John Owen-konferencia Appeldoornban

Az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az Evangélikus–Lutheránus Egyház hivatalos lapja Száztizedik évfolyam 2017. május–június 4– 3 Alapítás: 1907 Kéthavonta megjelenő teológiai tudományos folyóirat Kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa F SZERKESZT Dr. ADORJÁNI ZOLTÁN e-mail: [email protected], tel.: 0744-989-052 FELEL S SZERKESZT Dr. BUZOGÁNY DEZS e-mail: [email protected], tel.: 0744-254-208 MUNKATÁRSAK Dr. Balogh Csaba Dr. Geréb Zsolt Dr. Kolumbán Vilmos József Drd. Benkő Timea Dr. Molnár János Dr. Pásztori-Kupán István SZERKESZT BIZOTTSÁG THEOLOGIA BIBLICA Dr. Marjovszky Tibor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU) THEOLOGIA PRACTICA Dr. Fekete Károly (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU) Dr. Fekete Csaba (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU) THEOLOGIA SYSTEMATICA Dr. Szűcs Ferenc (Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara – HU) Dr. Fazakas Sándor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem – HU) HISTORIA ECCLESIÆ Dr. Dienes Dénes (Sárospataki Református Hittudományi Akadémia – HU) Dr. Ferenc Postma (Vrije Universiteit Amsterdam – NL) ISSN 0254-4458 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 400079 Kolozsvár, Király utca (str. I. C. Brătianu) 51. sz. Telefon: 0264-592-453 Bankszámla: BCR Cluj – RO66RNCB0106026604570001 Megrendelés: e-mail: [email protected] Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza Készült az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában 2017. MÁJUS–JÚNIUS 3. SZÁM CX. ÉVFOLYAM THEOLOGIA BIBLICA Lészai Lehel: Krisztus, a Krisztust követők és a hatóságok viszonya Máté evangéliumában.............237 THEOLOGIA PRACTICA Székely Csilla Imola: Makkai Sándor egyházi és nemzetnevelési reformjai .....................................249 THEOLOGIA SYSTEMATICA Ledán M. István: Kálvin tanítása a köztes állapotról, avagy alszanak-e a lelkek a halál után? ......268 HISTORIA ECCLESIÆ Krecht Gyöngyvér: Diákelőadások a Székely Mikó Kollégiumban a 19. század végén és a 20. század elején.................................................................................................................281 VARIA Bibliopolium Riemer Roukema: Klaus Berger klagt an ......................................................................................299 Geréb Zsolt: Ulrich Luz: Theologische Hermeneutik des Neuen Testaments ....................307 Novum Zabán Bálint Károly: John Owen-konferencia Appeldoornban.......................................................316 Balogh Csaba: Olvastam egy jó könyvet... Időszerű beszélgetések kortárs teológiáról.........................330 Balogh Csaba: Megalakult a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör ..........................................331 Adorjáni Zoltán: In memoriam dr. Herczeg Pál (1939. június 26. – 2017. április 24.) ................332 Ágoston Csaba: Mert most tükör által homályosan látunk… 1Kor 13,12 ...............................335 Adorjáni Zoltán: Dr. Herczeg Pál tudományos közleményei ....................................................336 Reformed Review – Reformierte Rundschau – Revue Réformée THEOLOGIA BIBLICA Lészai Lehel: The Relation between Christ, Believers and Authorities in Matthew Christus, seine Nachfolger und die Obrigkeiten. Ihre Beziehung zu einander in dem Evangelium von Matthäus La relation du Christ, des imitateurs du Christ et des autorités dans l’évangile selon Matthieu......237 THEOLOGIA PRACTICA Székely Csilla Imola: The Reforms of Sándor Makkai Concerning the Church and the National Education Die kirchlichen und nationalerzieherischen Reformen von Sándor Makkai Les réformes ecclésiastiques et de l’éducation de la nation de Sándor Makkai ...............................249 THEOLOGIA SYSTEMATICA Ledán M. István: Calvin’s Teaching About the Intermediate State, or Does Soul Sleep after Death? Calvins Lehre von dem Zwischenzustand, oder schlafen die Seelen nach dem Tode? L’enseignement de Calvin sur l’état intermédiaire, soit dorment-t-elles les âmes après la mort? .......268 HISTORIA ECCLESIÆ Krecht Gyöngyvér: Student Performances in the Székely Mikó College at the End of the 19th and the Beginning of the 20th Centuries Schülervorstellungen in dem Szekler Mikó-Kollegium am Ende des 19. und am Anfang des 20. Jahrhunderts Des présentations estudiantins dans le Collège Székely Mikó au fin du 19e siècle et dès le début du 20e siècle”............................................................................................................... 281 VARIA Bibliopolium Roukema Riemer: Klaus Berger klagt an ......................................................................................299 Zsolt Geréb: Ulrich Luz: Theologische Hermeneutik des Neuen Testaments ....................307 Novum Károly Zabán Bálint: Conference on John Owen in Appeldoorn John Owen-Konferenz in Appeldoorn La conférence John Owen à Appeldoorn......................................................................................316 Csaba Balogh: I have Read a Good Book. Discussions about Current Theology Ich habe ein gutes Buch gelesen... Aktuelle Gespräche über zeitgenössische Theologie J’ai lu un bon livre… Entretiens actuels sur la théologie contemporaine ........................................330 Csaba Balogh: Inauguration of the László Ravasz Research Institute for Practical Theology Gründung des Kreises Praktischer Theologie Ravasz László Le Cercle de Théologie Pratique László Ravasz s’est constitué.....................................................331 Zoltán Adorjáni: In memoriam Dr. Pál Herczeg (1939–2017) ...................................................332 In memoriam Dr. Pál Herczeg (26 juin 1939 – 24 avril 2017) Csaba Ágoston: For now we see through a glass, darkly… 1 Cor 13:12 Wir sehen jetzt durch einen Spiegel in einem dunkeln Wort… 1. Kor. 13,12 Aujourd’hui nous voyons au moyen d’un miroir… 1Cor 13,12 .............................................335 Zoltán Adorjáni: Publications of Dr. Pál Herczeg Wissenschaftliche Publikationen von Dr. Pál Herczeg Les articles scientifiques de Dr. Pál Herczeg .........................................................................336 THEOLOGIA BIBLICA Lészai Lehel* Kolozsvár Krisztus, a Krisztust követők és a hatóságok viszonya Máté evangéliumában** 1. Bevezetés: a hatalom fogalma A hatalom (evxousi,a) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben,1 és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal. Másodszor a hatalom fogalma egy cselekmény véghezviteléhez szükséges erő, képesség vagy adottság kifejezésére szolgál. Jézusnak hatalma volt bűnöket megbocsátani * Lészai Lehel (Kolozsvár, 1964) református lelkész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karának tanára, 1988-ban szerzett teológiai oklevelet a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben (PTI). Az Egyesült Királyság Edinburgh-i Teológiai Karán tanult 1991–1993 között, majd 1995-ben Londonban kutatott az Oak Hill College-ban. Az újszövetségi biblikateológia területén a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán és az Utrechti Állami Egyetem Teológiai Karán képezte tovább magát (1997–1998). 1995től a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Karán tanít újszövetségi biblikateológiát. Doktori címet a kolozsvári PTI-ben szerzett. 2007–2008-ban a belfasti Union Theological College-ban nyert kutatási ösztöndíjat, 2017-ben pedig a cambridge-i egyetemen. Bel- és külföldi folyóiratokban több mint ötven tanulmánya jelent meg. ** Ez az írás a 60. életévét betöltött Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora tiszteletére készült, de objektív okok miatt előbb átdolgozott formában és angol fordításban jelent meg (ld. Lészai Lehel: The Relation between Christ, Believers and Authorities in Matthew. In: Studia Universitatis Babeş–Bolyai Theologia Reformata Transylvanica 1916, 9–18). 1 Az evxousi,a fogalma 108-szor fordul elő az Újszövetségben (leggyakrabban a Jel, Lk és 1Kor könyvekben). Profán értelemben parancsnoki jog, hatalom (Mt 8,9 és párh.; Lk 7,8; Lk 19,17; 20,20), konkrét értelemben parancsolási hatáskör (Lk 23,7), többes számban pedig a hivatalosságok, hatóságok a jelentése (Lk 12,11; Tit 3,1). Ld. Betz, Otto: Exousia címszó. In: Brown, Colin (ed.): Dictionary of New Testament Theology. Vol. 2. The Paternoster Press, Carliles, Grand Rapids Michigan 1992, 606–611. A római kormányzók megnevezése evxousi,ai, akik a Róm 13,1–6 szerint olyan felettes hatalmak (evxousi,ai u`perecou,sai – 13,1), akik Isten szolgái a gonosztevők megbüntetésére és a törvénytisztelő polgárok bátorítására. Ld. Hamstra, Sam Jr.: Authorities címszó. In: Elwell, Walter A. (ed.): Evangelical Dictionary of Biblical Theology. Baker Books, Grand Rapids, Michigan 1997, 43–46. 238 THEOLOGIA BIBLICA (Mt 9,6–8), és tisztátalan lelkeket kiűzni (Mk 6,7). Hatalmat adott a hetven(két) tanítványnak, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjanak (Lk 10,19). Simon mágus igényelte azt a hatalmat, hogy kézrátétellel Szentlelket ajándékozhasson (ApCsel 8,19). Harmadszor az evxousi,a szó egy parancs, engedély vagy véghezviteli jóváhagyás formájában átruházott hatalomra utal. Jézust megkérdezték, hogy kinek a felhatalmazásával tanított (Mt 21,23). Az ő hatalma a szolgálatára nézve az Atyától származott (Jn 10,18). Saul a főpapok felhatalmazásával és megbízásával utazott Damaszkuszba, hogy üldözze az ottani keresztyéneket (ApCsel 26,12). Isten felhatalmazta az apostolokat a gyülekezeti tagok és a gyülekezet építésére (2Kor 10,8). Negyedszer – a fogalomkör tágításával – a hatalom az a tér, amelyben a hatalmat gyakorolják. Isten hatalmi területeket hozott létre a világban, mint például a polgári kormányzatot. Jézust átadták a hatóságnak, a helytartó hatalmának (Lk 20,20). Amikor Pilátus tudomására jutott, hogy Jézus a Heródes hatósága alá tartozott, a helytartó elküldte őt Heródeshez (Lk 23,7). A felettes hatalmak (evxousi,ai u`perecou,sai – Róm 13,1), az uralkodók és királyok hatalommal és befolyási körzettel rendelkeznek (Róm 13,1), akárcsak a sátán (Mk 1,13), de Jézus minden hatalmasság, erő és uralom fölé helyeztetett (Ef 1,21). Az evxousi,a gyakran utal az uralkodók vagy más hivatalukból eredően magas beosztásokban levő s így hatalmat gyakorló személyek, például a hatóságok, elöljárók vagy bírák (Tit 3,1) helyzetére. A hatóság szó ilyen használata olyan társas kapcsolatot jelent legalább két egyén között, ahol az egyik a vezető. A kapcsolatban az alárendelt nem külső kényszerítésre fogadja el az elöljáró parancsait, hanem abból a meggyőződésből, hogy a vezetőnek joga van utasításokat adni, a polgárnak pedig kötelessége elismerni a vezető helyzetének és parancsainak hitelességét és engedelmeskedni neki. Teológiai szempontból a hatóság fogalom negyedik vonatkozása a legjelentősebb, amely részben a kutatásunk tárgya is. A hatóság kérdésköre alapvető probléma, amely minden személyt érint, különösen pedig a hívőt. Fontosságát nem lehet túlbecsülni. Minden személy számára létezik egy hatóság, amelynek nem kényszerből, hanem meggyőződésből alárendeltként veti alá magát. Emellett Isten az embereket úgy teremtette, hogy az ő fennhatósága alatt éljenek. Miként gyakorolja Isten a maga hatalmát a teremtett világ és teremtményei felett? hatalommal ruházta fel Krisztust, a Krisztus-követőket és a világi hatóságokat. A Szentírás bizonyságtétele szerint Isten a hatalom három alapvető körét hozta létre, amelyeknek keretében a hatalmat egyénekre bízta. Ezek a polgári kormányzat, az otthon/család és az egyház. A hívő ember köteles engedelmeskedni annak a hatóságnak, amelynek területén él. A polgárok engedelmességgel tartoznak az őket kormányzó hatóságoknak (1Pt 2,13–14). A gyermekek szüleiknek tartoznak engedelmességgel (Ef 6,1–2). A hívőknek úgy kellett tiszteletet és engedelmességet tanúsítaniuk a lelki hatalom iránt, amiként arra az apostolok az Úrtól kapott magbízatásuk alapján tarthattak igényt. Viszont amikor a kor- LÉSZAI LEHEL: KRISZTUS, A KRISZTUST KÖVET K ÉS A HATÓSÁGOK… 239 mányzó hatalom megparancsolta az apostoloknak, hogy ne prédikáljanak Jézus nevében, Péter megtagadta ezt (ApCsel 5,28–29). A Krisztus-hívőknek úgy kell tekinteni a „létező hatalomra”, mint amely Isten által rendel (vö. Jn 19,11), és ezért engedelmesen alá kell vetniük magukat a polgári hatóságnak (Mt 22,17–21), amennyiben ez összeegyeztethető az Isten közvetlen parancsolatainak való engedelmességgel (ApCsel 4,19; 5,9).2 Máté evangéliumában azt olvasunk Krisztusról, hogy Isten minden hatalmat reá ruházott, a Krisztus-hívőkről pedig, hogy Mesterüktől kapták a hatalmat. A hatóságok autoritása a Teremtőtől származik (ezt gyakran megrontja egyéni érdekeik érvényesítése). Valahányszor a világi hatalom az istenivel szembesül, ez a legtöbb esetben konfliktushoz vezet. 2. Jézus Krisztus, az őt követők és a hatóságok 2.1. Jézus Krisztus és Nagy Heródes Az evangélium elején arról kapunk híradást, hogy Jézus Heródes király idején született (Mt 2,1). A Nagy Heródes néven ismertté lett király edomita származású volt. A római uralom alatti bábkirály Kr. e. 40-ben kapta a római szenátustól a zsidók királya címet, majd Kr. e. 37 és 4 között uralkodott. A kapott titulusa és hiúsága következtében került azok sorába, akik szembeszegültek Jézussal. A bölcsek a zsidók királyát keresték, s mivel közben kiderül, hogy nem Heródes az, akinek zsidók királya cím szól, Heródes felbőszült. Máté evangéliuma itt Jézus fenségét állítja szembe Heródes zsidók feletti uralmával. (Lukács evangélista nagyobb perspektívában (ld. Lk 2,1–11) rajzolja meg az ellentétet a magának „szabadító” és „úr” címet igénylő Augustus császár és a Szabadító Úr Krisztus (swth.r o[j evstin cristo.j ku,rioj – Lk 2,11) között. Heródeshez hasonlóan, aki fenyegetve érezte magát, e titulus később Pilátust is zavarba ejtette (27,11–14).3 A bölcsek, akik bár imádták Krisztust, de nem nevezhetők keresztyéneknek, szintén ellentétbe kerülnek a Heródes által képviselt hatalommal, mivel a király kémkedésre akarta bírni őket. k azonban álomban kaptak figyelmeztetést, úgy tértek vissza hazájukba, hogy elkerülték Heródest (Mt 2,7– 8.12). Máté evangéliumában József itt másodszor is kijelentést kap szinténcsak álomban. Az Úr angyala arra utasítja, hogy a gyermekkel együtt meneküljön az akkor világhatalmat jelentő Egyiptomba, mert a haragra gerjed Heródes meg akarja öletni Jézust. József még azon éjjel útnak indul családjával, Heródes pedig megöletteti a gyermekeket Betlehemben és annak környékén (2,16). Heródes 2 Ld. Packer, J. I.: Authority címszó. In: Douglas, J. D. (ed.): The New Bible Dictionary. Second edition. Inter-Varsity Press, Leicester, England – Intervarsity Press, Downers Grove, Illinois 1993, 108–109. 3 Guthrie, D. – Motyer, J. A. – Stibbs, A. M. – Wiseman, D. J. (eds.): New Bible Commentary. Inter-Varsity Press, Leicester, England – Wm. B. Eerdmans, Grand Rapids, Michigan 1992, 818–819. 240 THEOLOGIA BIBLICA király tehát riválisának tartja Jézust, akit azért akar megöletni, hogy megtarthassa királyi címét. Nagy Heródes halála után az Úr angyala harmadszor is megjelenik Józsefnek álomban, és ez alkalommal arra utasítja, hogy térjen vissza a most már biztonságos Izráel földjére. József engedelmeskedik az utasításnak, visszatér családjával Izráelbe, de amikor megtudja, hogy időközben Arkhelaosz, Nagy Heródes egyik fia lett Júdea (és emellett Idumea és Samária fejedelme Kr. e. 4 – Kr. u. 6 között), fél visszamenni oda. Arkhelaosz is szokatlanul kegyetlen és zsarnok uralkodó volt, de őt emiatt le is lemondatták. Attól kezdve Júdea római provincia lett, amelyet a császár által kinevezett helytartó kormányozott. József tehát fél visszatérni Júdeába a kényszerű száműzetés után, de ismét nem ő dönt, ugyanis ismét álomban kap utasítás az Úr angyala által, és így Palesztina északi tartományába, Galileába (2,22) kell mennie, és így telepedik le Názáretben, amely Jézus otthonává lesz (2,23). Ez volt az első konfliktusa Jézusnak a világi hatalommal, s bár még kisgyermek volt, a zsarnokságáról „kegyetlenkedéséről és hirtelen haragjáról”4 hírhedt Heródes miatt kellett szenvednie. 2.2. Jézus követői és a hatóságok Jézus szenvedésének e kezdeti momentuma előrevetíti, hogy követői mire számíthatnak életük során. A Hegyi Beszédben boldognak nevezi azokat, akiket az igazság miatt üldöznek, akiket miatta szidalmaznak, és akikkel rosszul bánnak (Mt 5,10–12). A Krisztusban hívők és Isten kapcsolata nem jelenti azt, hogy vissza kell vonulniuk a társadalomtól, hanem ellenkezőleg, ki kell venniük részüket abból teljes egészében. Béketeremtőkké kell válniuk még akkor is, ha senki nem köszöni meg erőfeszítésüket, hanem még inkább szembeszállnak velük, rágalmazzák, szidalmazzák és üldözik őket.5 Jézus erre tanítja követőit: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket (Mt 5,44). Ez a tanítás egyaránt alkalmazandó a világi és egyházi hatóságokra vagy az egyszerű polgárokra. Ennek a paradigmának kell jellemeznie viselkedésüket, amikor a hatóságok által vezetett elnyomó rendszerrel kerülnek kapcsolatba. Ebben a gondolatsorban kell megemlítenünk az úgynevezett aranyszabályt: Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták (Mt 7,12). Jézus ismételten a prófétákra utal, ezt pedig a hatalommal kapcsolatosan is komolyan kell venni. Nem akarja azonban azt, hogy tanítványai együgyűek legyenek. Realista módon próbálja őket felkészíteni arra, ami bekövetkezik. Bárányokként küldi őket a farkasok közé, s ezért okosaknak kell lenniük, mint a kígyóknak, és szelídeknek, mint a galamboknak. Nem csupán bölcseknek és nem csupán feddhetetleneknek, hanem mindkettőnek egyszerre. A Mester arra figyelmezteti őket, hogy legyenek 4 Ld. Josefus Flavius: A zsidók története. (XI–XX. könyv.) Ford. Révay József. Negyedik kiadás. Talentum, [Budapest 2007], 409 = De bello Judaico, XVII. 6,4. 5 Stott, John R. W.: The Message of the Sermon on the Mount. Christian Counter-Culture. BST, InterVarsity Press, Leicester 1993, 54. LÉSZAI LEHEL: KRISZTUS, A KRISZTUST KÖVET K ÉS A HATÓSÁGOK… 241 elővigyázatosak,6 és előrevetíti annak lehetőségét, hogy átadják őket a helyi hatalmasságoknak, megkorbácsolják őket, és helytartók és királyok elé idézik őket. Főként ez lesz a kapcsolatuk a hatóságokkal. De nem kell elkeseredniük, hanem örülniük és örvendezniük kell. Nem kell aggódniuk amiatt, hogy miként tudják majd megvédeni magukat, mert abban az órában a Szentlélek adja majd meg nekik, hogy mit mondjanak (Mt 10,16–23). Mindenki gyűlölni fogja őket, de Jézus ismételten biztosítja őket arról, hogy az állhatatos üdvözül. Tanácsot is ad neki arra az esetre, ha missziói munkájuk ellenállásba ütközik: meneküljenek másik helységbe (Mt 10,22–23). Ugyanezen gondolatmenet mentén említi meg Máté evangéliuma az ötödik nagy tanításában, hogy Jézus arra figyelmeztette az apostolokat: üldözni fogják őket, halálra adják őket, és minden nép gyűlölni fogja őket miatta (Mt 24,9). Ilyen körülmények között is az a feladatuk, hogy hirdessék az Isten országának evangéliumát. A hívők a földi uralom hatáskörében élnek, ahol a hatóságok ellenük szegülnek, és elnyomják őket, de ők ugyanakkor a mennyei királyság polgárai is. Amikor Jézus imádkozni tanítja őket, három kérésük Isten országának az eljövetelével, Isten akaratának nem csupán mennyei, de földi megvalósulásával és a gonosztól való szabadítással kapcsolatos. Az eredeti szöveg – r`u/sai h`ma/j avpo. tou/ ponhrou/ (Mt 6,13) – és némely fordítás is megengedi számunkra,7 hogy a „gonoszt” általános értelemben vegyük, s ilyenformán a hatodik kérésből kihallható az is, hogy a mennyei Atya mutassa meg szabadítását akkor is, amikor a Krisztus követőinek a politikai (és vallási) hatóság gonoszságai miatt kell szenvedniük. 2.3. Keresztelő János és a hatóságok Amikor a hívők és a hatóságok kapcsolatát röviden vizsgáljuk, hivatkozhatunk Keresztelő Jánosra is, aki Jézus rokona volt, és emellett különleges kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Mt 4,12 röviden szól Keresztelő János bebörtönzéséről. Kemény szavakkal bírálta a farizeusokat és szadduceusokat (Mt 3,7– 10), de bebörtönzésének fő oka az volt, hogy megintette Heródes Antipász tetrarkhát, és így összeütközésbe került a hatósággal. A tetrarkha (tetraa,rchj) cím eredetileg egy tartomány negyedének a fejedelmét jelentette, később azonban a kifejezést a királynál vagy ethnarkhánál kisebb rangban lévő bármely fejedelemre és kormányzóra is értették.8 Heródes Antipász Galilea és Perea felett uralkodott Kr. e. 4 – Kr. u. 39 között. Keresztelő János nem tudott szemet hunyni afelett, hogy a tetrarkha a Tó6 Jones, Ivor H.: The Gospel of Matthew. Epworth Commentaries. Epworth Press, London 1994, 66–67. 7 Példaként említhető a latin Vulgata (VUL), az angol Revised Standard Version (RSV), a The New American Standard Bible (NAS), a holland Leidse Vertalling (LEI) vagy Zürcher Bibel (ZUR) fordítás. 8 Hendriksen, William: The Gospel of Matthew. New Testament Commentary. The Banner of Truth Trust, Edinburgh 1989, 585. 242 THEOLOGIA BIBLICA ra tiltását áthágva törvényellenes viszonyt folytat Heródiással, és ki is fejezte nemtetszését ebben a vonatkozásban. Heródiás Nagy Heródes unokája volt, első férje pedig a Rómában élő nagybátyja, Heródes Fülöp. Vendégükként Heródes Antipász győzte meg Heródiást, hogy hagyja el férjét érte. A mózesi törvény értelmében tiltott volt a testvér feleségével való házasság, míg a testvér életben van (3Móz 18,16). Mivel ez ellentét szült közöttük, Heródes Antipász börtönbe vetette, és szerette volna megölni, de ezt nem merte megtenni alattvalói miatt, mivel azok prófétaként tisztelték Jánost. Heródes Antipász születésnapja, Heródiás lányának tánca és Heródiás tanácsa együttesen vezettek végül Keresztelő János kivégzéséhez (Mt 14,1–12).9 Máté evangéliuma jól tükrözi, hogy a Jézus követői a hatóságok ellenállásába ütköznek hitük miatt, amely gyakran üldöztetéssel vagy éppen kivégzéssel végződött. Ez a vonatkozás még tisztábban látszik az ApCsel-ben. 2.4. Jézus Krisztus és a kapernaumi százados Máté evangéliuma beszámol egy olyan eseményről is, hogy Jézus nem kellemetlen körülmények között találkozik a hatóság egyik képviselőjével. Ez a Jézustól segítséget kérő római százados története (Mt 8,5–13). Nem az erő fölényével, hanem alázatosan közeledett Jézushoz, hanem olyan személyként, aki törődik szolgájával, és szeretne segíteni rajta. A centurio száz katona vezetésével megbízott római tiszt. Ez a kapernaumi százados pogány, akiről Grundmann azt feltételezi, hogy szír volt, míg Davies-Allison szerint római. 10 Lukács beszámolójában (Lk 7,1–5) zsidó elöljárók és a százados barátai jönnek Jézushoz, hogy az ő nevében kérjék a szeretett és halálosan beteg szolga meggyógyítását. Máté nem beszél ezekről a közbenjárókról. 9 Vö. Josefus Flavius: A zsidók története. (XI–XX. könyv.), 460 = De bello Judaico, XVIII. 5,2: „Némely zsidó azon az állásponton volt, hogy Heródes hadseregének pusztulását Isten haragjának kell tulajdonítani, mert így sújtotta őt a megérdemelt büntetéssel János meggyilkolásáért, akit Keresztelőnek neveznek. Ugyanis Heródes kivégeztette ezt a jó embert, aki a zsidókat arra oktatta, hogy tökéletességre törekedjenek, legyenek igazságosak egymás iránt, jámborak Isten iránt, és így keresztelkedjenek meg. Hirdette, hogy kedvesen fogadja Isten a keresztelést, mert célja csak a test megszentelése, nem pedig a bűnök kiengesztelése; tudniillik a lélek akkor már előbb megtisztult az igaz élet révén. Seregestül tódultak hozzá az emberek, és nagyon szívesen hallgatták ezeket a beszédeket; ezért Heródes attól tartott, hogy ennek a férfiúnak a tekintélye, akire, úgy látszik, mindenki hallgatott, a népet még majd lázadásba kergeti; ennélfogva jobbnak tartotta még idejében eltenni őt láb alól, mintsem hogy valami fordulat következzék be, és akkor bánkódjék majd, amikor már itt a veszedelem. Ilyenféle gyanú miatt tehát Heródes bilincsbe verette Jánost, az imént említett Machairos várába vitette, és ott kivégeztette. A zsidók meggyőződése szerint az ő halála volt az oka annak, hogy Heródes hadserege elpusztult, mert Isten haragjában ezzel a büntetéssel sújtotta.” 10 Hagner, Donald A.: Matthew 1–13. Word Biblical Commentary, volume 33A. Word Book Publisher, Dallas, Texas 1993, 203. LÉSZAI LEHEL: KRISZTUS, A KRISZTUST KÖVET K ÉS A HATÓSÁGOK… 243 A százados a katonai hatalom képviselője volt, amely a politikai hatalmat szolgálta. Noha elnyomó római rendszer vezető tagjaként volt,11 Jézus meglátta benne a szolgájáért aggódó és hozzá ragaszkodó embert. Nem oktatja ki őt, még azt sem mondja, hogy csak Izráelre nézve van küldetése, hanem meghallgatja a százados közbenjárását, megdicséri hitét – Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben –, sőt még egy prófétai jövendőmondást is fűz ehhez – De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás – és meggyógyítja szolgáját. 2.5. Jézus Krisztus és a farizeusok, illetve herodiánusok Máté evangélista a 22,15–22-ben számol be egy olyan eseményről is, amikor a farizeusok elküldik tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, hogy Jézust szóval csalják tőrbe (pagideu,swsin evn lo,gw| – Mt 22,15).12 A farizeusok elhatározzák, hogy egy kényes politikai kérdéssel szembesítik Jézust.13 A farizeusok lelkes, nemzeti érzelmű csoportként, de mindenekelőtt teológiai alapon ellenezték a római uralmat, míg a gyűlölt herodiánusok, mint nevük is mutatja, támogatói voltak a Heródesek római uralmának. Ennek ellenére a farizeusok igénybe vették a herodiánusok segítségét, hogy Jézust megfogják a tanításában. Miután hízelgéssel próbálták az éberségét elaltatni, rátérnek fő kérdésükre: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Ha azt válaszolja, hogy „nem”, a Heródes-pártiak jelentik fel a helytartónál, aki akár ki is végeztetheti a római hatalom elleni lázadás miatt. Ha „igent” mond, a farizeusok vádolják meg a nép előtt, mint aki hűtlen nemcsak honfitársaihoz, hanem Izráel ószövetségi alapokon nyugvó szabadságteológiájához. A fő kérdés egyben politikai is: hogyan viszonyulsz a hatalomhoz? Jézus váratlan választ adott, miután egy dénárt kért kérdezőitől: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené (Mt 22,21), utóbb mégis keresztre feszítették. 3. Jézus Krisztus elítélése, halála és temetése Láttuk mindeddig, hogy amikor Jézus Krisztus vagy az ő követői a hatalommal szembesültek, ez a hatalom részéről megaláztatás, üldözés, bebörtönzés vagy éppen kivégzés alkalmazását váltotta ki. Az evangéliumok elbeszélésé11 Gnilka, Joachim: Das Matthäusevangelium. Erster Teil. Herders Theologischer Kommentar zum Neuen Testament. Sonderausgabe. Herder, Freiburg, Basel, Wien 2000, 300–301. 12 A pagideu,w – csapdát, hurkot állítania, tört vetni, átvitt értelemben tőrbe csalni, megfogni ige a pagi,j – (vadász-)csapda, kelepce, hurok, tőr szó származéka. Ld. Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög–magyar szótár. Kiadja a Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Budapest 1992, 719. 13 Gardner, Richard B.: Matthew. Believers Church Bible Commentary, Herald Press, Scottdale, Pennsylvania, Waterloo, Ontario 1991, 326. 244 THEOLOGIA BIBLICA nek végén Jézus ismét szemtől szemben áll a hatóságokkal. Sajnálatos módon éppen a vallási elöljáróság adja őt a politikai hatóság kezébe, hogy megölettessék (27,1–2). A római kormányzat megfosztotta a szanhedrint attól a jogától, hogy halálbüntetést szabjon ki.14 Csupán egyetlen kivétellelt engedélyezett számára, éspedig arra az esetre, ha valaki illetéktelen pogány hatolt be a templom belső területére.15 3.1. Jézus Krisztus és Pilátus Jézust Pilátusnak kellett átadni a kivégzése végett. Egy római hivatalnok munkanapja napfelkelte után kezdődött el. Kr. u. 26–36 között Júdeában Quintus Pontius Pilátus volt Róma helytartója, akinek a rezidenciája a Földközitenger partján épült Cézáreában16 volt. Amikor Jeruzsálemben tartózkodott, abban a Nagy Heródes által épített pompás palotában lakott, amely a templomtól délnyugatra állt. A Mt 27,27 szerint a palotát praetoriumnak (praitw,rion) nevezték, és itt folyt le Jézus hatósági pere. Pilátus a római elv alapján kérdezi ki Jézust („audietur et altera pars”), de azonkívül, hogy egy tőmondattal válaszol Pilátus kérdésére („Te vagy a zsidók királya? „Te mondod” – válaszolta neki Jézus – Mt 27,11), semmi olyan vádra nem válaszol, amelyet a főpapok és a vének hoztak fel ellene (27,12–14). Pilátus elég korán rájön arra, hogy Jézus nem érdemel halálbüntetést, és ezért próbálja megszabadítani azzal a szokásával, hogy szabadon enged egy foglyot, akit a tömeg választhat ki. De az a kísérlete, hogy szabadon engedje Jézust, érdekes kérdést eredményez: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: (Jézus) Barabbást vagy Jézust, aki Krisztusnak mondanak? (27,16–17). Néhány kézirat szerint Barabbást Jézusnak is nevezték.17 Pilátus csapdában találja magát, amikor a főpapok és írástudók meggyőzik a sokaságot, hogy Barabbást kérjék, és Jézust végeztesse ki. Pilátus felesége megpróbálja figyelmeztetni, hogy ne legyen köze ehhez az ügyhöz, ne járuljon hozzá annak az igaz (mhde.n soi. kai. tw/| dikai,w| evkei,nw| – Mt 27,19) embernek az elítéléséhez, ugyanis álmában sokat szenvedett miatta. Pilátus azonban politikai 14 Vö. Josefus Flavius: A zsidók története. (XI–XX. könyv.), 206–207. = De bello Judaico, XIV. 9,3. „Heródes […] merőben törvénytelenül végeztette ki Ezékiást és cimboráit, mert a törvény világosan megmondja, hogy még a legnagyobb bűnöst sem szabad kivégeztetni addig, míg a synedrion halálra nem ítélte, márpedig Heródes ezt merészelte […].” 15 Josefus Flavius: A zsidók története. (XI–XX. könyv.), 320. = Antiquitates, XV. 14,5. „Ilyen volt a templom első falövezete. Befelé azután, nem messze az előbbitől, még egy falövezet volt, amelyhez néhány lépcső vezetett fel. Ez kőfal volt, rajta a felírás, hogy idegennek halálbüntetés terhe alatt tilos belépni.” 16 1961-ben régészeti ásatásokat folytak Cézáreában, és az archeológusok egy olyan kőtáblára bukkantak, amely Pilátus korából származott, és Pilátus nevét vésték fel rá. 17 ei=con de. to,te de,smion evpi,shmon lego,menon ÎVIhsou/nÐ Barabba/nÅ sunhgme,nwn ou=n auvtw/n ei=pen auvtoi/j o` Pila/toj\ ti,na qe,lete avpolu,sw u`mi/n( ÎVIhsou/n to.nÐ Barabba/n h' VIhsou/n to.n lego,menon cristo,nÈ Ld. a következő szövegváltozatokat: Q (s 579). 700* l 844; Orlat│txt f1 sys; Ormss. LÉSZAI LEHEL: KRISZTUS, A KRISZTUST KÖVET K ÉS A HATÓSÁGOK… 245 döntést hoz, mivel le kell csendesítenie a tömeget, ártatlannak (avqw/o| j, ) jelenti ki magát, s ennek jeléül kezét is megmossa, majd megkorbácsoltatja Jézust, és átadja, hogy megfeszítsék (27,19–26). Egy pogány asszony figyelmezteti Pilátust az álma alapján, miközben Izráel, büszke lévén Szentírás-ismeretére, visszautasítja Krisztust.18 Ezek után Jézus szenvedése egy másik szinten folytatódik: katonák gúnyolják ki őt. 3.2. Cirénei Simon és a hatóságok A Golgota felé vezető úton pedig cirénei19 Simonnal találkozik, aki abban az időben még nem volt Jézus követője. Simont a Mk 15,21 is megemlíti, s itt azt is olvashatjuk, hogy ő Alexandrosz és Rúfusz apja. Máté és Lukács evangélista nem említi ezt bizonyára amiatt, hogy olvasótáboruk szempontjából nem tartották releváns információnak, viszont úgy tűnik, hogy Márk olvasói ismerték cirénei Simon fiait.20 Simon meglátja Jézust, és akarata ellenére megtapasztalja, mit jelent az, amikor a hatóság szolgáltatásra kényszerít (avggareu,w). Általában a halálraítéltet kényszerítették arra, hogy vigye a kereszt gerendáját a megfeszítés helyére.21 Ez mintegy 14–18 kilós súlyt jelentett. Kezdetben Jézus vitte a keresztet, de a megkorbácsolás és vérveszteség annyira legyengítette, hogy az éppen közelben álló cirénei Simont kellett kényszeríteni erre (Mt 27,32). 3.3. A kereszt alatt álló római százados Jézus keresztre feszítésnél jelen van a hatalom másik képviselője, a római százados, aki a kivégzés végrehajtására kapott megbízatást. Nem tudjuk, hogy beszélt-e a kereszten függő Jézussal, de Máté lejegyzi bizonyságtételét: Bizony, Isten Fia volt ez! (Mt 27,54) Nem dönthető el, hogy vajon keresztyén hitvallástétel hangzott-e el a százados ajkáról, vagy csupán annak az elismerése, hogy az istenek segítségére lesznek a törvény eme áldozatának, és hogy Jézus mindenképpen a kegyeltjük. A zsidók gúnyolódását figyelembe véve valószínűnek tűnik, hogy Máté az első változatra gondolt. Ha így van, akkor ez a második találkozás a hatalom képviselőjével, aki szintén római százados, akárcsak az első, a kapernaumi, aki szolgája meggyógyulásáért járt közbe Jézusnál. 18 Rienecker, Fritz: Das Evangelium des Matthäus. 8. Auflage, R. Brockhaus Verlag, Wuppertal 1975, 357. 19 Ciréne az észak-afrikai Líbia egyik fontos városa, ahol jelentős zsidó lakosság élt. Simon több mint valószínű, hogy olyan zsidó volt, aki Jeruzsálemben tartózkodott a páska ünnepe lakalmával. 20 Gundry, Robert H.: Matthew. A Commentary on His Handbook for a Mixed Church under Persecution. Second edition. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1994, 568. 21 Az avggareu,w – lefoglal, igénybe vesz, szolgáltatásra kényszerít (eredeti jelentése szerint postai szállításra) ige a perzsa eredetű szó. Ld. Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög–magyar szótár, 5. 246 THEOLOGIA BIBLICA 3.4. Arimátiai József és a hatóságok Arimátiai József előkelő ember és Jézus Krisztus tanítványa, aki kapcsolatba lép a hatóságokkal, hogy gondoskodni tudjon Jézus holttestéről és eltemetéséről. Márk és Lukács evangéliumának párhuzamai szerint ő a nagytanács, a szanhedrin tagja, s ilyenformán pedig pontosan értesülhetett Jézus sorsáról.22 Gazdag ember lévén egyedi volt kapcsolata Pilátussal. Kikéri Jézus testét Pilátustól, és ehhez meg is kapja az engedélyt tőle. Befolyásának köszönhetően megfelelő temetést tud rendezni Jézus számára. Gazdagsága és befolyása nélkül a hatóság nem vette volna komolyan őt (Mt 27,57–60). Máté evangélista végül még egy eseményt ír le a hatóságok vonatkozásában. A keresztre feszítést követő napon a főpapok és a farizeusok annak biztosítását igénylik a Pilátustól, hogy semmi olyan ne történhessék meg Jézus sírja körül, amely számukra kedvezőtlen volna, és ezért ilyen kéréssel fordultak hozzá: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.” Bár Pilátus elháríthatta volna kérésüket, mert a főpapok a templomi őrség által is biztosíthatták volna a sír feletti felügyeletet, mégis ezekkel a szavakkal biztosít számukra római katonákból álló őrséget: Van őrségetek,23 menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok. (Mt 27,63–64) maga is el akar kerülni mindenféle további kellemetlenséget. Így a római katonák lesznek tanúi a földrengésnek és az Úr angyala megjelenésének, aki elhengeríti a követ a sírról, és bejelenti Jézus feltámadását.24 Erre a főpapok és a vének együtt tanácskoznak, majd ennek eredményeképpen nagy összeggel vesztegetik meg a katonákat, hogy hazugságot terjesszenek az eseményekről.25 Ugyanakkor ígéretet kapnak, hogy biztonságban lesznek, ha a helytartó meghallja a jelentést. (Mt 27,62–28,15) A hatalom képviselőinek itt ismételten érdekük jó viszonyban lenni a zsidók képviselőivel, hogy ne derüljön ki a valóság (Mt 28,12–15). Következtetés Máté evangéliuma nem tartalmaz túl sok olyan szakaszt, amely Krisztus és követői, valamint a hatóság viszonyával foglalkozik. Mikor Krisztus vagy a hívők kapcsolatba kerülnek a hatóságokkal, ez általában üldözéssel, rossz bánás22 Hagner, Donald A.: Matthew 14–28. Word Biblical Commentary, volume 33B. Word Book Publisher, Dallas, Texas 1995, 858. 23 Van őrségetek – e;cete koustwdi,an\Az e;cw ige imperatívusza alapján érts: Álljon rendelkezésetekre az őrség! 24 France, R. T.: Matthew: Evangelist and Teacher. Reprint. Paternoster Press, Guernsey, Channel Island 1997, 139. 25 France, R. T.: Matthew. Tyndale New Testament Commentaries. Reprint. Inter-Varsity Press, Leicester, England – William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1992, 409–410. LÉSZAI LEHEL: KRISZTUS, A KRISZTUST KÖVET K ÉS A HATÓSÁGOK… 247 móddal, börtönnel vagy kivégzéssel végződik. Nagyon kevés az az eset, amikor a hatalom képviselője nem él vissza pozíciójával, és jóindulatú emberként cselekszik. Jézus felkészíti tanítványait jövendőbeli szenvedéseikre, és segítségéről biztosítja őket. Úgy kell viselkedniük az üldöztetések idején, mint akik a mennyei Atya gyermekei, akik azzal lesznek méltóvá hozzá, hogy ők is felveszik a maguk keresztjét, és így követik őt; mert aki elveszti életét őérette, az megtalálja azt (Mt 10,38–39). Felhasznált irodalom Betz, Otto: Exousia címszó. In: Brown, Colin (ed.): Dictionary of New Testament Theology. Vol. 2. The Paternoster Press, Carliles, Grand Rapids Michigan 1992, 606–611. Betz, O.: evxousi,a szócikk. In: Coenen, Lothar – Beyreuter, Erich – Bietenhard, Hans (Hrsg.): Theologisches Begriffslexikon zum Neuen Testament. II. Theologischer Verlag R. Brockhaus, Stuttgart 1971, 926–929. France, R. T.: Matthew: Evangelist and Teacher. Reprint. Paternoster Press, Guernsey, Channel Island 1997. France, R. T.: Matthew. Tyndale New Testament Commentaries. Reprint. Inter-Varsity Press, Leicester, England – William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1992. Gardner, Richard B.: Matthew. Believers Church Bible Commentary, Herald Press, Scottdale, Pennsylvania, Waterloo, Ontario 1991. Guthrie, D. – Motyer, J. A. – Stibbs, A. M. – Wiseman, D. J. (eds.): New Bible Commentary. Inter-Varsity Press, Leicester, England – Wm. B. Eerdmans, Grand Rapids, Michigan 1992. Gnilka, Joachim: Das Matthäusevangelium. Erster Teil. Herders Theologischer Kommentar zum Neuen Testament. Sonderausgabe. Herder, Freiburg, Basel, Wien 2000. Gundry, Robert H.: Matthew. A Commentary on His Handbook for a Mixed Church under Persecution. Second edition. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1994. Hagner, Donald A.: Matthew 1–13. Word Biblical Commentary, volume 33A. Word Book Publisher, Dallas, Texas 1993. Hagner, Donald A.: Mattew 14–28. Word Biblical Commentary, volume 33B. Word Book Publisher, Dallas, Texas 1995. Hamstra, Sam, Jr.: Authorities címszó. In: Elwell, Walter A. (ed.): Evangelical Dictionary of Biblical Theology. Baker Books, Grand Rapids, Michigan 1997, 43–46. Hendriksen, William: The Gospel of Matthew. New Testament Commentary. The Banner of Truth Trust, Edinburgh 1989. Jones, Ivor H.: The Gospel of Matthew. Epworth Commentaries. Epworth Press, London 1994. Josefus Flavius: A zsidók története. (XI–XX. könyv.) Ford. Révay József. Negyedik kiadás. Talentum, [Budapest 2007]. 248 THEOLOGIA BIBLICA Packer, J. I.: Authority címszó. In: Douglas, J. D. (ed.): The New Bible Dictionary. Second edition. Inter-Varsity Press, Leicester, England – Intervarsity Press, Downers Grove, Illinois 1993, 108–109. Rienecker, Fritz: Das Evangelium des Matthäus. 8. Auflage, R. Brockhaus Verlag, Wuppertal 1975. Stott, John R. W.: The Message of the Sermon on the Mount. Christian Counter-Culture. BST, Inter-Varsity Press, Leicester 1993. Varga Zsigmond J.: Újszövetségi görög–magyar szótár. Kiadja a Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Budapest 1992. *** Few passages in Matthew deal with the relation between Christ, his followers and the authorities. When Christ or the believers came into contact with the authorities, they usually ended up being persecuted, mistreated, jailed or executed. We examine the encounter of Jesus with Herod, Pharisees, Herodians, Pilate, chief priests, the first and second Roman centurion, and then the meeting of John the Baptist, Simon from Cyrene and Joseph of Arimathea with the authorities. It is only in very rare instances when a representative of the authorities makes no abuse of his status but acts as a normal human being. Jesus prepares his disciples for the ill treatment to come and assures them of his help. They have to react during the persecution as the sons of the heavenly Father, they may rejoice in the suffering, knowing that the power of the authorities is limited, and the word of God is endless. Keywords: Christ, believers, authorities, Matthew. THEOLOGIA PRACTICA Székely Csilla Imola* Oláhdellő Makkai Sándor egyházi és nemzetnevelési reformjai Bevezetés M akkai Sándor írásaiból, a róla szóló méltatásokból egy újítani kész, nagyszerű és merész lelket ismerünk meg. Azok az irányelvek és programok, amelyeket közel egy évszázada fogalmazott meg, ma is újszerűen, frissen, egészen közelről hatnak, de mindaz a sok ötlet és terv, amely megszületett benne, ma sem valósult meg igazán. Maga Makkai Sándor is sokat tett azért, hogy beszédei, tanulmányai, prédikációi, programadásai, célkitűzései ne csak szavak maradjanak. Az új nemzeti-történelmi helyzethez nemcsak megírta a „magunk revíziója” égető szükségességét, hanem revízió elé állította önmagát is, s újra és újra visszanyúlt a tiszta Kijelentésig, a Szentírásig. Így a „revízió” Makkai Sándor (1890–1951) 1927-ben Makkainál az önmagunkkal való szembenézést jelenti, vagyis azt, hogy életünket gyökereiből kell megújítanunk, nem pedig azt a határok visszaállítását, de még az ígért jogok érvényesítését sem, amelyekről az erdélyi magyarság évtizedekig nem mondott le. Makkai Sándor nemcsak szóban, különböző társaságokban, szövetségekben (irodalmi-, Vécsi Szövetség, diák- és nőszövetségben) végzett munkásságát jellemzi a mélység és a szakszerűség, hanem reformiratait is, amelyekben a legégetőbb feladatokat fogalmazta meg. Ilyen szempontból fontosabb írásai * Székely Csilla Imola (Marosvásárhely, 1977) 2003 óta az Oláhdellői Református Egyházközség lelkipásztora, vallástanár. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem pasztorálpszichológiai képzésén talált rá a zenével segített mentálhigiéné témájára, s ennek eredményeképpen 2008 óta zenés estéket szervez. 2016-tól a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának doktorandusa. Kutatási területe: Kokas Klára pedagógiája. 250 THEOLOGIA PRACTICA például a Magyar nevelés – magyar műveltség, Tudománnyal és fegyverrel (Aarte et marte),1 Magunk revíziója,2 Szolgálatom.3 Makkai felfogása folyamatosan változott-alakult az évek során, és ez nemcsak korai pedagógiai szemlélete és későbbi nemzetnevelési elvei tükrözik, hiszen ahogyan az önmegújítást, a korral való haladást követelményként állította a magyarság és kortársai elé, úgy végezte a reformációt saját lelke tekintetében és elvi téren. Vajdakamarási lelkipásztorként (1915–1917) a gyülekezeti munka átszervezésével kezdi szolgálatát: a presbiteri gyűléseket imádságos, bibliamagyarázatos hitbeli tanácskozásokká fejleszti, fontosnak tartja az egyházfegyelem gyakorlását, az új gyülekezeti szellem kialakítását. A konfirmációi oktatást is új szellemben végzi, amelyet meg is ír A konfirmáció reformja címmel.4 A lelkésztársakkal közösen az egyház megújításának programját is elkészítik, amelyet 1916-ban az egyházmegyei közgyűlés elé terjesztenek, s ez jelentette a kiindulópontot a reformtörekvések felé. Később a Sárospataki Református Teológia gyakorlati tanszékének professzoraként és főiskolai lelkészként kezdte meg egyházébresztő elveinek gyakorlatba ültetését a vasárnapi iskola és az ifjúsági missziói munka beindításával. Átalakította a bentlakás rendjét, előadásokat, bibliaórákat tartott, amelyek újszerűségükkel hódították meg a teológus ifjúság és a tanártársak szívét. A reformáció négyszázadik jubileumára előadás-sorozatot rendezett. Azzal a képtelennek és merésznek számító ötlettel állt elő, hogy a háború utáni érdektelenségben és csendben akadémiai estélyeket, lelkészi konferenciákat szervez. Mindenki meglepetésére a konferencia országos méretűvé terebélyesedett, és nem a csüggedés, hanem „[…] egy nagy megújhodás érzete, a komoly evangéliumi munka izzó vágya töltötte el a konferencián megjelenteket.”5 1921-től már a Kolozsvári Református Teológia igazgatójaként, a Református Szemle főszerkesztőjeként, 1922-től pedig az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjeként igyekezett megteremteni a felelős magyar nemzedék felnevelésének a feltételeit. A világháború elcsendesedése és a kisebbségi lét szorításainak felerősödése után Makkai Sándor tisztségei még nagyobb nyomatékkal bírtak, mivel Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Theologiai Fakultássá lett Kolozsvár és egész Erdély lelki-szellemi fellegvára és fővárosa. Így indult el Kolozsvár egyetemista és értelmiségi köreiben az a tudományos előadás-sorozat, amelyet Akadémiai estélyekként emlegetnek, s amelyeken Makkai maga is sok alkalommal adott 1 Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte.) A nemzetnevelés terve. Révai kiad. és ny., Budapest 1939. 2 Makkai Sándor: Magunk revíziója. Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai 51. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár 1931. 3 Makkai Sándor: Szolgálatom. Theologiai önéletrajz. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1990. 4 Makkai Sándor: A konfirmáció reformja. In: Az Út, 2. évf. (1916/7–8) 196–199. Ld. még uő: A konfirmáció reformja érdekében. In: Az Út, 2. évf. (1916/5) 140–142. 5 Makkai Sándor: A mi egyházi konferenciánkról. In: Sárospataki Református Lapok, 1918, 116. SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 251 elő. Fekete Károly Makkairól szóló tanulmányában6 megemlíti azt a levelet, amelyből kiderül, hogy előadásai után felröppenő hírneve és előadásainak hatása messze (kül)földre is eljutott. Németh László 1928-ban így ír Makkai beszédeiről: „Egy papruhás gondolkozó vív ezekben az előadásokban a mai keresztyénséggel az örök keresztyénségért, az eleven élet fanatikusa idézi a kihűlt bazaltból a vulkán eredendő tüzét […] Makkai forradalma az evangéliumé: a magasabb emberrégió kel föl az alacsonyabb ellen.”7 A Marosvécsen 1921 augusztusában tartott lelkészi konferencia alkalmával megalakított Vécsi Szövetség tagjai, közöttük Makkai Sándor is, lelki megújulásra törekedtek, és meggyőződéseiket egyesítve a maguk köréből tervezték elindítani az egyház új, életteljes, missziói tevékenységét. Makkai egész sor belmissziói tevékenységet karolt fel, illetve indított útnak: gyülekezeti munkaprogramokat, missziói munkaterveket, Az Út című folyóirat újraindítását, újszövetségi gyakorlati kommentár megírását, az ifjúság lelkigondozását, az erdélyi Református Nőszövetséget, az egyházfegyelmet, a belmissziói munkát, lelkészi és presbiteri konferenciák szervezését és a Református Nagyhetek megrendezését. A szövetség munkájának eredményeképpen maga Nagy Károly püspök hívta össze és vezette az első nagy missziói konferenciát Sepsiszentgyörgyön 1924 őszén, és ezt követték később a Református Nagyhetek. A Soli Deo Gloria Diákszövetség kérésére írt Öntudatos kálvinizmus című írásában már letisztult kálvinista nézeteit foglalja össze: „A kálvinizmus nem egyéb, nem több, de nem is kevesebb, mint a következetesen, végzetesen végigélt vallás […], s kálvinista az, akinek Isten a sorsa.”8 A vallásoktatás reformja Makkai Sándor ezt írja a Magyar nevelés, magyar műveltség című munkájában: „A neveléstan filozófiai alapjai érdekeltek, s törekvésem az volt, hogy az emberi szellem törvényeiből tisztázzam a nevelés végső elméleti lehetőségeit. Az a meggyőződés vezetett, hogy nevelni csak az egyes lelket lehet, mert csak az egyes lélek érték, a maga sajátos összemérhetetlenségében.”9 6 Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor. Kálvin Kiadó, Budapest 2001, 63–64. 7 Makkai Sándor: Az elátkozott óriások. (Nyolc előadás.) Minerva, Kolozsvár 1928. In: Napkelet 22. sz., 1928. nov. 15., (782–783) 782. Ld. még Németh László: Makkai Sándor: Az elátkozott Óriások. In: uő: Két nemzedék. Tanulmányok. Magvető Kiadó, Budapest 1970, (169– 161) 369. [http:// dia.pool.pim.hu/xhtml/nemeth_laszlo/Nemeth_Laszlo-Ket_nemzedek.xhtml (2017. márc. 12.)] 8 Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus. A református magyar intelligencia számára. Soli Deo Gloria kiadása, Budapest 1925, 7. Második kiadása: Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus. A református magyar intelligencia számára. „Az Út” kiadása, Kolozsvár 1926. 9 Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség, 28. 252 THEOLOGIA PRACTICA A gyakorlati tapasztalatok arra a belátásra vezették Makkait, hogy a vallásoktatás sikerét akadályok gátolják, s ezek között a nevelő személye a legnagyobb. Makkai vallásoktatási reformjának tartalmi alapját Kálvin Institutiója és a hitvallásaink képezték. Jelentősebb vallásfilozófiai írásai, tanulmányai a következők: Bevezetés a személyiség paedagogikájába (1912), A nagy személyiségek nevelői jelentősége (1913), A vallás lélektana (1914), A hit szeme (1915), A hit problémája (1916), A református keresztyén világnézet (1921), A vallás az emberiség életében (1923), A vallás lényege és értéke (1923), A keresztyén vallás filozófiája (kézirat 1918–1919), valamint Az Út hasábjain megjelent cikksorozat Hogyan tanítsunk vallást? címmel (1915– 1916). Makkai érdeme az újra felfedezett Heidelbergi Káté gyors kiadása (1920), emellett filozófia-tankönyvet írt a középiskolák számára A lélek élete és javai címmel (1922), majd hittankönyvet Kegyelemből, hit által címmel (1923), amely református keresztyén elveink hitvallásos szellemű alapvetése. Három feladatot nevez meg az iskola belső, önszervezési folyamatában: az iskola a valós világot hivatott megismertetni a növendékekkel, továbbá erős és jellemformáló neveléssel kell kifejlesztenie a személyiséget, jellemet; végül feladata olyan egyéneket nevelni, akik öntudatosan válnak a társadalom részévé és építőivé. Ezek a jó pedagógus fő feladatai. Makkai pedagógusképének megfogalmazása a reformpedagógia eszméit tükrözik: az új nevelő vezető kell hogy legyen, nem pedig vezér, olyan, aki csupán elindítja a tanulót a saját tehetségeinek és személyiségének felfedezésére, s miközben teljesen lemond a saját maga megfelelőségének illúziójáról – ha csak nem a tökéletes követendő példa akar lenni –, „[…] egész lényével, szolgai odaadásával mutat túl önmagán, az ifjúsággal közösen keresendő életcél felé.”10 A fiataloknak meg kell találniuk életük célját és értelmét, s ezért útmutatásra van szükségük – vallja Makkai Sándor. Pukánszky Béla ezért állapítja meg róla: „Elutasítva Rousseau »naiv optimizmusát« és a Herbart-követők »merev intellektualizmusát«, módszerközpontúságát, hitet tesz a személyiségpedagógia Schneller István által kidolgozott rendszere mellett. […] Makkai az individuális és szociális pedagógia szintézisére törekszik, amikor kifejti: a nevelés társadalmi meghatározottsága nem mond ellent annak a követelménynek, hogy a nevelés egyénformáló, személyiségalakító tevékenység legyen.”11 Makkai nevelési elvei tehát személyiségközpontúak, pedagógiai nézetei is ebben gyökereznek. A tanításban sok függ a tanító személyiségétől, hiszen a tanulás folyamata szoros kapcsolatot jelent az anya, illetve a tanító és a gyermek között. A vallástanítás tehát nem kevesebb, mint az élet tanítása, és az a célja, hogy mai élménnyé tegye a régi történetet. Makkai ezt vallja: 10 Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség, 89. Pukánszky Béla: Személyiségpedagógia elméletben és gyakorlatban. Habilitációs értekezés. [Kézirat], Debrecen 1999, 118–121. [http://www.pukanszky.hu/szemped.pdf (2017. márc. 12.)] 11 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 253 „Személyiséggé kell lennie a nevelőnek, a növendéknek, s személyivé válnia a nevelés módjának is.”12 A vallástanítás nem történhet egyébért, mint a gyermek hitének építése érdekében – a felismertetés szándékával, hogy tudniillik Isten, akiről a Biblia tanúságot tesz, az én személyes Istenem is. Tehát a jó pedagógus feladata ez: jó magot vetni. A többi pedig Isten dolga. Makkai vallástanítási munkatervében fontos szerepe van a mesélésnek. A vallástanítás lépései pedig: elbeszélés, visszakérdezés, alkalmazás, fogadalomtétel, ének. A kátétanításnak Makkai szerint nem a bibliai ismeretek elismétlését kell jelentenie, hanem olyan személyiségfejlesztés, amelyben „[…] sokkal több a pásztori beszélgetés és a liturgiai elem, mint az oktatás, s legfőképpen valóságos gyakorlása az igaz keresztyén életnek.”13 A kisebbségpolitika reformja Makkai Sándor már a háború forgatagában rádöbbent arra, hogy olyan változások fognak bekövetkezni, amelyek nagy jelentőséggel bírnak majd az erdélyi magyarság helyzetében. Hamar ráérző, a dolgok lényegébe belelátó prófétajellemére vall, hogy mindezek az akkor még csak jelekből érzett feltételezések néhány éven belül valóságossá váltak. Ennek a felismerésnek a következményeként olyan nemzeti programot fogalmaz meg, amelyben a vallásosságot és hitet állítja a nemzeti öntudat és sajátos kisebbségi magyar kultúra megvalósulásának fordulópontjába. E gondolatmenet alapján alakult ki a missziói terve, illetve a kisebbségben is megmaradásra lelkesítő nemzetnevelési programja: „Nemzet hivatása és emberi hivatás eggyé lesz: emberivé a nemzet által.”14 Ezen álláspontja mellett mindig kitartott annál is inkább, mivel a történelem alakulása igazat adott neki. Nemzetnevelő esszéinek címe: Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete (1927), Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca (1929), Magunk revíziója (1931), Harc a szobor ellen. Négy Tanulmány (Széchenyi-tanulmány, 1933). A Magunk revíziója esszében a magunkba való alászállás Nátánaélnek, az előítéletek prototípusának bibliai történetével indul. Makkai új megvilágításában Nátánaél később kénytelen volt megváltoztatni a maga felfogását, és legyőzte előítéletét, mert látott és meggyőződött. 12 Fekete Károly: Személyiség – érték – életmodell. A fegyelmezés témakörének megközelítése Makkai Sándor pedagógiai és valláspedagógiai munkásságában. In: Sárospataki Füzetek 2015/3, (43–56) 47. 13 Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, 141. Ld. Makkai Sándor: A konfirmáció reformja. In: Az Út 1916, 196–199. 14 Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologiai Fakultás tanárai 1895–1948. Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár 1995, (206–234), 209., 18. lábj., amely Makkai Sándor A kohóban című írásából (ld. Protestáns Szemle 1914, 521–528) idéz. 254 THEOLOGIA PRACTICA „Mi lett volna Nátánaélből, ha megmarad az előítélet börtönében? […] Benne maradt volna a legborzasztóbb helyzetben: saját maga kötötte volna be a szemét az előítélet kendőjével, s ezzel az igazságot, az életet zárta volna el magától örökre.”15 Hasonlóképpen köti be szemét saját kezével az a nép, amely nem akar tudni az idők változásáról, s amely inkább él az előítélet botorságában, és kézlegyintéssel intézi el a reformok kötelező felhívását, miközben az élettől zárja el magát örökre. A reformok hangja még erősebb, és a legyintés még átkosabb egy kisebbség életében. „Micsoda átka az emberi életnek az előítélet!”,16 amely nem egyéb, mint makacs és buta ragaszkodás elavult fogalmakhoz a meg-megújuló élettel szemben. Mégpedig ha ez a világ folyton változik, hullámzik, gazdagodik, és hömpölyögve szélesedik, akkor a fogalmaink sem tehetnek mást, mint hozzáújulnak és követik az életet. Következésképpen szükség van lezárt fogalmaink föloldására, az előítéletektől való megtisztulásra, egyszóval nemzeti öntudatunk revíziójára, az élet új parancsszavának meghallására. „A tények parancsa tehát ez: nemzeti öntudatunknak mindenképpen, bármi sorsban is, meg kell változnia, újulnia, tisztulnia”17 Ahhoz, hogy az erdélyi magyarság megmaradhasson, újra át kell vennie, újra meg kell fogalmaznia, egyszóval reformálnia kell életének alapkérdéseit, a tények által meghatározott alaphelyzetét, amelyek sorsát irányították. Meg kell látnia az igazságot, és számolnia kell az igazsággal, az idő múlásával, amely fogalmakat, eszméket, alapelveket tett kérdésessé. Aki figyelmen kívül hagyja ezt, annak fülébe a mindennapi élet eseményei ordítják bele ennek igazságát. Az, hogy előbbi életkeretünk, lehetőségeink, életformánk összeomlott, nem kényszeríthet arra, hogy az ájultság állapotában maradjunk, hogy ne számoljunk ezzel, és eltaposva hagyjuk magunkat. „Mindezek a leszámolási kísérletek az öncsalás és csalódás, a tévedés és tévesztés útjai reánk nézve, akik itt maradtunk, itt vagyunk, és itt kell megmaradnunk a törvényes rend minden tisztelete mellett – örökre magyaroknak. Mi Románia polgáraivá lettünk. Ennek az országnak törvényei és törvényes rendje a mi életünk meghatározója lett. Mi ennek a rendnek a kereteiben, ezekbe beilleszkedve kell, hogy magyarságunkat megtartsuk nem mások ellen, hanem a magunk öröklött lelki és szellemi egyéniségének békés és munkás érvényesítése érdekében. […] (Magyarságunk) egyetlen atomját se alkudjuk el azért, mert így nehezebb magyarnak lenni, mert így önerőnkből kell magyarnak lenni.”18 15 Makkai Sándor: Magyar fa sorsa. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár 2003, 243. Uo. 244. 17 Uo. 256. 18 Uo. 251–252. 16 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 255 Ehhez pedig választ kell találnunk a megmaradás hogyanjára utaló kérdésekre: vajon miféle intézményekre, szervezetekre, fórumra lesz szükségünk politikai-szellemi téren, mit kellene átalakítani, átszervezni, milyen eszközeink vannak ehhez, és melyek nincsenek, hogyan lehet ezt a terhet elhordozni? „Egy öntudatos és élni akaró közösség enélkül meg nem maradhat, s ha ennek megalkotására magát képtelennek tartja: kimondta önmaga felett a halálos ítéletet! […] Kettős fronton kell harcolnunk, ez az igazság. Nem szűnhetünk meg küzdeni a jogainkért a külső fronton: ez természetes. De egy pillanatig sem szabad halogatnunk a belső probléma megoldását sem.”19 Szintén a Magyar fa sorsában írja: „A kisebbségre nézve a maga szellemi életének és kultúrájának megteremtése, kifejlesztése és fenntartása nem luxus, hanem önfenntartásának lényege, melyet kölcsön nem vehet, és kívülről nem táplálhat: önmagából kell kitermelnie a maga adott és sajátos szükségleteinek megfelelően: ez a tény kényszeríti arra az erdélyi magyarságot, hogy önálló szellemi életet éljen, és saját kultúrát teremtsen, ha élni akar.”20 Új irány Makkai Sándor prédikációiban Elsősorban Kálvin János, Frederic William Robertson, Fosdick és Francis Greewod Peabody voltak nagy hatással az igehirdető Makkaira, ők befolyásolták leginkább gondolatainak, előadói, igehirdetői stílusának irányát, alakulását, s ezekhez a hatásokhoz saját egyénisége is hozzáadódott. Mindig nagy figyelmet szentelt a történelmi koncepcióra, a magyar hasonlóságokra, az alapige kiválasztásánál pedig a történelmi időszerűségre és az aktualizálásra. „A protestantizmust újra azzá kell tenni, ami lényege szerint mindig volt […]: evangéliumi vallásossággá, eleven, egyéni hittapasztalású, vallásos élménnyé. A protestantizmus nem tan, nem erkölcsi nézetek összege, nem társadalmi, politikai, még csak nem is egyházi program, több ezeknél. Életirány, életminőség. Vissza kell hajolnunk az ősforráshoz, mely ezt az életirányt táplálja. Ez az ősforrás az evangélium, a krisztusi élet.”21 Mivel Makkai szerint az igehirdetés a gyülekezeti munka lelke, centruma, ahova minden más gyülekezeti munka szála összefut, és ahonnan minden kiindul. Az igehirdetés nem emberi okoskodást, bölcselkedést közöl ennek a világnak, nem egyénieskedő szónoklat, hanem Isten teremtő gondolata, terve, meg19 Makkai Sándor: Magyar fa sorsa, 289. és 291. Makkai Sándor: A mi utunk. In: Ifjú Erdély 1929, 225–246. 21 Makkai Sándor: Múlt, jelen, jövő. A Nagyenyedi Protestáns Nőegylet estéjén, 1916. dec. 10. In: Egyházi Újság 1916, (133–138), 138. Ld. még Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890– 1951), 211. 20 256 THEOLOGIA PRACTICA váltó, megszentelő szava. Az igehirdetés meggyöngülése a lelkészi hivatástudat és munka betegségét jelzi – mondja Az igehirdetés válsága című előadásában. „Rettentő valóság az, hogy keresztyénségünk lármázó, vitatkozó, versengő szózuhataggá lett, de tetterő, de cselekvő hatalom, de gyógyító szeretet nincs benne.”22 Makkai sokféle lelkészi szolgálatban egy igen sokszínű igehirdetői munka bontakozott ki. Iskolai lelkészként, gyülekezeti lelkipásztorként, teológiai professzorként, majd püspökként megszámlálhatatlan istentisztelet, bibliaóra, tanévnyitó, székfoglaló beszéd, tanévzáró beszámoló, evangelizáció és konferenciai előadás keretében volt alkalma lelkesítő, leleplező, felrázó, bátorító beszédeket mondani. „A református lelkipásztorok nemzetünk őrállói is, prófétai és evangéliumi értelemben. Nem politikai vezérek, hanem a nemzet lelkiismerete ők, akik a nemzetük bűneinek tudatossá tétele és lelki értékeinek öntudatosítása által egy lelki megújulás vezéreiül rendeltettek az erdélyi magyar reformátusság tornyaiba.”23 Nagyon jellemző, hogy Makkai Sándor elvei, a reformokra serkentés, a revízióra sürgetés és az öntudatra ébresztgetés hangjai minden előadásában, írásában és tervében megjelennek. Ugyanez érvényes prédikációira is. A bibliai Ézsau történetében is alkalmat talál a magyar református öntudat védelmére kelni, mint amely református keresztyén örökségünk és elsőszülöttségi jogunk, „Ézsau sír, jajgat, véresre zúzza fejét, de csak egy áldás volt, és az elveszett. Nem találhatja meg a megbánás helyét az, aki istentelenül és parázna módon eladta elsőszülöttségi jogát. Testvéreim, rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni! Ébredjetek fel az álomból, míg nem késő”24 Makkai kezdeti igehirdetései vallásos elmélkedések voltak (ld. Hittem, azért szóltam! – prédikációs kötet, 1913), amelyeket a gyakorlatiasabb jellegű gyülekezeti prédikációk váltották fel (ld. Zörgessetek és megnyittatik néktek – a vajdakamarási és sárospataki évek prédikációskötete, 1925), majd ezek építőbb szándékú, elmélyültebb, hitébresztő igehirdetésekké alakul át (Írd meg, amiket láttál, 1923). Ez utóbbiakban egyre erősebben érződik a hitvallásosság és a személyes jelleg. Az Aratás (1926) és A mi útunk (1929) című prédikációsköteteiben még inkább érezzük a hitből hitbe szóló bizonyságtétel szavát és a hitvallások erősebb hatását. Makkai igehirdetői pályájának emelkedését Az elátkozott óriások (1928) és a Nem békességet... (1932) című köteteinek beszédei jelzik, amelyekben tiszta reformátori hangon szól az evangélium. Az igehirdető Makkaiban a második világháborút követő években szólal meg a prédikátorjellem, ekkor tisztul le és nyer kiteljesedést benne az igazi prófétai hang. Igehirdetéseink jellemzője elsősorban a személyesség, amelyet az 22 Makkai Sándor: A mi utunk, 50. Uo. 212–221. 24 Uo. 196. 23 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 257 egyes szám második személyű megszólításaival fokoz. Ezt az Itt és most, a Döntő napok (1946) és az Egymás terhét hordozzátok (1946) kiadványok fémjelzik, amelyekben fontos szerepet kap a jövőre fordított tekintet, az eszkatológiai jelleg, az Isten országa. Ide kapcsolódó egyéb írásai: Evangélium és egyház (1932), Az egyház válsága és a theologiai tudomány (1937), Az egyház missziói munkája (1938), Kijelentés és egyház (1940), Igehirdetés a háborúban (1943). Az igehirdetés alkalmait úgy értékeli Makkai, mint amelyek az Úr akarata és üzenete kimondásának ünnepi pillanatai. A lelkésznek azzal az elszánással kell felmennie a szószékre, hogy ott Isten prófétájává válik, s eközben Krisztus növekedik, ő maga pedig alább száll. Joggal nevezi őt Fekete Károly az ige teológusának: „Prédikációi veretesek, olykor patetikusak és költői fordulatokban sem szegények, de nem ömlengően esztétizálók. […] Stílusa minden erőteljessége mellett is óvakodott attól, hogy a stílus szépségei okozta élvezet lehetetlenné tegye az Ige igazi üzenetére való figyelést. Nyelvezetének csiszoltságát eszközként felhasználta, de nem vált nála céllá soha.”25 Makkai a szószéki szolgálatban is a legáldottabb cselekedetnek hitte, hogy „[…] összes sorsdöntő kérdéseink megoldásánál egy döntő és irányadó törvényt keressünk: mindenütt, mindenben komolyan venni, életre-halálra komolyan venni a Krisztus evangéliumát!”26 Az Ige szolgálatában nagy jelentőséget tulajdonított az evangelizációs alkalmaknak (ld. Döntő napok, 1946), amelyeket „kihelyezett igehirdetéseknek” tekintett. Makkai Sándor prédikációiban buzdít és nevel, felráz és feladatokat, célokat fogalmaz meg, ugyanakkor nemcsak Krisztus-csodálókat, hanem Krisztuskövetőket kíván nevelni a szunnyadó tömegből. A teológiai oktatás reformja Makkai tanári pályájának kezdetén még a vallás filozófiai megközelítését szorgalmazta, a hitet a vallás értelmi megismerésének tekintette. Szükség volt arra, hogy teológiai felfogásában szemléletváltás következzen be, és hogy „leszámoljon a maga kultúrprotestantizmusával”, „[…] meglátta a liberális teológia válságát, és kereste az utat a hitvallásos, egyházépítő teológia felé. Nagy szerepe volt ebben az átrendeződésben annak, 25 Fekete Károly: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 2000, 117. 26 Makkai Sándor: A mi utunk, 181. 258 THEOLOGIA PRACTICA hogy az 1918 utáni egyéni, családi és nemzeti katasztrófák Szentírás mellé kényszerítő éveiben Makkai hitében is megerősödött és átélte a megtérés csodáját.”27 Most már a sajátosan erdélyi református egyház életét akarta élőbbé, tevékenyebbé tenni. Makkai teológiai pályafutása 1918 szeptemberében kezdődött, amikor Nagy Károly püspökké választása után megüresedett a gyakorlati teológiai tanszék, alig egy év sárospataki tanárság után visszahívták Kolozsvárra. Azonnal nekifogott a lehetőségek szerinti reformoknak: új dogmatika- és etikakurzust írt a régiek helyébe, sőt magát a tanítási módszert is teljesen új szemszögbe állította; megerősítette az Ige és a teológusok közötti kapcsolatot, s így közelebb hozta a tanítás és tanulás rendszerét, mindig a gyakorlatiasságot tartva szem előtt. Nemsokára, 1921-ben már a teológiai akadémia igazgatójaként dolgozott azon, hogy a teológiai oktatás nyugati példára igyekezzen színvonalas, valóban egyetemi fokú oktatássá válni. A háború évei alatt a teológiai akadémia mint az ország egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézménye a kisebbségi magyarság szellemi-lelki fellegvárává vált. Makkai reformjai, újításai annak is köszönhették sikerüket, hogy tanártársai, sőt az erdélyi püspök is mellette álltak. „Külső-belső frontokkal kellett megküzdenie, hiszen Trianon után a gáncsoskodó ellenerőkkel, a miniszteri rendeletek, intézkedések beszűkítő, nemzet- és egyházromboló tendenciájával szemben kellett bevetnie diplomáciai érzékét.”28 A megfogalmazott új eszmék megvalósulását a kiváló fiatal lelkészek képzésében látta. A bentlakás átalakítását is sürgette, szükségesnek látta egy nevelő kinevezését a szigorú, fegyelmezett nevelés érdekében, a nagyfokú szegénység miatt pedig a teológus ifjak jobb anyagi segélyezését szorgalmazta. „Teendőkül a következőket sorolja fel: református tanárképzés és hitoktatás, állandó hitoktatók beállítása, a református nőnevelés felkarolása, vallástanári tanterv készítése és tankönyvek írása.”29 A teológiai akadémia küldetését pedig ebben látta: „Itt, a magyar kultúra tiszteletreméltó tényezői közt az elsők között állott, áll és kell állnia az Erdélyi Református Sionnak – amelyen a messzelátó őrtorony, a messze tekintő szem: a kolozsvári ref. theol. fakultás!”30 Két elv irányítja a lelkészképzés reformálásában: feleljen meg a tudományosság követelményének, a teológusmivolt többlete pedig meghatározó legyen a hallgatók személyes életrendjében.31 27 Fekete Károly: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága, 46. Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, 7. 29 Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951), 212. 30 Makkai Sándor: A mi fakultásunk. In: Református Szemle 1918, (357–359) 359. 31 Ld. Makkai Sándor: Három év. Igazgatói évzáró beszéd a református theologiai fakultáson jún. 22-én. In: Az Út, 6. évf. (1924/6), 131–136. 28 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 259 Makkai nagy szerepet tulajdonított a gyakorlati teológiának, „az anyaszentegyház élettanának” nevezte azt, mert a gyakorlati teológia és a pedagógia (katekézis) munkájától függ az egész egyházi élet minősége, amely az „az életre koncentrált és minősített theologia maga.”32 „Hogy milyen teológiai elvek alapján készült A mi istentiszteletünk, arról a következőket írta Makkai: »A kultusz arra való, hogy állandó formákat adjon az Istennel való lelki találkozásnak, amely az Ige által történik meg«.”33 Gyakorlati teológiai munkásságának csúcsa az 1947-ben megjelent Poimenika, amelyben elvégzi a gyakorlati teológia elhelyezését a bibliai, illetve rendszeres teológia mellett. „A magyar teológiai köztudat centrumába beemeli az ekkléziasztika diszciplínáját. […] Teológiai elképzelésével, gyakorlati munkájával »az egyház misszióvá, a miszszió egyházivá« tételének Ravasz László által elkezdett programja mellé áll.”34 Meghatározza a lelkigondozás szerepét és helyét a lelkipásztori szolgálatban, illetve a teológiai diszciplínák között, megnevezi a lelkigondozói feltételeket, példákat ad, és nagy lelkigondozó-személyiségeket is bemutat, például Szikszai Györgyöt, Ravasz Lászlót. Egyházi reformok Makkai Sándor püspöksége alatt Makkai Sándor ekképpen idézi fel püspöki szolgálatának kezdetét: „Püspökké választásom időpontján teljesen tisztán állott előttem az igazság, hogy egyházunknak lelki hatalommá, vagyis valóban egyházzá kell lennie ahhoz, hogy a rábízott népet magyarságában, nemzeti műveltségében, társadalmi egységében és gazdasági egzisztenciájában is megtarthassa csakis azáltal, hogy református keresztyének hit- és szeretetközösségévé neveli.”35 Nagy változásokat hozó püspöki szolgálata kerek tíz éve alatt (1926. április 14. – 1936. május 17. között) merész, de szükségszerű újításokat vezetett be. Közeli barátja és régi iskolatársa, Reményik Sándor írja kifejezően erről az évtizedről: „a mi viszonyaink között ötven év terhét jelenti sűrítve”.36 A tények keserű számbavétele után rangsorolta az egyházkerület sürgős teendőit, és sürgősség szempontjából legelsőként a teológiai fakultás tantervét, tananyagát, bentlakását, rendszerét tervezte megreformálni. A legválságosabbnak a lelkipásztorkér32 Makkai Sándor: Az egyház válsága és a theologiai tudomány. In: Magyar református önismereti olvasókönyv. Kálvin Kiadó, Budapest 1997, 409–413. 33 Fekete Károly: A református liturgikák története a XIX–XX. században. In: Magyar Egyházzene, VII. évf., 4. szám (1999/2000), 459–487. Ld. http://www.reformatus.hu/data/ siteattachments/2/2013/1/27/Fekete_Karoly_liturgiatortenet.pdf. 34 Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, 19. 35 Makkai Sándor: Szolgálatom. Theologiai önéletrajz, 107–108. 36 Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, 8. 260 THEOLOGIA PRACTICA dést látta, s ennek rendezését nevezte meg a legégetőbb feladatként. Bevezette a teológiára felvételiző jelöltek számára az első, előkészítő jellegű tanulmányi évet, a teológiai képzést kiegészítette egy ötödik tanulmányi évvel. Ugyanakkor a lelkésznevelés alapjává az újra felfedezett Heidelbergi Kátét, valamint a II. Helvét Hitvallást tette. Fekete Károly így összegezi a már püspökké választott Makkai Sándor egyházszervező tevékenységének eredményeit: „A magyar iskolák bezárásának korában óriásiak azok az erőfeszítések, amelyekkel Makkai eléri új iskolák alapítását és régiek megmentését: 1926-ban leánygimnázium épült Kolozsváron, 1927-ben a megszűnt udvarhelyi fiúgimnázium helyébe tanítóképzőt és internátust rendeztek be, 1928-ban a kolozsvári leányszeretetházat leányinternátussá építették át. A szászvárosi Kun Kollégium iskolapolitikai akadályok miatt elnéptelenedett, helyébe nőiskola épült, mely Hunyad megye felekezeti iskoláinak hiányát igyekezett pótolni. A Kun Kollégium patinás épülete adott otthont az egyház árvaházának.”37 Ezeken kívül 1927-ben létrejött Marosvásárhelyen öregotthon, 1931-ben pedig a kolozsvári Református Kórház is. Makkai püspöksége alatt került sor 1929-ben a Romániai Református Egyház első zsinati ülésére, s ugyanebben az évben adták ki az új liturgiát A mi istentiszteletünk. Az Erdélyi Református Anyaszentegyház Ágendáskönyve címmel, amely az ő kezdeményezésére és az ő szerkesztésében jelent meg, s amely által megvalósult a már régóta tervezett és időszerű revíziója az istentiszteleti rendnek. „Az egyház a nemzet életében a lelki őrálló, a prófétai tiszt hordozója avégre, hogy ez az öntudat Isten Igéjének mértéke alatt álljon, tisztuljon, érvényesüljön.”38 A „régi” és „új” munkások. Egyházunk életének fordulópontja című írásában39 nemcsak megfogalmazta az egyház válságának diagnózisát, amely szerint az egyház világi volt tanításában, és nem jellemezte hitvallásosság, vagyis nem volt egyház a szó evangéliumi, kálvini értelmében. De e kemény ítélet mellett annak érdekében, hogy az egyház egyházzá váljék, tizenegy pontos programot is meghirdetett, amelynek lépései a következők voltak: az egyházfegyelem létrehozása; a lelkipásztori munka revideálása; igazi papnék nevelése; politikamentes egyházi élet folytatása; ifjúsági konferenciák szervezése; minden kétezer lélek gondozására egy lelkipásztor kinevezése; az egyházmegyék újraalakítása a lelki munka sikere érdekében; intenzív népies iratterjesztés; a lelkipásztorképzés gyakorlati irányú reformja; az igehirdetők mentesítése az anyagi ügyviteltől; felekezeti iskolák gondjának felkarolása.40 37 Fekete Károly: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága, 25. Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, 62. 39 Makkai Sándor: A „régi” és az „új” munkások. Egyházunk életének fordulópontja. In: Az Út, 6. évf. (1924/3), 77–81. 40 Ld. Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951), 215. 38 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 261 Szintén püspöki szolgálata idején alakította meg és karolta fel a Református Nőszövetség munkáját, felismerve azt a többletet, amelyet az asszonyok munkája és lelkesedése jelenthet. Ravasz László így vallott Makkai ilyen téren végzett tevékenységéről: „Benne jelentkezett az egyház dinamikája. […] Csodálatos eredményeket ért el Erdélyben a nőszövetséggel.”41 Tagja lett az Erdélyi Múzeum-Egyletnek, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak, és éppen a legkimerítőbbnek vélt időszakában, püspöki szolgálata alatt jelentette meg szépirodalmi műveit, elbeszéléseket, novellákat, méltatásokat, cikkeket, tanulmányokat, előadásokat a különböző egyházi és szépirodalmi folyóiratokban, sőt nagyregényeket is. E sokfelé ágazó tevékenység mellett arra is futotta idejéből, hogy rendszeresen tartott előadásokkal, evangelizációkkal, egyházi folyóiratok szerkesztésével támogatta az elméletben megszületett tervek megvalósítását, és tízévi püspöksége alatt mintegy ötszáz templom és iskola épült az Erdélyi Református Egyházkerületben. Liturgiai reform Az 1921. évi egyházkerületi közgyűlés megállapította, hogy a régi, Nagy Péter – Vadas József-féle Ágenda (1866) elfogyott, de az már nem is volt alkalmas a megújult kor megújult szellemiségű lelki igényeinek kielégítésére, és Makkai Sándor szerint „sok tekintetben elavult és hiányos volt”, s így feltétlenül szükséges volt egy új ágendáskönyv kiadása,42 amint ő ezt már püspöki székfoglaló beszédében is megfogalmazta: „A magam részéről 1925-ben Öntudatos Kálvinizmus című munkámban, 1926-ban pedig püspöki székfoglaló beszédemben körvonalaztam és sürgettem kultuszunk ügyének rendezését nemcsak abból a szempontból, hogy Ágendáskönyvünk nincs, hanem azért is, hogy istentiszteletünk végre a református öntudatnak és kegyességnek megfelelővé és egységében az egyház hatalmas erőtényezőjévé lehessen.”43 Imre Lajos mellett már 1921-ben egyik elnöke volt annak a bizottságnak, amelyet Nagy Károly püspök jelölt ki az új ágenda megszerkesztésére. Ez a munka viszont abbamaradt különböző okok miatt. A munkacsoport 1927-ben látott neki újra az ágendakészítésnek, s így született meg az új Erdélyi Református Ágendáskönyv, amelyet 1950-ig, a még újabb, Vásárhelyi János-féle Református Ágendáskönyv kiadásáig használtak az erdélyi református gyülekezetek. 41 Ld. Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951), 217. Makkai Sándor (szerk.): A mi istentiszteletünk. Az Erdélyi Református Egyház Ágendáskönyve. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 1929, 5. 43 Makkai Sándor (szerk.): A mi istentiszteletünk. Az Erdélyi Református Egyház Ágendáskönyve, 6. 42 262 THEOLOGIA PRACTICA Ebben az 1929-ben kiadott ágendában magyarázat fűződik minden liturgiai elemhez, amelyekben az imádságok, énekek, prédikáció felől adtak hasznos tanácsokat. Makkai célja egy egységes istentiszteleti rendtartás megállapítása volt, ugyanakkor az igazi református istentisztelet újraérvényesítése az újítások és kiegészítések által, ugyanis „[…] a kultusz arra való, hogy állandó formákat adjon az Istennel való lelki találkozásnak.”44 Az istentiszteletek rendjébe új mozzanatok kerültek, például a rendes vasárnapi istentisztelet esetében a bibliaolvasás, a bűnvalló imádság, a hitvallás és a feloldozás. Munkájuk eredménye egy öntudatos, közösségi jellegű, egységes istentiszteleti rend megalkotása lett olyan időkben, amikor „az istentiszteleti formák vidékenként és gyülekezetenként szabadon tenyészhettek”.45 Az iskolarendszer reformja. Nemzetnevelés az új kihívások idején Makkai Sándor a következőben látta a köznevelés sikerét: „A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolnak népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget”.46 Iskolai-nevelési reformja talán a legteljesebb. Egészen új rendszert fogalmaz meg különböző írásaiban, amelyek közül a legfontosabbak: Magyar nevelés, magyar műveltség (1937), illetve Tudománnyal és fegyverrel (1939). Az általa sürgetett nemzetnevelési reformokat is erős gyakorlatiasság jellemzi, ugyanakkor indokoltak és sajátosak, ugyanis konkrétan az erdélyi, közelebbről a kisebbségi sorban élő magyar diákokra vonatkoznak. Makkai önmagával szemben is követelményként állítja fel azt, amit munkatársaitól is elvár, hogy a magyar nemzetnevelést ne nyugati mintáról magyarosítva próbálják lemásolni, hanem olyan céltudatos, egységes, minden korosztályra kiterjedő tantervet alkossanak, amelyben mindenekelőtt a nemzeti vonásokat, helyi adottságokat veszik figyelembe, hogy „[…] a nemzet önmaga megismerése alapján, saját egzisztenciájának öntudatos vállalása által felelhessen az Idő kérdésére: ez vagyok, ezt akarom, így remélek! Ezért hangoztatjuk azt a követelményt, hogy a nemzetnevelésnek döntő politikai üggyé kell lennie.”47 44 Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus, 45. Uo. 37. 46 Makkai Sándor: Szolgálatom. Theologiai önéletrajz, 127. 47 Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte.) A nemzetnevelés terve, 8. 45 SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 263 Bár sok rendben és nagyon élesen fogalmazta meg kritikáit, Makkai mégsem a lemondás vagy reménytelenség, illetve ügyvesztettség jegyében ír. Bírálja a magyar iskolát, a magyar észjárást, szokásokat, gyakorlatot, a magyar társadalmat. Ugyanakkor rámutat az önrevízió irányára, a magyar nép erősségeire és lehetőségeire is, erősíti a kapcsolatot az iskola és társadalom között, és rádöbbenti a címzetteket, hogy ez megmaradásunk legéletbevágóbb szükséglete, tudniillik a magyar kisebbségi iskolaügy reformja, amelyet a magyarság meg nem kerülhet, „[…] hacsak mint műveletlen, alkalmatlan és haszontalan tengődő, maga nem akarja jóváhagyni a világ részéről mindig aláírásra kész halálos ítéletét.”48 A nemzeti nőnevelés témakörében Makkai kiemelte a családanyává nevelés fontosságát, és azt hangsúlyozta, hogy az egészséges magyar nemzetet egészséges családok alkothatják. Tehát megnő ezáltal a család szerepe. Makkai terveinek, revízióinak legfontosabb szempontja mindig a magyar nemzet, a magyarság testi-lelki és közösségi érdeke, következésképpen megreformált iskolarendszerének minden tanóráját erre az igényre kívánja építeni. Az erkölcsi és jellembeli nevelés kulcsa szerinte a szülők kezében van, ez pedig a szoktatás. A magyar nemzeti kisebbség iskolakérdésének tekintetében a kisebbség kénytelen a törvényes állami hatalom tiszteletében élni, ámde ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy a kisebbség lemondana ősi, isteni és emberi jogainkról, tudniillik az anyanyelv, a vallás és a kultúra gyakorlásáról. „Az, hogy mi anyanyelvünkhöz és vallásunkhoz, kultúránkhoz ragaszkodunk, és azokat, mint legszentebb kincseinket nemcsak megtartani, de életünkben szabadon fejleszteni, gyarapítani és érvényesíteni törekszünk, a legtermészetesebb dolog, […] nem ismerek ennél természetesebb, tiszteletreméltóbb és méltánylandóbb emberi jogot.”49 Arra buzdít minden magyart, minden szülőt és diákot, hogy noha igazságos emberi jogaikat nemcsak korlátozzák, hanem fájdalmasan meg is csonkítják, az eltulajdonított felekezeti iskolákat nem adják vissza, azok részére államsegélyt nem nyújtanak, bezáratják, és román tannyelvű iskolaként, imaházként, tanítói lakásként, csendőrségi helységként használják azokat, a gyermekeket az egyházi iskolákból államiakba kényszerítik, a szülőket megfélemlítik, fenyegetik, nyelvhasználatukat visszaszorítják, földterületeiket kisajátítják, a külföldi tanulást megtiltják, mindezekkel szemben öntudatos nevelésre sürget, hogy a magyar szülő akarjon gyermekeiből magyar és keresztyén jellemeket nevelni. „Egyszóval, hogy merjen élni!”50 A tananyag szervezésének kérdéseiben is konkrét javaslatokat sorol fel: több órát és figyelmet kellene fordítani a testnevelésre, a szakképzettségre, egy mo48 Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte.) A nemzetnevelés terve, 107. Makkai Sándor: A magyar nemzeti kisebbség iskola-kérdése. In: Református Szemle 1925, (3–11) 3. 50 Uo. 10. 49 264 THEOLOGIA PRACTICA dern idegen nyelv elsajátítására, a jogi-politikai ismeretkör, a néprajzi, nemzeti történelmi, filozófiai, illetve művészeti (kiemelten a rajz és ének) oktatására, valamint a műhelygyakorlat, a kísérletezés beiktatására. Végül megrajzolja az egyház, a keresztyén szellem szerepét is ebben a mindent magába ölelő nevelési reformprogramban, amely felekezeti korlátokon felülemelkedve szolgálja az öntudatos magyar nemzedék kinevelését. Az alapkövetelmény pedig az, hogy a vallásoktatás vallásos nevelés is legyen, ugyanakkor jellemalkotás, életre való indítás és gyakorlás, ezenkívül lelkigondozás és misszió. Végül így vélekedik az iskolarendszer általa megfogalmazott reformjáról és a nemzetnevelésről: „Ezek a vélemények nem rendkívüli, forradalmi és hajmeresztően újszerű képzelgések, hanem természetes, egyszerű, elemi létparancsok, melyeknek teljesítését a nemzeti egzisztencia úgy igényli, mint a testi szervezet a levegőt és a táplálékot.”51 Missziói reformok Makkai Sándor fogalomértelmezésében az egyház missziói egyházat jelent, s ezért az egyház feladata ez: misszióivá lenni. Szándékainak, terveinek legtömörebb megfogalmazása lehet ez: legyen az erdélyi egyházi misszió nemzeti miszszió is! A Makkai Sándor által kezdeményezett és indított misszióról 1916-ban olvassuk az első híradást, amikor a Kolozsvári Református Egyházmegye lelkészei elé terjesztette az egyház feladataként értelmezett kálvinista szellemben való nemzetnevelési igényét. Történt mindez a Református Kollégium elnéptelenedése, a Theologiai Fakultás kiürülése, az egyházi élet elerőtlenedése idején, az egyházmegyei Közgyűlés mégis teljes mértékben elfogadta azt. Debreceni korszakának idején, 1936-ban kezdte meg igazán missziói tevékenységét, programja az egyház misszióivá, a misszió egyházivá tétele, amelyet nem kívülről vagy felülről, hanem az egyházközségeknek saját magukból kiinduló, önerőből történő missziót jelent: nő- és férfiszövetséget, gyermek-, illetve ifjúsági munkát, bibliacsoportokat és önkénteseket kátémagyarázatos istentiszteletek bevezetésével.52 Ahhoz, hogy a misszió a leghatékonyabban és legátfogóbban működhessen, Makkai maga szerkesztette az Útmutató című rövid életű folyóirat első négy számát (1947–1948), kiadta az Élő gyülekezet (1948) című tanulmánykötetét. Kiemelten fontosnak tartotta ebben a munkában a nőszövetség szerepét, amely munka sikerességének szükséges feltételei a rend, fegyelem, szervezet, tisztségek, munkaterv és eszközök. A missziói munka eredményeinek megjelenésével párhuzamosan azonnal megjelentek a visszahúzó, gátló, akadályozó intézkedések is, és ami még fáj- 51 52 Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte.) A nemzetnevelés terve, 77. Ld. Makkai Sándor: Az egyház missziói munkája. In: Protestáns Szemle 1936, 319–322. SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 265 dalmasabb, éppen az egyházi élet szereplői részéről. A missziói munka elkezdett visszahúzódni, elerőtlenedni, beszorulni a hivatalos egyház keretei közé. Ekkleziasztikai-missziológiai szempontból fontos műve Az egyház missziói munkája (1938), amely egyháztörténeti felvezetéssel kezdődik, majd az egyház missziói feladatainak három szintjéről szól: a pásztori, a gyülekezeti, illetve a külmisszióról. Végső soron túlzott mértékben kiszélesíti és általánosítja a miszszió körét, írásaiban az egyház szinte minden munkája a misszió neve alá került, ugyanakkor az az érdeme, hogy rámutatott a misszió jelentőségére az egyházi szolgálatban, és elmélyítette az egyháznak ezt a felelősségét, amely szerinte a reformáció megélése. 1947-ben az Országos Konvent missziói előadójává választották Makkai Sándort, azonban míg ő fáradhatatlanul szervezett, írt, beutazta az országot, evangelizált, bibliaiskolát alapított, addig a hivatalos egyház erői szabályozták és gúzsba kötötték a missziói munkát. Összegzés Makkai Sándor korának hangos lelkiismerete volt, prófétai lelkülettel látta, értékelte az erdélyi magyarság Trianon utáni sajátos helyzetét, amelyben őrállói lélekjelenléttel, felelősen fogalmazta meg egyházi és nemzetnevelési reformjait, kiáltványait és prédikációit. Mindezek az adott helyzetben megtartó erőnek, vigasztalásnak számítottak a magára maradt nemzetrész önazonosságának újrafogalmazásakor, sőt azóta sem veszítették el aktualitásukat. A megváltozott erdélyi körülmények között, amikor keressük egyházunk kibontakozásának, a misszióinak az útjait, mindegyre Makkai Sándor nevével, újjászervezési programirataival, az általa bevezetett egyházi reformokkal találkozunk. Makkai felrázó, megelevenítő, szolgálatra hívó szándéka az élet minden dimenziójában végzett reformok végrehajtására sürgetett. „Az emberi élet legmagasztosabb, legszebb pillanatai azok, mikor az adventi sötétségben, adventi fájdalmakban vergődő lélek felett hirtelen felgyúló meglátások, fenséges eszmények ragyogása árad el. Nem csoda, ha ilyenkor mindig a legszentebb jelenlétét érezzük. És néha nagy, közös megpróbáltatások idején, egy egész nemzetre reáfekvő reménytelenségek éjjelében gyúl fel ez a fény.”53 53 Makkai Sándor: A márciusi eszmény. In: Református Szemle 1912, (177–179, 193–197) 177. Ld. még Makkai Sándor: „Hittem, azért szóltam.” (Vallásos elmélkedések.) Egyházi Újság Könyvtára. Szerk. Barabás Samu. Az Egyházi Újság Kiadóhivatala, Kolozsvár 1913. 266 THEOLOGIA PRACTICA Felhasznált irodalom Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologiai Fakultás tanárai 1895–1948. Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár 1995, 206–234. Fekete Károly: A református liturgikák története a XIX–XX. században. In: Magyar Egyházzene, VII. évf., 4. szám (1999/2000), 459–487. Fekete Károly: Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor. Kálvin Kiadó, Budapest 2001. Fekete Károly: Makkai Sándor gyakorlati teológiai munkássága. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 2000. Fekete Károly: Személyiség – érték – életmodell. A fegyelmezés témakörének megközelítése Makkai Sándor pedagógiai és valláspedagógiai munkásságában. In: Sárospataki Füzetek 2015/3, 43–56. Makkai Sándor: A mi egyházi konferenciánkról. In: Sárospataki Református Lapok, 1918, 116. Makkai Sándor: A konfirmáció reformja. In: Az Út, 2. évf. (1916/5) 140–142. Makkai Sándor: A konfirmáció reformja. In: Az Út, 2. évf. (1916/7–8) 196–199. Makkai Sándor: A konfirmáció reformja érdekében. In: Az Út, 2. évf. (1916/5) 140– 142. Makkai Sándor: A magyar nemzeti kisebbség iskola-kérdése. In: Református Szemle 1925, 3–11. Makkai Sándor: A márciusi eszmény. In: Református Szemle 1912, 177–179. Makkai Sándor: A mi utunk. In: Ifjú Erdély 1929, 225–246. Makkai Sándor: A mi fakultásunk. In: Református Szemle 1918, 357–359. Makkai Sándor (szerk.): A mi istentiszteletünk. Az Erdélyi Református Egyház Ágendáskönyve. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár 1929. Makkai Sándor: A „régi” és az „új” munkások. Egyházunk életének fordulópontja. In: Az Út, 6. évf. (1924/3), 77–81. Makkai Sándor: Az egyház missziói munkája. In: Protestáns Szemle 1936, 319–322. Makkai Sándor: Az egyház válsága és a theologiai tudomány. In: Magyar református önismereti olvasókönyv. Kálvin Kiadó, Budapest 1997. Makkai Sándor: Az elátkozott óriások. (Nyolc előadás.) Minerva, Kolozsvár 1928. In: Napkelet 22. sz., 1928. nov. 15., 782–783. Makkai Sándor: Három év. Igazgatói évzáró beszéd a református theologiai fakultáson, jún. 22-én. In: Az Út, 6. évf. (1924/6), 131–136. Makkai Sándor: Magunk revíziója. Erdélyi Szépmíves Céh kiadványai 51. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár 1931. Makkai Sándor: Magyar fa sorsa. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár 2003. Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség. Révai kiad. és ny., Budapest 1937. Makkai Sándor: Múlt, jelen, jövő. A Nagyenyedi Protestáns Nőegylet estéjén, 1916. dec. 10. In: Egyházi Újság 1916, 133–138. Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus. A református magyar intelligencia számára. Soli Deo Gloria kiadása, Budapest 1925. (Második kiadása: Makkai Sándor: Öntudatos kálvinizmus. A református magyar intelligencia számára. „Az Út” kiadása, Kolozsvár 1926.) Makkai Sándor: Szolgálatom. Theologiai önéletrajz. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1990. SZÉKELY CSILLA IMOLA: MAKKAI SÁNDOR EGYHÁZI ÉS NEMZETNEVELÉSI REFORMJAI 267 Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. (Arte et marte.) A nemzetnevelés terve. Révai kiad. és ny., Budapest 1939. Németh László: Makkai Sándor: Az elátkozott Óriások. In: uő: Két nemzedék. Tanulmányok. Magvető Kiadó, Budapest 1970, 169–161. Pukánszky Béla: Személyiségpedagógia elméletben és gyakorlatban. Habilitációs értekezés. [Kézirat], Debrecen 1999, 118–121. *** This paper presents a summary of Sándor Makkai’s lifework (1890–1951) focusing on his frequent appeals to reform. This study concentrates on those publications in which he reassesses national, ecclesiastical and personal issues. I offer a review of the situation of the church, the theological education, the components of the national pedagogy and minority politics. We also perceive his major achievements as a pastor, as a theological professor and as the bishop of the Transylvanian Reformed Church District. He was critical towards the practices and beliefs of his age, and his reforms aimed to reach the most divergent issues. He raised existential questions, encouraged the members of his nation of a minority status. He superseded his age with his vision, so that some of those still wait to be accomplished. Sándor Makkai was the loud conscience of his generation. Keywords: Sándor Makkai, religious pedagogy, ecclesial reform, minority politics. THEOLOGIA SYSTEMATICA Ledán M. István* Érköbölkút Kálvin tanítása a köztes állapotról, avagy alszanak-e a lelkek a halál után? 1. Bevezető gondolatok A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével (5Móz 31,16; 1Kir 2,10; 1Krón 17,11 (LXX); Dán 12,2, Mt 27,52; ApCsel 3,36; 7,60; 1Kor 7,39; 2Pt 3,4 stb.). Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja (ApCsel 3,36; 7,60; 1Kor 7,39; 2Pt 3,4). Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban (ApCsel 12,23; 5,5). Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél,1 ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul. Karel Hanhart maliciózus megjegyzése szerint az interimállapot a teológia nehezen kezelhető gyereke, mivel teológiai reflexió eredménye, és nem olyan bibliai gondolat, mint a parúzia vagy a feltámadás. Az interimállapot a teológusok találmánya, amely az idő és a tér kategóriáival kapcsolatos.2 Bár tény, hogy az Újszövetségben az interimállapot nem központi gondolat, nyomokban, mintegy „a sorok között olvasva”(akár abban a tényben, hogy az Újszövetség alvásként beszél a halálról) találunk rá utalásokat. Úgy tűnik, Kálvin számára – és nem csupán vagy elsősorban nem polemikus célzattal – egész * Ledán M. István (Sepsiszentgyörgy, 1975) református lelkipásztor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben folytatott teológiai tanulmányokat (1995–2000). Lelkészi munkája mellett latinból fordít, illetve szerkesztője a Laudator temporis acti nevű, latin nyelvápolással foglalkozó blognak. 2015-től a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktorandusa. Kutatási területe: az ógörög sírfeliratok vizsgálata az újszövetségi eszkatológia vonatkozásában. 1 Kálvin János: Evangéliumi harmónia. II. Ford. Rábold Gusztáv. Székelyudvarhely 1940, 31. Ld még: Kálvin János: Psychopannychia, vagyis értekezés arról, hogy nem alusznak, hanem a Krisztussal élnek azoknak a szenteknek a lelkei, kik a Krisztusban való hitben halnak meg, 1534. Ford. Rábold Gusztáv. Főiskolai Könyvnyomda, Pápa 1908, 52. (A továbbiakban: Psychopannychia.) 2 Hanhart, Karel: The Intermediate State in the New Testament. V. R. B. Offsetdrukkerij, Groningen 1966, 2. Hivatkozik rá: Yeaton, Kenneth: Aspects of Calvin’s Eschalology. In: The Churchman 100 (1986/2), 114–117. LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 269 munkássága során fontos volt az az individuális eszkatológiai gondolat, hogy a hívő ember Istennél van, Istennél él a halált követően. A köztes létről szóló tanítás pregnánsan jelen van ifjúkori vitairatában, a Psychopannychiában, de újra meg újra erőteljesen megjelenik a későbbi kommentárokban és az Institutióban is, azaz fő eszkatológiai motívumként, elő-előbukkan egész teológiai munkássága során. 2. Kálvin eszkatológiai irányultsága Miként Peres Imre találóan megjegyzi, bár Kálvinnál természetesen hiányzik az eszkatológia mint terminus technicus, és rendszeres tanítása sincs az eszkatológiáról, teológiája erőteljesen eszkatologikus beállítottságú. Kálvinnak alapvető meggyőződése, hogy a keresztyén élet a halál után következő örökkévalóságra, Krisztus visszajövetelére és a feltámadásra irányul.3 A földi életet, amely alá van vetve a mulandóságnak és hiábavalóságnak, valójában börtön, száműzetés és halálba merülés, meg kell vetni, ám úgy – és ezt a reformátor többször is hangsúlyozza –, hogy az ember nem gyűlöli, és nem undorodik tőle olyannyira, mintha abban szikrányi jó se volna. Ebből ugyanis Isten iránti hálátlanság származna, és annak a fel nem ismerése, hogy ebben az életben némiképp a mennyország dicsőségére készülünk fel. Más szóval: az élet az üdvösség előmozdítására rendeltetett. A helyes sorrend valójában az, hogy az ember először Isten jótéteményeit fedezi fel az életben, és csak azután veti meg, illetve értékeli kevesebbre, mégpedig összehasonlítva azt a jövendő élettel. A hívő ember szívesen, örömmel és vágyakozva készül valódi hazájába, a jövendő életről elmélkedik (meditatio future vitae), legyőzi a haláltól való természetes borzadást.4 A keresztyén élet menny felé való irányultsága megjelenik a 2Kor 5,1–10 magyarázatában is. A hívő embernek nemcsak sejtése van a jövendőbeli mennyei létről, hanem hitbeli személyes tudása is, ezért önként kész a távozásra: nem életundorból, csömörből, hanem azért, mert tudja, hogy összehasonlíthatatlanul jobb az, ami a halált követően vár rá. A földi élet nem csupán ideiglenes (Kálvin a földi sátorház kapcsán caducumról, gazdátlan házról beszél), hanem számkivetés, testbe zárt lét. Igaz, Kálvin némiképp finomhangolja azt a gondolatot, hogy a test börtön, és megjegyzi, hogy a testet abban az értelemben szoktuk börtönnek nevezni, hogy annak, ami természetünkben romlandó, meg kell semmisülnie avégett, hogy megújulhassunk. 3 Peres Imre: Kálvin eszkatológiája. Acta. Debreceni teológiai tanulmányok, 8. Szerk. Baráth Béla. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 2015, 44. 4 Kálvin János: A keresztény vallás rendszere. 1559. I–II. kötet. Ford. Ceglédi Sándor és Rábold Gusztáv, felülvizsgálták Antal Géza és Borsos István. Református Egyházi Könyvtár, VI. A Magyar Református Egyház kiadása, Pápa 1909, III. 7,3; III. 9,1; III. 9.4. (A továbbiakban: Institutio.) Idézi: Wyk, J. H. van: John Calvin on the Kingdom of God and Eschatology. In: In die Skriflig 35 (2001/2), (191–205), 196. 270 THEOLOGIA SYSTEMATICA Ezzel szemben az örökkévaló házat, noha az egyaránt jelentheti a feltámadás utáni romolhatatlan testet és a halál utáni boldog halhatatlanságot, szívesebben értelmezi úgy, hogy ennek az örökkévaló háznak – miként ő fogalmaz – az alapja a lélek halál utáni boldog állapota, betetőzése pedig a végső feltámadás. A hívő ember boldogan veti le a régi, elnyűtt, rongyos ruhát, hogy felöltözhesse az új, ragyogó, tartós öltözetet. Ez győzi le a hívő emberben a haláltól való természetes rettegést (nem szeretnénk levetkőzni, 2Kor 5,4). A földi élet tökéletlensége megmutatkozik abban is, hogy hitben járunk, nem látásban, azaz – az Istentől távol – nem láthatjuk színről színre őt: a látás, amiben a halált követően lesz része az embernek, több mint a hit és a remény, hiszen mindkettő a nem látható, jövendő dolgokra irányul.5 3. Psychopannychia, avagy alszanak-e a lelkek a halál után? Kálvin ifjúkori és első teológiai munkáját, a Psychopannychiát érdemes behatóbban is megismernünk,6 mivel ebben az írásában fejti ki rendszeresebben gondolatait a lélek halál utáni sorsáról, továbbá, mert felfogása a kérdést illetően – miként látni fogjuk – a későbbiekben (fontosságban) sem változott. A reformátor két tételt igyekszik cáfolni: 1. a halál után a lélek érzés, gondolatok, emlékezet nélkül alszik, azaz valójában megsemmisül a feltámadásig. 2. A lélek nem substantia (lényeg), csupán életerő. Ami az első tételt illeti, Kálvin kiváló filológusi érzékkel (két évvel korában, 1530-ban kommentárt adott ki Seneca műveihez) bizonyítja, hogy a lélek, bár adott esetben embert, életet, lélegzetet is jelent, tehát átvitt értelemben használatos, a Szentírásban legtöbbször mégis a „halhatatlan lényeget” jelenti.7 Erre nézve legfőbb érve az ember istenképűségének bibliai gondolata. Az istenképűség nem a testre vonatkozik, hanem a lélekre, melyet – a teremtmények közül egyedülálló módon – Isten önmagából adott az embernek: „Mert mi szükség volt arra, hogy Istent, ha ő valami közönséges dolgot akart volna alkotni, úgy állítsa elénk Mózes, mint aki tűnődik, és önmagával tanácsot tart? Hiszen a többi dolgokra valamennyire azt mondta, hogy legyenek és meglettek. De mikor erre a képre került a sor, akkor mintegy különleges példányt akarván létesíteni, bölcsességét és erejét hívja segítségül, és önmagával tanakodik, mielőtt hozzáfogna a munkához.”8 5 Kálvin János: A második korinthusi levél magyarázata. Ford. Szabó András. Kálvin Kiadó, Budapest 2015, 81–89. 6 Ld. erről Pásztori-Kupán István: Az emberi lélek és az örök élet Kálvin első teológiai munkájában. In: Református Szemle 2009, 573–594. 7 Psychopannychia, 12. 8 Uo. 16. LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 271 Ezt az anyaggal való gondos bíbelődést Kálvin szellemesen úgy értelmezi, hogy Isten valami különlegeset akart létrehozni, az embernek ezt a kiválóságát pedig nem a test, hanem – lévén az Isten Lélek – a lélek hordozza. Ezen a ponton azonban meg kell jegyeznünk, hogy Kálvin teológiai ellenségei közelebb jártak az igazsághoz, mikor azt hangoztatták, hogy az ember istenképűsége a teremtett világ feletti, rábízott hatalmat jelenti, ahogyan Istennek is hatalma van a világ felett. Miután Kálvin textusok egész arzenálját9 felsorakoztatva érvel amellett, hogy a lélek egyrészt a testtől különböző lényeg (ApCsel 23,8; 1Kor 2,11) másrészt a halál után is megmarad (Lk 16,22; 1Pt 3,19, Préd 12,7), rátér arra, hogy mi a nyugalom bibliai értelme, amely helyett akár az alvás szó is használható lenne, ha nem lenne megterhelve azzal az értelmezéssel, amely ellen Kálvin – bevallása szerint nem jó szívvel – tollat ragadott. A nyugalom nem tétlenséget, kábultságot jelent, hanem a lelkiismeret nyugalmát, amely csak a halált követően lesz teljessé. Mindazokat, akiknek az életben a testtel volt hadakozásuk, Isten a békességnek egy nagyobb, a földi életben el nem érhető fokára vezeti. Ez az értelme az Ábrahám kebele képnek is. Miként Kálvin találóan megjegyzi, a Szentírásban az alváshoz sokszor a békesség és nyugodt lelkiismeret képzete fűződik, olyasmi, amit a latin mondás így fejez ki: dormire in utramque aurem, azaz mindkét fülére alszik, tehát aggodalom nélküli állapotban van (Zsolt 4,9).10 Az alvásmetaforáról, amelyről tudja, hogy közkedvelt kép a Szentírásban, az a véleménye, hogy az a testre vonatkozik: miközben a lélek az üdvösség állapotában van, a test pihen. Az alvás tehát a holttestre vonatkozik, amely az álomba merülő emberhez hasonlóan fekszik. Egyébként Kálvin talán elsőként hívja fel a figyelmet az ókori szövegek fontosságára a bibliai nyelvezet megértésének vonatkozásában. Ovidius sírszövegét idézve (mondjátok, hogy csendben pihenjenek Naso csontjai), úgy véli, hogy erre a szólásmódra a pogányok taníthatták a szentírókat.11 A halál, amely olyan természeti kényszerűség, amin mindenkinek át kell esnie, a hívő ember számára nem egyéb, mint a halhatatlanság legmagasabb fokára való átmenetel, illetve a test elenyészése, amely nem megsemmisíti a testté és lélekké teremtett embert, hanem csupán szétválasztja alkotóelemeit egymástól.12 Összegezve az elmondottakat: Kálvin eme korai munkájában azt tanítja, hogy az embernek csupán a teste enyészik el, a lelke halhatatlan. A lélek az ember nemesebbik része, amely az istenképűséget hordozza. A halál annyit tesz, hogy az ember alkotóelemeire bomlik, elválik egymástól a test és e lélek: a test 9 Pásztori-Kupán István össze is állította a Psychopannychia textuáriumát, amelyben nemcsak kanonikus igehelyek, hanem 13 apokrif szövegrészlet is sorakozik. Ld. Pásztori-Kupán István: i. m. 590–591. 10 Psychopannychia, 25. skk. 11 Uo. 52. 12 Uo. 50. 272 THEOLOGIA SYSTEMATICA alszik, a lélek megnyugszik, ami azt jelenti, hogy békességet élvez Isten országában. Azokat, akik a bibliai alvásmetaforából arra következtetnek, hogy az a lélek öntudatlanságára vonatkozik, Kálvin későbbi munkáiban is tudatlanoknak,13 fanatikusoknak,14 értelem híján valóknak,15 rajongóknak16 nevezi, illetve lázálomnak és koholmánynak tartja azt a nézetet, hogy a lélek a testtel együtt alszik, azaz öntudatlan állapotban szunnyad.17 Kronológiai sorrendben vizsgálva későbbi műveit, megállapíthatjuk, hogy idők folyamán Kálvin nézete nem változott a köztes létről. Az első korinthusi levélhez írt magyarázatában megjegyzi, hogy az 1Kor 15,18 (akkor azok is elvesztek, akik a Krisztusban hunytak el) nem cáfolja a lélek halhatatlanságáról szóló tanítást, nem jelenti azt, hogy a halál és a feltámadás között nincsen élet. A halottak lelke él, és boldog nyugalomban örül.18 A thesszalonikaiakhoz írt levelek magyarázatában Kálvin mint kitűnő filológus és teológus érzékeli, hogy a feltámadás kérdéskörét a vigasztalás kontextusába kell illeszteni: a thesszalonikai hívők részéről nincs szó tagadásról, csupán mély, túlzott fájdalomról. A feltámadás reménysége jó eszköz a szomorúság enyhítésére. Az alvás pedig a testre és nem a lélekre vonatkozik. Azok, akik elaludtak, Krisztus által halálukban is egyek vele, mivel hit által beleoltattak Krisztusba.19 A János evangéliumához írt kommentárban is úgy vélekedik, hogy az alvás szót nem lehet a lélekre alkalmazni, mintha a testhez hasonlóan az is ki lenne téve a halálnak. A Lázár feltámasztásáról szóló igeszakaszban (Jn 11,25.26) nem eszkatológiailag értelmezi Jézus énmondását, viszont az igevers mégis eszkatológiai dimenziót kap, mert a Krisztus által megújított élet folytonos: Krisztus nem engedi, hogy az élet, amit ő adományozott, elvesszen, hanem mindvégig megőrzi azt. Ez az új élet, jóllehet a törékeny testben, mégis állandóan csiszolódik Krisztus hatalma által. Így végül a halál nem más, mint szabadulás a halál kötelékéből.20 Isten hűséges, és nem tűri, hogy elpusztuljon a lélek, amit megóvni szándékozott. Isten gyermekei ugyanúgy meghalnak, mint az elvetettek, ám ők lelküket drága letétként Isten védelmére bízzák, Isten pedig hűségesen 13 Kálvin János: Az apostolok cselekedetei magyarázata. I. Szabó András fordítását átdolgozta Domány Judit. Kálvin Kiadó, Budapest 2010, 236. 14 Kálvin János: János apostol evangéliumának magyarázata. II. Ford. Vekerdi József. Kálvin Kiadó, Budapest 2011, 35–36. 15 Kálvin János: Kommentár Pál apostolnak thesszalonikabeliekhez írt leveleihez. Ford. Csabai Tamás. Aeternitas Kiadó, Felsőörs 2003, 50. 16 Kálvin János: Az első korinthusi levél magyarázata. Ford. Buzogány Dezső. Kálvin Kiadó, Budapest 2015, 338–339. 17 Uo. 18 Uo. 19 Kálvin János: Kommentár Pál apostolnak thesszalonikabeliekhez írt leveleihez, 50–51. 20 Kálvin János: János apostol evangéliumának magyarázata, 35–36. LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 273 megőrzi azt a feltámadás napjáig.21 És végül az Institutio végleges, 1559-es kiadásában is elítélően vélekedik azokról, akik úgy gondolják, hogy a lélek meghal a testtel együtt, és majd csak a testtel együtt támad fel.22 Ami az alvásmetafora értékelését illeti, Kálvin gondolkodásában megfigyelhetünk egy fokozatos „enyhülést”, ugyanakkor valamiféle ingadozást is a kifejezéssel kapcsolatban. A Psychopannychiában még úgy gondolja, hogy a szentírók a pogányoktól vették át az alvás képét. István vértanú elalvása (ApCsel 7,60) sem jelent egyebet, mint azt, hogy István nyugodtan halt meg.23 A Thesszalonikai levelekhez írt kommentárban azt állítja, hogy Pál kifejezetten azért használja a halottak helyett az elaludtak kifejezést, mert a szóhasználat által „[…] a halál zordsága és keserűsége megenyhül, hiszen nagy különbség van az alvás és a semmivé létel között.”24 Ennek ellenére megjegyzi, hogy az alvás mindenképpen a testre és nem a lélekre vonatkozik. A halott test úgy nyugszik a sírban, mint egy ágyban, míg Isten fel nem támasztja.25A János evangéliumához írt kommentárjában nem ért egyet azzal a nézettel, hogy Jézus azért használja az alvás szót, mert az a feltámadás/ébredés momentumát tartalmazza abban az értelemben, hogy Istennek éppolyan könnyű halottat feltámasztani, mint az embernek az alvót felkölteni. A kifejezés gyakoriságából, illetve abból, hogy pogány szerzők használják (például Homérosz is, akinél az álom a halál ikertestvére), Kálvin arra következtet, hogy a kifejezés értelme, illetve használatának oka semmi egyéb, mint az, hogy a holttest olyan érzéketlenül fekszik, mint az alvó ember.26 Az Evangéliumi Harmóniában viszont már úgy gondolja, hogy az alvás, mint az ideiglenes pihenésről vett hasonlat, a leendő feltámadást jelzi. Ám azt is megjegyzi, hogy a Jairus lánya feltámasztásának történetében (Mt 9,18 skk. és párhuzamos helyei) nem ebben az általános értelemben használatos, ugyanis 21 Kálvin János: János apostol evangéliumának magyarázata, 378. Institutio III. 25,6. 23 Kálvin János: Az apostolok cselekedetei magyarázata, 236. 24 Kálvin János: Kommentár Pál apostolnak thesszalonikabeliekhez írt leveleihez, 5. 25 Uo. 50–51. 26 Kálvin János: János apostol evangéliumának magyarázata, 36. „Ágoston és utána sok más író úgy spekuláltak az elalvás szóról, hogy azért alkalmazza itt Krisztus a halálra, mert Istennek ugyanolyan könnyű életre támasztani a halottat, mint nekünk végrehajtani az alvó ember felébresztésének szokásos cselekedetét. Ám hogy Krisztus semmi ilyesmire sem gondolt, arra következtethetünk abból, hogy a kifejezést a Szentírás állandóan használja.” „Augustinus et multi post eum argute philosophantur in verbo dormiendi: nempe ideo transferri ad mortem, quia Deo tarn facile sic excitare mortuos in vitam, quam facile solemus nos expergefacere qui dormiunt. Sed nihil tale venisse Christo in mentemex perpetuo scripturae usu colligere licet.” Baum, G. – Cunitz, E. – Reuss, E. (ed.): Corpus Reformatorum 75. C. A. Schwetschke, Braunschweig, 1892, 259. (A továbbiakban: CR.) 22 274 THEOLOGIA SYSTEMATICA „Krisztus sajátos különbséget tesz az álom és a halál között, hogy reményt keltsen az élet iránt, mintha ezt mondaná: majd meglátjátok életre keltem, akit halottnak gondoltok.”27 4. A „lélek halhatatlansága” és a feltámadás viszonya Kálvin eszkatológiai gondolkodásában Heinrich Quistorp szerint az interimállapot a következő teológiai gondolatokat implikálhatja: 1. a lélek öntudatlan állapotban van, mintegy alszik; 2. a túlvilági létnek két színtere van, az egyik a szenteknek, a másik a gonoszoknak rendeltetett; 3. a lélek a purgatóriumban a javulás, a tökéletesedés, a bűnhődés állapotában van. Kálvin természetesen elveti a purgatórium gondolatát,28 és ezt két indokkal támasztja alá: a) a purgatóriumot nem lehet bizonyítani a Szentírás alapján; b) tagadja Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatát, leválasztja a bűnbocsánatban való hitet annak valódi alapjától Krisztus engesztelő áldozatától.29 Nincs különösebb mondanivalója az elvetettek sorsáról sem, vagyis nem spekulál a gonoszoknak fenntartott túlvilági színtér mibenlétéről. Elképzelésére a Jud 6 magyarázatából következtethetünk: „[…] bár az angyalok magasabb rendűek az embereknél, Isten mégse hagyta büntetés nélkül elpártolásukat, a mi hűtlenségünket sem bocsátja meg, ha eltávolodunk a kegyelemtől, melyre elhívott minket.”30 Ezek az angyalok örök bilincsben vannak, sötétségbe süllyedtek, nekünk pedig nem dolgunk elképzelni ezt a helyet. A lényeg az apostoli figyelmeztetésben van, tudniillik azon, hogy akik elveszítették méltóságukat, nyomorúságos állapotba kerültek.31 Továbbá, miként az előző két fejezetben már láttuk, Kálvin elutasítja azt a gondolatot is, hogy a lélek az öntudatlanság állapotában „várja” a feltámadást, azaz, hogy az ember egész valójában megszűnik létezni az utolsó ítélet napjáig. De nem lett volna vérbeli teológus, ha nem érezte volna a feszültséget a lélek halál utáni nyugalma, békessége, üdvössége és a majdani feltámadás között. Úgy gondolta, hogy a holtak nyugalma még nem tökéletes, számukra a megnyugvás annyit tesz, hogy ott vannak, ahol lenni kívántak. Békességük, nyugalmuk, boldogságuk állandó folyamatban van, ebben vágyódnak a tökéletességre, amit majd az utolsó nap hoz el számukra. Vagyis a léleknek a halált követően is van egyfaj27 Kálvin János magyarázata Máté, Márk és Lukács összhangba hozott evangéliumához. Evangéliumi harmónia. II. Ford. Rábold Gusztáv. Könyvnyomda Rt. Székelyudvarhely 1940, 31–32. 28 Ld. Evangéliumi harmónia magyarázatát a Mt 5,25, és Lk 22,43-mal kapcsolatban. 29 Quistorp, Heinrich: Calvin’s Doctrine of the Last Things. Lutterworth Press, London 1955, 102–103. 30 Kálvin János: A katolikus levelek magyarázata. Ford. Szabó András és Papp György. Kálvin Kiadó, Budapest 2013, 360. 31Uo. Idézi: Yeaton, Kenneth: i. m. 117. LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 275 ta fejlődése, ami az utolsó napon, a feltámadáskor fejeződik be.32 Azt mondhatnánk tehát, hogy a lélek sub specie perfectionis interimállapotában van, és a biztos feltámadás reménységében várakozik a feltámadásra: „Ha a feltámadás előtt boldogok vagyunk is, mégsem vagyunk azok a feltámadás nélkül. Boldogok a szentek lelkei a feltámadás előtt, de a feltámadás miatt azok.”33 Amilyen fontos Kálvin számára az, hogy ez az állapot nem teljes, éppen olyan fontos annak hangsúlyozása, hogy a lélek tökéletes boldogságot élvez. Ha a „lélek halhatatlansága” és a feltámadás viszonyát Kálvin gondolkodásában egy hasonlattal kellene érzékeltetnünk, azt mondhatnánk, hogy interimállapotban levő lélek ahhoz a szerelmeshez hasonló, aki megérkezik a parkba, a megbeszélt találkahelyre, a padon ülve várakozik, és már látja is jönni a kedvest: boldogsága tökéletes, de még nem teljesült be. Beteljesedni akkor fog, amikor átölelheti kedvesét. Kálvin ugyanezt egy szép allegóriában fogalmazza meg: „A keresztségben alámerül a mi Fáraónk, megfeszíttetik a régi ember, megöletnek a mi tagjaink, eltemettetünk mi a Krisztussal, kiköltözünk az ördög fogságából és a halál birodalmából, de csak síkságba, kiszáradt és terméketlen földre költözünk, ha az Úr mannát nem ad az égből, és vizet nem fakaszt a sziklából. A mi lelkünk ugyanis olyan őelőtte, mint a víz nélküli föld, melyet mindenféle dolognak hiánya szorongat, amíg ő az ő lelkének a kegyelmeit nem hullatja. Átmennek azután Józsuénak, Nún fiának vezérlete alatt az ígéret földére, a tejben és mézben bővelkedő földre: vagyis Istennek kegyelme a mi Urunk Jézus Krisztus által megszabadít bennünket a halál testétől, de nem vér nélkül és izzadság nélkül, mert a test akkor ellenkezik legjobban, akkor gyűjti össze az ő erőit a küzdelemre, hogy a lélek ellen harcoljon, s csak mikor már a földben van, akkor tartatunk mi bőségben, mert fehér ruhát és nyugalmat adnak nekünk. De még mindig nincs felépítve Jeruzsálem, a birodalom feje és székhelye. Még nem Salamon, a béke királya bírja a jogart, és intéz mindeneket.”34 Az 1Kor 15 magyarázatából kiderül, hogy a reformátor annak is tudatában volt, hogy az 1Kor 15,18 érve, miszerint ha Krisztus nem támadt fel, az alvók is elvesztek, első látásra gyengének látszik, ugyanis amennyiben a lélek halhatatlan, a testtől ugyan különváltan, ám mégis él, és érv lehet azok számára, akik Pállal a feltámadás kérdéséről vitatkoznak. Kálvin szerint ez az igevers nem cáfolja a lélek halhatatlanságáról szóló tanítást, és nem jelenti azt, hogy nincs élet a halál és a feltámadás között. A halottak lelke él és boldog nyugalomban örül, azonban boldogságuk a feltámadástól függ, és éppen azért boldogok, mert várják azt a napot. Tehát Kálvin szerint Pál apostol érvének lényege a következő: 32 Psychopannychia, 28. és 64. Uo. 66. 34 Uo. 61. 33 276 THEOLOGIA SYSTEMATICA „ha nem jön el az a nap, a holtak reménységének annyi.”35 A „lélek halhatatlansága” a 2Kor 5,1-ben említett örökkévaló háznak az alapja, a test feltámadása pedig a tetőzete.36Ami a feltámadott testet illeti, lényegesnek tartja újra meg újra hangsúlyozni, hogy Isten nem új testet teremt vagy alkot, hanem feltámasztja a romlandót, azaz ugyanazt a testet, ami minőségileg azonban más. Ám Kálvin számára nem(csak) az azonosság a fontos. A feltámadás azt is jelenti, hogy Isten megbecsüli és tisztességre méltatja a testet: a romlandót romolhatatlanná teszi.37 A feltámadás és az elváltozás (1Kor 15,51; 1Thessz 4,17), a halál és elváltozás viszonyáról azt gondolja, hogy az elváltozás is egyfajta halál lesz, mert a romlandó természetnek el kell pusztulnia, ugyanakkor mégsem elalvás, mert a lélek nem távozik el a testből, nem válik el a lélek és a test, hanem az ember egy hirtelen változással átmegy a romlandó állapotból a romolhatatlanság állapotába.38 A természet elváltozását helyesen lehet halálnak nevezni, s így a halál révén újulnak meg azok is, akik elváltoznak, bár – mivel ez hirtelen történik – testnek és léleknek nem kell szükségszerűen elválniuk egymástól.39Akik alusznak, vagyis meghalnak az utolsó nap előtt, testi lényegüket vetkőzik le egy kevés időre, akik hirtelen változnak el, kizárólag a test minőségét.40 5. Kálvin és a platonizmus J. H. van Wyk úgy véli, hogy Kálvin dualisztikus antropológiájára kétségkívül erős hatást gyakorolt a platonista filozófia. Ugyanakkor azt is állítja, hogy Kálvin megspórolhatta volna magának a kritikát, ha a lélek (anima, yuch,) helyett következetesen a szellem (spiritus, pneu/ma) kifejezést használja, mert ekként gondolatai összhangban lettek volna az ember testi-lelki egységének bibliai tanításával. Ez – teszi hozzá Van Wyk – semmivel nem csökkentette volna a halál utáni tudatos élet tényét.41 Ugyancsak a platonista filozófia hatását látja abban is, hogy Kálvin elfogadja a halál utáni tudatos létezést, illetve a lélek halhatatlanságának koncepcióját.42 Vitatkoznunk kell Van Wyk azon megállapításával, miszerint Kálvin jobban tette volna, ha a lélek helyett a szellem (spiritus) kifejezést használja, hiszen maga a szóhasználat – még ha Kálvinnak esetleg nem is voltak fenntartásai a spiritus használatával kapcsolatban – aligha kölcsönzött volna tanításának valami „erő35 Kálvin János: Az első korinthusi levél magyarázata, 338–339. Kálvin János: A második korinthusi levél magyarázata, 81–89. 37 Institutio III. 25,8. 38 Kálvin János: Az első korinthusi levél magyarázata, 361. 39 Institutio, III. 25,8 40 Kálvin János: Kommentár Pál apostolnak thesszalonikabeliekhez írt leveleihez, 53. Tantum hoc est discrimen, quod qui dormiunt aliquo temporis spatio, corporis exuunt substantiam, qui autem subito innovabuntur, non nisi qualitatem (minősőgét) exuent. CR 80 (1895), 167. 41 Wyk, J. H. van: i. m. 202. 42 Uo. 197. 36 LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 277 sebb bibliai karaktert”. Ám egyetértünk Van Wyk véleményével abban, hogy Kálvin legalább öt pontban túllép a platonista elképzeléseken: 1. értékeli az emberi testet; 2. hangsúlyozza a test feltámadását; 3. vallja, hogy a lélek nem létezik öröktől fogva, hanem Isten alkotása; 4. a lélek nem természetéből adódóan halhatatlan, hanem Istentől kapja ajándékba a halhatatlanságot; 5. a lélek nem testesül meg, hanem Istennel él együtt mindaddig, amíg a feltámadáskor egyesül a testtel.43 Ami az emberi test értékelését illeti, Kálvin gyakran szólaltatja meg azt a platonista közhelyet, hogy a test a lélek börtöne, de ugyanakkor „finomhangolja” is ezt a gondolatot, és megjegyzi: csupán abban az értelemben lehet börtönnek nevezni a testet, hogy annak, ami természetünkben romlandó, meg kell semmisülnie. Ennek ellenére az emberi test értékelése inkább a majdani romolhatatlan testnek szól, mintsem a „földi sátorháznak”. Természetesen ez utóbbi is Isten alkotása, és mint ilyen értékes, ám Kálvin ritkán mulasztja el megjegyezni, hogy az ember istenképűségében megnyilvánuló kiválóságot a lélek hordozza, nem pedig a test.44 Továbbá azt is meg kell állapítanunk, hogy noha a lelket – inkább annak istenképűségből adódóan, és nem annyira Platón filozófiájának hatására – az ember nemesebbik részének tartja, amely a test bilincsében él, a „lélek halhatatlanságának” gondolatát ugyanakkor meg is fosztja a platonista elemektől. Kifejti, hogy ez a halhatatlanság nem valamilyen magától értetődő, természetes képessége a léleknek, hanem a lélek Isten ereje folytán halhatatlan. Másként fogalmazva: ahogyan a feltámadás is, úgy a lélek halhatatlansága sem emberi lehetőség. „Mert amikor azt mondjuk, hogy az ember lelke halhatatlan, ezzel nem állítjuk azt, hogy a lélek Isten kezének az ellenére is megállhat, sem azt, hogy az ő ereje nélkül is fenn tudja magát tartani. Távol legyen tőlünk az ilyen káromlás! Hanem igenis azt mondjuk, hogy az ő keze és áldása tartja fenn. Így Irenaeus, bár ő velünk együtt a lélek halhatatlanságát állítja, mégis azt akarja, hogy tanuljuk meg, miszerint mi a természettől fogva halandók vagyunk, s csak egyedül az Isten halhatatlan. S ugyanazon a helyen még így szól: Hogy Istennel szemben soha fel ne fuvalkodjunk, s ne büszkélkedjünk, mintha önmagunktól bírnók az életet, és hogy tapasztalatból tanuljuk meg, miszerint Istennek nagysága és nem a saját természetünkből kifolyólag bírjuk az örökre való állandóságot.”45 Ezért is indokolt Kálvinnal kapcsolatban a lélek halhatatlanságnak idézőjeles használata, hiszen ez a halhatatlanság nem per se értendő, hanem Isten ereje és kegyelme teszi lehetővé. Az tehát, amit vulgo a „lélek halhatatlanságának” nevezünk, Kálvinnál nem annyira (vagy csak igen kevéssé) platonista terheltség, hanem sokkal inkább azt tükrözi, hogy Kálvin ragaszkodott a Szentírás sorok között kiolvasható tanításához. 43 Wyk, J. H. van: i. m. 197. Psychopannychia, 16. 45 Uo. 73. 44 278 THEOLOGIA SYSTEMATICA 6. Calvinus prudens. Óvatosság és visszafogottság az eszkatológiában Kálvin alapviszonyulása az eszkatológiai kérdésekhez – Peres Imre találó megfogalmazása szerint – kifejezetten óvatos.46 Ehhez hasonlóan vélekedik Van Wyk is, aki szerint a biblicitáshoz való komoly ragaszkodás megóvta Kálvint a túlkapásoktól.47 Ez az óvatosság elsősorban abban nyilvánult meg, hogy tartózkodott az apokaliptikus spekulációktól, számítgatásoktól, melyek, talán érthető okokból, termékeny talajra találtak a korabeli Európában és Magyarországon is.48 De ezt a szerény óvatosságot érzékeljük mindig, valahányszor Kálvin eszkatológiai kérdéseket érint. Nem kell kutatni, hogy a halál és feltámadás között milyen a lélek állapota, vagy milyen helyen vannak, és nem is hasznos. Annyi állítható, hogy Krisztus jelen van a hívők számára, befogadja őket, boldog nyugalomban vannak, és örömmel várják a megígért dicsőséget.49 Az elvetettekről is csupán annyit mond, hogy a megérdemelt gyötrelmeket szenvedik, nekünk pedig nem dolgunk elképzelni azt a helyet, amely az elvetetteknek jut osztályrészül.50 Lényegtelen, elméskedő, kevéssé józan emberekre jellemző kérdésnek tartja azt is, hogy vajon milyen lesz az új teremtés az állatok, növények, ásványok esetében, és hogy az élőlények minden fajtája halhatatlan lesz-e, vagy sem. Kálvin szerint elég annyit tudnunk, hogy összhang lesz rútság és mulandóság nélkül.51 7. Összegzés Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Kálvin eszkatológiai gondolkodásában a fő hangsúly az ember (a lélek) köztes létbeli állapotán van. A halált követően a lélek elválik a testtől, a test (és csak a test) alszik, a lélek viszont nyugalomban és örömben él együtt Istennel. A lélek tökéletes boldogságából semmit nem von le az a tény, hogy ez még nem a beteljesedett állapot, hanem köztes lét, amelyben várakozni kell a feltámadásra. Az egész emberi élet tulajdonképpen felké46 Peres Imre: Kálvin eszkatológiája, 54–55. Wyk, J. H. van: i. m. 201. 48 Például Károli Gáspár bibliafordítónk is foglalkozott világvége-számításokkal: „ha mindezeket az esztendőket egybeszámlálod, teszen ötezerötszázöt esztendőt. Némelyek penig többet számlálnak, de ha csak annyi az esztendőszám, az mint mi számláltuk is, nem sokkal vagyon több híja az hatezer esztendőnek négyszáz esztendőnél. Az szent Illés penig ezt is hozzáadta volt az ő jövendőmondásához, hogy mindazok az esztendők nem teljesednek be a választottakért, hanem megrövidíttetnek, mint Krisztus is mondja.” (Károli Gáspár: Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjöknek okairól. Debrecen 1563. Vö. Peres Imre: Kálvin eszkatológiája, 39–40. 49 Insitutio III. 25,6. 50 Kálvin János: A katolikus levelek magyarázata, 360. 51 Kálvin János: A rómaiakhoz írt levél magyarázata. Ford. Rábold Gusztáv, átdolgozta Nagy Barna. Kálvin Kiadó, Budapest 2010, 208. 47 LEDÁN M. ISTVÁN: KÁLVIN TANÍTÁSA A KÖZTES ÁLLAPOTRÓL… 279 szülés a mennyei életre, amelyhez képest a földi élet börtön, bilincsben lét és száműzetés. Eszkatológiai gondolatainak kifejtése során Kálvin platonikus terminusokat használ (a test a lélek börtöne, a lélek halhatatlansága), ám nem lehet nem észrevennünk, hogy a bibliai tartalom állandóan szétfeszíti, mondhatni felülírja a platonista terminológiát. Kálvin visszafogottsága, szerény óvatossága, szellemessége, rendkívüli kritikai érzéke, imponáló műveltsége, biblicitása pedig olyan írásmagyarázói erények, amelyek 21. századi olvasójához is közel hozzák a reformátor eszkatológiával kapcsolatos és továbbgondolásra érdemes (vagy adott esetben tovább- és újragondolandó) meglátásait. Felhasznált irodalom Baum, G. – Cunitz, E. – Reuss, E. (ed.): Corpus Reformatorum 75. C. A. Schwetschke, Braunschweig 1892. Baum, G. – Cunitz, E. – Reuss, E. (ed.): Corpus Reformatorum 80. C. A. Schwetschke, Braunschweig 1895. Hanhart, Karel: The Intermediate State in the New Testament. V. R. B. Offsetdrukkerij, Groningen 1966. Kálvin János: A katolikus levelek magyarázata. Ford. Szabó András és Papp György. Kálvin Kiadó, Budapest 2013. Kálvin János: A keresztény vallás rendszere. 1559. I–II. kötet. Ford. Ceglédi Sándor és Rábold Gusztáv, felülvizsgálták Antal Géza és Borsos István. Református Egyházi Könyvtár, VI. A Magyar Református Egyház kiadása, Pápa 1909. Kálvin János: A második korinthusi levél magyarázata. Ford. Szabó András. Kálvin Kiadó, Budapest 2015. Kálvin János: A rómaiakhoz írt levél magyarázata. Ford. Rábold Gusztáv, átdolgozta Nagy Barna. Kálvin Kiadó, Budapest 2010. Kálvin János: Az első korinthusi levél magyarázata. Ford. Buzogány Dezső. Kálvin Kiadó, Budapest 2015. Kálvin János: János apostol evangéliumának magyarázata. II. Ford. Vekerdi József. Kálvin Kiadó, Budapest 2011. Kálvin János: Kommentár Pál apostolnak thesszalonikabeliekhez írt leveleihez. Ford. Csabai Tamás. Aeternitas Kiadó, Felsőörs 2003. Kálvin János magyarázata Máté, Márk és Lukács összhangba hozott evangéliumához. Evangéliumi harmónia. II. Ford. Rábold Gusztáv. Könyvnyomda Rt. Székelyudvarhely 1940. Kálvin János: Psychopannychia, vagyis értekezés arról, hogy nem alusznak, hanem a Krisztussal élnek azoknak a szenteknek a lelkei, kik a Krisztusban való hitben halnak meg, 1534. Ford. Rábold Gusztáv. Főiskolai Könyvnyomda, Pápa 1908. Kálvin János: Az apostolok cselekedetei magyarázata. I. Szabó András fordítását átdolgozta Domány Judit. Kálvin Kiadó, Budapest 2010. Károli Gáspár: Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjöknek okairól. Debrecen 1563. Pásztori-Kupán István: Az emberi lélek és az örök élet Kálvin első teológiai munkájában. In: Református Szemle 2009, 573–594. 280 THEOLOGIA SYSTEMATICA Peres Imre: Kálvin eszkatológiája. Acta. Debreceni teológiai tanulmányok, 8. Szerk. Baráth Béla. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 2015. Quistorp, Heinrich: Calvin’s Doctrine of the Last Things. Lutterworth Press, London 1955. Wyk, J. H. van: John Calvin on the Kingdom of God and Eschatology. In: In die Skriflig 35 (2001/2), (191–205), 196. Yeaton, Kenneth: Aspects of Calvin’s Eschalology. In: The Churchman 100 (1986/2), 114–117. *** In Calvin’s eschatological reflection the intermediate state of the believer is of primary importance. After death the soul leaves body, the body (and only the body) falls into sleep, the soul, however, rests by God. The perfect happiness of the soul is not diminished by the fact that in this intermediate state one still has to wait for the resurrection. Although Calvin uses platonic terminology in order to clarify his ideas, the scriptural content usually overwrites this platonic terminology. The prudence, ingenuity, critical acumen, erudition, and biblical thinking of Calvin make his eschatological cogitations worthy of (re)considering for his 21st century readers, too. Keywords: Calvin, Psychopannychia, intermediate state. HISTORIA ECCLESIÆ Krecht Gyöngyvér* Sepsiszentgyörgy Diákelőadások a Székely Mikó Kollégiumban a 19. század végén és a 20. század elején A Székely Mikó Kollégium a 19. század végén és a 20. század elején a különböző társadalmi, politikai, nyelvi és kulturális változásoknak köszönhetően biztosított kibontakozási teret az egyházi és világi események, illetve jeles személyiségek számára. Ez az oktatási intézmény a kollektív, a kulturális és a kommunikatív emlékezet1 metszéspontjának tekinthető, s így lehetőséget biztosít a mai ember számára, hogy a történelmet a jelenben továbbélő múltként szemlélje.2 A fennmaradt iskolai dokumentumok, írásos emlékek, vagyis az iskolai értesítők, amelyek a tanintézmény működésének fontos dokumentumai az alapítástól kezdődően, a tényszerű elbeszélések a jelenbe vezetnek át. A tanintézményben zajló magas szintű oktatói és nevelői munka mellett jelentős volt a diákok, a tanárok kulturális tevékenysége, és meghatározta a város közösségi, kulturális életének alakulását. A közösség tanintézményhez való viszonyulásában a Jan Assmann által kommunikatív emlékezetnek nevezett „emlékezetgyakorlatok”, „a szóbeli mnemotechnika (áthagyományozás)” a mérvadó, hiszen a folyamatos kulturális cselekedetek által a múlt még közvetlen és folyamatos kölcsönhatásban áll a jelennel. A tanintézmény gazdag kulturális életét, annak a város és a környék közösségére tett hatását az iskolai értesítők, az önképzőköri és a * Krecht Gyöngyvér (Sepsiszentgyörgy, 1966) a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium német szakos tanára, a tanintézmény tehetségpontjának kapcsolattartója, a kolozsvári Babeş– Bolyai Tudományegyetem bölcsészeti karán magyar–német szakon szerzett oklevelet. Debrecenben (1992), Bernben (1999) és Münchenben (2002) ösztöndíjasként vett részt szakmai képzéseken. Jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktori hallgatója. Kutatási területe a Székely Mikó Kollégium kulturális élete, színjátszása, diákelőadásai a tanintézmény alapításától az 1970-es évekig. 1 Assman, Jan: A kulturális emlékezet. Atheneum Kiadó, Budapest 1999, 36. 2 Gyáni Gábor: Identitás, emlékezés, lokalitás. In: 2000 (Irodalmi és társadalmi havilap), 2008/6; ld. ketezer.hu/2008/06/identitas-emlekezes-lokalitas/ (2017. márc. 3.). 282 HISTORIA ECCLESIÆ tanári jegyzőkönyvek és a helyi újságok, a Nemere és a Székely Nép cikkei alapján lehet rekonstruálni. A dokumentumok alapján a Református Tanoda,3 később a Székely Mikó Kollégium diákjai dramatikus jellegű előadásokkal, tornaünnepélyekkel, zene- és énekkari bemutatókkal formálták a közönség ízlését, alakították a kisváros kulturális életét, és erősítették az identitástudatot. Az iskola tanárai által szervezett ünnepélyek és a diákság részvételével előadott performatív cselekedetek témájuk szerint egyházi ünnepekhez, történelmi személyiségek, események évfordulójához, a magyar irodalom jeles képviselőihez, az iskola elöljáróinak, mecénásainak és politikai tisztségeket betöltő személyiségek életében bekövetkező eseményekhez, a tanári székfoglalókhoz, az iskola életének kiemelkedő alkalmaihoz és a város kulturális életéhez fűződtek. A tanintézmény diákelőadásai különböztek a 16. századi iskolai színjátékoktól,4 de a mai drámapedagógia által használt drámajátéktól is5. A diákelőadások tartalma az alkalmaktól, az eseményektől függött, és ennek alapján kísérelhető meg csoportosításuk. Ünnepélyek alkalmával meghatározó az együttlét célja, s ugyanakkor az ünnepségek meghatározott bemutatási móddal rendelkeznek, „szilárd formák”6 alakulnak ki, amelyeket szokásoknak nevezünk, ez pedig bizonyos rendet teremt az ember életében. Az ünnep tehát közösséggel együtt eltöltött időintervallum lesz. A diákelőadások rituális jellege által létrejövő cselekvésekben a közösségi csoportok egyházi és világi formában nyilváníthatják ki az alkalmakhoz fűződő érzéseiket, tartalmuk által pedig kormeghatározó társadalmi, politikai, kulturális vonásaira tudunk következtetni. Tanévnyitó, tanévzáró ünnepségek A 19. század második felében és a 20. század elején az ünnepek és az ünneplés szimbólumok, rítusok, mítoszok sorát teremtették meg. A szeptemberben lezajló tanévnyitó, a júniusban megszervezett tanévzáró ünnepséget az ember által létrehozott és a naptári időpontokhoz kapcsolt repetitív ünnepsé3 1858-ban egy háromosztályos elemi iskola kezdte el oktatói tevékenységét a református vártemplom mellett, 1859-ben pedig négyosztályos intézménnyé bővült, és ekkor vette fel a Református Tanoda nevet, amely 1876-ban a Székely Mikó Tanoda nevet használta a támogató gróf Mikó Imre tiszteletére, és ez 1892-ben emelkedett főgimnáziumi rangra. 4 Az iskolai színjátékot a reformáció képviselői a nevelői munka egyik hatásos eszközének tekintették. „Egységes tanrendet érvényesítettek, amelynek szerves része volt, a beszéd- és mozgáskultúra eszközeként, a közéleti szereplés gyakorlataként a minden évfolyam számára kötelezővé tett színjáték.” Kerényi Ferenc (szerk.) – Székely György (főszerk.): Magyar színháztörténet. I. kötet. 1790–1873. Akadémiai Kiadó, Budapest 1990, 21. 5 Gabnai szerint a drámajátékok feladata főként az „emberépítés, a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése.” Gabnai Katalin: Drámajátékok. bevezetés a drámapedagógiába. Helikon Kiadó, Budapest 2008, 9. 6 Gadamer, Hans-Georg: A szép aktualitása. In: uő: A szép aktualitása. Szerk. Bonyhai Judit. Ford. Bonyhai Gábor, Hegyessy Mária, Loboczky Gábor, Orosz Magdolna, Poprády Judit. Athæneum-könyvek. T-Twins Kiadó, Budapest 1994, (11–84) 63. KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 283 geknek tekinthetjük. A helyi sajtó7 rendszeresen ismertette az ünnepélyes alkalmak időpontjait, olykor pedig a megnyitó teljes programját is. Ettől a rendszerességtől csak a háború kényszerűsége miatt tértek el.8 Az 1880-as tanév előtti iskolai értesítők nem tartalmaztak adatokat a tanévnyitókról, az iskola életéhez kapcsolódó ünnepi eseményekről, inkább a tanintézmény működéséhez kapcsolódó kimutatások voltak. Ezt a hiányt az 1870-es években napvilágot látott cikkek pótolták a sajtóban, amelyek az iskolai eseményekről számoltak be, és amelyek között a tanév végi ünnepélyes vizsgákról is olvashatunk. Ebből arra lehet következtetni, hogy az iskolában már a kezdetektől létező kulturális esemény a város közönségét szólította meg. A szülők és az érdeklődők részt vehettek a vizsgákon, és ezt az alkalmat az énekkar, később a tornászok előadásai tették ünnepélyessé számukra. A Nemere című újságban például a következő évzárói program jelent meg: „A sepsi-szentgyörgyi ev. Ref. Tanoda 1873–4 tanévi nyári közvizsgái a következő sorozat szerint fognak megtartatni: Június 20-án d.e. 8–11 vizsgáltatik a középtanoda 2-ik osztálya, 20-án d.e. 11–12 műénekkari előadás, d.u. 3–6 vizsgáltatik az elemi iskola 3-dik osztálya, 22-én d.e. 8–11 vizsgáltatik a középtanoda 1ső osztálya, 3–6 vizsgáltatik a 3-ik osztály, 23-án d.e. 8–11 vizsgáltatik az elemi iskola 4. osztálya, 3–6 a középtanoda 4. osztálya. Sepsi-Szentgyörgy, 1874 jún. 12-én A tanoda igazgatósága.”9 A tanévnyitók évente ugyanazt a forgatókönyvet követték: a vallástanár imát, az igazgató beszédet mondott, a gyülekezet az iskola énekkarával elénekelte a XC. zsoltárt, olykor a himnuszt. Mindez a közösség- és az identitástudat erősítéséhez járult hozzá. Ezeknek az ünnepeknek egyik jellegzetessége az ismétlődés volt: ugyanazok a folyamatok, cselekedetek sora ismétlődött ugyanabban a naptári időpontban. Ezáltal ritualizálódik az esemény, rítusok alakulnak ki. Az ismétlődés folytonosságot teremt múlt és jelen között, ugyanazok a viselkedésminták kerülnek át egyik évről a másikra, ilyen módon az új diákok számára is lehetőség nyílott, hogy megtanulják ezeket. Az ünnepségek résztvevői ugyanabban az időben ugyanazon a meghatározott helyen találták magukat, amely a korábbi években tartott ünnepségeken megnyilvánult: az évnyitók 7 A Nemere újság, amelyet Brassóban alapítottak 1871-ben, 1874-ben pedig Sepsiszentgyörgyre költözött; a Székely Nemzet 1883-tól jelent meg, és 1906-ban változtatta meg nevét Székely Népre. 8 Az 1914–1915-ös iskolai évet október 5-én nyitották meg rövid ünnepséggel. Ld. A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ötvenhatodik évi értesítője. 1914–1915. Szerkesztette Péter Mózes. Sepsiszentgyörgy 1915, 9. (A továbbiakban: Értesítő a tanév megjelölésével. Az hivatkozott értesítők teljes leírását ld. a Felhasznált irodalom cím alatt.) Az 1916–1917-es tanév megnyitóját 1917. február 20-án tartották, amely „csak tanárok és tanulók jelenlétében és a szokásos egyszerűséggel folyt le, jelentősége és bensősége révén bizonyára sokáig emlékezetes lesz mindazok előtt, kik azon részt vettek. A megjelentek talán soha nem énekelték mélyebb érzéssel a Te benned bíztunk és a Himnusz dalát.” Ld. Értesítő 1916–1917, 65. 9 Nemere, 1874. június 17. 284 HISTORIA ECCLESIÆ időpontja júniusban, a helyszíne a vártemplom volt. A tanévnyitók az évek során újabb rítussal bővültek, a „státusemelkedés”10 rítusával. Ilyen státusemelkedés volt a rendes tanárrá való kinevezés, amelynek fő momentumát a székfoglaló alkotta. A székfoglalók nagy terjedelmű, tudományos témájú dolgozatok voltak, és bemutatásukkal történt meg a rendes tanár címet nyert oktatók hivatalos beiktatása.11 Az 1906–1907-es tanévben szeptember 6-án tartották az évnyitót és a tanári székfoglalót a következő ünnepség kíséretében: „1. XC. Zsoltár. Énekelte a gyülekezet. 2. Iskolai évet megnyitó imát mondott Molnár Lőrinc rendes vallástanár. 3. Iskolai évet megnyitó beszédet tartott Péter Mózes igazgató-tanár. 4. Az iskolai törvényeket felolvasta Zayzon Ferenc internátusi elnök. 5. Székfoglaló értekezés. Felolvasta Csutak Vilmos rendes tanár. 6. A beköszöntő tanárt az elöljáróság részéről üdvözölte dr. Szász Izsák kollégiumi gondnok. 7. Himnusz. Énekli a gyülekezet.”12 A tanévnyitók egy új élethelyzet kezdetét jelentették a tanintézmény diákjai számára, a tanévzárók pedig ennek az élethelyzetnek a végét. A tanévzáró ünnep10 Ld. Turner, Victor: A rituális folyamat. Ford. Orosz István. Osiris Kiadó, Budapest 2002. Csutak Vilmos székfoglalójának címe: Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején. Értekezésének Tanárválasztás és székfoglalás erdélyi ref. iskoláinkban alcímű bevezetője értékes adatokat tartalmaz a tanári székfoglalók eredetéről, történelmi hátteréről: „Tisztelt Hallgatóim! Pár száz esztendővel ezelőtt, 1630. február 10-én, három európai hírű, tudós professzor: Alstedius, Piskátor és Bisterfeldius, kiket a nagy Bethlen Gábor Németországból gyulafehérvári iskolájához hívott, hogy azt a híres német és francia iskolákkal lehetőleg egy színvonalra emeljék, Brandenburgi Katalin fejedelemasszonynak elfogadás és megerősítés végett egy iskolai törvénytervezetet nyújtottak be. A heidelbergi akadémia s a gyulafehérvári régi iskola törvényeiből szerkesztett törvénytervezet az iskola ügyei intézésében a fejedelem és kormányzó után legfőbb hatóságnak szervezett, tanárokból álló iskolai tanácsnak kötelességévé tette, hogy ha valamely tanári állás üresedésbe jön, alkalmas új tanár kereséséről gondoskodjék, figyelemmel lévén arra, hogy az illető vájjon tisztán vallásos-e, azon nyelvekben, szépművészetekben és szakmákban, melyeket tanítani fog, kellő ismerettel rendelkezik-e? A világos tanításra alkalmas-e és jó hírű-e? S ha mindnyájuk vagy a legnagyobb rész egyetértésével alkalmas egyént talál, a legfőbb felügyelőségnek ajánlja,, hogy annak helyeslő beleegyezésével töltessék be az üres állomás. Erdélyi református iskoláinkban ezóta lényegében és nagyjában e törvénytervezetben kitűzött elv szerint történt a rendes tanári székek betöltése. Ma is az akkori iskolai tanácsnak megfelelő kollégiumi elöljáróságnak a kötelessége, hogy a vezetése alatt álló ifjúság vallás-erkölcsi nevelésére és tanítására azon egyének közül, kiknek kellő szakképzettségét az állam tudományos egyetemein kiállított bizonyítvánnyal igazolja, s kiknek lelkes munkásságától az ifjúság nevelését és tanítását s az intézet fejlesztését legbiztosabban remélheti, egyet kiválasszon s ezt végleges megválasztás végett az egyházkerületi közgyűlésnek ajánlja. Ugyanez a törvénytervezet az új tanár kötelességévé teszi, hogy előadása kezdetén – in initio suae professionis – ünnepélyes beszédet – orationem solemnem – tartson, s beszéde után kézadással vállaljon kezességet és tegyen ígéretet, hogy ő Isten Igéje s az iskola törvényei szerint fog tanítani és élni.” Ld. Értesítő 1906–1907, 3–4. 12 Értesítő 1906–1907, 79. 11 KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 285 ségek szertartásait folyamatosan újraalkották az évek során. Az ünnepség részét képező tornavizsgák tornaversenyekké, később önálló tornaünnepélyekké nőtték ki magukat. Akárcsak a tanévnyitók esetében, a tanévzárók időpontja is előre meghatározott volt: ezeket júniusban tartották meg. A tanévnyitó ünnepségekkel ellentétben, tudniillik a tanévnyitók a vártemplomban zajlottak, a tanévzáró ünnepségek helyszíne változó volt, és a diáklétszám növekedésével a tanintézmény udvarából, tornaterméből a nagyobb területű Ujvárossy-kertbe13 kerültek át. Az 1882-es iskolai évtől az 1900-as tanévig a tanévzáró ünnepélyek forgatókönyvét versmondás, énekkari előadás, tornavizsga alkotta. Az 1900-as évek elején a tanévzárók szervezéséről az ifjúsági egyesület gondoskodott, a közönség szavalatokat, ének- és zenekari előadásokat hallgathatott meg, majd az 1920-as években a tornaünnepélyek vették át a főszerepet. Politikai személyiségek, közméltóságok évfordulóinak megünneplése Az iskola elöljárósága, amely az intézmény és a város mindenkori elit tagjai közül került ki, gondoskodott a politikai személyiségek, a közméltóságok évfordulóinak megünnepléséről. A dokumentumok alapján olyan személyiségekről emlékeztek meg, akik a tanintézmény számára valamilyen módon a haladást biztosították, serkentőleg hatottak szellemi tevékenységére, és tetteikkel követendő példát nyújtottak az ifjúság számára. Az iskola tanárai és diákjai a tanintézmény haladását támogató személyiségek munkásságát mutatták be a város lakói számára. Az ünnepi események a rítusok drámai megjelenítésével, többsíkú szimbólumokkal, a mindennapitól eltérő képekkel kapcsolódtak a város életébe. Az iskolai értesítők beszámolói azt tükrözik, hogy a megemlékezéseken, a gyászünnepeken nemcsak a verbális rítusok voltak hangsúlyosak a tanárok által felolvasott emlékbeszédekben, a tanulók szavalataiban és az ének- és zenekar alkalomhoz illő előadásaiban, hanem emellett az ünnepség szertartásjellege is. A dr. Bodor Domokos kollégiumi főgondnok arcképének a leleplezését kísérő ünnepség, a báró Kemény Gáborról, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterről, Künnle József (1888),14 Thaly Kálmán országgyűlési képviselőkről 13 Ujjvárossy József királyi tanácsos, uzoni földbirtokos és a kollégium volt főgondnoka azért adományozta a tanintézménynek a jelenlegi park fölötti telket, hogy ott új kollégiumi épületet lehessen építeni. Itt egy játszó- és sporttelep létesítését, valamint egy botanikus kert létrehozását is tervezték. A munkálatokra az 1915–1916-os tanévben került volna sor, de az első világháború kitörése minden tervet áthúzott. Ld. Értesítő 1913–1914, 12. és 13. 14 „Szeptember 23-án a városban levő összes iskolák által Magyarország elhunyt vallás- és közoktatásügyi minisztere Trefort Ágoston ő nagyméltósága emlékére rendezett gyászünnepélyen részt vett kollégiumunk is, és így hálás kegyelettel emlékezett meg hazánk ama nagy fiáról, ki kollégiumunknak is jóakarója vala, s kinek halála akasztá egy időre kollegiumunk ügyét. Majd május 26-án egyházkerületünk nagy halottja, Báró Kemény Gábor ő nagyméltósága emlékezetének szentele kollégiumunk gyászünnepet; ünneplénk áhítattal, a nagy halott érdemei iránti há- 286 HISTORIA ECCLESIÆ (1909), Szász Béla főgimnáziumi tanárról, a száz évvel azelőtt született báró Eötvös Józsefről (1913) és báró Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnokról (1914) való megemlékezések e kiemelkedő személyiséget múltbeli tetteinek felnagyításával járultak hozzá tekintélyük megrajzolásához és növeléséhez. Emlékező ünnepségek a magyar irodalom nagy egyéniségeire A 19. század végén és a 20. század elején Katona József Bánk Bánja, Vörösmarty művei, Petőfi versei határozták meg a magyar nyelv oktatását, az ifjúság nevelését az iskolákban. A magyarországi református egyháznak 1901-ben kiadott gimnáziumi tanítás terve15 szerint a négy gimnáziumi osztályban magyar nyelvből Toldit, a Bánk Bánt, Kőrösi Csoma Sándor, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Zrínyi műveit tanították és Károli Gáspár bibliájáról értekeztek. A század végére a nyugati irodalmi és művészeti irányzatok, a realizmus, naturalizmus, impresszionizmus hatottak a magyar irodalmi alkotásokra is, de az 1914-es tanév értesítője szerint az iskola tanrendje szerint például még mindig a reformáció eszméit, Kölcsey, Arany, Katona József munkáit tanítják a magyar tanórákon. A tanintézmény ízlésformáló kultúrát közvetített a város irányába, de emellett a magyarságtudatot, a hazafias érzést is erősítette. Ennek egyik megnyilvánulási formája a megemlékezési szertartás volt. A megemlékezési szertartások közegében a közösség egyrészt saját identitására emlékezik, másrészt egy „kollektív önéletrajz” része lesz a múlt megértése által. Ezekre a megemlékezési szertartásokra a „verbális újraelőadás” jellemző, amelyben nem a tökéletes ismétlés, hanem a tökéletes ismétlés eszméje ölt testet.16 Az ünnepélyes megemlékezések, amelyeket a tanintézmény a nagy magyar írók, költők születésének vagy elhalálozásának évfordulójára rendezett, ennek a folyamatnak a részesévé tette a közönséget, a város lakóit is. A tanintézmény ünnepélyes megemlékezést szervezett azon írók, költők tiszteletére, akiknek szellemisége egyrészt az identitástudatot erősítette. Egy másik nem elhanyagolható szempont a tananyagnak ilyenfajta begyakorlási módszere volt: a diákok verseket tanultak meg, és könyv nélkül adták elő azokat. Így a Petőfi (1899. december 17.), Vörösmarty (1900. december 1.), Csokonai (1905. május 14.), Arany (1917. május 21.), Mikes Kelemen tiszteletére rendezett ünnepség, illetve 1893-ban a Jókai 50 éves írói jubileumára szervezett díszgyűlés megegyezett a tanintézmény nevelői, oktatói céljaival. Az ünnepélyes megemlékezéseken a tanintézmény tanárai méltatásokat olvastak fel, a diákok verseket mondtak, az ének- és zenekar pedig alkalomhoz illő műveket, adott lás kegyelettel. […] Künnle József Kollégiumunk nagy halottja ő, egyik alapítóját veszíté benne […].” Értesítő 1888–1889, 15–16. 15 Értesítő 1908–1909, 40. 16 Ld. Connerton, Paul: Megemlékezési szertartások. Ford. Nagy László. In: Zentai Violetta (szerk.): Politikai antropológia. Osiris Kiadó–Láthatatlan Kollégium, Budapest 1997, 64–82. KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 287 elő. Ezeknek az ünnepségeknek a szervezését legtöbb esetben a Kőrösi Csoma Sándor Önképzőkör17 vállalta magára. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek az alkalmaknak jótékonysági jellege is volt. A Vörösmarty születésének századik évfordulójára szervezett megemlékezés alkalmával a budapesti Vörösmarty-szobor felállításának költségeihez kívántak hozzájárulni a közönségtől begyűjtött pénzadománnyal. Történelmi események megünneplése Az iskolai értesítők alapján a történelmi események és történelmi személyiségek megünneplése zömmel az 1900-as évek elejére esett. A tanintézményben a történelem oktatása mellett az ünnep jelentette a történelmi emlékezet, a múlt tudatának és az identitástudat megőrzésének forrását.18 A történelmi események megünneplésének a szervezése elsősorban az iskola és a tanárok ügye volt, az ünnepi műsor szereplői a diákok voltak, a város lakossága pedig a lelkes közreműködő. Ez az ünneplési forma olyan helyzetet teremtett, amely alakítja a társadalmi hovatartozás tudatát. Feltételezzük, hogy a kutatott időszakban tartott nemzeti ünnepek sajátos kollektív identitástudatot eredményeztek az akkori identitáspolitikának köszönhetően. Az identitás megőrzéséhez természetesen intézményekre volt szükség, s ilyen volt a templom és az iskola. Az identitástudat összefüggött a nemzeti kultúrával, amely a közönség számára szertartásokban, rítusokban, szimbólumokban mutatkozott meg. A politikai élet változásai folyamatosan meghatározták az ünnepekhez való viszonyulást. Ezek a 19. és a 20. század fordulóján megtartott ünnepségek a nemzet történelmi személyiségeihez kapcsolódtak, és a nemzettudat erősítését szolgálták. Olyan emlékeket idéztek fel a múltból, amelyek többnyire a hőskor vonásait hordozzák. Ilyen volt az évente március 15-én megszervezett ünnepség, valamint az október 6-i megemlékezés, amely szimbólumrendszerével, a szabadságharc eszméjének hirdetésével a kollektív identitástudat erősítésére szolgált, akárcsak manapság. Az ünnep forgatókönyve szerint emlékbeszéd hangzott el, a diákok sza17 „Az Önképzőkör diákjai. 1900. december 1-én az Ifjúsági Egyesület díszgyűlést tartott Vörösmarty születésének 100. évfordulójának a megünneplésére a város lakóinak közönsége előtt. Az ünnepség Csősz János tanár által írt és felolvasott méltatással kezdődött, majd Bacsilla Lajos VIII. osztályos diák a Két szomszédvár című alkotásról tartott előadást, Szotyori Lajos VII. osztályos növendék a Liszt Ferenchez című ódát, Veress Jenő ugyancsak VII-es a Szép Ilonka című költeményt mondta el, zongorán »művészileg« kísérte Szilágyi Ilka kisasszony. Közreműködött a vegyes- és a zenekar. Zenekísérettel énekelte az ifjúsági zenekar a Szózatot, a Bánkbánból a bordalt.” Ld. Értesítő 1900–1901, 138. 18 Gyáni Gábor szerint az identitás a személyazonosság és folyamatosság szubjektív érzésének léte. Ez társul azzal a hittel, amely egy közös világkép azonosságában és folyamatosságában van. Az egyénnek és a közönségnek a bevonása a történelmi események megünneplésébe a kollektív identitástudatot, az ifjúság felnőttkori történelmi azonosságtudatát erősítette. Gyáni a történelmiesített hagyományból származtatja a nemzeti identitást, és úgy tartja, hogy a tudás átadására nemzeti identitással felkeltett érzésnek köszönhetően van lehetőség. Gyáni Gábor: i. m. Ld. ketezer.hu/2008/06/identitas-emlekezes-lokalitas/ (2017. márc. 3.). 288 HISTORIA ECCLESIÆ valtak, az ének- és zenekar a himnuszt adta elő. A szervezést minden esetben az önképzőkör vállalta; kivételt képeztek azok a tanévek, amikor a politikai események miatt az érvényben levő tanügyi törvény tiltotta be az önképzőkör működését. A március 15-i ünnepségeken kívül kronológiai sorrendben a következő történelmi események megünneplésére került sor: – millenniumi emlékünnep 1896. május 9-én; – Bethlen-ünnepély 1901. május 16-án; – a Kossuth Lajos születésének századik évfordulója 1902. szeptember 19én; – Rákóczi-ünnepély 1903. június 14-én; – Deák Ferenc születésének századik évfordulója 1903. október 17-én; – gróf Mikó Imre születésének századik évfordulója 1905. szeptember 4-én és október 18-án; – Bocskai-ünnepély a bécsi békekötés háromszázadik évfordulója alkalmából 1906. május 20-án; – II. Rákóczi Ferenc „dicső fejedelmünk és bujdosó társai hamvainak hazahozatala alkalmából”19 szervezett ünnepség 1906. október 29-én; – Árpád vezér halálának ezeréves évfordulója 1907. december 15-én; – gróf Széchenyi István halálának ötvenedik évfordulóján rendezett emlékünnepély 1910. április 8-án; – Bethlen Gábor-emlékünnepély 1913. november 15-én;20 – báró Eötvös József-emlékünnepély 1913. december 7-én. Ezek az ünnepélyek tehát a társadalmi hovatartozás tudatát erősítették, és nemzeti szinten elevenítettek fel közös emlékeket. Ezek mellett meg kell említenünk azokat az eseményeket, amelyek a lokális történelmi személyiségekeihez és a kollégium első világháborús hőseihez kapcsolódtak. 1914-ben és 1915-ben a tanári kar felhívást intézett az ifjúsághoz azzal a céllal, hogy emléket állítsanak a tanintézmény hőseinek.21. Ebben az esetben az emlékezet más jelleget öltött, mert a lokális ismereteket megalapozó történelem más státussal rendelkező eseményeket őriz. Ezek az események nem úgy hat19 Értesítő 1906–1907, 79. A tanintézménnyel minden alkalommal együtt ünnepelt a város lakossága, a Bethlenünnepélyen az iskola és a város zenekara közösen lépett fel; a Rákóczi-ünnepély kezdetét reggel 6 órakor 3 ágyúlövés jelezte, és a helybeli önkéntes tűzoltó egyesület zenekara ébresztette a várost, a templomban közös istentiszteletet tartottak, délután az iskola diáksága és a városi zenekar tartott előadást a városháza dísztermében. 21 „A tanári kar felhívása a kollégium hősei emlékének megörökítése céljából. A Református Székely Mikó-Kollégium tanári kara elhatározta, hogy hazafias kegyelete jeléül és az önfeláldozó, hazafiúi kötelességteljesítés példáinak megörökítése céljából az Értesítőben közzéteszi a most folyó világháborúban részt vevő volt tanítványoknak nevét. Ennek alapján tisztelettel kéri az intézet volt növendékeinek szülőit, rokonait és barátait, hogy az említett nemes cél megvalósítása érdekében az illető hadbavonultakra vonatkozólag a következő kérdésekre az intézet igazgatóságához választ küldeni kegyeskedjenek.” Értesítő 1914–1915, 71. 20 KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 289 nak, mint a nemzeti kánon szerint szerkesztett történelem, bár vannak közös vonásaik, ugyanis mind a nemzeti történelem, mind a lokális történelem csoportidentitást tud teremteni. A történelmi személyiségekhez kapcsolódó megemlékezési szertartások részei voltak a fennkölt hangulatú beszédek, amelyeket a tanárok vagy az önképzőkör diákjai olvastak fel. Az alkalomhoz illő verseket a felsőbb osztályok tanulói szavalták, akiket az ugyancsak diákokból és a kört vezető tanárából álló bíráló bizottság választottak ki az önképzőkör által meghirdetett szavalóversenyek alkalmával. Az énekkar és zenekar klasszikus zeneműveket és a magyar zeneirodalom jeles alkotóinak darabjait adta elő. A megemlékezési ünnepségek forgatókönyve esetenként színműrészleteket és rövid jeleneteket is tartalmazott magyar irodalmi alkotásokból. A felsorolt elemeket találhatjuk meg az 1907 decemberében Árpád vezér halálának ezeréves évfordulójára szervezett megemlékezési ünnepségen. A forgatókönyv a következő volt: „1. Magyar induló, kollégiumi zenekar 2. Két részlet Vörösmarty Zalán futásából 3. Ima Verdi Nabugodonezár22 c. operájából, koll. ének-, zenekar 4. Árpád vezér – ünnepi beszéd, Csutak Vilmos, főgimnáziumi tanár 5. Lincke: Lysistrata,23 koll. zenekar 6. Vörösmarty: Árpád ébredésének első jelenete, előadta: Kovács Benedek 8. oszt. (Árpád), Böjthe András 8. oszt. (Sírszellem), Havadtői Sándor 7. oszt. (Költő) 7. Himnusz, koll. ének- és zenekar”24 Városi ünnepségek Az iskolai ünnepségek városi szintre történő kivetítése ugyancsak az identitásképzés és -formálás folyamatában játszott fontos szerepet. A táncmulatságokkal végződő, főként a századfordulón szervezett ifjúsági estélyek és matinék a városi térhez kapcsolódva működtek, és meghatározott céllal jöttek létre. A városháza dísztermében szervezett ünnepségek közösségteremtő hatással bírtak és fejlesztették a kulturális ízlést, de emellett karitatív cselekvésre ösztönözték a megszólított csoportokat, s így mód nyílt a diákok iskolán kívüli tevékenységeinek, például a kirándulásoknak, ezenkívül a konviktusnak, a zenekar működésének támogatására is.25 22 Nabukodonozor királyról (Kr. e. 605–562), az Újbabiloni Birodalom második, legismertebb uralkodójáról van szó. Az iskolai értesítőkben gyakran elírták az egyes művek címét, illetve a szerzők nevét. 23 Mikhail Ivanovich Glinka (1804–1857) orosz zeneszerző Lysistrate című szerzeményéről van szó. 24 Értesítő 1907–1908, 81. 25 Az 1889–1890-es tanévben májusi mulatságot szerveztek 1899. márc. 11-én; 1900. ápr. 11-én, 1901. febr. 9-én, 1902 februárjában, 1906. febr. 4-én, 1907. febr. 2-án, 1908. febr. 1-én, 1909. márc. 6-án, 1910. febr. 5-én, 1912. febr. 3-án diákestélyt rendeztek; 1902. máj. 4-én mati- 290 HISTORIA ECCLESIÆ Akárcsak a más tematikájú ünnepségek esetében, az ifjúsági estélyek szereplői, a tanintézmény tanárai és diákjai voltak, akik a dokumentumokban fennmaradt forgatókönyvek szerint operett- és operarészleteket, klasszikus zeneműveket, népdalokat, humoros jeleneteket, irodalmi művekből kiválasztott részleteket adtak elő. Ebből arra következtethetünk, hogy a forgatókönyv megalkotásakor tekintettel lehettek a közönség különböző kulturális szintjére. Az ifjúsági estélyek műsorai közül kettőt kell kiemelnünk. 1901-ben a diákok az Iskarioth című tragédiából adtak elő egy háromszereplős részletet. Júdás, Péter és János apostolok szerepét egy nyolcadik és két hetedik osztályos diák alakította. 1902-ben pedig egy hetedik és egy nyolcadik osztályos, tehát felsős fiú adott elő egy részletet a Csongor és Tünde V. felvonásából. A rendezőkről nem találtunk feljegyzést. Az 1911. február 25-én megtartott diákestély fontos esemény a diákszínjátszás szempontjából. Ezen Molière Kénytelen házasság című egyfelvonásos vígjátékát mutatták be. A jelenetek kiválasztásának elsődleges szempontja az lehetett, hogy ne igényeljen női szereplőt, ugyanis a középkori színjátszással ellentétben a fiúgimnázium nem játszatott el női szerepeket fiúkkal. (A Molière-darab egyetlen női szereplőjéről nem találtunk adatot az a kollégiumi értesítőben. A kultúratermelés más szintjein például a vándor színtársulatokban voltak női szereplők abban az időszakban, illetve az ifjúsági estélyekre esetenként egy-egy női előadót hívtak meg, általában valamelyik intézménybeli tanár hozzátartozóját, aki énekelt vagy zongorán játszott. A kor társadalmi struktúráiban csak ennyire volt jogosult a női státus. A húszas évek végén, a harmincas évek elején változott a helyzet, ugyanis kollégium gyakrabban szervezett ünnepélyeket a leánygimnázium diákjaival. Egyházi ünnepségek, megemlékezések Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20)26 – ez a gondolati alapja a protestáns istentiszteletek megtartására kijelölt helyszíneknek. A tanintézményben zajló egyházi oktatásnak kiegészítő színtere a templom volt. Ez olyan közösségi tér, amely egyaránt jelentős szereppel bírt az istentiszteletek és a közéleti események szempontjából. A protestáns templom dogmatikailag nem olyan értelemben szent, mint a római katolikus. Ez utóbbinál az oltári szentség, a miseáldozat biztosítja Isten jelenlétét. A protestáns templomokban imádság, igeolvasás, prédikáció és egyházi ének hangzik el, és nem szükséges az újabb papi áldozás. A református egyház istentiszteleti szertartását az ágenda, vagyis az istentiszteleti szertartásrendet tartalmazó könyv szerint a lelkész irányítja. Az iskola diákjaival szervezett egyházi ünnepnét szerveztek. Ezeket a kirándulási alap, a konviktus, valamint az ének- és zenealap javára szervezték meg. Ld. az 1890 és 1912 között kiadott kollégiumi értesítőket. 26 Szent Biblia. Új Szövetség. Magyar nyelvre fordította Károli Gáspár. Trinitarian Bible Society, London 2013. KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 291 ségeken, megemlékezéseken ezt a szerepet a tanintézmény vallástanárai vették át, mivel teológiai végzettséggel rendelkeztek. Az egyházi énekek mellett a 19. század második felétől szokássá vált a Himnusz elénekelése az istentisztelet befejezése után, s ezért inkább világi aktusként fogható fel. Nemcsak a nemzeti öntudat erősítését szolgálta, hanem a protestantizmus nemzeti jellegének megszilárdítását is.27 A tanintézmény minden tanévben a város református gyülekezetével együtt ünnepelte meg a reformációt. Az október 31-én megtartott emlékünnep szokása a historizálást kedvelő liberális teológiának köszönhetően jött szokásba.28 Az ima, az alkalmi beszéd mellett a kollégiumi dalkar énekelt. A rituális szertartással zajló emlékünnepség minden tanév állandó ünnepe volt, ezt egészítette ki az egyházi alkalmakhoz, eseményekhez, személyiségekhez kapcsolódó megemlékező ünnepélyek sora. 1876-ban, Deák Ferencz halálának évében, április 2-án tartottak gyászünnepélyt.29 1884. május 18-án Zwingli-ünnep volt.30 1909. október 31-én Kálvin János születésének négyszázadik évfordulójáról emlékeztek meg a reformáció ünnepének keretében. Az iskolai dokumentumok alapján megállapíthatjuk, hogy az egyházi ünnepek nem voltak túl gyakoriak, viszont nem lehet éles határt vonni a világi és egyházi személyiségek emlékére tartott ünnepségek és gyászünnepélyek között, mert a megemlékezések színhelye a templom volt, és ennek minden mozzanata a gyülekezet részvételével történt. Az iskolaalapító gróf Mikó Imre születésének századik évfordulójára szervezett ünnepségsorozat A megemlékezési szertartások kísérletet tesznek a példaképek és mintaképek jelentőségének rituális újrafogalmazására, és ezáltal igyekeznek emlékeztetni a múltbeli tettek fontosságára, amelyeknek állandósága révén folytonosságuk 27 Dömötör Tekla (főszerk.) – Hoppál Mihály (szerk.): Magyar Néprajz. 7 kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1990, 471. 28 Uo. 29 Az esemény részletes programja Nemere helyi lap április 1-én megjelent számában olvasható: „A helybeli református templomban holnap tartandó gyászünnepély sorrendje a következő: 1. Invocatio, 2. A gyülekezet éneke: XC zsoltár, 3. Nt. Csiszér Gábor esperes imája, 4. A helybeli ref. középtanodai ifjúság énekkara egy alkalmi műdarabot énekel, 5. Fülöp Géza helybeli ref. pap gyászbeszédet tart, 6. Az ünnepélyt bezárja a gyülekezet éneke.” Az április 5-én megjelent Nemere újságban a következő olvasható a megemlékezésről: „Ez ünnepélyen jelen voltak a törvényhatóság tisztviselőkara – városunk minden polgári, katonai hatósága – a vidékről az egyházmegye lelkészi kara, világiak számosan s városunk polgársága zöme.” 30 „A közösen szentelt egyház-iskolai ünnepély május 18-án tartatott meg a helybeli református templomban szép számú, ájtatos gyülekezet jelenlétében, mely alkalommal a kollégiumi ifjúság »harmóniája« két szép alkalmi darab eléneklésével emelte a kegyeletes ünnepély magasztosságát.” Értesítő 1883–1884, 30. 292 HISTORIA ECCLESIÆ van a jelenben is. A rituális cselekvések által a közösség figyelme a felidézés tevékenységére összpontosul, a rítusok a múlttal való folytonosságot nyilvánítják ki, és rituálisan adják elő azokat az eseményeket, amelyek a múlt valamelyik időszakában történtek.31 A tanintézmény két rendezvényt szervezett gróf Mikó Imre32 emlékének megőrzésére és továbbápolására: az egyiket Zabolán,33 a másik pedig a tanintézményen belül zajlott le. Az iskolai értesítő szerint a tanintézmény elöljárósága azért tartotta indokoltnak a két formailag különálló, de tartalmában ugyanahhoz a személyhez kapcsolódó emlékünnepély megszervezését, mivel a tanuló ifjúság nem vehetett részt a zabolai eseményen a meghívott vendégek nagy száma miatt. A kettős megemlékezési szertartás az esemény, az iskolaalapító személyének és az iskolaalapításban betöltött szerepének fontosságát emelte ki és erősítette meg, s ugyanakkor jelentős tartalommal töltötte fel a köztudat róla kialakított képét. Azzal az általános gyakorlattal ellentétben, amely szerint a személyiségekhez kapcsolódó kultuszokban általában az elhalálozás időpontja a fontos, ebben esetben az iskolaalapító születésének századik évfordulója lett a megemlékezési szertartás meghatározó elemévé. Ünnepség Zabolán Az évforduló ünnepi szertartásrendje egy nagyobb közösség kollektív emlékezetkultúrájára gyakorolt hatást. Ezt a szertartásrendet a hivatalos meghívottak státusa is meghatározta. Az ünnepségen egyházi és világi méltóságok, intézmények elöljárói, állami tisztségviselők, protestáns iskolák vezetői és gróf Mikó Imre rokonsága vettek részt, a kényszerűségből távolmaradt személyek ünnepi sürgönnyel tisztelegtek. Az ünnepség narratív szertartási elemeit művészi megnyilvánulások egészítették ki. Az egyházi és világi képviselők megkonstruált verbális megnyilatkozásai egymást követték, és a közvélemény által látni kívánt iskolaalapító, a nemzet érdekeit képviselő államférfiképet erősítették. A harangzúgás kíséretében történt felvonulás, majd a menetet a kastélyban fogadó grófi család tagjai, Mikes Ármin és felesége Bethlen Tima, gróf Mikó Imre unokája, gróf Pejacsevich Mikó Endre, a külsőségekhez hozzátartozó megnyilvánulások voltak. Az ünnepi szertartásrend a kastély falára helyezett márványtábla leleplezésével érte el tetőpontját. Ez volt az a rituális cselekedet, amely köré a performatív cselekedetek szerveződtek. Noha ez a mozzanat a megemlékező szertartás ré- 31 Ld Connerton, Paul: Megemlékezési szertartások, 65. „Mikó Imre 1805. szeptember 4-én született a háromszéki Zabolán, anyai nagyapja, gróf Mikes Zsigmond és a nagyanya Ugron Julianna házában. Édesanyja, gróf Mikes Borbála nem szülni, hanem látogatóba ment szüleihez […].” Egyed Ákos: Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2007, 16. 33 A háromszéki Zabola Sepsiszentgyörgytől 39 km, Kézdivásárhelytől 14 km távolságra fekszik. 32 KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 293 sze, önmagában mégis különálló rituális folyamatnak tekinthetjük a leleplezési ceremóniáját. Az egyházi és a világi megnyilatkozások egymást váltották mind a szertartási rendben, mind a beszédek szimbolikájában. A zabolai zenekar Ím arcunkra borulunk című egyházi dalára a kollégium ifjúsági énekkara válaszolt a Szózattal, és Bodor János zabolai lelkész, kollégiumi gondnok, egykori kollégista retorikai elemekkel átszőtt nagy terjedelmű beszéde közben leplezték le az emléktáblát. A szürke márványból vörös márványkerettel készült tábla a Gerenday budapesti cég munkája. A tábla felső bal sarkába aranyozott címert véstek, azonkívül minden sarokban bronzrozetta látható, szövege pedig gróf Mikó Imre betöltött tisztségeit sorolja fel a leleplezés óta sokat idézett jelmondat alatt: Et facere et pati fortia.34 A hazafias énekek, valamint a kézdivásárhelyi lelkész, Szabó Jenő által írt és előadott óda a nemzeti öntudat erősítését szolgálták. A leleplezési ünnepséget záró aktus a koszorúzás és az ehhez kapcsolódó verbális megnyilatkozások sora volt. A gróf Mikó Imre által támogatott intézmények képviselői tiszteletüket fejezték ki a hazafias hangvételű, pátoszt tartalmazó verbális megnyilatkozásaik által. Terjedelmükben eltérőek voltak a rítusokban gyakran előforduló megnyilatkozásoktól. Tiszteletet, csodálatot fejeztek ki a nemzet tudományos, kulturális életét támogató és a nemzeti értékeket védő államférfi iránt. Az ünnepi szónokok által használt retorikai nyelv hiteles képet alkot a hallgatóság számára a nemzetéért cselekvő személyiségről, s ugyanakkor egyúttal erősíti identitástudatukat. Az emléktáblánál koszorút helyezett el, és emlékbeszédet mondott: dr. Márki Sándor kolozsvári egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia részéről, dr. Bartók György püspök az Erdélyi Ev.-Ref. Egyház képviseletében, gróf Eszterházy Kálmán az Erdélyi Múzeum-Egylet nevében, Béldi Tivadar az Erdélyi Gazdasági Egylet képviseletében, Szent-Iványi Miklós királyi tanácsos, alispán Háromszék vármeGróf Mikó Imre (1805–1976) gye közönsége részéről, Bodor Géza reforBarabás Miklós mátus esperes a Rikánbelőli Kommunitas35 poszthumusz festménye, 1884 34 Szabad fordításban: Bátor dolgokat tenni és eltűrni. A szállóigévé lett latin jelmondat Titus Livius Ab urbe condita II. 12,9-ben olvasható, és eredetileg így hangzik: Et facere et pati fortia romanum est – Bátor dolgokat tenni és eltűrni római dolog. 35 Rikánbelőli Kommunitas történetéről és jelentőségéről a Székely Mikó Kollégium megalapítása tekintetében ld. Péter Mózes: A rikánbelőli kommunitás ismertetése és rövid története. A református székely Mikó-kollégium félszázados működésének emlékére. Jókai Ny., Sepsiszentgyörgy 1909. 294 HISTORIA ECCLESIÆ nevében, valamint Földes György református lelkész és dr. Zakariás János országgyűlési képviselő. Az ünnepséget a Himnusz eléneklésével zárták, majd a közös ebéd alatt pohárköszöntőkkel válaszoltak az ünnepségen elhangzott szónoklatokra. A szónoklatok kiemelték a nemzeti célok elérését támogató tetteket: ez a tárgyi emlékezet eleme. A hála motívumának hangoztatása a közgondolkodásban segítette elő nagymértékben gróf Mikó Imre személyiségképének kialakítását és annak megőrzését. Emlékünnepély a tanintézetben Október 18-án a tanintézményben is szerveztek megemlékezési ünnepséget Mikó Imre születésének századik évfordulója alkalmából, „[…] mivel a tanuló ifjúság az iskolai év megnyitása előtt rendezett zabolai emlékünnepélyen a maga egészében nem vehetett részt.”36 Az ünnepség közösségerősítő szándéka világosan kitűnik ez alkalommal is, ugyanis „a város és vidék előkelőségeinek élénk érdeklődése mellett”37 zajlottak az események, s ehhez kapcsolódott az Erdélyi Ev.-Ref. Egyházkerületi Egyházi Értekezlet évi közgyűlése, amelyen egyházi méltóságok voltak jelen. A tanintézeti emlékünnepély kevesebb szertartási elemet hordozott, a hangsúly a diákok emlékezetkultúrájának kialakításán és erősítésén volt. Az ünnepség tartalmilag és formailag is jelentős eltéréseket mutat a Zabolán szervezett megemlékezési szertartáshoz viszonyítva. A diákok által előadott zene- és énekkari darabok, költemények határozták meg az ünnep struktúráját, és csupán egyetlen emlékbeszéd hangzott el. Molnár Lőrinc a kollégium rendes tanára az ifjúságot szólította meg a beszédében, és kiemelte az ünnepelt személy munkásságának jelentőségét. Beszéde kilépett a kultikus szférából, a magasztalás nem került túlsúlyba, inkább az emlékezet egyik külső dimenziójára, a kommunikatív emlékezetre került a hangsúly. Ismertette gróf Mikó Imre életútját, és példaértékű életművét a kiemelkedő eseményekhez kapcsolódóan mutatta be a tanulók számára. A hangsúlyt Mikó Imre erényeire, jó cselekedeteire helyezte. Molnár Lőrinc a beszédében meglepő volt, hogy az ünnepelt személyt másodrangú szerepben tüntette fel az iskolaalapítás történetének felelevenítésekor, mivel csak a Rikánbelőli Kommunitást jelölte meg elsődleges alapítóként, viszont nem vitatta el fontosságát a névadás vonatkozásában. A kollégiumi ének- és zenekar által előadott operarészletek a részt vevők ízléskultúrájához igazodtak. Részlet hangzott el Meyerbeer Próféta, Händel Rinaldo, Mascagni Parasztbecsület című operájából. Az identitástudat és a nemzeti 36 37 Értesítő 1905–1906, 36. Uo. KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 295 öntudat erősítésének az eszköze a megemlékező ünnepséget záró Szózat, valamint a Hunyadi-induló volt. Ha összehasonlítjuk a két megemlékezési ünnepséget, megállapíthatjuk, hogy a zabolai a szertartás bonyolítására törekedett, és ezáltal erősítette az ünnepelt személy erényeit, cselekedeteit. A szervezők alaposan figyeltek minden részlet kidolgozására. Az ünnepi megemlékezés minden mozzanata teátrális volt. A mozzanatoknak az esemény színterei, az állomás, a templomkert, a kastély udvara biztosítottak megfelelő díszletet. A közönség és a részt vevő méltóságok ízléskultúrája különböző szintű volt. A tanintézmény a századforduló éveiben szervezett előadásai a diákok esztétikai nevelésén túl a város, a környék ízlésformálásához járultak hozzá. A politikai, egyházi főméltóságok, iskolatámogatók, írók és költők születésének vagy halálának évfordulóin szervezett ünnepségek, a zabolai emléktábla, valamint a tanintézmény zászlójának avatására kitalált ünnepi forgatókönyvek a kor társadalmi életének meghatározó elemei maradtak. A tanintézmény ünnepsége egy szűkebb, egységes ízléskultúrájú közönséghez szólt, időben és térben sűrítettebb volt. Közös a két ünnepségben az ünnepelt személy tetteinek a felmutatása, az ő példaadása, a hála kifejezése, és nem utolsósorban az identitástudat megerősítése. Összegzés A tanintézmény a századforduló éveiben szervezett előadásai a diákok esztétikai nevelésén túl a város, a környék ízlésformálásához járultak hozzá. A politikai, egyházi főméltóságok, iskolatámogatók, írók és költők születésének vagy halálának évfordulóin szervezett ünnepségek, a zabolai emléktábla, valamint a tanintézmény zászlójának avatására kitalált ünnepi forgatókönyvek a kor társadalmi életének meghatározó elemei maradtak. Felhasznált irodalom Assman, Jan: A kulturális emlékezet. Atheneum Kiadó, Budapest 1999. Connerton, Paul: Megemlékezési szertartások. Ford. Nagy László. In: Zentai Violetta (szerk.): Politikai antropológia. Osiris Kiadó–Láthatatlan Kollégium, Budapest 1997, 64–82. Dömötör Tekla (főszerk.) – Hoppál Mihály (szerk.): Magyar Néprajz. 7 kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest 1990. Egyed Ákos: Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2007. Gabnai Katalin: Drámajátékok. bevezetés a drámapedagógiába. Helikon Kiadó, Budapest 2008. Gadamer, Hans-Georg: A szép aktualitása. In: uő: A szép aktualitása. Szerk. Bonyhai Judit. Ford. Bonyhai Gábor, Hegyessy Mária, Loboczky Gábor, Orosz Magdolna, Poprády Judit. Athæneum-könyvek. T-Twins Kiadó, Budapest 1974, 11–84. Gyáni Gábor: Identitás, emlékezés, lokalitás. In: 2000 (Irodalmi és társadalmi havi lap), 2008/6; ld. ketezer.hu/2008/06/identitas-emlekezes-lokalitas/ (2017. márc. 3.). 296 HISTORIA ECCLESIÆ Kerényi Ferenc (szerk.) – Székely György (főszerk.): Magyar színháztörténet. I. kötet. 1790–1873. Akadémiai Kiadó, Budapest 1990. Turner, Victor: A rituális folyamat. Ford. Orosz István. Osiris Kiadó, Budapest 2002. Újságok és kollégiumi értesítők kronologikus sorrendben Nemere (Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap), 1876. április 1. Nemere, 1874. június 17. Bodor Domokos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Evang. Reform. Székely Mikó-Kollégium értesítője az 1887–88. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. SepsiSzentgyörgy 1888. Bodor Domokos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Evang. Reform. Székely-Mikó-Kollégium értesítője az 1888–89. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. SepsiSzentgyörgy 1889. Bodor Domokos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Evang. Reform. Székely-Mikó-Kollégium értesítője az 1889–90. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. SepsiSzentgyörgy 1890. Bodor Domokos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1890–91. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1891. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1891–92. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1892. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1892–93. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. S.-Szentgyörgy 1893. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1893–94. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. S.-Szentgyörgy 1894. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1894–95. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1895. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1895–96. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1896. Székely Bendegúz (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely-Mikó-Kollégium értesítője az 1896–97. iskolai évről. Jókai-NyomdaRészvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1897. Pap Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1897–98. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szentgyörgy 1898. Pap Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. SzékelyMikó-Kollégium értesítője az 1898–99. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsi-Szent-György 1899. Pap Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1899–1900. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat. SepsiSzent-György 1900. KRECHT GYÖNGYVÉR: DIÁKEL ADÁSOK A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMBAN... 297 Pap Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1900–1901. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat. SepsiSzent-György 1901. Pap Lajos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1901–1902. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részv.-társ. Sepsi-SzentGyörgy 1902. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1902–1903. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részv.-társ. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1903. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1903–1904. iskolai évről. Jókai-Nyomda-Részvány-Társulat Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1904. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1904–1905. iskolai évről. Jókai-Nyomdarészvénytársulat Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1905. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely Mikó Kollégium értesítője az 1905–1906. iskolai évről. Jókai-Nyomda-R.-T. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1906. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Államilag Segélyezett Evang. Reform. Székely MikóKollégium értesítője az 1906–1907. iskolai évről. Jókai-Nyomda Részvénytársulat. Sepsiszentgyörgy 1907. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium negyvenkilencedik évi értesítője. 1907–1908. Jókai-Nyomda Részvénytársulat, Sepsiszentgyörgy 1908. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenedik évi értesítője. 1908–1909. I. rész: A kollégium félévszázados működésének emléke. II. rész: Az 1908–1909. iskolai év története. Jókai-Nyomda-Részvénytársulat Könyvnyomdája. Sepsiszentgyörgy 1909. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenegyedik évi értesítője. 1909–1910. Jókai-Nyomda-R.-T. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1910. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenkettedik évi értesítője. 1910–1911. Jókai-Nyomda Részvénytársulat Sepsiszentgyörgy 1911. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenharmadik évi értesítője. 1911–1912. Jókai-Nyomda R.-T. Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1912. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvennegyedik évi értesítője. 1912–1913. Jókai-Nyomda R.-Társulat Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1913. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenötödik évi értesítője. 1913–1914. Jókai-Nyomda Részvény-Társulat, Sepsiszentgyörgy 1914. Péter Mózes (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenhatodik évi értesítője. 1914–1915. Jókai-Nyomda Részvénytársulat Könyvnyomdája, Sepsiszentgyörgy 1915. A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvenhetedik évi értesítője. 1915–1916. Közzéteszi a kollégium elöljárósága. Jókai-Nyomda Részvény-Társulat Könyvnyomdája. Sepsiszentgyörgy 1916. 298 HISTORIA ECCLESIÆ Csutak Vilmos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó-Kollégium ötvennyolcadik évi értesítője. 1916–1917. Jókai-Nyomda Részvény-Társulat Könyvnyomdája. Sepsiszentgyörgy 1917. Csutak Vilmos (szerk.): A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ötvenkilencedik évi Értesítője. 1917–1918. Jókai-Nyomda Részvény-Társulat Könyvnyomdája. Sepsiszentgyörgy 1918. *** The performances organized by the educational institution at the turn of the century contributed not only to the aesthetic education of students but also to the evolution of style of the town and its vicinity. The festivities held on the occasion of birth or death anniversaries of political or clerical notorieties, school advocates, writers and poets, the plaque from Zabola, and, moreover, the ceremonious screenplays invented for the inauguration of the school’s flag remained essential elements of the contemporary social life. Keywords: The Székely Mikó College from Sfântu Gheorghe, student performances, Earl Mikó Imre. VARIA Bibliopolium Riemer Roukema* Amsterdam/Groningen (NL) Klaus Berger klagt an V on dem originellen, sehr vielseitigen und produktiven Neutestamentler Klaus Berger (geboren 1940) war schon seit langem bekannt, dass er unter seinen Fachgenossen, gelinde gesagt, eine unabhängige Position einnimmt. Sein jüngstes Buch, Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden,1 scheint der Schlussstein seines Abschieds von den meisten seiner Kollegen zu sein, und im Besonderen von der Forschung des Neuen Testaments gemäß den historisch-kritischen Methoden, deren Anwendung an deutschen Universitäten üblich ist. Er nennt sein Buch „ein Aufschrei, ein planctus Germaniae“ (Wehklage über Deutschland; 9).2 Ursprünglich war Klaus Berger katholisch und hatte die Absicht, Priester zu werden. Aufgrund eines Konflikts wegen seiner Doktorarbeit sei er dazu jedoch nicht zugelassen worden, wie er kurz erwähnt. Der Konflikt handelte, so Berger, von der Frauge, ob Jesus das mosaische Gesetz abgeschafft hat. Berger meinte 1966–67, dass dies nicht der Fall sei, aber die Professoren, von denen er damals ab- * Der Autor ist Forschungsprofessor für frühes Christentum an der Protestantischen Theologischen Universität, Amsterdam/Groningen, Niederlande. 1 Berger, Klaus: Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden. Verlag Pattloch, München 2013, 352 S. ISBN 978-3-629-32004-9. 2 Ich danke meinem Kollegen Prof. Dr. Hans-Martin Kirn für seine Bemerkungen bei der niederländischen Fassung dieser Besprechung; sie ist erschienen in Kerk en Theologie 65 (2014), 182–189. Herrn Pfarrer Christoph Heikens M. A. danke ich für die sprachliche Verbesserung meines deutschen Textes. 300 VARIA hängig war, teilten seine Auffassung nicht und verweigerten die Publikation seiner Dissertation (205–206, 216, 323, 325).3 Von 1970 bis 1974 war er Assistent im Fachbereich „Neues Testament und Frühchristliche Literatur“ an der Universität in Leiden. Danach war er bis zu seiner Emeritierung in 2006 Professor für Neues Testament an der Evangelisch-theologischen Fakultät der Ruprecht-Karls-Universität in Heidelberg. In diesen Jahren galt er zwar als lutherisch, aber vor seiner Emeritierung erklärte er, immer katholisch geblieben zu sein. Die katholische Kirche war jedoch anderer Meinung, da er jahrelang in der Evangelisch-lutherischen Kirche tätig gewesen war. 2006 ist er formell wieder in die katholische Kirche eingetreten. Dem Klappentext seines jüngsten Buches ist zu entnehmen, dass er schon seit 1994 Familiäre der Zisterzienser ist. Auf dem Schutzumschlag wird dieses Buch eine „zornige Abrechnung“ genannt. Der Titel und der Untertitel lassen schon vermuten, dass nuancierte Darstellungen nicht immer zu finden sind. Berger wendet sich gegen die historisch-kritische Forschung des Neuen Testaments, die schon vor mehr als zwei Jahrhunderten mit Gotthold Ephraim Lessing und Hermann Samuel Reimarus angefangen hat, an deutschen Universitäten weiter entwickelt wurde und gängig geworden ist. Er nimmt wahr, dass diese Forschung verheerende Folgen für den christlichen Glauben mit sich gebracht habe, weil aus ihrer Sicht viele Geschichten und Aussprachen Jesu unhistorisch und den frühchristlichen Gemeinden zuzuschreiben seien. So ist der Eindruck erweckt worden, das Neue Testament bestehe überwiegend aus Lug und Trug und sei deswegen nicht glaubwürdig (15–19, 80–80, 289, 325). Gemäß der historisch-kritischen oder „liberalen“ Exegese sind die Kindheitsberichte voller Legenden (234– 251), hat Jesus sich in seiner Naherwartung und im Termin des Weltgerichtes geirrt (20–27), und gibt es einen großen Unterschied zwischen dem Vorgehen des „historischen Jesus“ und allem, wofür seine Jünger ihn nach ihrer Erfahrung seiner Auferstehung gehalten haben, nämlich als den Messias und Sohn Gottes. Außerdem sei Jesu Auferstehung nicht als ein historisches Ereignis zu bewerten, sondern einem Wandel im Bewusstsein seiner Jünger zuzuschreiben. In der liberalen Anschauung ist die Überlieferung des „leeren Grabes“ unhistorisch (86–108, 191). Im Gegensatz zu gängigen Auffassungen tritt Berger für den Glaubensartikel von Christi Höllenfahrt ein (49–50, 94). Er äußert sich sehr kritisch über die Theorien der Formgeschichte, die von Rudolf Bultmann und Martin Dibelius entworfen wurden, und bestreitet die Möglichkeit, dass man mithilfe von ihren Methoden zwischen der Form und dem Inhalt frühchristlicher Überlieferungen unterscheiden könne. Die Kriterien, die man verwendet um zwischen „echten“ und „unechten“ Worten Jesu zu unterscheiden, hält er also für untauglich. Dies heißt nicht, dass Berger meint, Jesus hätte alle 3 Sie ist später erschienen als: Berger, K.: Die Gesetzesauslegung Jesu. Ihr historischer Hintergrund im Judentum und im Alten Testament. Teil I: Markus und Parallelen. WMANT 40, Neukirchen/Vluyn 1972. BIBLIOPOLIUM 301 ihm zugeschriebenen Worte buchstäblich so gesprochen, aber die Frage nach der Echtheit sei ideologiekritisch zu hinterfragen, und wäre oft unentscheidbar (123–125, 293–296). Was die oft angefochtene Authentizität von verschiedenen neutestamentlichen Briefen angeht, hält Berger es inzwischen für möglich, dass alle kanonischen Paulusbriefe vom Apostel stammen. So schreibt er: „Daher habe ich mich z.B. entschlossen, den »Pastoralbriefen« ihre Paulinizität nicht abzusprechen, ebenso wenig wie Eph und Kol“ (137). Offenbar ist er sich diesbezüglich aber nicht ganz sicher, denn andernorts hält er eine späte Datierung der Pastoralbriefe doch für möglich und spricht von „Paulus oder de[m] Verfasser des Eph“ (228–230, 256). Anders als viele seiner Kollegen schreibt er jetzt auch 1. Petrus Petrus selbst zu. Voller Übertreibung behauptet er, dass es außer ihm keinen lebenden Exegeten gäbe, der 1. Petrus für „echt“ halte (16–17).4 Bergers Kritik an der „liberalen Exegese“ seiner „Gegner“ betrifft ansonsten die Auffassung von protestantischen Neutestamentlern, Jesus sei gegen den Kult und die Liturgie gewesen und hätte keine Kirche stiften wollen. Der oft geäußerten Ansicht, dass Jesus kein Petrusamt gestiftet habe, weil dies nur in Mt 16,18–19 bezeugt ist und deswegen vom Evangelisten herrühre, kann Berger nicht zustimmen. Den katholischen Exegeten wirft er vor, die kritischen Auffassungen ihrer protestantischen Kollegen übernommen zu haben (37, 153–156, 269–271, 322). Er wehrt sich gegen die Auslegung, dass die Freiheit, die Jesus bringen wollte, als bürgerliche Freiheit aufzufassen sei und nennt dies ein lupenreines Beispiel für Säkularisierung von Jesusworten (200–202). Obwohl Berger sich an erster Stelle gegen deutsche Neutestamentler wendet (besonders sein ehemaliger Heidelberger Kollege Gerd Theißen bekommt seinen Zorn zu spüren), lenkt er seine Kritik auch auf die Amerikaner John Dominic Crossan und Robert Funk und deren „Jesus Seminar“, wo man Abstimmungen über die Authentizität der Jesusworte vornahm (119, 140–141). Sein ehemaliger Leidener Kollege Professor Marinus de Jonge (1925–2016) bekommt ebenfalls einen Rüffel, weil dieser unterstellte, die historische Figur Jesus sei lediglich als Idee wertvoll. Berger erwidert, dass Jesus nach seiner Auferstehung lebt und sein Unterricht und die von ihm gegebenen Charismen viel mehr sind als bloße Ideen (71–73). Es könnten erheblich mehr Beispiele für Bergers Polemik aufs Tapet gebracht werden, aber die oben genannten Beispiele mögen ausreichen, um einen Eindruck bekommen zu haben. Die Folgerung, dass aus Berger ein konservativer Exeget geworden ist, scheint auf der Hand zu liegen, aber dagegen verwehrt er sich. Er meint sogar umgekehrt, die deutschen historisch-kritischen 4 Wenn er sich mit diesem Hinweis auf Deutschland beschränkt, stellt sich die Frage, ob ihm die Arbeiten von Dr. Armin D. Baum, Professor an der Freien Theologischen Hochschule in Gießen, unbekannt waren. Es verdient unsere Aufmerksamkeit, dass Baum seine Studien unter anderem in der Zeitschrift für die Neutestamentliche Wissenschaft und in der Serie Wissenschaftliche Untersuchungen zum Neuen Testament publiziert hat. 302 VARIA Exegeten seien konservativ, weil sie sich gegenüber ihren herkömmlichen exegetischen Methoden nicht kritisch verhalten würden und eine neue Rechtgläubigkeit gegründet haben (10–11). Berger tritt für einen Mittelweg zwischen liberaler Exegese und Fundamentalismus ein, bei dem es nicht mehr um das Unterscheiden zwischen „echt“ und „unecht“ ginge, sondern bei dem man der Mystik und den religiösen Erfahrungen, die sich in den Texten niedergeschlagen haben und von den Texten wieder hervorgerufen werden können, volle Aufmerksamkeit widmet (56–65, 102, 172–176, 325). Es steht außer Zweifel, dass er eine orthodox-katholische Sicht in Bezug auf Jesus hat. Er umschreibt ihn nämlich als den menschgewordenen Sohn Gottes, der ganz bewusst Gott vertritt, echte Wunder verrichtete, das Abendmahl begründet hat, für die Sünden der Menschheit gestorben ist, aus den Toten auferstanden und zum Himmel aufgefahren ist (101–105, 145–150, 276–278). Auch tritt er für die Existenz von Teufel, Dämonen und Engeln ein (181–186). Obwohl man für den Zorn, mit dem Berger sich jetzt von der historischkritischen Forschung des Neuen Testaments distanziert, gewissermaßen Verständnis haben kann, ruft dieses Werk aber auch Zurückhaltung hervor. Erstens fällt auf, wie schwach die Struktur dieser Anklage ist. Das Buch ist sehr ungeordnet und voller Wiederholungen. Man bekommt den Eindruck, dass Berger jeden Tag oder jeden halben Tag ein Thema, das ihm einfiel, besprochen und erst später seine einzelnen Abschnitte und Kapitel mehr oder weniger geordnet hat, ohne sich ernsthaft um deren Zusammenhänge und die vielen Überschneidungen zu kümmern. Eine kritische redaktionelle Endbearbeitung hätte dem Buch sicher gut getan. Zweitens enthält das Buch verschiedene inhaltliche Fehler und Ungenauigkeiten. Dass die Offenbarung des Johannes erst nach dem Untergang Roms in den Kanon aufgenommen worden ist, stimmt so nicht. Berger behauptet sogar, dass dieser Untergang 475 Jahre nach dessen hymnischer Beschreibung in der Offenbarung eingetreten ist (61–62). Schon vor der Einnahme und Plünderung Roms von germanischen Stämmen im Jahre 410 wurde die Apokalypse im Westen ziemlich allgemein und im Osten regelmäßig als kanonisch anerkannt.5 Ein weiterer Fehler: Berger wirft Ulrich Wilckens vor, dass selbst er, in Übereinstimmung mit Bultmann, den Satz über die Lehre (tu,pon didach/j) in Römer 6,17b für eine nachpaulinische, kirchliche Glosse hält, weil es unvorstellbar wäre, dass Paulus schon auf die apostolische Lehre hingewiesen hätte (203). Auch dies stimmt nicht, denn in seinem Römerbriefkommentar lehnt Wilckens Bultmanns 5 So z.B. Athanasius Alexandrinus in seinem 39. Osterbrief (367) und die Synoden von Hippo (393) und Karthago (397). Es stimmt jedoch, dass die Apokalypse in der griechischen Kirche neben Anerkennung auch Zweifel und Ablehnung hervorrief; s. Gamble, H. Y.: The New Testament Canon: Recent Research and the Status Quaestionis, in: McDonald, L. M. – Sanders, J. A. (Hg.): The Canon Debate. Peabody Mass. 2002, 267–294 (289); Lipps, H. von: Der neutestamentliche Kanon. Seine Geschichte und Bedeutung. Zürich 2004, 103, 131. Erst ab dem 6. Jahrhundert setzte die Apokalypse sich in der griechischen Kirche durch. BIBLIOPOLIUM 303 Vorschlag ab.6 Bergers Auffassung, dass Paulus in 1. Kor 14,34–35, wo er den Frauen aufträgt, in der Gemeindeversammlung zu schweigen, sich auf ein Wort Jesu bezieht (211–212), wird in diesem Buch ganz ungenügend begründet und ist deswegen nicht überzeugend.7 Es stimmt, dass viele Exegeten diese Passage für eine Glosse halten, aber nicht aus dem von Berger behaupteten Grund, dass der Inhalt ihnen nicht gefällt – dann müsste man ja viel mehr unbeliebte Texte aus dem Neuen Testament streichen – sondern weil dieser Abschnitt nicht gut in den Zusammenhang von 1. Kor 14 passt und im Widerspruch zu den Vorschriften über prophetisch redende Frauen in 1. Kor 11 steht. Drittens verfährt Berger in diesem Buch im Vergleich zu seinen früheren Werken vielerorts widersprüchlich. Einmal gibt er zu, dass seine Klage auch ihn selbst angeht („mich selbst inbegriffen“, 83, vgl. 285). Er bedauert zwar, dass seine Kollegen die Geschichten von Jesu Geburt für Legenden halten, aber in der zweiten Auflage seines Buches Theologiegeschichte des Urchristentums. Theologie des Neuen Testaments8 behandelt auch er diese Erzählungen nur als Traditionen und nennt die Jungfräulichkeit Marias einen „Mythos“ (§ 178). Die Briefe an die Epheser, Kolosser, Timotheus und Titus hält er da noch ohne weiteres für deuteropaulinisch (§ 292–296). Es wäre interessant gewesen, wenn Berger seinen Lesern genauer erklärt hätte, aus welchen wissenschaftlichen Gründen er die Argumente für diese relativ gängigen kritischen Standpunkte jetzt nicht mehr akzeptiert. Dies hat er unterlassen, und deswegen liegt die Vermutung nahe, dass er sich den Ansichten des traditionellen Katholizismus, in dem er sich jetzt heimisch fühlt, gefügt hat. Viertens ist es enttäuschend, dass Berger zwar viele historisch-kritische Auslegungen des Neuen Testaments kritisiert, aber nicht ausreichend oder gar nicht auf die real empfundenen Probleme eingeht. Kritische Gelehrte haben nicht unbedingt die Absicht, den einfachen Glauben der Kirche abzubrechen, sondern suchen Lösungen für die Fragen, die sich aus dem genauen, analytischen Lesen des Neuen Testaments ergeben. Nehmen wir z.B. die Geschichten von Jesu Geburt und Kindheit. Wenn der neutestamentliche Kanon nur das Lukasevangelium oder nur das Matthäusevangelium enthalten hätte, so wäre es einfacher gewesen, die ersten zwei Kapitel entweder von Matthäus oder Lukas als relativ historisch zuverlässig aufzufassen. Das Problem ist jedoch, dass diese Evangelien sich unter anderem bezüglich des Reiseschemas von Josef und Maria widersprechen. Im Lukasevangelium gehen sie vierzig Tage nach Jesu Geburt mit ihrem Sohn zum Tempel in Jerusalem, woraufhin sie nach Nazareth in Galiläa zurückkehren, von wo sie auch gekommen waren (Lk 2,22–24.39). Gemäß Matthäus wohnen Josef und Maria während und nach 6 Wilckens, U.: Der Brief an die Römer (Röm 6–11). EKK VI, 2, Zürich–Einsiedeln–Köln– Neukirchen-Vluyn 1980, 35. 7 Berger verweist dafür auf sein Buch Priesterweihe auch für Frauen?, Münster 2012. 8 Berger, Klaus: Theologiegeschichte des Urchristentums. Theologie des Neuen Testaments. UTB 8082, Tübingen–Basel 21995. 304 VARIA Jesu Geburt in Bethlehem, werden aber vor den mordlustigen Plänen des Herodes gewarnt und flüchten nach Ägypten (Mt 2,11.13–15.19–23). Vor allem der Aufenthalt in Ägypten kann schwerlich mit der narrativen Struktur des Lukasevangeliums vereinbart werden. Das wird von Berger in seiner Besprechung dieser Geschichten auch nicht versucht, aber doch wettert er gegen Kollegen, die diese Traditionen für Legenden halten (247–251). Ein anderes Beispiel: wie gesagt, tritt Berger für den Glauben an Jesu Höllenfahrt ein. Er schreibt: „Jesus war drei Tage lang tot. Also war er im Reich des Todes.“ Er nennt Jesu Abstieg in das Reich des Todes eine „logische“ Konsequenz aus dem Auferstehungsglauben (49–50). Zwar kritisiert er die liberale Ansicht, dass dieser Glaubensartikel eine typisch mythologische Konstruktion anhand von 1. Petr 3,18 und 4,6 sei, aber er erklärt seinen Lesern nicht, wie sie sich dies positiv vorstellen sollen. In seiner Theologiegeschichte § 257 schrieb er noch: „Aus 1 Petr 3f geht nicht hervor, daß Jesus in die »Unterwelt« hinabsteigt.“ Dort ordnete er die Tradition von Christi Herabsteigen zu den Toten nicht vor, sondern nach dessen Auferstehung, vom Himmel her, an. Wie dem auch sei, von seinen früheren diesbezüglichen Überlegungen hat er sich offenbar verabschiedet, aber den geneigten Lesern wird in seinem jüngsten Buch nicht weitergeholfen. Noch ein Beispiel: Berger meint, dass Jesus nie den Eindruck hat erwecken wollen, dass Gottes Urteil über die Welt bald anbrechen würde. Jesus hätte also keinen Anlass zu einer Naherwartung gegeben. Leider geht Berger diesbezüglich nur auf Mk 9,1 ein, wo Jesus sagt, dass einige von seinen Jüngern den Tod nicht erleiden werden, bis sie gesehen haben, wie das Reich Gottes machtvoll gekommen ist. Isoliert betrachtet scheint dieses Wort von einer relativ baldigen Ankunft vom Reich Gottes zu sprechen, aber Berger macht einen Unterschied zwischen dem Offenbarwerden des Reiches und dem Weltende. Er bezieht Mk 9,1 auf die Verklärung Jesu, die in Mk 9,2–8 beschrieben wird, und tatsächlich ist diese Auslegung möglich.9 Es gibt jedoch andere Texte, die stark den Eindruck erwecken, dass Jesus als der Menschensohn seine baldige Wiederkunft angekündigt hat, wie Mt 10,23 und Mk 13,24-31, aber in diesem Buch geht Berger nicht darauf ein, auch nicht in seiner Predigt über Mk 13,24–32 (336–340). In seiner Theologiegeschichte § 23 bespricht er diese Frage ausführlicher („Die Angeredeten werden das Ende jeweils noch selbst erleben…“, S. 43), und in § 431 nennt er noch unbekümmert die Naherwartung in Hinsicht auf Mk 13,28. Erstaunenswert ist, dass Berger zwar einen eigenen Weg zwischen Liberalismus und Fundamentalismus vorschlägt, aber mit keinem Wort auf englischsprachige Neutestamentler hinweist, die schon seit langem diesen Weg gehen. Die Reihe Word Biblical Commentary ist so geprägt und eben in der Reihe International Critical Commentary findet man oft eine viel vorsichtigere Behandlung historisch-kritischer Fragen. So wird in zuletzt genannter Reihe angenommen, 9 So Gnilka, J.: Das Evangelium des Markus (Mk 8,27–16,20). EKK II, 2. Zürich–Düsseldorf– Neukirchen-Vluyn 51999, 27. BIBLIOPOLIUM 305 dass der Hinweis von Jesu Jüngern auf Ps 69,10 („Der Eifer für dein Haus verzehrt mich“) in der johanneischen Version der Tempelreinigung (Joh 2,14–17) auf Jesu eigene Deutung von Ps 69 zurückgeht, worüber er ja sehr wohl mit seinen Jüngern gesprochen haben kann.10 In deutschen Kommentaren wird so eine Anführung ohne Umschweife „nach Ostern“ datiert, als die Urgemeinde Ps 69 als ein messianisches Lied über Jesus las und sie oder der Evangelist es daher in sein Leben zurückprojizierte.11 Bergers Änderung seiner Ansichten und seine Klage über die deutsche Forschung des Neuen Testaments rufen die lutherische Professorin Dr. Eta Linnemann (1926–2009) ins Gedächtnis zurück. Sie war gründlich in der historisch-kritischen Exegese gebildet, schrieb eine neutestamentliche Doktorarbeit,12 habilitierte sich bei Rudolf Bultmann,13 aber nach einer Bekehrungserfahrung verabschiedete sie sich radikal von ihren exegetischen Methoden. In verschiedenen Schriften hat sie polemisch über ihre geänderte Ansichten Rechenschaft abgelegt.14 Noch früher hatte der Pietist und spätere württembergische Landesbischof Dr. Gerhard Maier (geboren 1937) das Buch Das Ende der historisch-kritischen Methode15 geschrieben. Anscheinend ruft das theologische Klima in Deutschland solche Polemiken hervor. In anderer Weise zeigt sich die Geschlossenheit der deutschen theologischen Fakultäten und kirchlichen Hochschulen darin, dass Abschlüsse deutscher freikirchlicher theologischer Institute in vielen Fällen nur außerhalb von Deutschland vollständig anerkannt werden, so dass begabte Masterabsolventen nicht ohne Weiteres zu einem Promotionsstudium zugelassen werden, sondern dafür z.B. nach Belgien oder in die Niederlande ausweichen müssen.16 Kann man trotz der Schwächen von Bergers Buch doch etwas daraus lernen? Erstens könnte man erwägen, die einseitige Darbietung der Ergebnisse der historisch-kritischen Forschung des Neuen Testaments – die sich auch an Reichsuniversitäten in meiner Heimat findet oder gefunden hat17 – zu erwei10 McHugh, J. F.,: John 1–4. Ed. Stanton, G. N. ICC, London 2009, 206. Z. B. Bultmann, R.: Das Evangelium des Johannes. KEK, Göttingen 101941, 87; Schnackenburg, R.: Das Johannesevangelium I. Einleitung und Kommentar zu Kapitel 1–4. HThK IV, 1, Freiburg–Basel–Wien 1979, 362–363; Theobald, M.: Das Evangelium nach Johannes Kapitel 1–12. RNT, Regensburg 2009, 231; auch Brown, R. E.: The Gospel according to John (i–xii). AnB 29, Garden City, N. Y. 1960, 115, 123. 12 Linnemann, E.: Gleichnisse Jesu. Einführung und Auslegung. Göttingen 1961. 13 Linnemann, E.: Studien zur Passionsgeschichte. FRLANT 102, Göttingen 1970. 14 Linnemann, E.: Wissenschaft oder Meinung? – Anfragen und Alternativen. Neuhausen-Stuttgart 1986, 21999; Gibt es ein synoptisches Problem?, Neuhausen-Stuttgart 1992, 41999; Bibelkritik auf dem Prüfstand: wie wissenschaftlich ist die „wissenschaftliche Theologie“?, Nürnberg 1998, 21999. 15 Maier, G.: Das Ende der historisch-kritischen Methode. Wuppertal 1974, 51984. 16 Andererseits scheuen auch die Freikirchen und ihre Theologen ihrerseits sich davor, dass ihre potenziellen Dozenten an deutschen Universitäten in den Bibelfächern promovieren, weil sie sich da in Ansichten fügen müssen, die in ihren Kirchen abgewiesen werden – so Prof. Kirn. 17 In den Niederlanden sind die theologischen Fakultäten der Universitäten in Amsterdam, Leiden und Utrecht aufgehoben und in die Fakultäten der Geisteswissenschaften aufgenom11 306 VARIA tern. Wissenschaftlich ist es, die historisch-kritische Forschung der Bibel ernst zu nehmen, aber gleichzeitig ehrlich zuzugeben, dass es für die Auffassungen z.B. über das so genannte synoptische Problem, ältere Quellen, Spätdatierungen, Glossen und Pseudepigraphie zwar Argumente gibt, dass die gefundenen Lösungen aber Hypothesen sind und bleiben werden, und das so lange bis wir über die Entstehungsgeschichte der Texte keine neuen erhellenden Daten zur Verfügung haben. Dieses Bewusstsein könnte zu einer größeren Zurückhaltung führen. Es ist ja erstaunlich, dass es Diplomtheologen gibt, die in ihrem Studium noch nie von anderen Auffassungen bezüglich der Bibel gehört haben als jene, welche historisch-kritisch geprüft worden sind. Eine vorsichtigere Einschätzung und Beurteilung historisch-kritischer Fragestellungen und Lösungen würden die hier genannten Polemiken weithin überflüssig machen. Was man sonst von Bergers Buch lernen kann, ist seine Hervorhebung des religiösen und mystischen Charakters des Neuen Testaments, so dass dessen Erforschung zum Glauben und zum Beten führen sollte. In seinem jüngsten Buch tobt er zwar wie ein Prophet, aber schlussendlich versteht er sich als biblischer Theologe (271). Er möchte dem neutestamentlichen Zeugnis gerecht werden und nicht dessen Texte kaputt analysieren. Eine ganz andere Tonart schlägt er an, wenn er ohne Polemik sein eigenes Verhältnis zur Bibel beschreibt (306–311). In seinem schönen, meditativen, zugänglich geschriebenen, aber nicht minder gelehrten Buch Jesus18 erfahren wir von seinen Einsichten in die Bibel und deren Bedeutung auf fast 700 Seiten. Trotz seiner harten und manchmal unangemessenen Kritik anderen gegenüber, hat er eine positive theologische Absicht. Trotz der Mängel im Buch Die Bibelfälscher verdient diese Absicht es, ernst genommen zu werden. *** Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden (A bibliahamisítók. Miként vezetnek félre minket az igazságot illetően) című könyvében Klaus Berger az Újszövetség történetkritikai módszerrel végzett egzegézisét bírálja. Bár polémiában sok mindent kifogásolhatunk, könyve mégis figyelemre méltó, és teológiai törekvését/szándékát komolyan kell vennünk. Kulcsszavak: Klaus Berger, Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden. In his book Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden (“The Falsifiers of the Bible. How we are betrayed concerning the truth”) Klaus Berger criticizes the historical-critical exegesis of the New Testament. Although one might find much fault with his polemics, it does deserve our attention, and his theological intention should be taken seriously. Keywords: Klaus Berger, Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden. men worden. Die Lehrstühle Neues Testament der Universitäten in Leiden und Utrecht sind aufgehoben worden. 18 Berger, Klaus: Jesus. Pattloch Verlag, München 2004. BIBLIOPOLIUM 307 Ulrich Luz: Theologische Hermeneutik des Neuen Testaments. Neukirchener Theologie. Neukirchen-Vluyn 2014. ISBN 978-378-872-877-9, 578. old. Ulrich Luz, a berni újszövetséges emeritus professzor kétszer volt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vendégelőadója. Először 1992 tavaszán, másodszor pedig 2004 őszén. Előadásainak témája mindkét alkalommal Máté evangéliumának magyarázata, közelebbről a Hegyi Beszéd, illetve a szenvedéstörténet sajátos látásmódja volt. Ulrich Luz főműve a Máté evangéliumáról szóló négykötetes kommentár az Evangelisch-Katholische Kommentare című sorozatban. E sorozatnak az az egyik jellegzetessége, hogy szerzői protestáns és római katolikus írásmagyarázók, akik magukévá tették a Hans Georg Gadamer által megfogalmazott hatástörténeti módszer fő szempontjait. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a vizsgált szövegegység történeti és teológiai jelentését vizsgálják, hanem azt is, hogy a jeles exegéták milyen sokféle módon magyarázták a textust az egyház történelme folyamán, s emellett azt is, hogy az igeversek milyen irodalmi hatást gyakoroltak a későbbi hitvallások, himnuszok és egyházjogi rendtartások kialakulására. Ezt az együttműködést a II. vatikáni zsinat nyitott bibliai látásmódja, a történetkritikai módszer elfogadása, valamint az ökumenikus párbeszédre való készség tette lehetővé. A közös program keretében protestáns írásmagyarázók vállalták, hogy a könyvek kifejtése rendjén nemcsak a szöveg filológiai és történeti vizsgálatával foglalkoznak, hanem figyelmet szentelnek egyház- atyák, illetve a skolasztika teológia korában született gazdag írásmagyarázati irodalomnak. Az Újszövetség teológiai hermeneutikája című könyvében Ulrich Luz profeszszor az a bibliaértelmezés elméletével foglalkozik. A 2014-ben megjelent vaskos kötetet tankönyvnek, illetve kompendiumnak szánta a teológiai hallgatók, az Újszövetség magyarázata iránt elkötelezett lelkészek és bibliaolvasók részére. Célkitűzése összhangban áll azzal a klasszikus írásmagyarázati tézissel, amely szerint a Bibliát, illetve az Újszövetséget az egyház keretében kell olvasni és értelmezni. A könyv előszavában két célkitűzést fogalmaz meg. Az egyik a modern hermeneutikai felfogások ismertetése, ahol figyelembe veszi mind a teológiai, mind a filozófiai, illetve irodalmi megközelítéseket. Arra törekszik, hogy párbeszédet folytasson a jellegzetes felfogások képviselőivel, és rámutat azokra a momentumokra, ahol egyetért a szerzővel, vagy pedig fenntartásai vannak. A másik célja az, hogy hozzásegítse az olvasót teológiai személyiségének kialakításához. Érvelései rendjén nem hallgatja el saját konfesszionális identitását. Mint protestáns bibliakutató nem tud eltekinteni attól a nyugat-európai pluralista és elvilágiasodott társadalomtól, amelyben él, és ahol az Istenről szóló beszéd elveszítette egykori jelentőségét. Ezáltal elkötelezi magát a kontextuális hermeneutikai felfogás mellett, amely azt jelenti, hogy a posztmodern korban, il- 308 letve a keresztyén jellegét elveszítő európai társadalomban más eszközök segítségével, irodalmi vagy képi formákban kell beszélni Istenről. Alaptételét a következő módon foglalja össze: „A megértés olyan keretben történik, amelyben két egyenlő fél – az Újszövetség esetében a bibliai szöveg és a mai olvasó – párbeszédet folytat egymással. Ebben párbeszédben az írásbeli szöveget kell a gyengébb félnek tekinteni, mivel az idők folyamán elveszítette meggyőző erejét. Ezért az igemagyarázónak az a feladata, hogy ügyvédként védje meg a szövegegység igazságát. Ebben a munkájában arra törekszik, hogy szószólója legyen az egyes könyveknek, és képviselje a szövegek eredeti értelmét. Csakis ebben az esetben kerülhetjük el azt a csapdát, hogy a párbeszéd rendjén csupán a magunk szempontja körül forogjunk.” (VI. old.). Ulrich Luz számára különösen fontos, hogy az olvasó úgy fogadja el a textus üzenetét mint egy idegenszerű kijelentést, amely egy egészen más korszakból származik, és azzal az igénnyel szólít meg, hogy vegyük komolyan igazságigényét, mondanivalóját. Ezért használja az idegen vendég metaforáját, aki arra vár, hogy kérését meghallgassák, majd pedig befogadják a házba. A könyv első fejeztében, amelynek címe Az Újszövetségi hermeneutika feladata, felvázolja azokat a jellegzetes vonásokat, amelyek a saját hermeneutikai elveit határozzák meg, s így pontosítja álláspontját abban a párbeszédben, amelyet beszélgetőtársaival kíván folytatni. Az első meghatározás a hermeneutika történetére vonatkozik. Az írásmagyarázat elméletével először a VARIA protestáns ortodoxia korában kezdtek foglalkozni, amikor a protestáns teológusok a katolikus felfogással szemben látták szükségesnek megnevezni azokat az elveket, amelyeket zsinórmérték gyanánt használtak a Biblia helyes olvasása és értelmezése érdekében. Matthias Flacius (1520–1575) szerint, aki bevezette a hermeneutica sacra (szent hermeneutika) elnevezést, a Szentírás helyes értelmezését a hit analógiája, mértéke alapján kell végezni (vö. Róm 12,6). Ezt az elvet azzal egészítették ki a pietizmus korában, hogy a magyarázónak megtért embernek kell lennie. Ezzel áll szemben a felvilágosodás korában megszületett felfogás, a hermeneutica universalis, amely azt hirdette, hogy a Bibliát úgy kell magyarázni, mint bármely más könyvet, vagyis az értelem alapelvei szerint (ld. Jean Alphons Turettini genfi teológus, 1728). E két álláspont közé helyezhető el Friedrich Schleiermacher felfogása, aki azt állította, hogy az Újszövetség magyarázati elvei nem szentebbek, hanem sajátosabbak, mint az általános hermeneutika tézisei. Ezt az áthidaló nézetet fogadja el mérvadónak Luz professzor is. Az Újszövetségi könyveket akkor értelmezzük megfelelő módon, ha a szövegegységet az egész kánon összefüggésében szemléljük, illetve figyelembe vesszük azt is, hogy a szerző milyen irodalmi műfajba öntötte mondanivalóját. Emellett rekonstruáljuk azt az élethelyzetet, amelyben a szerző élt, vagyis az ő kulturális, szociális és szellemi, lelki környezetét. A mai írásmagyarázati módszerek előnyeiről és hátrányairól szólva azokat nevezi célravezetőnek, amelyeknek alkalmazásával jobban felszínre kerül BIBLIOPOLIUM a szövegek idegenszerűsége. Ezért kedveli inkább a történetkritikai módszert mint a strukturalista megközelítést. Az úgynevezett diakronikus módszer segítségével többet tudunk meg arról a környezetről, amelyben a szöveg megszületett. A szinkronikus módszer alkalmazása által nem jutunk el a textus mélyebb rétegeihez, csupán a felületi kis és nagyobb egységek tárulnak az olvasó elé. Az újszövetségi könyvek vizsgálata közben az egzegetának nemcsak a szöveg tartalmi jelentésére kell figyelnie, hanem azokra a jelzésekre, amelyek a textus értelmezési módjára utalnak. Sok esetben találkozunk hermeneutikai utasításokkal, amelyek a kisebb vagy nagyobb egységek magyarázati kulcsát adják kezünkbe. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, olyan idegen szempont szerint közelítünk a perikópához, amely ellentmond az eredeti kommunikációs szándékának. Ha viszont tekintetbe vesszük a jelzéseket, akkor ezek elvezetnek a szöveg belső magvához. Luz professzor azokat a történelemre vonatkozó felfogásokat sorolja az idegen szempontok közé, amelyek Izráel igaz történetét keresik, vagy amelyek a történeti Jézus megragadására törekednek. A Biblia írói nemcsak a puszta történetet beszélik el, hanem azok hitbeli jelentőségét is kifejezik. Ha elválasztjuk a valóságos eseményeket azok hitbeli értelmétől, akkor a bibliaolvasót megfosztjuk attól a történettől, amely életének alapját képezi. Az igemagyarázónak tisztában kell lennie azzal is, hogy egy bibliai történetnek nemcsak egy értelmezési lehetősége van. Minden olvasónak a maga élethelyzetében kell megértenie az igerészt. Ezt a ér- 309 telmet a szöveggel folytatott párbeszéd útján lehet felismerni. A párbeszéd két lépésből áll. Először az olvasó fordul a szöveg felé, és vizsgálja annak jelentését az adott módszerekkel. Másodszor a szöveg fordul az olvasó felé, és lámpaként világítja meg annak életét, élethelyzetét. Ez az applikáció a mozzanata, amikor a szöveg mondanivalóját a magyarázó a saját életére alkalmazza. Miben áll az újszövetségi teológiai hermeneutika sajátossága? Elsősorban abban, hogy a szöveg magyarázata az egyház közösségében történik. Másodsorban, hogy egy újszövetségi szakaszt nem elszigetelten, hanem a teljes kánon összefüggésében olvassuk és értelmezzük. Harmadsorban, hogy különös figyelmet szentelünk az egyház írásmagyarázati hagyományának. Ehhez a tradícióhoz tartozik a Biblia, az egyházatyák, a reformátorok, valamint azon egyházi közösségek írásmagyarázati művei, amelyeket a hivatalos egyházak tévtanításnak minősítettek. Ezek is hozzátartoznak a Bibliával való párbeszéd történeti tapasztalatához. Gondoljunk csak Marcionra vagy Ernst Renan francia vallástörténész Jézus élete című regényére. Negyedsorban, hogy a bibliai könyvek Istenről beszélnek. Hogyan kell értelmezni az Istenről szóló emberi elbeszéléseket egy olyan társadalmi környezetben, amelyben Isten nevének a jelentése homályossá vált? Miben áll az Istenről szóló beszéd értelmezésének igazsága? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a teológiai hermeneutikának kell választ adnia. A könyv második fejezete ezt a címet kapta: Az újabb európai újszövetségi teológiai hermeneutikai felfogások. Ulrich Luz itt ismerteti és értékeli Karl Barth, 310 Rudolf Bultmann, Gerhard Ebeling, Peter Stuhlmacher, Hans Weder és Ulrich Körtner német protestáns teológusok felfogását. Nem hagyja azonban figyelmen kívül sem az angolszász, sem az ortodox szerzők műveit. Megnevezi azokat a súlypontokat, amelyek meghatározzák az egyes teológusok írásmagyarázati elveit. Karl Barth esetében kiemeli, hogy számára nem a történész munkája, hanem a szöveg tárgyának felmutatása fontos, s ez nem más, mint Isten Igéje. Az Ige nemcsak tárgyként áll a magyarázó előtt, hanem alanyként, aki megragadja őt, és arra kényszeríti, hogy azonosuljon vele. Barth módszerének az a pozitívuma, hogy következetesen képviselte a reformátorok által szorgalmazott Krisztus-központú látásmódot. Ulrich Luz a következőben látja Rudolf Bultmann érdemét: rámutatott arra, hogy a magyarázó elsődleges célja nem a szöveg történeti hátterének feltárása, hanem a jelen idejű mondanivaló felismerése. Az újszövetségi könyvek szándéka az, hogy elvezessék az olvasót saját életének értelmezésére, és feltárják az ember életének értelmét. Ezt az egzisztencialista célkitűzést a neomarxista szemléletmód váltja fel a múlt század harmadik felében (ld. Herbet Marcuse, Theodor W. Adorno stb.). A neomarxista szemléletmód nem az ember életének értelmét keresi, hanem a túlélés anyagi lehetőségét. Nem azt kérdezi, hogy mi az ember életének célja, hanem azt, hogy mit fog enni holnap. Ulrich Luz azt rója fel Rudolf Bultmannak, hogy a János evangéliumához írt kommentárjában elvész a Jézus történetéről, életéről szóló narratíva. VARIA Peter Stulhmacher jelentőségét abban látja, hogy bevezette a bibliai szövegekkel való egyetértés elvét. Szerinte a történetkritikai módszert csakis akkor alkalmazzuk helyesen, ha a kételkedés mozzanata mellett készséget mutatunk a szöveg igazságának elfogadására. Az írásmagyarázó nem független olvasóként végzi feladatát, hanem azzal a dogmatikai kötelezettséggel, hogy figyel az egyház hitvallási irataira, és mindig párbeszédet folytat velük. Ezzel a szándékkal egyetért a berni professzor. Hans Weder zürichi professzor arra figyelmeztet, hogy az Újszövetséget nem lehet idegen szempontok szerint értelmezni, hanem mindig saját szándéka szerint. Az egyes írók szemléletét, illetve az egész Újszövetség hitbeli látásmódját az Újszövetség teológiája foglalja össze. Ez iránytűként szolgál az egzegéta munkájához. Az Újszövetségi könyvek Istenről beszélnek. A mai ember számára érthetetlen az Istenről szóló igehirdetés. Miben áll ennek az érthetetlenségnek az oka? Hans Weder teológiai választ ad erre a kérdésre. Szerinte a modern ember azért nem tud Istenről beszélni, mert a felvilágosodás után a filozófusok, így Immanuel Kant is, úgy tekintettek Istenre, mint aki az ember függetlenségének, autonómiájának az alapja, és ebben áll az új világ bűne. A személyes Isten helyett filozófiai fogalomról beszéltek. Kant szerint Isten az erkölcsi cselekvés posztulátuma. Ezzel szemben áll az újszövetségi Ige, amely Isten testté lételéről és kereszthaláláról beszél. A mai ember ellenszenvvel fogadja az Igét. Számára érdektelen az Ige beszéde, úgy látja, hogy nincs semmilyen gyakorlati funk- BIBLIOPOLIUM ciója, igazsága pedig nem bizonyítható. E közömbösséggel szemben Hans Weder az Ige kiszolgáltatott, erőtlen voltára mutat. Isten Igéje mindig hívás nélkül érkezik a világba. Semmilyen tekintélyt nem igényel magának. A bibliai szövegek akkor találnak meghallgatásra, ha nem dogmatikai tételek biztosítják tekintélyüket, hanem mondanivalójuknak igazsága. A továbbiakban Ulrich Luz az angolszász szerzők, Anthony Thiselton, Francis Watson, Kevin J. Vanhooser és Philip F. Esler hermeneutikai szemléletét mutatja be. Szemléletük erőteljesen tükrözi a modern nyelvelemzés eredményeit, illetve az olvasóközpontú értelmezés hatását. A szakirodalomban újdonságnak számít az az élénk érdeklődés, amelyet Luz professzor az ortodox teológusok írásmagyarázata iránt tanúsít (John Breck, Theodor Stylianpoulos, Joannis Panagopoulos). Több konferenciát is szervezett azzal a céllal, hogy elősegítse a protestáns, római katolikus és ortodox biblikusok párbeszédét. Az elsőt a moldovai Piatra Neamţ városban tartották 1998 szeptemberében, amikor a főtéma a Szentírás és az egyházi hagyomány közötti viszony volt. Nagy eredménynek számított annak az igazságnak a kimondása, hogy a Biblia és a tradíció vitájában a Szentírás a mérték, az elsődlegesen mérvadó. Ulrich Luz pozitívan értékeli az ortodox írásmagyarázat egyházias jellegét, viszont elhatárolódik a tipologikus magyarázat sematikus alkalmazásától, és elutasítja az Ószövetség Krisztus-központú értelmezését. Viszont megértést tanúsít az ikonfestészet által alkalmazott képszerű megközelítés, ábrázolási forma 311 iránt. Szerinte az Újszövetség értelmét nemcsak szavakban lehet kifejezni, hanem a kommunikáció más formáival is, például a képek vagy a zene eszközeivel. Egyetért egy Jörg Lauster teológus megállapításával, aki szerint számolni kell azzal, hogy egy Bachkantáta vagy egy művész festménye közelebb állhat a Szentírás szelleméhez, mint egyes vasárnapi prédikációk. (Lauster, Jörg: Prinzip und Methode. Die Transformation des protestantischen Schriftprinzips durch die historische Kritik von Schleiermacher bis zur Gegenwart. HUTh 46, Mohr Siebeck, Tübingen 2004). A harmadik fejezet címe: A Szentírás világosságától a Biblia többféle értelméig, avagy a kis metaelbeszélések esélye. Ebben a fejezetben nyomon követi a Biblia értelmezésének fejlődését a reformáció korától a jelenig, és rámutat arra, hogy a Sola Scriptura elve miként veszítette el vezető szerepét az évszázadok folyamán. A Biblia világosságáról szóló tézist Luther fogalmazta meg először, éspedig azzal a céllal, hogy leszögezze: az egyház alapja a Szentírás, illetve hogy a Biblia üzenete egységes, központja pedig Jézus Krisztus. Ez az elv Luz szerint majdnem feloldódott az egyháztörténelem folyamán, mivel az évszázadok során az nyert bizonyságot, hogy a Bibliával majdnem minden tanítást lehet igazolni. A Sola Scriptura elv a protestáns konfesszionalizmushoz, pluralizmushoz, illetve individualizmushoz vezetett. A Szentírás világossága és egysége szertefoszlott, s ezáltal többértelmű és kis szövegegységekre bomlott. Van-e még esély arra, hogy áthidaljuk ezt a többértelműséget, és hogy hitelesen tudjunk beszélni Istenről? Szerzőnk abban látja az esélyt, 312 hogy az egységes bibliai kép és üzenet helyett kisebb és egymás mellett álló elbeszélésekről beszéljünk, amely megfelel annak az újabb felfogásnak, mely szerint a Szentírás több egymás mellett álló könyv gyűjteménye, könyvtára. Ez a sokszínűség abból adódik, hogy az Biblia írói különböző korokban, élethelyzetekben fogalmazták meg Istenről szóló elbeszéléseiket, és olyan gyülekezetekhez szóltak, amelyek sajátos kérdéseket vetettek fel, például a törvény és az evangélium viszonyát Máté evangéliumában. Ilyen kisebb metaelbeszélések az Istenről, Jézus Krisztusról, az igazságról, a világ kezdetéről és jövőjéről szóló történetek, imádságok, énekek, víziók, reménységek, siralmak, képek és életképek. A negyedik fejezet címe: A szöveg mint kis egységek irodalmi szövete vagy közlemény. Ebben a részben Ulrich Luz a textus struktúrájával foglalkozik. A szöveg szerkezeti vizsgálatát egyoldalúnak tartja, mivel nem tárja fel annak minden rétegét. Ezért a textust inkább közleménynek nevezi. Ebben megközelítésben fontos szerep hárul a befogadóra, az olvasóra. A 20. század második felében a szöveg írója helyett a befogadóra került a hangsúly. Az újszövetségi iratok esetében az a szerző célja, hogy megszólítsa a címzettet, és figyelmét egy adott értelmezés felé irányítsa. Szerzőnk azt tanácsolja, hogy vegyük figyelembe a hermeneutikai négyszög minden sarkát, a szerzőt, az üzenetet, a címzetteket és az olvasó élethelyzetét. Az ötödik rész címe: A szöveg a lelki valóságok környezetében. A pszichológiai értelmezések. A 20. század utolsó harmadában több olyan tanulmány jelent meg, amely arra fordította a figyelmet, VARIA hogy a Szentírás szereplői milyen lelki, belső tapasztalatot éltek át akkor, amikor találkoztak Istennel. A szerzők azt sugallták, hogy a bibliai elbeszéléseket úgy lehet értelmezni, mint a „lélek Istenhez vezető útját” (ld. Carl G. Jung, Erich Fromm, Eugen Drewermann, Anselm Grün, Gerd Theissen). Ulrich Luz véleménye a következőképpen vélekedik: mivel a megértés komplex folyamat, a szöveghez nem lehet csupán értelmi síkon közeledni, s ezért szükséges az érzelmi dimenziót is magában foglaló tapasztalat. Ez a megközelítés az egyén belső érzéseit világítja meg, viszont nem mutat érdeklődést a közösség szociális kérdései iránt. Ezért szerzőnk azt tanácsolja, hogy az érzelmi tapasztalat mellett az írásmagyarázó vegye tekintetbe a szöveg idegenségét és Isten másságát. A hatodik rész ezt a címet kapta: A szöveg mint az életre való szabadítás eszköze. Ez a rész a feminista teológia magyarázatával foglalkozik. Az úgynevezett felszabadításteológia, amely 1960-as években bontakozott ki a dél-amerikai kontinensen, úgy tekintett Mózesre mint szabadítóra és példaképre, aki kivezette népét a szolgaság állapotából. A közép-afrikai keresztyének nem tették magukévá ezt az értelmezést, mert elutasították a kolonialista rendszer felszámolása után hatalomra jutott színes bőrű vezetők korrupt mentalitását. Ezért ők Nehémiást tekintették példaképüknek, aki a babiloni száműzetés utáni újjáépítést szervezte meg Izráelben. A dél-afrikai színes bőrű gyülekezetek szintén elfordultak a bur református teológusok szinkronista értelmezésétől, és a bibliai szövegeket fegyvernek tekintették a fekete lakos- BIBLIOPOLIUM ság szabadságáért vívott harcában. A fenti példák azt mutatják, hogy minden egyházi közösség olyan bibliai narratívára hivatkozik, amellyel igazolni látja saját törekvéseit. Ez az értelmezés az egyszerű bibliaolvasók megközelítését tükrözi, akik a Szentírásból merítenek reménységet az elnyomás elleni küzdelemben. Tehát egy sajátos élethelyzet indította őket a Biblia újszerű megvilágítására. A feminista bibliamagyarázat fő szándéka abban rejlik, hogy rámutasson a Szentírás patriarkális szemléletére, amely elfogadja, illetve igazolja a férfiak dominanciáját a nők, a gyermekek és rabszolgák felett. A feminista igemagyarázók azzal a szándékkal olvassák az elbeszéléseket, hogy felfedezzék a szöveg mögött a valós helyzetet, a nők valódi szerepét, amelyet elhomályosított a szerzők férfiközpontú látásmódja. Ulrich Luz ezt a gyanakvás hermeneutikájának nevezi, és megjegyzi, hogy az eljárás nem mindig célravezető, mert eredményei nem tükrözik a szöveg eredeti intencióját. A hetedik fejezet címe: A szövegen túl, az Újszövetség képek által történő értelmezése. A szerző tehát külön fejezetet szentel a képek szerepének a bibliai elbeszélések megértésében. A Máté-passió történetéről szóló előadásában kitért arra, hogy a különböző korokban a festők miként ábrázolták Krisztus szenvedését a kereszten. Ezek közül a leghíresebb Matthias Grünewald isenheimi oltárképe, amely úgy ábrázolja a megfeszített Krisztust, mint aki a mindenkori igehirdetés középpontja. Fontos azt is tudni, hogy az ortodox egyházban a képek nemcsak a „szegények Bibliája” szerepét töltik be, ha- 313 nem arra is, hogy a hívők lelki erőt, isteni kegyelmet merítsenek az ikonok szemlélése által, ugyanis azokban Jézus Krisztus jelenik meg Isten képmásaként (Damaszkuszi János). A nyugati egyházban a képeknek elsősorban pedagógiai funkciója van. A reformátorok a negyedik parancsolatra hivatkozva utasították el a képek vallásos szerepét: Isten személyét és Krisztus arcát nem szabad kiábrázolni. Szerzőnk véleménye szerint a képek új megvilágításba helyezhetik a bibliai történeteket, amelyek a mai ember számára „némák és elkopottá váltak”, és ezáltal újra visszanyerik vonzó erejüket. A nyolcadik rész címe: A filozófus atyákkal való párbeszéd. Itt Luz profeszszor elsősorban azt emeli ki, hogy a modern hermeneutikában a magyarázó személye helyett a szöveg hatástörténete vette át a vezető szerepet. A szöveg értelmezésének és hatásának története nem közömbös vállalkozás a mai olvasó számára, ugyanis szoros kapcsolatban áll a textus mai megértésével. A hatástörténet feldolgozásának a célját abban látja, hogy általa jobban megismerjük a bibliai szöveggel való kapcsolatunkat. Mivel a bibliai elbeszélések általában ismertek előttünk és ugyanakkor az egyházi hagyomány hatása alatt állunk, úgy gondoljuk, hogy már tudjuk, mit akar a szöveg mondani nekünk. Ezt a tévedést csak akkor kerülhetjük el, ha közelebb fordulunk a szöveghez és annak kontextusához, hogy ne magunkat halljuk és lássuk meg az elbeszélésben, mert csak ilyen módon tudjuk semlegesíteni előítéleteinket. A szöveg hatástörténetének ismerete ugyanakkor abban is nyújt segítséget, hogy szakszerű párbeszédet 314 folytassunk más egyházak és más kultúrák képviselőivel. A kilencedik rész címe: Újszövetségi impulzusok a hermeneutika számára. A szerző itt azt hangsúlyozza, hogy az Újszövetség megvilágításához az Ószövetség nyújt keretet. Az Újtestamentum üzenete azonban meghaladja az Ótestamentumét. Helyesen látja, hogy Jézus Krisztus személye és története áll az újszövetségi gondolkodás középpontjában. Példázatai az ő személyéről és magatartásáról szólnak. Az evangélisták úgy mutatják be Jézus életét és szolgálatát, hogy a gyülekezet a maga történetét ismerje fel az elbeszélésekben, és a maga kérdéseire kapjon feleleteket. Márk és Máté evangéliumában a gyakorlat szempontja vezérli a megértést, Lukács írásában pedig a szív érzelmei, Jánosnál viszont a lelki tapasztalatok. Pál apostol leveleiben a megfeszített Krisztus áll az üzenet középpontjában. Ulrich Luz az evangéliumok Jézusról szóló elbeszéléseit tekinti az Újszövetség központjának és nem a Római levelet, amely az ember megigazulásáról nyújt tanítást. A fejezetet azzal zárja, hogy az egyetemes egyház alapját az egész Újszövetség képezi, s ezért azt minden ökumenikus párbeszéd kiindulópontjának kell tekinteni. A tizedik fejezet ezt a címet kapta: Az egyházi hagyomány ösztönzései. Ebben a szerző visszatekint az előbbi fejezetekre, és néhány központi felfogást emel ki a tradíció irodalmából: először az Órigenész által képviselt pneumatikus, Krisztus-központú írásmagyarázatot; másodszor Ireneus és Tertullianus értelmezését, akik a hit mértékét (regula fidei) követik; harmadszor Augustinus meg- VARIA világítását, akinek a szeretet jelenti a kifejtés zsinórmértéket; negyedszer pedig Martin Luther megközelítését, aki az elbeszélés jelentőségét hangsúlyozza. E négy felfogáshoz kapcsolja a saját magyarázati szemléletét, amelynek középpontjában Krisztus személye és a szeretet mértéke áll, de ugyanakkor figyelembe veszi saját egyházának hitbeli hagyományait, amelyek mint metaelbeszélések nyitva állnak a párbeszédre. A tizenegyedik fejezet címe: Az igazság vezető eszméi az újszövetségi textusok kifejtéséhez. Ebben a zárófejezetben Ulrich Luz arra a kérdésre ad választ, hogy vajon valóban határtalan-e az újszövetségi szövegek magyarázata, és olyan irányvonalakat keres, amelyek megvédik az egzegetát az önkényes értelmezés veszélyétől. Ezek között az első a Krisztus-történet és a szeretet mértéke. Számára a legfontosabb a szeretet: „A felmagasztalt Krisztusra nézve akkor helyes egy bibliai szöveg magyarázata, ha szeretetet nyújt vagy ér el.” Saját hermeneutikai álláspontjához tartozik az a szándék is, hogy az Újszövetség szövegét az egyház kebelében kell fejtegetni, és az egyházat a következőképpen ábrázolja: „Az egyházat úgy képzelem el, mint egy beszélgető közösséget, mint egy olyan házat, amelynek bár van középpontja, például egy meleget sugárzó tűzhely, amely körül emberek ülnek, de ennek a háznak nincsenek külső falai, amelyek a gyülekezeti tagokat elválasztanák más emberektől. […] A gyülekezetben olyan emberek ülnek, akik örülnek, hogy még más házak is léteznek elválasztó külső falak nélkül.” Saját magát úgy képzeli el, mint aki a házak között BIBLIOPOLIUM ül, és hallgatja a szomszéd házak lakóinak kis metaelbeszéléseit. A szeretet arra indítja, hogy elfogadja más magyarázatok igazságát is. Véleménye szerint az értelmezés feladata nemcsak a textus egykori értelmének a kifejtéséből áll, hanem az Ige saját, mai élethelyzetünkre néző alkalmazásából. A szöveg akkor nyeri el ezt a jelentést, ha a magyarázó olyasmit is hozzáad a textus értelméhez, amely a saját reflexióját tartalmazza. Ezt az igazságot kell elfogadni egymástól a nyitott párbeszéd folyamán. Visszatekintve a bemutatott könyvre, mindenekelőtt a mondanivaló gazdagsága ragadhat meg minket. Az írásmagyarázat sok újszerű szempontja mellett a könyv megerősít bennünket a reformátori alapelvek igazságában, éspedig annak ellenére, hogy más megfogalmazásban tárja elénk. Nemcsak az értelmezés nehézségeire hívta fel a figyelmet, hanem felvillantja azokat a lehetőségeket, módszereket, amelyek 315 által a Szentírás üzenete közelebb vihető a modern elvilágiasodott emberhez. Ulrich Luz professzor rámutat arra is, hogy a szöveg megértése elválaszthatatlan a társadalmi és lélektani tényezők feltárásától. Szorgalmazza a párbeszéd fontosságát az ortodox írásmagyarázókkal, amelyet Erdélyben már több évtizede gyakorolunk. Bár erdélyi egyházaink körében nem olyan erős a hagyományos kommunikációs formáktól való idegenkedés, fel kell készülnünk arra, hogy néhány évtized elteltével hasonló jelenségekkel kell szembenéznünk. Hálásak lehetünk Ulrich Luz professzornak, hogy új ösztönzéseket adott a Szentírás értelmezés izgalmas feladatának végzéséhez. Geréb Zsolt Elhangzott 2017. április 4. napján, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Olvastam egy jó könyvet... Időszerű beszélgetések kortárs teológiáról rendezvénysorozatának első alkalmán. 316 VARIA Novum John Owen-konferencia Appeldoornban A Theologische Universiteit Appeldoorn egyetemén újabb nemzetközi konferenciát tartottak 2016. augusztus 31. – szeptember 2. napjain. A találkozó tárgykörét a brit protestáns, walesi puritán teológus John Owen (1616–1683) munkássága képezte. John Owen: Ortodoxia és modernitás között címet viselte a találkozó, és az előadások többnyire ebben a tematikai holdudvarban helyezkedtek el. Az ismertebb előadók közül megemlíthetők dr. Andreas J. Beck (Evangelische Theologische Fakulteit Leuven), dr. Henk van den Belt (Groningen Universiteit), dr. J. M. Burger (Theologische Universiteit Kampen), dr. Wim van Vlastuin (Vrije Universiteit Amsterdam), dr. Carl Trueman (Westminster Theological Seminary, Philadelphia), dr. Ivor J. Davidson (University of St. Andrews, St. Andrews, Nagy-Britannia), dr. Kelly M. Kapic (Georgia), dr. Joel R. Beeke (Puritan Reformed Theological Seminary, Grand Rapids, Michigan), a brit (skót) David P. Murray (Puritan Reformed Theological Seminary, Grand Rapids, Michigan) stb. A konferencia első napja A konferenciát a német Andreas J. Beck köszöntőbeszéde nyitotta meg, amely egyben merész bevezető is volt a reformáció és a puritanizmus történelme, illetve gondolkodása tekintetében. Beck szerint a puritanizmusban, de főképpen Owen teológiájában érzékelhető hangsúlyeltolódás az ontológiáról az episztemológiára. John Owen és az újkor kapcsolata A konferencia első előadásában Carl R. Trueman, a Westminster Theological Seminary brit (angol) professzora, a modernitás meghatározásait vázolta fel. Következtetéseiben megfogalmazta azt a nézetet is, miszerint nem beszélhetünk egyedi (szinguláris) modernitásról, hanem csak többelvűről (pluralisztikus). Sőt még az is lehetséges, hogy egy sokrétű modernitásról is beszéljünk. John Owen kapcsolata a modernitással tarkított, és sok ellentétet foglal magában. Ezt követően a történetírás/történelemírás és a modernitás közötti kapcsolat kérdése került vizsgálat alá. Szóba kerültek az angol polgárháborúk is (1642– 317 NOVUM 1651), amelyek – Christopher Hill történész véleményét idézve – az újkor (modernitás vagy modernkor) első nagy háborúi voltak. Trueman idézte Conrad Russell véleményét is, aki szerint az angol polgárháborúkban vallásos kérdések is hozzájárultak a casus belli kialakulásához. Érdekes következtetésnek számított Trueman azon véleménye, miszerint leginkább a Brit-szigeteken lehetett érzékelni, hogy a puritanizmus a középkor halálát és az újkor vajúdásának kezdetét jelezte. Trueman szót ejtett Owen és Richard Baxter (1615–1691) kapcsolatáról is, ugyanakkor előadásának utolsó szakaszában megvizsgálta Owen viszonyát az újkorral, illetve a késő középkorral. Előadásában olyan érdekes témák érintett mint például a protestáns metafizika; Duns Scotus (John Duns, kb. 1266– 1308) és William Ockham (1285–1347) kapcsolata; voluntarizmus; annak kérdése, hogy John Owen teológiája vajon visszautal-e a tomizmusra, vagy pedig előremutat-e a modernitásra; Owen teológiájának anyagellenes és spirituális oldalai; a szociniánusok elleni harc; az ágostoni hagyományok jelenléte Owen teológiájában, főleg a lelki kísértéseket és a keresztyén élet küzdelmeit illetően; Owen kapcsolata a brit (skót) református/presbiteriánus puritánnal Samuel Rutherforddal (1600–1661). A kortárs brit irodalomkritikus Terry Eagleton is több ponton szóba jött, közelebbről a relativizmus elleni érvei, valamint azon véleménye kapcsán is, miszerint összefüggés észlelhető a késő középkor lényegellenessége (essentia) és a posztmodernitás között. John Owen az egyházról, államról és jogról vallott nézetei Az első főelődást követő két rövidebb előadást Josaian C. Ribeiro és Gert van de Brink tartották. Ribeiro elődásának címe a következő volt: John Owen újkori egyházállama: a függetlenek katekizmusának egy vizsgálata (John Owen’s Modern Church-State: An Analysis of the Independents’ Catechism). Gert van de Brink előadása pedig a következő címmel hangzott el: Újkori különbségtétel a magánjog és a közjog között Owen szociniánusokkal folytatott vitájában (The Modern Distinction between Private and Public Law in Owen’s Debate with the Socinians). A találkozó második napja A találkozó második napja igeolvasással, hitmélyítő igei bevezetővel, közös és egyéni imádsággal kezdődött, amely megfelelő lelki hátteret biztosított arra, hogyráhangolódjunk a John Owen teológiájára. John Owen nézetei a Szentírásról A soron következő két rövidebb előadás Hans Burger és Tim Baylor tartotta. Burger előadásának címe a következő volt: Owen Szentírás-tantételének vizsgálata (Owen’s Doctrine of Scripture Considered), és arra hívta fel erre a figyelmet, hogy az episztemológia elsőrendű Owen teológiai gondolkodásában. Olyan mérföldkőnek számító Owen-műveket sorolt fel és mutatott be vázlatosan, mint például a Hit oka (vagy indítéka, ésszerűsége; Reason of Faith, 1677), illetve Isten értelme 318 VARIA megértésének indítóokai, útjai és eszközei (Causes, Ways, and Means of Understanding the Mind of God, 1678). Owen olyan fontos témákban tallóz, mint például az ész és/vagy értelem megújulása, az ész és/vagy értelem megvilágosodása, keresztyén protestáns hitünk megfogható tárgya, azaz mindazok a dolgok, amelyeket hiszünk és formális tárgyai vagy az indítóokai annak, hogy miért hisszük azokat, amiket hiszünk. Ez utóbbi kérdés kapcsán Burger egy érdekes Owen szerinti hitmeghatározást is megemlített, éspedig beleegyezés bizonyságtétel nyomán. Owen gondolkodásában a hit formális tárgyának minősége meghatározza a hit minőségét. Az elbukó és/vagy megbukó hit olyan külső alapokra épít, mint például az erkölcsiségre alapozó önbizalom. Ezzel kapcsolatban elutasította a Szentlélek azon állítólagos bizonyságtételét, amely hatékonysággal ruházná fel a külső és/vagy kézzelfogható bizonyítékokat és/vagy érveket, ugyanakkor elutasította a római egyház bizonyságtételét és az egyéni megtapasztalások túlzott jelentőségét különféle kérdések eldöntésében. Jelen sorok írója szerint további kutatásra sarkalló kérdés az, hogy vajon a Szentírás belső és külső bizonyságtétele közötti különbségtétel egyedülállóan csak Owen teológiájában jelenik-e meg, vagy pedig más teológusokéban is? Az is fontos kérdés lehet még, hogy Owen mit értett pontosan a Szentírás külső és belső bizonyságtételén? John Owen nézetei az isteni igazságosságról és szövetségmegtartásról Tim Baylor kiselőadásának a következő címet adta: Egy fölöttébb kegyes kötelezettség – Isteni igazságosság és a szövetség megtartása John Owen teológiájában (A Most Gracious Obligation – Divine Justice and Covenant-Keeping in the Theology of John Owen). Baylor sikeres kapcsolódási pontot fedezett fel Hugo Grotius (Huug de Groot/ Hugo de Groot, 1583–1645) és John között. Az előbbi is megkülönbözteti a magánjogot a közjogtól, éspedig annak érdekében, hogy megcáfolja a szociniánusokat. Bár Owen támadja Grotiust némely helyen, munkáit mégis igen hasznosaknak minősítette. Baylor utalt François Turretin (Francis Turrettini, 1623–1687) genfi svájci olasz református teológus munkájára is, akinek nézeteivel Owen egyetértett. Ez utóbbi viszont sok ízben vitázott John Goodwin (1594–1665) lelkipásztor-teológussal. Baylor kiselőadásának témája Owen egyik nagyon fontos munkája volt, amelynek címe: Értekezés az isteni igazságosságról (A Dissertation on Divine Justice, 1653).1 John Owen azt a nézetet cáfolja, miszerint a bűnt meg lehet bocsátani 1 Teljes címe: Értekezés az isteni igazságosságról: avagy a büntető igazságosság igazolt állításai; amelyben azon lényegi tulajdonsága az isteni természetnek megbizonyíttatik a Szent Írásokból, és megvédelmeztetik a szociniánusok, különösen a rakóviai káté írói, John Crellius, és maga F. Socinus ellen; hasonlóképpen az ebből fakadó szükséges gyakorlat; együtt Krisztusnak a bűnösök megmentéséhez szükséges nélkülözhetetlen elégtételére, amely megalapoztatik bizonyos nagyon tanult emberek ellenvetéseivel szemben, G. Twisse, G. Vossius, Samuel Rutherford, és mások (A Dissertation on Divine Justice: or the Claims of Vindicatory Justice Vindicated; wherein that Essential Property of the Divine Nature is Demonstrated from the Sacred Writings, and Defended against Socinians, Particularly the Authors of the Racovian Catechism, John Crellius, and F. NOVUM 319 az Isten részéről jövő egyszerű akarással anélkül, hogy az ő igazságosságának elégtételt szereznének. Állítólag létezik egy olyan idézet is, miszerint Kálvin fenntartotta annak lehetőségét, hogy a bűnt engesztelés nélkül is meg lehet bocsátani. Az előadó szerint Kálvin ebben a kérdésben nem képviselt egyértelmű véleményt. Baylor Owen egyik 1648. január 13-án elmondott prédikációjára is utalt, amelynek címe: Isteni védelem által biztatott igaz buzgalom (Righteous Zeal Encouraged by Divine Protection). Ez a még mai szemmel olvasva is briliáns prédikáció Jer 15,19–20-ra épül.2 Socinus Himself; Likewise the Necessary Exercise Thereof; Together with the Indispensable Necessity of the Satisfaction of Christ for the Salvation of Sinners is Established Against the Objections of Certain Very Learned Men, G. Twisse, G. Vossius, Samuel Rutherford, and Others). 2 A Jer 15,19–20 jelen sorok írója által készített fordítása: 19 Ezért ekként mondta az Úr: Amennyiben megtérsz, visszatérítelek, arcom elé fogsz állni, és ha értékest hozol ki az értéktelenből, mint az én ajkam olyan leszel, megtérnek ők hozzád, és te nem térsz hozzájuk. 20 És teszlek e népnek bevehetetlen ércfalul, és hadakoznak veled és nem bírnak veled, mert veled én leszek, hogy megszabadítsalak és megmentselek, mond az Úr. A Jer 15,19–20 a Biblia Hebraica Stuttgartensiában: 19 hw"hy> rm;a'-hKo !kel' dmo[]T; yn:p'l. ^b.yvia]w: bWvT'-~ai hy<h.ti ypiK. lleAZmi rq'y" ayciAT-~aiw> ~h,ylea] bWvt'-al{ hT'a;w> ^yl,ae hM'he Wbvuy" 20 hr"WcB. tv,xon> tm;Axl. hZ<h; ~['l' ^yTit;n>W %l' Wlk.Wy-al{w> ^yl,ae Wmx]l.nIw> hw"hy>-~aun> ^l,yCih;l.W ^[]yviAhl. ynIa] ^T.ai-yKi A Jer 15,19–20 LXX-ban: 19 dia. tou/to ta,de le,gei ku,rioj evan. evpistre,yh|j kai. avpokatasth,sw se kai. pro. prosw,pou mou sth,sh| kai. eva.n evxaga,gh|j ti,mion avpo. avnaxi,ou w`j sto,ma mou e;sh| kai. avnastre,yousin auvtoi. pro.j se, kai. su. ouvk avnastre,yeij pro.j auvtou,j 20 kai. dw,sw se tw/| law/| tou,tw| w`j tei/coj ovcuro.n calkou/n kai. polemh,sousin pro.j se. kai. ouv mh. du,nwntai pro.j se, dio,ti meta. sou/ eivmi tou/ sw,|zein se. A Jer 15,19–20 Tg-ban: 19 ywy rm;a] !n"d>ki !ykeb. vymev;t. ym;d"q.o $n"ybiytea]w: $n"biytia]w: bwtut. ~ai $m'g"tpil. !wnUyai !wnytyy !Ahn>tyI ~yyEq;t. tw[ur> aq'ydIc; ay"q;ydIc; ywEhmil. a['yvir: ay"[;yvir: bytit. ~aiw> yrIm.yme !AhyrEt.b' y[ejmil. bwtut. al' ta;w> 20 ytawbn ~gtyp ajsyml $l'bqil. !wxuygIywI @yqt $yrIk. vx'ndI rwvuk. !ydEh' am'[;l. $n"ynIt.a;w> ywy rm;a] $t'wbuz"yvelW $q'r>pmil. yrIm.yme $d"[]s;b. yrEa] $l' !wlukyI al'w> A Jer 15,19–20 Vulg-ban: 19 Propter hoc haec dicit Dominus: Si converteris, convertam te, et ante faciem meam stabis: et si separaveris pretiosum a vili, quasi os meum eris: convertentur ipsi ad te, et tu non converteris ad eos. 20 Et dabo te populo huic in murum aereum, fortem: et bellabunt adversum te, et non praevalebunt, quia ego tecum sum ut salvem te, et eruam te, dicit Dominus. 320 VARIA Jelen sorok írója felhívta a figyelmet egy izgalmas kapcsolópontra Owen egzegézise és homiletikai üzenete, valamint a modern Ószövetség-kutatás eredményei között, majd pedig egy kérdéssel zárta észrevételeit Baylor előadása kapcsán. Az izgalmas kapcsolópont az, hogy a szóban forgó prédikációjában Owen is felismerte a jeremiási kulcsszó-triumvirátust, azaz a kard, éhség és dögvész felsorolást (Jer 24,10),3 amelynek fontosságát Owenhez hasonlóan a jelenkori Ószövetség kutatók is előszeretettel hangsúlyozzák Jeremiás könyvének üzenete, intertextuális és más biblikateológiai összefüggések kapcsán. További kutakodásra sarkalló kérdés az is, hogy a Jer 15,20-ban található biztatás, amelyet Owen a prédikációja Alkalmazás 1 (Use 1) című részében bont ki, vajon értelmezhető-e olyan bátorításként, amely a parlamentáriánusok további küzdelmeinek akarna igei hátszelet biztosítani. Ez a kérdés annál is fontosabb, mert amint ez ismert, Owen annak ellenére, hogy Oliver Cromwell (1599–1658) támogatta, ezt mégsem tette szolgai módon, ugyanis Desborough és Pride kérésére beadványt készített azzal a céllal, hogy meggátolja Oliver Cromwell a királyi címmel való felruházását. Több mint valószínű, hogy később, amikor Richard Cromwell (1626–1712) követte édesapját a kancellári tisztség gyakorlásában, Owen a beadványa miatt veszítette a kancellárhelyettes tisztet. Tim Baylor olyan gondolkodókat is megemlített, mint például Baruch Spinoza (1632–1677), Thomas Hobbes [1588–1679, aki a Leviathan vagy az egyházi és a világi állam anyaga, formája és hatalma, (1651) szerzője], valamint a zsidó származású, milleniárius, kálvinista képzésben részesült, de végül katolikussá lett Isaac La Peyrère (1596–1676), az Ádám előtt teremtett emberiség elméletének 17. századi megfogalmazója és kidolgozója (Prae-Adamitae, 1655). John Owen lelkisége A második nap főelőadását Kelly M. Kapic tartotta. John Owen puritán lelkisége a mának (John Owen’s Puritan Spirituality for Today) címmel. Kapic szerint Owen több alkalommal is ír a racionalizmus felemelkedéséről és arról, hogy milyen viszony áll fenn a racionalizmus és a rajongás között. Owen szerint a rajongás 3 Jeremiás 24,10 Biblia Hebraica Stuttgartensiában megtalálható maszoréta szövege: rb,D"h;-ta,w> b['r"h'-ta, br<x,h;-ta, ~b' yTix.L;viw> p ~h,yteAba]l;w> ~h,l' yTit;n"-rv,a] hm'd"a]h' l[;me ~M'Tu-d[; Jeremiás 24,10 masszoréta szövege alapján jelen sorok írója által készített fordítása: És közéjük küldöm a kardot, az éhséget és a dögvészt, Amíg elhamvadnak a földről, amit adtam nekik és apáiknak. Jeremiás 24,10 LXX-ban található szövegváltozata: kai. avpostelw/ eivj auvtou.j to.n limo.n kai. to.n qa,naton kai. th.n ma,cairan e[wj a'n evkli,pwsin avpo. th/j gh/j h-j e;dwka auvtoi/j. Jeremiás 24,10 Tg-ban található szövegváltozata: atwmbw at'AmW anpkb an"pk; ab'rx;b. !ylij.q'd> ty" !Ahb. yrEg"a]w: !Aht.h'b'a]l;w> !Ahl. tybih;ydI a['ra; l[;me !wpuwsuydI d[; Jeremiás 24,10 Vulg-ban található szövegváltozata: Et mittam in eis gladium, et famem, et pestem, donec consumantur de terra quam dedi eis et patribus eorum. NOVUM 321 kisebbíti az ész szerepét, és önabszorpcióhoz vezethet. Az igazi lelkiség minden tekintetben trinitárius. Az az egyház nem volt mindig következetesen trinitárius, s ezért táptalajt biztosított a racionalizmusnak. Owen ez okból is kerüli a triteizmust. Az igazi lelkiség megerősíti a teremtés csodáját. Szerinte Istent érdeklik az emberek, s ezért ő nem abban érdekelt, hogy az embereket valami mássá változtassa. A Szentlélek-Isten nem kisebbíti az emberi életet. Owen számára az emberi agy nem holmi puszta kívánásgépezet. Talán ennek is köszönhető az, hogy komoly figyelmet szentel az emberi érzéseknek. Sőt sikeresen egybefonja az antropológiai és teológiai szempontokat. Minden ember szíve úgy működik, mint egy kincsesláda – magyarázza Owen: ha valaki többet vétkezik, akkor a vétek sokasodni fog kincsesládájában. Ha viszont a hitben és a kegyelemben növekszik, akkor a hit és a kegyelem fog sokasodni kincsesládájában. A szeretet szeretetet nemz, a kegyelem kegyelmet nemz. A keresztyén hagyomány kezdete az Istennel való egység. Owen fokozza a közös Isten-imádat fontosságát is, ugyanakkor lelkiségében sokkal hangsúlyozottabb a szentségek által betöltött szerepkör. Szerinte a szociniánus lelkiség individualista. Azt állítja, hogy a gyülekezet tagjainak szívét azáltal is meg lehet hódítani Isten számára, ha az igehirdető élete az Isten iránti őszinte ragaszkodást és buzgalmat tanúsítja. John Owen trinitárius teológiája, kegyessége és ekléziológiája A nap további részében még négy kiselőadás hangzott el. Az elsőt Ryan McGraw tartotta a következő címmel: A dolgok Owen szerinti szemlélete. John Owen trinitárius teológiája és kegyessége a kora újkor összefüggésében (Seeing Things Owen’s Way: John Owen’s Trinitarian Theology and Piety in its Early-Modern Context). A második kiselőadást Aaron Prelock tartotta John Owen eklézológiája mint a kora újkori református teológia kialakulásának folyománya (John Owen’s Ecclesiology as a Consequence of the Development of Early-Modern Reformed Theology) címmel. Prelock az Owen és a már említett Samuel Rutherford kapcsolat kérdésével indította előadását. Tárgyalta Owen szabályozóelv-tanát, valamint vitáit Richard Baxterrel az egyesült nonkonformizmus kapcsán.4 Owen másik vitatársa David Cawdry (vagy Cawdrey, 1588–1664) brit (angol) protestáns lelkész, a híres Westminster Assembly tagja volt. Cawdry két művében igyekezett kimutatni Owen állítólagos Szentírásellenes hajlamait. Az első mű 1657-ben jelent meg Függetlenség, egy nagy szakadás, bebizonyíttatván Dr. John Owen apológiájáról (Independence, a Great Schism, proved against Dr. John Owen’s Apology) címmel, míg a második írás 1658-ban jelent meg: Dr. Owen Értekezés a szakadásról [című művéről készült] ismertetésének vizsgálata (Survey of Dr. Owen’s Review of his Treatise on Schism). 4 Ld. ezzel kapcsolatban Cooper, Tim: John Owen, Richard Baxter and the Formation of Nonconformity. Ashgate Publishing Limited, Farnham 2011. 322 VARIA John Owen nézetei a zsidó nép megtéréséről A harmadik kiselődást Alexey Rusakov osztotta meg a hallgatósággal. Előadásának címe ez volt: John Owen véleménye a zsidó nép megmentéséről (John Owen’s View of the Salvation of the Jewish People). Jelen sorok írója azt a kérdést tette fel az előadónak, hogy mi lehetett Owen véleménye Kristina Augusta Wasa (vagyis Svédországi Krisztina, 1626-1689), Oliver Cromwell és Condé herceg5 azon tervéről, amely XIV. Lajos (1638–1715) királyi székből való eltávolítására irányult, illetve a fent említett Isaac La Peyrère azon nézetéről, miszerint a Messiás csatlakozni fog a francia királyhoz – tudniillik nem XIV. Lajoshoz, hanem Condé herceghez –, meghódítja a Szentföldet, felépíti a jeruzsálemi templomot, és a Szentföld kormányzójaként fel fogja állítja a Messiás világra kiterjedő uralmát? Owen véleménye egyelőre nem ismert ebben a témában, s ezért további kutatás tárgykörét képezheti. John Owen nézetei az emberi boldogságról A brit (skót) református/presbiteriánus hátterű David P. Murray, a Puritan Reformed Theological Seminary előadója Grand Rapidsból, egy ugyancsak izgalmas témát taglalt, éspedig John Owen nézete az emberi boldogságról (John Owen’s View of Human Happiness) témakörben, mely egyben előadásának címe is volt. Murray szakértője a témának, hiszen az ő tollából jelent meg nemrégiben magyarul is a Keresztyének is lehetnek depressziósak című figyelemreméltó írása.6 Sőt mivel Murray Ószövetséget is oktat az előbb említett egyetemen, és mivel a boldogság témája a Héber Bibliában és az Újszövetségben szintén az utóbbi évek érdeklődési körébe került, jelen sorok írója sejt egy feltehető kötődést ez imént felsorolt tények és Murray azon választása között, hogy Owennek boldogsággal kapcsolatos tanítását ismertesse.7 Murray kiindulópontja egy rövid kitekintőt foglalt magába, mely a brit (walesi) protestáns Matthew Henryvel (1662–1714) kezdődött. Ez utóbbi taglalja a vallásos élet kellemetességeit. Owen boldogságról vallott nézete kapcsán Murray öt támpontot említett meg. Az első támpont címe A szentségtől a boldogságig. Visszautalva Henryre, Murray megemlítette, hogy az előbbi négyszeres többszörösséggel használt olyan szavakat, melyek a boldogsággal kapcsolatosak, mintsem a szentséggel. A második támpont Az örömtől/gyönyörűségtől az élvezetig/boldogságig. Henryt és Owent összehasonlítva elmondható, hogy míg az előbbi inkább érdeklődött a földi boldog5 Itt talán Louis de Bourbonra, azaz Condé hercegére kell gondolni, aki úgy is ismert, mint Le Grand Condé, és aki 1621–1686 között élt. 6 Murray, David P.: Keresztyének is lehetnek depressziósak. Koinónia, Kolozsvár 2016. Az angol eredeti a következő címmel jelent meg: Christians Get Depressed Too: Hope and Help for Depressed People. Reformation Heritage Books, Grands Rapids, Mich. 2010. 7 Habár Murray nem utalt erre a könyvre, de jelen sorok írója szeretne említést tenni egy jelentős műről, éspedig a Héber Biblia és az Újszövetség valamint a boldogság kérdésének összefüggésében: Strawn, Brent A. (ed.): The Bible and the Pursuit of Happiness: What the Old and New Testament Teach Us about the Good Life. University Press, Oxford 2012. 323 NOVUM ság iránt, addig az utóbbi inkább a mennyei iránt. Owen szerint a földön van kegyelem, míg a mennyben lesz boldogság. Mégis Owenról elmondható, hogy több száz olyan példát használ, amely magába foglalja az öröm szót annak érdekében, hogy le- és körülírja az emberi és földi boldogságot. Murray szerint Owen nem akarta volna azt, hogy a modernisták kisajátítsanak maguknak olyan szavakat, mint az öröm, örömteli stb. Owen sokszor említést tesz a benső lelki örömről is. A harmadik támpont A benső lelkiségtől a külső gyakorlatiasságig. Owen egy nagy előnyt látott a lelki szomorúságban. Sőt ő ezt a keresztyén élet előfeltételének tartotta. Szerinte aggodalom kell eltöltse a keresztyéneket akkor, ha észreveszik, hogy ha életük legfőbb célja a boldogság, mintsem a közösség Istennel. Owen amikor a boldogságról beszélt, akkor ő ezt Isten-központúvá tette. Szerinte az arminianizmus Istent egy boldogtalan lénnyé avatta, aki képtelen arra, hogy véghez vigye megmentő tervét. A Szentlélek Istent pedig elengedhetetlennek tartotta arra nézve, hogy bármilyen öröm belépjen az emberi szívbe. A negyedik támpont Az isteni szuverenitástól az emberi képességig. Owen hangsúlyozta azt, hogy a Szentírás az egyedüli forrása a megfelelő emberi boldogságnak. Minden emberi adottság, képesség átitatott legyen az Isten ismeretétől. Owen írásait áthatja egy boldogító látás, vízió. Jelen sorok írója szerint érdekes témakört képezne annak vizsgálata, hogy miként vonatkoztatható az öröm és az ezzel kapcsolatos azonos szemantikai jelentésű szavak használata Owen írásaiban, a közismerten szenvedéssel teli személyes életéhez? Az ötödik támpont Az Istenközpontúságtól az emberközpontúságig. A bűnből és vétekből való szabadítás bennefoglaltatik Isten tervében. S ennek értelmében az evangélium egy meghívás, hogy a hívő ember osztályrészese legyen Isten boldogságának.8 Owen szerint Isten a boldogság forrása, sőt maga a boldogság Isten-központú kell hogy legyen. A második nap előadásainak szellemileg ízletes tartalmát egy Deventerbe tett látogatás koronázta meg. Deventerben a Geert Groote házat látogathatták meg a konferencia résztvevői. Ez azonban több volt egy szokványos múzeumlátogatásnál, hiszen a Geert Grootehuis egy önkéntesének jóvoltából egy jól rendszerezett bevezetőt hallgathattak meg az ott lévők Gert Groote (Gerrit Groet vagy Gerhard Groet, illetve Gerardus Magnus, 1340–1384) életéről és hollandiai valamint európai hatásáról. A találkozó harmadik napja A konferencia harmadik napja is igeolvasással, hitmélyítő igei bevezetővel, közös, illetve egyéni imádsággal kezdődött. 8 Kondor Endre biharvajdai ref. lelkipásztor ezen a ponton utalt Nikolaus Ludwig, Reichsgraf von Zinzendorf und Pottendorf (1700–1760) idekapcsolódó kijelentésére: „A keresztyénség lényege nem az, hogy az ember kegyes, hanem az, hogy boldog. Mert kegyesek a pogányok is lehetnek, de a boldogság az más, az részvétel Isten örömében.” Továbbá Ágoston egyházatyának (354–430) talán van egy ilyen mondása: „Isten lakozik mindenkiben, aki boldog.” 324 VARIA John Owennek az egyház egyetemességről vallott nézetei Az első kiselőadást az az amsterdami Wim van Vlastuin tartotta, aki annak idején 1999-ben, a kolozsvári CE Genezius Társaság rendezésében Kolozsvárt megtartott Király utcai esték alkalmával pompás előadást tartott Jonathan Edwards, a Szentlélek teológusa címmel.9 A szóban forgó appeldoorni találkozón megtartott előadásának eredeti címe Az egyetemesség fogalma John Owenben (The concept of Catholicity in John Owen). Kiselőadása kezdetén már egy terjedelmesebb címet adott előadásának, éspedig John Owen mint egy újkori teológus: Egy összehasonlítása Cyprian és Owen [véleményének] az egyetemességet [illetően] (John Owen as a Modern Theologian: A Comparison of Cyprian and Owen on Catholicity). Érdekes az a mód, ahogyan Owen különbséget tesz gyermekkeresztség és Szentlélek-keresztség között. Amikor az egyházkormányzat kérdése jön előtérbe, akkor Owen szerint a nonkonformitás nem jelent szükségszerűen szakadást. Állítólag a hit egysége soha nem a kijelentett dolgok teljesen egyező felfogásában állt. Azok akiknek megvan a jelzett dolog, azoknak joguk van a jelre is vagy azok akik részesei a keresztség kegyelmének rendelkeznek azzal a joggal is, hogy kiszolgáltassák azt, magyarázza mindezt Owen az ApCsel 10,47 kapcsán.10 A hívő keresztyének gyermekei mindannyian képesek arra a kegyelemre, amely jeleztetik a szent keresztségben, és némelyek közülük bizonyára részesei annak. Owen szerint az egyházi hierarchia az egyház lelki hanyatlását idézi elő. Van Vlastuin említést tesz arról is, hogy Kálvin mennyire iszonyodott a szakadástól. John Owen és a Krisztusról való elmélkedés A második kiselőadást Reinier W. de Koeijer mutatta be, John Owen és a Krisztusról való elmélkedés (John Owen and Meditation on Christ) címmel. Koeijer rámutatott, hogy Owen szerint elképzelhetetlen Istenről elmélkedni úgy, hogy az ember Krisztusról ne elmélkedjék. Owen számtalanszor biztat arra, hogy a hívő keresztyén tartsa nagyra Krisztust, és minél többet elmélkedjék őróla. Fontosnak tartotta a lelki beállítottságot. Jelen sorok írója Koeijer professzornak intézett kérdésében arra volt kíváncsi, hogy Owenre mennyire volt hatással a brit (walesi) Lewis Bayly 1611-ben megjelent Praxis Pietatis című munkája, amelyet Medgyesi Pál (1604–1663) puritán beállítottságú református lelkész és teológus 9 Ld. Vlastuin, Wim van: Jonathan Edwards, Szentlélek teológusa. In: Bálint Ágnes (szerk.:): A különbözés ajándéka. (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár 1999, 156–182. 10 Az ApCsel 10,47 magyar szövege a Károli fordítás szerint: Vajon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket miképpen mi is? Az ApCsel 10,47 görög szövege: mh,ti to. u[dwr du,natai kwlu/sai, tij tou/ mh. baptisqh/nai tou,touj( oi[tinej to. pneu/ma to. a[gion e;labon w`j kai. h`mei/jÈ Az ApCsel 10,47 Syr (Peshitta) szövege: ‫ܪܘ ܐ ܕ ܕ ܐ ܐ‬ ‫ܘܢ ܗ ܢ ܕܗܐ ܒ‬ ‫ܐ ܕ ܐ‬ ‫ܐ‬ ‫ܐ‬ ‫ܕ ܐ‬ ‫ܐ ܕ‬ Az ApCsel 10,47 Vulg szövege: Tunc respondit Petrus: Numquid aquam quis prohibere potest ut non baptizentur hi qui Spiritum Sanctum acceperunt sicut et nos? NOVUM 325 magyar nyelvre is átültetett, illetve sajátos teológiai látásához idomítva kibővített?11 Ez a kérdés annál is érdekesebb, mert jelen sorok írójának véleménye szerint az egyik útja-módja annak, hogy Owen esetleges magyar puritánokra gyakorolt hatásait felkutassuk, az az, hogy megvizsgáltassék volt-e valamilyen kapcsolat vagy hatás Bayly (1575–1631), illetve a Magyar Királyságban is ismert más brit puritánok, valamint Owen között. Sőt az is megemlíthető még, hogy mind Bayly, mind Owen walesiek voltak, tehát a származás is egy kapcsolódási pontnak tekinthető. Koeijer szerint annyi elmondható, hogy Bayly sokkal rendszerezettebb volt az ő megközelítésében mint Owen, már amint az az elmélkedés kérdését illeti, mégis Owen sokkal erőteljesebben összpontosított Krisztusra a kegyességi elmélkedésről vallott nézeteiben és gyakorlatában. John Owen fogadtatása A harmadik nap fő előadását a szintén világszerte ismert Joel R. Beeke tartotta, aki az imént említett David P. Murray tanártársa a Puritan Reformed Theological Seminary intézményben. Beeke előadásának címe John Owen fogadtatása a kora újkorban (The Reception of John Owen in Early Modernity). Beeke szerint Owen korának atlasza volt. Tény az, hogy művei nagy népszerűségnek örvendtek főleg a Brit-szigetek királyságaiban, majd pedig Németalföldön. Érdekesmód, a harmadik európai terület, ahol a puritanizmus elterjedt, és népszerűségnek örvendett, éspedig a Magyar Királyság, nem került megemlítésre. Éppen ezért, ezen sorok írója szerint jelen pillanatban nem tudható pontosan az, hogy esetleg magyar nyelven megjelentek-e valaha is Owen-művek. Egyelőre Balogh Ferenc 1879-ben kiadott műve A magyar protestáns egyház történetének irodalma című könyv sem tartalmaz Owen-művek magyar fordításával kapcsolatos adatot. Habár Balogh Ferenc említést tesz Iratosi János munkásságával kapcsolatosan arról, hogy ő lefordította „…latinból magyarra Perkins Vilmos a híres angol puritán hitszónok egyik művét »Az ember életének boldogul való igazgatásának módjáról«.”12 Beeke megemlítette azt is, hogy habár a puritanizmus nem eresztett gyökeret a német hercegségi és választófejedelmi területeken a XVI-ik században, de később a pietizmus korában, Owen egyes művei német fordításban is megjelentek. Sok egyéb érdekes részletet villantott fel még az előadó, mint 11 Praxis Pietatis, Az az: Kegyesseg-Gyakorlas. Melyben befoglaltatik, mint kellyen az Hivő keresztyén embernek, az Isten és a maga igaz ismeretiben nevelkedni, életét naponként, Istennek félelmére intézni, tsendes lelki ismerettel költeni, és futásának eltöltese után boldogul végezni. Fordittatot Angliai nyelvböl, az Magyar Keresztyéneknek, ez szomoruságos utolsó idökben, kiváltképpen való vigasztalásokra és hasznokra. Medgyesi Pal, Úr Jesus Christus egyigyű Szolgája által. Debreczenben, 1636. A könyv további kiadásai: Lőcse 1638 (1641; 1678; Bártfa 1640), Várad 1643 és Kolozsvár, 1677. 12 Balogh Ferenc: A magyar protestáns egyház történetének irodalma. Debreczen 1879, 6–7. A könyv angol címe: The Literature of the History of the Protestant Church of Hungary Presented to Rev. Peter Lorimer D. D., Professor of the English Presbyterian College in London, as Convener of the “Committee on the Desiderata of Presbyterian History” Appointed at the First General Presbyterian Council at Edinburgh 1877. Written in Hungarian Tongue by Francis Balogh Professor of Church History in the Reformed College of Debreczen in Hungary 1879. May. 326 VARIA például azt, hogy a jól ismert brit (angol) protestáns anglikán William Wilberforce (1759–1833) A keresztyénség egy gyakorlati szemlélete (A Practical View of Christianity, 1797) c. művében elolvasásra ajánlotta Owen írásait. Az újkor teológusai közül Herman Bavinck (1854–1921) idézett Owentől. Beeke előadását egy amerikai református/presbiteriánus szerző gondolatával zárta, miszerint „Owen teológiáját lelki szeretet tüzeli”. Jelen szerző kutatása szerint Barth Károly (1886–1968) a Krichliche Dogmatik c. nagyszabású művében nem utal Owenre, és nem is idéz tőle. Viszont utal többször is (II/2, 372; III/4, 7, 71, 208; IV/1, 57) a brit (angol) puritán Wilhelm Amesiusra (1576-1633), aki végül Hollandiában telepedett le és több magyar református, puritán beállítottságú lelkészre és teológusra hatással volt. Ugyanakkor Barth utal a brit (angol) puritán John Bunyanra (1628–1688, IV/2, 11; IV/3, 581) is és két ízben a brit (angol) puritán William Perkinsre (1558–1602, III/4, 7). Első látásra, a Kirchliche Dogmatikban található elszórt utalások alapján elmondható, hogy Barth nem igen tartozott a puritán teológusok műveinek részletes és rendszeres kutatói és értékelői közé. Annak a kérdésnek a taglalása, hogy Barth az alapján, amit ő írásaiban a puritánokra tett utalásai révén következtetni enged, megértette-e vagy félreértette-e volna a puritanizmus célkitűzéseit, metaforikusan szólva, megér egy misét. Viszont annyi itt elmondható, hogy Amesiusnak a De Conscientia, ejus Jure et Casibus (1632) c. művében a házasságról szóló fejezete kapcsán kimondott barthi kritika mindenképpen helyénvaló. Habár az is elmondható, hogy első látásra úgy tűnik, hogy kritikájában Barth nem veszi figyelembe Amesius célját, amely egy nagyon is újszerű megközelítés volt a kor protestantizmusban, éspedig, hogy a keresztyén protestáns etikát világos kapcsolatba hozza sajátos viselkedési és lelkiismereti kérdésekkel valamint esetekkel. John Owen nézete a nyilvános könyörgésről és a Szentlélek munkájáról A harmadik nap utolsó előtti kiselőadásának Daniel Hyde volt a bemutatója. Az előadás címe a következő volt, éspedig: John Owen a nyilvános könyörgésről (John Owen on Public Prayer). Az utolsó előtti kiselőadást pedig Henk van den Belt tartotta. Előadásának címe a következő: A vocatio az újjászületés folyamatában: John Owen „újkori” összpontosítása a Szentlélek benső munkájára (The vocatio in the process of regeneration: John Owen’s ‘modern’ focus on the internal work of the Holy Spirit). Említésre került Ernst Tröltsch (1862–1923), a Róma 8,28–30-ban található ordo salutis,13 Owen 164213 A Róm 8,28–30 Károli fordítása: 28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak. 29 Mert a kiket eleveismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 30 A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. A Róm 8,28–30 görög változata: 28 Oi;damen de. o[ti toi/j avgapw/sin to.n qeo.n pa,nta sunergei/ eivj avgaqo,n( toi/j kata. pro,qesin klhtoi/j ou=sinÅ 29 o[ti ou]j proe,gnw( kai. prow,risen summo,rfouj th/j eivko,noj tou/ ui`ou/ auvtou/( eivj to. ei=nai auvto.n prwto,tokon evn polloi/j avdelfoi/j\30 ou]j de. prow,risen( 327 NOVUM es műve Az arminianizmus bemutatása (Display of Arminianism) stb. Owen szerint a prédikálás nem elégséges, ugyanakkor az evangélium prédikálása csak az előkészítő szakaszát képezi a Szentlélek Isten munkájának. A valós fizikai munkája a Szentlélek Istennek az újjászületésben nem más, mint az ész, az elme megújítása. Állítólag, a hathatós hívás nem az evangéliumhoz kötött. A Szentlélek Isten nem erőlteti természetellenesen a lélek adottságait, képességeit. nem uralja az elmét semmilyen rajongó benyomásokkal s nem tesz erőszakot az akaraton, mert akkor az akarat megszűnne akarat lenni. A Szentlélek úgy mutatja be Istent mint az ember barátját. Az akarat természet szerint mobilis, azaz alkalmas arra, hogy meg- és elmoccanjon. A hit és engedelmesség Szentlélek Isten által lehetővé tett teremtő aktusában az akarat megmozdul. Az akarat saját tettéhez viszonyítva mozgásban van, movens. Owen két különböző hívásról beszél duplex vocatio helyett. Jelen sorok írója szerint Owen evangelizációval kapcsolatos meghagyásaiként is lehet kezelni azon véleményét, miszerint a Krisztusban való hitre szólító felhívást a már meggyőződött bűnösökhöz kell intézni. Van den Belt ezzel kapcsolatosan utal Owen 1684-ben megjelent művére, melynek címe Elmélkedések és beszédek Krisztus dicsőségéről (Meditations and Discourses on the Glory of Christ). Ennek a műnek második kiadása 1691-ben jelenik meg Elmélkedések és beszédek Krisztus dicsőségéről alkalmazva bűnösökre és szentekre (Meditations and Discourses on the Glory of Christ Applied to Sinners and Saints) címmel. Owen ezen írásában konkrétan parenézist intéz azokhoz, akik még nem részesei Krisztusnak. Ilyetén Owen evangelizációhoz kapcsolódó nézeteiben csatlakozik a Dortrechti Kánonok igei tanításához, mely kapcsán Van den Belt A hitvallás második fejezete a Krisztus halála általi megváltásról c. rész V-ik cikkelyét idézte, éspedig: „Másrészt az Evangélium azt ígéri, hogy aki csak hisz a megfeszített Krisztusban, az nem vész el, hanem az örök élet részese lesz. Ezen ígéretet a megjavulásra és a hitre való felszólítással együtt egyformán, megkülönböztetés nélkül tou,touj kai. evka,lesen\ kai. ou]j evka,lesen( tou,touj kai. evdikai,wsen\ ou]j de. evdikai,wsen( tou,touj kai. evdo,xasenÅ A Róm 8,28–30 Syr (Peshitta) változata: ‫ܕ ܡ‬ ‫ܘܢ ܒ ܐ ܐ‬ ‫ܪ‬ ‫ܡ‬ ‫ܐ ܒ‬ ‫ܐ‬ ‫ܒ‬ ‫ܕ‬ ‫ܕ ܕܐ‬ ‫ܐ ܀‬ ‫ܡ ܥ ܐ ܢ ܘܪ‬ 28 ‫ܕ ܘܘܢ‬ ‫ܐ ܢ ܒ ܬܐ ܕܨܘܪܬܐ ܕܒ ܗ ܕܗܘ ܘܐ ܒ ܐ ܕܐ ܐ‬ ‫ ܘ‬29 ‫ܓ ܐܐ ܀‬ ‫ܘܢ ܒ ܀‬ ‫ܕܙܕܩ‬ ‫ܘܢ ܙܕܩ ܘ ܐ‬ ‫ܕ ܐ‬ ‫ܘܢ ܐ ܘ ܐ‬ ‫ܕ ܕ ܡ ܪ‬ ‫ ܐ‬30 A Róm 8,28–30 szövegének Vulg változata: 28 Scimus autem quoniam diligentibus Deum omnia cooperantur in bonum, iis qui secundum propositum vocati sunt sancti. 29 Nam quos praescivit, et praedestinavit conformes fieri imaginis Filii sui, ut sit ipse primogenitus in multis fratribus. 30 Quos autem praedestinavit, hos et vocavit : et quos vocavit, hos et justificavit : quos autem justificavit, illos et glorificavit. 328 VARIA hirdetni kell, és el kell juttatni mindazon népekhez és emberekhez, akikhez Isten, jóakarata gyanánt, elküldi az Evangéliumot.”14 Egy másik megjegyzésben Van den Belt szerint Owen előrejelzi a később megjelenő pietizmus azon gyakorlatát miszerint elemzi a Szentlélek Isten munkáját a szívben, mint az üdvbizonyosság egy forrását. Ez az újkori bizonyosság, mely benső érzésre alapoz viszonyba hozza a református pietizmust Tröltsch liberális protestantizmusával. Ugyanakkor Owen voluntarizmusa egy újkori fordulatot fémjelez a puritanizmusban. Owen számára a hathatós vocatio inkább a lelki élet azonnali eltöltését/megtöltését jelenti, mintsem az evangélium erőteljes hatását. Per verbum, cum verbum, illetve iuxta verbum, post verbum nézete az általa képviselt arminiánusellenes hangsúlynak köszönhető, az akarat megújulásával kapcsolatosan. Azonban Van den Belt szerint az oweni szétkapcsolása a külső Ígének és a Szentlélek benső munkájának megnehezíti az evangélium feltétel nélküli hirdetését. Mégis elmondható, hogy Owen azon vizsgálata, amely a mozdítható, megmozdított és mozgó akarattal kapcsolatos, az egy pompás áfiumnak bizonyul még most is az arminianizmus ellen. Ami hiányzik az a kimondott kapcsolat a hit, mint egy eltöltött/megtöltött habitus és Krisztus evangéliuma között. Jelen sorok írója, Van den Belthez intézett első kérdésében arra kereste a választ, hogy miként és hogyan lép működésbe a tárgyalt vocatio a református/presbiteriánus és egyáltalán protestáns evangelizációban, hiszen az elmondottak szerint a hallgatóság erőszakos biztatása arra, hogy akaratukat megváltoztassák, metaforikusan szólva, kiüttetik a nyeregből, annál is inkább mivel sokszor inkább eredményez testmozgást, mintsem lélekmoccanást? Van den Belt válaszában rámutatott arra, hogy az evangelizáció csak a Szentlélek Isten munkáján keresztül reményteljes és lehetséges. Üres lenne a menny a Szentlélek Isten ellenállhatatlan munkája nélkül. A második kérdés ahhoz kötődött, hogy miként kapcsolódik a szív megváltozása a Szentlélek Isten munkájához? Van den Belt zárszavában említette, hogy az evangelizációban megtérésre felszólító felhívásban a református/presbiteriánus teológiai gondolkodás szerint helyesebb azt mondani, hogy van egy Szabadító az ember számára, mintsem azt esetleg, hogy Krisztus meghalt mindenkiért. Összegzés Owen nem csupán a brit protestáns reformáció nagy teológusa, hanem édes gyermekének, azaz a puritanizmusnak is a legbriliánsabb, pragmatikus gondolkodója volt. Sőt jelen sorok írója szerint ha Owen rendszerező zsenialitását nézzük, akkor a 17-ik század Kálvinjának is mondható, ha pedig újszerű, ugyanakkor az újkorral párbeszédben álló teológiájára gondolunk, akkor a 17-ik század Barthjának is mondható. Mégis Owen rendelkezett azzal az ihletettséggel és tehetséggel, hogy 14 Böröczki Tamás (ford.): Dordrechti Kánonok. Confessiones Reformatorum. Koinónia, Kolozsvár 2000, 38. NOVUM 329 a kálvini teológiai tartalmat és gondolkodásmódot nemcsak tovább fejlessze, hanem hogy az azzal való folytonosságot is talán jobban megteremtse. Ugyanakkor alapossággal kifejtett gondolatait és tanításait, valamint eredetiségét figyelembe véve, akár a 17. század Canterbury Anselmusának (kb. 1033–1109) is mondható. Owen korszakalkotó volt nem csupán abban, hogy jól megalapozott teológiai műveket írt, hanem abban is, hogy írásaival a közembereket is képes volt megszólítani. Népszerű témákról tallózott. Egyik könyvcíme ekként hangzik A halál halála Krisztus halálában (The Death of Death in the Death of Christ). Írt a Szentlélekről, a hívők megkísértéséről, kézikönyvet a lelkészek kötelességeiről, biblikateológiát, a Zsidókhoz írt levélhez magyarázatot, illetve arról is, hogy miként öldökölhető meg a bűn a hívő emberben (Mortification of Sin in Believers, 1656). Teológiai munkásságát nem csupán tudásával alapozta meg, hanem hitével és kegyességével is. Sokakhoz hasonlóan, mielőtt az oxfordi Christ Collegeban tanított volna, több ideig volt gyülekezeti lelkész. Volt parlamenter és Oliver Cromwell udvari lelkésze is. Ugyanakkor fájdalmak férfia is volt, hiszen Mary Rooke-kal kötött és amúgy boldognak ismert házasságából született tizenegy gyermeke közül egy kivételével mind gyermekkorban halt meg. Más puritán teológusokkal szemben Owen gondolkodása sajnos nem igen talált magyar közvetítőkre. De annak talán megvoltak az egyházpolitikai okai is. S ezzel kapcsolatosan mondhatnánk azt, hogy az a protestáns talajon kialakult teológiai, egyházi és kegyességi/lelkiségi mozgalom, melyet puritanizmusként ismerünk, sokak által még mindig félreértett jelenség. Pedig a 21. század magyar reformátussága keresi a különböző lelkiségi hagyományokkal a kapcsolatot. Némelyek bencés vagy jezsuita, mások pedig baptista vagy karizmatikus hitgyakorlattalajon vélik felfedezni a nekik megfelelő lelkiséget. Hovatovább vannak akik egyenest megkérdőjelezik, hogy egyáltalán létezik-e kimondottan protestáns, református/presbiteriánus lelkiség. Talán lehet a puritanizmus teológiájában és lelkiségében megtalálhatnánk azt a mi valóban protestáns talajon jött létre, és esetleg segíthet a ma lelkiség keresésében is? Tény az is, hogy Owen, mint sok más kimondottan református, kálvini és kálvinista teológus és gondolkodó, mint például Heinrich Bullinger (1504– 1575), Theodore Beza (Theodorus Beza/Théodore de Bèze/de Besze, 1519– 1605), Turretin, Jonathan Edwards (1703–1758), Benjamin Breckinridge Warfield (1851–1921), Charles Hodge (1797–1878), Bavinck, Martyn Lloyd Jones (1899–1981), Cornelius Van Til (1895–1987) stb. teológiájának bemutatása nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon az elkövetkezendő évek teológiai oktatásának magyar összefüggésében. Hiszen néhány fent említett református teológusra és gondolkodóra még utalást sem tesznek, hovatovább még munkáik elolvasásra kerüljenek, és sajnos ez sokszor abban is megmutatkozik, hogy milyen a tartalma és minősége magyar reformátusságunknak, milyen tanítás hangzik el szószékeinkről, milyen lelkiséget adunk át református híveinknek, milyen közetikát ültetünk gyakorlatba, milyen dogmatikát tanítunk stb. Amire még égetően szükség lenne egyházi köreinkben az a magyarázó egyháztörténet vagy 330 VARIA értelmező egyháztörténet gyakorlása és művelése, valamint olyan teológiai tárgyak még szorosabb egybefűzése mint például az egyháztörténeté és a dogmatikájé. A bemutatott találkozó felszólalóinak előadásai több ízben arról is tanúskodtak, hogy, metaforikusan szólva, a felsorolt történelmi adatok csontvázáról nem felejtették le a tantételek húsát és izmát sem. S ennek értelemében vált érthetőbbé mind az egyház-, mind a tantörténet. Amíg a jövőben sikerül majd valamelyest pótolni Owen magyar közönség felé való közvetítését, hadd álljon itt egy a zsigerek és ízületek megoszlásáig ható idézet Owen tollából, miszerint a „célja minden igaz teológiának egy Istennel való legszentebb és legédesebb kapcsolat, melyben található az emberiség igazi boldogsága” (Biblical Theology, 618). Zabán Bálint Károly Olvastam egy jó könyvet... Időszerű beszélgetések kortárs teológiáról Egy négyéves projekt keretében a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtára jelentős támogatást nyert és az új teológiai szakirodalom beszerzéséhez kezdett az oktatási és kutatási munka támogatása céljából. Így 2016-ban az intézet könyvtára mintegy 70 olyan teológiai szakkönyvvel gyarapodhatott, amelyek korunk teológiájának legjelentősebb munkái közé tartoznak. Az intézet könyvtára az Olvastam egy jó könyvet… Időszerű beszélgetések kortárs teológiáról rendezvénysorozattal kívánja életre kelteni, behozni a köztudatba a svájci Hilfswerk der Evangelischen Kirchen Schweitz (HEKS) anyagi támogatásával megvásárolt a könyveket, hogy e rendhagyó prezentáció és esti beszélgetés rendjén lehetőség nyíljék a könyv által tárgyalt témák megbeszélésére, megvitatására, illetve kérdések felvetésére. A rendezvénysorozat első alkalmán, 2017. március 1-jén Koppándi Botond Péter, az unitárius kar gyakorlati teológiai tanára mutatta be Thomas G. Long Preaching from Memory to Hope (Westminster John Knox Press, Louisville 2009) című könyvét, amely a 20. század végének és a 21. század elejének amerikai prédikálásáról szól. Thomas G. Long azt állítja, hogy a szószékek legnagyobb vétke az, hogy nem szólják az evangéliumot, a jó hírt. „Ha nincs hír, az rossz hír” – mondja, és hangsúlyozza, hogy korunk szekularizálódó közegében is kell és lehet hirdetni a jó hírt, „a jelen idejű Istent”. A rendezvénysorozat második alkalmán, április 4-én dr. Geréb Zsolt, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet emeritus újszö- 331 NOVUM vetséges professzora mutatta be Ulrich Luz frissen megjelent Theologische Hermeneutik des Neuen Testaments (Neukirchener Verlag. Neukirchen-Vluyn 2014) című könyvét, amely ilyen kérdéseket vet fel: Mit kezdjünk az újszövetségi szövegek sokféle értelmezésével, amelyek pusztán a szöveg felől nézve mind joggal tartanak igényt arra, hogy komolyan vegyük? Lehet-e pluralista az az egyház, amely a Bibliára épít? Lehet-e a Bibliát az intellektuson túl is értelmezni, érzelmek cselekedetek, képek összefüggésében? Hogy lehetne az Újszövetség alapján az istenkérdésről beszélni egy olyan társadalomnak, amely alapkérdéseit már nem istenkérdésként fogalmazza meg? Vagy olyan kérdésekkel foglalkozik a teológia, ami ma már senkinek nem kérdése? Balogh Csaba Megalakult a Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet gyakorlati teológia tanszéke 2017. május 19-én találkozót szervezett azoknak, akik a gyakorlati teológia szakterülete iránt érdeklődnek. A találkozón tizennyolcan vettek részt. Dr. Kiss Jenő Róm 15,14–21 alapján tartott áhítatát dr. Kozma Zsolt Ravasz László homiletikai gondolkodásának mai olvasata című előadása követte, amely mentén élénk beszélgetés bontakozott ki aktuális teológiai kérdésekről. A kör szerkezetének és tevékenységének körvonalazása céljából minden jelenlévő beszámolt az őt foglalkoztató kérdésekről, illetve a főbb érdeklődési területéről. A beszámolók alapján világossá vált, hogy a gyakorlati teológiai körre elsősorban az a feladat hárul, hogy megszervezze a szakmai konferenciákat, és koordinálja a műhelyek munkáját. A konferencia megfelelő keretet biztosít arra, hogy tematizáljon olyan kérdéseket, amelyek átfogják a gyakorlati teológiai szakágait, illetve érintik a teológia és a társtudományok, a teológia és az egyházi gyakorlat közötti viszonyt. A műhelyek szakmai csoportokban rokon tudományterületek mentén működnek (homiletika és liturgika, katakétika és valláspedagógia, lelkigondozás és hivatásgondozás, missziológia és gyülekezetépítés). A kör így reflektál az egyházi élet és a gyülekezeti szolgálat aktuális kérdéseire, és azokra egyfajta laboratóriumként válaszokat keres és fogalmaz meg. A műhelyek szakmai fórumként teret nyújtanak arra is, hogy a tagok beszámoljanak saját tevékenységükről. A Ravasz László Gyakorlati Teológiai Kör protestáns jellegű, és nyitott a rokon foglalkozásúak felé. A jelenlévők egyhangúan elhatározták a Ravasz Lász- 332 VARIA ló Gyakorlati Teológiai Kör megalakulását és elnökévé dr. Kiss Jenőt, titkárává pedig dr. Somfalvi Editet választották. Döntés született arról is, hogy a kör évente egy alkalommal szervez konferenciát, és hogy a különböző műhelyek önállóan végzik tevékenységüket. Megszervezésükkor figyelembe kell venni a földrajzi adottságokat és feltételeket. Az egyes műhelyek megalakulása a jövő évi konferencián lesz esedékes. A kör levelezőlistát hoz létre a tagok számára, s ugyanakkor megbízza az elnökséget, hogy hirdetés és személyes meghívás által toborozzon további tagokat. Balogh Csaba In memoriam dr. Herczeg Pál (1939. június 26. – 2017. április 24.) 2017. április 24-én, életének 78. évében hunyt el dr. Herczeg Pál, a Károli Gáspár Egyetem hittudományi karának újszövetséges professzora. 1939. június 26-án született Győrben, és a KomáromEsztergom megyei Ácson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban végezte, ahol 1957-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait 1957ben kezdte el a Budapesti Református Teológiai Akadémián, nem sokkal azután, hogy teológiai hallgató bátyja, Herczeg Lajos hősi halált halt az 1956-os forradalom forgatagában. Lelkészi oklevelet a Körmenden, Kálozon, Dunaalmáson végzett kétéves (1962–1964) segédlelkészi szolgálata után szerzett (1963), és 1964-től a fele-fele részben református és katolikus Lábatlan település református gyülekezetének volt lelkipásztora 24 éven keresztül. 1964-ben kötött házasságot Németh Mária Piroskával. Gyermekeik neve Lajos és Piroska. 1964 és 1988 között a Lábatlani Református Egyházközség lelkipásztoraként szolgált, ahol elismerő szeretet övezte emberségét, tudós műveltségét. Szolgálati évei alatt nemcsak a templom újult, hanem az evangélikus egyházzal karöltve megszervezte a nyergesújfalui leánygyülekezetet is. Teológiai doktorátust a Krisztológiai irányzatok a páli levelekben témájú disszertációjával szerzett 1982-ben, amelyet a Kálvin Kiadó ki is adott 1998-ban. 1985-től dr. Pákozdy László Márton professzor utódjaként előbb óraadói minőségben, 1988-tól pedig tanszékvezetőként, majd 1999-től 2009-ig tanszékvezető NOVUM 333 egyetemi tanárként oktatott a Budapesti Református Teológiai Akadémia bibliai teológiai és vallástörténeti tanszékén, 2009-től pedig professor emeritusként tartott még órákat az akadémián. 1997–2004 között a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémián, majd a Selye János Egyetemen református teológiai karán is tanított óraadóként. Teológiai gondolkozását Budai Gergely, Joachim Jeremias, Willi Marxsen, Helmut Thielicke, Kornelis Heiko Miskote, Rudolf Otto, Louis Berkhof, Eduard Schweizer, Gerd Theissen formálták, de valójában egyiküknél sem rekedt meg, hanem a rá jellemző kritikus szemlélettel alakította ki a maga krisztológiai nézetét, éspedig olyan hívő emberként, aki számára a munka és a magánélet, a személyes hit és szolgálat mind ugyanazon tény körül forog: Isten dicsősége és Krisztus egyházának a szolgálata. 1974-től intenzíven kapcsolódott be a református egyház tudományos igénnyel létrehívott „szaktanfolyamának”, majd később a Doktorok Kollégiumának munkájába. 1989–90-ben, majd 2002-ben Bernben folytatott kutatómunkát, bekapcsolódott több hazai és külföldi kutatási programba, például a Groningeni Egyetem által indított, 2008-ig tartó apokrifkutatásba. Témavezetőként működött közre a doktori képzésben, és opponensként a disszertációk megvédéseinél; bekapcsolódott több hazai és külföldi kutatási programba, például a Groningeni Egyetem által indított, 2008-ig tartó apokrifkutatásba. Közölt tanulmányainak hosszú során túl számtalan előadást tartott magyarországi és külföldi konferenciákon. Rendszeres résztvevője és előadója volt az évenként megrendezett Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciának, amelynek szervezőbizottsága a 2012. augusztus 21–23. között megrendezett 24. ülésén méltatta a nyugalomba vonult Herczeg Pál teológiai és oktatói munkásságát, és köszönetet mondott neki azért, hogy egy évtizeden át előadásaival és hozzászólásaival gazdagította a konferenciát, és emelte annak tudományos szintjét. Tanszéki oktatási segédletek (jegyzetek) megújítása mellett tudományos munkássága főként a krisztológia területére összpontosított (Krisztusról és az egyházról szólok. Kálvin Kiadó, Budapest 2006), de mindenki számára ismert Az Újszövetség története könyv három kiadása, amelyet Budai Gergely anyagának felhasználásával készített, és az Érted is, amit olvasol? (Budapest 1991, 2000) bibliaismereti hittankönyve. 1990-ben a Károli Gáspár Egyetem hittudományi kara kiadta az In medio ecclesiae tanulmánykötetét (Válogatás Dr. Herczeg Pál legutóbbi írásaiból 70. születésnapja alkalmából. Károli Egyetemi Kiadó, Budapest 2009). Egyetemi jegyzetei, illetve könyvei, Kolozsváron is nélkülözhetetlen segédanyagok az újszövetségi tantárgyak oktatása rendjén. Tanításával, lelkipásztori szolgálatának tapasztalataival lelkésznemzedékek számára adott irányt és útmutatást. Tanszéki oktatási segédletek (jegyzetek) megújítása mellett tudományos munkássága főként a krisztológia területére összpontosított (Krisztusról és az egyházról szólok. Kálvin Kiadó, Budapest 2006), de mindenki számára ismert Az 334 VARIA Újszövetség története könyv három kiadása, amelyet Budai Gergely anyagának felhasználásával készített, és az Érted is, amit olvasol? (Budapest 1991, 2000) bibliaismereti hittankönyve. 1990-ben a Károli Gáspár Egyetem hittudományi kara kiadta az In medio ecclesiae tanulmánykötetét (Válogatás Dr. Herczeg Pál legutóbbi írásaiból 70. születésnapja alkalmából. Károli Egyetemi Kiadó, Budapest 2009). Egyetemi jegyzetei, illetve könyvei, Kolozsváron is nélkülözhetetlen segédanyagok az újszövetségi tantárgyak oktatása rendjén. Tanításával, lelkipásztori szolgálatának tapasztalataival lelkésznemzedékek számára adott irányt és útmutatást. A magyar teológiai intézetek közötti kapcsolatot erősítő Coetus Theologorumkonferenciáknak állandó résztvevője és lelkes támogatója volt. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatóival 1990-től ápolt szoros szakmai és baráti kapcsolatot. Ez az intézet 2015. október 14-én, a fennállásának 120. jubileuma alkalmából tartott ünnepségen nyújtotta át neki A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Tiszteletbeli Professzora címet a kolozsvári teológiai oktatást elősegítő tudományos munkásságért, továbbá a kolozsvári teológiai intézet iránt tanúsított szakmai segítségnyújtásaiért és önzetlen ragaszkodásért. A laudációt dr. Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánja mondta el. 1988-ban munkássága elismeréséül Lábatlan település Pro Urbe díjjal tüntette ki dr. Herczeg Pált. 2007-ben megkapta a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának elismerő oklevelét. 2012. október 31-én Károli Gáspár-díjat vehette át. A laudációt Kósa László művelődéstörténész professzor, a Károli Gáspárdíjat odaítélő bizottság elnöke mondta. A Dunántúli Református Egyházkerülettől a Pro Pannonia Reformata kitüntetéssel ismerte el egyházi munkásságát. Életéért és szolgálatáért az Ácsi Református Egyházközség templomában adtak hálát a 2017. május 12-én tartott gyászistentiszteleten. Igét hirdetett a 2Kor 4,5 alapján Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, majd Gerecsei Zsolt ácsi református lelkipásztor-főjegyző és Ágoston Csaba, az Esztergomi Református Egyházközség lelkipásztora méltatta Herczeg Pált és adott hálát életéért, szolgálatáért és mindazért, amit tanított.* A következő sorokban Ágoston Csaba lelkipásztornak, dr. Herczeg Pál tanítványának búcsúbeszédét közöljük. Összeállította Adorjáni Zoltán * Felhasznált forrás: A. Bak Péter: Dr. Herczeg Pál (1939–2017) teológus-professzorra emeritusra emlékezem. In: Esztergom és Vidéke (2017. május 23.) Ld. http://www.evid.hu/jegyzet/ item/1778-dr-herczeg-p%C3%A1l-1939-2017-teol%C3%B3gus-professzor-emeritusra-eml%C3%A9kezem#. 335 NOVUM Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. 1Kor 13,12 Mikor erre az Igére gondolunk, akkor tudjuk, hogy a jelenvaló világban csak homályos ismeretünk van Istenről, amiképpen az Pál apostol idejében is volt. Hiszen akik akkor a felpolírozott fémtükörbe, az akkori tükörbe beletekintettek, csak homályosan láthatták saját vonásaikat. Mégis úgy érzem sokadmagammal, akik már teológusként Pali bácsi teológián tartott bibliaóráit hallgathattuk – és azóta mi esztergomiak is sok-sok igehirdetése után –, hogy dr. Herczeg Pál, a professzor, egyházunk tanítója, nemcsak homályos ismeretekkel bírt az élő Istenről, hanem személyes, valóságos hittapasztalata volt róla, amit alázattal és testvéri szeretettel, hitvalló módon, életével és hirdetett szavaival adott tovább. A hívő emberek sokfélék lehetnek. Vannak, akik úgy gondolják, hogy felette állnak mindennek. És vannak, akik úgy vélekednek önmagukról, hogy csak porszemek, jelentéktelenek, semmik Isten hatalmas templomában. Herczeg Pál porszem volt, de Isten, ragyogó napja olykor éppen ezen a porszemen csillant meg. Hogy miért rajta? Talán azért, amiért egykor mi, az ő diákjai, akárcsak az előttünk járó diákjai is, így neveztük meg őt magunk között: „az Öreg Caddik”. A „caddik” azt jelenti: igaz; igaz ember. Az „öreg” pedig nem életkort jelölt, hanem ennek a mélységét. Igaz ember volt, aki betöltötte és megélte azt, hogy mit jelent Isten gyermekének lenni. Dr. Herczeg Pál A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Tiszteletbeli Professzora cím átvétele alkalmával. Mellette balról DSc dr. Gaál Botond szintén tiszteletbeli professzor címmel kitüntetett emeritus egyetemi tanár és Willem van den Brink nyugalmazott holland lelkipásztor, aki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Barátja címet vehette át. 336 VARIA Pali bácsi igaz és igazságszerető ember volt. Igazságszeretete hitvallásos alappal bírt. Tájékozott volt a teológiai szakirodalomban, és tájékozott volt az egyházi sajtótermékekben, és odafigyelt az egyéni véleményekre, megnyilvánulásokra is. Ha Isten Igéjével ellentétes megnyilatkozást, véleményt hallott, akkor kötelességének érezte, hogy figyelmeztessen a bibliai alapokra és az abból fakadó hitvallásra. Olyan református teológus volt, akinek soha nem kellett önmagát megtörnie saját egyháza tanítása miatt. És olyan tanár, kolléga, barát és testvér volt, aki képes volt a másikban – hibái, gyengeségei ellenére is a Krisztusban testvért meglátni, azt tisztelni és szeretettel elfogadni. És olyan lelkipásztor volt, aki ha lehetősége volt rá, semmilyen szolgálatot nem utasított vissza. Tudom, hogy ő most ezekért a szavakért, amelyeket róla mondtam, korholna, mert dicséret és dicsőség embert nem, csak Istent illeti meg. Szolgálatai után, ha köszönetet mondtunk neki, akkor ő hárította ezt. Inkább ő köszönte, hogy szolgálhatta Krisztusát, és tehette azt, ami számára az életet és az igazi örömöt jelentette. Az egyház Ura, Jézus Krisztus úgy látta jónak, hogy azt, akit megajándékozott a tisztánlátással, úgy szólítsa magához rövid idő alatt – Pali bácsi szavaival, amit betegsége alatt mondott –, hogy „összefolyik az álom és az ébrenlét”. Az álom nagyon gyorsan elhatalmasodott. De hisszük, hogy túl az álmon, amikor az ember tudata semmivé válik, és kimúlik ebből az életből, akkor a nagykegyelmű Isten az ő öreg, igaz szolgáját magához vette. immár színről színre ismer mindent. Hazaért. Mi maradunk: áldjuk emlékét, köszönetet mondunk szolgálataiért és tanításáért. Hálásak vagyunk Istennek, hogy Esztergomban lelki otthonra lelt. Ajándék és áldás volt ő a számunkra, és reménykedünk abban, hogy ezt éreztetni tudtuk vele. Köszönjük, hogy a lelki családjába mi is beletartozhattunk. Istennek legyen dicsőség életéért. Ágoston Csaba az Esztergomi Református Egyházközség lelkipásztora Dr. Herczeg Pál tudományos közleményei* Könyvek, egyetemi jegyzetek Az Újszövetség története. Bevezetés az Újszövetségbe. Dr. Budai Gergely kézirata felhasználásával összeállította Herczeg Pál. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1979, 181 old. (és további kiadásai: 1980, 1985, 1994). Az Újszövetség teológiájának vázlata. Budapesti Református Teológiai Akadémia, Budapest 1986, 107 old. [I. kiadás]. * Az itt időrendi sorrendben közölt tudományos jellegű írások lajstroma nem a teljesség igényével készült. NOVUM 337 Az Újszövetség teológiájának vázlata. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1987, 175 old. [II. kiadás], (további kiadásai: 1992, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Vallástörténeti Tanszék, Budapest 1997). Vallásfenomenológia. Ókori vallások. Világvallások. Budapesti Református Teológiai Akadémia Vallástörténeti Tanszéke, Budapest 1987, 177 old. (további kiadásai: 1992, 1993, 1998). „Érted is, amit olvasol?” Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1991, 199 old. (további kiadása: Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest 2000). Krisztológiai irányzatok a páli levelekben. Kálvin János Kiadó, Budapest 1998, 107 old. Az Újszövetség teológiájának vázlata. 3. bővített és átdolgozott kiadás. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, Budapest 2004, 329 old. Krisztusról és az egyházról szólok. Kálvin János Kiadó, Budapest 2006, 226 old. In medio ecclesiae: Válogatás Dr. Herczeg Pál legutóbbi írásaiból 70. születésnapja alkalmából. Válogatta Pap Ferenc, Szetey Szabolcs. Studium 4. Károli Egyetemi Kiadó, Budapest 2009, 153 old. Tanulmányok folyóiratokban, tanulmánykötetekben, szócikkek A bibliai fogalmakról mai szemmel. In: Theologiai Szemle 13. évf. (1979/3–4), 87 skk. Az újszövetségi hermeneutika főbb alapelvei. In: Theologiai Szemle 22. évf. (1979/6), 321–324. Hogyan prédikáljunk Pál apostol gyülekezeti levelei alapján? In: Adorján József (szerk.): „Hirdesd az igét”. Az igehirdetők kézikönyve. Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest 1980, 120–128. Az Ige testté lett – János ev. bizonyságtétele az inkarnációról. In: Református Egyház 1982/11, 247–250. Az Újszövetség iratainak autenticitása. In: Theologiai Szemle 26. évf. (1983/3), 129–133. A korai páli levelek. Theologiai Szemle 26. évf. (1983/2), 121–122. A Szentlélek megelevenítő munkája az igehirdetés által. In: Református Egyház 1984/3, 82. A keresztyénség terjedése. A Krisztus-esemény interpretációja, irányzatok és eretnekségek. Theologiai Szemle 28. évf. (1985/6), 321–326. Az exegézis és igehirdetés viszonya. In: Szűcs Ferenc (szerk.): Szószék és katedra. Tanulmányok dr. Tóth Kálmán professzor tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Budapesti Református Theologiai Akadémia, Budapest 1987, 73–80. Jézus, az imádkozó főpap. In: Református Egyház 1988/2, 32. Szabadság, szabadosság és önmegtartóztatás az evangéliumi és az apostoli tanításban. In: Theologiai Szemle 31. évf. (1988/3), 172–177. 338 VARIA Az „Isten Fia” krisztológiai méltóságjelző és a fiúvá fogadás a karácsonyi evangélium fényében. In: Református Egyház 1988/11, 241. Isten szeretete és az embertárs iránti szeretet a jánosi levelekben. In: Református Egyház 1989/11, 219–222. A Biblia és a világvallások szent könyvei. In: Képes Kálvin Kalendárium 1991. Kálvin János Kiadó, Budapest 1990. Hogyan értelmezendő a nem keresztyén vallások üdvértéke? In: Theologiai Szemle 33. évf. (1990/4), 205–210. Személyi kérdések – az egyházi szolgák tiszte: a tisztség alapja, tartalma, a tisztségviselők funkciója, egymáshoz és a gyülekezethez való viszonyuk kérdései. In: Theologiai Szemle 34. évf. (1991/6), 347–352. Utolsó idők, Jézus visszavárása, eszkhatológia. In: Képes Kálvin Kalendárium 1993. Kálvin János Kiadó, Budapest 1992, 55–58. Pál apostol két beszéde. In: Theologiai Szemle 36. évf. (1993/4), 210. „Ars christiana” a 2Kor 4–5 alapján. In: Református Egyház 45. évf. (1993/10), 233–236. A test és lélek kifejezései az Újszövetségben. In: Református Egyház 45. évf. (1993/12), 274–277. Az ünnepek tendenciája és célja a Bibliában. In: Református Egyház 46. évf. (1994/9), 202–206. Sermons in the Acts of John. In: Bremmer, Jan N. (ed.): The Apocryphal Acta of John. Studies on the Apocryphal Acts of the Apostles, 1. Kok Pharos, Kampen 1995, 153–170. Az Újszövetség tanítása a keresztségről. In: Református Egyház 47. évf. (1995/4), 80–84. A Korinthusiakhoz írt második levél magyarázata. In: Szathmáry Sándor – Tarr Kálmán (szerk.): Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Mértékek, táblázatok, térképek. A Szentírás magyarázata. Jubileumi kommentár, III. kötet. Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest 1995, 277–290 (további kiadása: 1998, 291–301.) Szócikkek. In: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon. I–II. Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 1993/1995: Caesarea Philippi; Cáfenat-Panéah; Cáfón; Caligula – I., 235; Diadal, diadalmenet; Diadokhosz; Diakónia – I., 275–276; Egy, egység – I., 313–314; Falu; Fáradozás – I., 448–449; hermogenész; Hermón – I., 599; Írástudatlan – I., 659–660; Istenismeret; Istenkáromlás – I., 674–675; Jeiél; Jekamjá; Jel – I., 722–723; József és Ászenát – I., 773–774; Közeledik; Közlés, közléstörténés; Közmondás; Közösség; Kreszcensz; Kriszpusz; Krisztológia – II., 89–92; Megszállott, megszállottság – II., 181–182; Misztériumvallások; Mitanni – II., 222–223; Paraj; Paddan-Arám; Pádón; Páfosz; Pagiél; PahatMóáb; Paizs; Pál – II., 331–337; Parázs; Parittya; Párkány; Parmenász; Párna; Párt; Pártfogó – II., 355–357; Pátriárkátus; Patribász; Patrosz; Pax romana – II., 363–364; Római gyülekezet – II., 438–439; Sadrak; Sáfát; NOVUM 339 Séfír; Saharaim; Saját kezű levélzáradék; Sajt; Sajtó; Sákramentum(ok) – II., 448–450; Semirámót; Sémita – II., 475–476; Szabtá és Szabteká; Szadduceusok; II., 506–507; Szeretkezés; Szereztetési igék – II., 539–540; Szevéné; Sziahá; Szibbekaj; Szibillinák – II., 541–542; Tiszttartó; Tisztulás; Titiusz; Titik; Titulus; Titus Flavius Vespasianus; Titusz; Tituszhoz írt levél – II., 615–617; Ulaj; Univerzáliák; Unni; Úr; Úr (város); Úr angyala; Uralkodik; Urartu; Úr dicsősége – II., 654–656; Üdvösség – II., 667–357; Zsinagóga – II., 719–720. New Testament Parallels to the Apocryphal Pauli Documents. In: Bremmer, Jan N. (ed.): The Apocryphal Acts of Paul and Thecla. Studies on the Apocryphal Acts of the Apostles, 2. Kok Pharos, Kampen 1996, 142–149. A Kolosséba írt levél Krisztus-himnusza. In: Református Egyház 48. évf. (1996/7–8), 157–163. A krisztológia fejlődése Palesztinától a hellenista megközelítésen át a gnoszticizmus elleni harcig. In: Barcza József – ifj. Fekete Károly (szerk.): 263 p. „Krisztusért járva követségben...” Tanulmányok Fekete Károly és Lenkeyné Semsey Klára professzorok tiszteletére. Debreceni Református Theologiai Akadémia, Debrecen 1996, 55–63. Jézus és Pál. A páli Krisztus-kép sajátosságairól. In: Tenke Sándor (szerk.): A Károli Gáspár Református Egyetem HTK évkönyve az 1994–1995 tanévről. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1996, 63–72. Népek és Isten népe. In: Confessio 21. évf. (1997/1), 63–71. Isteni férfi (theiosz anér) vonások az apokrif „Péter cselekedetei Simonnal” című iratban. In: Czachesz István (szerk.): Tanítványok, csodatevők, mártírok. tanulmányok az apokrif apostol-aktákról. Újszövetségi-patrisztikai kutatások, 4. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1997, 158–169. A bibliai teológia szükségszerűsége, haszna és problémái. In: Tenke Sándor – Karasszon István (szerk.): „Fölbuzog szívem szép beszédre”. Tanulmányok dr. Tóth Kálmán tiszteletére 80. születésnapja alkalmából. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1997, 61–72. Teios Aner Traits in the Apocryphal Acts of Peter. In: Bemmer, J. N. (ed.): Apocryphal Acta of Peter. Magic, Miracles and Gnosticism. Studies on Early Christian Apocrypha, 3. Peeters Publishers, Leuven 1998, 29–38. Az egyház szolgálata és kísértései. Bibliai teológiai eszmélődés és gondolatok Péter 1. levele alapján. In: Confessio 23. évf. (1999/1), 5–12. A feltámadás kérdése az újabb bibliai teológiai művek fényében. In: Református Egyház 51. évf. (1999/4), 82–87. Az apostolok küldetésének előzménye, tartalma és színhelye az ApCsel 1–5 alapján. In: Theologiai Szemle 43. évf. (2000/4), 202–204. Armageddon. In: Studia Carolensia 2. évf. (2001/3), 33–37. Az ősegyház missziói helyzetének variációi. A hellenisták megjelenése az egyházban. In: Studia Carolensia 2. évf. (2001/1), 45–51. 340 VARIA Adalékok a krisztológiai kijelentések kialakulásához. [1.] In: Theologiai Szemle 44. évf. (2001/2), 62–70. A Zsidókhoz írt levél Prológusának krisztológiája. In: Theologiai Szemle 44. évf. (2001/4), 195–201. Saul – egy kétarcú király és egy arculatát kereső társadalom. In: Keresztény Szó 13. évf. (2002/9), 15–18. Pál apostol és a Törvény. In: Benyik György (szerk.): Hatalom és Karizma. Szegedi Biblikus Konferencia, Szeged 2000, szeptember 3–6. JATEPress, Szeged 2003, 49–59. Saul – egy kétarcú király és egy arculatát kereső társadalom. In: Kun Mária – Morvai Judit (szerk.): dwbkl rps Marjovszky Tibor n. Tanulmánykötet Marjovszky Tibor 50. születésnapja alkalmából. B&V Bt., Budapest 2003, 111– 119. „Többet ér az engedelmesség az áldozatnál...” In: Református Egyház 55. évf. (2003/9), 193. Szolgaság, rabszolgaság. Jog, humanizmus és bibliai szemléletmód. In: Keresztény Szó 14. évf. (2003/10), 4–6. Szolgaság, rabszolgaság (jog, humanizmus és bibliai szemléletmód). In: Benyik György (szerk.): Világi közösség – vallási közösség. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia. Szeged, 2003. augusztus 31.–szeptember 3. JATEPress, Szeged 2004, 153–163. Pál apostol és a Törvény. In: Hanula Gergely – Vladár Gábor (szerk.): Eulogia. Ünnepi kötet Dr. Bartha Tibor 60. születésnapjára. Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Újszövetségi Szekciója, Budapest 2004, 145–155. Az egyház- és tanfegyelem bibliai teológiai megalapozása. In: Református Egyház 56. évf. (2004/2), 32–35. (Elhangzott a Magyar Református Lelkészegyesület 2003. augusztus 6-án Pécsett tartott összejövetelén.) Gondolatok a családról a Pásztori levelek tükrében. In: Református Egyház 57. évf. (2005/9), 201–204. „…ha földi sátorházunk összeomlik…” In: Győri István (szerk.): Hit és Tudomány: Tanulmányok dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára professzor asszony ötvenévi teológiai tanári és kutatói munkája jubileumára. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Doktorok Kollégiumának Újszövetségi Szekciója, Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Debrecen–Sárospatak 2005, 108–123. Saul – egy kétarcú király és egy arculatát kereső társadalom. In: Benyik György (szerk.): Vallási szemlélyiségek és hatásuk a társadalomra.. Szegedi Biblikus Konferencia. Szeged, 2002. augusztus 24–28. JATEPress, Szeged 2005, 55–63. Krisztusról és az egyházról. In: Békési Sándor (szerk.): Krisztusról és az egyházról szólok. In: Békési Sándor (szerk.): Ki szíveket tanít. Jubileumi kötet dr. Boross Géza teológiaprofesszor 75. születésnapjára. Studium, 2. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 2006, 68–75. NOVUM 341 Hozzászólás a feltámadás kérdéséről folytatott vitához. In: Református Egyház 58. évf. (2006/11), 248–249. Mire tanít az irgalmas samáriai története? In: Adorjáni Zoltán (szerk.): Emlékkönyv Tőkés István kilencvenedik születésnapjára. Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár 2006, 437–442. A lelkek megítélése (elbírálása). In: Békési Sándor (szerk.): Ostium in caelo: Jubileumi kötet dr. Bolyki János teológiaprofesszor 75. születésnapjára. Studium 1. Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 2006, 93–100. A Máté 5,17–20 értelmezése. In: Benyik György (szerk.): Mózes törvénye, Krisztus törvénye. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia, Szeged, 2006. augusztus 27–30. JATEPress, Szeged 2007, 107–113. A jánosi iratok némely sajátos álláspontjáról. In: L. Erdélyi Margit – Peres Imre (szerk.): Gaudium et corona: Tanulmánykötet ThDr. Ing. Takács Zoltán, PhD. tiszteletére 80. születésnapja alkalmából. Selye János Egyetem, Komárno 2007, 96– 113. A krisztológia és az egyház önértelmezése összefüggései. In: Szotyori-Nagy Ágnes (szerk.): Rationale obsequium. A hatvanéves Rokay Zoltán köszöntése. Szulik József Alapítvány, Budapest 2008, 91–104. Az adakozás csodája (2 Korinthus 8,1–15). In: Igazság és Élet 2008/4, 5–9. A Zsidó levél 1,1–4 Krisztus-himnusza. In: Benyik György (szerk.): Zsoltárok, himnuszok, imádságok. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia, Szeged, 2008, augusztus 31. – szeptember 2. JATEPress Kiadó, Szeged 2008, 171–177. A „logiké latreia” páli értelmezése a Róma 12,1–2-ben. In: Benyik György (szerk.): Szent Pál és a pogány irodalom. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia, Szeged, 2009. szeptember 24–26. JATEPress, Szeged 2010, 109–114. Pál első levele a korinthusiakhoz 1,1–9. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 20., vasárnap, 1–3. (http://www. lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110320.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 1,10–17. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 21., hétfő, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110321.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 1,18–31. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 22., kedd, 1–3. (http://www. lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/ lectio_2011/20110322.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 2,1–5. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 23., szerda, 1–3. (http://www. lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/ lectio_2011/20110323.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 2,6–16. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 24., csütörtök, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110 324.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 3,1–5. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 25., péntek, 1–2. (http://www. lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110325.pdf) 342 VARIA Pál első levele a korinthusiakhoz 3,6–17. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 26., szombat, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110326.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 3,18–23. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 27., vasárnap, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110327.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 4,1–5. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 28., hétfő, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110328.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 4,6–13. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 29., kedd, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110329.pdf) Pál első levele a korinthusiakhoz 4,14–21. In: Igazság és Élet. Lectio continua – Bibliaolvasó kalauz alapján, V. évfolyam (2011), március 30., szerda, 1–3. (http:// www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/lectio_2011/20110330.pdf) Keresztelés a Kolossé levélben (Kol 2,8–15). In: Marton József, Oláh Zoltán (szerk.): Minden kegyelem! A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése. Szent István Társulat, Budapest–Kolozsvár 2011, 161–166. Keresztség a Galata 3,26–29 szerint. In: Peres Imre (szerk.): Kezdetben volt az Ige. Tanulmánykötet Lenkeyné Semsey Klára tiszteletére 80. születésnapja alkalmából. Acta theologica Debrecinensis 1. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 2011, 119–122. A bibliai üzenet megbízhatósága. Igehirdetésünk megújulása – egzegetikai alapok. In: Horváth Erzsébet – Literáty Zoltán (szerk.): Történelmet írunk. Tisztelgő kötet Ladányi Sándor 75. születésnapja alkalmából. Károli Gáspár Református Egyetem – L’Harmattan Kiadó, Budapest 2012, 359–373. Kétféle bölcsesség. Egy páli exkurzus az 1 Korinthus 2,6–16-ban. In: Benyik György (szerk.): Isteni bölcsesség, emberi tapasztalat. 23 Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia a Szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán, 2011, szeptember 8– 10. JATEPress Kiadó, Szeged 2012, 101–106. Harc az emberfeletti hatalmakkal, és kiengesztelődés. In: Benyik György (szerk.): Gyűlölet és kiengesztelődés. 26 Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia 2015, augusztus 27–29. JATEPress Kiadó, Szeged 2015, 85–92. Könyvismertetések (tudomány-népszerűsítés) A kanonizálás története és elmélete. [Horváth Pál: Az újszövetségi kánon kialakulása] In: Theologiai Szemle 24. évf. (1981/3), 191–193. A tudomány a Bibliáról. [Horváth Pál: A szinoptikus evangéliumok] In: Theologiai Szemle 24. évf. (1981/4), 251–252. Horváth Pál: Az Apostolok Cselekedetei. Theologiai Szemle 25. évf. (1982/6), 380–381. Horváth Pál: A Zsidókhoz írt levél és a katolikus levelek. In: Theologiai Szemle 26. évf. (1983/5), 318–319. NOVUM 343 Jézus – történet egy élőről. [E. Schillebeeckx: Jesus, die Geschichte von einem Lebenden] In: Theologiai Szemle 27. évf. (1984/4), 242–244. Leonhard Goppelt: Az Újszövetség theológiája. In: Theologiai Szemle 36. évf. (1994/4), 251–252. Bolyki János: Jézus asztalközösségei. Újszövetségi-patrisztikai kutatások. In: Theologiai Szemle 37. évf. (1994/1), 57–59. Francois Bovon: Jézus utolsó napjai. In: Theologiai Szemle 37 évf. (1994/6), 378– 379. Hans Küng: Világvallások etikája. In: Theologiai Szemle 38 évf. (1995/3), 182– 184. Néhány csendes szó egy indulatos könyv margójára. In: Theologiai Szemle 38 évf. (1995/4), 231–232. Albert Nolan: A kereszténység előtti Jézus: [könyvismertetés] In: Confessio 21. évf. (1997/3), 117–121. Tipológia és apokaliptika. Hermeneutikai füzetek 11. In: Theologiai Szemle 40. évf. (1997/3), 193–195. Dr. Lenkeyné dr. Semsely Klára: Az eljövendő világ erejével e világban. János apostol leveleinek magyarázata [Kálvin János Kiadó, Budapest 2006; szerzője Lenkeyné Semsey Klára]. In: Kustár Zoltán (főszerk.) – Baráth Béla Levente – Gonda László – Hodossy-Takács Előd (szerk.): Orando et laborando. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2005/2006. évi értesítője a 468. tanévről. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 2006, 248–250. Tizenhét éves a Szegedi Biblikus Konferencia. In: Református Egyház 58. évf. (2006/5), 216–217. Összeállította Adorjáni Zoltán 344 VARIA