Sans lieu – A távollét esztétikája

P O P O V I C S Z O LTÁ N „Sans lieu” Popovics.indd 1 2021.11.24. 17:14:17 Popovics.indd 2 2021.11.24. 17:14:18 P O P O V I C S Z O LTÁ N „Sans lieu” A TÁVOLLÉT ESZTÉTIKÁJA Popovics.indd 3 2021.11.24. 17:14:18 A könyv kiadását a Magyar Tudományos Akadémia és a könyvkiadói program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. © Popovics Zoltán, Typotex, Budapest, 2021 Engedély nélkül semmilyen formában nem másolható! ISBN 978 963 493 168 3 A hátsó borítón Jean Dubuffet Élément historié (1974) című alkotása látható. HUNGART © 2021 Kedves Olvasó! Köszönjük, hogy kínálatunkból választott olvasnivalót! Újabb kiadványainkról, akcióinkról a www.typotex.hu és a facebook.com/typotexkiado oldalakon értesülhet. Typotex Kiadó Alapította Votisky Zsuzsa, 1989 A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. Felelős kiadó: Németh Kinga Főszerkesztő: Horváth Balázs A kötetet gondozta: Leiszter Attila Borítóterv: Somogyi Péter Nyomta és kötötte: Generál Nyomda Kft., Szeged Felelős vezető: Hunya Ágnes Popovics.indd 4 2021.11.24. 17:14:18 TARTALOM Expozíció ……………………………………………………………………………… 9 1. Készülődés (csomagolás) ……………………………………………………………… 11 2. In modo obliquo (átpakolás) …………………………………………………………… 16 I. Querintentionalität (Husserl, Bernet, Richir) ………………………………… 21 Popovics.indd 5 II. Az utópia 1. Utópia és neutralitás (Marin) ………………………………………………………… 2. Passage (Serres, Benjamin) …………………………………………………………… 3. Az afázia (Foucault) …………………………………………………………………… Afázia, utópia és heterotópia ………………………………………………………… Similitude ……………………………………………………………………………… Emplacement ………………………………………………………………………… Transzgresszió ………………………………………………………………………… A tükör, a vertikalitás ………………………………………………………………… A sematikus, az értelem ……………………………………………………………… A neutrális ……………………………………………………………………………… 4. Az afázia újra (Merleau-Ponty) ………………………………………………………… Forgószél és bugyborékok, a beszélő beszéd …………………………………………… A „sans lieu”, a test …………………………………………………………………… Aszinkroneitás, non-koincidencia ……………………………………………………… Generalizáció és identifikáció, belopódzás és árnyék ………………………………… A beszéd, a nyelv, sur-sens …………………………………………………………… 5. Utópia és atópia, a Semleges (Barthes) ………………………………………………… Déclic …………………………………………………………………………………… Atópia, az imparfait, a harmadik ……………………………………………………… Pirospacsi ……………………………………………………………………………… A Semleges ……………………………………………………………………………… 48 75 102 102 110 119 123 127 134 138 145 145 153 160 166 172 177 179 181 186 191 III. Sematizáció, idealitás, utópia (Richir) ……………………………………… A reell, a dezindividualizáció ………………………………………………………… A pislogás ……………………………………………………………………………… Invariancia …………………………………………………………………………… Torlódás, demultiplikáció ……………………………………………………………… A khóra, az enjambement, a Spaltung ………………………………………………… Átöntés ………………………………………………………………………………… 202 203 209 211 214 216 220 2021.11.24. 17:14:18 6 TARTALOM Transzpozíció, delokalizáció, stabilizáció ……………………………………………… A szituálhatatlan végtelen, köd, pára, metafora ……………………………………… A távollét ……………………………………………………………………………… Onkoritmus …………………………………………………………………………… 227 231 235 242 IV. Non-lieu, survivance, anakrónia (Didi-Huberman) A por, a szél, az anyag ………………………………………………………………… A montázs, a legyező, a szűrés, a rongyhalom, a kristály ……………………………… Az idegenség …………………………………………………………………………… Diafanész, kísértet, ex-voto …………………………………………………………… A csomó ………………………………………………………………………………… A szeizmográf, a pathosz ……………………………………………………………… Einfühlung …………………………………………………………………………… 246 253 263 266 272 279 285 V. Utópia, allotrópia, Aión (Deleuze) Deterritorializáció …………………………………………………………………… Az allotrópia …………………………………………………………………………… Aión, múlt-jövő ………………………………………………………………………… A bőrönd, a szingularitás ……………………………………………………………… Értelem, univocitás, a másik …………………………………………………………… A passzív szintézis, a konkrét általános ……………………………………………… Rizóma, haecceitas, plató ……………………………………………………………… Az időkristály ………………………………………………………………………… 289 293 301 305 309 315 319 324 VI. Ektópia (Nancy) A test …………………………………………………………………………………… A jelenlét ……………………………………………………………………………… Szingularitás …………………………………………………………………………… Ko-prezencia, koparouszia, -val/-vel ………………………………………………… A kép, a másik ………………………………………………………………………… 332 338 341 345 350 VII. Nem összefoglalás – de mégis (Augé) ……………………………………… 356 Popovics.indd 6 2021.11.24. 17:14:18 „Jamais, à l’absence, ne se réfère l’absence.” Popovics.indd 7 2021.11.24. 17:14:18 H É -nek Popovics.indd 8 2021.11.24. 17:14:18 EXPOZÍCIÓ A távollét, az abszencia nem semmi.1 Nem semmilyen. Nem semmi és nem semmilyen, nem olyan, aminek nincsenek tulajdonságai. A távollét valamilyen. Igenis rendelkezik tulajdonságokkal. Még ha nem is jelenthetjük ki egyértelműen: vannak tulajdonságai. Vagy, hogy amivel rendelkezik: azok tulajdonságok. A távollét valamilyen és rendelkezik valamikkel. Ezeket a valamilyenségeket és valamiket keressük. De ezeket a valamilyenségeket és valamiket csak akkor találhatjuk meg, akkor van rá egyáltalán esélyünk megtalálni, ha nem akarjuk szóra bírni. Nem akarjuk vanként szóra bírni. Ha nem akarjuk tulajdonságokként, sőt tulajdonként hozzárendelni ehhez vagy ahhoz. Ha megpróbálunk kilépni a van–nincs szorításából, az appropriáció csapdájából. A saját, a tulajdon logikájából. A távollét ’nem vevő’ ezekre a gondolatokra. A távollét, az abszencia, az absence, az Abwesenheit nem a nem-létező. Nem a nem-lét. A nem-létező, a nem-lét a létező és a lét tagadása. Csupán. De a távollét nem tagadás – mondhatnánk. De nem mondhatjuk. Nem mondhatjuk, hogy ’nem tagadás’, mert már ez is egy tagadás. Sőt, azt sem mondhatjuk, hogy ’nem mondhatjuk…’, és így tovább. Szóval, inkább mondjuk azt: a távollét másmilyen, mint a nem-létező és a nem-lét. Ennyiben pedig másmilyen, mint a létező, másmilyen, mint a lét. Nemcsak másmilyen, mint a nem-létező és a nem-lét, de – éppen ezért – más, mint a létező és a lét is. A létező és a nem-létező, a lét és a nem-lét tartozik egymáshoz. A távollét egyikőjükhöz sem tartozik. Itt sincs és ott sem.2 Nem írható le a van–nincs negációjában. Érzéketlen az oppozícióra. ’Hidegen hagyja’ a dialektika, a negáció. A távollét egyszerűen máshol tartózkodik. Másmilyen. Valamilyen és „»valami«” [«Etwas»] máshol.3 Valamilyen valami máshol másmilyenként. 1 2 3 Popovics.indd 9 A „távollét” [absence] és a „semmi” [néant], valamint a „nem-lét” [non-être], a „hiány” [manque] összekapcsolásának hosszú filozófiatörténeti hagyománya van, lásd pl. Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi. Budapest, L’Harmattan, 2006. Seregi Tamás fordítása; L’être et le néant. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1943. 25–26/27. Ex-pozicionális. Maurice Merleau-Ponty: Notes de cours. 1959–1961. Paris, Gallimard, 1996. 103. (Merleau-Ponty Heideggert idézi.) 2021.11.24. 17:14:18 10 EXPOZÍCIÓ Igen, a távollét mássága a nyelvünket is próbára teszi. De nem kell megijednünk ettől. A nyelv – bár ez talán nem tűnik fel első ránézésre – nem a van–nincs ellentétét szolgálja. Legalábbis nem egyértelműen szolgálja azt. A nyelv másmilyen, de legalább másmilyen is, mint a létező–nem-létező, más, mint a lét–nem-lét oppozíciója. Meggyőződésem, maga a nyelv sem lenne lehetséges, ha csak a tagadást, a dichotómiát ismerné. Ennyiben pedig a nyelv, a nyelvünk közeli ismerőse a távollétnek. Avagy ennyiben a nyelv nem metafizikus. Másmilyen, de legalábbis másmilyen is, mint a metafizika. Félre a hiedelmekkel! Még ha híres filozófusoktól származnak is azok. Szóval, a távollét – hiedelmeink dacára – nem pusztán valamilyen, nem pusztán valami, nem csupán másmilyen és máshol van, mint a nem-létező és a nemlét; de mindezek ellenére sem nyelv-telen. Épp a nyelvünk lenne az, ami a legtöbbet tudja segíteni nekünk a távollét, a távollét másmilyenségének és máshol létének feltérképezésében. Lesznek azonban más segítőink is. Segíteni fog az idő és az interszubjektivitás is. A test is. De a nyelv nélkül nem boldogulhatunk. A nyelvünk dobja nekünk a legvastagabb kötelet, amikor a van és a nincs, a lét és a nem-lét közötti óceánba esünk. A nyelvünk egyfajta átjáróként, passage-ként fog segíteni minket a távollét felé vezető utunkon. A nyelv fog egyedüliként ott állni mellettünk, hogy a távollétre ne tisztán ismeretlenként, ne pusztán nem-létezőként tekintsünk. Hogy képesek legyünk kiragadni a nem bűvköréből. Hogy elindulhassunk feléje. Ugyanakkor nem szeretném, ha a dialektikát ’mumusnak’ tekintenénk.4 Az oppozíció, a negáció mindössze Kirké. El lehet szökni tőle. Sőt, talán még szükségünk is lesz rá. Azért biztosan, hogy tudjuk: el innen. Még ha – Odüszszeusszal ellentétben – nem is tudjuk kimondani: haza! A távollét felé innen visz az út, még ha az nem is kecsegtet odaérkezéssel. Hazaérkezéssel pedig végképp (nem). De ne szomorkodjuk! Már az indulás is örömteli. Már az elindulás is fontos. Nyaralni igyekszünk! Félig ismert, ismerős-ismeretlen tájakra. Távolra. 4 Popovics.indd 10 Adornótól egyvalamit mindenképpen meg kell tanulnunk. A dialektika nem ellenség. Máshogyan, egy másmilyen dialektikára igenis szükségünk lesz. Még ha nem is nevezzük azt „negatív dialektiká”-nak. 2021.11.24. 17:14:18 1. KÉSZÜLŐDÉS (CSOMAGOLÁS) 11 1. Készülődés (csomagolás) A csomagolás megkezdése előtt, a készülődés első lépéseként össze kell gyűjtenünk azokat a holmikat, amiket szeretnénk magunkkal vinni. Az utazáshoz pedig mindenképp szükségünk lesz egy jó bédekkerre. Hogy legalább sejtsük, mi vár ránk. Jabès Récit-jét visszük magunkkal e célból, útikönyvként. Különös tekintettel a Récit egy mondatára: „A távollétre a távollét sohasem referál” [Jamais, à l’absence, ne se réfère l’absence] – írja Jabès.5 „A szürkületre a szürkület sohasem” [Jamais, au crépuscule, le crépuscule] – teszi hozzá. Illetve valamivel korábban: „A hajnal a hajnalra sohasem” [Jamais l’aurore à l’aurore]. Vagyis azt láthatjuk, a távollét, az absence nem semmi. Nem semmilyen. Az abszencia olyan, mint a szürkület. Mint a hajnal. A hajnal, az alkonyat szépsége épp abban áll, hogy állandóan változik. Pillanatról pillanatra. A szürkület szépsége ez. Azé a szürkületé, mely még és már nem ez vagy az. Még és már nem ilyen vagy olyan. A szürkület valamilyen. És valami. Valamilyen és valami máshol. Másmilyenként. A szürkület, a távollét, bár vonatkozik, referál valamire, de sohasem magára a távollétre referál. Az abszenciából hiányzik az ön-referencia. A távollét az ön-referencia távol-léte is. A „présence à soi”, a „Gegenwarts-Ich” távolléte. Az id-entitás távolléte. Egyszerűbben: a bizonyosság távolléte, hiánya. A bizonytalanság biztonsága. És szépsége. A hajnal és az alkonyat szépsége épp az ir-referencialitásában, az un-identitásában áll. Abban, hogy nem ilyen vagy olyan, nem ez vagy az. Közben mégsem semmilyen, nem semmi. Abban, hogy ir-reflexív. Hogy nem ön-magára hajlik viszsza. Hogy a flexióból eltűnik a re-. Mert mire visszafordul, már nincs ott az, amire visszanézhetne. „A távollét lépései” [les pas de l’absence] ezek – írja Jabès.6 „Nem” [pas] át- és túl-lépések. Vissza-lépések oda, ahova már nem lehet visszatalálni. Az „óceán” [océan] hullámainak, a sivatag „homok”-jának [sable] sohasem lankadó lépései, forgása és pörgése, hogy vissza-találjon önmagához.7 A hullám habzása, át-fordulása, elkeseredett igyekezete, hogy megölelje önmagát. A forgószél tánca a homokviharban. A re-referencia vágya – és kudarca. A távollét mobilitása ez.8 A valamilyenségnek és a valamiségnek a mobilitása. Annak, hogy máshol (van), másmilyen. Annak, hogy a távollét a távollétre – önmagára – sohasem képes visszafordulni. Hogy állandóan át- és 5 6 7 8 Popovics.indd 11 Edmond Jabès: Le Seuil Le Sable. Poésies complètes. 1943–1988. Paris, Gallimard, 1990. 338. (A teljes költeményt lásd 332–341.) A Récit önállóan is megjelent: Edmond Jabès: Récit. Montpellier, Fata Morgana, 1982. Jabès: Le Seuil Le Sable, 335. Uo. 332., 335. Jabès leírásában a távollét egyszerre „mozgó” [mobile] és „mozdulatlan” [immobile] (uo. 338.). 2021.11.24. 17:14:18 12 EXPOZÍCIÓ el-hajlik. Ki- és át-fordul. De még mielőtt megijednénk az óceán hullámaitól, a homokvihartól, a nyelv és az értelem elvesztésétől, gondoljunk arra is, amit Jabès mond: „A csend a csendre sohasem referál” [Jamais le silence ne se réfère au silence].9 Vagyis a távollét irreferencialitása épp nem a nyelv és az értelem elnémulása – épp a nyelv és az értelem lehetősége. A beszédé. A nyelv és az értelem konstitúciója. A távollét, az absence lépései, hullámai, forgószele nyelv- és értelemkonstituálóak. Jabès nemcsak azért nevezi a távollétről szóló költeményét récit-nek, mert az mozgásban van, mert elbeszél valamit, mert lép, hanem azért is, mert nyelvszerű. A távollét récit. Ugyanakkor a távollét mozgása nem meg-érkezés, sokkal inkább el-indulás jellegű. Nem a nyugalom meglelésének, sokkal inkább a referencia nyugalmi állapotából – helyéből – való kimozdulásnak a pillanata. A már nem szomorúsága, de egyben a még nem „remény”-e [espérance] is.10 A távollét nemcsak önmagát nem leli meg, nem csupán önmagához nem talál vissza a re-ferencialitás, a re-flexió távollétében, de azt a teret és időt is elveszti, ahol ittként és mostként ez az id-entitás létrejöhetne. Vagyis a távollét beszéde, récit-je, mozgása, utazása, pas-ja egy u-topikus, a-krónikus nyaralás. Távoli tengerek és óceánok, végtelen sivatagok tájaira megyünk. Egy „sziget”-re [île]. Jabès hely-nélküli szigetére.11 Maga a távollét ez az utópikus és akrónikus utazás. Récit-ként. „Sans lieu”, sans présent.12 „Sauf le présent”.13 George Didi-Huberman számára a „távollét” [absence] „meghatározatlan”/ „elkülönítetlen” [indistincte].14 Sőt, egy „meghatározatlan lélegzés” [souffle indistinct] jellemzi.15 Épp azért in-disztinkt, mert nem referál, de legalábbis sohasem referál – ön-magára. De miért is „lélegzik” ez a meghatározatlan – bár mégsem meghatározhatatlan – abszencia? Azért, amiért Jabès számára 9 10 11 12 13 14 15 Popovics.indd 12 Uo. Uo. Jabès számára a „sziget” [île] egy „lyuk” [trou], egy meghatározhatatlan, „nőnemű ő” [ile] (uo. 332.). Morus Utópiája szintén egy olyan sziget, mely sem térben, sem időben nem definiálható. Szó szerint u-topikus. Ex-pozicionális. A tenger, az óceán, a sziget fogalmának – és a hozzá kapcsolódó érzéseinknek – a történetéhez lásd Alain Corbin: La ciel et la mer. Paris, Flammarion (coll. Champs), 2014; La territoire du vide. L’occident et le désir de rivage. Paris, Flammarion (coll. Champs), 1990. A „hely nélküli”-ség, a „sans lieu” Foucault-tól Richirig nagyon sokaknál előforduló terminus. A későbbiekben megpróbáljuk ezeket az elméleteket végignézni. A „kivéve a jelen”-t [sauf le présent] Derrida és Blanchot is mondja. Ahogyan Blanchot és Derrida is beszél a récit-ről. Lásd pl. Maurice Blanchot: Le pas au-delà. Paris, Gallimard, 1973. 27. Avagy egyszerűen csak „bizonytalan” – az indistinct így is fordítható. Georges Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre. Corps, parole, souffle, image. Paris, Minuit, 2005. 58–59., 78., 43. (Pierre Fédida kifejezését idézi.) Máshol pedig a távollét kapcsán egy „bizonytalanság”-ról [indécision] ír (9.). Uo. 59., 78. 2021.11.24. 17:14:18 1. KÉSZÜLŐDÉS (CSOMAGOLÁS) 13 „lépés”, amiért „mobil”. Mert hely nélküli. A francia „souffle” szó nemcsak lélegzetet, légzést, leheletet jelent, de légáramlatot, fúvást, fuvallatot is. Egyfajta huzatot. Mozgást. Mozgást az itt és az ott, a külső és belső, a jelenlévő és a távollévő között. A sans lieu mozdulatát.16 Annak a valaminek és valamilyenségnek a mozgását, ami más-hol (van) másholi, más-milyenként. Ami az itthez és a mosthoz képest, az itt és a most felől távol-lévő. Non-prezens és abszens. Ami maga a pas mozgása. Az utazás mozdulata. Gesztusa és ritmusa. Didi-Huberman számára ez a szufla, a meghatározatlanság , a definiálatlanság szuflája, a távollét huzatának áramlása, ritmusa és mozgása hozza létre a művészetet. A sós tengeri levegő. Az óceáni. Számára minden művészet az áramlás művészete, a távollét simogatásáé, a léghuzaté. A légzésé. A távollét be-lélegzéséé. Az abszenciáé. A testet átjáró távollété. Az ittet kiszorító ott, a jelent kiszorító távollét művészete. A helyet felváltó hely-nélküliség, az időt felváltó „ana-krónia” művészete.17 A sans lieu és a sans présent művészete. Ezért is beszél Didi-Huberman „a távollét esztétikájá”-ról [esthétique de l’absence].18 A távollét esztétikája az abszencia meghatározatlan lélegzésének teóriája. Az u- és a-tópia, a hetero-tópia, az a-, avagy ana-krónia esztétikája.19 A récit-é. A be-lélegzett levegőé, a ki-mondott szóé. A „tengeri szellő”-é [brise marine] (Mallarmé).20 De miért is esztétika? Pusztán azért, mert a távollét ritmusa, ritmizáltsága a művészet gesztusa is egyben? Georges Didi-Huberman számára a távollét esztétikája azért is egy esthétique, mert kapcsolatban áll az aiszthézisszel. Az észleléssel.21 A percepció töve, a latin percipio elsősorban nem a felfogásra utal, hanem ugyanúgy, mint a souffle, a külső és a belső, az itt és az ott, a jelenlévő és a távollét közötti átmenetre. A primer jelentése ugyanis „bevesz”, 16 17 18 19 20 21 Popovics.indd 13 Didi-Huberman inkább majd „non-lieu”-t mond (Génie du non-lieu. Air, poussière, empreinte, hantise. Paris, Minuit, 2001). Didi-Huberman nem akrónikusról, inkább „anakrónikus”-ról beszél (Gestes d’air et pierre, 15., 42., 55.). Uo. 29. Didi-Huberman is említi a „heterotópiá”-t [hétérotopie]. Sőt, ahhoz is ragaszkodik, hogy „a heterotópiák mozgása” „temporalizál” [temporaliser] (uo. 39.). Épp az anakrónikus – nem pusztán a jelenhez kötődő – voltuk miatt állhat elő ez a „temporalizáció”. Jelenlét és távollét lélegzése. (Ahogyan persze a „spacializáció” [espacement] is; 59.) A Mallarmé-versre Somlyó Bálint hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök neki. Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 38. Didi-Huberman ezzel a véleményével nem áll egyedül. Françoise Dastur számára a „művészet” szintén a „távollét” [absence], a „távollévő jelenné tevése” [rendre présent l’absent], ez pedig – mint hangsúlyozza – az „észlelés”-hez is elengedhetetlen (Françoise Dastur: „Husserl et la neutralité de l’art”, La Part de l’Œil, 7 [Art et Phénoménologie], 1991, 26–28.). Azaz Dastur olvasatában – Didi-Hubermanhoz hasonlóan – a távollét nem pusztán a művészet és az „esztétika”, de a percepció és az aiszthészisz feltétele is. Kettős értelemben is esztétika. Dastur a távollét eme kettős értelmű jelenné tevését fogja Husserl nyomán prezentifikációnak [présentification/Vergegenwärtigung] nevezni. 2021.11.24. 17:14:18 14 EXPOZÍCIÓ „begyűjt”, „felvesz”, „magába vesz”. Az észlelés is egyfajta huzat. A távollét szuflája. Ennyiben pedig minden percepció a távollét be-vétele, be-gyűjtése is. Bekebelezése. Az aiszthészisz maga is a távollét esztétikája. Mint mikor nyitott szájjal – csukott szemmel – mélyeket lélegzünk a szélben. S hagyjuk, hogy a friss, tengeri szellő átjárjon bennünket. A távollét bekebelezése ez. A távolság szó szerinti megízlelése. Amikor – szoktuk mondani – ’harapni tudtuk a levegőt’. Csakhogy a távollét nem akármilyen szél, szellő, szellőcske. Hanem egy „forgószél” [tourbillon].22 A távollét „tánca”-a [danse].23 Az a forgatag – Jabès homokvihara –, ami képes feldönteni dolgokat, át- és megfordítani a korábban szilárdnak hitt tárgyakat. Ami elmos és kimos. Hullámzás. Tengeri vihar. Ami egyfajta „metamorfózis”-t idéz elő.24 A távollét meghatározatlan lélegzése nem csupán „a szél/levegő gesztusa” [geste d’air], de egyben „a kő gesztusa” [geste de pierre] is – hangsúlyozza Didi-Huberman. A szél, ami szobrokat formál a kőből, a megformált szobrokat pedig szép lassan elmossa. Porrá őrli. Ami nem csupán finom kis szellő, ami simogat, ringat, de az a tourbillon is, ami akár az anyagszerkezetét is megváltoztatja a dolgoknak.25 A távollét, ami a távollétre sohasem referál, ezt is jelenti. A radikális változást, az átalakulást is. A meta-morfózist. A művészet, a műalkotás csak akkor jöhet létre, ha ezt az anyagi át- és megfordítást is képes előidézni. Ha a festmény többé már nem vászon és festék, ha a szobor nem puszta kő többé. Didi-Huberman számára erre pedig egyedül a távollét képes. A távollét indisztinkt jellege. Az az abszencia, ami – mivel sohasem referál önmagára – maga ez az át- és megfordulás. Maga a forgószél. Maga a meta-morfózis. Egyszerre a szél és a kő gesztusa, egyszerre szél és kő. A távollét meta-morfózisa, transz-verziója maga a „meghatározatlan lélegzet” „anyag”-a [matière] – írja.26 A távollét távol-léte ön-magától. Távolléte ön-magától is. A mindig továbbmozduló hullám, a szél állandóan decentráló re-flexiója. Amit olyannyira szeretünk nézni a partról. Magában „a mozgásban lévő anyag” [matière en mouvement].27 22 23 24 25 26 27 Popovics.indd 14 Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre. 53. A „tourbillon” bármiféle „forgás”, „forgatag”, „örvény”, „kavargás” lehet. A fogalmat Didi-Huberman Benjamintól kölcsönzi, akinél a „Strudel” kifejezés szerepel, mely szintén „forgás”-t, „forgatag”-ot, „örvény”-t jelent (Walter Benjamin: „A német szomorújáték eredete”. In uő: Angelus Novus. Értekezések, kísérletek, bírálatok. Budapest, Európa, 1980. 218. Rajnai László fordítása). Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre. 9., 71. Uo. 26. Egyfajta „allotrópia” – mondja Deleuze (Gilles Deleuze: Francis Bacon. Az érzet logikája. Budapest, Atlantisz, 2014. 53. Seregi Tamás fordítása). Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 70. Uo. 77., 78. 2021.11.24. 17:14:18 1. KÉSZÜLŐDÉS (CSOMAGOLÁS) 15 „A távollét anyaga” [la matière (…) de l’absence].28 „Magának a távollétnek a képe” [image de l’absence même].29 A récit anyaga és képe. Didi-Hubermant is berakjuk a csomagba. A Gestes d’air et de pierre bárhova befér. Idáig azt láthattuk, hogy az abszencia nem semmi. Nem semmilyen. Valami és valamilyen. Azért csak valami és valamilyen, mert a távollét a távollétre sohasem referál. Ha forog is, ha visszafordul, hiányzik a centruma. Az a pont, az a hely, ami ugyan-oda vissza-fordítaná. Önmagaságot biztosíthatna a számára. Vagyis a távollét u- és atopikus. Hely nélküli. Úgy forog, mint a szél, úgy, mint a hullám. Közben mindig mássá is lesz. Egyfajta metamorfózis jellemzi. Valamiféle lélegzés. Az itt és az ott, a jelen és a távol csereberéje. Ki- és belégzése. Egy „meghatározatlan lélegzés”.30 Csakhogy olyan erő van ebben a viharos lélegzetben, szélben, hogy képes hajókat összezúzni, falakat ledönteni. Sziklákat elporlasztani. A távollét mozdulata, mozgása, lélegzete, forgószele fel-borít, át-alakít. Meg-változtat. Tér-, időbeli és anyagi változásokat indukál. Már csak azért is, mert elsősorban önmagát változtatja meg. Azért, mert nem ismeri sem a tér, sem az idő, sem az anyag szilárdságát. Nem le-rombol. Hanem fel-épít. Át-épít, átváltoztat valami mássá. Nem elpusztít, nem megsemmisít – hiszen nem is tagad. Nem ismeri a nem-lét tisztaságát. Az utópikus távollét transz-verzív. Át-fordít. Keresztbe. Keresztbe-kasul. Épp azért transzverzív, amiért utópikus, azért, mert nem ön-magára referál. Nem „lép” [pas]. Nem egyenesen, előre lép. Félre lép. „Faux pas” (Blanchot). Nem marad meg ugyanabban az egységben, rendben. Nem marad ön-magánál, ön-azonos. Ezt a transzverzív, in modo obliquo mozgást a fenomenológiából vett kifejezéssel keresztintencionalitásnak [Querintentionalität] fogom nevezni (HUA X, 380.). Egy intentio obliquának.31 A szél és a kő gesztusának át-for28 29 30 31 Popovics.indd 15 Uo. 82. Uo. Akár azt is mondhatnánk, hogy a távollét ikonja. Husserl maga is – és Husserl nyomán Bernet szintén – beszél az észlelés meghatározatlan „multiplicitás”-áról [Mannigfaltigkeit/multiple], mely Bernet számára is egy „távollét”-tel [absence], sőt egy „hely-nélküli”-séggel [non-lieu] jár együtt (HUA XVI, 114.; Rudolf Bernet: La vie du sujet. Paris, PUF, 1994. 66–67., Conscience et existence. Paris, PUF, 2004. 24., 28.). Az „intentio obliqua” Brentano kifejezése, mely a husserli „keresztintencionalitás” egyik lehetséges forrása. Részletesen lásd Arnaud Dewalque: „Intentionnalité in obliquo”. Bulletin d’analyse phénoménologique, X, 6, 2014 (Actes 6), 40.; Jocelyn Benoist: „Two (or Three) Conceptions of Intentionality”. Tijdschrift voor Filosofie, 2007, 69, 82.; uő: „Intentionality and Reality”. In uő et al. (eds): Towards New Logic and Semantics. Franco–Japanese Collaborative Lectures on Philosophy of Logic. Tokyo, Keio University, 2006. 57.; Massimo Libardi: „Franz Brentano (1838–1917)”. In Liliana Albertazzi et al. (eds): The School of Franz Brentano. Dordrecht, Nijhoff, 1996. 58. Az utópia pedig Miguel Abensour számára is keresztirányú, „oblique” (uő: Utopiques II. – L’homme est un animal 2021.11.24. 17:14:18 16 EXPOZÍCIÓ dulása, át-változása ez. A művészet gesztusa. A fantáziáé. Az intencionális és – legalább részben – keresztintencionális észlelésé. Az észlelésben lévő „perceptív fiktum”-é (Husserl), a percepció „imaginárius” jellegéé (Sartre). A nyelv gesztusa. A récit mozdulata. Mint mikor egyik bőröndből a másikba rakjuk át a cuccot. Keresztben. Keresztbe-kasul. A távollétet nem tudjuk becsomagolni. Beszorítani egy rend – egy bőrönd – keretébe. Újra és újra ki-kívánkozik onnan. Az absence exterioriális. Ex-territoriális. Expozicionális. Külső. Még magamagához képest is. Önmagához képest is: egy „dehors” (Blanchot–Foucault–Richir). 2. In modo obliquo (átpakolás) Meggyőződésem, hogy a horizont [Horizont] az egyik legfontosabb fogalom Husserl számára. A horizont ugyanis elsősorban nem a jelenlévőről, hanem a távollévőről szól. A távollétről [Abwesenheit/Absenz]. Pontosabban arról, hogy a jelenlét és a távollét nem játszható ki egymás ellen. Arról, hogy az Anwesenheitnak is szüksége van az Abwesenheitra. Sőt, hogy a jelenlét kiszolgáltatott a távollétnek. Nincs, nem létezik nélküle. A jelen nem jelenhet meg a távollét nélkül. A hátoldal [Rückseite] nem pusztán együtt jár a megjelenővel, mellette áll, hanem belefolyik, beleintegrálódik a jelenbe. Át-járja. Olyan, mint mikor festéket cseppentünk a tiszta vízbe. A víz belélegzi, körülöleli, feloldja a festéket. Bekebelezi. A solutio során elvész a víz tisztasága. Ab-szolútsága. A jelen tisztasága. Husserl standard hasonlatai a hátoldalról, a ház háta, vagy bármilyen használati tárgyé, nagyon is félrevezető. Egyrészt azért, mert azt feltételezi, hogy a hátoldal viszonylag könnyen lehatárolható, elválasztható a látottól, másrészt, mert úgy tünteti fel a Rückseitét, mint ami átfordítható a jelenbe (a ház megkerülésével, a tárgy megfordításával). A lélegzés vagy az oldás, a levegő és a víz azért jobb hasonlat a távollét megjelenésére, mert – Husserl szándékának megfelelően – nem teszi az Abwesenheitot lehatárolhatóvá, ahogyan sohasem teszi tisztán a jelenbe átfordíthatóvá. A távollét innentől nem pusztán elválaszthatatlanul hozzátartozik a megjelenőhöz (a ház nem ház a hátoldala nélkül, legfeljebb díszlet, stb.), de a távollét ezáltal a jelenből levezethetetlenné válik. A jelen sohasem előzi meg a távollétet. Sohasem előzi meg semmilyen jelen. Amiből persze az is következik, hogy a távollét nem utólagosan járul az észlelt jelenlévőhöz, hanem eleve együtt utopique. Paris, Sens&Tonka, 2013. 19., 260–261.; Utopiques III. – L’utopie de Thomas More à Walter Benjamin. Paris, Sens&Tonka, 2009. 31–32.). Popovics.indd 16 2021.11.24. 17:14:18 2. IN MODO OBLIQUO (ÁTPAKOLÁS) 17 adódnak. Didi-Huberman metaforája a távollétre, a lélegzet azért is pontosabb, mert ezt az eleve adottságot is hangsúlyozza: a levegő nem utólagos az azt belélegzőhöz képest (míg a festék igenis utóbb kerül a vízbe). Eleve átjárja a testet. A távollét úgy járja át – Husserl kifejezésével – „előre/eleve adottan” [vorgegeben] a jelent,32 mint a levegő a testet. Porózusan. Mindenütt. A távollét omniprezenciája ez. Csakhogy a távollét feloldódása és mindenütt-jelenvalósága mégsem jelent elkülöníthetetlenséget. A távollét bármennyire is belehatol a jelenlévőbe, mégis jól felismerhető módon kihullik belőle (ezért is jobb a levegő-, mint a festék-hasonlat). Kihullik, ki-jön, kilélegezzük, mert bár az abszencia omniprezens, mégsem lehet sohasem prezens. Mindenütt jelen van, csak most nincs jelen. Mindenütt, kivéve a jelent: „sauf le présent”. Azaz a távollét már csak azért sem referál a távollétre, önmagára, mert a jelen, a most, a hic et nunc hiányzik belőle. Az, ahol az azonosság létrejöhetne. A meghatározottság, a disztinkció létrejönne. Husserl ezt a soha jelenné nem tehető, mégis a jelen pórusait mindenütt keresztül-kasul átjáró távollét, a vorgegeben Abwesenheit megjelenésmódját nevezi „együtt jelenné tétel”-nek [Mitgegenwärtig-machens] (HUA I, 139.). Azaz apprezentációnak.33 Avagy a távollét a fenomenológia számára távoli, tengeri szellő, légáram. Ami bár mindent átjár, a csontunkig hatol, mégsem tudjuk magunkkal vinni. Nem tudjuk hazavinni. Nem tudjuk megfogni, elfogni, be-csomagolni. Nem kisajátítható. Nem ismeri az appropriációt. Olyan gyorsan megy, amilyen gyorsan jött. Elillanó „brise marine”. Nem ez vagy az, nem ilyen vagy olyan, mindössze valami és valamilyen. Másmilyen, máshol. Mert sans présent. Azaz az apprezentált vorgegeben Abwesenheit u-topikus. A-krónikus. Avagy heterotopikus és heterokrónikus. Csakhogy ebből az u- és a-topikusságból, a-, avagy ana-krónikusságból az is következik, hogy a távollét huzata sohasem integráns része egyetlen sorozatunknak sem. Sem a tér, sem az idő szerialitása, sem az itt, sem a most homogenitása, „azonosság”-a [mêmeté], id-entitása nem képes foglyul ejteni. 32 33 Popovics.indd 17 Vö. Edmund Husserl: Erfahrung und Urteil. (Red., hrsg. Ludwig Landgrebe.) Hamburg, Meiner, 1999. 54–55. S bár Husserl itt elsősorban nem a távollétről beszél, de az „előre/eleve adottság”ból [Vorgegebenheit] a távollét tematizálása is következik. Az „apprezentáció” 1916 táján tűnik fel Husserl szövegeiben, bár az interszubjektivitásról szóló korai feljegyzésekben még „komprezenciát” és „adprezenciát” is mond helyette (HUA XIII, 27–29.). De ami számunkra a legfontosabb, az apprezentáció egyáltalán nemcsak a másik és az idegen kapcsán merül fel Husserl számára, hanem ennél jóval tágabb értelemben, az észlelés egészéhez kapcsolódóan is (lásd például a Passzív szintézist). A horizont mint a távollét jelenné tétele, megjelenítése nemcsak az apprezentációhoz, de az „üres reprezentáció” [Leervorstellung] problémájához is kapcsolódik (lásd Fausto Fraisopi: „Expérience et horizon chez Husserl: Contextualité et synthèse à partir du concept de «représentation vide»”. Studia Phaenomenologica, IX., 2009). 2021.11.24. 17:14:18 18 EXPOZÍCIÓ Olyan ez, mint amikor hálóval akarunk levegőt fogni. A struktúra szövetének közeiben mindannyiszor elillan a levegő. És még ha be is tudjuk fogni egy zacskóba a tengeri levegőt, abban a pillanatban, amikor kinyitjuk a zacskó száját, semmivé foszlik. S talán ott sem volt soha – gondolhatjuk. A levegő, a szellő mivel keresztbe-kasul mindent átjár, azonnal el is illan. A sans présent u-topikus ubiquitasa, a-krónikus omniprezenciája ez. Egy „mindigis múlt” [toujours déjà passé], egy „mindigis eljövendő” [toujours encore à venir] (Blanchot–Richir). Egy „immer schon Vergangenheit”, egy „immer schon Zukunft” – mondja Husserl.34 Egyfajta „transzcendentális múlt”, avagy „transzcendentális jövő” (HUA VIII, 85–86.). Valamiféle „örök múlt” és „örök jövő” (HUA XI, 379.). A távollét nem-helye és nem-ideje ez a „mindigis múlt” és „mindigis eljövendő”.35 Az a „sans présent” és „sauf le présent” múlt és jövő, amit Husserl elsődleges emlékezetnek [primäre Erinnerung] és elsődleges elvárásnak/ előlegezésnek [primäre Erwartung] nevez.36 Amit keresztintencionalitásnak [Querintentionalität] hív.37 Merleau-Ponty pedig „laterális”-nak vagy „vertikális”nak mond.38 De ez az intentio obliqua igencsak félrevezető. Nemhiába vívja ki Adorno kritikáját.39 Úgy tűnhet ugyanis, mintha lenne iránya. Mintha iránya lenne. Úgy tűnhet, hogy a „hosszintencionalitás”-hoz [Längintentionalität] 34 35 36 37 38 39 Popovics.indd 18 HUA Mat. VIII, 131. Bár a C-kéziratokban a „mindigis múlt” [immer schon Vergangenheit], „mindigis jövő” [immer schon Zukunft] csak egyetlenegyszer szerepel, az „immer schon” számtalanszor. A „mindigis” Husserl számára az észlelés, a tapasztalat – igen sokféle – előzetes, előzetesen adott összetevőjét írja le. Ugyanúgy, mint a „Vorgegebenheit”. Nem mellékesen, az „immer schon” az Erfahrung und Urteilban is gyakran feltűnik. (A „mindigis” kategóriaként értelmezhető ezekben a szövegekben. Azért, hogy elkülönítsem a szó mindennapi jelentésétől, egybeírom.) Rudolf Bernet számára szintén összekapcsolódik a „mindigis” [toujours déjà] és az „»előre, eleve adott«”-ság [„prédonné”/„vorgegeben”], ami szerinte is a husserli „primer emlékezet”-hez kapcsolható (La vie du sujet, 103., 316., 248.). HUA X, 39.; HUA XXXIII, 376. stb. Az „elsődleges emlékezet”-et meglehetősen gyakran emlegeti Husserl, de az „elsődleges elvárás”-sal együtt, párban igencsak ritkán. (Az elsődleges elvárásra Marosán Bence hívta fel a figyelmemet, amit ezúton is köszönök neki.) HUA X, 379–380. Egy kettős intencionalitás [doppelte Intentionalität] ez, ahogy Husserl nevezi (HUA X, 379.), avagy egy kettős horizont. Merleau-Ponty elsősorban a nyelv és a nyelvi intenció kapcsán beszél laterális értelemről / laterális jelentésről [sens latéral / signification latérale] (Maurice Merleau-Ponty: „A közvetett nyelv és a csend hangjai”. In Bacsó Béla [szerk.]: Kép, fenomén, valóság. Budapest, Kijárat, 1997. Szávai Dorottya fordítása; „Le langage indirect et les voix du silence”. In uő: Signes. Paris, Gallimard [coll. Folio Essais], 1960. 148/75., 171/122.). Amit majd „működő vagy beszélő nyelv”-nek [langage opérant ou parlant] nevez (171/122.). Máshol viszont egy „vertikális” múltról [passé «vertical»] is beszél (A látható és a láthatatlan. Budapest, L’Harmattan, 2007. Szabó Zsigmond fordítása; Visible et invisible. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1964. 273/292.). A „laterális” és az „oblique” összekapcsolását lásd még uő: La prose du monde. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1969. 65.; a „vertikális” és a „transzverzális” azonosítását pedig A látható és a láthatatlan, 303/319. Didi-Huberman szintén ír a „távollét” [absence] „bizonytalanság”-a [indécision] kapcsán „vertikalitás”-ról és „horizontalitás”-ról (Georges DidiHuberman: Ce que nous voyons, ce qui nous regarde. Paris, Minuit, 1992. 94.). Theodor W. Adorno: Negative Dialektik. Frankfurt, Suhrkamp, 1966. 67., 74. 2021.11.24. 17:14:18 2. IN MODO OBLIQUO (ÁTPAKOLÁS) 19 képest mindössze egy másik irány lenne. De ugyanúgy egy irány. Pedig – joggal hihetjük – Husserl nem ezt szerette volna mondani! Számára a keresztintencionalitás nem egy másik irány, hanem épp az iránnyal – a hosszintencionalitásban lévő irányultsággal – szemben, pontosabban ahhoz képest, afelől valamiféle nem-irány. Irány-talanság. Irány-vesztés.40 Valamiféle más irány. A keresztintencionalitás valójában hibás fordítás. Inkább keresztbe-kasul intencionalitást kellene mondanunk.41 Az intentio légneműsége ez. „Meghatározatlan lélegzése”. Az intencionalitás szele. Tengeri szellője. Az a szél, ami minden csomagból, minden zárt zacskóból, térből, börtönből képes kereket oldani. Ami elsüvít a háló – a struktúra, a rend, a tárgyak – rései között, keresztben. Ferdén. Félre. A távollét esztétikája a tengeri szél elfogása lepkehálóval. A brise marine becsomagolására tett kísérlet. Utópia. A szellő, a szél a-tópiája. De ha a keresztintencionalitás – avagy a ferde, félreintencionalitás, a keresztbe-kasul intencionalitás, a szél intenciója, a szellő iránya – egy nemirány, egy másirány, egy más rend, úgy az már nem is csak szél. Az át-változik valami mássá. A Querintentionalität „a kő gesztusa” is – idézhetnénk Didi-Hubermant. A tengeri kavics, az üvegszilánkok, a sea glass gesztusa, mozgása, mozdulata. Amit felkavarnak, kimosnak a hullámok. A szél által felkorbácsolt hullámok. Annak a kőnek, annak az üvegnek a gesztusa, amit bár könnyebben hazaviszünk, mint a tengeri szellőt, de megszáradva mégis azonnal kifakul, elveszti a színét és csillogását. (A tengeri szél sohasem veszíti el a fényét, a hullámok csillogását.) Marc Richir nemhiába ragaszkodik ahhoz, hogy ami létrejön a keresztintencionalitásban, az valójában az idő térré válása.42 A szellő kaviccsá válása – mondhatnánk. Nem a szukcesszió hosszintencionalitásával paralel másik szukcesszív idő, egy másik monász ideje, hanem valami nem idő-szerű. Sőt, ahhoz is ragaszkodik, hogy ez a spacializálódó temporalitás egyben nemcsak tér-, de nyelvszerű is.43 A távollét metamorfózisa ez. A szél gesztusa, mely egyben a kő gesztusa is. A keresztbe-kasul intencionalitás az idő térré és nyelvvé válása. És nemcsak térré és nyelvvé, de másikká válása is (ezt is mondja Richir).44 És testté válása is. És így tovább. 40 41 42 43 44 Popovics.indd 19 Avagy „dezorientáció” – írja Didi-Huberman Freud nyomán (Ce que nous voyons, ce qui nous regarde, 183–185.). Sőt, nem is „kettős”, inkább valamiféle többszörös intencionalitás és horizont. Részletesen lásd Marc Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”. In Éliane Escoubas – Marc Richir (eds): Husserl. Grenoble, Millon, 2004. Egy „temporalizáció/spacializáció a nyelvben” [temporalisation/spatialisation en langage] – írja (Marc Richir: Méditations phénoménologiques. Phénoménologie et phénoménologie du langage. Grenoble, Millon, 1992. 63., 60.; de más szövegeiben is számtalanszor ír ilyet). Richir számára ez a nyelvben végbemenő temporalizáció/spacializáció „eo ipso »interszubjektív«” 2021.11.24. 17:14:19 20 EXPOZÍCIÓ A keresztintencionalitás a szél és a kő gesztusa. A kővé levő szél, a széllé levő kő. Az a kőoroszlán a parton, amit a szél is formál, ami a szél képét is őrzi a kőben, ami maga is széllé lesz lassan, elporladva a brise marine ölelésében. A tourbillon tánca ez. Keresztbe-kasul. A forgószélben táncoló homok a parkban. A kő tánca. Az u-tópia tánca. A távollét tánca. Azé az abszenciáé, mely „jamais ne se réfère à l’absence”. A faux pas intenciója. A sans lieu intentio obliquája. Az u- és atópia keresztintencionalitása. A távollét intenciója.45 De hogyan lesz kővé a szél, széllé a kő? A távollét szele ki- és elmozdít. Elfúj. Fel- és átfordít. Felborít. Felkap. Hirtelen feltámadt tengeri fuvallatként kikapja a kezünkből a papírt, és papírgalacsinként adja vissza. Meggyűr. Öszszegyűr. A szél gesztusa a gyűrés gesztusa. A távollét mozdulata a gyűrődés mozdulata. A „pli” (Merleau-Ponty–Deleuze). Az „összeszövődés/összegubancolódás” [enchevêtrement, Ineinander] (Husserl–Merleau-Ponty–Foucault), az „átterjedés/átterjeszkedés” [empiètement] (Lévinas–Merleau-Ponty) gesztusa. Maga az „átfedés” [Deckung] (Husserl). A szél közel húzza a távolit, és eltávolítja a közelit. A távollét ugyanígy tesz. Eltávolítja a közelit, a jelent, és közel húzza a távolit, a nem-jelenlévőt. A gyűrés, a gyűrődés mozgása mindkettő. A sík felület, a homogén rend, a papírlap megtörése. Az intenció, a lépés irányának el-fordítása. Megfordítása. Transz-verziója. Csakhogy az összegyűrt papírlap már nem marad meg egy síkon, egy felületen sem, egy rendben sem! A távollét szele a papírt galacsinná tömöríti. Szilárdítja. Szabálytalan gömbbé, labdaccsá formálja. Oly módon gyűr össze, hogy már azt sem tudjuk, hány papírlap is gyűrődött egybe. A papírgalacsinból ugyanis az sem derül ki, hogy egy, kettő vagy hány papírlapot is gyűrtek bele. Avagy, ha egy vagy ha több lap is gyűrődött bele, az ugyanúgy néz ki! A papírgalacsin a távollét keresztintencionalitása, az u-topikus távollét keresztbe-kasul intencionalitása, a keresztintencionalitás labdacsa, a szél köve. A követ átjáró szél. A távollét meghatározatlan lélegzésének „hely nélküli hely”-e [lieu sans lieu] (Foucault– Richir).46 Át-pakolás. 45 46 Popovics.indd 20 is (Marc Richir: Phantasia, imagination, affectivité. Phénoménologie et anthropologie phénoménologique. Grenoble, Millon, 2004. 31–32., 52. stb.). Egy „nem-objektiváló” [non-objectivante] intenció – írja Bernet (La vie du sujet, 326–327., 315–316.; vö. HUA X, 118–120.; HUA XI, 244–245.). Avagy egy „üres intenció” [leere Intention] (HUA XXIII, 88.). Ez utóbbi elemzését, összekapcsolását a „távollét”-tel lásd pl. Sartre: A lét és a semmi, 62–63/61–62. Avagy „»a hiány helye«” [«lieu et place d’un manque»] – írja Fédida (idézi Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 22.). 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) Husserl az időről beszélve minden elvárásunk ellenére nem – de legalábbis nem csak – a jelenről, legalább ennyire a távollétről – de legalábbis a távollétről is – beszél. Husserl olvasatában az idő és az időtudat a távollét tudata is. Az időelőadások a távollétről szóló előadások is. Ha van valami érdeme az 1905-ös belső időtudatról szóló előadásoknak, az épp a jelen kitüntetettségének, a jelen felől értett időnek, a prezens felől elképzelt temporalitásnak a kritikája. A távollét, az abszencia kiszabadítása a prezens fogságából. A „keresztintencionalitás” épp a távollét felszabadításának lesz a következménye. Azaz a távollét fenomenológiája a keresztintencionalitás fenomenológiája is egyben. S bár már az előadások 1905-ös főszövege több helyütt is említi a keresztintencionalitást, mégis talán csak a hátrahagyott feljegyzésekből válik nyilvánvalóvá, hogy milyen súlyú problémáról van szó. A keresztintencionalitás problémája mögött valójában a múlt státuszára irányuló kérdés bújik meg. A távollét státuszára irányuló kérdés. Az a kérdés, hogy a múltat megelőzi-e a jelen. Sőt, hogy a múltat megelőzheti-e egyáltalán a jelen. Avagy, hogy a távollétet megelőzi-e, megelőzheti-e egyáltalán a jelen. Ha a múltat – a távollétet – megelőzi a jelen, nem lesz keresztintencionalitás. A múlt ez esetben a jelen után következik, a jelen pontok lineáris, szukcesszív vonalára mintegy ráfekszik, ebbe a vonalba belevonódik, sőt magának a jelen pillanatoknak az elmúlása – a múlt, a távollét jelen utánisága – adja ki, rajzolja meg az idő vonalát. Ha viszont a múltat – a távollétet –, de legalábbis a múlt, a távollét egy részét nem előzi meg a jelen, lesz egy másik irányunk is! Nem csak a jelen pontok egymásutánisága lesz az idő egyetlen iránya. Számolnunk kell egy eltérő, a szukcesszió vonalához képest idegen, máshol lévő, másmilyen, más iránnyal is. Ezt a másik irányt fogja Husserl keresztintencionalitásnak nevezni. Popovics.indd 21 2021.11.24. 17:14:19 22 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) Azt a múltat, ahol a távollét már nem rendelhető alá a jelennek, a jelen logikájának. Irányának. Vonalának.1 Azt a múltat, amit nem előzött meg a jelen. De lehetséges-e egyáltalán a múlt jelen nélkül? – hangzik a jól ismert, banális kérdés. Amire nyilván azt válaszolnánk, azt szoktuk válaszolni, hogy ’a fenét’. De Husserl számára nem ez a kérdés (de legalábbis nem ez az elsődleges kérdés), épp ennek a kérdésnek a fordítottját kérdezi: Lehetséges-e a jelen múlt nélkül? Van-e, létezhet-e, lehetséges-e egy tiszta jelen? Egy tiszta, puszta most pillanat? Azaz lehetséges-e egy előfeltevés nélküli, feltétlen pillanat? Valami, amit semmi, sohasem előzött meg. Az abszolút most. A causa suiként értett jelen. A választ pedig talán ki sem kell mondanunk. Husserl jól ismert válasza a „retenció”.2 A retenció fogalma valójában egyfajta válasz a kérdésre. A retenció eldönti, hogy nem lehetséges a jelen múlt nélkül. Azt mondja, hogy nincs tiszta, abszolút, tökéletes jelen. Feltétlen jelen. Azt állítja, hogy minden jelen múlttal – és jövővel – elegyedik. Azt, hogy a távollét átjárja a jelent. Szellőként. Levegőként. Az Anwesenheit porózusságát állítja. Azt, hogy nem lehetséges a jelen távollét nélkül. Hogy a távollét a jelen „lehetőségfeltétele”.3 A múlt és a jövő a jelen lehetőségfeltétele. A jelen csak a múlttal és a jövővel együtt, azokhoz képest az, ami. A jelen viszonylagos, maga is „egy viszonylagosság” [ein Relativ] – hangsúlyozza Husserl (HUA X, 175.). Azaz a jelen csak a távollét horizontja által, a távollét horizontja által átjárva lehet jelen. A jelen sohasem magányos. Viszont ha a jelen nem lehetséges a múlt nélkül, ha a jelen függ a távolléttől, akkor ez a másság, a távollét mássága a jelen, az idő homogenitását is megbontja. Porózussá teszi. Lyukakat fúr bele, mint szél a kőbe. Valamiféle idegen, más iránnyal szembesíti. A kő, a jelen homogenitását át-szúrja. Keresztbe. Keresztbe-kasul. A hangsúly itt – meggyőződésem – nem a másik irány irányán, sokkal inkább annak másságán van. Nem egy konkrét, meghatározott irány ez a más-irány. Egész pontosan, csak valamiféle szilárd rend keretében lehetne az irány irányáról beszélni, de a keresztintencionalitással épp a lineáris, szukcesszív idő szilárdságát veszítjük el. Husserl valójában nem megkettőzi a múltat és a jövőt – még akkor sem, ha maga nevezi így, „kettős intencionalitás”-nak –, hanem megsokszorozza! Husserl éppen ezért az idő „egység”-ében [Zusammen] benne lévő „differenciálódás”-ról 1 2 3 Popovics.indd 22 „Lefutás”-ának [Ablauf] – írja Husserl (HUA X, 27.). És persze a „protenció” is. (Bár Husserl itt még jóval többet beszél a múltról, mint a jövőről, de amit elmond – a jelennel szemben –, sohasem pusztán a múltra érti.) Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 83.; Bernet: La vie du sujet, 116., 118.; Conscience et existence, 14. De a „lehetőségfeltétel” [condition de possibilité] mégsem a legjobb szó a jelent megelőző távollét leírására. Nem jó kifejezés, mert egységet sugall. Pedig itt épp egyfajta üres előzetességről van szó. Valamiféle „meghatározatlan” távollétről. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 23 [Unterschied] ír (HUA X, 375.). A távollét szúrása épp a jelen punktumát találja el. Az absztrakció pontját. A „fiktív, matematikai” pontot (HUA X, 168.). Azt szúrja át, ami ahhoz kellene, hogy pontos helyről és konkrét irányról beszélhessünk. Ha akarjuk, a távollét a jelen, a most pillanatát, a hic et nunc pontját, pontosságát üti ki az időből. Ami a meghatározottságához kellene. Ezért indisztinkt a távollét, ezért indisztinkt a távollét – a keresztintencionalitás – iránya is. Maga „a távollét meghatározatlan lélegzése” ez. U- és a-tópiája. A „sans présent” helynélkülisége. A keresztintencionalitás a most, a punktum u-tópiája helyén – „hely nélküli hely”-én – előálló differenciáció. „Differencia”.4 „Intervallum”.5 Sőt még inkább egy „disszemináció”.6 A távollét disszeminációja. Az „üstökös csóvájá”-ban [Kometenschweif] benne lévő szóródás.7 A szél által csipkézett kőoroszlán a tengerparton. „Nem beszélhetünk egy időtudatról” – írja Husserl –, az idő maga is kettős: „szukcesszió” [zeitliche Folge] és „szimultaneitás” [Gleichzeitigkeit] (HUA X, 375.). Sőt – folytatja –, „a szimultaneitás és a szukcesszió korrelatív konstitúciója [korrelative Konstitution] elválaszthatatlan [unabtrennbar] egymástól”. Avagy „a szimultaneitás semmi szukcesszió nélkül, ahogyan a szukcesszió is semmi szimultaneitás nélkül”. Éppen ezért „a »retenció«-nak kettős intencionalitása [doppelte Intentionalität] van” – olvashatjuk (HUA X, 379.). Ahogyan nyilván a protenciónak is. De ebben a „korrelatív konstitúció”-ban nem csupán a kettősség a fontos, legalább ennyire lényeges, hogy ezáltal egyik sincs meg a másik nélkül! Egyik sem játszható ki a másik ellen, a másikkal szemben. Csak akkor lehetne, vagy épp akkor kellene a „longitudinális/hosszanti” [Läng-] és a „transzverzális/keresztintencionalitás” [Querintentionalität] között dönteni,8 4 5 6 7 8 Popovics.indd 23 HUA X, 21., 45–45., 297., 375. Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 21–22. Richir: Méditations phénoménologiques, 198.; La crise du sens et la phénoménologie. Grenoble, Millon, 1990. 184. Husserl számára az idő szóródása – a jelen elhúzódása, retenciója – egy üstökös csóvájára emlékeztet (HUA X, 35.). Uo. 379–380., 82.. Husserl az időelőadásokban mindössze két helyen beszél „keresztintencionalitás”ról, ugyanakkor keresztirányról, „keresztirányú vágás”-ról [Querschnitt] többször is (HUA X, 199., 217., 219., 231–233.). A Bernaui kéziratokban bár a keresztintencionalitás egyáltalán nem szerepel, de számos szinonimája igen: a „keresztkontinuitás” [Querkontinuität] (HUA XXXIII, 18., 265.), a „keresztirány” [Querrichtung] (41.), a „keresztsor/ozat” [Querreihe] (18–19., 252., 263., 265., 268–269.), a „keresztvonal” [Querlinie] (266.), a „keresztfázis” [Querphase] (19.). Ugyanakkor a C-kéziratokban csak egyetlenegyszer találkozunk vele, mint „keresztkontinuitás” [Querkontinuität] (HUA Mat. VIII, 55.). De itt már feltűnik a „keresztbe-kasul” [kreuz und quer] kifejezés is, épp a „szukcesszió” [Sukzession] és „szimultaneitás” [Simultaneität] kapcsolatát, egymást „keresztez”-ését [kreuzt] illetően (uo. 271.)! De nyugodtan gondolhatjuk, hogy a C-kéziratokban a keresztintencionalitás visszaszorulását épp annak túl konkrét, túlzottan is egy irányt hangsúlyozó jellege eredményezi. Husserl itt már sokkal kevésbé megfoghatóan, avagy jóval költőiebben beszél, például „áttetszés”-t/„átszűrődés”-t 2021.11.24. 17:14:19 24 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) ha még mindig fennállna valamiféle egység. Egy egész. Ha még mindig csak a szukcesszió, a jelen totalitása állna fenn. A most pontjának pontossága. Rendje. De az intentio obliqua differenciációja, meghatározatlan lélegzése, szele épp ezt a totalitást, az egész, az egység totalitását fújja el örökre. Azaz a kő átszúrása, porózussá tétele közben mégis megmarad a kő is. Nem esik darabjaira. (Sőt, talán már eleve porózus is volt.) A szél – minden látszat ellenére – megszilárdítja a követ! A kő pedig a szelet! Nincsenek meg egymás nélkül. Kő kell ahhoz, hogy lássuk, mire képes a szél, szél kell ahhoz, hogy lássuk, mire jó a kő. A szél erejét csak a kő mutatja meg – csipkézettsége lyukaival –, ahogyan a kő ereje – tartóssága – is csak a szélben mutatkozik meg. Az összegyűrt papírgalacsin szilárdsága ez, az egyenes, sima papírlap sérülékenységével szemben. Husserl számára mind a hosszanti, mind a keresztintencionalitás önmagában csak egy tökéletesen sima papírlap lenne. Puszta absztrakció. Miközben a papírlap olyan valami, ami nincs, nem létezik, nem létezhet gyűrések – intentio obliqua – nélkül. A másik nélkül. Másság nélkül. Nincs jelen a távollét nélkül, kő a szél lyukai nélkül. Ahogyan távollét, szél sincs a jelen köve nélkül, a kő lyukai nélkül, amik megőrzik a szelet. A papírgalacsin, azaz a keresztintencionalitás, pontosabban a távollét, a távollét transzverzális, in modo obliquo szóródásának szilárdsága ez. Mint a temporalitás (s nem csak a temporalitás) egyetlen lehetséges formája. A szél köve. A kő szele. Szél-kő. Kő-szél. Heidegger, Derrida és Ricœur is hajlamos arra, hogy a jelent, a jelen „időbeli sorozat”-át [zeitliche Folge], a szukcessziót ellenségnek tekintse. (Szinte mindenki hajlamos erre, aki a jelen kitüntetettségét kritikával szeretné illetni.) Husserl számára a kő nem ellenség. Számára a szél nem lehet meg a kő nélkül. Még akkor sem, ha a szél pártján állunk. Még akkor sem, ha a szélért jöttünk. Ami az időelőadásokban először szemet szúrhat, az a kétféle intencionalitás, a hosszanti és keresztintencionalitás szimmetriája. A „korrelatív konstitúció” épp erről a szimmetriáról szól. Husserl hosszasan sorolja minden értéktételezés nélkül: a longitudinális intenció egy „folyamatos reprodukció” [stätige Reproduktion], amiben a „visszaemlékezés” [Wiedererinnerung] működik.9 Idetartozik az „ősbenyomás” [Urimpression], az „eredendő érzet” [Urempfindung] és ennek meghosszabbodása az „épp most múlt”-ban [soeben Gewesen].10 9 10 Popovics.indd 24 [Durchscheinen] mond (amit a korábban is emlegetett, sokkal konkrétabb „átfedés”-sel [Deckung] és a „retenció”-val kapcsol össze; uo. 87.). HUA X, 379–380., 35–36., 376. Uo. 29., 379., 32. Valamint a „hang mostja” [Ton-Jetzt] és annak elhalkulása, a „most pont” [Jetztpunkt] és annak „lesüllyedés”-e [Herabsinken] a múltba (29., 380–381.). 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 25 A transzverzális intencióhoz pedig egy nem reproduktív, nem visszaemlékezésszerű emlékezet tartozik, ahol már nincs ősbenyomás és épp most múlt. Az idő hosszanti vonala az immanenciát, az „immanens tárgyak”-at [immanenten Objekts] konstituálja,11 míg a keresztintencionalitás egyfajta transzcendenciát hoz létre (HUA X, 379.). Husserl egy pillanatig sem hagy kétséget afelől, hogy nem lehetünk meg visszaemlékezés és tárgyimmanencia nélkül. A saját identitásunk és a dolgok identitása nélkül. Az észlelés, a tudat és az emlékezet folyama nélkül.12 Azaz hosszintencionalitás nélkül. Kő nélkül. A papírgalacsinból nem kell – nem is lehet – kiszedni az egyik lapot. Az, hogy Husserl is a szélért jött, csak akkor derül ki, amikor a szukcesszió hosszanti vonalát fogja „másodlagos emlékezet”-nek [sekundäre Erinnerung], míg a keresztintencionalitást „elsődleges emlékezet”-nek [primäre Erinnerung] tekinteni.13 De még ezután sem negligálható a szekunder emlékezet a primerhez képest. A másodlagos emlékezet Husserl olvasatában sohasem lesz meghaladandó, meghaladható egy tisztán nem „metafizikus” temporalitásban. A papírgalacsin már soha többé nem engedi ki magából az egyik papírlapot. Ahhoz, hogy a szukcesszió síkját kiszedjük belőle, eltávolítsuk a metafizikát, az egész galacsint ki kellene hajtogatnunk – azaz meg kell szüntetnünk a keresztintencionalitást is! Avagy vissza kellene csinálnunk az egészet. Husserl logikája kristálytiszta: ha megszüntetem a jelen kitüntetettségét, a jelen és a múlt, a jelen és a jövő negációját, ha a távollét (a múlt és jövő) a jelen mellé csúszik, keresztbe – felfüggesztve a tagadást és a kizárást –, ez az új, másik irány sem fogja kizárni a korábbit!14 Hiszen a kizárás, a tagadás épp a most, a jelen kitüntetettségének a sajátja. Ha nem elsődleges, nem kitüntetett a jelen, a visszaemlékezés, a szukcesszió, úgy már kizárás sincs! A primer emlékezet csak akkor zárhatná ki a szekundert, ha maga is szekunderré válna, azaz ha újra a jelen, a most lenne a centrum. Ha lenne centruma. Ha megint minden az egy rend egy síkjában terülne szét. Ha az egész galacsint kihajtogatnánk. Kivasalnánk. A korrelatív konstitúció maga a papírgalacsin. A kő szele, a szél köve. A kő-szél, a szél-kő. A szél és a kő megbonthatatlan ölelése. A szél által 11 12 13 14 Popovics.indd 25 Ezt a minden tárgykonstitúcióhoz elengedhetetlen immanencia- és identitásképződést fogja később „párosítás”-nak [Paarung] nevezni (HUA XI, 132., 134., 147.; HUA Mat. VIII, 87., 135., 143., 179., 195., 230–231., 251–253., 271., 295.). Nem mellékesen, az időelőadásokban Husserl jóval többet és jóval gyakrabban is beszél a „hossz-”, mint a „keresztintencionalitás”-ról, főképp, ha annak szinonimáit – a folyamot, a folyamatosságot, a kontinuitást stb. – is ideszámítjuk. HUA X, 35–36., 379–380. Persze azért nem is hagyja érintetlenül a korábbi hosszanti irányt, a szukcessziót, hiszen annak a kizárólagosságát mégiscsak felfüggeszti. 2021.11.24. 17:14:19 26 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) csipkézett kőszobor szilárdsága. (Egyfajta negatív dialektika. A tagadáson túl. Vagy épp az előtt. Keresztben. Keresztbe-kasul.) A távollét lyuka a jelenen (a jelen helyén), avagy a keresztintencionalitás lyuka: a retenció és a protenció. De a kettős intencionalitás miatt maga a retenció és a protenció is megkettőződik.15 A zongorán leütött hang elhalkulása, „lesüllyedés”-e is retenció Husserl számára – vagyis az, amiben ténylegesen volt egy korábbi most és egy korábbi jelen. De ugyanakkor a primer emlékezetet is retenciónak nevezi – vagyis azt, ami sohasem volt jelen. Tehát a „primer emlékezet” és a „primer előlegezés” is retenció és protenció, de csak a retenció és protenció egyik értelmében, míg a „most pont”-ok lesüllyedése is retenció és protenció, de annak csak egy másik értelmében, „másodlagos emlékezet”-ként és másodlagos elvárásként.16 Így amikor elhangzik a retenció és a protenció, ha a szövegkörnyezetből nem teljesen egyértelmű, valójában sohasem tudhatjuk, hogy az elsődleges vagy a másodlagos emlékezet értelmében használja-e azt Husserl. Vagyis a retenció és a protenció – épp a kettős, félreérthető volta miatt – igazából elégtelen lesz a távollét lyukának megnevezésére.17 A távollét, a szél lyuka, a keresztintencionalitás szúrása maga „a távollét jelenléte” [présence de l’absence] – mondja mind Bernet, mind pedig Richir.18 Egy „jelenlét-távollét” [présence-absence] (Blanchot–Richir).19 A hossz- és a keresztintencionalitás átfordulása ez. A szél, a távollét által felkapott, az intentio obliqua által meggyűrt papírlap. Ugyanakkor a keresztintencionalitás átfordulása is, hosszintencionalitássá! A kő szilárdsága. Minden megtépázottsága ellenére. A papírgalacsin szilárdsága. Amiből immáron eltávolíthatatlan a hosszintencionalitás lapja is. A „korrelatív konstitúció” szilárdsága. Ezt a távollét által átjárt, az abszencia szele által átszúrt, meggyűrt – mégis szilárd – követ fogja Merleau-Ponty és Richir is „jelenlét”-nek [présence] nevezni.20 A jelenlét a szél által csipkézett kőszobor a parton. Az elillanó 15 16 17 18 19 20 Popovics.indd 26 HUA X, 379. Ahogyan a retencióra és a protencióra használt többi kifejezés is megkettőződik, például a „leárnyékolódások” [Abschattungen] is (uo. 29., 380.). Bár Husserl nem beszél a másodlagos elvárásról a „másodlagos emlékezet” mintájára, de az emlékezetet és az elvárást olyannyira párhuzamosan érti és elemzi (retenciókét és protencióként), hogy ezt nyugodtan megtehetjük. Persze nem zárható ki, hogy Husserl direkt teszi kétértelművé a retenciót és a protenciót, direkt fordítja át bennük a kétféle emlékezetet, a kétféle intencionalitást – ahogyan maga az emlékezet és maga az intencionalitás is erről az átfordulásról szól. De ez az ambiguitás akkor is nagyon megnehezíti számunkra a beszédet. Bernet: La vie du sujet, 216.; Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”, 40. Vö. Richir: Méditations phénoménologiques, 370. De Merleau-Ponty is beszél – épp Husserl kapcsán – a „jelenlét” [présence] és a „távollét” [absence] egymásban gyökereződéséről (Maurice MerleauPonty: „Le philosophe es son ombre”. In uő: Signes. Paris, Gallimard [coll. Folio Essais], 1960. 280.). Maurice Merleau-Ponty: Phénoménologie de la perception. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1945. 471. Richir 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 27 abszencia rögzítésének, a „brise marine” befogásának egyetlen lehetséges módja: a lyuk. A kő lyuka. Lyukai.21 Egy nem abszolút jelen köztes tere, lyuka. Lyukai. Amin mindig átfújt a szél, és mindig át is fog fújni, csak épp most nem fúj. A jelen punktumának u-topikus – hely nélküli – helyén előálló differenciáció. A jelenlét mint a jelen lyuka. Lyukai. A jelen, a most szilárd kövének porózussága, amin ki-be jár a távollét. A kő „betöltődés”-e [Erfüllung] a széllel, a szél betöltődése a kővel. Keresztbe-kasul. Heterotopikusan és heterokrónikusan. A távollét jelenléteként – és nem a jelen jelenléteként – értett prezencia.22 Szél-kő, kő-szél. A „jelenlét” szeles „mezeje” [champ de présence].23 „A jelenlét fázisa” [phase de présence].24 A meghatározatlan távollét lélegzése. A jelenlét mint a távollét lyuka. A kő mint a szél lyuka. De a „korrelatív konstitúció” nem csak egy jelenlétet eredményez. Nem csak a távollét jelenlétét a jelen nélküli jelenlétben. Ha ugyanis beengedjük a távollétet a jelenbe, vagy pontosabban mellé engedjük, át-engedjük rajta, az így előálló jelenlét-távollétben egy „együtt jelenné tétel”-lel [Mitgegenwärtigmachens/Mitvergegenwärtigung] is találkozhatunk (HUA I, 139., 107.). A jelenlét egy együtt jelenlétté tétel. A korrelatív konstitúció ez az együtt jelenlétté tétel. A keresztintencionalitás, a távollét jelenléte nem pusztán átszúrja a jelent, de a jelen mellé is kerül. A távollét ugyanis inkompatibilis a jelennel. Az abszencia sohasem lehet prezens (ha a jelen képes lenne akár egy pillanatra is maradéktalanul feloldani a távollét távolságát, a jelen megint, sőt örökre ab-szolút lenne). Bármi is történik a jelennel a távollét hatására, az Abwesenheit ki- és vissza-húzódik a jelenből. Kihullik a jelenből. A távollét lyukai 21 22 23 24 Popovics.indd 27 nem pusztán jelenlétről, de egy „jelen nélküli jelenlét”-ről [présence sans présent], egy „megjelölhető jelen nélküli jelenlét”-ről [présence sans présent assignable] beszél (Phantasia, imagination, affectivité, 32.; Phénoménologie en esquisses. Nouvelles fondations. Grenoble, Millon, 2000. 91. stb.). Heidegger hasonlóképp a „prezenciá”-t szeretné a jelen helyére állítani (lásd Martin Heidegger: A fenomenológia alapproblémái. Budapest, Osiris, 2001. 377–378. Demkó Sándor fordítása). „A jelen [Gegenwart] és a prezencia [Praesenz] nem ugyanazt jelenti” – hangsúlyozza. Ugyanis számára a „prezencia” „a jelen eksztázisa” [die Ekstase der Gegenwart], a jelen „transzcendenciá”-ja, „horizontalitás”-a. A múlt és a jövő felé intencionálisan megnyíló transzcendentális horizontalitás. Azaz maga az „időbeliség” [Zeitlichkeit] (379.). Ennek megfelelően Heidegger értelmezésében a „prezenciá”-hoz [Praesenz] „hozzátartozik” [gehört] egy „abszencia” [Absenz] is (384.). De Bernet ugyanígy a „jelenlét” [présence] fontosságát hangsúlyozza a „jelen”-nel [présent] szemben (La vie du sujet, 216–218.). Nem pusztán a távollét lyuka, de „a távollét lyukainak pluralitása” [pluralité de trous d’absence] – írja Richir (Méditations phénoménologiques, 227.). A jelen és a jelenlét nem keverhető, nem keverendő össze egymással – mint ahogyan például Derrida teszi. A távollét fenomenológiája nem a prezencia kritikája, legfeljebb a prezens, a présent, a jelen és nem a jelenlét kritikája. A távollét fenomenológiája épp hogy a jelenlét fenomenológiája! És legfeljebb a jelen és nem „a jelenlét metafizikájá”-nak a kritikája. Merleau-Ponty: Phénoménologie de la perception, 477., 475. Richir: Phénoménologie en esquisses, 105. 2021.11.24. 17:14:19 28 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) a jelenen, a jelenben, a kő lyukai nem tartalmazzák az absence-t. Nem teszik jelenné az abszenciát. Nem szüntetik meg a távollét nem-jelenlétét. A kő lyukai a távollétet távollétként mutatják meg. Őrzik meg. Nyomként [trace]. Lenyomatként, amiből örökre hiányzik az, ami nyomot hagyott. A kőszobor lyukaiban nincs ott, nincs jelen tengeri szél. A kőszobor lyukai retenciók és protenciók – mindössze. Már és még nem jelenek. Primer múltak és primer elvárások. Pusztán jelek. Megjelenítések. Valami olyannak a megjelenítései – szuflái, szavai, récit-jei –, amik sohasem voltak jelen. Itt jelen. Nincs helyük. Hely nélküliek. A távollét u- és atopikus. Nem egzisztál. Legfeljebb egy „koegzisztencia” [Koexistenz] lehet – ahogy Husserl nevezi. A jelen kilyukadása, pont-atlansága, heterotopikus és heterokrónikus szóródása, a keresztül-kasul intencionalitás maga ez a ko-egzisztencia. A távollét együtt és mégsem hic et nunc jelenléte. A távollét szelének, meghatározatlan lélegzésének befogása lepkehálóval. A tengeri szellő megőrzése – emléke, sőt primer emlékezete – a non-egzisztens koegzisztenciában, egy lyukas kőben. Husserl rendkívül sokat és rendkívül sok helyen beszél koegzisztenciáról. Ez egyrészt azért van, mert magát a szót is többféleképpen használja. Érti úgy, ahogy érteni szoktuk, a szukcesszió párjaként, a szimultaneitás szinonimájaként. Másrészt úgy is, mint a tér szinonimája, az idő párjaként. De ezektől tisztán elkülöníthető a koegzisztencia harmadik értelme: jelenlét és távollét koegzisztenciája, „átfedés”-e [Deckung], a primer és a szekunder emlékezet, a szukcesszió és a szimultaneitás ko-egzisztenciája.25 Az én és a másik koegzisztenciája. Ebben a harmadik jelentésben értett koegzisztencia akkor kell Husserlnek, amikor valamire már nem tudja rámondani, hogy ’van’, de az sem mondható el róla, hogy ’nincs’. Akkor, amikor a van–nincs, jelen–nem-jelen oppozíciója már elégtelen. Akkor, amikor már felfüggesztődik a jelen kitüntetettsége. Amikor valami nem a jelen móduszában (és nem is a jelenből levezetett múlt és jövő módján), de mégis létezik. Amikor egy fenomén nem jelenként, de mégis, a prezenssel ko-relatív módon megjelenik. Ami úgy van, hogy közben még sincs. Azaz Husserl számára a koegzisztencia egy nem jelenalapú megjelenítésként, valamiféle „együtt megjelenítés”ként [Mitvergegenwärtigung] értett jel- és utalásstruktúra.26 A koegzisztencia 25 26 Popovics.indd 28 Csak ebből a harmadik jelentésű koegzisztenciából egy halom helyet gyűjthetünk ki Husserl szövegeiből: HUA X, 8., 21., 45., 85., 262–264., 323.; HUA XXXIII, 82–84., 119., 127., 179., 251., 260., 295., 309.; HUA Mat. VIII, 28., 50–51., 57–58., 63–64., 87., 99., 134., 159., 178., 198., 264., 271., 295.; HUA XI, 271., 390–391., 408.; HUA I, 107–108., 114., 148., 156.; HUA XXIII, 78., 69.; HUA XIV. 4.; HUA XV, 344–345., 538.; HUA XVI, 198–199., 209. stb. A koegzisztenciát mondja még Husserl „koextenzió”-nak [Koextension] (HUA X, 99.), „komposzszibilitás”-nak [Kompossibilität] (HUA I. 107., 109.), de „együttlét”-nek [Mitdasein] (HUA IV, 198., 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 29 olyan „ősmegjelenítés” [Urpräsentation],27 mely valami mást is odatesz a jelen mellé. Sőt magában a jelenben teszi mellé a jelenbe nem beilleszthetőt, a távollétet. Vagyis a koegzisztencia bármennyire is megjelenítés-karakterű, mégsem a művészet, de még csak nem is az interszubjektivitás kapcsán jut döntő szerephez, hanem épp a temporalitás leírásában. A C-kéziratokban válik megkerülhetetlenné a koegzisztencia terminusa. Itt beszél Husserl először „őskoegzisztenciá”-ról [Urkoexistenz] (HUA Mat. VIII, 76.). Arról, hogy „az idő első lépcsőfoka a koegzisztencia formájaként” [Vorstufe der Zeit als Koexistenzform] érthető meg csupán (uo. 117.). Vagyis arról, hogy sohasem lehetséges egy magányos, első, tiszta jelen pillanat. A jelennek ahhoz, hogy időbeli legyen, lehessen, már eleve magán kell viselnie a távollét lyukát! „Az idő koegzisztencia-forma” [Zeit ist Koexistenzform] – hangsúlyozza Husserl (uo. 118.). Sőt maga a temporalizáció, a temporalitás is: „időbeliesülés-koegzisztencia” [Zeitigung Koexistenz] (uo. 253.). Vagyis minden idő „koegzisztencia-szukcesszióidő” [Koexistenz-Sukzessionszeit] (uo. 271.). Ahol „a koegzisztencia formája [van] egyetlen időpillanatban” [die Form der Koexistenz in einem Zeitpunkt] is (uo. 408.). A koegzisztenciának épp ez a kitüntetett hangsúlya lehet az oka annak, hogy Husserl a C-kéziratokban már csak elvétve használja a keresztintencionalitás terminusát.28 Hiszen a keresztintencionalitással szemben a koegzisztencia már sokkal kevésbé sugall egy másik irányt, avagy a koegzisztencia sokkal inkább megfelel a jelen u-topikus helyén – hely nélküli helyén – előálló távollét differenciációjának. Valamiféle keresztbe-kasul intencionalitásnak. A jelen nélküli jelenlét lyukas kőszobrának. Sok-sok lyukkal. Számtalan széliránnyal. A kő-szél, szél-kő papírgalacsinjának. De bármennyire is nem akarjuk, hogy a koegzisztencia egy irányt jelentsen, elkerülhetetlen ennek a térszerűsödése. S bár a tér – a koegzisztencia – valamiféle másik, keresztirányt jelent a szukcesszió hosszanti irányához képest, azaz épp a hosszintencionalitás egységének megbontását, a jelen kitüntetettségének felbontását jelenti, de félő, hogy egy új egységbe merevedik. Hogy egy új iránnyá, egy iránnyá merevedik. Ha pusztán, tisztán csak térként 27 28 Popovics.indd 29 294.) is. Bernet szintén egy megjelenítésnek, „a múlt megjelenítésé”-nek/„prezentifikációjá”-nak [présentification (Vergegenwärtigung) du passé] gondolja „a távollét jelenlété”-t (La vie du sujet, 216.). Sőt, még Husserl is az „apprezentáció”-ban – az apprezentáció koegzisztenciájában, „mit da”jában – benne lévő „jelzés”-ről [Indikation] beszél (HUA VIII, 62–63.). Richir később majd ezt fogja egy proto-nyelvnek [proto-langage] nevezni (Méditations phénoménologiques, 220.). HUA XXXIII, 63. stb. Máshol Husserl ezt nevezi „reprezenciá”-nak [Repräsenz] (HUA XX, 243.). Nem mond primer emlékezetet sem, helyette hasonló értelemben inkább az „ősmúlt”-at [Urvergangenheit] (HUA Mat. VIII, 117.), vagy még inkább az „ősidőbeliesülés”-t [Urzeitigung] használja (uo. 4., 17., 85., 111., 117., 131., 188., 295., 345., 347.; HUA XXXIV, 300.). Vagy az „elő-idő”-t [Vor-Zeit], az „elő-időbeliesülés”-t [Vor-Zeitigung] (HUA Mat. VIII, 269.; HUA XXXIV, 179–180.). 2021.11.24. 17:14:19 30 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) értjük. S bár Husserl maga is igen gyakran beszél az idő kapcsán – a koegzisztencia fogalmával együtt – „térbeli”-ségről [räumlich], egy „tér-időbeli”-ségről [raum-zeitlich], sőt „idő-térbeli”-ségről [zeit-räumlich],29 de ezt nem szabad szó szerint értenünk. Nem szabad úgy értenünk, hogy ami eddig tisztán longitudinális volt, az most pusztán transzverzálissá lesz. Ahogyan nem szedhető ki a temporalitás papírgalacsinjából a hosszintencionalitás lapja, ugyanúgy nem marad meg benne pusztán a keresztintencionalitásé sem. Az idő térbelisége, avagy az idő spacializációja félrevezető és félreérthető, de amikor Husserl „tér-időbeli”-t mond, vagy „idő-térbeli”-t, nagyon is pontosan fogalmaz. Sem egyik, sem másik. A kitüntetett jelen u-topikus felfüggesztése nem pusztán a szukcesszió mostját függeszti fel egy térbeliesülő jelenlétben, de a tér ittjét is felfüggeszti egy tempo-spaciális prezenciában. A hic et nunc közös halált halnak. Hogy egyfajta kevert tér-időbeli – sőt nem csak térbeli és nem csak időbeli – multiplicitásban születhessenek újjá. Valamiféle nem abszolút térés időgalacsinban. Egy hetero-topi-krónikusságban.30 Egy nemcsak térbeli, de „téridőbeli koegzisztenciá”-ban [raumzeitlichen Koexistenz] (HUA Mat. VIII, 237.). Ahol a jelen kövét és az itt kövét egyszerre lyukasztja át a távollét. Ahol a hic és a nunc valójában ugyanaz a kő. Ugyanannak a szilárdságnak, pont-osságnak a maradványa. Vagyis a tér-időbeli, idő-térbeli koegzisztencia csak egy als ob idő (épp annak térbelisége miatt), ahogyan csak egy als ob tér (épp annak időbelisége miatt). Egy „kvázi-tér-időbeli jelenlét” [quasi-räumlich-zeitliche Gegenwart] (HUA XXXIII, 87.). A temporalitás spacializációja a spacialitás temporalizációja is. Vagyis valamiféle olyan kvázi-idő, ami nem egy tér, legfeljebb egy kvázi-tér lehet. Csak egy „proto-tér” [proto-espace] – írja Richir.31 Meg egy „proto-idő” [proto-temps].32 A távollét tér és idő közötti is. Mindkét irány, rend elvéti. Bármilyen, bármelyik sima lap elvéti. Csak az összegyűrt lapok között, mint a gyűrődések közötti lyuk őrizhető meg valahogy, de csak nyomként. Űrként. Hiányként. A hiány proto-tereként. Az üres átjáró protoidejeként. A távollét szele ki-be járva a szobor lyukain az időn és a téren 29 30 31 32 Popovics.indd 30 HUA X, 26–27., 55., 93., 105., 176–177., 264.; HUA XXXIII, 70., 83., 87., 227., 337–339., 374.; HUA Mat. VIII, 4., 134., 160., 271., 285.; HUA XV, 538., 312.; 432–429., 538.; Erfahrung und Urteil, 29., 131., 212–213.; HUA XVI, 61. Nemcsak Husserl, de Merleau-Ponty (Phénoménologie de la perception, 477.), Richir (lásd pl. „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”) és Bernet is beszél az idő térszerűségéről (La vie du sujet, 219., 222., 229.). Sőt, Bernet is ezt a „»spaciotemporalitás«”-t egy „transzverzális” síkhoz rendeli. Avagy egy „térbeli multiplicitás”-ban [multiplicité spatiale], amiről Merleau-Ponty épp az „idő” kapcsán ír, Husserlt elemezve (Phénoménologie de la perception, 477.). Richir: Méditations phénoménologiques, 61., 56. Uo. 55., 162.; Phantasia, imagination, affectivité, 120. Sőt, Richir számára ez nem pusztán egy prototér, de egy „proto-temporalizáció” is, ahogyan egy „proto-spacializáció” is. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 31 keresztül is átjár – sőt nem csak az időn és a téren keresztül is! Idő és tér előtti (vagy épp az utáni) lyukat hagyva maga után hátra. Az u-topikus, a-krónikus hetero-topi-krónikusság keresztül-kasul intencionalitását. A lieu sans lieu galacsinját. A présence sans présent galacsinját. A papírgalacsin szilárdságát. A távollét (tere) egy proto-tér. Egy proto-tér-idő. Koegzisztens az idő, a jelen pontok folyamával – mégsem pontosan keresztirányú, nem merőleges rá. Olyan lyukak sorozata, csipkézete, mintázata, mely keresztbe-kasul átjárja az időt. Sőt a teret is. Ami úgy lyukasztja át az időt, hogy közben ezeken a lyukakon keresztül át- és behúzza a teret az időbe – és az időt a térbe. Valamiféle abszurd geometriát hozva ezáltal létre. A távollét úgy járja át az időt, hogy amikor áthalad az időn, térként lyukasztja át, amikor a teret megtöri, időként töri meg azt. Mint amikor a papírgalacsin összegyűrt lapjai egymást is áthatják. Tulajdonképpen egymást gyűrik össze. S már nem is tudjuk megmondani, mi mit is gyűrt össze. A távollét bűvészmutatványa, meghatározatlan lélegzése, át-járása mindig másnak tűnik, mivel sohasem lehet ön-maga. A „kvázi-tér-időbeli jelenlét”-ben a „kvázi”-t, és nem a teret vagy az időt kell döntő jelentőségűnek tekintenünk. De bármenyire is kaotikusnak, tünékenynek, bizonytalannak is tűnik ez az összegubancolódás, mégis bír egyfajta állandósággal. Szilárdsággal. Ugyanakkor ez a szilárdság sem nem térbeli, sem nem időbeli. A papírgalacsin szilárdsága, a szél által csipkézett kőszobor szilárdsága tér és idő előtti (vagy épp az utáni). Nem az itt és nem is a most szilárdsága. Az összegyűrt papírgalacsin a tér és az idő sima felületének bizonyosságát, pont-osságát, a hic et nunc szilárdságát soha többé nem adja vissza. A meggyűrt papírlapokat már soha többé nem lehet teljesen kisimogatni. A kvázi-tér-időbeli jelenlét papírgalacsinja többé már nem ad szilárd (az idő mozgását kizáró) teret, ahogyan szilárd (a tér koegzisztenciáját kizáró) időt sem, mégis a szél és a kő kölcsönös ölelésének stabil ritmusát adja. Bárhogyan gyűrődik is össze a tér és az idő – és nem csak a tér és az idő –, bármennyire is nem tudunk innentől egy szilárd tér-síkon és egy szilárd idő-vonalon ezt vagy azt megrögzíteni, mégis marad valami a kezünkben. Az irreverzibilitás stabilitása. A szétszedhetetlenség szilárdsága. A papírgalacsin proto-tér-idejének, „kvázi-tér-időbeli jelenlét”-ének a szilárdsága. Megbonthatatlansága. A papírgalacsin megmarad. A papírgalacsin papírgalacsin marad! A sans lieu, a sans présent proto, kvázi multiplicitása és pluralitása soha többé nem egyszerűsödik le. Nem egyszerűsíthető le! A jelen u-topikus helyén – hely nélküli helyén – előálló differenciáció szilárdsága ez.33 A dif33 Popovics.indd 31 Didi-Huberman a Gestes d’air et de pierre legvégén (84.) a bergsoni „»relatív stabilitás«”-t [relativement 2021.11.24. 17:14:19 32 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) ferencia szilárdsága. Az utópia, a heterotópia, a heterokrónia szilárdsága.34 A hetero-topi-krónikusság szilárdsága. Ahol bár nincs egyetlen szilárd pontunk sem (sem térben, sem időben, meg máshol sem), mégsem esik darabjaira – majdnem azt írtam: ’ez az egész’. A szél és a kő kölcsönös egymást ölelésének stabil mozgása, „ritmus”-a ez.35 A lélegzet, a légzés, a szél ritmusa. A brise marine fluktuációja. Egyfajta „szisztolé” [systole] és „diasztolé” [diastole] – írja Richir.36 Az ölelés összehúzódása és kitágulása. A korrelatív konstitúció szilárdsága. A szél és a kő ritmusa nem a görbe, a vonal ritmusa. Rendje. A ritmus nem rend. Ugyanis nem egyszeres. Nem egy felületen, nem egy síkon, nem egy lapon kijelölhető, megrajzolható mozgás. Sem nem tér-, sem nem időbeli. Ahogyan másmilyen sem. Egyszerre több síkon, több felületen, renden áthatoló mozgás, szúrás. A távollét lyuka. Lélegzése. Gyűrése. Gyűrődése. A papírgalacsin geometriája. Egy Riemann-felületen.37 Az u-tópia passage-ának gesztusa. A „flâneur” tánca. Koreográfia, kotta, térkép, forgatókönyv nélkül. A szél ritmusa. Jövése-menése. A távollét ritmusát kezünkkel sem eldobolni, sem eltapsolni nem tudjuk. A távollét meghatározatlan lélegzése, szisztoléja és diasztoléja nem lokalizálható, nem eredeztethető semmilyen izomzat tevékenységében. Nem köthető egyetlen szervhez vagy szervezethez. Nem organikus. A hic et nunc u-topikus – hely nélküli – helyén előálló differenciáció ritmusa, az absence ritmusa a de-organizáció mozgása. Csakhogy ez a dezorganizáció, a sima, homogén rend összegyűrése mégsem pusztán rombol. Épít is. Azért dezorganizál, azért gyűr össze, hogy újabb organizmusokat, újabb rend lapokat illesszen – gyűrjön – az eddigiek közé. A távollét szele, minden rombolása dacára, stabilizál is. Mert pluralizál. A ritmus nem a 34 35 36 37 Popovics.indd 32 stable] említi – ami a deleuze-i „metastabilitás” előzménye –, a mozgás, a „szél” „»állandóság«”-át [permanence], mint egyfajta nem változatlan, mégis szilárdságot. Miguel Abensour számára szintén fontos az utópia szilárdsága, az ő kifejezésével „állandóság”-a/ „permanenciá”-ja [permanence]. Lásd Utopiques II, 166–168. Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”, 26–27., 34., 37–39. Marc Richir: Variation sur le sublime et le soi. Grenoble, Millon, 2010. 39., 62., 85. Maurice Blanchot beszél egy Riemann-felületről Jabès, Valéry és az irodalmi nyelv kapcsán: „A matematikusok használnak egy eszközt, amit Riemann-felületnek neveznek: ez egy képzeletbeli jegyzetfüzet, amely annyi lapot tartalmaz, amennyi szükséges, ezek teljes vastagsága mindig nulla (…). Erre az egymásra forgatott lapokból álló felületre számokat írnak, amelyek közül több ugyanazt a pozíciót foglalja el a különböző lapokon…” („A megszakítás”, Athenaeum, 1995, II/4, 141–142. Lenkei Júlia fordítása; Blanchot itt Judith Robinson Valéry-könyvét idézi.) A Riemannfelület – legalábbis Blanchot értelmezésében – nagyon közel áll ahhoz, amit Husserl mond a keresztintencionalitásról. Ahhoz, hogy egy most pillanat a saját (hosszanti) síkjával párhuzamosan egy másik – keresztirányú – felületre is átíródik. Ahhoz, hogy a jelen egyszerre tartozik egy primer és szekunder emlékezethez, hogy nemcsak idő-, de térbeli is, stb., stb. A koegzisztenciához. A koegzisztencia pluralitásához. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 33 rend, az egy felület, az egy sík gesztusa. Hanem a pluralizáció, a multiplikáció mozdulata. Az „afázia” mozgása.38 Szilárdsága. Az a lyuk, mely bár átdöfi, sőt szét-szakítja a homogén rend síkját, cserébe mégis át-járót nyit más rendek felé. Olyan más síkok felé, melyekkel bár nem össze-illeszthető, nem simítható egymásra, össze-gyűrve ezeket a lapokat mégis egy szilárdabb valami jön létre. Papírgalacsinként. A Riemann-galacsinnal jól járunk. A szél lyukaival jól jár a kőoroszlán. A ritmus olyan sérülés a kövön, mely utat nyit a távollétnek, ezáltal stabilizál. A multiplicitás és a pluralitás stabilitását adja. Egyfajta rugalmasságot. Képlékenységet. Rezilienciát. A „sur-vivre”, a „survivance” szilárdságát.39 A nyitott ablak szilárdságát a szélviharban. Az ölelés szilárdságát veszekedés után.40 Marc Richir számára a „ritmus” [rythme] sem nem térbeli, sem nem időbeli. Hanem tér-időbeli. A temporalizáció/spacializáció ritmusa. Sőt, „maga a proto-temporalizálódó/proto-spacializálódó ritmus” [rythme lui-même proto-temporalisant/proto-spatialisant].41 Nem a jelen, az itt ritmusa, hanem a spacialitás és a temporalitás ritmusa. A jelenlét huzatos mezeje: „a jelenlétben való temporalizáció” [temporalisation en présence] – írja.42 Abban a jelenlétben, mely – a jelennel szemben, az ’itt’-tel szemben – nem pontszerű. Nem egy sík egy pontja. A jelenlét ritmusa olyan „ismétlés”, egy olyan „echó” – mondja Richir –, mely állandóan valamiféle „eltérés”-t [écart] is tartalmaz. Nem az idő vagy a tér hosszanti síkja (ahogyan nem is ezeknek a síkoknak az egyik pontja), hanem keresztirányú. A ritmus a keresztintencionalitás ritmusa. A keresztbe-kasul intencionalitás mozgása. De ugyanakkor ez a keresztirányú eltérés, bár mind a tér, mind az idő longitudinális egységét megbontja, mégsem csak rombol – hangsúlyozza Richir. Épít is. Össze-épít. Összeépíti a teret és az időt. És nem csak a teret és az időt építi össze. Azért bontja meg az idő – pontosabban a most pontok – lineáris, homogén egységét, hogy az így létrejövő keresztirányú távollétbe, lyukba, űrbe behúzza a teret is. Ahogyan a térbe az időt is. Ezáltal pedig mintegy akaratlanul is egy „kohézió”-t hoz 38 39 40 41 42 Popovics.indd 33 Mind Merleau-Ponty, mind Didi-Huberman, mind Foucault és Richir is beszél az afáziáról (MerleauPonty: Phénoménologie de la perception, 146., 204–205., 222–225., 227.; Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 53.; Michel Foucault: „Előszó”. In uő: A szavak és a dolgok. Budapest, Osiris, 2000. Romhányi Török Gábor fordítása). A „túlélés” [survivre/survivance] Didi-Huberman egyik legfontosabb fogalma (lásd pl. Georges Didi-Huberman: L’Image survivante. Histoire de l’art et temps des fantômes selon Aby Warburg. Paris, Minuit, 2002). Egyfajta „megbékélés” a „viszály” mélyén – írja Hölderlin (Versek. Levelek. Hüperíón. Empedoklész. Budapest, Magyar Helikon, 1961. 252. Szabó Ede fordítása). Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”, 27. Uo. 2021.11.24. 17:14:19 34 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) létre – mondja Richir. A ritmus a rombolás kohéziója. A bomlásban lévő szilárdság. A keresztbe-kasul intencionalitás, a papírgalacsin szilárdsága. Annak a szilárdsága, hogy nem lehet kiszedni az egyik vagy a másik lapot a galacsinból.43 Annak a szilárdsága, hogy a tér és az idő (meg a nyelv, az értelem, a másik stb.) csak együtt konstituálódhat. Együtt, mégsem egy egységben. Ha valamit felfedez Husserl a keresztintencionalitással, az épp az, hogy az idő konstitúciójához nem elég csak az idő. Azt fedezi fel, hogy a konstitúcióhoz kell valami más is. Valami idegen. Valami quer. Kell az Abwesenheit is. Ugyanakkor felfedezi azt a különös szilárdságot is, amit a távollét hoz létre. A szél, a szél által kikezdett kő szilárdságát. Azt a rezilienciát, amit a survivance ad. A tér által – keresztben – átszúrt, megbontott idő szilárdságát. A keresztbekasul intencionalitás maga a survivance ritmusa, szilárdsága, kohéziója. Az „a ritmus” – írja Richir –, „ami összetartja a fenomént” [le rythme est ce qui tient ensemble le phénomène].44 Az a ritmus, „amiben a világ mint fenomén fenomenalizálódik”. A hic et nunc u-topikus – hely nélküli – helyén előálló differenciáció ritmusa. A sans lieu ritmusa. Amit Richir „a séma ritmikájá”-nak [rythmique du schème] nevez.45 A séma az összegyűrt papírgalacsin pozitív olvasata. A galacsinnak nem a veszteség felőli nézete. Avagy az összegyűrt papír szilárdságának felismerése. A távollét szelét túl-élő fenomén ez. Vihar után. Utópiából visszatérőben. Tépett vitorlákkal. A séma olyan, mint a szél által hirtelen felkapott, elfújt papírlap, mely mégis meglett valahogy, s bár összegyűrődött, mégis nagyon megörülünk neki. A séma nem a múzeumban megcsodálható márványszobor. Nem az a szobor, melynek simasága vetekszik a legfinomabb bársony simaságával. Melyhez szinte félünk hozzáérni, oly törékenynek tűnik. A séma az a homokkő szobor a tengerparton, melyet ezer lyukkal tépázott a tengeri szél, egyes részletei szinte már alig kivehetőek, s bár repedezett felszínét nem szívesen érintjük, mégis legszívesebben megölelnénk. Igaz, hogy a fogalom bársonyos puhaságát örökre elveszítette, de mégis láthatóvá tesz valami olyat, amit az időtlen antik márványból sohasem veszünk észre. Nem is pusztán az időt. A teret teszi láthatóvá. Pontosabban azt a tér-időt, melyet a távollét ritmusa barázdált. Lyukasztott át. Keresztbe-kasul. S talán egyszer, korábban, majdnem ugyanolyan sima volt, mint a széltől és esőtől óvott múzeumi szobortársai, mégsem cserélnénk el egyetlen antik márványnyal sem. A távollét esztétikája a sematizációt teszi tárgyául. Nem a múzeumi 43 44 45 Popovics.indd 34 Kitépni az egyik vagy a másik lapot a Riemann-felület jegyzetfüzetéből. Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”, 27. Uo. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 35 márványt. Nem a rend, a harmónia, az egész bársony simasága vonzza. Nem a fogalom, a jelentés. A túl-élést csodálja. A tengerparti szobor, a szél által át-járt szobor csodáját. A survivance-t. A meghatározatlan távollét szelének ritmusát. Az absence-t magába záró szobrot. A távollét által átjárt jelenlétet. Az értelmet. Mely valami mást mutat meg. Egy „többlet”-et [Überschuß] (HUA XVI, 147.). Azt, ami nincs itt és most jelen. A ritmus nem egy vagy több összehangolt mozdulat, hanem maga a mozgás folyamata. A ritmizáció. A séma ugyanígy nem egy vagy több összehangolt forma, hanem maga a formálódás folyamata. A sematizáció. De a sematizáció ritmusa ugyanúgy, ahogyan nem is egy vagy több séma állandó viszonya, még csak nem is ezeknek a sémáknak az összehangolt változása, mozgása. Nem a sémák állandósága, de még csak nem is a sémák változásának állandósága. A sematizáció ritmusa a távollét ritmusa. A meghatározatlan távollét szelének meghatározatlan áramlása. Ha a séma állandó lenne, vagy csak a sematizáció ritmusa állandó lenne, vagy egyáltalán csak leírható lenne, nem a távollét – hanem a jelen – ritmusa és sémája lenne. Ha a keresztirányú, keresztül-kasul intencionalitás sematizációja állandó lenne, vagy csak egy állandó mozgás lenne, leírható, meghatározható lenne, hosszirány lenne. A proto-tér, a proto-idő, a proto-nyelv szilárdsága – ritmusa – a papírgalacsin, a Riemann-felület meghatározatlan szilárdsága. A távollét szilárdsága. Annak a szilárdsága, hogy a távollét nem a semmibe visz! Annak a szilárdsága, hogy a távollét vissza-hoz. Az absence nem megsemmisít, nem eltöröl, nem lerombol. Husserl a kép kapcsán hosszasan magyarázza, hogy a kép nem semmivé tétel, nem „semmisség” [Nichtigkeit].46 Husserl számára az „illúzió” semmis. A „délibáb” semmis. Csakhogy az illúzió, délibáb ugyanazon a síkon marad, mint a valóság: a jelen síkján. A hosszirány síkján. A távollét azért nem semmisít meg semmit, mert csak a jelen tud semmissé tenni – kizárni, tagadni. A semmisséghez ugyanis bizonyosság kell. A távollét nem bizonyos, így nem is semmis. A távollét vissza-tér. Vissza-hoz. Visszahozza a jelent. Nem zárja ki a jelent. A távollét jelenlét. A távollét jelenléte. Egy jelenlét-távollét. A távollét keresztiránya két dolgot nem tud: nem tud megsemmisíteni, nem tudja a jelent megsemmisíteni, kizárni, lerombolni; és még valamit nem tud. Maga sem tud semmivé lenni. Nem tudja magát megsemmisíteni. A távollét 46 Popovics.indd 35 HUA XXIII, 486–487. Az, hogy a fantázia és a kép összefügg a távolléttel, több helyről is tudható. Tudható Husserltől, amikor a „nem-jelenlévő”-ről [Nichtgegenwärtig] beszél (HUA VIII, 112.; HUA XI, 305., 308.; HUA XXIII, 47–48., 58–59., 83., 576.), de tudható Finktől is, amikor például „jelentelenítés”-t [Entgegenwärtigung] mond (Eugen Fink: „Vergegenwärtigung und Bild”. In uő: Studien zur Phänomenologie. 1930–1939. Den Haag, Nijhoff, 1966. 22., 24.). 2021.11.24. 17:14:19 36 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) tűként döfi át a jelen szövetét, de mivel a távollét maga sem semmi, és megsemmisíteni is képtelen, ugyanazzal a mozdulattal vissza is tér. A tűben cérna van. Visszatér. Csakhogy nem ugyanoda tér vissza. A távollét nem megsemmisíti a jelen szövetét, hanem át-alakítja. Összevarrja olyan pontjait, amik kizárták egymást. Kizárnák egymást, ha nem lenne a távollét tűje. Csakhogy a tű nemcsak nem ott jön vissza, ahol kiment, még csak nem is ugyanazon a szöveten jön vissza! A távollét meghatározatlansága nemcsak a pont (a jelen), de a sík (az idő) meghatározottságát sem ismeri. Azaz a távollét tűje nemcsak az idő síkját varrja egymáshoz – retro- és pro-aktivitásként –, de a tér, a nyelv, a másik stb. szövetét is hozzávarrja. Nemcsak meggyűri az idő lapját, de a tér, a nyelv stb. lapját is belegyűri. Papírgalacsint hoz létre. A papírgalacsint a távollét varrja egybe. Szilárdítja meg. A sematizáció, a sematizáció ritmusának cérnájával. A cérnaszál rezilienciájával. Meg kell értenünk, a sematizáció ritmusa semmilyen rendnek sem felel meg. A rend sík. A sematizáció a rendek között van. Keresztben. A síkok között. Épp ezért rend-etlen. Mégis szilárd. Mégis szilárd, mert egy rendet csak egy másik rend – egy másik sík – tud kizárni. Ami nem síkszerű, sohasem lehet rendetlen sem. A papírgalacsin szilárdsága egy rend-etlen rend. Egy rend nélküli rend. Valamiféle ordre sans ordre. Keresztbe-kasul. Összegyűrve, mégis megbonthatatlanul. A sematizáció ez a leírhatatlan, meghatározatlan, mégis rend. A papírgalacsin rendje. A távollét cérnájával átvarrva. Az absence szele által átjárva. Összevarrva. A sematizáció ritmusa, a tengeri szél fluktuációja pedig – minden rendetlensége dacára – szilárdabb rendet ad, mint bármelyik rend síkja önmagában. Mert bármennyire is átfordíthatatlan egy síkra, bármennyire is leírhatatlan egy nyelv szókincsével, fogalmaival, mégis jóval többet tud a legszilárdabb beton síkjánál is. A távollét, a sematizáció keresztbe-kasul mozgása, ritmusa, a tengeri szellő, a brise marine egyfajta kvázi örökkévalósággal rendelkezik. Nemcsak ez vagy az a rend nem semmisíti meg, de magát sem képes megsemmisíteni. S bár sem itt, sem ott, sem most, sem máskor nincs jelen, ebben a nem-jelenlétében mégis örökkévaló. Egyfajta proto-, kvázi-omniprezenciával bír. Mindenütt van, csak hic et nunc nincs. Egy rend síkján sem lokalizálható, de az itt és most u-topikus – hely nélküli – helyén ki-be járva a távollét szelének öltéseként, ritmusaként, a differenciáció, a sematizáció ritmusaként mégis fenn-marad. Tovább él. Elfújt szélként. S bár még a követ is kilyuggatja, megbontja, a lyukas követ mégis a legszilárdabb – időnek és térnek ellenálló – szoborrá varázsolja át. A kvázi-omniprezencia szobrává. A szél által tovasodort papírgalacsin rendetlen rendjévé. A sematizáció, a survivance szobrává. A távollét cérnája Popovics.indd 36 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 37 által megvarrt utópikus szoborrá. A sans présent omniprésence szobrává. Amit Deleuze „Aión”-nak, Richir pedig „idealitás”-nak nevez.47 Husserl számára a távollévő, a „nem-jelenlévő” [Nichtgegenwärtig] olyanynyira nem megsemmisít, nem lerombol, hogy egyenesen a „semlegesség”-gel [Neutralität] kapcsolja össze (HUA XXIII, 576.). Azaz a „semlegességmodifikáció” [Neutralitätsmodifikation] nem csupán a távollét megjelenése a jelenlétben, a jelenlévőn, de ugyanakkor a távollét szilárdsága is. A papírgalacsin szilárdsága. A semlegesség nem pusztán azért fontos, mert innentől a prezencia nem zárja ki az abszenciát, a jelen a múltat, stb., hanem azért is, mert a megjelenés, a megjelenő síkjára ráilleszti az abszencia keresztirányú síkját. A keresztbe-kasul intencionalitást. Azt, ami bár átdöfi, kilyukasztja, megtöri az időbeli, megjelenő létezés homogén lapját, mégsem semmisíti meg. Hiszen képtelen a „semmisség”-re, a „Nichtigkeit”-ra. Csak modifikálni képes. Semlegességmodifikálni. Zárójelbe tenni. Epokhé alá vonni. A semlegességmodifikáció szilárdsága – nem semmissége – maga a papírgalacsin szilárdsága. Maga a sematizáció ritmusa. Vagyis a fantázia és a kép – a semlegességmodifikáció – bizonytalanságában, mozgásában, lüktetésében a távollét szele fúj. A fantázia és a kép neutralitásmodifikációjában létrejövő, a távollét szele által kilyuggatott kőszobor létmódja maga a műalkotás létmódja. A sans présent omniprésence létmódja. A műalkotás sokszor és sokféleképpen félreértett időtlensége. Örökkévalósága. In-aktualitása. Survivance-a. Azaz a neutralitás nem egy rend, nem egy sík, hanem a különböző rend-síkok közötti átjárás. A művészet nem egy autonóm része, közege a világunknak, hanem maga a távollét cérnája, ami összeölti – kilyukasztva stabilizálja, megszilárdítja – a fenoméneket. Ami „összetartja a fenoméneket” (Richir). A fenomének rezilienciája. Sur-vivre-je. Tartóssága. Tünékeny, de mégis állandósága. Az, ami fennmarad a szélben. A tovasodródó papírgalacsin vidámsága. A papírgalacsin szilárdsága. A távollét szilárdsága. A semlegességet félreértjük, ha azt hisszük, hogy a neutralitás egy valami, egy pont, egy fenomén, egy ’izé’ semlegessége. A semlegesség nem egy síkon, nem egy sík egy pontján áll elő. A neutralitás csak tűként, a távollét tűjeként, keresztirányú, keresztbe-kasul át-lépő mozgásként, szúrásként lehet lényegi. Csak így lehet nem utólagos, nem levezetett. Csak így lehet primer. Primordiális. Ha a neutralitás pusztán például a jelen felfüggesztése, úgy csak a 47 Popovics.indd 37 Gilles Deleuze: Logique du sens. Paris, Minuit, 1969; Gilles Deleuze – Félix Guattari: Mille plateaux. Capitalisme et schizophrénie. Paris, Minuit, 1980; Marc Richir: L’institution de l’idéalité. Des schématismes phénoménologiques. Beauvais, Mémoires des Annales de Phénoménologie, 2002. (A későbbiekben még külön-külön visszatérünk ezekre a fogalmakra.) 2021.11.24. 17:14:19 38 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) jelen után következhet. A jelen neutralitása (az „inaktualitás-modifikáció”) csak akkor lehet eredendő, ha az a jelen mellett van. Ha kívülről jön. Ha nem csak a jelen síkján helyezkedik el, ha ezáltal paralel a jelennel. Vagyis ha a neutralitás keresztintencionális. Ha az inaktualitása mellett a teret is jellemzi (mint horizont), meg a másikat is (mint apprezentáció), meg a nyelvet is, stb., stb. A távollét, a neutralitás, a művészet kertje maga „az elágazó ösvények kertje”.48 Ahol egyszerre több síkon is szerepel ugyanaz a pont, ugyanaz a szám. Egy Riemann-felület. Ahol már nemcsak Stephen Albert kertjében, de Cuj Pen kertjében is ott vagyunk egyszerre, miközben Cuj Pen regényében is vagyunk, bár Borges novellájának a lapjain járunk. Egyszerre az idő, a tér, az interszubjektivitás, a nyelv stb. lapjain. Annak a papírgalacsinnak a belsejében, amiből már soha többé nem tudjuk kiemelni, izolálni ezt vagy azt a síkot. A Riemann-felület egyik vagy másik lapját. Ahol persze az „egyszerre” sem egyszerre – hiszen ehhez megint csak egy síkra, egy homogén időbe kellene átfordítani minden lapot. Kisimogatva az egész papírgalacsint. Az abba belegyűrt összes lapot. Az a közös tér, ahol mindez találkozik, sehol sincs. Pontosabban mindig máshol van. Egy másik rend másik pontján. Egy másik lapon. Sehol sem együtt, semmivel sem egyszerre. Mégis összeés egyben tartva. A távollét u-topikus – hely nélküli – helyének differenciációja, e differenciáció ritmusa által össze- és már-már egyben tartva. A szél által csipkézett kőszobor lyukaiban. A papírgalacsin lapjai között. A neutralitás játékának szilárdságában. Képként, fantáziaként, művészetként. A koegzisztencia, a korrelatív konstitúció szilárdságában. A távollét, a távollét sematizációjának ritmusában. A másik ölelésében. A sans présent omniprésence kitartásában. Survivance-ként. Egy hetero-topi-krónikusságban. A szélben. A szél „koiné dünamisz”-ában. A távollét közösségében, közös érzékében. Valamiféle u-topikus, a-topikus közösségben.49 Az észlelés nem megragadás, felfogás, rögzítés – hangsúlyozza Didi-Huberman –, az észlelés a szél, a levegő gesztusa: „geste d’air”. Az észlelés nem appropriáció, nem el- és kisajátítás. A percepció lélegzés és szél. A lélegzés és a szél mozgása, ritmusa. Nem a jelen mozdulatlanságának, nem a kő azonosságának meglelése. Nem a bizonyosság fellelése. A percepció a távollét kihullásának ritmusa. Az absence elillanásának mozdulata. A lyukak átjárásá48 49 Popovics.indd 38 Jorge Luis Borges: „Az elágazó ösvények kertje”. In uő: A titkos csoda. Elbeszélések. Budapest, Európa, 1986. Boglár Lajos fordítása. Egy „kimondhatatlan közösség” ez [communauté inavouable], ahogy Bataille és Nancy nyomán Blanchot nevezi, s amire Nancy is utal (Maurice Blanchot: La communauté inavouable. Paris, Minuit, 1983; Jean-Luc Nancy: La communauté désœuvrée. Paris, Bourgois, 1986). 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 39 nak ritmusa, a „sans lieu”-n keresztül fúvó tengeri szél mozgása, a távollét hullámzása. A lyukas kőszobor szilárdsága csupán. A papírgalacsiné. Aminek a formáját már rég kikezdte a szél, a vihar. Aminek már csak a sémája maradt. Egy kilyuggatott, elnagyolt, bizonytalan alak. Ami már nem jelen-ít meg semmi biztosat.50 Legfeljebb rá-mutat a távollétre. A távollét nyoma. Emlékeztető a szélre. Amiben már nem az a fontos, ami benne van, hanem az, ami nincs. Amit nem mutat meg. Amire legfeljebb csak utalni képes. A megjeleníthetetlen, a távollét, a hiány. Az észlelés elsősorban a távollétet észleli. Elsősorban a távollétet jeleníti meg. A séma lyukait. A láthatatlan szelet. A láthatatlan szél megkövesedett ritmusát. A hullám negatív képét, lenyomatát: a tengerparti homok barázdáit. A tengerfenék barázdáit. Az értelmet. Az értelem sematikus.51 Nem a kő, nem a szobor formája érdekli, hanem a szobor lyukai. A szél nyoma. Ami úgy utal, úgy mutat rá valamire, hogy közben ennek a rámutatásnak az elillanását is képes felmutatni. Vagyis a szelet. A kihulló távollétet. Az elágazó ösvények kertjében, a Riemann-felület lapjai között fújó szelet. Képes azt a transzverzális, laterális, keresztbe-kasul átjárást is felmutatni, mely sem nem időbeli, sem nem térbeli, mégis idő és tér is. És nem csak tér és nem csak idő. Képes a szél proto-terét és proto-idejét is felmutatni. Az elillanó, „meghatározatlan” távollét terét. Az észlelés tere ez a proto-tér. Ez a protoidő. A sans lieu tere, a présence sans présent tér-ideje. Melyet egy szélként elillanó „alakuló értelem” [sens se faisant] (Richir) jelez. Egy „proto-nyelv”-en. A szél szilárdságaként. Utópiaként. A távollét aiszthésziszeként.52 Esztétikájaként. 50 51 52 Popovics.indd 39 Husserl ezt a megjelenítést nevezi „üres reprezentáció”-nak [Leervorstellung] (HUA XI, 71–76., 81., 94., 235., 239., 244–245., 249., 362., 426–427.; HUA XX, 141–147., 241–244., 247., 249., 254.; vö. Jocelyn Benoist: Représentations sans objet. Paris, PUF, 2001). Husserl leírásában az üres reprezentációban valamiféle „megkülönböztethetetlen űr/üresség” [unterschiedslose Leere] jelenik meg (HUA XI, 72.). Magának a távollétnek a meghatározatlansága, nem-jelenszerű inkonkrétsága jelenik meg. A távollét szele. Avagy „kategoriális”. A husserli „kategoriális szemlélet” és az „értelem” összekapcsolását lásd Richirnél (La crise du sens et la phénoménologie, 172., 175.). Husserl számára az észlelést, az észlelésben adódó tárgyakat egy „előre, eleve adottság” [Vorgegebenheit] jellemzi. Csakhogy ez a fundamentális előzetesség felfüggeszti a jelent és a jelen bizonyosságát is. Vagyis egyfajta radikális „nem egyértelmű”-ség [nicht eindeutig] is jellemzi (HUA IV, 17.). A távollét nem egyértelműsége. Mely ugyanakkor állandó „áthelyeződés/átváltozás” [Änderung] is (uo. 21.). Alteráció. Azaz a tárgy, a tárgyak észlelése csak valamiféle „kinesztétikus” [kinästhetisch] mozgásban, mozgásként lehetséges – írja Husserl. Minden tárgy – minden tárgytudat, minden észlelés – feltételezi ezt a „kinesztétikus” „alteritás”-t. Egy „spacio-temporális” [räumlich-zeitliche] kinaiszthésziszt (uo. 25.). A szél és a levegő mozgását. A távollét mozdulatát. Ugyanakkor az „alteritás” és egy „kinesztézis” [kinesthèse] összekapcsolása Marc Richirnél is megtörténik (Fragments phénoménologiques sur le temps et l’espace. Grenoble, Millon, 2006. 282.). Ennek oka pedig számára is a távollét, a távollét másságának állandó „eltérés”-e [écart], nem-azonossága, mozgása, mozgalmassága. „Hely nélküli”-sége [sans lieu] (297.). Mely maga a „sematizáció” mozgása – írja. Ugyanakkor Richir 2021.11.24. 17:14:19 40 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) Marc Richir nemcsak az idő transzverzális spacialitásáról, de a távollétről is beszél. „A távollét proto-temporalizációjá”-ról/„proto-spacializációjá”ról [proto-temporalisation/proto-spatialisation de l’absence].53 Richir számára a távollét sohasem csak távollét. A távollét sohasem ön-azonos, sohasem id-entikus. Az abszencia épp az a valami, ami „önmagától is eltér” [écart/différé de lui-même].54 Egy „önmagától való eredendő eltérés” [écart originaire à soi].55 A Didi-Huberman által leírt „meghatározatlan lélegzés” ez. A távollét lélegzése. Melyből épp a jelen, a jelen azonossága hiányzik. A prezens bizonyossága. De éppen ezért az abszencia „sohasem teljesen üres” [n’est jamais exhaustivement vidé] – hangsúlyozza Richir.56 Vagyis a távollét a távollét jelenléte is: „távollét a jelenlétben” [absence dans la présence] – írja.57 A távollét bár nem jelenszerű, mégsem zárja ki a jelenlétet. A távollét nem semmi és nem is maradhat semmi. A távollét nem egyvalami, nincs önmagában, nem is maradhat önmaga. Azaz mégis valami. A távollét mozgás, „mozgás a távollét felé” [mouvement vers l’absence].58 Szél. Lélegzet. A távollét nem jelen lévő, nem prezens, mégis egy jelenlét.59 Prezencia. Ahol a jelenlét a jelen epokhéja.60 Távollét a jelenlétben, jelenlét a távollétben. Sohasem a tiszta nem-lét, ahogyan sohasem egy puszta lét. Az Abwesenheit épp azáltal, hogy újra és újra visszahúzódik a prezensből, kihullik a létből, azáltal, hogy szélként el-fújódik, hogy lélegzetként ki-fúvódik, nem semmisül meg! Épp hogy fennmarad. Azáltal marad fenn, hogy jelen híján a jelen bizonyosságának sincs kiszolgáltatva. Lét és nem-lét bizonyosságának sem. Ezáltal pedig a nem-léte sem biztos. Azaz a távollét maga is egy „ipszeitás” [ipséité] – hangsúlyozza Richir.61 Igenis bír 53 54 55 56 57 58 59 60 61 Popovics.indd 40 Husserlhez hasonlóan egy „dologiság”-ot [Sachlichkeit] is lát ebben a kinesztétikus alteritásban (282.). Richir: Méditations phénoménologiques, 223. Uo. 119., 223. Richir számára „a távollét eredendő eltérése” [écart originaire de l’absence] ez (221.). (Richir ezt az önmagától való eltérést leggyakrabban a „múlt”-ra és a „jövő”-re érti, de közben azt is világossá teszi, hogy mind a múlt, mind a jövő maga a „távollét” eltérése; vö. uo. 221–222.) Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 241. Richir: Méditations phénoménologiques, 109. Uo. 321. Bernet számára a „távollét” [absence] ugyanígy sohasem egyszerű és egyszeres. Sohasem azonos. Sohasem köthető egy helyhez vagy egy jelenséghez, a távollét csak valamiféle „nem-hely” [non-lieu], egy „atópia” [atopie] lehet – írja (La vie du sujet, 24., 26., 28.). De a távollét éppen ezért „a távollét megjelenítése/prezentifikációja” [présentification de l’absence] is – teszi hozzá (241.). Olyan megjelenítés, mely ugyanakkor „radikális differenciáció” [différentiation radicale] is. Richir: Méditations phénoménologiques, 108. Egy „proto-jelenlét” [proto-présence] (uo. 222–223.). Richir kifejezésével: egy „hiperbolikus epokhé” [épochè hyperbolique] (uo. 81., 89. stb.). Uo. 108. (S bár Richir számára itt az „ipszeitás” még elsősorban az „önmaga”-sághoz [soi-même] tartozik, de ugyanakkor már a „soi-même”-et is a „távollét” jellemzi, így pedig az ipszeitás magával az „absence”-szal is összekapcsolhatóvá válik. A későbbiekben Richir önállóan – a soi-même-től függetlenül – is fog beszélni a távollétről.) 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 41 egyfajta szilárdsággal. Még akkor is, ha valami mást is magában foglal. Még akkor is, ha nem csak ön-maga. Sőt épp azért, épp azáltal szilárd, mert nem bizonyos, mert nem önmaga. Az ipszeitás a papírgalacsin szilárdsága. A szél által csipkézett kőszoboré. Ami épp azért valami, épp azáltal szilárd, mert nem önmaga! Mert nem csak önmaga. Az alteritással fertőzött ipszeitás a reziliencia szilárdságát adja. A víz, a szél rugalmasságát, a prezens üvegszerű ridegségével szemben. A távollét ipszeitását pedig éppen ezért – Richir számára – nem pusztán egy mozgás, de valamiféle „kettős mozgás” [double mouvement] jellemzi.62 Többszörös, sokszoros mozgás. Keresztbe-kasul. „Túl a léten és a nem-léten” [au-delà de l’être et du non-être] – írja –, „túl a léten és a nem-léten, mégis azok között [entre]”, „között és túl” [entre et au-delà].63 A kőszobor lyukaiban. A papírgalacsin lapjai között. A jelen u-topikus – hely nélküli – helyén előálló differenciációban. Egy sematikus ipszeitásként. A neutralitás, az epokhé szilárdságaként. Túl a „Nichtigkeit”-on. Az értelmen innen. Survivance-ként. Egy „a priori in-differenciá”-ban [a priori in-différence].64 Ugyanakkor a távollét ipszeitásából, nem azonosságából a távollét szóródása is következik. A távollétnek ez a szóródása „távollétek”-ként [absences] – de a „jelenlétben” is – pedig maga a fenomenalizáció Richir számára.65 A fenomenalizáció mint szóródás: „ha van fenomén, az szükségszerűen a sokaságban, a meghatározatlan a priori multiplicitásban van [en multiplicité a priori indéfinie]” – írja.66 Azaz a fenomén per definitionem multiplicitásként, „plurivocitás”-ként, „decentrált” „»dekonstrukció«”-ként létezik.67 Épp ez a sokaság adja a szilárdságát. Épp ettől a szóródástól stabil. A multiplicitása stabilizálja. Az eltérésben, a szóródásban lévő in-differencia. A szét-tartásban lévő össze-tartás. A széttartásban lévő hasonlóság. A hasonlóság indifferenciája. Közömbössége mint összetartás. Ami a fenoménekben közös, nem valamilyen pozitív, megragadható és leírható, nem valamilyen megjelenő tulajdonság. A fenoménekben a távollét a közös. Az, ami kihullik a fenoménekből. Ami szélként elillan közöttük. Keresztben. Keresztbe-kasul. Az a távollét, ami elengedhetetlen a fenomének jelenlétéhez. Az az abszencia, mely proto-temporalizál és proto-spacializál. Épp azáltal temporalizál és spacializál, hogy a jelen abszolútságát meggyűri. Átszúrja. Kilyukasztja. Neutralizálja. 62 63 64 65 66 67 Popovics.indd 41 Uo. 117.,119. Uo. 110., 112., 114. Richir számára éppen ezért a fenomenológia nem is egy „ontológia” többé (323.). Uo. 170. Uo. 90. Uo. 118. Uo. 120., 121., 129. 2021.11.24. 17:14:19 42 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) Mely úgy temporalizál és spacializál, hogy közben egy közösséget is létrehoz. A távollét kimondhatatlan közösségét. A szél közösségét. Az absence – apprezentált – sohasem prezens communióját. A papírgalacsin lapjai közötti communiót. A távollét azáltal hoz létre egy „meghatározatlan” közösséget, hogy a jelen mellett, sőt magában a jelenben is, helyet szorít másoknak. Más jeleneknek. Hogy a jelent jelenlétté – mezővé, folttá – tágítja. Hogy feltár egy olyan proto-teret és egy olyan proto-időt, mely közös is. Közös lehet. Közös lehet, mert senkié sem. Mert senki és semmi sem teszi jelenné. Mert senki és semmi sem sajátíthatja ki. Feltárja az abszencia proto-interszubjektivitását. A távollét ipszeitását. A papírgalacsin belsejét. Feltárja a távollét közösségét. Azt az abszenciát, melyet nem jellemez a prezens konkrétsága. Nem jellemzi a jelen. Nem jellemzi a jelenben lévő, a megjelenő különbség. A konkrét differencia. A távollét in-differens. In-differens, mert in-konkrét. Egy „meghatározatlan” [indéfinie], „távollévő pluralitás” [pluralité absente] jellemzi.68 A nem megjelenő, nem realizálódó sokaság. Valamiféle mégis egy-formaság. Csakhogy ez mégsem egy azonosság. A távollét indifferens egy-formasága mégsem a megjelenő azonosság. Épp egyfajta sokaság. Bár egy távollévő, nem megjelenő, de ugyanakkor mégis pluralitás. Az in-konkrétság multiplicitása. Bár in-konkrét, non-prezens, és így in-differens, de mégis pluralitás. Valamiféle meghatározatlan, indisztinkt multiplicitás. A közösség, a távollét közössége adta sokaság. A sokaság közössége. A távollét közössége, mely valójában a „távollétek” – a sokaságok – közössége. Az in-differencia differenciációja. A távollét ipszeitása mint fenomenalizáció. A papírgalacsin fenomenalitása. A lyukas kőszoboré. A sémák és nem a formák közössége. Az in-differencia, az indifferens differencia szilárdsága. A távollét ugyanazért szilárd, ugyanazért in-differens, közös, amiért nemazonos. Amiért mozog, amiért differens. Amiért tengeri szellőként illan el ez a közösség. Amiért csak a szellő, a szél szilárdságával rendelkezik. Csak a prezens – a kő – lehet tisztán azonos. Ugyanezért csak a prezens, a kő lehet pusztán differens. A távollét – jelen híján, bizonyosság híján – egyszerre nem azonos és nem differens. A szél egy plurális in-differencia. A távollét egy változó, mozgó változatlanság. A szél ritmus. Nem forma, de nem is formátlanság. A szél séma. A papírgalacsinként fenomenalizálódó fenomén szilárdsága a szél és a séma szilárdsága. A távollét nem-azonosságának, ugyanakkor nem-különbözőségének mozgalmas szilárdsága. Szilárd mozgalmassága. A sans présent, a sans lieu differenciációjának az in-differenciája. A hetero-topi-krónikusság 68 Popovics.indd 42 Uo. 69. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 43 communiója. Az a tengeri szél, a távollét meghatározatlan lélegzésének szele, mely nem az enyém, s nem is a tiéd, mégis mindannyiunké. Az a szél által kilyuggatott kőszobor a parton – in-differens differenciáink sémái –, mely mégis mindannyiunké. Mi mindannyian kőszobrok vagyunk. Fenomének. A távollét szele által átjárt, az indifferens differenciák által átjárt fenomének. A szél szobrai. A szél képei. Lepkehálók. Richir számára az ipszeitás egy ön-differencialitás.69 Olyan önmagaság, mely ön-magát, magát az ön-t differálja: „nem esik egybe önmagával” [ne coïncide pas avec elle-même] – írja.70 Ahol az önmaga épp ez az önmagával való nem egybeesés. A távollétet épp ez az ipszeitás jellemzi. Az ön-differenciáció. Az ön-differenciáció azonossága. A differenciáció in-differenciája. Ahol „a távollét lyukainak pluralitása” [pluralité de trous d’absence], a „távollétek lyuka” [cavité d’absences], „magában a távollétben” [dans l’absence elle-même] is előáll.71 A távollét maga ez a lyuk. Egy átjáró. Azáltal önmaga, hogy másokat enged át magán. Ugyanakkor magát is átengedi, áthúzza magán. Önmagán keresztül. Olyan lyuk, pontosabban lyukak, mely magát a lyukat is kilyukasztja. Keresztben. Keresztbe-kasul. Az abszencia épp azáltal abszencia, hogy mássá lesz. Avagy mássá léve is önmaga marad. Maga ez a másság. Maga ez az „eltérés” [écart]. Mássá-levés.72 Innen a vissza-billenés önmagára is. Az abszencia alteritása a saját ipszeitása. Máshogyan fogalmazva, a távollét mégis valamiféle egység is, egységet is ad: „ez a távollét a megragadhatatlan egység is” [cette absence est aussi l’insaisissable unité] – írja Richir.73 A megragadhatatlan – jelen nélküli – egység. A távollét ipszeitása adta egység. Az abszencia önmagára való visszaíródásának egysége. Különbségként. Különbségként mint azonosságként. A különbség azonosságaként. A nem-jelen nem-egységének egységeként. A távollét proto-unicitásaként. Az alterációban előálló ipszeitásként. Az ipszeitás – a nem-azonosság azonossága – pedig csak azért több, azért más, mint egy üres paradoxon, mert hiányzik belőle a jelen. Az a homogén azonosság, rend, az az egy-síkúság, mely kizárást, tagadást eredményezhetne. Mely paradoxont eredményezne. Az ipszeitás – megragadhatatlan – egysége a sans présent, a sauf le présent proto-egysége. A jelen azonossága előtti – vagy utáni – egység. „Egység egész nélkül” [ensemble sans unité] (Blanchot). A jelen 69 70 71 72 73 Popovics.indd 43 Lásd még: „az önmagához való viszonyban dif-ferálódik” [se dif-fère par rapport à lui-même], „differál magától” [dif-fère de soi] is (Richir: Méditations phénoménologiques, 234., 238.). Avagy egy „önmagától való differancia” [différance d’avec soi] is (240–241.). Uo. 225. Uo. 227. Amit Deleuze „devenir”-nek nevez. Richir: Méditations phénoménologiques, 229. 2021.11.24. 17:14:19 44 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) felfüggesztésének közössége. Az epokhé, a neutralitás egysége. Szilárdsága. A szél szilárdsága, a papírgalacsiné. Mely már örökre képtelen negálni. Negálni az egységet. Még annak ellenére is képtelen negálni, hogy állítani sem képes. A szél elfújt mégis egysége ez. A távollét távol-lévő mégis szilárdsága. A szél által kilyuggatott kőszobor stabilitása. Mégis egysége. Mégsem azonossága. Az egység utópiája. Az a szilárdság, hogy a présent – présent-ként – sohasem tér vissza. A tengerparton álló, szél által tépázott kőszobor nem örökkévaló. De lyukai igenis örökkévalóak! Richir olvasatában a távollét megragadhatatlan egysége „a távollét »mindig«-je” [«toujours» d’absence].74 Mégis egysége. Ami ugyanakkor „a mindig távolléte” [absence de toujours] is.75 Mégsem azonossága. Richir számára a „távollét transzcendenciája” [transcendance d’absence] ez.76 A távollét transzcendenciája adta egység. Az egység transzcendenciája, a transzcendencia egysége. Az az egység, mely sohasem realizálható. Sohasem prezens. Hisz épp az ab-szencia egysége. A „sans présent” egysége. Az a „mindigis múlt” [toujours déjà passé], „mindigis jövő” [encore toujours futur], mely a távollét mindigje.77 A távollét egysége. Azonossága. Szilárdsága. Mégis egysége, mégsem azonossága.78 A prezens, a jelen felfüggesztésének az in-differenciája. A neutralitás, az epokhé egysége, közössége, azonossága – csakhogy egy ir-reális, in-konkrét egység és azonosság. Egy mégis egység, mely mégsem azonos. Mégsem azonos, mert még magát, önmagát az egységet és az azonosságot is felfüggeszti. Épp az epokhé egysége és azonossága. Richir ezt nevezi hiperbolikus epokhénak [épochè hyperbolique].79 A hiperbolikus epokhé a távollét ipszeitása. A sans présent szilárdsága. A présent vissza-nem-térésének szilárdsága. A szél által lyuggatott kőszobor szilárdsága. Aminek a szilárdságát nem a kő, hanem a szél adja. A levegő. A lyukak mindigise. A távollét – és nem a jelen – örökkévalósága. A sans présent omniprésence-a. Marc Richir számára a „hiperbolikus epokhé” magában „a távollétben játszik” [joue dans l’absence].80 Maga a távollét játéka. A távollét által összegyűrt papírgalacsin. A papírgalacsin szilárdsá74 75 76 77 78 79 80 Popovics.indd 44 Uo. 229–230. Uo. 229. Uo. 230., 373. Uo. 199., 223–224., 229. Richir számára ez a mindigis, avagy „transzcendentális múlt” és „transzcendentális jövő” egyszerre valamiféle mégis egység, a nem-jelen, a távollét egysége, és ugyanakkor egy mégsem azonosság, múlt és jövő mégsem azonossága. Az, amit Richir sematikusnak nevez: „sematikus transzcendentális múlt”-nak [passé transcendantal schématique] és „sematikus transzcendentális jövő”-nek [futur transcendantal schématique] (Phantasia, imagination, affectivité, 240.). Maga a távollét sematizmusa ez. Richir: Méditations phénoménologiques, 324. Uo. 324. 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 45 ga. Mely a fenomének – realizálhatatlan – közösségét adja. Richir olvasatában az epokhé, a hiperbolikus epokhé – a távollét, a távollét játéka – a közös a fenoménekben. A szél. A szél, ami elillan. Elillan, mert sans présent. Mert bár „mindigis”, de csak egy mindigis múlt. Csak egy mindigis eljövendő. Csakhogy a távollét nem pusztán elillan. A múlt és a jövő – legyen bár mindigis múlt és mindigis jövő – sohasem csak elillan. A szél sohasem csak elillan. Nyomot hagy. Nem ad rendet, struktúrát – ahhoz a prezens is kellene –, de igenis strukturál. Az összegyűrt papírgalacsin nem rend, mégis, igenis struktúra! Ezért írhatja Richir: „távollét, ami paradox módon orientál, strukturál” [absence qui, paradoxalement, oriente, structure].81 Strukturál struktúra nélkül. Mégis egység, mégsem azonosság. Azaz a távollét bár itt és most nincs jelen, itt és most semmi, mégsem semmis. A távollét valami. A távollét hat. Az absence utal. Orientál. Az Abwesenheit összekapcsol. Viszonyít. Bár sem kapcsolatot, sem viszonyt nem ad. De a távollét egyértelműen valahogy működik. Egy „»működő« távollét” [absence «opérante»] – hangsúlyozza Richir.82 Strukturál. Ritmizál. Sematizál. Maga a sematizáció „architektoniká”-ja.83 A keresztintencionalitás ez a működő távollét. Ami paradox módon mégis orientál és strukturál. Bár struktúrát mégsem ad. Annak ellenére strukturál – vagy inkább éppen azért –, mert nincs jelen. A jelen, a prezens ugyanis sohasem strukturál. A jelen mindig magányos. Azonos. Független. De „a távollét a távollétre sohasem referál”. A távollét sohasem ön-azonos. Sohasem id-entikus. Sohasem abszolút. Az absence függő. Össze-függ. Csak az abszencia ad össze-függést.84 Csak a távollét kapcsol, kapcsolhat össze valamit valami mással! A távollétnek ez a proto-struktúrája a közös a térben és az időben. Az össze-függés. A térben, az időben, az interszubjektivitásban, az értelemben és a nyelvben is ez a közös. Az ipszeitás nem-azonossága. A mégis egység mégsem azonossága. A távollét lyuka. Lyukai. A lyuk, az át-járó adta össze-függés. A temporalitás – az idő mint strukturálódás – csak a távollét keresztbe-kasul átjárása, elillanása nyomán válik lehetségessé. Az össze-függés nyomán. A szél nyomán. Husserl épp ezt fedezi fel a keresztintencionalitásban. A strukturálódás, a sematizáció pedig nem a megragadásban, nem a felfogásban, nem a kisajátításban van. Nem a rögzítésben. Nem az állandóságban. Az el-engedésben. Az észlelés 81 82 83 84 Popovics.indd 45 Uo. 324. Avagy „egy betöltendő űr” [eine ausfüllende Leere], „egy meghatározandó meghatározatlanság” [eine bestimmbare Unbestimmtheit] – írja Husserl (HUA XI, 6.). Richir: Méditations phénoménologiques, 223. Uo. 318. Husserl ezt a jelenen túlmutató, az „előre, eleve adottság”-hoz [Vorgegebenheit] kapcsolódó „horizontalitás”-t fogja „relacionális felfogás”-nak [Beziehungserfassung], „relacionális szemlélet”-nek [beziehendes Betrachten], később pedig „asszociáció”-nak nevezni (Erfahrung und Urteil, 171., 207.). 2021.11.24. 17:14:19 46 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) el-engedés. Survivance. Sans présent, sans lieu. A távollét aiszthészisze. A távollét aiszthészisze csupán. Richir olvasatában a távollét, ami – paradox módon, mégis – orientál és strukturál, orientál és strukturál is, valójában az epokhé. A neutralitás. A strukturálódás az epokhé és a neutralitás nyoma. Az epokhé felfüggeszti, zárójelbe teszi a jelent. De csak a jelenlét kedvéért. Az össze-függés, a más jelenekkel való összefüggés kedvéért. A temporalitás kedvéért. És másik ittek, a spacialitás kedvéért is. A strukturálódás kedvéért. A mégis egység, mégsem azonosság maga az epokhé. Maga a léttételezés felfüggesztése. A sans présent. Az itt és a most felfüggesztése. Azaz a távollét, ami orientál és strukturál, a „nempozicionalitás” [non positionnalité].85 Avagy a „modifikáció”. Maga „a képzelet és/ vagy a fantázia modifikációja” [modification par l’imagination et/ou la phantasia].86 Vagyis a távollét, ami orientál és strukturál – felfüggeszti az ittet és a mostot, hogy más ittekkel és mostokkal kapcsolja egybe –, maga a fantázia. A képzelet.87 Az a fantázia és képzelet, mely az „űr” [vide], a „távollét”/„hiány” [absence] megjelenése – írja Richir.88 A távollét jelenléte. A működő távollét jelenléte. A papírlapot galacsinná tömörítő erő, maga a távollét, a szél ereje gyűrésekként, tűrésekként, szakadásokként jelenik meg. Működik. „Pli”ként. A hely, a pozíció elmozdításaként. De-pozicionalitásként. Csakhogy ez a depozicionalitás nem lerombol, nem megsemmisít. A depozicionalitás egyben strukturál is. Sőt, re-pozicionál is. Az így létrejövő struktúra – kétségkívül – soha többé nem simítható ki az azonosság lapjává. Egy lappá. De cserébe – a depozicionalitásért cserébe – új pozíciókat, sőt a pozíciók bőségét adja. Túlzott bőségét. Az azonosság egyszeres struktúrájáért cserébe a strukturálódás, a lehetséges struktúrák multiplicitásának és pluralitásának bőségével, túlzott bőségével ajándékoz meg bennünket. A papírgalacsinnal. Az elágazó ösvények kertjével. Valamiféle bizonytalan, labilis, elmozduló, de mégis struktúrával. Mégis strukturálódással. Tehát az epokhé, a neutralitás, a fantázia depozicionalitása egy mégis pozíció. Egy mégis egység. Bár egy mégsem azonosság. A papírgalacsin szilárdsága ez. A depozicionalitás pozicionalitása. Vagyis a de-pozicionalitás, a „hely nélküli”-ség [sans lieu] egy „hely nélküli hely” [lieu sans lieu] is – hangsúlyozza Richir.89 Strukturálódás, 85 86 87 88 89 Popovics.indd 46 Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 491. Uo. 490. Avagy a „képzelőerő” [Einbildungskraft] – írja Marc Richir (L’institution de l’idéalité. Des schématismes phénoménologiques. Beauvais, Association pour la Promotion de la Phénoménologie, 2002. 41., 88., 179.). Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 491. Uo. 433. Avagy egy „nem-hely” [non-lieu] (170.). 2021.11.24. 17:14:19 I. QUERINTENTIONALITÄT (HUSSERL, BERNET, RICHIR) 47 struktúra nélkül. Egység, egész nélkül. Mégis egység, mégis szilárdság, mégsem azonosság. A szél – hely nélküli – helye. A szél mégis egysége, mégsem azonossága. A szél ritmusa. Sémája. Nyoma. A part menti kőszobor lyukaiként. A jelen „u-topikus” – hely nélküli – helyén előálló differenciáció in-differenciájaként.90 A szél, a távollét, azaz a keresztintencionalitás hely nélküli helyeként. U-tópiájaként. A „toujours déjà passé”, az „encore toujours futur” utópiájaként. A „primer emlékezet” és a „primer előlegezés” utópiájaként. Temporalitásként, spacialitásként, interszubjektivitásként és értelemként is. Az értelem alakulásaként, a fantázia „fiktum”-aként, az észlelés „perceptív fantáziá”jaként is. Testként is. Egy Riemann-felületen. A távollét elágazó ösvényeinek kertjében. Keresztül-kasul. 90 Popovics.indd 47 Egy „»u-topikus«” [«u-topique»], avagy „hely nélküli »hely«” [«lieu» sans lieu] – írja Richir (Phénoménologie en esquisses, 490., 491.). Amit Richir is „khórá”-nak [chôra] nevez (491.). 2021.11.24. 17:14:19 II. AZ UTÓPIA 1. Utópia és neutralitás (Marin) Morus Utópiáját olvasva, bármilyen utópiát olvasva, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amit olvasunk, pusztán valamilyen távoli, másik, idegen világ leírása. Nem a mi világunk leírása. Egy olyan világé, mely ’túl van az üveghegyen, túl az Óperenciás tengeren’. De közben azt is sejthetjük, hogy ha ez tényleg így lenne, egyáltalán nem olvasnánk utópiákat. Utópia nem csupán távol van, közel is. Ha csupán távoli lenne, ha ez a távoli nem vonatkozna a közelire, nem foglalkoztatna bennünket, nem lenne vágyaink titokzatos tárgya, fantáziáink tárháza. Marin nagyon erősen ragaszkodik ahhoz, hogy Utópia nem csupán távoli, de egyben közeli is. Az utópia nem „tagadás”, nem „negáció” [négation] – írja –, legalább ennyire egy „igenlés”, „affirmáció” [affirmation] is. Sőt, valójában az affirmáció és a negáció előtti – vagy az utáni. Avagy még inkább nem is előtti vagy utáni, inkább azok „között”-i: „…a »helyen kívüli hely« [«lieu hors lieu»], (…) az »u-tópia« [«u-topie»] (…) nem bír negatív [négatrice] funkcióval, mert az ítélet – vagy még inkább a pozíció – előtti. (…) nem előzi meg és nem is követi az igenlést és a tagadást [l’affirmation et la négation], hanem azok között van [entre elles] (…)? Sem igen, sem nem, sem nem igaz, sem nem hamis, sem az egyik, sem a másik: a semleges [le neutre].”1 Mind a rend, egy világ állítása, mind annak tagadása – egy másik, távoli világ által –, ugyanannak a logikának a keretén belül marad, ugyanabban a logikában mozog: az „azonos” [même] keretén belül.2 Az „egész”, a „minden” [tout] keretén belül.3 Az utópia viszont épp az állítás és tagadás közös előfel1 2 3 Popovics.indd 48 Louis Marin: Utopiques: Jeux d’espaces. Paris, Minuit, 1973. 20. Uo. 31. Uo. 30. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 49 tevésén szeretne túl-jutni. Az állítás és a tagadás közös, kölcsönös uni-verzalitásán. A totalitáson. A tér, a hely totalitásán túl.4 A lét totalitásán. Marin ezt a sem nem állító, sem nem tagadó, sem nem rendszerű, sem nem rendetlen valamit nevezi u-topikusnak. Azt, ami sem itt nincs, sem ott. Azt a valamit, ami mindössze valahol van. Máshol, másmilyenként. A „távollét”-et [absence].5 Utópia egy távol-lét. Sem nem a prezens, sem nem a non-prezens. Sem nem a lét, sem nem a nem-lét. A lét felfüggesztése. Az „epokhé” [épochè].6 A köztes, a „harmadik” [troisième].7 Maga a „semleges”. A „semlegesség”, a „neutralitás” [neutralité] – írja Marin.8 Vagyis az utópia a távollét neutralitása, epokhéja. Köztes harmadiksága. Avagy a papírgalacsin. Több, számos egymást immáron nem kizáró, nem negáló topikusság u-topikus közössége. A papírgalacsin lapjainak multiplicitása és pluralitása.9 Az egymást meggyűrő – felfüggesztő – lapok sokasága. Valamiféle illokális lokalitás. „Globalitás” nélküli „lokalitás”.10 A papírgalacsin Riemann-felülete. Morus szövegében Utópia szigete pontosan leíródik. Mind földrajzát, mind társadalmát aprólékosan megismerhetjük. Részletes képet kapunk a történelmétől kezdve az építészetéig. Olyannyira pontosak ezek a leírások, hogy a sziget domborzatát, a városok utcahálózatát, a társadalom felépítését ezek alapján akár le is rajzolhatnánk. S bár kétségkívül nem mindig önellentmondás-mentesek ezek a deskripciók, de elsősorban nem ezek miatt zavarba ejtő számunkra Utópia. Egyrészt tényleg olyan, mint bármelyik bédekker, a lokális viszonyok megbízható, kielégítő felsorolása. Csakhogy egy útikönyv esetében a globális viszonyok ugyanilyen transzparensek. A bédekkerben szereplő ország szomszédos országai is ugyanígy, ugyanilyen részletességgel megismerhetőek. Vagyis az útikönyvekben leírt tájak és népek – még a legtávolabbi tájak és népek is – bármelyik térképen megtalálhatók. Beleilleszthetők a világ globális egészébe. Utópia esetében viszont ez nincs így. Morus és Ma4 5 6 7 8 9 10 Popovics.indd 49 Ezért nevezi Marin az utópiát nemcsak „u-tópiá”-nak, „helyen kívüli hely”-nek, de „hely nélküli”nek [sans place], „nem-hely”-nek [non-lieu] is (uo. 29., 115., 128.). Uo. 33., 124., 127. Uo. 45. Az utópia mint epokhé gondolata valószínűleg Lévinastól származik, miként Miguel Abensour hangsúlyozza (Utopiques II, 27–28.; vö. Emmanuel Lévinas: De Dieu qui vient à l’idée. Paris, Vrin, 1982. 21.). Marin: Utopiques, 21–22. A neutralitás mint „harmadik” talán Blanchot-tól származik (lásd Maurice Blanchot: L’entretien infini. Paris, Gallimard, 1969. 95.). Barthes szintén „harmadik”-ként definiálja a semlegest, de ő számos helyen explicite is Blanchot-ra hivatkozik a neutralitás kapcsán (vö. Roland Barthes: Le Neutre. Paris, Seuil–IMEC, 2002. 31.). Marin: Utopiques, 26., 42., 44. Az u-tópia, a hely-nélküli Marin számára mindig a „plurális”-t [plural] jelenti, a „többszörös”-t, a „sokszoros”-t [multiple] (uo. 21., 23–24.). Nem a teret, hanem „terek játékai”-t [jeux d’espaces]. Michel Serres: Le Passage de Nord-Ouest. Hermès. V. Paris, Minuit, 1980. 40. 2021.11.24. 17:14:20 50 II. AZ UTÓPIA rin is azért nevezi „helyen kívüli”, „hely nélküli” helynek – szó szerint ου τóπος-nak – Utópiát, mert sehol sincs. Nem illik bele semmilyen világ-egészbe. Pontos, részletes „lokalitás”, „globalitás nélkül”.11 Egy illokális, lokalizálatlan lokalitás. Az útikönyv – Utópiával szemben – a helyi viszonyokon túl még egyvalamiről pontosan számot ad: az oda- és visszaútról. De az oda- és viszszaúthoz a világ egésze, a globalitás is kell! Morus utópiájából viszont pont ez, sőt csak ez hiányzik. A helyi, lokális relációk viszont ugyanúgy adottak, mint akármelyik valós bédekkerben. Utópia nem azért irreális, mert a lokális viszonyok irreálisak (pl. kétfejűek lennének az ottani emberek), hanem azért, mert semmilyen út sem visz oda, s ugyanígy semmilyen út sem visz vissza onnan a mi világunkba. Utópia azért irreális, mert nem globalizálható. Mert nem része a világnak. Legfeljebb a véletlen segítségével – például egy hajótöréssel – lehet oda-jutni. Ahogyan a vissza-jutás sem kevésbé a szerencsén és a véletlenen múlik. De mind az oda-, mind a visszaút előre-nem-látható, utóbb nem rekonstruálható. Nem leírható. Hiszen nem is része a világunknak. A globális egységnek. Csak olyan „ugrás” lehet,12 mely a világon kívülre vezet, mintegy ki-ugrik, ki-hullik, ki-esik a világunkból. A világból. Lelép a glóbuszról. A nem mérhetőbe lép. De ugyanakkor ez az út nem a semmibe vezet! Ha valami miatt Utópia izgalmas, az éppen az, hogy ez az oda vezető – ismeretlen – út, ugrás nem a semmibe visz. A hajótöröttünk nem meghal, még csak nem is egy lakatlan szigetre vetődik, hanem egy másik világot talál. Utópia a túl-élésről szól. A survivre-ről. Meg persze a másikról. A másik világról. Arról a világról, amit nem zár ki a mi világunk, és ami nem zárja ki a mi világunkat. Magáról a nem-kizárásról szól. Marin jól gondolja: az u-topikus sem nem állít, sem nem tagad. Nem affirmálja, ugyanakkor nem is negálja a világot, a világ globalitását. Valamiféle „troisième”. Ha találkozunk egy olyan ország leírásával, ahol nagyon nem szeretnénk élni, nem kell félnünk, hogy az elmondottak akár ránk is vonatkoznak, mert a globalitás egésze kizáró viszonyokat tételez az itt és az ott, a most és a máskor között, így még ha ezek a szörnyűségek térben nagyon közeliek is, mégis igen távolinak tűnnek: az igen és a nem, a van és a nincs, az oppozíció és a negáció végtelen distanciáját feltételezik. Utópia ugyanakkor félelemre ad okot. Okot ad az izgalomra. Utópia globalitás nélküli. Ezáltal pedig nem is zárható ki teljesen. Bár nem 11 12 Popovics.indd 50 A lokalitás problémájához lásd még Bagi Zsolt: Helyi arcok, egyetemes tekintetek. Facies localis universis. Miskolc, Műút, 2012. 24–26. Innen az „utólagos”-sága [après coup], ahogy Marin nevezi (Louis Marin: De la représentation. Paris, EHESS–Seuil–Gallimard, 1994. 286.). Az ugrást kierkegaard-i, blanchot-i értelemben használom (Marin nem használja). Viszont Blanchot – Marinhez hasonlóan – maga is beszél egy „après coup”-ról. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 51 része a világunknak, de éppen ezért nem is vonatkoznak rá ennek a globalitásnak a negációi. Illokalitása akár itt is lehet! Akár most is előállhat!13 Utópia nemcsak távoli, közeli is. Utópia „ko-egzisztens” a világunkkal.14 Ko-relatív. Utópia a koegzisztens, „korrelatív konstitúció”-ról szól, a „kettős” vagy még inkább többszörös „intenció”-ról! Az „intentio obliquá”-ról. A papírgalacsinról. A tengeri szélről. A szél és a kő gesztusáról. A brise marine által keresztbekasul átjárt lyukas kőszoborról. Utópiát igazából csak azért lehet egyáltalán elhagyni, mert nem negálja, legfeljebb felfüggeszti a világunkat, azaz az epokhé, a neutralitás, avagy a koegzisztencia és a korreláció miatt. Azért, mert meghagyja, fenn-tartja a világot, az utópia más-világa mellett és alatt. A sur-vivre miatt. Utópia szó szerint u-topikus. Nem semmisíti meg, nem veszi el, nem zárja ki a helyet, a helyeinket. Pusztán mellé-rendel. Paralel helyeket (és időket) tételez. Azt feltételezi, hogy az egyik rend, világ-hártya, -lap mögött – alatt és felett – más lapok is ott vannak, de legalábbis ott lehetnek. Hogy más helyek, más helynélküli, u- és a-topikus helyek is lehetségesek. Mint egy Riemann-felületen. De közben azt is feltételezi, hogy ezek a lapok nem udvariasan egymásra fekszenek, mint a jegyzetfüzetben, védve és óvva az egyes lapok integritását, hanem – mivel nem ismerik a kizárást, a tagadást – át is hatják egymást. Össze-gyűrik, meg-gyűrik a lapok egymást. Úgy, mint amikor Az elágazó ösvények kertjének főhőse Stephen Albert megölésével egyszerre több világban is cselekszik. Ezáltal pedig előáll a papírgalacsin. Ahol valójában már rég – sőt eleve – elhagytuk Utópiát, bár még mindig ott vagyunk – ott is vagyunk – valamennyire. Lássuk be, Utópia nem egy távoli, idegen, másik világ. Utópia itt is van. Nem pusztán mellettünk, de bennünk is van. Utópia a keresztintencionalitás szele. A távollét fuvallata. Mely át-jár. Át-járja, át-hatja a világot. Nem egy másvilág. Sokkal inkább a világunk, a toposz, a topikusság fonákja. Mása. Mássága. De ugyanezért a paralelitás, sőt át-járás, át-hatás miatt lehet egyáltalán érdekes az utópia számunkra. Ezért szólhat a mi világunkról, de legalábbis a mi világunkról is. Az epokhé, a koegzisztencia, a korrelatív konstitúció miatt. A neutralitás miatt. A keresztbe-kasul intencionalitás szele miatt. Ezért olvasunk utópiákat. Meg persze a horizontális intenció miatt is. A világ miatt. A kő miatt. Mely nincs meg szél nélkül. Mely nélkül a szél sem lenne látható. 13 14 Popovics.indd 51 „Utópikus most” [maintenant utopique] is (Louis Marin: „Le maintenant utopique”. In Pierre Furter – Gérard Raulet (eds): Stratégies de l’utopie. Colloque du Centre Thomas More. 1978. Paris, Galilée, 1979. 247–249.). Marin: Utopiques, 78. Avagy egy „ko-prezencia” [co-présence] jellemzi – írja. 2021.11.24. 17:14:20 52 II. AZ UTÓPIA De hogyan járja át a topikus világot az u-tópia? Hogyan történik meg az ugrás innen oda? Onnan ide? Marin válasza nagyon hasonló Husserl válaszához. Meg Richir és Bernet válaszához. A távollét a jelenlétet eleve át-járta. Utópia, az u-topikusság már eleve adott. Minden topikusság előfeltételezi. Marin leírásában az utópia éppen ezért nem pusztán egy „távollét” [absence], de „a távollét jelenléte” [présence d’absence] is.15 Az az a-topikus és a-temporális, mely nélkül maga a spacialitás és a temporalitás – a világ, a mi világunk – sem lenne lehetséges. Marin nem kevesebbet állít, mint hogy az itt és most, a prezens felfüggesztése, epokhéja, neutralitása nélkül, utópia nélkül sem tér, sem idő nem létezne. A mi világunk sem létezhetne. Az „u-topikus”, „a-krónikus” – a keresztintencionalitás, a primer emlékezet – elengedhetetlen mind a spacialitás, mind a temporalitás konstitúciójához.16 A tér egyes pontjai, az idő egyes pillanatai csak akkor nem hullanak szét örökre, ha van valami, ami képes összeragasztani az itt és az ott, a jelen és a nem-jelen (múlt és jövő) egymást kizáró homokszemeit. A troisième, a tertium az, ami – mivel sem egyik, sem másik – képes összekötni a különböző itteket és mostokat. Azaz az utópia, az epokhé, a neutralitás spacializál és temporalizál is: képes „öszszekomponálni a jelenlétet és a távollétet” [composer la présence et l’absence] – írja Marin.17 Ahogyan összekomponálja az ittlévőt és a nem-ittlévőt is. Az utópia, a neutralitás minden a-topikus és a-temporális jellege dacára tér- és időbeliesít is. Épp azáltal tér- és időbeliesít, hogy felfüggeszti – dekomponálja – az itt és a most abszolútságát! Ezáltal pedig összeköthetővé teszi más ittekkel és mostokkal. A távollét, u-tópia szele felbontja a teret és az időt, de csak azért, hogy újra összefűzze, hogy más újabb itteket és mostokat is belefűzzön. Hogy megszilárdítsa a követ. Azaz az u-topikus epokhé, a neutralitás nemcsak elengedhetetlenül hozzátartozik az idő és a tér konstitúciójához, de maga ez az epokhé, ez a neutralitás konstituálja az időt és a teret. Az utópia maga a temporalitás és a spacialitás, a temporalizáció és a spacializáció szele.18 15 16 17 18 Popovics.indd 52 Uo. 127. Más megfogalmazásban lásd még 33., 45., 121., 124., 131., 140. stb. Valamint Marin: De la représentation, 140., 144. Marin a jelent elemezve maga is beszél egy nemcsak „horizontális”, de „vertikális” „múlt”-ról és „jövő”-ről is (De la représentation, 141.). Ezt a „vertikális”-t hívja „már mindigis meglévő”-nek [toujours déjà là], „már mindigis múlt”-nak [toujours déjà passé] (Utopiques, 258.; De la représentation, 286.). Avagy „a-krónikus”-nak [a-chronique], valamiféle „örökkévalóság”-nak [éternité] (De la représentation, 141.). Vagyis „utópikus”-nak [utopique] (Utopiques, 259.). Ez pedig Marin számára is maga „az idő tapasztalata” [„épreuve du temps”] (De la représentation, 286.). Egy „spacio-temporális” [spatio-temporel] tapasztalat (Utopiques, 258.). Marin: Utopiques, 131. Sőt, nem pusztán az idő és a tér konstitúciója, de az idő „térbeliesülés”-é [espacement] is (Louis Marin: „Le blanc ou l’espacement du présent”. In Jean-François Lacalmontie. Catalogue de l’exposition. Nantes, Musée des Beaux-Arts, 1992. 27., 30., 33.; „Le présent de la présence”. In Denis Bernard 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 53 Éppen ezért állhat elő az ugrás Utópiába, és vissza is onnan. Azért, mert már rég, sőt eleve elhagytuk Utópiát, bár még mindig ott vagyunk, ott is vagyunk valamennyire. Mert az absence, a sans lieu szele – spacio-temporalizációként, tempo-spacializációként – már mindigis át-járta a világot. A követ. Ezáltal pedig az Abwesenheit, az u- és a-tópia szele, az epokhé fuvallata az „elágazó ösvények” kertjét nyitja meg. Más, távoli, utópikus világok lehetőségét villantja fel. Más terek és idők lehetőségét. De csak azért, csak annyira, hogy ne engedjen át minket oda teljesen. Ne engedjen be Cuj Pen kertjébe teljesen! Csak azért, hogy egy nem u-topikus világot konstituáljunk helyette – hogy kémként mutassunk rá egy Albert nevű helységre. Amikor a szél hirtelen megfordul, s a tourbillon becsapja a kertkaput. S az utazó váratlanul visszatér Utópiából. A nyaralás véget ér. Elhagyjuk a labirintust. Egy időre. De hogy tartózkodhat az utazó valameddig Utópiában? Hogyan tarthat valameddig az utazás, ha egyszer idő előtti, ha a-temporális, ha magát az időt konstituálja ez a távollét, az utópia? Hogyan tarthat valameddig, ha már eleve, mindig ott is voltunk? Sőt, hogyan lehet eleve elhagyni, ha mindig ott is vagyunk? De bármennyire is zavarba ejtőek ezek a kérdések, egytől egyig a kizáráson és a tagadáson alapulnak. Az oppozíció és a negáció miatt zavarba ejtőek. Pedig az utópia nem ismeri az oppozíciót és a negációt. De ha megpróbálunk túljutni a negativitás logikáján, félő, hogy egy másik csapdába esünk. Azt hihetjük, hogy Utópia tér és idő nélküli. Hogy az oda- és visszajutás is téren és időn kívüli. Azt hihetjük, hogy az ugrás azonnali, azt, hogy a topikus és az u-topikus egyszerre és együtt van. Hiszen nem ismeri a negációt, az oppozíciót… S bár már rég, eleve elhagytuk Utópiát, miközben még mindig ott, ott is vagyunk, de az utazó mégsem azonnal tér vissza, és nem is egyszerre van itt és ott. Nem azonnal tér vissza, nem egyszerre van itt és ott, mert mind az ’azonnal’, mind az ’egyszerre’ pontot, jelent, azonosságot feltételez!19 Más – nem azonnali, nem egyszerre fennálló – ittek és mostok kizárását feltételezi. Ez a nem azonnal és nem egyszerre pedig egyfajta durée-t hoz létre.20 19 20 Popovics.indd 53 – André Gunthert: L’instant rêvé. Albert Londe. Nîmes, Chambon–Trois, 1993. 13–15.). Marin olvasatában magában a „távollét”-ben [absence] benne lévő „távolság” [distance], a Merleau-Ponty által is emlegetett „távolban” [à distance] lét az, ami egyszerre idő- és térbeli következményekkel is jár („Le présent de la présence”, 13–14.). Ez az „à distance” felelős a térbeliesülésért. Avagy maga a távollét az, ami – a saját meghatározatlan távolságánál fogva – az időt térré fordítja át, és vice versa. Ez a távollét pedig Marin számára is „lég”-nemű [air] és „víz”-szerű [eau] („Le blanc ou l’espacement du présent”, 32.). Koincidenciát. Marin ezért beszél „non-koincidenciá”-ról [non-coïncidence] (Utopiques, 206., 295.). A durée-t ne időnek vagy térnek értsük! Ez a kitartás épp ott keletkezik, ahol az idő és a tér egyértelműsége felfüggesztődik. A présent és a lieu felfüggesztődik. A durée épp a tér-idő nemegyértelműsége. A „tartam” [durée/Dauer] mint szét- és elhúzódás Husserl szövegeiben is számos 2021.11.24. 17:14:20 54 II. AZ UTÓPIA Egy „ritmus”-t.21 A távollét ki-tartását, tér- és időbeli (és nem csak tér- és időbeli) ki-terjedését. Halasztását, halogatását. Valamiféle différét. Az absence, a „sans lieu”, a „sans présent” ritmusát. A szél ritmusát. A szél kitartó fújását, meghatározatlan elállását, majd visszatérését. A vihar durée-jét. A hullámok ritmusát. Az Utópiáról szóló történet, Morus és Marin szövegének ritmusát. A nyelv, a récit durée-jét, tartamát. Tartalmát. A sematizáció tér-időbeli (és nemcsak tér-időbeli, de nyelvi, testi) szisztoléját és diasztoléját.22 A mégsem azonosság, a mégis egység ritmusát. Eltolódását. A „toujours déjà” szisztoléja és diasztoléja ez. A kertkaput felnyitó és becsapó szél ritmikus forgása. A távollét egyfajta szilárdsága. Kitartása. A papírgalacsin szilárdsága. A kőszoboré. Az ölelés durée-je. A távollét proto-tér-ideje. Proto-értelme. A survivre értelem-adása.23 De Marin nem csupán azt állítja, hogy az utópia az epokhé, a neutralitás, a távollét szükségszerű jelenléte, szükségszerű jelenléte spacializációként és temporalizációként, de ahhoz is ragaszkodik, hogy az epokhé nem-azonossága egy sokaságot is eredményez: „terek játékai”-t [jeux d’espaces] eredményezi.24 Az „elágazó ösvények kertjé”-nek tér-idejét eredményezi. A papírgalacsin multiplicitását és pluralitását. Sőt, ennek a többféle, sokféle tér-időnek a nem azonnali, nem egyszerre történő előállását is feltételezi: a „játék”, a játékok „ritmus”-át [rythme].25 A „differenciáció” [différenciation] ritmusát.26 A játék Marin olvasatában nem pusztán sokaság és mozgás, nem pusztán differenciáció, de egy „indifferencia” is: „a differenciák játékának fundamentális indifferenciája” [l’indifférence fondatrice du jeu des différences] – írja.27 A Husserl, Richir és Marin által is emlegetett indifferencia pedig maga a távollét szilárdsága. A neutralitás, az epokhé nem „semmisség”-e. A „Nichtigkeit”, a negáció, a nem-lét szuszpenziója. A differencia, vagyis a nem azonosság, a mégsem azonosság mégis egysége. A ritmus mint a mégsem azonossága mégis egysége. Az, amit Richir a távollét ipszeitásának nevez. Vagyis Marin értelmezésében az 21 22 23 24 25 26 27 Popovics.indd 54 helyen szerepel (HUA X, 274.; HUA XVI, 189., 198.; HUA XXIII, 261.; Husserl: Erfahrung und Urteil, 185–186., 421.). Marin a durée-t nem említi, de a „ritmus”-t sokszor emlegeti (Utopiques, 141., 157. stb.). Marin számára – Richirhez hasonlóan – utópia egy kanti értelemben vett „sematizmus” is (uo. 9., 25.). Amit Marin is végig a „képzelőerő”-höz/„fantáziá”-hoz [imagination], az „imaginárius”-hoz [imaginaire] kapcsol (9., 22., 40–41. stb.). Az „utópia” és az „értelem” [sens] összekapcsolását lásd Marinnél is: uo. 150–151. Lásd Marin könyvének alcímét: Utopiques: Jeux d’espaces. Marin számára ugyanakkor „az egyik” tér nem tagadja, nem zárja ki, mindössze „hatálytalanítja” [annule] „a másikat”, ezáltal pedig előáll az egymást kölcsönösen felfüggesztő terek labilitása és „mozgása” (uo. 34.). „Játékai”. Uo. 157. Uo. 30., 22., 33. Uo. 32. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 55 u-tópia maga is a távollét szilárdsága, a survivance szilárdsága, a reziliencia stabilitása. A távollét bár „meghatározatlan”, de mégis „lélegzése”. A lélegzés mégsem azonossága, mégis egysége. Ritmusa, stabilitása, kitartása. Szilárdsága. Egyfajta „eu-tópia”.28 A „boldogság helye” [place du bonheur] – írja.29 Egy „ideális” [idéal] világ.30 De Marin nem is csupán két világról beszél. Nem csak egy topikus és u-topikus világról. A hic et nunc punctumát, azonosságát felfüggesztő neutralitás, az u-tópia neutralitása számtalan „terek játékai”-t eredményezi. S bár az elágazó ösvények kertjei, a papírgalacsin lapjai nem azonnal és nem egyszerre állnak elő, nem is ketten vannak. A nem azonnal és a nem egyszerre mégis egységének mégsem azonossága ez. Ahhoz, hogy megértsük Utópia nem-helyét és nem-idejét, a reprezentációt kell megértenünk. A reprezentáció mégsem azonosságát. És mégis egységét. Marin olvasatában az utópia és a reprezentáció összetartoznak. Maga a représentation az, ahogyan a papírgalacsin egyes lapjai, az elágazó ösvények egyes kertjei egymáshoz viszonyulnak. A Riemann-felületet a reprezentáció tartja egyben és tartja szét. A reprezentáció mégis egysége és mégsem azonossága. A reprezentáció szele. És köve. Ritmusa, durée-je. Képi, nyelvi, értelmi reprezentációként sokszorozódnak meg a nem azonosság lapjai. Kertjei. A szél szobrai. De alaposan félreértjük Marint, ha a représentationt újramegjelenítésként értjük. Az újra-megjelenítés, a re-prezentáció jelent, pontot, toposzt feltételez. Tiszta azonosságot feltételez. Aminek a tagadásaként, puszta látszatként, kópiaként előállhat a re-prezentáció. A marini représentation nem re-prezentáció. Sőt, Marin számára a reprezentáció sohasem volt, sohasem lehetett tiszta, puszta re-prezentáció. A „reprezentáció” maga is „utópia” – hangsúlyozza.31 Nem a prezens abszolútságán, nem a hic et nunc totalitásán alapul. A représentation Marinnél – a fenomenológia nyelvén fogalmazva – nem „leképezés” [Abbildung], hanem „kép” [Bild]. Sőt, Marin ahhoz is ragaszkodik, hogy egyetlen olyan reprezentáció-elmélet sem vehető komolyan, mely a reprezentációt puszta látszatnak, tiszta, üres távollétnek, hiánynak tekinti. S itt elsősorban nem is a negáció problémásságára kell gondolnunk. (Nem egy dialektika28 29 30 31 Popovics.indd 55 Uo. 123. Uo. 123. Uo. 21. (Vö. 30., 123.) Uo. 291.; Louis Marin: „A reprezentáció kerete és néhány alakzata”. In Házas Nikoletta (szerk.): Változó művészetfogalom. Budapest, Kijárat, 2001. 207. Z. Varga Zoltán fordítása; „A reprezentáció”. In Bacsó (szerk.): Kép, fenomén, valóság, 225. Házas Nikoletta fordítása. Marin számára a reprezentáció utópikus volta – a megjeleníthetetlen megjelenítésére tett kísérlet – a kereten túl még a fenségesben válik nyilvánvalóvá (A fenséges Poussin. Budapest, Kijárat, 2009. 59. Darida Veronika fordítása). 2021.11.24. 17:14:20 56 II. AZ UTÓPIA kritikát kell sejtenünk emögött.) Marin mindössze ahhoz ragaszkodik, hogy maga a jelen sem alapozható meg „a távollét jelenléte” nélkül. Mind a temporalizációhoz, mind a spacializációhoz szükség van a „présence d’absence”-hoz, vagyis a représentationhoz. Marin, és Richir is, ezt a tempo-spacializált – a távollét által tempo-spacializált – jelent hívja jelenlétnek. Marin egészen pontosan „ikonikus jelenlét”-nek [présence iconique] nevezi.32 Sőt „re-prezenciá”nak [re-présence].33 Nem mellékesen Husserl maga is beszél „reprezenciá”-ról [Repräsenz].34 A re-prezencia az, amikor már nincs egy kitüntetett valóság, és nincs ehhez a valóshoz, a prezenshez képest levezetett, másodlagos látszat, re-prezentáció sem. Amikor a távollét és a jelenlét csak együtt adódhatnak. Együtt, bár mégsem egyszerre adódnak. Ahol nem azonnal és nem egyszerre, mégis együtt adódik a távollét és a jelenlét. Az ikonikus jelenlét, a „re-prezencia” a papírgalacsin multiplicitása, az elágazó ösvények kertjének pluralitása. A szél, az absence által átjárt kő, a présence szilárdsága. A nem azonnal, a nem egyszerre, mégis együtt előálló, egymást keresztül-kasul átjáró, meggyűrő lapok, rétegek, rendek, kertek, világok ritmusa, durée-je. A papírgalacsin szilárdsága. A représentation szilárdsága. A mégsem azonosság mégis egységének szilárdsága. Kőszobor a tengerparton. A „boldogság helye”. Hely nélküli helye. U-tópiája. Marin számára a reprezentáció már nem feltételezi a prezenst. A jelent. A reálist. A valóságot. A représentation egy epokhé, olyan neutralitás, ami felfüggeszti a jelen és a nem-jelen, a létező és a nem-lét, a présence és az absence oppozícióját. A közöttük lévő negációt. Eleve felfüggeszti. A représentation maga a „troisième”. Az a harmadik, ami az „állítás” és a „tagadás” „közötti”. Az így értett nem levezetett, „primer” reprezentáció egyszerre lesz valóságosabb a látszatnál és látszatszerűbb a valóságnál.35 A re-prezentáció, az Abbildung csupán a két szélső értéket, a két szilárd végpontot ismeri: a van–nincs, az igen–nem végpontjait. A marini représentation csupán a két szélső értéket, a két szilárd végpontot nem ismeri: a van–nincs, az igen–nem köztes, átmeneti terét ismeri csak. Az u-topikus teret. A távollét és a jelenlét közös, köztes terét. Meghatározatlan, eldöntetlen terét. A „passage”-t, 32 33 34 35 Popovics.indd 56 Marin: Utopiques, 76. A „kép” nemcsak Marin, de Husserl számára is „ikonikus” [eikonische] (HUA XXIII, 383.). Bár Husserl a kép ikonikusságát egyáltalán nem tárgyalja gyakran és hangsúlyosan. Uo. 89. HUA XX, 243. Ehhez lásd még a Bernaui kéziratok „ősmegjelenítés/ősprezentáció” [Urpräsentation] fogalmát is (HUA XXXIII, 3., 61–63.). Az is árulkodó, hogy Husserl épp az „üres reprezentáció” [Leervorstellung] kapcsán beszél Repräsenzről. Husserl primer reprezentációról nem, csak „primer emlékezet”-ről beszél. Viszont az „ősmegjelenítés/ősprezentáció”, a „reprezencia” nagyon is közel állnak egy eredendő, eleve, előre adott primer reprezentációhoz. Még akkor is, ha a „primer” kifejezés egyáltalán nem szerencsés, hiszen hierarchiát sugall. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 57 a „trou”-t. A „pas”-t. Amikor a libikóka még sem az egyik, sem a másik oldalán nem ért földet. Amíg „mozgás”-ban van.36 Még „játék”-ban. Míg fúj a szél. Husserl és a fenomenológia nyelvén a látszat és a valóság, a van és a nincs között harmadik a „fiktum” [Fiktum].37 Bár Marin ezt nem nevezi fiktumnak, de mindkettőjük számára a „kép” létmódjáról van szó, arról, amit mind Husserl, mind Marin a „neutralitás”-sal kapcsol össze. A semlegessel. De maga a kép fogalma is félrevezető, mert az még mindig nagyon erősen kapcsolódik a re-prezentációhoz. Éppen ezért írja Marin, hogy ez a nem-látszatszerű megjelenés, a távollét jelenléte „»ikonizálódik«” [«iconise»].38 Az ikon az a kép, ami bár kép (ennyiben mégis látszatszerű, mégis reprezentáció), valóságosabb a látszatnál.39 Aminél a valóság sem valóságosabb. Ami nem ismeri a lét–nemlét libikókájának két végpontját. Állandóan mozgásban, játékban van. Az itt és az ott, a jelen és a nem-jelenlévő között. Maga a primer représentation. A „sans présent”, a „sans lieu” mégsem Scheinja, mégis Erscheinungja, mégsem re-prezentációja, mégis représentationja. A mégis látszás, mégsem látszat.40 Vagyis Utópia sehol- és semmikorsincs-országa képként, sőt ikonként létezik. Fiktumként. Utópia nem-helye és nem-ideje a kép, az ikon, a fiktum tere és ideje. Sőt, képek ikonikus terei és idejei. Idők és „terek játékai”. A représentation „ikonikus jelenlét”-ei. Jelenlét-távollétei. A szél présence-absence-ai. A szél ikonjai. A kőszobor lyukai. A kőszobor survivance-a. Többszörös és sokszoros survivance-a. A survivance multiplicitása és pluralitása. Csakhogy az ikonikus jelenlét mégsem pusztán egy harmadik. Nem pusztán a valóság és a látszat közötti harmadik. Ha ugyanis így értjük, akkor ezzel 36 37 38 39 40 Popovics.indd 57 Marin: Utopiques, 34. A fiktumot a Fantázia, képtudat megjelenése előtt Finken keresztül lehetett ismerni, ami franciául Marin könyve után jelent meg (lásd Eugen Fink: „Re-présentation et image”. In uő: De la phénoménologie. Paris, Minuit, 1974). A Marin által használt fogalmak közül talán a „fikció-szimulákrum” [fiction-simulacre] áll legközelebb a husserli fiktumhoz (Utopiques, 117.). Esetleg az „imaginárius” (9., 22.). Marin: Utopiques, 141. Belting a Kép-antropológiában szintén „utópiá”-nak nevezi a képet, mely egyszerre egy „jelenlét” és „távollét”, ez pedig számára is ikonszerű (Hans Belting: Kép-antropológia. Budapest, Kijárat, 2003. 71–73., 80–81., 165–168. Kelemen Pál fordítása). Marin számára az „ikon”, bár kétségkívül nem látszat, mégsem keverhető össze a valósággal. Az ikonikusság ahhoz a „metanyelv”-hez tartozik, mint a „keret” – írja (A fenséges Poussin, 18–19.). Amelyen keresztül a reprezentáció a saját reprezentativitását is láthatóvá teszi: „a reprezentáció prezentációja” (162.). Husserl ezt a nem látszatszerű, avagy primer megjelenítést, reprezentációt, az ikonikus jelenlétet fogja „prezentifikáció”-nak [Vergegenwärtigung] nevezni. Azt a megjelenítést, amit nem előzött meg a jelen. A valóság. Azt, ami valami olyat tud megmutatni, ami sehogyan máshogyan nem jeleníthető meg, csak képként. Csak reprezentációként. Ami csak képként, reprezentációként létezik. Re-prezenciaként. A „prezentifikáció” és a kép, valamint a temporalizáció összekapcsolását lásd Finknél is (Eugen Fink: „Megjelenítés és kép”. In Bacsó [szerk.]: Kép, fenomén, valóság. Rózsahegyi Edit fordítása). Marin maga is beszél „prezentifikáció”-ról (Utopiques, 46.). 2021.11.24. 17:14:20 58 II. AZ UTÓPIA a látszat–való, a lét–nem-lét, az igen–nem oppozícióját őrizzük meg. Megőrizzük a negációt. Az ikonikus jelenlét viszont épp ezt az oppozíciót függeszti fel. A negáció epokhéja. Az ikonikus jelenlét nem a troisième, hanem az egyetlen. Az egyetlen abban az értelemben, hogy nincs nála lényegesen valóságosabb, ahogyan lényegesen látszatszerűbb sem. Nincs mellette még a puszta látszat és a tiszta igazság. Marin kifejezésével olyan „szuplementer” [supplémentaire], olyan „szimulákrum”,41 mely legfeljebb más szuplementerekkel, más szimulákrumokkal találkozik, a valósággal sohasem. A látszattal sohasem. Ezért is jelenlét az ikonikus. Az ikonikus nem ikon. Nem egy jól elkülöníthető, speciális – harmadik – létmód a prezens és a non-prezens, a reális és az irreális között. Maga a tempo-spaciális lét egyetlen lehetséges formája. Maga a „re-prezencia”. Az a re-prezencia, mely sem puszta re-prezentációkkal, sem a tisztán prezenssel nem találkozik soha. Legfeljebb más re-prezensekkel, más szuplementerekkel. A re-prezencia semmit sem jelenít meg. A szuplementer semmit sem helyettesít. Olyan ikonikus prezencia, mely más ikonikus jelenlétek, más helyettesítők, más re-prezenciák között érzi jól magát. Igen, innentől sem a percepció kitüntetettsége, sem a dolgok kitüntetettsége nem tartható fenn. Eltűnik a libikóka két hierarchikus pozíciója: a fent, és így a lent is. Utópia re-prezenciája, ikonikus jelenléte nem az utópiáról szól. Az „észlelés”-ről szól.42 A valóságtapasztalatról. A percepció temporális és spaciális jellegéről. Arról, hogy sem a magányos jelen, sem a puszta itt nem létezik. Arról szól, hogy a temporalizáció és a spacializáció csak sans présentként, sans lieu-ként konstituálódhat. A hic et nunc, a létezés, a léttételezés epokhéja által. Az u-tópia, az a-krónia neutralitásában. Représentationként. De ugyanakkor a szuplementer mégis helyettesítő, a re-prezencia mégis megjelenítés is. Azaz mégsem magában áll. Mégsem szó szerint egyetlen. Nem lehet tisztán egyetlen, mert ahhoz ki kellene zárnia, tagadnia kellene másokat. A szuplementer más szuplementereket feltételez, ahogyan a re-prezencia más re-prezenciákat tételez. Más szuplementereket helyettesít, más re-prezenciákat reprezentál. Nem a jelent helyettesíti, nem a prezenst re-prezentálja. Az ikonikus jelenlét, a re-prezencia egyetlen, de nem egyedüli. A mégsem azonosság mégis egysége ez. A re-prezencia ’re’-je a mégsem azonosság mégis egysége. Az absence nem azonossága, a távollét mégis szilárdsága. A papírgalacsin. A papírgalacsin szilárdsága. Az egyik szuplementer – lap, kert, világ – másik szuplementerre való gyűrődése, hajlása, plije. Az összegyűrtek 41 42 Popovics.indd 58 Uo. 21., 117. Uo. Marin számára ugyanezért egy „esztétika” is. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 59 nem azonossága és mégis hasonlósága.43 A „távollétek” közössége. A meghatározatlan távollét „ipszeitás”-a, stabilitása. A szél ritmusa, durée-je. A nem azonnal, nem egyszerre, mégis együtt előálló re-prezenciák ikonikus sur-vie-je. A survivance „titkos csodá”-ja. A kép világa az egyik u-topikus világ Marin számára. De vannak más Utópiák is. Kell lenniük. A nyelv a papírgalacsin másik lapja. Az elágazó ösvények másik kertje. Marin számára a représentation „»az ábrázolt jelenléte és távolléte«” [«présence et absence du figuré»], mely maga a „kép” [image], az „imaginárius” [imaginaire] – írja.44 Ahol a kép mindig „egy távollét képe” [image d’une absence].45 De közben Marin azt is írja, hogy az ikonikus, képszerű, nem re-prezentatív megjelenítés mégis egy „referencialitás”. Csakhogy „referencialitás referens nélkül” [référence sans référent].46 Avagy „nem referens nélküli, hanem egy távollévő referensre vonatkozik” [non pas sans référent, mais à référent absent].47 Ahol valami „csak a saját referencialitásaként létezik” [n’existe que par sa référence].48 Ön-referenciaként. Hiszen a távollét, az absence sohasem lehet prezens, sohasem lehet referálható, ezáltal pedig a távollétet jelölő jelölés önmagára fordul vissza. Magáról a referencialitásról, a jelölésről, a referencialitás és a jelölés képtelenségéről kezd el beszélni.49 De már ennyiből is látható, Marin számára az ikon, az ikonikus jelenlét nem pusztán – sőt nem is elsősorban – a kép kérdése, sokkal inkább a referencialitás és a reprezentáció általános problémája. Nyelvi probléma is. Maga a nyelv problémája. Ahol az „ikonikus jelenlét” [présence iconique] – írja Marin – az a „jelenlét, ami csak reprezentáció” [présence qui n’est que représentation].50 Ahol a reprezentáció már nem másodlagos, nem egy újramegjelenítés, hanem maga a létezés, a jelenlét ez a re-prezentált, képi-nyelvi lét. Egy eredendően megjelenítésként való lét. Szó szerinti „re-prezencia” [re-présence]. Vagyis Utópia sehol- és semmikorsincs-országa nemcsak képként, de nyelvként is 43 44 45 46 47 48 49 50 Popovics.indd 59 Foucault ezt a nem azonosságon alapuló hasonlóságot fogja „similitude”-nek nevezni (az „Azonos”-t [Même] feltételező „ressemblance”-al szemben). Lásd Michel Foucault: „Ez nem pipa”, Athenaeum, 1993, I/4. Mahler Zoltán fordítása. Marin: Utopiques, 45., 40–41. Bár Marin Pascalt idézi, de a képet Husserlen keresztül mutatja be. Uo. 91. Uo. 45. Husserl ezt a referens nélküli referálást, jelölt nélküli jelölést, jelet hívja „üres reprezentáció”nak [Leervorstellung]. Uo. 251. Uo. 91. Ez pedig „a jelek nélküli jelölt puszta létezése” [existence pure (…) des signifié sans signes] – írja (90.). Marin a reprezentációnak ezt az ön-felfüggesztését, ön-tranzitivitását nevezi „keret”-nek [cadre] (lásd „A reprezentáció kerete és néhány alakzata”). Poussin önarcképei kapcsán pedig már egy „ikon”-ikus, „transzreflexív” „paraoptiká”-ról, „autooptiká”-ról beszél (A fenséges Poussin, 159–161.) Marin: Utopiques, 76. 2021.11.24. 17:14:20 60 II. AZ UTÓPIA létezik, Utópia nem-helye és nem-ideje a kép, az ikon és a nyelv tere és ideje is egyben. Utópia egy képi-nyelvi re-prezencia. Kép és nyelv, és nemcsak kép és nyelv, de tér és idő stb. egymásra fordulása, tűrődése, gyűrődése. Plije. Papírgalacsinja. A képi-nyelvi re-prezencia spacio-temporális papírgalacsinja. Kép és nyelv, tér és idő elágazó ösvényeinek kertje. Egy Riemann-felületen. Ennek a Riemann-felületnek a szilárdsága. Az abszencia nem-Nichtigkeitja. Az absence újjászületése, survie-je, hol képi, hol nyelvi, hol tér-, hol időbeli távollétként. Az Abwesenheit szele által átjárt kőszobor lyukainak labirintusában. A Hladík által kapott haladékként.51 Vagyis az „ikonikus jelenlét”, a „re-prezencia” nem a kép, az ikon, de még csak nem is a nyelv pusztán. Az itt és a most, a lokalitás és a jelen felfüggesztése, a távollét jelenléte, azaz a neutralitás, az utópia a temporalitás és a spacialitás is.52 Sőt a temporalitás és a spacialitás képi-nyelvi jellege is. Ebben pedig Marin meglehetősen közel áll ahhoz, amit Richir mond. Egy tempo-spaciális jelen nélküli jelenléthez, ennek a jelen nélküli jelenlétnek a nyelvben és a képben végbemenő temporalizációjához. Marin megfogalmazásában az „utópia” a tér játéka, sőt játékai, annak „a térnek a játékai, melyben összeáll az idő, kiteljesedik és bevégződik, de a betűk játékai is, a jelölők játékai a szöveg rendszerében” [jeux d’espace dans lesquels le temps se résume, s’accomplit et s’abolit, mais jeux de lettres aussi, jeux de signifiants dans le système du texte].53 Marin számára nem létezik semmilyen tiszta, abszolút itt és most. Ahhoz, hogy az itt vagy a most ne örökre önmagában álljon, hanem egy tér- és időbeliség része lehessen, eleve tartalmaznia kell valami nem-itt- és nem-most-szerűt is. Egy „retenció”-t és „protenció”-t, egy tér- és időbeli „hátter”-et, horizontot – írja.54 Ezt hívja Marin „a jelenlét jelzésében lévő távollét”-nek [absence dans l’indication de la présence].55 Vagyis az itt és a most epokhéja, hely nélküli és jelen nélküli u-tópiája, a neutralitás, a neutralizáció játéka, játékai nélkül nincs sem tér, sem idő. Spacialitás és temporalitás sem. Egy „jelen nélküli jelenlét temporalizációja” [temporalisation d’une présence sans présent] ez – Marc Richir megfogalmazásában.56 Csakhogy ha mind a tér, mind az idő eleve tartalmaz valami nem itt és nem most lévőt, valamilyen távollétet, akkor ezál51 52 53 54 55 56 Popovics.indd 60 Vö. Jorge Luis Borges: „A titkos csoda”. In uő: A titkos csoda. Boglár Lajos fordítása. Marin megfogalmazásaiban egy „»szimultán szukcesszió«” [«succession simultanée»], sőt egy „spacio-temporális interszekció” [intersection spatio-temporelle], avagy „temporalitások, szukcessziók spacializációja” [spatialisation des temporalités, des successions] – írja (Utopiques, 153., 258., 151.). Uo. 25. Marin: De la représentation, 289.; Utopiques, 128–129. Uo. 121. Avagy „temporalizáció a jelen nélküli jelenlétben” [temporalisation en présence sans présent]. Richir: Phénoménologie en esquisses, 105., 148., 176., 284.; Phantasia, imagination, affectivité, 32., 52. stb. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 61 tal soha többé nem beszélhetünk présent-ról, legfeljebb egy re-présence-ról! A re-prezencia pedig nemcsak a teret és az időt fordítja át egymásba, de a teret és az időt és a képet meg a nyelvet is.57 Az utópia re-prezenciája (jelen nélküli jelenléte) már nemcsak a kép, az ikon vagy a nyelv tere és ideje, de ez a képi-nyelvi tér-idő maga a spacialitás és a temporalitás! Egy képi-nyelvi spacio-temporalitás, tempo-spacialitás. Kép és nyelv és idő és tér „kiazmus”-a.58 Papírgalacsinja. Keresztül-kasul intencionalitása. A szél tere is ideje. Vagyis Utópia sehol- és semmikorsincs-országa maga a kép és a nyelv tere és ideje mint a temporalitás és a spacialitás egyetlen lehetséges formája: szele. A papírgalacsin formátlan formája. Marc Richir megfogalmazásában: „temporalizáció a jelen nélküli jelenlétben” [temporalisation en présence sans présent], „temporalizáció a nyelvben” [temporalisation en langage].59 Egy „temporalizáció/ spacializáció” [temporalisation/spatialisation].60 Fantáziaként és képként való tempo-spacializáció is.61 Mindaz, amit nemcsak Marin, de Richir is „utópikus”nak [utopique] nevez.62 Utópia széljárta lyukas kőszobra. Papírgalacsinja. A másvilág evilágisága. A másvilág evilágisága, a „présence de l’absence” nem pusztán egy képinyelvi, tér- és időbeli megjelenítés, reprezentáció, de kitartás, szilárdság is. Survivance is. Durée is. Valami olyan, ami – jelen híján – nem múlik el azonnal. Sőt – jelen híján – sohasem múlik el teljesen, miközben – ugyanezért – soha nem is volt teljesen. A re-prezencia stabilitása, a papírgalacsin szilárdsága egy „toujours déjà” – mind Marin, mind Richir kifejezésével. Valami olyan ez – írja Marin –, „mintha” [comme si] „már mindigis ott lett volna” [était toujours déjà là].63 Olyan, ami „már mindigis volt, anélkül, hogy valaha is láttuk volna” [toujours déjà passé sans avoir jamais été vu], valamiféle „örökre elhalasztott”/ „elhibázott” [pour toujours manqué].64 Az absence maga ez a mindigis volt. Az a 57 58 59 60 61 62 63 64 Popovics.indd 61 Kép és nyelv átfordulásának szép példája, amikor Marin Poussin kapcsán „a festmény olvasásá”ról, a kép „diszkurzív” jellegéről, sőt egy „textualizáció”-ról beszél (A fenséges Poussin, 19., 18., 22., 31.). Ez a diszkurzív olvasás pedig a spaciális kép időbeli kibomlása, temporalizációja is egyben. Ahol már maga „az idő térbe csúsztatása” „a festmény helye” (143.). Marin: Utopiques, 171.; De la représentation, 145. Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 31–32., 52. Más megfogalmazásokban: „temporalizáció a nyelvben, egy megjelölhető jelen nélküli jelenlétben” [temporalisation en langage, en présence sans présent assignable] (52., 257.); „nyelv mint temporalizáció egy megjelölhető jelen nélküli jelenlétben” [langage comme temporalisation en présence sans présent assignable] (245.). Lásd Richir: „Synthèse passive et temporalisation/spatialisation”. A „fantázia” „proto-temporális” jellegét lásd Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 119–120.; Phénoménologie en esquisses, 177., 180. Marc Richir: Sur le sublime et le soi. Variations II. Amiens, Association pour la Promotion de la Phénoménologie (coll. Mémoires des Annales de Phénoménologie), 2011. 122. Marin: Utopiques, 258. Vö. „már mindigis megtörtént” [a toujours déjà eu lieu] (119.). Marin: De la représentation, 286. 2021.11.24. 17:14:20 62 II. AZ UTÓPIA távollét, ami „a távollétre sohasem referál”. Az a távollét, ami éppen ezért meg is jelenik. Meg is jelenik valahogy: minthaként, „múlt”-ként [passé] és „jövő”-ként [futur] jelenik meg.65 Egy „narratív hang”-ként [voix narrative], sőt „időtapasztalat”-ként [épreuve du temps] jelenik meg – mondja Marin.66 Valamiféle „spacio-temporális” tapasztalatként [spatio-temporelle].67 „Utópikus”ként [utopique].68 Jelen nélkül, hely nélkül. Azaz a távollét „toujours déjà”-ja egy képi-nyelvi spacio-temporalitásként, tempo-spacialitásként jelenik meg. Számos – egymást nem kizáró – terek, idők, képek és nyelvek játékaiként. Papírgalacsinként. De még valamiként megjelenik: szilárdságként. A papírgalacsin szilárdságaként is. Irreverzibilitásaként. Rezilienciájaként. A távollét jelenléte, jelenlét-távolléte egyfajta szilárdsággal, kitartással is bír: ez a „mindigis”, a „toujours déjà”. A sans présent, a sauf le présent szilárdsága. A „toujours déjà” proto-ideje, proto-tere. A távollét szele által temporalizált és spacializált képinyelvi univerzumok – lapok, hártyák, világok, kertek – Riemann-felületének nem azonnali, nem egyszerre, mégis együtt előállása. A távollét „megragadhatatlan egysége”-ként (Richir). A mégsem azonosság mégis egységeként. A „működő távollét” ritmusaként. Mely minden szobor lyukain, minden festmény ikonikusságán, minden tér spacialitásán, minden idő temporalitásán, minden nyelvi reprezentativitáson keresztül átfúj. A teret, az időt, a képet és a nyelvet, egyiket a másik „lyuk”-ain [trou] keresztül áthúzva, gyűri, tűri egymásra.69 Hajtogatja össze. Szilárdítja meg. Keresztül-kasul. A távollét szelének transzverzális, – Marin kifejezésével – „vertikális” cérnájával átvarrva.70 Egyfajta „örökkévalóság”-ként [éternité].71 A sans présent omniprésence lüktetésében. A távollét lélegzésében. A szél idealitásában.72 Észlelésként. A brise marine által megtépázott kőoroszlán lyukaiként. A papírgalacsin lapjainak „szimultaneitás”-át,73 tér, idő, kép és nyelv, pontosabban terek, idők, képek és nyelvek koegzisztenciáját úgy kell elképzelnünk, mint tervrajzokat. A papírgalacsin minden egyes lapja egy tervrajz. Olyan tervrajz, ami semmi másból sem áll, mint a nem itt és nem 65 66 67 68 69 70 71 72 73 Popovics.indd 62 Uo. 141. Marin: Utopiques, 259.; De la représentation, 286. Marin: Utopiques, 258. Uo. 259. Marin a „jelen lyuká”-ról beszél [trou du présent] (De la représentation, 148.). Uo. 141. Marin a „horizontális” „múlt” és a „jövő” mellett – Husserlt és Merleau-Pontyt követve – azok „vertikális” jellegéről is beszél. A vertikális pedig számára is a „toujours déjà passé”. Uo. 141. Avagy egy „kvázi örökkévalóság” [quasi-éternité] (Merleau-Ponty: Phénoménologie de la perception, 484.). Vö. Marin: Utopiques, 21. Marin: De la représentation, 113. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 63 most meglévő – valamiféle másik – jelzéséből. Nyomából. Egy másik dimenzió, létmód, tér, idő, nyelv, lap nyomából. Maga a távollét lenyomata. Lyuka. „Ikhnográfia”.74 Az ikhnográfia a távollét jelenléte. A kifejezést először Vitruvius használja a görög ikhnosz – nyom, lenyomat – és a grafein – írni, rögzíteni – szavak összetételéből.75 Marin is így érti. Mint ikhno-grafeint. Mint nyomok rögzítését. Vitruvius az építészeti terv három típusát különbözteti meg (az ikhnográfiát, az ortográfiát és a szkenográfiát). Az ikhnográfia ezek közül az első, a legismertebb, tulajdonképpen az alaprajznak felel meg: „A körző és a vonalzó megfelelő, folyamatos használata az ikhnográfia, mellyel a sík területen a formák rajzolatait kapjuk” [Ichnographia est circini regulaeque modice continens usus, e qua capiuntur formarum in solis arearum descriptiones] – írja Vitruvius.76 Vagyis az ikhnográfia az épületnek, a falaknak „a talaj felszíni síkján megjelenő” lenyomata, „nyoma” [trace] – mondja Marin.77 Nem pusztán a horizontális (talaj) és a vertikális (fal) találkozása, de a horizontális lap – a jelenlévő – és a vertikális épület – a távollét – egymásba olvadása is az alaprajz keresztintencionalitásában. A távollét nyoma: szó szerint egy „présence de l’absence”. Sőt, a prezens és az abszens közötti „strukturális ekvivalencia” is: „a tökéletes strukturális egyezés, melyben múlt és jövő egymásba olvad, a kezdet és a vég eltörlődik” [équivalence structural parfaite où le passé et l’avenir se télescopent, l’origine et fin s’annulent] – írja Marin. A múlt és a jövő strukturálisan pedig egyetlenegy valamiben, valamiként olvadhat egymásba: temporalizációként. Tehát Marin leírásában az ikhnográfia maga a temporalizáció. És a temporalizáció spacializációja is. A horizontális időnek egy vertikális, koegzisztens térré való át-épülése. Egyáltalán térbeli épületként való felépülése. Sőt ennek a tempo-spacializált építkezésnek a reprezentációként való felépülése is. Hiszen a tervrajz, az alaprajz mégiscsak egy reprezentáció is. Azaz az ikhnográfia egy olyan temporalizáció, olyan spacio-temporalizáció, mely épp a reprezentáción keresztül működik: az épületet reprezentáló rajz, a távollétet reprezentáló jelenlét, a teret reprezentáló idő „strukturális ekvivalenciá”-jaként. Az építészet sajátos – reprezentatív – nyelveként. Csakhogy az alaprajz mégsem egy újramegjelenítés, nem re-prezentáció. Az alaprajz nem leképezés, hanem kép. Azt nem előzte meg az épület. Sőt, az 74 75 76 77 Popovics.indd 63 Marin: A fenséges Poussin, 123. Az ikhnográfiáról Didi-Huberman is beszél (Georges Didi-Huberman: Hasonlóság és érintkezés. A lenyomat archeológiája, anakronizmusa és modernsége. Budapest, BKÜF, 2014. 211–214. Házas Nikoletta et al. fordítása). Vitruvius: Tíz könyv az építészetről. Budapest, Képzőművészeti, 1988. I. könyv, 2. fejezet, 36. Gulyás Dénes fordítását módosítottam Kárpáti András segítségével. Marin: A fenséges Poussin, 123. (Az összes itt következő Marin-idézet ugyanerről az oldalról származik, ezért azokra külön nem hivatkozom.) 2021.11.24. 17:14:20 64 II. AZ UTÓPIA ikhnográfiából evidensen sohasem következik az épület.78 Az Abwesenheit redukálhatatlan része a távollét jelenlétének, az ikhnografikus présence-absence-nak. Az ikhnográfia re-prezencia. Olyan re-prezencia, ahol a „présence” és a „représentation” vajmi kevéssé különíthető el egymástól. A „tökéletes strukturális ekvivalencia” múlt és jövő között temporalitásként, vagy akár a temporalitás és a spacialitás között, szintén csak egy re-prezenciaként lehetséges. Ezért is írhatja Marin az ikhnografikus tervről: „Az idő a jelenlétnek (avagy a reprezentációnak) ebben a struktúrájában két irányultság között ingadozik: dagály és apály, a kezdet és a vég között.” [Le temps dans cette structure de présence (ou de représentation) hésite entre deux orientations: flux et reflux, vers l’origine ou la fin.] S innen már világos Marin végkövetkeztetése is: az ikhnográfia neutrális: „nem a negatív, hanem a semleges betetőzése” [comble non pas négatif, mais neutre]. Neutrális, avagy u-topikus. Nem a reálist tagadó irreális látszat, nem puszta fikció, hanem fiktum. Az ikhnografikus terv sem nem a prezens (az épület), sem nem a tiszta non-prezencia (hiszen mégis egy épület lenyomata is). Marin számára éppen ezért az ikhnográfia, a tervrajz egy „sajátos rom” [ruine propre]. Mintegy „önmaga romja” [sa ruine]. Nem egy korábban meglévő épület lerombolódása, hanem valami olyan, ami eleve romként épült – eleve tartalmazza a távollétet.79 Olyan re-prezencia, melyet nem előzött meg, sohasem előzött meg a prezens. A jelen. Sőt, Marin olvasatában a jelen nélküli ikhnografikus re-prezencia egyfajta „ritmus” is. Présence és absence ritmusa. A távollét jelenlétének hic et nunc nélküli – sans présent és sans lieu – nem azonossága, mozgása, differenciációja, s ennek a mégsem azonosságnak a mégis egysége is. Indifferenciája. Az in-differenst nem kizáró differenciáció. Vagyis az ikhnográfia egyben „a terv ritmusa” [le rythme du projet] is – írja Marin. A „dagály és apály” ritmusa. A távollét szelének ritmusa. Tehát azt láthatjuk, hogy bármennyire is egyszerűnek tűnik az alaprajz, az alaprajz ikhnografikus reprezentációja, Marin mégis papírgalacsint formál belőle. A re-prezencia papírgalacsinját. Először is megsokszorozza. Időként, térként, képként, reprezentációként sokszorozza meg. Így pedig már nem is egy tervrajzunk lesz, hanem sok (ahogy Vitruviusnál is több leképezés van). Sőt, azt is be kell látnunk, hogy ezek a tervek egymást is áthatják. 78 79 Popovics.indd 64 Az építészet egyik legrégebbi problémája, hogy hogyan fog kinézni a megvalósult épület. Mert még a legpontosabb tervrajz alapján sem ’képzelhető el’ ugyanaz, ugyanúgy, mint ahogy a felépült épületet észleljük. És ez a probléma a háromdimenziós szoftverek, sőt azok virtuális realitást használó változatai után sem szűnt meg. Például azóta is igen gyakran építenek méretarányos modelleket is az építészeti terv mellé. Marin Poussin kapcsán épp az eleve romként épült kerti építmények magyarázatához használja fel az ikhnográfiát. Meg a fenséges – az ábrázolhatatlan ábrázolásának – bemutatására. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 65 Az idő, a tér, a temporális és a spaciális megjelenés, megjelenítés, és a képi, nyelvi – vagy akár építészeti – reprezentáció egy szintre kerülnek: a re-prezencia ikhnografikus terv-lapjait képezik. Csakhogy mindeközben egymás képei, lenyomatai is. Ikhno-grafikusan. A spacio-temporális, tempo-spaciális képi-nyelvi re-prezenciák egymás ikhnografikus át-fordulásai. Horizontális lapok, vertikális falak átfordulásai. Egymás keresztül-kasul intencionalitásai. Nyomai. Tér-idő-kép-nyelv egymást konstituáló papírgalacsinja. Rajzok, sémák egymás felett és alatt, előtt és mögött egy építész jegyzetfüzetében. Egy Riemann-felületen. A távollét szálával, szelével összevarrva. Gyűrve. Tűrve. Szilárdan, mégis számtalan lapon, kertben szétszórva. Számtalan lyukból elillanva. Mégis elidőzve egy-egy lapon. Kertben, szobornál. Marin „a jelenlét jelzésében lévő távollét”-ről [absence dans l’indication de la présence] beszél.80 Ami egyrészt azt sugallja, hogy maga a jelenlét sincs önmagában, ön-magától, vagyis hogy a prezencia eleve egy jel, jelzés, másrészt ha jelzés is, a távollét – és nem a jelen – indikációja. Vagyis a présence Marin számára egy kettős re-prezencia: a jelzés miatt és a távollét jelzése miatt is. Az ikhnográfia ez a kettős, vagy még inkább többszörös re-prezencia. A jelenlét, a présence más, mint a prezens. Más, mint a jelen, a présent. Nem magában van. Megtöbbszöröződik, megsokszorozódik. Jelként, jelölésként, re-prezenciaként sokszorozódik meg. Ikhnografikusan. Csakhogy az építészi terv, az alaprajz eleve ilyen! A távollét nem utólag kerül bele, hanem eleve a távollétre való tekintettel készül a terv. A terv ugyanis előbbi, mint az épület. Míg a nyelvi jel vagy a kép – vagy akár az idő – nem evidensen ilyen. Mind a jelet, a képet, az időt könnyedén lehet úgy érteni, úgy félreérteni, hogy előbb volt a jelen. Majd utóbb ehhez kerül hozzá a távollét re-prezentációként, visszaemlékezésként. Az ikhnográfia viszont nem utólagos leképezés, sokkal inkább valamiféle elő-kép.81 Ami eleve távollétként, re-prezenciaként, jelzésként jön létre, prezens nélkül. Jelen nélkül. Primer emlékezetként. Marin számára mind a temporalitás, mind a spacialitás, sőt a képi, nyelvi reprezentáció is ilyen ikhnografikus jelzés. A távollét előre, eleve, mindigis – toujours déjà – adott re-prezenciája. Az Abwesenheit Vorgegebenheitja. De még így is feltételezhetjük azt, hogy az absence, a távollét rombol. Hogy az ikhnográfia pusztán egy „sajátos rom”, „önmaga romja”. De az alaprajzban a távollét nem pusztán rombol, hanem – Richirt idézve – „paradox módon orientál, strukturál”. Orientál 80 81 Popovics.indd 65 Marin: Utopiques, 121. Vitruvius hiába nevezi ezt „ideá”-nak, mégsem úgy előkép, mint a platóni idea. Mert az idea ténylegesen létezik is. Az ikhnografikus terv sokkal inkább egy kanti, husserli eszme [Idee], ami mindig pusztán csak hipotetikus, regulatív. 2021.11.24. 17:14:20 66 II. AZ UTÓPIA és strukturál is. Azért kerül bele az ikhnográfiába, hogy lehetővé tegyen valami olyasmit, ami sehogyan máshogyan nem lenne lehetséges. Azért kerül bele a távollét a tervbe, az abszencia a prezenciába, a távolság a térbe, a hiány a nyelvbe és a képbe, hogy az megvalósulhasson. Hogy valóságos legyen. De nem, nem egy jövőben csupán. Most! Most is. Hogy lehetővé tegye a valóst. Hogy a puszta látszat démonjait örökre elűzze. A délibábot. Hogy a temporalizáció, a spacializáció, a nyelv és a képek szövetét, struktúráját, strukturálódását – nem a rendjét – megalkossa. Hogy össze-fűzzön. Az itt és most lévőt is bele-fűzze. A fenoméneket térként és időként fűzze össze, hogy hozzájuk fűzze a nyelvfenoméneket és a képfenoméneket is. A mégsem azonosság mégis egységében. Hogy legyen egyáltalán valóságos. A távollét valóságosságot ad. A valóst konstituálja. A „reális”-t, bár mégsem egy realitást.82 A valóst, bár mégsem a valóságot. A valóságosság maximumát adja. A re-prezenciát. Amiből bár sohasem zárható ki a távollét, de a prezencia sem zárható ki. Az idő, a tér, a nyelv, a világ, az értelem struktúrája, strukturálódása ez a valóságos. Egyfajta spacio-temporalizáció, tempo-spacializáció, egy képi-nyelvi tempospacialitás. A nem azonnal, nem egyszerre, mégis együtt előállók. A halasztás, a folytatás, a ki-tartás, a survivance, a reziliencia durée-je. A papírgalacsin szilárdsága. A távollét szilárdsága. A papírgalacsin szilárdsága a valóságosság. Ahol a re-prezencia az egyetlen prezencia, az egyedüli valóságos. A nyitott valóságosság. A folytatható, a tovább fűzhető. A papírgalacsin szilárdsága a folytathatóság – a távollét – szilárdsága. A „Hoffnung”.83 A tervrajz mint a valóságosság reménye. A megvalósulás reménye. A „betöltendő űr” [ausfüllende Leere], a „meghatározandó meghatározatlanság” [bestimmbare Unbestimmtheit] – írja Husserl (HUA XI, 6.). A betölthető, a meghatározható. Vagyis az utópia – a távollét – a valóságost konstituálja. Egy szerény valóságosságot. A lyukas kőszobor szerénységét. Esendőségét. A szélként elillanó – visszatérőt. A távollét jelenléte nem a hiány. Nem a romból hiányzó épület. A távollét jelenléte az a képi-nyelvi spacio-temporalizáció, tempo-spacializáció, melyben a távollét „orientál és strukturál”. Amiben az absence nem a romboló, hanem az építő: a „működő távollét”. Az ikhnografikus távollét. A valóságosként épülő, működő tér-idő-kép-nyelv. A tér-idő-kép-nyelv papírgalacsinja. A re-prezencia papírgalacsinja. Ahol a valóságosnak immáron nem a prezens 82 83 Popovics.indd 66 Bernet nyomán itt akár a „»reális«” [«real»] és a „»valós«” [«wirklich»] elkülönítésével is élhetnénk. (Conscience et existence, 120., 150–151.). A „kentaur”, azaz a fantázia, a fiktum bár nem valós, mégis reális, ellentétben a délibábbal, ami sem nem reális, sem nem valós. Ugyanakkor Bernet azt is megjegyzi, hogy a reális és a valós megkülönböztetést nyelvileg igen nehéz lenne végigvinni, hiszen a két kifejezés egymás szinonimája. Vö. Hermann Bloch: Das Prinzip Hoffnung. Frankfurt, Suhrkamp, 1959. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 67 – de legalábbis nem a prezens az egyetlen – kritériuma. Ahol a valóságost a szilárdsága adja. A kitartása. A durée. A papírgalacsin szilárdsága. Csak a távollét szelét, viharát túl-élő lehet szilárd. Valós. A lyukas kőszobor. Ami át-engedi magán az absence-t. Ami nem áll ellen a szélnek. Ami nem tagadja, nem zárja ki a távollétet, hanem magába integrálja: időként, térként, képként és nyelvként integrálja magába. A re-prezencia szilárdsága és valóságossága ez. Nem egy valóság. De többszörös, sokszoros valóságosság. A valóságosság – szilárd – galacsinja. Az elágazó ösvények kertje nem a fikció délibábja, nem az őrület látszatvilága, hanem egy valós kém valóságos üzenete egy reális világban. A délibáb örökre elhamvad, a távollét szele visszatér. Újra és újra feltámad. A szél survivance-a szilárdságot ad. Biztonságot. Már-már bizonyosságot. A távollét szelének ritmusa, elillanása és feltámadása, a valóságosságot adja. A képződő (se faisant) valóságosságot. A „képződő értelem” [sens se faisant] rezilienciáját. Egy értelmi valóságosságot. Az értelem mind Marin, mind Richir számára nem pusztán a távollét jelenléte, a távollét szele, de az a szellő is, ami mind az idő, mind a tér, mind a kép és a nyelv présence-absence-ában előáll. Az értelem nem pusztán és nem is elsősorban nyelvi. Nem csupán a szavainknak van értelme. De a képeknek is. Ahogyan az időnek is van értelme. Ahogy a térre sem merné senki azt mondani, hogy értelmetlen. Amilyen nehéz a tér-idő-kép-nyelv közös konstitúcióját modellezni, olyannyira könnyűnek tűnik egy képi-nyelvi értelemről, tér és idő értelméről beszélni. Mintha az értelemben már eleve ott lenne tér-idő-kép-nyelv papírgalacsinja. De legalábbis a hajlam erre. Marin számára a távollét nem üres. Nem semmis. Az absence-nak jelentősége van. Ez a jelentőség – Marin megfogalmazásában – „a nem-jelen jelentésessége” [signifiance du non-présent].84 Az a valami, ami „a távollét által jelez (jelzi a jelent)” [il s’indique par absence (le présent)].85 Ahol „maga a jelen az, amiben elhelyezi a múltbeli kimondását” [dans le présent même, où il pose un énoncé passé].86 Vagyis azt láthatjuk, hogy Marin értelmezésében a nem-jelenlévő, a távollét jelentősége abban áll, hogy magát a jelent jelzi. Azáltal jelzi a jelent, hogy megmutatja a távollétet. Mintegy rá-mutat a távollétre. Kimondja az abszenciát. A múltat. Vagyis Marin számára a múlt kimondása nem a távollét, hanem a jelen jelzése! A jelenre való rá-mutatás. A jelen összekötése a távolléttel. A háttér megrajzolása, amihez képest a prezens elő-tűnhet. A jelen konstitúciója a távollét által. Vagyis immáron nem a jelent re-prezentálja a múlt, hanem a múlt, a távollét teszi lehetővé, 84 85 86 Popovics.indd 67 Marin: De la représentation, 141. Uo. 140. Uo. 144. 2021.11.24. 17:14:20 68 II. AZ UTÓPIA hogy egyáltalán valami prezens lehessen. A prezens fel-tűnhessen. A távolléthez képest. Azaz a jelen maga is csak egy jelzés, jelölés, egy re-prezencia keretében lehet jelen. Tehát a temporalizáció – hangsúlyozza Marin – egyfajta textualizáció is. Jelölés. Jelzés. Ugyanakkor Marin interpretációjában ez a tempo-textualitás egy spacializáció is. Nem pusztán a jelen jelzése a távollét, de az itt jelzése is. Az itt indikációja egy nem itt lévő, u-topikus távollét által. Ezért is hangsúlyozza Marin, hogy „az utópia (ou-tópia) nem más, mint maga a szöveg helye”.87 Utópia maga a szöveg. Maga a textualitás. A temporalitás textuális spacializációja: „Utópia mint szöveg, avagy mint az értelem keletkezése/képződése a temporalitások – szukcessziók, idők – spacializációjának hatásaiban áll.”88 Vagyis az utópia a temporalitás textuális spacializációja mint értelem [sens]. Mint „értelem-keletkezés”, „értelem-képződés” [production de sens]. A spacio-temporális, tempo-spaciális képi-nyelvi re-prezencia közös értelme, közös értelemképződése. A papírgalacsin, a lapok – tér, idő, kép, nyelv stb. lapjai – közötti közös értelemképződés. Mint a papírgalacsin szilárdsága. Valóságossága. A távollét szelének ritmusa. A lapok között. A kőszobor lyukaiban. Az ikhnografikus rajz sémáiban. Ikhno-sematikusan. Marin számára az értelem a jelen mint hiány. A jelen faktuma mint hiány. „Az értelem a jelenlévő faktum mint hiány” – írja.89 A jelen hiánya, a sans présent pedig sohasem azonos (csak a jelen, a prezens lehet azonos). Vagyis a jelen hiányaként, a távollétként értett értelem maga is megsokszorozódik: plurális, tér-időbeli, képi-nyelvi értelemmé lesz. Az értelem – a távollét jelenléte – maga lesz ez a pluralizáció, ez a multiplicitás. Ugyanakkor ennek az értelemként pluralizálódó sokaságnak a közössége is: a távollét közössége. Az a távollét, amit a legjobban szóródó multiplicitás sem tud eléggé pluralizálni. Nem tudja például kizárni. Ahogyan tagadni sem. A távollét közössége, közös szilárdsága ez. A papírgalacsint összetartó erő. A távollét, a távollét papírgalacsinjának szilárdsága, valóságossága. Az értelem, az értelmek közös távolléte. Az értelem mégsem azonossága, mégis egysége. Egy tér-idő-kép-nyelv galacsin, értelemgalacsin. A sens tér- és időbeli, képi-nyelvi sémái. A papírgalacsin lapjainak össze-gyűrődései, egymásba gyűrődései, mint „sematizáció”.90 Mint 87 88 89 90 Popovics.indd 68 Marin: Utopiques, 134. […l’utopie (= oú-topia) n’est autre que le lieu même du texte…] Uo. 150–151. [L’Utopie comme texte, ou production de sens, consiste dans les effets de spatialisation des temporalités, des successions, des chronies.] Marin: De la représentation, 130. [Le sens, c’est le fait présent comme manque.] Marin: Utopiques, 9., 25. A sémát Marin máshol is említi, lásd Louis Marin: „Frontières, limites, limes: Les récits de voyage dans l’Utopie de Thomas More”. In Centre Georges Pompidou (ed.): Frontières et limites. Paris, Centre Georges Pompidou, 1991, 111–115. A „séma” Marin számára itt is tér- és időbeli, sőt nyelvi-szimbolikus sematizáció is, „keresztirányú átkelés” [traversée], tér-időnyelv közötti „passage”. Maga az „alteritás” felé történő elmozdulás. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 69 a képződő értelem ritmusa. A szél, az értelem szelének ritmusa. A távollét, a hiány ritmusa. A sematizáció ritmusa. Mint értelem-valóság. Marin mindig a szél megfordulásakor emleget értelmet. Amikor az idő térré lesz, a tér idővé, vagy amikor ez a tér-idő textualizálódik. Vagy csak az idő, vagy csak a tér textualizálódik: „a térről beszélve a tér szöveggé lesz, értelmet képez, értelmet, mely innen vagy túl van a látható referensen” – olvashatjuk.91 Sőt, valójában Marin számára Utópia az értelem helye, az értelem hely nélküli helye, a tempo-spaciális, spacio-temporális kép-nyelv-szöveg. Ahol „az utópikus hely kérdése – írja – maga a szöveg kérdése” [la question du lieu utopique est la question même du texte], ahol „a név egy nem-hely, tehát a szöveg helye” [le nom est un non-lieu, c’est-à-dire le lieu du texte].92 Vagy újra: „Utópia mint szöveg, avagy mint az értelem keletkezése/képződése a temporalitások – szukcessziók, idők – spacializációjának hatásaiban áll.” Ahol nem pusztán a jelen jelzése a múlt, de ezáltal a jelzés által a múlt, az idő nyelvvé válása is: „a múlt (…) a beszéd alakjában hiányzó jelenlétként szerveződik” – írja Marin.93 Tehát a múlt eleve nyelv-szerű. Egyfajta re-présence. Ahogyan a jövő is eleve nyelv-szerű. Vagyis a re-présence egy eleve nyelvszerű múlt-jövő: „múlt” [passé] és „eljövendő” [avenir] „szimultaneitás”-a.94 Múlt és jövő közössége mint a távollét, a távollét hely-nélküliségének közössége. Ahol előáll „a múlt transzformációja eljövendővé” [transformation du passé à l’avenir].95 Múlt és jövő – az idő – transzformációja szöveggé. A szöveg terévé. A nyelv, a szöveg nem helyévé. Vagyis egy u-tópiává. Az értelem utópiájává. Mely bár sehol sincs, sehol sincs itt és most jelen, mégis, sőt éppen ezért téridő-kép-nyelv közös sematizációját, a távollét sematizációjának ritmusát adja. Az értelem ritmusát. A re-prezenciát: „a múlt, a távollét, a halál képes visszatérni az élők világába, a szöveg és a kép színpadára, reprezentációként, (…) mint reprezencia” – mondja.96 Vagyis Marin olvasatában az értelem, az értelem keletkezése mintegy behajtogatja az időt a térbe: „…behajtja az elbeszélés idejét a leírás terébe. Az idő itt, a szöveg terében, egy barázdává válik (…): 91 92 93 94 95 96 Popovics.indd 69 Marin: Utopiques, 151. […parlant d’espace devient un texte, produit du sens qui est en deçà ou au-delà de ce référent apparent…] Uo. 152. Ezért írhatja Marin: „utópia” a „textuális tér” [espace textuel], „a nem-hely beszédének tere” [une espace de discours non-lieu], „a tér-világ mint szöveg” [l’espace-monde comme texte] (uo. 100., 102., 25.). Marin: De la représentation, 129. (Marin Certeau-t idézi [«un passé (…) sous la forme d’une discours organisé par une présence manquante»].) Uo. 206. Uo. 218. Uo. 169. […le passé, l’absent, la mort peuvent faire retour dans le monde présent des vivants, sur la scène du texte ou de l’image, sur la scène de la représentation, (…) comme représence…] 2021.11.24. 17:14:20 70 II. AZ UTÓPIA barázdává, nyommá, nem-hellyé.”97 Az összegyűrt lapok, az egymásba gyűrt lapok barázdáivá. A papírgalacsin hajtásaivá, gyűréseivé. Ikhnografikus lenyomatokká. Számtalan lenyomattá, hajtássá, gyűréssé. A hajtogatás, a gyűrés – a galacsin – ritmusává. Ez az idő ritmusa a térben, sőt tér és idő ritmusa: „Ez az idő mélységes ritmusa a láthatóság terében, az azonos affirmációja a másban, a másé az azonosban: differencia.”98 Tehát Marin számára a ritmus az azonos a másban, a más az azonosban. A mégsem azonosság mégis egysége. Maga az értelem. Az értelem egysége – egész nélkül. Az értelem ritmusa. A szél ritmusa, mely galacsinná gyűri a papírlapokat. A brise marine, mely átfúrja a követ. Ahol a távollét – a „neutralitás”, az „utópikus” –, a távollét szele immáron „a reprezentáció általános ideológiája”.99 Az értelem ideológiája. Az értelem sematizmusának ideológiája. A tengeri szélé. A récit-é. De ennek a tér-idő-kép-nyelv galacsinnak legalább még egy lapja van. Az, amit Husserl felől legalábbis sejthetünk. Ez pedig a más, a másik. Az utópikus Marin számára nem csupán az itt és az ott, a jelen és a nem-jelenlévő, a jelölő és a jelölt, a kép és a leképezett közötti „harmadik”, de az én és nem-én közötti harmadik, a „l’autre” is.100 Az autre – ugyanúgy, mint az u-topikus, ugyanúgy, mint a harmadik – semleges. „A más neutralizált” [l’autre est neutralisé] – írja.101 De ugyanakkor ez a más, a másság, az idegenség sohasem lehet statikus (csak az azonos lehetne statikus). Ezért is hangsúlyozza Marin, hogy az alteritás valójában egy mozgás, „az azonos mozgása a más felé” [mouvement du même à l’autre].102 Egy olyan más felé, ami nem vezethető le az énből. Ahogyan a távollét sem vezethető le a jelenből, az ittből. Ugyanúgy, ahogyan a képi-nyelvi reprezentáció sem az aktualitásból. Vagyis Marin számára a neutralitás, az utópia – a sans présent, a sans lieu, azaz a jelenlét-távollét, a távollét jelenléte – nem pusztán egy tér-idő-kép-nyelv, de egy tér-idő-kép-nyelv-másik is. A képi-nyelvi spacio-temporalizáció, tempo-spacializáció újra és úja megtörténő alterációja, alteritása is. A távollét mellett, az értelem mellett épp ez az idegenség, ez a másság, az alteritás újra és újra előálló tűrése, gyűrése a közös az észlelés papírgalacsinjában. A papírgalacsin lapjai között. Ahol a keresztintencionalitás, a keresztül-kasul intencionalitás – a lapok meggyűré97 98 99 100 101 102 Popovics.indd 70 Marin: Utopiques, 141. [….rabat le temps du récit dans l’espace de la description. Le temps y devient, dans l’espace du texte, le sillage (…): un sillage, une trace, un non-lieu.] Uo. 141. [Tel est le rythme profond du temps dans l’espace de visibilité, l’affirmation du même et de l’autre, de l’autre de même: différence.] Uo. 26. Uo. 21. Uo. 136. Uo. 31. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 71 se – maga az alteritás mozgása, elmozdulása. A távollét szele, a lyuk a kőben maga ez a másság. A présence-absence alteritása, alterációja. Az abszencia meghatározatlan lélegzése az alteritás lélegzése. Az elágazó ösvények kertjei között, a Riemann-felület lapjai között ez az alteritás járkál. Bujkál. Az a másság, ami a távollét ipszeitásaként, mégsem azonosságaként, a mégis egység mégsem azonosságaként újra és újra feltűnik. Fel-feltűnve el-eltűnik. Szélként. A szél ritmusaként. Az értelem ritmusaként. A sematizáció ritmusaként. Az Abwesenheit kitágulásaként és összehúzódásaként. Az alteritás maga a re-prezencia tér-idő-kép-nyelv galacsinja. A képződő értelemben a képződés mozgása. A képződő valóságosságban a se faisant mozdulata. Az, amit Marin „production”-nak, „production de sens”-nak nevez. Mely mégis, sőt épp ezért – a saját mássága miatt – össze is köt. Az alteritás nemcsak elválasztja a lapokat, de az elválasztott lapok közösségét is adja. A mégsem azonosság mégis egységét. Egy „kimondhatatlan közösség”-et [inavouable communauté], egy megvalósíthatatlan közösséget, mely épp a meg nem valósulásában lehet ön-maga: alteritás. Távollét. Szél. Mozgás. Miközben a mozgás, a mozdulatok, a gesztusok mégis egysége is. A távolléte mégis egysége. Ritmusa. Szilárdsága. Az alteritás affirmációja. A másság szeretete. A másik szeretete. De nézzük, mit ír Marin: „az utópikus neutralizáció az, ami az ellenkezőjévé fordít át mindent, amivel találkozik”.103 Ez az „át/megfordítás” [renversement] transzverzálisan, keresztben, sőt keresztbe-kasul nem más, mint a Husserl által is leírt keresztintencionalitás. Az, ami a primer emlékezet spacialitását – koegzisztenciáját – adja a szukcesszió, az idő egyenes vonalához képest. Ami úgy temporalizál, hogy közben spacializál is. Ezáltal pedig egy olyan „korrelatív konstitúció”-t, olyan „őskoegzisztenciá”-t illeszt az idő homogén vonalára, vonalába, mely egyben valamiféle alteritás is. Így pedig mássá teszi az időt. Megtöri a szukcesszió lineáris rendjét, meggyűri az idő egyformaságát. Beletűr, belehajtogat valamit. Valami mást. Belehajtogat valami mást az időbe. A temporalizáció épp ez a valami más, az alteritás begyűrése az időbe. Azaz a keresztintencionalitás egy alteritás, alteráció is. A Querintentionalität az alteritás mint temporalitás, mint temporalizáció. Nem hiába írja le Husserl az apprezentációt – a másság észlelését – az időn keresztül. Valamiféle másfajta, nem lineáris időként. Primer emlékezetként.104 Vagyis a papírgalacsint adó keresztül-kasul intencionalitás – az itt és a most epokhéja, a neutralitás, 103 104 Popovics.indd 71 Uo. 137. […la neutralisation utopique qui convertit en son contraire tout ce qu’elle rencontre…] Az, hogy az apprezentáció – az apprezentációként megjelenő másik – egy primer emlékezetnek tekinthető, Husserlnél nem mondódik ki, de a szakirodalomban több helyen feltűnik (lásd például Natalie Depraz: Transcendance et incarnation. Paris, Vrin, 1995. 243.). 2021.11.24. 17:14:20 72 II. AZ UTÓPIA az u-topikus – egyben a másság, a másik konstitúciója is: „egy nem-hely, egy u-topikus (…) a »más«” [un non-lieu, une u-topique (…) est l’«autre»] – írja Marin.105 Tehát az utópia spacio-temporális, tempo-spaciális kép-nyelve, az értelemgalacsin az alteritás galacsinja is. A keresztintencionalitások, korrelatív konstitúciók, koegzisztenciák egymásra fordulása, gyűrődése. A forgószél, a hullám ritmusa. A re-prezencia „ritmus”-a. Marin szavaival: „repetíció” [répétition] és „transzformáció” [transformation].106 Sőt, ha az alteritás tér-időkép-nyelv transzformációja is, ha egy re-prezencia is, úgy ez a másság egy nyelvi másság is. Sőt, egy temporalizált nyelvi másság: „a másban lévő narratív” [narratif dans l’autre].107 Tehát az „utópikus” Marin számára egy temporalizált nyelvi másik. A térbeli alteritás, maga a tér belecsúsztatása, belehajtogatása – keresztben, keresztbe-kasul – az időbe, de a nyelven keresztül. Az alteritás temporalizációja és nyelviesülése egyfajta narratív – nyelvi, időbeli – struktúrában. Galacsinban.108 A ritmus, az értelem ritmusa, a képződő értelem, a képződő valóságosság ritmusa ez a tér-időbeli képi-nyelvi alteráció, az alteráció galacsinja. A mégsem azonosság mégis egysége. A hullám, a szél mégsem azonossága, mégis egysége az alteritás, az alteráció ritmusában. Az alteritás galacsinjában. A mozgás szilárdsága ez. Az egymást ölelő tér-idő-kép-nyelvértelem-másik. Olyan galacsin, melyet nem pusztán összegyűr a hirtelen támadt szél, de végig is sodor a parton, s közben más, újabb lapokat is belegyűr. Nem egy galacsin. Galacsinok. A papírgalacsin szilárdsága nem egy, hanem több galacsin együtt, egyben, egymásban. A szilárdság inter-szubjektív.109 A távollét jelenléte, a re-prezencia együtt hozza létre a referencialitást és a referencia felfüggesztését. A sans présent – a neutralitás, az u-tópia – együtt kettőzi meg a jelent, hoz létre a magányos hic et nuncból egy társas viszonyt, utalást, referálást, és lehetetleníti is el a referens megtalálását. A referenst a távollét homályába löki. A referencialitás felfüggesztése mint referencialitás ez. Marin megfogalmazásában: „a referencialitás távolléte” [absence de référence] mint „a saját referencialitása” [sa propre référence].110 A távollétet megidéző, megjelenítő referencialitás nem képes sem véglegesen megragad105 106 107 108 109 110 Popovics.indd 72 Marin: Utopiques, 140. Uo. 157. Uo. 157. Egy narratív etika – mondhatnánk Ricœur nyomán –, bár Marin nem nevezi így. Miközben narrativitásról, sőt récit-ről lépten-nyomon beszél, ahogyan a „más” [autre] „narratív” jellegéről is (uo. 261.). Marc Richir számára a „jelen nélküli jelenlét” [présence sans présent] a „képződő értelem” [sens se faisant] mozgásában „temporalizálódik”, mely maga is egy alteráció, s így „eo ipso »interszubjektív«” (Phantasia, imagination, affectivité, 31., 32.). Marin: Utopiques, 115. 2021.11.24. 17:14:20 1. UTÓPIA ÉS NEUTRALITÁS (MARIN) 73 ni, sem véglegesen elveszíteni a saját tárgyát. Nem képes sem referálni, sem nem referálni. Nem képes sem kellő tisztasággal affirmálni, sem kellő erővel negálni a referencialitást. Éppen azért, mert a referencialitás a távollét megjelenítése is. „A távollét” pedig „a távollétre sohasem referál”. A távollét szél. A távollét megjelenítése, a távollét jelenléte nem befogja a szelet, hanem kiengedi. Elengedi. Az Abwesenheit elillan. S máshol, máskor, másban, másként tér vissza. A távollét át-fordul, meg-fordul. Keresztben, keresztbe-kasul. Spacialitásként, temporalizációként, képként, nyelvként tér vissza. Az abszencia cérnáját egy őrült varrógépbe fűzték, mely válogatás nélkül ölti egymáshoz a legkülönbözőbb anyagokat, amik az útjába kerülnek. Mígnem előáll a galacsin. Tér-idő-kép-nyelv galacsinja. A referencia kalandja az alteritás kalandja. Nem az erre vagy arra vonatkozás, mindössze valamire, valahogy, „egy más dolog”-ra [une chose autre], „egy más referens”-re [une référent autre] való vonatkozás.111 Éppen ezért a távollét jelenléte, a re-prezencia egyfajta torlódás is. Gyűrődés. Összecsúszás: „a nyelvben lévő belső torlódás/összecsúszás” [chevauchement interne au langage] – írja Marin.112 Galacsin. Mely „a szöveg referencialitásának át/megfordítása a saját másságává/ban” [renversement de la référence du texte dans son autre].113 A nyelv, de nemcsak a nyelv, hanem tér-idő-kép-nyelv „ordo inversus”-a is.114 Mert a távollétre minden megjelenítésnek, minden utalásnak, minden referencialitásnak szüksége van. A térnek, az időnek, a képnek és a nyelvnek is szüksége van. De a távollét (a jó kereskedő) miközben a nem itt és nem most meglévő megragadásával csábít – a tér-időbeli, képi-nyelvi utalás, referálás, összefüggés lehetőségével, az egésszel –, el is kér cserébe valamit: az itt és most bizonyosságát. S így amit cserébe kapunk, már nem egy másik hic et nunc, hanem a távollét szele. Egy drágakövet adtunk érte, a legértékesebbnek vélt kincsünket, ittünk és mostunk csillogó kövét, egy még értékesebb drágakövet vártunk cserébe, gyémántot, de csak egy marék homokkal távozunk. ’A homok a legértékesebb, benne lakik a szél!’ – mondta a kereskedő, s már el is tűnt a forgatagban. A sans lieu, a sans présent homokját kaptuk cserébe. S bár azóta számtalanszor átforgattuk, nem leltük meg a szelet. Rossz üzletet kötöttünk? Nem hiszem. Sőt! Talán túl jól is jártunk. Túl sokat is kaptunk. Bár az absence, a jelen nélküli, a „nem-hely” [non-lieu] „a megnevezésben lévő nem-elsajátítás, a jelenlét jelzésében lévő távollét” [désappropriation dans l’appellation, absence 111 112 113 114 Popovics.indd 73 Uo. 118. Uo. 119. Uo. 116. Vö. Novalis: „Fichte-stúdiumok”, Gond, 1998/17. Papp Zoltán fordítása. 2021.11.24. 17:14:20 74 II. AZ UTÓPIA dans l’indication de la présence] kétségkívül „valamitől való megfosztottság” [dépossession] is.115 De közben jóval több is. Szél. A távollét bármennyire is illékony, megfoghatatlan, bármilyen könnyű is elveszíteni, meg nem kapni, mégis teret, időt, képet, nyelvet ad. Sőt értelmet is. És még a másikat is. Bárki is cserélte el helyettünk a hic et nunc drágakövét, jó üzletet kötött. A kereskedő nem hazudott, azt adta, amit ígért. Egy marék homok, egy papírgalacsin többet ér a legértékesebb drágakőnél! A távollétet zárja magába. A nem megragadhatót, a nem el- és kisajátíthatót. Az újra és újra elillanó szelet. Azt a forgatagot, ami összegyűri a lapokat, elporlasztja a követ. De csak azért, hogy megőrizze. Másban őrizze meg. Teret az időben, időt a térben, a tér-időt a képben, képet a nyelvben, az értelemben, a másikban. Homokszemek torlódásában, papírlapok összegyűrődésében. Nem itt, nem most, mégsem sehol, mégsem semmikor, máshol és máskor. A transzverzió, a reverzió „chevauchement”-jában. Tér-idő-nyelv-értelem-másik torlódásában. Egy alakuló értelem torlódásában. Az alteritás torlódásában. A sematizáció ritmusában. Nem azonnal, nem egyszerre, mégis együtt. A szélben kavargó homokszemek kitartásaként, a parton nyargaló papírgalacsin durée-jeként. A „chevauchement” szilárdságaként. A galacsin szilárdságaként. Az egymást ölelő tér-idő-kép-nyelv-értelem-másik szilárdságában. A másság szeretetében. A másik szeretetében. De minden utópia, utópikusság dacára Marint mégiscsak a reprezentáció érdekli leginkább. Valójában az utópia is a reprezentáció miatt érdekli. A reprezentáció u-topikussága miatt. A tökéletesen transzparens jel, jelölés – hangsúlyozza Marin számtalanszor – mindig „utópia” marad. Álom és vágy marad. A távollét semmilyen referencialitásból, semmilyen jelölésből, megjelenítésből sem küszöbölhető ki. Ezáltal pedig újra és újra előáll a jel, a reprezentáció átlátszatlansága. A tökéletes jel lehetetlensége. Amikor a reprezentáció elkezd magáról is beszélni, a saját lehetetlenségéről, amikor előáll a megjelenítés ön-tranzitív meta-struktúrája. Amikor „a valóság akár ki is vonhatja magát a reprezentációt irányító mimetikus törvénykezés alól” – írja Marin.116 Amikor elkezdődik a „differenciálódás végtelen processzusa” – teszi hozzá. Vagyis amikor előáll a re-prezencia. A papírgalacsin. Csakhogy ez mégsem azt jelenti, hogy az egyik látszatból a másik látszatba lépünk, egyik álomból a másik álomba ébredünk. Mert már látszat sincs! (A látszathoz a valóság is kellene, a re-prezenciában pedig már valóság sincs.) De azért sem, mert nem egyszerre és nem azonnal történik meg ez az átlépés. 115 116 Popovics.indd 74 Marin: Utopiques, 121. Marin: „A reprezentáció”, 228. 2021.11.24. 17:14:20 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 75 A felébredés. Mert térként és időként, képként és nyelvként stabilizálódnak ezek a nem-valóságok, de nem is látszatok. Mert a papírgalacsinnak szilárdsága van. Durée-je. Mert a távollét szele stabilizál. Örökre elfújja a Nichtigkeitot. A Scheint. Megtanít együtt élni az álommal. A képekkel. A szöveggel. Másokkal. A másikkal. Nem szétszedni és nem kisimítani a papírgalacsint. Megbocsájtani a zavart. Megbocsájtani. Toujours déjà. Örökre. A valóság helyett örülni a valóságosságnak. A mégis egységnek. A félálomnak. A marék homoknak. S mi ez, ha nem egyfajta átlátszóság? Az át-látszatlanság át-látszósága. Mégis. Az átjáró, a „passage” homályos mégis transzparenciája. Világos, tiszta út a távollét homályába. A „más” [autre] felé.117 A másik felé. Kitartóan. Szilárdan. Az absence felé. Feléd. 2. Passage (Serres, Benjamin) A távollét nem csupán u-topikus – hely nélküli és jelen nélküli –, de passageszerű is. Átjárószerű, bár mégsem egy átmenet. Nem pusztán ugyanazon struktúra két pontja közötti átmenet, hanem struktúrák közötti átjárás is. Síkok, lapok között. Az absence ilyen passage-ként fordítja át egymásba, köti egymáshoz az időt és a teret. De nemcsak az időt és a teret, hanem a teret, az időt, a képet és a nyelvet is. Papírgalacsint, az észlelés galacsinját – a pli, a kiazmus, a chevauchement, a Deckung galacsinját – hozva létre. A távollét passage-a, az absence átjárója az értelem sematikus ritmusát, az alteritás gyűrődéseit, torlódásait konstituálja. A keresztbe-kasul intencionalitást. Téridő-kép-nyelv galacsinját. De a passage az átjárás ellenére sem közvetít. A passage épp az egymással össze nem egyeztethető, nem közvetíthető univerzumok közötti ugrás. A hajótörés, ami Utópiába visz, és ami Utópiából visszahoz. Magában az átjáróban áll elő, sőt magát az átjárót jellemzi, hogy: már rég – sőt eleve – elhagytuk Utópiát, bár még mindig ott vagyunk – ott is vagyunk – valamennyire. Az átjáró szilárdsága, durée-je ez. A papírgalacsin szilárdsága. Az, hogy a lapok nem széjjelszedhetők, mégsem tartja őket össze más, mint az absence. A gyűrés, a tűrés. A távollét nem-azonossága, ipszeitása. S bár a passage kétségkívül 117 Popovics.indd 75 A „passage” és az „autre” összekapcsolását lásd Marin: Utopiques, 31., 300.; valamint Marc Richir: L’écart et le rien. Conversations avec Sacha Carlson. Grenoble, Millon, 2015. 105–106. (Richir az Északnyugati-átjárót említi példaként.) Marin értelmezésében a „passage” pedig maga is egy u-, avagy „atopikus hely” [lieu atopique] (Louis Marin: „Passage”, Traverses, 21–22., La cérémonie, 1981. 123.). A „passage” és az „utópia” összekapcsolását lásd még Abensour: Utopiques II, 25.; Utopiques III, 75. 2021.11.24. 17:14:20 76 II. AZ UTÓPIA át-vezet, át-visz valahová, mégsem úgy vezet át, nem úgy visz át, mint az út (μέθοδος), mint egy szűk szoros két szikla között. Két szikla között bármennyire is nehéz és veszélyes az út, ha egyszer megjártuk, vissza is tudunk rajta jönni. És még számtalanszor át tudunk rajta kelni. Ugyanonnan ugyanoda. Azért, mert ugyanabban a rendben, ugyanazon a síkon, struktúrában, univerzumban maradunk. Csakhogy az átjáró nem ilyen. Ahhoz, hogy ugyanonnan ugyanoda vissza-jussunk, még mindig kellene az azonosság, kellene az itt és a most, a jelen. A tiszta, puszta hic et nunc. De a távollét átjárója épp a hic et nunc absztrakt geometriai pontját fordítja át a sans présent, sans lieu alteritásába. Épp azáltal ugrik át a távollét az egyik lapról a másik lapra, azért, mert soha többé nem térhet vissza ugyanoda. Mindössze valahova lép át, máshova, s onnan legfeljebb valahova, máshova térhet vissza. Az ugrás bár megismétlődhet, de sohasem ismétlődik meg ugyanonnan, ugyanoda. Az ugyanoda egy azonos rendet, az egy azonos geometriai sík statikus, örök viszonyait feltételezi. Ha van ugyanonnan ugyanoda, nincs Utópia. Nincs másik világ, nincs másik, nincs alteritás. Vagyis nemcsak hogy nem egyszerre és nem azonnal járjuk meg az utópiába vezető utat újra és újra, sőt mindig, de nem is jutunk ugyanoda. S nem is ugyanonnan ismételjük meg az ugrást. A távollét által egymásra torlaszolt, gyűrt lapok közötti labirintusban, a papírgalacsin labirintusában nincs két azonos, vagy még inkább két azonosítható pont.118 Sem térben, sem időben. Nincs egy közös nyelv, egy közös rend, rendszer, egész, amibe ezek a lapok beleillenének. A papírgalacsinnak nincs sem geometriája, sem logikája, sem struktúrája, sem rendje, értelme. Pontosabban a galacsinnak nem egy geometriája, nem egy logikája, nem egy struktúrája, rendje, értelme van. Hanem sok. Ez a sokaság pedig nem illeszthető bele semmilyen nagyobb egészbe. A nem egész egysége ez. A mégis egység mégsem azonossága. Sokasága. Homokszemek, lyukak sokasága, melyek között, melyekben csak a szél a közös. A távollét. Cuj Pen szele. Riemann szele. Az én szelem, a tiéd. Une absence commune. De az igenis közös! Az átjáró igenis közös. Az átjárónak, a távollét másvilágának épp az az értelme, hogy sohasem visz át oda teljesen.119 Hiszen már rég – sőt eleve – el is hagytuk Utópiát…, vagyis itt is maradtunk, itt is maradunk valamennyire. Eleve itt maradunk 118 119 Popovics.indd 76 Nyilván vannak azonos pontjaik, de ezek azonosítása sem megoldható. Ezek az azonosnak vélt pontok csak arra jók, hogy tudjuk, eltévedtünk. Hogy talán ugyanoda visszajutottunk, de ez mégsem biztosan ugyanaz a pont, mert a hozzá vezető utat – az egészet, az azonosság egészét – megint elvétettük. Az egész, az azonos pedig elengedhetetlen a ’megszólalásig hasonló’ és az ugyanaz elkülönítéséhez. Két vagy több síkon – keresztben – nincsenek azonosítható pontok! Erről szól a Riemann-felület és „az elágazó ösvények kertje” is. Becsapja a kertkaput – írtuk korábban. 2021.11.24. 17:14:20 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 77 valamennyire. De mégsem ugyanott! Mégsem ugyanott, ahol eddig voltunk. Mivel bár már rég, sőt eleve elhagytuk Utópiát, de mindeközben még mindig ott vagyunk – ott is vagyunk – valamennyire. Ott is maradunk valamennyire. Úgy maradunk itt, hogy ott is leszünk, úgy maradunk ott, hogy itt is leszünk. Szó szerint ’a két szék között a pad alá’ kerülünk. A köztes, átmeneti térbe. A troisième-be. A passage-ba. Vagyis a passage úgy visz át, hogy mégsem visz át, úgy maradunk itt, hogy mégsem maradunk itt. Úgy maradunk ott, hogy mégsem maradunk ott. Hiába jövünk vissza, vagy maradunk itt, már semmi sem lesz ugyanolyan. Nem lesz ugyanitt vagy ugyanott. A távollét szele, vihara nem alakít át semmit, nem röpít el egy másik világba, de még csak Utópiába sem. Mégis mindent megváltoztat. Nem lesz többé egyszerre és azonnal, nem lesz ugyanitt és ugyanott. De lesz tér és idő, kép és nyelv és értelem és alteritás. Magunkkal, magunkban visszük tovább Utópiát. A távollétet. Hazafelé a piactérről egy marék homokkal a kezünkben. A parton talált papírgalacsinban. Azután a szél után, mikor bár fürödni nem tudtunk, mégis olyat találtunk a parton, amit csak nagyon ritkán: egy másik világot. Utópiát. Egy lyukas követ. A szelet. A te szeled, ami az én szelem. Az absence commune-t. Az át-járót találtuk meg. A távollét szelét a kőben. A kő lyukaiban. A passage-t. A pas-t. Maradunk, hogy mehessünk. Megyünk, hogy maradhassunk. Itt és ott, ott és itt. Mégis együtt. Vagyis az átjáró a távollét, a távollét szelének a nyoma. A lyuk. Az absence passage-a a kőszobor lyukai. A papírgalacsin hézagai. Az elágazó ösvények kertjeinek kapui, elágazásai. A Riemann-felület lapjait átszúró pontok, lyukak. Utópia maga is az átmenet, az átjárás, a passage, a lyuk kérdése. A másvilág, a másság kérdése. Az alteritásé. Pontosabban nem is a másvilág létének, nem az alteritás meglétének kérdése, hanem annak a kérdése, hogy ha van is autre, visz-e oda át valami? Az arra való rákérdezés, hogy ha van, ha lehetséges is valami más, akkor lehet-e valamilyen közösségünk vele. Lehetséges-e a „kommunikáció” vele (Marin). Utópia az átjáró, a megismerés – az aiszthészisz – és az interszubjektivitás – a másik – kérdése. Az egység, az egész kérdése. Avagy „a dialektika kérdése” (Blanchot). A világ egészének a kérdése. Michel Serres példája nem pusztán az átjáró, bármelyik átjáró, hanem az egyik utolsó nagy földrajzi felfedezés, az Északnyugati-átjáró [Passage de Nord-Ouest].120 Az egyik utolsó fehér folt a térképen. De közben azt is megmutatja, hogy ennek felfedezése ellenére sem állt elő az egész. A világ egésze. 120 Popovics.indd 77 Michel Serres: Le Passage de Nord-Ouest. Hermès. V. Paris, Minuit, 1980. (Az Északnyugati-átjáró az Atlanti- és a Csendes-óceánt északon, Grönland és Alaszka között összekötő tengerszoros, amelyen először Amundsennek sikerült átkelnie 1903 és 1906 között.) 2021.11.24. 17:14:20 78 II. AZ UTÓPIA Avagy az egész mégsem áll elő. Az Északnyugati-átjárón való átkelés ugyanis korántsem olyan, mint mondjuk Amerika felfedezése, ahová Kolumbusz után eljutni már egyáltalán nem felfedezés. Az út Európából Amerikába, ugyanonnan ugyanoda újra és újra, bármikor megtehető. Már nem fehér folt többé a térképen. De az Északnyugati-átjáró nem ilyen. Nagyon nem. Az ugyanis nem hajózható mindig, s amikor hajózható is, nem ugyanott nyílik az út.121 Sőt, két különböző hajónak sem ugyanott nyílik. És visszafelé még ugyanannak a hajónak sem ugyanott nyílik. Mivel a jég állandóan át-alakítja az átjárót, átalakítja az át-járhatóságát is. Azaz az Északnyugati-átjárón való átkelés egy olyan földrajzi felfedezés, ami újra és újra megtehető, sőt megteendő is. Még Amundsen után több mint száz évvel is.122 Ezért is jó példa Serres számára. Akitől – persze – nagyon is távol áll egy egészként értett kozmosz, egy totális, globális rend képzete. Az abszolút rendszer gondolata. De mi történik, ha a térképünkön marad fehér folt? Marad bizonytalan, feltérképezetlen (ún. uncharted) terület. Ez a problémás tér, térdarab nem érinti az egészet? Körbekerítjük, aztán el is felejthető? Szeretnénk, ha így lenne! De ha nem tudunk egyszer s mindenkorra akár egyetlenegy kis üres, fehér foltot is kitölteni, a térkép egésze kerül veszélybe. Nem pusztán az adott terület esetében válik megbízhatatlanná, hanem magában a térképben, a térkép egészében veszítjük el a bizodalmunkat. A térkép ugyanis egy univerzális, globális rend. A térkép totalitás. Totalitás, mely a horror vacui rémétől szenved. Ha pedig benne marad akár egyetlenegy kis fehér folt, máris nem univerzális ez a rend! Az Északnyugati-átjáró épp a totalitást kezdi ki. A legkisebb fehér folt, lyuk a rend egészét, egész voltát, magát a centrumot érinti. A fehér folt, a lyuk – bárhol is legyen – nem a térkép lényegtelen távoli részein áll elő, hanem magában a középpontban üti fel a fejét. Avagy akárhol is áll elő, azonnal a centrumba ugrik. Sőt, nem is egy lyuk lesz valójában, hanem számtalan, ami ezentúl bárhol és bármikor előállhat. Olyan felfesléssé, szakadássá válik, ami az univerzalitás szövetének, a globalitás szövetének egészét érinti. A térkép fehér foltjainak lyukain át a távollét szele fúj. Utópia szele. Ami nem pusztán felhasítja, kilyukasztja a rend térképét, lapját, de más rendek, más lapok lehetőségét is felvillantja. Keresztintencionalitássá válik. 121 122 Popovics.indd 78 Vö. „Az út létezik, nem létezik.” [Le chemin existe, il n’existe pas.] (Serres: Le Passage…, 21.) Közvetlen azután, amikor Amundsen átkelt az átjárón, szinte mindenki számára tudatosodott, hogy a felfedezés valahogy mégsem történt meg igazán. Ugyanis Amundsen egy olyan kis merülésű hajót használt – direkt –, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette az útja megismétlését. Hogy más is ugyanott – ugyanonnan ugyanoda – tudjon átkelni. (Az Északnyugati-átjáró felfedezése a Déli-sark meghódításának közvetlen előzménye, mintegy főpróbája volt Amundsen számára. Ugyanakkor az Északnyugati-átjáró a globális felmelegedés miatt napjainkban egyre inkább jól hajózható.) 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 79 Magát az átjárót villantja fel. A galacsin lehetőségét. Marin számára az utópia épp ez az üres középpont. Az a fehér folt, ami meghatározatlanságánál fogva, helynélküliségénél fogva magát az egészet teszi kétségessé. De ugyanakkor Marin azt is hozzáteszi, hogy valamilyen értelemben minden centrum ilyen! Semmilyen rend, semmilyen struktúra sem építhető fel a távollét nélkül. Maga a középpont is állandóan feltételezi az absence-t. Hiszen a centrum csak azért lehet a struktúra minden egyes pontján jelen, mert sehol sincs teljesen jelen. Azaz Marin számára maga a centrum is utópia-gyanús: egyszerre van bent és kívül a struktúrán. Olyan, mint „a kerék középpontja [centre] – írja –, ami egyszerre van belül és kívül a keréken”.123 Mint a „nulla fok” [degré zéro].124 A nulla ugyanígy egyszerre van belül – jelen – a rendben, hiszen minden ettől a ponttól méretik, de ugyanakkor kívül is – távol –, mert egyetlenegy pontban sem lehet közvetlenül jelen. Hisz minden más pontban is jelen kell lennie. De a térkép, a számegyenes – a rendszerfilozófia – újra és újra elhessegeti az egész, az egység kérdését.125 Az utópia viszont kiszabadítja az egész, az egység kérdését. Mely egyben a távollét kérdése is. A fehér foltok kérdése. De ha az egész, az egység maga is kapcsolódik a távolléthez, nincs meg az absence nélkül, úgy egész és egység sem lesz, struktúra sem lesz? Mind Marin, mind Serres számára lesz struktúra, vagy inkább strukturálódás, sőt még egység is lesz, csakhogy egész nélkül. Sok, számos struktúra egysége egy egész nélkül. Marin számára Utópia egy ilyen másik – a több másik közül az egyik – lehetséges struktúra. Nem az egyetlen, mindössze az egyik lap a galacsinban. Serres erről a struktúráról, a galacsinról mondja: „többé nem globális” [n’est plus globale], „egyszerűen csak lokális” [simplement locale].126 Valamiféle globalitás nélküli lokalitás. A fehér foltok – az Északnyugati-átjárók – következménye a globalitás nélküli lokalitások. Ahol az egyes lokális rendek úgy állnak össze egy egységgé – egész nélkül –, mint a Marin által oly gyakran emlegetett várospanorámák.127 A papírgalacsin valójában egy panoráma. A panoráma ugyanis sohasem egy centrális nézőpontból, egy perspektívából készül – abból ugyanis nem lenne látható minden. Panoráma 123 124 125 126 127 Popovics.indd 79 Marin: Utopiques, 32. Uo. 32., 35. A külső, távollévő centrumot könnyű elhessegetni, elhallgatni, hiszen a távolléthez épp a csend tartozik hozzá, az, ami nem mondható ki – sőt nem gondolható el – a prezens fényénél. Itt és most. Serres: Le Passage…, 40. Marin: Utopiques, 257–290. (Ezt folytatja Borgeshez kapcsolódva 291–296.) Husserl a Fantázia, képtudat 19. paragrafusában szintén beszél a panorámáról, de „látszat”-nak tartja (azokra a 19. századi panorámaképekre gondol, melyek épp a tökéletes illúzió reményében jöttek létre azáltal, hogy nem választják el kerettel a kép terét és a valóságot). 2021.11.24. 17:14:21 80 II. AZ UTÓPIA csak több centrumból készülhet. Még annak ellenére is, hogy ezek a különböző látványok egy egységgé simulnak össze, egészet mégsem adnak soha. Nem adhatnak soha. Épp a multi-centralitásuk miatt. A galacsint szintén egy egységgé gyűrjük, mégsem lesz egész soha. Ahogyan a fehér foltokkal lyuggatott térkép sem. Ahogyan a lyukas kőszobor sem. Serres a „lokalitás” topológiájáról szeretne beszélni.128 A globalitás nélküli lokalitás topológiájáról. Nem egy „szolid”, szilárd, „disztinkt” „geometria” „pont”-szerű topológiájáról, hanem valamiféle „fluid”, mozgó, „lobbanó” tűz–víz–levegő topológiáról.129 Ahol a tér nem változatlan, nem az idő ellentéte többé, hanem maga is állandóan változik, módosul. „Tér és idő”, „téridő”.130 Ahol a tér állandóan át-helyeződik, el-mozdul, át-íródik, ahol a tér nem ad szilárd pontokat többé. Nem ad szilárd helyeket: u-topikus, a-topikus. „Hely nélküli hely” [lieu sans lieu] csupán.131 Nem pusztán az állandó mozgás, de az állandó át-rendeződés jellemzi: az afázia mozgása jellemzi.132 A „passage” keresztirányú, transzverzális mozgása. A szél, a hullám, a tűz remegése, forgása. Tánca. Egy „barokk” tér ez Serres számára.133 Bonyolultsága, öszszetettsége, átláthatatlansága, és nem utolsó sorban az instabilitása miatt. A „labirintus”-szerűsége miatt.134 Vagyis a papírgalacsin tere, a keresztbe-kasul intencionalitás tere egy barokk tér. A tér-idő-kép-nyelv-másik barokk tere.135 A re-prezencia tere.136 A „sivatag” tere, az „óceán”-é.137 Ahol legfeljebb csak beduinokkal, „nomád”-okkal találkozhatunk.138 Meg tengerészekkel. Serres leírásában ez a tér a „felhők” [nuages] mozgására, a felhőpamacsok egymás közötti „átterjedés”-ére/„átterjeszkedés”-ére [empiètement] hasonlít.139 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 Popovics.indd 80 Serres: Le Passage…, 50. Uo. 40., 42–43., 35. Egy nem-karteziánus geometria ez – teszi hozzá. A tűz, a víz, a levegő ilyen filozófiai tematizálásának egyik legkorábbi kortárs példáját lásd Gaston Bachelard: Psychanalyse du feu. Paris, Gallimard, 1949.; ill. L’eau et les rêves. Essai sur l’imagination matière. Paris, Corti, 1942. Serres: Le Passage…, 61., 67. Uo. 36. A „klasszifikáció” problémája, problémássága ez – írja Serres (uo. 22.). Az afázia Foucault számára ugyanígy a klasszifikáció problémája, problémássága. (Serres – Foucault-val ellentétben – nem beszél afáziáról, bár hozzá nagyon hasonlóan a „külső”/„kívülség” [dehors] tematizálásának gondolja mindezt.) Uo. 21. (Ezt akár Deleuze is írhatná. Serres itt – Deleuze-höz hasonlóan – Leibnizet is emlegeti.) Uo. 15. Nem pusztán egy tér-idő, de „a reprezentáció és a kép tere” is – írja Serres (uo. 34.). Sőt, a „test” [corps], a „más/ik” [autre] tere is (47.). Ahol „a megjelenő tér távollévővé válik és reprezentálódik” [l’espace présenté s’absente et se représente] – írja Serres (uo. 33.). Uo. Uo. 27., 30. (A nomadikusság Jabès, Deleuze és Serres közös problémája.) Uo. 45. A felhő részletes elemzését lásd még Hubert Damisch: Théorie du nuage. Pour une histoire de la peinture. Paris, Seuil, 1972. 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 81 A „kiazmus” jellemzi, egy „riemanni értelemben vett multiplicitás” – írja.140 Egyfajta „retroaktivitás”.141 A fantázia, a „képzelet” [imagination] tere, a „sémá”-k [schéma] topológiája.142 A hic et nunc pontszerű azonossága helyett „a hasonlóságok tere” [l’espace des similitudes].143 Az a tér-idő-kép-nyelv-másik, amiről Jabès, Didi-Huberman, Marin és Husserl, meg Richir is beszél. Egyfajta toposz nélküli topológia. Egy mégsem topikus mégis topológia. A távollét u-topológiája. A passage Serres leírásában – az utópiához hasonlóan – úgy „jelenít meg” [présente] valamit, hogy közben „távollévővé teszi” [s’absente].144 Vagyis az átjáró a jelenlét és a távollét közötti átjáró is, az itt és az ott közötti is. Egyfajta présence-absence. Sőt, nem pusztán térbeli és időbeli átjáró, de tér és idő átjárója is, sőt terek és idők átjárója is: „különböző idők” [temps différents] és különböző terek „összeolvasztása” [gelée] – írja.145 Hetero-topi-krónikusság. Sőt, – a távollét jelenléte miatt – „a reprezentáció tere” [espace de la représentation] is.146 A re-prezencia hetero-topi-krónikussága. A sans présent, a sans lieu – u-topikus – helyén előálló differenciáció: a „mindig eltérésben” [toujours en écart] „összeszövődve/összegubancolódva” [enchevêtré] levés.147 De ugyanakkor a távollét, a megjelenítés kérdése a „transzcendentális kérdés”, sőt az „interszubjektivitás” kérdése is – teszi hozzá Serres.148 Azaz az átjáró terek, idők, képi, nyelvi reprezentációk, a mások és a másik felhőfoszlányainak egymásra, egymásba szövődése. Gubancolódása. Felhőpamacsok kuszasága, a hetero-topi-krónikusság papírgalacsinja. Egy tér-idő-kép-nyelv-másik. Terek, idők, reprezentációk, alteritások átjárásai, átjárói. A tempo-spaciális, spacio-temporális kép-nyelv-másik passage-a. Sőt, a passage szilárdsága is! A galacsin szilárdsága. Mert az átjáró bármennyire is illékony – nem ugyanonnan ugyanoda visz, nem is marad ugyanott –, mégis tartós, mégis van valamiféle durée-je is. Épp azáltal van valamiféle tartóssága, szilárdsága, hogy nem ismeri az ugyanonnan, ugyanoda, az ugyanott punctumát: a hic et nunc, a présent és a lieu punctumát. Az egyszerre, az azonnal pontját. Az átjáró valójában a prezens – az itt és most – felfüggesztése által áll elő. Az epokhé által. 140 141 142 143 144 145 146 147 148 Popovics.indd 81 Serres: Le Passage…, 45. Uo. 46. De Marin is említi (Utopiques, 150.)! Serres: Le Passage…, 42., 34. Uo. 34. Uo. 52. Uo. 53. Uo. 34. Mely Serres számára nem csupán a reprezentáció, de a „prezentifikálás” [présentifier] kérdése is (56.). Uo. 52., 53. Uo. 57. 2021.11.24. 17:14:21 82 II. AZ UTÓPIA A neutralitásban. Az átjáró maga a durée. A passage maga a galacsin szilárdsága. A keresztintencionalitás, a keresztül-kasul intencionalitás maga a papírgalacsin szilárdsága. Ami az azonnal, az egyszerre, az ugyanott helyén születik. Olyan proto-tér, proto-idő, proto-kép-nyelv-másik, mely szét-terjed. El-terjed. Szét-húzódik. El-folyik. Mint ahogyan a víz, a szél találja meg a legkisebb lyukat is, a legkisebb hézagot, hasadékot, amin keresztül továbbterjedhet, fennmaradhat, amin keresztül átszivároghat, átfújhat. Ha pedig elzárjuk az útját, maga vájja ki a saját átjáróját. A víz, a szél maga az átjáró, maga az átjáráshoz szükséges erő, a kitartás, a távollét ereje, tartóssága, szilárdsága. A távollét maga a passage. A passage-absence. A passage-absence sans présent-ja, sans lieuje – nem azonnalisága – mint durée. Mint tartósság. Az átjáró mint tartósság, mint szilárdság. És mint galacsin. Mint multiplicitás. A felhők, a galacsin multiplicitása és szilárdsága. A passage-absence mégsem azonosságának mégis egysége. Mely újra és újra más lapokon, más felhőfoszlányokban őrződik meg, újabb és újabb átjárók, lyukak, fuvallatok őrzik meg. A papírgalacsin tartósságát a szél, a távollét, a távollét szele őrzi. Ahogyan a távollét szelét a passage-ok labirintusa, a galacsin labirintusa, az egymásra gyűrődő lapjai, a kőszobor lyukai őrzik. S nem engedik ki. Nem engedik el. Az újabb és újabb ölelések enchevêtrement-jai őrzik. A teret ölelő idő, az időt ölelő kép és nyelv és értelem labirintusa őrzi. Mind-mind a másik ölelése. Az észlelés mint ölelés. Mint passage. A passage nem valamiféle konkrét, megfogható képződmény, nem egy alagút, nem egy kapu, ajtó stb., stb. A passage maga a távollét, a távollét jelenléte. Maga a sans présent, sans lieu. A sans présent, sans lieu egyik aspektusa. A jelen nélküli, a hely nélküli tágulata. Foltja, kiöblösödése. Csóvája. „Kometenschweif”-ja (Husserl). Az absence, az absence által megfertőzött, kitágított jelen, a punktualitását vesztett jelen, a jelenlét – a présence sans présent – maga válik átjáróvá. A présence sans présent maga a passage. A keresztben, a keresztbe-kasul való átjárás. Transzverzálisan. In modo obliquo. A korrelatív konstitúció, a koegzisztencia maga az átjáró. Melyben az idő térré, a tér idővé, és képpé, nyelvvé, értelemmé, alteritássá lesz. Át-járja egymást. A passage a távollét adta össze-függés, az a „távollét, ami paradox módon orientál, strukturál” (Richir). De elsősorban nem az időt, a teret vagy a nyelvet önmagában strukturálja, nem pusztán egy-egy síkot, lapot, kertet magában, hanem – „primer” módon – a spacio-temporális, tempo-spaciális kép-nyelvmásikat strukturálja.149 A tér-idő-kép-nyelv-másik galacsinját. Keresztbe-kasul. 149 Popovics.indd 82 A husserli „primer emlékezet” maga az átjáró: idő és tér passage-a. A spacio-temporalitás passage-a. 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 83 Keresztbe-kasul át-járva. Az absence mint passage-absence ez. A távollét szele, a brise marine tánca maga a passage-absence. Mely sohasem ugyanonnan, ugyanoda, sohasem ugyanott lép át, mindössze valahonnan, valahová, valahol máshol fúj át. Az észlelés, a létezés porózusságát adva. A tér-idő-képnyelv-másik porózusságát. Az értelem, az értelem sematizmusának – passage-ainak – ritmusát. A szél, a távollét szelének ritmusát. A passage-absence szisztoléját és diasztoléját. A szél ritmusa, az átjárás ritmusa mint az értelem ritmusa ez. A távollét ritmusa. Az ölelés ritmusa. A Hoffnung ritmusa. De a passage-absence nem pusztán egy át-járás. Nem pusztán egy átjáró. A passage-absence tartósság, tartam, durée is. Passage-absence-durée. A távollét nem csupán át-jár, nem csupán átjárja a teret, az időt, a képet, a nyelvet, a másikat, sőt nem is csupán a tér-idő-kép-nyelv-másik átjárója, de mindeközben az időt a térben és a képben és a nyelvben és a másikban őrzi meg. Szüli újjá. Tartja fenn. Nem azonnal, nem egyszerre, nem ugyanott. Kitolva, eltolva, húzva-halasztva. Egyiket a másikban. Egyiket a másikban tartja fenn. Azaz a passage-absence egy passage-absence-survivance-durée is. A távollét a távollétre sohasem referál – írja Jabès. A távollét a távollétre sohasem hajlik vissza. A távollét un-identikus. A távollét múltként és jövőként (az idő távolléteként) és távolságként (a tér távolléteként) és irrealitásként (a kép távolléteként) és nem-megjelenítésként (a nyelv távolléteként) és idegenségként (a másik távolléteként) születik újjá. Tartódik fenn. Tartódik ki. Egyiket a másikban, egyiket a másikként tartja meg. Őrzi és óvja. Ez a survivance, ez a durée maga a passage. A passage-absence. A passage-absence túl-élése. Tartama. Tartóssága. Mint át-járás. A passage mint survivance. Szökés, megmenekülés. Haladék. Egyik lapból a másikra, egyik kertből a másikra. Cuj Pen szökése. Hladík haladéka. A szökés mint lehetséges túl-élés. Megmenekülés legalább a szökés idejére. A passage idejére, a passage terében. Míg fúj a szél. A papírgalacsin lapjai között. A kőoroszlán, a kő lyukaiban. A homokszemek között. A párává porladó vízcseppek között. Közted és köztem. A tér-idő-képnyelv, az értelem, az alteritás ritmikus, sematikus, galacsinos szilárdságában. Még valameddig. Az átjáró nem csupán valamilyen inkonkrét képződmény (nem egy alagút, nem egy kapu, ajtó stb.), de azt nem is valaki vagy valami hozta létre. Az átjárót maga a távollét vájja ki és szilárdítja meg. A távollét mint nem Nichtigkeit. A távollét mint alteritás. Az átjáró maga a távollét, a távollét szilárdsága. A nem-semmisség tartóssága. A másban, másként való kitartás. Az alteritás tartóssága. Mely egyben átjáró, átjárás is. Mássá-levés. A távollét sohasem homogén, sohasem azonos. A távollét fénye hol átjáróként (alteritásként), Popovics.indd 83 2021.11.24. 17:14:21 84 II. AZ UTÓPIA hol szilárdságként (survivance-ként, durée-ként) törik meg, szóródik szét, csillan fel, színeződik át. A mégis egység mégsem azonosságaként. Az Abwesenheit mégis egységének mégsem azonossága: a passage (a passage-absence) és a durée (a passage-absence-survivance-durée). Nem pusztán az idő és a tér meg a kép, a nyelv, a másik között ugrik át az absence, de közben – ügyes légtornászként – szaltókat is hány, maga körül is megfordul. Valahogy magához is visszatalál. Passage-ként és durée-ként maga körül is átfordul. S még túl is éli! A labirintus légtornásza, a papírgalacsin artistája ő. A távollét mint légtornász. Az aiszthészisz légtornásza. Riemann és Cuj Pen mint légtornász. A globalitás nélküli lokalitások légtornásza. A távollét – a globalitás nélküli lokalitások légtornásza – passage-ként és durée-ként ugrik át Utópiába és vissza onnan. Más és más Utópiákba. Miközben el sem mozdul a sans présent, sans lieu foltjából. A présence-absence foltjából. A távollét, a szél az a hallatlanul ügyes – ideális – légtornász, ami úgy tud át-ugrani, hogy közben mégsem ugrik át teljesen: a szél, a távollét szele maga a pas-sage. Úgy fúj amott, hogy itt is fúj, úgy van ott, hogy közben itt is marad. A kimerevített ugrás, mely már itt sincs, de még ott sem, mégis itt is és ott is van. A távollét a kimerevített ugrás. A kimerevített ugrás szilárdsága. A passage-absence-survivance. A szél mint a kimerevített ugrás vég nélküli durée-je. A sans présent, sans lieu duréeje. A toujours déjà durée-je. Survivance-a, passage-a. Michel Serres számára a globalitás nélküli lokalitás elsősorban azt jelenti, hogy „nincs univerzális tér” [il n’y a pas d’espace universel] és „nincs univerzális idő” [il n’y a pas temps universel] sem.150 Ha pedig nincs egy globális, univerzális tér és idő, úgy egyszerre több, sok tér és idő állhat fenn. Egyszerre több, sok világ állhat fenn: „számos rendszer egyszerre” [plusieurs systèmes à la fois].151 Számos rend, rendszer „enchevêtrement”-ja, „empiètement”-ja. Ahol már „soha semmi sem képes integrálni a lokálist a globálisba” [nul n’a jamais pus intégrer le local au global].152 A lokális rendtöredékek „szigetek”-ként [archipel] vagy még inkább „felhők”-ként úsznak a nem-globalitás meghatározatlan „tenger”-ében – írja Serres.153 De a lokalitás szigetei nem pusztán lebegnek vagy épp elúsznak egymás mellett, de akár több pozíciót is elfoglalhatnak egymás alatt és fölött is. Mint a felhőfoszlányok. Hiszen globalitás nélkül, univerzalitás nélkül már nincs meg az az egész sem, ami egymáshoz hangolná, igazítaná ezeket a szigeteket, felhőket. A lokalitásokat. Nincs egy 150 151 152 153 Popovics.indd 84 Serres: Le Passage…, 79. Uo. Uo. 75. Uo. 81. (Az Északnyugati-átjárót épp a rengeteg kis sziget, zátony, fjord jellemzi.) 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 85 közös, centrális rendezőelv, cél, szempont sem bennük.154 Ami szilárd – kizáró – pozíciókat létesíthetne közöttük, a szigetek és a felhők között. Nincs térkép. A globalitás térkép. Sík. Az azonosság síkja. Az azonos elvek, célok, szempontok síkja. A globalitás nélküli lokalitás viszont nem teríthető ki egy síkba! A lokalitás szigetei, felhőpamacsai egymás fölé és alá gyűrődnek. Áthatják egymást. Keresztül-kasul. Galacsinná válnak. Riemann-felületté. Serres megfogalmazásában: „multitemporális, polikrónikus” [multitemporel, polychrone] „terek multiplicitása” [multiplicité d’espaces] jön így létre.155 Átjárók jönnek létre a térben és az időben. Terek és idők között. Átjárók, melyek nem járhatók át. Nem járhatók át innen oda, ugyanonnan ugyanoda. Éppen azért, mert nincs globalitás. Nincs meg az az univerzális rend, ami alapján kimondható lenne: már ott vagyunk, s nem itt. Nincs hic et nunc. De globális, univerzális rend híján az sem zárható ki biztosan, hogy mindezek ellenére nem vagyunk-e mégis ott is, sőt akár itt is. Vagyis az átjáró bár nem járható át, de csak azért nem, mert – lehet, hogy – már át is haladtunk rajta. A passage ugrás: ’sem-sem’. De a ’sem-sem’-ben előálló ’is-is’. Terek és idők között. Egy örökre meghatározatlan térben és időben. Mégis kimerevítve. Több térben és időben együtt. Mégsem egyszerre. Nem azonnal, nem egyszerre, mégis együtt. Csakhogy a távollét ugrása, keresztül-kasul ugrása által előálló galacsin mégsem a káosz. Sőt! Nem káosz, hanem kert. Az elágazó ösvények kertje. Avagy egy „megragadhatatlan egység” (Richir). Távollét – ugrás, gyűrődés, átjáró –, „ami paradox módon orientál és strukturál” (Richir). De hogyan orientál és strukturál az, ami nem ad struktúrát? Ami nem ad globális, univerzális struktúrát? Sőt, az egyes lokális rendeket is más lokalitásokkal írja felül, gyűri össze? A távollét nem fog látható, megragadható, leírható struktúrát, rendet adni. Legfeljebb valamiféle távollévő rendet és struktúrát. De bármilyen konkrét renddel és struktúrával szemben épp ez az előnye! A globalitás rendje, struktúrája csak egy lehet. A távollét adta struktúra viszont sohasem egy. Mindig több. Nem egy távollévő rend, hanem távollévő rendek és struktúrák. Az absence, az Abwesenheit úgy orientál és strukturál, hogy multiplikál. Azáltal, hogy pluralizál. Nem megsemmisíti, hanem megsokszorozza a rendet, a rendeket. Az abszencia nem Nichtigkeitja a struktúra soha meg nem valósuló, mégis lehetőségével, sőt számtalan struktúra, strukturálódás mégis lehetőségével ajándékoz meg minket. A globalitás nélküli lokalitás ilyen távollévő rendek sokasága. Mégis lehetősége. A távollévő struktúrák jelenlét-távolléte. Számos, számtalan kert jelenlét-távolléte. Számtalan papírlap összegyűrve. 154 155 Popovics.indd 85 Ahol már nincs egy „centrális” [centré], „univerzális szabály” [règle universel] – írja (uo. 35.). Uo. 81. 2021.11.24. 17:14:21 86 II. AZ UTÓPIA Serres leírásában egyfajta „negentrópia” [néguentropie] ez.156 A termodinamikából jól ismert entrópia fordítottja. Nem a legkisebb rendezettségre, hanem a legkisebb rendezetlenségre való törekvés. Nem a struktúra kizárása, megsemmisítése, hanem sok, számos, sőt bármilyen struktúra üdvözlése. Affirmációja. A galacsin negentropikus. A negentrópia maga a galacsin szilárdsága. A pluralitás szilárdsága. Melyet semmilyen új rend, új, más struktúra sem hatálytalanít. Mely bármilyen új rendeket, struktúrákat képes üdvözölni. Magába integrálni. A negentrópia survie, egy survivance. Más és más lapokon, kertekben, rendekben, struktúrákban való újjászületés. A neg- entrópia a galacsin survivance-a, szilárdsága, valóságossága. A negentrópia Hoffnung. Remény, de nem a rend reménye. Nem egy rend reménye. Remény – legalább – a sok lokális rend-töredékre. A rendeződésre. A strukturálódás reménye. Olyannyira mélységes remény, hogy ezért még a struktúrát, a rendet – a globális rendet – is hajlandó odaadni. A hic et nunc gyémántját egy marék homokért. Egy passage-ért. Passage-ért a távollétbe. Egy lyukas kőért. A szél egyetlen fuvallatáért. A negentrópia mellett a másik fogalom, ami segíthet megérteni, hogyan képzeli el Serres a globalitás nélküli lokalitást, a „syrrhèse”.157 A syrrhèse számos réteg, szint, sík „konfluenciá”-ja [confluence]. Felhők, hullámok, szelek összeolvadása, egymásba folyása.158 A folyékony galacsin. Nem a szél köve – a papírgalacsin –, hanem a víz köve. Valamiféle hordalék. Összegubancolódott hordalék a fövenyen. A parton. Amikor a szél által elsodort papírgalacsint eláztatja a víz. A lapok pedig összeragadnak. Összeolvadnak. A galacsinnál ho156 157 158 Popovics.indd 86 Uo. 80. A „negatív entrópiá”-t [negative entropy] Erwin Schrödinger találta ki az élő jellemzésére az élettelen entrópikusságával szemben a What is life? című könyvében (1944). Léon Brillouin egyszerűsítette a fogalmat „negentrópiá”-ra [negentropy] a La science et la théorie de l’informationban (1959). Az információelmélet számára a negentrópia a sokaságban elvárhatót próbálja valószínűsíteni. Avagy a negentrópia „a kockadobás, ami sohasem törli el a véletlent” (Mallarmé). Ami valamit épp hogy megerősít, affirmál, még akkor is, ha ez maga a véletlen. (A negentrópia összesűrűsödés, üres helyek keletkezése, az entrópia viszont épp a sűrűség szétoszlása, a nyomás csökkenése, az üres terek, a távollétek kitöltése: a horror vacui.) Serres: Le Passage…, 82. Serres fogalmát nem fordítom (az angol és a német szakirodalom sem fordítja). Serres nem használja gyakran (lásd még Michel Serres: Éclaircissements – Cinq entretiens avec Bruno Latour. Paris, Flammarion, 1994. 179.), és a pontos etimológiáját sem árulja el. Bár annyi azért világos, hogy Rhészosz (latinosan Rhesus) thrák király nevén alapszik (lásd az Iliászt). Rhészosz más források szerint viszont egy folyamisten (Ókeanosz és Thetisz, vagy Sztrümon folyamisten és Euterpé, esetleg Kalliopé fia). Az orvostudományból jól ismert, az emberi vér jellemzésére megalkotott Rh-faktor névadója is (a rézusz majom közvetítésével). De van ilyen nevű gleccser is az Antarktiszon. (A vér és a folyam, a gleccser és a folyó összefüggése nyilvánvaló.) A „syrrhèse” mindezeknek az értelmeknek az egymásra játszása, forgatása, gyűrése. Serres kifejezésével „konfluenciá”-ja. Marin szintén beszél az utópia folyékony, „úszó/lebegő” [flottant] jellegéről (Utopiques, 205.). 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 87 mogénebb massza jön így létre, szinte teljesen ellehetetlenítve a lapok szétválasztását. Amikor, amiben a galacsin szilárdsága, survivance-a nyilvánvalóvá válik. Hiszen egyetlen lap már rég szétmállott volna a vízben, a papírgalacsin viszont még sokáig ellenáll. Az összegyűrt, egymás fölé és alá tűrődött lapok egymást is óvják, védik. A szélnek és a víznek – a távollétnek – sokkal jobban ellenáll a galacsin. Azáltal áll jobban ellen, hogy magába integrálja. Felszívja a vizet. A távollétet. Ugyanúgy, ahogyan a kő lyukai szívják magukba a szelet. Ahogyan a homok ellenáll a szélnek. Vagyis a „syrrhèse” – ugyanúgy, mint a negentrópia – a galacsinról szól, a galacsin szilárdságáról, a survie-ről. A globalitás nélküli lokalitások galacsinjának tartósságáról. Tartamáról. A durée-ről. Serres így írja le a syrrhèse-t: „Amit próbálok megfogalmazni, megalkotni, elősegíteni – nem találom a jó szót –, az egy syrrhèse, és nem egy rendszer [système], áramlások mozgó öszszefolyása [un confluent mobile de flux]. Turbulenciák, ciklonok és anticiklonok átcsúszásai [glissements] a meteorológiai térképen [sur la carte du temps]. Szalmacsomók [nœuds de paille]. Viszonyok egysége [ensemble de relations]. Az elhaladó angyalok felhőcskéi [nuages d’anges qui passent]. Még egyszer, a lángnyelvek tánca. Az élő test [corps cicant] is táncol, és az egész élet.”159 Bár Serres számára ez a syrrhèse elsősorban „a gyengeség és a törékenység” [la faiblesse et la fragilité] jele,160 de mint a „szalmacsomó” „egysége”, avagy mint a galacsin – egész nélküli – egysége, legalább ennyire valamiféle tartósság és szilárdság is. A szalmacsomó nyilván sohasem lesz olyan tartós, mint mondjuk egy acélgolyó, de még így is elképesztően tartósabb lesz egyetlen szalmaszálnál. Egyetlen papírlapnál. Egy globális rendnél. Sőt, bizonyos esetekben még az acélgolyónál is tartósabb: például tovább-úszik, fenn-marad a vízen. Táncol a szélben. A survivance táncát, ritmusát járja. A globalitás nélküli lokalitás felhők syrrhèse-e, a felhőpamacsok galacsinja. De ne úgy képzeljük el ezt, mint amikor két papírlapot egymásra fektetünk, és az egyik lap kilátszik a másik alól, s mindkét lapot – legalább részben – egyszerre látjuk. A felhőpamacsok úgy fekszenek egymásra, hogy közben fel is bomlanak. Az egyszerre helyett a már és még nemet látjuk: a felhőfoszlányokat. Az egyszerre a tiszta tér lenne. A tiszta, időtlen tér. A puszta – időtlen – jelen tiszta tere. De a felhők tere „tér-idő”.161 Az egyszerre 159 160 161 Popovics.indd 87 Serres: Éclaircissements, 179–180. Uo. 180. Serres: Le Passage…, 67. 2021.11.24. 17:14:21 88 II. AZ UTÓPIA helyett, a puszta jelen tiszta tere helyett az absence-t is felfedi: a távollévőt. A felhőpamacsok múltját és jövőjét. A felhőfoszlányokat. Azt a távollétet, ami itt marad a jelen mellett. Alatt és felett. A felhőfoszlányokat a felhők alatt és felett. Egy kevert teret és időt. Azt a távollétet fedi fel, ami kiküszöbölhetetlen a jelenből. Ezáltal pedig rácsúszik a jelenre, alá és fölé hajlik a jelennek. A múltat és jövőt mint teret fedi fel. A kevert tér-időt. A horizontot. A primer emlékezetet és a primer elvárást. A keresztintencionalitást fedi fel. Az átjárót. Tér és idő, terek és idők átjárhatóságát fedi fel. Serres kifejezésével „jelenlét és távollét” [présence et absence] konfluenciáját fedi fel.162 A jelenlét és távollét téridejét. Tér és idő passage-át. Ahol az azonnal és az egyszerre helyett immáron ki-tartódnak a felhőpamacsok, együtt tartódnak más felhőpamacsokkal egy globalitás – a puszta présent tiszta tere – nélküli lokális tér-időben. A lokális tér-idők sokaságában, sokaságaként tartódnak ki. Lokális terek és idők galacsinjában. Proto-terek és -idők galacsinjában. Egymás alatt és felett, együtt, mégsem egyszerre. Tér-időben szét-tartva, el-húzódva. A présence-absence spacio-temporális durée-jében. Azonnal és egyszerre híján, hic et nunc híján. A sans présent, sans lieu epokhéjában. A neutralitás galacsinjában. A negentrópia galacsinjában. Vagyis a galacsin szilárdságát – valóságosságát, durée-jét – a primer emlékezet, a primer elvárás, azaz a spacio-temporális présence-absence rétegei adják. A mindigis múltak és mindigis eljövendők rétegei, lapjai, felhőfoszlányai a hic et nunc – hely nélküli – helyén. A sans présent-t, sans lieu-t ölelő proto-idők proto-terei. Proto-terek és proto-idők konfluenciái. Galacsinja. Syrrhèse-e. Survivance-ai. Lokalitásai. Úgy, mint ahogy a hagyma levelei ölelik egymást – a gyümölcs magjának hűlt helyén. A syrrhèse, a galacsin a távollét által, a távollét meghatározatlan szele által ide-oda sodort, keresztül-kasul átjárt tér-idő. Proto-tér-idő. Mely – Serres szavaival – „a szél foglya” [pris par le vent], a „szellő”-k [brise] foglya.163 Csakhogy a távollét szele által nemcsak a tér és az idő gyűrődik egymásra felhőfoszlányokként, hanem – s ehhez Serres is ragaszkodik – a nyelv is. „A nyelv szélként támad fel” [Le langage se lève comme le vent] – írja.164 A nyelv a feltámadó szél nyelve. A távollét nyelve. A jelenlét-távollét nyelve. A tér-idő nyelve. A sans présent, a sans lieu illokális nyelve. A globalitás nélküli lokalitások présence-absence-ainak spacio-temporális nyelve. A syrrhèse, a galacsin mint nyelv. Maga a tér-idő-nyelv galacsin. A proto-tér-idő-nyelv galacsin. Hiszen miközben az abszenciát nem kizáró prezencia tér-időbelivé lesz, a puszta jelen 162 163 164 Popovics.indd 88 Uo. 105. Uo. 110. Uo. 111. 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 89 helyén – a tiszta tér helyén – a „reprezentáció” kérdését is felveti, hangsúlyozza Serres.165 A spacio-temporális tér-idő rétegek, a primer emlékezetek, a primer elvárások rétegei, lapjai, felhőfoszlányai, a mindigis voltak és mindigis eljövendők rétegei a reprezentáció, sőt – Marin és Husserl kifejezésével – a re-prezencia kérdését vetik fel.166 Vagyis a papírgalacsin, a syrrhèse szilárdsága a re-prezencia szilárdsága is. A térként és időként és képként és nyelvként feltámadó távollét – a szél – szilárdsága. A távollét – u-topikus, a-krónikus – hely nélküli helyén feltámadó szilárdság.167 Magának a sans présent-nak és a sans lieu-nek az instabil – szélszerű – szilárdsága. A pont-, az azonosság-, a jelen- és hely-nélküli szilárdsága. A sans lieu, a sans présent szilárdsága pedig mindössze annyi, hogy: aminek nincs itt és mostja, elmúlni sem képes soha. A távollét nem Nichtigkeitja ez. A távollét szilárdsága. A sans lieu, a sans présent survivance-a. Mint a re-prezencia galacsinja. És a galacsin szilárdsága. A re-prezencia szilárdsága. Terek és idők, tér-idők, primer emlékezetek és elvárások, mindigis múltak és eljövendők durée-i, survivance-ai. A prezens foszlányai, re-prezenciák pamacsai az égen. A szél által megtépázva, át-járva, mégis soha múlni nem akaróan. A passage-absence-durée-survivance szele mint nyelv. A nyelv mint a szél ritmusa. A távollét ritmusa. Felhőfoszlányok, sémák ritmusa. Az alteritás – szilárd – sémái. Csakhogy a sans lieu, a sans présent nem csupán azt jelenti, hogy már rég – sőt eleve – elhagytuk Utópiát, bár még mindig ott vagyunk – ott is vagyunk – valamennyire, nem pusztán azt, hogy a galacsinnak lesz egyfajta szilárdsága, kitartása, durée-je, de azt is, hogy valamiféle ki-terjedéssel, ex-tenzióval is bír. Nemcsak egy proto-idő, de egy proto-tér is jellemzi. Az, hogy nem egyszerre és nem azonnal történik meg a galacsin lapjai közötti ugrás, nem ugyanonnan ugyanoda, nemcsak időben, de térben is ki-tágítja a galacsint. Széthúzza, megemeli. A keresztintencionalitást szó szerint kell értenünk: a tiszta idő kiterjedés nélküli – vertikalitás nélküli – lapját térbeli extenzióval ruházza fel. A spacio-temporalitás durée és extenzió. Ugyanúgy, ahogyan az egymásra gyűrődő lapok meg is emelkednek, amikor létrejön a galacsin. Husserl leírása egészen pontos: az üstökös csóvaként szétmaszatolódó foltja – az itt és most 165 166 167 Popovics.indd 89 Uo. 113. Bár Serres nem mond re-prezenciát, de a reprezentáció kapcsán „prezentativ”-itásról [présentatif] is beszél, mely számára sem pusztán egy megjeleníthetőség, de valamiféle transzprezentativitás, sőt „transzreprezentativ”-itás [transreprésentatif] is (uo. 113.). És ezeket ugyanúgy „szimulákrum”oknak nevezi, mint Marin, vagy „hasonlóságok”-nak [similitudes], mint Foucault (uo. 107., 187.). Egy „üres hely” [place vide], a „mindig hiányzók” [toujours absents] helye, „kívül a helyen” [hors la loi], „kívül az itt világán, túl a reálison” [hors de ce monde-ici, hors du réel] – írja (uo. 125., 127., 160–161.). Mely egyszerre veti fel „a reprezentáció” és „a hely kérdésé”-t [la question de lieu] – teszi hozzá. 2021.11.24. 17:14:21 90 II. AZ UTÓPIA pontja helyén keletkező folt – több irányba is kiterjed. Nem pusztán a múlt és a jövő felé, az időben, de transzverzálisan a térben is kiterjed. De ez a folt, ez a galacsin valójában nem is térbeli igazán, ahogyan nem is időbeli igazán. Olyan extenzió-durée, mely már rég – sőt eleve – elhagyta a teret, bár még mindig ott van – ott is van – valamennyire. Miként az időt is eleve elhagyta, de még mindig – sőt mindig is – ott van valamennyire. Tér és idő immáron egymás utópiái. Ahhoz, hogy tiszta extenzió vagy puszta durée legyen, megint csak hic et nunc, azonosság, egész, globalitás kellene. Egy lappá kellene kisimogatni a galacsint. S ebből máris két dolog következik. Egyrészt, ha szeretnénk az extenzió-durée-t megragadni, nagyon is nehéz helyzetben vagyunk. Mert ahogyan az extenzió és a durée egymás utópiái, nem is csupán ketten vannak. A galacsin tér-időbeli kiterjedése, szilárdsága legalább annyira egy re-prezencia – kép és nyelv –, mint tér és idő. És alteritás is. A tér-idő-kép-nyelv-másik galacsinja az idő, a tér, a re-prezencia, az alteritás egymásba, egymásban, egymásként való extenzió-durée-je is. Egy tér-idő-kép-nyelv-másik extenzió-durée. Mint galacsin. Mint survivance. Tér-idő-kép-nyelv-másik átjárója, maga a passage mint extenzió-durée. A távollét jelenléte mint a tér-idő-kép-nyelvmásik átjárója, mint tér és idő és kép és nyelv és alteritás extenzió-durée-je. A passage-absence extenzió-durée-je. Mely maga a papírgalacsin szilárdsága. A tér-idő-kép-nyelv-másik felhőfoszlányainak syrrhèse-e a távollét szele által megtépázva, mégis soha múlni nem akaróan. Másrészt viszont ez az extenzió-durée nem pusztán széthúz, kitágít, megemel, de össze is sűrít, tömörít, nyom. Extenzió és intenzió is. Pontosabban olyan extenzió, mely egyben intenzió is. Az extenzió és az intenzió csak akkor lenne világosan elkülöníthető, ha lenne, ha még mindig lenne hic et nunc. Ha lenne globalitás. A sans présent, sans lieu nem csupán a durée és az extenzió, de az extenzió és az intenzió szétszálazhatatlanságát – „empiètement”-ját, „enchevêtrement”-ját – is magával hozza. Az ugrás maga ez az in-extenziódurée. A galacsin maga is az össze-tömörítettség ki-tejedése. A galacsin, a syrrhèse in-extenzió-durée. Tér-idő-kép-nyelv-másik in-extenzió-durée-je. De összehúzódás és kiterjedés sem lehet egymással szinkronban – miként idő, tér, nyelv és alteritás sem. A szinkron globalitást és univerzalitást feltételez újra. Egészet. S ha extenzió és intenzió együtt mégsem egészként való összeállását egyfajta ritmusnak, a lélegzés, a szél ritmusának is tekintjük,168 semmiképpen sem lehet valamilyen szabályos ritmus. Az in-extenzió ritmusa, szisztoléja és diasztoléja maga is meghatározatlan. Az abszencia, az Abwesen168 Popovics.indd 90 Avagy Serres nyelvén „ciklonok és anticiklonok” „tánc”-a (Éclaircissements, 180.). 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 91 heit „meghatározatlan lélegzés”-e ez (Didi-Huberman). A távollét – a jelenléttávollét – szelének meghatározatlan ritmusa. A mégsem azonosság mégis egységének ritmusa. A szél összehúzódása és kiterjedése mint a szél tartama. A sematikus értelem meghatározatlan ritmusa. Mint in-extenzió-durée. A parton nyargaló galacsin, amit bármikor még jobban összegyűrhet a szél, de akár szét is bonthat, mégis mindigis galacsin marad. Ugyanolyan galacsin marad – még ha nem is ugyanaz a galacsin. Ugyanolyan kőszobor. Még ha nem is teljesen ugyanaz a szobor. De nem kellene-e globalitás, azonos, egész – a présent és a lieu globalitása – ahhoz is, hogy egyáltalán ’alatt’-ról és ’felett’-ről beszélhessünk? Hogy a galacsint egymás alá és fölé gyűrődő lapokként képzelhessük el? Dehogynem! Vagyis azt tapasztalhatjuk, hogy a papírgalacsin a parton nemcsak összetömörülhet és kibomolhat egy in-extenzió keretében, de akár – majdnem – teljesen össze is eshet. Mint mikor víz éri a lapokat. S a lapok összeolvadnak. Az ex-tenzió és az in-tenzió szabálytalan, meghatározatlan ritmusa az egyensúlyt sem tűri. De nem csupán az equilibriumot, az ultimumot sem tűri. Sem középen, sem a végpontokon nem nyugszik meg. Nem ismeri a kitüntetett pontokat, ahogyan magát a pontot sem ismeri. A sans lieu, a sans présent, az absence szele, a tengeri szél sohasem jól fúj. Vagy túl erős, vagy túl gyenge. Vagy túl erős, s vihart hoz, vagy túl gyenge, s nem hűsít eléggé. Újra és újra ’át-esik a ló másik oldalára’. Túlzásba esik. Az „excès” jellemzi.169 A présenceabsence nemcsak a puszta jelent, nemcsak a tiszta nem-létet nem ismeri, de a jelenlét és a távollét megfelelő, kellemes, jó arányú keverékét sem. Az arányokat sem ismeri.170 Az egyensúly, az arány – ahogyan a végpontok is – a globalitás termékei. A galacsin sohasem szép. Sohasem arányos. Vagy túl ilyen, vagy túl olyan. Túl nagy vagy túl kicsi. Túl piszkos, vagy túl vizes, vagy túl távoli, stb., stb. De a túlzás igenis jó valamire. Az excès igenis képes valamire. Hangsúlyokat hagy hátra! Az értelem hangsúlyait hagyja hátra. Vázlatos sémákat. Töredékeket. Még ha – egyensúly, szilárd pont, kitüntetett pontok híján – újra és újra át is írja ezeket a hangsúlyokat, értelmeket, sémákat. Ugyanúgy értelmet ad, ha nem is ugyanazt az értelmet adja. Ugyanolyan galacsint, ha nem is ugyanazt a galacsint. A jelenlét-távollét ritmusa, tér-idő-kép-nyelv-másik galacsinja szilárd, mégsem stabil. Hol kiterjed, hol összeesik. Szilárdsága mindössze az értelem szilárdsága. Egy „sens se faisant” szilárdsága. Az alakuló, mozgó hangsúlyok, gyűrések, tűrések szilárdsága. 169 170 Popovics.indd 91 Az „excès” Georges Bataille egyik legfontosabb fogalma. Bataille-t már Serres is megidézte, amikor a syrrhèse kapcsán „átcsúszás”-t [glissement] mondott, ami szintén származhat Bataille-tól is. Éppen ezért a fenséges jellemzi. 2021.11.24. 17:14:21 92 II. AZ UTÓPIA Az afázia szilárdsága. Az újratűrődő, újragyűrődő galacsin szilárdsága. Survivance-a. A hangsúlyok visszhangja. Ahol az értelem, a hangsúly átjáró is. Egy accent-passage. Az egyensúly elvesztése, át-lépés, át-esés a túl-oldalra. Úton a másik felé. Feléd. Avec un sens. ∗∗∗ Az, hogy a kicsi akár óriás is lehet (extenzió), Walter Benjamin legfontosabb témái közé tartozik. Ahogyan az átjáró is Benjamin egyik fontos témája. Michel Serres mellett egyértelműen Walter Benjaminhoz kell fordulnunk, ha a passage filozófiáját szeretnénk folytatni. Benjamin és Serres között a passageon túl, az in-extenzión túl a barokk is fontos kapcsolat. A német szomorújáték eredetében Benjamin arról beszél, hogy a filozófiának innentől valamiféle „mikrologikus” módon kell működnie.171 Mikrologikusnak kell lennie „az egészhez fűződő viszonya” tekintetében. Vagyis a filozófia immáron nem „ábrázol”-hatja a teljességet, a totalitást. Az egészet. Csakhogy Benjamin számára ebben nincs semmi tragikus: „a mozaikok – írja – mit sem veszítenek fenségükből azáltal, hogy szeszélyes részecskékre tagolódnak…”172 Vagyis a kis darabban, a „töredék”-ben, a részben bár kétségkívül nem jelenik meg az egész, de ennek ellenére az mégsem pusztán hiányzik. Az egész nem tisztán negálódik, az nem pusztán semmis. A töredék, a kis darab mégis felmutat valamit az egészből is. De nem úgy, ahogy Cuvier vagy Hegel szeretné. Hegel és Cuvier számára a részből szinte teljes mértékben rekonstruálható maga az egész.173 Nem véletlen, hogy Benjamin számára nem az antik torzó, nem az organikus test vagy annak ábrázolása a példa. Ahogyan nem is a re-konstrukció a minta. Benjamin példája a mozaik. Mozaikként viszont még a teljes egész mű, a hibátlan egész is töredékes. Eleve fragmentált! Szükségszerűen. Azaz a Benjamin által leírt töredék nem úgy fragmentum, hogy azt valaha is megelőzte volna – vagy valaha is követi majd – az egész.174 A mozaik mindigis töredék. De ezért nem is tragikus. A mozaik sohasem akar teljes egész lenni, így az egész elvesztése sem szomorú, ahogyan a totalitás elérhetetlensége sem zavaró. Vagyis a benjamini fragmentum – a mozaik – 171 172 173 174 Popovics.indd 92 Walter Benjamin: „A német szomorújáték eredete”. In uő: Angelus Novus, 197. Rajnai László fordítása. Uo. Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Előadások a művészet filozófiájáról. Budapest, Atlantisz, 2004. 107. Zoltai Dénes fordítása. A töredék ilyen értelmű felfogásához lásd Gilles Deleuze: Proust. Budapest, Atlantisz, 2002. 111., 122. John Éva fordítása. (Deleuze itt Blanchot-ra hivatkozik.) 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 93 nem torzó, de nem is egy később kiteljesedő organikus „rendszer” része, eleme.175 Nem egy összetört üvegpohár szilánkja, de nem is a rózsa bimbója. A mozaik – írja – „különálló, egyenlőtlen elemekből illeszkedik össze”.176 Az sohasem volt és sohasem lesz hibátlan egész. Teljes egész. Totalitás. Még akkor sem, ha egész. Ha befejezett, ha kész. Azaz a mozaik mindig önellentmondó. A teljességet még egészként is felfüggeszti. Avagy nem ismeri a rész és az egész dichotómiáját, az organikus rendszer dialektikáját. De mindebből az is következik, hogy a fragmentum, a mozaik nem is pusztán az egész negálása. Az egészet állítani és tagadni is csak ugyanabban az organikus – dialektikus – rendszerben lehet. Avagy a fragmentum valahogy mégis egész is. De nem az egész megmutatásaként, sokkal inkább annak elrejtéseként. Tehát a töredék Benjamin számára mégis mond valamit az egészről, a teljességről is. Nem az egész puszta hiánya, semmissége csupán. Nem az egész negációja. A töredék az egészet távollétként, de mégis felmutatja. A mozaik az egész – Blanchot és Richir kifejezésével – „jelenlét-távollét”-e [présence-absence]. Epokhéja. Neutralitása, indifferenciája. Olyan üvegmozaik-darab, melynek kápráztató felcsillanásaiban a teljesség távollétét, távollétének jelenlétét, eltűnő feltűnését tapasztalhatjuk meg. Mindössze. Az üvegszilánkokon megcsillanó fény a totalitás visszfénye csupán. A lehetséges totalitás maximuma: a káprázat. Az egész, a teljesség sans présent-ja, sans lieu-je. U-tópiája. Egész nélkül. Egység egész nélkül. Vagyis – hangsúlyozza Benjamin – ebben az esetben a mozaik minősége, „az ábrázolás fénye” nem a kirakott kép hibátlan, egész voltától függ, hanem „az üvegfolyadék minőségétől”.177 Azaz a „mikrologikus kidolgozástól”. Nem a megjelenített egésztől, hanem az egészet eltakaró, mindössze a távollétet, az absence-t felcsillantó résztől. Nem a prezenstől, hanem magától az abszenciától. Az abszencia valamiféle minőségétől. A távolléttől mint visszfénytől. Attól, hogy a távollétet mennyire vagyunk képesek nem vak semmiként, hanem valamiként érteni. Valami másként. Olyanként, ami visszacsillan a jelenlétben, ami át- és ki-látszik a jelen lyukán.178 Keresztben. Egy jelen nélküli jelenléten keresztül. A távollét jelenlétében, jelenléteként, a jelenlét távolléteként látszik. Az üvegmozaik felcsillanásában. A mozaik felcsillanásában pedig 175 176 177 178 Popovics.indd 93 Benjamin a mozaik-hasonlat bevezetése előtt többször is kritikusan emlegeti „a 19. század rendszerfogalmá”-t, az organikus rendszert („A német szomorújáték eredete”, 195–196.). Deleuze pedig egyenesen „inorganikus”-nak tartja a barokkot (Gilles Deleuze: Le pli. Leibniz et le baroque. Paris, Minuit, 1988. 11.). Benjamin: „A német szomorújáték eredete”, 197. Uo. A felcsillanás prezencia és abszencia átfordulása: ugrás. Amit mindig csak utólag, „après coup” tapasztalhatunk. Maga a pillanat ugrása ez, a jelen pillanata. 2021.11.24. 17:14:21 94 II. AZ UTÓPIA Benjamin számára is egyfajta „kerülő út” rajzolódik ki.179 A jelen közvetlen, egyenes útján elérhetetlen távollét egyetlen lehetséges megközelítésmódja. A kerülő út maga a távollét esztétikájának útja. A távollét keresztbe-kasul – in modo obliquo – ugráló átjárója. Maga a keresztintencionalitás útja.180 Jelenlét és távollét „korrelatív konstitúció”-jának útja. A papírgalacsin úttalan útja. Az így értett mozaik pedig maga is papírgalacsinszerű. A távollévő – a jelenből mindigis hiányzó – egész ugyanis sohasem egy. Az abszens sohasem egy. Csak a prezens lenne, lehetne egy. Vagyis ha az egésznek csak a távolléte – felcsillanása – látszik át a jelenlétben, a jelen nélküli jelenlétben, úgy ebből a távollévő totalitásból nem is egy van! Nem egy felcsillanás, hanem csillogások sokasága. A „távollétek” sokasága. Jelenlét-távollétek sokasága. Számos kis mozaikdarab számtalan felcsillanása számolatlan jelenlét-távollétként. Számtalan távollévő egészként. Avagy hiába egy síkban van kiterítve a mozaik, a kápráztató felcsillanásaiban mégis egymás alá és fölé csúsznak ezek a jelenlét-távollétek. A csillogások, présence-absence-ok galacsinja jön így létre. Vagyis a mozaik mégis egyfajta syrrhèse is. Számtalan távollévő egész foszlányának, felcsillanásának az egymás alá-fölé gyűrődése is. Sőt maguknak a mozaikdaraboknak a globalitás nélküli lokalitása is. A darabkák „empiètement”-ja, „enchevêtrement”-ja. Mint amikor lassan végigsimítjuk a kezünkkel a medence falát s rájövünk, hogy az egyes mozaikdarabok – melyek távolról még egy síkban lévőnek tűntek – bizony sohasem voltak egyenesek. Csálén állnak. Már eleve kimozdultak a síkból, a helyükről, avagy – minden látszat ellenére – sohasem képeztek egy egészet. De még csak egy távollévő egészet sem. Egységük egész nélküli egység csupán. Egy egész nélkül. Mindigis töredékesen. A mozaik szakadozott felszíne, fragmentált darabossága, felcsillanásainak sokasága a mégsem azonosság mégis egysége csupán. A galacsin egysége csupán. Számos távollévő egész meghatározatlan torlódása egymáson, egymás alatt és felett, keresztül-kasul a jelenlétben, a présence-absence kápráztató csillogásaiként, csillogásaiban. A felcsillanások galacsinjában. Ezer kis fény játékaként a hullámokon. A szélben. Csakhogy Benjamin számára a töredék, a mozaik nem pusztán a kicsinyítéssel jellemezhető, legalább ennyire egyfajta nagyítás is. Egy in-extenzió is. Ha továbbolvassuk az Ismeretkritikai előszót, láthatjuk, hogy a mozaik nem 179 180 Popovics.indd 94 Uo. 196. Richir Husserl alapján ezt nevezi „cikcakk”-nak (Méditations phénoménologiques, 11., 15., 21.; Edmund Husserl: Logische Untersuchungen. Zweiter Band. I. Teil. Tübingen, Niemeyer, 1968. 17.). De Deleuze is beszél „cikcakk”-ról Leibniz és a barokk kapcsán (Le pli, 162.). Sőt, Deleuze a „horizontális” és a „vertikális” átfordításáról is beszél, mely számára is „szukcesszió” és „koegzisztencia” átfordítása, azaz egy „spacio-temporalitás” is, ugyanúgy, mint Husserlnél (uo. 180–181., 184.)! 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 95 pusztán eltakarja, elrejti az egészet, de a felcsillanásaiban valahogy, valamennyire mégis megmutatja. Még akkor is megmutat belőle valamit, ha csak a távollétét, az eltűnését mutatja meg. Maga a teljesség visszfénye, jelenléttávolléte is egyfajta megmutatás. Benjamin kifejezésével „ábrázolás”.181 A „világ képe”, bár annak „rövidített alakjában” – írja.182 Vagyis a felcsillanások képek, reprezentációk, az egész képei, reprezentációi. De mivel az egésznek sohasem adódhat teljesebb jelenléte, mint a felcsillanás jelenlét-távolléte, még csak nem is a teljesség re-prezentációja, annak csupán a re-prezenciája. Az üvegmozaik felcsillanásai, présence-absence-ai az egész re-prezenciái. Olyan ábrázolások, megjelenítések, melyeket sohasem előzött meg egy totalitás, sohasem előzte meg a teljesség, az egész tiszta jelene. (Ezért nem is torzó a mozaik.) A csillogás, a káprázat a teljesség, az egész lehetséges maximuma. De mivel nem re-prezentáció, vagyis az ábrázolt nem adódott az ábrázoláson kívül, az előtt, az igazsága sem eldönthető. Ahogyan a tévedés volta sem. Ebből pedig egyszerre két dolog is következik. Egyrészt: sohasem egy felcsillanással lesz dolgunk. Hiszen tiszta jelen híján, hic et nunc híján – az abszolút pontot feltételező, kizáró rendszer híján – globalitás nélküli lokalitások sokaságához jutunk. A re-prezenciák, felcsillanások galacsinjához. Valamiféle „multiplicitás”-hoz [le multiple].183 Másrészt: ezek a felcsillanások, jelenlét-távollétek nem tévedések, nem látszatok,184 hanem az egészről, a teljességről alkotható lehetséges ismereteink maximuma.185 Benjamin – és Deleuze is – ezeket a re-prezenciákat, az egész felcsillanásait, képeit, ábrázolásait hívja monásznak.186 A mozaik darabkáit. A felcsillanások sokasága, galacsinja pedig monászok galacsinja. Monászok sokasága. A távollét, a jelenlét-távollét sokasága. Számtalan kis fény játéka, tánca, ritmusa, hulláma. 181 182 183 184 185 186 Popovics.indd 95 Benjamin: „A német szomorújáték eredete”, 221. Uo. (Somlyó Bálint fordításában „rövidülésben [vagyis egy meghatározott nézőpont adta perspektívából]”; vö. uő: Kerülő úton. Budapest, Kijárat, 2014. 16.) Deleuze: Le pli, 5. stb. (A „többszörös/sokszoros” [multiple] Deleuze egyik leggyakoribb fogalma.) A fenomenológia nyelvén nem fikciók, hanem fiktumok. Ez Deleuze és Leibniz számára is egyenesen a „percepció”-hoz köthető (uo. 113.; Gottfried Wilhelm Leibniz: „Monadológia”. In uő: Válogatott filozófiai írásai. Budapest, Európa, 1986. 309., 319., 365. Endreffy Zoltán fordítása). Husserl a monászt elsősorban a zártsága felől érti, s egyáltalán nem foglalkozik annak a képszerű voltával (Leibniz és Husserl deleuze-i összehasonlítását lásd Le pli, 143–145.). Leibniz és Deleuze is említi a monász „»reprezentáló«” [«représentant»] jellegét, de egyikük sem beszél „re-prezenciáról” (uo. 114.; Leibniz: „Monadológia”, 319.). Ahogyan Benjamin sem. Leibniz számára a re-prezencia túl sok lenne (lerombolná a legjobb világ kiválaszthatóságát), de a deleuze-i – és talán még a benjamini – barokkba, a plik multiplicitásába viszont nyugodtan beleférne. (A marini utópia – re-prezencia – és a barokk összefüggése számos ponton is nyilvánvaló, lásd például Marin Poussin-elemzéseit.) 2021.11.24. 17:14:21 96 II. AZ UTÓPIA De nagyon félreértjük a monászt, ha totalitásként értjük. A monász maga sem lehet abszolút totalitás. Sem Benjamin, sem Deleuze, de még Leibniz számára sem. Ugyanis a monász nemcsak egy belső, nemcsak egy „külső nélküli belső” [intérieur sans extérieur],187 de az egész pusztán részleges, perspektivikus, nézőponthoz kötött szemlélete és ábrázolása is. Az egész egy szelete, fragmentuma, mozaikdarabkája. A végesbe rosszul belesűrített végtelen.188 Leibniz jól ismert meghatározásával: „…ahogy egy és ugyanaz a város más és más látványt nyújt, ha más és más irányokból szemléljük, és a nézőpont változásával mintegy megsokszorozódik, ugyanígy az egyszerű szubsztanciák végtelen sokasága következtében megannyi különböző világegyetem van, amelyek azonban csak ugyanannak az egynek a távlati képei, az egyes monászok különböző nézőpontjaiból szemlélve.”189 Leibniz – és talán még Benjamin is – reménykedik abban, hogy a monadikus felcsillanások sokaságából, a különböző perspektívák sokaságából kirakható, összeállítható az egész, a teljesség, a totalitás. Reménykedik, hogy a különböző perspektivikus képekből összeáll az egész város képe. Sőt, ugyanaz a város áll össze. De ez egyikőjük számára sem bizonyítható kielégítően. Mert ehhez épp a monászok zártságát kellene megszüntetni. Ablakokat kellene vágni a monászokba. Jó nagy ablakokat.190 Avagy a mozaik darabkáit össze kellene olvasztani. Meg kellene szüntetni a fragmentumot. De akkor azok 187 188 189 190 Popovics.indd 96 Deleuze: Le pli, 39. Deleuze számára a monász nem egy tiszta belső, az nem pusztán ablaktalan (vö. Leibniz: „Monadológia”, 308.), sokkal inkább olyan, mint a „labirintus”, aminek bár van kijárata – ablaka –, de azt a bonyolultsága miatt nem találhatjuk meg soha (Deleuze: Le pli, 6.). Avagy olyan, mint a barokk templom, aminek a külső nélküli belsejéhez a belsőtől teljesen elszigetelődő homlokzat, „egy belső nélküli külső” is hozzátartozik (uo. 39.). Sőt, a barokk templom belsejébe is behatol a fény – hangsúlyozza Deleuze –, bár a fény forrását, az ablakot mégsem találhatjuk meg könnyedén, épp a tér bonyolultsága, labirintusszerűsége miatt (uo. 6–7.). A „pli” miatt. Azaz Deleuze értelmezésében a monásznak van ablaka, de csak egy „láthatatlan nyílás”-a [ouverture invisible], láthatatlan ablaka van (uo. 39.). A végesbe per definitionem nem férhet bele a végtelen. Ezért a monász mindig csak „homály”-osan [sombre] képes az egészet látni (uo. 114–115.; vö. Leibniz: „Monadológia”, 319.). Leibniz: „Monadológia”, 318. Bár mind Benjamin, mind Deleuze osztja a monász leibnizi részleges, perspektivikus felfogását, de ennek ellenére sem fogadják el a monász „egyszerű szubsztancia”ként való definiálását, vagy a monászok prestabilizált harmóniáját, ami Leibniz számára legalább annyira fontos, mint a perspektivikusság, vagyis az, hogy számtalan monász létezik. (Ehhez lásd még Leibniz: „Monadológia”, 307., 323.) Deleuze Leibniz-kritikáját lásd Le pli, 90–91., 93. stb. A Deleuze által emlegetett labirintus itt már kevés. Vagy ha nem akarjuk a monászok zártságát megbontani, kellene egy külső nézőpont, egy külső összehasonlító-válogató, mint Leibniznél Isten. A külső abszolútum „survol”-ja amennyire szükséges Leibniz számára, legalább annyira szükségtelen Benjamin és Deleuze számára (Le pli, 137.). 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 97 már nem is monászok lennének. Az nem is mozaik lenne. Vagyis az az egység, amiről Benjamin beszél, legfeljebb a galacsin egysége lehet. Egész nélküli egység. Totalitás nélkül. Globalitás nélkül.191 Egy város nélkül. Egy konkrét, reális, létező város helye nélkül. Hely nélkül. Jelen nélkül. „Lokalizálhatatlan”ul [illocalisable].192 Avagy ahhoz, hogy használni tudjuk a monász fogalmát – Deleuze kifejezésével –, valamiféle „neo-barokk” fogalmat kell belőle csinálnunk.193 El kell felejtenünk a legjobb monászt, a legjobb világot. Ahogyan el kell felejtenünk a körbejárt város azonosságát, univerzalitását, globalitását is. A szubsztanciák azonosságát is. Ahogyan az abszolútum azonosságát is. Eleve az azonosságot, az univerzalitást, a globalitást kell elfelejtenünk. Ha pedig mégis egységet szeretnénk, az üvegmozaik darabkáit, felcsillanásait, a monászokat galacsinként – globalitás nélkül – kell összegyűrnünk. Pliként.194 A monászok galacsinja, a felcsillanások galacsinja innentől pedig már nem lesz más, mint „szelek plije, vizeké, a tűzé” [plis des vents, des eaux, du feu] – írja Deleuze.195 Egy „folyékony” [fluide], „elasztikus” [élastique] „keménység/ tartósság (koherencia, kohézió)” [dureté (cohérence, cohésion)].196 A syrrhèse durée-je. „Az elágazó ösvények kertje”.197 Azaz meg kell elégednünk egy egész nélküli egységgel. A mégsem azonosság mégis egységével. A papírgalacsin szilárdságával. A „metamorfózis, avagy a »metasematizmus«” szilárdságával.198 A pli szilárdságával mint „repli”-vel.199 Az összegyűrt lapok vissza-gyűrődésével. Vissza-hajlásával. Az „inflexió”-val és az „inklúzió”-val.200 És persze a „repli” „déplie”-jével is.201 A hullám, a szél megemelkedésével s önmagára való visszafordulásával. A hullámok és a szél ritmusával, táncával. 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 Popovics.indd 97 Bár Deleuze több helyütt idézi Serres-t, de csak a Leibniz-könyvét, más szövegét nem említi. Deleuze számára is a borgesi „elágazó ösvények kertje” ennek a barokk térnek a modellje (uo. 83–84.). De Deleuze azt is elmagyarázza, hogy a monász miért nem említődik Borgesnél, hogy a leibnizi monász miért túl szűk Borges számára. Ahogyan Nietzsche és Mallarmé számára is (90–91.). Leibniz számára ugyanis még mindig léteznek „princípium”-ok, ahogy létezik a „legjobb” világ is, vagyis a véletlen, a „kockadobás” kizáratik – hangsúlyozza Deleuze. Nietzsche és Mallarmé jellemzésére Deleuze éppen ezért már a „neo-barokk”-ot használja (112.). Uo. 69. (Avagy „nem lokalizálható” [non localisable], 162.) Uo. 112. A „pli” nem csupán Deleuze, de Leibniz számára is fontos (vö. „Monadológia”, 319.). Deleuze: Le pli, 9. Uo. 8. Uo. 83. Uo. 13., 155. Uo. 6. Uo. 55. Uo. 13. A francia „déplier” széthajtást jelent. Deleuze számára a pli nemcsak „vissza/hajtás” [replie], de „széthajt”-ás [déplie] is. (Míg a „repli” létezik főnévként, a „dépli” nem, helyette „dépliage”-t mondanak.) 2021.11.24. 17:14:21 98 II. AZ UTÓPIA Az üvegmozaik darabja, a töredék, a monász mindössze egyetlen fénysugár begyűjtése, megtörése, visszaverődése. Egyetlen felcsillanás. Egyetlen lokalitás. Vagyis Leibniz hasonlatát követve a mozaik, a fragmentum sohasem adja ki az egész képét, a totalitást. A globálist. Nem a város „panoráma”-szerű látványa.202 Nem annak a tapasztalata, aki távolról szemléli az egészet, hanem azé, aki közel megy hozzá, aki a házak közül veszi szemügyre a várost. Mintegy belülről. A „flâneur” tapasztalata ez. Azé a „kószáló”-é, aki sohasem láthatja egyben az egészet. Aki mindig csak mozaikokat lát, töredékeket, olyan monászokat, melyekben az egész távoli visszfénye csillanhat fel csupán.203 De Marin számára a panoramikus városkép még csak nem is egy távoli magaslatról szemlélt átlátása az egésznek, sokkal inkább az a kép, ami sohasem látható egy nézőpontból.204 Olyan látvány, amit egyszerre sohasem láthatunk. Különböző perspektívájú képek egymásra montírozása. „Montázs”.205 Valamiféle lehetetlen kép. Épp ezért – Marin számára – „utópikus”.206 Szó szerint „hely nélküli” [sans lieu]. Közös hely nélküli. Egy közös, globális hely nélküli. Ezáltal pedig tényleg a kószáló tapasztalatához közelít.207 A flâneur a különböző perspektívájú töredékeket, mozaikdarabokat, monászokat, a „megannyi különböző világegyetem” terét a kószálás idejében egységesíti. Egységesíti, 202 203 204 205 206 207 Popovics.indd 98 Benjamin legtöbbször máshogy érti a panorámát, mint Marin. Úgy érti, mint Husserl. Elsősorban körképként. Mely a keret eltüntetésével a tökéletes illúziót igyekszik megvalósítani (Walter Benjamin: Das Passagen-Werk. Gesammelte Schriften. V. 1–2. Frankfurt, Suhrkamp, 1991. Q 1a,1–1a,5, 2a,1, 4a,2, 656–657., 660., 665.; HUA XXIII, § 19.). A Passagen-Werk pedig a panoráma továbbfejlesztését, még tökéletesebb illúziót keltő válfaját nevezi Daguerre nyomán „diorámá”-nak (uo. Q 2,3–2,7, 3a,1–3a,3., 4,2, 4a,4, 659–660., 662–665.). A benjamini panoráma részletes elemzését lásd Somlyó Bálint: „A vászon két oldala”. In Gács Anna et al. (szerk.): Emlékkerti kőoroszlán. Írások György Péter 60. születésnapjára. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2014. Leibniz város-hasonlata a monászról oly könnyedén érthető a kószáló tapasztalatának, hogy például Holz Benjaminról szóló könyvében ennek a hasonlatnak a kapcsán már egy „vándor”-ról beszél, miközben Leibniz nem is nevezi meg, hogy ki látja így a várost – mint erre Somlyó Bálint felhívja a figyelmünket (Kerülő úton, 15–16.). A passage, a „tükör”, az „üveg” és a csillogás is összefügg (lásd Benjamin: Das Passagen-Werk, R). A panoráma-fotó szintén több kép összeillesztéséből jön létre, s erről Benjamin is hosszasan beszél, lásd Walter Benjamin: „Párizs, a XIX. század fővárosa”. In uő: Kommentár és prófécia. Budapest, Gondolat, 1969. 79– 81. Széll Jenő fordítása. A „montázs” Benjamin számára is kiemelkedő jelentőséggel bír, lásd pl. „Párizs, a XIX. század fővárosa”, 81.; ill. „Passzázsok”. In uő: „A szirének hallgatása”. Válogatott írások. Budapest, Osiris, 2001. 205., 224. Szabó Csaba fordítása. Louis Marin: „Le portrait de la ville dans ses utopiques”. In uő: Utopiques. Jeux d’espaces. Paris, Minuit, 1973. 257–290.; valamint „A reprezentáció kerete és néhány alakzata”. In Házas Nikoletta – Z. Varga Zoltán (szerk.): Változó művészetfogalom. Kortárs frankofón művészetelméletek. Budapest, Kijárat, 2001. Z. Varga Zoltán fordítása. A kószálás és az „utópia”, a kószálás és a „panoráma” – egy nem pusztán körképszerű, látszatszerű panoráma – Benjamin számára is több helyen összekapcsolódik („Párizs, a XIX. század fővárosa”, 77–80.; Das Passagen-Werk, Q 2,2, 4,2, 659., 664.). 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 99 de mégsem egyesíti. A város térbeli panorámája helyett egy idő-panorámát hoz létre.208 Tér-idő panorámát. Tér és idő hely nélküli – közös – helyét. De míg a panorámakép aprólékosan összedolgozza a különböző perspektívájú, ténylegesen soha együtt nem tapasztalható látványokat, addig a kószálót épp az átjáróban való tartózkodás jellemzi.209 Nem elfedi, inkább kihangsúlyozza az egésszé, eggyé soha össze nem álló, u-topikus, a-topikus tér-idő panoráma töredék voltát. Hely nélküliségét. Egész nélküliségét. Egész nélküli egységét. A flâneur mindig a passage-ban tartózkodik.210 A különböző belsők, az intérieur-ök között. Terek és helyek között. A mozaik fugáiban. Az intervallum tér-idő közében. Az üvegmozaik felcsillanásai között. A galacsin lapjai között: „A passzázsok – írja Benjamin – üveggel borított, márvánnyal fedett átjáróudvarok, egész háztömböket szelnek át (…). S ebben a világban érzi otthon magát a kószáló (…). A passzázs valami közbenső az utca és az enteriőr között.”211 Vagyis a passage-t egyfajta globalitás nélküli lokalitás jellemzi. Több lokális hely – üzlet, kirakat, intérieur – globalitás nélküli, egész nélküli át-járása. A nagy közös rend, rendszer egésze nélkül. U-topikusan, a-krónikusan. Éppen ezért Benjamin értelmezésében a passzázs hanyatlását a modern áruház hozza el.212 Az, amikor az eddigi fragmentált kis üzleteket, mozaikokat egy nagy egészbe illesztik. Ezáltal pedig elvész a kószálás köztes tere. A passage. A flâneur pedig visszaszorul az áruházba. Egy intérieur-be. Vagyis megszűnik a több belső közötti átjárás utópiája. Marad az egy azonos rend totalizált egésze. A galacsin eltűnik. Egyetlen sima lap marad helyette. Egyetlen tér. A tér egésze. Amit már nem gyűr össze, nem hat át, nem jár át az idő. Azaz Benjamin számára a kószáló – a kószálás passage-aiban – a monászok között tartózkodik. Idő és tér között. A távollétben. Ott, ahol Leibniz számára vajmi kevéssé tartózkodhatna. Abban a passage-absence-ban, ami bár ugrik, de az ugrása kimerevített ugrás csupán. Nem ér át sohasem. Ha átérne, globalizálna. Totalitást, egészet adna. A kószáló sohasem érkezik meg. Nincs célja. 208 209 210 211 212 Popovics.indd 99 A kószálás és az időnek egy nem lineáris, térszerű, akár panoramikus tapasztalata nagyon szorosan összefügg, vö. Benjamin: „Passzázsok”, 216–218., 221–222., 226–227. Ezen a tér-időbeliségen alapuló történelem és művészettörténet részletes kifejtését lásd Georges Didi-Huberman: Devant le temps. Histoire de l’art et anachronisme des images. Paris, Minuit, 2000. Amit Benjamin „küszöbtapasztalat”-nak nevez („Passzázsok”, 246., 241.). Benjamin számára épp a „passzázs” az, ahol létrejöhet a kószálás utópiája és panorámája („Párizs, a XIX. század fővárosa”, 77–81., 87.; Das Passagen-Werk, Q 1a,8, 658.). Walter Benjamin: „A kószáló”. In uő: Angelus Novus, 852. Bence György fordítása. (A passage-nak ez a meghatározása máshol is visszatér, lásd „Passzázsok”, 208.) Benjamin: „A kószáló”, 874. 2021.11.24. 17:14:21 100 II. AZ UTÓPIA Ha célhoz érne, ha megállapodna, egyetlen áruházban találná magát. Vagyis Benjamin mintegy egyetért Deleuze-zel abban, hogy a monászoknak van ablaka, de ez az ablak nem ki-visz, hanem vissza-fordít: az ugrása egy szaltó. (Sőt, igazából vissza sem visz, de legalábbis nem ugyanoda visz vissza.) Az átjáró a Deleuze által leírt labirintus, az ablaktalan ablak.213 Maga a pli. A passage pli. Egy „repli”. Visszahajlás. De olyan visszahajlás, mely széthajtás, „déplie” is. (Hisz a repli nem is ugyanoda hajlik vissza.) Vagyis a passage-absence egy pli. A passage-absence survivance-a pedig a repli. De csak úgy és annyiban, amennyiben ez a hajtás, gyűrés, ez a vissza-hajlás sohasem lesz szét-hajtás, de-pli nélkül.214 Szét-hajtás nélkül nincs visszahajtás sem. Nincs össze-gyűrés sem. Galacsin sem. Széttárt kezek nélkül nincs ölelés sem. A re-pli és a de-pli ritmusa ez. A hullám, a szél ritmusa. A kőszobor lyukai, átjárói között. Átutazóban [de passage]. Leibniz alapján „inkomposszibilis”-nak [incompossible] nevezhetjük azt a viszonyt, ami a monászok között van – írja Deleuze.215 Ami a pli-galacsin lapjai között van. Ez az „inkomposszibilis” viszony – hangsúlyozza – „egy differencia, nem negáció”.216 Ez az inkomposszibilis viszony pedig maga a passage. A távollét átjárója. Az ugrás. A sem-sem, az is-is ugrása. Az ugrás présence és absence között. Az itt és az ott között. A re-prezenciák között. Az én és a másik között is. Számos monász, számtalan világ között. Tér-idő-kép-nyelv-másik között is. Az értelem ugrása. A „metasematikus” ugrás. Egy Riemann-felületen. Az „elágazó ösvények kertje”-i közötti „inkomposszibilis” viszony – mondja Deleuze.217 A sohasem ugyanonnan ugyanoda vezető út, a sohasem ugyanott vájódó lyuk. Az az út, mely nem egy totalitás lapján visz innen oda, onnan ide. Nem egy térképlapon. Hanem lapok között. Világok között. Monadikus világok között. Inkomposszibilis lapok között. Ezáltal pedig nemcsak meggyűri, összevissza tűri, keresztbe-kasul hajtogatja a globalitás egy azonos lapját, de számtalan lappá pluralizálja. Galacsinná változtatja. A galacsin lapjai – monászai – közötti inkomposszibilis viszony a passage. A passage bolyongása, kószálása egy „sans présent”, „sans lieu” u-topikus, a-krónikus tér-idejében. A jelen – hely nélküli – helyén előálló differenciációban. A keresztintencionalitás 213 214 215 216 217 Popovics.indd 100 A „láthatatlan nyílás”-a [ouverture invisible] (Deleuze: Le pli, 39.). Benjamin maga is ragaszkodik ahhoz, hogy a passage-nak van ablaka. De ezek az ablakok befelé nyílnak: „a passzázs is ablaktalan ház. A rá nyíló ablakok olyanok, mint a lodzsák, amelyekből a belsejébe tekinthetünk, kifelé azonban nem” – írja (Das Passagen-Werk, Q 2a,7, 661., Somlyó Bálint fordítása). Miközben ez a szét-hajtás – épp a repli miatt – sohasem lehet ki-hajtás, kihajtogatás, s végképp nem lehet kisimítás. A galacsin szétbontása. Deleuze: Le pli, 79. Marin ezt nevezi „non-koincidenciá”-nak [non-coïncidence] (Utopiques, 295.). Deleuze: Le pli, 80. Uo. 83. 2021.11.24. 17:14:21 2. PASSAGE (SERRES, BENJAMIN) 101 lyukában. A „korrelatív konstitúció” lyukában. A közös – globális, totális – világ (tér és idő) hűlt helyén. A globalitás nélküli lokalitásokban. Monászok, világok, rendek, síkok között. Ide-oda gyűrődve. A távollét ugrabugrálását követve. A szél iránytalan irányát követve. Syrrhèse-ként. Cikcakkban. Vagyis azt láthatjuk, hogy Deleuze maga sem elégszik meg a plivel. Hogy a plit galacsinná gyűri. Az inkomposszibilitás galacsinjává. A differenciáció galacsinjává. Ahol a flâneur sétája, gesztusa – de passage – maga a gyűrés. A pli. A szél gesztusa. Az absence-é. Riemann és Cuj Pen mozdulata. A szél, a hullám mozdulata. A szél és a hullámok táncának ritmusa. Ennek az inkomposszibilis absence-passage-plinek a szilárdságát, a survivance-t pedig épp a multiplicitása adja. Maga a galacsin adja. Pontosabban a galacsin labirintusszerűsége adja.218 Az, hogy út nem vezet ki belőle. Soha, semmikor. Belőle út legfeljebb más labirintusokba vezet. Át. Ami még az is lehet, hogy ugyanaz a labirintus – innen a szilárdság. Csakhogy sohasem tudjuk meg, hogy egy másik labirintusban, kertben, lapon vagyunk-e, mert ehhez az egész rendet át kellene látnunk – innen is a szilárdsága. Az eltévedés szilárdsága ez. Az a durée, dureté, hogy nincs – abszolút – külső. Csak külsőbelső, belső-külső. Csak pli. Csak repli, déplie. Két-élű labrüsz. Troisième. Neutralitás. Az át-lépés helyett csak a tovább-lépés. A továbblépés szilárdsága ez. A lépés, a pas szilárdsága. Az át „nem” [pas] mégis „lépés” [pas] szilárdsága. A „le pas au-delà” (Blanchot). A pas au-delà passage-a. Arrafelé. Meg arrafelé is. Más felé is. A másik felé is. Feléd is. Az értelem galacsinjában, sematikus, sőt metasematikus galacsinjában. Negentropikusan. Átutazóban. De passage à toi. A passage nem hoz létre egészet. A teret – még mielőtt egésszé válhatna – az időbe fordítja át. Az időt – mielőtt egésszé válna – vissza, a térbe. De közben ez a tér-idő képi montázzsá lesz. Avagy nyelvi történetté: itt jártam, majd odamentem – hangzik a beszámoló. A récit. A flâneur útja nem üzletek között visz. A passage nem üveggel fedett átjáróudvar. A flâneur passage-a tér-idő-kép-nyelv átjárója. Montázsa. Récit-je. Csakhogy ez a tér-idő-kép-nyelv az alteritás kalandja is. Azé a másságé, azé a távollété, mely újra és újra jelentkezik. Újra és újra felüti a fejét, feltámad. S felfüggeszti a teret. Majd felfüggeszti az időt. S a képet, a nyelvet is. Nem hagyja teljessé, egésszé válni. Épp azáltal nem hagyja egésszé válni, hogy átfordítja valami másba. Azáltal, hogy meggyűri. Összegyűri. Belegyűr valami idegent. A térbe az időt, az időbe a teret, s képet, a nyelvet stb. Azáltal, hogy létrehozza a pli-galacsint. A passageabsence-pli-galacsint. Ez a mozgás, ugrás pedig – az egyik lapról a másikba, 218 Popovics.indd 101 A „passzázs” és a „labirintus” Benjamin számára is összefügg („A kószáló”, 874.). 2021.11.24. 17:14:21 102 II. AZ UTÓPIA majd vissza, a kimerevített ugrás – az afázia mozgása. Mind Merleau-Ponty, mind Foucault számára. Az afázia a galacsin mozgása. A pli mozdulata. A távollét ugrása. Az az absence, mely együtt teszi lehetővé és függeszti fel a teret, az időt, a képet, a nyelvet és a másikat. Együtt, mégsem egyszerre. Együtt, mégsem azonnal. Együtt, mégsem ugyanott. Ez az együtt, mégsem… a passage. Az afázia. A passage-absence-pli galacsinja. Az afázia galacsinja. Labirintusa. Utópia-labirintus. 3. Az afázia (Foucault) AFÁZIA, UTÓPIA ÉS HETEROTÓPIA Foucault A szavak és a dolgok bevezetésében leírja, hogy az „afáziás” nem tudja megnyugtató módon szétválogatni az elé tett „színes fonalgombolyagok”-at [écheveaux de laines multicolores].219 Azaz az afázia a csoportosítás, a klasszifikáció problémássága. A rend problémássága. Bár az afáziás beteg képes csoportokat alkotni a gombolyagokból, de nem képes ezeket a csoportokat megtartani. Fenn-tartani [soutenir]. Ragaszkodni egy klasszifikációs szemponthoz. Vagyis az afázia nem a rend hiánya, épp hogy a túl sok rend. A túl sok rend paralelitása. A nem afáziás ember eldöntené, hogy mi alapján válogatja szét a gombolyagokat: szín, anyag, forma, tapintás stb. szerint. Lenne egy csoportosítási szempontja, amit követ. De az afáziás nem így tesz. Elkezd árnyalatok alapján csoportosítani, különválasztja „a legvilágosabbakat” [les plus claires], majd ahelyett, hogy a sötétebbekkel folytatná, kiválogatja a „vörösöket”, de ezt sem viszi végig, mert utána a „bolyhosakat” [laineuse] választja ki, majd a „gombolyag” [en boule] formájúakat, és így tovább. Nem ragaszkodik ugyanahhoz a rendhez, számtalan rend között ugrál párhuzamosan. „Ezek a csoportok – írja Foucault – alighogy felvázolódnak, máris fölbomlanak, mert az azokat fenntartó azonosság síkja bármennyire is szűk, ahhoz mégis túl tág, hogy ne legyen instabil.”220 És mindez a „végtelenségig” folytatódik – teszi hozzá. Az „azonosságok” [identités] és „hasonlóságok” [similitudes] tánca, „elválaszt”-ása és „lerombol”-ása egyre elkeseredettebb ütemben fo219 220 Popovics.indd 102 Michel Foucault: A szavak és a dolgok. Budapest, Osiris, 2000. Romhányi Török Gábor fordítása (a fordítást számos helyen módosítottam, ezeket külön nem jelzem); Les mots et les choses. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1966. 12/10. Uo. [Mais à peine esquissés, tous les groupements se défont, car la plage d’identité qui les soutient, aussi étroite qu’elle soit, est encore trop étendue pour n’être pas instable.] 2021.11.24. 17:14:21 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 103 lyik tovább, egészen a kétségbeesés határáig. Szó szerint a bőség zavara ez. A távollét bőségének tánca. A szél tánca a parton [plage]. A hullámoké. Mely ugyanazzal a mozdulattal hozza létre és mossa el a formákat a fövenyen.221 A homokban. Az afázia nem hoz létre egészet. Az egyik rendet, az egyik csoportosítási szempontot, elvet – még mielőtt az egésszé válna – egy másikba fordítja át. Az árnyalatokat színekké, tapintássá, formákká fordítja át, és így tovább. Egyiket a másikká. „Instabil” módon. Létrehozza az árnyalat-szín-tapintásformák „átjáró”-ját [passage].222 Az árnyalat-szín-tapintás-formák galacsinját. A különböző rendek közötti flâneurt. Azaz a tér-idő-kép-nyelv átjárója maga is az afázia passage-a. A tér-idő-kép-nyelv galacsin az afázia galacsinja. A keresztbe-kasul intencionalitás maga az afázia kalandja. Az alteritás kalandja. A távollété. Vagyis az afázia félig készült csoportjai között a távollét szele fúj. Az az absence, mely újra és újra felüti a fejét. Feltámad. Nem hagyja teljessé, egésszé válni az „azonosság síkjá”-t. Papírlapját. Épp azáltal nem hagyja, hogy át-fordítja valami másba. Azáltal, hogy meggyűri. Összegyűri. Belegyűr valami idegent. Maga az afázia az, ami az időbe a teret, a képet, a nyelvet belegyűri. Az afázia az, ami az időt a térrel, a képpel és a nyelvvel függeszti fel. „Neutralizálja.”223 Az afázia az, ami létrehozza a plit. A pli-galacsint. Vagyis a passage-absencepli-galacsin az afázia galacsinja. A mozgás, az ugrás pedig – az egyik lapról a másikra és vissza, a kimerevített ugrás – valójában az afázia ugrása. Az afázia ugrása, mely a távollét ugrása. Azé az absence-é, mely együtt teszi lehetővé és függeszti fel a tér, az idő, a kép, a nyelv és az alteritás síkját. Együtt, mégsem egyszerre, mégsem azonnal, mégsem ugyanott. Ez az együtt, mégsem… az afázia maga. Az afázia-passage. A passage-absence-pli-afázia. Az afázia mint galacsin. Mint labirintus. Az afázia mint az elágazó ösvények kertje.224 Riemann-felülete. Mint lyukas kőszobor a parton. A távollét ezer kis lyukával, átjárójával keresztbe-kasul átjárva. Kő-galacsinná tűrve, gyűrve. Utópia-galacsinná. Ugyanakkor Foucault azt is kiemeli, hogy az „afázia” [aphasie] egyfajta „utópia” [utopie], avagy „atópia” [atopie] is.225 Ahhoz ugyanis, hogy bármilyen csoportosítás egész legyen – ne afáziás legyen –, egy centrumhoz, egy elvhez, egy csoportosítási szemponthoz kellene ragaszkodnia. Ez a „közös hely” [lieu 221 222 223 224 225 Popovics.indd 103 Ehhez lásd a könyv híres záró sorát: „…úgy elmosódik, mint a tengerparti homokba rajzolt arc.” […s’effacerait, comme à la limite de la mer un visage de sable.] (Uo. 431/398.) Uo. 13/11. Uo. 14/12. Foucault megfogalmazásában: „összeszövődő/összegubancolódó ösvények” [chemins enchevêtres] – mondja épp Borges kapcsán (uo. 13/10.). Uo. 12/10. 2021.11.24. 17:14:21 104 II. AZ UTÓPIA commun], ez a „közös tér” [espace commun] a feltétele minden klasszifikációnak, rendnek, rendszernek.226 A „dolgok szomszédsága” [voisinage des choses] épp azáltal áll elő – írja Foucault –, azáltal lehetnek egyáltalán szomszédos csoportjaink, rubrikáink, mert egy azonos szempont, elvárás, nézőpont, cél stb. felől csoportosítjuk őket. Azáltal, hogy ugyanabba a rendbe kényszerítjük, passzírozzuk bele a jelenségeket. Egy síkra lapítjuk őket. Azáltal, hogy egyetlen univerzális rendet hozunk létre. Egy globális rendszert.227 Ez még akkor is így van, ha a rendszerezés szempontja olyannyira önkényes, mint a fonalak árnyalatai, színei, vagy épp a bolyhossága, gombolyagszerűsége stb. Vagyis az afázia azért u- és a-topikus, mert felfüggeszti az egy azonos pont, az egy közös hely, a közös, azonos tér bizonyosságát. A centrum azonosságát.228 A punktum totalitását. A hic et nunc globalitását. Ezáltal pedig létrejön a „sans”, avagy „non-lieu”.229 A „pas de lieu”.230 Létrejön az utópia. Azaz az afázia maga az u/atópia, a sans lieu, a sans présent instabilitása, mozgása, forgása, tánca. Ugrása. A térnek és az időnek a globalitás, a totalitás síkjából való kimozdítása, az „azonosság síkjának”, papírlapjának meggyűrése. Megygyűrése keresztben. Sőt megsokszorozódása. Sok, számos, számtalan rendsík, lap előállása és összegyűrődése: „összeszövődés”-e/„összegubancolódás”-a [enchevêtrement] – írja Foucault is.231 A galacsin. Számomra nagyon is úgy tűnik, hogy Foucault nem ok nélkül rak „fonalgombolyagok”-at [écheveaux de laines] az afáziás elé. (Nyilván bármilyen különböző színű, anyagú, formájú tárgyakkal eljátszható lenne ugyanez.232) A fonalgombolyag a galacsin Foucaultnál. Az afázia gombolyag-, avagy galacsinszerű. Ahogyan az u/atópia is gombolyag- és galacsinszerű. Számtalan rend, sor, sorozat [série] összegubancolódása, összegyűrődése. Egy közös hely, egy azonos rend nélkül. Globalitás 226 227 228 229 230 231 232 Popovics.indd 104 Uo. 10/8., 13/10. Az, hogy így lehet csak, avagy hogy így kell rendszerezni – egy szempont alapján –, egyáltalán nem evidencia. Foucault A szavak és a dolgokban épp ennek a 17. századtól evidenciává váló európai rendszerfogalomnak az eredetét, történetét, archeológiáját szeretné bemutatni. Ezért kell neki az afázia és az utópia. Csak ezért. Ahol már nincs egy „centrális” [centré], „univerzális szabály” [règle universel] – írja Serres (Le Passage…, 35.). A „hely nélküli”-t [sans lieu] az Eltérő terekben használja (Michel Foucault: „Eltérő terek”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Tanulmányok, előadások, beszélgetések. Debrecen, Latin Betűk, 1999. 149–151., 155. Sutyák Tibor fordítása), míg A szavak és a dolgokban „nem-hely”-et [non-lieu] mond (11/8.). Foucault: A szavak és a dolgok, 12/9. Uo. Amit Foucault leír, nem standard afázia-teszt. Leginkább az ún. Token Testre hasonlít, mely alapesetben két különböző formát és méretet, valamint négy különböző színt variáló síkidomokból épül fel. De ennek is több változata létezik. Foucault gombolyagai azért sem képezhetik valós pszichológiai teszt alapjait, mert azok nem egységesíthetők. A gombolyag épp a véletlenszerűsége miatt nem standardizálható. 2021.11.24. 17:14:21 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 105 nélkül. Az afázia összegubancolódott fonalgombolyagja maga a passage-absencepli-galacsin. Az utópia-galacsin. Foucault számára – ugyanúgy, mint Benjamin számára – a töredék kitüntetetten fontos. Az utópia, az afázia valójában „fragmentumok”-at [fragments] hoz létre.233 Olyan töredékeket, melyek – az üvegmozaik darabjaihoz hasonlóan – „számos lehetséges rend”-et [grand nombre d’ordres possibles] „csillantanak fel” [fait scintiller]. Azaz a hic et nunc – hely nélküli – helyén előálló differenciáció u-topikus multiplicitása és pluralitása, összegubancolódása felcsillanások gombolyagját, galacsinját hozza létre. Az egymást nem kizáró lehetséges rendek monadikus sokaságát. (Ahol persze már legjobb rend sincs.234) Létrejön a Foucault és Marin által is emlegetett „heterotópiák” [hétérotopies] „heteroklitikus” [hétéroclite] sokasága.235 Utópiák heterotopikus, heteroklitikus „enchevêtrement”-ja jön létre. A galacsin – a gombolyag – ilyen heterotopikus, sőt heterokrónikus összegubancolódás, összegyűrődés. Nem pusztán egy rendsík meggyűrése, nem pusztán egy rend-szál, sor összekuszálása, hanem számtalan rend-lap, számtalan fonal összegyűrése, összegubancolódása. Amikor már azt sem tudjuk biztosan, hány lap is van a papírgalacsinban, hány szál, hány fonal is van az összegubancolódott gombolyagban. A lapok, a fonalak „viszony nélküli” [sans rapport] szomszédsága ez.236 Ahol „sohasem határozható meg” az az „egész” [ensemble], ami „egyesíti” [réunit] ezeket a lapokat, fonalakat, szálakat – mondja Foucault.237 A galacsin lapjai, a fonalgombolyag szálai közötti hely nélküli, egész nélküli afáziás kapcsolat maga az u-tópia. Sőt az u-tópia hetero-tópiája. Nem pusztán a hely nélküli, a közös hely nélküli, de a „sans lieu”, a sans „lieu commun” pluralitása is. Deleuze – és Leibniz – kifejezésével a lapok, a szálak közötti „inkomposszibilis” kapcsolat ez.238 Sőt 233 234 235 236 237 238 Popovics.indd 105 Uo. 11/9. Az afáziás beteg épp az, aki már nem pusztán „a lehető világok legjobbiká”-t nem tudja kiválasztani, de egyáltalán nem tud választani. Még ideiglenesen sem. Még egy időre sem. Uo. 12/9. Foucault máshol már „heterokróniák”-ról [hétérochronies] is beszélni fog („Eltérő terek”, 152.)! A heteroklitikusság nem pusztán különbözőséget, sokféleséget jelent, de a görög klinein miatt, a hajlít miatt elhajlást, eltérést, a szabályostól való eltérést is – amivel pedig sokkal inkább megidézi a gombolyagot, a galacsint, mint a heterotópia. A gombolyag gubancait, a galacsin gyűrődéseit mint elhajlást. Marin csak „heterotópiák”-ról beszél (Utopiques, 161., 334.), esetleg „topoi”-ról (24.). Foucault: A szavak és a dolgok, 10/8. Deleuze szintén használja a „sans rapport” kifejezést (Le pli, 62., 65.), valamint a „«non-rapport»”-tot is – ez utóbbit Blanchot nyomán (59.). (Ehhez lásd még Lévinas „viszony nélküli viszony” [rapport sans rapport] fogalmát is.) Foucault: A szavak és a dolgok, 11/8. Waldenfels Merleau-Ponty kapcsán szintén emlegeti az „inkomposszibilitás”-t, sőt az „utópiá”-t, az „atópiá”-t és a „heterotópiá”-t is (Bernhard Waldenfels: „A lét szétrobbanása”. In Bacsó [szerk.]: Kép, fenomén, valóság, 183., 185., 187., 189. Pálfalusi Zsolt fordítása). Ezt pedig egy „aszinkron” „szimultaneitás”-ként írja le (185.). 2021.11.24. 17:14:21 106 II. AZ UTÓPIA az inkomposszibilitások „multiplicitás”-a is. Marin fogalmával egy „non-koincidencia” [non-coïncidence], avagy egy „non-kongruencia” [non-congruence].239 Sőt, ezeknek a non-koincidenciáknak a „sokszoros” [plurielle] „szóródás”-a [dispersion].240 Az, amit Serres globalitás nélküli lokalitásnak, számtalan lokalitás „konfluenciá”-jának nevez. „Syrrhèse”-nek. De bármennyire is romboló az afázia, még az afáziában sem azonnal és egyszerre áll elő az összes lehetséges – egymást felfüggesztő – rend. Ha igen rövid ideig is, de még az afáziában is vannak csoportok, rendek, lapok és szálak. Vagyis azt kell mondanunk, hogy – paradox módon – minden afázia stabilitást is ad. Minden galacsin, gombolyag szilárd is. Csakhogy az afáziás beteg számára sokkal rövidebb a durée. Sokkal kisebb a dureté. Erősebb a szél, felfokozódottabb a tánc. Foucault egyszerre két dolgot is állít, vagy pontosabban inkább kerülgeti, hogy állítson. Egyrészt szüksége van az afáziára, mert egyedül ez képes megbontani a rendfogalmainkat. Ez képes magyarázni a passage-t, avagy – ahogy ő nevezi Bataille nyomán – a „transzgresszió”-t.241 Az ugrást, az átmenetet az egyik episztéméből a másikba. Egyedül ez képes az összes rendet felfüggeszteni, azaz nem eredendőnek, nem magától értetődőnek tekinteni, vagyis történetiesíteni. Csakhogy közben Foucault távolságot is tart az afáziától. Távolságot is kell tartania. Hiszen nem pusztán a passage-zsal, a transzgresszióval van dolga, de egy valamettől valameddig fennálló „azonosság síkjá”-nak ki-tartásával, tartamával, leírásával és kibontásával is. Szüksége is van rá, de mégsem engedheti szabadon. Amivel Foucault itt küzd (és mindannyiunknak meg kell küzdenie, s az afáziás beteg is ezzel küzd): a távollét. A távollét kettőssége. Az absence romboló, de egyben építő karaktere is. Az afázia mint beszédképtelenség, és mint a beszéd lehetősége. A távollét mint vihar s mint szellő. A távollét meghatározatlan lélegzése, ritmusa ez. Mely úgy gyűr össze, hogy meg is szilárdít. Úgy rombol, hogy épít. A galacsin, a gombolyag a rombolás-építés. Az instabilitás stabilitása. A bizonytalanság szilárdsága. Az a távollét, az a dehors,242 mely együtt teszi lehetővé és függeszti fel mind a kategóriáinkat, mind a nyelvünket, a beszédet. 239 240 241 242 Popovics.indd 106 Marin: Utopiques, 206., 295., 10. A „non-kongruenciá”-t pedig „helyek sokasága”-ként [pluralité de lieux] mutatja be Marin (257.). Uo. 9–10. Éppen ezért „többszörös terek”-ről [espace multiples] beszél Marin (10.). Foucault: A szavak és a dolgok, 10/8. Marin maga is gyakran emlegeti a „transzgresszió”-t (Utopiques, 109–111., 113., 304.). Foucault közvetlenül keveset beszél az absence-ról, helyette inkább a „kívül/kívülség” [dehors] kifejezést használja. Így például számára az „utópia” és a „heterotópia” is „a kívülség tere” [espace du dehors] („Eltérő terek”, 149.). S bár távollétről nem, „üres tér”-ről [espace vide] igenis beszél már A szavak és a dolgok bevezetésében is (10/8.), sőt a „távollévő” [absent] az utópia kapcsán az Eltérő terekben is feltűnik (150. – a magyar fordítás hiányzóként adja vissza). A szavak és a dolgok- 2021.11.24. 17:14:21 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 107 Az az utópia és heterotópia, sőt „utópiák” és „heterotópiák”, melyek – írja Foucault – „megengedik a fabulákat és a beszédet” [permettent les fables et les discours], de egyben „kiszárítják a mondandót, önmagánál tartják a szavakat, a gyökerénél kontesztálnak minden lehetséges grammatikát” [dessèchent les propos, arrêtent les mots sur eux-mêmes, contestent, dès racine, toute possibilité de grammaire].243 A távollét ritmusa, tánca ez – maga az afázia –, mely ugyanazzal a gesztussal épít és rombol. Öntözi meg és szárítja ki a kategóriáinkat, a szavainkat, a rendet és a beszédet. A távollét szele, mely éltető esőt és pusztító vihart is hozhat. Az az összegyűrés, az összegubancolás, mely széttördel, összezavar, mégis összetart. Az absence színe és visszája. A fonalgombolyagok mellett Foucault másik fontos példája az afáziára, az utópiára Borges „kínai enciklopédiá”-ja, melyben a következő klasszifikációt találhatjuk: „»…a) a Császár tulajdonai, b) bebalzsamozottak, c) szelídek, d) szopós malacok, e) szirének, f) mesebeliek, g) szabadon engedett kutyák, h) a jelen klasszifikációban foglaltak, i) amelyek úgy rángatóznak, mintha megvesztek volna, j) megszámlálhatatlanok, k) nagyon finom teveszőr ecsettel festettek, l) stb., m) éppen most törték össze a korsót, n) melyek nagyon távolról légynek tűnnek.«”244 Borges kínai állattana a par excellence afáziás klasszifikáció. Ahol a csoportosítás szempontja, elve, centruma kategóriáról kategóriára változik. Mintegy „decentrál”-ódik.245 Ugrál. Szinte annyi klasszifikáció gyűrődik itt egymásra, egymásba, ahány rubrikánk van. A tulajdon, a tartósítás módja, a szelídség-vadság, az életkor, a szirénség stb. galacsinja ez. Az elágazó ösvények klasszifikáció-kertjeinek fonalgombolyagja. Foucault számára ezt a „csodálatos” taxonómiát „lehetetlen elgondolni”, és lehetetlenné teszi a beszédet is.246 Teljesen összezavarja az „Azonos” [Même] és a „Más” [Autre] 243 244 245 246 Popovics.indd 107 ban pedig majd kicsivel később, a reprezentáció bemutatásakor lesz először szó a „távollét”-ről [absence] (33/31.). Uo. 12/9–10. Blanchot „kontesztáció”-fogalma [contestation] nemcsak Foucault-nál, de Marinnél is gyakran szerepel (Utopiques, 109., 113.). Foucault ezt a sem nem beszédet, sem nem csendet pedig – szintén Blanchot nyomán – „mormolás”-nak [murmure] fogja nevezni. A „murmure” az afázia beszédképtelensége, ami mégis a beszéd lehetősége is. A távollét beszéde. Foucault: A szavak és a dolgok, 9/7. (Vö. Jorge Luis Borges: „A John Wilkins-féle analitikus nyelv”. In uő: Az idő újabb cáfolata. Válogatott esszék. Budapest, Gondolat, 1987. 206. Scholz László fordítása.) A „decentrálás”-t Foucault nem, de Blanchot használja (talán Derrida is tőle veszi). Uo. A „afáziá”-t Didi-Huberman is említi a távollét kapcsán, s ez számára sem pusztán beszédképtelenséget jelent, de a beszéd lehetőségét is (Gestes d’air et pierre, 53.). 2021.11.24. 17:14:22 108 II. AZ UTÓPIA szilárd elválasztását, rendjét, síkját, gondolkodásunk és nyelvünk kategóriáit. S legfeljebb a „nevetés” az, amit tenni tudunk – írja. Csakhogy a nevetés mégsem a beszéd teljes elnémulása. A nevetés nagyon is jelentéssel bír!247 Nem ritkán többet mond a legtöbb szónál. Vagyis Foucault számára az afázia nem a teljes némaság. Nem az abszolút csend. Nem a semmi. Az afázia valami. Valami, ami máshol, máshogyan van. Az afázia nem szó szerint hely nélküli, sokkal inkább valamilyen más helyen van. Nem egy helyen, hanem számos más helyen. Heterotopikusan. Nem a beszéd elnémulása, hanem számos párhuzamos beszéd. Mint amikor sokan, többféle nyelven párhuzamosan beszélnek. S ezek a beszédek, nyelvek összefolynak. A túl sok beszéd. A „mormolás” [murmure].248 Egyfajta beszéd-galacsin. Beszéd-gombolyag. Vagyis Foucault számára az afázia egyben a beszéd lehetősége is. Nem pusztán a nyelv- és beszédképtelenség. Hiszen – állítja – ezek a lehetetlen kategóriák, osztályok épp a „nyelvben” [dans le (…) langage] kerülhetnek egymás mellé, a beszédben. Sehol máshol! A Borges-novella nyelvében és beszédében. Épp „a nyelv nem-helyében” [dans le non-lieu du langage] „kerülnek egymás mellé” [juxtaposer] – írja.249 Ahol már maga a nyelv is – legalább részben – afáziás, u- és atopikus. Hiszen a nyelv, a beszéd maga is feltételezi a távollétet. Az absence-t, amire utal. Amit megszólít. Tehát nagyon is úgy tűnik, hogy az afázia – az utópia, a távollét – magához a rendhez, „az azonosság síkjá”-hoz, a nyelv síkjához is elengedhetetlen. Azaz a távollét nemcsak rombol, de épít is. A galacsin, a gombolyag, a gyűrés, a gubanc, az in modo obliquo a rend, a sík, a lapok feltétele is. A keresztintencionalitás – az afázia, az utópia, a távollét – nélkül nincs hosszintencionalitás sem. A galacsin ’megelőzi’ a lapokat, a gombolyag a szálakat. Az átjáró, a lyuk, a távollét lyuka a kőben, a szél primordiális. (Bár mégsem korábbi. Legfeljebb csak úgy, annyira, mint a primer emlékezet: a-krónikusan.) Azaz az u-tópia, az a-tópia, az afázia kettős. Ahogyan maga a távollét is kettős. Vagy inkább sokszoros. Meghatározatlan. Épít és rombol. Lehetővé teszi a rend-síkokat, de fel is számolja azokat. Más rendeket gyűr közéjük. Más, újabb és újabb lapokat gyűr közéjük. Keresztbe-kasul. A távollét – az afázia, az utópia – ritmusa, tánca ez. A távollét színe és visszája. A távollét szelének murmure-je. Egy hetero-topikus, hetero-krónikus sok-nyelvű mormolás. Utópia afáziás beszéde. 247 248 249 Popovics.indd 108 A Foucault által emlegetett nevetés azért is lehet fontos a számunkra, mert az afáziának egy másik, a „szorongás”-sal [angoisse] ellentétes oldalát is megmutatja (A szavak és a dolgok, 12/10.). Az afáziában lévő felszabadító erőt. Uo. 61/56., 78/72., 90/83., 92/84., 129/119., 145/134., 147/135., 183/169., 315/292., 327/303., 366/338.; Michel Foucault: „A kívülség gondolata”, Athenaeum, 1991, I/1, 86., 101. Angyalosi Gergely fordítása. (A „mormolás” Blanchot fogalma.) Foucault: A szavak és a dolgok, 11/8. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 109 A szél hangja. A galacsiné. A survivance ritmusa, tánca és hangja. A kőszobor hangja a parton, amikor átsüvít rajta a szél. Tér-idő-kép-nyelv hangos mormolása. De a gyűrés, az összegubancolás – a távollét – nem azonnal rombol. Nem azonnal és egyszerre rombol. Nem is ugyanott rombol. Még az afáziás beteg esetében sem. Éppen azért nem, mert az azonosság síkjához a távollét is hozzátartozik. A távollét a rendben, rendként is újjá-születik. A „Más”-t az „Azonos” is feltételezi.250 Avagy a gyűrés hozza létre a lapokat is. A gyűrést, a gyűrt lapokat nem előzi meg, sohasem előzte meg az egyenes, sima felület. Egy tökéletesen hibátlan – a távollétet nem magában tudó – felület. A „megszakítás”, a csend ugyanis a beszéd feltétele is!251 Ezért is „engedi meg a beszédet” [permettent (…) les discours], miközben „kiszárítja” [dessèchent] és „sterilizálja” [frappent de stérilité] is azt.252 Ahogyan a papírlapot sem tudjuk elképzelni teljesen simán, icike-picike gyűrések nélkül. S bár Foucault megpróbálja – legalább ideiglenesen – szétválasztani ezt a kettősséget, az építést és a rombolást, azáltal, hogy az „utópiá”-hoz rendeli a beszéd megengedését, a „heterotópiá”-hoz pedig a beszéd kiszárítását, neutralizációját, de még így is, még mindig ugyanannak a távollétnek a két aspektusa ez.253 Színe és visszája. A távollét ritmusa, tánca. A szél ritmusa, tánca. Két fázis, és nem két különböző fenomén. A távollét szele keltette szellő és a vihar. Vagyis, még ha elsőre az afáziából a rombolást is olvassuk ki, az nem csak rombol. Nem csak pusztít. A galacsin, a gombolyag nem csak rombol, nem csak pusztít. Nem pusztán összekever, szétzilál, felbont. A galacsin, a gombolyag szilárd is. A papírgalacsin szilárdsága az afázia szilárdsága. A mormolás maga az afázia szilárdsága. A szilárdság hangja. A durée, a dureté hangja – nem a rombolás utáni néma csend. A meggyűrődő lapok sercegése, az összecsomózódó fonalak susogása. A kőszobor dala a szélben. Amikor átsüvít rajta a szél. A sur-vie hangja. Az afázia – a távollét mozgása – olyan tánc, mely nagyon pontosan elkerüli a táncparkett széleit. A terem falait, amik között megtörténik ez a tánc. Az afázia a puszta nem-lét és a tiszta lét két fala között táncol. A Foucault által leírt „»köztes« terület”-en [région «médiane»].254 Ide-oda ugrál. Oszcillál. Cikcakkban. Az univerzális rend örökléte és a totális káosz nem-léte között. 250 251 252 253 254 Popovics.indd 109 Minden kizárás, tilalom, abnormalitás ezen alapszik. A dehors, az absence feltételezésén. Előfeltételén. Vö. Michel Foucault: „Nyelv a végtelenhez”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Sutyák Tibor fordítása; Maurice Blanchot: „A megszakítás”, Athenaeum, 1995, II/4. Lenkei Júlia fordítása. Foucault: A szavak és a dolgok, 12/9–10. Uo. Uo. 15/12. 2021.11.24. 17:14:22 110 II. AZ UTÓPIA Rend és rendetlenség, jelenlét és távollét, az építés és a rombolás között. A kategóriáink felépítése és lerombolása között. Az állatok osztályainak megalkotása és a klasszifikáció felbontása között. Szilárdság és instabilitás között. A tánc, a mozgás szilárdsága, tartóssága ugyanakkor nem a mozdulat kimerevítését jelenti, ahogyan nem is azt, hogy ugyanazt a mozdulatot, ugyanúgy, számtalanszor megismétli a táncos. A tánc és a szél szilárdsága, tartóssága, tartama: a ritmus szilárdsága. A ritmus tartóssága, tartama. Az egymásba fonódó, az egymásba öltődő mozdulatok hullámzása. A hullámzás szilárdsága. A mozdulatok, a szél, a víz hullámainak egymásba folyása, kon-fluenciája. A helyettesítés sorozatainak – szuplementerek sorozatainak – tartóssága. A reprezencia szilárdsága. Foucault az afáziával nagyon pontosan elkerüli mind az univerzális rendet, a lét totalitását, mind a semmi káoszát. Mindkét falat. Ugyanis az afáziában mindig benne van az újrakezdés lehetősége, az újabb, a másik rend lehetősége is. Az afázia nem egy puszta de-konstrukció, ahogyan nem is a tiszta re-konstrukció. Az afázia valamiféle sur-construction.255 Az egyik rend át-fordítása egy másik rendbe. Az egyik mozdulat át-mozdítása egy másikba. A szél, a hullám konfluenciája. Syrrhèse-e. Szuplementerek, re-prezenciák galacsinja. Az egyik lap, fonal újjá-születése egy másikban. Az egyik csoportosítás újjászületése egy másikban. A sur-vie, a survivance tánca. Az afázia a survivance tánca. A galacsin, a gombolyag, a pli, a syrrhèse a survivance szilárdságát adja. Az afázia a sur-vie szilárdságával bír. A sur-construction szilárdságával. A galacsin szilárdsága a sur-construction szilárdsága. Az át-, az újra-konstruálás szilárdsága. Az át-rámolás, az át-építés szilárd ritmusa. A szél által átrajzolt kőszobor tartóssága. A szél mormolása, a kő durée-je. SIMILITUDE Az afázia-teszt leírása során feltűnik egy fogalom, amit Foucault itt még nem használ kitüntetett hangsúllyal, de már A szavak és a dolgok második fejezetében is nagy szerephez jut, és más, későbbi szövegekben is. Ez a „similitude”.256 A „similitude” egyfajta hasonlóság. Az afáziás beteg épp azért nem képes ragaszkodni a csoportosításaihoz, mert a kategóriák közötti „hasonlóságok” 255 256 Popovics.indd 110 Foucault közvetetten maga is utal a szürrealizmusra, amikor az „esernyő” és a „varrógép” – hely nélküli – közös helyét említi (uo. 11/9.). Uo. 12/10. A fordítás nehézségeit elkerülendő, a „similitude” eredeti alakját használom, elsősorban azért, hogy jól láthatóan elkülönítsem a hasonlóság másik fajtájától, a „ressemblance”-tól. Magyarul ugyanis mindkét szót hasonlóságot jelent. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 111 [similitudes] újra és újra felbomlanak, újabb és újabb „hasonlóságok” jönnek létre.257 Vagyis az afázia és a similitude nagyon is szorosan összefügg egymással. De ha meg akarjuk tudni, pontosan mit is ért Foucault a similitude alatt, a Magritte-ról írt tanulmányához kell fordulnunk.258 Bár valójában A szavak és a dolgok bevezetése, valamint az Ez nem pipa között nem is a similitude az igazi kapcsolat, hanem maga az afázia. Pontosabban az afázia és az utópia helynélkülisége. S bár Foucault az Ez nem pipában egyetlenegyszer sem mondja ki az afáziát vagy az utópiát, Magritte képeit mégis ugyanúgy jellemzi: a „nem-hely”-lyel [non-lieu], a „közös hely” [lieu commun], a „közös tér” [espace commun] hiányával.259 Magával a tér „elmosódásá”-val [effacement].260 Vagyis a „similitude” és az afázia, meg az utópia épp a „sans lieu”-n keresztül függnek össze egymással. Foucault interpretációs alapötlete az, hogy a Ceci n’est pas une pie látszólag egy „kalligram” – kép és szöveg együttese –, mégsem kalligramként működik. Egy „fel/szétbontott” [défait] kalligram.261 A kalligramban – mint hangsúlyozza – ugyanazt mondja a kép, mint a szöveg. A kalligram egy „tautológia” – írja.262 De Magritte képein pont ennek a fordítottja történik. Kép és szöveg mást és mást mond. Kép és szöveg egésze, maga az egész – mintegy afáziás módon – megbomlik. „Kép és szöveg” „közös helye”, „közös tere” helyén csak a „távollét/hiány” [absence] marad.263 A „semleges” [neutre].264 Valamiféle „üres tér” [espace blanc/vide], puszta „tátongó lyuk” [béance], az „elillanás” [évasion] marad – teszi hozzá Foucault.265 A „tér távolléte/hiánya” [absence d’espace], a közös tér hiánya marad.266 A szavak és a dolgok bevezetése pont ezt, a közös hely, a közös tér távollétét, hiányát, a hely nélkülit, a nem-helyet nevezte afáziának, avagy utópiának. A Magrittetanulmány pedig ezt nevezi similitude-nek. A „similitude” épp a közös tér, a 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 Popovics.indd 111 Uo. Michel Foucault: „Ez nem pipa”, Athenaeum, 1993, I/4. Mahler Zoltán fordítása (a fordítást számos helyen módosítottam, ezt a későbbiekben külön nem jelzem); „Ceci n’est pas une pipe”. In uő: Dits et écrits. 1954–1988. I. A Magritte-tanulmány már elkülöníti egymástól a „similitude”-öt és a „ressemblance”-t, viszont A szavak és a dolgok még egymás szinonimájának tekinti, s mindkettőt a reneszánsz episztémé jellemzésére használja (vö. A szavak és a dolgok, 35/32. stb.). Foucault: „Ez nem pipa”, 155–156/646., 148/642., 150/643. Uo. 148/642. Uo. 143/637. Az afáziában „a csoportok alighogy felvázolódnak, máris fölbomlanak [se défont]” – írja Foucault ugyanezzel a kifejezéssel A szavak és a dolgok bevezetésében. Uo. 144/638. (Korántsem biztos, hogy a kalligram tautológiaként való leírása – sőt talán elítélése – általánosítható. Gondoljunk csak például Mallarmé Kockadobására.) Uo. 148/642., 150/643., 155/646. Uo. 148/642. Itt is, ahogyan A szavak és a dolgok bevezetésében is, „kontesztál”-ásról beszél Foucault (uo. 149/642., 152/644.). Uo. 148–149/642–643. Uo. 148/642. 2021.11.24. 17:14:22 112 II. AZ UTÓPIA közös hely nélküli „fragmentum”-ok közötti „nem-viszony” [non-rapport].267 Míg a közös hellyel, a közös térrel – sőt hellyel és térrel – rendelkező, ugyanazt az azonosságot, ugyanazt a rendezési szempontot mondó elemek közötti viszony a „ressemblance”. Vagyis a similitude u-, a-topikus. Heterotopikus. Afáziás. Felbontja, meggyűri az azonosság síkját. Felfüggeszti, neutralizálja. Megsokszorozza. A similitude galacsin- és gombolyagszerű. Míg a „ressemblance” ugyanazt az elvet, centrumot, klasszifikációs rendet, univerzális rendszert állítja újra és újra. Ugyanazt mondja a kép és a szöveg. Nincs transzverzális gyűrés, ugrás. Nincs galacsin, gombolyag. Az azonosságnak egyetlen síkja van. Egyetlen sima papírlap. Egyetlen fonal, szál. Csomók nélkül. Szépen kiegyenesítve. Kisimogatva. Avagy a ressemblance globális. A similitude-öt viszont a globalitás nélküli lokalitás jellemzi.268 Amikor például Magritte képén valaki nekünk háttal a tükör előtt áll, de a tükörben – a Las Meninas tükrével ellentétben – ugyanúgy a hátát látjuk, előáll a similitude.269 Az afázia. Bár a két látvány, a tükör előtti és a tükörben látott közül önmagában egyik sem függeszti fel a „reprezentáció” univerzális rendjét, együtt, egy helyen mégsem lehetségesek. Kizárják egymást. Magritte képeinek afáziája ez. A Magritte-képek u-tópiája. Vagyis Magritte képei nem de-konstruálják a reprezentációt, hanem mintegy szür-konstruálják. Megsokszorozzák. Multiplikálják, pluralizálják. „Szétszór”ják [s’éparpiller].270 Barokkosan túlbonyolítják. Átláthatatlanná teszik. Olyan többszörös, sokszoros reprezentáció-galacsint, gombolyagot hoznak létre, ahol már soha többé nem válogatható szét az eredeti és a másolat, a látszat és a való. Olyan globalitás nélküli lokalitások, a- és utópiák, sőt heterotópiák állnak elő, melyek valamiféle „re-prezencia”-galacsinná tömörülnek. „Ikonikus” re-prezenciák, fiktumok gombolyagjává. Felhőjévé.271 Syrrhèse-évé. Az absence szele által átfújt, mindössze a sans lieu, a sans lieu commun által összetartott lyukacsos kővé. Béance-szá. „Passage”-ok labirintusává.272 Kőszoborrá a parton. Az elágazó ösvények kertjének szobrává. Riemanni szoborrá. 267 268 269 270 271 272 Popovics.indd 112 Uo. 145/640., 153/645., 152/644. A „similitude” és a „ressemblance” összehasonlítását – valamint ennek kapcsolatát a „reprezentáció”-val [représentation] – lásd 155/646–162/650. A szavak és a dolgok szintén beszél „töredékek”-ről, ahogyan a „sans rapport” kifejezést is használja. Foucault megfogalmazásában: „bizonytalanná teszi a lokalizációját” [rende incertain sa localisation], avagy „megbillenti” [basculer], „felbontja” [disloquer] a lokalitását („Ez nem pipa”, 142/637., 150/643.). René Magritte: La reproduction interdite (Portrait d’Edward James), 1937. Foucault: „Ez nem pipa”, 150/643. Foucault számára a „similitude” „felhős/homályos” [nuageuse] hasonlóságokat jelent (uo. –/647.; a magyar kiadás nem tartalmazza ezt a bekezdést, csak azt, amikor Magritte felhőit emlegeti Foucault: 161/649.). Uo. 160/49. A „passage”-t A szavak és a dolgok bevezetése is emlegeti. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 113 De Magritte képein a „tér széttörése” [espace brisé] nem le-épít, épp hogy fel-épít.273 Egy másfajta, de mégis teret hoz létre. A közös tér, a közös hely nélküli, de mégis teret. Olyan teret, mely szilárdabb – reziliensebb – bármilyen lieu avagy espace commun egyszeriségénél. Reziliensebb bármilyen egynyelvű beszédnél. Foucault ezt a viszony nélküli, mégis bármilyen egyszeres viszonynál szilárdabb, tartósabb, ellenállóbb teret – és nyelvet – nevezi „mormolás”nak [murmure].274 Mely benne van „a kövek csendjében” [dans le silence des pierres] – írja.275 A mormolás az a hely nélküli – u-, atopikus, afáziás – hely, az a néma, „hallhatatlan beszéd” [discours inaudible],276 mely bár nem rendelkezik a hic et nunc stabilitásával, az artikulált beszéd egyértelműségével, mégis szilárdabb bármely helynél, értelmesebb bármely szónál. A multiplicitás szilárdságát, a pluralitás értelmét adja. A mormolás a galacsin, a gombolyag szilárdságát adja. A galacsin, a gombolyag értelmét. A nem Nichtigkeit szilárdságát. A neutralitás értelmét. A durée-t adja. A survivance-t. A survivance szilárdságát. Az egész nélküli egységet. Mely – Foucault számára – Magritte, Klee, Kandinszkij képeit szervezi. A távollét és nem a jelen által. Nem a prezens és nem a re-prezentáció által. A távollét jelenléte által. A similitude-ön keresztül. A nem látható, a láthatatlan megjelenítésén keresztül. Mely újra és újra neutralizálja, kontesztálja a láthatóságot. Magát a láthatóság terét – és idejét – bontja szét. A vizibilitás taxonómiáit. Hogy ezáltal idézze meg a nem-láthatót. A nem-jelenlévőt. A csendet. Ha valami miatt mégis szilárdabb, tartósabb, reziliensebb az u-topikus afáziának ez a keresztbe-kasul ugrása – galacsinja, gombolyagja –, az az absence-nak való jobban ellenállása. A távollét szelének való ellenállása. Hogy a kő repedései, lyukai között – az utópia nem-helyei között – át-engedi, sőt magába integrálja a távollétet. A csendet. Azt a dekonstruáló – afáziás – erőt, mely bármit képes lerombolni. A galacsin, a lyukas kő, a mormolás az absence-t kebelezi magába. Azáltal, hogy odaadja a hic et nunc drágakövét, a szilárd klasszifikációt – egy lukas kőért.277 Mely bármelyik pillanatban szétporladhat. Melyen átsüvít a szél. Miközben morajló hangot ad. Az absence murmure-je ez. A galacsin hangja. A tér-idő-kép-nyelv galacsin hangja. Az időt a térbe, a teret a képbe, a nyelvbe átfordító távollét, a présence-absence galacsinja. Az afázia galacsinja. A similitude gombolyagja. De 273 274 275 276 277 Popovics.indd 113 Uo. 152/644. Uo. 151/644., 153/645. A „nem-viszony”-t [non-rapport] lásd ugyanitt (152/644.). Uo. 153/645. (Foucault itt Magritte L’art de la conversation című képét említi, ezért beszél kövekről.) Uo. Vö. „meggátolja, hogy egyszerre és ugyanabban a pillanatban legyen” [qui empêche qu’on puisse être à la fois, et d’une seul coup] – írja Foucault (uo. 152/644.). 2021.11.24. 17:14:22 114 II. AZ UTÓPIA a heterotópia mégis szilárdsága is. A mormolás mégis beszéde is. A kőszobor mégis éneke. A csendben. A kövek csendjében. A mormolás elmossa a szavak különbségeit, ezáltal teszi nehezen érthetővé – csendszerűvé – a beszédet. Azáltal, hogy szinte alig lehet szétválogatni a szavakat. Hogy összefolynak a szavak. De nem azért folynak össze, mert szinte teljesen elhalkulnak, hanem azért, mert nem rendelkeznek szilárd, egyértelmű csoportosítással – közös hellyel, közös renddel –, ami alapján szétválogathatnánk őket. Azért, mert megsokszorozódnak. Mint amikor egyre többet és egyre hangosabban beszélünk, hogy a hangzavarban megértsük egymást, de ez már mit sem segít. Akár suttoghatnánk is. A mormolás a nyelvi utópia. Sőt a nyelvi heterotópia. A similitude a képi utópia. Képek, számtalan kép heterotópiája. Foucault leírásában a „ressemblance” olyan hasonlóság, ahol még van valamiféle „»mintakép«” [«patron»].278 Valamilyen eredeti, vagy annak vélt. Van valamiféle valóság, amihez képest másolatként, látszatként megjelenhet a hasonló. A ressemblance-ban van „hierarchia”.279 Ahogyan „referencia” [référence] is van.280 A „similitude” viszont olyan hasonlóság, ahol már nincs eredeti, nincs mintakép, referencia, s így hierarchia sincs. Az elemek egyenrangúak, nincs fontosabb, lényegesebb, nincs kitüntetett pont, s nincs a kitüntetett ponthoz, a centrumhoz közelebbi és távolabbi sem, így hierarchia sincs. Éppen ezért olyan „szeriális” [en séries] sorozat – írja Foucault –, melynek „se eleje, se vége” [ni commencement ni fin].281 Vagyis a ressemblance a „reprezentáció”-hoz [représentation] tartozik, míg a similitude-öt a „szimulákrum” [simulacre] jellemzi.282 Nem a reprezentáció, hanem – Marin kifejezésével – a re-prezencia jellemzi. A ressemblance az azonosság egyetlen lapját ismeri. Ami eltávolodik ettől a síktól, azt puszta hasonlóságként, látszatként, árnyékképként elítéli. Visszarángatja. A ressemblance – a reprezentáció – nem ismeri, nem ismeri el a másság transzverzális síkját. Azt, hogy más rendek, világok, lapok, szálak is lehetségesek. Azt, hogy lehetséges a galacsin, a gombolyag. Az u-tópia. A hetero-tópia. A similitude viszont nem pusztán számos ressemblance egymásra pakolása, de ezek transzverzális összegyűrése, összecsomózása is. Az alteritás beépítése az azonosság lapjaiba. Lapjai, szá278 279 280 281 282 Popovics.indd 114 Foucault: „Ez nem pipa”, 156/61. FM. (A magyar fordítás nem a Dits et écrits alapján készült, hanem egy másik szövegvariáció alapján: Michel Foucault: Ceci n’est pas une pie. Montpellier, Fata Morgana, 1973. Az erre a kiadásra vonatkozó oldalszámok után az ’FM’ rövidítést használom.) Foucault: „Ez nem pipa”, 156/61. FM. Uo. 157/61. FM. Uo. Uo. Marin számára az utópiát ugyanígy a „szimulákrum” jellemzi. (A „szimulákrum” Foucault szövegében még több helyen visszatér: 159/67. FM, 160/71. FM.) 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 115 lai közé. Magritte képei nem pusztán azért kevernek össze több különböző rendet, ressemblance-t, reprezentációt – a tükör előtti és a tükörben látott ember hátát –, hogy megzavarjanak minket, hanem azért, hogy kiszabadítsák a hely nélkülit. A magritte-i afázia kiszabadítja a sans lieu-t. Felszabadítja a távollétet. Azt a hely nélküli absence-t szabadítja fel, mely minden képi, nyelvi megjelenítés, minden észlelés elemi feltétele. Arra az absence-ra mutat rá,283 mely nélkül a présence sem lenne lehetséges. Ez a hely nélküli absence pedig hol idő-, hol térbeli távolságként, hol a megjelenítés képi, nyelvi különbségeként, hol az alteritás differenciájaként tűnik fel. Egy tér-idő-kép-nyelv-másik galacsin, gombolyag kusza lapjaiként, összegubancolódott szálaiként tűnik fel. Similitude-ök afázia-galacsinjaként. A passage-absence-pli similitude- és afáziagalacsinjaként. A mormolás – csend és beszéd, jelenlét és távollét – gombolyagjaként. A szél táncaként, a hullámok ritmusaként. De ahogyan a similitude és az utópia összefügg, ugyanúgy összefügg a similitude és a heterotópia is. S bár A szavak és a dolgokban Foucault még megpróbálja elkülöníteni egymástól az utópiát és a heterotópiát, az Ez nem pipa a similitude-öt nem pusztán u-topikusnak, de hetero-topikusnak is gondolja. Azaz úgy tűnik, hogy a similitude egy utópia-heterotópia. Ha ugyanis tovább olvassuk Foucault leírását a similitude-ről, az egyre inkább hasonlít a heterotópiára. S nem csak a multiplicitása miatt. A szavak és a dolgok bevezetése azt írja, hogy a heterotópia „kiszárítja a mondandót”, mert „önmagánál tartja a szavakat” [arrêtent les mots sur eux-mêmes]. Vagyis ahelyett, hogy az valamilyen külső referenciára utalna, vonatkozna, magára fordítja vissza a szavakat. Az egyik szó a másik szóra utal – szeriálisan –, s nem a dolgokra. Ugyanúgy, ahogyan a similitude-ök is egymásra utalnak, nem lévén eredeti, amire visszautalhatnának: „…a similitude önmagára utal vissza – magából bomlik ki és magára hajlik vissza. Nem mutatóujj többé, mely függőlegesen áthatol a vászon felületén, hogy más dolgokra utaljon. Analógiák játékát nyitja meg, melyek szétfutnak/ folynak, elburjánzanak, egymásnak válaszolnak a festmény síkján anélkül, hogy bármit is állítanának, reprezentálnának. Innen Magritte-nál a tiszta similitude-ök végtelen játékai, melyek sohasem jutnak el a festmény külsejéig. Metamorfózisokat hoznak létre…”284 283 284 Popovics.indd 115 Avagy azt az absence-t teszi észlelhetővé, aiszthétikussá. Foucault: „Ez nem pipa”, 160/648. 2021.11.24. 17:14:22 116 II. AZ UTÓPIA Vagyis Foucault a similitude-öt a „pli”-vel jellemzi. Sőt a dé-pli és a re-pli Deleuze által is emlegetett kettősségével. A ki- és a visszahajlással, a tűréssel, a gyűréssel. Az „enchevêtrement”-nal.285 A similitude esetében minden kihajtogatás visszahajtás is, mert az sohasem képes eljutni magukhoz a „dolgok”hoz. Sohasem mutat rá a dolgokra. Sohasem jut el a „külső”-ig.286 De nem azért, mert csak tiszta belseje van! Paradox módon külsőbb külseje van, mint a reprezentációnak. Mint a ressemblance-nak. Ugyanis amihez el tudunk jutni, amit referálni tudunk, amire „mutatóujj”-ként rá tudunk mutatni, az sohasem lehet teljesen külső. Legfeljebb részben és ideiglenesen exterioriális. A reprezentáció, a ressemblance síkja épp azáltal jön létre, mert képtelen valamilyen redukálhatatlan külsőt – dehors-t, absence-t – feltételezni. A similitude viszont épp azáltal képes a redukálhatatlan exterioritást felmutatni, mert viszszapattan róla. Mert nem képes elérni. Megragadni, referálni. Re-prezentálni. De ez a visszapattanás – „visszautalás” – a similitude-öt már nem is ön-magára zárja vissza287 (bár kétségkívül lenne hajlama erre is), hanem meggyűri, meghajtja, sőt összevissza hajtogatja. Összevissza hajtogatja a kihulló, elillanó absence repedései, lyukai mentén. A távollét hűlt helye mentén. Az történik, mint amikor a levegőt akarjuk megfogni, megmarkolni. Minél jobban összeszorítjuk a kezünket, hogy a lehető legkevesebb szökjön ki, annál inkább kipréseljük az ujjaink közül. S közben a kezünk is eltorzul, meggyűrődik. A távollét megragadhatatlansága, elvesztése, integrálhatatlansága, reziduuma nem a teljességet hozza el, nem a tiszta ön-azonosságot, nem az önmagára záródást, hanem az afázia egyre elkeseredettebb rendszerezési próbálkozásait. Az „elburjánzás”-t. A multiplikációt, a pluralitást.288 Az egyre több és jobban meggyűrt lapok galacsinját. Az egyre jobban összekuszálódó szálak gombolyagját. Az egyre követhetetlenebb keresztül-kasul utalások, ugrások similitude-jét. „Metamorfózis”-át. Mormolását. A heterotópiát hozza el. Csakhogy ez a heterotópia – A szavak és a dolgoknak a beszédet kiszárító heterotópiáival szemben – épp hogy lehetővé teszi a magritte-i képeket és beszédet. Egy nem 285 286 287 288 Popovics.indd 116 Uo. 162/650. […la similitude est renvoyée à elle-même – dépliée à partir de soi et repliée sur soi. Elle n’est plus l’index qui traverse à la perpendiculaire la surface de la toile pour renvoyer à autre chose. Elle inaugure un jeu d’analogies qui courent, prolifèrent, se propagent, se répondent dans le plan du tableau, sans rien affirmer ni représenter. De là, chez Magritte, ces jeux infinis de la similitude purifiée qui ne déborde jamais à l’extérieur du tableau. Ils fondent des métamorphoses…] A similitude olyan, mint a Deleuze által leírt barokk templom. Melynek annyira bonyolult, labirintusszerű a belseje, hogy azt hisszük, nincs is külseje – monadikus –, pedig valahonnan mégis behatol a fény, csak épp a fény forrását nem leljük. Az „analógia” immáron „felfüggeszti az azonosság minden állítását” [en suspendant toute affirmation d’identité], „széttördeli” [briser] az „identitást” – írja Foucault (uo. 160/649.). „Hagyja” „multiplikálódni” [multiplier] – mondja Foucault (uo. 162/650.). 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 117 reprezentatív képi nyelvet és egy nem referenciális beszédet tesz lehetővé. Épp azáltal teszi lehetővé, mert nem eltörli, hanem „proliferálja” a beszédet. Megsokszorozza a képeket. Nem de-, hanem szür-konstruálja a referencialitást és a reprezentációt. Úgy, hogy még rá-fektet, még bele-gyűr számtalan újabb és újabb refencia-síkot.289 Re-prezenciát. Hogy „végtelen”-né teszi a jelölés „játék”-át. A beszédet.290 A képet. Úgy, hogy a szél által „hagyja” [laisser] elnyomni a beszédet.291 A hullámok által elmosni a homokba rajzolt képet. Összegyűrni a lapokat, elsodorni a galacsint. Hagyja a sokaságot nyereségként elfogadni. Játékként. „Az átvonuló felhők és a kék tenger csillogásá”-nak [passer des nuages et scintiller une mer bleue] játékaként.292 A játék szilárdságaként. Durée-jeként. Értelmeként. Közös játékként. A rend alól felszabadító közös játékként. Mással, másokkal. Új esélyként. Esélyként az újjá-születésre. A survivance-ra. Az afázia helyett. Az afázia helyén. A szavak és a dolgok a similitude-öt nem csak a reneszánsz jellemzésére használja, más funkciója is van. A similitude az episztémék mögötti is. Az episztémék mögöttese. Az, amit az egyes rendek, klasszifikációk kizárnak. De ez a kizárt mégsem tűnik el nyomtalanul és örökre. Búvópatakként tovább csörgedezik a rendek alatt, mögött és túl. Sőt alig észrevehető módon, egyfajta „mormolás”-ként újra és újra a felszínre tör – írja Foucault. Ezt a mormolásként értett „similitude”-öt fogja „repli”-ként jellemezni A szavak és a dolgok. Egyfajta „játék”-ként. Ezeken a helyeken pedig Foucault egészen közel kerül a Magritte-tanulmányban írtakhoz. Sőt, azt is megmutatja, hogy az afáziának van egy másik – a bevezetésben mondottakhoz képest eltérő –, építő funkciója is: a rend alóli felszabadítás. Ennek az „enigmatikus”, „elmormolt” [murmuré] szólamnak „a létező beszéd alatt” [au-dessous du discours existant] kell megszületnie – írja Foucault –, egy „fundamentálisabb” [plus fondamental] és „»eredetibb«” [«plus premier»] beszédként, egyfajta „primitív Szöveg”-ként [Texte primitif].293 Valamiféle „szüntelen, primordiális mormolás”-ként [incessant murmure primordial].294 Egy „nem diszkurzív diskurzus”-ként [discours non discursif]. Egyfajta proto-nyelvként. A csend 289 290 291 292 293 294 Popovics.indd 117 Foucault számára „similitude”-ök épp a megsokszorozódó képi „síkok” [plans] között állnak elő (uo. 161/76. FM). A blanchot-i „végtelen beszélgetés” [entretien infini] áll itt elő (lásd Maurice Blanchot: L’entretien infini. Paris, Gallimard, 1969). Foucault: „Ez nem pipa”, 162/650. Uo. 161/649. Foucault: A szavak és a dolgok, 61/56. (Ha az elkövetkező mondatokban egy idézet forrását nem jelölöm külön, az még mindig ugyanarról az oldalról származik.) Uo. 146/134. 2021.11.24. 17:14:22 118 II. AZ UTÓPIA beszédeként. Ami „elrejtőzik a nyelvben” [se cache dans le langage].295 S „a végtelenségig beszél” [parle à infini]. Sőt, „az Interpretáció végtelenjé”-ben, a „kommentár” vég nélküli „játék”-ában [jeu] beszél. Olyan gyűrésként, tűrésként, mely visszafordítja önmagához, önmagára a szavakat, de nem azért, hogy elnémítsa, lerombolja a szavakat, hanem hogy lehetőséget adjon az újabb és „újabb beszéd”-re [nouveau discours]. Vagyis a „mormoló” [murmurante] „similitude” az a valami,296 amire bár minden nyelvnek, minden beszédnek, újabb és újabb beszédnek szüksége van, mégis kizárja a nyelvet és a beszédet. A „csend” ez.297 Maga a távollét.298 Az a „külső” [extérieur],299 a dolgok külseje, amit megcéloz a nyelv, ami a beszéd tárgyát, referenciáját adja, de amiről visszapattan a beszéd, bár nem azért, mert ügyetlenek vagy szerencsétlenek a szavak, hanem mert nem dolgok. Mert épp azért kellenek a szavak, mert nem dolgok. Ami pedig így létrejön, nem pusztán egy „similitude”, egy „murmure”, de egy „repli” is – állítja Foucault.300 Egy „enchevêtre”-ment.301 Csakhogy ez a repli már nem kiszárítja a beszédet – legalábbis nem csak kiszárítja –, de lehetővé is teszi! „Felszabadítja” [libère].302 Megsokszorozza. Az afázia építő funkciója ez. Sőt az afázia szilárdsága. Az önmagához visszahajló távollét, mely miközben ellehetetleníti a dolgok, a referenciák, a jelentések megtalálását, az egy azonos csoportosítást, közben számtalan lehetséges beszéddel, nyelvvel, világgal ajándékoz meg bennünket.303 A sokasággal. Az „elburjánzás”-sal [prolifération].304 Egy lap helyett, egy szál helyett a papírgalacsin, a fonalgombolyag – a mormolás – szilárdságával. Sőt szabadságával. Az „új” beszéd és az „új” csoportosítás lehetőségével. Az „eljövendő” [futur] szilárdságával.305 És 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 Popovics.indd 118 Uo. 61/56. Uo. 78/72. (Azért ezt Foucault gyakran „ressemblance”-nak is hívja.) Uo. 366/338. S bár A szavak és a dolgokban – a Magritte-szöveggel szemben – egyetlenegyszer sem kapcsolódik össze a mormolás, a mormoló similitude és az absence, mégis nehéz lenne nem így érteni. Sőt, van olyan is, hogy Foucault „sans la présence”-nak, avagy „mások”-nak [autres] nevezi a „murmure”-t (146/135.). Ahol ez a „mormolás”, ez a „csend” a „Más” [Autre], az „idegen” [étranger], az „An sich”, az „Unbewußte”, a „magánvaló”, illetve „Husserl elemzésében, (…) az inaktuális [l’inactuel]”, a „horizont”, a „háttér” – írja (365–366/338.). Foucault: A szavak és a dolgok, 146/135. Uo. 90/83., 92/84–85. Uo. 92/84., 146/135. Uo. 145–146/134. A „többszörös természet fodrozódásá” -val/„gomolygásá”-val [moutonnement d’une nature multiple] írja le Foucault (uo. 92/85.). Máshol viszont jóval egyértelműbben fogalmaz, például azt mondja, hogy „ez a végtelenségig tartó mormolás az, ahol az irodalom alakul ki / csomózódik össze” [ce murmure à infini, où se noue la littérature] (129/119., 146/134.). Uo. 61/56. Uo. 60/56. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 119 Hoffnungjával. A survivance-szal. A survivance játéka ez, a játék, a remény szilárdsága. Az alteritás, az autrui szilárdsága és reménye. A lyukas kőszobor reménye, hogy túléli a vihart. A mi – közös – reményünk. A távollét, a távolléted szilárdsága. Negentrópiája. A távollét mint a jelenlét reménye. EMPLACEMENT A másik megkerülhetetlen Foucault-szöveg az utópia, a heterotópia kapcsán az Eltérő/Más terek [Des espaces autres]. Az Eltérő terek azért is különösen fontos, mert – a korábban elemzettekhez képest – Foucault itt már az időt is tematizálja a tér mellett. A Des espace autres többféle térszerkezetet mutat be és hasonlít össze. Bachelard-tól azt tanulhattuk meg – írja –, hogy „nem egy homogén és üres térben élünk”.306 A tér időnként olyan, mint a „víz”, máskor olyan, mint a „kő” – hangsúlyozza Foucault.307 Elfolyik, elillan, majd megszilárdul, összetömörödik. Sőt, több tér folyik át egymásba, tömörödik össze. Amiről itt Foucault beszél, az valójában a galacsin. A gombolyag. Több eltérő tér, terek gombolyagja és galacsinja. A „homogén” teret a „lokalizáció” [localisation], míg a „heterogén” teret az „elhelyezkedés” [emplacement] jellemzi – írja.308 A galacsin, a gombolyag „emplacement”. A pli, a repli „emplacement”. De mit is értsünk „emplacement” alatt? A lokalizáció mindig valamilyen globalitást, univerzális egészet feltételez: abszolút pontot határoz meg. Szilárd pontokat ad. Az emplacement viszont nem lát el az egészig, nincs globális átlátása. Mindössze a „szomszédság” [voisinage] alapján határozza meg a saját labilis, ideiglenes helyeit.309 „Sorozatok, elágazások, rácsozatok” [des séries, des arbres, des treillis] szomszédságaiként. Vagyis az emplacement-t ugyanúgy a szerialitás jellemzi, mint a similitude-öt. Avagy Michel Serres kifejezésével egy globalitás nélküli lokalitás jellemzi. Ahol bár van valamilyen „egység” [ensemble], de az egész nélküli.310 Egy egész nélküli. Számos sík, lap, tér és rend egymásra gyűrődő galacsinjaként, gombolyagjaként. Ahol az eltérő terek, „emplacement”-ok „felfüggesztik” [suspendent], „neutralizáljak” [neutralisent] 306 307 308 309 310 Popovics.indd 119 Michel Foucault: „Eltérő terek”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Sutyák Tibor fordítása (a fordítást több helyen módosítottam, ezt külön nem jelzem); „Des espaces autres”. In uő: Dits et écrits. 1980–1988. IV. 148/754. Uo. 149/754. Uo. 148/753–754., 149/755. Uo. 148/753. Uo. 149/755. 2021.11.24. 17:14:22 120 II. AZ UTÓPIA egymást – írja Foucault.311 Kizárják egymást. Ellentmondanak egymásnak. Mint az afázia csoportosításai. Mint Magritte similitude-jei. Vagyis az „emplacement” afázia- és similitude-szerű. Nem pusztán megsokszorozza, de transzverzálisan meg is gyűri a tereket. Riemann-felületként több egymással nem összeegyeztethető teret fordít át egymásba. Hajtogat egymásra. Pliként és dé-, repliként hatják át egymást – csúsznak át egymásba és csúsznak el egymáson – ezek a terek. Az elágazó ösvények kertjének passage-ait tárják fel.312 Nem pusztán az egy biztos toposz távolléte, hiánya jellemzi, nem csupán az „utópia” [utopie], de a „heterotópia” [hétérotopie] jellemzi – hangsúlyozza Foucault.313 Nem pusztán a „hely nélküli” [sans lieu], de a „hely nélküli hely” [lieu sans lieu], sőt helyek jellemzik.314 És nem is csak a heterotópia, de a „heterokrónia” [hétérochronie] is.315 Egy hetero-topi-krónikusság. Az itt és most helyén – hely nélküli helyén – előálló távollét szóródása. Maga a távollét, a „kívülség tere” [espace du dehors] ez.316 A távollét terei. Tehát az „emplacement” az absence, a dehors lokalitása. Illokális lokalitása. Az „emplacement” a szél „lieu sans lieu”-je. A similitude, az afázia „lieu sans lieu”-je. A tánc, a játék, a felhők és a hullámok helye. A kőoroszlán lyukai. A szél elillanásának hűlt helye. Lyuk, mely nem marad itt vagy ott, hanem rajta keresztül a lokalizáció is elillan. Az azonosság síkja is beroskad. Összevissza gyűrődik. S a távollét szelének nyomán előáll a passage-absence-pli-galacsin. Tér, idő, kép, és nyelv galacsinja. Gombolyagja. Az afázia heterotópiája. A tér-idő-kép-nyelv u- és atópia-, sőt heterotópia-játéka. A tér, az idő, a nyelv felfüggesztésének szabadsága. Az alteritás, az autre, az autrui kiszabadítása. A galacsin síkjai, a gombolyag szálai között szabadjára eresztett másik. A szilárdság maga. A remény, a bizalom. Foucault leírásában az „emplacement”-nak két fajtája van. Ugyanúgy, ahogyan A szavak és a dolgokban is két fajtája volt az afáziának. S ez a két csoport az Eltérő terekben is az utópia és a heterotópia. De az utópia és a heterotópia 311 312 313 314 315 316 Popovics.indd 120 Uo. Foucault hosszasan beszél a kertről, bár Borgest itt épp nem említi (uo. 152/758–759.). Uo. 149–150/755–756. Uo. Amit Foucault „emplacement”-nak nevez, az valamiféle espace sans lieu. A konkrét, biztos, abszolút helyek nélküli spacializáció. De egyfajta „présence sans présent” is. A jelen nélküli jelenlét, azaz a temporalizáció térbeli megfelelője. Uo. 152/759. Avagy „idő-heterotópiák” [hétérotopies du temps] – írja. Foucault számára nem pusztán a tér, de az idő sem homogén. Sem a tér, sem az idő nem globális és univerzális. S ugyanúgy, ahogyan a tér is megsokszorozódik, az idő is multiplikálódik, pluralizálódik. Ezáltal pedig nemcsak a tér és az idő fordul át egymásba – sokaságként –, de ez a spacio-temporalitás egy hetero-spaciotemporalitás is. Egy hetero-topi-krónikus spacio-temporalitás. Uo. 149/754. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 121 szétválasztása mindössze valamiféle afáziás csoportosítás lehet – előbb vagy utóbb fel kell bontanunk. Ha ugyanis megtartanánk, lokalizálnánk. Szilárd, biztos helyeket feltételeznénk. Magát az „emplacement”-t szüntetnénk meg. Magát az utópiát és a heterotópiát is felszámolnánk. Foucault számára az utópia és a heterotópia a másikhoz való viszonya szerint válik szét. Avagy a távolléthez való viszonya szerint válik szét. Sőt aszerint, hogy mennyire viszony nélküli ez a viszony. Ez alapján Foucault „ellen-elhelyezkedés”-ről [contre-emplacement] és „abszolút más elhelyezkedés”-ről [emplacement absolument autre] beszél.317 A „contre-emplacement” az „utópiá”-hoz, míg az „emplacement absolument autre” a „heterotópiá”-hoz tartozik. Foucault olvasatában az utópia „lényegileg irreális” [essentiellement irréel], „hely nélküli” [sans lieu], pusztán egy „fordított” [inversé] világ, a tér „visszája” [envers].318 A reális terek „reprezentált, kontesztált, kifordított” [représentés, contestés et inversés] pandant-ja.319 Szó szerint kontra-elhelyezkedés. S ennyiből már látszik Foucault utópia-kritikája is: az utópiával szemben a heterotópia bármennyire is irreális, hely nélküli, bármennyire is „minden helyen kívüli” [hors de tous les lieux], „mégis” „lokalizálható” [localisable] is.320 Sőt „realizált” [réalisé] is.321 Éppen azért realizálható és lokalizálható is, mert nem pusztán a levél hátoldala, a ruha belseje, a tükör foncsorja. Nem tisztán irreális. Mint az utópia. Így viszont Foucault meglehetősen leszűkíti az utópia jelentését – s ezzel valószínűleg maga is tisztában van.322 Gyakorlatilag egy dialektikus negációra korlátozza. Vagy majdnem arra. Ahol a másik pusztán valamiféle alteregó, a távollét pedig csupán a nem-jelenlévő. De az utópia ennél jóval kiterjedtebb! A távollét, a másik nem szorítható be egyetlen jól körülhatárolt – negatív – helyre. A sarokba. Foucault itt valójában azt nevezi heterotópiának, amit Marin utópiának nevez. Amit korábban mi is utópiának neveztünk. 317 318 319 320 321 322 Popovics.indd 121 Uo. 149–150/755–756. Uo. 149/755. Uo. Az „analógia”, az analogikus „viszony” [rapport] jellemzi – írja Foucault. Uo. 149/755–756. Foucault megfogalmazásában „valamiféle ténylegesen realizált utópiák” [sortes d’utopies effectivement réalisées] (uo.). Valószínűleg ezért kezd el hosszasan beszélni az utópia és a heterotópia közötti harmadikról, mint amilyen a „tükör” [miroir] (uo. 150/756.). A tükör Foucault interpretációjában „egyszerre abszolút reális (…) és abszolút irreális”. Egyrészt teljesen irreális képet mutat, mindennek a fordítottját mutatja, látszatszerű, másrészt mégis szükségünk van rá, hagyatkozunk rá, kénytelenek vagyunk reálisnak is, nem puszta látszatnak tekinteni. Még akkor is, ha ez megbontja a realitás homogenitását. Velázquez és Magritte tükrének különbsége ez. Sőt, az, hogy Foucault hosszasan elemzi az utópia és a heterotópia közötti jelenségeket, egyetlenegy dolgot sugall: nincs tiszta utópia és tiszta heterotópia. Ezt erősíti, hogy Foucault mind az utópiát, mind a heterotópiát következetesen „emplacement”-nak nevezi. 2021.11.24. 17:14:22 122 II. AZ UTÓPIA A távollét jelenlétét. Azt, aminek már nincs színe és visszája, ami nem csupán inverz, ami már több, mint a kifordított ruha: „abszolút más” [absolument autre].323 Vagyis a heterotópia különbözik minden ismert, leírt, megértett térszerkezettől. Viszonytól. Magának a térnek a távolléte, a „távollévő” [absent] tér.324 A távollét tere. Vagy inkább a távollét hely nélküli, tér nélküli tere. De közben az az absence is, mely maga a spacializáció elengedhetetlen, konstitutív feltétele.325 A lokalizáció feltétele. Maga a távollévő mint a jelenlét feltétele. Mely éppen ezért bár újra és újra fel-bontja a teret – s az időt –, de csak azért, hogy más itteket – és mostokat – is belefűzzön. Sőt más tereket és időket is belefűzzön. És a nyelvet, a képet is belefűzze. A heterotópia maga az afázia, a similitude.326 Az afázia és a similitude tere. Tér-idő-kép-nyelve. A heterotópia a szél tere. A távollét szelének tere. A szél poli-, hetero-topikus – hely nélküli – helye. A kőszobor lyukai, átjárói, a papírgalacsin lapjai, tűrései, a gombolyag szálai által körülölelt szél hűlt helye. Mely már semminek sem az inverze, lenyomata, pandant-ja. Semmivel sem áll viszonyban. Legfeljebb a mást, a másikat – az abszolút mást – szabadítja ki. Engedi szabadon. S őrzi meg mégis. A távollét elpusztíthatatlan tartósságában. Szilárdságában. Mert bármit elveszíthetünk. Bárkit elveszíthetünk. De egymás hiányát sohasem veszítjük el. A távollétet sohasem veszítjük el. A kőszobor lyukai ezt a hiányt őrzik. A papírgalacsin lapjai ezt a távollétet óvják. Azt, amit már nem képes a márvány megőrizni. Amit már nem őriznek meg a síkok. Aminek az illékonysága adja a tartósságát. Aminek a sokasága a szilárdsága. A másikat magát. A másik másságát. Nekem téged. Teneked – talán – engem. 323 324 325 326 Popovics.indd 122 Uo. 150/756. Az „abszolút más” [absolument autre] Lévinas talán legfontosabb kategóriája a „másik” [autrui] leírására. Nem hinném, hogy véletlenül használja Foucault, ahogyan azt sem hinném, hogy nincs tisztában azzal, hogy Lévinast parafrazálja. De legalábbis azzal, hogy ez Lévinas-parafrázisként is olvasható. Még akkor is olvasható így, ha a szöveg nem elsősorban a másikról beszél. Uo. 150/756. Az Eltérő terekben a „távollévő” [absent] ritkán és korlátozott értelemben szerepel csupán. Ugyanakkor a Magritte-szövegben jóval gyakrabban és hangsúlyosabban tűnik fel. De a közös tér, a közös hely „távollét”-e/„hiány”-a [absence] nemcsak a similitude, a heterotópiák feltétele is. Foucault megfogalmazásában: „…valószínűleg egyetlen olyan kultúra sincs a világon, mely ne hozna létre [constitue] heterotópiákat” (uo.). A hely nélküli, a „nem-hely” [non-lieu] történetiségét lásd még Henri Lefebvre: La production de l’espace. Paris, Anthropos, 1974. 45. A távollét sohasem azonos, úgy spacializál, mint ahogyan az afázia összeszerel. Egyben szét is bont. Úgy spacializál, hogy u- és heterotopizál. Sőt, úgy spacializál, hogy közben temporalizál, és atemporalizál is. Hetero-krónizál is. Sőt, hetero-topi-krónizál. Többszörös, sokszoros tér-idő similitude-öt hoz létre. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 123 TRANSZGRESSZIÓ Ha próbálunk találni egy olyan fogalmat Foucault szövegeiben, ami képes közvetíteni az afázia, az u- és heterotópia, a similitude, a murmure és az emplacement között, a „transzgresszió” tűnik a legalkalmasabbnak. Foucault a transzgressziót Bataille nyomán, de nem tisztán bataille-i értelemben használja. Számos olyan dolgot hozzátesz, ami Bataille szövegeiből szinte teljesen hiányzik. Ilyen például a transzgresszió térszerűsége: „üres tér” [espace vide] – írja Foucault –, ahol csak a „határ”-ral [limite] találkozunk.327 Olyan „üres” „tér”, melynek „távollét”-ében [absence/Absence] valami „újrakomponálódik” [recomposer] egyfajta „felcsillanás”-ként [scintillante].328 Bár a határ és a transzgresszió Bataille-nál is összetartoznak, de a távollét tere, a felcsillanó – és kihunyó – egység tere csak Foucault-nál lesz belőle. Ez pedig így kísértetiesen emlékeztet az afázia leírására. Nemhiába tűnik fel a transzgresszió már A szavak és a dolgok bevezetésében is.329 Az afázia az, ami a rendet csak egy pillanatra csillantja fel, ami az egész jelenlét-távollétét mutatja fel csupán, miközben egyre-másra de- és rekomponálja a csoportosításokat. Az afázia újra és újra megsérti – szétszereli – a csoportokat, a szabályokat, miközben újra is alkotja azokat. A transzgresszió ugyanígy sohasem negatív. Sohasem pusztán tagad. A transzgresszió – s ehhez mind Bataille, mind Foucault, de még Derrida is ragaszkodik – igenel, affirmál.330 Csakhogy nem egyvalamit affirmál! A transzgresszió, ugyanúgy, mint az afázia, nem csak egy valamit igenel. Nem egy valamit igenel, míg másokat tagad. Több, sok, számtalan valamit igenel – miközben egyetlenegyet sem tagad. Az afázia az affirmáció „multiplicitás”-a és „pluralitás”-a.331 A legkülönfélébb rendek transzverzális, metasematikus, paralel affirmációja.332 Olyan határsértés, mely magának a 327 328 329 330 331 332 Popovics.indd 123 Michel Foucault: „Előszó a határsértéshez”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Sutyák Tibor fordítása; „Préface à la transgression”. In uő: Dits et écrits. 1954–1988. I. 71/233. Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 71–72/234. Az „absence” később is visszatér (79/242., 86/249– 250.), sőt mint írja, a transzgresszió „ezt a távollétet teszi jelenlévővé” [rendre présente cette absence] (86/249.). Foucault: A szavak és a dolgok, 10/8. Vö. Bataille: „…a transzgresszió (…) nem gyengíti a tilalom sérthetetlen szilárdságát, hanem mindig annak várható kiegészítése [complément attendu]…” (Georges Bataille: Az erotika. Budapest, Nagyvilág, 2001. Dusnoki Katalin fordítása; L’érotisme. Paris, Minuit, 1957. 79/73.). Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 75/238. Vagy Derrida: „…minden transzgresszió bizonyos módon megőrzi és megerősíti azt, amin túlmegy [excède]” (Jacques Derrida: L’écriture et la différence. Paris, Seuil (Points Essais), 1967. 404.). A „többszörös vagy sokféle affirmáció”-ról [affirmation multiple ou pluraliste] Deleuze beszél Nietzsche nyomán (Gilles Deleuze: Nietzsche és a filozófia. Debrecen–Budapest, Gond–Holnap, 1999. Moldvay Tamás fordítása; Nietzsche et la philosophie. Paris, PUF (coll. Quadrige), 1962., 36/19.). Mind Richir, mind Marin, Deleuze és Serre is ezeket a rendek közötti, keresztirányú viszonyokat 2021.11.24. 17:14:22 124 II. AZ UTÓPIA határnak az újra megerősítése, számos, sőt számtalan határ paralel megerősítése is. Igenlése, affirmációja. Azaz a transzgresszió a par excellence afázia. Az afázia egyszerre mond „kettős” igent valaminek – rendnek, szabálynak, csoportosításnak – a létére és nemlétére is.333 De ez esetben a lét felfüggesztése nem a negációból következik. Hanem éppen abból, hogy számos, sőt számtalan más lehetséges létet is igenel. Abból, hogy számtalan más renddel, szabállyal, csoportosítással takarja be. Számos más lehetőséget hajtogat rá. Tűr, gyűr bele. Borges kínai állattana nem csupán a példaértékű afáziás, de legalább ennyire a példaértékű transzgresszív csoportosítás is. A klasszifikáció elveinek, szabályainak újabb és újabb transz-gressziója is. A galacsin, a gombolyag maga is transzgresszív. Kettős, sőt sokszoros, többszörös affirmáció. Foucault megfogalmazásában éppen ezért nem is lehet pozitív ez az affirmáció. Egy „nem pozitív affirmáció” [affirmation non positive] csupán.334 A pozitív affirmációhoz ugyanis tagadás és kizárás is kellene. „Negatív” [négatif] kellene.335 Tagadni kellene, kizárni bizonyos lehetőségeket, bizonyos valóságokat. Azért, hogy csak egy tényleges valóság maradjon. Hogy maradjon pozitív valóság. Csakhogy a transzgressziót – ahogyan az afáziát is – nem érdekli az egy lehetséges, pozitív, tényleges valóság.336 Az elágazó ösvények kertjének labirintusában érzi jól magát. A számos lehetséges világ monásza közötti „neo-barokk” – abszolútum nélküli – átjáróban. Az azonosság síkjai, lapjai, szálai között. A galacsin és a gombolyag „enchevêtrement”-jában, „repli”-jében.337 A lapok, a szálak közötti közös hely nélküli, közös tér nélküli „nem-viszony”-ban. Abban a „viszony nélküli” viszonyban, mely nemcsak 333 334 335 336 337 Popovics.indd 124 nevezi sematikusnak. De Foucault megfogalmazásában ez mégsem egyértelmű. Amikor ugyanis A szavak és a dolgokban a „percepciós sémák” [schémas perceptifs] kifejezést használja, ezt leginkább egyetlen azonosság síkjához tartozóként, s nem a síkok közöttiként érti (4/11.). Foucault-nál maga az afázia, a heterotópia, vagyis a transzgresszió az, ami megfelel a richiri, marini, deleuze-i keresztirányú sematizációnak. De a percepció felemlegetése mégiscsak igen fontos, mert kiderül belőle, hogy az afázia – avagy az affirmáció, az utópia stb. problémája – az észlelés problémája is! A kettős affirmációt Derrida mondja Blanchot kapcsán, de Foucault is emlegeti Deleuze-re vonatkozóan: „ez a határ nélküli kettős affirmáció [double affirmation] mértéktelen, túlzó, hatalmas igent mond: mind az életre, mind a halálra” (Jacques Derrida: „La loi du genre”. In uő: Parages. Paris, Galilée, 1986. 278.); avagy „ahelyett, hogy nemet mondana, kétszer ejti ki ugyanazt az igent” (Michel Foucault: „Theatrum Philosophicum”. In uő: Dits et écrits. 1954–1988. II. 85., 89–90.). Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 76/238. Uo. Éppen ezért a „nem pozitív affirmáció” nem is „negatív”. Deleuze számára az inkomposszibilis lehetséges valóságok a „virtuális–aktuális” [virtuel-actuel], „lehetséges–reális” [possible-réel] ellentétpárjait is felrúgják, keresztben átmetszik, s valamiféle virtuális-reálist, aktuális-lehetségest hoznak létre (Le pli, 140–141.). Egyfajta szerény – nem meggyőző erejű – valóságosságot. Richir számára pedig a tisztán a jelenben sohasem aktualizálódó, távollétként viszont állandóan transzformálódó „transzposszibilitás”-okat és „transzpasszibilitás”-okat (Méditations phénoménologiques, 48., 49., 50., 53.). Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 75/237., 81/244. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 125 az afáziát, de a transzgressziót, az affirmációt is jellemzi. Az üres tér, a távollét ezért is kapcsolódik a transzgresszióhoz. Az utópia ezért kapcsolódik a transzgresszióhoz.338 A transzgresszió az u-, atopikus, sőt heterotopikus galacsinhoz, a gombolyaghoz. Az absence sans lieu-jéhez. A szélhez. A csoportosítások, szabályok lebontásának és felépítésének ingamozgását mind a transzgresszió-tanulmány, mind A szavak és a dolgok bevezetése „kontesztáció”-nak [contestation] nevezi.339 A kontesztáció nem csupán egy helyet bizonytalanít el, nem csupán egy u-topikus más helyet affirmál. Az egyszeres affirmáció – ahogyan a tagadás is – semmit sem képes elbizonytalanítani. Semmit sem képes kontesztálni. Csak megerősíteni képes. Az egyszeres affirmáció – ahogyan a tagadás is – pozitív. A „nem pozitív”, elbizonytalanító, kontesztáló affirmáció csak a többszörös affirmáció lehet. Az afázia multiplicitása és pluralitása lehet. De ebből az is következik, hogy a hely kontesztációja, a sans lieu, az utópia maga is plurális.340 Az utópia egy heterotópia is.341 Épp a transzgresszió nem pozitív affirmációja, a kontesztáció miatt. A többszörös, sokszoros affirmáció miatt. Vagyis a transzgresszió és az afázia nemcsak az utópián, de a heterotópián keresztül is összefügg egymással. A heterotópia többszörössége, sokszorossága – galacsinja, gombolyagja – épp a transzgresszió nem pozitív, plurális affirmációjából következik. A kontesztációból következik. A nem pozitív, többszörös, sokszoros affirmáció pedig a távollét legfontosabb tulajdonsága is. A szél tulajdonsága. Mely újra és újra feltámad a tér, az idő intervallumaiban, a szavak megszakításaiban, a másik idegenségében – megannyi affirmációban –, miközben egyik sem pozitív. Egyik sem tárja fel, ragadja meg, hozza felszínre az absence-t. A transzgresszió nem pozitív affirmációja a távollét kihullásának, a szél elillanásának magyarázata is. A kőszobor lyukainak a magyarázata is. A kőoroszlán lyukai a transzgresszió lyukai. A kontesztáció nyomai. A nem-pozitivitásé. Azé a transzgresszióé, kontesztációé, mely ugyanakkor semmit sem negál.342 Ezért is éli túl a szobor a szelet. A szél tépázta kőszobor tartóssága, szilárdsága a transzgresszió nem-negatív, affirmatív jellege miatt van. A többszörös, sokszoros affirmáció miatt van. A kontesztáció miatt van. A galacsin szilárdságát, a lyukas kőszobor szilárdságát az affirmáció, az affirmáció plura338 339 340 341 342 Popovics.indd 125 Nemcsak Foucault, de Marin számára is (A szavak és a dolgok, 10/8.; Utopiques, 109–111., 113., 304.). Sőt, az „utópia” így kapcsolódik az „affirmáció”-hoz is (Utopiques, 20., 141.). Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 76/238.; A szavak és a dolgok, 12/10. Marin maga is számtalanszor beszél az utópia „plurális” jellegéről (Utopiques, 21., 23–24.). Az utópia és a heterotópia Foucault számára is összefügg, mind A szavak és a dolgok bevezetésében, mind az Eltérő terekben. Sőt, a bevezetés a kontesztációt is hozzájuk kapcsolja, egészen pontosan a heterotópiához köti (A szavak és a dolgok, 12/9–10.). Husserl nem „Nichtigkeit”-ja ez. 2021.11.24. 17:14:22 126 II. AZ UTÓPIA litása és multiplicitása adja. A távollét, a távollét afáziája, azaz a transzgresszió adja. A survivance maga a nem pozitív affirmáció. Ami „sohasem törli el” [jamais n’abolira] – mondhatnánk Mallarméval – sem a távollétet, sem a követ. Azaz a transzgresszió együtt – bár nem egyszerre – három dolgot ad: 1) pluralizál és multiplikál, többszörös, sokszoros igent mond; 2) elbizonytalanítja, elvéti, kiejti a kezei közül a rendet, az azonost, mindössze a lyukat, a hiányt, a távollétet hagyja hátra; 3) mégis megőriz, tartósít és megszilárdít – nem hagyja negálni, eltörölni ezt a kilyuggatott, megsokszorozott töredéket. Az afázia hármassága ez. A galacsin szilárdságának triásza. A survie troisième-je. De a transzgresszió – ahogyan az afázia is – a similitude-del is összefügg. Foucault leírásában az afáziát és a similitude-öt ugyanúgy a „repli” jellemzi.343 Az a repli, mely a mormoláshoz is kapcsolódik.344 A transzgresszió Foucault számára elsősorban nem valamilyen tett, sokkal inkább valamilyen „nyelv” [langage]. Ezt a transzgresszív nyelvet írja le Foucault a „cirkuláris” [circulaire], „önmagához visszautaló” [renvoie à lui-même], „önmagára visszahajló” [se replie] jelleggel.345 A transzgresszió bármennyire is szeretné, nem képes elérni a vágyott állapotot. A határok, a szabályok felrúgását, érvénytelenítését. Ahogyan a similitude is képtelen elérni a referenciát, magukat a dolgokat. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a mormolás is képtelen referálni, reprezentálni. Ugyanúgy, ahogyan az afázia sem képes elérni a rendet. Ez a képtelenség pedig vissza-fordít. A repli a visszapattanás mozgása.346 Az a mozdulat, amikor nem tudunk valamit elérni és visszahúzzuk a kezünket. Az Előszó a határsértéshez pedig ugyanúgy a „tükör”-höz [miroir] hasonlítja ezt a visszafordulást, visszapattanást, mint az Eltérő terek.347 Csakhogy ez a tükör immáron Magritte – és nem Velázquez – tükre. Nem ugyanazt adja vissza. A transzgresszió bár visszafordul, de nem ugyanoda tér vissza. Nem is ugyanolyanként tér vissza.348 A mindennapi tükreink esetében mindig tudjuk, mi az eredeti és mi a másolat. Mi a tükörkép, és mi nem az. Az afázia, a similitude, 343 344 345 346 347 348 Popovics.indd 126 Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 81/244.; „Ez nem pipa”, 162/650.; A szavak és a dolgok, 90/83., 92/84–85. De itt ez az önmagára utalás már nem „kiszárítja”, inkább megsokszorozza a beszédet. Mely mormolás mind az afáziához, mind a similitude-höz is kapcsolódik. Bár Foucault a mormolást itt szó szerint nem említi, de a transzgresszív beszédet ugyanúgy végtelenként jellemzi, mint a murmure-t: „nem hagyja abba a beszédet” [ne cesse de parler] – írja például („Előszó a határsértéshez”, 84/247., 86/250.). Sőt, ugyanúgy a „kommentár”-hoz hasonlítja, mint A szavak és a dolgok a mormolás végtelen beszédét („Előszó a határsértéshez”, 79/241.; A szavak és a dolgok, 61/56.). Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 81/244. A francia renvoyer ige – amivel Foucault a transzgresszív nyelv önmagára való visszautalását jellemzi – a labda visszadobását, visszaütését, sőt visszapattanását is jelenti. Foucault: „Előszó a határsértéshez”, 81/244. Az ugrás ez. Az az ugrás, mely nem ugyanonnan ugyanoda visz át, sőt nem is ugyanonnan ugyanoda hoz vissza. A globalitás nélküli lokalitás ugrása. Az emplacement ugrása. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 127 a transzgresszió viszont úgy fordít vissza, hogy közben az eredeti is elvész. A prezens is elvész. Marad helyette a puszta re-prezencia. Hiába pattanunk vissza, már nem ugyanabban a szobában pattog ez a labda. A re-prezenciák Tükörországában találjuk magunkat.349 Abban a „labirintus”-ban, melyből sem vissza-, sem kiút nem nyílik többé.350 Előáll a similitude szerialitása. Az emplacement szerialitása. A sans présent, a sans lieu. A kitüntetett pont nélküli. Borges kínai enciklopédiájának lapjain találjuk magunkat. „Összegubancolódott” [enchevêtré] lapok és szálak között.351 A galacsin, a gombolyag belsejében.352 Egy u-topikus, sőt heterotopikus, heterokrónikus enchevêtrementban. Ahol Foucault megfogalmazásában „az űr” [le vide], az „idegen” [étrange] adódik.353 A másság, a másik adódik. Az „abszolút más” adódik. Te (is) adódsz. Ahol a vissza-nem-találás, az eltévedés közös tapasztalattá lesz. Az elágazó ösvények kertjében való reménytelen, mégis együtt kószálássá alakul. Reménytelen reménnyé alakul. Szilárdsággá lesz. Survivance-szá. Olyan kertté, ahol hirtelen kiderül, nemcsak hogy kapuk vannak mindenütt, de azok zárva sincsenek. Mintha a kert építői, a labirintus tervezői eleve gondoltak volna az eltévedőkre. A nem pozitív affirmáció pluralitása mint inter-szubjektivitás ez. A nem-pozitív affirmáció multiplicitása mint survivance.354 A másban, másként, mással való sur-vie. Te-veled. A TÜKÖR, A VERTIKALITÁS Foucault már az Eltérő terekben is használja a „tükör” [miroir] hasonlatát, ami a Bevezetés a határsértéshez lapjain is feltűnik. Az előbbiben az „emplacement”, utóbbiban a „repli” kapcsán említi. De egyik szövegben sincs kibontva a hasonlat, legfeljebb csak sejthetjük, hogy miért is fontos Foucault számára. A Nyelv a végtelenhez [Le langage à l’infini] lesz az a tanulmány, ahol jóval részletesebben beszél a tükörről. A „miroir” Foucault számára nem 349 350 351 352 353 354 Popovics.indd 127 Bár Foucault nem, de Deleuze hosszasan elemzi Carroll Tükörországát (Gilles Deleuze: Logique du sens. Paris, Minuit, 1969). Foucault pedig egy „désert multiple”-ről beszél („Előszó a határsértéshez”, 79/241.). Uo. 80/243. Uo. 75/237. Mely persze a galacsin, a gombolyag külseje is. Uo. 81/244. Az idegen, a más, a másik Bataille számára is a transzgresszió kitüntetett mozgatórúgói közé tartozik. Innen a vágy, a szexualitás állandó hangsúlya. Sőt, ez az alteritás jóval fontosabb Bataille számára, mint bármilyen szabály áthágása. A transzgressziót, a transzgresszív nyelvet Foucault számára is a „multiplicitás” jellemzi („Előszó a határsértéshez”, 80–81/242.). 2021.11.24. 17:14:22 128 II. AZ UTÓPIA az azonosság kitüntetett esete. Ha ugyanis a tükör mindössze az azonosság redundanciája lenne, semmire sem lenne jó. Nem lenne az az eszköz, amit nap mint nap, valamire használunk. A tükör megsokszoroz. Multiplikál, pluralizál. Ismétel. Mégsem az azonost ismétli. Úgy sokszoroz meg, hogy közben valami olyat is megmutat, ami nem látható máshogyan! Megmutatja például az arcunkat vagy a hátunkat, amit csak a tükörből láthatunk. A tükör által mutatott ennyiben pedig valóban egy kép. Nem pusztán re-prezentáció, nem ressemblance, hanem similitude. Olyan similitude, mely már nem az eredetit képezi le, sokkal inkább elmossa az eredetet. A tükörkép nem reprezentáció, hanem – Marin nyelvén – re-prezencia. Olyan multiplikáció és pluralitás, ahol már nincs eredet, eredeti sincs. Pusztán képek vég nélküli visszaverődései. Szavak vég nélküli megsokszorozódásai. Újabb és újabb nézőpontokból át- és újraszervezett látványok. Vagyis a tükör afáziaszerű is. Transzgresszív. Nem pusztán az eredetit, de a biztos, szilárd pontot is elmossa. Sőt magát a pontot, a hic et nuncot is felfüggeszti. Ez a tükör Magritte tükre: u-, sőt hetero-topikus. A sans lieu, a sans présent tükre. A galacsin, a gombolyag tükre. Csakhogy ha a „tükör” nem az azonosság síkjára lapít mindent, hanem kiemel onnan, megsokszoroz, ezeket a megsokszorozott lapokat fordítja egymásra, a „miroir” nem is ugyanabban a horizontális vonalban tükröz vissza: „vertikális” [vertical] – hangsúlyozza Foucault.355 Keresztirányú.356 Transzverzális. Az in modo obliquo keresztintencionalitás Foucault-nál a tükör vertikalitásával íródik le. Ez a vertikális, transzverzális – nem síkszerű –, semmilyen új vagy régi azonosság (globalitás, univerzalitás) egészébe bele nem illeszthető afáziás gyűrés teszi galacsinná, képek, felcsillanások üvegmozaikjává a tükröt. Olyan plivé, mely épp azáltal tud vissza-hajlani, hogy ki-hajtódik. Szét-hajtódik. Hogy kimozdul a síkból. Hogy „vertikális”-an is elmozdul. Hogy transzverzális. A galacsin, a gombolyag ezt a vertikalitást is igényli. Vagyis a repli, a tükör nem pusztán re-flexív. Csak úgy és annyiban re-flexív, hogy ez a visszahajlás már nem is ugyanoda hajlik vissza. Ki-emelkedik egy más irányba.357 Meg-emelkedik egy másik felé. A nem-jelenlévő, a távollévő felé mozdul el. A felé a távollét felé, amiről mindössze annyit tudunk: nem ezen a síkon van. Nem az azonosság horizontalitásában. Ez az „absence” emeli meg, mintegy fújja fel a galacsint, a gombolyagot.358 Ez az absence adja a tükör – a sík üveglap – terét. A távollét 355 356 357 358 Popovics.indd 128 Foucault: „Nyelv a végtelenhez”, 65/255., 64/254., 70/261. Foucault megfogalmazásában „keresztez” [traverse] (uo. 64/254.). Ez a más irány ennyiben már nem is tisztán vertikális vagy transzverzális (innen a vissza-fordulás), sőt már nem is tisztán irány (innen a visszafordulás, a visszahajlás ellenére is a nem-azonosság). A galacsin zavarossága ez. A gombolyag kuszasága. Uo. 67/257. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 129 szele, az alteritás, az autrui nem engedi beroskadni a galacsint, a gombolyagot. A tükröt. A szél által átjárt kőszobrot összeroskadni. A távollét tükre, Foucault tükre a megkövesedett, kikristályosodott szél. Az Északnyugati-átjárón keresztülfújó megfagyott brise marine. De Foucault olvasatában a tükör nem csupán tér-, de idő- és nyelvszerű is. Maga ez a tükör a „nyelv a végtelenhez”. Csakhogy valami egyedül azért lehet képes végtelenné válni, mert kijátssza a halált, mert „nem hal meg” [ne pas mourir] – írja Foucault.359 A tükör azáltal képes kijátszani halált, hogy felfüggeszti a jelen pillanatát, azáltal, hogy megsokszorozza – elhalasztja, neutralizálja – a prezenst. A sans lieu, a sans présent nemcsak u-topikus, hetero-topikus, de a-krónikus, sőt hetero-krónikus is. Ezáltal pedig a halál pillanatát – itt és mostját – sem ismeri. Legfeljebb a blanchot-i „haldoklás” [mourir] végtelenje ismerős a számára. Az, ami „az idő visszatartása” [retrait du temps], a szukcesszió, „a nyíl visszatartása” [retenir le flèche], megállítása is.360 Hladík haladéka.361 Ugyanakkor Foucault azt is hangsúlyozza, hogy „az idő visszatartása az ő sajátságos tere” [retrait du temps qui est son espace propre] is.362 Vagyis a tükör nemcsak tér, nemcsak idő, de egy spacio-temporalitás is. Tér és idő átfordulása egymásba. Tér és idő pedig épp a vertikalitás által fordul át egymásba. Azáltal, hogy a jelen kitüntetettsége, egyszerisége elvész, megsokszorozódik, s ezek az idők – heterokrónikusan – egymásra rakódnak. Függőlegesen egymásra gyűrődnek. Azaz a koegzisztencia, a korrelatív konstitúció miatt. Így ez a tükör az idő tükre is egyben. Olyan tér-tükör, mely idő-tükör is. Tehát azt láthatjuk, hogy a galacsin, a távollét szele által felfújt galacsin a tempo-spacialitás, a spacio-temporalitás galacsinja is. Úgy és annyiban végtelen, hogy együtt függeszti fel a tér és az idő végességét, a lieu és a présent végességét, de mégsem úgy, hogy az összes lehetséges ittet és mostot magába gyűjti, hanem épp azáltal, hogy már egyetlenegy itthez és mosthoz sem ragaszkodik. A sans lieu, a sans présent az itt és most nem pozitív – többszörös, sokszoros – affirmációja.363 Egy sans lieu, sans présent omniprésence. Valamiféle tér-idő tükörgalacsin. A távollét szele – nem ön-azonossága, nem ön-referenciája, nem síkszerűsége – által széttartott, megemelt galacsin. Az absence ipszeitása, sőt alteritása által felfújt galacsin. Az autrui által vertikalizált gala359 360 361 362 363 Popovics.indd 129 Uo. 61/250. Bár Foucault itt Blanchot-ra hivatkozik, de Blanchot épp a „mort”-t gondolja határszerűnek, míg a „mourir”-t kapcsolja a halál végtelen halasztásához. Uo. Uo. 63/253. Uo. 61/250. Mind a „lieu sans lieu”, mind a „transzgresszió” feltűnik a szövegben ennek a tükörszerű nyelvnek a leírásakor (uo. 67/257., 70/261.) 2021.11.24. 17:14:22 130 II. AZ UTÓPIA csin. Csakhogy Foucault ahhoz is ragaszkodik, hogy a tér-idő tükörgalacsinja a nyelv galacsinja is. Tér-idő-nyelv tükörgalacsinja. Ha ugyanis az itt és a most kitüntetettsége, a lieu és a présent egyszerisége felfüggesztődik, ami marad helyette, az csupán egy reprezentáció, pontosabban egy re-prezencia lehet. A szimulákrum, a similitude marad helyette. A „discours”.364 Vagyis a tér-időnyelv tükörgalacsinja a re-prezencia galacsinja is. Az a „tükörjáték” [jeu de glaces],365 tükörmozaik, mely az egyenetlenségei folytán már nem is engem tükröz vissza – aki előtte állok –, hanem téged, aki mellettem állsz. A pli, a vertikalitás tükre, mely az azonosság helyett a másságot, a même helyett az autre-t veri vissza. A tér helyett az időt s a képet, a nyelvet veri vissza. A nyelv a végtelenhez ez a tükör. Az „emplacement absolument autre” tükre. Az afázia tükre. Mely a mást, a másikat, az idegent, a távollétet újra és újra belecsempészi a világunkba. Mely újra és újra az autruit rejti a tér-idő-nyelv galacsinjának tükörképei közé. Téged rejt oda. Mint vertikálist. A „tükör” viszont csak annyiban nyelvszerű, csak úgy és annyiban a nyelv a végtelenhez, amennyiben ez a nyelv „mormolás”-szerű [murmure] is.366 A végtelen nyelv tere, tér-ideje a mormolás. A tér-idő-nyelv tükörgalacsinja, a re-prezencia galacsinja maga a mormolás. Szavak összekuszálódott gombolyagja. Az afázia mormolás-galacsinja. Szavak, nyelvek egymásra rétegződése, gyűrődésetűrődése, plije. Enchevêtrement-ja. A szavak vertikális megemelkedése. A nyelv vertikalitása. Az a hely nélküli, jelen nélküli – közös tér és idő nélküli – nemhely és nem-idő, ahol számos, sőt számtalan tér, idő és nyelv koegzisztenciája áll elő. Együtt, de mégsem egyszerre. A mégsem azonosság mégis egységében. Az elágazó ösvények nyelvi kertje ez. „Labirintus”-a.367 A mormolás, a nyelv vertikalitása a szavak Riemann-felülete. Ahol a szavak épp azért sokszorozódnak meg, „multiplikálódnak” és pluralizálódnak, mert immáron „nem a dolgokat, hanem a szavakat jelölve” [signifiant non la chose, mais la parole] működnek – írja Foucault.368 A beszédnek ez a „megduplázódás”-a [redoublement], „ön-reprezentáció”-ja [auto-représentation] a mormolás. A szavak vertikalitása. Ahol a „távollét” – az örökre elveszett, elhalasztott dolgok távolléte – kényszeríti visszafordulásra a szavakat.369 Vissza-hajlásra önmagukhoz. És 364 365 366 367 368 369 Popovics.indd 130 „A diszkurzusnak (…) megvan a hatalma, hogy visszatartsa a már kilőtt nyilat az idő visszatartásában, mely az ő sajátságos tere” [Le discours (…) a le pouvoir de retenir la flèche, déjà lancée, en un retrait du temps qui est son espace propre] – hangzik a teljes mondat (uo. 61/250.). Uo. 61/251. (A „jeu de glaces” nemcsak tükör-, de jégjátéknak is fordítható.) Uo. 62/252., 70/261. Uo. 63/253. Uo. 62/252. Uo. 67/257. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 131 kényszerítik arra is, hogy belehajtogatódjanak az időbe s a térbe. Hogy mégse ön-magukra hajoljanak vissza. A nyelv vertikalitása az absence által szerteszét fújt, de a szél megfordulása által mégis egymásba tömörödő lapok galacsinja. A parti fövenyen föl-alá nyargalászó, a szikrázó napsütésben már-már felcsillanó fehér lapok tükörgalacsinja. Az abszencia, az Abwesenheit forgószele – tourbillonja – által előállított tér-idő-nyelv galacsin. Az „önmagára helyezés játékának virtuális terében” [jeu se placer dans l’espace virtuel] előálló vertikalitás.370 Az emplacement vertikalitása. Mely örökre összezavarja, „kontesztálja”, „zárójelbe téve felfüggeszti” [suspendu dans la parenthèse] – írja Foucault – a bizonyosságot.371 A hic et nunc bizonyosságát. Az egy sík lapon, az „azonosság síkjá”-n [plage d’identité] kijelölhető, meglelhető pontokat.372 Mert ugye bármennyire is jól láthatón jelöltünk meg egy pontot egy papírlapon, miután kikapta a szél a kezünkből, végigsodorta a parton, vajmi kevéssé lelhetjük már meg a galacsin gyűrődései, tűrései között. A tükrök között. Úgy mosódnak el a bizonyosság pontjai az összegyűrt lapokon, ahogyan a tenger mossa el a föld és a víz határát a parton. Ahogyan a „plage”-on vertikalizálódik a homok és a víz. Ahogyan a hullámok kiemelkednek, felrohannak a partra, s elnyúlnak a fövenyen. Csakhogy az elveszett pontok, az elmosott határok – minden bizonytalanságuk dacára – mégis valami szilárdságot is adnak. A lét bizonyosságának szuszpenziója, virtualizációja mégis a halál elhalasztásának biztonságát is adja. A halál kijátszásának bizonyosságát. A survivance-t is adja. A sur-vie szilárdságát is adja. A galacsin szilárdságát. A „halállal szembeni vertikalitás”-t [la verticale contre la mort].373 A vidámságot a parton. A viháncoló gyerekek hangzavarát a strandon. Az alteritás szabadságát. A rendek, síkok, lapok, klasszifikációk, az episztémék elillanását a szélben. A vízen elúszó papírhajókat. S nevetést. A futkorászó gyerekek, a játszadozó emberek s talán a kínai enciklopédiát olvasgatók nevetését is. A „ne pas mourir” nevetését. Mely ráadásul – a halállal szemben – még közös is. Közös survivance-unk vidámsága ez. Mely már nem pusztán sans lieu és sans présent, de sans moi is. Sans moi avec. Avec toi. A papírgalacsin lapjaiként egymásba gyűrődő közös „ne pas mourir”-unk szilárdsága ez. A közös nem Nichtigkeitunk szilárdsága. Öröme. Durée-je. Amikor átölelsz a parton. A mormolás nem az aktuálisan kimondott szavak nyelve. A mormolás bármennyire is halk, nehezen érthető beszéd, szavak sokasága, nem az ak370 371 372 373 Popovics.indd 131 Uo. 62/252. Uo. 67/257., 63/252. Sőt „áthágja” [transgreser] (67/257.). Foucault: A szavak és a dolgok, 12/10. Foucault: „Nyelv a végtelenhez”, 65/255. 2021.11.24. 17:14:22 132 II. AZ UTÓPIA tualitás nyelve. A murmure a távollét nyelve. Ezért nem érthető – tisztán. A murmure a távollét jelenléte. Ezért nem világos, nem tiszta, nem artikulált, stb., stb. A mormolás – hangsúlyozza Foucault – az „eljövendő nyelv” [langage à venir].374 A „lehetséges nyelv” [langage possible]. A halál elhalasztása, kijátszása a jelen elhalasztása, kijátszása is. Az a beszéd pedig, ami kijátssza a halált, csak egy inaktuális, eljövendő beszéd lehet. A sans présent inaktuális nyelve. A sans lieu lokalizálhatatlan nyelve. Ahol maga a nyelv és a beszéd is már eleve temporalizálódott, sőt ahol a temporalitás is már eleve nyelvszerű. A sans présent, a sans lieu temporalitása, temporalizációja ez, mint nyelv. A „mormolás” a sans présent, a „sans lieu” nyelvi temporalizációja, tér-idő-nyelve.375 A jövő re-prezenciája. A múlt re-prezenciája is. Azok a hangfoszlányok, melyeket távolról hoz el a szél, s távolra visz el a szél. Mely maga a távolság, a tér-, időbeli distance hangja is. A parton föl-alá nyargalászó szél által hozott és vitt hangok, melyek a távollét szelének hangjai is. A mormolás az absence hangja. A távollét mint nyelv, mint tér-idő-nyelv. A mormolás a távollét mint tér-idő-nyelv. Az absence tér-idő-nyelve. Csakhogy Foucault számára az eljövendő nyelv, a lehetséges nyelv nem is egy nyelv! Az eljövendő, a távollét épp az egyet fújja el először. Az itt és a most unikalitását dönti fel először, és sodorja végig a parton. A szél a magányos lapokra, az egyetlen egy lapra veszélyes leginkább. A szél a könyvet ritkábban fújja el. Foucault számára az eljövendő nyelv sohasem magányos. Sohasem egyszólamú. Az eljövendő nyelv „minden eljövendő nyelv” [tout langage à venir] is.376 A „minden lehetséges nyelv” [tout langage possible] – írja. Nyilván nem az összes. De akkor is számtalan. (Az összeshez megint csak a hic et nunc, az egy szilárdsága kellene.) Vagyis a mormolás a beszéd megsokszorozódása is, de nem az aktuális beszéd megsokszorozódása, hanem épp olyan multiplicitás és pluralitás, melyet az „à venir” – a sans présent, a sans lieu – multiplikál és pluralizál. A virtualitás sokasága. A távollét sokasága. Tehát a mormolás vertikalitása tér, idő és nyelv közös, kölcsönös konstitúciója. Mely számtalan teret és időt és nyelvet fektet egymásra, gyűr egymásba. Az itt és a most „hely nélküli hely”-én [lieu sans lieu] – lyukaiban – előálló tükörkonstitúció.377 Az absence tükörkonstitúciója. A távollét – a sans lieu, sans présent – tükreiből kiszabaduló szél. A hullámok tükreivel, „fodrozódás”-ával [moutonnement] érkező szél.378 Mely végignyar374 375 376 377 378 Popovics.indd 132 Uo. 66/256. Uo. 70/261. Uo. 66/256. Uo. 70/261. Uo. 68/259., 69/260. 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 133 gal a parton, felkapja a magányos lapokat, elsodorja, összegyűri. Megsokszorozza. Vertikalizálja. S ez a szél legalább annyira az alteritás szele, mint a távollété. „Mormolás”, mely „minden más után, minden más előtt” [après tous les autres, avant tous les autres] énekel. Magát a mást énekli. A másságot. A távollét – a szél – az alteritás, az autrui énekét énekeli. Dúdolja, mormolja. Az afázia énekét. Miközben „vég nélkül elhalasztja a halált” [indéfiniment recule la mort].379 S te lassan átölelsz a szélben a parton. Foucault ragaszkodik ahhoz, hogy nem képzelhető el episztémé, rend, kultúra kizárás nélkül. Távollét nélkül. Sans lieu nélkül. Utópia, atópia, heterotópia nélkül: „…valószínűleg egyetlen olyan kultúra sincs a világon – írja –, mely ne hozna létre [constitue] heterotópiákat.”380 Mintha csak azt mondaná: Mindössze a távollét ad struktúrát, rendet! Mintha Richirt előlegezné: „A távollét, ami paradox módon orientál, strukturál.” A távollét az, ami össze-köt, térként, időként, képi-nyelvi reprezentációként, értelemként köt össze. Összeköt a nem-jelenlévővel (időként), a távolival (térként), a dolgokkal (nyelvként), összeköt a mással is. A másikkal. De a távollét úgy köt össze, hogy közben át is fordít egy másik rendbe. Ez az átfordítás pedig maga az afázia. Az, amikor előáll – in modo obliquo – a keresztintencionalitás. A gyűrés, a tűrés. Amikor valamibe valami más hajtogatódik bele. A pli ez. A repli. A foucault-i „tükör”. A tükör „vertikalitás”-a. Az absence mint konstitutív távollét. A tükörkonstitúció. A tükör maga a mégsem azonosság mégis egysége. A távollét mégsem azonosságának mégis egysége. Ami épp azáltal „orientál és strukturál”, hogy nem tagad, hogy nem semmisít meg, hanem felfüggeszt. Neutralizál, kontesztál, affirmál. Ezáltal pedig össze-fűz, össze-függést hoz létre – bár szilárd csoportosításokat, klasszifikációt, taxonómiákat egyáltalán nem hoz létre. Azáltal fűz össze, azáltal orientál és strukturál, hogy „titkos csoda”-ként elhalasztja a kivégzést. Hogy idővé, térré, nyelvvé húzza szét a pillanatot. Egyiket a másikká fordítja át. Hogy tükörképekként sokszorozza meg, szórja szét – és fordítja át – az ittet és a mostot. A neutralitás maga ez a „titkos csoda”. A halasztás csodája. A vertikalitás titka. Az afázia maga is ez a vertikális halasztás. Ahogy az utópia, a heterotópia is a vertikális halasztás felcsillanásai. A similitude függőleges tükrei. A távollét halasztódása. És átfordulása. A tükör által megfordított képek, a szél megfordulása, az elsodort lapok átfordulása. Az időt adás és időt nyerés. Az időt adás és időt nyerés tere. És nyelve. És alteritása. Az időt adás, az időt nyerés ki-fordítása, meg-fordítása, át-fordítása. Tükörképe. Időt adás és időt nyerés az életre. Csakhogy a vie helyett a sur-vie-re. Mindössze 379 380 Popovics.indd 133 Uo. 70/261. Foucault: „Eltérő terek”, 150/765. 2021.11.24. 17:14:22 134 II. AZ UTÓPIA a halál kijátszása, felfüggesztése. Nem megszüntetése. A kivégzés elnapolása. Hladík haladéka. A tükör az alteritást, az autre-t csempészi bele a képeinkbe. A tükör vertikalitása az autre vertikalitása. A sur-vie a vie tükörképe. Elhalasztása, átfordítása, megfordítása. Megmásítása. Az alteritás titkos csodája. A survivance a vertikális halasztás mint alteritás titkos csodája. A foucault-i „n’est pas mourir” tükre. De a tükör szilárdsága is. Durée-je. A tükörgalacsin szilárdsága és durée-je. Amikor már nem magamat látom a tükörben, hanem azt, amit te láthatsz belőlem. Azt látom, amit nem láthatok. A te szemeddel én nem láthatok, de mégis azt látom! A tükörképemet látom. Azt látom, amit neked kellene látnod. Mégsem te látod. A távollétet látom. A szelet. Az át-fordulást. A vertikalitást. A halasztást. A survie-t látom a szélben. A szilárdságot. A szoborrá váló szelet. A SEMATIKUS, AZ ÉRTELEM Az utópia, a heterotópia kapcsán Marin meglehetősen sokat beszél értelemről és sematizációról is. Az u-tópia számára elválaszthatatlan nemcsak a tér, az idő, a nyelv vagy a másik konstitúciójától, de az értelem sematikus konstitúciójától is. Foucault ide kapcsolható szövegeiben viszont meglehetősen kevés szó esik mind az értelemről, mind a sémákról. Pedig az utópiának, a heterotópiának, az afáziának nagyon is sok köze van mind az értelemhez, mind az észlelés sematikus jellegéhez. S ezt Foucault is jól tudja – még ha nem is hangsúlyozza. A „sans lieu” a Nyelv a végtelenhez lapjain nemcsak tükörszerű, de egy „alakuló/képződő” [se faisait] struktúra is.381 Sőt, akár egy képződő „értelem” [sens] is.382 Épp a tükörszerűsége miatt alakuló, mozgó, változó ez az értelem. A „tükör” u-topikus helynélkülisége, terek és idők heterotopikus, heterokrónikus megsokszorozódása épp az alakuló/képződő jelleget húzza alá: „A végtelen tükrét – melyet minden nyelv megszül, attól fogva, hogy a vertikalitás felé fordul a halál ellenében – a mű nem mutathatja meg a kikerülése nélkül: a végtelent saját magán kívülre helyezi, azt a fenséges és valóságos végtelent, melynek virtuális tükrét a mű képezi/alakítja…”383 381 382 383 Popovics.indd 134 Foucault: „Nyelv a végtelenhez”, 65/255. (Foucault „se faisait”-t és nem „se faisant”-t mond. De az imparfait és a participe présent ugyanúgy a folyamatszerűséget, a nem befejezettséget hangsúlyozza.) Uo. 67/257. (Foucault nem használja együtt az alakuló és az értelem szavakat. Szövegszerűen a „esquiver” teremt közöttük kapcsolatot – lásd a későbbi idézeteket.) Uo. 65/255. [Le miroir à l’infini que tout langage fait naître dès qu’il se dresse à la verticale contre la mort, 2021.11.24. 17:14:22 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 135 Avagy a mű „kikerüli az értelmét” [esquive (…) son sens] – írja.384 Megkerüli a szilárd, végleges értelmet. Hogy ezáltal manifesztálja a manifesztálhatatlant: a végtelent. A „távollét”-et [absence].385 Magát az értelmet. A végtelent mint értelmet. Vagyis azt láthatjuk, hogy a tükör Foucault számára egy értelemkonstitúció is, csakhogy az értelem szür-konstrukciója. Újabb és újabb értelmek fel- és leépítése. Át-építése. Az afázia tükörszerű, állandóan alakuló, képződő, változó, elmozduló – át- és megforduló – absence-sensa. Tehát a tükör, az utópia, a heterotópia, azaz az afázia egy – richiri – sens se faisant is. A tükör a „működő távollét” sens se faisant-ja. Annak az absence-nak az intentio obliquája, mely vertikálisan, transzverzálisan ad értelmet. Nem az azonosság síkjának értelmességét adja. Hanem az afázia vertikális, keresztirányú értelmét. A tükör értelmét. A multiplikáció, a pluralitás értelmét. Az affirmáció értelmét. Az alteritást mint értelmet adja. A tükör sens se faisant-ja a másik másságának felcsillanása. Felcsillanása és kihunyása. És újabb felcsillanása. Fodrozódása. A tenger hullámainak tükörmozaikja. Az afázia maga a másik másságának, az „abszolút más”-nak a felcsillanása. A galacsin, a gombolyag értelme. A kő sens se faisant-ja a szélben. A szél sens se faisant-ja a kőben. A kő felcsillanása a szélben, a szél felcsillanása a kőben. Az alteritás galacsinja, gombolyagja. Richir számára épp ez a sens se faisant kapcsolódik a sematizációhoz. Foucault számára pedig épp az afázia kapcsán tűnik fel a „percepciós sémák” [schémas perceptifs] kifejezés.386 Vagyis azt láthatjuk, hogy az afázia tükre, az értelem „se faisait”-ja – ha nagyon vékony szállal is –, de mégis össze van kötve még Foucault-nál is a sematizációval. Ez a nagyon vékony szál a sans lieu. Az afázia sans lieu-je. És a tükör sans lieu-je. Az afázia nyugodtan olvasható nemcsak egy vertikális, transzverzális értelemkonstitúcióként, de egy keresztirányú sematizációként is. Persze kérdéses, hogy Foucault is így érti-e. Marin, Richir, de még Serres és Deleuze felől is olvasható az utópia, a heterotópia, azaz az afázia, a tükör, a pli sematizációként. Foucault felől ugyanakkor csak igen erős megszorításokkal tehetjük ugyanezt. Foucault ugyanis A szavak és a dolgok bevezetésében „percepciós sémák” alatt azt a csoportosítást – klasszifikációt, taxonómiát – érti, amit az afázia felbont. Az „azonosság síkjá”-t érti alatta. Ennyiben pedig a transzverzális afázia nem sematikus. De Foucault számára épp az afázia az is, ami kialakítja ezeket a 384 385 386 Popovics.indd 135 l’œuvre ne le manifestait pas sans esquiver: elle plaçait l’infini hors d’elle-même – infini majestueux et réel dont elle se faisait le miroir virtuel…] Uo. 67/257. Uo. Foucault itt épp ezt a végtelent, a távollétet megkerülve megmutató tükröt – a tükörré váló művet – nevezi „transzgresszió”-nak. Foucault: A szavak és a dolgok, 4/11. 2021.11.24. 17:14:22 136 II. AZ UTÓPIA csoportosításokat. Az azonosság síkját. Azaz a percepciós sémákat is. Enynyiben pedig az afázia mégiscsak sematikus is. Tehát az értelmet kikerülve megadó sens „se faisait/faisant” mégiscsak egy vertikális-transzverzális sematizáció is. Az afázia a tükör sematikussága. Az afázia töredékei, a tükör felcsillanásai épp azért sematikusak, mert vázlatosak. Csakhogy ezek a vázlatok ikhnografikus vázlatok. Nem ugyanazon a lapon folytathatók. Vertikálisan folytatódnak. Más lapokon és síkokon. Más és más csoportosítások lapjain. Keresztben. Keresztbe-kasul. Az afázia – bármit is mond Foucault – maga a par excellence sematikus értelemkonstitúció. A tükör sematikus sens se faisantja. Az alteritás tükrének – transzverzális – gubancai. Sematizáció-galacsinja. A sematizáció ritmusa. Csoportosítások felbomlásának és újraalakulásának ritmusa. Az afázia maga a távollét ritmusa. A távollét sematikus ritmusa. A neutralitás ritmusa. Ahol az absence, az absence alteritása ugyanazzal a mozdulattal bont és köt. Hozza létre a csoportosításainkat és emészti is el azokat. Együtt, mégsem egyszerre bont és köt. Az absence alteritása tükörszerű. A tükörben sem magamat látom. A tükörképemet látom. Azt látom magamból, amit magamtól sohasem láthatok. Mégis ez kell ahhoz, hogy magamat lássam. A tükör vertikalitása, transzverziója kell ahhoz, a másság, a másik kell ahhoz, hogy (magam) lehessek. Hogy egyáltalán valami lehessek. Kőszobor, amit átjár a szél. Azért, hogy kő lehessen. Papírgalacsin, afáziagalacsin, amit más és más lapok járnak át. Azért, hogy galacsin lehessen. Mely újabb és újabb lapokon folytatódik. Sematikusan. Ikhnografikusan. Az értelem folytatása ez. Gyűrése, tűrése. Elillanása. Mégis kitartása. A tükör fáradhatatlansága. A survivance fáradhatatlansága. A sens se faisant fáradhatatlansága. A sematizáció fáradhatatlansága. Az alteritás kitartása. Szilárdsága. A szél kitartása a kő lyukaiként. A papír szilárdsága galacsinként. A survivance ritmusa. Átfordulása. Közös ritmusunk. Az afázia értelme. Az afázia mint értelem. Tehát az afázia értelme a séma. A vázlat, a skicc, a töredék – ami el van vágva. Szakítva, tépve. Össze van gyűrve. Ami nem teljes. És nem is tehető teljessé. De éppen ezért folytatható. Éppen így folytatható. Más helyen, más síkon, más lapon, más csoportosítás részeként folytatható! Más által folytatható. A másik által. Te folytatod, neked kell folytatni, mert én nem folytathatom. Közös folytatás. A folytatás közössége. Az értelem a folytatás közössége. De a „tükör tere” [espace de miroir] más Foucault-szövegekben is feltűnik.387 387 Popovics.indd 136 Michel Foucault: „Aktaion prózája”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Kicsák Lóránt fordítása; „La prose d’Actéon”. In uő: Dits et écrits. 1980–1988. I. 87/326. De a tükörszerű „csillogás” [miroitement] A kívülség gondolatában is megtalálható („A kívülség gondolata”. Uo. Angyalosi Gergely fordítása; „La pensée du dehors”. Uo. 115/537.). 2021.11.24. 17:14:23 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 137 A tükör Foucault számára Blanchot, Bataille és Klossowski, meg persze Borges nyelvét jellemzi.388 Az „affirmáció” „dialektikán túli” nyelvét.389 „A reális jelenlét paradox tere” [l’espace paradoxal de la présence réelle] ez – írja Foucault.390 Bár „ennek a jelenlétnek a realitása épp a távollét” [la réalité de cette présence, c’est l’absence] – teszi hozzá.391 Az a „hely” [place], ahol „irrealizálódik” [s’irréalise].392 A realitáshoz elengedhetetlen irrealitás, a jelenléthez elengedhetetlen távollét ez. A távollét jelenlétének ezt a reális-virtuális tér-idejét hívja majd Foucault „nyom”-nak [trace], illetve „szimulákrum”-nak [simulacre].393 „Similitude”-nek, „szimuláció”-nak, „disszimuláció”-nak.394 Vagyis a tükör nem azonosságot hoz létre, hanem olyan hasonlóságot, similitude-öt, simulationt, ahol a présence és az absence „átmegy” [traverse] egymásba.395 Ahol a reális és az irreális, a virtuális és az aktuális is átmegy egymásba. Keresztben [au traverse]. Keresztül-kasul. A tükör egyfajta „passage”-t nyit meg.396 Olyan lyukat mélyít, mely magát a biztos teret is felszámolja. Beszippantja. És a szilárd időt is felszámolja. Ahogyan a reális-irreális oppozícióját is felfüggeszti. A tükör lyuka ez. A távollét huzatos lyuka. Szél, mely végignyargal a parton, s minden biztos pontot – napernyőt, széket, szatyrot – feldönt és elsodor. Afáziaként borogatja fel a rendjeinket. S a reprezencia – similitude-ök, szimulákrumok, disszimulációk – halmait hagyja hátra. „Az Azonos és a Más szimultán eljövetele” [venue simultanée du Même et de l’Autre].397 Foucault pedig ezt a tér-idő, jelenlét-távollét, reális-irreális stb. halmot, gombolyagot, galacsint nevezi tükörnek. A tükörgalacsint. Napernyők, székek, szatyrok halmát. Afáziáját. Magát a sans lieu-t, a sans présent-t nevezi tükörnek. Sőt a „lieu sans lieu”-t,398 a „présence”-t mint „présent perdu”-t nevezi tükörnek.399 A hely nélküli által konstituált helyet, a távollét által konstituált jelenlétet. A tükörkonstitúciót. A korrelatív konstitúciót. A kereszt388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 Popovics.indd 137 Foucault: „Aktaion prózája”, 89/329. Uo. 89/328–329. Uo. 89/329. Uo. 89–90/329. Uo. 90/329. Uo. 89/329., 90/329. Uo. A „disszimuláció”-hoz lásd még Foucault: „A kívülség gondolata”, 104/524., 108/528., 117/539. Foucault: „Aktaion prózája”, 89/329. Foucault: „A kívülség gondolata”, 100/520. Foucault: „Aktaion prózája”, 90/329. Foucault: „Nyelv a végtelenhez”, 70/261.; „A kívülség gondolata”, 104/524., 115/537. Ehhez lásd még a „geográfia nélküli hely” [lieu sans géographie] vagy a „mérhetetlen tér” [espace démesuré] kifejezéseket, melyekkel Foucault a serres-i globalitás nélküli lokalitáshoz kerül közel („A kívülség gondolata”, 116/538., 118/539.). Michel Foucault: „À la recherche du présent perdu”. In uő: Dits et écrits. 1980–1988. I. 504. 2021.11.24. 17:14:23 138 II. AZ UTÓPIA intencionalitást. A keresztül-kasul intencionalitás ez, mint az egyetlen realitás. A „mormolás” [murmure] valóságossága.400 A tükör a mormolás tere. Tér-idő, jelenlét-távollét, reális-irreális murmure-je. Közös mormolása. A similitude hangja. A szél által összedöntött rendek puffanásai. A galacsin hangja. Az afázia sikolya, mikor dől az ernyő. Az itt és a most visszhangja, miközben tovasodorja a szél. Az alteritás dohogása a felfordulás láttán. De mégis a nevetés foszlányai is az abszurd jelenetek kapcsán. A nevetés realitása. Mint amikor görbe, torz tükörbe nézünk. S nem ismerjük fel egymást, összekeverjük egymást. A közös – abszurd – realitásunk ez. Mégis realitásunk. Mégsem valóságunk, mégis valóságosságunk. A közös mégis valóságosságunk. Korrelatív konstitúciónk vidám felfordulása a parton. Ikhnografikus sematizációnk nevetése. Vertikális realitásunk. Az afázia értelme. Az afázia mint értelem. A NEUTRÁLIS Foucault olvasatában a tükör „transzgresszív” is.401 Épp az „inverz” jellegénél fogva transzgresszív. Azáltal, hogy kifordít, felfordít. Feldönt. A „pli”, a „repli” felfordulása miatt.402 A „vertikális” felfordulás miatt.403 Csakhogy az inverzió nemcsak transzgresszál, de neutralizál is. Felfüggeszt. Egy „neutrális tér” [espace neutralisé/neutre].404 Vagyis a tükör neutrális is. A tükör tere a neutralitás, az epokhé tere – pontosabban tér-ideje. Sőt tér-idő-nyelve. Mint mormolás. Mint afázia. Vagy még inkább a neutralitás tér-idő-nyelv-másikja. Mint „absolument autre”. Azaz a tükör, a neutralitás tér-idő-nyelv-másikja egy „emplacement”.405 Egy abszolút más elrendezés, avagy az abszolút más mint elrendezés. A neutralitás az „emplacement absolument autre”. Az „absence”, 400 401 402 403 404 405 Popovics.indd 138 Foucault: „Aktaion prózája”, 96/33.; „A kívülség gondolata”, 102/522., 103/523., 105/525. Itt a „kommentár” is megjelenik újra mint a mormolás szinonimája. Sőt, Foucault egy „mormoló tér”ről [espace murmurant] is beszél („A kívülség gondolata”, 116/538.). Foucault: „Aktaion prózája”, 95/336. Michel Foucault: „Az őrület, a mű hiánya”. In uő: A fantasztikus könyvtár. Válogatott tanulmányok, előadások és interjúk. Budapest, Pallas Stúdió – Attraktor, 1998. Romhányi Török Gábor fordítása; „La folie, l’absence d’œuvre”. In uő: Dits et écrits. 1980–1988. I. 31/416., 33/418., 34–35/420.; „A kívülség gondolata”, 116/537. Foucault: „Az őrület, a mű hiánya”, 34/420. Uo. 28/413.; „A kívülség gondolata”, 100/520., 116/537. Ehhez lásd még a Foucault által említett „indifferenciá”-t is [indifférence] („A kívülség gondolata”, 106/526.). Vagy a „szürke” [grise], sőt „szürke neutralitás” [neutralité grise] fogalmát (108/529., 117/539.). De a neutralitás nem Foucault, sokkal inkább Barthes számára lesz az utópia egyik legfontosabb jellegzetessége. Ahogyan Marin számára is az volt. Uo. 101/520. 2021.11.24. 17:14:23 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 139 a „dehors” elrendezése.406 Az a fonalgombolyag, mely látszólag rendben van, de abban a pillanatban, amint kihúzunk vagy csak meghúzunk egy szálat, az egész összegubancolódik, összecsomózódik. Az afázia, a tükör csomója ez. Az inverzió zavara. A repli egyensúlyvesztése. A gombolyag közepéből hiányzó orsó jelenléte. Jelenlét-távolléte. A csomó maga az orsó présenceabsence-a. Az afázia az orsó hiánya. A tükör nem kevésbé. A szálak pedig orsó – az abszolút pont – híján maguk köré, alá és fölé tekerednek, s menthetetlenül előáll a gubanc, a csomó. Az afázia rendszertani csomója. És nyelvi gubanca is. A „mormolás”.407 A „kontesztáció”.408 Melyben a távollét – a sans lieu, sans présent – u-topikus „exterioritás”-a, „dehors”-ja vidáman táncol önmaga körül.409 Forgószélként. Nyargal föl-alá térben és időben, terek, idők, képek és nyelvek között.410 S mások között is. Közöttünk is. Miközben csomóz. Bosszantó, de mégis szerethető képződményként. Huncut szélcsomók, vicces hullámgombolyagok hordalékaként. Mégis valamiként. Kitartó közös játékként. Az afázia, az ikhnografikus sematizáció kitartó, közös játékaként. A neutralitás kitartó, közös játékaként. A survivance csomójaként. A „ne pas mourir” titkos csodájaként. Az afázia értelmeként. A neutralitás értelemadásaként. Az „üresség telítettsége”-ként [plénitude du vide].411 De Foucault számára a vertikalitás nem csak a tükröt jellemzi. A fantasztikus könyvtárban Borges és Flaubert kapcsán újra visszaköszön. A vertikalitás itt egyfajta „kiterjedés” [volume], vastagság, valamiféle „kötet” [volume]. A „fonal”, a „vonal” „mögött” és „alatt” létrejövő függőleges kiterjedés. „Tér”. A beszéd fonala, az idő vonala mögötti és alatti tér. Fonalak és vonalak egymásra illeszkedése, tömörülése, tekeredése, csomózódása. A fonalgombolyag vertikalitása: „…a beszéd fonala mögött, a szukcesszió vonala alatt, egy kiterjedés/kötet konstituálódik: minden elem (…) a lineáris sorozat meghatározott pontján található, de a vertikális korrespondenciák rendszerével is rendelkezik, és a fikció meghatározott mélységében helyezkedik el. Innen érthető, hogy a Szent Antal megkísértése hogyan lehet a könyvek könyve: a nyelvi elemek sorozatá406 407 408 409 410 411 Popovics.indd 139 Uo. Az „Eltérő terek” épp ezért nevezi az „emplacement”-t – az utópiát, a heterotópiát – a „kívülség teré”-nek [espace du dehors] (149/754.). Uo. 102/522., 103/523., 105/525. Uo. 103/523. Uo. 100/519. Foucault A kívülség gondolata végén a „dehors”, a „neutralitás”, a „tér” kapcsán már „a kép teré”ről [espace de l’image] is beszél (uo. 17/539.). Uo. 104/524. 2021.11.24. 17:14:23 140 II. AZ UTÓPIA nak olyan »kiterjedés«-ét/»kötet«-ét alkotja meg, mely már megírt könyvekből konstituálódik, és (…) újramondja a már mondottat; a könyvtár nyitva áll, leltárba vétetett, felosztódott, megismétlődött, összekombinálódott egy új térben: ez a »kiterjedés/kötet«, ahova Flaubert belépett, egyszerre a könyv vastagsága, mely a szövegeinek szükségszerűen lineáris fonalaiból bontakozik ki, és a marionnette-figurák vonulása, melyek az egymásra illeszkedő látványok mélységét nyitják meg.”412 Foucault leírásában a „vertikális” „kiterjedés” [volume] térszerű. Koegzisztenciák és „korrespondenciák” függőlegessége. Paralelitása. Az idő „vonala” és a „beszéd fonala” viszont síkszerű. A plage d’identité síkja. Horizontalitása. Ezeknek a fonalaknak, vonalaknak, síkoknak, lapoknak a multiplikációja a „volume” tere. Függőleges tere. Idők és beszédek multiplikációja, a szukcessziók pluralizációja. Vagyis Foucault olvasatában a hosszintencionalitás átfordulása keresztintencionalitássá a longitudinális szálak, vonalak, síkok multiplikációja és pluralitása által jön létre (éppen ezért a transzverzális nem is egy másik irány negativitása).413 Nem pusztán az idő térré válása, de az idők, sok, számos, sőt számtalan temporalitás spacializációja. És éppen ezért nem is egy, hanem számtalan spacio-temporalitás. Ahol maga a multiplicitás és a pluralitás spacializál! Maga a multiplicitás és a pluralitás a transzverzális intenció! Valamiféle – nem negatív – affirmatív másik irány. Az affirmáció multiplicitása és pluralitása. Egy nem pozitív affirmáció. A transzgresszió inverz tükre. Foucault számára a multiplicitás adta spacialitás, a pluralitás adta transzverzális a könyv. A könyvtár. A könyv lapjainak sokasága, vastagsága mint függőleges tér. A „volume” maga. Valamint a könyvek felhalmozásának sokasága, vas412 413 Popovics.indd 140 Michel Foucault: „A fantasztikus könyvtár”. In uő: A fantasztikus könyvtár. Romhányi Török Gábor fordítása (a fordítást módosítottam); „Préface à Flaubert” (= „La bibliothèque fantastique”). In uő: Dits et écrits. 1980–1988. I. 25/309. […derrière le fil du discours et au-dessous de la ligne des successions, c’est un volume qui se constitue: chacun des éléments (…) se trouve bien en un point déterminé de la série linéaire; mais il a de plus son système de correspondances verticales; et il est situé à une profondeur déterminée dans la fiction. On comprend comment La Tentation peut être le livre des livres: elle compose en un «volume» une série d’éléments de langage qui ont été constitués à partir des livres déjà écrits, et qui sont (…) la redite du déjà dit; la bibliothèque est ouverte, inventoriée, découpée, répétée, et combinée dans un espace nouveau: et ce «volume» où Flaubert la fait entrer, c’est à la fois l’épaisseur d’un livre qui développe le fil nécessairement linéaire de son texte, et un défilé de marionnettes qui ouvre sur toute une profondeur de visions emboîtées.] A vertikalitás, a vertikalitás keresztiránya Foucault-nál először épp egy nagyon erősen átfenomenologizált környezetben tűnik fel, s bár a Binswanger-tanulmányban nem használja a keresztintencionalitás kifejezését, de még a horizontális idő vertikális térszerűségéről is beszél. Michel Foucault: „Bevezetés Binswanger: Álom és egzisztencia című művéhez”. In uő: Nyelv a végtelenhez. Sutyák Tibor fordítása; „Introduction” (in Binswanger: Le Rêve et l’Existence). In uő: Dits et écrits. 1954–1988. I. 47–51/103–109. 2021.11.24. 17:14:23 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 141 tagsága mint függőleges tér. A „könyvtár” maga. De Foucault számára ez nem egy konkrét, valóságos könyv és könyvtár. A „könyvek könyve” nem egy konkrét könyv, nem egy valóságos könyvtár. Ahogyan a számtalan idő paralel tere sem egy konkrét hely, egy valóságos tér. Heterokróniák heterotópiája ez. Borges „homokkönyv”-e, „bábeli könyvtár”-a.414 Ennek a könyvnek a lapjai, könyvtárnak a könyvei az elágazó ösvények kertjei. A murmure könyve és könyvtára.415 Az eljövendő nyelv, minden lehetséges nyelv könyve és könyvtára. A nyelv a végtelenhez. Sőt, ha nem ragaszkodunk A fantasztikus könyvtár szövegéhez, azt kell mondanunk, hogy igazából a multiplicitás adta spacialitás, a pluralitás adta transzverzális maga a fonalgombolyag. Az afáziás beteg elé tett fonalgombolyagok. Az afázia gombolyagja. A papírgalacsin multiplicitása és pluralitása. A tér-idő-nyelv galacsin. De nem azáltal válik az idő térré – a fonal gombolyaggá, a lap galacsinná –, hogy valami eltérővé, másmilyenné lesz. Mindössze a sokasága által. A számtalan fonalszál a gombolyag, a számtalan lap a galacsin. Csakhogy a multiplicitás bár a fonal fonalságát, a lap lapszerűségét nem tagadja, mégis megváltoztatja: felfüggeszti. Neutralizálja. A multiplicitás, a pluralitás, az affirmáció bár nem tagad, mégis neutralizál. Alteritást ad. A sokaság első ránézésre nem valami drasztikus változás. A neutralitás szintúgy. Mégis elégséges ahhoz, hogy kikezdje a legszilárdabbat. Az identitást. Hogy átlyukassza az azonost. Hogy kilyukassza a hic et nunc abszolút pontját. Vagyis a multiplicitás, a pluralitás adta transzverzió a sans lieu, a sans présent alteritása. Keresztbe-kasul intenciója. A gombolyag csomói, a galacsin gyűrődései. Az absence alteritása. Az absence neutralitása. Mely bár első ránézésre nem tesz semmi különöset, de közben mégis majd mindent megváltoztat. Nem szakítja szét a fonal szálait, nem tépi szét a papírlapokat, mégis amit visszaad, már csak nagyon távolról hasonlít a fonalra és a lapra. A gombolyag csomói, a galacsin gyűrődései a re-prezencia tükörképei csupán. A similitude felcsillanásai. Még minden megvan, sőt még több is van, de már semmi sem olyan, mint korábban. Nincs eredeti. A tér és az idő már nem eredeti, már csak kép és nyelv. Számtalan idők képi, nyelvi terei a neutralitás affirmatív multiplicitás-gombolyagjában. Pluralitás-galacsinjában. A távollét lyukai által összevissza szurkodva – cso414 415 Popovics.indd 141 Jorge Luis Borges: „Homokkönyv”, „Bábeli könyvtár”. In uő: A titkos csoda. Végh Zsoldos Péter és Boglár Lajos fordításai. A végtelen „kommentár” „kitartó moraj”-a [rumeur assidue] (Foucault: „A fantasztikus könyvtár”, 17/297.). Az a „kommentár”, mely Foucault olvasatában eleve egy „utópia” (Michel Foucault: „A diskurzus rendje”. In uő: A fantasztikus könyvtár. Romhányi Török Gábor fordítása; L’ordre du discours. Paris, Gallimard, 1971. 56/25.). Az utópia „végtelen/meghatározatlan fodrozódás”-a [moutonnement indéfini] („Nyelv a végtelenhez”, 56/27.). 2021.11.24. 17:14:23 142 II. AZ UTÓPIA mózva, gyűrve-tűrve – keresztbe-kasul. A távollét afázia-galacsinja. A primer emlékezet galacsinja. De ki szeretne összecsomózódott gombolyagot, összevissza gyűrődött galacsint kapni fonal és lap helyett? Ki szeretne eltévedni egy tükörlabirintusban? Dolgok helyett képeket és szövegeket kapni? Ha valami történik A szavak és a dolgok bevezetésének afázia-leírása és a ’60-as években íródott tanulmányok között, az az afázia – a heterotópia, a heterokrónia – átértékelése. A bevezetés a nevetésen kívül semmilyen vigasszal sem szolgál. Alapvetően tragédiaként mutatja be a rend felbomlását. A más rendek idegenségét. Míg a tanulmányokban az afázia hely nélküli helye már maga a „ne pas mourir” beszéde, a „halállal szembeni vertikalitás”. A gombolyag, a galacsin multiplicitása, a pluralitás adta transzverzió, azaz a neutralitás vertikalitása a halállal szembeni vertikalitás is. A gombolyag, a galacsin szilárdsága is. A távollét szilárdsága. Avagy „az üresség telítettsége”. Az üresség telítettsége mint survivance. A halált túl-élő értelem. Az afázia értelme. A könyv értelme. A távollét, az alteritás értelme. És értéke. A távollévő, a neutrális mint értelem Foucault számára Deleuze kapcsán merül fel talán a legnyíltabban. A Theatrum Philosophicum bár kétségkívül Deleuze-ről – elsősorban a Logique du sensról – szól, de nagyon erősen magán viseli Foucault keze nyomát is.416 Legalább annyira Foucault saját szövege, mint egy Deleuze-interpretáció.417 Bár az „értelem semlegessége” [neutralité du sens] szerepel Deleuze könyvében is, de korántsem olyan hangsúllyal, ahogyan Foucault említi a tanulmányában.418 Foucault egyenesen „a semleges értelem logikájáról” [logique du sens neutre] beszél.419 Vagyis Foucault az értelem neutralitásának felerősítésével túlmegy Deleuze-ön. Azt is mondhatnánk, hogy a „sens neutre” sokkal inkább Foucault, mint Deleuze fogalma. A neutrális meglehetősen fontos szerepet játszik Foucault szövegeiben. A szavak és a dolgok bevezetésétől az Ez nem pipán, az Eltérő tereken keresztül A kívülség gondolatáig. De csak a Deleuze-tanulmányban kapcsolódik egyértelműen az értelemhez. De miért neutrális az értelem, avagy miért értelem a neutralitás? Foucault megfogalmazásában: az „értelem” [sens] „a jelen elmozdult pontja” [la pointe déplacée du présent].420 Az „(elmozdult) jelen” [présent (déplacé)].421 Az értelem a nem-abszolút, a nem pontszerű. A nem prezens. Az sokkal in416 417 418 419 420 421 Popovics.indd 142 Michel Foucault: „Theatrum Philosophicum”. In uő: Dits et écrits. 1954–1988. II. Egyáltalán nem a foucault-i értelemben vett kommentár. Gilles Deleuze: Logique du sens. Paris, Minuit, 1969. 123–124., 149., 151. S bár Deleuze sokat beszél a semlegességről, ezt az értelemmel a fenti helyeken túl közvetlenül sehol sem kapcsolja össze. Foucault: „Theatrum Philosophicum”, 84. Uo. 82. Uo. 83. 2021.11.24. 17:14:23 3. AZ AFÁZIA (FOUCAULT) 143 kább valamiféle prezencia. Deleuze és Foucault megfogalmazásában: maga az „esemény” [événement]. Az „értelem-esemény” [sens-événement].422 Vagyis értelem épp azáltal keletkezik, hogy a jelen abszolút pontja ki- és el-mozdul a helyéről. Értelem ott keletkezik – pontosabban azon a helyen keletkezik –, ahol a jelen volt,423 de legalábbis, ahol a jelen egykor abszolút volt. A sens az abszolút most, az abszolút itt helyén, hely nélküli helyén jön létre. A sens a sans présent, a sans lieu hely nélküli helyén jön létre. Az értelmet a „déplacement” konstituálja.424 A „déplacement” neutralitása. A „neutre”.425 Az értelem éppen ezért sohasem magányos. Az értelem mindig valamire, valami másra utal, vonatkozik, valamit, valami mást jelez, jelent. Azaz az értelem a présent és a lieu ellenében dolgozik. Ha az értelem feltűnik, a „távollévő” [absent] is megjelenik.426 A távollét is feltűnik. Épp ez a távollét függeszti fel, húzza át a jelen abszolút pontját. Sőt maga ez az absence az, ami valójában az értelmet konstituálja. A senst mint présence-absence-t.427 A senst mint neutralizált jelent. Mint „présent déplacé”-t. Csakhogy az értelem sans présent-ja, sans lieu-je egyáltalán nem valamiféle negativitás. A déplacement nem negativitás. Nem úgy kell elképzelnünk, mint amikor odébblökünk egy tárgyat az asztalon. Bár ez kétségkívül valamiféle elmozdulás, de ettől még maga a hely szilárdsága, a most szilárdsága megmarad. Az asztallapon eltolt tárgy az egyik helyről egy másik helyre kerül át. Mindössze. Magát a helyet, a place-t nem érinti ez a dé-placement. De Foucault – Deleuze nyomán – épp olyan elmozdulásról beszél, mely magát a helyet is elmozdítja. A dé-placement nem a tárgyakat, hanem magát a place-t mozdítja el. Magát a lieu-t függeszti fel. Neutralizálja. Körülbelül az történik, mint amikor az odébblökött tárgy magát az asztalterítőt is felgyűri. A déplacement a tér – és az idő – „meghajlás”-a [flexion], meggyűrődése, felhajlása, felgyűrődése is.428 Az értelem a tér és az idő flexiója. Plije. Replije. Galacsinosodása. Gombolyaggá gyűrődése. A tér és az idő transzverzális afázia-galacsinja. 422 423 424 425 426 427 428 Popovics.indd 143 Uo. 82. Ezért beszél Foucault egy „múlt”-ról [passé], sőt egy „jövő”-ről [futur] a semleges értelem kapcsán, egészen pontosan egy „már mindigis megtörtént és meghatározatlanul eljövendő”-ről [toujours déjà arrivé et indéfiniment futur] (uo. 84., 82.). Avagy a „decentrálás” [décentrement] (uo. 76.). Sőt, Foucault még a „fenomenológiá”-t is megemlíti az „esemény”, a „déplacement” és az „értelem” kapcsán (83.)! Uo. 82. Uo. 85. „A jelenlét és a távollét átbiccenése” [la claudication d’une présence et d’une absence] – írja Foucault (uo. 76.). Foucault: „Theatrum Philosophicum”. 82. Ahol a déplacement egy „emplacement absolument autre” is. 2021.11.24. 17:14:23 144 II. AZ UTÓPIA Ahol többé már nem tárgyak lökődnek egyik helyről a másikra, egyik mostból a másikba – miközben ezek a helyek és mostok kölcsönösen tagadják egymást –, hanem előáll az affirmáció. Az „ismétlés” [répétition].429 A „többszörös” [multiple], de legalábbis a „kettős affirmáció” [double affirmation].430 A tér – az asztalterítő, sőt az asztallap – azáltal gyűrődik fel, hogy a déplacement nem úgy mozdít el, hogy az egyik helyet (vagy az egyik időt) egy másikra cseréli a negáció által, hanem úgy, hogy egyszerre több, de legalább kettő helyet (és időt) is affirmál! Az affirmáció multiplicitása és pluralitása csavarja fel, gyűri galacsinná az asztal lapját. A tér-idő déplacement ereje. A „vertikalitás” [verticalité] ereje.431 Vagyis Foucault olvasatában az értelem a déplacement vertikalitása, a déplacement sokszoros, de legalábbis kettős affirmációja. A galacsin, a gombolyag, a tükör értelme. Az afázia – a sans lieu, a sans présent – értelme. Az u-, atópia, sőt a heterotópia „sens neutre”-je. Az absence „sens neutre”-je. Maguk a „szimulákrum”-ok [simulacre], a „fantazmá”-k [fantasme] értelme.432 A re-prezenciák neutrális értelme. Maga a galacsin, a gombolyag mint értelem. A sens se faisait/faisant – a flexió, a gyűrődés, a tűrés, a csomó – mint „értelem-esemény” [sens-événement].433 Foucault Deleuze nyomán gyakorlatilag azt hangsúlyozza, hogy csak a keresztirányú flexió – a hic et nunc abszolútságát felfüggesztő flexió –, a neutralitás ad értelmet. Nem egy vagy több konkrét, pozitív értelem ez. Hanem kvázi a minden lehetséges értelem (a minden lehetséges, kivéve a konkrét, pozitív értelem). Az alakuló, képződő értelem eseménye. Az értelmek „fodrozódás”-a [moutonnement] a galacsin afázia-eseményében.434 Tehát az afázia – a sans présent, a sans lieu, a neutralitás gyűrése, tűrése, csomója – maga a sens se faisait/faisant értelem-eseménye. A távollét szele által felkapott asztalterítő eseménye. A „Más felfordulása” [subversion de l’Autre].435 Amit Foucault maga is egy pillanatra egyfajta „sémá”-nak [schéma] nevez.436 Mely sémákat az „univocitás” [univocité], az „univerzális neutralitás” [neutralité universelle] tartja fenn.437 429 430 431 432 433 434 435 436 437 Popovics.indd 144 Uo. 82. Uo. 90–91.; 85., 89–90. Uo. 89. Avagy egy „vertikális távolság” [distance verticale], „laterális ugrás” [saut latéral] – mondja máshol (uo. 78.). Uo. 79–80., 84–85. Ez az „eredeti nélküli” [sans original] „szimulákrum”, a „fantazma” lesz Deleuze „szingularitás”-a [singularité] (84.). Foucault „similitude”-je (84.). Sőt egy „univerzális szingularitás” [universelle singularité] (84–85.). Uo. 82–83., 88. Uo. 82. Uo. 90. Uo. 91. Uo. 91–92. 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 145 A gombolyag, a galacsin szilárdsága tartja fenn. A távollét „Aión”-ja [Aïon].438 Az Autre szilárdsága. Az autrui szilárdsága. A te szilárdságod. A másiké. 4. Az afázia újra (Merleau-Ponty) FORGÓSZÉL ÉS BUGYBORÉKOK, A BESZÉLŐ BESZÉD Merleau-Ponty számára kiemelkedő jelentőséggel bír az afázia. Számunkra pedig azért is különösen fontos az afázia leírása nála, mert az nemcsak meglehetősen hasonlít a Foucault által mondottakhoz, de vissza is helyezi az afáziát a fenomenológia kontextusába. Az észlelés fenomenológiájában az afázia nem pusztán a nyelv működési problémája, de az is, amiből megérthetjük a nyelvet magát. Az „afázia” egyfajta „képtelenség” [apraxie], „nem-tudás” [agnosie].439 A „nyelv zavarai” [troubles du langage] és az „észlelés zavarai” [troubles de la perception].440 Mely a „szimbolikus” tudás körében áll elő. Vagyis ahhoz, hogy megértsük, mi az afázia, a „»szimbolikus funkció«”-t [«fonction symbolique»], avagy a „»reprezentáció funkciójá«”-t [«fonction de représentation»] kell megértenünk.441 Merleau-Ponty Cassirert idézve azt húzza alá, hogy „nincs (…) »általános szimbolikus képesség«” [il n’y a pas (…) de «faculté symbolique en général»].442 A szimbolizáció nem valamiféle jól körülírható, lokalizálható fakultás. A percepció és a nyelv szimbolikussága bár nyilván szervek és képességek együttműködése, „közösség”-e, de ez mégsem egy magasabb rendű szerv vagy képesség. Nincs descartes-i tobozmirigy! A szimbolizáció mindössze „»az értelemben lévő közösség«” [«communauté dans le sens»] – hangsúlyozza Merleau-Ponty.443 Értelmi közösség. De ha nem szerv vagy képesség szimbolizál, ha nem eleve rögzített a nyelvi, szimbolikus tudás, bármikor fel is bomolhat! Az afázia ez a szimbolikus egész, az értelmi közösség disszociációja. Csakhogy innen már az is sejthető, hogy miért is olyan fontos 438 439 440 441 442 443 Popovics.indd 145 Uo. 96. Maurice Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája. Budapest, L’Harmattan, 2012. Sajó Sándor fordítása (a fordítást több helyen is módosítottam, ezeket külön nem jelzem); Phénoménologie de la perception. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1945. 148/146. A pszichológia számára az „apraxie” és az „agnosie” sokkal konkrétabbat, mozgási diszkordinációt és a szenzoros információk feldolgozásának képtelenségét jelenti. De Merleau-Ponty ennél biztosan jóval tágabban érti ezeket a fogalmakat. Uo. 149/146. Uo. 147/145. Uo. Uo. 148/145. (Merleau-Ponty itt is Cassirert idézi.) 2021.11.24. 17:14:23 146 II. AZ UTÓPIA ez Merleau-Ponty számára. Mert magára az értelem konstitúciójára is rávilágít. Az afázia az értelemkonstitúció – a sens szervektől és képességektől független keresztül-kasul mozgásának – szövetét mutatja fel. A szövet felbomlása, avagy összecsomózódása során épp az értelem logikája válik nyilvánvalóvá. A logique du sens. Maga az értelem válik nyilvánvalóvá. Merleau-Ponty példája az afáziára a színek amnéziája. Amikor a beteg képtelen a látottakhoz színeket kapcsolni. Színeket leíró fogalmakat társítani. Képtelen azt mondani valamire, hogy „piros” vagy „kék” stb. Merleau-Ponty ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy itt nem a piros vagy a kék „kategóriá”ja felejtődik el, nem a fogalmakkal van a baj, hanem a fogalmaknak való megfeleltetéssel, alárendeléssel. A „szubszumáció”-val [subsumer].444 Vagyis inkább a szubszumáció „módjá”-val [façon/manière].445 Azzal, ahogyan értelmi kategóriáknak feleltetjük meg az egyes észlelt jelenségeket. Az afáziás beteg ugyanis teljesen összevissza, véletlenszerű, „instabil” módon kategorizál.446 A „folyamatos változás” [changement incessant], a „számos lehetséges csoportosítás közötti birkózás” jellemzi.447 És ez azt is jelenti, hogy bizonyos kategóriákat szinte egyáltalán nem használ, vagy pontosabban olyan gyorsan lecseréli másokra, hogy szinte nem is használja. Ez az, amit Foucault is hosszasan elemez, amikor az afáziás nem tudja szétválogatni az elé tett fonalgombolyagokat. S nem azért nem tudja szétválogatni, mert nincsenek csoportjai, kategóriái, hanem azért, mert képtelen „fenntartani a klasszifikáció elvét” [maintenir le principe de classification].448 A szilárdságot, a stabilitást. A közös helyet, a centrumot. Így pedig magát a nyelv és a percepció fogalmi rendjét is „megbontja” [dissocié], „feloldja” [se détache].449 De miért állhat elő egyáltalán az, hogy valaki a kék tárgyakat képtelen „a kékség mint eidosz reprezentálói”-nak [des représentants de l’eidos bleu] tekinteni?450 S mondjuk inkább bolyhosnak vagy gombolyag formájúnak tekinti. Újra és újra másmilyennek tekinti. Az afázia viszont épp emiatt annyira fontos Merleau-Ponty számára. A nyelv problémája miatt. A reprezentáció problémája miatt. Maga az értelem problémája ez. Az értelem stabilitásának, rögzítettségének, rögzíthetőségének a kérdése. Az értelem mint stabilitás, mint „közösség” kérdése. A szél, a galacsin kérdése. 444 445 446 447 448 449 450 Popovics.indd 146 Uo. 199–200/205., 215/222. Uo. 199/204., 216/223. Uo. 216/223. Uo. Uo. 199/205. Uo. 199/204., 215/223. Merleau-Ponty számára – Foucault-val szemben – fontos, hogy az afázia legalább annyira a percepció, mint a beszéd körében előálló zavar. Uo. 199/205. 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 147 Az afázia egyfajta „»forgószél«” [«tourbillon»] Merleau-Ponty leírásában.451 A forgószél az „értelem egységé”-nek [unité de sens] felfordulása.452 Mely akkor áll elő, amikor „már nincs közös iránya [direction commune]” a „sens”-nak, amikor „már nem orientálódnak meghatározott, főbb centrumok felé” az „értelem vektorai” – írja.453 Foucault megfogalmazásában, amikor elillan a „közös hely” [lieu commun], a „közös tér” [espace commun] a kategóriák közül. Vagyis amikor előáll az, amit Merleau-Ponty és Foucault is „sans lieu”-nek nevez.454 Amikor felbomlik a szervek és képességek értelmi közössége. A szimbolikus funkció. S – látszólag – maga az értelem is elvész. Ahol „a szavak elvesztették az értelmüket” [les mots ont perdu leur sens] – olvassuk.455 De ha figyelünk, azt is láthatjuk, hogy ez az állapot nem az értelem puszta nem-léte, megsemmisülése, épp az értelmek túlzott sokasága, bősége. Mely azáltal áll elő, hogy a fenomén és a sens mintegy szétkapcsolódik – a forgószél kikapja a kezünkből –, s így az egy biztos értelem helyére számos lehetséges értelem lép. Megmaradnak a kategóriák, a piros, a kék stb., de már nem társíthatók, pontosabban nem társíthatók egyértelműen a jelenségekhez. A dolgokhoz számos, sőt számtalan értelem társul. Egymást lökdösve, kiszorítva, feldöntve. Egymásra gyűrődve, tűrődve. A távollévő értelmek affirmatív multiplicitása ez. Csakhogy az értelmek forgása, pörgése, lökdösődése egyáltalán nem biztos, hogy az értelem pusztulása. Lehetséges, hogy épp az értelem keletkezése! Sőt, egyáltalán nem biztos, hogy ez a forgás, pörgés idegen az értelemtől. Hogy valamilyen nem-értelmet, avagy értelmetlenséget kell látnunk a forgószélben. Merleau-Ponty olvasatában a „tourbillon” épp magáról az értelem logikájáról beszél. Az értelem távollétének sokasága magát a logique du senst fedi fel. Az afázia, a sans lieu magát az értelmet tárja fel, a sens és az absence összetartozását mutatja fel! Azt mutatja meg, hogy nincs eleve adott, szilárd rend – tobozmirigy – sem az észlelésben, sem a nyelvben. Hogy a szavak és a dolgok stabilitását, szilárdságát máshol kell keresnünk. Hogy az értelem nem úgy és attól szilárd, mint a beton. Csak úgy és annyiban, mint a homok. Legfeljebb a forgása stabilizálja. A tourbillon ritmusa. Tartama, kitartása. A gyűrtsége, a gyűrődései. A lyukai. 451 452 453 454 455 Popovics.indd 147 Uo. 216/223–224. A „tourbillon”-t lásd még Didi-Hubermannál is. Uo. 216/224. Uo. Uo. 13/vii., 115/110., 237/246., 357/380., 457/488. Bár a sans lieu-t Merleau-Ponty többször is említi, nem az afáziával közvetlen kapcsolatban emlegeti, mégis közvetve nagyon is ide köthető. Amire még visszatérünk. Uo. 217/225. 2021.11.24. 17:14:23 148 II. AZ UTÓPIA „»A beteg nyelve bármennyire is sok tudást tár fel, (…) teljesen hiányzik belőle az a produktivitás, mely (…) csak magában a nyelv megteremtésében [dans la création du langage lui-même] tárul fel«” – idézi Merleau-Ponty Goldsteint.456 De annyira nagy baj, hogy ha valaki nem tud nyelvet teremteni? Egyáltalán a nyelvet maga az ember teremti? Az afázia, ha valamiről tanúskodik, az Merleau-Ponty számára elsősorban épp a nyelv státusza. Az, hogy az értelmet nem az ember nyelvi képessége, nem egy szimbolikus, reprezentáló fakultás alkotja. Nem egy szerv, mirigy, lebeny stb. hozza létre: „…a beszéd intenciója – írja Merleau-Ponty – csak egy nyitott tapasztalatban található meg, mely úgy jelenik meg, mint a forrás a folyadékban, amikor a lét vastagságában üres zónák keletkeznek és elmozdulnak a külső felé.”457 Vagyis Merleau-Ponty hasonlatával a beszéd a forrásban lévő folyadék, melynek bugyborékai – hely nélkül, közös hely nélkül – „elmozdulnak”, kitörnek a „dehors” felé. Azáltal mozdulnak el, hogy magukba kebelezik az „üres”séget, a távollétet. A szelet. A távollét „zónái” pedig függőlegesen megemelik, „vastagság”-ot adnak a máskülönben szétfolyó papírvékony „folyadék”nak.458 „Hullám”-okat [vague] vetnek benne – írja –, ahogyan a folyadék „magát ismétli, önmagára támaszkodik, (…) összegyűlik és újrakezdődik azért, hogy önmagán túlra vesse magát”.459 Azt is mondhatnánk, önmagára gyűrődik. Avagy fordul. Mint a „tourbillon”. Felgyűrődik, mint a tér asztalterítője a „déplacement” nyomán. Tehát ami Foucault-nál a fonalgombolyag, amit papírgalacsinnak neveztünk, Merleau-Pontynál a felforrt víz bugyborékai. Ami később Merleau-Pontynál – és Deleuze-nél is – a pli. Serres-nél pedig a syrrhèse. Mindegyik hasonlat a horizontalitással szemben a vertikálist emeli ki. Azt a transzverzális másik irányt, azt a keresztirányt, melyről Husserl maga is sokat beszél. A gombolyag, a galacsin, a bugyborék, de akár a tükör is, mind-mind a keresztintencionalitás változatai. Mely épp azért képes ennyi különböző jelenségben feltűnni, mert maga az alteritás megjelenése. Az azonosra nem visszavezethető. Az azonosság fonalára, a papír síkjára, a víz felszínére rárakódó alteritás. Az alteritás vastagsága. Kiterjedése. Ex-tenziója. A „déplacement vers 456 457 458 459 Popovics.indd 148 Uo. 221/229. Foucault szintén „déplacement”-t és „épaisseur”-t mond, és „dehors”-ról is beszél. Uo. […l ’intention de parler ne peut se trouver que dans une expérience ouverte, elle apparaît, comme ébullition dans une liquide, lorsque, dans l’épaisseur de l’être, des zones de vide se constituent et se déplacent vers le dehors.] Fontos, hogy értsük, a forrásban lévő folyadék bár maga is megemelkedik, de a folyadék belseje nem magától emelkedik meg, nem önmagától türemkedik ki, hanem a külső – a távollét, a levegő, a szél – behatolása miatt. A belsőbe hatoló külső miatt. Ahogyan a bugyborékok sem elsősorban folyadékból, hanem levegőből állnak. Uo. 222/229–230. […se réitère, s’appuie sur elle-même, (…) se rassemble et se reprend pour se projeter au-delà d’elle-même…] 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 149 le dehors” alteritása. Az absence intentio obliquája. Az, amit Merleau-Ponty következetesen „ouverture”-nek nevez.460 Ez a nyílás, nyitottság konstituálja az értelmet. A nyelvi, szimbolikus, reprezentáló funkciót. Épp az alteritás, a külső, a távollét felé való megnyílás az, ami miatt az értelem helye nem egy szerv vagy képesség. A sens nem lokalizálható. A „sens” sans lieu, mert maga a „test” [corps] nyitottsága adja.461 A test fonalgombolyagja, galacsinja, bugyborékai. Maga a „déplacement” adja. A távollét szabálytalan, szabályozhatatlan ex-tenziója adja. A távollét szele, mely összegyűri a lapokat,462 felkorbácsolja a hullámokat. A hullámok pedig habzó bugyborékokként, páraként, ködként, gőzként próbálnak túllépni önmagukon. Széllé lenni. Az értelem bugyborékai adják azt, amit Merleau-Ponty nyelvnek, beszédnek, sőt „beszélő beszéd”-nek [parole parlante] nevez.463 A távollét, a dehors értelem-bugyborékai. Galacsinjai, gombolyagjai. „Transzverzális” bugyborékai.464 Sematikus galacsinjai.465 Az utópia, sőt a heterotópia bugyborékai. Maga az afázia galacsinja. Vagyis nagyon is úgy tűnik, ha nem akarjuk, hogy az értelem pusztán a „beszélt beszéd” [parole parlée] egysíkúsága legyen,466 egy lap, egy szál legyen, el kell viselni az afáziát. Az afázia bugyborékait. A „parole parlante”-ot. MerleauPonty olvasatában az afázia és a beszélő beszéd bár nem azonos egymással, mégis nagyon közel kerülnek egymáshoz. Azt is mondhatnánk, a „parole parlante” közelebb van az afáziához, mint a „parole parlée”-hoz. A „parole parlante” az a folyadék, ami felforr, majd lehűl, felemelkedik és újra megnyugszik, az afázia a szűnni nem akaró forrás. Amikor elfelejtjük lekapcsolni a lángot az edény alatt, s a víz elpárolog. A felforrás és az elforrás különbsége. Ugyanaz a jelenség, mégis nagyon más az eredmény. Merleau-Ponty számára a „parole parlante” „a születés állapotában” [à l’état naissant] lévő nyelv.467 Amikor az „»értelem«” [«sens»] megjelenik. „Polarizálódik”. Amikor megjelennek 460 461 462 463 464 465 466 467 Popovics.indd 149 Uo. 222/229. stb. Uo. 222/230. Merleau-Ponty majd A látható és a láthatatlanban beszél „lap”-okról [feuillet], bár csak két lapról, de épp az azok közti állapotról (A látható és a láthatatlan, 294/312. stb.). Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 221/229. Amit később „működő nyelv”-nek [langage opérant] nevez (A látható és a láthatatlan, 145/166.; „A közvetett nyelv és a csend hangjai”, 171/122.). A nyelvnek ezt a jellegét írja le Heidegger és Lévinas is a „Mondás”-sal [Sagen/Dire], Richir pedig a „képződő értelem”-mel [sens se faisant]. „Az értelem/érzék egysége transzverzálisan realizálódik” [L’unité de sens se réalise transversalement] – írja (Az észlelés fenomenológiája, 258/270.). Merleau-Ponty az értelem kapcsán sematizmusról nem beszél, de Richir számos esetben említi. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 221/229. A beszélt beszéd pusztán egy „jel” [signe], egy „reprezentáció”, maga az „eszköz”-szerű [instrument/moyen] nyelv és beszéd (206/211., 204/209., 221/229.). Uo. 221/229. 2021.11.24. 17:14:23 150 II. AZ UTÓPIA a bugyborékok a víz felszínén. S előáll a „déplacement vers le dehors”. Hiszen a „beszéd” [parole] – írja – „a létezésünk túlzása” [l’excès de notre existence], amikor a lét „túlnyúlik” [tendait au-delà] önmagán.468 Csakhogy, ami túlnyúlik, vissza is fordul, „visszaesik” [retomber].469 A transzgresszió mozdulata ez.470 A buborék kipukkanása. A víz megnyugvása. A keresztintencionalitás plije hosszintencionalitásként. A repli. A visszahajlás a galacsinban. A fonalgombolyag csomói. A távollét csábító, ugyanakkor tükörként visszafordító, elérhetetlen idegensége.471 Az absence présence-ként való visszatérése. Időként, térként való megjelenése. Sőt nyelvként való megjelenése is. A présence-absence kipukkanó bugyborékai. Ebben a „nyitottság”-ban [ouverture] pedig mindig benne van az „újrateremtés” [récréer] lehetősége is.472 A „transzfiguráció” lehetősége.473 A víz bármikor újra felforrhat, s a felforrt víz is tovább bugyoghat. A parole parlante ugyanakkor a víz megnyugvására szavaz. Lekapcsolja a tüzet, de legalábbis visszavesz belőle. A buborékból a visszafordulást, a viszsza-esést látja. A szilárdságot látja meg. Az afázia viszont a bugyogás rabja, addig forralja a vizet, amíg csak lehet. Miközben mindkettő a távollét u-topikus szelét szeretné foglyul ejteni. A parole parlante a brise marine-ben, a megnyugvásában, az afázia a viharban, a tombolásában. De mind a beszélő beszéd, mind az afázia a sans lieu, a sans présent, a távollét, az absence alteritásának megnyilvánulása.474 Az „absence opérante” (Richir) színe és visszája. Az absence-sens színe és visszája. A „sens neutre” (Foucault) eseménye. Egy utópia-esemény. Mindkettő az alteritás affirmációja. Mindkettő az alteritás, az absence szilárdságát adja. A multiplicitás, a pluralitás szilárdságát. Merleau-Ponty olvasatában az afázia elemzése során „a beszéd gesztushoz köthető, avagy egzisztenciális jelentését ismerhetjük fel” [à reconnaitre une signification gestuelle ou existentielle de la parole].475 Azt, hogy a „nyelv” [langage] „nem gondolatokat fejez ki”, hanem „a szubjektum pozícióját [position du su468 469 470 471 472 473 474 475 Popovics.indd 150 Uo. 222/229. Uo. 221–222/229. A transzgresszió Az észlelés fenomenológiájában nem, csak később, például A látható és a láthatatlanban szerepel. A „távollét”-hez [absence], a „más”-hoz [autre] mint „tükör”-höz [miroir] lásd A látható és a láthatatlan, 98/113., 286/303. Ennek kapcsolatát a „sans lieu”-höz lásd uo. 98/112. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 222/229. Uo. 222/230. Annak a távollétnek a megnyilvánulása, amit a „beszélt beszéd” szeretne eliminálni. A konkrét jel, referencia, reprezentáció épp az absence meghatározatlanságát szeretné eliminálni. Azt, ami megszüli a nyelvet. A „parole parlante” éppen ezért – a „parole parlée” felől – újra és újra afáziának tűnik. Üres, a jelentést felfüggesztő, zavaros beszédnek. Mormolásnak csupán. „Zaj”-nak [bruit] vagy „csend”-nek [silence] (uo. 208/214.). Uo. 218/225. 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 151 jet] jeleníti meg, vagy még inkább ekként van [il est]”. A nyelv „fonetikus gesztus” [geste phonétique], „a létezés bizonyos modulációja” [certaine modulation de l’existence] mint a „test” [corps] egyfajta „viselkedés”-e [comportement] – írja.476 A nyelv, az értelem a „déplacement vers le dehors”. A test elmozdulása a külső, a „másik” [autrui] és a „tárgyak” [objets] felé. Ez az elmozdulás a külső, a sans présent, a sans lieu felé, az absence felé, az autrui felé – a forrás, a bugyogás – ugyanúgy jellemzi a „parole parlante”-ot és az afáziát is. Az értelem testi gesztusa ez. Vagyis az a test válik láthatóvá mind a beszélő beszédben, mind az afáziában, ami a beszélt beszédben egyáltalán nem látható. Csakhogy az afázia Merleau-Ponty leírásában egy „élettelen test” [corps inanimé].477 De mégis test. Ez a testszerűség a közös az afáziában és a „parole parlante”-ban. A déplacement, a bugyborék a közös. A transzverzális, vertikális megemelkedés a közös. De hogyan lehet a bugyogás élettelen? A „gesztus” Merleau-Ponty megfogalmazásában akkor áll elő, amikor „a test megnyílik” [corps s’ouvre], s a „külső tanújá”-vá [témoins extérieur] lesz.478 De ez azt is jelenti, hogy a dehors, az exterioritás – az absence – betörése mint „transzcendencia-aktus” [acte transcendance] „széttöri” [se brise], „átrendezi” [se réorganise], „ismeretlen törvény”-ként [loi inconnue] megbontja, összezavarja az eddigi sima felszínt. Meggyűri a lapot. A folyadék elkezd bugyogni. Felpúposodik, szétpukkan, összeroskad. S az így előálló „gesztus”-nak, „értelem”-nek [sens] pedig már „tartalma” [contenu] sincs.479 Legfeljebb az elillanó forró levegőt, a távollétet tartalmazza. Merleau-Ponty számára ez a tartalmat megbontó értelem a „sens” „se faisant”.480 A „parole parlante”. Csakhogy az afáziát ugyanez a bomlás jellemzi! De közben – olvassuk – ez a „jelölés megnyíló, meghatározatlan ereje” [puissance ouverte et indéfinie de signifier] is, az „értelem” ereje.481 Amikor „a beszéd új értelmet emel fel” [la parole fait lever un sens nouveau].482 476 477 478 479 480 481 482 Popovics.indd 151 Uo. Avagy „a testi/egzisztenciális moduláció” [modulation du corps/existentielle] (175/176., 433/461.). Ezért is nevezi majd később a „nyelv”-et „testi intencionalitás”-nak [intentionalité corporelle] (Maurice Merleau-Ponty: „A nyelv fenomenológiájáról”. In uő: A filozófia dicsérete. Budapest, Európa, 2005. Sajó Sándor fordítása; „Sur la phénoménologie du langage”. In uő: Signes. Paris, Gallimard [Folio Essais], 1960. 90/144.). Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 218/225. Ha ragaszkodunk Husserl terminológiájához, akkor az afáziának kellene a Körpernek, a corpsnak lennie, míg a beszélő beszédnek a Leibnak, a chairnek. De Az észlelés fenomenológiájában Merleau-Ponty egyáltalán nem ragaszkodik ehhez a distinkcióhoz. Csakhogy ha nem tartjuk a Leib–Körper ellentétpárhoz magunkat, úgy az élő, „élettelen” test ellentéte sem tartható. Uo. 218/226. Uo. Tartalma a „parole parlée”-nak van. Azaz a reprezentáló, jelszerű nyelvnek és beszédnek. Uo. 467/498.; vö. „se faisait” (409/436.). Uo. 219/226. Uo. A „faire lever” a tészta megkelését is jelenti, mely hasonlatban újra feltűnik a buborék. 2021.11.24. 17:14:23 152 II. AZ UTÓPIA Függőlegesen. De legalábbis egy más irányban. Vagyis azt láthatjuk, hogy a Merleau-Ponty által leírt értelemképződéseknek egyes pillanatokban kimondottan afázia-jellegük van (amikor széttörnek, újrarendeznek stb.), máskor pedig valóban a nyelvteremtésre, a jelentések újraalkotására hasonlítanak (amikor például új értelmeket adnak).483 Tehát egyrészről az afázia sohasem távolítható el az értelemből, de az értelem mégis más is. Bár a különbségük mindössze hajszálnyi. A tűzön hagyott edény és a ’felforrt a víz, lekapcsolhatod!’ különbsége. Mindössze. A szél és a vihar különbsége. De mi történik, ha el-forraljuk a vizet, ha túl-kel a kenyér, ha túlzottan nagy erővel gyűrjük össze a papírgalacsint, ha teljesen összecsomózódik a fonalgombolyag? A regenerálódó képessége csökken. A survivance-ra való képessége csökken. Foucault nyelvén: „kiszárad”. Merleau-Ponty számára „élettelen”-né válik. Homogénné válik. Veszít a multiplicitásából. Az „élénk”-ségét [animé] veszti el. Ebben az értelemben viszont a „parole parlée”-hoz kerül közelebb. De fontos lenne, hogy mindezek ellenére se tekintsük az afáziát halottnak, ne az élő–élettelen, normális–beteg stb. dichotómiában tekintsünk rá. Ne higygyünk a negációnak.484 Az ügyes szakács pótolja a vizet, újragyúrja a tésztát, s ha nagy munkával is, de szétszedhető a teljesen összetömörült galacsin, az összecsomózódott gombolyag is. Éppen azért szedhető szét, épp azért de-homogenizálódhat, mert az alteritás homogenizálódott benne. A dehors, az exterioritás, az absence, a neutralitás pedig még a leghomogénebb formájában sem azonos. A bugyborék, a galacsin, a gombolyag szilárdságát épp nem a homogenitása, nem az azonossága, hanem a távollét alteritása adja. A sur-vie univocitása. A szél ritmusa. A hullámok ritmusa. Melyek minél tovább vannak nyugalomban, vagy épp minél hosszabb ideig tombolnak, annál biztosabb a változás. A fülledt meleg után a szél feltámadása, a vihar után a szellő megnyugvása. A veszekedés után az ölelés. 483 484 Popovics.indd 152 A „széttör”-és [se brise], a „decentrál”-ás [décentre], és az „át-”, „újrarendez”-és [se réorganise], a „recentrál”-ás [recentre] nem pusztán az afáziát jellemzi, de magát az „értelem” [sens] képződését is ugyanezekkel a fogalmakkal írja le Merleau-Ponty nemcsak Az észlelés fenomenológiájában (218/226.), de „A nyelv fenomenológiájáról” szóló szövegében is (97/149.). Amit máshol „lebontani és felépíteni”-nek [défaire et refaire] nevez („A közvetett nyelv és a csend hangjai”, 146/72.). Avagy ne higgyünk a Leib–Körper negációjában sem. Waldenfels érveit ehhez – Plessner és MerleauPonty nyomán – lásd Bernhard Waldenfels: „Test és corpus”, Pro Philosophia Füzetek, 1999/19–20, 89-102. Vécsey Zoltán fordítása. 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 153 A „SANS LIEU”, A TEST Merleau-Ponty Foucault-hoz hasonlóan beszél a „sans lieu”-ről, de nem az afázia kapcsán beszél róla. Bár – meggyőződésem – közvetve mégis kapcsolódik az afáziához, a nyelv testszerűségéhez, gesztus jellegéhez. Merleau-Ponty a „sans lieu”-t bár többször is kimondja Az észlelés fenomenológiájában, de látszólag egyik helyen sincs különösebben hangsúlyos jelentése, sőt maguk ezek a megfogalmazások is nagyon különbözőek.485 Ha valami mégis közös bennük, az az, hogy leggyakrabban nemcsak valamilyen térbeli „helynélküliség”-et ért alatta, de legalább ennyire egy időbelit is. Időbeli meghatározatlanságot. Sőt, van, amikor hozzáteszi a „sans date” kitételt is.486 Vagy például azt írja, „hely nélküli az objektív térben és időben” [sans lieu dans le temps et l’espace objectifs].487 És bár „sans lieu” az objektív térben és időben – folytatja –, „nem hely nélküli a fenomenológiai világban” [n’est pas sans place dans le monde phénoménologique]. Mintha csak azt akarná mondani: a fenomének egy „place” „sans lieu” keretében léteznek. Valamiféle fenomenológiai lieu sans lieu-ben. Hogy az „objektív” – tér- és időbeli – pontszerűség felfüggesztése, a „lieu” és a „date” neutralizáció az, ami a fenoméneket spacializálja és temporalizálja. Az, ami a fenomének spacializációját és temporalizációját adja. Fenomenologizációját adja. Egyfajta em-place-ment phénoménologique-ként. Ha szó szerint a szöveget nézzük, a „sans lieu” Merleau-Ponty számára elsődlegesen valamilyen „belső”-t [intérieur] jelent, egy olyan „Cogitó”-t, „Egó”-t, mely szeretné magát leválasztani a külvilágról; de ez semmiképpen sem sikerülhet neki.488 Sőt talán épp ez a sans lieu – az epokhé – a feltétele annak, hogy létrejöhessen a tér és az idő. Hogy létrejöjjenek az „értelem”/„érzék” [sens] bugyborékai. Téridőbeli bugyborékai. Az a bugyogás, amit Merleau-Ponty később majd kiazmusnak nevez. A sans lieu olyan epokhé, olyan redukció, mely a légüres térbe helyezett víz jól ismert fizikai kísérletéhez hasonlít. A sans lieu vákuumként távolít el mindent, minden külsőt a folyadék körül, de a folyadék – a várakozásainkkal ellentétben – nem kisimul, hanem felforr, elkezd bugyogni. S maga a „belső” is „sans lieu”-vé lesz. Neutralizálódik. Vagyis a „sans lieu” 485 486 487 488 Popovics.indd 153 A „sans lieu” A látható és a láthatatlanban is visszatér, ahol a „másik”-hoz, annak „távollét”-éhez kapcsolódik (98/112–113.) Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 457/488. A „sans présent” fordulatot nem használja. A „sans date” talán ezt helyettesíti. Uo. 13/vii. Itt egy olyan „Cogitó”-ról beszél, feltételesen, mely elválasztja magát a világtól és a dolgoktól, sőt a saját testétől is. S bár ezt nagyon is nyilvánvalóan kritikai éllel mondja, de még ez az „Ego”, ez a „Cogito” sem tudja magát a fenoménektől elválasztani, hangsúlyozza. Uo. 237/246., 13/vii., 357/380. 2021.11.24. 17:14:23 154 II. AZ UTÓPIA Merleau-Ponty számára – ahogyan Richir, Marin és még Foucault számára is – az az epokhé, az a neutralitás, mely egy ön-neutralizáció is. Az a redukció, mely nem pusztán az objektív világ létét függeszti fel fenoménként, de a belsőt is fenomenalizálja, neutralizálja. Az a neutralitás, mely a forrás – a test, az értelem, az észlelés – bugyborékaiban áll elő. A galacsin gyűrődéseiben. A gombolyag csomóiban. Amikor a távollét szele behatol a vízbe, s „hullám”ként megemeli, buborékként felfújja, átfúrja, kilyukasztja. Ugyanúgy, ahogyan a követ megfúrja, szétmorzsolja, elfújja a szél. Tehát a Merleau-Ponty által leírt „ouverture” maga a távollét – az epokhé, a neutralitás – bugyborékai által előálló megnyílás. A sans lieu, a sans présent ouverture-je. Az utópia, a heterotópia nyitottsága. Az afázia, a „parole parlante” bugyboréka. Hulláma. Átjárója. Átjárója a más, a „másik” [Autrui] felé.489 Az alteritás felé. Feléd is. De honnan a neutralitás, a sans lieu? Honnan az értelem, az észlelés, a test bugyboréka? Az „ouverture”? Ez a megnyílás – hangsúlyozza MerleauPonty – nem utólagos. Nem a luftballon, a felfújt papírzacskó kipukkanása. Nem egy zárt struktúra későbbi megnyílása: „már/eleve beleíródott” [déjà inscrit], belénk íródott.490 Maga a „testem befejezetlensége” [incomplétude de mon corps].491 Ez az eleve adott befejezetlenség felelős az észlelésért is. Olyan „vorgegeben” in-komplettség,492 mely az észlelésben mint nyitottságban, magában a testben mint észlelő nyitottságban nyilvánul meg. Olyan folyadék, mely már eleve elkezdett forrni, s ha még nem is bugyborékol, de már gyöngyözik, a felszíne remeg, mocorog – sohasem volt sima. Nem a hideg víz az edényben, nem a tó mozdulatlansága, hanem a folyó, a tenger, mely soha sincs nyugalomban. Mind a „tárgy”-ak [objet], mind a „mások” [autres], a „másik” [autrui] ennek a meleg, már-már forró tengernek a hullámai.493 Az „értelem” bugyborékai, a „parole parlante” hullámai, az afázia vihara ugyanennek a vorgegeben befejezetlenségnek – az észlelés test-tengerének – a vertikalitása. A folyadék megemelkedése. A „déplacement vers le dehors” hullámai. Bugyborékai. Csakhogy ez a nyughatatlan, meleg folyadék nem az itt, a hely negációja csupán, a vorgegeben incomplétude, a „sans lieu” egy vorgegeben lieu is!494 Eleve, előre adott fenomenológiai „place”, espace „sans lieu”. Helyek u-topikus, sőt 489 490 491 492 493 494 Popovics.indd 154 Uo. 13/vii. Uo. 39/24. Uo. 117/111. Maurice Merleau-Ponty: Notes de cours. 1959–1961. Paris, Gallimard, 1996. 127. Husserl számára az „előre/eleve adottság” [Vorgegebenheit] nemcsak a „külső észlelés”-t [äußere Wahrnehmung], a tárgyakat, de magát a „testiség”-et [Körperlichkeit] is jellemzi (Erfahrung und Urteil, 54–55.; HUA XI, 291.). Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 117/111., 117/112. Uo. 115/110. 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 155 hetero-topikus multiplicitása és pluralitása, forrása, bugyogása, de legalábbis remegése, gyöngyöződése. Egy heterotopikus észlelés és értelemkonstitúció forrása. Összeforralt tárgyak, értelmek, testek, mások bugyborék-galacsinjai. A hely, helyek többszörös, sokszoros affirmációja. Ha pedig valami már eleve belénk íródott, azaz „mindig ott” [toujours là] volt, úgy annak a „jelenléte” [présence] valamiféle „távollét” [absence] is – hangsúlyozza Merleau-Ponty.495 Az ittje valamiféle ott is. Vagyis valamiféle „előzetesség”-gel [préexistence] bír.496 Az előzetesség befejezetlenségével. Az előzetesség nyitottságával. A „külső tárgyak jelenléte és távolléte” [la présence et l’absence des objets extérieur] ez.497 Ahogyan az értelem jelenléte és távolléte is. A mások jelenlét-távolléte. De a hely jelenlét-távolléte is. Tehát Merleau-Ponty számára a test forró tengerének hullámai a présence-absence bugyborékai. A jelenlét-távollét galacsinjai. Gombolyagjai. Tárgyakként, értelmekként, másokként egymásba gyűrődő jelenlét-távollét bugyborékok. Olyan sans lieu, mely sans présent is.498 Nem csupán egy heterotopikus, de heterokrónikus parole parlante galacsin, afáziagalacsin is. A távollét szele, forró levegője által megemelt tér-idő-nyelv galacsin. Test- és értelemgalacsin is. Az alteritás bugyborékai. Az autrui forró hullámai. Amit Merleau-Ponty máshol következetesen „intencionalitás”-nak, avagy „transzcendenciá”-nak hív.499 A keresztül-kasul intencionalitás bugyborékai. Ölelései. De bármennyire is nem statikus – forrásszerű –, mégis szilárd ez a nyitottság. Sohasem hűl ki teljesen ez a folyadék, sohasem simul ki egészen a felszíne. Miközben mégsem ugyanannyira bugyborékol. De bármennyire is nagy a különbség a víz gyöngyöződése és a bugyborékok között, a bugyogva felforró víz és az elforrás között, a „parole parlante” és az afázia között, mégis mindegyik ugyanannak a forrásnak, ugyanannak a déplacement-nak a változata. Ugyanannak a sans lieu-nek a változatai. A távollét változatai. A présence-absence bugyborékai. A présence-absence mint sens, „sens” „se faisant” bugy495 496 497 498 499 Popovics.indd 155 Uo. 112/106. Avagy „nem egyszerű távollét, ez a távollét – írja Merleau-Ponty – (…) jelenné tevődik” [n’est pas une simple absence, c’est l’absence (…) se rendre présent]” (80/71.). A „távollét” a „jelenlét” „hátoldala”/„visszája” [envers] – írja máshol (Notes de cours, 103.). Uo. 442/471. Merleau-Ponty éppen ezért beszél majd egy olyan „eredendő múlt”-ról [passé originel/ originaire], mely „sohasem volt jelen” [n’a jamais été présent], mely „már »mindigis konstituált«” [toujours «déjà constitué»], „már »mindigis ottlévő«” [toujours «déjà là»] (267/280., 277/291., 306/323., 378/403.). Uo. 114/108. Amit Merleau-Ponty a jelen helyett „a jelenlét primordiális mezejé”-nek [champ de présence primordial] nevez. Egy „jelen-telenítés” [dé-présentation/Entgegenwärtigung] – idézi Merleau-Ponty Husserlt (uo. 392/ 417.). Sőt olyan jelen nélküli temporalizáció, melyben „nincs helye az időnek” [il n’y a pas de lieu du temps] (455/484.). Uo. 361/384., 218/226. stb. Sőt „eksztázis”-nak [extase] (405/432.). 2021.11.24. 17:14:23 156 II. AZ UTÓPIA borékai. A mégsem azonosság mégis egysége. A forrás szilárdsága. A galacsin szilárdsága ez. A távollét, az alteritás univocitása. A neutralitás, az epokhé Aiónja. A nem Nichtigkeit „toujours déjà”-ja. A „vorgegeben” forrás. De még mielőtt túlzottan belemelegednénk a hőtan entrópiáiba, be kell látnunk, hogy ez mégiscsak inkább egy negentrópia. Forrás ide, forrás oda, a test mégsem engedelmeskedik a termodinamika törvényeinek. Merleau-Ponty egy olyan „testi sémá”-ról [schéma corporel] beszél, mely – hangsúlyozza – nemcsak „a test egysége” [unité du corps], de „az értelem/érzék egysége” [unité des sens], sőt „a tárgy egysége” [unité de l’objet] is.500 Ha egység is, legfeljebb csak valamiféle egész nélküli egység lehet. Melynek bár van valamiféle „hely”-e [lieu], de az mindössze, elsősorban az „átjáró” [passage] helye.501 Amelyen „keresztül” [à travers] előáll a test–értelem–tárgy mégis egysége.502 A mégsem azonosság mégis egysége. A keresztül-kasul sematizáció. A korrelatív konstitúció. Avagy ha „lieu” is, csak valamilyen „sans lieu” lehet. Pusztán a hely nélküli hely, a passage helye lehet. A forrás a passage – hely nélküli – helye. A bugyborékok a passage hely nélküli helyei. U-topikus vagy inkább heterotopikus helyei. A bugyborékok, a forrás szilárdsága pedig a sans lieu szilárdsága is. A test sematikus szilárdsága. A bugyborékok sematikus – transzverzális – szilárdsága. A bugyogás, a bugyborékok sémája. Kitartó nyughatatlansága. A tenger és a szél sémája. Az elporladó, lyukas kőszobor sémája. Szilárdsága. A survivance szilárdsága. Sans présent présence-a. Merleau-Ponty számára a forrás egyrészt egy „incomplétude”, egy „ouverture”, másrészt – épp a befejezetlensége miatt – valamiféle állandó nyughatatlanság, a forró folyadék remegése, instabilitása, harmadrészről ennek a nyughatatlan remegésnek egyfajta kibomlása, szétterülése. Csakhogy olyan kibomlás, mely a szétterülésében mégis szilárd is. Vissza is húzódik. A forrásban lévő folyadék, a bugyogás maga is, minden remegése dacára, stabilizálódik. Ezért is állítható be a forrásban lévő víz úgy, hogy ne fusson ki. A forrás szilárdsága ez, mely Merleau-Ponty számára a test mégis szilárdságát adja. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ami egyszer megnyílik, felszakad, az meg is semmisül. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a luftballon csak bekötözve maradhat luftballon. A szobor csak a szél lyukai nélkül maradhat szobor. Az észlelés fenomenológiája arra tanít meg minket, hogy ez nem így van. Arra, hogy a felfújt és a szétpukkant lufi, a szobor és a kőtörmelék kö500 501 502 Popovics.indd 156 Uo. 260/271. A „testi sémához” lásd még 120–123/114–117.; A látható és a láthatatlan, 214/241. stb. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 260/271., 260/272.; vö. 176/178. Uo. 260/271. Sőt, máshol nemcsak keresztül, de épp a „koegzisztencia által keresztezve” [traverser par la coexistence] (189/192.). 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 157 zött van egy köztes állapot. A mégis szilárdság. A forrásban lévő víz, a lyukas kőszobor, a test ez a mégis szilárdság. A galacsin, a gombolyag szilárdsága ez a szilárdság. A befejezetlenség, a nem teljesség szilárdsága. A mégsem azonosság mégis szilárdsága. A lufi és a bugyborékok szétpukkanása közötti különbség. A bugyborékok ugyanis – a luftballonnal szemben – újjászületnek. Hiába pukkannak szét, újra és újra felfújódnak. Ha szét is durrannak, megint kidudorodnak. A forrás pukkanásai nem semmisítik meg a vizet, a bugyborékok félgömbjei a „repli” mozgását rajzolják meg.503 A mégis szilárdság „ritmus”-át [rythme] adják. A „test” [corps], a „lét” [être], a „légzés” [respiratoire], a „létezés” [existence], az „idő” [temps] „ritmus”-át.504 A test nyitottsága nem a luftballon kidurranása, hanem a forró víz, a bugyogás ritmusa. A sans lieu ritmusa. A „place” „sans lieu”, az emplacement ritmusa. A „parole parlante”, sőt az afázia ritmusa. Az értelem bugyogása. Az észlelés ritmusa. Ugyanakkor Merleau-Ponty számára az „intencionális lét tökéletlensége” [imperfection de l’être intentionnel], mely „»nyitott«” [«ouvert»], „túl-” [au-delà] lép önmagán „»más dolgok«” [«autre chose»], sőt az „értelem” [sens] felé, nem pusztán a térben, de legalább ennyire az időben is kidudorodik.505 Buborékokat vet. Az „élő jelen – írja – múlt (…) és jövendő között szakad szét” [présent vivant est déchiré entre un passé (…) et un avenir].506 Pukkan szét. Vagyis a sans lieu buboréka a sans présent buboréka is. Nem egy, több buborék. A dolgok, a múlt és a jövő olyan „távollévő tájak” [paysages absents] – terek –, melyek „az én vizuális mezőmön túl is továbbbélnek” [continuent de se vivre au-delà de mon champ visuel] – olvassuk.507 Túlterjeszkednek. Kidudorodnak. Megemelkednek. Miközben a távollétet fogadják magukba. A távollét bugyborékai. „Téridőbeli”,508 sőt tárgyi, értelmi, nyelvi, testi kitüremkedések is. Többszörös kitüremkedések. Keresztbe-kasul. Többdimenziós bugyborékok. Bugyborékgalacsinok. Az elágazó ösvények kertjének forrósága. Egy Riemann-felület bugyogása. De mindeközben a forrás mégis szilárdsága is. A bugyogás a tá503 504 505 506 507 508 Popovics.indd 157 Bár Merleau-Ponty használja, itt még nem terminusként érti a „repli”-t (lásd pl. uo. 233/237. stb.). A látható és a láthatatlanban viszont majd ez lesz a „pli”, a „kiazmus”, az „empiètement”. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 197/201.; 211/217.; 236/245.; 184/186., 238/247.; 156/ 154., 454/484. Uo. 361–362/384. Uo. 361/384. A látható és a láthatatlanban a múlt és jövő már meg is emelkedik, nem simul bele az azonosság felszínébe, síkjába, egy „»vertikális« múlt”-tá [passé «vertical»] válik, mely maga a „spacializálva temporalizáló forgószél” [tourbillon spatialisant-temporalisant] (A látható és a láthatatlan, 273/292–293.). A „vertikális”, sőt ennek a „transzverzális” jellege pedig számos helyen visszatér (303/319., 251/273., 255/277., 283/301., 299/316.). A „vertikális” múlthoz lásd még Marin: De la représentation, 141. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 362/385. Uo. 144/141., 417/444. 2021.11.24. 17:14:23 158 II. AZ UTÓPIA vollét szilárdsága, az absence szilárd ritmusa is. Azé a távollété, mely a luftballonnal szemben képes a survivance-ra. Egyetlen buborék helyett a bugyogásra. A „múlt” [passé] és az „eljövendő” [avenir] „örök újjászületés”-e/„továbbélés”-e [survivance éternelle] ez – írja Merleau-Ponty –, mely „víz”-ként [eau], patakként újra és újra előtör a „forrás”-ából [source].509 Azt is mondhatnánk, felbugyog. A távollét bugyborékainak survivance-a ez. Az absence survivanceritmusa. A passage-absence-survivance ritmusa. Vagyis a forrás szilárdsága, a test szilárdsága maga a bugyborékok, a bugyborék-galacsinok szilárdsága. A tér az idő, a nyelv, az értelem, a dolgok és a mások bugyogó galacsinjának a szilárdsága. Egymásban való továbbélése. Másban, másként való továbbélése. Egyik buborék továbbélése a másikban: bugyogásként. Ritmikus, sematikus, transzverzális állandóság. Maga a távollét transzverzális szilárdsága. Az absence sokdimenziós, keresztül-kasul survivance-ának – bugyogásának – a szilárdsága. A távollét melegsége. A másik melegsége. Az affirmáció melege. Öröme. Az észlelés fenomenológiájából azt láthattuk, hogy az utópiának van egy új neve, ez pedig a test. Ahogyan Foucault-nál pedig azt láthattuk, hogy az utópiának lett egy másik neve is, az afázia. Valójában Merleau-Pontynál a test épp az afázián keresztül válik utópikussá. Ez alatt azt értem, hogy bár Merleau-Ponty Az észlelés fenomenológiájában egyszer sem nevezi explicite utópikusnak a testet, de közvetve mégis ezt teszi, amikor összekapcsolja az afáziával. A testet majd Waldenfels és Bernet fogja szó szerint „u-” és „atopikus”-nak nevezni, miközben Merleau-Pontyra is hivatkoznak.510 A test azért u-topikus, mert köztes. Mert nem köthető egy ponthoz. Egy helyhez. Külső is, de belső is. Szó szerint sans lieu. De persze attól, hogy a test közvetít a külső és a belső között, még lehetne helyszerű. Lehetne a közvetítés helye. De ekkor a testet mindössze egy – vagy legfeljebb néhány – szervvé szűkítenénk. A test a fenomenológia számára úgy az észlelés közege – kvázi helye –, hogy nem lokalizálható, nem szervszerű, vagyis úgy, hogy hely nélküli. Merleau-Ponty számára a test szintén nem egy szerv. Ezért kapcsolható a corps magához a térhez, az időhöz, a nyelvhez és a másikhoz is. Nem csak a percepció közege. Éppen azért nem csak a percepció közege, mert hely nélküli. Avagy, ha a test nem szerv – ha sans lieu –, nem korlátozható az észlelésre sem. (De közben épp a sans lieu miatt lehet az észlelés közege is.) Sőt, 509 510 Popovics.indd 158 Uo. 442/471. Waldenfels számára a test differenciális, éppen ezért „hely-nélküli” [Un-ort] (Bernhard Waldenfels: A normalizálás határai. Budapest, Gond–Cura, 2005. 15., 221. Csatár Péter és Kukla Krisztián fordítása). Avagy „utópikus”, „atopikus”, sőt „heterotopikus” – írja (uo.; lásd még „Felelet arra, ami idegen”, Gond, 1999, 20, 8. Tengelyi László fordítása; „A lét szétrobbanása”, 189.). Rudolf Bernet számára a „test” [corps] ugyanígy egy „nem-hely” [non-lieu] (La vie du sujet, 178.). 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 159 mindeközben a test szilárd is. A testnek igenis van valamiféle egysége. Azt is mondhatnánk, hogy a test sans lieu-jének van valamiféle egysége is. Mégis egysége. A test annak ellenére, hogy nem a szervek (mint részek) által organizált egész, annak ellenére, hogy a test inorganikus, mégsem dezorganizálódik. A sans lieu bár sohasem egy globális egész, ennek ellenére egységes. Egyfajta globalitás nélküli lokalitás. Egész nélküli mégis egység. A mégsem azonosság mégis egysége. Merleau-Ponty kifejezésével: valamiféle értelemegység. Csakhogy ha a test eleve u-topikus, eleve sans lieu, szerv nélküli, avagy inorganikus, ha nem egy bio-fizikai, legfeljebb értelmi egység, úgy állandóan ki van szolgáltatva az afáziának is. De legalábbis a „parole parlante”-nak. A test u-topikus, egész nélküli egységét, magát a sans lieu-t jelzi az afázia. Ahogyan a „parole parlante” is a sans lieu-t jelzi. Merleau-Ponty ezt a lokális, temporális – egész nélküli – mégis egységet írja le a bugyogással. A hullámmal. Az értelem egész nélküli, se faisant egységét. A sens sans lieu, sans présent egységét. Mégis egységét.511 A bugyogás, a hullámok ritmusa ez. Az az értelem-ritmus, mely vertikálisan, keresztben, sőt keresztül-kasul átjárja a tér-időbeli nyelvi-értelmi viszonyainkat. Testi értelemként járja át. S a corps ’itt’ már semmi ’mást’ nem jelent, mint a bugyogás stabilitását. Transzverzális szilárdságot. A galacsin szilárdságát. A lokalizálhatatlan távollét, az absence, az à distance, a sans lieu mégis szilárdságát.512 Avagy a présent, a lieu mindig magányos. És ezért instabil is. Nincs mibe, nincs kibe kapaszkodnia. A „távollét” viszont sohasem magányos. És éppen ezért szilárd is. Van mibe, van kibe kapaszkodnia. Mert „meghatározatlan” (Didi-Huberman). Mert „a távollét a távollétre” – önmagára – „sohasem referál” (Jabès). Mert nem azonos, nem azonos az iránya. Mert transzverzális. Mert alteritást feltételez. A másságot feltételezi. A másikat. Akibe belekapaszkodhat. Értelmet, szilárdságot, az értelem szilárdságát csak a másik adhat. A test ’nem más’, mint a másság, a másik szilárdsága – bennem. A szél „durée”-je bennem.513 A szél lyuka bennem. A távollété. A másiké. A tiéd. 511 512 513 Popovics.indd 159 Merleau-Ponty számára a „»jelenlét mezeje«” [«champ de présence»] ez a mégis egység (A látható és a láthatatlan, 446/475–476.). Az a présence, amit Marin „re-présence”-nak, „re-prezenciá”-nak nevez. Richir pedig „présence sans présent”-nak hív. A „à distance” Merleau-Ponty leggyakrabban használt kifejezései közé tartozik, de a „par distance” Husserlnél is feltűnik (HUA XV, 26.). Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 91/83. 2021.11.24. 17:14:23 160 II. AZ UTÓPIA ASZINKRONEITÁS, NON-KOINCIDENCIA Merleau-Ponty A szem és a szellemben azt írja, hogy „ami hely nélküli, a testnek van alávetve” [ce qui est sans lieu, soit astreint à corps].514 Vagyis az Észlelés fenomenológiája utáni Merleau-Ponty számára a „sans lieu” és a test között már közvetlen kapcsolat van. A corps hely nélküli. A test utópikus. Ez a testi utópia pedig magának a látásnak, az észlelésnek a feltétele. A „sans lieu” az a „nyitottság” [ouverture], ami „minden másra/másokra” [à tous les autres], „a világra”, „a természetre” is megnyitja az ént.515 A „lélek mint ablak mítosza” [mythe des fenêtres de l’âme] ebből az utópikus testi nyitottságból következik. A látás vagy épp a festmény mint ablak mítosza is csak a corps sans lieu-jéből érthető. De jó hasonlat-e egyáltalán az ablak? Nagyon határozottan azt kell gondolnunk, hogy nem. Az ablak ugyanis zárva is lehet. Sőt, az ablak csak annyiban nyitott, amennyiben feltételezi, hogy bezárható. Feltételezi, hogy máskor, korábban zárva volt. Azt az ablakot nem nevezzük nyitottnak, ami kidőlt, kitörött stb., és nem zárható be soha többé. Márpedig a test nem egy korábban zárt vagy később bezárható ablak. Az észlelés nem ablakként nyitott. Az ablak ugyanis luftballonként nyitott. Valamilyen zárt struktúra megnyílása. Az ablak a lufi szája. Amit ki- és beköthetünk. Csakhogy a test nem a lufi hártyája, ahogyan a lélek sem a luftballonban rekedt levegő. Ahogy érzékszerveink sem ablakok, nem a lufi szája. Az ablaknak, a luftballon szájának nagyon határozott helye van. Merleau-Ponty számára viszont a test hely nélküli nyitottság. Nem itt vagy ott nyitott, mindenütt – de legalábbis meghatározatlanul sok helyen és sokféleképpen – nyitott.516 S ez nemcsak azt jelenti, hogy nem szerveken – ablakokon – keresztül nyitott, hanem elsősorban azt, hogy „toujours déjà” nyitott. Az ouverture nem utólagosan és ideiglenesen járul hozzá egy zárt struktúrához, ami csak meghatározott ideig és meghatározott helyeken nyílik meg, majd visszazárul, hanem eleve nyitott. Maga ez az ouverture adja a test struktúráját. A sans lieu az ouverture, a toujours déjà ouverture struktúrája. A test folyadéka eleve forró. Mindig gyöngyözik, ha picit is, de bugyog. De ha valami sans lieu, ha a test sans lieu, nem itt vagy ott van, nem itt vagy ott nyitott, úgy akár azt is mondhatjuk, amit Merleau-Ponty mond: 514 515 516 Popovics.indd 160 Maurice Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”. In Bacsó Béla (szerk.): Fenomén és mű. Budapest, Kijárat, 2002. Vajdovich Györgyi és Moldvay Tamás fordítása (a fordítást módosítottam); L’Œil et l’Esprit. Paris, Gallimard (col. Folio Essais), 1964. 74/83. Uo. A nyitottság „ubiquitas”-a ez (uo. 61/37., 73/79.). 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 161 „ugyanakkor mindenütt vagyunk” [nous sommes en même temps partout].517 Azaz – legalábbis elsőre – úgy tűnhet, hogy „»Péterváron«” és „»Párizsban«” is vagyunk.518 Hogy a test hely nélkül szétpukkan, szétfröcsköl számtalan helyek között, ugyanúgy, ahogyan a forró folyadék fröcsköl szét. De ha megpróbáljuk testünket egyszerre Pétervár és Párizs között szétfeszíteni, óriási testszörnyként elképzelni, félreértjük Merleau-Pontyt. Ha ugyanis így teszünk, Pétervár és Párizs még mindig egy hely. Merleau-Ponty viszont épp arról beszél, hogy a test sans lieu. Nem arról, hogy minden egyes helyen ott van, hanem arról, hogy nincs egzakt helye. Nincs valós helye. Nincs sem egy, sem több reális helyen. A testi „lét felhasadása” [fission/déhiscence/déflagration de l’être], avagy „szétrobbanása” [Zerspringen] nem a Pétervár és Párizs közötti távolság miatt áll elő, hanem a sans lieu miatt.519 Amiatt, hogy már Pétervár és Párizs sem lokalizálható. Hely nélküli. Valahogy úgy, amikor egy kép alapján nem ismerjük fel a várost, hanem afáziás módon ide-oda tologatjuk az emlékeink között. Egyik pillanatban inkább Pétervárnak, a másikban inkább Párizsnak nézzük. A Baraccas negyedben kószáló Borges utcasarka ez, ahol egyszer csak hirtelen újra „ezernyolcszázvalahányban vagyok”.520 S ez nemcsak az idő, de a tér cáfolatát is nyújtja. És bár Merleau-Ponty A szem és a szellemben a hely nélküliséget, a tér- és időbeli viszonyaink szétrobbanását – afáziáját – következetesen „szimultaneitás”-nak [simultanéité] nevezi, kétségkívül igaza van Waldenfelsnek abban, hogy hozzáteszi, ez legfeljebb egy „aszinkron” szimultaneitás lehet.521 „Inkomposszibilis szimultaneitás”.522 A test-bugyborék toujours déjà szétpukkanása egy aszinkron, inkomposzszibilis szimultaneitás. Sem térben, sem időben – sem a nyelvben, sem az értelem kategóriáiban – nem szinkronizálható. Sans lieu. És sans présent is. Ahol a sans lieu és a sans présent nem pusztán rögzíthetetlenséget – nyitottságot – feltételez, de a rögzíthetetlenség aszinkroneitását is feltételezi. Az aszinkroneitás „non-koincidenciá”-ját [non-coïncidence].523 Leibnizi „inkomposz- 517 518 519 520 521 522 523 Popovics.indd 161 Uo. 74/83. Ahol „minden egyszerre van” [tout est à la fois], valamiféle „globális »lokalitás«”-ban [«localité» globale] – írja (69/65.). A lokalitás globalitása ez. Lokalitás globalitás nélkül. Ahol maga a lokalitás globalizálódik – globalitás híján. Uo. 74/83. Uo. 74/81., 75/85., 69/65.; Waldenfels: „A lét szétrobbanása”, 178., 183., 189. Jorge Luis Borges: „Az idő újabb cáfolata”. In uő: Az idő újabb cáfolata, 261. Scholz László fordítása. Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 75/84.; A látható és a láthatatlan, 273/292.; Waldenfels: „A lét szétrobbanása”, 185. Waldenfels: „A lét szétrobbanása”, 185., 187., 189. Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan, 142/163. stb. Marin az „utópiá”-t ugyanígy a „nonkoincidenciá”-val kapcsolja össze (Utopiques, 206., 295.). 2021.11.24. 17:14:23 162 II. AZ UTÓPIA szibilitás”-át.524 Ez a non-koincidens inkomposszibilitás maga a sans lieu. Sőt maga az afázia. Pétervár és Párizs non-koincidens, inkomposszibilis – hely nélküli, jelen nélküli – szimultaneitása. Színes fonalgombolyagok találkozása az afáziás beteg előtt az asztallapon. Találkozásuk a test „u-” és „atopikus”, sőt „heterotopikus” átjárójában,525 „keresztút”-ján [carrefour].526 A keresztbekasul intencionalitás átjárójában. Galacsinjában. A „lét felhasadása” Merleau-Ponty számára akkor következik be, amikor össze nem egyeztethető fogalmak kerülnek abszurd módon egymás mellé. Amikor a „távoli” [lointain] és a „közeli” [proche],527 a „múlt” [passé] és az „eljövendő” [avenir], a „látható” [visible] és a „láthatatlan” [invisible] felcserélhetővé, mintegy egymás „dublőr”-jévé [doublure] válik.528 Amikor Pétervár és Párizs felcserélhetővé válik. Ez pedig „a jelenlévőt egyfajta távollétté teszi” [il rend présent comme une certaine absence] – írja.529 Csakhogy ha szimultán módon egymás mellé is kerül távoli és közeli, múlt és eljövendő, jelenlét és távollét, látható és láthatatlan, akkor sem szinkronizálhatók egymással. Sem „ugyanabban a tér”-ben [même Espace],530 sem ugyanabban az időben nem kom-posszibilisek. Nem ko-incidensek. Nem rendelkeznek valamiféle „κοινος κόσμος”-szal.531 Foucault nyelvén: nem rendelkeznek „közös hely”-lyel [lieu commun]. Vagyis a Merleau-Ponty és a Foucault által leírt „sans lieu” mégiscsak ugyanaz az afázia. Még akkor is, ha a kései szövegeiben Merleau-Ponty nem is igazán nevezi afáziának.532 Ugyanaz az afázia, u-, avagy atópia, heterotópia. Waldenfels számára is. De mi történik, ha össze nem egyeztethető tér-, időbeli, fogalmi elemeket próbálunk szimultán módon kezelni? Mi történik, ha két vagy több mágnest azonos pólusaikkal közelítünk egymáshoz? Szétrobbannak! Nem pusztán az itt és a most azonosságát nem szívelik, de olyanynyira nem hajlandók egy térben és egy időben lenni, hogy magát a teret és az időt is szétfeszítik. A fogalmaink rendjét is szétlökik. A sans lieu-nek, a sans présent-nak az ereje ez, amit Merleau-Ponty a lét felhasadásának, Waldenfels pedig a lét szétrobbanásának nevez. Az afázia, az utópia ereje. 524 525 526 527 528 529 530 531 532 Popovics.indd 162 Waldenfels: „A lét szétrobbanása”, 183. Lásd még ehhez Deleuze-t korábban az „inkomposszibilitás”-ról. Uo. 189. Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 75/86. Uo. 74/83. Hasonló megfogalmazásokat lásd még 57/24., 69/65. Uo. 75/84. Uo. Jelenlét és távollét felcseréléséhez lásd még 62/41., 74/81.; Notes de cours, 103–104. Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 75/84. Uo. 58/28. A szem és a szellemben egyetlen ponton gondolhatunk közvetlenül az afáziára, amikor a „festmény”ről azt írja, „minden kategóriánkat összezavarja” [brouille toutes nos catégories] (uo. 60/35.). 2021.11.24. 17:14:23 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 163 De hogyan nyilvánul meg az aszinkroneitás, az inkomposszibilitás szétfeszítő ereje? Merleau-Ponty leírásában „dimenzio”-nálisan [dimension].533 Dimenzionalitás alatt pedig Merleau-Ponty azt érti, hogy a sík két dimenziója megemelkedik, kimozdul egy másik – harmadik – dimenzió felé. A lét felhasadása az azonosság síkjának a felhasadása, a vászon síkjának felnyílása. Amikor a forró folyadék megemelkedik, buborékok keletkeznek, s ezek a dimenzionális buborékok ki is pukkannak. A bugyogást érti alatta. A bugyborékokat. A „vertikalitás”-t [verticalité].534 Sőt a „perspektívá”-t.535 Husserl nyelvén pedig ez a korrelatív konstitúció, a transzverzális intenció, a keresztintencionalitás.536 De Merleau-Ponty arra is felhívja a figyelmet, hogy a függőleges dimenzióban ne pusztán csak megemelkedést lássunk, legalább ennyire egy rétegzettséget is.537 A visszafordulást. A kipukkanó buborékok, a hullámok egymásra fordulását, a perspektivikus rövidülésben egymásra rétegződő, egymást „eltakaró” tereket.538 A sans lieu, a sans présent lyukában afáziásan feltorlódó terek és idők paralelitását. Avagy lássuk meg a galacsint is. Hiszen a lét felhasadása, a sans lieu, a sans présent ereje – az aszinkroneitás, a non-koincidencia ereje –, az utópia szétfeszítő ereje a síkok, a dimenziók egymásba hatolása, meggyűrődése is. A pli is. A síkok, a dimenziók megsokszorozódása, egymásra rétegződése függőlegesen, szimultán módon, de a szinkronizálhatatlanságuk miatt a szétfeszülésük, keresztül-kasul egymásba hatolásuk, összevissza gyűrődésük is. Vagyis a sans lieu, a sans présent ereje, 533 534 535 536 537 538 Popovics.indd 163 Uo. 75/84., 69/65. Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan, 251/273., 255/277., 273/292., 283/301., 299/316. („Szimultaneitás” és „vertikalitás” összekapcsolását lásd 273/292–293.) Waldenfels szintén említi a „dimenzionalitás” és a „vertikalitás” összefüggését („A lét szétrobbanása”, 185.), ahogyan Barbaras is (Renaud Barbaras: De l’être du phénomène – Sur l’ontologie de Merleau-Ponty. Grenoble, Millon, 2001, 261.). Marin pedig ezt a vertikális dimenziót írja le az „ikhnográfiá”-val. Waldenfelsnek valószínűleg abban is igaza van, hogy a vertikalitás Merleau-Ponty kései szövegeiben – ahogyan Foucault-nál is – Bachelard-tól származhat (lásd Gaston Bachelard: A tér poétikája. Budapest, Kijárat, 2011. Bereczki Péter fordítása). De vertikalitás a blanchot-i Riemann-felület is. Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 69/64. Waldenfels számára az „apprezentáció” („A lét szétrobbanása”, 178.). Valamiféle vastagságot, „kiterjedés”-t [voluminosité] („A szem és a szellem”, 69/65.). Ehhez lásd még a Foucault által emlegetett „vertikális” „kiterjedés”-t [volume]. A „tükör” [miroir] pedig, mint megsokszorozó, rétegző – vertikalizáló – fenomén, nemcsak Foucault-nál, de Merleau-Pontynál is feltűnik („A szem és a szellem”, 58/28., 60/33.). A látható és a láthatatlanban pedig ez a rétegzettség az „empiètement”. Amikor az egyik „hely” [place/lieu] „rivalizál” [rivales] a másikkal, amikor egyik a másikat „eltakarja” [s’éclipsent] („A szem és a szellem”, 69/64.). Ahol újra és újra feltevődik a „hol kérdése” [question où] (70/68.). Írja a „perspektívá”-ról, arról a „»harmadik dimenzióról«”, mely Merleau-Ponty számára – a husserli primer emlékezet mintájára – az „első/elsődleges dimenzió” [dimension première] (69/65.). A husserli primer emlékezet ugyanúgy, ahogyan Merleau-Ponty primer dimenziója, transzverzális, avagy vertikális, a horizontalitás vonalát, síkját – keresztben – metsző mélység. (A „transzverzális” és a „vertikális” összekapcsolását lásd A látható és a láthatatlan, 303/319.) 2021.11.24. 17:14:23 164 II. AZ UTÓPIA az aszinkroneitás, a non-koincidencia ereje a gyűrés, a tűrés ereje. A papírgalacsint szétfeszítő, megemelő erő. A buborékot megemelő és szétfeszítő forró levegő ereje. A hullámokat felemelő szél ereje. A távollét ereje. De az észlelés ereje is. A tárgyak, a mások felé megnyílás, a másik felé való megnyílás ereje is. Az az erő, mely – a mágneseket szétlökő töltésekhez hasonlóan – stabilizál is. A távolság által stabilizál. A távollét, a galacsint megemelő, szétfeszítő erő stabilizál is. A gyűrés a lapokat – galacsinként – stabilizálja is. Átváltoztatja, hogy megőrizze. A test szilárdsága ez. A test mint a másik – a távollét – szilárdsága bennem.539 A test-galacsin, amit a távollét, az alteritás, az autrui stabilizál. A vertikalitás stabilizál. A gyűrés. A gyűrés mint aiszthészisz. Az, hogy nem pusztán látlak, de magamban látlak téged. Akkor is látlak, ha becsukom a szemem. Akkor is, ha teljes a sötétség. Akkor is, ott is, ahol már nem vagy. Talán még akkor is, ott is, amikor már én sem vagyok.540 De félreértjük a test vertikalitását – aszinkronitását, non-koincidenciáját, sans lieu-jét –, ha a test saját rétegeit látjuk benne. Félreértjük a galacsint, ha csak a papírt látjuk meg benne. A vertikalitás, a lét felhasadása, a test nyitottsága épp a távollét jelenlétére utal. Az idegenre, a másra utal. A másikra. A „látás” [vision] – írja Merleau-Ponty – nem „önjelenlét” [présence à soi], hanem az, „ami a távollévő léttől adódik nekem” [qui m’est donné d’être absent], abban maga a távollét adódik nekem.541 A látás az a bugyborék, az a hullám, az a vertikálisan megemelkedés, mely nem a folyadék belsejének kitágulása, hanem a külső, a szél – a vákuum – hatására áll elő. A távollét szele által felfújt, megemelt, felhasított, összegyűrt test. A test nem az ablakként felnyíló szem módján észlel, hanem a szél által összekócolt hajunk módján. Hajszálaink fonalgombolyagja, testünk galacsinja – a távollét gombolyagja, galacsinja – az észlelés. Az észlelés, a látás semmit sem jelenít meg. Semmit 539 540 541 Popovics.indd 164 A „»távollét«” [«Absenz»] sohasem képes „»megsemmisíteni«” [«vernichten»] a „»jelenlétet«” [«Präsenz»] – írja Heidegger nyomán (Notes de cours, 103.). Mely a „mások” [autres] „ősjelenléte mint ős-megnem-jeleníthetőség” [Urpräsenz comme Nicht-urpräsentierbar] – folytatja Husserllel (104.). Merleau-Ponty a természetről szóló kései feljegyzéseiben egyenesen egy „ko-percepció”-ról [co-perception] beszél, mely egy „test-közöttiség”-gel [inter corporéité], avagy egy „inkorporáció”-val [incorporation] is együttjár (Maurice Merleau-Ponty: La nature. Notes. Cours du Collège de France. Paris, Seuil, 1995. 281., 344., 346., 351.). „A másik szemével látok” [Je vois par les yeux d’autrui] – írja Husserlt idézve (346.). De a „vertikális”, a „transzverzális” ezekben a szövegekben is nagy szerepet játszik, ahogyan a „vastagság” [épaisseur] és az „átterjedés/átterjeszkedés” [empiètement] is, Merleau-Ponty egyenesen egy „Querphänomen”-ról beszél (275., 302., 308.; 344., 347.; 342.). Sőt, számára ez maga lesz a „testi séma” [schéma corporel] (346–347.). Ehhez kapcsolódóan pedig a „pli” és a „passage” is feltűnik ezekben a feljegyzésekben (208.). Ahogyan a „távollét” [absence], a „távollévő” [absent] is (33., 96., 207., 271.). És a tér, a hely felfüggesztése („a-” és „meta-spacialitás”), valamint az idő átértelmezése is (280., 386., 293–307.; 96., 112., 343–344., 366.). Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 74/81. 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 165 sem reprezentál, nem „reprezentáció” [représentation].542 Ha akarjuk: semmit – semmilyen prezenst – sem lát. Mindössze az abszenciát, a távollétet látja. A szelet, ami összekócolja a testünket. Kiszárítja a kezünket. Ráncokat, barázdákat, lyukakat fúr belénk, mint a tengeri szellő a szoborba. Az észlelés, a látás passzivitás. Nem a szemünk hatol a dolgok közé, hanem a távollévő, az idegen, a szél hatol belénk. A dolog maga ez a belénk hatoló idegen. A szemünkbe fújt por. Az, amit bár nem látunk, mégis feltűnik. Ami „jelenlévővé teszi számunkra, ami távollévő” [rend présent ce qui est absent] – bár csak a távollétében teszi jelenlévővé.543 Mindössze a távollétét teszi jelenlévővé.544 Azt, hogy valami belement a szemembe. Hogy valami idegen, dologszerű belement a szemembe. A test megnyílása – sans lieu-je – a pislogó szem megnyílása. Mely a távollét, a szél, a por előzetes, vorgegeben présence-absence-ára utal. S arra is, hogy ez az „ouverture” sem nem akaratlagos, sem nem tudatos: önkéntelenül is pislogunk. De ha elfogadjuk Merleau-Ponty – és persze Husserl – passzív percepcióját, úgy azt is el kell fogadnunk, hogy maga a távollét, a távollévő, idegen dolog láttatja magát velünk. A szél, a porszem provokálja ki a test észlelő megnyílását. A pislogás hullámait. A szemhéj felhasadását, vertikális felgyűrődését. A porszem, avagy „a hegy maga az, ami (…) láttatja magát” [c’est la montagne elle-même qui (…) se fait voir] – írja Merleau-Ponty.545 Mintha „a fák lennének azok, akik engem néznek, akik hozzám beszélnek” [c’étaient les arbres qui me regardaient, qui me parlaient] – teszi hozzá.546 Avagy mintha már nem lehetne megkülönböztetni, „ki lát, és ki az, akit látnak” [qui voit, et qui est vu].547 Nem pusztán egy transzverzális, de reverzibilis, „»fordított intencionalitás«” jön létre.548 Csakhogy bármennyi idegen, távollévő dolog is hatol a testbe, az meg sem ’kottyan’ neki. Elnyeli. A test-buborék, a test-galacsin, hajszálaink fonalgombolyagja elnyeli a szelet. Elnyeli és átengedi magán. Ahogyan a bugyogó folyadék engedi át magán a forró gőzöket, ahogyan a hullám engedi át magán 542 543 544 545 546 547 548 Popovics.indd 165 Uo. 55/17. Husserl és Marin „re-prezenciá”-nak hívja ezt, Merleau-Ponty pedig „kvázi-prezenciá”-nak [quasi-présence] („A szem és a szellem”, 57/23.). Azt, amikor a megjelenítésnél – a képnél – semmi sem valóságosabb. Semmi sem jelenszerűbb, prezenciaszerűbb. Amikor „Caravaggio szőlője maga a szőlő” (76/87.). Az „ikon”-szerű, „testi” [charnel] jelleg Merleau-Ponty számára ez a „kvázi-prezencia” (57/22.). Uo. 62/41. A „Verborgenheit Unverborgenheitja”, írja majd Merleau-Ponty (A látható és a láthatatlan, 279/297.). Merleau-Ponty: „A szem és a szellem”, 58/28. Ez pedig egy „similitude” – írja. Uo. 59/31. Uo. 59/32. Éliane Escoubas: „Merleau-Ponty – A művészet és a fenomén”. In Bacsó (szerk.): Fenomén és mű, 81. Kerekes Amália fordítása. 2021.11.24. 17:14:24 166 II. AZ UTÓPIA a szelet. Vertikálisan megemelkedik, majd visszaroskad. Ahogyan a pislogó szem fogadja magába és löki ki magából a porszemet. Ahogyan a szél átsüvít a lyukas kövön. A lét felhasadása, a test megnyílása, sans lieu-je nem seb. Nem sérülés. Nem a lufi szétpukkanása, hanem a víz bugyogása. A bugyogást ugyanis nem le-bontja, hanem fel-építi a távollét.549 Vagyis a „távollét” – ami „paradox módon orientál, strukturál” – a testet strukturálja. Ritmizálja. Észlelésként. Az észlelés maga a test szilárdsága. Az a nyitottság, mely nem seb. Nem seb, hanem a vorgegeben ouverture, a vorgegeben sans lieu hullámai, bugyborékai. A hullámzás, a bugyogás struktúrája, ritmusa. A présence-absence ritmusa. „Survivance”-a.550 A test mint a másik – a távollét – szilárdsága bennem: az észlelés maga. Az az észlelés, mely elsősorban a távollétet észleli. A mást, a másikat. Önmagaként. Önmaga szilárdságaként. Testként. Testemként akkor is ott vagy velem, ha becsukom a szemem. Akkor is látlak, ha becsukom a szemem. Ha teljes a sötétség. Sőt talán akkor is, ha már magam sem vagyok. Ha testemként már magam sem vagyok. GENERALIZÁCIÓ ÉS IDENTIFIKÁCIÓ, BELOPÓDZÁS ÉS ÁRNYÉK Merleau-Ponty hagyatékban maradt szövegeiben, ha nagyon ritkán is, de feltűnik az afázia. S ez az afázia a sans lieu-höz is kapcsolódik. A La prose du monde-ban a másik észlelése kapcsán említi mindkettőt. S bár itt MerleauPonty célja esősorban a másik és a tárgyak észlelésének elkülönítése, de a szöveg ennél jóval tágabb körben is olvasható. „A másik nem a dolgokban van – írja –, nem is a saját testében, és nem is én vagyok. Nem tudjuk sehol sem elhelyezni…”551 Ez a „nulle part” a sans lieu.552 „Nincs más hely számára, mint az én mezőm” [Il n’y a place pour lui que dans mon champ] – folytatja.553 Vagyis az én észlelési mezőm a másik seholja. Nyilván ebből az is következik, hogy az észlelésem „testi” [corporel] mezeje maga is, legalább részben, hely nélküli. 549 550 551 552 553 Popovics.indd 166 Sokkal inkább valamilyen „parole parlante”, mint valamilyen afázia. Merleau-Ponty: La nature, 343. Maurice Merleau-Ponty: La prose du monde. Paris, Gallimard (coll. Tel), 1969. 189–190. [Autrui donc n’est pas dans les choses, il n’est pas dans son corps et il n’est pas moi. Nous ne pouvons le mettre nulle part…] Erről a „nulle part”-ról, az „autrui”-ről írja később: „nem tudok helyet rendelni hozzá” [je ne puis lui assigner de lieu] (uo. 196–197.). Uo. 190. Ez a husserli „apprezentáció”-nál távolabbi, de közelebbi is. A „nulle part” távolabbi, mint az apprezentáció, mert még csak nem is valamiféle „együtt-jelenné-tétel”, mégis közelebbi is, mert a saját testem seholjában van. 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 167 Sehol sincs. „A másik sehol sincs a létben, az a mögöttes, mely becsúszik/ belopódzik az észlelésembe” – olvashatjuk.554 Tehát az autrui Merleau-Ponty számára nem az, amit észlelünk (az a tárgy, a dolog), hanem az észlelt mögötti. Ami bár bent van az észlelésben, de mégsincs ott. Miközben kétségkívül az észlelésemben, az észlelés során – valahogy – a másikat is észlelem. Az észlelésemben, az észlelésem során, azon kívül, azon túl – mögötte – a másikat is észlelem. A másik az a háttér, az a horizont, ami a testi észlelés sans lieu-jében áll elő valamilyen „többlet”-ként/„túlzás”-ként [excès],555 a sans lieu, a null part többlete, túlzása. A távollét túlzása, többlete. Az absence nem azonossága. A tárgyak, a dolgok idegensége – jelenlét-távolléte –, a tárgyak, a dolgok sans lieu-je és sans présent-ja nem lehet csak a dolgoké. Nem lehet csak dologszerű. (Így ugyanis megint csak hely lenne.) Mint láttuk, a lét nyitottsága, a test nyitottsága, a távollét szele kívülről hatol belénk. Összekócol, megemel, felkorbácsol. A test nyitottsága nem az ablak, nem a luftballon nyitottsága. Csakhogy ebből az is következett, hogy mintha „a fák lennének azok, akik engem néznek”. Ez a mintha az absence átváltozása. „Metamorfózis”-a.556 A tárgyak észlelésébe „becsúszó/besomfordáló” [se glisse] másik. Amikor a testemben, a testemként, sans lieu-ként, absence-ként – észlelésként – akkor is ott vagy velem, amikor becsukom a szemem. Akkor is látlak, ha becsukom a szemem. A távollét kibomlása, szétbomlása – dimenzionalitása, vertikalitása, transzverzalitása ez. Az absence rétegzettsége. A galacsin lapjainak egymás közé, alá és fölé csúszása. Szubrepciója. Az észlelés galacsinjának dimenzionalitása. „Afáziá”-ja.557 Amikor a fák repedéseiben, a kőszobor széljárta lyukaiban rád ismerek. Egymásra ismerünk. Egy ’mintha’ erejéig. A távollét erejéig. Elpusztíthatatlan távollétként. A távollét mégis szilárdságaként. Rezilienciájaként. Survivance-ként. De Merleau-Ponty ahhoz is ragaszkodik, hogy a percepció során „az érzékelés univerzalitása” [universalité du sentir], „a testem generalizációja” [généralisation de mon corps] is előáll.558 A „nulle part” univerzalitása ez. Az, amit A szem és a szellem „szimultaneitás”-nak nevez. A test, a „testi viszony” [rapport corporel] „általánosítása” [être généralisé].559 A test rögzíthetetlen sans lieu554 555 556 557 558 559 Popovics.indd 167 Merleau-Ponty: La prose du monde, 190. [Autrui n’est nulle part dans l’être, c’est par-derrière qu’il se glisse dans ma perception.] Később írja a „mások”-ról [autres]: „test, ami által becsúszhatnak/ belopódzhatnak az én mezőmbe” [un corps par lequel ils puissent se glisser dans mon champ] (192.). Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 222/229. Merleau-Ponty: La prose du monde, 93., 162., 167. Uo. 201. Uo. 191. Ez a „generalizált”-ság [généralisé] még számos helyen visszatér (190., 192. stb.). Merleau-Ponty: La prose du monde, 190. 2021.11.24. 17:14:24 168 II. AZ UTÓPIA jének generalizációja. Maga a „mezőm”. Az észlelés mezeje. Az az univerzalitás, amin a test állandósága, sőt „amin az identifikációnk nyugszik” [c’est sur elle que repose notre identification] – írja Merleau-Ponty.560 A testünk szilárdsága nyugszik – a sans lieu ubiquitasaként. A sans présent omniprezenciájáként. Vagyis az autrui észlelése Merleau-Ponty számára nem más, mint a test, a testi észlelés generalizációja. A sans lieu és a sans présent generalizációja. A testi észlelés – mezőként – való általánosítása. Csakhogy nem a saját mezőmként való általánosítása. Sokkal inkább a nem itt és nem most lévő idegenség általánosítása. Redukálhatatlanságának, kiküszöbölhetetlenségének belátása. A folyadék állandó forróságának belátása. Mely egyfajta szilárdság – sőt „identifikáció” – is. A sans lieu, a sans présent – a távollét – kiküszöbölhetetlensége nem lebontja, épp hogy felépíti a testet! Identifikációt ad. A test szilárdságát adja. Az azonosság – az identitás – szilárdsága helyett az azonosulás – az identifikáció – szilárdságát.561 Az identitás törékenysége helyett az identifikáció rezilienciáját. A mégsem azonosság mégis egységét. A mégis szilárdságot. A luftballon kipukkanása helyett a bugyborékok szilárdságát adja. A bugyogás ritmusát adja. A hullámok ritmusát. A survivance ritmusát. A galacsin szilárdságát. Vagyis Merleau-Ponty olvasatában a testem valóban a másik – a távollét – szilárdsága bennem mint észlelés. A nyitott – sans lieu, sans présent – észlelés univerzalitása. Szilárdsága. Az absence szilárdsága. Univerzalitása. Generalizációja. Testként. A távollét igazi metamorfózisa ez. Az abszencia igazi átváltozása, a hiány többletté válása. Az a távollét, hiány, mely belém hatol, keresztül-kasul átfúj, de közben mégis megtámaszt, felemel – ahogyan a forró levegő támasztja meg, emeli fel a bugyborékokat. Ahogyan a forró tengeri szél támasztja meg a part menti szobrot. S így akkor is ott van vele a szél, akkor is látja a szelet, ha a levél se rezdül. A távollét szele még akkor is képes átfújni, csontig hatolva átjárni, amikor a levél sem rezdül. A sans présent szele akkor is mögénk lopódzik, összekócol, szemünkbe fújja a port, amikor nem látjuk, nem érezzük. Sőt, igazából a távollétet, az alteritást, az autruit csak akkor látjuk jól, ha becsukjuk a szemünket. Ha csukva van a szemünk. Az absence – a sans lieu, a sans présent – ugyanis maga a szemünk, s nem az, amit a szemünkkel látunk. A szem nyitottsága. Lyuka. Széljárta lyuka. Az absence, az autre, az autrui egy punctum caecum. Csak akkor látom jól, ha becsukom a szemem. Csak akkor látlak jól, ha becsukom a szemem. Rajtad keresztül látok. Identifikációként. Közös testként. „Szinguláris” [singulier] testünk mégis 560 561 Popovics.indd 168 Uo. 191. Amit Merleau-Ponty „identifikáció”-nak nevez, az, amit Lévinas, Ricœur és Richir „ipszeitás”-nak hív. 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 169 „univerzális” [universel] – közös – látásaként.562 Közös szilárdságként. A látás és nem a látvány közösségeként. Másként, egymásként látunk. Egymásban látunk. Saját testünk idegenségeként. Az idegen test ismerősségeként. Ismerős szilárdságaként. Mindigis téged látlak. Akkor is, amikor mást látok. Akkor is, amikor nem látlak. Akkor is, amikor nem látok.563 De félreértjük a „mező” [champ] fogalmát, ha valamilyen egészként értjük. Azonosságként értjük. „Az egyik mező nem zárja ki a másikat” [un champ n’exclut pas un autre champ] – írja Merleau-Ponty.564 A mező nem az „abszolút tudat” [conscience absolue] közege. Eleve nem a „kizár”-ás jellemzi. Nem a negáció. A „multiplikálódás” [se multiplier] jellemzi. Több, számos mező csúszik egymás mellé, alá és fölé. Amikor Merleau-Ponty mezőről beszél, nem kizárólagosan az észlelésről beszél. A „champs” legalább ennyire „a jelenlét mezeje” [champ de présence] – azaz tere – is.565 Tér-idő mező. Sőt valamilyen testi mező is. S később nyelvi mező is. Vagyis Merleau-Ponty a mező alatt nem egy síkot ért, sokkal inkább valamilyen dimenzionalitást. Vertikalitást. Mezők – síkok –, számos mező egymás közé, fölé és alá gyűrődését, keresztül-kasul áthatását. Mezők bugyborékait. Gombolyagját. Galacsinját. Tér-idő-test-nyelv galacsint. Az alteritás, az alterizáció galacsinját. A „becsúszás/belopódzás” [se glisser] az a mozgás, mozdulat, ahogyan a mezők egymásba gyűrődnek. Ahogyan a lapok áthatják egymást. Átfedik egymást.566 Ahogyan az egyik sík megbontja a másik egységét, ahogyan az egyik rend átugrik a másikba. Észrevétlenül.567 Amikor az idő elkezd térnek tűnni, majd nyelvnek, testnek, másiknak tűnik. Afáziásan. Miközben mégis felépít valamit. A sans lieu maga ez a belopódzás, becsúszás. Az a Pétervár, ami Párizsnak tűnik. Amikor Pétervár és Párizs egymásra gyűrődik. Csúszik. Egymás mögé lopódzik, somfordál. Az autrui Merleau-Ponty számára nem az egyik mező, ami belegyűrődik a testem galacsinjába – a többi mező közé –, hanem maga a gyűrés. Maga a „se glisser”. Maga a bugyogás. A survivance. Maga a se glisser, a bugyogás, a survivance kitartása. Ritmusa. A forrás állandósága. A bugyogás, a galacsin szilárdsága. Maga a test-galacsin. Mint szilárdság. Ami előre, eleve adott észlelő nyitott562 563 564 565 566 567 Popovics.indd 169 Uo. 203. A látás–nem-látás és az én–másik közös, kiazmatikus helycseréjéhez lásd Georges Didi-Huberman: Ce que nous voyons, ce qui nous regarde. Paris, Minuit, 1992. 7–15., 200. Merleau-Ponty: La prose du monde, 191. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 114. /108.; A látható és a láthatatlan, 446/475–476. „Overlapping”, „enjambement” – írja Merleau-Ponty, amikor az „empiétement”-t magyarázza, mely egyértelműen a husserli „Deckung”-ot idézi (Notes de cours, 167., 127.). Eleve elhagytuk Utópiát, miközben még mindig ott vagyunk – írtuk korábban erről az észrevétlen átmenetről. 2021.11.24. 17:14:24 170 II. AZ UTÓPIA ságként tartja egyben a testet. A test identifikációja – nem identitása. A test afázia-galacsinja. De honnan ez a rossz szándék? A somfordálás, a lopódzás? A betörő lopódzik be. A zsebtolvaj somfordál mögénk. Rosszabb esetben a gyilkos. Na jó, a meglepetéssel is belopódzunk a házba, hogy eldughassuk. A „se glisser” úgy történik meg, hogy nem vesszük észre. Nem érzékeljük, nem észleljük. Hogy nem látjuk.568 ’Nem vettem észre, árnyékként lopódzott mögém’ – szoktuk mondani. A „se glisser” az Abschattung módján van. Az árnyékot azért nem vesszük észre, mert eleve ott van. Eleve ott van velünk. Az Abschattung vorgegeben. Amikor Husserl és Merleau-Ponty idő-elemzéseiben újra és újra feltűnik, az Abschattung épp e miatt az előre, eleve adottság miatt tűnik fel.569 A múlt árnyékként követi a jelent. S ez épp azt jelenti, hogy eleve együtt jár vele. Ugyanúgy, ahogy az árnyékom sem utóbb járul hozzám, hanem már mindig velem van. Husserl ezt az Abschattung-szerű múltat nevezi primer emlékezetnek.570 Csakhogy az árnyék dimenzionális is. Az árnyék egyfajta vetület, mely a függőleges alakhoz, tárgyhoz vízszintesen járul hozzá. Elfordul. Ahogyan a primer emlékezet fordul el – dimenzionálisan – Husserl számára. A hosszintencióra egy keresztintencionalitást fordítva. Merleau-Ponty számára a „vertikális múlt” ugyanez a dimenzionális átfordulás. Az a keresztirányú gyűrés, tűrés, mely a jelen pillanatából a jelenlét mezejét hozza létre. Sokdimenziós, vertikális mezőt. Az időt – árnyékként – térré gyűrve. Majd képpé, nyelvvé stb., stb. Észrevétlenül. Az észlelés mezeje Merleau-Ponty számára számos fényforrás többszörös árnyéka, többszörös, sokszoros dimenzionalitása. Vertikalitása. Maga a galacsin többszörös, sokszoros dimenzionalitása, vertikalitása. A bugyogva forró folyadék multiplicitása és pluralitása. A hullámok sokasága. A test Abschattungen-galacsinja. Afázia-bugyborékai.571 Se glissementjai. Utópiái. Sőt heterotópiái. Vagyis az autrui, a másik árnyékomként, sőt árnyékaimként, árnyékaimban van velem. S bennem. Abschattungenként. Az 568 569 570 571 Popovics.indd 170 Észrevétlen, vagyis punctum caecum-szerű. A punctum caecum semmiképpen sem egy pont, nem egy hely Merleau-Ponty számára. Épp a hely nélküli. A test, az észlelés hely nélküli nyitottsága, mely éppen ezért nem is észlelhető. Merleau-Ponty: Az észlelés fenomenológiája, 447–450/477–480. Az „Abschattungen” a „passé” és a „futur” testi kapcsolata – „ek-sztázis”-a – is a jelennel, írja (450/480.). Sőt, a „vertikális múlt” kapcsán is említi az „Abschattungen”-t (A látható és a láthatatlan, 273/293.). De az Abschattung miatt a múltat nevezi „árnyék-múlt”-nak [passé-ombre] is (Notes de cours, 202.). Husserl is a „testi most”-ot [Jetzt leibhaft] nevezi „elsődleges emlékezet”-nek [primären Erinnerung], „elsődleges emlékezet-modifikáció”-nak [primäre Erinnerungsmodifikation] (HUA X, 324–326.). Az „Abschattungen” mint „ek-sztázis” „dezintegráció/meghasadás” [désintégration] is Merleau-Ponty számára (Az észlelés fenomenológiája, 450/480.). Éppen ezért az „afázia” az idő elemzése kapcsán is visszatér (443/472.). 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 171 Abschattungen szilárdságaként. A test mint Abschattungen-galacsin szilárdságaként. A vorgegeben Abschattungen nyitott – észlelő – szilárdságaként. A multidimenzionális testi észlelés gyűrt lapjai között elrejtett meglepetésként. A hullámok által partra mosott kincsként. Ennek a belopódzásnak a következménye, hogy Merleau-Ponty számára a másikat nem a másik testeként észlelem, hanem a saját testemben, a saját testi észlelésem során észlelem.572 A másik „nulle part”-ja azt is jelenti, hogy a másiknak nincs saját – testi – helye, ahogyan persze nekem nincs. Épp a közös „sans lieu”-nk az, ami miatt ez a helycsere előállhat. A test – mely nem az én saját testem, ahogyan a másiknak sem a saját teste – maga ez a helycsere. A másiknak nincs teste. Nincs saját teste. Az én testem a másiké is, ahogyan a másiké is az enyém. Pétervár és Párizs vagyunk. A belopódzás olyannyira jól sikerült, hogy a másiknak, a „mások”-nak [autres] „mintha nem is lenne teste, ami által becsúszhatna/belopódzhatna az én mezőmbe” [s’ils n’avaient un corps par lequel ils puissent se glisser dans mon champ] – írja Merleau-Ponty.573 Avagy ha Abschattungként képzeljük el a belopódzást, azt sem tudhatjuk, ki vet árnyékot és ki az árnyék. A leárnyékolás, a belopódzás kölcsönös. Árnyékok többszörös, sokszoros egymásra rétegződése, dimenzionális vetülete ez, ahol már sem én, sem a másik nem az árnyékot vető. A test-galacsin ez az árnyékgalacsin. A test maga a sans lieu-ben előálló helycsere.574 Maga a „generalizált én” [moi généralisé].575 Az árnyék-galacsin, a test-galacsin a generalizált én. Egy dimenzionális, vertikális én. Galacsin-, gombolyag-, bugyborék-én. Sőt, valójában akár azt is mondhatnánk – amit Merleau-Ponty mond –, hogy ez a kölcsönös hely nélküli test a „»lokalitás«”-a [«localité»] a másiknak.576 Ahogyan az én lokalitásom is. Hely nélküli lokalitás: lieu sans lieu. A másik illokalitása – teste – a saját lokalitásom, avagy a saját illokalitásom – testem – a másik lokalitása. Merleau-Ponty éppen ezért már nem is csupán testről, vagy a testemről, vagy a másik testéről, hanem a „testünk”-ről [notre corps] beszél. A „generalizált én” a test generalitása. A sans lieu mint test általánossága. A test mint identifikáció. A test mint szilárdság. Közös – hely nélküli – szilárdság. Mozgás. Ritmus. Tánc. Ölelés. Ahol észrevétlenül csúszunk egymáshoz. Lopakodunk egymás mögé. Rétegződünk egymásra. A hely nél572 573 574 575 576 Popovics.indd 171 Ezért nem különbözteti meg Merleau-Ponty a Leibot és a Körpert – ahogyan Plessner és Waldenfels sem. Merleau-Ponty: La prose du monde, 192. Kiazmus – mondja majd máshol Merleau-Ponty. Uo. Uo. Merleau-Ponty „antropológiai »lokalitás«”-ról beszél itt, de a test sans lieu-je, de még a lieu sans lieu-je is sokkal inkább az ember foucault-i elmosódása a parton, mintsem annak fenntartása. 2021.11.24. 17:14:24 172 II. AZ UTÓPIA küliség közössége ez. Megfoghatatlan, észlelhetetlen mégis közösség. Vagyis a test a sans lieu percipiálhatatlan közössége. Mint percepció. Amikor a dolgok exterioritása, idegensége belém hatol. A test, a testi észlelés nyitottságaként hatol belém. A percepció mint sans lieu ez. Csakhogy ez a hely nélküli nem tartozik senkihez és semmihez sem. A hely nélküli test sohasem lehet az én helyem. Legfeljebb a közös sans lieu-nk lehet. Rajtad keresztül látok. Ahogyan te is rajtam keresztül látsz. Ugyanazon a testi hézagon keresztül látunk.577 Ugyanazon a távcsövön keresztül próbáljuk mindketten nézni a tájat, s ehhez a bravúrhoz meglehetősen közel kell lopódzunk egymáshoz. Merleau-Ponty megfogalmazásában „a másik mindig a világ és saját magunk csuklójába/hézagjába illeszkedik, mindig a dolgokon innen”.578 Vagyis a másik az észlelés, a testi észlelés csuklópántjában, a sans lieu csuklópántjában, hézagjában, „margó”-ján [marge] áll elő. A lyukban. A távcsőben. A testben. A lyuk, az átjáró, a passage hely nélküli helyén. Miközben nézek. Elveszítem magam. Megtalállak téged. A lyukban találkozunk, melyen ki-be jár a távollét. A szél. A közös szelünk. A szél, az absence szilárdsága ez, melyet foglyul ejt a lyuk. Azáltal ejti foglyul, hogy átengedi magán. Az elmúlt és eljövendő szelet ejti foglyul. A máskor és máshol fújó szelet. A „toujours déjà”-t ejti foglyul.579 Mely egyféleképpen véthető el: ha rögzítjük. A présent-nal és lieu-vel véthetjük el. És egyféleképpen ejthető foglyul: a lyukkal. A sans lieu, a sans présent lyukával. Az alteritás, az autrui lyukával. Az észlelés nyitottságával. Avagy a lepkeháló mégis megfogja a brise marine-t! Az észlelés a brise marine foglyul ejtése – a test lepkehálójával. A lyukkal. Mely hálót a másik lyuggatja szerteszét. De csak azért, hogy megfogja és megőrizze a szelet. Közös szélként. Absence commune-ként. A BESZÉD, A NYELV, SUR-SENS Merleau-Ponty leírásában a másikkal való testi találkozás valamiféle észrevétlen belopódzás. Ahol „a reflektálatlan észlelés” [perception irréfléchie] elnémul, „néma” [muet] lesz – írja.580 Az Abschattung némasága, a távollét elnémulása ez. De az absence bármennyire is észrevétlen, időnként nagyon 577 578 579 580 Popovics.indd 172 Ugyanazon, bár mégsem egyazon hézagon keresztül. A mégsem azonosság mégis egysége jellemzi a lyukat, a hézagot is. A sans lieu mégsem azonosságának mégis egysége. Uo. […autrui s’insère toujours à la jointure du monde et de nous-mêmes, qu’il soit toujours en deçà des choses…] Uo. Uo. 192., 193. 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 173 is feltűnő. Az árnyéktól – minden észrevétlensége dacára – akár meg is ijedhetünk. Sőt, valójában az árnyékról nem is azért nem veszünk tudomást, mert nem látjuk, hanem azért, mert nagyon is jól látjuk, nagyon is jól ismerjük. Üres, unos-untalan megszokottként siklunk el mellette. Küszöböljük ki. A másik észlelése viszont az árnyéktól való megijedés. Amikor hirtelen feltűnik az, amit – bár mindig ott volt – sohasem vettük észre. Azért nem vettük észre, mert mindig ott volt. Előlépnek a vorgegeben távollét árnyai, az észlelés összezavarodik, az észlelő pedig ’halálra rémül’. Amikor úgy tűnik, mintha valami vagy valaki ott lenne. Amikor az észlelésből unos-untalan jól ismert távollét már nem hagyja magát kiküszöbölni, s a mögém lopódzó, megelevenedő árnyak afáziaként függesztik fel a megszokott kategóriáinkat. Hogy ki és mit észlel. A távollét metamorfózisától rémülünk meg. A távollét jelenlététől. Az ismeretlentől, az idegentől. S a magunkban lévő ismeretlentől is. Az akaratlan kiáltásunktól, testünk remegésétől. A magunkban lévő – testi – idegentől. A bennünk lévő mástól, másiktól. A testünk távollététől. De a remegés hamar múlik, a kiáltás még hamarább. Merleau-Ponty az észlelés megszokásán túl olyan jelenséget keres, melyben állandóan, „sanda módon” [louche] tekintettel vagyunk a másikra. Ez pedig az ijedtséggel, a kiáltással szemben a „beszéd” [parole] lesz. A beszéd, a „parole” – írja – „a másikkal/másikhoz való néma viszony” [rapport muet avec/à autrui].581 De Merleau-Ponty számára a távollét „csend”-je [silence] – a belopódzó árnyék – a beszédben egyáltalán nem mellékes. A beszéd néma viszonyként szólal meg. A parole-ban Merleau-Ponty számára „maga a csend beszél” [c’est le silence qui parle].582 A távollét. De közben mégiscsak a „másik beszél” [autrui parle].583 A másik is beszél. Merleau-Ponty nem pusztán azt állítja, hogy a csend, a távollét sans lieu-je kiküszöbölhetetlen a beszédből, a nyelvből – hiszen a nyelv csak reprezentáció, megjelenítés –, de közben azt is, hogy az absence utópiája átváltozik. A beszédben magában is előáll a hely nélküli távollét testi metamorfózisa. Szimultaneitása, dimenzionalitása, vertikalitása. Az a transzverzális gyűrés, tűrés, gubanc, bugyborék, mely a test „generalitás”-át jellemzi.584 Az az átfordulás, mely maga a corps. Vagyis Mer581 582 583 584 Popovics.indd 173 Uo. 193. Maurice Blanchot: Le livre à venir. Paris, Gallimard (coll. Folio Essais), 1959. 297. Merleau-Ponty a fejezet végén épp Blanchot-ra hivatkozik (La prose du monde, 203.). Avagy „a csend beszél” [le silence parle] (Emmanuel Lévinas: „Dieu et la philosophie”. In uő: De Dieu qui vient à l’idée. Paris, Vrin, 1986. 122.). Maurice Blanchot: L’entretien infini. Paris, Gallimard, 1969. 78–79. Avagy „a más beszél” [l’autre parle] (564.). Merleau-Ponty: La prose du monde, 195. 2021.11.24. 17:14:24 174 II. AZ UTÓPIA leau-Ponty olvasatában Pétervár és Párizs csak a beszéd sans lieu-jében kerülhet egymás mellé. Abban a csend-beszédben – mormolásban –, melyből, ha kiküszöbölnénk a távollétet, nem pusztán varázslatként megelevenednének a dolgok, de a „lét közössége” [communauté d’être] is elveszne.585 Nem pusztán az a baj, hogy távollét nélkül a nyuszi cirkuszi varázslatként megelevenedne, amikor kimondjuk, de abban a pillanatban a közönség is eltűnne. Mindenki más eltűnne. Az absence ugyanis az a hely nélküli, ahol – testként – az én és a másik is átfordul egymásba. Ahol az én Pécsem a te Pécseddé válik. Ahol magából „a »testiség«-ből átadható jelentés lesz, s egy »közös szituáció« lehetővé válik” [fait de la «corporéité» une signification transférable, rend possible une «situation commune»] – írja Merleau-Ponty.586 Avagy ahol „szinkronizáció” [synchronisation] áll elő a „másik”-kal [autrui].587 Ahol az „ugyanahhoz a világhoz való közös hozzátartozás” [appartenance commune à un même monde], s „egy közös nyelvhez való tartozás” [appartenance à une langage commune] is előáll.588 A nyelv az a sans lieu, az az átjáró, lyuk, ahol találkozunk egymással. Ahol a közös távollétünk szele fúj. Avagy a nyelv az absence commune szilárdságát adja. A lyukas lepkehálóval bravúrosan befogott brise marine szilárdságát. A marék homokkal együtt megkapott távollét szilárdságát. És közösségét. Amikor egymáshoz bújunk a hűvös tengeri szélben. Tehát Merleau-Ponty számára a nyelv az a hely nélküli hely, ahol „átfedjük egymást” [nous empiétons].589 Avagy „a beszéd olyan, mint az általános másik” [parole est comme autrui en général], az autrui „generalitás”-a [généralité] – írja.590 Egyrészt Merleau-Ponty egyáltalán nem gondolja, hogy a szavaink ne referálnának, hogy ne lenne valamiféle objektivitásuk, ahogyan azt sem gondolja, hogy a kifejezés mögött ne lenne valamiféle individualitás. De „mintha az érzékelés individualitása elpárologna” [comme si l’individualité du sentir était sublimée] – teszi hozzá.591 Ez a szublimáció maga a távollét metamorfózisa. Az absence átváltozása. A meghatározatlan távollét átváltozása. Mely nem pusztán a nyelven kívüli idegen dolgot, de a másik idegenségét is belecsúsztatja a nyelvbe. A parole során a másik árnyékként lopódzik mögém, s arra kér, hogy nézzük ugyanazon a távcsövön keresztül a tájat. A távcső egyik optikáját én, a másikat te használod. Az észlelés sans lieu-je, testisége maga ez a közös táv585 586 587 588 589 590 591 Popovics.indd 174 Uo. 195. Uo. 194. Uo. 193. Uo. 194. Uo. (Az „empiéter”-t a Merleau-Ponty által javasolt „overlap”, „átfedés” szóval fordítom.) Uo. 195. Uo. 2021.11.24. 17:14:24 4. AZ AFÁZIA ÚJRA (MERLEAU-PONTY) 175 cső. A szem ez a közös távcső. Amin keresztül állandóan úgy nézek ki, hogy mi az, amit neked is elmondanék, megmutatnék abból, amit látok. Ülünk a parton, s nézzük a tájat. Majd megbeszéljük, amit látunk. Megmutatjuk egymásnak. ’Odanézz, nézd azt a…!’ – mondom. Mire te: ’S azt láttad?’ – mutatsz a távolba. Nézünk és beszélgetünk. Bár a másik szemével is látunk, de mégsem ugyanazt látjuk. A meghatározatlan távollét jelenléte – a test – egyszerre teszi lehetővé a látás, az észlelés közösségét és mégsem azonosságát.592 A távollét mégsem azonossága és mégis közössége ez. Ebben a mégis közösségben, mégsem azonosságban fordulunk a nyelvhez. A nyelv a távollét – a mégsem azonosság mégis közösségének – újabb fodra, hulláma, bugyboréka. Kiegészítése. Szupplementuma. Újabb tűrése. Plije. „Empiètement”-ja. Újabb „dimenzionális” – „vertikális”, „transzverzális”, „laterális” – megemelkedése. Elfordulása. Átváltozása. Szublimációja. Mely során a tárgyak objektivitása is szublimál. Ahogyan az értelem azonossága is. Épp a közösségük miatt. A távollét adta közösség miatt. Ezáltal pedig egyfajta „surobjectif” „sur-sens”-hoz jutunk – hangsúlyozza Merleau-Ponty.593 Azaz a nyelvi gesztusaink olyan sur-constructionok, melyek – afáziás módon – újra és újra szétszerelik a tárgyak és az értelmek hálózatát, de csak azért szerelik szét, hogy megpróbálják újraalkotni azokat. Hogy más tárgyakkal és értelmekkel is kiegészítsék. Más távollétekkel is kiegészítsék. Hogy foglyul ejtsék az absence-t. Az absence szilárdságát. Közösségét. A hullámokat, a szelet. A távollét szür-perszonális közösségét az észlelés és a nyelv átjárójában.594 Testünk hálójával. Szemünk közös távcsövével. Lyukas kőszoborként a parton. A „értelmen túli értelem” [sur-sens], a „»jelentésen túli jelentés«” [«sur-signification»] nem azonos az „értelmetlenség”-gel [non-sens] – hangsúlyozza MerleauPonty.595 Az értelem, a „jelentés” mindig egy „már megkezdődött beszéd”hez [discours déjà commencé], „egy már kialakult nyelvhez” [à une langue déjà instituée] tartozik. A jelentésen túli, a „sur-signification” viszont MerleauPonty számára már túl van ezeken a korábban konstituálódott közös, univerzális értelmeken. Ez a jelentésen túli „az univerzális beszéd fragmentuma”-ként [fragments d’un discours universel] áll elő.596 Széttöri, de legalábbis megtöri a 592 593 594 595 596 Popovics.indd 175 Sőt a tárgyi észlelést is. Az észlelés közössége és mégsem azonossága a tárgyi észlelésen, a tárgyak, a dolgok távollétén keresztül áll elő. Uo.; vö. 205. A szür-perszonális ugyanúgy nem a-perszonális, ahogyan a „szür-objektív” sem tárgy nélküli, a „sur-sens” sem értelmetlen. Ugyanaz adja a személyességet, ami a közösséget: a távollét. A távollét nem azonossága. Ami „partikuláris és univerzális”, „univerzális” és „szinguláris” is (uo. 195., 203.). A Te, csak és kizárólag, ilyen szür-perszonális lehet. Uo. 201. Uo. 2021.11.24. 17:14:24 176 II. AZ UTÓPIA közös rend, az általános rendszer uralmát. A foucault-i „közös tér” [lieu commun] uralmát. Éppen ezért – mind Foucault, mind Merleau-Ponty számára – „afáziás” [aphasique].597 A „sur-sens”, a „sur-signification” afáziás. Az, ami közös az észlelt tárgyakban, ami közös a beszédben, nem manifesztálódhat valamiféle univerzális általánosban. Bebetonozott azonosságban. Ez esetben ugyanis félő, hogy nem pusztán ugyanazt látnánk, ugyanazt értenénk, de ugyanúgy is látnánk, ugyanúgy beszélnénk. Merleau-Ponty egyszerre két dolgot állít, egyrészt, hogy van valamiféle közösség az észlelésben és a nyelvben, a testben, de másrészt, ez a közösség mégsem az azonosság. Legfeljebb egyfajta közösségen túli közösség, valamiféle sur-communauté.598 Avagy a másik nem azonosságként lopódzik mögénk. Az árnyék nagyon is eltérő. Dimenzionálisan eltér. A mégsem azonosság mégis egysége jellemzi. Az az egység, melyet a távollét ad, és nem a jelen azonossága. Ad és von vissza. Afáziásan. Egyfajta rugalmas, reziliens, újraalkotható egység. Közösség. Szilárdság. A sans lieu, a sans présent szilárdsága. A galacsin szilárdsága. A gombolyag, a bugyogás egysége. Közössége. Merleau-Ponty számára az afázia itt, talán először, nem félelmetes. Nem az értelmet és a nyelvet szétromboló sérülés. Sokkal inkább az, amin keresztül egyáltalán létrejöhet a percepció és a nyelv interszubjektív konstitúciója. Merleau-Ponty Mallarméra hivatkozva a „sur-signification”-t a „fehér/üres lapra való írás”hoz [écrire sur une page blanche] hasonlítja.599 Ez az üres lap az, ami a „már kialakult” értelmeket széttöri. Felhasítja.600 Átlyukasztja. Meggyűri. S a dolgok és a szavak a fehér asztallapra helyezett fonalgombolyagokként kezdenek el viselkedni. Előáll a távollét, „az üresség szédülete” [vertige du vide], de közben az is – és Merleau-Ponty számára már ez a fontos –, ami „megengedi a kezdetet” [permette de commencer].601 Vagyis az afázia a kezdet. A remény is. A lehetőség. Az értelem (ki)alakulása. Születése.602 A „sur-sens” egy sens se faisant is. Az a „parole parlante” / „langage opérant”, mely a távollétet – a sans lieu-t, a sans présent-t – immáron értelemkonstitúcióként mutatja fel.603 597 598 599 600 601 602 603 Popovics.indd 176 Uo. Valamiféle „kimondhatatlan közösség” [communauté inavouable] – mondja majd Blanchot és Nancy. Uo. A „lét felhasadása” – írja A szem és a szellemben Merleau-Ponty. Uo. A „születés állapotában lévő” [à l’état naissant] – írja a „parole parlante”-ról korábban (Az észlelés fenomenológiája, 221/229.). Richir talán éppen ezért inkább a „proto-” előtagot használja a „sur-” helyett. De sem a „sur-”, sem a „proto-” nem szilárd tér- és időbeli viszonyokra, szó szerinti utánra és előttre utal. Ami „újrarendez” [réordonne], ahol „a rendetlenség mindig egy másik rend, új rendszer” [le désordre 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 177 Olyan „absence »opérante«”-ként,604 mely – Richir szavaival – „paradox módon orientál és strukturál”. Sőt, közös szélként orientál és strukturál. Az absence commune tengeri szeleként. A test, az észlelés és a nyelv huzatos átjárójában. Egy tér-idő-nyelv-értelem galacsinban. Az absence, az alteritás, az autrui szilárd galacsinjaként. Amit a brise marine gyűr össze, de szilárdít is meg. Keresztülkasul. Sematikusan. „»Koherens deformáció«”-ként [déformation cohérente»].605 Tehát a test a távollét – az alteritás, az autrui – szilárdsága bennem. Észlelésként és nyelvként. Az észlelésbe és a nyelvbe belopódzó távollétként. Afáziaként. A távollét afáziás mégis egységeként. Az észlelés és a nyelv afáziájaként. Parole parlante-ként, sens se faisant-ként. Egy absence opérante-ként. Vagyis a távollét esztétikája az afázia esztétikája. Az afázia mint aiszthészisz. Mint nyelv. A távollét az afázia galacsinja. A se faisant galacsinja. Alakuló, képződő szilárdság. És közösség. És szépség. A közösség szépsége. 5. Utópia és atópia, a Semleges (Barthes) Roland Barthes az 1970-es évektől keletkezett szövegeiben egyre többet beszél az utópiáról. Ez az utópia pedig számára is kapcsolódik a pluralitáshoz, a heterotópiához, ahogyan Foucault számára is. S ugyanúgy a „semlegesség”gel/„neutralitás”-sal [neutralité] is összefügg, mint Marin számára. És bár a Barthes által mondottak több ponton érintkeznek a Foucault és Marin által képviselt utópiával, mégis jól elkülöníthetők ezektől az elméletektől az „atópia” [atopie] elválasztása vagy épp az „öröm”/„gyönyör” [plaisir], a „vágy” [désir] fogalmai által. Marin gyakorlatilag szinonimaként kezeli az utópiát, az atópiát és a neutralitást. Foucault-nál bár mind a három fogalom szerepel, de az utópia és a heterotópia elkülönítésére koncentrál, még akkor is, ha ez nem mindig sikeres. Barthes ezzel szemben az utópia és az atópia különbségét emeli ki. De közben Foucault-hoz hasonlóan Barthes is beszél az afáziáról. Viszont mindezen különbözőségek dacára nagyon világosan azt kell gondolnunk, hogy ezeket a gyakran igen eltérő céllal felemlegetett fogalmakat mind Marinnél, Foucault-nál, mind pedig Barthes-nál a neutralitás fűzi össze. Az utópia, az atópia, a heterotópia, az afázia – nevezzük 604 605 Popovics.indd 177 est toujours un autre ordre, un nouveau système] is, avagy ahol „decentrálják és újracsoportosítják” [décentrent et regroupent] a „tárgyakat” és a „szavakat”– írja (La prose du monde, 89., 91.). Richir kifejezésében az „»opérant«” egyértelműen Merleau-Pontyra utal. Uo. 85., 128. (Merleau-Ponty Malraux-t idézi. A kifejezést Richir is átveszi, lásd Méditations phénoménologiques, 7.) 2021.11.24. 17:14:24 178 II. AZ UTÓPIA bárhogyan is – semlegessége. Az epokhé. Egy „hiperbolikus” epokhé. A fenomenológián innen és túl. Barthes Az utópia (L’Utopie) című 1974-es rövid írásában az „utópia” nem hely. Nem egy hely. Nem egy pont. Nem egyetlen jól meghatározható pont. Az utópia „terület/mező” [champ] – írja.606 S talán nem véletlen, hogy az utópiát Barthes ugyanazzal a „champ” szóval jellemzi, amivel Merleau-Ponty a jelennel szemben a jelenlét foltját írja le. Vagyis Utópia nem az, amire rá tudunk bökni az ujjunkkal a térképen. Nem az itt vagy az ott meglévő. Utópia „»sehol sincs«” [«nulle part»] – hangsúlyozza Barthes. S nemcsak térben, de időben sincs sehol: „lerombolja a jelen időt” [elle ruine le temps présent] – teszi hozzá. Lerombolja az itt és a most pontját is. Megsemmisíti a lieu és a présent pontját. Éppen ezért Barthes számára valamiféle nem-egyértelműség jellemzi. Valamiféle meghatározatlanság.607 Az utópia – Didi-Huberman kifejezését kölcsönvéve – indisztinkt. Az, ami nem rögzíthető. Ami elillan. Elillan, mint a szél. Mint a lélegzet. S bár kétségkívül van valahogy, nem az itt és a most módján van. Nem biztos, nem bizonyos. Mindössze valamilyen. Valami. Barthes számára éppen ezért „paradox viszonyok” jellemzik, „maga az abszurditás” jellemzi. „Az utópia mindig ambivalens”, sőt, „szó szerint lehetetlen” – olvashatjuk. Olyannyira lehetetlen, hogy még a léte is kétséges, a „fantazmá”-k [fantasme] és a „kép”-ek [image] közege. Csakhogy ezáltal a képzelettel, sőt az észleléssel és a művészettel is érintkezik az utópia. Ugyanúgy, ahogyan Marinnél és Didi-Hubermannál is. A paradox viszonyok abszurditásával pedig a foucault-i, Merleau-Ponty-féle afáziát is megidézi.608 De Barthes számára az utópia meghatározatlansága, sans lieu-je és sans présent-ja még egy dolgot jelent. Azt, hogy ez a mező a „vágy”-aink [désir] mezeje is. „Az utópia a vágy mezeje” [L’utopie, c’est le champ du désir] – írja. Tehát Barthes számára az utópia az a sans lieu, sans présent – szél, lélegzet –, mely a vágyaink ha nem is ir-, de szür-reális közege. A „boldogság” [bonheur] hely nélküli, jelen nélküli szeles tengerpartja.609 A „Falakon túl” [à travers du Mur] – mondja Barthes. Kint. Máshol. Távol. 606 607 608 609 Popovics.indd 178 Roland Barthes: „L’Utopie”. In uő: Œuvres complètes. IV. (1972–1976). Paris, Seuil, 2002. 531. (Az itt következő idézetek mindegyike erről az oldalról származik, ezért külön nem jelzem azokat.) Barthes máshol az utópiát a „shifter”, az ide-oda váltás, váltakozás „bizonytalanságá”-val [incertitude] írja le (Roland Barthes Roland Barthes-ról. „A shifter mint utópia”. Budapest, Typotex, 2016. Darida Veronika fordítása; „Roland Barthes par Roland Barthes”. „Le shifter comme utopie”. In Œuvres complètes. IV. 233/738.). Barthes maga is fog „afáziá”-ról beszélni az „utópia” kapcsán (Roland Barthes Roland Barthes-ról, „Mire való az utópia?” / „À quoi sert l’utopie”, 106/653.). Ami Marin számára valamiféle „ideális” világ, maga „a boldogság helye” [place du bonheur] (Utopiques, 21.). „Eu-tópia”. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 179 DÉCLIC A Mire jó az utópia (À quoi sert l’utopie) című szövegecskében Barthes válasza – az utópia minden meghatározatlansága ellenére – teljesen egyértelmű: „arra, hogy értelmet adjon/csináljon” [à faire du sens].610 Vagyis Barthes számára maga az utópia konstituálja az értelmet. De hogyan konstituál az utópia értelmet? Az, ami „lerombolja” – vagy inkább csak felfüggeszti – a lieu és a présent pontját, nem pusztán, nem is elsősorban tagad. A prezens epokhéja a távollét szeles „mezejé”-t tárja fel. Maga az absence tárul fel benne. Az a nem itt és most lévő, az a távollét, mely elengedhetetlen az utaláshoz. A referáláshoz. A „jelentés”-hez/„értelem”-hez [sens]. Magához a megjelenítéshez is elengedhetetlen. A „reprezentáció”-hoz.611 Avagy Barthes megfogalmazásában a „jel”-hez [signe]. Vagyis az „utópia” úgy „csinál értelmet”, hogy „a jelennel szemben” [face au présent] egyfajta „második/más fogalom”-ként [un terme second] „a jel összekattanásának játékát adja” [faire jouer le déclic du signe].612 A prezenst és az abszenst fordítja át egymásba. Csukja egymásra. Az utópia – Barthes számára – nem egy különös, ritka, távoli világ. Nem is egy különös, ritka, speciális irodalmi műfaj. Maga a nyelv, a „szöveg”,613 minden jel u-topikus: jelenlét és távollét összekattanása. A présence-absence klikkje. Jelenlét és távollét csattanása. Sőt, könnyedén beláthatjuk, hogy erre a klikkre nem csak a nyelvnek van szüksége. A présence-absence klikkje legalább ennyire az idő- és a térkonstitúció elengedhetetlen összetevője is. A jelen és a múlt, a jelen és a jövő csattanása is. Az itt és az ott kattanása is. Ahogyan az én és a másik klikkje is. De ha figyelünk Barthes hasonlatára, az is szemet szúrhat, hogy amit összenyomunk, -pattintunk, összekattintunk, eltérő irányokból kell származnia. Ami össze van fűzve, össze van szerelve, azt nem kell „déclic”-elni. Az összepattintás egy már meglévő struktúrába valaminek a beleerőltetése kívülről. Valami másnak a belenyomása. Függőlegesen. De legalábbis oldalról. Máshonnan. A déclic transzverzális. In modo obliquo összeillesztés. A szél által feldöntött, felboruló, elfekvő tárgyak csattanása. A keresztintencionalitás, a korrelatív konstitúció hangja. Az egymásba gyűrődő papírlapok sercegése. A galacsin hangja. A kő lyukain átsüvítő szél hangja. Maga a szél-kő, a kő-szél. A távollét éneke. Az „afázia” reccsenése.614 610 611 612 613 614 Popovics.indd 179 Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 106/653. Uo. 107/655. Uo. 106/653. (A fordítást módosítottam, ezt a későbbiekben külön nem jelzem.) Uo. Uo. 2021.11.24. 17:14:24 180 II. AZ UTÓPIA „Az utópia” – folytatja Barthes – „értelmet ad, neveket” [donner des sens, des noms], azáltal ad értelmet és neveket, hogy „összekattintja az igent és a nemet, két érték váltakozása által” [déclic du oui/non, alternance de deux valeurs].615 Két – vagy épp több – rend, sík átfordítása, összegyűrése által. Vagyis az utópia nem is a „második”, sokkal inkább valamiféle „harmadik”.616 A jelenlét és a távollét közötti. Az itt és az ott közötti harmadik. Az én és a másik közötti. Valamiféle „différence” – teszi hozzá Barthes kicsit később.617 Sőt, mivel a „déclic”-ben az erőltetés a hangsúlyos, a gyűrés, a tűrés, itt egy új egész sem képződik.618 Semmi sem ’kattan a helyére’. Előbb törik el, mint hogy a helyére kattanjon. Össze nem illő elemek egymásba, egymás közé erőltetése ez. Nem valaminek az összeszerelése. De éppen ezért nem is egy-, hanem sokféle, számos, sőt számtalan módon összerakható: „plurális” [pluraliste] – írja Barthes. Miként a galacsin is plurális módon erőlteti – gyűri – össze a lapokat. S legfeljebb csak valamiféle egész nélküli egységet ad. De mindeközben Barthes-nak még két dolog fontos. Egyrészt – például Derridával szemben – nem a meglévő struktúrák szétbontása érdekli. A „déclic” nem de-, sokkal inkább valamilyen sur-construction. Újabb és újabb struktúrák, rendek létrehozása, ezeknek a sokasága, bősége. Túlzott bősége. Hogy újabb és újabb eltérő, más, idegen, távollévő valamit erőltessünk bele. Kattintsunk össze. Úgy, ahogyan az afázia újabb és újabb rendeket erőltet egymásba. Kattint össze. Keresztbe-kasul. Avagy Barthes – Bataille, Foucault és Merleau-Ponty – fogalmával: újabb és újabb „transzgresszió”-t hoz létre.619 Másrészt azt is észre kell vennünk, hogy Barthes egyfajta szilárdságot is tulajdonít ennek az öszszekattintásnak. Vagyis inkább összekattintásoknak. Ugyanis az így létrejövő valamit „pénzérme”-ként [monnaie], „medál”-ként [médaille] is jellemzi.620 Ahol „a két felület/sík” [double surface], az érme „előlap”-ja” [avers] és „hátlap”-ja [revers] megbonthatatlanul összeolvadt, összekattant.621 Szétszedhetetlenül. Ahol a „déclic” a pénzverő gép kattanása, ereje is. Erőlködése. Az irrever615 616 617 618 619 620 621 Popovics.indd 180 Uo. 106/655. (Az „alternance” akár vetésforgóként is fordítható.) Később Barthes – Blanchot nyomán – maga is ezt állítja (Roland Barthes: Le Neutre. Paris, Seuil– IMEC, 2002. 31.; Roland Barthes Roland Barthes-ról, 200/715.). Ugyanúgy, ahogy Marin is „harmadik”nak nevezi az utópiát (Utopiques, 21–22.). Sőt, Barthes a „présent/absent” közötti „harmadik”-ról is beszél (Le Neutre, 245.). Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 107/655. Marin szintén a „différence”-hoz hasonlítja az utópiát (Utopiques, 141.). A „déclic” a franciában a kinyíló zár hangja is. Ezért dé-clic. Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 107/655. Uo. 106/655. (A francia „médaille” érmét is jelent.) Nem mellékesen, Barthes épp az „utópiá”-t nevezi „avers”-nek, míg a „realitás” a „revers”! Ugyanúgy, ahogyan Husserl számára is a primer emlékezet nem a jelenen, nem a szukcesszión alapszik. Hanem a távolléten. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 181 zibilis, szétszedhetetlen, kibogozhatatlan galacsin, gombolyag szilárdsága is. A papírgalacsin szilárdsága. A távollét utópikus szelének pénzverő gépével összekattintott présence-absence. Kő és szél, szél és kő. A sans lieu, sans présent érméje. Medálja. A présence-absence érméje. Az átázott papírgalacsin szétbonthatatlansága. Az összecsomózódott fonalgombolyag szétbogozhatatlansága. Tehát azt láthatjuk, hogy amit Barthes „déclic”-nek nevez, ugyanaz a jelenség, amit Foucault fonalgombolyagnak, Merleau-Ponty pedig bugyogásnak hív. Az, amit korábban galacsinnak neveztünk. Maga a husserli „korrelatív konstitúció”. A Querintentionalität csattanása. Merleau-Ponty vertikalitása. Az afázia pluralitása. A lyukas kőszobor polivalenciája. Mégis szilárdsága. Survivance-a. A szélben. ATÓPIA, AZ IMPARFAIT, A HARMADIK Az „atópia” [atopie] Barthes jellemzésében valamiféle „sodródó tartózkodási hely” [habitacle en dérive].622 Nem pusztán mozgó, hely nélküli, de irányíthatatlan mozgás. A hajó sodródása a viharban, a papírlap sodródása a szélben. A víz és a szél sodrásának, erejének a következménye. Erőlködés. S szinte már halljuk is a csattanást. A kattanást. A víz és a szél sodrásának hangját, az elsodort hajók, papírlapok, tárgyak reccsenését, amikor nekicsapódnak valaminek, eldőlnek vagy épp fennakadnak valahol. Összegyűrődnek. Tömörülnek. A „déclic” hangját. Barthes számára az „atópia” ugyanakkor „felette áll az utópiának” [supérieur à l’utopie], annak az utópiának, ami elsősorban „valami ellen” [contre quoi] képzelhető el – írja.623 Csakhogy ezzel a megkülönböztetéssel Barthes nem csupán egyfajta dialektikával, valamiféle negációval vádolja meg az utópiát (ami akár még igaz is lehetne), de egy legalább ennyire dialektikus, hierarchiát sugalló atópiát próbál vele szembeállítani. Ez pedig így biztosan tarthatatlan. Ha az atópia „magasabb rendű” [supérieur] az utópia tagadásánál, maga is tagadó jellegű. Avagy ha mégis meg akarjuk különböztetni az u- és az atópiát egymástól, máshogyan kell elgondolnunk a közöttük lévő viszonyt. De később már Barthes is jóval óvatosabban fogalmaz. Például azt írja az atópiáról: „sodródó” [en dérive], „sohasem elhelyezhető” [jamais casé], „sokféle, megragadhatatlan” [multiforme, insaisissable], „sem nem excentrikus, sem nem centrális” [ni excentrique ni central].624 Azaz „atopikus 622 623 624 Popovics.indd 181 Uo., „Az atópia” / „L’atopie”, 66/629. Uo. Ez pedig nagyon is emlékeztet Foucault utópia-kritikájára, a heterotópia és az utópia elkülönítésére (lásd Eltérő terek). Uo., „Manna-szó”/„Mot-mana”, 183/704. 2021.11.24. 17:14:24 182 II. AZ UTÓPIA (megszökve minden topikusságtól)” [atopique (échappant à toute topique)].625 Vagyis az atópia valamiféle felgyorsult, felfokozott utópia. Mindössze. Már amennyiben az utópia egyáltalán fokozható. A vihar a szélhez, a szellőhöz képest. A bugyogás a víz gyöngyöződéséhez képest. Avagy a barthes-i atópia az afázia vihara. Amikor a távollét utópikus szele pénzverő gépként lapítja egymáshoz a présence-t és az absence-t, az ittet és az ottat. Az össze nem illőket. A sziklának csapódó víz moraja, a sodródó hajó reccsenése, a parton felboruló, egymásra gyűrődő tárgyak csattanásai. Puffanásai. A parton nyargalászó papírgalacsinok látványa. A kőszobron átsüvítő szél éneke. A „déclic” reccsenése. A mégis szilárdság csattanása. A mégsem azonosság mégis egységének klikkje. A galacsin szilárdságának éneke. A szétbonthatatlanság, a szétbogozhatatlanság éneke. A felfokozott szilárdságé.626 Az átázott galacsiné. A pénzérméé. Mely Barthes olvasatában is a „test” [corps].627 Az „atopikus” „corps”. A szél köve, a kő szele. A survivance szobra a szélben. Barthes később, a Beszédtöredékekben már nem az utópiához képest definiálja az „atópiá”-t [atopia].628 Az „atoposz” [atopos] a „másik” [autre] – írja.629 „A másik atópiája” [L’atopie de l’autre].630 Vagyis az atópia már nemcsak a jelenlét és a távollét, az itt és ott, de az én és a másik „déclic”-je is. A temporalitás, a spacialitás, a nyelv összekattanásán túl az interszubjektivitás klikkje is. Azaz ahogyan az utópia felfüggeszti a jelent, az ittet, s a prezenst valamiféle abszenssel préseli egybe, az atopikus – újabb lapként – a másikat is belegyűri a sans présent, sans lieu galacsinjába. Hisz a „déclic” eleve az alteritás klikkje is. A „távollévő” [absent], a „távollét” [absence] csattanása.631 A másik pedig Barthes számára is mindig megmarad „a másik távollété”-nek [l’absence de l’autre].632 Ami sohasem homogenizálható az énnel. A prezenssel. Az ittel. Innen az erőlködés. A csattanás. Az összenyomás, a gyűrés transzverzalitása. De bármilyen erővel is lapítja egymáshoz a pénzverőgép a présence-absence érméjét, az absence, az alteritás szele mindig kihullik belőle. S legfeljebb az u-topikus, a-topikus nyomát lelhetjük fel a kövön, a fémen. A lyukait. A mintázatát. A másik megmarad abszolút másnak: semmi625 626 627 628 629 630 631 632 Popovics.indd 182 Uo. Ez a felfokozottság pedig legfeljebb ugyanannak, ugyanannak az utópiának a variációja. A mégsem azonosság mégis egységének variabilitása. Uo. Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről. Budapest, Atlantisz, 1997. Albert Sándor fordítása; Fragments d’un discours amoureux. Paris, Seuil, 1977. 53–54/43–44. Uo. 53/43. Uo. 53/44. Uo. 29/19. Uo. 30/20. Itt viszont épp „utópiá”-nak nevezi ezt Barthes. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 183 lyen taxonómiába, kategóriába, „semmilyen sztereotípiába nem sorolható bele” [il ne peut être pris dans aucun stéréotype].633 „Nem tudom beskatulyázni” [Je ne puis le classer] – írja Barthes. Vagyis a másik atópiája afáziás is. A távollét alteritása, redukálhatatlan idegensége maga az afázia. Az afázia erőlködése, a kategóriák, fogalmak, rubrikák csattanása. Sodródása, torlódása. Rendek, rendszerek – síkok, lapok – összegyűrődése. Az „atopikus”, „a másik” „megingatja a nyelvet” [fait trembler le langage] – folytatja Barthes.634 Vagyis a távollét, „a másik jellemezhetetlen” [l’autre est inqualifiable], ez az „atoposz igazi értelme” [vrai sens d’atopos] – teszi hozzá.635 A „sans lieu” „sans discours”.636 A szavak elnémulása a vihar tombolásában. A reccsenések, roppanások között, a csattanások közepette. Csakhogy vegyük észre, Barthes számára az atópia vihara, az alteritás, az afázia vihara nem pusztán lerombol, felfüggeszt, de meg is szilárdít. Konstitutív is ez a „déclic”. A mégis szilárdság szür-konstrukciója. Így például Barthes számára ez az „utópikus”, „atopikus” távollét, a sans lieu, az abszolút más teszi lehetővé a múltat, az „eredet”-et [origine] és az „eljövendő”-t [avenir], azaz a temporalitást is.637 Ahogyan az utópikus, atopikus távollét teszi lehetővé magát a térbeli távolságot, a spacialitást is, az „elutazást”-t [départ].638 De közben magát a nyelvet is: „a nyelv a távollétből születik” [le langage naît de l’absence] – írja Barthes.639 Tehát azt láthatjuk, hogy a távollét minél inkább tombol – rombol –, annál inkább munkálkodik is. Épít. Épít is. A vihar – az atópia, az afázia – „déclic”-jei időt, teret, nyelvet, interszubjektivitást építenek. A vihar szilárdságot épít. Megszilárdít. A távollétet – u-topikus – temporalitásként, spacialitásként, nyelvként, másikként szilárdítja meg. A vihar a tombolása közben, titokban összepréseli a tér-idő-nyelv-másikat. Összepréseli a transzverzális, korrelatív papírgalacsint. Létrehozza a Querintentionalitätet. Fenomenologizál. Létrehozza azt a valamit, amiről elmondható: kitart. „A távollét fennmarad/eltart” [L’absence dure] – írja Barthes.640 A papírgalacsin szilárdságát hozza létre. A lyukas kőszobor szilárdságát. A másság, a másik szilárdságát. A te szilárdságodat bennem. Testként. Értelemként. S talán, remélem, jó lenne, az én szilárdságomat is benned. 633 634 635 636 637 638 639 640 Popovics.indd 183 Uo. 53/43. Uo. 54/44. Uo. Uo. 54/45. Uo. 30/20., 96/88. Uo. 30/20. Uo. 31/22. A „beszéd” [discours] az – írja Barthes –, amiben a „másik” bár „távollévő” [absent], mégis „jelen van” [présent] (31/21.). A másikat egyfajta jelenlét-távollét jellemzi. Éppen ezért nyelvszerű is. Uo. 2021.11.24. 17:14:24 184 II. AZ UTÓPIA De honnan a szilárdság? Honnan a távollét, az absence szilárdsága? Kitartása, durée-je? A „távollét” [absence] Barthes leírásában valamiféle „eltávolít”-ás [éloigne] is.641 Az abszencia – hangsúlyozza – nem semmi, nem semmis. Nem a valamitől való „megfosztottság” [privation]. A távollét „aktív” [active], sőt „praktikus” [pratique], egyfajta tevékenység – állítja Barthes.642 Valamiféle „elfoglaltság” [affairement], sőt „manipuláció” [manipulation]. Az a manipuláció, mely magát a halált manipulálja. „A halált távolítja el” [éloigne la mort], „késlelteti” [retarder].643 A sans lieu, a sans présent, az itt és a most felfüggesztése – az utópia, az atópia – ugyanis a non-présent-t is felfüggeszti. A nem-létet is felfüggeszti. A „tökéletlen/befejezetlen jelenlét” [présence imparfaite] valamiféle „tökéletlen/befejezetlen halál” [mort imparfaite] is egyben.644 A foucault-i „ne pas mourir” ez. A Hladík által kapott haladék. A halasztás titkos csodája. Az „imparfait” csodája. A jelent felfüggesztő – és a nem-jelent, a nem-létet is felfüggesztő – imparfait. Az „epokhé” csodája.645 Az, amit Husserl és Barthes is – Blanchot és Foucault is – „neutrális”-nak [neutre] nevez.646 A semlegesség. Vagyis a távollét, azaz az utópia, az atópia a neutralitás titkos csodája is. Maga a durée. A szilárdság. Az epokhé, a neutralitás szilárdsága. Tehát az utópia, az atópia – a távollét – neutralitás is, s a neutralitás szilárdsága is. Maga a papírgalacsin szilárdsága. A galacsin szilárdsága pedig a távollét eredménye. A távollét munkájának eredménye. Az epokhé eredménye. A „déclic” munkálkodása. A vihar „aktív, „praktikus” szorgoskodása. A gyűrés. Az öszszegyűrés. A transzverzió. Megsemmisítés helyett. Nichtigkeit híján. A mássá való átfordítás, a mással való összegyűrés – halál helyett. A haladék. A durée. A survivance. A richiri „működő távollét” [absence opérante] szorgoskodása afáziaként. Szür-konstrukcióként. Amikor vihar után a parton sétálva s látva a szél által felkapott, eldöntött, egymásra borogatott, gyűrt tárgyakat, egyvalamire mégiscsak rájövünk: így, együtt, halmokban, galacsinként már kiállták a vihart. S nem sodorta el őket a szél. Az utópiára, az atópiára, a semlegesre egyedül ezért van szükségünk. A galacsinra egyedül ezért van szükségünk. Azért, hogy túléljük a vihart. Hogy megbarátkozzunk a széllel. Az absence-szal. A másikra ezért van szükségünk. Hogy legyen survivance. Hogy legyen jövő. Legyen remény. És tér és idő. Rád is ezért van szükségem. 641 642 643 644 645 646 Popovics.indd 184 Uo. 32/22. Uo. Uo. Uo. 262/258. Roland Barthes: A szöveg öröme. Budapest, Osiris, 1996. Mihancsik Zsófia fordítása; „Le plaisir du texte”. In uő: Œuvres complètes. IV. 115/260. Uo. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 185 Barthes számára az „utópia” – és az atópia is – valamilyen „harmadik” [troisième].647 Harmadik, ami a prezens és az abszens, az itt és az ott, az én és a másik között van. De éppen ezért „test”-szerű [corps] is.648 Csakhogy ez a köztes harmadik, a déclic „troisième”-je „semleges” [neutre] is – hangsúlyozza Barthes.649 A corps, a neutrális nem pusztán az ’A’ és a ’B’ közötti. Nem pusztán a differencia. Hanem az is, ami a pénzérme előlapja és hátlapja között, a pénzverőgép „déclic”-je nyomán valamiféle szilárdságot is ad. Ahogy a test sem pusztán az idegen, a külső, „a másik teste” [le corps de l’autre] bennem, de kétségkívül valamiféle szilárdság is.650 Azaz az utópia – az atópia – nem csupán semlegesség, de a semlegesség kitartása, tartóssága, durée-je, szilárdsága is bennem. Testként. A test Barthes számára sem más, mint a másság, a másik utópikus szilárdsága bennem. A távollét redukálhatatlansága. Redukálhatatlan szilárdsága. Mint neutralitás. Az a pénzérme, amit az alteritás, az autrui jelenlét-távolléte présel szilárddá. A vihar „déclic”-je présel szilárddá. Az, ami belegyűri az idegent. A transzverzálist. Ezáltal semlegesíti. De közben túlélve a vihart, a pénzverőgép kattanását, az érme még nagyon sokáig használható marad. Míg ha nem lapítanánk össze, nem gyűrnénk meg a puha fémet, sokkal hamarabb elkopna. Nem, a pénzverés nem díszítés, ahogyan a vihar sem rombolás. Tartósítás. A másik jelenléte, a távollét jelenléte tartósít. A neutralitás fenn-tart. Survivance-t ad. A galacsin szilárdságát adja. Barthes számára a „szerelem” ez a tartósítási folyamat. A vihar, a présgép adta szilárdság. A test, a semleges, az utópia ugyanerről a tartósításról szól. A tér és az idő nem kevésbé. Az interszubjektivitás szintúgy. Ez a tartósság, a pénzérme, a galacsin szilárdsága az egyetlen „értelem” [sens]. Az egyetlen „értelemadás” [faire du sens]. A másik – a távollét – szilárd, redukálhatatlan jelenléte bennem. A testi értelem mint galacsin. Mint szilárdság. A galacsin szilárdsága. Neutralitása. Közös utópiánk. Az a sehol, ahol testem lyukas kőszobrát szűnni nem akaró tengeri szélként már te fújod át. A szél köve vagyok csupán. Lyukas kőszobor a parton. A távollét őrzője. A szél szilárdsága. 647 648 649 650 Popovics.indd 185 Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, „Az elhaladó testek” / „Les corps qui passent”, 200/715. Uo. Máshol viszont a „corps” „atopikus” (183/704.). Uo. 200/715. A „zéró” Barthes-nál ennek a köztes „harmadik”-nak, a „semleges”-nek a szinonimája (707.; Le Neutre, 31.; vö. Marin: Utopiques, 32., 35.). Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 200/715. 2021.11.24. 17:14:24 186 II. AZ UTÓPIA PIROSPACSI A szöveg örömében (Le plaisir du texte, 1973) Barthes meglehetősen sokat beszél az utópiáról. Sőt, valószínűleg ez az első hosszabb írása, melyben végig szerepet kap az „utópikus (hely nélküli)” [utopique (sans lieu)].651 A „heterológia” [hétérologie]. Avagy a heterotópia.652 Az utópia itt Barthes számára elsősorban valamiféle sokaság. Bőség. „Telítettség” [plénitude]. A szavak bősége. S torlódása. A „szöveg” Barthes olvasatában maga ez a torlódás. Amikor a „jelölők” [signifiants] elvesztik a nyelvi helyüket, s afáziásan összetömörülnek. Amikor egyszerre több pozíciót is felvehetnek. A szöveg – írja – olyan, mint azok „a kisgyerekek, akiktől semmit sem tagadnak meg, akiknek semmit sem hánynak a szemére”.653 A viháncoló, összevissza futkosó, mindenféle játékkal egyszerre játszani akaró gyerekek vidámsága. Az összevisszaság öröme. Vagyis Barthes számára a szöveg öröme az utópia, a sans lieu öröme. A szür-konstrukció öröme. A parton viháncoló gyerekek öröme, a rendek, rendszerek, a szabályok – de legalábbis az egy adott rend, rendszer, szabály – alóli felszabadulás öröme. A távollét felszabadításának gyönyöre. Az alteritás gyönyöre. Az afáziáé. A transzgresszióé. A „semleges”-é.654 Az egymást felfüggesztő játékoké. Amikor már azért sem kapunk szemrehányást, amire nem kaptunk „»engedély«”-t [«permis»].655 Ami pedig így létrejön, Barthes leírásában egyfajta újra és újra előálló „megszakítás” [couper], „kilyuggatás” [trouer].656 A távollét – a szél – által megszakított, kilyuggatott nyelv, nyelvi rend mint szöveg. A szöveg mint hely nélküli, utópikus.657 Maga a hely nélküli helye. A sans présent, sans lieu hetero-topi-krónikussága. Csakhogy a sokaság öröme, gyönyöre, az újra és újra más helyen, más időben, más rendek, kódok alapján folytatódó játékok valamiféle „vertikalitás”sal [verticalité], vertikális „kiterjedés”-sel [volume] is rendelkeznek – írja Barthes.658 Barthes számára egyfajta „levelesség” [feuilleté] ez. A „pirospacsi” 651 652 653 654 655 656 657 658 Popovics.indd 186 Barthes: A szöveg öröme, 78/222. Barthes és az utópia kapcsolatához lásd még Angyalosi Gergely: „A semleges arcai. Blanchot és Barthes”. In Valastyán Tamás (szerk.).: A költő hét bordája. Debrecen, Latin Betűk, 1996. (Angyalosi itt szintén A szöveg örömét elemzi.) A heterotópia fogalmát Barthes nem használja, de az „utópikus” „heterológia” érthető akár heterotópiaként is. Barthes: A szöveg öröme, 78/222. Uo. 83/227., 88/232. Itt pedig már „atópiá”-ról is beszél Barthes. Uo. 78/222. Uo. 78/223. A szöveg Marin számára is a par excellence utópikus (Utopiques, 25., 134.). Barthes: A szöveg öröme, 81/225. Emlékezzünk rá, Foucault ugyanígy a „vertikalitás”-sal, a „kiterjedés”-sel/„kötet”-tel [volume] jellemezte az utópikus nyelvet. A „sans lieu”-t. S MerleauPonty is beszél „vertikális”-ról. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 187 [main chaude] levelessége.659 És vertikalitása. A keresztbe-kasul – vertikálisan – egymásra csapódó kezek, levelek, rétegek, lapok „déclic”-je.660 Tésztaés papírlapok csattanása. Az egymásra hajtogatott, gyűrt, gyúrt tésztalapok csattanása, az összecsapott könyv hangja. A pli csattanása. „Zajongás”-a [charivari].661 Riemann-felületek pirospacsija. A vertikális, transzverzális papírgalacsin előállása. A galacsin lapjainak egymásra gyűrődése. A keresztintencionalitás pirospacsija. Vagyis a barthes-i „déclic” a „main chaude” játékosságával is bír. A présence-absence, az itt és az ott, az én és a másik összepréselődése, a tér-idő-nyelv-másik galacsinja a pirospacsi játékosságával is bír. A „main chaude” az utópia, az atópia játéka. Az afázia játéka. Maga az összegyűrés, a „déclic” játéka. A játék öröme, de fájdalma is. A viharosan egymásra csapódó rétegek, lapok, kezek öröme, de fájdalma is. A „nem egymásutáni”ság [non l’un après l’autre / non dans la suite], a korrelatív konstitúció öröme és fájdalma.662 A pirospacsi azért is jó hasonlat, mert megmutatja: az utópia játéka, öröme sohasem felhőtlen. Az atópia, az afázia, a présence-absence sohasem felhőtlen. Minden játékossága, viháncolása ellenére – vagy inkább épp ezért – fájdalommal is jár. Az öröm dacára. A távollét a vihar tombolásán, rombolásán, a letört gallyak, az elrepedt fák, a felborított tárgyak vertikalitásán, halmain, galacsinjain, a kőszobor „lyuk”-ain érzett fájdalom is. S mégis a túl-élés öröme is. A sur-vie, a survivance fájdalma és öröme is. A féktelen játék, amire azt szoktuk mondani: ’Nehogy sírás legyen a vége!’ Miközben pontosan tudjuk, úgyis sírás lesz a vége. A tér-idő-nyelv-másik galacsinja, pirospacsija az a játék, aminek így is, úgy is sírás lesz a vége. A re-prezencia tér-idő-nyelv-másikja – a barthes-i szöveg – az a játék, aminek így is, úgy is sírás lesz a vége. A survivance, a galacsin szilárdsága, az epokhé, a neutralitás pirospacsija közben a sírás kerülget minket. Hol a fájdalomtól, hol az örömtől. A sans lieu, a sans présent, az absence elfúj, elmos, feldönt, sőt levesz a lábunkról, nem pusztán össze-zavar, de meg-hat. Megszenvedjük a vihart, megsiratjuk a túlélőket. Megünnepeljük a szilárdságot. Barthes olvasatában az utópia, az utópikus szöveg nemcsak azért „az a bizonyos test” [le corps certain],663 mert a corps köztes, hely nélküli, hanem azért is, mert a test szenved is. Elszenvedi a fájdalmat és az örömöt is. Mert a test nyitottsága passzivitás. Az utópikus test a „gyönyör teste” [corps de 659 660 661 662 663 Popovics.indd 187 Uo. A „feuilleté” leveles tésztának, a „volume” kötetnek is fordítható. Uo. Uo. Uo. 83/228. 2021.11.24. 17:14:24 188 II. AZ UTÓPIA jouissance] is – írja Barthes. Ahogyan nyilván a fájdalom teste is. Eleve észlelő, érző test. Épp az u-tópia, a-tópia köztes, közvetítő jellegénél fogva.664 A megjelenítő jellegénél fogva. A transzverzális, a „déclic”, a „pirospacsi” az észlelés csattanása is. A külső és a belső, „a jel összekattanása” is. A reprezentáció klikkje. Csakhogy Barthes számára nem egy renden, egy kódon, egy lapon belüli ez a kattanás – még csak nem is egy testen belüli –, hanem valamiféle „transzmutáció” [transmutation] is.665 „Több” [plusieurs] „test” [corps] és „nem egy nyelv” [non un langage].666 A galacsin transzmutációja ez. A keresztül-kasul intencionalitás, az összegyűrés transzmutációja. A „nyelv” [langage] viszont Barthes interpretációjában mindig ugyanazon az egy síkon, egy renden belül helyez el valamit, és éppen ezért „topikus” [topique].667 Míg az u-, sőt „atopikus” „szöveg” [texte] „nyelven kívüli” [hors des langages].668 Többnyelvű. Soknyelvű.669 Barthes-nál – Marinnel és Richirrel szemben – a szöveg és nem a nyelv a galacsinszerű. Épp ezért a szöveg bír egyedül „déclic”-kel. Miközben a nyelv mintegy hangtalan. Hangtalanul, teljesen simán, erő, erőlködés nélkül, passzivitás, test nélkül csusszantja a helyére a kategóriákat. Nincs benne sem afázia, sem atópia. Sem utópia. A távollét kiküszöbölésén ügyködik. A re-prezentáción. A barthes-i szövegen viszont nagyon is látszik az erő, az erőlködés. Hallatszik a kattanás, a csattanás. A szél, a vihar hangja. A nevetés és a sírás. Barthes kifejezésével: a szöveget „a szavak rivalizációja” [rivalités des noms] jellemzi.670 A viháncoló gyerekek, nyelvek, rendek, síkok rivalizációja. A galacsinban rivalizáló lapok „plurális”-sága [pluriel].671 A viharban rivalizáló erők sokfélesége és sokasága. A „déclic”-ben rivalizáló anyagok többfélesége. A sírásban rivalizáló érzések sokfélesége. Az utópiában, a présence-absenceben rivalizáló helyek és idők pluralitása. A pirospacsiban benne lévő rivalizáció. De vegyük észre, ami erő, erőlködés – fájdalom és öröm – nélkül csusszan a helyére, legalább ilyen könnyen szét is jön. A szöveg plurális, rivalizáló lapjainak utópikus galacsinja nem pusztán az összeillesztés nehézségeiről – az 664 665 666 667 668 669 670 671 Popovics.indd 188 Az utópia és a percepció Marin számára is összefügg (Utopiques, 10.). Barthes: A szöveg öröme, 93/237. Avagy „kiáradás/kiöntés” [débordement], a határon, a parton [bord] való túllépés és „felbomlás/szétbomlás/távol maradás” [défection], a készítés, a csinálás [faire] fordítottja, „défaire” (82/236.). Az „oda nem illő átalakulás/átjárás” [passage incongru], a „disszociáció” (uo.). Később pedig a „valamivé válás” [devenir] (93/238.). Ezt nevezi Barthes Kristeva nyomán „jelentésesség”-nek [signifiance] a jelentés [signification] és a jel [signe] helyett (82/236., 114/259.; a „signifiance”-hoz lásd még Marin: De la représentation, 141.). Barthes: A szöveg öröme, 83/228., 93/237. Uo. 91/235. Uo. 82/236., 93/237. „Metanyelv”-szerű – teszi hozzá Barthes (uo. 93/237.). Uo. Uo. 94/238. 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 189 erőlködésről, a gyűrésről, a kattanásról – szól, de legalább ennyire a szétszedhetetlenségről is. A szilárdságról. Ha az utópia, a jelenlét-távollét valamilyen kötőelem lenne, ha a sans lieu, sans présent valamilyen kötelem lenne, biztos nem csavar lenne. Sokkal inkább szög. Vagy inkább ragasztás, hegesztés. Olyan transzverzális kötés, mely nem bontható vissza. Már csak ezért is testszerű ez az utópia. A papírgalacsin, az összecsomózódott fonalgombolyag ugyanígy nem megbontható.672 Nem csinálható vissza.673 A vihar utáni letört ágak, összetört tárgyak sem csinálhatók vissza. A part menti kőoroszlán lyukai sem javíthatók ki, nem foltozhatók be. S nem is kell befoltozni azokat! A papírgalacsint nemcsak nem lehet, de nem is kell kisimogatni. A szilárdság épp a lyukakban van! A gyűrtségében van. A távollétben. A távollét jelenlétében. Az utópiában. A „déclic” rombolásában. A survivance fájdalmában. Fájdalmas örömében. A távollét szilárdságában. Barthes számára a távollét nem semmi. Nem a puszta hiány. Nem a tiszta nem-lét. Az „absence” bár szétválaszt, össze is kapcsol.674 Ez utóbbiról, az öszszefűzésről, összekapcsolásról egyáltalán nem szabad elfeledkeznünk. A távollét összekapcsol, mert az azonosba belecsempészi a mást, a másba az azonost, egyiket a másikhoz köti, fűzi. Összefűz, miközben szétválaszt, differál. Az epokhé, a neutralitás segítségével fűz össze és választ szét. Létrehozza a tér és az idő, a spacialitás és a temporalitás összefüggését. Vagy az interszubjektivitást. Vagy más összefüggéssíkokat, -hálókat. Például a szöveg síkját. A présence-absence kötelékeit, síkjait, hálóit hozza létre. Csakhogy a távollét nem pusztán egy síkon, egy rendben, egy hálón működik, ezeket a síkokat egymásra is csúsztatja! Egymásra is csúsztatja „vertikális”-an. Felhőfoszlányokként, syrrhèse-ként csúsztatja egymásra. Avagy össze is fűzi. „Déclic”-ként, „pirospacsi”-ként fűzi össze. S a különböző rendek síkjait nemcsak egymás alá és fölé tolja, de transzverzálisan át is metszi azokat. Meggyűri. Keresztben. Keresztbe-kasul. Azaz a távollét nem pusztán az egyes rend-síkok összefüggéseit, hálóját szövő „pók” – ahogy Barthes nevezi –,675 de Riemann pókja is. A távollét pókja valamiféle Riemann-felületen (egyszerre) több hálót szövő pók. A barthes-i „transzmutáció”-k pókja. Az elágazó ösvények kertjének pókja. Blanchot és Foucault pókja. A papírgalacsiné. 672 673 674 675 Popovics.indd 189 A „pók hálója” [toile d’araignée] sem, ami Barthes hasonlata a „szöveg”-re [texte], a szöveg „szövet”-ére [tissu] (uo. 114/259.). Barthes itt egyenesen „hüphológiá”-nak [hyphologie] nevezi a szöveggel való foglalatosságot, a görög hüphosz, ’pókháló’ kifejezés nyomán. Sőt valójában a ’visszacsinálás’ reménye miatt gondoljuk, hogy gyűrés és csomó nélkül is léteztek a galacsin lapjai, a gombolyag szálai, pedig mind a galacsin, mint a gombolyag „eleve adott” [vorgegeben]. Barthes: Beszédtöredékek, 29/19. Barthes: A szöveg öröme, 114/259. 2021.11.24. 17:14:24 190 II. AZ UTÓPIA De ezek az egymáshoz képest transzverzális rendek – világok – semmilyen szinkronitásban sem állnak egymással.676 Semmilyen közös, nagyobb egészbe, rendbe – világba – sem illeszkednek. Vagyis a transzverzális, riemanni lyuk, a keresztintencionalitás lyuka nem ugyanott szúrja át ezeket a rend-síkokat (mint ahogy a tű szúrja át az egymásra fektetett anyagokat, a szövetet), hanem újra és újra el is mozdulnak, el is csúsznak egymás felett és alatt ezek a lyukak: „inkongruens”-ek. Az egymás alatt és felett szövődő pókhálók lyukai mindössze egy u- és atopikus mozgás, elmozdulás keretében feküdhetnek egymásra.677 A sans lieu, sans présent keretében. A közöttük lévő transzverzális átjárók „inkongruens passage”-ok [passage incongru].678 Mindössze. Nem utak. Végképp nem egyenes utak. Nem valahonnan valahová, nem innen oda tartanak. Minden egyes „lyuk” [trou] maga az afázia mozgása.679 Ugrás egy másik világba. Transzgresszió, transzcendencia egy másik világ felé. Az ismeretlen másságba. Út, mely azelőtt bezáródik, hogy megnyílt volna. Átjáró, mely épp azáltal nyílik meg, hogy bezáródik. Híd, melyet aközben, azelőtt felégetnek, hogy átérnénk rajta. Mely nem oda visz, hanem ide, vissza, de ahova visszaérünk, az már nem is az, ahonnan elindultunk. Amikor az itt ott lett. Amikor azért nem érünk át soha, mert közben az is elvész, ahonnan elindultunk, amihez képest egyáltalán át-érésről beszélhetnénk. Az elinduláshoz, ahogyan az átéréshez is, megint csak az kellene, hogy a különböző rendsíkok egy nagyobb, még általánosabb rendbe, világba, egészbe illeszkedjenek. Hogy szinkronizálhatók legyenek. Hogy legyen ugyanott. Ugyanonnan ugyanoda. Hogy legyen hic et nunc. Egy egész legyen. Globalitás. De valójában már ez kellene ahhoz is, hogy egymás ’alatt és fölött’ lévőről beszélhessünk, ahogyan a ’mozgás’-hoz is, a ’függőleges’-hez is… A viszonyok, a relációk és a pozíciók elmozdulása, eróziója, lyuka maga az u- és atópia, maga az afázia. A beszéd képtelensége. Mint beszéd. A mozgás képtelensége. Mint mozgás. A sans lieu, sans présent képtelensége mint tér és idő. A távollét képtelensége mint a távollét működése. A „működő távollét” (Richir). A remény (Bloch). Az „à venir”/ „avenir” (Blanchot–Barthes). A survivance. A szétbogozhatatlanság. A szilárdság. A toujours déjà. A távollét szilárdsága. A távollét mindigisének szilárdsága.680 676 677 678 679 680 Popovics.indd 190 Éppen ezért nem is ’egyszerre’ több hálót szövő pók, ahogyan persze nem is ’egy’ pók. Mindössze az inkomposszibilis, aszinkron szimultaneitás pókjai. Miközben az u-topikus elmozdulás – a távollét, a távollét-jelenlét –, a gyűrés, a tűrés már az egy síkhoz, egy rendhez is kell. Barthes „oda nem illő átalakulás”-ról/„átjárás”-ról [passage incongru] beszél (uo. 82/236.) Uo. 78/223. Ezek a lyukak, átjárók a testünk lyukai is. A két rend, két sík, a belső és a külső közötti transzverzális ugrás. Az észlelés ugrása. Az észlelés mint u- és atópia. Mint afázia. A távollétnek ez a másik iránya, jellege, a transzverzális, a lyuk maga a mindigis. A távollét redukálhatatlansága. Toujours déjàja. Szilárdsága. A mégsem azonosság mégis egysége. (Avagy a mindigis egy 2021.11.24. 17:14:24 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 191 Szakadt pókhálók a szélben.681 Lyukas kőszobrok a parton. Galacsinok a fövenyen. A SEMLEGES A legnevezetesebb Barthes-szöveg, ami az utópiával foglalkozik, egyértelműen A Semleges (Le Neutre).682 Barthes számára itt a „semleges” egyben „utópikus” is.683 Sőt, az utópikus nem csupán egy „sans” vagy „»non-lieu«”, de a „felfüggesztett idő” [temps-suspendu / temps suspendu], azaz egy sans présent is.684 A neutrális szükségszerűen az itt és a most neutralizációja is. Sőt a présence à soi felfüggesztése is. Barthes megfogalmazásában: „igazi átjáró” [passage juste] „a más felé” [à l’autre].685 Avagy „a másik felé vivő test” [corps à l’autre]. Nem egy, hanem több, sok, sokszoros, többszörös szuszpenzió. Nem egy, több felfüggesztés. De mégsem pusztán több párhuzamos, egymástól független, sokkal inkább több, sok egymásba átforduló felfüggesztés. A tér időként, testként, „álomként” [sommeil], „fantazma”-ként [phantasme] való felfüggesztése.686 Semlegesítése. A neutralitás számtalan formájának egymásra halmozódása, egymásba gyűrődése. Barthes egészen pontosan fogalmaz: „semleges ébredés”-ről [réveil neutre] beszél. A neutralitás az ébredés átmeneti állapota, úgy függeszt fel valamit, hogy valahova, valahova máshova vezet át. Hogy valami mást, egyfajta idegent húz bele, gyűr bele a korábban kizárólagos vagy kizárólagosnak hitt állapotunkba.687 Az ébredés a neutralitás passage-a. Nem pusztán az álom felfüggesztése, kizárólagosságának, homogenitásának elvitatása az ébrenlét által, de az ébredés elbizonytalanítása is az álom létének belátása által.688 A „réveil” riemanni aktus. Az elágazó ösvények kertjei közötti 681 682 683 684 685 686 687 688 Popovics.indd 191 ritmus. A mégsem azonosság – a sans présent, a sans lieu, az u-, atópia, az afázia – mégis egységének ritmusa. Egyfajta elmozdulás mozgás nélkül. Mozdulatlanság egy helyben maradás nélkül.) Riemann pókja, Borges, Blanchot és Barthes pókja nem ad sem jelölteket, sem jelentéseket. Legfeljebb sémákat sző. U-, a-topikus keresztirányokat. A „sens”, a „signifiance” (Barthes) keresztirányait. Nem egy hálót, több hálófoszlányt együtt. Mégsem egyszerre. Keresztbe-kasul. Ide-oda ugrálva. (Ahol a transzverzális, u- és a-topikus mozgás, ugrás, ritmus maga az afázia mozgása, ritmusa is.) Roland Barthes: Le Neutre. Notes de cours au Collège de France (1977–1978). Paris, Seuil–IMEC, 2002. Uo. 67. Vö. „Semleges (utópikus)” [Neutre (utopique)] (132.). Uo. 44., 69., 67. (A „sans lieu”-t lásd még A szöveg öröme, 78/222.) Barthes: Le Neutre, 67. (Barthes az utópia kapcsán majd Benjamint is hivatkozza, de ezt akár már a „passage” felemlegetésekor is megtehetné. Lásd uo. 69.) Uo. 67. Barthes számára a „Semleges” [Neutre] egyfajta „elhajlás/meghajlás” [inflexion] – hangzik már a kurzus rezüméjében is (uo. 261.). Sőt, Foucault-hoz hasonlóan majd épp ezért „heteroklitikus” [hétéroclite] is lesz (171.). Éppen ezért ez az ébredés már sohasem lesz tökéletes, abszolút: utópia mint álom, legalább 2021.11.24. 17:14:24 192 II. AZ UTÓPIA át-járás aktusa. Pókhálók egymás alá és fölé libbenése a szélben. A „déclic” csattanása. A barthes-i „réveil neutre” a galacsin lapjai közötti riemanni geometriát rajzolja ki. Az átmenetek, a gyűrések, a tűrések, a törések, a törékenység geometriáját. A „törékeny lét” [être fragile] geometriáját.689 A törékenység, a nyűttség, a gyűrtség – Barthes kifejezésével – „szívszaggató” [déchirant] keresztirányát. A vihar által összetört fák, a szél által elragadott tárgyak, összegyűrt papírlapok, a lyukas kőszobor szívszaggató látványát. Csakhogy a sans lieu, a sans présent, a tér és „az idő felfüggesztése” a „halhatatlanság témáját” [thème d’immortalité] is felveti – írja Barthes.690 A survivance-t is felveti. Az ébredés, az u-topikus, semleges ébredés a survie újjászületése is. A letört ágú fák, az összegyűrt papírgalacsinok, a lyukas kőszobrok újjászületése is. A toujours déjà szilárdsága is. A barthes-i neutralitás két legfontosabb forrása Husserl és Blanchot.691 Ha pedig nem felejtjük Husserl és Blanchot hatását, mintegy állandó meglétét a háttérben, Barthes temporalitás-elméletét is újragondolhatjuk. Az utópia, a semleges a Le Neutre-ben már sokkal inkább az időről, mint a térről szól. A „temps suspendu” ennek az egyértelmű jele. Csakhogy Barthes számára az idő felfüggesztése nem merül ki a jelen szuszpenziójában. Nem merül ki a sans présent-ben mint neutralitásban. A semlegesség, az utópia torlódása, gyűrődése nem pusztán több különböző jelenséget tűr egymásra, nem csupán a tér, az idő, az interszubjektivitás, vagy épp az álom és az ébrenlét lapjait gyűri egymásra, de magán a temporalitás lapján is végighullámzik. A „temps suspendu” utópiája az emlékezetet sem hagyja érintetlenül. A neutralitás a múlt és a jövő tapasztalatát is kimozdítja a megszokott síkjából. Az irreverzibilis szukcesszió egyenes vonalát is meggyűri. Barthes számára a múlt nem vezethető le közvetlenül a jelenből. A múlt nem egy el-múlt jelen csupán. Éppen ezért „az emlékezet nem a múlt visszaidézésének puszta aktusa” [la mémoire n’est pas une acte pur de rappel du passé] – írja.692 A múlt, az emlékezet „mintha kívül lenne az időn” [comme si elle était extérieure au temps]. Barthes ezt az időn kívüli, pontosabban a jelenen, a jelen el-múlásán kívüli múltat és emlékezetet nevezi „anamnézis”-nek [anamnèse].693 Az így értett – a jelenből 689 690 691 692 693 Popovics.indd 192 részben, „ébredés nélküli” [sans réveil] is – hangsúlyozza Barthes (uo. 68.). Így pedig a „képzelet” [imagination] és az „imaginárius/elképzelt” [imaginaire] is fontossá válik majd Barthes számára (138–139., 142–143.). Ahogyan a „kép” [image] is (170–171.). Uo. 67. Uo. 69. Ahogyan az „atópia” az „ubiquitas” témáját is felveti (A szöveg öröme, 111/256.). Mind Husserlre, mind Blanchot-ra számos esetben hivatkozik is Barthes. Barthes: Le Neutre, 70. Uo. 70.; Roland Barthes Roland Barthes-ról, 155/685. 2021.11.24. 17:14:25 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 193 nem levezethető – múlt maga az, ami „felfüggeszti az időt” [suspend le temps]. Legalábbis a jelen pillanatok lineáris egymásutániságaként felfogott időt. Azaz – teszi hozzá Barthes – „felfüggeszti a visszaemlékezés idejét” [suspend le temps de la mémoire].694 Ezáltal viszont a „halhatatlanság”-ot [immortalité], sőt „a tükör halhatatlanságá”-t [immortalité de la glace] is megidézi. Tehát – Husserlhez hasonlóan – Barthes is kétféle múltról és kétféle emlékezetről tud. Még akkor is, ha Husserlt nem említi. Ez a hosszanti, lineáris emlékezet a visszaemlékezés, vagyis a „mémoire”, s az erre merőleges, a „tükör” vertikalitásának megfelelő, keresztirányú az „anamnèse”.695 De bármennyire is platonizáló a barthes-i anamnézis,696 ez legalább ennyire a husserli primer emlékezetet, a keresztintencionalitást is felidézi.697 Azt az „örök múlt”-at, amit Husserl és Blanchot is „mindigis múlt”-nak [immer schon Vergangenheit / toujours déjà passé] nevez.698 Avagy amit Lévinas „emlékezet előtti múlt”-nak [passé immémorial] vagy „diakróniá”-nak hív. Az anamnézis Barthes számára ugyanúgy, ahogyan Husserl számára, a primer emlékezet, újra és újra megtöri a jelen egyenes vonalát. Nem pusztán egy helyen metszi keresztbe, hanem az összes lehetséges jelent felfüggeszti. A primer emlékezet transzverzális gyűrése végighullámzik a temporalitás egész lapján.699 A puszta, tiszta jelent felfüggesztő sans présent – az imparfait – egyfajta u-topikus „sans lieu”-vé lesz.700 Sőt, a rögzíthetetlensége folytán más keresztirányokat is belegyűr az idő síkjába: a transzverzalitás paralelitása miatt a koegzisztenciát, azaz a teret is belegyűri, a jelen kitüntetettségének felfüggesztése miatt pedig a reprezentációt, azaz a nyelvet, a szöveget is. Sőt, a prezens identitásának kikezdése 694 695 696 697 698 699 700 Popovics.indd 193 Barthes: Le Neutre, 70. Uo. A kétféle emlékezet szembeállítása később is visszatér, lásd 135–136. Itt az „anamnézis” egy nem „láncolat”-szerű [enchaînement], hanem valamilyen „hegyes/magas” [aiguë], avagy „lyukas” [trouée], „megszakított” [discontinue] emlékezet. Később ez az „aiguë” pedig már a „krízis ideje” [temps de la crise] is (142–143.). Barthes nyilván nem platonista. Nem hisz a lélek halhatatlanságában, s az anamnézis sem azért kell számára, mert újra akarja mondani a pamphüliai Ér látomását, mindössze egy másfajta, nem a jelenre vissza-emlékező emlékezet bevezetése miatt. Az anamnézis, az episztrophé platóni vertikalitása, tükörszerűsége viszont fontos lesz Barthes számára. Barthes „vertikalitás”-ról korábban is beszélt (A szöveg öröme, 81/225.), A Semlegesben pedig – talán Merleau-Ponty nyomán – már „laterális”-t [latéral] mond helyette (Le Neutre, 101.). Sőt, ez a laterális – a „semleges” – Barthes számára egyfajta „keresztülhaladás/átkelés/átjárás/keresztülszúrás” [traversée] is! Barthes az idővel kapcsolatban sem Husserlt, sem Blanchot-t nem említi, de a neutralitás kapcsán Blanchot-t többször is idézi, s az egyik ilyen idézetben a „toujours déjà” is feltűnik (uo. 132.). Avagy vibrál, oszcillál, egy „vibráló idő”-t [temps vibré], az idő „oszcilláció”-ját, „hezitáció”-ját hozza létre – írja Barthes Bachelard nyomán (uo. 174–175., 171–172.). Sőt az idő gyűrtségét, az „összegubancolódás idejé”-t [temps d’enchevêtrement] (172.). Uo. 44. 2021.11.24. 17:14:25 194 II. AZ UTÓPIA miatt a „más”-t [autre], a másságot, a másikat is.701 Vagyis az „anamnèse” maga a „déclic”. A galacsin kattanása.702 A „réveil” neutrális csattanása. Amire felébredünk. Csakhogy valahol máshol ébredünk fel. Más térben és időben. Egy u-, a-topikus ébredés ez. Mely felfüggeszti azt a teret és időt, ahol voltunk. S közben abban is elbizonytalanít, amibe épp belecsöppenünk. Amikor a vihar, a szél hangjára felriadunk az éjszaka közepén. Amikor a távoli villámok dörrenése, a ki tudja, honnan jövő szél megrázza, megakasztja a prezens simaságát. Az alvás homogenitását. Szukcesszióját. Nyugalmát. Amikor a távollét felébreszt bennünket. S felülünk az ágyon. Mintegy vertikalizálódunk. S megdöbbenünk a galacsinná gyűrt ágyneműn. Barthes számára a „Semleges” [Neutre] „sem nem A, sem nem B” [ni A ni B], a kettő közötti „harmadik” [troisième].703 Azaz „oppozíció”-kon túli.704 Avagy a „nulla fok” [degré zéro]. A besorolhatatlan „más” [autre].705 Csakhogy ha valami sem nem A, sem nem B, sem nem pozitív, sem nem negatív, akár a nulla, nem pusztán besorolhatatlan, de rögzíthetetlen is: „hely nélküli” [sans lieu / sans place / sans-place] is.706 Valamiféle „»nem-hely«” [«non-lieu»].707 Vagyis a neutrális nem pusztán a „felfüggesztett idő”, de a felfüggesztett tér is. Avagy nem pusztán egy „sans lieu”, de sans présent is. De bármennyire is úgy tűnik, Barthes-ot a semlegesben mégsem az „epokhé” érdekli elsősorban.708 Nem az érdekli, még mi függesztődik fel benne. A konstitúció legalább ennyire izgatja. A konstrukció legalább ennyire izgatja. Vagyis mindazok a jelenségek, melyek kizárólag a Neutrális segítségével magyarázhatók. A „létrehozás” [produire], a „strukturális teremtés” [création structurale] legalább annyira fontos a semlegesben, sőt talán még fontosabb is, mint az epokhé.709 Barthes számára a „Neutrális” – a sans présent, a sans lieu – az a „strukturális teremtés, ami lebont, megsemmisít” [création structurale qui défait, annule].710 S bár a mondat máso701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 Popovics.indd 194 Uo. 137. Barthes számára az „anamnézis” valamiféle „őrült” [folle] dolog, mely „drog”-szerű hatással bír, éppen azért, mert felfüggeszti a szukcesszió rendjét, ezáltal pedig „elveszíti a meghatározottságot” [perte de la spécificité], s mintegy „mindenné lesz” [devient tout], egyfajta „mutáció”-vá [mutation] (uo. 136–137.). Ehhez lásd még A szöveg öröme „transzmutáció” fogalmát (93/237.). Sőt az „afáziá”-t is (Roland Barthes Roland Barthes-ról, 106/653.). Barthes: Le Neutre, 31., 88., 98., 171., 192., 245. A „troisième” valószínűleg Blanchot-tól származik (L’entretien infini, 95.). Az oppozíciókon alapuló rendet, rendszert hívja Barthes „paradigmá”-nak (Le Neutre, 31.). Uo. Uo. 44., 43. Uo. 69. Uo. 38., 157., 251. Uo. 31. Uo. Valamiféle „égő, lángoló aktivitás” [activité ardente, brulante] – mondja majd Barthes (32.). (A francai „annuler”-t nehéz a ’semmi’ kimondása nélkül fordítani, de mégsem keverendő össze 2021.11.24. 17:14:25 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 195 dik fele a jól ismert, unos-untalan hangoztatott felfüggesztés, de Barthes olvasatában mégsem csak ez a semleges. A Semleges – nagybetűvel – kreáció és struktúra is! S ez jóval több, mint valamiféle kései strukturalista elszólás. A Semleges az a struktúra, ami a bomlásból, a megsemmisülésből születik. Kreálódik. De mi a csuda az, ami a bomlásból, a megsemmisülésből születik? Miféle főnix ez? Ha továbbolvassuk az iménti mondatot, az is kiderül, hogy Barthes számára ez a struktúra mindössze a „binaritás”-t [binarisme] bontja le és semmisíti meg. De Barthes a kérdésünkre jóval nyíltabban választ is ad: az a strukturális teremtés, ami lebont, megsemmisít – lebontja és megsemmisíti az oppozíciókat –, maga az „értelem” [sens].711 A Neutrális maga az értelem. „Az értelem előállítása” [produire du sens].712 De nem csak az értelemé! Az anamnézis, a sans présent ugyanígy a temporalitás előállítása is. Ahogyan a „sans lieu” pedig a „tér” [espace] előállítása.713 Mind a tér, mind az idő, mind az értelem olyan strukturális teremtés, ami lebont, megsemmisít, azért bont le és semmisít meg, hogy jelezzen valami nem itt és nem most lévőt. Jelezze a dologtól eltérő értelmet, a jelentől eltérő múltat és jövőt, az ittől eltérő ottot. Magát a „távolság”-ot [distance] jelezze.714 A távollétet jelezze. Az „absence”-t.715 A Neutrális, a sans lieu, az u-, avagy atopikus maga a távollét jelzése.716 A tér-időbeli, értelmi távolságon – lebomláson – keresztül jelzett távollét. A kihulláson, az elillanáson, a lyukakon keresztül jelzett szél. Mindeközben viszont a tér és az idő, az értelem hálója – a lyukak ellenére vagy épp azok miatt – megmarad 711 712 713 714 715 716 Popovics.indd 195 a Husserl által kritizált Nichtigkeittal. Az „annuler” épp hogy nem valaminek a semmissé tétele, megsemmisítése. Avagy míg az „annuler” „teremt”, a Nichtigkeit semmit sem teremt.) Uo. 31., 32.; Roland Barthes Roland Barthes-ról, 106/653. Barthes: Le Neutre, 31., 32. Ehhez lásd még az „értelemadás”-t [faire du sens] (Roland Barthes Roland Barthes-ról, 106/653.). A Le Neutre-ben a „sens”-nek korántsem egyértelmű a szerepe, legalább annyira tartozik még a „paradigmá”-hoz, mint a paradigma felfüggesztéséhez. Később pedig a „Semleges”-ről mint „értelem előtti”-ről [avant le sens] is beszél Barthes (83.). Uo. 45. Barthes számára a „tér” [espace] nem a „hely”-ből [lieu/place] érthető meg, nem helyek összessége, sokkal inkább a „hely nélküli” [sans lieu/place] „utópia” konstituálja. Az, ami egyedül képes a távollévőt a tér részéve tenni (44–45.). De Barthes – a foucault-i „emplacement”-hoz hasonlóan – egy „espacement”-ról is beszél, mely számára is a „Semleges”-sel [Neutre] kapcsolódik össze (189–190.). Sőt, Barthes számára ez a „térbeli elrendezés” [espacement], avagy „a tér konstrukciója” [construction d’espace] „az idő elrendezése” [espacement de temps] is (190.)! Egyfajta spacio-temporalitás is. Egy „sem nem idő, sem nem tér” [ni le temps ni l’espace]. Mert mind a teret, mind az időt ugyanaz a „kettő közötti” [entre deux] „tér/időköz” [intervalle], a „megszakítás” [interruption], „távolság” [distance], azaz a „Másság” [Altérité] konstituálja – írja (190.). Maga a „Neutre” konstituálja. A „topikus hely” [lieu topique], a „lokalizáció” [localisation] nélküli (188.). Uo. 190. Uo. 178. Az „absence” ugyanitt „Neutre” is. Az „atópia” [atopie] és az „atopikus” [atopique] itt is visszatér, de a Le Neutre már nem különíti el szignifikáns módon az utópiától (uo. 160., 184., 246.). 2021.11.24. 17:14:25 196 II. AZ UTÓPIA struktúrának is. A bomlás, a megsemmisülés nem felszámolja, épp hogy megszüli azt! A lyuk nem le-bontja, hanem fel-építi. Beépíti magába a távollétet. A szelet. Térként, időként, értelemként építi magába a távollétet. Jelzésként. A Neutralitás erre jó. A rombolása épít. A Neutrális a pókháló stabilitását adja. A lyukas kőszobor szilárdságát. A főnix újjászületését. A survivance-t. Csakhogy ha a Neutralitás a távollét újjászületése is, újjászületésének struktúrája is, ha az absence „más”-ként – térként, időként, értelemként – való újjászületése is, az sohasem magányos. A Neutrális sohasem magányos. A Semleges ugyanis maga a másként, a másban való újjászületés mint struktúra, mint jelzés. A távollét főnixi aktusa. Ebből viszont az is következik, hogy a tér, az idő, avagy az értelem sohasem magányos. Sohasem tisztán, pusztán önmagában konstituálódik. Nem zárt struktúra. A távollét által konstituált, konstruált semleges struktúrák – a tér, az idő, az értelem – egymásba is át-csúsznak. Át-fordulnak. Keresztben. Keresztbe-kasul. A főnix korrelatív konstitúciók szür-konstrukciójaként születik újjá. Az afázia újabb és újabb szür-konstrukciójaként. Magában a keresztintencionalitás „déclic”-jében. Pirospacsijában. Galacsinjában. „Polimorf mező”-jében [champ polymorphe].717 A szél, a vihar által egymásra borogatott tárgyak halmaiban. Abban a látszólagos káoszban, mely valamiről mégis teljesen világosan tanúskodik. Arról a szilárdságról, mely nem ismeri a halált. Mindössze a „»haldoklás«”-t [«mourir»] ismeri.718 A sans lieu, sans présent „imparfait”-jét.719 Avagy mindössze a „mourir” survivance-át ismeri.720 A mourir survivance-ának szilárdságát ismeri. A Neutralitást mint a mourir survivance-ának szilárdságát. A tér-idő-értelem galacsin egymásba forduló lapjainak mourir-ját, survivance-át, szilárdságát. A szelet túl-élő tárgyak halmainak stabilitását. A lyukas kőszobor szilárdságát. Az absence szilárdságát. A „toujours déjà”-t.721 A felhőket hozó, de a felhőket el is fújó szél kitartását. A távollét durée-jét. A „mindigis”-t. Barthes számára A Semlegesben – ahogyan A szöveg örömében is – a nyelv a helyhez, a lokalitáshoz, a „locutió”-hoz tartozik.722 Barthes leírásában ahhoz, 717 718 719 720 721 722 Popovics.indd 196 Uo. 32. A „champ”-hoz lásd még „L’Utopie”, 531. Barthes: Le Neutre, 32. A „halál” [mort] befejezettségével, perfekciójával szembeállított „mourir” Blanchot kifejezése, és Barthes is idézőjelbe teszi (L’entretien infini, 64., 310.; La part du feu. Paris, Gallimard, 1949. 317.; Le livre à venir. Paris, Gallimard (Fol. Essais), 1959. 294.; Le pas au-delà. Paris, Gallimard, 1973. 147–148.). Barthes: Beszédtöredékek, 262/258. A „túlélés” [survivre/survivance] Blanchot kategóriája is (La part du feu, 15.; L’espace littéraire. Paris, Gallimard, 1955. 14.; L’écriture du désastre. Paris, Gallimard, 1980. 130.; L’Arrêt de mort. Paris, Gallimard, 1948. 23.; lásd még Jacques Derrida: „Survivre”. In uő: Parages. Paris, Galilée, 1986). Blanchot: L’entretien infini, 238.; Le pas au-delà, 21.; Le livre à venir, 18. stb. Barthes: Le Neutre, 51. 2021.11.24. 17:14:25 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 197 hogy egyáltalán létezhessen nyelvi „jel” [signe], hogy a jel egyáltalán képes legyen valamilyen „jelölt”-re [signifié] „utalni” [renvoie], szilárd helyekre, pozíciókra is szüksége van, amelyek alapján ezek a jelek egymáshoz képest is elkülöníthetővé válnak. Vagyis a nyelv ugyanolyan taxonómia, mint mondjuk az állatok osztályozása. Ha pedig történik valami a jelek homogén síkjával, az egymást kizáró nyelvi pozíciók stabilitásával, vagy csak az ezeknek való megfeleltetéssel, előáll a beszéd képtelensége: a „csend” [silence].723 Azaz az „afázia” [aphasie].724 Márpedig a „Semleges”-ben [Neutre] épp hogy a szilárd hellyel,725 a „locutió”-val történik valami: sans lieu-vé lesz. Utópikussá lesz. A semleges felfüggeszt, felfüggeszti a hely bizonyosságát is. A nyelvi pozicionalitást is. A beszédhez szükséges lokalitást. A „Neutrális” Barthes számára éppen ezért „csendben marad” [se taire].726 Az afázia a nyelv semleges csendje. Az a semleges „közömbösség” [indifférence],727 mely már sem A-t, sem B-t nem tud mondani, s így inkább nem is beszél. Csakhogy a csend Barthes leírásában – ahogyan Blanchot-nál is – mégsem lehet a teljes némaság. Ha a csend a puszta némaság, a tiszta nem-beszéd lenne, ugyanúgy oppozíciókat, az igen–nem, a van–nincs szilárd pozícióját feltételezné, mint a beszéd. Azaz a Semleges, bár nem beszél, csendben van, mégsem maradhat néma. Az történik, amit Foucault és Merleau-Ponty az afázia kapcsán leír: az afázia nem a semmittevés, nem a nyugalom. Az afáziás állandóan szorgoskodik, újra és újra nekifut, megpróbálja a fonalgombolyagot besorolni, kategorizálni, helyhez kötni, s bár ez nem sikerül neki, de közben ez a „sikertelenség” [échec] mégiscsak a munkálkodása során derül ki.728 Avagy ahhoz, hogy felfüggessze a kategóriákat, kategóriákkal kell bírnia, sőt kategorizálnia kell. A nyelv semlegessége, epokhéja nem a némaság, épp a beszéd állandó – bár sikertelen – próbálkozása. A szavak vég nélküli keresése, – Barthes kifejezésével – a szavak „képmutatás”-a [dissimulation],729 hogy valamit tudnak máshogyan is mondani, hogy tudnak mást is mondani. Az a képmutatás, mellyel újabb és újabb szavak kimondására, felhalmozására, egymásra halmozására késztetik a beszélőt, s ahelyett, hogy megtalálnánk a jobb, a megfelelő megfogalmazást, csak a nyelvi helyek felfüggesztése, sans lieu-je áll elő: az afázia 723 724 725 726 727 728 729 Popovics.indd 197 Uo. 51., 53., 105. Uo. 53. Uo. 51. Uo. Uo. 32., 56., 83., 105. Uo. 175. Az „échec” Blanchot kifejezése (lásd Faux Pas. Paris, Gallimard, 1943. 10–11., 18.; L’espace littéraire, 229.; L’entretien infini, 19.). Barthes: Le Neutre, 51. 2021.11.24. 17:14:25 198 II. AZ UTÓPIA nem némasága, mégis csendje. A Neutralitás nem némasága, mégis csendje. A „szavak rivalizációja”, „transzmutáció”-ja.730 Ezáltal pedig előáll „a csend mint jel” [silence comme signe] is.731 A „Semleges” ugyanis, ami felfüggeszti, „kijátssza” [déjouer] a pozíciót, a jelet, „a beszédet” [la parole], „kijátssza a csendet” [déjouer le silence] is.732 A némaságot is. A Neutrális az a kettős képmutatás, mely kijátssza, becsapja mind a beszédet, mind a csendet. Úgy beszél, hogy nem beszél, úgy hallgat, hogy mégis beszél.733 Sem nem állítja, sem nem tagadja a beszédet. Ahogyan a csendet sem. A távollét beszédes csendje ez. A vihar utáni csend. A lyuk a part menti szobron. Az a jel, mely úgy mutat rá valamire, hogy amit megmutatna, kimondana – a szél –, már rég elillant. Tovatűnt. Elfújódott. Kihullott a kőből. Nincs sehol, s talán nem is volt sehol. Ez a jel pedig már nem mond, nem mutat meg semmit,734 mégsem marad néma. A csendet beszéli. Azt a csendet, mely semmilyen más módon nem mutatható meg, nem mondható el, beszélhető el, mint a meg nem mutatása, az el nem mondása által. Magát a távollétet mondja. A távollét csendjét. Magát a távollét jelenlétét – mint nem jelent – mutatja meg. A présence-absence-t. A „déclic”-et. Vagyis a Neutrális az absence-t mutatja meg. Azáltal, hogy nem mutatja meg. Azáltal, hogy felfüggeszti a megmutatást. Az epokhé által. A „képmutatás” által. Ezért a Semleges olyan, mint az afázia. Nem beszél. Az afázia maga is a távollétet mondja. De épp azáltal, hogy nem mondja el. Úgy, hogy nem mondja ki. Hogy nem beszél. Avagy a Neutrális, az afázia az alteritást mondja. A „ki nem mondható”-t [imprédicable].735 A „semleges ébredés”-t. Magát a gyűrést, a tűrést, a transzverziót. A transzverzálist. A „transzmutáció”-t. A part menti szobor üres lyukainak csodás átváltozását: széllé. A magunkkal hozott marék homok csodás átváltozását tengeri szellővé. Az én és a te csodás átváltozását. A survivance-t. Az utópiát. Barthes nyomán azt gondolhatjuk, hogy a Neutrális, a semleges maga a szilárdság. Az a szilárdság, ami már nem ismeri a van–nincs, a lét és a nem-lét dichotómiáját, csak a survivance-t ismeri. A „mourir”-t. Ennek a szilárdságnak viszont ára van. A szilárdságért cserébe a neutrális összegyűr, kereszt730 731 732 733 734 735 Popovics.indd 198 Barthes: A szöveg öröme, 93/237. Barthes: Le Neutre, 54. Uo. 51., 55. Blanchot és Foucault „mormolás”-a ez. Vagy valamiféle „fecsegés” [bavardage] – mondja Barthes –, ahol már egyáltalán nem számít, hogy mit mondunk, pusztán ’pour parler’ (uo. 54.). Melynek a blanchot-i „fáradtság” [fatigue] mint „semlegesség”, a fáradt „beszélgetés/fecsegés” [entretien] a mintaképe (47.; L’entretien infini, xxi–xxii., de a bevezetés végig erről szól). Egyfajta „jelölő jelölt nélkül” [signifiant sans signifié] – írja Barthes (Roland Barthes Roland Barthes-ról, 263/760.; „L’obvie et l’obtus”. In uő: Œuvres complètes. III. (1968–1971). Paris, Seuil, 2002. 503.). Barthes: Le Neutre, 85. 2021.11.24. 17:14:25 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 199 be-kasul összegubancol, mert mindig máshol, máskor, másban találja magát: u-, sőt atopikus. Sans lieu, sans présent. Azaz a Semleges a hely nélküli szilárdság. A jelen nélküli szilárdság. A nem ittlévő, a nem megjelenő szilárdsága. A szél, a távollét szilárdsága. Mint az egyetlen szilárdság. Az egyetlen, amit semmilyen itt, semmilyen most sem tud kikezdeni. Semmilyen realitás sem tud irrealizálni. Barthes nyelvén a „vágy”-aink [désir] szilárdsága ez.736 Avagy a szöveg, a kép szilárdsága. A tér és az idő szilárdsága. És a másiké. Csupa olyan ’dolog’, ami nem kézzel fogható. Ami inkonkrét. Ami nem könnyedén, sőt talán egyáltalán nem ragadható meg. Az illékonyság szilárdsága ez. Annak a valaminek a szilárdsága, ami nem rögzíthető. A nem rögzíthető mégis szilárdság. A Neutrális az a szilárdság, ami túl van a stabilitás és a mozgás dichotómiáján. A mozdulatlanság és az elmozdulás ellentétén. A szél és a kő ellentétén. A kő és a szél közötti harmadik. Egyfajta „déclic”, montázs. Helyek és idők, több, sok, számtalan lieu és présent montázsa. Épp ennek a számtalanságnak a szilárdsága. Barthes – és Marin számára – az az utópikus hely, ahol több, sok, sőt számtalan helyen és időben lehetünk, anélkül, hogy az egyik kizárná a másikat, azaz a montázs, a passage sans lieu-je, a „panoráma”.737 A neutralitás szilárdsága – a hely nélküli, jelen nélküli szilárdság – a panoráma szilárdsága. A papírgalacsin – a gyűrés, a tűrés, a „pas”, a passage – szilárdsága a panoráma szilárdsága. Barthes számára a Le Neutre vége felé a panoráma a Semleges legfontosabb szinonimájává válik. Több hullámban, szinte már elsöprő erővel készteti újragondolásra a korábban érintett fogalmakat és problémákat. A „Neutre” „panoramikus” [panoramique] – írja Barthes.738 A Semleges felfüggeszt, felfüggeszti a szilárd különbségeket, az ellentéteket, valamiféle harmadik – hangsúlyozza Barthes számtalanszor.739 Ezáltal viszont egymásra is húzza, torlaszolja, dönti, gyűri a már nem is annyira különbözőeket.740 Mintegy „mindent lát” [voir tout].741 Azaz „panoráma” – mondja Barthes. Csakhogy a panoráma nem pusztán számtalan hely együtt látása! A panoráma nem az, amikor egy város teljes látképét látjuk, mintegy az egész horizontot, amit máskülönben így, együtt sohasem látnánk. Ha ugyanis a panorámát pusztán a 736 737 738 739 740 741 Popovics.indd 199 Uo. 25., 33., 38–42., 99–101., 104., 140. stb. Barthes számára a „vágy” maga is „Semleges”, mert ugyanúgy, mint a „Neutrális”, „nem mutatkozik/jelenik meg” [ne se manifeste pas], hisz a nemadottra, a távollévőre vágyik (30.). De éppen ezért „a vágy csak egy átkelés/keresztülhaladás/ -szúrás” [le désir n’est qu’une traversée] – írja Barthes (101.). A vágy hely nélküli. „Utópikus” (140.). Uo. 207–208. Marin: Utopiques, 257–290., 291–296. Barthes: Le Neutre, 83., 208. Avagy egyfajta negatív teológia – írja (uo. 246–247.). Mintegy „helyek emeletes/réteges elrendeződése” [étagement des lieux] – mondja Barthes (uo. 214.). Uo. 207. Avagy a „place-partout” (213–214.). 2021.11.24. 17:14:25 200 II. AZ UTÓPIA több, sok látvány, hely együtt egyszerre való látásaként értjük, valamit nagyon félreértünk – hangsúlyozza Barthes. A panoráma nem a tér felfüggesztése, miközben az időt, a pillanatot, az együtt, egyszerre látás jelenét érintetlenül hagyja. A panoráma „idő-panoráma” [panorama du temps] is – írja Barthes.742 Mintegy „az idő összehúzódása/összetömörülése” [contraction du tems] is. „Az idő felfüggesztése” [abolition du temps].743 Nem csupán a lieu, de a présent felfüggesztése is. Egymásra, egymásba csúsztatása, gyűrése, tűrése. Sőt, nem csupán egy heterotopikus vagy heterokrónikus montázs, de térnek és időnek az egymásba montírozása, gyűrése is: „tér és idő transzpozíciója, avagy helycseréje” [transposition ou échange de l’espace et du temps] – hangsúlyozza Barthes.744 Olyan, mint az „álom” [rêve] – teszi hozzá. Vagyis a panoráma maga a spacio-temporalitás. A Neutrális maga a spacio-temporalitás. Az a biztos itt és most nélküli álom, melyben számtalan lieu és présent áll elő, mégsem együtt és egyszerre, mégsem ugyanott állnak elő, mert – a különböző látványokon túl – a teret és az időt is egymásba gyűri, átfordítja egymásba. Azaz a panoráma neutralitása nem a helyek totalitása egy abszolút most pillanat omniprezenciájában,745 sokkal inkább a keresztintencionalitás, a korrelatív konstitúció spacio-temporalitása. Tér-idő galacsinja. „Transzpozíció”-ja. A neutralitásnak az a szilárdsága, mely – bár sem abszolút ittet, sem abszolút mostot nem ad – mégis egymáshoz láncolja a teret és az időt. Tér és idő szétszedhetetlenségének, szétbogozhatatlanságának – kölcsönös survivanceának – szilárdságát adja. A tér-idő galacsin szilárdságát adja. A panorámát mint a spacio-temporális galacsin szilárdságát. Vagyis a panoráma magának a távollétnek a felcsillanása, annak az absence-nak a távoli visszfénye, mely nemcsak a különböző látványokat, helyeket és időket fordítja át egymásba, de a teret és az időt is egymásba gyűri, ahogyan a nyelvet és az interszubjektivitást is belegyűri ebbe a galacsinba. Keresztbe-kasul. De minden rombolása dacára megajándékoz valami sokkal fontosabbal, fontosabbal, mint az ittel és mosttal. Fontosabbal, mint a bizonyossággal. Mint amikor kisétálunk a tengerpartra, a szárazföld utolsó lokalizálható pontjára, egy sziget csücskére, és meglátjuk horizontot. S a víz és az ég összeér, már-már összemosódik, és nem ezt vagy azt látjuk, nem helyeket, nem is valamiket látunk. Sőt talán már semmit sem látunk. Csak a távolságot látjuk. Az absence-t látjuk. A legtöbbet, 742 743 744 745 Popovics.indd 200 Uo. 208. Uo. Uo. A spacio-temporalitáshoz lásd még 190. Épp hogy nem jelen, hanem „memória”-szerű, sőt a „»már nem«” [«n’est plus»] és a „»még nem«” [«pas encore»] jellemzi (uo. 212–213., 218.) 2021.11.24. 17:14:25 5. UTÓPIA ÉS ATÓPIA, A SEMLEGES (BARTHES) 201 ami látható. A pan-horámát látjuk.746 Magát a látást látjuk. A távollétet, a távollévőt. Az idegent, a mást. Ahol sohasem vagyunk egyedül. A sans lieu-ben mindig együtt vagyunk. S a szilárdságot is látjuk. A szűnni nem akaró szelet. A tér és az idő között fújó szelet. A köztünk fújó szelet. A bizonyosság helyett a biztonságot. 746 Popovics.indd 201 A panoráma szó szerint minden (παν-) látványt (ὅρᾱμα) jelent. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) Roland Barthes számára az „értelem” [sens] nem valamilyen jelentés [signification], még kevésbé valamilyen jelölt [signifié]. Legfeljebb valamilyen „jelölő jelölt nélkül” [signifiant sans signifié].1 Azért nem jel-szerű [signe], nem a jelölő és a jelölt azonosságán alapul a nyelv Barthes számára, mert nem is azonosságszerű. Valamilyen alteritást, redukálhatatlan másságot tartalmaz. Éppen ezért beszél „déclic”-ről. Az értelem számára ez a déclic. Az a kattanás, csattanás, mely az alteritásból következik. Az össze nem illők, a nem azonosíthatók, a nem azonosság találkozásakor áll elő. A mással, a másikkal való találkozáskor. A gyűréskor. A rend homogenitásának elvesztésekor. Síkszerűségének, vonalszerűségének összezavarodásakor. Avagy Husserl nyelvén, a transzverzális megjelenésekor. Marc Richir ezt a transzverzális konstitúciót szintén „értelem”-nek fogja nevezni. Sőt „sematikus”-nak is. Sematikus értelemkonstitúciónak. Annak ellenére, hogy Barthes egyáltalán nem beszél sematizációról, meggyőződésem, mégis mindketten nagyon hasonlót állítanak. Azt, hogy az értelem par excellence kidolgozatlan. Elnagyolt. Vázlatos. Leegyszerűsítő. Olyan croquis, mely többféle módon folytatható. Számos eltérő úton kidolgozható. Az értelem mind Barthes, mind pedig Richir számára egyfajta útelágazás. Több lehetséges irány egymásba hatolása.2 Az a néhány vonallal megrajzolt skicc, melynek épp a még el nem döntöttsége adja az értékét. A különböző irányok „déclic”-je adja az értékét. Az alteritás. A transzverzális. Épp az adja az értékét, amit minden további kidolgozás kioltana belőle. Barthes és Richir is éppen ezért az értelmet valamilyen „polimorf” [polymorphe] struktúrának nevezi.3 Ez a polimorf struktúra Barthes számára a 1 2 3 Popovics.indd 202 Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 263/760. Olyannyira, hogy a vázlat gyakran több lehetséges ötlet tényleges kipróbálása ugyanazon a papírlapon, akár egymásra rajzolva, egymást átfedve is. Barthes: Le Neutre, 32.; Marc Richir: L’institution de l’idéalité. Des schématismes phénoménologiques. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 203 „déclic” – avagy a „neutrális” –, Richir számára pedig a „séma”. S bár nem mindketten hívják sematikusnak, de mindketten értelemnek nevezik. Csakhogy ha az értelem polimorf, rögzíthetetlen, „hely nélküli” [sans lieu / sans place] is.4 „»U-topikus«” [«u-topique»] is.5 Sőt heterotopikus is. Afáziás. A REELL, A DEZINDIVIDUALIZÁCIÓ Richir – és Husserl – olvasatában az idő létrejöttének, pontosabban a „temporalizáció”-nak [temporalisation] az a feltétele, hogy felfüggesszük a jelent. Felfüggesszük a jelen kitüntetettségét. Abszolútságát. Egyedüliségét. Azt az abszolút pillanatot, mely kizárja magából a múltat és a jövőt. Ezáltal pedig a temporalitást, a temporalizációt is kizárja. Vagyis ha létezik tiszta jelen, puszta most, nem létezik az idő. És fordítva. Ha létezik az idő, nem létezhet abszolút most. Avagy a temporalitás nem utólag – a jelen elmúlásával – függeszti fel a jelent, hanem eleve.6 A jelen „epokhé”-ja nem a múltnak, hanem magának a jelennek a feltétele!7 Annak a feltétele, hogy egyáltalán létezhessen jelen, hogy a jelen ne magában, hanem egy időbeli sorozat részeként létezzen. Husserl ezt a jelent eleve felfüggesztő epokhét hívja „retenció”-nak (és protenciónak).8 Richir számára pedig a „temporalizáció” éppen ezért „jelen nélküli” [sans présent], egy „jelen nélküli jelenlét” [présence sans présent].9 Az, amit Barthes „imparfait”-nak, avagy „anamnézis”-nek nevezett. Amit viszont mindketten „neutralitás”-nak hívnak.10 De Richir – és Husserl – ahhoz is ragaszkodnak, hogy a temporalitás logikáját követve a „»spacializáció«” [«spatialisation»] szintén nem alapulhat az itt kitüntetettségén, abszolútságán.11 Ahogyan nincs tiszta most, puszta itt sincs. Ahogyan nem létezhet 4 5 6 7 8 9 10 11 Popovics.indd 203 Beauvais, Association pour la Promotion de la Phénoménologie (coll. Mémoires des Annales de Phénoménologie), 2002. 19. Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 433.; Phénoménologie en esquisses, 491.; Sur le sublime et le soi. Variations II. Amiens, Association pour la Promotion de la Phénoménologie (coll. Mémoires des Annales de Phénoménologie), 2011. 104.; Barthes: Le Neutre, 44., 43.; Marin: Utopiques, 21., 29., 115., 128. Richir: Phénoménologie en esquisses, 490.; Variation sur le sublime et le soi. Grenoble, Millon, 2010. 15., 62., 66.; Sur le sublime et le soi. Variations II, 122. Richir nyelvén: „mindigis” [toujours déjà] (L’institution de l’idéalité, 10.). Vö. uo. 9. Vö. uo. Uo. 14. Uo. 12. Richir: Variation sur le sublime et le soi, 25. Ezt a „spacializáció”-t nevezi Richir „khórá”-nak [chôra] (25. stb.). Az „»u-topikus«”, a „hely nélküli” [sans lieu], sőt a „hely nélküli »hely«” [«lieu» sans lieu] és a „khóra” összekapcsolását lásd Phénoménologie en esquisses, 490–491. 2021.11.24. 17:14:25 204 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) feltétlen jelen, előfeltevés nélküli hely sem létezik. A „sans présent” egy „sans place”-t is implikál. Egy „sans lieu”-vel is együtt jár. Avagy „nem-pozicionális” [non positionnel] is.12 Tehát az eleve adott „epokhé” nélkül nemcsak a jelen hullana ki örökre a temporalitásból, nemcsak a jelen nem lehetne sohasem az idő része, de a hely is örökre kihullana a spacialitásból, a hely sem lehetne sohasem a tér része.13 Vagyis nagyon is úgy tűnik, hogy egy kettős epokhéval és neutralitással van dolgunk.14 Idő és tér paralel, vagy még inkább korrelatív konstitúciójával. Egyfajta „temporalizáció/spacializáció”-val.15 De Richir számára mégsem ez a korrelatív, kettős, vagy még inkább többszörös, sokszoros konstitúció – a galacsin – az igazán fontos. Számára még fontosabb, hogy itt egyfajta realitás-vesztés is létrejön. Az idő – és a tér is – fiktív, valamilyen „fikció” [fiction], hangsúlyozza Richir Husserl nyomán.16 S bár „valós” [reell], mégsem „reális” [real/wirklich].17 Nem reális, úgy, ahogy a jelen vagy az itt az. Nem reális abban az értelemben, ahogy a hic et nunc más realitásokat kizár. Hogy a nem-realitást kizárja. Hogy egyetlen itt és mostot – „realitás”-t [Realität] – engedélyez. A valós, a reell éppen ezért több lehetséges itt és most paralel, egymást nem kizáró, korrelatív együttállása. Azaz fantáziaszerű.18 Maga „a realitás [Realität] fenomenológiai epokhéja”.19 Avagy úgy jelenít meg, mint a művészet. A „prezentifikáció” [Vergegenwärtigung] jellemzi.20 De mindez csak elsőre tűnik erősnek. A tér és az idő egészét még soha senki sem látta, tehát valamilyen értelemben mégiscsak ir-reális, a realitás tapasztalata mindig csak a rész, sohasem az egész tapasztalata, stb., stb. Hihetnénk legalábbis elsőre. De Richir mégis – ez az első csavar – ennél jóval súlyosabbat állít. Semmilyen tér- és időtapasztalat, azaz semmilyen realitástapasztalat, valóságtapasztalat sem lehet meg ir-realitás, epokhé és fantázia nélkül – hangsúlyozza. Fikció nélkül. Reell nélkül. Avagy nincs tiszta, puszta valóság/realitás, csak az irreálissal – a fikcióval, a fantáziával, a reellel, azaz a művészettel – kevert vegyes tapasztalat! 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Popovics.indd 204 Richir: Variation sur le sublime et le soi, 25. Uo. Ezt a kettős, avagy sokszoros, többszörös epokhét fogja Richir „hiperbolikus epokhé”-nak nevezni (L’institution de l’idéalité, 30., 62.). Richir: Variation sur le sublime et le soi, 29., 86., 93. stb. (A „temporalizáció/spacializáció” Richir egyik leggyakrabban használt fogalma.) Richir: L’institution de l’idéalité, 7–10. Uo. 9–10. Vö. Bernet: Conscience et existence, 120., 150–151. (A „reell” és a „real” különbségét az „ikhnográfia” kapcsán már említettük.) Richir: L’institution de l’idéalité, 8. Sőt, nem is egy fantázia, hanem fantáziák, „phantasiai” – írja Richir (8., 12. stb.). Uo. 9. Uo. 8., 14. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 205 Ez az egyedüli tapasztalat. Az egyedüli tér- és időtapasztalat. A temporalitás és a spacialitás eleve az elágazó ösvények kertjeit feltételezi. Galacsint feltételez. A sans lieu, a sans présent epokhé-galacsinját feltételezi. A percepció nem a valóságot/realitást percipiálja, mindössze a valóst észleli. A percepció nem faktumokat, mindössze „fiktum”-okat ad.21 Husserl és Richir kifejezésével, „perceptív fiktum”-okat.22 Avagy u-tópiákat észlel. Az u-topikus nélkül ugyanis nem lenne sem tér, sem idő, sem pedig nyelv, értelem, másik – mely mindmind valós. Még akkor is valós, ha nem reális. Nem valóság-os. Ahogy például a múlt vagy a jövő, vagy a távoli városok, szigetek is valósak, még akkor is, ha nem képezik itt és most a valóságom/realitásom részét. Az utópiák szintén valósak, valós nem-valóságok. Mégsem valóságok, mégis valóságosságok. Mégsem „Realität”-ek, mégis „reell”-ek. A part menti lyukas kőszobor mégsem valósága, mégis valóságossága ez. A tovatűnő tengeri szél mégsem valósága, mégis valóságossága. Az absence mégsem valósága, mégis valóságossága. Maga a távollét aiszthészisze. Csakhogy Richir számára – ez a második csavar, gyűrés – ez a realitásvesztés nem csupán a „valós”-t [reell] adja, nem csupán egyfajta csökkent valóságot ad. A realitás részleges elvesztéséért cserébe, a „realitás” [Realität] elvesztéséért cserébe idealizál is, egyfajta „idealitás”-t [idéalité] is ad!23 Épp azért idealizál, mert nem reális, mert nem valóságos. Azért, mert a realitás elvesztése „dezindividualizáció” [désindividuation] is – írja.24 Sokáig tűnhet úgy, hogy Richir mindössze a művészetet szeretné kiszabadítani a valóság, a realitás szorításából. Mintegy emancipálni a művészetet, bemutatva, hogy a valóság sem lehet meg művészet nélkül. Hogy a realitás sem lehet meg fikciók, fantáziák, képek és vágyak nélkül. De ennél már jóval többről van szó. Richir olvasatában a temporalizáció és a spacializáció, az észlelés szükségszerű fiktumai – az individuális itt és mostján túli generalitás, idealitás – nem csupán a temporalitás vagy a spacialitás ragasztóanyagaként működnek, de a teret 21 22 23 24 Popovics.indd 205 Uo. 12. Sartre nyelvén, az „imaginárius”-t [imaginaire] észleli, amit Richir is emleget (L’institution de l’idéalité, 7.). HUA XXIII, 509., 578., 580.; Richir: Phénoménologie en esquisses, 87. stb. A „perceptív fantáziá”-t, illetve ennek összekapcsolását a „sematizáció”-val lásd Marc Richir: Fragments phénoménologiques sur le langage. Grenoble, Millon, 2008. 122–123., 127.; valamint a „perceptív fantázia” és az „idealitás” összefüggését uo. 132–137., 148., 155–156. Richir: L’institution de l’idéalité, 15. Avagy valamiféle „eidetikus”-at (7.). Az „idealitás” Richir által használt fogalma Husserltől származik, lásd Edmund Husserl: Formale und transzendentale Logik. Den Haag, Nijhoff, 1974 (HUA XVII). Husserl például ezt az „idealitás”-t, avagy az „eidetikus”-t „a spacio-temporalitás a priori esztétikájá”-nak [ästhetische Apriori der Raum-Zeitlichkeit] fogja nevezni (297.). Az idealitás és a temporalitás összefüggéséhez lásd még 318–319.; az idealitás, a nyelv és a „kategoriális” összefüggéséhez pedig lásd 324. stb. Richir: L’institution de l’idéalité, 14. 2021.11.24. 17:14:25 206 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) és az időt is egymáshoz ragasztják. Körülbelül úgy, mint amikor megpróbálunk valamit összeragasztani, de közben véletlenül valami más is beleragad, valami mást is hozzáragasztunk. Vegyük észre, ha valami sans présent, sans lieu, akkor sans individuel is! S ez a sans individuel már nemcsak a jelen és az itt individualitását nem bírja – ezáltal pedig más jeleneket és itteket is hozzáfűzhetővé tesz az itt és mosthoz –, de az idő vagy a tér individualitását sem ismeri többé. Az időt és a teret is – mintegy véletlenül – egymáshoz ragasztja, miközben az idő (vagy a tér) magányos pontjait próbálja összeragasztani. Az időt és a teret is szétszedhetetlenül egymásba gyűri. Ahogyan még nagyon sok mást is közéjük gyűr. Ragaszt. Présel. Nyom. A „déclic”, a galacsin transzverzális gyűrései, a fonalgombolyag csomói, a folyadék bugyborékai maguk is az idealitás – a dezindividualizáció – véletlen összeragadásai.25 Tehát maga az idealitás – a dezindividualizáció – az, ami a temporalizációban és a spacializációban közös. Maga az idealitás az a jelen nélküli, hely nélküli – u-topikus –, ’ahol’ a tér és idő átfordul egymásba. És nemcsak a tér és az idő, de a „nyelv” és a „másik” is átfordul egymásba.26 Az idealitás maga a korrelatív konstitúció hely nélküli helye, a transzverzális jelen nélküli jelenléte.27 A „sematizáció”.28 Az „értelem”.29 A galacsin. De a galacsin szilárdsága is. Az idealitás institúciója maga a szilárdság, a mégis szilárdság konstitúciója is. A galacsin mégsem azonosságának mégis szilárdsága. Egy „polimorf” szilárdság. Az epokhé szilárdsága. A realitás-vesztés, a reell szilárdsága, a valóságosság (nem a valóság) szilárdsága. A kőszobor lyukainak szilárdsága. A távollété. A szélé. Avagy a másiké. De a richiri idealitás nem az általános, ahogyan nem is a platóni idea, vagy a hegeli eszme, és nem is a fogalom azonossága, vagy a szavak jelentésének azonossága, stb., stb. Ez az idealitás ugyanis nem alapul semmilyen reális azonosságon.30 Épp a nem-azonosság, épp az alteritás, az idegen, maga a távollét invariabilitása. A sans présent, a sans lieu – a sans individuel – invariabilitása. Dezindividualizációja. Épp az irrealitás – a reell – invariabilitása. Nem valamilyen megjelenő általánosság, sokkal inkább a nem-megjelenő nem-megkülönböz25 26 27 28 29 30 Popovics.indd 206 Richir nem galacsint vagy gombolyagot, inkább „»kötegek«”-et [«gerbes»] mond, a „sematizmus »kötegei«”-t, bár ezt is csak ritkán használja (uo. 196.). Uo. 16., 17. Sőt egy „se faisant” értelem (16., 19.). A „»transzverzális«”, a „horizontális”-sal szembeni „vertikális”, valamint az „idealitás” összefüggéséről Richir több helyen is beszél (uo. 26., 195., 197.). Az „idealitás”, a „sematikus” a „vertikális tengely” [axe vertical] Richir számára is (197.). Avagy az „idealitás” egy nem „visszaemlékezés”szerű – sokkal inkább primer – emlékezet (Marc Richir: L’expérience du penser. Phénoménologie, philosophie, mythologie. Grenoble, Millon, 1996. 23–31., 34–40.). Richir: L’institution de l’idéalité, 20–21. Uo. 14. Foucault kifejezésével: valamilyen „nem pozitív affirmáció”. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 207 tethetősége.31 Annak a valaminek a hasonlósága, ami újra és újra kicsúszik a kezeink közül. S talán nem is ugyanolyan, talán nem is ugyanaz – hisz ennek a megállapításához is el kellene kapnunk –, mégis ugyanúgy csúszik ki a kezeink közül. A még vagy már meg nem ragadott invariabilitása. Dezindividualizációja. Az absence generalitása. Generabilitása. Indisztinkt volta. A nagyon is különböző helyeken, nagyon is különböző időben feltámadó, mégis mindig ugyanúgy fújó szél. A távollét szelének távollévő, nem megjelenő – mégis – közössége. Mégsem azonossága, mégis egysége. Vagyis az idealitás a távollét mégise. A brise marine mégise. A nem Nichtigkeit mégise. Maga a survivance elillanó, elkaphatatlan, megragadhatatlan, észlelhetetlen mégis mégise. „Mindigis”-e.32 Richir arról ír, hogy a „temporalizáció” sohasem „egyforma/egysíkú” [uniforme].33 Hogy sohasem a „jelen” [présent] azonossága, egyformasága tér vissza benne, hogy nem egyetlen vonalra, síkra tömörül, hanem „megnyílik/felnyílik” [s’ouvrir]. Felhasad.34 Mintegy meggyűrődik. Összegyűrődik. A „jelen nélküli jelenlét polimorf temporalizációjá”-ban [temporalisation polymorphe en présence sans présent] gyűrődik össze.35 Azért polimorf, mert többsíkú: a „ko-egzisztencia”, azaz a térbeliség, valamint az „interszubjektivitás”, a „Leiblichkeit” síkját is belegyűri a temporalizáció síkjába, galacsinjába. Sőt, magát ezt a polimorf, jelen nélküli jelenlétet nevezi Richir „a képződő értelmek temporalizációjá”-nak [la temporalisation des sens se faisant].36 Azaz az értelem maga ez a polimorf konstitúció. A temporalitás korrelatív, paralel keresztül-kasul konstitúciója. Térként és interszubjektivitásként is konstituálódó temporalizációja. Ezért fogja Richir egyfajta „sematizmus”-nak [schématisme] nevezni.37 Az idő, a tér, a másik, a test egymásra rajzolt értelem-vázlatainak.38 Csakhogy azt is látnunk kell, hogy bármennyire is polimorf ez a struktúra, bármennyire a sans présent, a sans lieu rögzítetlensége, a „távollét” rögzít31 32 33 34 35 36 37 38 Popovics.indd 207 Egyfajta apofatikus, a-idealitás. Avagy negatív-idealitás, negatív-általánosság ez. A „már mindigis és még mindigis” [toujours déjà et toujours encore], az „örökké és örökre” [depuis toujours et pour toujours] és az „idealitás” összefüggését lásd uo. 10., 89. Richir számára ez a „toujours déjà” pedig maga a „valós” [reell] (10.). Uo. 19. Merleau-Ponty szintén beszél „a lét felhasadásá”-ról, miközben „sans lieu”-ről is beszél („A szem és a szellem”, 74/81., 75/85., 69/65.). Richir: L’institution de l’idéalité, 19. Uo. Uo. 20. Richir maga is beszél „vázlat”-ról [esquisse], lásd Phénoménologie en esquisses. Grenoble, Millon, 2000. A kanti és richiri sematizáció különbsége is ebből következik, a richiri sematizáció téridőbeli, nyelvi, a másikat, a testet is magába foglaló jellegéből (lásd Marc Richir: L’écart et le rien. Conversations avec Sacha Carlson. Grenoble, Millon, 2015. 80–82.). 2021.11.24. 17:14:25 208 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) hetetlensége jellemzi, „paradox módon” mégis „orientál, strukturál”.39 Avagy „ez a távollét a megragadhatatlan egység is”.40 Éppen ezért beszél Richir „az idealitás sémájá”-ról [le schème de l’idéalité].41 Vagyis bármennyire is polimorf ez a struktúra, mégsem tagadja az uniformitást! Richir kifejezésével, mintegy „elhagyja/felhagy vele” [quitter], avagy pusztán csak felfüggeszti.42 Miközben polimorffá teszi, az uniformitását sem tagadja, uniformmá is teszi! Úgy gyűri egymásba, ragasztja egymáshoz az idő, a tér, az interszubjektivitás, a test és az értelem viszonyait, síkjait, hogy nem szakítja szét ezeket a viszonyokat, struktúrákat, síkokat, hanem épp az át-hatásukkal konstituálja, rögzíti meg azokat. Magukat az egyes síkokat is. Mintha csak a gyűrés simítaná ki a lapokat. Az összegyűrt lapok mocorgása, feszültsége, kifelé törekvése ez. A „ko-extenzív” [coextensif] jellegük.43 Tehát olyan uniform-polimorf struktúrával van dolgunk, melyben az uniformitás és a polimorfság már nem zárja ki egymást.44 Olyan uniform-polimorf struktúrával, mely – galacsin ide vagy oda – nem utólag gyűri össze a homogén síkokat, hanem eleve – toujours déjà, vorgegeben – összegyűri, keresztbe-kasul összegyűri az idő, a tér, az interszubjektivitás és a test lapjait.45 Richir számára ez az uniform-polimorf struktúra maga az idealitás galacsinja. Maga a sematizáció, a sematikus értelem idealitás-galacsinja. Az a távollét, ami paradox módon orientál és strukturál. Az idealitás – a sematikus értelem idealitása – maga a távollét megragadhatatlan egysége. A mégsem azonosság mégis egysége. A galacsin szilárdsága. A kő szilárdsága szélként, a szél szilárdsága kőként. A te szilárdságod énként. Az én szilárdságom teként.46 Össze-gyűrve. Valóban. Valósan. Reell. 39 40 41 42 43 44 45 46 Popovics.indd 208 Richir: Méditations phénoménologiques, 324. Egyfajta szür-konstrukció is. Uo. 229. Richir: L’institution de l’idéalité, 20. Uo. 19. Uo. 20., 70. Husserl számára a primer emlékezet (a transzverzális gyűrés) ugyanígy nem zárja ki a másodlagos emlékezetet (a linearitást, a szukcessziót, a vonalat, a síkot). A papírgalacsin utólag összegyűrt papírlapokból áll, a sans présent, a sans lieu galacsinja viszont eleve, már mindigis összegyűrt lapokból áll. Ennyiben nem is valamilyen reális galacsin. Ezt az eleve gyűrtséget nevezi Richir „passzív pre-konstitúció”-nak Husserl nyomán (L’institution de l’idéalité, 84–85.) Egyfajta „«Allsubjektivität» (omnisubjectivité)” ez – írja Richir Husserl nyomán (uo. 19.). Ehhez lásd még Merleau-Ponty „generalizált én” [moi généralisé] fogalmát (La prose du monde, 192.). 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 209 A PISLOGÁS Richir olvasatában a „sematizáció”, az értelem sémái, az értelem idealizációja, avagy dezindividualizációja egyfajta „fenomenológiai pislogás/hunyorgás” [clignotement phénoménologique].47 Az uniform-polimorf galacsin maga ez a pislogás. Olyan struktúra, melyet valami megszakít, megtör. Meggyűr. Valaminek megszakítja, megtöri a homogenitását, a síkszerűségét. Az individualitását. Ahogyan a pislogás szakítja meg a látás homogenitását. A látott individualitását. Az idealitás galacsinja Richir számára ez a „clignotement”. S bár egyrészt nem homogén, nem statikus, nem síkszerű, de másrészt ahhoz, hogy egyáltalán heterogenitásról, mozgásról, keresztirányról beszélhessünk, megint csak valamilyen homogén, statikus, síkszerű rendre lenne szükségünk, ahol megállapítható lenne: mi mozog és mi nem. Mi homogén és mi nem. Ki kellene peckelni a szemünket. Vagyis a pislogás nem pusztán egy megszakítás, de annak a lehetetlensége is, hogy valaha megállapítsuk, hogy a látvány homogén, statikus, síkszerű-e. Ahogyan annak a lehetetlensége is, hogy valaha megállapítsuk, heterogén, mozgó, keresztirányú-e. A „clignotement” nem a bizonyosság tagadása. A pislogás olyan bizonytalanság, mely – épp a bizonytalanságánál fogva – a bizonyosságot sem zárja ki. Legfeljebb felfüggeszti. Egyfajta pozitív bizonytalanság. Affirmatív bizonytalanság. A bizonytalanság már-már bizonyossága. Azaz a „clignotement” maga az uniform-polimorf struktúra. A nem azonosság, de a nem azonosság mégis egysége, mégis idealitása – szilárdsága – is. A pislogás maga az idealitás. Richir kifejezésével, „az idealitás (az eidosz) variációi” [variantes de l’idéalité (de l’eidos)].48 Mégis variációi. A valós, a reell variációi. A sans lieu, a sans présent variációi. És mégis egyhangúsága, az invariabilitás – a présent és a lieu – egyhangú felfüggesztése. Az utópia egyhangúsága. Az értelem kétséges, de mégis egyhangúsága. Az epokhé mégis egyhangúsága. „Mindigis”-e.49 A szél mindigise. Unalma. Mely bármennyire is különbözően süvít, dalol, mégiscsak egyetlen hangon szól. A távollét hangján. Egy-hangúságán. A lyukak hangján. A másik hangján. Az idealitás hangján. Szilárdságán. A galacsin, a „transzpasszibilitás” [transpassibilité], a survivance hangján.50 A te hangodon. 47 48 49 50 Popovics.indd 209 Richir: L’institution de l’idéalité, 20. Uo. 20. A „mindigis”, a „már mindigis múltbeli” [toujours déjà été dans un passé], a „még mindigis jövőbeli” [encore toujours dans un futur] és a „clignoter” összekapcsolását lásd uo. 35. Nem mellesleg az „emlékezet előtti” [immémorial] múltat és az „idő előtti” [immature] jövőt is hozzákapcsolja. Ezt pedig valamiféle „proto-temporalizáció”-nak is nevezi Richir (36.). Uo. 19. Richir számára a „»transzverzális«”, a „metamorfózis” és a „transzpasszibilitás” is összefügg (26.). (A „transzpasszibilitás” Maldiney kifejezése.) 2021.11.24. 17:14:25 210 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) A „clignotement” Richir számára nem pusztán egyfajta „pluralitás”, nem pusztán egy „multiplicitás”, de „a multiplicitásban lévő összeszövődés/összegubancolódás” [enchevêtré en sa multiplicité] is.51 Olyan enchevêtrement, mely „epokhé”-k „»cikcakk«”-ban, keresztül-kasul történő egymásra gyűrődése is.52 Miközben „por”-ként [poussière] „szóródik szét” [disséminant] – teszi hozzá Richir.53 Porként szóródik szét a szélben. Azáltal szóródik szét, hogy „a pislogásban” [dans le clignotement] – írja – mintegy „felcsillanás”-ként [chatoiement] „csak úgy tűnik fel valami, hogy átfordul az eltűnésbe” [n’apparaître que pour revirer en disparaître], és „csak úgy tűnik el, hogy átfordul a feltűnésbe” [ne disparaître que pour revirer en apparaître].54 Vagyis Richir számára a pislogás maga a távollét tánca. A távollét feltűnése eltűnésként, eltűnése feltűnésként, a megragadhatatlan, újra és újra elillanó szél. Mely bármennyire is különböző fenoménekben tűnik fel és tűnik el, mégis idealizálódik. Megszilárdul. Maga a „feltűnés/eltűnés” [apparaître/disparaître] szilárdítja meg.55 Az „átfordulás” [revirer] szilárdítja meg. A transzverzió. Az epokhé. Az elillanás. A bizonytalanság, a hajlékonyság, azaz a stabilitás hiánya szilárdítja meg. A lyukak szilárdítják meg. A szétporladás. Maga a szilárdság felfüggesztése szilárdítja meg. A reziliencia. Az a reziliencia, melyet bár „lehetetlen stabilizálni/megrögzíteni a jelenben” [impossible à stabiliser dans un présent],56 de legalább ennyire lehetetlen stabilizálni, megrögzíteni a nem-létben is! A semmiben. Semmiként. A pislogás a jelenlét-távollét szilárdsága.57 A galacsin szilárdsága. Az, amikor valami belemegy a szemünkbe – talán a por, talán a szél miatt –, s nem látunk jól, elkezdünk pislogni, és ugyanaz a pislogás, ami miatt nem látunk jól, ami elhomályosítja a látványt, ki is tisztítja a szemünket. A pislogás az a rosszul látás, mely a jobban látásnak, sőt magának a látásnak is az egyetlen lehetősége. Az absence maga ez a „clignotement”. Maga az absence „déclic”-je.58 Az a rosszul látás, mely a látás egyetlen lehetősége. Az a sérülés, lyuk a part menti szobron, mely a szobor létének, fennmaradásának, survivance-ának az egyetlen lehetőség. Az a sans présent, sans lieu – a bizonyosság, a stabilitás 51 52 53 54 55 56 57 58 Popovics.indd 210 Uo. 28., 30. Uo. 30., 31. (A „cikcakk” Husserl fogalma.) Uo. 30., 180. Uo. 30. Uo. 31. Uo. 30–31. Richir megfogalmazásában „a jelenlét és a távollét között” [entre la présence et l’absence] „lebeg”, „fluktuál” (uo. 177.). Richir máshol „fluktuáló végtelen”-ről [infini fluctuant] beszél (Variation sur le sublime et le soi, 87.). Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról, 106/653. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 211 hiánya –, mely magának a szilárdságnak az egyetlen lehetősége. A távollét, a nem-lét bizonyosságának, stabilitásának hiánya, mely a jelenlét, a lét szilárdságának az egyetlen lehetősége. A „jelen nélküli jelenlét” szilárdsága.59 A „temporalizáció/spacializáció” szilárdsága.60 Egyfajta „»nomadizmus«”.61 Az instabilitás stabil létmódja. A „ritmusok, avagy sémák” [rythmes ou schèmes] szilárdsága.62 Az értelem flexibilis szilárdsága. „Ipszeitás”-a.63 „Polimorf” szilárdság. Uniform-polimorf szilárdság. Idealitás. Avagy a dezindividualizáció mint survivance szilárdsága. Egyfajta „apeiron”.64 INVARIANCIA A pislogás Richir interpretációjában egyrészt a távollét jelenléte, annak a megjelenítése – „prezentifikáció”-ja –,65 ami miatt épp nem látunk, de közben az is, ami mégis lehetővé teszi a látást. A távollét, az absence kiküszöbölhetetlen a látásból. Az észlelésből. Ahhoz ugyanis, hogy távollévőt, ne csak az itt-, de az ottlévőt is lássuk, a dombokat a horizonton, a tenger egyenes vonalát, kell az absence. A távolsághoz kell az absence. A reell. A látás ugyanis nemcsak a valamit látás, de távolság látása is. A távollét látása is. A távollét jelenléte is. Ennyiben pedig mindig pislogunk. Úgy látunk, hogy pislogunk. Még akkor is, ha épp teljesen nyitva van a szemünk. Pislogunk, hunyorgunk, ahhoz hasonlóan, mint amikor jobban, távolabbra szeretnénk látni, s összehúzzuk a szemünket. Csakhogy a pislogásban – hangsúlyozza Richir – van valami változatlanság, állandóság, „invariancia” [invariance] is.66 Mindig ugyanúgy pislogunk. Két pislogás vajmi kevéssé különíthető el egymástól. Az absence invarianciája ez. Az a távollévő, az a távolság, mely ugyanolyan a dombok mögött és a tenger egyenes vonala mögött is. Az, ami minden látottban, minden látványban közös. Ami nélkül nincs látás. A nem látható, a látottból soha ki nem küszöbölhető – távollét – invarianciája ez. Az absence idealitása. 59 60 61 62 63 64 65 66 Popovics.indd 211 Richir: L’institution de l’idéalité, 19., 35. Uo. 31. Ráadásul Richir számára a „temporalizáció/spacializáció a jelenlétben” [temporalisation/ spatialisation en présence] áll elő (Variation sur le sublime et le soi, 93.). Azaz a „présence” olyannyira nem egy jelen, hogy térbeli is, tempo-spaciális is! Richir: L’institution de l’idéalité, 30., 47. stb.; Variation sur le sublime et le soi, 103. (A „nomadizmus”-t valószínűleg Deleuze-től kölcsönzi Richir.) Richir: L’institution de l’idéalité, 21. Uo. 50. Uo. 17. Az, amit Deleuze „aión”-nak nevez. Uo. 44. Uo. 44., 45. 2021.11.24. 17:14:25 212 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) „Sémá”-ja, „eidosz”-a.67 De miközben ugyanolyan, unimorf, mégsem ugyanúgy jelenik meg. Más és más látványokban jelenik meg ugyanúgy. Poliform is. Richir megfogalmazásában „a variáció invariánsa” [l’invariant de la variation] ez.68 A variáció invarianciája. Azaz Richir számára minden észlelésnek nemcsak szükségszerű összetevője a távollét – a pislogás, a hunyorgás –, ezt sokan mondják Richiren kívül is, de arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a redukálhatatlan távollét egyben idealizál is. A „toujours déjà” ez a redukálhatatlan távollét, ami egyben idealizál is. Az a szél, ami a dombok és a tenger egyenes vonala mögött megbújva is még mindig, mindigis ugyanaz a szél. De ha az absence az egyetlen, ami az idealitásért felel, miért nem egyetlen idealitás van? Az idealitás miért nem a plótinoszi „Egy” csupán? Mert az azonos – így a „ Ἕν” is – a jelen oldalán ragad! Azaz az eidosz, a távollét eidosza nemcsak azért poliform, mert sokféleképpen jelenik meg, de azért is, mert maga a távollét sem azonos. Épp azért nem azonos, mert nem a jelen, hanem a domb másik oldalán van. Ugyanaz a szél mégsem azonos. A mégis egység mégsem azonossága ez. Avagy a „sémá”-k sokasága.69 A „séma” variábilis „invarianciá”ja. Az invariábilis idealitás temporális, spaciális, nyelvi variációi. Azaz azt is vegyük észre, hogy „az idealitás (az eidosz) variációi”,70 sematikus variációi eleve temporális, spaciális, nyelvi variációk is. Az interszubjektivitás variációi is. Ha van idealitás, de az mégsem azonos, úgy az „a jelenlétben való temporalizációban” [temporalisation en présence], „a nyelv jelenlétében” [en présence de langage], „a séma nyelvében való temporalizáció”-ban [temporalisation en langage du schème], „a séma jelenlétének temporalizációjá”-ban [temporalisation en présence du schème] mutatkozik meg.71 Egy tér-időbeli, nyelvi, „»interszubjektív«” sematizációban.72 Olyan invarianciaként, mely nemcsak a spacio-temporalitás vagy a nyelv egységét, variábilis invarianciáját alkotja meg, de a tér-idő-nyelv-másik transzverzális, keresztbe-kasul összegubancolódó invarianciáit is. Richir számára épp ez a többdimenziós, variábilis invariancia a sematizáció. A variábilis invariancia enchevêtrement-ja. Az idealitás enchevêtrement-ja.73 Galacsinja. 67 68 69 70 71 72 73 Popovics.indd 212 Uo. Uo. 44. Uo. 44., 45. Uo. 20. Uo. 39–40. „Sematizáció” és „interszubjektivitás” összefüggéséhez lásd uo. 57. Avagy a „séma” nem pusztán egy „proto-temporalizáció”, „proto-protenció/proto-retenció”, de egy „proto-nyelv”, ahogyan egy „proto-spacializáció” is (36., 39., 40., 68.). Ahogyan egy proto-másik is. De ezt a „proto-” előtagot semmiképpen se értsük tényleges korábbiságként, mindössze valamiféle 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 213 Richir megfogalmazásában pedig ez a variábilis invariancia, ez az uniform-polimorf struktúra – avagy a sans lieu, a sans présent afázia-struktúrái, a transzverzális sematizáció – „az »örökkévalóság« táncoló fenomenológiai »formája«” [la «figure» phénoménologique dansante de l’«éternité»] is.74 Annak a távollétnek, hiánynak a körbetáncolása, ami sohasem jelenik meg. De a távollétében – az absence körül lejtett táncként – mégis láthatóvá válik valahogy. Szökésként, elillanásként. Az elillanó szél táncaként. A tér-idő-nyelvmásik illékony táncaként. Az afázia rendek, síkok közötti elillanó ugrásaként. A sematizáció, a „szimbolikus (értelem)alapítás” [Stiftung symbolique] fuvallataiként.75 Az „idealitás” szűnni nem akaró táncaként.76 A távolba futó mozdulatok invarianciájaként. Dezindividualizációjaként. Az elillanó szél hűlt helyeinek, – invariábilis, dezindividuális – lyukainak egyformaságaként. És mégis sokaságaként. Az afázia által legyártott rendek invariábilis, dezindividuális tévedéseiként. Elvétett, mégis ideális rendszereiként. Épp az elvétettség által idealizált – dezindividualizált, invariábilissá tett – sematikus értelmekként. A vázlatosság, a félbehagyottság, az elillanás által idealizált értelemként. Richir nem kevesebbet állít, mint hogy értelem, értelmi egység, idealitás nem ott van, ahol valamit megragadunk, s rögzítünk, hanem ott, ahol valamit elvétünk. S bár utánakapunk, de mégsem érjük el. Elejtjük. Amikor a tengeri szellőt próbáljuk lepkehálóval befogni. A megragadás ugyanis csak azt ejti foglyul – a jelent, az ittet, az individuálist –, amivel nem sokra megyünk. Értelmi sémákat, csoportokat, kategóriákat ugyanis, idealitást, dezindividualizációt, invariabilitást csak a távollét – a sans lieu, a sans présent – ad.77 Az u-, a-tópia adhat. Amikor valami, többször, több valami ugyanúgy hullik ki a kezünkből. Ugyanúgy illan el. S mi hiába lejtjük extrém táncunkat, hiába kapkodunk furcsa mozdulatokkal utána, „mindigis” elvétjük. Szerencsére. Mert épp ez a kihulló távollét, a távollét tánca, a szél lüktetése az, ami egyedül képes értelmet adni. Alapítani. Egyedül a távollét az, ami képes idealizálni. Dezindividualizálni, invariánssá tenni valamit. Épp azáltal, hogy kioltja, felfüggeszti a présent és a lieu individualitását. Realitását. Avagy Richir a lehető legnagyobb veszteséget fordítja át a lehető legnagyobb nyereséggé. Épp ott adódik az értelem, ahol a legkevésbé számítunk rá. Ahol már minden 74 75 76 77 Popovics.indd 213 olyan összetömörülésként, mely megelőzi, vagy épp a felfüggesztése után követi a tér, az idő, a nyelv, az interszubjektivitás magányos, síkszerű egységeit, lapjait. Uo. 68. Uo. 68., 65., 41. Uo. 65. A „kategoriális szemlélet” és az „idealitás” összekapcsolását, valamint ennek az összefüggését a husserli „Bedeutung”-gal lásd uo. 73., 91., 94–95., 98., 106–108., 129. 2021.11.24. 17:14:25 214 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) veszni látszik: a távollét vihara által előidézett rombolásban. Az összedöntött, egymásra halmozott tárgyak egyformaságában. Azokban a galacsinokban, ahol már botorság lenne az összegyűrt lapok oldalszámait keresgélni, s azon vitatkozni, melyik volt az első, a második, a harmadik stb. Az egyformaságukat elvitatni. A szilárdságukat megkérdőjelezni. A pislogás fontosságát kétségbe vonni. Avagy a galacsin „transzpozíció”-it [transposition] kisimogatni.78 TORLÓDÁS, DEMULTIPLIKÁCIÓ S bár Richirtől nagyon távol áll, hogy valamiféle Egyről beszéljen, de az idealitás kapcsán újra és úja feltűnik a végtelen problémája és fogalma is. A domb nem látott, másik oldalán nemcsak az ideális, de a végtelen is ott van: „a végtelen nem-jelene” [non-présent de l’infini] is ott van.79 A megjelenő, látott dombban, „a jelenben a végtelen nem-jelene” [non-présent de l’infini dans le présent] is ott van – írja. Épp a „végtelenség” [infinité] nem-jelene az, ami „sohasem teljesen individualizált” [jamais complètement individué], s éppen ezért az „idealitás”-t, az „eidosz”-t is „implikálja”.80 Épp azért implikálja, mert „sohasem aktualizálódik mint olyan egy hic et nuncban” – hangsúlyozza Richir.81 Azaz a „jelen nélküli jelenlét” [présence sans présent] mint temporalizáció nemcsak egy temporalizáció, hanem egy idealizáció, sőt valamiféle „csúszás/ torlódás a végtelen felé” [chevauchement à l’infini] is.82 Csúszás egyfajta „apeiron” felé is.83 Olyan csúszás, melyben sokféle jelenség torlódik össze, épp a dezindividualizáció miatt. A temporalitás, az idealizáció, a végtelen problémája torlódik egymásra. Sőt a temporalitás és a spacialitás egymásra torlódása is. Számtalan individuális hic et nunc egymásra torlódása, egymásra gyűrődése. A dezindividualizáció – az idealitás – maga ez a torlódás. A gyűrődés. A galacsin lapjainak egymásra csúszása, egymás alá-fölé torlódása. Deckungja. Miközben az idealizáción keresztül a „nyelv” kategoriális egységeinek idecsúszása, torlódása, Deckungja is. Ahogyan ez a csúszás, torlódás, a dezindividualizáció idealitás-galacsinja az alteritás, az alteráció galacsinja is. A sematizáció maga ez a torlódás, gyűrődés. A sans lieu, sans présent dezindividualizációjának – idealizációjának, végtelenjének, mindigisének – a chevauchement-ja. 78 79 80 81 82 83 Popovics.indd 214 Uo. 70., 114. A „transzpozíció”-t Barthes is mondja (Le Neutre, 208.). Richir: L’institution de l’idéalité, 89. Uo. Uo. Uo. 89., 20. Uo. 17. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 215 A sematizáció maga a galacsin – egymást erősítő – dezindividualizációinak a szilárdsága. A chevauchement szilárdsága. A szétszedhetetlenül egymásra csúszó, torlódó, egymásba gyűrődő, egymáshoz ragadó lapjainak a szilárdsága: „demultiplikáció”-ja. A multiplicitás de-multiplikációja. Richir megfogalmazásában „a nyelvben (a jelen nélküli jelenlétben) előálló sematizációk által demultiplikált összegubancolódások/összeszövődések”.84 Az összegubancolódások szilárdsága. Azaz a sematizáció, a sematikus értelem maga a szél ereje – a távollét ereje –, mely egyre jobban összetömöríti a galacsin lapjait. Egyre jobban, egyre több helyen meggyűri.85 Egyre szilárdabban összegyűri. Egyre jobban megszilárdítja.86 A dezindividualizáció ereje ez. A demultiplikáció ereje. Annak a szélnek az ereje, mely egyre több helyen fúrja át a szobrot, egyre több mindent borogat egymásra, hogy ezáltal segítse a túl-élést. A survivance-t. A sematikus értelem a survivance értelme. A szilárdság értelme. Az együtt-lét értelme. Ugyanakkor Richir ahhoz is ragaszkodik, hogy a „dezindividualizáció” mindig összefügg a „fantáziá”-val [phantasia] is.87 És a fantáziához köthető megjelenítéssel, a „prezentifikáció”-val [Vergegenwärtigung] is.88 Azzal, ahogyan a fantázia és a kép „fiktum”-okat hoz létre.89 Olyan legalább részben „üres” [vide] megjelenítéseket,90 melyeket – Husserl nyelvén – „a jelenlévő hületikus tartalom távolléte/hiánya” [absence de contenu hylétique présent] jellemez.91 A „nem-jelenlévő” [non-présent / n’est pas présent], a távollét jellemzi.92 Csakhogy a távollét megjelenítése Richir számára már jóval tágabb körben értelmezhető, mint a művészet. A prezentifikált távollét „dezindividualizáció”-ja, demultiplikációja az „idealitás”, a „sematikus” forrása is.93 A kategóriáink, a „kategoriális” forrása is.94 Az értelemé. De azt is észrevehetjük, hogy az idealizáció mennyire nem idegen a művészettől, illetve a művészet idealizációja 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 Popovics.indd 215 Uo. 89. […les enchevêtrements démultipliés par les schématisations en langage (en présence sans présent…)] A francia köznyelvben a „démultiplier”, „démultiplication” a sebességváltó visszaváltását, az áttétel fokozatainak, számainak csökkentését jelenti. Richir „átfordítás”-t [pivot/transposition] mond, sőt az „átjáró”-k [passage] átfordítását (uo. 128., 70., 114.) Richir „rögzített sematikus kép”-ekről [image schématique fixée] beszél (uo. 129.). Az „idealitás”, az idealitás „ritmus”-a által fixált sematikus képekről. De „sűrűsödések”-et [densifications] – és persze „lazulások”-at [détentes] is – emleget (157.). Uo. 107., 91., 93. Uo. 94., 8., 14., 191–194. stb. (A Vergegenwärtigung számos helyen feltűnik Richir szövegében.) Uo. 98. Uo. 94., 106., 108., 114. Uo. 91. Uo. 98., 111. Uo. 107. Uo. 91., 94–95., 98., 106–108., 129. 2021.11.24. 17:14:25 216 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) mennyire nem idegen az észlelés és a gondolkodás vagy épp a nyelv kategóriáitól – gyakorlatilag a távollét jelenlétének variációi mind. Ugyanannak a távollétnek a nem azonos variációi. A sans lieu, a sans présent variációi. Utópiavariációk. A vihar által felborított tárgyak nagyon is jól elkülöníthető halmai, galacsinjai a parton. Nem azonos halmok, mégis ugyanannak a viharnak a nyomai. Annak a távollétnek a nyomai, amellyel csak „utóbb” [après coup] szembesülünk, szembesülhetünk.95 Hiszen a távollét, a szél idealizáló rombolása nélkül, a halmok nélkül, kategóriák nélkül észlelés sem lenne. Avagy a vihar, mely Utópia szigetére vet minket, mindig korábbi, nem éljük át, nem tapasztaljuk, nem tudunk beszámolni róla. A pusztítás után érkezünk. A távollét viharos szele már elillant. Már elfújódott. Avagy előre, eleve adott. Vorgegeben. Csak a nyomai maradtak. De nem a pusztulás, sokkal inkább a túlélés nyomai ezek. A halmok nem a pusztulás, a túl-élés nyomai. A galacsin a survivance nyoma. A szilárdság nyoma. Azaz nem pusztán a vihar, a rombolás, a pusztítás a korábbi. Vorgegeben. Nem pusztán a vihart aludtuk át, de a távollét „transz-pozíció”-ját is! Azt, amikor a rombolás át-változott szilárdsággá. Survivance-á. Az u-tópia eu-tópiává.96 Az idealitás maga ez a transzpozíció. Az, amikor a vihar után még mindig ott áll a kőoroszlán a parton, s bár a formáját egyre inkább elmossa a szél, de annál inkább vidámnak tűnik. Egyre kevésbé reálisnak, individuálisnak, egyre inkább ideálisak tűnik.97 Olyannak, mint a messzeség. Olyannak, mint a szél. Olyannak, mint amilyen te vagy. Közös titkunknak. A KHÓRA, AZ ENJAMBEMENT, A SPALTUNG A L’institution de l’idéalitében Richir még keveset foglalkozik a térrel, a hellyel. Így a hely-nélkülit, az utópiát sem érinti. Pedig mindaz, amit elmond – maga az idealitás is –, nagyon szorosan kötődik a spacializációhoz. Egy hely nélküli spacializációhoz. Ahol a tér-időbeliség nem csupán jelen nélküli, de hely nélküli is. A sans présent és a sans lieu tempo-spacializációja. Idealizációja. Az a fogalom pedig, mely erről az u-topikus tempo-spacializációról, tempo-spacioidealizációról szól, a khóra lesz. Richir számára a „khóra” „sematikus”, „a khóra 95 96 97 Popovics.indd 216 Uo. 89. Richir ragaszkodik ahhoz, hogy az „utópia” sohasem csak valamilyen „a-tópia”, „sans lieu”, de legalább ennyire egy „eu-tópia” is (L’écart et le rien, 22.). Richir számára a „tárgyiasság” [Gegenständlichkeit], a tárgytapasztalat maga is feltételez egy „idealitás”-t (L’institution de l’idéalité, 118.). A dolgok közös „»általános valamiség«”-ét [Etwas überhaupt] – mondja Husserl nyomán. 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 217 sematikus kibomlásá”-ról [déploiement schématique de la chôra] beszél.98 De miért sematikus a khóra? Miért sematikus a tér, pontosabban a térbeliség, a spacializáció? Azért, mert sohasem tisztán térbeli. A tér Richir értelmezésében nem a helyből, a lieu-ből kiindulva érthető meg. A hely – a térbeli pont – ugyanúgy nem konstituál teret, ahogy a jelen – az időbeli pont – nem konstituál időt. Richir olvasatában spacialitást csak a „végtelen” [infini] konstituálhat. Az a végtelen, az a távollét, mely nem vezethető le az egyes helyek közötti távolságból. Az, ami „»összemérhetetlen«” [«incommensurable»].99 Az „elérhetetlen” [inaccessible]. A „radikális »külső«/»kívülség«” [radical «dehors»]. A fenséges. Hiszen csak ez, a minden egyes helyen kívüli – a sans lieu – lehet képes arra, hogy minden egyes helyet összekössön.100 Mivel egyikhez sem kötődik kizárólagosan. Csakhogy „a radikális »külső« sem nem spaciális, sem nem temporális” – hangsúlyozza Richir.101 Az összemérhetetlen, a dehors, a távollét „már mindigis és még mindigis átlépett a sematizálódó eltérés által” [toujours déjà et toujours encore enjambé par l’écart se schématisant].102 Vagyis a sematizáció transzverzális „enjambement”-ja, „écart”-ja, transzpozíciója magából a radikális külsőből, a távollét redukálhatatlan kívülségéből következik. Avagy az absence-ból. Abból, ami spacializál. Abból, ami temporalizál. Úgy spaciotemporalizál, hogy közben sematizál: át-lép. Térből időbe. Időből térbe. És nem csak a térbe és nem csak az időbe lép, hajlik, gyűrődik át. Mindeközben dezindividualizál is! Azaz megidézi a „végtelen”-t. Avagy nemcsak sematizál, de idealizál is. A khóra ez a sematizálva tempo-spacializáló idealitás. A tempospacio-idealitás galacsinja. A „pislogás” [clignotement] idealitás-galacsinja.103 Sőt a tempo-spacio-idealitás galacsinjának szilárdsága is. Az a szilárdság, ami nélkül a vihar fenséges sem lenne. Legfeljebb csak félelmetes.104 Richir leírásában együtt következik be „a jelenlétben való temporalizáció és a khórában való »spacializáció«” [temporalisation en présence et «spatialisation» en chôra].105 Együtt, de mégsem egyszerre. Ahhoz ugyanis, hogy a temporalitás 98 99 100 101 102 103 104 105 Popovics.indd 217 Richir: Variation sur le sublime et le soi, 83. Uo. Az „»u-topikus«”, azaz a „hely nélküli” [sans lieu], a „hely nélküli »hely«” [«lieu» sans lieu] és a „khóra” összekapcsolását lásd Richir: Phénoménologie en esquisses, 490–491. Richir: Variation sur le sublime et le soi, 83. Richir számára mindössze egy „proto-temporalizáció/ proto-spacializáció” jellemzi (51., 83., 84–85., 86.). Uo. 83. Uo. Kant és a fenséges hagyománya számára is a vihar csak akkor lehet fenséges, azaz vegyes érzéseket keltő, ha valamilyen védett helyről nézzük. Ha nem uralkodik el rajtunk a félelem. A félelem egyetlen, homogén érzése. Uo. 12., 25., 38. 2021.11.24. 17:14:25 218 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) és a spacialitás térben vagy időben egyszerre álljon elő, szinkronizálódjon, egy még nagyobb, globális – tér- és időbeli – rendet kellene feltételeznünk.106 Ha pedig ezt nem akarjuk, megmaradunk a tér és az idő aszinkron, globalitás nélküli, „nem pozicionális” [non positionnel] viszonyánál, s csak annyit mondhatunk,107 amennyit Richir mond: tér és idő „a sematizálódó eltérés által” [par l’écart se schématisant] kapcsolódik egymáshoz. Az „enjambement”, a „chevauchement”, a pli egymáshoz képest elmozduló, meggyűrődő, nemszinkronizálható keresztirányaiként. Kreuz und quer. Az écart sematizációgalacsinjában. Egy nem pozicionális u- és a-topikus galacsinban.108 De ami „nem pozicionális”, az individuális sem lehet. A szilárd helyhez, itt és mosthoz való rögzítettség, a pozicionalitás az individualitás feltétele is. Azaz az écart nem pozicionális u- és a-topikus galacsinja a dezindividualizáció idealitás-galacsinja is. Bár Richir ebben a szövegében idealitásról nem beszél – pedig beszélhetne –, helyette mindössze egy „nem pozicionális önmagá”-ról [soi non positionnel] ír.109 Ugyanis a sematizáció számára mindig valamilyen „önsematizáló”-dás [se schématisant] is.110 Hiszen ha valami nem pozicionális, u- és a-topikus, annak az elhajlásaiból, écart-jaiból a vissza-hajlás sem kizárható. Avagy az önmagára való „repli”111 kizárásához is egy globális pozicionalitás, egy totális rend, rendszer kellene. Vagyis a dezindividualizáció idealitás-galacsinja az önmagaság galacsinja is. Az a szilárdság, mely minden de- és a-pozicionalitása dacára mégis össze is tartja a galacsint. Épp a de- és a-pozicionalitásával tartja össze! Az az u-tópia, ami a vissza-hajlás záloga is. A dezindividualizáció záloga is. A sans présent, a sans lieu – a távollét – egyformasága is.112 A szél egyformasága. Mely nemcsak összegyűri, de gömbbé is formálja a meggyűrt papírlapokat. A de-pozicionalitás, a de-individualizáció gömbjévé. A soi idealitás-gömbjévé. A szilárdság gömbjévé. A galacsin bár amorf, de mégis gömbjévé. A khóra szilárdságává. Richir számára „a fenséges »pillanata«” [«moment» du sublime] ez.113 106 107 108 109 110 111 112 113 Popovics.indd 218 Richir itt is egy „temporalisation/«spatialisation»”-ról ír (uo. 29.). Uo. 12. Az „utópiá”-t Richir is emlegeti valamivel később (uo. 16.). Uo. 12. Ez a „nem pozicionális önmaga” Richir számára majd a Leib lesz (uo. 12–13.). A francia „se schématiser” legalább annyira érthető „ön-sematizáció”-ként, mint „sematizálódás”ként. Az értelem „se faisant”-ja ugyanígy érthető nemcsak egy képződő, de legalább ennyire egy ön-adódó – szó szerint önmagát csináló – értelemként is. A „nyelv önadódása”-ként [langage se faisant], „nem pozicionális önmaga”-ként [soi non positionnel] is (uo. 12.). Uo. 216. Az „indifferens külsőlegesség” [extériorité indifférente] egyformasága – írja (uo. 40.). Uo. 12. Amikor – kanti módon – a fenséges során mintegy magunkról tudunk meg valamit (még akkor is, ha ez – Kanttal szemben – már nem is a saját szabadságunk). 2021.11.24. 17:14:25 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 219 Richir értelmezésében a „sematizmus” egyfajta „dinamikus Spaltung” [Spaltung dynamique].114 Olyan széttagoltság, szétszakítottság, mely a khóra, avagy a „khóriszmosz” működése is.115 A „fenséges” szakadéka. Az a hely nélküli, jelen nélküli, mely nem pusztán szétszakítja a rend szövetét, de magát ezt a szétszakítottságot sem stabilizálja, stabilizálhatja! Ehhez ugyanis megint csak szilárd helyre, szilárd itt és mostra lenne szüksége. Azaz a fenséges Spaltungja nem statikus, sokkal inkább dinamikus. Olyan szakadék, mely nem pusztán feloszt – s úgy marad –, de afáziás módon újra is írja, újra is konstruálja a rendet. Olyan hullám, bugyogás, mely a szakadékkal ellentétben csak azért nyílik szét, hogy össze is záródjon. De persze már nem is ugyanott záródik össze, ahol szétnyílott. Avagy a Spaltung az egyik lapon felnyílik, szétszakít, de a másikon összezár.116 Olyan szür-konstrukció, mely újra és újra egy másik kertben, másik Riemann-felületen találja magát. Éppen azért, mert hely nélküli. De éppen azért, amiért hely nélküli, nem maradhat ugyanaz sem. Nem maradhat ugyanaz a hely nélküli sem. Avagy egy hely nélküli hely is. Az a Spaltung, mely minden szétszakítottsága – sans lieu-je – dacára, mégis, sőt épp e miatt a szétszakítottsága miatt maga a khóra is. A spacializáció is. Egy lieu sans lieu is. Habár sohasem egy teret spacializál. Úgy spacializál, hogy transzverzálisan – kreuz und quer – több rendet, több kertet, több felületet konstituál. Több, számos, sőt számtalan teret, és nemcsak teret, de időt, nyelvet stb. is egymásra gyűr. Azáltal, hogy galacsint hoz létre. A sematizáció transzverzális galacsinját. Az idealizáció transzverzális sematizáció-galacsinját. Szilárdságát. A távollét vidám táncaként, viháncolásaként ugrál ide-oda,117 sőt talán ide-oda sem kell ugrálnia, mert a sematizáció valahogy úgy működik, hogy aközben fújja el alólunk a törölközőt, miközben épp leülnénk, mi pedig már a földre huppanunk. Egy másik felületre érkezünk. Az történik, mint amikor a játszadozó gyerekek bár egy helyben ugrálnak, a partra nyargaló hullámok az ugrás közben mintegy titokban lecserélik a teret alattuk, ők pedig már a vízbe zuttyannak vissza.118 S módfelett élvezik a tér megváltozását. Miközben 114 115 116 117 118 Popovics.indd 219 Uo. 17. Uo. Kant számára a fenséges Spaltungja bár a „becsmérték”-et szétszakítja, de közben mégis a szabadság tapasztalatát zárja össze. S bár Richir szabadságról nem beszél, abban mégis követi Kantot, hogy ami az egyik oldalról defektus, a másikról épp hogy konstitutív szerepű. Ami a tér egyik aspektusában a hely felfüggesztése, a másikban épp a spacializáció konstitúciója. Sőt, nemcsak a tér, de az idő stb. konstitúciója is. A fenséges Kant – és Richir – számára is maga ez a konstitúciós helycsere, a korrelatív konstitúció. A sematizáció. A galacsin. Richir maga is beszél „ugrás”-ról [saut] (uo. 120., 139.). Richir „gyerekes gügyögés”-ről [babil enfantin], az „értelem foszlányai”-ról [lambeaux de sens] ír (uo. 18–19.). 2021.11.24. 17:14:25 220 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) a hely mégsem változott. Mégis megnyílt alattuk a föld. S a valóság stabilitása helyett a valós – az idealitás – szilárdságát fedezik fel.119 A sans présent omniprésence idealitását. Az espace sans lieu ubiquitását. Az eu-tópiát. ÁTÖNTÉS Talán a legszemléletesebb fogalom Richirnél az „átöntés” [transvasement].120 A dinamikus Spaltung egyfajta átöntés. A sematizáció, a sematizáció Spaltungja, écart-ja maga ez az átöntés. Az átöntést a víz, az „óceán” dinamizmusa jellemzi.121 „Syrrhèse”-szerű. Egyfajta folyékony galacsin. Ahol átfolyik, átömlik, átcsap egymásba a tér-idő-nyelv-másik sematizációja. Idealizációja. A sans lieu, a sans présent. Az a folyadék, ami nem tűri a lehatároltságot. Nem tűri a lehatároltságot, mert a határhoz is hely, szilárd lieu és présent kellene. Globalitás kellene. A „transvasement” valamiféle folyékony u-tópia. Óceáni a-tópia. De bármennyire is szemléletes a „transvasement”, félrevezető is tud lenni. Ha az átöntést úgy képzeljük el, mint egyik vázából, edényből egy másik vázába, edénybe történő ömlést, félreértjük Richirt. Ugyanis bárminek is nevezzük, vázának, edénynek, ez még mindig helyszerű. Miközben Richir számára az átöntés „koextenzív”.122 Sokkal inkább olyan, mint amikor széttörik a váza, a benne lévő folyadék szerteszét folyik, nem pedig az, amikor például az üvegből a pohárba öntjük a vizet. Csak a széttörő váza – a Spaltung, a fenséges szakadéka – ad folyékony galacsint. Csak a széttörő vázák függesztik fel a hic et nunc abszolútumát. Csak az óceán hullámainak egymástól való szétválása, majd mégis összeolvadása ad „transvasement”-t. A széttörő vázákból kicsapó víz hullámai. A partra nyargaló víz hullámai. De miért is kell széttörnie a vázáknak? Mi az, ami extenzívvé és folyadékszerűvé teszi a tér, az idő, a nyelv stb. jelenségeit? Maga a távollét. A redukálhatatlan absence. A szél, ami hullámokat kelt. Avagy a „transzcendencia” – ahogy Richir nevezi itt.123 Sőt az „abszolút transzcendencia” [transcendance absolue] 119 120 121 122 123 Popovics.indd 220 A „virtuális”-t – írja Richir. Avagy a „»perceptív« fantáziá”-t (uo. 18., 21., 39.). A „»perceptív« fantázia” és a „dinamikus Spaltung” összekapcsolását lásd 21., 38–39. Richir: Variation sur le sublime et le soi, 41. (A francia szó képszerűbb a magyarnál, mert a tövében a „vase”, „váza”, „edény” szó is szerepel.) Uo. 34., 113., 192. Uo. 41. Uo. Máshol szó szerint „a távollét transzcendenciájá”-ról [transcendance d’absence] beszél a „temporalizáció-spacializáció”, sőt a „nyelv” kapcsán, miközben a „khórá”-t is emlegeti (Marc Richir: „Temps/espace, proto-temps/proto-espace”. In Lambros Couloubaritsis (ed.): Le Temps et l’Espace 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 221 – mondja Lévinas nyomán.124 A lieu és a présent immanenciájával szemben működő transzcendencia. Az a „radikális”, redukálhatatlan – s mindössze ennyiben abszolút – „dehors”,125 mely nemcsak a tér, az idő és a nyelv vázájához elengedhetetlen, nemcsak ahhoz, hogy a helyek, a pillanatok, a szavak vízcseppjei ne önmagukban álljanak, hogy felfoghatók legyenek egy-egy edényben, de ez a távollét, ez a dehors mindeközben a teret, az időt és a nyelvet át is önti egymásba. Átönti egymásba a sematizmus eltörő vázáinak következtében. Az egymásba átcsapó hullámok galacsinjának következtében. Hiába fogja fel a helyek, a pillanatok, a szavak vízcseppjeit egy-egy külön vázában, de a felboruló, összetörő vázákból mégis összeömlenek. Sőt egyre inkább azt hihetjük, hogy nem is a vihar borította fel a vázákat, hanem azok eleve töröttek, de legalábbis lyukasak voltak. A khóra az egyik ilyen törött, lyukas váza. Az idealitás, a dezindividualizáció, a dehors vihara, a távollét szele által már eleve eltörött, kilyukasztott vázák egyike. Lyukas, repedt, törött vázák a parton az oroszlános kertben. De Richir számára az átöntés nem pusztán két vagy több edény között történik meg, egy edényen belül is előáll. Még mielőtt összetörnének a vázák, ide-oda inognak, s a vázában hullámzó folyadékban magában is előáll a „transvasement”. Richir példája erre az idő. Az idő kettős transzcendenciája, a „transzcendentális múlt” [passé transcendantal] és a „transzcendentális jövő” [futur transcendantal].126 A „radikális”, redukálhatatlan „dehors” az idő felől a „mindigis”. A „toujours déjà”.127 A „transzcendentális múlt” éppen ezért egy „már múlt” [déjà passé], a „transzcendentális jövő” pedig egy „még jövő” [encore futur].128 Az a múlt, ami sohasem állt elő a jelenben, és az a jövő, ami sohasem fog előállni a jelenben.129 Vagyis maga a sans présent a transzcendentális múlt és jövő. Maga a távollét. Az absence. Csakhogy a „transzcen- 124 125 126 127 128 129 Popovics.indd 221 – Actes du congrès de la «Société belge de philosophie» de décembre 1987. Bruxelles, Ousia [coll. Recueil 3], 1992. 155.). Richir: Variation sur le sublime et le soi, 41. Uo. 41., 83. Az „absence” és a „dehors” összekapcsolását lásd „Temps/espace, proto-temps/protoespace”, 154. Uo. 50. A husserli „transzcendencia”, ezáltal pedig a transzcendentális múlt és a „primer emlékezet” összefüggését lásd például Bernet: La vie du sujet, 248. A „primer elvárás” és a transzcendentális jövő ugyanígy összefügg Husserlnél. Richir: Variation sur le sublime et le soi, 50., 133. Uo. 50–51. Máshol „mindigis múlt”-at [toujours déjà passé] és „mindigis jövő”-t [encore toujours futur] ír (Méditations phénoménologiques, 199., 223–224., 229.). Az a „transzcendentális múlt, mely soha nem esett meg a jelenben” [passé transcendantal qui n’a jamais eu lieu au présent], és az a „transzcendentális jövő, mely soha nem fog megesni a jelenben” [futur transcendantal qui n’aura jamais lieu au présent] – mondja Richir (Méditations phénoménologiques, 151., 162.; vö. Variation sur le sublime et le soi, 93.). 2021.11.24. 17:14:26 222 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) dentális múlt” és a „transzcendentális jövő” „nem is jelenhet meg mint olyan” [ne peut paraître comme tel], mivel „nem egybevágó önmagával” [non coïncident à lui-même] – hangsúlyozza Richir.130 A külső, a távollét nem egybevágó önmagával, mivel az egybevágóság, az azonosság a jelenhez tartozik. Az absence non-koincidens. A sans présent nem ön-azonos.131 Azaz a „transzcendentális múlt” valamiféle „jövőben lévő múlt” [passé au futur] is, ahogyan a „transzcendentális jövő” valamiféle „múltban lévő jövő” [futur au passé] is.132 Vagyis az átöntés, a hullám – a husserli retroaktivitás – nemcsak a vázák között, de egy vázán belül is már előáll.133 Avagy a váza már eleve eltörött, már mindigis kiömlött belőle a víz. A távollét szele önmagától is elválik, elfordul, egyfajta jabèsi „forgószél” [tourbillon].134 A non-koincidencia forgószele, hulláma. Sőt, a távollét non-koincidenciája a nem-azonosságot, a nem-ön-azonosságot sem képes stabilizálni! A „jövőben lévő múlt” menthetetlenül egy „jövőben lévő jövő” [futur au futur], a „múltban lévő jövő” pedig egy „múltban lévő múlt” [passé au passé] is – mondja Richir.135 A hullám, a forgószél önmagára is visszafordul. Úgy fordul vissza, hogy közben el is válik önmagától, s úgy válik el önmagától, hogy vissza is fordul. Azáltal képes erre a bravúrra, egyfajta kimerevített ugrásra, arra, hogy át-lép, miközben itt is marad, arra, hogy nem lép át, miközben itt sem marad, hogy „közömbös”. Semleges. „Indifferens” [indifférent].136 Indifferens mind magával, mind pedig a mással szemben is. A távollét, a külső, az „exterioritás” indifferenciája ez.137 Az az indifferencia, mely a galacsint adja. A galacsin számosságát és mégis egységét. A mégsem azonosság mégis egységét. Az idealitás mégsem azonosságát és mégis egységét. Azaz a „sematikus”-t adja.138 130 131 132 133 134 135 136 137 138 Popovics.indd 222 Richir: Variation sur le sublime et le soi, 50. Avagy „a távollét a távollétre sohasem referál” – írja Jabès. Uo. A „transzcendentális múlt önmaga múltként és jövőként kettéosztott” [passé transcendantal lui-même divisé en passé et futur] – írja (86.). Richir ezt a kettéosztottságot hívja „proto-temporalizáció/proto-spacializáció”-nak, sőt „proto-retenciók/proto-protenciók”-nak (86.). De máshol is beszél egy „passé au futur”-ről és „futur au passé”-ról (Sur le sublime et le soi, 144.). Ez a Lacan által emlegetett Klein-féle üveghez áll közel, melynek a szája, a nyílása visszahajlik önmagába. Merleau-Ponty szintén ír egy „tourbillon”-ról, mely számára is maga a „spacializálva-temporalizáló forgószél” [tourbillon spatialisant-temporalisant] (A látható és a láthatatlan, 273/292–293.). Richir: Variation sur le sublime et le soi, 50. Richir számára „az abszolút transzcendencia egyszerre önmagán kívüli és önmagán belüli” [la transcendance absolue est à la foi hors d’elle et en elle], az „önmagától való eltérés önmagához” [écart de soi à soi] – írja –, azaz az „ek-sztázis” [ek-stase], az „átlép”-és [enjambe] (89.). Uo. 40. Richir „indifferens külsőlegesség”-ről [extériorité indifférente] beszél, de akár indifferens „dehors”-ról vagy indifferens absence-ról is beszélhetne (uo. 40.). Az „indifférent” viszont nemcsak „közömbös”ként, de – szó szerint – „nem-különböző”-ként is érthető. Richir megfogalmazásában a „sematikus transzcendentális múlt”-at [passé transcendantal schématique], a „sematikus transzcendentális jövő”-t [futur transcendantal schématique] (uo. 50.). 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 223 A sémák mégsem azonosságát, mégis egységét. A vihart túlélő kőoroszlán, a repedt vázák mégis egységét. Szilárdságát. Sematikusságát. Indifferenciáját. A veszekedést túlélő szeretet indifferenciáját. A galacsin szilárdságát. Az eu-tópiát. Richir olvasatában a „khórá”-nak nincs „székhely”-e [«siège»]. Nincs vázája. Vagy pontosabban csak valamilyen mozgó, meghatározhatatlan helye van, sőt helyei vannak: „a khóra »székhelyei«-nek a priori megjelölhetetlen mozgékonysága” [mobilité a priori inassignable des «sièges» de la chôra] ez.139 Legfeljebb csak több vázája, vagy valamilyen repedt, lyukas vázája, edénye van. Azért, mert – mint írja – bár ez a mobilitás „temporalizál és »spacializál«”, de ez „sem az idő-»ben«, sem a tér-»ben«” [ni «dans» le temps, ni «dans» l’espace] nem következik be.140 Egyfajta „nem térbeli hely” [lieu non spatial] jellemzi.141 Ahogyan egyfajta nem időbeli jelen jellemzi. Ahhoz ugyanis, hogy a hely térbeli legyen, a jelen időbeli legyen, térnek és időnek is egy-egy vázája kellene, hogy legyen. Mindössze egy-egy vázája kellene, hogy legyen. A „sematizmus paradoxona” viszont épp azt jelenti Richir számára, hogy az idő nem marad időbeli, ahogyan a tér sem marad térbeli.142 Széttörnek a vázák. Egy tempo-spacializációval, spacio-temporalizációval van dolgunk. Az indifferens távollét mozgékonyságával. Mely bár spacializál, de mivel a távollét nem tisztán térszerű,143 szét is töri a vázát. Nem tisztán térszerű, mert indifferens. Közömbös számára a tér. A tér is. Ez a nem térbeli hely, ez a tempo-spacializáció a khóra. A khóra sematizmusa. A térbe gyűrődő idő. A jelenlét, a jelen nélküli jelenlét pedig az időbe gyűrődő tér. A présence sematizmusa. Egy nem időbeli jelen.144 Az idő széttörő vázája. Az indifferens dehors, a távollét transz-sematizmusa. A tér-idő-nyelv-másik „transvasement”-ja. Az indifferens – szélként tovalibbenő – távollét csapodár „a priori megjelölhetetlen mozgékonysága”. Illékonysága. Az absence által újra és újra megcsalt tér, idő és nyelv. De bármennyire is csapodár a távollét, a szél, az absence a térben és az időben és a nyelvben is ugyanazt az indifferens alteritást kergeti.145 A mást, a másikat kergeti. Ugyanazt a galacsint kergeti a parton a szél. A közömbösség nemkülönbözőségét. Az indifferencia in-differenciáját. Az in-differencia szilárdságát. A „transvasement”-t. Téged kerget. A szür-perszonálist. Richir megfogalmazásában a „khóra” nem pusztán egyfajta „sematizmus”, 139 140 141 142 143 144 145 Popovics.indd 223 Uo. 55. Uo. Uo. 56. Uo. 55. Bár térszerű is. De csak térszerű is. Avagy egy nem jelenbeli, „jelen nélküli” [sans présent] idő. Avagy ugyanazt a nem azonost kergeti. 2021.11.24. 17:14:26 224 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) de a „temporalizáció”, a „spacializáció” és a „nyelv” sematizmusa, keresztirányú metszete, gyűrése is.146 Transz-sematizmus. „Át-öntés”. Csakhogy ez a transzverzális sematizáció nem pusztán a tér, az idő és a nyelv együttes konstitúciója, de Richir számára az értelem „megindulás”-a [amorce], az „értelem szikrája” [«étincelle» du sens] is.147 Az „Eszme”/„Idea” [Idée] az értelem szikrája.148 Nem egy idő- vagy térbeli szikra, nem egy nyelvi ötlet, nem egy adott helyen, pillanatban, megfogalmazásban előálló hirtelen belátás – ezek ugyanis mindmind egyetlen vázához, a tér, az idő, a nyelv sértetlen vázáihoz kötődnek.149 Az idealizáció épp a „transvasement”! Az, amikor széttörnek a vázák, és a tér, az idő, a nyelv összegyűrődik. Amikor előáll a „sens se faisant” transz-sematizációja.150 S ekkor nem is egy különös pillanat, hely vagy megfogalmazás áll elő, hanem maga a tér-idő-nyelv. Maga a tér, az idő, a nyelv válik lehetségessé. Együtt. Épp a távollét, az „abszolút transzcendencia” [transcendance absolue] szikrája, sőt robbanása által.151 A vázák szétpukkanása – déclicje – által. A gyűrés, a tűrés által. A galacsin által. Nem egy különleges pillanatban, egy különös helyen előálló különös megfogalmazás, magának a pillanatnak, a helynek, a nyelvnek a kölcsönös konstitúciója a távollét vihara által. Az által az indifferens távollét viharos szele által, mely keresztül-kasul átfújja mind a teret, az időt és a nyelvet, miközben mindegyikőjükből elillan. És nem is pusztán elillan, de össze is dönti, egymásra gyűri, forgatja a tér, az idő és nyelv lapjait. Összetöri a vázákat. S bár lehetővé teszi az ittet és a mostot, a szavakat, mégsem képes egyetlen individuális présent-t, lieu-t és mot-t sem elkapni. Rögzíteni. Sőt a tér, az idő és a nyelv hálója sem képes elkapni. Rögzíteni. Egyetlen váza sem képes magában tartani. Mert épp a halók, a vázák lyukait képezi. Richir megfogalmazásában magát a „végtelen”-t [infini] adja.152 Azt a végtelen, abszolút mást, azt az absence-t, a transzcendenciát, melyre bár mind az időnek, a térnek, a nyelvnek szüksége van, mégsem lesz sohasem kizárólagosan az idő, a tér vagy a nyelv tulajdona. Az indifferens, sematikus értelem transzverzális absence-a maga az „utópia” [utopie] – hangsúlyozza Richir.153 Az in-differencia szilárdsága maga az utópia. Az alteritás, a más, a másik szelének „játék”-os [jeu] szilárdsága, bújócskája, mely cirógat, átölel, 146 147 148 149 150 151 152 153 Popovics.indd 224 Uo. 62. Uo. 63., 62. Uo. 62. Még akkor is, ha több vázában is – mintegy szinkronizálva – előállnak. Uo. 199. Uo. 62. Uo. Uo. 62., 66. 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 225 majd tovaszökken, s ott bukkan fel újra, ahol a lehető legkevésbé számítunk rá.154 A survivance tánca. Szilárdsága ez. A te szilárdságod? Sokkal inkább a mi – közös – szilárdságunk. „A Más és az én összekacsintása” [clignotement de l’Autre et avec le soi] – írja Richir.155 „A Más és az én összekacsintásá”-nak a szilárdsága. A hasonlatokon túl – az „écart”-on, az „enjambement”-on, a „transvasement”-on túl – Richir explicite is beszél a „khóra”, a „sematizáció” és a „kettős intencionalitás” [double intentionnalité] kapcsolatáról.156 A „hosszanti és keresztintencionális” [intentionnel longitudinal et transversal] viszonyok átfordulásáról.157 A „szimultaneitás” és a „koegzisztencia” átfordulásáról.158 „A jelenlétben temporalizálódó és a khórában »spacializálódó« sematizmus átjárója” [passage du schématisme temporalisant en présence et «spatialisant» en chôra] ez.159 Nem pusztán a Husserl által hangsúlyozott primer és szekunder emlékezet átfordulása, átjárója, de a temporalitás és a spacialitás összegyűrődése is!160 Azaz olyan passage, mely sem az időben, sem a térben nem határozható meg. Sem időbeli, sem térbeli fogalmakkal, viszonyokkal nem írható le. Hiszen épp a tér és az idő, sőt egy tér-idő konstitúciója.161 Vagyis a hosszanti és keresztintencionalitás átfordulása, a longitudinális és a vertikális átváltozása sem egy időben, sem egy helyen nem következik be. Legfeljebb a sans présent és a sans lieu indifferens lyukában, a távollét indifferens lyukában, lyukaiban, passage-ában következhet be.162 Abban az u-topikus tér-idő-nyelvben, mely kihullik, tovaillan mind a tér, mind az idő, mind a nyelv viszonyai közül. A tér, az idő és a nyelv lapjai közül. Sem a tér, sem az idő, sem a nyelv hálója nem képes foglyul ejteni. Afáziásan újabb és újabb rendek, viszonyok, lapok és hálók között jár át. A galacsin lapjai, az elágazó ösvények kertjei között kószál. 154 155 156 157 158 159 160 161 162 Popovics.indd 225 Uo. 62. Richir egyfajta „szisztolé”-ról [systole] és „diasztolé”-ról [diastole] beszél a sematizáció mozgása kapcsán (39., 62., 85. stb.). Valamiféle „fluktuáló végtelen”-ről [infini fluctuant] (87.). Fluxusról és „reflux”-ről (89.). Uo. 92. Uo. 117., 139., 201. Uo. Richir majd épp ezt az átfordulást nevezi „clignotement”-nak (139.). Máshol pedig a „leárnyékolódások”-nak [Abschattungen/adombrations] (146.). Uo. 117., 201. Uo. 117. A „primer” és a „szekunder emlékezet” átfordulásából még mindig könnyen tűnhet úgy, hogy ez mindössze az emlékezet vagy legfeljebb az idő két fajtája. Az, hogy mégsem pusztán erről van szó, s a tér és az idő átváltozása is, csak a „szimultaneitás” és a „koegzisztencia” felemlegetésekor válik egyértelművé Husserlnél – amire közvetve Richir is céloz. Proto-tér és proto-idő – hangsúlyozza Richir számtalanszor. Sőt egy „proto-temporalizáció/protospacializáció” (uo. 51., 83., 84–85., 86.). Richir ezt a távollétet „űr”-nek/„üresség”-nek [vide], sőt „üres primer anyag”-nak [hylè première vide] is nevezi (uo. 139.). 2021.11.24. 17:14:26 226 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) Csakhogy a tér-idő-nyelv flâneurje, a távollét szele nemcsak térbeli, időbeli és nyelvi, de legalább ennyire nem-időbeli, nem-térbeli és nem-nyelvi is.163 Az absence nem pusztán a tér, az idő és a nyelv konstitúciójának elemi összetevője, de ugyanakkor ennek a konstitúciónak a megszakítása, felfüggesztése is. A sematizáció ez az interrupció is. Az absence ez az epokhé is. Az idő, a tér és a nyelv „epokhé”-ja.164 Az átforduló, egymásba gyűrődő lapok transz-epokhéja. A transz-sematizáció epokhé-galacsinja. Az indifferens távollét transz-sematizációja és transz-epokhéja. A „transvasement” mint epokhé. A galacsin maga mint epokhé. Ez az epokhé pedig az idő felől az időtlenség, avagy az »örökkévaló«” [«éternel»], a tér felől a „végtelen” [infini], avagy a fenséges, a nyelv felől pedig maga a csend.165 Richir számára a sematizációnak, a sematikus értelemnek ez a visszája legalább annyira fontos, mint a konstitutív színe. Egyrészt azért, mert a távollét maga ez az epokhé, az epokhé mint konstitúció, az át-fordulás, az át-járás, a gyűrés, a tűrés, másrészt pedig az idealizáció miatt is. A transz-epokhé nem pusztán felfüggeszti, elfújja a tér, az idő, a nyelv lapjait, még csak nem is pusztán átfordítja, összegyűri egy tér-idő-nyelv galacsinná, de mindeközben egy transz-idealizációt is végrehajt. A távollét epokhéja – szele, vihara – dezindividualizál. A transz-sematizáció transz-epokhéja a transz-idealitás galacsinja is! Nem pusztán összegyűri a tér-idő-nyelv galacsinját, de meg is szilárdítja azt. Egy kvázi-örökkévaló, kvázi-végtelen kvázi-csendet hoz létre. A sans présent omniprésence-át, a sans lieu ubiquitas-át hozza létre. A szavak nélküli végtelen beszélgetést. Sőt, valójában a jelen nélküli, hely nélküli, szavak nélküli dezindividuális távollét idealitás-galacsinját hozza létre. Az indifferens távollét galacsinját. Az abszolút másság galacsinját. Mégis közös galacsinját. Mégis egységét. A kreuz und quer transz-epokhét. A transz-sematizáció transz-epokhéjának transz-ideális transz-alteritását. A mi közös szilárdságunkat.166 Annak a tapasztalatát, hogy bár semmi más, de a szelünk közös. Bárhol is vagy, bármennyire is távol vagy, a szél már mindigis a te szeled marad. A mi közös brise marine-ünk marad. A mégis közös távollétünk. A te távolléted, amit senki és semmi sem vehet el tőlem, az én távollétem, amit senki és semmi sem vehet el tőled. „Örökké” [depuis toujours] és „örökre” [pour toujours].167 Reell. 163 164 165 166 167 Popovics.indd 226 Egy „tér nélküli »tér«” [«espace» sans espace], egy „nem térbeli” [non spatial] tér – írja például (uo. 212.). Máshol pedig egy „»atemporalitás«”-ról [«atemporalité»], avagy „intemporalitás”-ról [intemporalité] beszél (Richir: Méditations phénoménologiques, 175.). Uo. 205. Sőt egy „hiperbolikus epokhé” – írja Richir. Uo. 132., 134., 135.; 62., 83., 87., L’institution de l’idéalité, 89. A „kettős intencionalitás, a longitudinális és transzverzális” átfordulása, „kereszteződés”-e [se traverser] Richir számára a testtel, a „Leiblichkeit”-tal is összefügg (Variation sur le sublime et le soi, 139., 116–117., 200–201., 205., 212–214.). Az „örökké és örökre” [depuis toujours et pour toujours] és az „idealitás” összefüggését lásd Richir: L’institution de l’idéalité, 89. A „depuis toujours”, „pour toujours” és a „transzverzális” összekapcsolását 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 227 TRANSZPOZÍCIÓ, DELOKALIZÁCIÓ, STABILIZÁCIÓ Richir a L’institution de l’idéalitében a sematizáció, a sematikus értelem és az idealitás kapcsolatára hívja fel a figyelmet, míg a Variation sur le sublime et le soiban a spacializáció, azaz a khóra hely nélküli, utópikus voltát mutatja be. Az idealizáció és az utópia összetartozása viszont majd csak a Variation sur le sublime et le soi második kötetében (Variations II) lesz nyilvánvalóvá.168 A fenséges-könyv második kötete is a khórával kezdődik. A „»tér«” [«espace»] Richir számára sohasem lehet pusztán „a belső »tere«” [«espace» du dedans].169 A tér nem olyan, mint a „»ház«” – idézi fel Husserl sokat emlegetett hasonlatát. Nincsenek „»falai«” – írja. A teret a „khóra” [chôra] felől kell elképzelnünk. A „khóra” „transzpozíció”-ja [transposition], „nem pozicionális” [non positionnelle] jellege felől.170 A falak átjárása, lebomlása felől. Avagy a transvasement felől.171 Ez a transzpozíció ugyanakkor Richir olvasatában nem pusztán rombol, de legalább ennyire épít is. A khóra belső nélküli, hely nélküli „architektoniká”-ja épp a teret építi fel. A transvasement magát a vázát konstituálja. Olyan gyűrés, mely ki is simítja a lapokat. Richir megfogalmazásában az az „ek-sztázis” [ekstasis], mely a „sztázis”-t [stase] konstruálja.172 Avagy az az „eltérés” [écart], melyen keresztül „az önmaga önmagához viszonyul önmagában” [le soi se rapporte à soi en soi].173 Az az eltérés, mely minden viszony, az önmagához való viszony feltétele is. Az a lyuk, repedés, „átjáró” [passage] a vázán, mely magához a vázához is elengedhetetlen. Elengedhetetlen ahhoz, hogy a külső és a belső, az itt és az ott, a jelen és a nem-jelenlévő, az én és a másik stb. viszonyba lépjen egymással. De a transvasement-hoz még csak lyuk, repedés sem kell a vázán. A váza eleve egy hatalmas lyuk, repedés. A váza szája eleve biztosítja az átjárást, az átöntést. Ahogyan Richir számára a „Leib” is egy ilyen, eleve nyitott váza.174 A „khóra” vázája. A távollét – az idegen, a másik, 168 169 170 171 172 173 174 Popovics.indd 227 pedig Richir: Variation sur le sublime et le soi. 201. A „toujours (aïè)” és az aión összefüggését pedig Marc Richir: „Narrativité, temporalité et événement dans la pensée mythique”. In uő (ed.): Collectif. Annales de Phénoménologie. Beauvais, Association pour la Promotion de la Phénoménologie, 2002. 152. Marc Richir: Sur le sublime et le soi. Variations II. Amiens, Association pour la Promotion de la Phénoménologie (coll. Mémoires des Annales de Phénoménologie), 2011. Uo. 13. Uo. A „transvasement”-t bár itt nem említi, de a khórán keresztül mégiscsak felidézi. A khóra transzpozicionalitásán keresztül mégiscsak megidézi. (A transzpozicionalitás részletes elemzését lásd Florian Forestier: La phénoménologie génétique de Marc Richir. Heidelberg – New York – Dordrecht – London, Springer, 2015.) Richir: Sur le sublime et le soi. Variations II, 13. Uo. Uo. Richir egész pontosan a „Leiblichkeit” és a „Leibkörperlichkeit”, a saját test és a másik teste közötti „passage”-ról beszél. 2021.11.24. 17:14:26 228 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) a másság – ennek a vázának a szája. Az az u-topikus, mely lehetővé teszi a ki-be áramlást, az át-járást, a viszonyt a mással. A transvasement-t mint rapport-t. Az át-öntést mint viszonyt. Ami lehetővé teszi a tér, az idő, a nyelv viszonyait, miközben – mintegy észrevétlenül – át is önti egymásba a téridő-nyelvet. A vázák tartalmát. Vagyis a vázák felborulása nélkül is létrejön a transvasement. A tér-idő-nyelv transzverzális galacsinja, sematikus galacsinja a lapok meggyűrése nélkül is előáll.175 Avagy a hullámok – a szél, a távollét, az alteritás hullámai – még a legsimább víztükörből sem küszöbölhetőek ki. A Richir által leírt „óceán” még akkor is hullámzik, bugyborékol, amikor a legnagyobb nyugalomban van.176 A másik még a legnagyobb nyugalomban, a legnagyobb nyugalmam mellett is bennem hullámzik. Épp a te szeled nyugtat meg. A másik szele, a te szeled simítja ki a víztükröt. A víztükröm. Csakhogy ha az „önmaga” [soi] váza, sőt transvasement – „écart”, „Spaltung” –, akkor valamiféle dezindividualizáció is.177 Dezindividualizáció, vagyis idealizáció is. A transvasement idealizáció is! A tér-idő-nyelv transzverzális konstitúciója, átöntése idealizál is. Richir megfogalmazásában, „egyszerre az idealitás és a távollét a-temporalitása” [à la foi l’a-temporalité de l’idéalités et l’absence].178 Olyan temporalitás, mely a-temporalizálódik, ahogyan olyan „khóriszmosz” [chôrismos], mely de-spacializálódik is, és olyan „nyelv” [langage], mely a nyelvi jellegét is elveszti, éppen azáltal, mert az idő, a tér és a nyelv egymásba ömlik.179 A transvasement de(z)-individualizációjának idealitásában ömlik egymásba. A vázák nyitott szájának, azaz a „távollét”-nek köszönhetően. A „távollét” [absence] de-pozicionalitása, „nem abszolút pozíció”ja [n’est pas position absolue], azaz „idealitás”-a [idéalité] miatt.180 A távollét „»puszta«, avagy »fehér/üres« sematizmus”-a [schématisme «pur» ou «en blanc»] miatt.181 De mindeközben épp ez az átömlés konstituálja magát az időt, a teret és a nyelvet is. A távollét redukálhatatlan mind az idő, mind a tér, mind a nyelv vázája számára is. Innen a vázák nyitott szája. Vagyis az átöntés bármennyire transzverzális, vázákat törő, legalább ennyire longitudinális, vázákat adó is. Nyitott szájú vázákat ad. Úgy önt át, hogy közben „a saját mező integritásá”-t/„teljességét”-t [intégralité de son champ] is megőrzi.182 Avagy 175 176 177 178 179 180 181 182 Popovics.indd 228 Richir később „elasztikus metamorfózisok”-ról [métamorphoses «élastique»] ír (uo. 33.). Uo. 8., 106., 123. Uo. 13., 34.; 26–27., 28., 34. A „dezindividualizált”-sághoz [désindividué] lásd 122. Uo. 68. Uo. Itt a nyelv Richir olvasatában egy „»perceptív« fantázia”-ként veszíti el a konkrétságát, s válik „idealitás”-sá. Uo. 69. Uo. 68. Uo. 69. 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 229 Richir megfogalmazásában, „stabilizálódik” [stabiliser] is.183 Épp azáltal stabilizálódik, hogy a távollét transvasement-ja egyfajta „teremtés”-ként [création] jelentkezik.184 A tér, az idő, a nyelv konstitúciójaként jelentkezik. A transzsematizáció transz-individuális mégis simaságaként jelentkezik. A galacsin mégis szilárdságaként. Idealitásként jelentkezik. A lapok legstabilabb, legideálisabb, legsimább állapota a galacsin. A transvasement ideális – nem konkrét, nem reális, nem-individuális – simasága. A galacsin szilárdságát a „»perceptív« fantáziá”-ban kisimogatott lapok adják.185 Az a furcsa tapasztalat, mintha a galacsin lapjait egy mérnök igazította volna egymáshoz, hogy pont ott legyen az egyik behorpadva, ahol a másik belegyűrődik stb., stb. Mintha az egész valamilyen összjátéknak engedelmeskedne – pedig csak a távollét fehér idealitásának a működését látjuk. A távollét üressége adta homogenitás – a dezindividualizáció, az idealitás – visszfényét. Elfújt szelét. Az absence stabilitását. Mely a „fantázia”-jellege dacára mégis egyfajta stabilitás is. A másik mégis stabilitása. A távollét mégis stabilitása. Simasága. A szilárdság lehetséges maximuma. Lapjaink egymásba gyűrődése. Egymásba gyűrtségünk simasága. Amikor mintegy pont ott horpadok be, ahol te gyűrődsz belém. De Richir ahhoz is ragaszkodik, hogy a „belső és külső nélküli” [sans dedans ni dehors] átöntés nem pusztán „dezindividualizált” [désindividué], „delokalizált” [délocalisé] is.186 A transvasement nem itt vagy ott következik be, nem a térben, az időben vagy a nyelvben következik be, hanem ott, ’ahol’ felfüggesztődik a tér, az idő, a nyelv. Ott, ’ahol’ előáll az a-temporalizáció és a de-lokalizáció. ’Ahol’ megbicsaklik a jelentés. A fenomenológiai mezőben. A „fenomenológiai mező – írja Richir – anélküli, hogy valaha is fix pontot konstituálna” [champs phénoménologique sans jamais constituer un point fixe].187 A tér, az idő, a nyelv fenomenológiai mezeje is enélküli. A „hiperbolikus epokhé” [épochè hyperbolique] jellemzi.188 A sans lieu, sans présent, sans concept hiperbolikus epokhéja. A nyitott szájú vázák jellemzik. Az a transvasement, mely épp az epokhé át-ömlése. Annak az „absence”-nak az átömlése, mely a tér, az idő, a jelentés felfüggesztéseként is működik. A sans lieu, sans présent, sans concept közös epokhé183 184 185 186 187 188 Popovics.indd 229 Uo. 68. Uo. 69. Uo. 68., 77. Uo. 122. Sőt, mert dezindividualizált, „minden intencionalitáson kívüli/túli” [hors de toute intentionnalité], de legalábbis „pre-intencionális az intencionálishoz képest” [pré-intentionnel à l’intentionnel], avagy „nem intencionális az intencionálishoz képest” [non intentionnel à l’intentionnel] – írja Richir (56., 57., 58.). Uo. 122. Uo. 122., 121. 2021.11.24. 17:14:26 230 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) ja.189 Az absence, az absence epokhéjának dezindividualizált – közös – működése. „Stabilizál”-ódása.190 A hiperbolikus epokhé mint idealitás. Valami olyasmi, mintha a vázáinkról az derülne ki, hogy nincs is saját szájuk, hogy a szájaik összeköttetésben állnak egymással valamiféle fura csőrendszeren keresztül. Mintha a vázák maguk is ennek a feltérképezhetetlen labirintusnak, vájatoknak, csöveknek a nyúlványai lennének csupán. Zsákutcái. Richir számára ezek a „dezindividualizált”, „a-temporális”, „delokalizált” transz-ideális átjárók, az „absence” szája, lyuka, repedései a vázán maga az „utópikus” [utopique].191 Az az u-topikus, mely nem rögzíthető sem a tér, sem az idő, sem a nyelv mezején, lapján. Újra és újra tovahullámzik. Elszelel. De közben vissza is tér. Úgy hullámzik, hogy ki is simul. Olyan labirintusként, melyben óhatatlanul is visszajutunk ugyanazokba a zsákutcákba. Vázákba. Épp azért jutunk vissza, mert az elkerülésükhöz is az egész csőrendszer térképével kellene bírnunk. Globális, totális térképpel. Homogén renddel. De ugyanezért újra és újra el is hagyjuk ezeket a vázákat. Egy helyben sem maradhatunk. Globalitás híján még abban sem lehetünk biztosak, hogy tényleg ugyanabba a zsákutcába jutottunk vissza. Vagyis az átöntés egyfajta „eltérés/ eltávolodás” [écart], de közben „az eltérésben lévő eltérés” [écart dans l’écart], az eltéréstől való eltérés is.192 Az eltérés meghatározatlan vissza-térése. Ugyanabba a zsákutcába is. Az az u-topikus távollét, mely minden transvasement dacára a vázakat is konstituálja. Az az u-topikus gyűrés, tűrés, mely ki is simítja a galacsin lapjait. Az az idealizáció, mely úgy dezindividualizál, hogy közben – épp mert dezindividualizál – hasonlóvá is tesz. Másokhoz hasonlóvá. Csakhogy ez a hasonlóság önmagamhoz is elengedhetetlen! Ahhoz is elengedhetetlen, hogy két különböző – individuális – pillanatban, helyen stb. is önmagam lehessek. Olyan idealitás ez, mely „az önmaga önmagához való kapcsolatát” [contact de soi à soi] is biztosítja.193 Avagy a dezindividualizáció nemcsak másokkal – mint átöntés – hoz kapcsolatba, de önmagamhoz – mint vázához – is hozzákapcsol. Hasonlóvá tesz. Az idealitás ön-idealizáció is. Vagyis azért kell a másik, hogy magam lehessek!194 Épp ’ott’ simulok önmagamra, ahol a másik – a távollét – belém gyűrődik. Az idealitás dezindividuális utópiájában simulunk 189 190 191 192 193 194 Popovics.indd 230 Richir itt is sokat beszél „sans présent”-ról, mint ami „temporalizál”, de a „sans lieu” helyett inkább „sans place”-t mond, ez a „hely nélküli” [sans place] „»spacializál« a khórában” (uo. 104.). Ezt a hely nélkülit pedig itt is „nomád”-nak nevezi (104., 106.). Uo. 68. Avagy „indifferenciá”-lódása. Uo. 122. Uo. 123. Uo. 122. Richir itt nem pusztán az én önmagaságáról beszél, hanem a „temporalizáció”, a spacializáció, a „nyelv”, sőt a „dolog” [Sache] önmagaságáról is. Ahogyan azért kell a magam, hogy a másik is lehessen. 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 231 egymásra. Úgy szilárdulok meg, hogy galacsinként belém gyűrődsz. Avagy a másik valóban a távollét szilárdsága bennem – önmagamként.195 Transzverzális „sematizmus”-ként [schématisme].196 Sematikus „sens se faisant”-ként.197 „Fenséges”-en [sublime].198 A SZITUÁLHATATLAN VÉGTELEN, KÖD, PÁRA, METAFORA Richir arról is beszél, hogy ez az u-topikus közösség, a vázák közös – mégis semmilyen ittben és mostban nem rögzíthető – a-temporális és delokalizált szájainak, átjáróinak labirintusa, gombolyagja, galacsinja nem pusztán stabilizálódik, megszilárdul, nem pusztán idealizálódik, de egyfajta „elhelyezhetetlen végtelen”-nel [éternité insituable] is bír.199 Valamiféle „apeiron”-nal.200 A sans présent, a sans lieu eternitása, apeironja ez. Egy pusztán eljövendő és/vagy elmúlt végtelen. A távollévő, nem itt lévő végtelen. Maga a távollét végtelenje. Az u- és a-topikus végtelen. Az ugyanis, ami dezindividualizálódik, nem pusztán idealizálódik, de a végességét is elveszti. A tér-, időbeli és nyelvi végességét is. Csakhogy ez az elvesztett végesség mégsem a megtalált végtelen! Mégsem a megkapott végtelen. Épp az a végtelen, mely sehol, semmikor és semmiben sem áll elő. Ami „szituálhatatlan” [insituable]. Épp a szituálhatatlanság adta végtelen! A de-szituációban, a de-pozicionalitásban lévő mégsem végesség, mégis végtelenség. Mégis hiányos, nem teljes végtelen. Mindössze egy sans présent omniprésence, egy sans lieu ubiquité. Valamiféle de-totalizált végtelen. A szél végtelenje. A hullámok végtelenje. A szél elillanó, nem megfogható, a hullámok elfolyó, nem rögzíthető kvázi-végtelenje. A gyűrések, a tűrések, a „kereszteződés”-ek [entrecroisement], a „dinamikus Spaltung”-ok [Spaltung dynamique], a „sematikus eltérés”-ek [écart schématique] adta dezindividualizáció de-totalizált végtelenje.201 A távollét szelének végtelenje. A messzeségben megbúvó szél. A dombok mögött. A horizont mögött. A víz egyenes vonala mögött rejtőző. A vázák szájain, a kőszobor lyukain ki-be nyargalászó szél. A „már mindigis és még mindigis” [toujours déjà et toujours 195 196 197 198 199 200 201 Popovics.indd 231 Richir itt is és korábban is a „Leib”-ot emlegeti (uo. 122., 106–107.). Uo. 123. Uo. Uo. 122. A fenséges Richir számára – miként Kantnak is – egy ön-tapasztalat. Még akkor is, ha Richir számára – Kanttal szemben – nem önmagunk szabadságának tapasztalata. De mindenképpen a „soi”, az ipszeitás tapasztalata. Uo. 144. Avagy egyfajta „vég-telen” [in-fini] (8.). Richir: L’institution de l’idéalité, 17. Uo. 46., 144. A „vég-telen valamivé válás” [devenir in-fini] (8.). 2021.11.24. 17:14:26 232 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) encore], csak épp itt és most nem adódó.202 Sőt a nem is pusztán múlt- és jövőszerű, nem is pusztán egy „már mindigis múlt” [toujours déjà passé] és jövő, még csak nem is pusztán egy „transzcendentális múlt és jövő”,203 de az időt átfújó tér és a teret átfújó idő, és nyelv és másik is. A nem idő-, nem térbeli, nem nyelvi, mégis tér-idő-nyelvi detotalizált végtelen. A galacsin lapjainak kölcsönös dezindividualizációja – gyűrése, epokhéja, transzverziója, transvasement-ja – által adódó idealitás és végtelen. Dezindividualizált idealitás, detotalizált végtelen. Csakhogy a távollét szele nem tisztán elillan, nem pusztán felvillantja és elfújja az idealitást és a végtelent, de közben az elillanásával nagyon is ad valamit. Azzal, hogy visszavonja az idealitást és a végtelent, nagyon is ad valamit. Egyrészt persze az idealitást és a végtelent magát is ez az elillanás, visszavonás, a sans lieu, a sans présent, azaz a dezindividualizáció adja. De ennél jóval többet is ad. Értelmet ad. Egy olyan „képződő értelmet” [sens se faisant], avagy „épp alakulásban lévő értelmet” [sens en train de se faire] ad, mely lehetővé teszi a „transzcendens”-t [transcendant].204 Lehetővé teszi a gyűrést, a tűrést. Az át-járást. Lehetővé teszi a tér-idő-nyelv egymásba gyűrődését. Magát az alteritást teszi lehetővé. A mást, a másikat. Téged tesz lehetővé. Az abszolút mást. Az ideális, végtelen másságot. Mely nélkül „percepció” [Perzeption] se lenne.205 Aiszthészisz se lehetne. Nélküled a tér, az idő és a nyelv sem lépne viszonyba egymásba. Váza lennék száj nélkül. Üres váza. Értelem híján. Azáltal, hogy belém gyűrődsz, szélként átfújsz, észlelést adsz. Rajtad keresztül látok, érzek, tapintok. Egyfajta galacsin-aszinthéziszként. Transvasement-ként. Sematikusan. A te sémádon keresztül. Szür-perszonálisan, mégis személyesen. Simán, összegyűrve. Richir már a fenséges-könyv második kötetében is beszélt „óceán”-i jellegről.206 Más szövegeiben pedig a „nem-pozicionális” [non-positionnel] fantáziát és képet már az „»evaporálódás«” [«évaporer»], az „»atmoszferizálódás«” [«atmosphériser»] jellemzi.207 Épp az „illokalizált”-ságuknál [illocalisé] fogva 202 203 204 205 206 207 Popovics.indd 232 Richir: Sur le sublime et le soi. Variations II, 144. Uo. Uo. 143., 144. Richir számára „az értelem képződése” [fair le sens] egyfajta „ritmikus pulzáció a mozgásban”, a „tér” és nemcsak a tér, de a tér-idő-nyelv mozgásában, a „költészet” és a „zeneiség” ritmusa – írja (115.). „Transzformációk” zenei, költői ritmusa, mely a „(megjelölhető jelen nélküli) jelenlétben lévő értelem képződésében” [sens en présence (sans présent assignable) en le faisant] áll elő („Narrativité, temporalité et événement dans la pensée mythique”, 154.). Richir ugyanitt „récit”-nek is nevezi ezt a transzformációk adta jelen nélküli értelemképződést. Uo. 145. Uo. 8., 106., 123. Marc Richir: „Imagination et Spaltung dans et depuis le texte No. 16 HUA XXIII”. In uő (ed.): 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 233 válnak víz- és légneművé.208 S bár Richir nem mindig nevezi ezt utópikusnak, de már csak az illokalitás – a sans lieu – miatt is egyértelműen erről van szó. A „fiktum” épp a kettős, sem a realitáshoz, sem a látszathoz nem köthető volta miatt illokalizálódik.209 Válik „víz”- és „lég”-neművé.210 Illan el, mint a hajnali köd, mint a parti szikláknak csapódó hullámok vízpárája. Illan el, mint a szél. A valós [reell], mégsem reális [real] jellegénél fogva. A „Spaltung” miatt.211 Csakhogy Richir számára épp e miatt az illokalitása miatt nem lehet a fantázia sohasem „»tiszta«” [«pure»]!212 Tisztán csak fantázia. A „Leiblichkeit” például Richir számára ugyanígy, legalább részben fantáziaszerű is.213 Egy „Phantasieleib” is. A fantázia a „másik” [autrui] észlelésén keresztül illan el.214 Az apprezentáción és a „prezentifikáció”-n keresztül.215 De a fantázia nem csak a testen keresztül evaporálódik. Nem csak a másikon keresztül szelel el. Legalább ennyire egy „perceptív fantáziá”-n keresztül is.216 Az „észlelés”-en keresztül is. Az észlelés időbeli jellegén keresztül. A „jelenlétben való temporalizáció” [temporalisation en présence], egy „jelen nélküli jelenlét” [présence sans présent] Richir számára maga is ez az illokalizáció.217 A jelen pontjának, helyének, lokalitásának felfüggesztése. A sans présent sans lieu-je. Az az evaporáció, mely nemcsak a Leibon,218 a másikon, de az időn keresztül is elszelel.219 Sőt valójában mind a másik, mind az idő ugyanúgy a fantázia párásodásának – illokalizációjának – a felhője csupán. A sans lieu felhője. Az 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 Popovics.indd 233 Collectif. Annales de Phénoménologie. Beauvais, Association pour la Promotion de la Phénoménologie, 2003. 105., 117., 122. Ugyanitt a „sivatag”-ot is említi (139.). Az „atmoszferizálódás”-t és az „evaporáció”-t lásd még „Du rôle de la phantasia au théâtre et dans le roman ”, Littérature, 132, 2003, décembre, 31.; „Leiblichkeit et phantasia”. In Mareike Wolf-Fédida (ed.): Psychothérapie phénoménologique. Paris, Vrin, 2006. 41., 44.; Phantasia, imagination, affectivité, 24. Richir: „Imagination et Spaltung…”, 122., 127., 131. Uo. 122. Uo. 140. Uo. 122., 126., 127. stb. Richir: L’institution de l’idéalité, 79.; L’écart et le rien, 117. Richir: „Imagination et Spaltung…”, 122–123. Uo. 124., 126. stb. Uo. 123., 136. Marc Richir: „Imagination et phantasia chez Husserl”, Eikasia, 2011, Septiembre, 24–31. Richir: „Imagination et Spaltung…”, 124., 125., 136. A „nem pozicionális” „fantázia” és a „présence sans présent” összekapcsolását lásd pl. „Imagination et phantasia chez Husserl”, 19–20., 24.; L’institution de l’idéalité, 25.; „Du rôle de la phantasia au théâtre et dans le roman”, 26–27., és „Leiblichkeit et phantasia”, 39–40., illetve a „fantázia” „temporalizáció”-jának összekapcsolását a „spacializáció”val (37.). A „Leiblichkeit” és a „temporalisation” összekötését a „fantáziá”-n, annak „radikális nem pozicionalitás”-án, „Spaltung”-ján keresztül lásd Richir: „Imagination et Spaltung…”, 125–127. Egyfajta „temporalizáció a másikon keresztül átélt jelenlétben” [une temporalisation en présence du vécu d’autrui] – olvashatjuk (uo. 126.). 2021.11.24. 17:14:26 234 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) utópia felhője. Összeolvadó és szétváló felhőfoszlányok.220 S még csak nem is a másik és az idő, de a test, az észlelés, sőt a „sens se faisant” felhőfoszlányai is.221 „Transzpozicionáltság egy üres médiumon keresztül” [transposé en médium vide] – írja.222 Avagy az evaporáció, az atmoszferizáció maga az átöntés. A transvasement. Az egymásba zúduló folyadékok párája. Az óceán – s nemcsak a hullámzó, de a sima víztükör – párája is. Olyan finomságú galacsin, mint a köd. A köd rétegei, melyek szinte észrevétlenül fedik el és fedik fel a tájat. A felhőkbe belelátott alakok, formák, képek egymásra rajzolódó képei.223 A tér, az idő, a nyelv, a másik, a test a transz-sematizáció egymásra rajzolódó képei, felhőrétegei csupán. Metafora-rétegek. „Transz-fer”-ek, „meta-forá”-k [trans-férer (méta-phore)] – írja Richir.224 Valamiféle „»átmeneti tárgyak«” [«objet transitionnel»].225 De a köd nem éppen gyorsan múlik. A felhők sem rohannak. Még a legtisztább időben is feltűnnek apró foszlányok az égen, ahogyan a távoli táj még a legszikrázóbb napsütésben is egyfajta homályba burkolózik. Avagy Richir, ha nagyon finoman is, de az evaporáció, az atmoszferizáció szilárdságára is utal. Arra, hogy sohasem lesz tökéletesen tiszta az idő. A pára, a felhők, a levegő rétegei nem kiküszöbölhetőek. A fantázia illokalitása nem kiküszöbölhető. Sőt jótékony hatású: egy időjárás keretében gyűri össze, önti át egymásba a téridő-nyelv-másikat. A köd, a felhők, a pára rétegeiként szilárdítja egymáshoz. Olyannyira észrevétlenül – hisz maga ez a szilárdság, transz-fer az észlelést is megelőzi –, hogy a szétszedésükre sincs semmi esélyünk. Az illokalitás mégis szilárdsága ez. A tér-idő-nyelv-másik időjárás-galacsinjának a szilárdsága. A transz-sematizáció, és nem a képek, nem a formák szilárdsága. Nem a szép vagy a rossz idő, hanem az idő-járás szilárdsága. Idealitása. A „syrrhèse”-e.226 Syrrhèse-ének szilárdsága. Nem az örök napsütés, hanem a felhők mögül kibukkanó fény öröme, a napot elűző vihar izgalma. Közös örömünk és izgalmunk a parton. Kémlelve a távolt. A végtelent. 220 221 222 223 224 225 226 Popovics.indd 234 Richir maga is beszél egyes szövegeiben a „nem pozicionális”, „transzpozicionális” „fantázia”, sőt a „jelen nélküli temporalizáció” „felhős/ködös” [nuageux/nébuleuse] „próteuszi” jellegéről („Du rôle de la phantasia au théâtre et dans le roman ”, 26., 30.). Richir: „Imagination et Spaltung…”, 124. Uo. 127. Richir Husserl nyomán „»légvár«”-at emleget, s egyáltalán nem annak látszat voltát hangsúlyozza (uo. 139.). Marc Richir: Le corps. Essai sur l’intériorité. Paris, Hatier, 1993. 23. Richir: „Imagination et phantasia chez Husserl”, 29., 31. Az „időjárás” Serres állandóan visszatérő hasonlata a globalitás nélküli lokalitásra. A „syrrhèse”-re. 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 235 A TÁVOLLÉT Az „utópia” Richir szövegeiben már az 1980-as években feltűnik, s már ezekben a szövegekben is a „távollét”-hez kapcsolódik.227 Egy „hely nélküli hely”ről [lieu sans lieu] beszél, egy „utópikus hely”-ről [lieu utopique], mely valamilyen „helyrehozhatatlan távollét”-tel [irrémédiable absence] kapcsolódik össze.228 Csakhogy Richir számára ez a távollét egyáltalán nem valamiféle hiány. Nem valaminek a hiánya, nem-léte. Sokkal inkább egyfajta konstitutív távollét. Az az absence, mely – akár azt is mondhatnánk – még szerencse, hogy nem prezens. Az a távollét, amire mint távollét van szükségünk. Olyan távollét – hangsúlyozza Richir –, ami „pozitív” [positif].229 Affirmatív. Ami nem elvesz, hanem hozzáad valamit. Ami nélkül kevesebbek lennénk. Amire szükségünk van, stb., stb. De ebben az esetben a távollét már nem is a jelenhez képest, mint a jelen hiánya értődik. A hiány erre az absence-ra már egyáltalán nem jó fordítás. Mert „a jelenlét csak a saját ek-sztázisától, a távollétben konstituálódik” [la présence ne constitue que de son ek-stase, en absence] – írja. A sans présent-ben konstituálódik. Azáltal, hogy „átfúrja ez a távollét” [troué par cette absence] – teszi hozzá. A váza repedései, lyukai által. A vázát a repedései, a lyukai, sőt a szája konstituálja. A lyukak a kőoroszlánt. De félreértjük Richirt, ha azt gondoljuk, hogy mindeközben az átlyukasztott jelenlét mégis jelenlét marad! „Nincs a jelenlét ott” [il n’y a de la présence], ahol „átfúrja ez a távollét” [troué par cette absence] – olvashatjuk. Az absence ha konstituál is, nem ön-reflexióként konstituál. A távollét csak transz-konstituálni képes! Valamiféle „eltérés” [écart], valamilyen „inverzió” által konstituál. A „távollétben lévő verzió” [version en absence] csak valamilyen in- és transzverzió lehet. Az utópia, a sans lieu a transz-verzió helye. Hely nélküli helye. Lyuka. Maga a passage, a meta-fora. Az át-öntés. Avagy nem is egy papírlap gyűrődik meg, s gyűrődik vissza mintegy önmagára, hanem számos sík, lap gyűrődik át, össze egymásba! A távollét az időt nem időként, hanem térként, és nyelvként („szimbolikus” „értelem”-ként),230 és testként, és másikként stb., 227 228 229 230 Popovics.indd 235 Marc Richir: „Préface – Sauvagerie et utopie métaphysique”. In Friedrich Wilhelm Joseph Schelling: Les Âges du monde – versions premières. 1811–1813. Bruxelles, Ousia, 1988. 26. Az utópia és a fenomenológia egyik legkorábbi összekapcsolását lásd uő: „Sur l’inconscient phénoménologique: epokhé, clignotement et réduction phénoménologiques”, l’Art du Comprendre, 8 (De l’inconscient phénoménologique), 1999, février, 127. (A Schelling-szöveghez az utópián túl a „tudattalan” [inconscient] is hozzáköti ezt a tanulmányt.) Richir: „Préface – Sauvagerie et utopie métaphysique”, 26., 17., 14. Uo. 18. (A következő idézetek is erről az oldalról valók, ezért azokat külön nem jelölöm.) Uo. 18., 20. Richir itt elsősorban a „szimbolikus” „sens se faisant”-ról beszél, mint egy nem pusztán időbeli temporalizációról (16., 18., 20.). 2021.11.24. 17:14:26 236 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) stb. konstituálja. Nem pusztán egy pli, sokkal inkább valamiféle galacsin jön létre. „Koextenzív” galacsin.231 Több lapon együtt kiterjedő struktúra jön létre. Csakhogy ez a gyűrés, tűrés ki is simít! S bár a távollét át-fordítja az időt a térbe, a nyelvbe stb., de közben egy tér-idő-nyelvként mégis temporalizálja is. A transz-verziója re-verzió is. Avagy Richir megfogalmazásában, a távollét bármennyire is meta-forikus, egy „tautológia” is.232 Az utópia a távollét tautologikus meta-forája. Tautologikus metafora-galacsinja. Az én és a te, a mi tautologikus meta-fora-galacsinunk. Tauto-transz-sematikus szilárdságunk. Idealitásunk.233 Richir számára az absence olyan „távollét, mely beleszámít magába a jelenlétbe” [absence qui compte dans la présence elle-même] is.234 Ugyanúgy, ahogyan a váza szája számít bele a vázába. Az a lyuk, ami nélkül a váza sem lenne váza. Az a távollét, ami nélkül a jelenlét sem lenne jelenlét. A „horizont” ez – írja Richir. A „múlt” és a „jövő” horizontja, mely nélkül a jelen sem lehetne jelen. Az a felületi sérülés, lyuk a part menti szobron, mely nélkül a szobor sem lenne szobor. Lyuk, mely nélkül a kő sem lenne kő. Nem lenne szilárd. Tartós. Nem lenne egyfajta „durée”-je.235 Csakhogy Richir számára ez a tartósság nem-időbeli! Nem időbeli, de legalábbis nem csak időbeli, mert a távollét a-temporális is. A távollét a „jelen”-t „eltéríti/eltávolítja” [écarté], eltéríti „magától” [de lui-même], mintegy „megfeszíti” [distendu], valamiféle „távolság”-ot [distance] támaszt benne.236 „Teret” [espace] hoz benne létre – hangsúlyozza Richir.237 De ne is a térre figyeljünk! Az idő az időszerűségét nem egy téren, nem egy térszerű téren keresztül veszíti el. Ez a „distance”, az „absence” distance-a, ami átömlik, átfúj az idő szobrán, már nem is tér. Legalább annyira nem tér, mint amennyire nem idő. Nem tér- és még csak nem is időbeli távol-ság. Valamiféle indisztinkt ’izé’ csupán. Maga az át-öntés izéje. A szél izéje. A transzverzális izé. A hely nélküli. A sans lieu, a sans présent izéje. Az alteritás, az idegenség, a másság, a másik izéje. A „távollét transz231 232 233 234 235 236 237 Popovics.indd 236 Uo. 18. Uo. Az „idea” [idée] itt is felmerül, bár még kidolgozatlan, leginkább a jelen, „az eredet visszahúzódásának identitása” [identité du retrait de l’origine] (uo. 14–15.). Richir: „Temps/espace, proto-temps/proto-espace”, 153. Avagy olyan „távollét, ami a jelenlét belsejében lakik, mivel annak eredendő külseje” [absence qui habite le dedans de la présence depuis son dehors originaire] (154.). Marc Richir: „Discontinuités et rythmes des durées: Abstraction et concrétion de la conscience du temps”. In Pierre Sauvanet – Jean-Jacques Wunenburger (eds): Rythmes et philosophie. Paris, Kimé, 1996. 99., 102. Richir Bachelard nyomán itt a „tartam” [durée] „heterogenitás”-áról [hétérogénéité] beszél. Richir: „Temps/espace, proto-temps/proto-espace”, 153.; „Leiblichkeit et phantasia”, 37. Uo. 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 237 cendenciája” [transcendance d’absence].238 Transz-verzális transz-cendenciája. A „távollét” „indisztinkt lélegzése” (Fédida–Didi-Huberman). A forgószél tánca. A hullámoké. A vízpáráé. A felhőké, a ködé. Az „óceán” tánca.239 Valamiféle meghatározatlan szilárdság. Mégis szilárdság. Sem az idő, sem a tér, sem a nyelv stb. szilárdsága. Indisztinkt, transzverzális szilárdság. Mindössze az idő-járás szilárdsága. A „khóra” tartóssága.240 A tér-idő-nyelv-másik transzsematikus szilárdsága. És szépsége. A távollét által egymásba gyűrt tér-idő-nyelv-másik nem pusztán azért egyfajta esztétika, mert lehetővé teszi a percepciót, az aiszthésziszt, de azért is, mert – mint Valéry írja – „semmi sem olyan szép, mint ami nem létezik” [il n’est rien si beau que ce qui n’existe pas].241 Semmi sem olyan szép, mint a „távollét jelenléte” [présence d’absence]. Mert – folytatja – „minden szépségben az érintés tilalma” [dans toute beauté une interdiction de toucher], „a szent je ne sais quoi” [je ne sais quoi de sacré] rejlik. Vagyis az indisztinkt, meghatározatlan, „je ne sais quoi” szilárdság, a transz-sematikus szilárdság – a galacsin szilárdsága – maga a szépség. A szépség szilárdsága. A távollét szépsége és szilárdsága. Az alteritás, autrui, a másság, a másik szilárdsága. De a másik szépsége is. A másik érinthetetlensége. Az érinthetetlenség szépsége és szilárdsága. Elpusztíthatatlansága. Az absence elpusztíthatatlansága.242 A „fantázia” és a „prezentifikáció” elpusztíthatatlansága.243 A szél, a távolság, a horizont elpusztíthatatlansága. Tartóssága, szilárdsága, szépsége. Idealitása. Fédida az „absence” kapcsán nagyon hasonlókat ír a Richir – és Valéry – által mondottakhoz. Fédida számára a „távollét” [absence] kiküszöbölhetetlen, „redukálhatatlan” [irréductible], és nem pusztán redukálhatatlan, de „konstitutív” is.244 A „túlcsorduló” [trop-plein] bőség jellemzi.245 A „szépség” telítettsége.246 238 239 240 241 242 243 244 245 246 Popovics.indd 237 Richir: „Temps/espace, proto-temps/proto-espace”, 155. Uo. 157. Uo. 155. Paul Valéry: „La feuille blanche”. In Robert Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir. Grenoble, Millon, 2013. 7. Bár Richir – Valéry helyett – inkább fenségest mondana, mint szépséget. Avagy nem „Nichtigkeit”-ja. Valamint az „értelem” [sens], a „szimbolikus pregnancia” elpusztíthatatlansága (Richir: „Temps/ espace, proto-temps/proto-espace”, 161.). A „prezentifikáció” [Vergegenwärtigung] és a „temporalizáció” összekapcsolását, sőt a prezentifikáció és a „temporalizáció/spacializáció”, illetve a „fantázia” összekapcsolását lásd „Leiblichkeit et phantasia”, 40., 38–40. A „fantázia”, a „Vergegenwärtigung” és a „durée” kapcsolatát pedig lásd „Discontinuités et rythmes des durées”, 101–102., 99. (ugyanitt a „transzverzális”-t, ahogyan a „kettős” „intencionalitás”-t is említi Richir; 101.). Pierre Fédida: L’absence. Paris, Gallimard (coll. Folio Essais), 1978. 304., 321–322., 330., 372–373. (Fédidát nemcsak Didi-Huberman idézi, de Richir is ismeri.) Uo. 10., 220., 314. Uo. 62. 2021.11.24. 17:14:26 238 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) Az a bőség, amit a jelen szükségszerűen csak leegyszerűsíteni, redukálni, kiküszöbölni képes. Annak pedig, ami egy picit is túlmutat a jelenen, szüksége van a távollétre. Szüksége van a „távollét jelenlété”-re [présence d’absence] – hangsúlyozza Fédida.247 Szüksége van a „fehér lap”-ra [feuille blanche].248 Az „üresség telítettségé”-re [plein de vide].249 De a távollét bőségére, telítettségére nem pusztán a „költészet”-nek van szüksége. Fédida ragaszkodik ahhoz, hogy maguknak a „tárgy”-aknak is szüksége van a távollétre. „A távollét a tárgynak tartalmat ad” [L’absence donne contenu à l’objet] – írja.250 „Külső”-t ad [dehors].251 „Jelentés”-t [signification] illeszt a tárgyakhoz.252 Sőt, a távollét „idő”-t ad.253 Múltat és jövőt illeszt a jelenhez. „Idő”- és „tér”-beli távolságot támaszt.254 Csakhogy a távollét túlcsorduló bősége, sokasága, sokfélesége – nem-jelenszerű nem-azonossága – egyáltalán nem ad állandó, fix struktúrákat. Fédida és Richir megfogalmazásában is „víz”- [eau] és „lég”-nemű [air], a „szél” [vent] és a „homok” [sable] jellemzi.255 Hely nélküli, egyfajta „nem-hely” [non-lieu] jellemzi.256 Újra és újra át-helyeződik. Elillan. Átömlik. A távollétet sem a tárgyak, sem az értelem, sem a tér, sem az idő nem képes rögzíteni. Kicsúszik mind az itt, mind a most markából. Hálójából. Épp e miatt a víz- és szélszerű természete miatt jellemzi a telítettség, a bőség. A Valéry által leírt szépség.257 A szépség bősége. A szél, a víz, a homok tánca pedig Fédida számára is, ahogyan Richir számára is, „metafora”-szerű.258 A „túl” [au-delà] lépés, a „μεταφέρω” jellemzi.259 Az „absence”-t az „átmenés/átkelés” [traversée] teszi bőséggé, szépséggé.260 A transzverzió. A gyűrés, a tűrés. Nem pedig a simaság. 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 Popovics.indd 238 Uo. 31., 46. A „jelenlét-távollétre” [présence-absence] (178., 277., 278.). Máshol – Richirre emlékeztető módon – „présence/absence”-nak is írja (Pierre Fédida: Le site de l’étranger. La situation psychanalytique. Paris, PUF [coll. Quadrige], 1995. 43., 50–51., 92.). Fédida – Richirhez hasonlóan – a „prezentifikáció”-t [Vergegenwärtigung] is említi a távollét jelenléte kapcsán (uo. 90.). Ahogyan a „sens”-t is (L’absence, 165., 178., 277–278., 322.). Fédida: L’absence, 13., 45. (Fédida nem említi Valéryt, ahogyan Mallarmét sem, akinél szintén szerepel az „üres lap” [page blanche].) Uo. 45. Uo. 9. Uo. 10. Uo. 11. Uo. 15., 46., 130., 165., 172., 178. Fédida: Le site de l’étranger, 196.; L’absence, 158–159., 165., 172., 177–179. A „distance”-t Fédida is mondja (165.). Fédida: L’absence, 26.; Le site de l’étranger, 54., 305. Fédida: L’absence, 14. Avagy „sans lieu” (313.). Egy „utópia” (Le site de l’étranger, 115.). A „távollét” [absence], a „szépség” [beauté] és a „megnevezhetetlen” [innommable] összekapcsolását lásd Fédidánál is (L’absence, 62.). Fédida: L’absence, 53., 59., 138., 158., 165., 195., 198., 205.; Le site de l’étranger, 288., 204. Fédida: L’absence, 53. Uo. 53., 313. Avagy a „transzpozíció”, a „transzfer”, a „transzport” (Fédida: Le site de l’étranger, 67–68., 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 239 Avagy az absence szépsége a galacsin transzverzív bősége. A távollét szépsége a galacsin szépsége. A gyűrés, a tűrés, a transz- és traverzió szépsége. A szél, az óceán bősége. Fensége. De a meta-fora, a transz-verzális, a kreuz und quer mégis egyfajta „viszszatérés” [retour] is – írja Fédida.261 Újjászületés is. Az absence meta-forája egyfajta „survivance” is.262 Másban, másként való újjászületés is. Az „indisztinkt” távollét nem marad, nem maradhat csak távollét.263 Innen a bősége. S innen az újjászületése is. Az absence présence-ként való újjászületése.264 A présence d’absence survivance-a. A távollét elpusztíthatatlansága. Redukálhatatlansága. „Szilárd”-sága [stable].265 Szépsége. A másban, másként való újjászületésünk szilárdsága és szépsége.266 A te bőséged. „Omniprésence de l’absence”.267 Richir maga is beszél egyfajta „telítettség”-ről [plein], bőségről.268 De számára ez a telítettség, bőség nem a sokaság bősége, nem a vízesés, nem is a megáradt folyó bősége. Sokkal inkább a tenger, az óceán bősége. A nem látható bőség. A „távollétek” [absences] bőségei, „telítettségei” [pleins].269 Az a bőség, mely nem a szemünk, az orrunk előtt zubog, áramlik, hanem a látómező mögé húzódik. Az óceán bősége nem az itt és most megmutatkozó sokaságában, nem a szemünk előtt, lábunk alatt van, hanem a „horizont” mögött.270 A távollétben. A „mélység nyitottsága” [ouvert en abîme] ez – írja Richir.271 Sohasem trappolnánk a strandon a vízbe, nem hagynánk, hogy a hullámok a lábunkat nyaldossák, ha a tenger telítettsége, sokasága, mélysége itt és 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 Popovics.indd 239 132., 175., 190., 220., 288.; L’absence, 59., 138., 165., 195., 304., 320., 322., 398., 343., 439–441., 469.). Mely Fédida számára is a „khórá”-val jellemezhető (64., 197., 282., 286., 288., 297.). De „vertikális”nak is nevezi (66., 89.; L’absence, 214–215.), ahogyan az „afáziá”-val is kapcsolatba hozza (Le site de l’étranger, 103., 105., 216–217.). Fédida: L’absence, 9. Fédida: Le site de l’étranger, 190., 4. Uo. 189., 199. Fédida Freud nyomán ezt nevezi „denegáció”-nak [dénégation/Verneinung], ahol a távollét már nem negálja a jelenlétet (L’absence, 207., 210–213., 231–235.). Avagy ahol a távollét – Husserl kifejezésével – már nem Nichtigkeit. Fédida: Le site de l’étranger, 198. Mindennek kapcsán Fédida még „sémá”-ról is beszél (205., 213., 226., 281.), sőt, ezt a „khórá”-val is összekapcsolja (286.), ahogyan a „metaforá”-val is (286.) és a „tautológiá”-val is (216–217.). Az „absence”-hoz, a „metaforikus” „transzfer”-hez pedig még az „idealitás”-t is hozzárendeli (L’absence, 385–387.). Fédida nyelvén: „idegen”-ként [étranger]. Az „absence” és az „apprezentáció” összekapcsolását lásd L’absence, 165., 315., 319., 372–373. Uo. 280. Marc Richir: „Le temps: porte-à-faux originaire”. In Lambros Couloubaritsis et al. (eds): L’expérience du temps – Mélanges offerts à J. Paumen. Bruxelles, Ousia (coll. Recueil 1.), 1989. 18. Uo. 17–18. Uo. 17. Uo. 2021.11.24. 17:14:26 240 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) most előállna. Richir számára – ugyanúgy, mint Fédida számára – a sokaság, a bőség, a mélység az „absence”-ben van. A telítettség a távollét szépsége. A sans présent, a sans lieu fensége.272 De hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a távollét, a bőség ott is marad a horizont mögött. Hogy az absence a látható világunk peremére húzódik vissza, mintegy udvariasan, hogy ne zavarja a fürdést. Csakhogy a horizont peremén feltámadó fehér hullámok pillanatok alatt a partra érnek. Előbb ideérnek, mint a szél. S a víz összezavarodik, megváltozik a színe, elveszti a transzparenciáját, „átfúrja a távollét” [troué par l’absence] – írja Richir.273 Bár még így is bőven marad időnk a partra érni, hátrább pakolni a cuccot a fövenyen. Hogy aztán mégis visszamenjünk a vízbe, a hullámok közé futni, s rájönni, épp az „önmagától való eltérés” [l’écart de lui-même] miatt, „a távollétben önmagától való eltérés” [l’écart de lui-même dans absence] miatt jöttünk a strandra.274 A hullámok miatt jöttünk a strandra. Azért, hogy lássuk, amikor, ahogyan a „horizont”, az „absence” ide-ér hozzánk. Amikor a távolban, a felhők alatt kelő hullámok hozzám érnek, körülölelnek, amikor – szó szerint – a „távollétben” [dans absence] fürdünk a „jelenlétben” [en présence].275 S mintegy megérinthetjük a horizontot. Ezért nem a medencét választottuk. Ott nincsenek hullámok. Nincs absence. Bőség és szépség. Nincs alteritás. S azt sem tudhatjuk meg, hogy a hullámok gyűrődéseire, a horizont megérintésére igenis szükségünk van. Az absence igenis „konstitutív” – hangsúlyozza Fédida és Richir is.276 Az u-tópiára igenis szükségünk van. A „hiánytalanul jelenlévő panoráma telítettségé”-re [plénitude (…) d’un panorama intégralement présent] elengedhetetlenül szükségünk van – írja Richir.277 Csak ha ideérnek a horizont alatt kelő hullámok, ha hozzám ér, körülölel, rám folyik a távollét, csak akkor van „temporalizáció”, „spacializáció”, s csak akkor van „értelem” [sens] is.278 Csak ha megérinthetjük a horizontot. Akkor érintem a másikat. A „dezindividualizált és delokalizált” [désindividué et délocalisé], „utópikus” [utopique], „óceán”-i „ideál”-t [idéal].279 A legpuhább szilárdságot. A legkedvesebb szépséget. 272 273 274 275 276 277 278 279 Popovics.indd 240 A „fenséges” [sublime], a „hely nélküli hely” [lieu sans lieu] s az „utopique” összekapcsolását lásd Marc Richir: „Le nulle part me hante”, Philosophie Magazine, 42, 2010, Aout, 63–64. Richir: „Le temps: porte-à-faux originaire”, 17. Uo. 13. Uo. Uo. 37. Uo. 36–37. Uo. 13. Marc Richir: „Le statut phénoménologique”, Eikasia, 2011, Septiembre, 94., 95., 98. Mely Richir számára nem pusztán utópikus és óceáni, de „sematikus”, „khóra”-szerű is (94., 98.). 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 241 Amit Richir „»ideá«”-nak/„»eszmé«”-nek [«idée»] nevez – „fenomenológiai értelemben vett idézőjelben” –, nem vagy nem pusztán a jelen és a hely felfüggesztése.280 Nem pusztán a „sans présent” és a „jamais lieu”.281 Épp a „sans présent” és a „jamais lieu” konstitutív szerepe ez. A „távollét” [absence], sőt a „távollétben levés” [en absence] konstitutív szerepe.282 Az, amikor ideérnek a horizont alatt kelő hullámok, amikor megérintjük a horizontot. Vagyis az idealizáció a távollét konstitutív működése. Amikor ideérnek azok a hullámok, melyek idézőjelbe teszik, felfüggesztik az itt és most abszolútságát. Avagy belegyűrik a „jelenlét”-be [présence] a „jelen nélküli”-t [sans présent].283 Ezáltal viszont nem is pusztán az időn belül, a téren belül tűnik fel a nem-jelenlévő és a nem-ittlévő, nem is pusztán a „temporalizáció” és a „spacializáció” válik lehetővé,284 de az indisztinkt távollét tér és idő sem maradhat. Amit az „absence” lehetővé tesz, ami a „távollétben” [en absence] lehetővé válik, konstituálódik, mindössze „transzposszibilis” [transpossible] lehet – hangsúlyozza Richir Maldiney nyomán.285 Az idealizáció ez a transz-posszibilitás. Amikor a távollét ideér, amikor megérintem a horizontot, a transzposszibilitás idealitását érintem meg. Az idealitás transz-verzálisan megemelkedő hullámait. Nem a térben vagy időben távoli ér el hozzám, sokkal inkább a tér és az idő egymásra forduló hullámai nyaldossák a lábam. A horizont, az absence transz-posszibilis gyűrődésekként jut el hozzám. Galacsinként. Dezindividualizált, transzposszibilis idealitás-galacsinként. „Metamorfózis”-ként.286 Transz-„sematikus” metamorfózisként.287 Meta-foraként. Át-öntésként. A telítettség túlcsorduló bőségeként. A „sens se faisant” túlcsorduló bőségeként.288 Avagy az értelem – Richir számára – maga a konstitutív távollét hullámai. Az idealitás transz-posszibilis, metafora-hullámai. Az „eltérés/eltávolodás” [écart/écartement] horizont alatt kelő hullámai.289 Az alteritás transz-ideális gyűrődései. A másság, a másik transz-ideális gyűrődései. Azaz az értelem tenger-moraja a másikon keresztül beszél. Amikor beszélek, rajtad keresztül beszélek. A szavaim, értelmeim a másikként megérintett horizont, a távollét 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 Popovics.indd 241 Marc Richir: „Des phénomènes de langage”. In Maria José Cantista (ed.): Perspectivar o Sujeito et a Racionalidade. Porto, Campo das Letras, 2006. 97. Uo. 97., 102. Uo. 102. Uo. 97. Uo. 97., 98. Uo. 102. Uo. 99., 102. Uo. 101., 102. Uo. 98. Uo. 97., 98., 102. 2021.11.24. 17:14:26 242 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) transz-posszibilis idealitás-galacsinja. Az óceán, a víz hullámai, „ritmus”-a.290 Az utópikus, a „nem pozicionális”, a „fantázia” gyűrődései, hullámzása, ritmusa magában „az érzékelésben (aiszthésziszben)” [dans le sensation (aisthesis)].291 Annak szépsége és bősége, hogy rajtad keresztül látok és beszélek. Annak a szépsége és bősége és szilárdsága, hogy nem tudok nélküled – a távollét „transzpasszibilitás”-a [transpassibilité] nélkül – látni és beszélni és észlelni sem.292 Ahogyan nem tudok nélküled érezni sem. ONKORITMUS Robert Alexander a richiri fenomenológiát az „onkoritmikus” [ogkorythmique] kifejezéssel írja le.293 S bár Richir mind a „ritmus”-t, mind az „onko” fogalmakat használja, sohasem kombinálja azokat.294 Az onkoritmus Alexander számára valamiféle „ritmikus tömeg/sokaság” [masse rythmique], „terjedelmes/kiterjedő ritmus” [rythme volumique], a görög onkosz ugyanis „tömeg”-et [masse], „terjedelmet” [volume] jelent – írja.295 Az onkosz az, amit Merleau-Ponty és Foucault is „vertikális”-nak nevez (bár ezt Alexander épp nem használja ki).296 Olyan ki- és megemelkedés, mely a buborékhoz, a hullámhoz hasonlóan nem marad meg egy lapon, egy síkban, hanem függőlegesen áttöri azt. Afáziásan megsokszorozza, megvastagítja, egymásra pakolja az egymásnak gyakran ellentmondó struktúrákat. Az elágazó ösvények kertjét hozza létre. Egyfajta Riemann-felületet. A fenomenológia nyelvén: a „transzverzális”-t.297 Alexander leírásában az „onkoritmus” valamiféle „folyékonyság” [fluidité], sőt „pulzálódás” [pulsatilité], „felcsillanás” [scintillation], „izzás” [embrasement] is.298 Nem 290 291 292 293 294 295 296 297 298 Popovics.indd 242 Uo. 104. Avagy „vibrációja” [vibration/Schwingung] – írja (Marc Richir: „Schwingung et phénoménalisation”, Internationale Zeitschrift für Philosophie, 1998/1, 55.). Richir: „Des phénomènes de langage”, 106. Uo. 103. Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 43. Az „onkó”-t csak elvétve említi elsősorban a Fragments phénoménologiques sur le temps et l’espaceban (Grenoble, Millon, 2006). Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 43., 70., 296., 358. Sőt, az ὄγκος nagyságot, méltóságot, emelkedettséget, akár fenséget is jelent, de puffadást, pöffeszkedést, felfújtságot is, ahogyan halomba rakott dolgokat, halmozottságot, például rőzserakást is. Verala – aki Alexanderhez hasonlóan szintén Richir-tanítvány – onkoritmus helyett „fenomenológiai szümploké”-t [symplokè phénoménologique], „összenövés/sűrűsödés/ragadás”-t [concrescence] mond (Pablo Posada Verala: „Concrescences en souffrance et méréologie de la mise en suspens. Sur les implications contre-ontologiques de la réduction méréologique”, Eikasia, Mayo, 2013, 287.). Alexander egyedül a transzverzálist említi (de még ennek sem veszi észre a husserli időértelmezéshez való kapcsolódását): Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 46., 48. Uo. 46. „Óceán”-ról és „felhők”-ről is beszél valamivel később (58., 354.). 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 243 pusztán transzverzális, de egy „transz(pul)verzalitás” [trans(pul)versalité] is.299 Transzverzális szétporladás. A hullámok vízpárája. Taraja. Az onkoritmus tér és idő átfordulása egymásba.300 Tér és idő egymásra gyűrődése. Az, amit Foucault fonalgombolyagnak, Merleau-Ponty forrásnak, bugyogásnak, Barthes déclicnek nevez. Amit galacsinnak neveztünk. Az onkoritmikusság a galacsin ritmusa. Tér-idő-nyelv transz(pul)verzalizációja. Az alteritás, az alteráció – a másság, a másik – ritmusa. Ami miatt a tér, az idő, a nyelv sem marad pusztán tisztán tér, idő vagy nyelv ebben a keresztirányú ritmusban, torlódásban, gyűrtségben. Avagy szétporlad. De a folyadék szétporladása halmazállapotváltozás is. A folyékonyból légnemű lesz (sőt akár szilárd, ha a port is kihalljuk belőle). Az onkoritmus ez a halmazállapot-változás is. Tér-idő-nyelv transz-alterációjának halmazállapot-változása.301 Transz(pul)verzalizációja. A galacsin maga is ez a transz(pul)verzalizáció. „Metamorfózis”.302 (Halmaz-) állapot-változás. A tér, az idő, a nyelv, a másik, a test halmazállapot-változása. Alexander leírásában a transz(pul)verzális onkoritmus pedig elsősorban a „sematizáció” és a „khóra”.303 A „sans lieu” – mint mondja.304 A vízcsöppek szétporladásának, a hullám tarajának hely nélküli helye. Az „utópikus” hely – teszi hozzá.305 Avagy az „idealitás” helye.306 Az „imaginárius” hely.307 Sőt a „fenséges” helye.308 S nem utolsósorban a „Leiblichkeit” helye.309 A transz(pul)verzális onkoritmus-galacsin, a sematikus, khoratikus idealitás távollévő helye. A másik hiányzó helye. Az „absence” szétporladó hullámtarajának „a-topikus” helye.310 Az én testem, a te helyed. Ahol megérintem a horizontot. A távolból felém nyargaló hullámok taraját. A transz(pul)verzális onkoritmus „sans se faisant”-ját.311 Az alteráció, az alteritás szilárdságát. Egyfajta „idée fixé”-t.312 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 Popovics.indd 243 Uo. 46. (A „transz[pul]verzalitás” számtalanszor visszatér a szövegben, magyarul talán keresztül-/ átporladásnak, -porlasztásnak lehetne fordítani.) Bár Alexander elsősorban a teret és az időt említi, de az onkoritmikusság egyértelműen nem csak a tér és az idő viszonyát írja le. Ez a halmazállapot-változás pedig már nem is marad tisztán fizikai sem. Uo. 311. Uo. 50., 273., 325., 329., 335–336., 339. De ilyen onkoritmikus vastagodás számára a „pislogás” [clignotement] és az „enjambement” is (344., 335.). Sőt, a „transzcendencia” is (329., 346.). A „transzposszibilitás” is (300.). Uo. 50., 147., 150. Uo. 52., 149., 151. Uo. 52., 273., 294., 354., 357. Uo. 52., 354. Uo. 52., 331. Uo. 52., 355.; vö. 348–350. Uo. 75., 354.; 52. Uo. 340. Uo. 359. Valéry könyvét (L’Idée fixe) Alexander is idézi (359–360.). Valéry számára ha van is vala- 2021.11.24. 17:14:26 244 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) De hogy mennyire galacsinszerű a transz(pul)verzális onkoritmus, onnan látható be leginkább, hogy Alexander szerint ez a keresztirányú, egymásra rétegződő gyűrtség Richirnél Max Loreau Dubuffet-elemzéseiből származik.313 (Persze a fenomenológiából is származik, de Alexandert jobban érdekli a Loreau–Dubuffet-szál.) Ha megnézzük Dubuffet „Hourloupe”-korszakából származó képeit és szobrait, a felület, a sík, a vászon ezer kis apró darabkára, mozaikra törik szét.314 De mivel a festő ezeket a darabkákat mindössze néhány ismétlődő színnel tölti ki (leggyakrabban fehér, fekete, piros és kék, esetleg sárga, zöld színnel, illetve ezek satírozásával), a széttört felületen mégiscsak összefüggések támadnak, mintegy egymáshoz, egymásra húzódnak az azonos színnel kitöltött fragmentumok. A vászon síkja megemelkedik, felgyűrődik, egymásra rétegződik. Avagy mintha a galacsin egymás alá és fölé csúszó lapjait azonos színnel jelöltük volna meg, majd széthajtogattuk volna a lapokat, vagy csak szétlapítottuk volna. Esetleg átgörgettük volna a vásznon. Hogy mennyire nem síkszerűek ezek a képek, onnan is jól látszik, hogy ugyanezzel a felületkezeléssel Dubuffet szobrokat is készített, melyek mármár térbelivé hajtogatott festményeknek tűnnek. Ahogyan a festmények szétlapított szobroknak. Alexander leírásában Dubuffet-nél az „»egyszerű felület«” [«simple surface»] megtörik, „kicsavart”-tá [distordu] válik, az egyes darabjai pedig elvesztik a helyüket, „»sans lieu«”-vé lesznek.315 „»Utópikus«”sá.316 Loreau kifejezésével pedig, valamiféle „»eredendő vastagság«”-gal [«volume originaire»] ruházódnak fel.317 A festmény ablaka megtörik, kitörik, egyfajta „»defenesztráció«” jön létre.318 Átfúj rajta a távollét szele. Elragadja a helyéről a síkot, a vásznat, s tovagörgeti a parton. Belegyűri az idegent, a mást. A másikat. Az „»enchevêtrement«”, a „»chatoiements«” galacsinjaként adja vissza a képet.319 Olyan galacsinként, melyben egymásra ismerünk.320 313 314 315 316 317 318 319 320 Popovics.indd 244 milyen szilárdsága az ideának, az nem mozdulatlan, nem változatlan. Ezt a változó szilárdságot hívja „implex”-nek [implexe] (amit az onkoritmussal azonosít); lásd Paul Valéry: L’Idée fixe ou Deux Hommes à la Mer. Paris, Les Laboratoires Martinet, 1932. 91. Max Loreau: Jean Dubuffet. Délits, déportements, lieux de haut jeu. Paris, Weber, 1971; idézi Marc Richir: „Pour une cosmologie de l’Hourloupe”, Critiques, 298, 1972, mars. Lásd a címlapot. Az „hourloupe” egy nyelvi asszociáció a „hurler” (üvölt, ordít), „hululer” (huhog), „loup” (farkas), „Riquet à la Houppe” (Perrault mesehőse) és a Le Horla (Maupassant regénye) nyomán – írja Dubuffet. Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 147. 150. (Loreau-t idézi.) Uo. 147., 149., 150., 151. Uo. 43. Uo. 147. (Loreau kifejezése, amit Richir is átvesz, lásd Marc Richir: „La Défenestration”, L’Arc, 46 [Merleau-Ponty], 1971.) Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 151. Dubuffet szétdarabolt felületein gyakran emberi „alak”-ok [personnage] is feltűnnek, de ezek az 2021.11.24. 17:14:26 III. SEMATIZÁCIÓ, IDEALITÁS, UTÓPIA (RICHIR) 245 A transzpulverzális onkoritmikus galacsin mi magunk vagyunk. Együtt. Úgy vagyunk együtt, hogy közben mégis tér, idő, nyelv és kép is vagyunk.321 Test is. Az alteritás – az én és a másik és nem csak az én és a másik – onkoritmikus galacsinja. Dubuffet-i hourloupe-ja. Szétszedhetetlen, s bár instabil, mégis szilárd galacsinja. Ritmusa, sémája, ideája. „Architektonikus” szilárdsága.322 Az „onkoritmikus perceptivitás”-unk szilárdsága.323 A tér, az idő, a nyelv öszszefüggéseinek szilárdsága. A távollét szilárdsága. Survivance-a. A távollét „hiperesztétiká”-ja.324 321 322 323 324 Popovics.indd 245 alakok is ugyanolyan színekkel kitöltött fragmentumokból állnak össze, mintegy azt sugallva, hogy egy közös galacsin lapjai vagyunk. A dubuffet-i alakok nemcsak egymás között osztják meg az azonos színű töredékeiket, de a vászon többi részével is. Az „architektonikus transzpozíció” [transposition architectonique] szilárdsága (Richir: Phénoménologie en esquisses, 87.; Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 311.). Alexander: Phénoménologie de l’espace-temps chez Marc Richir, 336. Uo. 355. A hiperesztétika egyrészt egy esztétikán túli esztétika, az esztétika túl-lépése az észlelés, az aiszthészisz felé, másrészt viszont az esztétika felfokozottsága, egyre több jelenségben való visszaköszönése is. Sőt magában a távollétben – a távollét bőségében – való visszaköszönése is. Az absence survivance-ának aiszthészisze. Hiper-, avagy szür-esztétikája. 2021.11.24. 17:14:26 IV. NON-LIEU, SURVIVANCE, ANAKRÓNIA (DIDI-HUBERMAN) A POR, A SZÉL, AZ ANYAG Georges Didi-Huberman talán legfontosabb fogalma az „anakronizmus” [anachronisme], az „anakrónikus” [anachronique].1 Az az időn túli, idő feletti (ana-kronosz),2 mely nem pusztán a jelen pillanatok temporális rendjét, de a helyek térbeli rendjét is megbontja: nemcsak „»idő nélküli«” [«sans temps»], de hely nélküli is, egyfajta „»nem-hely«” [«non-lieu»] – írja.3 Avagy nem pusztán egy sans présent, de sans lieu is. Didi-Huberman számára pedig maga a „távollét” [absence] lesz az,4 ami nem pusztán a jelen pillanatok időbeli rendjét, de a helyek térbeli rendjét is megbontja. A távollétet megjelenítő kép éppen ezért anakrónikus és anatopikus.5 A távollét jelenlétének anakróniája – és anatópiája – viszont nemcsak Didi-Hubermant, de Fédidát és Richirt is foglalkoztatja.6 S ha a távollét nem pusztán anakrónikus, de anatopikus is, úgy a távollét észlelése, esztétikája is ana-króni-topikus, hetero-topi-kró1 2 3 4 5 6 Popovics.indd 246 Georges Didi-Huberman: Génie du non-lieu. Air, poussière, empreinte, hantise. Paris, Minuit, 2001. 39. (Didi-Hubermannál az „anakrónia” valószínűleg Fédidától származik, Fédida „»anakrónikus múlt«” [«passé anachronique»] fogalmából; Didi-Huberman: Gestes d’air et pierre, 15.) A görög ana- előtag bár valami ’feletti’-t, valamin ’felüli’-t, ’rajta’ lévőt jelent, de az idő vonatkozásában egy esemény ’alatti’-ként, sőt ’újra’-ként és ’vissza’-ként is érthető. Didi-Huberman: Génie du non-lieu, 42., 126. Mind Marin, Foucault, Barthes, Richir és Fédida is használja a „non-lieu”-t (Marin: Utopiques, 121., 140–141., 152.; Foucault: A szavak és a dolgok, 11–12/8–9., Foucault: „Ez nem pipa”, 155–156/646.; Barthes: Le Neutre, 69.; Richir: Phantasia, imagination, affectivité, 170., Fédida: L’absence, 14.). Didi-Huberman: Génie du non-lieu, 22., 48–49., 53., 125. Waldenfels beszél Merleau-Ponty kapcsán „anakronizmus”-ról és „anatopizmus”-ról együtt, mely számára az „utópiá”-val, az „atópiá”-val és a „heterotópiá”-val is összekapcsolódik („A lét szétrobbanása”, 181., 189.). Az „ana-”, avagy „heterokróniá”-hoz lásd még Georges Didi-Huberman: Devant le temps. Histoire de l’art et anachronisme des images. Paris, Minuit, 2000. 131. A fédidai „anakrónikus”-hoz lásd Le site de l’étranger, 12–13., 220., 226., 235., 284–289., 297.). Fédida mind az „absence”-szal, mind a „khórá”-val, a „metaforá”-val, sőt még a „sémá”-ával is összekapcsolja az anakróniát. Richir jóval ritkábban, de azért beszél „anakronizmus”-ról, és ez számára is 2021.11.24. 17:14:27 IV.