A kivitelezés a falra mászással kezdődött. Szó szerint, mert egy kölcsön projector segítségével vetítettem ki a képet, majd a falra felerősített csomagoló papírra rajzoltam a vonalakat. Ez nem volt nagyon egyszerű, egyrészről, mert a vonalak egyáltalán nem egyértelműen rajzolódtak ki a kis felbontás miatt, másrészt pedig volt vonal ami már nagyon magasan volt.
Na itt szólt be a férjem pusztán jóindulatból, hogy szerinte ennek nem kellene nekiállni. Aki ismer az tudja, hogy innentől kezdve duplázódott a feladat értéke, tehát szárnyakat kaptam és rajzoltam tovább. A nem egyértelmű vonalakat meg kellett a jó helyre rajzolni, nézegettem, javítottam, számolgattam. (közben izgultam, hogy a tapéta vajon lejön-e a falról a csomagoló papírral együtt és akkor nem csak varrni kell majd, hanem tapétázni is- tapéta maradt, rajz lejött .-) )
Na itt szólt be a férjem pusztán jóindulatból, hogy szerinte ennek nem kellene nekiállni. Aki ismer az tudja, hogy innentől kezdve duplázódott a feladat értéke, tehát szárnyakat kaptam és rajzoltam tovább. A nem egyértelmű vonalakat meg kellett a jó helyre rajzolni, nézegettem, javítottam, számolgattam. (közben izgultam, hogy a tapéta vajon lejön-e a falról a csomagoló papírral együtt és akkor nem csak varrni kell majd, hanem tapétázni is- tapéta maradt, rajz lejött .-) )
Ezután egységekre bontottam az egész képet, konkrétan 3 darabra, ezt újra átrajzoltam egy vékony papírra. Számoztam a csíkokat és kapcsolódási pontokat jelöltem be. (az igazság az, hogy varrás közben eszembe sem jutott, hogy fázisfotókat készítsek, így nem tudok mindent illusztrálni, bocsánat!)
Az anyagokról. A célom az volt, hogy az egésznek legyen három dimenziós hatása is. Az elején már tudtam, hogy csak az egyik színt fogom megtűzni, a másikat egyáltalán nem. Ennyi íves darabnál viszont ha minden anyag nyúlik, akkor eleve kudarc lett volna a dolog. Olyan anyagot kerestem, ami nem annyira nyúlik, a tapintása nekem kellemes, szépen kidomborodik majd a munkából. Marcsi szerint én szeretem a kihívásokat, ez most sem volt másként. A fehér anyag egy egyszerű lepedővászon, a fekete viszont egy művelúr hatású anyag. Vastagabb is mint a vászon, és utólag már tudom, hogy még akkor sem nyúlik, amikor kellene.
A csíkokat darabonként kivágtam a papírból, anyagra fektettem (igazgattam, hogy merre fele is feküdjön a száliránynak) körberajzoltam, majd mindenhol ráadtam a pontosan 1/4 inch varrásráhagyást, kapcsolódási pontokat jelöltem és szépen egyesével kiszabtam, majd összevarrogattam.
A széli részek nem is voltak olyan problémásak, mint azt gondoltam, hanem a munkán keresztben futó nagy, mindkét oldalán íves darabok izzasztottak meg egy kicsit. De lassan, megfontoltan, pontosan varrva csak párszor bontogattam. És közben egyáltalán nem vasaltam. Bíztam magamban, no meg féltettem a hőre elillanó jelöléseimet :-))
A nagy falat (vagyis akkor derült ki, hogy bebuktam-e a mutatványt vagy sem) a két függőleges illesztés összevarrása volt.
A fenti képek csalósak (mondom, hogy nem készültem tutoriallal) a darabok összeillesztése a pirossal jelölt vonal mentén történt végül.
Bevallom ez órákig eltartott, de tudtam, ha többször fogok bontani, akkor az anyagok annyira meg fognak nyúlni, hogy többet soha nem lehet majd pontosan illeszteni. Egész probléma mentesen sikerült :-)
A fenti képek csalósak (mondom, hogy nem készültem tutoriallal) a darabok összeillesztése a pirossal jelölt vonal mentén történt végül.
Bevallom ez órákig eltartott, de tudtam, ha többször fogok bontani, akkor az anyagok annyira meg fognak nyúlni, hogy többet soha nem lehet majd pontosan illeszteni. Egész probléma mentesen sikerült :-)
Ezután ment a vasaló alá, (A fekete anyagot ráadásul nem is olyan egyszerű vasalni, féltem, hogy kiégetem.) majd felfüggesztve egy éjszakára az egészet pihenni hagytam, majd fektetve is egy kicsit. Gondoltam minden csík és darab ficeregjen arra, amerre ő akar, derüljön ki, hogy az anyagcsíkok szokják-e egymást vagy sem.
Hátlapoztam és tűztem. Csak a fehéreket. Igyekeztem a tűzésmintát is úgy alakítani, hogy a szemnek messzebb levőket kisebbre, a közelebb lévőket nagyobbra varrjam. A mintát szintén mozgalmasra terveztem, hogy fokozza a lendületet, a forgást. Azt gondolom talán sikerült. (erről sincs saját fotó, Harczi Ilona felvételei ezek)
A döbbenet ekkor ért. Az egész munka széltében is és hosszában is közel 10-10 cm-t összement a rengeteg tűzéstől! Mondjuk erre számítottam, de ennyire azért nem.
Újabb pihentetés, azaz lógatás következett. Amikor ennyi ív van egy darabban, akkor várni kell, hogy az anyagok a felfüggesztés hatására úgy nyúljanak, ahogy ők szeretnének. Sokkal kellemetlenebb, ha a széli részek eldolgozása után hullámosodik meg az egész. (sajnos ezt már a saját káromon tanultam meg egyszer)
Az oldalak levágásához egy kőműves derékszöget is használtam. A két átlósan visszaforduló hullám nem csúszhatott el, azoknak 45 fokban kellett állni, ezért a szél levágása nagyon nehéznek bizonyult számomra.
A legtöbbet a széllel bíbelődtem és bosszankodtam. A fehér paszpol először nagyon idegennek tűnt, de ahogy a képet néztem azt gondoltam, ha fekete lesz a szél, akkor az lezárja a mintát, a fehér viszont nyitva hagyja a teret. Ezért döntöttem a fehér mellett. Nem ragozom, a paszpolt összesen 3-szor varrtam fel, azaz kétszer lebontottam. Mert hullámos lett :-( Attól, hogy a feketék kidomborodtak, ahogy én azt egyébként terveztem. De harmadikra összejött :-)
Tudom a foltvarrók véleménye megoszlik a munkámról. Nem baj ez, sőt! Nekem tetszik, szeretem. Amit ki akartam abból a képből hozni, azt kihoztam. A díjnak, a kedves, őszinte gratulációknak borzasztóan örülök, nagyon-nagyon köszönöm! A helyi postán Ildikó és Éva (ők veszik fel a csomagokat és soha nem szoktunk foltos dolgokról beszélni) kérdezték, hogy mi lett azzal a nagyon fontos csomaggal? Elmeséltem nekik és láttam rajtuk az őszinte örömöt. Hogy mik vannak?? :-)) Tudom igen csöppenős a következő sorom, de ez az igazság: A férjem és a családom végtelen türelme és toleranciája nélkül ez a falikép sosem készülhetett volna el!!
