FC 0–0 0–1
Gyinamo Moszkva Oroszország 4–3[s4 1] Ciprusi Köztársaság Omónia 2–2 2–1
Aktöbe FK Kazahsztán 0–3 Lengyelország Legia Warszawa 0–1 0–2
Olympique Lyonnais Franciaország 2–2 (i.g.) Románia Astra Giurgiu 1–2 1–0
KSC Lokeren Belgium 2–2 (i.g.) Anglia Hull City 1–0 1–2
Partizan Szerbia 5–3[s4 1] Azerbajdzsán Neftçi 3–2 2–1
Ruch Chorzów Lengyelország 0–1 Ukrajna Metaliszt Harkiv 0–0 0–1 (h.u.)
Elfsborg Svédország 2–2 (i.g.) Portugália Rio Ave 2–1 0–1
PSV Eindhoven Hollandia 3–0 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk 1–0 2–0
Karabükspor Törökország 1–1
t.: 3–4
Franciaország AS Saint-Étienne 1–0 0–1 (h.u.)
Stjarnan Izland 0–9 Olaszország Internazionale 0–3 0–6
Panathinaikósz Görögország 6–2 Dánia Midtjylland 4–1 2–1
Zorja Luhanszk Ukrajna 4–5[s4 1] Hollandia Feyenoord 1–1 3–4
Grasshopper Svájc 1–3 Belgium Club Brugge 1–2 0–1
Real Sociedad Spanyolország 1–3 Oroszország FK Krasznodar 1–0 0–3
Rijeka Horvátország 4–0 Moldova Sheriff Tiraspol 1–0 3–0
  1. a b c A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

Rájátszás, 1. mérkőzések

[szerkesztés]
2014. augusztus 20.
18:00
Dnyipro Dnyipropetrovszk Ukrajna 2–1 Horvátország Hajduk Split
Kalinić Gól : 50' 50'
Shakhov Gól : 88' 88'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sušić Gól : 47' 47'


2014. augusztus 20.
23:00
Stjarnan Izland 0–3 Olaszország Internazionale
(0–1)
Jegyzőkönyv
Icardi Gól : 41' 41'
Dodô Gól : 48' 48'
D'Ambrosio Gól : 89' 89'


2014. augusztus 21.
17:00
Asztana FK Kazahsztán 0–3 Spanyolország Villarreal CF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Cani Gól : 33' 33'
G. dos Santos Gól : 48' 48'
Mario Gól : 84' 84'


2014. augusztus 21.
17:00
Aktöbe FK Kazahsztán 0–1 Lengyelország Legia Warszawa
(0–0)
Jegyzőkönyv
Duda Gól : 48' 48'


2014. augusztus 21.
17:30
Gyinamo Moszkva Oroszország 2–2 Ciprusi Köztársaság Omónia
Samba Gól : 33' 33'
Büttner Gól : 72' 72'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Lobjanidze Gól : 2' 2'
Fofana Gól : 59' 59'


2014. augusztus 21.
18:00
AÉ Lemeszú Ciprusi Köztársaság 1–2 Anglia Tottenham Hotspur
Adrián Gól : 14' 14' (1–0)
Jegyzőkönyv
Soldado Gól : 74' 74'
Kane Gól : 80' 80'



2014. augusztus 21.
18:00
HJK Finnország 2–1 Ausztria Rapid Wien
Lod Gól : 63' 63'
Väyrynen Gól : 74' 74'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Schaub Gól : 59' 59'


2014. augusztus 21.
18:00
Ruch Chorzów Lengyelország 0–0 Ukrajna Metaliszt Harkiv
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
18:45
PSV Eindhoven Hollandia 1–0 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Maher Gól : 59' 59' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
19:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 2–0 Portugália Nacional
Stasevich Gól : 44' 44' (11-esből)
Nikolić Gól : 55' 55'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
19:00
Elfsborg Svédország 2–1 Portugália Rio Ave
Prodell Gól : 27' 27'
Mobaeck Gól : 38' 38'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Marcelo Gól : 65' 65'



2014. augusztus 21.
19:15
Petrolul Ploiești Románia 1–3 Horvátország Dinamo Zagreb
Tamuz Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Čop Gól : 29' 29' (11-esből) Gól : 80' 80'
Machado Gól : 90+6' 90+6'


2014. augusztus 21.
19:30
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 1–1 Oroszország Lokomotyiv Moszkva
Abraham Gól : 80' 80' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kasaev Gól : 39' 39'


2014. augusztus 21.
19:30
Young Boys Svájc 3–1 Magyarország Debreceni VSC
Nuzzolo Gól : 26' 26'
Steffen Gól : 67' 67'
Frey Gól : 87' 87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sidibe Gól : 39' 39'


2014. augusztus 21.
19:45
Zorja Luhanszk Ukrajna 1–1 Hollandia Feyenoord
Bilyi Gól : 26' 26' (1–1)
Jegyzőkönyv
Te Vrede Gól : 38' 38'


2014. augusztus 21.
20:00
PEC Zwolle Hollandia 1–1 Csehország Sparta Praha
Lukoki Gól : 77' 77' (0–0)
Jegyzőkönyv
Krejčí Gól : 82' 82'


2014. augusztus 21.
20:00
Trabzonspor Törökország 2–0 Oroszország FK Rosztov
Medjani Gól : 37' 37'
Cardozo Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
20:00
Panathinaikósz Görögország 4–1 Dánia Midtjylland
Berg Gól : 21' 21' (11-esből) Gól Gól Gól : 45' 45' Gól : 89' 89' (2–1)
Jegyzőkönyv
Lauridsen Gól : 13' 13'


2014. augusztus 21.
20:05
Zimbru Chișinău Moldova 1–0 Görögország PAÓK
Burghiu Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
20:15
Spartak Trnava Szlovákia 1–3 Svájc FC Zürich
Vlasko Gól : 14' 14' (11-esből) (1–2)
Jegyzőkönyv
Chermiti Gól : 4' 4' Gól : 45+2' 45+2' Gól : 58' 58'



2014. augusztus 21.
20:15
Partizan Szerbia 3–2 Azerbajdzsán Neftçi
Denis Gól : 29' 29' (öngól)
Grbić Gól : 32' 32'
Yunuszade Gól : 69' 69' (öngól)
(2–2)
Jegyzőkönyv
Denis Gól : 10' 10' Gól : 17' 17'


2014. augusztus 21.
20:15
Grasshopper Svájc 1–2 Belgium Club Brugge
Lang Gól : 8' 8' (1–2)
Jegyzőkönyv
Jahić Gól : 14' 14' (öngól)
Vázquez Gól : 15' 15'


2014. augusztus 21.
20:30
RNK Split Horvátország 0–0 Olaszország Torino FC
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
20:30
Olympique Lyonnais Franciaország 1–2 Románia Astra Giurgiu
Malbranque Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Fatai Gól : 72' 72'
Budescu Gól : 81' 81' (11-esből)


2014. augusztus 21.
20:30
KSC Lokeren Belgium 1–0 Anglia Hull City
Vanaken Gól : 58' 58' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 21.
20:30
Real Sociedad Spanyolország 1–0 Oroszország FK Krasznodar
Prieto Gól : 71' 71' (0–0)
Jegyzőkönyv



2014. augusztus 21.
21:15
Rijeka Horvátország 1–0 Moldova Sheriff Tiraspol
Leovac Gól : 85' 85' (0–0)
Jegyzőkönyv

Rájátszás, 2. mérkőzések

[szerkesztés]

2014. augusztus 28.
18:00
Omónia Ciprusi Köztársaság 1–2 Oroszország Gyinamo Moszkva
Poté Gól : 23' 23' (1–1)
Jegyzőkönyv
Stepanov Gól : 11' 11' (öngól)
Samba Gól : 90+3' 90+3'


2014. augusztus 28.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 1–2 Szerbia Partizan
Wobay Gól : 58' 58' (0–1)
Jegyzőkönyv
Škuletić Gól : 24' 24' Gól : 90+2' 90+2'


2014. augusztus 28.
18:00
Metaliszt Harkiv Ukrajna 1–0  (h. u.) Lengyelország Ruch Chorzów
Cleiton Xavier Gól : 105' 105' (0–0, 0–0, 1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
18:00
FK Krasznodar Oroszország 3–0 Spanyolország Real Sociedad
Joãozinho Gól : 71' 71' (11-esből)
Pereyra Gól : 88' 88'
Ari Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
18:15
PAÓK Görögország 4–0 Moldova Zimbru Chișinău
Pereyra Gól : 11' 11'
Athanasiadis Gól : 45' 45'
Mak Gól : 79' 79'
Martens Gól : 84' 84'
(2–0)
Jegyzőkönyv




2014. augusztus 28.
19:00
FK Rosztov Oroszország 0–0 Törökország Trabzonspor
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
19:00
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország 0–2 Hollandia PSV Eindhoven
(0–0)
Jegyzőkönyv
Depay Gól : 89' 89' Gól : 90+3' 90+3'


2014. augusztus 28.
19:00
Sheriff Tiraspol Moldova 0–3 Horvátország Rijeka
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ligger Gól : 29' 29' (öngól)
Kramarić Gól : 44' 44'
Moisés Gól : 61' 61'



2014. augusztus 28.
19:30
Twente Hollandia 1–1 Azerbajdzsán Qarabağ
Castaignos Gól : 37' 37' (1–0)
Jegyzőkönyv
Muarem Gól : 51' 51'


2014. augusztus 28.
20:00
Midtjylland Dánia 1–2 Görögország Panathinaikósz
Igboun Gól : 73' 73' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Nano Gól : 55' 55'
Klonaridis Gól : 74' 74'


2014. augusztus 28.
20:00
Feyenoord Hollandia 4–3 Ukrajna Zorja Luhanszk
te Vrede Gól : 18' 18'
Schaken Gól : 26' 26'
Bilyi Gól : 48' 48' (öngól)
Manu Gól : 90+2' 90+2'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Malinovskyi Gól : 56' 56' Gól : 80' 80'
Bilyi Gól : 71' 71'
De Kuip, Rotterdam
Játékvezető: Kenn Hansen (dán)



2014. augusztus 28.
20:30
Sparta Praha Csehország 3–1 Hollandia PEC Zwolle
Krejčí Gól : 10' 10'
Dočkal Gól : 44' 44'
Brabec Gól : 62' 62'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Nijland Gól : 83' 83' (11-esből)


2014. augusztus 28.
20:30
FC Zürich Svájc 1–1 Szlovákia Spartak Trnava
Chikhaoui Gól : 48' 48' (0–0)
Jegyzőkönyv
Špalek Gól : 90+2' 90+2'


2014. augusztus 28.
20:30
Rapid Wien Ausztria 3–3 Finnország HJK
Schaub Gól : 10' 10' Gól : 13' 13'
Wydra Gól : 90+4' 90+4'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Kandji Gól : 15' 15'
Alho Gól : 77' 77'
Savage Gól : 88' 88' (11-esből)


2014. augusztus 28.
20:30
Torino FC Olaszország 1–0 Horvátország RNK Split
El Kaddouri Gól : 22' 22' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv



2014. augusztus 28.
20:45
Borussia Mönchengladbach Németország 7–0 Bosznia-Hercegovina FK Sarajevo
Hahn Gól : 20' 20'
Xhaka Gól : 24' 24'
Hrgota Gól : 34' 34' Gól : 67' 67' Gól : 82' 82'
Hazard Gól : 74' 74' (11-esből) Gól : 90+2' 90+2'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
20:45
Villarreal CF Spanyolország 4–0 Kazahsztán Asztana FK
Vietto Gól : 21' 21' Gól : 54' 54'
Bruno Gól : 61' 61' (11-esből)
Nahuel Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia 3–0 Ciprusi Köztársaság AÉ Lemeszú
Kane Gól : 45' 45'
Paulinho Gól : 49' 49'
Townsend Gól : 66' 66' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
20:45
Nacional Portugália 2–3 Fehéroroszország Dinama Minszk
Matias Gól : 30' 30' (11-esből)
Ghazal Gól : 53' 53'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Udoji Gól : 32' 32' Gól : 63' 63'
Simović Gól : 40' 40'


2014. augusztus 28.
20:45
Hull City Anglia 2–1 Belgium KSC Lokeren
Brady Gól : 6' 6' (11-esből) Gól : 55' 55' (1–0)
Jegyzőkönyv
Remacle Gól : 49' 49'


2014. augusztus 28.
20:45
Internazionale Olaszország 6–0 Izland Stjarnan
Kovačić Gól : 28' 28' Gól : 33' 33' Gól : 51' 51'
Osvaldo Gól : 47' 47'
Icardi Gól : 69' 69' Gól : 80' 80'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
21:00
Dinamo Zagreb Horvátország 2–1 Románia Petrolul Ploiești
Čop Gól : 22' 22'
Antolić Gól : 90+6' 90+6'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Albín Gól : 59' 59'


2014. augusztus 28.
21:00
Legia Warszawa Lengyelország 2–0 Kazahsztán Aktöbe FK
Kucharczyk Gól : 26' 26'
Vrdoljak Gól : 66' 66' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
21:00
Club Brugge Belgium 1–0 Svájc Grasshopper
Vázquez Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. augusztus 28.
22:15
Rio Ave Portugália 1–0 Svédország Elfsborg
Gonçalves Gól : 90+2' 90+2' (0–0)
Jegyzőkönyv

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b First qualifying round seedings confirmed. UEFA.com, 2014. június 23. (Hozzáférés: 2014. június 23.)
  2. a b Draws — First & second qualifying rounds. UEFA.com, 2014. június 23. (Hozzáférés: 2014. június 23.)
  3. Официално: Отложеният мач с Верис ще се играе в София (bolgár nyelven). PFC Litex Lovech, 2014. július 11. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 11.)
  4. Draws — Third qualifying round. UEFA.com, 2014. július 18.
  5. UEFA Europa League play-off seedings completed. UEFA.com, 2014. augusztus 8.

Források

[szerkesztés]