Narratív Elemzés

A kutatás jelenlegi fázisában két témára koncentráltam, ez az ágencia és a droghasználat iránti kíváncsiság kérdése. Az életút fordulópontjainak elemzése egyelőre leíró formában történt meg.

Az ágencia szoros kapcsolatban áll azzal, hogy a célcsoport tagjai „mire képesek”, mennyire ellenőrzik és szabályozzák saját életüket, droghasználatukat. Az ágencia kérdése arra is választ adhat, hogy mennyire képes egy droghasználó segítséget keresni (vagy azt elfogadni): mennyire tartja magát arra alkalmasnak, mennyire érzi úgy, hogy – minden nehézség ellenére is – életét kontrollálni tudja – vagy ha most vagy huzamosabb ideig nem is, de arra majd a kezelés  során képessé válik. Nyilván, ehhez könnyebbség, ha már indulásképpen is ezt a szempontot (az élete szabályozása és irányítása) fontosnak tartja.

Az ágencia kérdéséhez szorosan kapcsolódik az életbeli tevékenységekhez, tettekhez – így a droghasználathoz való viszony – elfogadása vagy tagadása, illetve az ezzel kapcsolatos felelősség elfogadása vagy elutasítása. A cselekedetekkel kapcsolatos magyarázatok (account) alkalmasak arra, hogy ezeket a prediszpozíciókat feltárják – amelyek aztán a segítő kapcsolatban megváltozhatnak. Megint, ha a segítő kapcsolatnak megfelelőbb magyarázatokkal rendelkezik valaki, azt elősegíti, míg más esetben a kapcsolat létrejöttét megnehezíti.

A kutatásban 90 interjút készítettünk vulnerábilis csoportok tagjaival (lásd: Módszerek), majd az interjúelemzésbe bevontuk a korábbiakban, különböző budapesti droghasználó csoportok tagjaival készült interjúkat is, így összesen 124 interjút elemeztünk (ez a szám még nőhet a beszámolási időszak végére).

""Abstract: In studies with questionnaires the main reason reported for trying drugs is the curiosity. However, curiosity does not have an unambiguous meaning. The word itself (in English as well as in Hungarian) has more, sometimes contradictory meanings.
In my own research I examined the usage of the term curiosity among injecting and non-injecting drug users in qualitative interviews, conducted in Hungary. I encountered different functions of curiosity: in accounts it appeared as an excuse or, less frequently, as justification of drug use behaviour.
Contrary to dominant contemporary drug policy literature, drug users themselves rarely used curiosity as the cause of their drug use in the context of its risk or dangers. The results of this
research on curiosity demonstrate that the normalisation of drug use, which is already in progress in Western countries, has not yet taken place in Hungary.""

A fejezetben egy kvalitatív kutatás során készült interjúkat elemzek. Kvalitatív kutatásokkal 1980-ban kezdtem el foglalkozni egy egyetemista csoport tagjaként. Igaz, akkor ez a tudományterület más néven futott: városi antropológiaként vagy néprajzként, de még a szociálpszichiátriai elnevezés sem állt távol tőle. Az első interjús vizsgálatunkat, amit egy ún. csöves szubkultúra tagjaival készítettünk (Rácz, Kéthelyi, Harangozó, Göncz, Horváth és Szombathelyi, 1981) Buda Bélához vittük: ki máshoz is…Az ő segítségével jelent meg első írásunk (Rácz, Göncz és Kéthelyi, 1984), amit még számos követett. Magam elköteleződtem a ma kvalitatív kutatásoknak nevezett irányzat mellett, és örömmel tapasztalom az utóbbi években a módszer nemzetközi és hazai felfutását.

Az injekciós droghasználat aktusai összetett szociálpszichológiai jelenséget alkotnak, amelyek jelentős szerepet töltenek be az adott személy élettörténetében és mindennapi életében. Ennek az összetett jelenségnek a megismerését a szerző kvalitatív kutatásokkal igyekezett feltárni. A tanulmányban az utóbbi öt-hat évben végzett kvalitatív kutatásainak tapasztalatait összegezte, kilencven injekciós droghasználóval készült életútinterjú segítségével. Az interjúkban az injekciós droghasználók élettörténeti, droghasználati narratívái álltak a vizsgálódás középpontjában. A szerző vizsgálta az injekciózás tereit és szcénáit, az injekciózással összefüggő kockázatok kialakulását, a droghasználók ágenciájának szerepét, egyben az ágencia megkonstruálásának és megkérdőjeleződésének oszcillálását az elbeszélői szövegekben. Végül, a szerző a kutatás drogpolitikai és szolgáltatásszervezői használhatóságára hívja fel a figyelmet.

"Droghasználói tranzíciós narratívák:
1. a droghasználat kezdete: a kíváncsiság szerepe
2. tranzíció egyik drogról a másikra: élvezeti és kockázati narratívák
3. a droghasználat abbahagyása: felépülési narratívák:
kronotoposz, keresési-felfedező betegség narratívák (Frank)
A felépülési narratívák mint a kultúuális örökség részei, szerepe a felépülés folyamatában."

Háttér és célok: az 1980-as évek egykori droghasználóit vizsgáló kutatás keretében készített interjút egy tapasztalati szakértő és egy történész készítette egy, abban az időszakban kábítószer-használó személlyel.
A cél a két interjúkészítő kérdezési stratégiáinak összehasonlítása, valamint az általuk előhívott narratívák vizsgálata volt.
Módszer: a félig strukturált, kettős vezetésű interjú egy 1980-as évekbeli droghasználóval készült. Az interjúalany egy önsegítő csoport segítségével (Narcotics Anonymous) egy felépülési folyamaton vesz részt. A tapasztalati szakértő maga is droghasználó volt az 1980-as években, majd ugyancsak e csoport tagjaként felépült.
Eredmények: a történész a múltból a jelenbe tartó, lineáris, a cselekményeket és az élményeket pontosító kérdezői stratégiát alkalmaz. Ezzel egy visszatekintő narratív perspektívát hív elő. A tapasztalati szakértő előhív erőteljesen megfogalmazott, droghasználat-centrikus narratívákat, majd ezeket a narratívákat a saját droghasználói-felépülési narratívájával állítja párhuzamba. Ezzel nagyobb lehetőséget ad az interjúalanynak az átélő, újraátélő narratív perspektíva alkalmazására. A tapasztalati
szakértő kérdezéstechnikájában a deiktikus centrum mozgásával, illetve az elbeszélői pozíció változtatásával (diegetikus funkció) éri el ezt a hatást.
Következtetések: az interjúelemzés rávilágít arra a módszertani problémára, amikor egy „hivatásos” kérdező és egy tapasztalati szakértő közös interjút készít. A módszernek előnyei is vannak: több, a droghasználattal összefüggő történet felbukkanása. Hátrányai pedig, hogy a tapasztalati szakértő csak bizonyos narratívatípusokat tud előhívni.

A kvalitatív kutatások egyik fontos eleme, hogy mikor tekintjük a kutatás során keletkező szöveget „hitelesnek”, „érvényesnek”? A kérdést a szakirodalomban a legerőteljesebben és a legismertebb módon Geertz tette fel, mindjárt többféle válaszlehetőséget is adva erre a kérdésre (Geertz, 2001).
Bár a „hitelesség” és az „érvényesség”, „megbízhatóság” fogalmai hasonlók a kvantitatív kutatások validitás és reliábilitás fogalmához, nyilvánvaló, hogy az ott alkalmazott módszerek nem jönnek szóba. Ezért más jellemzőket kell keresnünk a kérdés megválaszolásához. Az egyik ilyen jellemző – azaz a szöveg „hitelességének” mérője – a szerző (kutató) hangjának megjelenése a szövegben: a szöveghez képest – és az abban előforduló szereplőkhöz, tér- és időbeli jellemzőkhöz, cselekményekhez – hogyan viszonyul a szerző. Itt elsősorban a szerző explicit vagy könnyen felfejthető megjelenésének jellemzőiről van szó, és nem pedig egy mélyen elrejtett tartalomról. A kvalitatív szövegektől el is várhatjuk, hogy azokban a szerző (kutató) explicit módon megmutassa magát és viszonyulásait a szöveg (terep) szereplőihez, cselekményeihez, tér- és időbeli viszonyaihoz képest.
Ebben a vizsgálatunkban azt néztük meg, hogy droghasználókat egy speciális színtéren, a résztvevő megfigyelés módszerével dolgozó szerzők (kutatók) hogyan jelenítik meg magukat a kutatásról beszámoló szövegekben. Tehát a kvalitatív kutatások egy speciális formájáról van szó – résztvevő megfigyelés –, egy speciális populációval kapcsolatban – droghasználók –, illetve speciális színtéren: ez pedig a 1990–2000-es évek zenés tánczenei kultúrája és az annak helyet adó parti világa.
Azt vizsgáltuk tehát, hogy ezekben a szövegekben hogyan konstruálódik meg a kutató, illetve a szerző (kutatói, szerzői identitás), illetve ez a konstruálódás milyen pszichológiai, episztemológiai és nyelvi jegyekkel ragadható meg?