Annona Nova XIV.

ANNONA NOVA XIV. A KERÉNYI KÁROLY SZAKKOLLÉGIUM ÉVES PERIODIKÁJA Annona Nova XIV. Annona Nova XIV. A Kerényi Károly Szakkollégium évkönyve Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kerényi Károly Szakkollégium Pécs, 2023 Szakmai lektorok: András Csaba, Deák Anita, Farkas Péter, Kiss Szabolcs, Popovics Zoltán, Siegler Anna, Simor Kamilla A kiadvány a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jött létre NTP–SZKOLL–22–0042 Kiadó: Kerényi Károly Szakkollégium Felelős kiadó: Kovács István Szerkesztő: Lajó Odil Olvasószerkesztők: Bakonyi Márton, Csabay István, Folyi Bence, Lukács Laura Klára, Németh Lídia Sára ISSN 2061-4926 © A szerzők, 2023 © A szerkesztők, 2023 Minden jog fenntartva. Tartalomjegyzék Vilmos Eszter Előszó ....................................................................................... 7 Lajó Odil Megélt idő – Emlékezet, szubjektivitás és női tekintet A lányok című filmben ............................... 13 Merkl Nóra A személyiség egységének elporladása – Narratív játékok feminin és maszkulin szemszögből ...... 27 Vég Dorina Mirtill Az idegennyelv-hatást magyarázó mechanizmusok vizsgálata – Az emocionális távolság és a távolsági folyamat hipotéziseiről ........................................................ 57 Szeszák Nóra Paul Grice pragmatikai koncepciójának alkalmazása a nem-verbális kommunikációban .................................... 77 Fekete Róbert A fejvesztettség labirintusai – A formátlanság poszthumán víziói Georges Bataille-nál ............................ 93 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára Az utcák sorai – Utcai lapok hajléktalanságreprezentációinak vizsgálata a szociálisreprezentációelmélet keretében ............................................................... 115 5 Annona Nova XIV. Zab Tamás Lóránd Adalékok Latinca Sándor kaposvári kultuszának korai történetéhez (1945–1946) ....................................... 145 Serge Moscovici Értekezés a pszichoanalízis szociális reprezentációjáról (ford. Müller Tündér Éva, Lukács Laura Klára, Simonffy Zsuzsanna) ........................................................ 163 Csabay István Tudomány és ismeretterjesztés határán: Tombi Beáta, Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio (recenzió) ............................ 175 Rezümék .......................................................................................... 187 A Kerényi Károly Szakkollégium tagjai a 2022/2023-as tanévben ................................................... 195 A Kerényi Károly Szakkollégium mentorai a 2022/2023-as tanévben ................................................... 196 6 Annona Nova XIV. Előszó Annona Nova XIV. 2023. Kedves Olvasó! Vélhetően jó okod van rá, hogy a kezedbe vetted ezt a pazar kötetet. Talán szerzője, szerkesztője, lektora, tördelője, esetleg kiadója vagy. Ki tudja, lehet, hogy épp te írtad ezt az Előszót. Talán régi rajongója és lelkes követője vagy a Kerényinek. Miért is ne lennél? Talán a kedvenc kutatód, oktatód, forradalmárod zsengéire vagy kíváncsi, és egy rongyosra használt, elsárgult példányra akadtál rá. Talán érdekelnek a kortárs magyar bölcsészet legújabb fejleményei vagy éppen a régmúlt (2020-as évek) domináns diskurzusai. Talán csak többet szeretnél tudni A lányokról, a kedélyt borzoló vulgaritásról, a monstrációról, a banántelefonról, a spontán mártírkultuszról, a kockázatvállalásról, az IRaMuTeQ-ról, a keresztény pszichoanalízis mibenlétéről vagy a tudományosság határairól. Ez esetben is a legjobb helyre jöttél. Amennyiben mégis felmerülne benned a kérdés, hogy mi is ez a kötet, akkor megpróbálom elmagyarázni, például egy kellemesen képzavaros metaforával. Kulcslyuk, amelyen keresztül bepillantást1 nyerhetünk egy ideális világba – vagy a Bozsoki-féle terminussal élve: megvalósult utópiába.2 Ez az ideális világ pedig nem más, mint a Kerényi Károly Szakkollégium. Ja, hogy mi a szakkollégium? Egyszer reggeli közben próbáltam elmagyarázni egy amerikai házaspárnak, hogy mi is az, de meg vagyok győződve róla, hogy 1 2 A tekintet kérdéséhez lásd Lajó Odil filmelméleti tanulmányát. Bozsoki Petra, „Előszó”, in Annona Nova XI., 7–12 (Pécs: Kerényi Károly Szakkollégium, 2020), 8. 7 Annona Nova XIV. nem hittek nekem.3 Hallgatók önszorgalomból kutatnak, zárásig bent maradnak az egyetemen, és konferenciákat szerveznek, hogy az eredményeiket előadják egymásnak? Nem a tanárok szervezik nekik a konferenciákat? Micsoda? Hogy éppen ők szerveznek tudományos és közéleti eseményeket az oktatóiknak és országosan elismert szakembereknek? Mindezért nemhogy pénzt, de még kreditet sem kapnak? És mégis ki ennek az egésznek a vezetője?4 A helyzet az – kezdek bele, amikor leér egy újabb falat juharszirupos palacsinta –, hogy ők maguk csinálják. Mindenről szavaznak, még a legapróbb részkérdésekről is, csak egy-egy moderátor van, hogy megkönnyítse a kommunikációt.5 Jó, van a Tanács meg a kerényis tanár – na, ugye! – nem, nem, nem úgy! Ez nem vezetőség, ők inkább adminisztratív feladatokat látnak el. Itt úgynevezett bázisdemokrácia van. Szóval ez az egész tényleg felettébb különös. Nem csoda, hogy nincs rá használható angol kifejezés.6 A szakkollégium hungarikum, a Kerényi Károly Szakkollégium pedig lokális különlegesség, de korántsem provinciális. Tájékozott, kritikus, reflektált, minőségi munkát végző, társadalmi kérdésekben7 elkötelezetten szerepet vállaló közösség, akik a bénító és terméketlen tekintélytisztelet8 helyett egyenrangú félként kezelik egymást és az országos vagy nemzetközi szellemi terek egyéb szereplőit. Az alázatuk nem a hierarchia internalizálásában nyilvánul meg, hanem abban az odaadó és totális figyelemben, amelyet nemcsak egymásnak szentelnek, de bárkinek, aki az asztalukhoz, tantermükbe, Szigetükbe, bérelt kulcsosházuk tornácára ül. Mindig készek a vitára, a tanulásra és 3 4 5 6 7 8 A megbízhatatlan elbeszélő kérdésköréhez lásd Merkl Nóra filmnarratológiai analízisét. A fejetlenség problematikájáról Fekete Róbert értekezik bővebben. A kommunikációelméletről lásd Szeszák Nóra dolgozatát. Az idegennyelv-hatást Vég Dorina Mirtill vizsgálja behatóan. A hajléktalanság reprezentációjáról lásd Müller Tündér transznacionális sajtóelemzését. A kultusz működésmódjáról Zab Tamás Lóránd értekezik. 8 Előszó formálódó meggyőződéseik újragondolására is. Ezért ilyen megtisztelő, ha az embert – legyen alumni, diáktárs, más szakkollégium tagja, oktató, művész, aktivista – párbeszédre invitálják, akár úgy, hogy előadni hívják, akár úgy, hogy sörözni; akár úgy, hogy Pro Collegio-díjjal tüntetik ki (amely egy csinos emlékplakett), akár Brokkollégióval (amely egy brokkoli); akár úgy, hogy Annona-előszót íratnak vele, akár úgy, hogy ismeretlenül is elmennek a doktori védésére, és utána egy beton pingpongasztalon lényegesen termékenyebb és sokszínűbb vitát kerekítenek a disszertációja témájáról, mint amire magán a védésen sor került. A kerényisek figyelnek. Meghallgatnak, olvasnak, végiggondolnak, visszajeleznek, kérdeznek. Így kellene működnie minden tanszéknek, intézetnek, kutatócsoportnak, szakszervezetnek, egyetemi évfolyamnak, politikai szerveződésnek.9 Van, aki a Kerényi akolmelegéből kimerészkedve döbben rá, hogy többnyire mégsem így működnek. A Kerényiben súlya van a szavaknak, roppant jelentősége a szövegeknek és a műalkotásoknak. Ezért (is) ideális világ. Gyakoriak az este kilenctől hajnali ötig húzódó (tehát az egyetem kijáratánál kezdődő és a Vásárcsarnok hentespultjánál végződő), az elmúlt száz év teljes teoretikus apparátusát felvonultató viták arról, hogy a korai vagy a késői Kispál a jobb, vagy hogy művészet-e John Cage-től a 4’33” (mondjuk, ez utóbbihoz szükség van egy kapitalista szempontot képviselő földalatti éjszakai csapos bevonására is).10 Egy kerényist onnan lehet felismerni, hogy kérdez a társaitól az OTDK-n, hogy még le sem diplomázott, de már előadott tíz konferencián (és fele annyit meg is szervezett), több helyen publikált, szerkesztett egypár kötetet, jelen van minden pécsi kulturális, tudományos vagy társadalmi eseményen, taps helyett az asztalon kopog és érthetetlen latin szavak virítanak a kapucnis pulcsiján. 9 10 Ismerek olyat, aki szerint egy barátságnak vagy egy házasságnak is, és ő ezt úgy oldja meg, hogy az említett szerepkörökre kerényiseket alkalmaz. A tudomány és ismeretterjesztés közötti határmezsgyéről lásd Csabay István recenzióját. 9 Annona Nova XIV. Hogy mi van a Kerényiben, amitől több lesz, mint megszállott stréberek gyülekezete? Többek között acél szilárdságú közösségi szellem, végiggondolt nonkonformitás, szigorú egyenrangúság, sör, a hangerőtől elfüstölő erősítők, illetve amiről eddig kevés szó esett: káprázatos humor és játékosság. Ezt alátámasztandó felidézek egy mecseknádasdi estét, ahol az alábbiak táncolnak hajnalban a Rage Against the Machine vagy a KFT zenekar egyik slágerére: Füles, Kategorikus imperatívusz, Frida Kahlo, Gladiátor, Doktornő, Irónia, Zrínyi Ilona, Páciens,11 Tavaly Marienbadban, Jó idő, Rossz idő, Charlie Chaplin és Csingiling – többek között. Fontos hozzátenni, hogy a kerényisek akkor is kifejezetten szórakoztatóak, ha nem öltenek jelmezt. Elég, ha rápillantunk egy-egy tagtoborzó felhívásukra vagy hivatkozási útmutatójukra. Jelen kötet tehát mindezek lenyomata, esszenciája, folytatása, következménye. Hallgatók írták, hallgatók szerkesztetették, hallgatók szabták és tartatták be a határidőket, hallgatók nevezték meg és kérték fel a szakmai lektorokat, hallgatók tervezték és szavaztatták meg a borítót, hallgatók teremtették elő az erőforrásokat komplikált pályázatok és miegyéb útján. Olvasni pedig – nagy szerencsénkre – mindannyian olvashatjuk, és tényleg tegyük is meg! Sőt, ne csak olvassuk, hanem viselkedjünk kerényisként, és adjunk visszajelzést a szerzőknek, lépjünk velük párbeszédbe, ismerjük el a munkájukat, vagy akár szálljunk velük vitába; nem kell félni, hozzá vannak szokva. Ők már el is kezdték ezt, hiszen láthatóan a kötet bizonyos tanulmányai egymással is dialógust folytatnak, és nem is csak egymással, de a mindenkori Kerényivel: figyelemre méltó, hogy mennyi egykori szakkollégista szerepel a hivatkozásaik, mottóik között. Nekik tényleg érdemes írni, és őket tényleg érdemes olvasni. A kötet végére érve bármelyikünk felvérteződhet azzal a sokszempontú, tág horizontú látásmóddal, amellyel a keré11 A pszichoanalízis legkülönbözőbb társadalmi reprezentációiról lásd Serge Moscovici tanulmányát Müller Tündér, Lukács Laura Klára és Simonffy Zsuzsanna fordításában. 10 Előszó nyisek tekintenek a világra. Ilyet csak egy interdiszciplináris bölcsész közeg tud előidézni, ahol a tagok folyamatosan különböző, de alapjaiban kapcsolódó tudományterületek munkájába látnak bele, és ezeknek a képviselőitől kapnak értő visszajelzést. A XIV. Annonában olvashatunk két narratológia-központú filmelméleti szöveget Lajó Odiltól, aki Pilar Palomero A lányok című filmjét vizsgálja és Merkl Nórától, aki a Harcosok klubját és a Fekete hattyút hasonlítja össze. Két nyelvtudományi értekezést, egyrészt a kognitív nyelvészetet kutató Vég Dorina Mirtilltől az idegen nyelvi döntéshelyzetekről, másrészt a Paul Grice maximáival foglalkozó Szeszák Nórától. Egy poszthumán esztétikai-filozófiai eszmefuttatást Bataille vízióiról Fekete Róberttől, egy angolszász szociológiai-sajtótörténeti diskurzuselemzést a hajléktalanok lapjairól Müller Tündértől és egy magyar történelmi-eszmetörténeti írást Latinca Sándor emlékezetéről Zab Tamás Lórándtól. Jelen kötetben olvashatjuk először magyar nyelven a román-francia szociálpszichológus Serge Moscovici tanulmányát a pszichoanalízis különféle diszkurzív hasznosításairól egy alkalmi kerényis-romanisztikás fordítói műhely (Müller Tündér, Lukács Laura Klára és Simonffy Zsuzsanna) magyarításában. A tanulmányok sorát Csabay István recenziója színesíti Tombi Beáta olasz nyelvű monográfiájáról, aki éppen a tudományos írás határait, illetve a szépirodalmi művek stílusjegyeit és az ismeretterjesztő műfajok történetét vizsgálja. Mindebből pedig nem bábeli zűrzavar lesz, hanem sokszínű, káprázatos, újabb és újabb mintázatokat felvillantó kaleidoszkóp, amelynek csövén pont úgy kukucskálhatunk be, mint az ideális világra nyíló kulcslyukon. Nézzük! Vilmos Eszter Budapest, 2023.05.15. 11 Annona Nova XIV. 12 Annona Nova XIV. Lajó Odil Megélt idő Emlékezet, szubjektivitás és női tekintet A lányok című filmben „A múlthoz nem tudunk közelebb jutni, csak a reprezentációin keresztül.” Vida Tamás, 2023 Tanulmányom célja A lányok (Pilar Palomero, 2020) című film narratológiai elemzése. A film saját narratív idejével való kapcsolata lesz a fő szempontom, mivel kulcskérdései a múlt elbeszélhetőségére, a múlthoz való személyes viszonyulásra és az emlékezetre vonatkoznak. A film a felnövésfilm alműfajába sorolható, azaz olyan határhelyzetről szól, amely utat nyit a jellemfejlődésnek. A személyes fejlődés lelki folyamataival párhuzamban áll a főszereplő konkrét életkörülményeinek átmenetisége, amely ez esetben egy történelmi szituációhoz köthető (1992 Spanyolországa a demokratikus átmenet után). A filmet legfőképpen az elbeszélés struktúrája és a fokalizáció mentén, részben David Bordwell művészfilmes elbeszélésről szóló fejezete1 alapján vizsgálom. Habár Bordwell eredetileg az 50-es, 60-as évek európai realista és neorealista filmjeire alapozza állításait, úgy gondolom, hogy az itt elemzett filmmel összefüggésben találhatók olyan jelentős formanyelvi és narratív hasonlóságok, amelyek megindokolják a bordwelli terminusok használatát egy 1 Bordwell, David, Elbeszélés a játékfilmben (Budapest: Magyar Filmintézet, 1996), 217–225. 13 Annona Nova XIV. kortárs alkotással összefüggésben is: ezek az epizodikus elbeszélés, a narratív bizonytalanságok, a szereplők és motivációik kiismerhetetlensége, és a határhelyzetek megjelenítése. A tény, hogy A lányok női rendezésű, női főszereplős alkotás, lehetségessé és indokolttá tehet egy feminista olvasatot; így elemzésemben azt vizsgálom, hogy a női szemszög alkalmazása a tematikus eltérésen kívül milyen narratív és esztétikai sajátosságokat mutathat. Elbeszélés és történelem A lányok főhősét, Celiát, egy iskolai kóruspróba és a kórusfellépés közti néhány nap vagy hét erejéig követjük Zaragozában, Spanyolországban, 1992-ben. Szigorú keretek között zajló életébe, melyet a katolikus iskola és saját féltő édesanyja befolyásol, az új barcelonai osztálytárs érkezése változást hoz. Az ő hatására Celia elkezdi megkérdőjelezni a készen kapott hitrendszerét, feszegetni a határokat, válaszokat keresni addig fel sem merülő kérdésekre. Mindez konfliktusokat von maga után az iskolában és családi életében egyaránt. A történet az ország történelmi és politikai helyzetét is tükrözi, mert a nagyvárosok (különösen az ebben az évben tartott olimpiai játékoknak helyet adó Barcelona) modernitása ellentétet, és így feszültséget képez az évtizedek óta diktatúra sújtotta vidék elmaradottságával. Ugyan a film egy történelmi szempontból jelentős szituációt mutat be, amelynek, ahogy később is kifejtem, a cselekményben is szerepe van, mégsem reflektál a megjelenített események szélesebb társadalomtörténeti kontextusára, hanem az egyes szereplők mindennapi életére fókuszál egy változás folyamatában lévő rendszerben – az évszámra, amikor a megjelenített események játszódnak, a diegézisen belül nem is történik utalás. Ennek ellenére, a film vizuális világának köszönhetően, időben elhelyezhetővé válik a cselekmény: a tárgyi világ, a városi és a belső terek úgy vannak megformálva, hogy azokból nyilvánvalóvá válik, hogy a bemutatott események a 90-es évek elején játszódnak. Így visszatekintő elbe- 14 Lajó Odil: Megélt idő szélésről beszélhetünk, ezáltal pedig felmerül az emlékezetpolitika kérdése. A pontos történelmi kontextualizálás elhagyásának egyik lehetséges oka, hogy az ábrázolt esemény a kollektív emlékezeten belül nem a kulturális emlékezet kategóriájába esik, hanem a kommunikatív, vagy nemzedéki emlékezetébe, mert kisebb a jelentől való távolsága (a film készítéséhez képest harminc éven belüli). Jan Assmann a kettő közti eltérést abban látja, hogy míg az előbbi a múlt egy szilárd pontjára reflektál, ami által „szimbolikus alakzatokká alvad” és a tényszerű múltat emlékezetes múlttá alakítja,2 az utóbbi a közelmúltra vonatkozó, az egyéni életút keretein belüli történelmi tapasztalatokat jelenti, amelyen az ember kortársakkal osztozik.3 „Még azokat a benyomásokat és tényeket is, melyek látszólag kizárólag ránk vonatkoznak, csak akkor őrizzük meg tartósan az emlékezetünkben, ha gondolkodunk rajtuk, vagyis a társadalmi közegből eredő nézeteinkhez kapcsoljuk. […] Így a legbensőségesebb emlékeinket is körülzárják és összekötik egymással a kollektív emlékezet keretei.”4 Az elbeszélésre alapvetően jellemző, hogy a főhős sodródik a szigorú keretek miatt, saját mozgástér hiányában. A jeleneteket üresség, tétlenség, várakozás hatja át, azáltal, hogy a történések közötti „üres időket”, a lassú hétköznapokat, az unalom pillanatait is ábrázolja a film, mint amilyenek az otthoni tévénézés, üres folyosók bejárása, vagy egy tornaóra. Ezáltal jól illeszkedik a művészfilmek életvilág-ábrázoló, bordwelli hagyományába: „Amikor a klasszikus főhős küzd, a sodródó főhős olyan úton jár, amely a film társadalmi világát térképezi fel.”5 Így párhuzam figyelhető meg a film történel2 3 4 5 Assmann, Jan, A kulturális emlékezet (Budapest: Atlantisz, 2004), 53. Uo., 51, 56. Halbwachs, Maurice, Az emlékezés társadalmi keretei (Debrecen: L’Harmattan, 2021), 129. Bordwell, Elbeszélés a játékfilmben, 219. 15 Annona Nova XIV. mi beágyazottsága és a felnövésfilm műfaja között: a társadalmi és történelmi környezet konfliktusossága, régi és új ütközése hasonlóságot mutat a főhős értékrendjének folyamatos felülírásával. Az emlékezet mechanizmusai Amellett, hogy a cselekmény múltbeli történelmi-politikai vonatkozása miatt felveti az emlékezetpolitika kérdéskörét, a film szerkesztésmódja is az emlékezet logikáját idézi fel. Állításomat Maurice Halbwachs az emlékek lokalizálására vonatkozó fejezetére alapozom.6 Az emlékek előhívása nem időrend szerint történik, hanem az emlékező a számára hordozott jelentésük alapján rendeli őket személyekhez, kontextusokhoz és főleg más emlékekhez. Ez a folyamat fordítva is végbe mehet: „A lokalizálás számos esetben megelőzi nemcsak a felismerést, hanem az emlékek felidézését is, s úgy tűnik, hogy meghatározza.”7 Tehát sokszor egy bizonyos időszakon vagy személyes vonatkozási kereten való gondolkodás hívja elő a konkrét emlékeket, amelyeknek így egymással való összefüggése másodlagos lesz a kereten belül elfoglalt helyükhöz képest. Ez filmnyelvi szinten úgy jelenik meg, hogy nem jellemzőek megalapozó, leíró, magyarázó beállítások, így a klasszikus hollywoodi jelenetmintával8 ellentétben a jeleneteknek nincsen expozíciója vagy lezárása, köztük homályos az ok-okozati kapcsolat, a vágások esetlegesnek tűnnek. Habár feltételezhető, hogy az időkezelés lineáris, abban a tekintetben mégis bizonytalan marad, hogy nem tudható pontosan, mennyi időt ölel fel a cselekmény. Nemcsak a montázs, de a cselekmény egésze szintjén is érvényesül a kötött kauzalitás felbontása és az események laza összekapcso6 7 8 Halbwachs, Az emlékezés…, 105–129. Uo., 108. „expozíció, a régi cselekményszál folytatása, az új elindítása” (Bordwell, Elbeszélés a játékfilmben, 220.) 16 Lajó Odil: Megélt idő lása: különböző hétköznapi élethelyzeteket kísérhetünk figyelemmel, amelyekben nem fedezhető fel sem különösebb dramaturgiai, sem szereplői céltudatosság vagy szoros összefüggések, tehát a szerkesztésmód epizodikus. A filmben nagy jelentőséggel bírnak a múlt „kevésbé fontos” eseményei, hiszen ezekből épül fel a néző előtt Celia kapcsolatrendszere és életvilága. Halbwachs a kevésbé fontos eseményeket úgy jellemzi, hogy ezek nem egyenként jelennek meg emlékezetünkben, hanem „foszlányokként”, „csoportok vagy halmazok képében”9, mert ilyenkor nem az individuális események számítanak, hanem az érzelmi jelentőségük az emlékező szemében. Ehhez kapcsolódnak azok a jelenetek, amelyek nem viszik előre a cselekményt, hanem valamilyen értéket reprezentálnak. Ilyen például, amikor ok, cél vagy kontextus nélkül a néző azt látja, ahogy a barátnők ugrálnak a trambulinon: ezek a jelenetek közösségiség, a barátság hétköznapi megnyilvánulásai a hős életében, így nem a cselekmény előrehaladása által lesznek relevánsak. Ehhez is kapcsolódik az események bizonytalan időbelisége: az emlékezés esetében sem a temporális sorrend az elsődleges, mert az emlékeket nem (csak) az időbeli egymásutániság köti össze, hanem a (kollektív) emlékezet olyan viszonyítási pontjai, mint a térbeliség, vagy a közösség életének kiemelkedő eseményei.10 Fokalizáció A személyesség és az emlékezés összefüggései miatt fontosnak tartom megvizsgálni a film fokalizációs eljárásait is. Elemzésemben Mieke Bal fokalizáció-fogalmára támaszkodom: az ő interpretációjában a fokalizáció „a »látásmód«, a látó ágens és az a közötti viszony, ami látszik. […] A fokalizáció alanya, a fokalizáló az a pont, ahonnan a különböző elemek látszanak. Ez a pont egybeeshet egy 9 10 Halbwachs, Az emlékezés…, 111. Uo., 113–114. 17 Annona Nova XIV. szereplővel (azaz a fabula egyik elemével), vagy kívül lehet azon.”11 Azaz, hogy milyen tudást közvetít az elbeszélés a mindentudáshoz képest, milyen pozícióból látjuk, ismerjük meg az eseményeket. Feltételezzük, hogy Celia a fokalizáló, nemcsak azért, mert ő a főszereplő, hanem mert mindig személyes közelségből követjük őt, (szinte) minden pillanatban vele tartunk, az ő perspektívájából látjuk a történéseket. A formanyelv is a személyesség, „valódiság” érzetét kelti, egyrészt a plánhasználat, másrészt a kamerakezelés révén. A filmben nagyon gyakori a közelképek használata, a kamera sokszor koncentrál az arcokra. Az arcok időnként az egész vásznat kitöltik, ezáltal jól látszanak az érzelmek, a rezdülések, az arc részletei, és ahogy Margitházi Beja is kiemeli, így jelentőségük és hatásuk is felerősödik.12 Másrészt, a kamera a karakterek fizikai közelségébe kerül, ez pedig felerősíti a személyesség percepcióját, illetve elősegíti a néző érzelmi bevonódását. Ugyanakkor ezt a kamerakezelési megoldást részben a térszervezés motiválja: Celia anyjával egy nagyon kicsi, szűk szobákra tagolt lakásban él, melynek egyes részeiben olykor ketten is alig férnek el egymás mellett. Így az otthoni jelenetekben deréktól lefelé sosem láthatók – előfordul, hogy csak testrészek (arcok, hátak vagy kezek) „férnek rá” a képekre. A közelségen kívül a kameramozgások is felerősítik a személyesség érzetét. A film során megfigyelhető a kézikamera kizárólagos alkalmazása – még statikus beállítások esetében is –, és hogy a felvevőgép mindig szemmagasságban van, így mintázza az emberi szemszöget. Ennek meglátásom szerint megfeleltethető Edward Branigan antropomorf kamera fogalma,13 miszerint az antropo11 12 13 Bal, Mieke, Fokalizáció, Vizuális és irodalmi narráció – Szöveggyűjtemény, Hozzáférés: 2023.03.17. http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Magyar/58F% FCzi/Vizu%E1lis%20%E9s%20irodalmi%20narr%E1ci%F3%20%28E%29/ szoveggyujtemeny/bal/index.html Margitházi Beja, Az arc mozija – Közelkép és filmstílus (Kolozsvár: Koinónia, 2008), 116. Branigan, Edward, Projecting a Camera – Language Games in Film Theory (New York: Routledge, 2006), 36–37. 18 Lajó Odil: Megélt idő morfizmus mint analitikus kategória annak a mértékét adja meg, hogy a kamera használata mennyire reprezentálja az ember testi érzékelését és mozgását. Ezt az érzést erősítheti fel a térben elfoglalt helyzet, a helyváltoztatás és a nézésirány változása és sebessége, illetve a fókusztávolság természetes látáshoz való hasonlatossága – ha ezek az elemek mind felfedezhetőek, és egy szereplőhöz lehet kötni őket, akkor a kamerának szubjektív jelleget tulajdoníthatunk. Ráadásul, akárcsak a jelenetezés és a vágások esetében, több esetben – leginkább akkor, amikor a barátnők többen együtt vannak – nem teljesen motivált az éppen adott látvány, nem egyértelmű, hogy a kamera miért mutat meg nekünk bizonyos részleteket: a felvevőgép nem segíti a cselekmény megértését a beállítás előkészítésével, hanem olyan benyomást kelt, mintha csak „szemlélődne” – ha pedig történik valami jelentősebb, késve „néz oda”, utólag reagál. Ebben az esetben úgy gondolom, hogy a nem-motivált kamera jelenségéről van szó, amely Branigan értelmezésében azt jelenti, hogy a kameramozgás vagy beállítás nem rendelkezik narratív motivációval, vagy annak nem tesz eleget, tehát az elbeszélés megtámogatása helyett például lemarad mögötte.14 Ezzel a képi világ látványa kerül előtérbe, a történeti sík pedig másodlagos lesz.15 Erre jó példa az a majdnem háromperces hosszú beállítás, amelyben Celiát követjük, ahogy a kapuból az udvaron át az osztályteremhez sétál, majd meggondolja magát és visszasiet. A snitt vége felé Celia futásnak ered, és a kamerának fizikai értelemben utol kell érnie a lányt, imbolygó emberi lépésekkel. Itt látványosan összeér a kamera antropomorfizmusa és a nem-motiváltsága, ami a kamera önleleplezését eredményezi. Mindezek alapján megállapítható, hogy a kamera antropomorf és résztvevő, tehát a belső fokalizáció eszköze. Szemszöge emiatt 14 15 Uo., 26–27. „[A motiválttal] ellentétben egy nem-motivált kameramozgás saját magára hívja fel a figyelmet a cselekményhez vagy történethez képest; vagy inkább a néző számára úgy tűnik, valamiféle zavar támadt a cselekményben” (Uo., 26., fordítás tőlem) 19 Annona Nova XIV. az egyik szereplőhöz lehetne köthető; mivel majdnem folyamatosan Celia közelségében van, így ő tűnik a fokalizálónak. A szereplői és a (cselekmény szempontjából releváns) befogadói tudás azonban nemcsak nem egyezik meg, de bizonyos, filmi fokalizációval összefüggő formai feltételek sem valósulnak meg: Celestino Deleyto szerint ezek lehetnek a teljesen szubjektív szemszögnézet, a beállítás-ellenbeállítás következetes használata, a kamerába néző vagy beszélő többi szereplő miatt feltételezett személyesség, álom, fantázia vagy flashback.16 A kamera végig kívül marad az elbeszélésen, senkihez sem köthető, de az előzőleg kifejtett okokból – a közelik közelsége és a kameramozgás antropomorf jellege miatt – mégis személyes. Ami ennek a feszültséget feloldja, az az attitűd-kamera, amely nem veszi fel a szereplői szemszöget, hanem egy attitűdöt közvetít. Ez a szubjektivitás egy más formáját teremti meg: a szóban forgó szereplő konkrét érzékelése helyett az általános tapasztalatait közvetíti.17 Ezt az attitűdöt elsősorban az esetlegesség, a szemlélődés, a cselekvés hiánya, az eseményekkel való sodródás, a körülményeknek való kiszolgáltatottság jellemzi. Ez különösen szembetűnő azokban a hétköznapi, lázadásra utaló helyzetekben, mint például a dohányzás, vagy a fiúzás a szórakozóhelyen: ezekben Celia nem vesz részt, csak egy csendes, távolságtartó, megfigyelő pozícióból követi az eseményeket – hasonlóan, mint a lemaradó nem-motivált kamera az elbeszéléshez képest. Celia csendje az elbeszélés egészére jellemző, és tematikus szinten is vissza-visszatér: a film azzal kezdődik, hogy megmondják neki, hogy ne énekeljen a kórusban, hanem csak tátogjon, tegyen úgy, mintha énekelne. Más szereplők is sokszor csendesek, a dialógusokat elhallgatások tagolják: vagy 16 17 Deleyto, Celestino, Fokalizáció a filmi elbeszélésben, Apertúra, Hozzáférés: 2023.03.10. https://www.apertura.hu/2005/osz/deleyto-fokalizacio-a-filmielbeszelesben/ Branigan, Edward, Point of View in the Cinema – A Theory of Narration and Subjectivity in Classical Film (Berlin–New York: De Gruyter Mouton, 1984), 6. 20 Lajó Odil: Megélt idő a szerkesztés akadályozza meg, hogy a néző hallja valamire a választ, vagy egyszerűen a szereplők maguk képtelenek a kérdéseket megválaszolni. Ez a műfaji vonatkozásokon túl – azaz, hogy a felnövésnek kulcstapasztalata a ráébredés arra, hogy nem léteznek mindenre készen kapott válaszok18 – politikai metaforaként is értelmezhető: a fennálló rendszer a múltban ragadt, így a múlt kérdéseire nem tud választ adni, a jelen problémáira pedig nem kínál megoldást. A személyes és a társadalmi dimenzió összeérése a főszereplő családi életében is érvényesül: Celia anyja egyedülálló, apja régen meghalt, a lány őt nem is ismeri. Az „én még sohasem” játék jelenetében, amikor egyikük egyfajta visszavágásként azt a kérdést teszi fel, hogy „ki volt már árva”, kiderül, hogy barátnői szemében apa nélkül lenni egyenlő az árvasággal, anyját pedig az iskolában erkölcstelen nőnek tartják. Celia hiába próbál közelebb férkőzni múltjához, anyja nem hajlandó erről beszélni, és mindenki csak ítélkezik felette – Brisát kivéve, aki hasonló helyzetben van: szülei nem házasok. Pietsie Feenstra elemzésében a kollektív vallási emlékezet nyomásának részeként értelmezi a hallgatást: „Ha visszatértünk Halbwachs kollektív emlékezet továbbadásáról szóló gondolataihoz, a családnak, iskolának és a vallásnak alapvető szerepe van: az iskolában az apáca lediktálja a család és a házasság normáit, és a lányok a füzetükbe körmölik ezeket a mondatokat. Mikor Celia elmegy gyónni, megkérdezi a papot, miért bűn házasságon kívül gyermeket vállalni. A vallási intézmények továbbadják az intézményesített normákat, de a társadalmi elnyomás helyet kap olyan más kontextusokban is, mint a családban vagy játék közben.”19 18 19 Fox, Alistair, Coming-of-Age Cinema in New Zealand – Genre, Gender and Adaptation in a National Cinema (Edinburgh: Edinburgh University Press, 2018), 7–8. Feenstra, Pietsie, „Voces fílmicas de Las niñas de Pilar Palomero: las bambalinas de la generación de 1992”, L’Atalante. Revista De Estudios Cinematográficos, 33. sz. (2022): 27–40, 32. (Fordítás tőlem.) 21 Annona Nova XIV. Mivel anyja nem beszél a múltról és a családról, Celiának kell megteremteni azt a hangot, amin lehetőség nyílik a kommunikációra: neki kell megkérnie, hogy vigye el magával vidékre az ismeretlen családtagokhoz. Megerősíti ezt az új kapcsolódást azzal is, hogy a kórusban énekelni kezd, így az ottani elnémítottság ellen is fellázad.20 Ezt a kapcsolatot vizuálisan is kiemeli, ahogyan a kórusjelenetben Celia és anyja arcának közelije felváltják egymást: habár e pillanatban jelentős köztük a térbeli távolság, a montázs kifejezi érzelmi közelségüket. A kívülállás, a távolságtartás, a hallgatás, a kiszolgáltatottság az elnyomás különféle rendszereivel áll összefüggésben, amelyek keretei között Celia élete is telik: az iskola, az anyai vagy családi elvárások, és a szélsőjobboldali diktatúra által támogatott és utána is fennmaradt patriarchátus. Ez a három sok esetben összefonódik: az iskolában a nő és a szexualitás szerepét csakis a házasság intézményén belül tárgyalják, az apácák megszidják a lányokat, ha nem húznak melltartót, a házasságon kívüli gyerekvállalással kapcsolatban továbbra is élnek a generációs előítéletek. Feenstra az elnyomás ezen rendszereinek együttes működésével hozza összefüggésbe a film térkezelését. A jelenetek többsége az iskolában és otthon játszódik, olyan közegekben, ahol nem szabad semmit megkérdőjelezni, vagy egyszerűen hatástalan. Az iskola terében az egyházi hagyományok és szigorú erkölcsök továbbadása a cél, otthon anyja pedig attól a jövőtől igyekszik megóvni Celiát, amit ő maga éppen átél: egyedül neveli gyermekét, és takarítómunkákból tartja fenn magukat. Ezeknek a zárt rendszereknek szolgáltat hátteret a külvilág, az utca, a társadalmi valóság, a szabad gyülekezés helye, a lehetőség a felnőttek szabályozásán kívül álló világ megismerésére. Ezért olyan fontos, amikor Brisával együtt sétálnak haza, amikor együtt nevetgélnek a magazinon a buszmegállóban – itt látható az AIDS elleni óvszerkampány hirdetése is, ami szintén a valóság egy előlük elhallgatott szeletét jeleníti meg –, és az a jelenet is, mikor a 20 Uo., 31–32. 22 Lajó Odil: Megélt idő buli után elmegy új fiúismerősével motorozni.21 A filmben egyedül itt hallható extradiegetikus zene, így ez is kihangsúlyozza a jelenet fontosságát: a felcsendülő dallam a konkrét és metaforikus csend ellentéteként értelmezhető. A háttérben meghúzódó társadalmi valóság ábrázolása öszszefüggésbe állítható Bordwell meglátásaival a művészfilmes elbeszélésről, amelynek cselekménye és formanyelve keresztmetszetszerű, életvilág-ábrázoló. Ezeknek, és az emlékezés kapcsán említett „kevésbé fontos” eseményeknek köszönhetően rajzolódik ki olyan pontosan és hihetően a társadalmi környezet. A női tekintet lehetőségei A film elemzéséhez fontos adaléknak érzem a női szerzői tekintet aspektusát. Ez a fogalom azonban szorosabb vizsgálatra szorul, ugyanis nem lehet egyszerűen a férfi tekintet ellentéteként elgondolni. Ezt Laura Mulvey tárgyalta a vizuális élvezet tudattalan patriarchális sémái kapcsán, amelynek legfontosabb jellemzője a kíváncsiskodó, tárgyiasító szemlélés élvezete, a szkopofília kielégülése. A mozi erre úgy játszik rá, hogy azt hangsúlyozza, hogy az általunk szemlélt vágyteljesítő világ lezárt és tőlünk elkülönített, ami erősíti a voyeurisztikus szeparációt. Ezen belül a nő passzívan, sokszor erotikussá egyszerűsített látványként működik. Mulvey szerint azért ütközik problémába egy másfajta tekintet elgondolása, mert a klasszikus hollywoodi filmek túlságosan a patriarchális nyelv által kódoltak, így ezt csak ennek a nyelvnek a kötöttségein belül tudjuk megtenni; ennek lerombolása, és egy új, alternatív feminista filmnyelv megalkotása szükséges.22 21 22 Uo., 33. Mulvey, Laura, „A vizuális élvezet és az elbeszélő film”, in szerk. Vajdovich Györgyi, A kortárs filmelmélet útjai (Budapest: Palatinus, 2004), 249–267. 23 Annona Nova XIV. Teresa de Lauretis tanulmányában23 a Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című film elemzése során tesz egy kísérletet a női film meghatározására. Egyes megállapításait érvényesnek látom az általam tárgyalt filmre is, annak ellenére, hogy a Jeanne Dielman filmnyelve nagyon különbözik A lányokétól. (Ami alatt értem, hogy ebben a filmben a kézikamera és a közelik jellemzőek, amíg a Jeanne Dielmanban a statikus és nagyon hosszú beállítások, amelyek a térnek egy rögzített pontjáról, sokszor szinte színpadszerűen láttatják a szobát.) Egyrészt – formanyelvi szinten – a kamera nyilvánvaló részvétele a térben a leplezett, voyeurisztikus tekintet és a filmtér határainak elmosása ellenében működik24 (ami alatt értem a karakterekhez való bensőséges, de nem tolakodó közelségét és a kézikamerára jellemző elmozdulásokat), ezáltal a látványt nem törekszik birtokba venni, sem „meggátolni a közönség távolságtartó tudatosságának kialakulását”.25 Másrészt – tematikus és narratív szinten – de Lauretis Chantal Akermant, a Jeanne Dielman rendezőjét is idézi, aki szerint a nők mindennapi életéről szóló filmek és jelenetek „a legérdektelenebbnek tartott képkockák a filmjelenetek hierarchiájában”.26 Ha elfogadjuk, hogy a női film létének szükségszerűen vannak feminista vonatkozásai a női önkifejezés legitimálása által, akkor önmagában is értelmezhető feminista törekvésként az, hogy Celia a főszereplő és fokalizáló, az ő tapasztalatai és cselekvései szervezik a narratívát, ahelyett, hogy a film egy képzeletbeli megfigyelő kíváncsiságának kielégítésére törekedne. 23 24 25 26 de Lauretis, Teresa, Női filmek új megközelítésben – Esztétika és feminista filmelmélet, Metropolis, Hozzáférés: 2023.03.10. https://metropolis.org.hu/ n-337-i-filmek-uj-megkozelitesben-1 „A kamera technikai lehetőségei (különösen a mélységélesség) és a kameramozgások (melyeket a főhős cselekvése határoz meg) a zökkenőmentes vágásokkal kombinálva (melyeket a valósághűség követel meg) mind az irányban hatnak, hogy elmossák a film terének határait.” (Mulvey, „A vizuális élvezet…”, 259.) Uo., 266. de Lauretis, Női filmek új megközelítésben… 24 Lajó Odil: Megélt idő Úgy gondolom, a film befejezése az előbbi állítás kiterjesztéseként is értelmezhető; a jellemfejlődési folyamat az aktív részvétellel, ezáltal a közösségiség megélésével végződik, amelyben elengedhetetlen szerepe van a (női) barátságoknak. A záró kórusjelenetben az elnémítottság ellen Celia úgy tudja felvenni a harcot, hogy a közös éneklésbe csatlakozik, egyéni hangját a többi hang támogatásával hallatja, és ebben a kontextusban jut filmi kifejezésre anyjával megerősödött kapcsolódása is. Összegzés Az olyan narratív és formanyelvi eszközök, mint a közelképek, a kézikamera, az epizodikus szerkesztés, a hangsúlytalan ellipszisek, a sodródó főhős és az olyan disznarrációs elemek, mint a csendek és a várakozás megjelenítése, A lányokat eltávolítják a klasszikus filmi elbeszéléstől. Ezek a csendek és tehetetlen várakozások politikai metaforaként jelennek meg a diktatúra utóhatásaira reagálva. A történelmi beágyazottság miatt egyrészt inkább az emlékezet logikája szervezi a jeleneteket, másrészt hangsúlyossá válik a társadalom hatása az egyéni sorsra, így közel áll a bordwelli keresztmetszet-szerű realista elbeszéléshez. Ebből az is következik, hogy a filmet az emlékezetpolitika kérdésének szempontjából is fontos vizsgálni: a visszatekintés lehetőséget ad a történelmi korszak újraértelmezésére, és a kollektív emlékezetet formáló és továbbadó intézmények megkérdőjelezésére, kritikájára.27 A feminista értelmezés szempontját tekintve, habár a női tekintet meghatározása problémákba ütközik, elemzésemben rámutattam arra, hogy nem a vizuális élvezet patriarchális sémája szervezi ezt a filmet. Ennek az egyik oka az önreflektív filmnyelv: a nem-motivált kamera elbeszélés folyamatosságát megzavaró hatása, az önkényesnek tűnő jelenetezés és a kamera jelenlétének 27 Feenstra, „Voces fílmicas…”, 33. 25 Annona Nova XIV. önleleplezése által. A másik oka pedig az, hogy a női karakterek nem tárgyiasított díszítőelemként funkcionálnak, hanem a narratívát aktívan szervező (fő)szereplőkként. A történelmi szituációban való elhelyezés továbbá rávilágít arra, hogy ami mindennapos női tapasztalat, hogyan éleződik ki elmaradottabb vagy ideológiailag konfliktusos környezetben. Ehhez a tapasztalathoz tartozik a hallgatás, elhallgattatás problémája, az egyházi intézmények által fenntartott merev szabályrendszerek és a családi nyomás. Itt találkozik a női szemszög, a történelem és a felnövés: a káros, elnyomó, visszatartó rendszerek felismerésében, és az azok elleni fellázadás lehetőségeiben. 26 Annona Nova XIV. Merkl Nóra A személyiség egységének elporladása Narratív játékok feminin és maszkulin szemszögből Bevezetés Dolgozatomban a Fekete hattyú (Darren Aronofsky, 2010) és a Harcosok klubja (David Fincher, 1999) című filmeket vizsgálom, hasonlítom össze. Azért esett rájuk a választásom, mert mindkettő alkalmazza a narratív komplexitást, és az elmejátékfilm kategóriájába sorolhatók. A két filmnek mind az elbeszélésmódjai, mind a karakterei között felfedezhetőek megfelelések, azzal a különbséggel, hogy az egyik dominánsan nőket szerepeltet, a másik pedig férfiakat. Mindkét film főszereplőjének fontos jellemzője, hogy a tudatuk a történet előrehaladásával egyre drasztikusabb megbomlást mutat, ami miatt számos pszichológiai elemzésnek is örvendhetnek az alkotások. Ahelyett, hogy ehhez a diskurzushoz kapcsolódnék, jelen dolgozattal a filmtudományi szempontból megragadható sajátosságokat emelem ki, és rámutatok azokra az elbeszéléstechnikai eljárásokra és filmnyelvi sémákra, amelyekkel az említett filmek elbeszélik egy férfi, illetve egy nő tudathasadását. Dolgozatomban arra hívom fel a figyelmet, hogy a meghasadt elme mindkét filmben a személyiség megkettőződését, a személyiség egységének elporladását eredményezi.1 A személyiség lecsupaszításával és megkettőződésével szétválnak a karakterek olyan ellentétpárokra, amit megnevezhetünk akár a tudatos és 1 Mátyás Győző, A látszat birodalma (Budapest: Gondolat, 2009), 9. 27 Annona Nova XIV. tudatalatti, ösztönös-én és felettes-én fogalompárokkal, de jelen dolgozatban inkább azt vallom és fejtem ki, hogy társadalmak által generált mintákat, sémákat tükröznek. A karakterek ilyen megjelenítésével a filmek feltételezhetően arról tesznek állítást, hogy ezek a női és férfi szereplők adott közegekben hogyan reagálnak a társadalom nyomására, milyen nemspecifikus megküzdési stratégiákat alkalmaznak. Mindkét film főszereplője sémákban és ellentétekben gondolkozik, és a problémájuk megoldását egy teljesen ellentétes karakter megformálásában látják. A filmek az így kialakuló nemi konstrukciókat és képzeteket kritizálják. Tehát a feminin, illetve a maszkulin világok küzdelmeit, motivációit fejtegetik a posztmodernitás keretein belül. Narratív technikák Amikor a narrációelmélet többkomponensű modelljét szeretnénk megragadni, nevezhetjük őket az orosz formalisták után fabulának és szüzsének, Gérard Genette alapján elbeszélésnek, történetnek és narrációnak, vagy akár történetnek és diskurzusnak.2 Én azonban a témám szempontjából leginkább relevánsnak Mieke Bal különbségtételét tartom, így innentől az ő fogalmaival fogok dolgozni. Bal az elbeszélő szöveget két szintre osztja: a fabulára, mely „a cselekvők által előidézett vagy megtapasztalt események logikus és kronologikus láncolata”, illetve a történetre, amely „bizonyos módon bemutatott fabula”.3 A narratív komplexitás éppen ennek a két fogalomnak a különbségéből jön létre. Amivel nézőként találkozunk, az a történet. Ahhoz, hogy „megfejtsük” az általam elemzett filmeket, tisztában kell lennünk azzal, hogy a történet és a fabula mindkét film esetében jelentősen eltér: két 2 3 Genette, Gérard, Nouveau discours du récit (Paris: Editions de Seuil, 1984) Bal, Mieke, Narratology. Introduction to the Theory of Narrative (Toronto– Buffalo–London: The University of Toronto Press, 1985) 28 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása merőben eltérő alkotást kapnánk, ha azoknak fabula-változatát is vászonra vinnénk. Fokalizáció Mindenekelőtt meg kell határoznom a fokalizáció fogalmát, hiszen ez egy olyan eszköz, amelynek nagy szerepe van a narratív komplexitásban, ami e fogalom nélkül nehezen értelmezhető. Celestino Deleyto alapján foglalom össze a kifejezés lényegét.4 A fokalizáció a „narrációs nézőpont” helyettesítésére jött létre. A fokalizáló pedig az a személy, aki észlel. Lehet a történeten belüli (homodiegetikus), vagy történeten kívüli (heterodiegetikus) ágens, viszont utóbbi sem feleltethető meg a valódi szerzőnek. A Harcosok klubjában végig egy belső fokalizálóval van dolgunk, a Fekete hattyúban pedig egy szinte folyamatos váltakozás történik homodiegetikus és heterodiegetikus fokalizáló között. Fontos megemlíteni, hogy a fokalizáló nem szükségszerűen esik egybe a narrátorral, hiszen a fokalizálás egy, a narráció előtt végbemenő folyamat, melyet Genette így határoz meg: „a »mező« behatárolása, vagyis valójában a narratív információ szelektálása ahhoz képest, amit a hagyomány mindentudásnak nevez”.5 Tehát a fokalizálás az a folyamat, amely hozzásegít, hogy fabulából történet váljon. Mieke Bal megragadja a fokalizáció egy fontos tulajdonságát, átvezetve minket a narratív komplexitás fogalmára a manipuláció kulcsszó előhívásával: „[v]éleményem szerint a fokalizáció a manipuláció legfontosabb, leghatékonyabb és legkifinomultabb eszköze.”6 4 5 6 Deleyto, Celestino, Fokalizáció a filmi elbeszélésben, Apertúra, Hozzáférés: 2022.09.28. https://www.apertura.hu/2005/osz/deleyto-fokalizacio-a-filmi-elbeszelesben/ Genette, Nouveau discours du récit, 49. Bal, Narratology…, 116. 29 Annona Nova XIV. Narratív komplexitás A fokalizáció fogalmával szoros összefüggésben áll a narratív komplexitás fogalma: „Ami a komplex fordulatot jellemzi, az a redukálhatatlan sokaság, a történelmi eldönthetetlenség és az ellentmondásos elemek szimultán jelenlétének hangsúlyozása, amelyek inkább az is-is logikáját követik (mintsem a vagy-vagyét).”7 Virginás azt is hozzáteszi, hogy „[…] inkább az adott narratív játékvilágon (azaz műfaji történeten) belül lehetséges történetvariánsok vázolódnak fel, és pontosan azáltal jutnak el lehetségességük fenntartásához, sőt állításához, hogy a filmek nem (egykönnyen) nyújtanak a nézőnek jelzést arra nézvést, hogy melyik lehetőséget kell komolyan vennie”.8 A Fekete hattyú a gyakorlatban úgy alkalmazza a narratív komplexitást, hogy számos jelenetnél hirtelen szubjektív beállításra vált, majd vissza. A szubjektív beállítások során belehelyezkedünk Nina szemszögébe, és azt látjuk, amit ő, márpedig a mentális állapotának folyamatos romlása arról árulkodik, hogy az nem a (fikcionális) valóság, hanem az ő zavart elméjének konstrukciója. A narratív komplexitásban „a történetmesélés különösségét általában valamilyen elmezavarral küzdő karakter okozza”.9 Ilyen jelenet például, amikor a film elején egy sikátorban szembejön saját magával, aki a mozgásából, a megjelenésből ítélve Nina fekete hattyú-énje. Az is szemléletes példa, amikor a mosdóban Nina elkezdi feltépni a bőrét; látjuk kicsorduló vérét, majd, egy vágás után, az érintetlen bőrt. Ezek a jelenetek játszanak a nézők elméjével, felvetik egy másik valóság lehetőségét, és nem adnak semmiféle útmutatást, 7 8 9 Virginás Andrea, „Elsőfilmek és műfaji allegóriák”, Metropolis, 16, 1. sz. (2012): 56–71. Uo., 64. Elsaesser, Thomas, „Az elmejátékfilm”, ford. Fábics Natália, Metropolis. 16, 2. sz. (2012): 17. 30 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása hogy melyik része a (filmbeli) objektív valóságnak. Tehát azért van nehéz dolgunk nézőként ennél a filmnél, mivel folyamatosan párhuzamos igazságokat kínál fel nekünk.10 A végén azonban artikulálódni látszik az a perspektíva, amely (az adott világban) igaznak tüntethető fel, de Virginás óvatosan fogalmaz ebben a kérdésben: „Bár azt nem állítanám, hogy hollywoodi »nagyfilmjében« Aronofsky véglegesen eldönti és egyértelműsíti […] a többszörösen ambivalens mozzanatokat, azt védhető álláspontnak vélem, hogy […] két lehetőségre szűkíti a perspektívát, s ebből az aktuális néző (értelmezői) pozíciójának függvényében egy »győzedelmeskedik«.”11 A Harcosok klubja is hasonlóan működik, azzal a különbséggel, hogy ott a néző egészen a film végéig nem kérdőjelezi meg azt a valóságot, amit a film elé tárt, azonban egy ponton a film önmagát leplezi le. Az addig valósnak vélt nézőpontot lerombolja, és felvilágosítja a nézőt (és Tylert) arról, hogy mi is történt valójában. Tehát a Harcosok klubja végig egy szubjektív történetmondási stratégiát alkalmaz, és csak a film végén szembesít minket ezzel a ténnyel. Filmnyelvi eszközökkel sem utal arra, hogy a film egy szubjektív igazságot, tehát egy megbomlott elme nézőpontját szerepelteti (míg a Fekete hattyú a film nagy részében egymás mellett szerepelteti Nina zavart nézőpontját és a „valós” történetet). Itt a zavart mentális állapotot az inszomnia váltja ki; a film elején el is hangzik, hogy „az inszomniásnak látomás a világ”. 10 11 Uo., 65. Virginás, „Elsőfilmek és műfaji allegóriák”, 57. 31 Annona Nova XIV. Narrátori szerep a Harcosok klubjában Ha megvizsgáljuk a két film narrátorát Kozloff narrációelmélete12 alapján, akkor arra jövünk rá, hogy tipikus értelemben vett narrátora csak a Harcosok klubjának van, míg a Fekete hattyúban nincs ilyen hangalámondással kommentáló szereplő. Csönge Tamás alapján Nina „történetmesélő” tevékenységét csupán perspektivizációnak hívhajuk, melynek egyetlen ágense maga a szerző. Tehát itt, a Fekete hattyú esetében „torzított mentális vagy fizikai észlelés reprezentációja” történik.13 Ezáltal nem beszélhetünk Nináról úgy, mint narrátorról, és az elbeszélés megbízhatatlanságát nem ő adja, hanem maga a szerző. Pontosan emiatt a Fekete hattyú főszereplőjét a monstráció létrehozójaként fogom elemezni Genette elméletének keretein belül. Genette alapján a narrátori szerepet a következő szempontok mentén vizsgálhatjuk: először is megállapítjuk, hogy homodiegetikus vagy heterodiegetikus elbeszélővel van dolgunk, majd az elbeszélő és az idő, illetve tér viszonyát vizsgáljuk, azután a narrátor önreflektivitására és öntudatosságára, végül pedig a megbízhatóságára és az omnipotenciára térek ki. A Harcosok klubjának narrátoráról elmondhatjuk, hogy homodiegetikus, tehát abban a világban helyezkedik el, amiről mesél. A szereplő-narrátorok fontos tulajdonsága, hogy jóval kevésbé lesznek objektívek és megbízhatóak, mint egy történeten kívüli narrátor. A következő szempont, hogy mennyire távolodnak el időben és térben a történettől. A Harcosok klubjában egy olyan tudathasadásos állapotban létezik a narrátor, amikor önmagát kívülről látja, és az eseményeket már egy külső szemlélőként narrálja. Ez feltételezi 12 13 Kozloff, Sarah, „Narrációelmélet és televízió”, in szerk. Füzi Izabella, Verbális és vizuális narráció. Szöveggyűjtemény (Szeged: Apertúra, 2011), 7–38. Csönge Tamás, Perplexive Perspectives, Distorted Discourses: A Rhetorical Approach to Agency, Focalization, and Unreliability in Cinematic Fiction, doktori értekezés, 2018. 32 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása azt, hogy már ismeri az események alakulását, „a narrátor időben és a fiktív térben is eltávolodik ettől a szüzsétől, azaz szükségképpen megkettőződik a személyisége”.14 A film nyitójelenetében az Edward Norton által alakított narrátor neuronjai között mozog a kamera, ezzel is implikálva azt, hogy az ő tudatában fogunk kóborolni. Onnan is tudhatjuk, hogy már ismeri az eseményeket, hogy retrospektív elbeszélést alkalmazva a narrátor a fabula végéről indít, majd tér vissza a kezdethez, azzal a céllal, hogy elmagyarázza a nézőknek, hogy mi is történt addig a pontig, amikor Tyler egy pisztolyt szegez a szájába. Egy meglehetősen öntudatos és önreflexív narrátorral van dolgunk, aki tudatában van a „hatalmának” és vissza is él vele, hiszen, ahogy már említettem, megvezeti a nézőt magával a narrációval és a monstrációval is. A monstráció fogalmát a képi történetmesélés megragadására alkotta meg André Gaudreault.15 A monstrációt egy olyan homodiegetikus ágens hozza létre, aki nem esik egybe a kamerával, mégis a látás létrehozója a filmben és „bizonyos értelemben képes a nézői olvasatot kijelölni”.16 Valójában a narrátor a megvezetés tényét sem akarja eltitkolni a néző elől. Szemléletes példa erre a nyílt nézői megvezetésre az, ahogy Tyler mozigépészként bevágja az erotikus jeleneteket a gyanútlan nézőknek, majd ugyanúgy eljátssza ezt velünk, a Harcosok klubjának nézőivel is, hiszen az általunk nézett filmbe is észrevétlenül becsempész valamit, mégpedig Tyler alakját. Tehát a játék célpontjaivá válunk mi is, mint ahogy a film szereplői, akik a moziban ülnek. Ezzel felhívja a figyelmünket a narrátor, hogy ő irányítja, mit látunk, azaz ő a fokalizáló. Nyíltan felvállalja, hogy manipulál minket, nézőket, így kijelenthetjük, hogy egy megbíz14 15 16 Mátyás, A látszat birodalma, 29. Gaudreault szétválasztja a profilmi monstrátort és a filmmonstrátort, azonban esetünkben nem releváns az előbbi tárgyalása, így monstrátor alatt a filmmonstrátort értem a következőkben. Gaudreault, André, From Plato to Lumière: Narration and monstration in literature and cinema (Toronto: University of Toronto Press, 2009), 94. 33 Annona Nova XIV. hatatlan narrátorral van dolgunk. A megbízhatatlanság és a szereplő-narrátori szerep a legtöbb esetben együtt jár. Az omnipotenciát illetően elmondhatjuk, hogy az általam vizsgált narrátor többet tud, mint amennyit a nézők elé tár, de nem rendelkezik mindentudással, mert nem ismeri a történet végét (abból a pozícióból mesél, amikor Tyler pisztolyt tart a szájába, és az utána következő percek még számára is ismeretlenek). Viszont szabadon ugrál időben és térben. (Például egyszer azt mondja: „Egy pillanat, kezdjük korábban.”, és így lesz.) Pontosan emiatt a filmnek néhány pontján azt a benyomást kelti, mintha omnipotens elbeszélővel lenne dolgunk. Máshol pedig spontán beszédet alkalmaz, és olyan szófordulatokat, melyek arra utalnak, hogy a történet egy részét csak az adott pillanatban találta ki,17 vagy neki is csak most áll össze a teljes kép: „Most döbbenek csak rá, hogy mindez összefügg egy Marla Singer nevű lánnyal.” Nem tudhatjuk, hogy itt az utólagos elbeszélői pozíció és a spontán mesélés miatt keletkezik ez a megszólalás, vagy szándékosan igyekszik összezavarni a nézőt a mindentudását illetően. „Narrátori” szerep a Fekete hattyúban A Fekete hattyú esetében, ha narrációról nem is, monstrációról annál inkább beszélhetünk, és hasonlóan elbizonytalanít az a fajta elbeszélés, ami a képek segítségével orientálja a nézőt egy narratíva felé. A fokozatosan egyre több Nina által fokalizált jelenet vezet félre, és ha rá is jövünk nézőként, hogy ezek a jelenetek Nina megbomlott elméjének tapasztalatai, akkor sem lelhetünk rá az igazságra, mert csak azzal találkozunk képileg, ami Nina szubjektív észlelése. A fenti szempontrendszerrel a monstráció létrehozóját is elemezhetjük. Egyrészről a film egy megfoghatatlan „elbeszélővel” dolgozik. 17 Mátyás, A látszat birodalma, 29. 34 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása „A kép mintegy kiveti magából a nézőt, ezáltal a néző és a nézett elkülönülését hozva létre, ami a kamerát és a narrációt semlegesként mutatja be, mintha az események magukat jelenítenék meg. Még akkor is, amikor az események bemutatása valamely szubjektív nézőponthoz kötődik, egy, […] a kamerába »beépített« távolság által közvetítődnek az események.”18 Ezt a meglátást a film számos jelenetére vonatkoztathatjuk, tehát sok esetben egy heterodiegetikus elbeszélőről beszélhetünk, azonban az igazán meghatározó „elbeszélő” Nina, aki egy homodiegetikus (vizuális) narrátor. A film nagy részében az ő szereplői perspektíváját közvetíti a narráció. Megbízhatatlan „narrátori” szerepben van, de nem szándékosan vezet félre, csupán nem tudja az objektív igazságot mutatni, hiszen nincs is annak birtokában. Ez egy fontos különbség a Harcosok klubjának narrátorával szemben, aki szánt szándékkal tart vissza információkat, míg Nina tudása korlátozott a történetet illetően. A Fekete hattyúban nem a narrációval történik a néző megvezetése, hanem a monstrációval. Elmejátékfilm Thomas Elsaesser alapján az elmejátékfilmek fontos tulajdonsága, hogy „játszanak, méghozzá két szinten: vannak filmek, amelyekben az egyik karakterrel játszanak anélkül, hogy ő erről tudna, vagy azt tudná, hogy ki űzi vele”.19 A második kategóriát pedig azok a filmek alkotják, „amelyekben a nézőkkel játszanak, mivel 18 19 Füzi Izabella és Török Ervin, Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe, Hozzáférés: 2022.09.28. http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Magyar/58F%FCzi/Vizu%E1lis%20%E9s%20irodalmi%20narr%E1ci%F3%20 %28E%29/tankonyv/nezopont/index02.html Elsaesser, Az elmejátékfilm, 8. 35 Annona Nova XIV. bizonyos információkat visszatartanak vagy kétértelműen mutatnak be”.20 Elsaesser az utóbbi csoporthoz sorolja a Harcosok klubját. Majd megemlít egy harmadik kategóriát is: „[a]z elmejáték-irányzat más filmjei az »elmére« helyezik a hangsúlyt, és olyan központi karaktereket vonultatnak fel, akiknek a mentális állapota szélsőséges, ingatag vagy patologikus; de ahelyett, hogy esettanulmányok alapjául szolgálnának, látásmódjuk, a többi szereplővel való interakciójuk, a »világban való létezésük« normálisként jelenik meg. A filmek tehát itt is »játszanak« a nézők és a szereplők valóságérzékelésével, és arra kényszerítenek, hogy válasszunk két látszólag egyformán érvényes, de végső soron összeegyeztethetetlen »valóság« vagy »multiverzum« között.”21 Fokalizáció mint elmejáték Ugyan az eredeti angol nyelvű tanulmány megjelenésekor a Fekete hattyú még nem látta meg a napvilágot, így nem esik róla szó, de én beemelném az utóbbi kategória sorába. Ugyanis a történet előrehaladtával egyre többször a főszereplő, Nina szemszögéből látjuk az eseményeket. Mivel csak a film második felétől kezd kitisztulni a néző számára, hogy Nina elméje kezd megbomlani, és az ő „igazságát” szelektálni kell, ezért az előző kategóriát is vonatkoztathatjuk rá, miszerint a film visszatart, vagy kétértelműen mutat be bizonyos információkat. A filmnek egy pontján a néző is elveszíti a filmbeli valósághoz való szilárd viszonyát: már mi sem tudjuk eldönteni, hogy mi az, ami csak Nina elméje által konstruált kép, és mi a valóság. Tehát a film bevonja a nézőt a megőrülésbe. Ezt azzal az eszközzel teszi, hogy a film előrehaladásával külső szemlélőkből egyre inkább 20 21 Uo. Uo., 9. 36 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása bennfentesekké válunk, belehelyezkedünk Nina elméjébe, és már az ő szubjektív valóságának leszünk a részei. Erre a legszemléletesebb példa az a jelenet, amikor a „ferde este” után Lily hazamegy Ninával. Az ekkor történt eseményekre Lily álomként reflektál, de Nina valóságnak élte meg, és vele együtt mi, nézők is, tehát már nem tudunk különbséget tenni megtörtént és meg nem történt események között. A Harcosok klubját pedig szintén az utóbbi két kategória metszetébe helyezném, tehát egyrészről a film visszatart, kétértelműen mutat be információkat, másrészt pedig egy szélsőséges elme által fokalizált valóságot tár elénk. Nézőként itt csak a mű legvégén jövünk rá, hogy Tylernek két énje van, és a valóságot végig úgy érzékeltük, ahogy ő. Azonban itt is egy szubjektív valóságról van szó, és olyan, mintha a film felkínálna egy objektív igazságot is, mely szerint a narrátor elméje megbomlott, és a kihágásokat, a törvényellenes cselekedeteket egy olyan másik személynek tulajdonította, aki igazából önmaga. Tökéletesen illik mindkét filmre az elmejátékok jellemzői közül a következő: „A főszereplőt, úgy tűnik, becsapták, vagy téved a valóság és a saját képzelete közti különbséget illetően, ugyanakkor ahelyett, hogy ez a belső világ egyértelműen a karakter »szubjektív« nézőpontjaként jelenne meg, nincs érzékelhető különbség sem a vizuális regiszter, sem a megfigyelhetőség tekintetében valós és képzelt, valós és szimulált, valós és manipulált között. […] Tartalmaznak egy markáns fordulatot, amely arra kényszeríti a főhőst, hogy magát a valóságot kérdőjelezze meg.”22 Mindkét film egy olyan elmejátékot játszik, melynek a főszereplőkön túl mi, nézők is az „elszenvedői” vagyunk. A Fekete hattyúban a fokalizáló behívja a mindenkori nézőt egy játékba, azzal, hogy 22 Uo., 8. 37 Annona Nova XIV. egy idő után már nem tudunk különbséget tenni Nina valósága és az objektívnek feltüntetett filmi valóság között. A különböző narratívákat csak egymás melletti egyenértékű igazságoknak tudjuk értelmezni. Nézőként már nem vagyunk bennfentesek, vagy kívülálló mindentudók, hanem mi is megvezetettek vagyunk. Mi is a játék részévé váltunk azzal, hogy az elején még el tudunk határolódni a történésektől, de idővel a fokalizált és nem fokalizált jelenetek elkülönítése lehetetlenné válik. A jelenetben, ahol Nina a premier előtt összetűzésbe kerül Lilyvel, nincs már felkínálva nekünk az objektív igazság, csak apró jelek tűnnek fel a percek előrehaladtával, amik arra utalnak, hogy mi, nézők is meg lettünk vezetve, és mi is Nina tudathasadásos állapotából látjuk az eseményeket. Tehát a történet előrehaladtával úgy változik a filmnyelv, hogy míg kezdetben a Nina által fokalizált jelenet után egy vágással rögtön látjuk a nem fokalizáltat (vagy még pontosabban: a külső fokalizáló által fokalizáltat), addig a film végéhez közeledve egyre inkább elmaradoznak ezek az „igazságot megvillantó” vágások, és a Nina által fokalizált jelentek hosszú-hosszú percekig eltartanak. Ezzel szemben bár a Harcosok klubja ugyanezt a játékot játssza a nézővel, itt a teljes film a narrátor (azaz a tudathasadásos szereplő) felől fokalizált. Nem kapunk olyan egyértelmű filmnyelvi jeleket, mint a Fekete hattyúban. Nincsenek bevágások arra utalóan, hogy létezhet egy második igazság is, viszont újranézést, szoros megfigyelést alkalmazva találhatunk jeleket arra, hogy a narrátor nem megbízható az elmeállapota miatt, illetve, hogy Tyler és ő egy és ugyanazon személy. Az első ilyen utalás, amikor a narrátor azt mondja: „Ezt azért tudom, mert Tyler tudja.”, majd a reptéren, amikor Tyler először elhalad a narrátor mellett, a következőt halljuk: „Ha felébredéskor egy másik időben és másik helyen vagy, akkor talán más ember is lehetsz.” Illetve a Marlával való kapcsolat is finoman utal erre a csavarra, de ezt egy későbbi fejezetben fogom tárgyalni. Tehát itt egy ravaszabbnak és tudatosabbnak tűnő nézői megvezetés történik, hiszen a narrátor utólagos pozícióból meséli az eseményeket, de pontosan úgy történik a képi elbeszélés, mint ahogy ő érzékelte akkor, amikor átélte őket. 38 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása Az elmejátékfilm jellemzői a Fekete hattyúban és a Harcosok klubjában Az általam elemzett műveknek fontos hasonlósága, hogy mindkét főszereplő egy másik személy árnyékában él. Elsaesser ezt a fajta kapcsolatot is az elmejátékfilm jellemzőjének tartja: „[a] főszereplőnek van egy barátja, mentora, vagy társa, akiről kiderül, hogy csak a képzelet szülöttje”.23 A Fekete hattyú esetében minden jel arra mutat, hogy Lily a film világában is létező karakter, nem csak Nina elméjében, viszont számos esemény van, amikor Nina elméje olyan dolgokat kapcsol Lilyhez, amik nem történtek meg, vagy nem úgy történtek, ahogy azt Nina szemszögéből látjuk. A Harcosok klubjában azonban Tylerről egyértelműen kiderül a végén, hogy csak egy alteregó, és valójában megegyezik a narrátorral. Az elmejátékfilmre jellemző módon mindkét film úgy szerepeltet párhuzamos univerzumokat, igazságokat, hogy egy bizonyos pontig sem a szereplők, sem a nézők nem kérdőjelezik meg azt az adott narratívát, amelyet valóságként tüntet fel a film,24 azaz „kirántják a talajt a közönség lába alól”.25 A Fekete hattyúban ez fokozatosan derül ki a néző és Nina számára is, hogy ahogy ő érzékeli a világot, az nem egyezik meg az „objektív” (vagy külsőleg fokalizált) történésekkel. A Harcosok klubja esetében azonban hideg zuhanyként éri a főszereplőt a tény, hogy ő egy személyben Tyler Durden. A figyelmes néző már eddig a pontig gyűjthetett néhány olyan jelet, ami erre a tényre utal, de valószínűleg legtöbbünknek csak itt áll össze a kép, ahol Tylernek is. Elsaesser alapján felmerülhet bennünk az a sejtés is, hogy ezek a filmek hazudnak. Én úgy fogalmaznék, hogy megvezetik a nézőt, hiszen szándékosan nem választják el a két „univerzumot”, „igazságot” sem narrációval, sem 23 24 25 Uo., 12. Uo. Uo. 39 Annona Nova XIV. monstrációval.26 Összességében mindkét filmre vonatkoztathatjuk, hogy az elme meghasadását fokalizációval, szubjektív beállításokkal érzékeltetik. Tehát az elmejátékfilm kategóriájának második és harmadik halmazába – miszerint a film játszik a nézővel, illetve a főszereplők tudathasadásos állapotából történik az ábrázolás – így már bizonyítottan beletartoznak. Műfaji kettősség Mindkét általam elemzett filmben érezhetünk egyfajta kettősséget a műfajt és stílust illetően. Annak ellenére, hogy a hollywoodi szórakoztatóipar termékeiről beszélünk, hogy sok közös vonásuk van az egyszerű szórakoztatásra szánt filmekkel, hogy tartalmaznak egy jó adag közhelyességet és bevált hollywoodi sémát, mégis a klasszikus elbeszélő mód helyett egy olyan modernista elbeszélőtechnikát alkalmaznak, mely előtte az európai művészfilmre volt jellemző, és melyet a korábbi művészfilmeknek köszönhetően már egy elég széles réteg tudott értelmezni. Így Hollywood a kilencvenes években készen állt arra, hogy alkalmazza a „sikerfilmekben” is, így sok olyan alkotással találkozhatunk ebből az időből, melyek a művészfilm sajátosságait mutatják, mégis feltűnnek a zsánerfilm jegyei is bennük, és utóbbira jellemző módon a hollywoodi sikerfilmek kategóriájába is beleillenek. Többek között David Lynch és Quentin Tarantino munkáit sorolhatjuk ide.27 David Bordwell alapján összegyűjthetők azok a klasszikus normától eltérő narratív technikák – tehát a művészfilm azon sajátosságai – amelyek később beépültek több hollywoodi elbeszélésbe is (többek között a Harcosok klubjába és a Fekete hattyúba): „a szereplőre és az emberi körülményeire való koncentráció a cse26 27 Uo., 13. Kovács András Bálint, A modern film irányzatai (Budapest: Palatinus, 2006), 85. 40 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása lekmény helyett […] különböző mentális állapotok (álom, emlék, fantázia) gyakori ábrázolása, stilisztikai és narratív önreflexió, a történet szubjektív realitáshoz kötődik, […], gyakori szimbolikus képkapcsolatok [szerepeltetése]”.28 Az utóbbihoz kapcsolható a Fekete hattyúban a tükörmotívum, a Harcosok klubjában pedig a fallosz, mint a lázadás, rendbontás eszköze, szorosabb értelmezésben pedig a film végén felrobbanó tornyok mint fallikus szimbólumok. A modern filmművészet Kovács András Bálint által azonosított három alapelve is vonatkoztatható az általam elemzett filmekre: „az értelmezés többértelműségével, a néző tudatos beavatásával a cselekményszerkesztésbe, és a történet szubjektív jellegével”29 is találkozhatunk a Fekete hattyúban és a Harcosok klubjában. Ezen jellemzők alapján a posztmodernitáshoz is köthetjük mindkét filmet. A stíluselemek vegyítése, a játék a különböző nézőpontokkal, a leszámolás az objektív igazság mindenhatóságával, a magaskultúra és a tömegkultúra jegyeinek keverése, a narratíva komplexitása mind-mind erre erősítenek rá.30 Feminin és maszkulin nézőpontok Az általam választott két film – a fentebb már említett elbeszéléstechnikai hasonlóságokon felül – tematikájukban is sok azonosságot mutatnak, azonban az egyik feminin, a másik maszkulin szempontot vesz fel. Már a szereplők nemének aránya is beszédes mindkét filmben. A Fekete hattyú közege a színház, a balett-táncosok világa, a Harcosok klubjában pedig egy „verekedő klub” köré szőtték a történetet (amiről végül kiderül, hogy bűnszervezet, és 28 29 30 Uo., 86. Uo., 87. Füzi Izabella és Török Ervin, Elbeszélés a tömegkultúra korában, Hozzáférés: 2022.10.04. https://eta.bibl.u-szeged.hu/1646/2/elbeszeles_kesz/www.jgypk. hu/index.html 41 Annona Nova XIV. terrorcselekmények melegágya). A hívószavak a Harcosok klubjában az erőszak, a férfiasság, az ösztönösség. Mátyás Győző alapján: a „tesztoszteronkultúra, férfiprincípium-vallás”31 kifejezésekkel lehet a legjobban jellemezni a filmet, míg Nina világa a kifinomultság, a kecsesség, a nőiesség tere. Érdekes különbséget fedezhetünk fel, ha megfigyeljük a filmekben a főszereplők kapcsolatát a társával/mentorával. Nina és Lily párosa érzékletesen jeleníti meg a féltékenységet, a versengést, az ellenségeskedést, míg a „két” Tyler kapcsolatában az, hogy vágyott tulajdonságokat fedez fel egyikük a másikban, nem negatív értelemben eredményez féltékenységet, hanem inkább előre mozdítja, kihívásra készteti az adott karaktert. A Harcosok klubjában látszólag egymás legyőzése a cél, de valójában folyamatos fejlődési lehetőséget nyújtanak egymásnak, és az egymással való harcolás mögött mégis egy közösségiség, egymás és önmaguk felemelésének célja húzódik. Ezzel szemben a Fekete hattyú szépen példázza azt a hozzáállást, mely olyan elterjedt a nők reprezentációjában: csak egy győzhet, az, aki a főszerepet kapja. Kizárólag önálló felemelkedés történhet. Sokkal inkább jellemző a viszálykodás, passzív versengés a nyílt „összecsapás” helyett. Ez a különbség rámutathat azokra a sémákra, amelyek a férfiak, illetve a nők reprezentációjában uralkodónak számítanak az adott korban és társadalomban. Femininitás a Fekete hattyúban A nőket szerepeltető kulturális produktumokban gyakran felfedezhetünk egy képzeletbeli skálát, melynek az egyik végén az ártatlan, törékeny, gyermeki, a másik végén a manipulatív, ösztönös, érzéki nő áll.32 Erre az ellentétpárra játszik rá Nina és Lily karaktere is. 31 32 Mátyás, A látszat birodalma, 89. Crossen, Carys, The Lustful Twin, the Black Swan: Feminine Monstrosity, Madness and Evil in Depiction of Bird-Women and Aronofsky’s Black Swan, 42 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása A Fekete hattyú kerettörténetként a Hattyúk tava című balettot használja fel, és ebből az alapműből származtatja a nőiség skálájának két szélén álló sztereotip karaktert. A Csajkovszkij által írt színmű beágyazódik a Fekete hattyú narratívájába, nemcsak oly módon, hogy a film szereplői ennek a műnek a bemutatójára készülnek az egész film során, hanem egy komplexebb, narratológiai síkon is. Ugyanis a darab Odett és Odil ellentétére épül, a nőiségük szempontjából két ellentétes karakterre, akik folyamatos versengésben állnak egymással a herceg szerelméért. Míg Odett a tiszta, önzetlen és őszinte szeretetet képviseli, addig Odil a buja, manipulatív társ megtestesítője. Tehát a Hattyúk tava egy olyan alapmű, mely a femininitás leegyszerűsítő, de annál lényegibb aspektusát mutatja be, és jól kiemeli azokat az ellentéteket, melyeket a társadalom generál. Maszkulinitás a Harcosok klubjában A Harcosok klubjában szintén megvan ez a sztereotip ellentétpár. A kilencvenes években megjelenő filmeket erősen foglalkoztatják a multicégek megjelenésével egyre elterjedtebbé vált monoton, kötött idejű (az angolban elterjedt kifejezéssel: „nine to five”) irodai munka mentális hatásai, melyet leginkább a férfiakon lehetett tetten érni, hiszen ők kényszerültek ebbe a szektorba. A Harcosok klubjának irodai jelenetei is érzékletesen mutatják azt a légkört, melyben a számítógépek előtt töltött mindennapok üresség, motiválatlanság, értéktelenség és elszigeteltség érzetét váltják ki belőlük. A kapitalizmus, a konzumerizmus, a nagyvárosi élet és az előbb említett munkarend mind-mind következményei annak a romlásnak, amit a férfiak állapotán lehetett tapasztalni a kilencvenes évek végén, és ami olyan egészségügyi következményekkel Academia.edu, Hozzáférés: 2022.10.04. https://www.academia.edu/22105627/ The_Lustful_Twin_the_Black_Swan_Feminine_Monstrosity_Madness_and_ Evil_in_Depictions_of_Bird-Women_and_Aronofskys_Black_Swan 43 Annona Nova XIV. járt, mint a depresszió, a tesztoszteron csökkenése és az inszomnia. A Harcosok klubja mellett még számos film feldolgozta ezt a témát, többek között a Hivatali patkányok (Mike Judge, 1999), az Amerikai szépség (Sam Mendes, 1999), illetve a Mátrix (Lana Wachowski, Lilly Wachowski, 1999). Az ezredfordulóra olyannyira élhetetlennek tűnt ez a munkarend és életforma, hogy számos rendező tematizálta ezt a problémát, és általában a társadalmi koncepció felrúgását, a központi bürokratikus intézményekkel való leszámolást jelenítik meg a filmek válaszként. Főszereplőik a Harcosok klubjának narrátorához hasonlóan olyan férfiak, akik a mindennapi hamisságban már nem találják önmagukat, a férfiasságuk elveszni látszik, tiszteletet senki sem érez irántuk, és a kényelemnek, a kapitalizmus adta pillanatnyi gyönyöröknek élnek. A Harcosok klubja esetében erre utal az, hogy a narrátor fogyasztóként definiálja önmagát, amikor Tyler megkérdezi, hogy „[a]kkor mik vagyunk?”. Az említett filmekben a fordulópont után pedig olyan karakterek válnak a főhősökből, mint Tyler Durden. Tesztoszterontól túlfűtött, agresszív, tekintélyt parancsoló férfiak, akik hajlandóak kilépni a hétköznapi hamisságból, és feláldozni a kényelmüket különböző módokon. Tehát a Harcosok klubja az ezredfordulón élő férfiakra reagál, akiket az adott társadalmi rendszer olyannyira elnyom, hogy nem tudják megélni férfiasságuk vélt esszenciáját, mely Hadas alapján a következő: a férfi ösztönösen uralkodni akar, egy olyan öntudatlanul elsajátított minta miatt, mely a férfit „más férfiak legyőzésére, megelőzésére, […] azaz olyan játékok művelésére készteti, melyeknek határeseti formája a háború”.33 A film az itt megjelenő sztereotip férfiképre kritikusan és ironikusan reagál, hiszen ezt a fajta viselkedést mintázza a Tyler által létrehozott verekedő klub is, melyben a férfiak kiélhetik ösztönösnek tételezett agressziójukat, versenyhelyzetbe kerülhetnek egymással, ahonnan a „legalfább” kerül ki győztesként. A Harcosok 33 Hadas Miklós, A maszkulinitás társadalmi konstrukciói és reprezentációi, doktori értekezés, 2009, 42. 44 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása klubjában és a fentebb említett filmekben a maszkulinitás skálájának két végén elhelyezkedő karakterekkel találkozhatunk, akár egy személy karakterfejlődésével, vagy két ellentétes személyiség ütköztetésével. Tehát a Harcosok klubja „két” sztereotip férfi figurát jelenít meg egy konkrét korszak sémáinak kontextusában, míg a Fekete hattyú nem reagál ilyen értelemben a korára, hanem egy általános női sztereotip ellentétpárt működtet. Maszkulinitás- és femininitáskritika A problémát sokan abban látják a Harcosok klubjával és a hozzá hasonló erőteljesen maszkulin művekkel kapcsolatban, hogy a nőket elnyomó, agresszivitásukat nyíltan megélő ösztönlényekként mutatják a férfit. A filmek pedig Hadas alapján nemcsak tükröt tartanak nőiségünk és férfiságunk elé, hanem „önbeteljesítő jóslatként” is funkcionálnak, hiszen azok a fajta konstrukciók, képek, amik a filmekben megjelennek, „észrevétlenül, a magától értetődő dolgok erejével hatnak”.34 A női identitás megjelenítése szempontjából hasonlóan problémás a Fekete hattyú. Az említett skála szerinti végletes nőábrázolás leegyszerűsítő, és a film azt az üzenetet képviselheti, miszerint a nők a normalitás keretei között lavírozva, eleget téve a társadalmi elvárásoknak (folyamatos kedvesség, gondoskodás, megfelelési kényszer, férfiaknak való alárendeltség) nem érvényesülhetnek; azonban, ha – a skála másik végén – leszámolnak a normalitással, hiába teljesednek ki, az egymással való rivalizálásban és mások legyőzésében ők maguk elvesznek. „Amit »őrültségnek« nevezünk – jelentkezzék akár nőknél, akár férfiaknál –, […] az illető nemi szerep sztereotípiájának teljes, avagy részleges elutasítása.”35 Természetesen nem kizárólag ezt nevezhetjük őrültségnek, azonban a tárgyalt filmek eseté34 35 Uo., 173. Chesler, Phyllis, Women and Madness (New York: Avon Books, 1973), 22. 45 Annona Nova XIV. ben jól definiálja a fogalmat. Ez Nina esetében úgy érvényesül, hogy amint elkezd kilépni a társadalmi normákat kiszolgáló viselkedéséből, úgy sodródik egyre jobban a megőrülés felé, azaz öntudatra ébredésével arányosan egyre őrültebbnek és őrültebbnek titulálja a film. „Hogyan képzelhető el az őrültség anélkül, hogy szembe volna állítva az épelméjűséggel, s alá lenne rendelve az értelemnek? […] Másképp fogalmazva, mi módon törhet ki a gondolkodás a szöges ellentétek logikájából?”36 Felmerülhet akár egy olyan értelmezés is, miszerint Nina kihágásaival kilép abból a feminin normából, amit a társadalom diktál, és ezáltal látjuk őt őrültnek; viszont ez egy külső fokalizáló szubjektív megítélése, így ebben az értelmezésben megcserélődik az eddig objektív és szubjektív titulus. Feminista szempontból fontos filmnyelvi különbség, hogy a Harcosok klubjában a narrátor szubjektív észlelése a film végéig „igaz” narratívaként értelmeződik, míg a Fekete hattyú esetében Nina észlelései mindig egy másik, „igazabbnak” tételezett, vagy objektívnek tűnő narratíva mellett tűnnek fel. Ez a kontraszt rámutathat arra a férfi perspektívákat előtérbe helyező hagyományra, mely eluralkodni látszik az irodalom és a film tudományterületein is.37 A férfiperspektívák előtérbe helyezése a gyakorlatban is megvalósul mindkét filmben, ugyanis a mintanéző a Harcosok klubjában és a Fekete hattyúban is férfi. A Fekete hattyú, annak ellenére, hogy nőkről és női problémákról szól, mégis egy „férfi kukkolói” szemszöget szerepeltet. A filmek egy olyan pozícióból mesélnek, aminek elsődleges szempontjai között ott van a férfivágyak kielégítése. Laura Mulvey két, a szexualitást meghatározó ösztönt emel ki Freud alapján: „Az első, a szkopofilikus, a másik ember látványként való felhasználásából eredő szexuális ingerlés gyönyöre. A második, mely a nárcizmuson keresztül és az ego fejlődése során alakul ki, a 36 37 Felman, Shoshana, „A nők és az őrültség: A kritika téveszméje”, ford. Hódosy Annamária in szerk. Kiss Attila, Kovács Sándor, Odorics Ferenc, Testes Könyv II, 381–406 (Szeged: Ictus, 1997), 387. Uo., 381–406. 46 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása látott képpel való azonosulásból fakad.”38 A Fekete hattyúban az első ösztön hatása a jelentősebb. Számos jelenetnél egyértelművé válik, hogy férfinézői szemszöget szolgálja ki. Mulvey így fogalmazott a nők szerepéről a hagyományos elbeszélő film kapcsán: „[A] vásznon megjelenő nő két szinten funkcionál: erotikus tárgy a történet szereplői szemében, és erotikus tárgy a nézőtéren ülő néző számára is.”39 Nina az ártatlan, (Thomas által) szexualizált nő, akinek látványa és aktusai (például az önkielégítése vagy a Lilyvel való képzelgései) már önmagában rájátszanak a sztereotip férfinéző vágyaira. Ez a fajta magatartás a történeten belül is meghatározó: Thomas az a filmbeli karakter, akivel a férfinéző azonosulni tud, és aki meg is valósítja a nézők vágyait Ninával kapcsolatban. Kihasználja Nina ártatlanságát, elesettségét, és a szexualitás tárgyává teszi őt, mely a vászon másik oldalán ülő férfiból két szinten is megelégedést vált ki: egyrészt az aktív szkopofília, azaz „mások tárgyként kezelése, kíváncsi és irányító tekintetnek való alávetése”40 felől, másrészt azért, mert Thomas, az azonosulási pont, képes beteljesíteni ezeket a felmerülő vágyakat. A Harcosok klubjában inkább az utóbbi ösztönt érhetjük tetten, mely „azt követeli meg, hogy az ego azonosuljon a vásznon látott tárggyal, melyhez az szükséges, hogy a néző felismerje és csodálja filmbéli mását”.41 Kettős tudat A normaszegés mindkét filmben kulcsfontosságú, még akkor is, ha teljesen más értelemben. Mindkét társnak fontos tulajdonsága, hogy kimozdítják a főszereplőket a komfortzónájukból, olyan 38 39 40 41 Mulvey, Laura, „A vizuális élvezet és az elbeszélő film”, ford. Juhász Veronika, Metropolis 2000, 4. sz., 12–23. Uo. Uo. Uo., 12–23. 47 Annona Nova XIV. dolgokra motiválják, késztetik őket, amik a személyiségüknek ellentmondanak. Ilyen például a Harcosok klubja narrátora esetében a terrorcselekmények szervezése, Nina esetében pedig az éjszakai kihágások (alkohol, drogok). Az általam vizsgált filmek egyik értelmezési módja a freudi pszichoanalízis felőli olvasat.42 Freud strukturális modelljének megtestesítőit láthatjuk a karakterekben: a Fekete hattyú esetében Nina a felettes-én, Lily pedig az ösztön-én, a Harcosok klubjában pedig ugyanígy szétválasztható a két Tyler felettes- és ösztön-énre. Azonban én ezzel az értelmezési hagyománnyal szemben a szereplőket nem Freud strukturális modelljének megtestesítőiként értelmezem, hanem különböző társadalmi hatásoknak, nyomásoknak a megjelenítőiként. Emiatt inkább kulturális hagyományokba ágyazva, társadalomkritikai jelentőségüket hangsúlyozva értelmezem a műveket. Mindkét mű azt a toposzt szerepelteti, hogy van egy „jó” és egy „rossz” énünk. Ez a fogalompár bármilyen leegyszerűsítő is, mégis meghatározza a tömegkultúrát, ahová az általam elemzett filmek is tartoznak. Egy közhelyesnek tűnő motívum is be tud épülni megfelelő árnyaltsággal a karakterekbe, és így (részben) leszámolhat közhelyes mivoltával. Azaz a karakterek nem egyértelműen „jóként” vagy „rosszként” jelennek meg, inkább a „szabálykövető”, „jószándékú”, „ösztönösséget felülíró”; illetve a „társadalmi normákból kilépő”, „ösztönös” szavakkal tudnám jellemezni a két oldalt. A Harcosok klubjának esetében inkább társadalmi üzenete van ennek a párosnak, hiszen maga a rendszer az, ami fullasztó a főszereplő számára; Brad Pitt karaktere kapitalizmusellenességet, a nyomasztó valóságból való kilépés vágyát testesíti meg, a film pedig egy fogyasztói társadalom-kritikaként is értelmezhető. Ezzel szemben a Fekete hattyú inkább egy felnövéstörténet. Itt a személyiség kibon42 Nouhy, Maryam Ahmad, Fight Club: Portrayal of Freud’s Human Psyche Between Novel and Film, Academia.edu, Hozzáférés: 2023.01.11. https://www. academia.edu/33825510/Fight_Club_Portrayal_of_Freud_s_Human_Psyche_Between_Novel_and_Film 48 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása takozásán van a hangsúly, az identitásválság és a szexuális elnyomás meghaladásán. Lilyben a felszabadultság, ösztönösség, érzékiség a hívószavak, hiszen ezek a Nina által vágyott karakterjegyek, és a film ezeknek az elérése felé vezető utat mutatja be. Irodalmi párhuzamok A német romantika irodalmában nagy hagyománya van a doppelgänger fogalmának. „A 19. szd. romantikus témája a hasonmás-motívum. A drámai elem az én és a másik tragikus egymásrautaltságából, jó és rossz egymásból valóságából és a felismerések súlyának érzékeltetéséből adódik. A doppelgänger történetekben a hasonmás figura önálló életet él, leválik az »eredetiről«. A hasonmás önállósulásával megszűnik az eredeti és a hasonmás között az az ontologikus viszony, amely a lét és a látszat között fennáll.”43 Ebből fakad a tudathasadás és a feszültség. Nina és Tyler is olyan elnyomások közt élte az életét, hogy egy alteregót kellett generálniuk maguknak, akinek megengedhetik mindazt, amit maguknak nem engedtek, és amire a felszín alatt vágytak, mert a saját énképükbe nem fértek volna bele ezek a tettek. A Fekete hattyú női, a Harcosok klubja pedig férfi karakterekkel működteti a doppelgänger-motívumot. A hasonmások különböző problémákat vetnek fel a két filmben, mint már említettem a femininitást és maszkulinitást tárgyaló fejezetekben. Az eredmény végső soron mindkét mű- 43 Mészáros Márta, Adalékok a tradicionális tükör-értelmezések dekonstrukciójához. Az ábrázolt tükröződés metaforája a nemzetközi kortárs képzőművészetben, DLA-értekezés, 2011, 26. 49 Annona Nova XIV. ben tragédiához, olyan feszültséghez vezet a két főszereplő személyében, amelynek feloldására csak egy megoldást látnak: a halált. A világirodalom egyik alapműve, Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényének is alapmotívuma a hasonmás. (A Harcosok klubjában konkrét utalást is találunk a műre.) Ebből a hagyományból eredeztethető az általam elemzett két film is, és számos irodalmi és filmes alkotás is, melyek mind egy hasonmás meglétére és a tudathasadásos állapot együttesére építenek. A hasonmás itt azonosság is, mert Hyde Jekyll másik része, saját, különálló testben. Hyde reprezentálja a Jekyllben elfojtott identitást. Ahogy Hyde képviseli Jekyll törvényszegő, ösztönös, hedonista énjét, úgy jelenik meg Tylerben a narrátor által elfojtott erőszak és hedonizmus. „[…] erről szól a doppelgänger mítosza is, az emberről, akiben a tudattalan világ elszabadul a tudat ellenőrzése alól és mint rettenetes szörnyeteg önálló életet kezd…”44 Fontos megjegyezni, hogy Stevenson regényének születésekor még nem látott napvilágot Freud Pszichoanalízise (1909), tehát az emberben rejlő kettősséget nem freudi fogalmak alapján próbálja ábrázolni, hanem absztrakt módon, antropológiai, ismeretelméleti, erkölcsi szempontból.45 Elképzelhető, hogy a Harcosok klubjának utalása is arra igyekszik ráerősíteni, hogy inkább ebben a hagyományban értelmezhetjük a karaktereket, tehát nem a személyiségmodell egyértelmű megjelenítéseiként, hanem valamiféle absztraktabb emberi erők megjelenítőiként. E felvetés alapján leegyszerűsítő állítás lehet, hogy a Fekete hattyú Ninája és a Harcosok klubjának narrátora freudi „felettes-ének”. 44 45 Szerb Antal, A világirodalom története (Budapest: Magvető, 1980), 452. Milbacher Róbert, A magas irodalom lektűrösödéséről, Élet és Irodalom, Hozzáférés: 2023.01.08. https://www.es.hu/cikk/2021-07-09/milbacher-robert/a-magas-irodalom-lekturosodeserol.html 50 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása Tükröm, tükröm… A Fekete hattyúban ez a karakterkettőződés még összetettebben, sokszorosan jelenik meg. A tükröződés/kettőződés a film fő motívuma: minden e fogalmakra épül, mind narratív, kapcsolati, mind vizuális szinten. A tükör folyamatos jelenléte, a tükröződések és hasonmások arra erősítenek rá, hogy a női lélek alapkonfliktusa a nőtársakból ered. Nina életében folyton megjelenik valaki, aki irigységet vált ki belőle (vagy éppen ő vált ki valakiből), és ez motiválja arra, hogy még jobb legyen. Joshua Clover alapján megvizsgálva a kapcsolatokat,46 először is Nina (fő) alteregójának tekinthetjük Lilyt, akiben többek között Nina szexuális elfojtása is kibontakozik, és minden olyan ösztönösség, amit Nina tudatossága és kimértsége nem enged felszínre. Érdekes ambivalencia, hogy egyfajta példaképként tekint Lilyre, mégis a harag, a féltékenység a hívószavai ennek a kapcsolatnak, és Nina megőrülése is annak tudható be, hogy le akarja győzni Lilyt. A következő szint, ahol a kettőződés megjelenik, az anya-lánya kapcsolat. Nina anyja teljes kontroll alatt akarja tartani lánya életét, hiszen a saját, be nem teljesült vágyait vetíti ki Ninára, akin keresztül át akarja írni saját sorsát, és meg akarja élni azokat a sikereket, amelyek neki nem adattak meg. Egy erős ellentét jelenik meg abban, ahogy lánya pályáját egyengeti. Egyrészről mindent megtesz a sikeressége érdekében, például olyan felszínes gesztusokkal, mint hogy reggelente felébreszti, felöltözteti, vagy tortát vesz az ünneplés céljából. Másrészt minden szava mögött irigység lakozik, és teljes kétségbeeséssel fogadja, ha lánya életében van valami, aminek ő nem lehet teljes mértékben a része, hiszen úgy nem tudja a sikereit sem száz százalékban átélni. Tehát itt is erősen jelen 46 Clover, Joshua, The Looking Class, Film Quarterly, Hozzáférés: 2022.09.28. https://filmquarterly.org/2011/03/08/the-looking-class/ 51 Annona Nova XIV. vannak azok az érzések, amik a Nina-Lily kapcsolatban is, csak itt Nina anyja a féltékeny karakter. A harmadik kapcsolat, ahol a főszereplő kettőződése beteljesül, Beth-hez köthető. Beth a társulat legtehetségesebb táncosa volt, de mivel elkezdett kiöregedni, Thomas lecseréli Ninára. Most Ninán a reflektorfény, ő kapja azokat a kiemelt szerepeket, amiket eddig elődje, és Thomas kitüntetett figyelme is rá szegeződik. A tükröződés utolsó megnyilvánulása a cselekményben magának a színdarabnak és a filmbeli valóságnak az összecsengése. A Hattyúk tava című darabnak a főbb történeti kulcspontjai mind Nina valóságává válnak, többek között az, ahogy megjelenik a fekete hattyú (Lily), aki el akar venni tőle mindent, legfőképp a herceget (Thomas). A sokszorozódás, tükröződés vizuális szinten is megjelenik a filmben. Számos jelenetben szerepelnek tükrök, és ahogy Mészáros is állítja: maga a gyilkos „fegyver” is egy tükördarab, melyet metaforaként is értelmezhetünk. A tükör, azaz a hasonmás megléte okozta Nina halálát. A vizuális kettőződések, tükröződések azt a célt szolgálják, hogy ráerősítsenek a történet szintjén végbement kettőződésekre, tehát allegórikus szerepük van: „A tükör a reflexió szimbóluma, hiszen a tudattalan objektív énképe jelenik meg benne.”47 Nina arcát számos jelenetben láthatjuk „másolatai” arcának helyében. Például a kórházban, amikor Bethet látogatja, pár pillanatra a saját arca villan fel a lányé helyett. A tükrök szerepeltetésével szintén viszszautal a film a Jekyll és Hyde történetére, melyben „[a] tükör motívuma a szembesülés eszköze, a tükörben Jekyll doktor önmagát látja Mr. Hyde-dé változva”.48 A hasonmás arra szolgál, hogy megmutassa nekünk a főszereplőink belső harcait, tudatalatti vágyaikat, énjüket. A „fekete Tylerben” és Lilyben is azokat a tulajdonságokat fedezzük fel, amelyeket a főszereplőink hiányolnak önmagukból, 47 48 Mészáros, Adalékok a tradicionális tükör-értelmezések dekonstrukciójához…, 26. Uo., 27. 52 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása vagy amelyek annyira mélyen el vannak rejtve bennük, valamiféle társadalmi norma miatt, hogy nem engedik ezeket a felszínre. A tükör megjelenése a Harcosok klubjában nem ennyire explicit, hanem a film egyik szereplője funkcionál tükörként. A nő mint tükör motívuma rendszeresen előfordul kulturális produktumokban. Akárcsak a tükör, a nő is a szembesülés eszköze, hiszen önreflexióra sarkallja a férfit. Ilyen szerepben jelenik meg Marla is, a film egyetlen jelentős női szereplője. A tükörtartás aktusa kettősséget eredményez, ahogy Virginia Woolf írja: „Amióta csak világ a világ, a nők olyan tükörként szolgáltak, amelynek varázsa és bűvereje abban állt, hogy a valódi méretük kétszereseként tükrözte vissza a férfiakat.”49 Tehát amellett, hogy szembesít a valósággal és önismeretre sarkall, a másik oldalról az ego fényezése, a férfiúi büszkeség kielégítése is fontos tulajdonsága. A tükör kettős szerepe Mészáros alapján is jól megragadható: „Önmegismerés (és egyben az önfélreismerés) eszköze a reprezentátor tükör, mely a hasonmás-motívumok emberi duplikátumként való megjelenítésének segítő eszköze. A tükör ugyanakkor leleplező is, ha a Doppelgänger-jelenségre gondolunk.”50 Marla szerepe is kettős, egyrészt segíti a Brad Pitt által alakított macsó-én előretörését, hiszen a vele való testi kapcsolat egyfajta megerősítésként szolgál Tylernek, másrészről ő az, aki hiányolja az emberségesség, az érzelmek megjelenését a narrátorban, és reflektál arra az ambivalens viselkedésre, amit Tyler (a név alatt egyszerre értve Brad Pitt és Edward Norton karakterét) tanúsít az irányába. Úgy fogalmaz: „Ma kedves és figyelmes vagy, holnap meg kőbunkó.” Ő ejti el azokat a jeleket, melyek arra utalnak, hogy Tyler és a narrátor ugyanaz a személy. Marla kétszer is megkérdezi, hogy „kivel beszélgettél?”, amikor Tyler és a narrátor egymással beszélnek. Mindkettő olyan helyzetben történik, amikor egyébként mindhárom sze49 50 Woolf, Virginia, Saját szoba (Budapest: Európa Kiadó, 2017) Mészáros, Adalékok a tradicionális tükör-értelmezések dekonstrukciójához…, 5. 53 Annona Nova XIV. replő (többnyire) egymás látóterében van, tehát nem lenne indokolt a kérdés. Majd, amikor a narrátor megkérdezi Marlától (a Tylerrel eltöltött éjszaka után), hogy „mit keresel itt?”, arra utalva, hogy ez az ő háza, akkor Marla heves reakciója azt sugallja, hogy a narrátornak igazán tudnia kellene, és az az érzésünk támadhat nézőként, hogy vele töltötte az éjszakát. De ezek a jelek mindig tartalmaznak egy másik megoldást is, egy olyat, ami beleillik az illúziónkba, és ami miatt nem igazán kérdőjelezzük meg a narrátor megbízhatóságát. A csattanó is Marlához kapcsolódik, a vele való beszélgetés során derül ki a narrátor számára, hogy ő Tyler Durden. Konklúzió Dolgozatomban egy olyan szempontrendszer szerint hasonlítottam össze a Fekete hattyú és a Harcosok klubja című filmeket, melynek főbb fókuszpontja inkább az elbeszélésmód volt, mintsem a filmek pszichoanalitikus értelmezési lehetőségei. De a filmtudományi szempontok szerinti vizsgálat után a lélektani, illetve a társadalmi aspektusait is kifejtettem a filmeknek. Utóbbi két szempont alapján körbejártam a „mit akarnak ábrázolni?” kérdést is a feminin és maszkulin sajátosságokat figyelembe véve. Ez az összetett értelmezés – az elbeszéléselméleti kérdések, a lélektani és társadalmi szempontok együttes elemzése – úgy gondolom, hogy újító ezen filmek összehasonlításának diszkurzusában, hiszen a pszichoanalitikus elemzéseik rendszerint hanyagolják az elbeszéléstechnikai kérdéseket. A több témakört felölelő elemzés egy árnyaltabb jelentéslebontáshoz vezethet, és az említett elemzési szempontok elválaszthatatlannak és értelmezhetetlennek tűnnek egymás nélkül az elemzett filmek esetében. A narratív komplexitás, a fokalizáció, a szubjektív beállítás használata, az elmejátékfilm kategóriájának erősítése mind kiemelendő egyezések, melyek segítenek a tudathasadás, a normaszegések, az alteregók ábrázolásában, és így ahhoz a mélyebb jelentésbeli párhuzam megértéséhez is, mely a dolgoza- 54 Merkl Nóra: A személyiség egységének elporladása tom alapján a következő: a tudathasadásos állapotok, az ego leépítése, a valóságtól való eltávolodás mind annak érdekében történik, hogy a személyiségek lecsupaszítása által szembesítsen minket a nemi szerepelvárásokkal és a társadalmak által generált férfi-, illetve nőideálokkal. A filmek nem egyfajta örök igazságot akarnak elárulni ezzel, hanem inkább egy megfelelő távolságtartással és öniróniával próbálják leleplezni azt, amit adott társadalmi korok sugallnak a kollektív női és férfi tudatalatti mintákról. A filmek tematizálják az adott kor/társadalom nemi sémáinak problémáit. Így a Harcosok klubja arra a férfiideálra válaszol, amely az ösztönösséget, a harcot hangsúlyozza, és a testi szenvedés fontosságát a lélek felemelkedése érdekében. A film legsúlyosabb bírálata ezzel kapcsolatban az, hogy csak ennek a képzetnek (Tylernek) az elpusztításával léphet az egyén a gyógyulás útjára. A Fekete hatytyú pedig egy olyan nőképet kritizál, mely abban a hitben ringatja magát, hogy ha jobbá válik nőtársainál (amit a film a legnagyobb motivációs erőként jelöl ki), akkor önmaga legjobb változata lehet. Ez a femininitás egy aspektusát megjelenítő karakter a halálba küldi magát, ilyen szempontból még erősebb a film kritikája az ábrázolt nőideállal szemben, hiszen itt nincs felismerés, nincs leszámolás a káros női képzettel; Nina azzal a meggyőződéssel hal meg, hogy jobb volt mindenkinél, elérte a célját: „Éreztem… a tökélyt.” 55 Annona Nova XIV. 56 Annona Nova XIV. Vég Dorina Mirtill Az idegennyelv-hatást magyarázó mechanizmusok vizsgálata Az emocionális távolság és a távolsági folyamat hipotézisről Irodalmi bevezető Az idő előrehaladtával és a globalizáció terjedésével rohamosan nő a bi- és multilinguális egyének száma. Tudjuk, hogy a nyelv mélyen a társadalomba ágyazott struktúra, amiből következően felmerül a kérdés, hogy ez milyen hatással van a két- vagy több nyelvet beszélő emberekre, gondolkodásukra és döntéseikre. Ennek a kutatási szempontból igen izgalmas populációnak a növekedésével párhuzamosan – az elmúlt tíz évben – gyarapodtak az ehhez a különleges csoporthoz köthető vizsgálatok, majd az anyanyelven és az idegen nyelven (illetve az első és a második nyelven) való gondolkozást összehasonlító értekezések. Döntéseinket bizonyos környezeti és egyéni faktorok befolyásolják; a kutatások ezt régóta igazolják.1 Azon kutatások alapján, amelyek az anyanyelvi és az idegen nyelvi kontextusban meghozott döntéseket hasonlítják össze, a nyelv is ilyen befolyásoló té1 Dietrich, Cindy, Decision Making: Factors that Influence Decision Making, Heuristics Used, and Decision Outcomes, Inquiries Journal/Student Pulse, Hozzáférés: 2023.03.10. http://www.inquiriesjournal.com/articles/180/decision-making-factors-that-influence-decision-making-heuristics-used-and-decision-outcomes 57 Annona Nova XIV. nyező.2 Ezt a hatást nevezzük idegennyelv-hatásnak. Az idegennyelv-hatás kimondja, hogy az idegen nyelven való aktív gondolkodás befolyásolja a kognitív folyamatokat, amik felelősek az ítélet- és döntéshozatalért. E kifejezést legelőször 2012-ben Keysar és munkatársai definiálták. Az idegennyelv-hatás előterjeszti, hogy csökken az anyanyelvi részrehajlás és befolyásoltság idegen nyelvi döntési helyzetekben.3 Ebből az alapfelvetésből következtethetünk arra, hogy nem anyanyelvi döntéshelyzetben szisztematikusabban, praktikusabban reagálunk az idegennyelv fokozott kognitív és emocionális távolsága miatt.4 2 3 4 Keysar, Boaz, Hayakawa, Sayuri és An, Sun, „The foreign language effect: Thinking in a foreign tongue reduces decision biases”, Psychological Science 23. (2012): 661–668; Cipolletti, Heather, McFarlane, Steven és Weissglass, Christine, „The Moral Foreign-Language Effect”, Philosophical Psychology 29, 1. sz. (2016): 23–40; Gao, Shan, Zika, Ondrej, Rogers, Robert D. és Thierry, Guillaume, „Second language feedback abolishes the »hot hand« effect during even-probability gambling”, Journal of Neuroscience 35, 15. sz. (2015): 5983– 5989; Hadjichristidis, Constantinos, Geipel, Janet és Savadori, Luci, „The effect of foreign language in judgments of risk and benefit: The role of affect”, Journal of Experimental Psychology: Applied 21, 2. sz. (2015): 117–129; Hadjichristidis, Constantinos, Geipel, Janet, & Surian, Luca, „Breaking magic: Foreign language suppresses superstition”, Quarterly Journal of Experimental Psychology 72, 1. sz. (2019): 18–28; Costa, Albert, Foucart, Alice, Arnon, Inbal, Aparici, Melina és Apesteguia, Jose, „»Piensa« twice: on the foreign language effect in decision making”, Cognition 130, 2. sz. (2014): 236–254; Hayakawa, Sayuri és Keysar, Boaz, „Using a foreign language reduces mental imagery”, Cognition 173. sz. (2018): 8–15. Costa et al., „»Piensa« twice…”; Keysar, „Executive control influences linguistic representations”, Mem Cogn 42 (2014): 247–263; Cipolletti et al., „The Moral Foreign-Language Effect”. Keysar et al., „The foreign…”; Hayakawa, Sayuri, Tannenbaum, David, Costa, Albert, Corey, Joanna D. és Keysar, Boaz, „Thinking More or Feeling Less? Explaining the Foreign-Language Effect on Moral Judgment”, Psychological Science 28, 10. sz. (2017): 1387–1397; Costa et al., „»Piensa« twice…”. 58 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... Nyelv és gondolkodás kapcsolata A kognitív pszichológia eleinte úgy gondolkodott a nyelvről, mint a mentális nyelv közvetítő eszközéről;5 ezen hozzáállás szerint a nyelv nem befolyásolja a gondolkodást vagy a döntéseinket, mivel csatornaként működik: csupán a mentális nyelv absztrakt gondolatainak verbalizálására szolgál. Erre az alapelméletre reagálva azonban létrejött a nyelvi relativizmus elmélete, azaz a Sapir-Whorf-hipotézis,6 melynek gyenge értelmezése szerint a különböző emberek gondolkodásmódját meghatározzák azok a tulajdonságok, amelyek az általa használt nyelv struktúrájába ágyazottak. Ennek még specifikusabb esete a feldolgozási relativizmus, ami kimondja, hogy a nyelvek különböző típusai az egyetemes erőforrások (perceptuális és kognitív mechanizmusok) eltérő használatára késztetnek.7 A nyelv nem különíthető el attól a társadalomtól, amiben létrejött, ezért egy idegen nyelv nem sajátítható el anyanyelvi szinten a hozzá tartozó kultúra ismerete nélkül.8 Következésképpen, ha ilyen formában gondolkozunk a nyelvről, nem mindegy, hogyan értelmezzük a bilingualitást. A fogalom egységes meghatározása igen problémás a szakirodalomban, mivel rengeteg különböző értelmezése létezik, melyek más-más határokat és kritériumokat szabnak. Az általános megfogalmazás szerint úgy definiálható, mint két (bilingualitás) vagy több nyelv (multilingualitás) mindennapos használata.9 A minél precízebb meghatározás érdekében a fogalmat to5 6 7 8 9 Carruthers, Peter, „The cognitive functions of language”, Behavioral and brain sciences 25, 6. sz. (2002): 657–674. Sapir, Edward, „The status of linguistics as a science”, Language 5, 4. sz. (1929): 207–214. Fekete István és Pléh Csaba, „A nyelvi relativizmus és az idegrendszeri plaszticitás”, Magyar Pszichológiai Szemle 63, 1. sz. (2008): 181–211. Hinkel, Eli (szerk.), Culture in second language teaching and learning (Cambridge: Cambridge University Press, 1999) APA Dictionary, Hozzáférés: 2023.05.16. https://dictionary.apa.org/bilingualism. 59 Annona Nova XIV. vább lehet bontani a nyelvelsajátítás ideje, illetve az elsajátítás módszere szerint. A nyelvelsajátítás idejének tengelyén megkülönböztetünk késői és korai kétnyelvűeket. A késői kétnyelvűség az 5 éves kor utáni, vagy további értelmezésekben a pubertás beálltával történő nyelvelsajátítására vonatkozik. A nyelvelsajátítás módja alapján pedig beszélhetünk elit és folk bilinguálisokról. A választható, vagy más néven elit kétnyelvűség elsősorban az iskolai, akadémiai keretek között elsajátított második nyelvvel kialakuló kétnyelvűségre értendő, jellemző rá az adott nyelv kultúrájában való műveltség és olvasottság. A folk (népi) kétnyelvűség áll legközelebb a köznyelvben használt bilingualitás klasszikus fogalmához, főleg, ha az időtengelyen is a korainál helyezkedik el. Általában formális oktatás nélkül alakul ki, természetes környezetben kerül elsajátításra; például abban az esetben, ha a két szülő nem azonos anyanyelvű, így a lakókörnyezetben általános a két nyelv használata, vagy egyéb szerves életkörülményekből adódóan (például költözés).10 Mindezek alapján láthatjuk, miként került középpontba az idegen nyelven való gondolkodás kérdése nem csupán a kognitív pszichológiában, de a döntéspszichológiában is, értve ez alatt a nyelv meghatározta döntés- és gondolkozásfolyamatokat. Elterjedtté vált továbbá azon elméletek vizsgálata, hogy nonverbális gondolatainkat fordítjuk-e át a nyelvre – mely így eszközzé válik –, vagy maga a nyelv az a rendszer, amelynek keretein belül megfogannak a gondolatok. Magyarázó teóriák Az eddigiek során két meghatározó teória látott napvilágot arra vonatkozóan, hogy milyen mechanizmusok játszanak szerepet az idegennyelv-hatás kialakulásában. Hozzátenném, nem kizárólag e két 10 de Mejía, Anne-Marie, Power, Prestige and Bilingualism: International Perspectives on Elite Bilingual Education (Bristol, Blue Ridge Summit: Multilingual Matters, 2002), 319–325. 60 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... magyarázat létezik; számuk folyamatosan bővül, azonban e kettő az, amelyek az eddigi irodalom alapján elég szignifikanciával rendelkeznek a további értekezést illetően. Fontos kijelenteni, hogy e mechanizmusok nem zárják ki egymást kölcsönösen: akár a kettő párhuzamosan is indukálhatja az idegennyelv-hatás érvényesülését.11 Az első teória az emocionális távolság hipotézis, mely szerint az idegen nyelv használata csökkenti az érzelmi rezonanciát, az emocionális ráérzést és az elköteleződést, amit egy-egy problémahelyzet válthat ki az egyénből. Emiatt a döntések racionálisabbak, konzisztensebbek, és alapvetően logikusabbak lesznek.12 Ennek az emocionális távolságnak az elsődleges magyarázata, hogy a választható (elit), késői bilinguális egyének a második nyelvet döntően akadémiai keretek között sajátítják el, ahol a környezet és a kontextus is érzelmileg semleges. Így nem tudnak kialakulni azok a konnotációk, amelyek egy-egy helyzet emocionális-affektív automatikus értelmezéséhez, így a döntésbe való bevonáshoz szükségesek. Ezzel ellentétben a korai, folk bilinguálisok a mindennapi élet érzelmileg telített környezetében tanulják meg a nyelvet, ezzel felvéve annak emocionális vonatkozásait is.13 Számos kutatásban bizonyításra került, hogy a bilinguális egyének az emocionális tartalmakat ilyen módon másképp érzékelik azonos helyzetekben, ami így percepciójukra is hatással van.14 11 12 13 14 Białek, Michal, Muda, Rafal, Stewart, Kaiden, Niszczota, Pawel és Pieńkosz, Damian, „Thinking in a foreign language distorts allocation of cognitive effort: Evidence from reasoning”, Cognition 205 (2020); Zheng, Liling, Mobbs, Dean és Yu, Rongjun, „The behavioral and neural basis of foreign language effect on risk-taking”, Neuropsychologia 136 (2019) Zheng et al., „The behavioral and neural basis...”; Keysar et al., „The foreign…”; Costa et al, „»Piensa« twice…”; Białek et al., “Thinking in…” Zhang, Yuqian, De Zoysa, Anura és Cortese, Corinne L., Foreign language effect in accounting uncertainty expressions: Interpretation and probabilistic estimation, SSRN, Hozzáférés: 2023.05.10. Cipolletti et al., „The Moral Foreign-Language Effect”; Caldwell-Harris, Catherine L., „Emotionality Differences Between a Native and Foreign Language: Implications for Everyday Life”, Current Directions in Psychological 61 Annona Nova XIV. A második megközelítés a távolsági feldolgozási folyamat hipotézise (Distancing Process Hypothesis),15 mely szerint idegen nyelv használata esetén csökken a kognitív fluencia, az intuitív és affektív folyamatok befolyása, ellenben nő a megfontoltság mértéke, a kognitív kontrolláló mechanizmusok hatása, melyek a megfontolt, analitikus, illetve utilitarista döntéseknek kedveznek. Így a döntéseket erősebben befolyásolja az érzelmi vonatkozások anyanyelvi kontextusa.16 Döntés-befolyásoló kognitív jelenségek Ahhoz, hogy megértsük az idegennyelv-hatás kutatásának metódusát, majd pedig értelmezni tudjuk az eredményeket, tisztában kell lennünk azzal, hogy melyek azok a döntést befolyásoló kognitív tényezők, amelyekre az idegennyelv-hatás befolyással van, illetve amelyeknek a mérésén keresztül meg lehet vizsgálni e ráhatást és annak mértékét a különböző helyzetekben. Az ember alapvetően minden önmagát érintő folyamatban igyekszik a legkevesebb energiát felhasználva megtalálni a megfelelő utat. Ez igaz a kognitív folyamatokra is: különböző döntéshelyzetekben előszeretettel nyúlunk megszokott sémáinkhoz, használunk automatikusan megtanult szabályokat, kategóriákat. Ezeket az idő- és energiaspóroló eszközöket nevezzük heurisztikáknak. A heurisztikákat nevezhetnénk „mentális rövidítőútnak” is, mivel 15 16 Science 24, 3. sz. (2015): 214–219; Dylman, Alexandra. S. és Champoux-Larsson, Marie-Fance, „It’s (not) all Greek to me: Boundaries of the foreign language effect”, Cognition 196, (2020) Keysar et al., „The foreign language effect…” Costa et al., „»Piensa« twice…”; Miozzo, Michele, Navarrete, Eduard, Ongis, Martino, Mello, Enrica, Girotto, Vittorio, és Peressotti, Frencesca, „Foreign language effect in decision-making: How foreign is it?” Cognition 199 (2020) 62 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... a kognitív pszichológiában tulajdonképp a tapasztalatokon alapuló problémamegoldási stratégiákat jelentik. Ezek általában gyors és hatékony döntésfolyamatot biztosítanak, azonban az így létrejött válaszok helyességét nem tudják garantálni.17 Kockázatos és bizonytalan helyzetben ilyen típusú kognitív döntéshozó torzítások lehetnek a kockázatkerülés, a pontatlan valószínűség kerülése, a veszteségkerülés és a keretezési hatás.18 A hatások befolyásának mértékére is hatnak különböző érzelmi és kognitív faktorok. Az idegennyelv-hatással kapcsolatos döntéspszichológiai kutatásoknak egyik meghatározó aspektusa a kockázatkezelés vizsgálata, ami megmutatja, hogyan okozhat a keretezési effektus emocionális torzításokat bizonyos lehetőségek irányába anyanyelven és idegen nyelven.19 A kockázatkerülés az egyén hajlama arra, hogy egy biztos lehetőséget preferál egy lehetséges kimenetel helyett, ugyanolyan várható hasznossággal. Ez a hajlam fokozódik olyan esetekben, amikor az egyénnek kockázatos vagy bizonytalan döntést kell meghoznia,20 továbbá bizonyos affektív behatások, érzelmek hatására is.21 Mivel a második nyelven való gondolkozás csökkenti az emocionális reakciókat, csökkentheti a kockázatkerülés mértékét is. Az eddigi kutatások sok esetben igazolták, hogy idegen nyelvi döntési helyzetben csökken a biztonságosabb opciók választásá- 17 18 19 20 21 APA Dictionary, Hozzáférés: 2023.05.16. https://dictionary.apa.org/heuristics; Kahneman, Daniel és Tversky, Amos, „On the interpretation of intuitive probability: A reply to Jonathan Cohen”, Cognition 7. sz. (1979): 409–411. Keysar et al., „The foreign language effect…”; Costa et al., „»Piensa« twice…” Ahriwal, Pratibha, Kothari, Mahak és Baths, Veeky, Foreign Language Effect on Decision-Making when Compared to Native and Second Language, Preprints, Hozzáférés: 2023.04.20. https://www.preprints.org/manuscript/ 202109.0080/v1 Kahneman és Tversky, „On the interpretation of intuitive probability…” Xing, Annabelle, „Foreign language effect on risk preference: The framing effect, loss aversion, and risk aversion”, Journal of Behavioral and Experimental Economics 93, 1. sz. (2021): 107–123. 63 Annona Nova XIV. nak gyakorisága: a kísérleti személyek kockázattűrőbbek voltak a nem-anyanyelvű kontextusban.22 Ennek egyik hatásos megfigyelési módja a nyelvi keretezéshatás érvényesülésének vizsgálata. Nyelvi keretezési vagy csomagolási hatásnak nevezzük23 azt az effektust, amikor a percepciót befolyásolja az, ahogyan egy adott problémát megfogalmaztak. Ez főként kockázatos és bizonytalan döntési helyzetekben érvényesül. Az ázsiai kór paradigma eredményei alapján abban az esetben, amikor egy probléma a nyereség szempontjából került megfogalmazásra (vagyis hogy mennyi ember menekül meg biztosan), gyakoribb a biztosabb, de esetlegesen kisebb maximális nyereményt ígérő választások preferálása. Azonban amikor a probléma keretezése a veszteségre fókuszál (tehát hogy mennyi ember hal meg biztosan), megnő a kockázatvállaló döntések száma.24 Ez részben azért lehetséges, mivel egy probléma megítélésekor a veszteségnek nagyobb a hatásfoka, mint a nyereségnek, a negatív kimenetellel járó következmények hatása miatt. A biztos nyereség vonzóbb, mint a biztos veszteség.25 Az erre a hatáskomplexre is kiterjedő kutatások több nyelven is igazolták, hogy abban az esetben, amikor a bilinguális kísérleti személy idegen nyelvi kontextusban találkozott az ázsiai kór paradigmával, csökkent a keretezési hatás, konzisztensebbek lettek a válaszmintázatok.26 22 23 24 25 26 Costa et al., „»Piensa« twice…”; Pavlenko, Aneta, „Do you wish to waive your rights? Affect and decision-making in multilingual speakers”, Current Opinion in Psychology 17, 6. sz. (2017): 74–78. Kahneman és Tversky, „On the interpretation of intuitive probability…” Uo. Uo.; Alter, Adam, Oppenheimer, Daniel, Epley, Nicholas és Exre, Rebecca, „Overcoming intuition: Metacognitive difficulty activates analytic reasoning”, Journal of Experimental Psychology: General 136, 4. sz. (2007): 569–576. Costa et al., „»Piensa« twice…”; Pavlenko, „Do you wish to waive your rights?...”, Dylman és Champoux-Larsson, „It’s (not) all Greek to me…” 64 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... Kettős feldolgozási folyamat teória Az általam vizsgált problémakör keretezéséhez fontos ismernünk továbbá azt a gondolkodási és döntési rendszert, aminek a keretein belül az idegennyelv-hatásról értekezhetünk. A duális feldolgozási folyamat (dual processing) teória27 az emberi gondolkodás két fajtáját különbözteti meg: az intuitív (1. Rendszer) és a reflektív gondolkodást (2. Rendszer). Az 1. Rendszer az intuícióra épít, a már ismert információkból tájékozódik a lehető leggyorsabban, minél kevesebb energiabefektetést igényelve, amivel megzavarná a kognitív fluenciát. Emiatt sokkal jobban kitett a különböző kognitíven befolyásoló hatásoknak. A 2. Rendszer a racionálisabb, nagyobb energiaigényű folyamatokkal operál, azonban eredményei számottevően sikeresebbek. Olyan helyzetekben, ahol nagyobb a kognitív terhelés, elővigyázatosságból és körültekintésből megemelkedhet a figyelem, teret biztosítva ezzel a 2. Rendszer működésének.28 A fentebb taglalt távolsági feldolgozási folyamat hipotézis is a kettős feldolgozási folyamat teória kereteiben értelmezendő. A második nyelv (idegen nyelv) használata a 2. Rendszer használatát serkenti, mivel mentálisan költséges tevékenység, így lassíthatja a kognitív fluenciát, ezáltal pedig közvetetten megzabolázza az érzelmi reakciók hevességét. Emiatt állíthatjuk, hogy kevésbé érzékeny a különböző döntéshozó torzításokra – mint amilyen a keretezési hatás vagy a kockázatkerülés –, melyek következében mélyebb és objektívebb helyzetértékelést kínál.29 Az eddigi kutatási eredmények alapján tehát úgy gondolom, mindenképp érdemes széleskörűen megvizsgálni az idegennyelv-hatást, 27 28 29 Kahneman és Tversky, „On the interpretation of intuitive probability…” Hadjichristidis et al., „The effect of foreign language…”; Hadjichristidis et al., „Breaking magic…” Alter et al., „Overcoming intuition...”; Hadjichristidis et al., „The effect of foreign language…” 65 Annona Nova XIV. valamint érdemben megnézni azokat a magyarázó teóriákat, amelyek a szakirodalmat uralják. Korunkban a nyelv vizsgálatának e megközelítése igen kardinális, hiszen a legalább két nyelvet beszélő populáció rohamosan növekszik. Emellett pedig teljesen megszokottá vált a mindennemű idegennyelvű tartalom fogyasztása napi, általános, életszervező minőségben. Fontos elkülöníteni a fogalmat a nyelvi relativizmus fogalmától, amely inkább a perceptualitást és az élmények kategorizációját teszi függővé a nyelv szerkezetétől. Azonban, az idegennyelv-hatás specifikusan kimondja, hogy az aktív, idegen nyelven való gondolkodás befolyásolja a kognitív folyamatokat, amelyek felelősek az ítélet- és döntéshozatalért. Hipotézis Az idegennyelv-hatás működésében, az eddigi kutatások eredményei alapján nagyobb szerepet játszik az emocionális távolság mechanizmusa, mint a távolsági feldolgozási folyamat mechanizmusa. Megvitatás Costa és munkatársainak kutatása és eredményei Az idegennyelv-hatás kutatásában Keysar és munkatársai voltak a legelsők 2012-ben, majd az ő kutatásukra alapozva 2014-ben Costa és munkatársai alkottak meg egy olyan átfogó metódust, amihez a szakirodalom a mai napig vissza-visszatér. Costáék kutatása tartalmazta az ázsiai kór problémát és társkérdését, illetve a pénzügyi problémát, amivel a nyelvi keretezési hatás érvényesülését vizsgálták különböző anyanyelvi kontextusok esetén. Továbbá vizsgálták a kockázatkerülés mértékét és a konzisztens döntésmintázatot a Holt–Laury-tesztben, az Allais- és az Ellsberg-paradoxonban. Utóbbi kettő segítségével a döntések logikusságát is mérték. A kog- 66 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... nitív reflexiós teszt eredményei alapján pedig megfigyelték, hogy egyes nyelvi helyzetekben az egyének az első vagy a második rendszert használják gyakrabban.30 A kísérleti személyek mindkét kutatás esetében többnyelvű diákok voltak, akiket egy nyelvi felmérő teszt alapján válogattak be, így kizárva a nyelvi kompetenciából adódó hibalehetőségeket. Ezt követően két csoportot alkottak, amelyek eredményeit öszszehasonlították. Az egyik csoport anyanyelvén (az első nyelvén) vett részt a kísérletben, a másik csoport pedig idegen nyelven (a második nyelvén). Az ázsiai kór problémánál az anyanyelvi kontextus esetén a nyereséges megfogalmazásnál inkább a biztonságosabb opciót választották, míg a veszteséges megfogalmazás esetében a kockázatosabb opciót preferálták; így érvényesült a nyelvi keretezési hatás. Ugyanakkor idegen nyelvi kontextusban ezek az eredmények nem jöttek ki, a nyelvi keretezési hatás nem érvényesült. A két kísérleti elrendezést összehasonlítva láthatjuk, hogy az idegennyelv-hatás feltételezései beigazolódtak: idegen nyelvi helyzetben csökkent az érzelmi befolyásoltság mértéke, a választások gyakorlatiasabbak lettek.31 Ezeket az eredményeket azóta rengeteg kutatás megismételte különböző nyelveken, de hasonló kompetenciával és nyelvi háttérrel rendelkező populációkon.32 A Holt–Laury-tesztre adott válaszok kiértékelése alapján a kockázatos és bizonytalan helyzetekhez való általános hozzáállást és a döntések konzisztenciáját vizsgálták. Azon csoportok, akik idegen nyelven vettek részt a kutatásban, szignifikánsan kockázatosabban döntöttek, előbb váltottak a lehetséges maximális összegű lehetőségre, még akkor is, ha ez kisebb eséllyel volt megnyerhető számukra. Inkonzisztens döntésmintázatok (váltogatás a biztonságosabb és a magasabb kockázattal járó választások között) kizáró- 30 31 32 Costa et al., „»Piensa« twice…” Keysar et al., „The foreign language effect…”; Costa et al., „»Piensa« twice…” Dylman és Champoux-Larsson, „It’s (not) all Greek to me…” 67 Annona Nova XIV. lag az anyanyelvi szövegkörnyezetben fordultak elő. Ezek alapján kijelenthető, hogy érvényesült az idegennyelv-hatás. Az Allais-paradoxon segítségével a konzisztens és inkonzisztens gondolkozási mintát és a kockázatkerülési attitűdöt mérték. Mindkét nyelvi csoport megsértette a tökéletesen racionális ember elméletét, és inkonzisztensen választottak, ami ennél a kérdéspárnál az illogikus döntésnek felel meg. Az Ellsberg-paradoxon is a logikus gondolkodást és a homályos kétértelműség-kerülést vizsgálta. A feltételezések alapján az idegen nyelvi kontextus esetén kevesebb lesz a konzisztens választások mennyisége. Az eddigi teóriák szerint a veszteség- és bizonytalanságkerülést indukáló affektív konnotációk befolyása csökken az idegen nyelvi kontextus esetén,33 így a kísérleti személyeknek gyakrabban kéne választaniuk a kevésbé biztos nyereségű dobozt. Azonban az eredmények azt mutatják, hogy mindkét csoport hasonlóan kevésszer választott konzisztensen (logikusan), annak ellenére, hogy ez megsérti a paradoxon megalkotásakor alapul vett maximális haszon és a tökéletesen racionális ember elméleteit, melyeknek hatványozottan kellene teljesülniük idegen nyelvi kontextusban.34 A kognitív reflexiós teszt a kognitív fluenciát és a duális kognitív stílusok preferenciáját mutatta meg az elért pontszámok alapján. Szignifikáns eltérés nem volt kimutatható, mindkét nyelvi kontextusban hasonló eredmények születtek, hasonlóan alacsony pontszámmal. Az idegennyelv-hatás tehát nem volt kimutatható. Az eredményeket figyelembe véve fontosnak tartom megjegyezni, hogy a döntéshozatal közben az intuitív folyamatok bevonása, és az így kialakuló kognitív befolyásoló hatások érzékenysége függ a kortól, a gyorsaságra való törekvéstől, a pillanatnyi kognitív meg33 34 Keysar et al., „The foreign language effect…”; Costa et al., „»Piensa« twice…”; Zhang et al., Foreign language effect in accounting uncertainty...” Ellsberg, Daniel, „Risk, ambiguity, and the savage axioms”, Quarterly Journal of Economics 75, 4. sz. (1961): 643–669; Costa et al., „»Piensa« twice…”; Pintér Miklós, „Ismerkedés a pontatlan valószínűség fogalmával”, Szigma 51, 4. sz. (2020): 401–413. 68 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... terheltségtől és a stresszszinttől is. Bár Costáék tanulmánya nem tér ki részletesen az eljárás lefolyására, feltételezhető, hogy a kísérleti személyek éreztek plusz nyomást a teljesítményt illetően. Azonban maguknak a feladatoknak nincsenek különösebb érzelmi vonatkozásai, nem úgy, mint az ázsiai kór probléma esetében. További eredmények és kutatások megvitatása Az idegennyelv-hatás legerősebben a morális tartományokra hat az erős emocionális és affektív tényezők miatt. Ezt – különböző módszertani megközelítésekkel – számos kutatás támasztja alá.35 Azonban olyan esetekben, ahol bár fennált az érzelmi hatás, a kockáztatástól való félelem és a negatív kimenetelű választások következményei miatt, az idegennyelv-hatás gyengébben van jelen.36 Ez igazolja az idegennyelv-hatás természetét, miszerint gyökerét elsődlegesen az érzelmi területeken kereshetjük. Dylman és Champoux-Larsson37 svéd-angol, svéd-norvég, illetve svéd-francia bilinguális populációval felvett kutatása olyan eredményeket hozott, mely átfogóan szemlélteti az idegennyelv-hatásban szerepet játszó mechanizmusok hasonlóságait és eltéréseit. E kutatást változatos nyelvpárosítású, elit bilinguális kísérleti személyekkel végezték; a vizsgálat keretein belül felvették velük az ázsiai kór problémát, a villamos problémát, és a gyaloghíd problémát is. Az idegennyelv-hatás megfigyelhető volt a svéd-francia kísérleti személyek körében, azonban a svéd-angol és a svéd-norvég populációnál nem. Teóriájuk szerint az angol nyelvhasználat mára a svéd mindennapok része, míg a francia nyelv a 35 36 37 Keysar et al., „The foreign language effect…”; Cipolletti et al., „The Moral Foreign-Language Effect”; Hayakawa et al., „Thinking More or Feeling Less?...”, Dylman és Champoux-Larsson, „It’s (not) all Greek to me…” Costa et al, „»Piensa« twice…”; Białek et al., “Thinking in…” Dylman és Champoux-Larsson, „It’s (not) all Greek to me…” 69 Annona Nova XIV. mindennapjaiktól, kultúrájuktól elkülönül. Így az angol nyelv be tudott épülni mindennapi, affektíven telített szinten, azonban a francia nyelvnek erre nincs lehetősége az említett körülmények miatt. Ahhoz, hogy valaki francia környezetben lehessen, francia nyelven tudjon kommunikálni, erőfeszítéseket kell tennie, közösséget, lehetőséget, helyszínt kell keresnie. Feltételezhetjük, hogy a mért populáció nem csupán akadémiai keretek között használja az angol nyelvet, hanem rengeteg egyéb, felszabadultabb, szabadidős helyzetben is. Ilyen tevékenységek például a sorozat- vagy filmnézés, az egyéb médiumok általános fogyasztása (közösségi média, hírek olvasása), a chatelés, vagy épp az e-mailezés. Ezek a tevékenységek érzelmileg igen erős töltetűek, teljeskörű használatukhoz szükséges az affektív-kognitív vonatkozások bevonása is. Bár a kísérleti személyek elsősorban iskolai, akadémiai keretek között sajátították el az angol nyelvet, az imént felsorolt tevékenységek mindennapos használata miatt beépülhetnek, vagyis automatikussá válnak az emocionális és affektív konnotációk. A svéd-norvég populációt illetően pedig elmondható, hogy a norvég és a svéd nyelv lingvisztikai és grammatikai tekintetben nagyon hasonló, így nem igényli a különböző kognitív struktúrák jelentős átrendezését a gondolkodási folyamatok közben. Az angolul mint idegen nyelven való tanulás megkezdésének átlagos életkora jelen populáció esetében 4 éves korra tehető. Az elsajátítás iskolai keretek között történik, így korai elit bilinguálisokról beszélhetünk. Ekkor az agy plaszticitása még igen magas, könnyen befogadja az új nyelvet annak minden vonatkozásával együtt (kiejtés, másodlagos jelentés, írásmód). A kisiskolás kor (6–8 év) még pont az a kritikus időszak (egészen a serdülőkor közepéig), amikor egy nyelv a tanulási folyamat közben erős emocionális asszociációkat képes felvenni, illetve a grammatikai és lexikális struktúrája is könnyebben elsajátítható.38 Cald38 Asher, James és García, Ramiro, „The optimal age to learn a foreign language”, The Modern Language Journal 53, 5. sz. (1969): 334–341; Lenneberg, 70 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... well-Harris kutatásából39 kiderült, hogy azok a mandarin-angol bilinguális egyének, akik később kezdték az angol nyelv elsajátítását, anyanyelvüket érzelemmel telítettebbnek találták az idegen nyelvnél. Továbbá az idegennyelv-hatás és az emocionalitás kapcsolatára és befolyásoló hatására gyakorlati példa lehet az elsősorban élőbeszédben megjelenő kódváltás. Az American Psychological Association online szótára úgy határozza meg a kódváltást, mint a legalább két nyelvben vagy dialektusban jártas egyénre jellemző gyakorlatot, akik vagy a társalgási kontextustól függően, vagy a nyelvi és társadalmi jelentés fokozásának érdekében váltanak egyik nyelvről a másikra.40 A kódváltás mondatok között és mondatokon belül is jelentkezhet. Az előbbiek még intenzívebb esete a kódkeverés, tehát amikor az egyén annyira gyorsan és gyakran váltogatja a beszélt nyelveket, ugrál közöttük, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, tulajdonképpen melyik nyelvet használja alapértelmezettként. A kódváltás és a kódkeverés leginkább érzelmileg telített vagy stresszes helyzetekben jellemző.41 Ebből arra következtethetünk, hogy az egyének az érzelmeiket anyanyelvükön tudják legjobban megélni és kifejezni, így lehet 39 40 41 Eric, „The biological foundations of language”, Hospital Practice 2, 12. sz. (1967): 59–67 Harris, Catherine L., Gleason, Jean Berko és Ayçiçeǧi, Ayşe, „When is a First Language More Emotional? Psychophysiological Evidence from Bilingual Speakers”, in szerk. Pavlenko, Aneta, Bilingual education and bilingualism, 257–283 (Bristol, Blue Ridge Summit: Multilingual Matters, 2006) Caldwell-Harris, Catherine L., „Emotionality Differences…” APA Dictionary, Hozzáférés: 2023.05.16. https://dictionary.apa.org/codeswitching Kiss Jenő, Társadalom és nyelvhasználat (Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2002), 205–211; Ladegaard, Hans, “Codeswitching and emotional alignment: Talking about abuse in domestic migrant-worker returnee narratives”, Language in Society 47, 5. sz. (2018): 693–714; Williams, Aya, Srinivasan, Manesh, Liu, Chang, Lee, Pearl és Zhou, Qing „Why do bilinguals codeswitch when emotional? Insights from immigrant parent–child interactions”, Emotion 20, 5. sz. (2020): 830–841. 71 Annona Nova XIV. az emocionális távolság meghatározó olyan helyzetekben, ahol az idegennyelv-hatás érvényesül. A távolsági feldolgozási hipotézise döntően akkor tud megjelenni, ha az egyénnek váltogatnia, fordítgatnia kell az első és a második nyelve között. Ez előfordulhat akkor, ha az egyén kevésbé kompetens az egyik nyelven, illetve a kognitív fluencia egyéb akadozásai miatt, például nagy mentális energiát igénylő folyamatok közben. Azonban emocionális távolság akkor is megjelenhet elit bilinguális személynél, ha mindkét nyelvet hasonlóan jól beszéli. A feladatok, amelyekkel a kompetensebb elit kétnyelvűeket mérték, nyelvileg nem jelentettek akkora kihívást, hogy fejben megtörténjen az oda-vissza fordítás: nem szükséges számukra végiggondolni a feladatokat egyik, majd a másik nyelven is. Így a távolsági feldolgozás hatásai, mint a megfontoltság mértéke vagy a kognitív kontrolláló mechanizmusok növekedése nem jelennek meg szükségszerűen. Továbbá sok paradigma írott arab számokkal operált, amelyeknek jelentése univerzális és objektív, értelmezésükhöz nem szükséges felsőbbrendű, nyelvhez kötött, kognitív gondolkodási folyamat bevonása.42 Ezzel szemben a szavak mögötti érzelmi konnotációk minden esetben szubliminális szinteken, tudat alatt is működnek, így pedig kihathatnak a percepcióra. A távolsági feldolgozás kompetenciafüggő megjelenését szemlélteti Ahriwal és munkatársainak 2021-es kutatása.43 Az idegennyelv-hatást olyan hindi anyanyelvű populáción vizsgálták, akiknek az angol a második nyelvük, vagy pedig a francia az idegen nyelvük. Fontos megjegyezni, hogy jelen kutatásnál az angol mint „második nyelv” megnevezés hordozza magában azt, hogy az egyének közel anyanyelvi szinten beszélik, vagyis igen kompetensek a használatában. Az ,,idegen nyelv” megnevezés azonban arra utal, hogy az egyén kevésbé kompetens francia nyelven, mint anyanyelvén. A kutatás eredményei alapján azt láthatjuk, hogy 42 43 Białek et al., “Thinking in…” Ahriwal et al., Foreign Language Effect on Decision-Making... 72 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... az ázsiai kór problémánál anyanyelvi kontextusban érvényesült a keretezési hatás, idegen nyelvi (tehát a francia nyelvi) kontextus esetében pedig nem. A második nyelvű csoport (tehát az a csoport, akik angol nyelven vettek részt a kutatásban) az anyanyelvű csoport eredményeit közelítette. A kockázatvállalás aránya a hindi és az angol csoport között hasonló: az ázsiai kór probléma társkérdésénél, az érzelmileg semlegesebb pénzügyi problémánál a keretezési hatás számottevően jelentkezett az anyanyelvi csoportnál, csökkent a második nyelvű csoportnál, legkevésbé pedig az idegen nyelvű csoportnál volt jelen. Láthatjuk az eredmények alapján, hogy az anyanyelvtől (első nyelvtől) eltérő nyelvben való jártasság igen meghatározó tényező az idegennyelv-hatás szempontjából. Továbbá ahhoz, hogy a távolsági feldolgozás mechanizmusa olyan mértékben tudjon jelen lenni, hogy meghatározó mértékű befolyása legyen a döntések kimenetelére, specifikusabb körülmények szükségesek, mint ahogy láthattuk a bemutatott kutatások alapján. Ezzel szemben az emocionális távolság alapvető perceptualitásszervező tényezőként tud jelen lenni, mivel a nyelvelsajátításban gyökeredzik. Neurális háttér Az idegennyelv-hatás neurális hátterét illetően, bár tendenciák vannak, még nem alakult ki konszenzus, és igen kevés olyan fMRI kutatás létezik, ami expliciten a hatással foglalkozik. Azonban érdemesnek tartom áttekinteni az eddigi eredményeket, mivel segít megérteni a mechanizmusok természetét és kialakulását. Az emocionális távolság hipotézisét jól szemléltetik azok az fMRI kutatások, melyek valamilyen módszerrel az érzelmek feldolgozását vizsgálták meg különböző nyelveken, hiszen az idegennyelv-hatás is fokozott érzelmi helyzetekben jelenik meg a legjobban. Ennek kiváló példája lehet a tabuszavakkal végzett vizsgálatok eredmé- 73 Annona Nova XIV. nye, mivel a nyelvben ez az egyik olyan szócsoport, ami a lemagasabb emocionális aktivációs szintet ki tudja váltani.44 Az idegen- és anyanyelven való gondolkodást vizsgáló korai fMRI kutatások a kompetencia mentén vizsgálták leggyakrabban a nyelvi feldolgozás jelenségeit. Obler 1999-es kutatásának45 eredményei szerint azon késői kétnyelvűeknél, akik mindkét nyelven ugyanolyan kompetensek, a bal félteke nagyobb aktivitást mutatott a különböző érzelmileg telített ingerekkel való találkozás közben. Ezzel szemben azon bilinguális egyének esetében, akik az egyik nyelven kevésbé voltak kompetensek, inkább a jobb agyfélteki feldolgozás volt jellemzőbb az idegennyelv kapcsán. Kim és munkatársai46 hasonló eredményeket kaptak korai és késő bilinguálisok vizsgálatakor. A korai kétnyelvűség esetében mindkét nyelv hasonló frontális kérgi területen mutatkozott, azonban a késő bilinguálisok esetében a Broca-területen belül, amely a frontális lebeny nyelvérzékeny motoros területe, az anyanyelv és az idegen nyelv térben elkülönült egymástól. Mindebből arra következtethetünk, hogy azon egyének, akik kevésbé kompetensek második nyelvükön, mechanikusabban, kevésbé holisztikusan, a szavak szintjén dolgozzák fel a nyelvet. Hsu és munkatársai47 komplexebb paradigmával tanulmányozták az érzelmileg telített szövegek feldolgozását késői, kompetens 44 45 46 47 Hadley, Christopher és MacKay, Donald, „Does emotion help or hinder immediate memory? Arousal versus priority-binding mechanisms”, Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition 32, 1. sz. (2006): 79–88. Obler, Loraine és Gjerlow, Kris, Language and the Brain (Cambridge: Cambridge University Press, 1999) Kim Karl, Relkin Norman, Lee Kyoung-Min és Hirsch, Joy, „Distinct cortical areas associated with native and second languages”, Nature 388, 5. sz. (1997): 171–174. Hsu, Chun-Ting, Jacobs, Artur és Condrad, Markus, „Can Harry Potter still put a spell on us in a second language? An fMRI study on reading emotion-laden literature in late bilinguals”, Brain structure & function 226, 5. sz. (2014): 1405–1421. 74 Vég Dorina Mirtill: Az idegennyelv-hatás... német-angol kétnyelvű mintán, fMRI segítségével. Ingeranyagnak egy ismert ifjúsági regény részeiből válogattak ki ijesztő, nyugodt és boldog részeket, emóciónként 2x20-at. A kísérleti személyek randomizálva találkoztak 60 résszel első, majd a másik 60 résszel második nyelvükön. Német nyelvi kontextusban (első nyelv) az eltérő érzelmi reakciók neurális reprezentációja jóval megkülönböztethetőbb, továbbá a precentrális cortexben csak itt volt erősebb hemodinamikus reakció (változások a véráramlásban) a „boldog” részekre. Ebből arra következtethetünk, hogy az emocionális feldolgozási folyamat hangsúlyosabb az első nyelvi kontextusban. Hsuék továbbá azt a következtetést vonták le, hogy a pozitív érzelmeket mélyebben fel tudták dolgozni a kísérleti személyek az anyanyelven, és hogy az eltérő nyelveken történő olvasás képes eltérő érzelmi élményt nyújtani. Sulpizio és munkatársai legfrissebb, 2019-es kutatásukban48 célzottabban vizsgálták az idegennyelv-hatás agyi működését, tabuszavak feldolgozásán keresztül. A minta késői, elit bilinguálisokból állt. A kísérleti személyek a tabuszavakat kevésbé sértőnek érzékelték idegen nyelven, mint anyanyelvükön. Továbbá, az occipitális struktúrák magasabb fokú aktivációja arra enged következtetni, hogy idegen nyelv használatakor nagyobb erőfeszítés szükséges a tabuszavak emocionális feldolgozásához, mivel elsősorban a szavak vizuális megjelenésére fókuszáltak. Ez igazolhatja mind az emocionális távolság, mind a távolsági feldolgozási folyamat hipotézisét. Sulpizoék ezeket az eredményeket szintén elsősorban a második nyelvi gyengébb összeköttetéseknek tulajdonítják. Összegezve, a fentiek alapján láthatjuk, hogy az idegen nyelven való aktív gondolkodás képes alakítani gondolkodásunkat, percepciónkat, és így esetlegesen döntésfolyamatainkat is. Ezt a 48 Sulpizio, Simone, Toti, Michelle, Del Maschio, Nicola, Costa, Albert, Fedeli, Davide, Job, Remo és Abutalebi, Jubin, „Are you really cursing? Neural processing of taboo words in native and foreign language”, Brain and language 194, 1. sz. (2019): 84–92. 75 Annona Nova XIV. komplex hatásmechanizmust több tényezőnek is betudhatjuk, mint amilyen a második nyelv elsajátításának ideje, módja és környezete, a döntési helyzet érzelmi töltöttsége, az első és a második nyelv közötti hasonlóság, vagy a nyomás, amit egy feladathelyzet az egyénre helyez. A bilinguális populáció folyamatos növekedésével tehát érdemes mélyebben foglalkozni a nyelv döntésformáló tulajdonságával. Limitációk és kitekintések A nyelv, a gondolkodás és a döntésfolyamatok vizsgálata az idegennyelv-hatás által meghatározó lehet az absztrakt kognitív folyamatok komplexebb megértésének céljából. Érdemes lenne még több nyelvek közötti összehasonlítást végezni, ahol az egyik nyelv nem az angol vagy az adott népcsoport kisebbségi nyelve. Így tovább lehetne értekezni arról, hogy léteznek-e alapvető jellemzők, amik kódolva vannak az adott nyelvben, és ha igen, milyen módon képesek befolyásolni gondolkodásunkat. A távolsági feldolgozási hipotézis mélyebb megértése érdekében szükséges lenne még több eltérő kompetenciájú, de ugyanolyan kultúrájú és környezetű bilinguális egyének eredményeit is összehasonlítani. Továbbá rengeteg kutatás esetében nem elég precíz a minta megválogatása: sok esetben a második (vagy idegen) nyelv elsajátításának körülményeit nem ismerjük meg, így rengeteg olyan információ hiányzik, mely önmagában is képes magyarázattal szolgálni. A még precízebb megismerés érdekében további fMRI technikát is használó kutatások levezénylése pótolhatatlan fontosságú lenne, mivel az eddigi szakirodalom alapján nincs konszenzus a neurális háttér működését illetően.49 49 He, Yuying, Margoni, Francesco, Wu, Yanjing és Liu, Huanhuan, „fMRI evidence reveals emotional biases in bilingual decision making”, Brain Struct Funct 226, 5. sz. (2021): 1405–1421; Zheng et al., „The behavioral and neural basis...” 76 Annona Nova XIV. Szeszák Nóra Paul Grice pragmatikai koncepciójának alkalmazása a nem-verbális kommunikációban Bevezetés Kutatásomban Paul Grice 1975-ös Társalgás és logika című pragmatikai tanulmányának társalgásra vonatkozó általános feltételeivel és szabályaival foglalkozom.1 A feltételeket és szabályokat megvizsgálva arra teszek kísérletet, hogy a különböző fogalmakat úgy használjam fel, hogy azzal a nem-verbális megnyilvánulások is értelmezhetőek legyenek. A nem-verbális megnyilvánulásokat Paul Ekman által kutatott arcon megjelenő érzelemkifejezések kategóriáin keresztül vizsgálom, példákat hozva a Grice-féle együttműködési alapelvre – amely a kommunikációban megjelenő kimondatlan szabályokat foglalja össze maximáiban (mennyiség, minőség, mód és viszony). Az arckifejezések esetében felmerül a kérdés, hogy milyen pontossággal vagyunk képesek beazonosítani az érzelmeket. Ahhoz, hogy az arckifejezéseknek jelentést tulajdonítsunk, a leolvasott érzelmet a kontextusból fakadó információkkal kell összeegyeztetnünk. Paul Ekman fényképek segítségével kutattatta a megállapítás pontosságát mintegy ötven éven keresztül, és arra jutott, hogy az arckifejezések alapján képesek vagyunk 1 Grice, H. Paul, „Logic and conversation”, Syntax and semantics 3: Speech acts 3. sz. (1975): 45–58, 29. 77 Annona Nova XIV. az érzelmeket pontosan megítélni.2 Az igazoláshoz főképpen az arcizmok univerzális reflexszerű mozgását vizsgálta. E téren ugyan felmerültek egyéni különbségek, de egyediségük nem anynyira meghatározó, hogy ne lehessen besorolni őket a megjelenítés normáira épülő kategóriákba. Ebből kifolyólag bár az érzelemkifejezéseket univerzálisnak ítélte, a kifejezés kontextusát, alkalmát, megjelenítését vagy elleplezését szociális normák által szabályozott folyamatnak tekintette. A helyszínhez, alkalomhoz – a kontextushoz – megfelelő viselkedést már kisgyerekkortól fogva tanuljuk. A kontextus egy pszichológiai konstruktum, amely az egyén előfeltevéseit tartalmazza a világról: nem korlátozódik a kommunikációs környezetre vagy egy helyzetben korábban elhangzottakra,3 hanem az egyén egyedi története, kultúrája és megfigyelései által létrehozott feltevéseit foglalja össze.4 Ebbe beletartoznak a kultúrához kötődő közös nézetek és tapasztalatok, többek között hitrendszerek, egyéb mentális állapotok és a helyzetekhez kapcsolódó helyes viselkedési formák ismerete is.5 Megtanuljuk, hogy a kontextus és a hozzá kapcsolódó ismereteink alapján hogyan adjunk értelmet az érzelmi tapasztalatoknak, ami által jobban tudjuk észlelni és kezelni mások és önmagunk érzelmi állapotát.6 A megfelelő viselkedés és annak sokszoros ismétlése sematikussá teszi a válaszadást, amely kapcsolódik a helyszínekhez és az eseményekhez.7 A szociális normák az arcon 2 3 4 5 6 7 Ekman, Paul, „Facial expressions”, in szerk. Siegman, Aron és Feldstein, Stanley, Nonverbal behaviour and communication, 97–116 (New Jersey: Lawrence Erlbau Association, 1977), 98–99. Sperber, Dan és Wilson, Deirdre, Relevance: Communication and Cognition (Oxford–Cambridge: Blackwell, 1995), 15–16. Saarni, Carolyn, „A skill-based model of emotional competence: A developmental perspective” (Albuquerque, 1999), 4. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 15–16. Saarni, Carolyn, The Development of Emotional Competence (New York: Guilford Press, 1999) Goffman, Erving, „Expressive behavior”, Communication conduct in an island community, 34–45 (Chicago–Illinois: The University of Chicago, 1953), 39. 78 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... megjelenő érzelemkifejezés területén is érvényesek, ebből pedig arra következtethetünk, hogy a grice-i eszköztár alkalmazása a nem-verbális kommunikáció értelmezésében is lehetséges. Problémafelvetés A kommunikációs aktus során nem csak azt vesszük figyelembe, amit a velünk szemben ülő mond, hanem azt is, ahogyan azt mondja. A megnyilvánulások értelmezésében sok tényező játszik szerepet, többek között a kimondott tartalom és az azokat kísérő gesztusok, az arckifejezések, a tekintet mozgása, a hangmagasság és a beszéd sebessége. Ezeket az apró jeleket és mutatásokat a beszéd közben figyelemmel kísérjük, és végül annak tartalmát ezek figyelembevételével értelmezzük. Az értelmezés szabályszerűségeinek feltérképezéséhez fontosnak tartom megvizsgálni a grice-i kommunikációs szabályokat és implikációikat a nem-verbális tartalom elemzésénél. Kommunikáció A sikeres kommunikáció egyik feltétele, hogy a két fél egymásnak szándékokat és egyéb mentális állapotokat tulajdonítson. A szándékolvasáshoz elengedhetetlen képességek – mint a figyelem megosztása és a figyelem irányítása – a születéstől számított kilencedik hónapban jelennek meg, melyek a szociális interakciókhoz köthetők.8 Az arckifejezések és a szándék összekötésének meglétére a vizuális szakadék kísérlet mutat rá. A kísérletben a tizennégy hónapos gyerekek azt az illúziót látják, hogy anyjuk és közöttük egy szaka- 8 Tomasello, Michael, Constructing a language: A usage-based theory of language acquisition (Massachusetts–London: Harward University Press, 2005), 24. 79 Annona Nova XIV. dék van, és csak azon keresztül juthatnak át az anyához.9 Az anyák arcán megjelenő érzelmek befolyásolták a gyermekek cselekedeteit: ha az anyák arca félelmet mutatott, egyik gyerek sem indult el a szakadék felé, viszont a boldog arckifejezéseknél majdnem mindenki elindult.10 A kísérlet rávilágít, hogy az arcot és az érzelemkifejezéseket a gyermek szociális referenciaként használja. Szintén ebben a korban a gyermek szándékát kérés, kommentálás, tiltakozás és kiabálás formájában kommunikálja. A gyerek tudja, hogy szavak és hangerő segítségével felkeltheti a felnőtt figyelmét, aki megvalósítja a gyermek akaratát, saját szándékának megváltoztatásával.11 Grice úgy vélte, hogy a kommunikáció a szándékmegosztás eszköze, mert ha mondani akarunk valamit, az már maga a szándék kifejezése. A szándéknak két főbb fajtáját különítette el: informatív és kommunikációs szándékot – ezeket összefoglalva kettős-szándéknak nevezte.12 A kommunikációs szándék speciális, mivel a megnyilvánuló részéről a befogadó szándékállapota felé irányul, illetve befolyásolja azt azzal, hogy a befogadó be akarja teljesíteni a kommunikáló informatív szándékát.13 Emellett magában foglalja a szándék megvalósításának a szándékát is.14 Informatív szándéknak a megnyilvánulás és a tartalom átadásának kommunikációs szándékát nevezzük.15 9 10 11 12 13 14 15 Gibson, J. Eleanor és Walk, D. Richard, „Visual Cliff ”, Scientific American 202, 4. sz. (1960): 64–71, 64. Sorce, F. James, Emde, N. Robert, Campos, Joseph és Klinnert, D. Mary, „Maternal emotional signaling: Its effect on the visual cliff behavior of 1-yearolds”, Developmental Psychology 21, 1. sz. (1985): 195–200. Kas Bence és Lukács Ágnes, „Érts és értesd meg magad! – A nyelvi fejlődés folyamata és elmaradásai”, A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások, 191–192. (Budapest: Biztos Kezdet Kötetek, 2011) Grice, H. Paul, „Társalgás és logika”, ford. Márton Miklós, in Grice, H. Paul, Tanulmányok a szavak életéről, szerk. Bárány Tibor és Márton Miklós, 27– 42 (Budapest: Gondolat Kiadó, 2011) Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 21. Tomasello, Constructing a language: A usage-based theory of language acquisition, 24. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 54. 80 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... Grice az együttműködési alapelv megalkotásakor az informatív szándék vizsgálatát tűzte ki célul. A társalgás céljának a leghatékonyabb információcserét tekintette, emiatt a maximák kidolgozásakor nem vizsgálta mások viselkedésének befolyásolását vagy irányítását.16 A beszéd szerinte ugyanis célirányos racionális viselkedés, így a gesztusok és az arc feladata pusztán az érzelmi kiegészítés.17 A nem-verbális megnyilvánulások mögött sok esetben feszültség áll, amely az érzelemkifejezéssel oldódik fel, olykor spontán, a pillanat hevében történik.18 A verbalitással ellentétben a kimondott tartalomhoz tartozó viselkedés, az érzelmi viszonyulás kifejezése nem racionálisan kontrollált, de önszabályzó folyamatok segítségével képesek vagyunk az érzelmeink kimutatását elkendőzni, neutralizálni, csökkenteni vagy felerősíteni.19 Vannak kontrollált szándékos érzelemkifejezések, valamint természetes, őszinte, nem-szándékos arckifejezések és gesztusok. Emiatt nem lehet kizárólagosan informatív szándék szempontjából vizsgálni a nem-verbális kommunikációt: egyaránt figyelembe kell venni a szándékos és nem-szándékos megnyilvánulásokat. A szándékos és nem-szándékos jelzések értelmezésről Paul Ekman és Wallace Friesen végeztek kísérleteket, ahol arra a következtésre jutottak, hogy akik nem foglalkoznak magasabb szinten az érzelemkifejezésekkel, nem tudták jól megállapítani, hogy melyik arckifejezés természetes vagy kontrollált. Az őszinte érzelem megállapításának nehézsége abból fakad, hogy az ember hamar megtanulja könnyedén és észrevétlenül befolyásolni arcizmainak mozgását. Viszont a pillanat töredéke alatt megjelenő őszinte érzelem maradványai fellelhetők maradnak a kontroll mellett is, amit a hozzáértők képesek észrevenni.20 16 17 18 19 20 Grice, „Társalgás és logika”, 32. Goffman, „Expressive behavior”, 34. Uo., 38. Ekman, „Facial expressions”, 112. Ekman Paul és Friesen V. Wallace, „Detecting Deception from the body or face”, Journal of personality and social psychology 29, 3. sz. (1974): 288–298, 295. 81 Annona Nova XIV. A szándékos érzelemkifejezéseket a színlelés felől is meg lehet közelíteni. A színlelés [pretense] különböző fajtáira és azoknak a kialakulására Alan M. Leslie a banánt telefonként „használó” felnőttet hozza fel példaként. Ezzel rávilágít, hogy a kisgyerekeknek van valamiféle reprezentációs képességük, amivel a kialakult reprezentációkat összeférhetetlenség és zavartság nélkül tudják alkalmazni: a későbbiekben meg tudják különböztetni a banánt (a játékot) és a telefont. A „banántelefonról” képzett reprezentációk (hogy miként beszélnek az emberek egy telefonba) elraktározódnak és a hozzátartozó viselkedésmintává alakul át. Ezeket az információkat a gyermek fel tudja használni ahhoz, hogy megismerje a telefon valódi funkcióját.21 A viselkedési és érzelemmegjelenítési szabályokat is hasonló környezetben, sokszor a színlelés játékán keresztül sajátíthatják el a gyerekek.22 Ezeknek a szabályoknak a betartásához különböző érzelemfókuszú képességeket kell elsajátítaniuk. Michael Cole és Shelia R. Cole emelte ki Carolyn Saarni összefoglalását a társas-érzelmi kompetenciáról, amely ismerteti a társas közegben megvalósuló helyes viselkedéshez szükséges képességeket. Az önszabályzó stratégiák kialakításához elengedhetetlen, hogy mások és önmagunk érzelmi állapotát észleljük és tudatosan képesek legyünk kezelni. Ehhez hozzájárul, hogy a saját érzelmeinket megértsük, elfogadjuk, hogy azok ne zavaró tényezőként tűnjenek fel. Fontos továbbá, hogy az érzelmekről a saját kulturális közegünknek megfelelően tudjunk kommunikálni – ez hozzásegít minket ahhoz, hogy képesek legyünk mások érzelmeihez empatikusan, együttérzően viszonyulni. Az önszabályozás elsajátítása segít a kommunikációs szituációk megítélésében, azaz, hogy mikor és milyen társas 21 22 Alan, M. Leslie, „Pretense and representation: The origins of Theory of mind”, Pyschological Review 94, 4. sz. (1987): 412–426, 416. Pellegrini, D. Anthony és Smith, K. Peter, „The development of play during childhood: Forms and possible functions”, Child Psychology & Psychiatry Review 3, 2. sz. (1998): 51–57, 52. 82 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... közegben alkalmas megjeleníteni az őszinte érzelmeket, és ha alkalmatlannak ítéljük a helyzetet, legyen eszközünk az érzelem elleplezésére.23 A társas-érzelmi kompetencia a kommunikáció során megnyilvánuló alkalmas és alkalmatlan arckifejezések értelmezésénél meghatározó. Jelentések Paul Grice különbséget tesz a kimondott mondat és a megnyilatkozás értelmezése között, mivel a kimondott szavaknak a szó szerinti jelentése más szituációkban nem változik meg. Abban az esetben változik a jelentés, ha a kontextussal összevetve más értelmezést kíván meg, mint a szó szerinti konvencionális jelentése.24 A jelentéstársítás olyan megnyilvánulásoknál szükséges, amikor nem egyértelmű, hogy a megnyilvánuló mire célzott. Ilyen esetekben a kontextus segíthet az értelmezésben. A kommunikáció kontextusának tartalma és a kimondott mondat egyértelműségének szempontjai alapján több jelentéskategóriát hozott létre.25 1) A konvencionális jelentés szoros kapcsolatban áll az elhangzott szavak nyelvi elemeinek jelentésével. Ezekben az esetekben a konvencionális jelentés meghatározza a kialakuló implikációt is. A megértési folyamat konvencionális implikatúra, amelyhez nem kell intuitív jelentéstársítás, mivel a jelentés már a kontextuális 23 24 25 Cole, Michael és Cole R. Shelia, „Társas fejlődés kisgyermekkorban”, ford. Csibra Gergely és Kéri Rita, in Cole, Michael és Cole R. Shelia, Fejlődéslélektan, 380–425 (Budapest: Osiris kiadó, 2006), 421. Vö. Saarni Carolyn, The Development of Emotional Competence (New York: Guilford Press, 1999). Moeschler, Jaques és Reboul, Anne, „A pragmatika és a kognitív tudomány”, ford. Gécseg Zsuzsanna, Moeschler, Jaques és Reboul, Anne, A társalgás cselei, 61–63 (Budapest: Osiris, 2000), 61. Grice, „Logic and conversation”, 50. 83 Annona Nova XIV. információkkal és bizonyítékokkal alátámasztott, „egyértelmű” jelentéssel bír.26 A konvencionális jelentés a nem-verbális kommunikációban megegyezik a kimondott tartalommal, a kommunikáció kontextusának megfelelő érzelemkifejezéssel. Míg a verbális kommunikációban a mond ige kapcsolódik az elhangzott szavak konvencionális jelentéséhez, addig a nem-verbálisban a mutat.27 A mutatást a viselkedési normáknak megfelelő megnyilvánulásával lehet konvencionális jelentésként értelmezni. Megjelenését és az ebből adódó következtetéseket két szomszéd nem-verbális kommunikációs aktusával mutatom be.28 Egy lány kilép az épületből, mellette egy padon idős nő ül. A nő ránéz a lányra, elmosolyodik és biccent. A lány erre az aktusra feltételezéseket hoz, mivel a mutatás és az ahhoz társuló arckifejezés relevánsnak tekinthető. Feltételezhető, hogy a mosoly és a biccentés egy kommunikációs aktus, mivel az illem úgy kívánja, hogy ha két ismerős összetalálkozik, valamiféle interakciót alakítsanak ki. Az aktusnak leginkább a köszönés feleltethető meg, mivel ebben a helyzetben a kontextus ismeretének fényében illendő köszönni. 2) A nem-konvencionális jelentés a beszélő által közölni kívánt tartalom és a közlésre használt mondatok közti kapcsolatot tartalmazza. A nem-konvencionális jelentéshez többféle implikatúra tartozik, azonban most csak a társalgás jellegzetességeivel szoros összefügésben lévő általános társalgási implikatúrára térek ki.29 A társalgási implikatúrát abban az esetben alkalmazzuk, ha a megnyilatkozás alkalmával elhangzott, vagy a kontextuálisan rendelkezésre álló információk nem elégségesek az értelmezéséhez.30 26 27 28 29 30 Grice, „Társalgás és logika”, 29–30. Uo. A példa Sperber és Wilson könyvének egy átalakított példája, lásd: Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 51. Grice, „Társalgás és logika”, 30. Grice, „Logic and conversation”, 45. 84 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... Előfordulhat, hogy a megnyilvánulás egyértelmű, az interpretáló mégis felfedez egyfajta sugalmazást, melynek értelmezéséhez implikatúrát szükséges alkalmaznia.31 Az arckifejezések vizsgálatánál a nem-konvencionális jelentés nem egyértelmű mutatásként nyilvánul meg. A nem-konvencionális mutatás lehet egy őszinte érzelemnek elrontott elleplezése, neutralizálása, esetleg nem a kontextusra, hanem egy belső gondolatra adott reakció. Példaként a két szomszéd másik kommunikációs aktusát ismertetem: a lány kilép az épületből nyári ruhában, mellette a padon az idős nő ül a napon. A nő először ránéz a lányra, aztán rámutatva felnéz az égre, hogy felhívja a figyelmét a felhőkre. Majd ismét ránéz a lányra lebiggyesztve a száját – szomorúságot mutatva.32 Ha a lány észreveszi a rámutatást, és relevánsnak tekinti, először feltételezéseket állít fel az idős nő mutatásának szándékára. A felhő felé mutatást rámutató–következtető kommunikációnak is lehet tekinteni, ahol az elsődleges szempont, hogy a befogadó (ez esetben megfigyelő) felismerje a mutatás mögötti szándékot. Abban az esetben, ha relevánsnak ítéli meg, következik az információ feldolgozása.33 Az információ feldolgozásához társalgási implikatúra alkalmazása szükséges, amellyel a befogadó a mutatott üzenetre és a megjelent érzelem forrásának azonosítására feltételezéseket hoz. A feltételezéseket bizonyítékokkal próbálja alátámasztani, amelyek fakadhatnak a viselkedési normákból, a kontextus új információiból, a verbális magyarázatból vagy akár egy újabb érzelem megjelenéséből. A feltevések közül sokszor azt választjuk ki magyarázatnak, amely a leginkább igaznak tűnik és nagyobb a magyarázóerővel bír.34 Abban az esetben, ha végtelen (vagy legalábbis kezelhetetlen 31 32 33 34 Uo., 30. A példa Sperber és Wilson könyvének egy átalakított példája, lásd: Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 51. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 50. Uo., 75–76. 85 Annona Nova XIV. mennyiségű) magyarázatunk van a jelentés pontos detektálásához, akkor az implikátum meghatározhatatlan lesz.35 Ahogy a verbális kommunikációnál a társalgási implikatúra nem választható le a kimondott tartalomról, úgy a nem-verbális kommunikációnál sem. A fellépő társalgási implikatúra a kifejezésmódtól függetlenül jelenik meg: lehetséges, hogy a megnyilvánuló máshogy mondja, vagy az arcán a szájszél helyett a szemöldöknél látszik ugyanannak az érzelemnek a kifejezése, a következtetésre ugyanúgy szükség van.36 Összességében a társalgási implikatúra következtetésének folyamatához elengedhetetlen, hogy a kommunikáció sikerességéhez szükséges elvek teljesüljenek, és ezáltal megvalósuljon az együttműködés.37 Együttműködés Paul Grice összefoglalta a szociális interakció sikerességéhez elengedhetetlen szabályokat: a beszélgetésben részt vevő felek legyenek a beszélgetéshez szükséges kommunikációs elemek tudatában, vagy azok legyenek számukra elérhetőek. Emellett a kommunikáció elkezdéséhez és fenntartásához szükséges egy kérdésfeltevés, amely meghatározza annak célját és irányát. A kérdéssel meghatározott témához mind a két félnek hozzá kell járulnia: amit a kérdésfeltevő megnyilatkozásával tesz meg, a másik fél a beszélgetésbe való bekapcsolódásával járul hozzá. Mindkét félnek úgy kell identifikálnia magát, hogy a társalgás alatt a másik az, ami átmenetileg az ő érdeklődési köre. Az interakció befejezéséhez szükséges egy lezárás, ami lehet megegyezés vagy maga az elköszönés.38 Amenynyiben a tekintetek a kérdésfeltevésnél nem találkoznak, úgy nem 35 36 37 38 Grice, „Logic and conversation”, 30. Uo. Uo. Uo., 48. 86 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... történik meg a kölcsönös hozzájárulás. Bizonyos nem-verbális megnyilvánulások az egymás iránti érdeklődésnek és odafigyelésnek a jelei, úgymint a tekintetek találkozása, melynek huzamosabb idejű fenntartása jelzi a kommunikációs szándékot, megszakítása pedig az interakció végét jelentheti. A partnerek együttműködésükkel kijelölnek a kommunikációnak egy célt és irányt, ezek szerint szabályozzák viselkedésüket.39 A társalgás célja közös, függetlenül attól, hogy a résztvevőket egyénileg milyen motivációk sarkallják az együttműködésre.40 A megfelelő interakciós folyamat lépéseinél vannak adekvát és inadekvát elemek és viselkedési formák, melyek alapján meghatározhatjuk az interakció szabályait. Paul Grice a társalgás szabályaira hozott példákat, melyet együttműködési alapelvnek nevezett.41 Megfigyelései alapján a beszélgetés szabályainak elsajátítását – a társas-érzelmi kompetenciához hasonlóan – a gyermekkorhoz kötötte, hogy az alapelv teljesülését bizonyító empirikus tapasztalatát leírhassa, négy maximát rendelt hozzá.42 1) A Mennyiség maximája a beszélő által nyújtott információk mennyiségére vonatkozik: megfelelő mennyiségű és releváns információk átadása.43 Az arckifejezéseknél a mennyiség maximája a kontextushoz viszonyított reakciók intenzitását fedi le, melynek vizsgálata kognitív kiértékeléssel történik.44 A feltűnő arckifejezés elsősorban a megnyilvánuló közvetlen szándékáról ad bizonyítékot, amelynek feltárásával juthat hozzá a szükséges információhoz.45 A helyzet vizsgálatnál megfigyelhetjük az interakcióban részt vevők egy39 40 41 42 43 44 45 Grice, „Társalgás és logika”, 31–33. Uo. Uo. Uo. Grice, „Logic and conversation”, 45. Cole és Cole, „Társas fejlődés kisgyermekkorban”, 418. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 52–53. 87 Annona Nova XIV. máshoz való viszonyát.46 A társalgási partnernél megfigyelhető a családi- és életközegének kultúrája, amely szabályozza az érzelem megjelenítését és tartalmazza a tanult érzelmi jelzéseket.47 A kiértékelés alapján képesek vagyunk igazítani érzelemkifejezésünk intenzitását (mennyiségét) a beszélgetőpartnerünk viselkedéséhez és kultúrájához. Emellett, ha kevésbé értékeljük alkalmasnak az érzelmi megnyilvánulást, akkor hatékonyan, a helyzethez illeszkedő módon tudjuk kontrollálni azt.48 A mennyiségnél fontos, hogy a jelzés átlépje a befogadó ingerküszöbét. Jól szemlélteti ezt Dan Sperber és Deirdre Wilson példája a börtönben tartózkodó két idegenről, akik nem beszélnek közös nyelvet. Az egyik rab ütni kezd egy ritmust, ami hangereje és szabályossága miatt feltűnik a másiknak. A másik rab feltételezéseket hoz a jelzésre vonatkozóan, majd arra következtethet, hogy a megnyilvánuló interakciót akar kialakítani.49 Ez hasonlóan jelenhet meg az arckifejezésekkel történő nem-verbális kommunikációban: ha túl finom az érzelemkifejezés – annak ellenére, hogy a kifejezés motivációja egyfajta kommunikációs szándék jelzése, akkor nem biztos, hogy ki tud alakulni az együttműködés, és ezáltal a kommunikációs aktus. 2) A Mód maximája a megnyilvánulásra vonatkozik, tehát arra, hogyan kellene mondanunk, amit mondunk. Fontos, hogy a kifejezések világosak, érthetőek és tömörek legyenek.50 A világosság, tömörség érvényesül az érzelemkifejezésnél is: gyakrabban használt és látott kifejezéseket alkalmazunk. Látványos boldogság esetén mosolygunk, undor esetén fintorgunk. Ezzel egyértelműen kifejezzük kommunikációs és informatív szándékunkat is. 46 47 48 49 50 Halberstadt, G. Amy, Denham, A. Suzanne és Dunsmore, C. Julie, „Affective Social Competence”, Social Development 10, 1 sz. (2001): 79–119, 94. Uo. Cole és Cole, „Társas fejlődés kisgyermekkorban”, 418. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 52. Grice, „Társalgás és logika”, 31. 88 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... 3) A viszony (későbbiekben relevancia) maximája felel azért, hogy az elhangzó információk a témához tartozzanak.51 Boldog témára boldogan, rossz hírre szomorúan szokás reagálni. A viszonyt az empátiával és az érzelmi tudatossággal tudnám párhuzamba állítani. Az előbbi a befogadó szempontjából fontos - hogy a beszélgetésre képes legyen érzelmileg ráhangolódni, ezzel a megnyilvánulót figyelmes részvételéről biztosítani –, míg az utóbbi inkább a megnyilvánulóra vonatkozik – hogy megítélje, érzelmeinek kifejezése megfelel-e a helyzet társadalmi konvencióinak.52 A relevancia a megnyilvánuló szándékának felismeréséhez is kapcsolódik, mivel enélkül nem mehet végbe az információfeldolgozás.53 4) A minőség maximája az őszinteségre épül: csak olyan megnyilvánulásokkal járuljunk hozzá a kommunikációhoz, melyet igaznak tartunk és amire van megfelelő bizonyítékunk.54 A nem-verbális kommunikációban a bizonyíték kérdése nehézkes, mivel az érzelemkifejezéseket, valamint azoknak a belső motivációit nem tudjuk konkrét bizonyítékokkal alátámasztani. A teljes őszinteséget sem lehet számonkérni, mert sok esetben ellentmondásba kerül a társadalmi normákkal és a többi maximával. Ellenben vannak olyan esetek, amikor a kontextus pont a homályosságot igényli, annak érdekében, hogy a szándékunkat a helyzethez megfelelően tudjuk közvetíteni. Ilyen helyzet lehet egy politikai tárgyalás vagy a flörtölés, mert mindkét esetben érezhető a szándék, mégis megjelenik egyfajta védelmező magatartás, amely homályossággal fedi el a sebezhetőséget.55 Ezekben az esetekben a befogadó részéről szükséges alkalmazni az implikatúrát. 51 52 53 54 55 Uo. Halberstadt, Denham és Dunsmore, „Affective Social Competence”, 98. Sperber és Wilson, Relevance: Communication and Cognition, 50. Grice, „Logic and conversation”, 46. Halberstadt, Denham és Dunsmore, „Affective Social Competence”, 94. 89 Annona Nova XIV. A minőség és viszony maximájánál kialakulhat egyfajta összeférhetetlenség az érzelemkifejezések alkalmatlan megjelenítése vagy az elrontott elleplezés miatt. Az elrontott kifejezéseknél a befogadónak feltűnhet a szándék, hogy a megnyilvánuló más érzelmet próbált megjeleníteni, mint ami odaillő lenne. Ha nem tudjuk megkülönböztetni, melyik érzelemkifejezés szándékos és melyik nem, akkor a kommunikáció zavartalanul folyik: nem kell hozzá implikáció. A felismerés a szándékos és a nem-szándékos viselkedés közötti hasonlóságra épül, mivel olyan reprezentációkat vagyunk képesek létrehozni, amelyekkel összehasonlítható az észlelt viselkedés és a színlelésről készült reprezentáció. Az összehasonlítás magyarázatot adhat a másik fél túlzó gesztusokkal kísért viselkedésére,56 továbbá az implikációs folyamatnál bizonyítékként is felhasználható. A verbális kommunikációban az együttműködési alapelv betartásának kérdése a fogalmazásban is fellelhető: hogy a felek az elvárthoz képest mennyire fogalmaztak pontosan, és hogy az alapelvet betartják-e.57 A nem-verbális kommunikációban az együttműködési alapelv az arckifejezések megnyilvánulási normáinak betartásával teljesülhet. Ahogy a korábbi példákban is megjelent, a jelzések és mondatok értelmezéséhez minden esetben társul egy implikatúra: ha a jelzések tartalmazzák a jelentést; ha a jelzések csak sugalmaznak valamiféle jelentést; ha egy maximát megszeg a megnyilvánuló, és ezáltal az együttműködési alapelv nem teljesül. Az együttműködési alapelvet és maximáit többféleképpen lehet megszegni: a hozzájárulás megvonásával, ami következhet fizikai okokból (például elmegy az egyik fél hangja), a kérdésfeltevés érdektelenségéből vagy a közös ismeret hiányából; illetve, ha a felek nem tudják teljesíteni az egyik maximát úgy, hogy a másikat ne szegjék meg.58 Ilyen ha a két fél tudása nincs átfedésben egymás56 57 58 Alan, „Pretense and representation: The origins of Theory of mind”, 421. Grice, „Társalgás és logika”, 40–42. Grice, „Logic and conversation”, 49. 90 Szeszák Nóra: Paul Grice pragmatikai koncepciója... sal, mivel a mennyiség és minőség maximája is sérül. Az alapelvet a megnyilvánuló és a befogadó egyaránt megszegheti; előbbi esetben a befogadó feltételezéseket hoz – társalgási implikatúrával – arra vonatkozóan, hogy milyen szándéka lehetett a megnyilvánulónak a szabályszegéssel, vagy milyen más, a szándéktulajdonítástól független oka volt. A társalgási implikatúra különlegessége, hogy az elhangzott tartalomból logikai érveléssel képesek vagyunk levezetni a következtetési folyamatot.59 Konklúzió és kitekintés A Paul Grice által megfogalmazott elméleti keret megfigyelhető a nem-verbális kommunikációban is. A megnyilvánulásokat szabályzó normák elsajátítása mindkét esetben a kora gyerekkorhoz köthető, emellett hasonló normák szabályozzák a szociális interakcióban történő megnyilvánulások formáját. A kommunikációs formák eltérése miatt a különböző fogalmak átalakítását olykor új tényezők hozzáadásával igyekeztem kiegészíteni. Elsősorban Grice kettős-szándék fogalmához rendeltem hozzá a szándékos (kontrollált, színlelt) és nem-szándékos (természetes) érzelemmegjelenítéseket, hogy a kommunikációs szándék megosztásának képe teljes legyen. Az együttműködési alapelv maximái közül a mennyiség és a mód maximája nem szorult változtatásra. A viszony maximájához a nem-szándékos arckifejezések problémáját fűztem hozzá. A minőség maximájából az őszinteség alátámasztására nem tudtam példát hozni, mivel az érzelmek és az érzelemkifejezések nem tekinthetőek racionálisan megindokolhatónak; emellett a megnyilvánuló sincs mindig tudatában az általa kifejezett érzelmek megjelenésével és jelentésével, ezért az arckifejezések vizsgálatában elvetettem a konkrét bizonyítékokkal való alátámasztást. Az együttműködési alapelv alkalmazhatósága mellett a kommunikációban megjelenő 59 Grice, „Társalgás és logika”, 34–35. 91 Annona Nova XIV. jelentésformákra is találtam példákat. A nem-verbális kommunikációban konvencionális és nem-konvencionális jelentések kategóriái használatóak, viszont a kontextus határozza meg, hogy az adott helyzetben az arckifejezés melyik kategóriába tartozik. Összességében a grice-i eszköztárat az arckifejezésekre megfeleltethetőnek találtam, de egy határozottabb állítás megtételéhez további kutatásokra lenne szükség. Ehhez elsősorban Paul Grice további szövegeit használnám fel, mint a Further Notes to Logic and Conversation című tanulmányát, illetve olyan elgondolásait vizsgálnám, mint a különböző retorikai alakzatokhoz használt társalgási implikatúrák kérdése. 92 Annona Nova XIV. Fekete Róbert A fejvesztettség labirintusai A formátlanság poszthumán víziói Georges Bataille-nál „Egy pillanatig szinte külső szemlélőként figyelte a kihunyt értelem és a lihegő test képtelen csatáját…”1 Ambrose Bierce I. Az, hogy a kortárs vizuális kultúra milyen mértékben reflektál az emberi test technomediális hibridizációjára és remixelhetőségére, hogy a formátlanság esztétikuma mennyire meghatározó elemét képezi napjaink művészetének, jól mutatja, hogy ami egykoron hagymázas elképzelésnek tűnt az ember és az emberi fogalmának decentralizálását illetően, az mára élő valósággá vált. Marc Quinn, Eduardo Kac, Damien Hirst, a Chapman-testvérek, Andres Serrano, vagy akár Marguerite Humeau csak néhány név a kurrens képzőművészeti palettáról, akiknek műveiben az antropocentrikus gondolkodás meghaladására tett ambiciózus kísérletek mellett a formátlanság és az emberi test dezorganizációja kulcsmotívumként érzékelhető.2 Jelen írást azonban elsődlegesen a formátlan1 2 Bierce, Ambrose, Bagoly-folyó (Budapest: Európa, 1985), 185. Az efelé mutató tendenciák egyik leghangzatosabb előrevetítője az 1992-es Post Human című kiállítássorozat volt. A Jeffrey Deitch kurátori munkája mellett tető alá hozott kiállítás művei expliciten a biotechnológiai manipulálhatóságnak, a plasztikai sebészetnek, és a mesterséges intelligenciának az emberről és az emberi testről való gondolkodást radikálisan átalakító hatásai köré szerveződtek, olyan alkotók munkáival, mint Damien Hirst, Cindy Sher- 93 Annona Nova XIV. ságnak nem a poszthumanizmus viszonyrendszerében betöltött helye foglalkoztatja, hanem sokkal inkább az a határtapasztalat, ami egyáltalán lehetővé tette a formátlanság és a poszthumanizmus viszonyának kialakulását. Egy olyan határmező megvilágítása áll tehát a középpontban, amit leginkább a formátlanság reprezentációja és ismeretelméleti vonatkozásai felől közelíthetünk meg, vagyis azon aspektusok mentén, hogy a formátlanság miképpen jeleníthető meg, illetőleg milyen tudással szolgálhat egy a racionális emberi értelmet és az emberi alakot a középpontba helyező antropocentrikus gondolkodás perspektívájából. A test és a test színrevitele ebből a szempontból kiemelt jelentőségű, ugyanis a formátlanság ott lép elő, ahol a test és a test ábrázolhatósága önnön határaival szembesül. A továbbiak fókuszában így egy olyan test áll, amelynek túláradó bősége szétfeszíti saját körvonalait; amelynek élénksége előtt megbicsaklik a nyelv és árnyékba borul az értelem; és ami mindennek dacára megjelenik, és vírusszerű jelenléte magát a gondolkodást is átfertőzi. Arról, hogy egy ilyen test hogyan is nézne ki, illetve miféle nyelvi és konceptuális manőverek mentén volna elgondolható, hasznos kiindulópontokat találunk Michel Foucault Nietzsche-értelmezéseiben. 1971-es Nietzsche, La Généologie, La Histoire (Nietzsche, a genealógia, a történelem) című tanulmányában Foucault a genealógia egy olyan értelmezése mellett száll síkra, mely szerint annak célja nem egy fogalom, vagy jelenség egyetlen pontba történő viszszavezetése, nem egy lineáris-teleologikus eredettörténeti narratíva létrehozása volna, hanem az eredetek multiplicitásának, egy man, Josh Kline vagy Jeff Koons. Robert Rosenblum, a kiállításról írott 2004es megemlékezésében arra is kitér, hogy a Post Human szellemisége számos, a kortárs képzőművészeti szcénát meghatározó jelentős utódot tudhat magáénak, így például a fentebb említett Marc Quinnt és a Chapman-testvéreket is, továbbá ide sorolja mások mellett még Maurizio Catellant és Ron Mueck-et is, akik minden bizonnyal felbukkannának a kiállítás névsorában, ha az ma kerülne megrendezésre. Lásd: Rosenblum, Robert, „Post Human”, Artforum 43, 2. sz. (2004): 121. 94 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai bizonyos történetiségnek és diskurzusközöttiségnek a felszínre hozása, ahol egy korszak uralkodó gondolatai kialakulnak és cserélődnek.3 Foucault továbbá egy ponton azt is hozzáteszi, hogy e folyamatok paradigmatikus megjelenítője nem más, mint a test.4 A test azáltal mutat rá az eredetek sokaságára és keletkezésére, hogy egy olyan médiumot képez, amelybe az egyes diskurzusok egyaránt beíródnak, ugyanakkor a test változékonysága és történeti beágyazottsága okán mindig megváltoznak és új formációba rendeződnek. Ám amennyiben a testre egy folyvást változó, dinamikus jelölőkomplexumként, a genealógia eleven kinyilvánítójaként tekintünk, ami mindig egyfajta metamorfózist, egy szüntelenül átformálódó diszkurzív erőteret artikulál – amely egyben jelentéshálózatok fel- és leépülésének, illetve jelölési folyamatok végeérhetetlen játékának is a színhelye –, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ez a test, a maga burjánzó változandóságában, hogyan érhető el a reprezentáció számára, és mi módon tehető a megismerés tárgyává. Minthogy a test különféle koncepciói maguk is különböző világfelfogások kereszttüzében állnak elő és differenciálódnak – legyenek ezek az orvostudomány, a biológia, az antropológia, vagy akár a társadalomtudományi diszciplínák testfogalmai –, az egyes elképzelések a test feltérképezésének, vagyis a testről való tudásnak is eltérő módozatait deklarálják. Annak a 18. századtól megszilárduló esztétikai ideológiának és reprezentációs modellnek, amely az antropomorphét, az emberi alakot tartja a művészi szépség és igazság közvetítésére alkalmas egyedüli hiteles formának,5 már az antikvitás, és később a reneszánsz ábrázolási rendszerében és tudományos gondolkodásában is fellelhetők a nyomai, alkalmasint Leonardo Vitruvius-rajzában, vagy akár a perspektívatörvények 3 4 5 Vö. Foucault, Michel, „Nietzsche, Genealogy, History” in ford. Bouchard, Donald F. és Simon, Sherry, Language, Counter-Memory, Practice – Selected Essays and Interviews (New York: Cornell University Press, 1977), 139–147. Uo. 147–148. Horváth Márk, Lovász Ádám és Nemes Z. Márió, A poszthumanizmus változatai (Budapest: Prae, 2019), 232. 95 Annona Nova XIV. kialakulásában is. A művészet és a tudomány itt meglehetősen közeli viszonyt ápolt, és kapcsolatuk letéteményesének pontosan az bizonyult, hogy mindkettő a valóság megismerésének szolgálatában állt. Ebben a konstellációban a test teljes egészében nyitva áll a racionális emberi értelem számára, sőt racionális konstrukciónak tekinthető: a vitruviusi ember alakja különálló elemekből és funkcionalitásokból, szervekből és végtagokból összeálló harmonikus egységet alkot; egyenes tartása és testének megingathatatlan arányossága egy elkülönült, minden oldalról lehatárolt individuumot hív életre, amelynek szervezőelvei hiánytalanul rendszerbe foglalhatók és reprezentálhatók mind a tudomány, mind pedig a művészet oldaláról. A „vitruviusi ember” megnevezés már önmagában is meglehetősen sokatmondó, ugyanis Leonardo rajzát bevallottan Marcus Vitruvius Pollio római építész munkássága inspirálta, akinél az architekturális szimmetriát leghívebben az emberi test példázza.6 Ez egyszersmind arra is felhívja a figyelmet, hogy miként már a perspektíva is eredendően „a valóság tudománya volt, nem pedig az attól való megszabadulás egy módja”,7 úgy a reneszánsz, majd a felvilágosodás testreprezentációinak homlokterében sem az emberábrázolás tisztán esztétikai szabályszerűségeinek a feltárása állt, hanem sokkal inkább egy az antropomorphéhoz mint homogén, rögzített formához való sajátos episztemikus viszonyulás, mely szerint a megjelenítés természettörvényei az emberi test természettörvényeit tükrözik. Ezzel szemben a Foucault kapcsán vázolt test a formátlanság és a megismerhetetlenség felé közelít. Éppen ezért Foucault interpretációjában a genealógia egy „ellen-emlékezetet”, egy aktív felejtést implikál, ami azoknak a tágan értett reprezentációs mechanizmusoknak 6 7 Erről lásd Vitruvius, Tíz könyv az építészetről (Budapest: Képzőművészeti kiadó, 1988), 70–105. Krauss, Rosalind, „Grids”, October, 9. sz. (1979 nyár): 51–64., 52. (Fordítás tőlem – amennyiben a továbbiakban nem jelzem külön, az összes fordítás tőlem származik.) 96 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai és diszkurzív gyakorlatoknak az elnémítása volna, amelyek ezt a formátlanságot szimbolikus jelölőkként formázzák újra.8 Ugyanakkor ez még nem jelentené azt, hogy a formátlanság teljes egészében nélkülözné azokat a formaadásokat és tudásmódozatokat, amelyeket a különböző testdiskurzusoknak tulajdoníthatunk. A formátlanság a formák tagadása helyett a formák excesszusát valósítja meg; egy permanens teremtést, formák és formalehetőségek tobzódó együttesét és transzformációját, ami egyszerűen túl sok egyetlen test számára. A formátlanság megtestesülését ily módon ahhoz hasonlíthatjuk, amit Mihail Bahtyin „groteszk testnek” nevez. „Az újkori kánonokkal ellentétben – írja Bahtyin – a groteszk test nem válik külön a környező világtól, nem zárt, nem befejezett, nem kész, minduntalan kiárad magából, túlcsordul saját kontúrjain.”9 Ez a test nyitott és folyamatszerű; mindig az átmenetiség stádiumában jelenik meg, ahol a test már halódik, és még nincs készen; feltartóztathatatlan alakváltása abban áll, hogy folytonosan kinyúlik saját magából és áthágja határait; a pusztulás és a megújulás, a halál és a fogamzás egyetlen ambivalens szövedékké fonódik össze benne.10 Mindebből az is következik, hogy a groteszk test heterogén szerveződésében a test különböző narratívái is összefolynak és egymásba alakulnak. Ennek az ismeretelméleti konzekvenciáit Paul Valéry fogalmazta meg leghathatósabban, az általa „imagináriusnak” nevezett test kapcsán. Az imaginárius test Valéry nézetében „elválaszthatatlan attól az ismeretlen és megismerhetetlen közvetítőközegtől, amelyet a fizikusok elijesztenek, amikor az érzékelhető világ kínzatásába fognak.”11 Amikor a tudo8 9 10 11 Weiss, Allen S., „Impossible Sovereignity: Between »The Will to Power« and the »Will to Chance«”, October, 36. sz. (1986 tavasz): 129–146., 146. Bahtyin, Mihail, FranÇois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája (Budapest: Európa, 1982), 37, 36. Uo., 392–393. Valéry, Paul, „Some Simple Reflections on Body”, ford. Mannheim, Ralph, in szerk. Feher, Michel, Nadaff, Ramona és Tazi, Nadia, Fragments For a History of The Human Body – Part Two, 395–402 (New Jersey: Zone Books, 1989), 401. 97 Annona Nova XIV. mányos megismerőapparátus tárgyának feldolgozásába kezd, indirekt módon egyszersmind azzal a hiánnyal is farkasszemet kell, hogy nézzen, ami a feldolgozást követően tárul elé; ami érzékeink, képzeletünk, és végső soron önnön intellektusunk hatósugarán túl helyezkedik el.12 Ami az imaginárius testet ebből a szempontból problematikussá teszi a racionális megismerés számára, az pontosan heterogén jellege, megéltsége és mozgásban-léte,13 vagyis az, hogy egyszerre villantja fel különböző testértelmezések szerteágazó együttélését.14 Az imaginárius test így mindig többet foglal magában, mint amit egy test elbír. Mindez egy zavarba ejtően paradox szituációt eredményez: egy olyan test sejlik fel előttünk, ami voltaképpen minden testen és racionális megismerésen túl helyezkedik el. Ebben az értelemben tehát egy olyan testről van itt szó, ami a szó szoros értelmében nincs; amit nemléte határoz meg, és ami egész egyszerűen hiányzik, távol van, ám esetében éppen ez a hiány és távollét az, ami megtestesül. Ezért is van az, hogy Valéry szerint az imaginárius testet csakis negatív módon határozhatjuk meg, vagyis az a test, amiről valamilyen ismerettel rendelkezünk, következésképpen nem lehet imaginárius test.15 Ez a hiánytapasztalat Bahtyin elemzéseiben is előkerül, amikor arról ír, hogy a groteszk testmegjelenítés mennyire akkurátusan összpontosít a test azon nyílásaira, kitüremkedéseire és elágazásaira, ahol az emberi individuumhoz rendelt zárt struktúra felfeslik: 12 13 14 15 Uo. Sargeant, Jack, Flesh and Excess – On Underground Film (Los Angeles: Amok Books, 2015), 98. Valéry, az imaginárius test mellett, a test három másik vetületét különíti el. Az első ezek közül az önadódó testi jelenlét, az „én testem”, ami otthonosságom határait kijelöli; a második a külsődleges, mondhatni nárcisztikus test, ahogy az én testem mint másik jelenik meg; a harmadik pedig egy racionális-tudományos test, ami különálló testi funkciókból és részekből építi fel a test egészleges képét. Erről lásd. Valéry, „Some Simple Reflections on Body”, 398–402. Valéry, „Some Simple Reflections on Body”, 401. 98 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai „A groteszk ábrázolás a test azon részeit hangsúlyozza leginkább, amelyek megnyitják a testet a külvilág felé, tehát ahol a világ behatol vagy eltávozik, vagy ahol maga a test távozik a világba – vagyis a nyílásokat, a test kiugró részeit, a különféle kinövéseket és elálló tagokat: a tátott szájat, a női nemiszerveket, a keblet, a phalloszt, a potrohos hasat, az orrot. A test csak olyan aktusokban tárja fel növekedő, rögzíthető kontúrjaiból állandóan kilépő lényegét, mint a közösülés, a terhesség, a szülés, az agónia, az evés-ivás, az ürítés. Ez az örökké nyitott, örökké teremtő és teremtődő test a nem fejlődésének láncszeme, pontosabban két láncszeme, amely az említett aktusokban egymásba fonódva, egymásba hatolva mutatkozik meg.”16 A test hiányaiban és e hiányokkal asszociált tevékenységeiben nem pusztán az antropomorf formavilág totalitása és individualitása bomlik meg, de az emberi racionalitás sziklaszilárd homlokzata is felrepedezik. Egy olyan ismeretelméleti szürkezóna nyílik így meg, ahol a tudás és a nem-tudás fáradhatatlan vonzása és taszítása, hiánya és jelenléte egy vitális, heteromorf labirintust rajzol fel, ami állandóan újraírja és szétírja saját magát. A labirintus-metafora ilyen értelemben valóban nem túlzás, már csak azért sem, mert a formátlanság hiperracionális értelmezési tartománya ténylegesen egy olyan labirintusként tételezhető, ahová az emberi értelem rendre betéved, ám sosem képes megtalálni belőle a kivezető utat, csakis amennyiben – Foucault-ra visszautalva – elfeledi, vagy jobban mondva, feláldozza saját magát: a logosz stabil vonatkoztatási pont híján elveszti privilegizált pozícióját, és kénytelen megválni azon testrészétől, amiben addig leginkább megbízott: a fejétől. Az így létrejövő fejvesztett állapot ezzel egyidejűleg a testi identitás elvesztését is maga után vonja, és arra ösztökéli a testet, hogy túllépjen saját határain, és mintegy groteszk és imaginárius fénytörés16 Bahtyin, Francois Rabelais művészete…, 36. 99 Annona Nova XIV. ben kezdje el láttatni magát. A formátlanság és a labirintus-struktúra e párhuzamát tovább finomítják Allen S. Weiss sorai: „Megegyezve a föld nietzsche-i jelével, a labirintus egy mindenre kiterjedő jelölő, ami minden lehetőséget és ellentmondást felölel a kaotikustól a rendezettig, a véletlenszerűtől a szükségszerűig, a szenttől a profánig, és az élettől a halálig. Mióta minden lehetséges szimbólum és jelölő elnyelése nem képes semmiféle cserefolyamattal, semmilyen visszatérítéssel szolgálni, mint maga a tiszta differencia, a labirintus többé már nem tartozik a szimbolikus regiszteréhez. A szimbolikus összeroskad az alatt a súly alatt, amit feltételezett jelöltjeinek totalitása jelent, felszámolva minden intencionalitást, és bejelentve az intenzív libidinalitást.”17 Mint egy kielégíthetetlen étvágyú szörnyeteg, a formátlanság labirintusa azzal, hogy bekebelezi a szimbolikus rendszereket, egyúttal a határaira sodorja és össze is roskasztja őket. Az antropocentrikus megismerés és reprezentáció ennek a szörnyetegnek a gyomrában emésztődik fel. Igazat kell adnunk e téren Pierre Klossowskinak, aki ezt a szörnyszerűséget a sade-i karakterológia tükrében vizsgálja, és ugyancsak az emberi megsemmisülésével hozza összefüggésbe. A márki figurái nem kevesebbre vállalkoznak, mint a labirintus végtelen diverzitásának birtokbavételére, ez azonban individuumként való létezésük megszűnését anticipálja: ez a lehetetlent megkísértő vágyakozás azt kívánja tőlük, hogy rombolják le saját határaikat, és merészkedjenek túl önmagukon. Sade karakterei egyszerre igyekeznek megtörni és megőrizni identitásukat, amivel egy bizonytalan határmezsgyét sikerül jelenvalóvá tenniük.18 Más megfogalmazásban: Sade karakterei a dévajság kedélyt 17 18 Weiss, „Impossible Sovereignity…”, 133. Vö. Klossowski, Pierre, The Monster, Acéphale, Hozzáférés: 2023.05.23. https://acephale.xyz/contributors/pierre-klossowski/the-monster/ 100 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai borzoló túlfokozásán keresztül lefejezik magukat, annak érdekében, hogy mintegy önnön labirintusukká válhassanak, vagyis szörnnyé Klossowski olvasatában. A formátlanságnak ez a fajta monstruózus jellege még eklatánsabban mutatkozik meg Lovecraft elbeszéléseiben. Az ismeretlennel való konfrontáció – mint a horror műfaj klasszikus mozgatóereje – Lovecraft szövegeiben is erőteljesen visszaköszön, azonban esetében kiemelendő, hogy ez szinte kivétel nélkül olyan ép ésszel felfoghatatlan szörny-testek megidézésén keresztül történik, amelyek valamilyen hiba vagy véletlen folytán berobbannak a zömében jómódú, fehér, racionális orientáltságú szereplők világába. A lovecrafti szörnykorpuszban rendkívül hangsúlyosan jelennek meg e lények materiális adottságai: e teremtmények csaknem mindegyike cselekvőképes, zsigeri test is egyúttal; kísérteties anyagiságukban különböző morfológiai struktúrák organikus integrációja és konstans mutációja zajlik, ami a szereplők számára egy rendkívül fenyegető potenciállal terhes, hiszen a szörnyek nemcsak a testi felszámolódás vagy a dehumanizáció félelmét hordozzák magukban, hanem a szereplők számára ismert világ otthonosságát is szorongató idegenséggel ruházzák fel. Nem meglepő, hogy mikor a Nagy Öregek, Cthulhu, Azaztoth vagy Nyarlathotep színre lépnek, rendszerint két válaszlehetőséget tartogatnak: az egyik a hozzájuk való testi hasonulás, a metamorfózis; a másik pedig a delírium, a gondolkodás zátonyra futásának eksztázisa. A szörnyszerűség még inkább alátámasztja, hogy a formátlanság egy radikális idegenség is egyúttal, ami a humanizmus reprezentációs kódjait és ismeretelméleti standardjait is elbizonytalanítani látszik, jóllehet nem azonos azok abszolút felszámolásával. A formátlanság tapasztalata mindenekelőtt egy határtapasztalat: a test és a reprezentáció határainak tapasztalata, s nemkevésbé az ember határaié is. Fontos ugyanakkor újfent hangoztatni, hogy ebből nem egy kizárás következik, az ember határtapasztalata nem „jelent embertelenséget, csupán a létlehetőségek bővülő horizontját, melyen belül az anti-humanizmus és humanizmus ideológiái 101 Annona Nova XIV. egyaránt lelepleződ(het)nek.”19 Nem a határ egyik vagy másik fele az, amiről tehát itt szó van, hanem éppen ellenkezőleg: maga a határ, vagyis az a metszéspont, ahol a dichotomikus kategorizációs sémák instabillá válnak, és komplex lehetőséghorizonttá terebélyesednek, ami alkalmat ad a fogalmak dekonstrukciójára és revíziójára. A formátlanság és a poszthumán gondolkodás viszonya nézetem szerint ebben a metszéspontban gyökerezik. A formátlanság élménye egy olyan alteritástapasztalat, amiben a reprezentáció, a megismerés és a test racionális felépítettsége a humanizmus klasszikus kánonjával együtt elbizonytalanodik. Ugyanakkor ezzel a valóság mérhetetlen heterogenitása is lelepleződik, arra sarkallva a gondolkodást, hogy így az ember és az emberi fogalmát is új, komplexebb és szubverzívebb fogalomalkotási stratégiák viszonyrendszerében rekonceptualizálja, akár az emberi ágencia kihalását vagy olyan nonhumán létformákat is tekintetbe véve, mint egyebek mellett a mesterséges intelligencia, az állatok, szörnyetegek, vagy istenek.20 Ahhoz, hogy az emberen túlra merészkedjünk, hogy felnyíljanak a fejvesztettség labirintusának kapui, le kell fejeznünk az embert, s mintegy túl kell élnünk lefejezését. Kevés olyan gondolkodó volt, akinek munkássága türelmetlenebbül sürgette volna e gondolatok eljövetelét, és aki lázasabban munkálkodott volna a formátlanság megidézésén, akár az önmegsemmisülés árán is, mint Georges Bataille. II. Bataille eksztatikus filozófiájában a formátlanságba való alázuhanás mindig az emberi fej által jelképezett értelem, szubjektivitás, jelenlét és testi integritás feláldozásába kerül. Bataille tudatosan törekszik rá, hogy írásai maguk is „szentélyekké”, áldozati helyek19 20 Horváth, Lovász és Nemes Z., A poszthumanizmus változatai, 236. Uo., 227–237. 102 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai ké váljanak, és olyan útvesztőket generálnak, ahol a figurális nyelv és az apodiktikus fogalmiság, a racionalitás és az értelmetlenség, a tudás és a nem-tudás egy deliráló, szétbomló-összeránduló, a szörnyszerűség jegyeit felragyogtató szövegmasszába tömörülve felzabálja egymást. Egyik legjelesebb példája e szövegszerkesztésnek Bataille életművében a háromkötetes Summa Atheologica, amely a test és a nyelviség szoros összekapcsolásával fekteti le egy, a keresztény misztika hagyományához illeszkedő, ám még azt is feláldozó öndestruktív negatív teológia alapjait.21 Figyelemre méltó, hogy az efelé mutató törekvések már Bataille egy rendkívül korai, 1927-es esszéjében, a L’Anus solaire-ben (A napánusz) helyet kapnak. „Nyilvánvaló, hogy a világ tisztán parodisztikus, más szavakkal, hogy minden dolog valamely másiknak a paródiája, vagy éppenséggel ugyanannak a dolognak csupán egy megcsalt formában. Azóta, hogy a mondatok reflexióra szánva elkezdenek cirkulálni az agyban, egy mindenre kiterjedő identifikációs folyamat megy végbe, lévén, hogy a kopula segédletével minden mondat az egyik dolgot a másikhoz fűzi; minden dolog láthatóan összekapcsolható lenne, ha egyetlen szempillantás alatt, a maga totalitásában fedezhetnénk fel a nyomait Ariadné ama fonalának, amely a gondolkodást saját útvesztőjébe vezeti. Azonban a kifejezéseket egymáshoz fűző kopula nemkevésbé irritáló, mint a testek kopulációja.”22 21 22 A Summa Atheologica 1943 és 1945 között íródott, a második világháború alatt, és a következő munkákat foglalja magában: L’Expérience intérieure (Belső Tapasztalat, 1943), Le Coupable (A bűnös, 1944), Sur Nietzsche (Nietzschéről, 1945). Ezek közül az első, a L’Expérience intérieure magyarul is olvasható. Erről lásd Bataille, Georges, A belső tapasztalat (Budapest: Kijárat, 2013) Bataille, Georges, „The Solar Anus”, in szerk. Stoekl, Allen, Visions of Excess: Selected Writings 1927-1939 (Minneapolis: University of Minnesota Press, 1985), 5. 103 Annona Nova XIV. A formátlanság labirintusában nincs, ami megmentse a gondolkodást attól, hogy a Minótaurosz áldozatául essék: Ariadné fonalának nyomait csakis annak megszakadásában és eltűnésében fedezhetjük el, míg Thészeuszt a szörnyeteg elrongyolódott martalékaként. Szűk tíz évvel később már jóval kiforrottabban jelentkezik ez a felvetés. Az 1936-ban Bataille vezetésével – valamint többek között Pierre Klossowski, Roger Caillois, Michel Leiris és André Masson közreműködésével – alapított filozófiai, szociológiai és vallási folyóirat, az Acéphale első kiadásának címlapján egy fejnélküli alak látható, aki keresztként kifeszülő karjainak egyikében egy lángoló szívet, a másikban kardot tart; nemiszerve helyén koponya található, gyomrában pedig kiismerhetetlen, labirintusszerű fonálrengeteg kígyózik. Acéphale ikonográfiája intenzíven sűríti magába Bataille annihilatív filozófiai ars poeticáját: egy eksztázisba torkolló kimenekülést a felvilágosodás hagyományát követő nyugati gondolkodás szellemközpontúságából; egy önmegsemmisítő felszabadulást az ész elnyomó rezsimjei alól, amely a megismerés és a szubjektum feláldozásán keresztül próbál visszacsatornázódni egy eredendően heterogén, labirintusszerű, formátlan létezés fluktuációjába. Acéphale fejnélkülisége könnyedén felfogható Leonardo vitruviusi emberének groteszk inverziójaként is, ami lefejezettségéből adódóan határozottan elutasítja a test vertikális hierarchiáját és racionális tagolódását. A test itt egyáltalán nem racionális konstrukció, amit a megismerő szubjektum birtokba vehet, és amelynek univerzális törvényszerűségei rögzíthetők. Valéryt felidézve, a test imaginárius vetülete az, ami itt azonnal szembeötlik. Fej híján Acéphale antropomorf struktúrája és az azokhoz rendelt ismeretelméleti előfeltevések is megkérdőjeleződnek; megrendül a test önérvényűségébe, harmóniájába, egészlegességébe és individualitásába vetett bizalom, amivel együtt racionális rendszerbe foglalhatósága és szisztematikus megismerhetősége is elvész. Ugyanakkor ez mégsem azt szavatolja, hogy Acéphale maga volna a tisztán imaginárius test, egy negatív-individuum, amit kisemmizne a szubjektumnak és a testi 104 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai integritásnak a hiánya – Acéphale-t pontosan ezek éltetik, ezek támasztják fel, úgyszólván saját halálának vitalitása: egy bomlásfolyamat, ami egyszerre konstitutív és destitutív; ami a formák és identitások lebontásával és újraépítésével nyit meg egy folytonosan táguló lehetőségmezőt. Így a lefejezett, halódó és bomlásnak indult Acéphale-t méltán hasonlíthatjuk ahhoz a döghöz, amely Baudelaire-t is megihlette, amit ugyan elborítottak a férgek, körülzsongtak a legyek, bűzös folyadékot ontott ki magából, s mégis hullámként dagadozott és apadt el, bizonytalan, sokszorozott életre kelt.23 Acéphale, akárcsak Baudelaire dögje, se nem halott, se nem élő, jobban mondva túl-élő, a halál túl-élője; amit véghezvisz, az önmaga elvesztése, hogy aztán saját hiányában másikként leljen önmagára. Az önelveszejtés és önmegtalálás azonban itt nem szukcesszív, hanem szimultán folyamatok, amelyek előfeltétele egy diffúz határáthágó mozgás, a transzgresszió, ami együttesen involválja a határok és tilalmak átszakítását és megerősítését. Félreértenénk Acéphale mártíromságát, ha a transzgresziót valamilyen egyirányú negációként próbálnánk meg elkönyvelni. A transzgresszió nem a határon való túlhaladás dialektikáját működteti, nem egy antitézis vagy túllépés, sokkal inkább a határszélek dinamizálása és egymásba játszatása, a határszélek újrapozícionálása; így pedig lépésnek is csak annyiban nevezhető, amennyiben az egy „lépés nélküli lépés”, vagy „túl nem lépés”.24 A transzgresszió egy olyan határsértés, ami anélkül függeszti fel a tilalmat, hogy eltörölné azt.25 Erre utal a genitáliák helyén elhelyezett koponya, a lángoló szív, a kard, és a gyomorban tenyésző labirintus. Azokra a helyekre és aktivitásokra, ahol felcsillanhat a határ differenciája: a libidinális költekezésre, az erotizmusra, az áldozathozatalra, 23 24 25 Baudelaire, Charles, „A dög”, ford. Szabó Lőrinc, in Baudelaire, Charles, A romlás virágai (Budapest: Magyar Helikon, 1980), 54–56. Popovics Zoltán, „Haldoklás halál nélkül”, in szerk. Popovics Zoltán, Noli Me Legere – Tanulmányok Maurice Blanchot-ról (Budapest: Pongrácz Kiadó, 2013), 128. Bataille, Georges, Az erotika (Budapest: Nagyvilág, 2001), 42. 105 Annona Nova XIV. a szentség megízlelésére, amelyek során az ego megszabadulhat önmagától, és a labirintus örvénylő mélységeibe merítkezhet. Ahová Acéphale – és vele együtt Bataille is – el szeretne jutni, az a lehetséges végső határa, ahol mind a világ, mind önmaguk számára meghalhatnak és egyszersmind továbbélhetnek. Acéphale a lehetséges végső határán, a lehetetlen szorításában így ugyanarra a sorsa jut, mint Sade karakterei: szörnnyé válik. Bataille a maga részéről a következőképpen eleveníti ezt fel: „Az ember úgy szabadult meg fejétől, akár az elítélt a börtönből. Amit önmagát hátrahagyva talált, az nem Isten volt, a bűn elleni tilalom, hanem egy olyan létező, aki nincsen tudatában a tilalomnak. Önmagamat hátrahagyva egy olyan létezővel találkozom, aki nevetésre fakaszt, amiért fejnélküli; ez ugyanakkor rettegéssel tölt el, mert ő egyszerre bűn és ártatlanság is; baljában acélfegyvert tart, jobbjában lángok, olyanok, akárha egy Szent Szívé volnának. Ő a Születést és a Halált egyazon kitörésben egyesíti. Ő nem egy ember. De nem is Isten. Ő nem azonos velem, mégis sokkal inkább én, mint saját magam; a gyomra a labirintus, ahol elveszejti önmagát, és vele együtt engem is, és amelyben önmagam akként fedezem fel, ami ő, másszóval, mint egy szörnyeteget.”26 Nem Acéphale alakja az egyetlen, akiben felfedezhetjük Bataille alapvetően negatív, ellen-identifikációs stratégiáját. A szintén általa szerkesztett szürrealista folyóirat, a Documents „kritikai szótár” szekciója a felvilágosodás enciklopédikus hagyományát állítja pellengérre, olyan kifejezések szócikkszerű magyarázataival, mint a szem, a száj, a nagylábujj, a gyárkémény, a felhőkarcoló, az ipari vágóhíd, vagy akár Buster Keaton személye. Noha a kritikai szótárt maga Bataille állította össze, és a szövegek tetemes hányada is az ő 26 Bataille, Georges, „The Sacred Conspiracy”, in szerk. Stoekl, Visions of Excess, 181. 106 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai nevéhez fűződik, számos más, a szürrealizmus holdudvarához tartozó szerző írása is helyet kap benne. Bataille-on kívül Michel Leiris, Robert Desnos, Marcel Griaule, és még Marcel Duchamp is hozzájárult a szótár elkészültéhez. A résztvevők széttartósága ellenére azonban mégis egy jól kitapintható gondolati ív húzódik az Encyclopedia Acéphallica kezdeményezése mögött, ami már nevéből adódóan is korrelál a bataille-i projekttel. Ez irányba mutat az is, hogy az Encyclopedia Acéphallica vállalkozásának egyik legbeszédesebb példája, a higiénia fogalma, éppen Leiris tollából származik. Leiris meghatározásában a modern higiénia egy többé-kevésbé racionalizált tabugépezetet jelöl, ami a szellem és az értelem korának szülötte.27 A higiénia diskurzusai nemcsak egy fizikai, de egy morális purifikációt is eszközölnek, aminek értelmében a higiénia egy egész világfelfogás megfelelőjévé válik: a tisztátalan beszéd és gondolatok, egyáltalában a tisztátalan ember megvetendő és káros. „Megölni valakit annyi, mint megsérteni higiéniáját”28 – olvashatjuk Leirisnél. A gondolkodás higiéniája ugyanakkor egy metafizikával is terhes, amiben az anyag tisztátalanságából fakadóan szükségképpen alacsonyabban helyezkedik el, mint a szellem. Ezt a logocentrikus hierarchiát kritizálja Bataille „materializmus-szócikke”. Bataille úgy véli, hogy a klasszikus materialista irányzatok az anyagot a gondolkodás centrumába helyezvén az ellenkezőjükbe csapnak át, és egy idealista pozíciót vesznek fel, amennyiben az anyag helyére behelyettesíthetővé válik bármely egyéb transzcendentális létszervező instancia – így akár a Szellem vagy Isten is –, mindamellett, hogy az anyag így maga is egy ilyen centralizáló princípiumként tételeződik.29 Ehelyett Bataille egy olyan materialista gondolkodásmódot szorgalmaz, amit „alantas materializmusnak” nevez, és 27 28 29 Leiris, Michel, „Hygiene”, in szerk. Lebel, Robert és Waldberg, Isabel, Encyclopedia Acephallica – Critical Dictionary and Related Texts, 51–52 (London: Atlas Press, 1995), 52. Uo. Bataille, Georges, „Materialism”, uo., 15–16. 107 Annona Nova XIV. ami az anyagot aktivitással ruházza fel, ami radikális kívüliségével idegen minden idealista rendszerezési kísérlet és ontológia számára.30 Ez a kívüliség a bretoni szürrealizmus misztikus idealizmusát sem kíméli, és éppen az alantas materializmus koncepciója bizonyult annak a kegyelemdöfésnek, ami végezetül kenyértöréshez vezetett Bataille és a szürrealisták, kiváltképp André Breton között. Az alantas materializmus összeroppantja azokat a metafizikai és ismeretelméleti rendszereket, amelyek a világot mint strukturált univerzalitást, mint holisztikus egészet írják le, amelynek konfigurációi – tűnjenek azok mégoly strukturálatlannak és zavarosnak –, az értelem által felfejhetők. Ebből továbbá az antropomorfizmus és teomorfizmus mélyre nyúló hagyományának a destrukciója is kiolvasható, vagyis azoknak a szubsztancialista metafizikai tendenciáknak az elsorvasztása, amelyek az emberi anyagiságból egy emberarcú, antropomorf istent kísérelnek meg megkonstruálni.31 Az emberhez és anyagiságához tartoznak a test különböző exkrementumai és melléktermékei is – az ürülék, a vizelet, az orrváladék, vagy akár a vér és a könnyek –, amelyek azonnal bemocskolják a gondolkodás higiéniáját. Az alantas materializmus ebből kifolyólag egyben szkatológia is, tekintve, hogy a test viszolygást keltő, undorító, elidegenítő jelenségeit is felöleli, amelyek a testnek mint totalitásának a megtörését eredményezik. Julia Kristeva abjektnek nevezi azokat a testi szekrétumokat, amelyek egyidejűleg felelnek a test operativitásáért, ám mintegy belülről meg is szakítják azt. Az abjekt megtöri az identitást, a rendszereket és mindennemű rend egységét, másfelől ezáltal egy kísérteties idegenséget is jelenvalóvá tesz, amely az ént egy különös köztességbe rántja, ahol egyszerre van a testén kívül és belül is.32 „Ahol mint élő létezőként való állapotom 30 31 32 Bataille, Georges, „Base Materialism and the Gnose”, uo., 51. Horváth, Lovász és Nemes Z, A poszthumanizmus változatai, 238–239. Kristeva, Julia, Powers of Horror – An Essay on Abjection (New York: Columbia University Press, 1982), 1–4. 108 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai határán vagyok.”33 Ennek az énromboló kívüliségnek a tapasztalata ennélfogva nem lehet más, csak egy határtapasztalat, ami visszavezethető az alantas materialitás és az abjekció formátlanságára. Ez az, amit Bataille a fejvesztettség, a labirintus-struktúra, vagy a monstruozitás képeivel gyötrelmesen igyekszik megjeleníteni, akár a reprezentáció és a megismerés halálával is számot vetve. Igen elgondolkodtatók ennek kapcsán Rosalind Krauss megállapításai, aki a reprezentációt Bataille-nál a vaksággal összefüggésben tárgyalja. Krauss Antivison (Anti-látásmód) című tanulmányában egy különös ellentmondást detektál Bataille-nál a reprezentáció és a modern művészet genezisét illetően.34 Bataille nem utasítja el a modern művészet azon vizuális modelljét, ami a látvány nyelvtől, referencialitástól és témától megfosztott autonómiája mentén írható le, sőt, Manet kapcsán éppen ezt méltatja.35 Ugyanakkor Bataille egy másik narratívát is felvázol, amiben viszont a reprezentációnak való ellenállást és a látvány összeomlását jelöli meg a modern vizualitás katalizátoraként. E narratíva paradigmatikus példája Bataille szemében Goya 1808. május 3. című, rendkívül sokat elemzett képe. A felkelők kivégzését ábrázoló festményen Bataille-t nem a kép optikai kvalitásai foglalkoztatják, nem a vizuális tapasztalat immanenciája, hanem figyelmét az a mozzanat ragadja meg, ahogy a halál egy a látványt romba döntő, vakító villámlásként manifesztálódik, minden korábbi fényességnél szemkápráztatóbban.36 A felcsapó villámfény egyszerre hasítja fel a látványt és hozza is létre azt. Goya képe egyértelművé teszi, hogy a reprezentáció kezdeteitől fogva mindig a látás és a vakság érintkezésében születik, a barlang vaksötétje és a Nap minden elborító fényözöne közt, „ahol a fény sötétségbe fordul át, az élet megadja magát a halál képe előtt, és ahol egy revelatív pillanatban, amely a vaksággal azonos, elillan 33 34 35 36 Uo., 3. Krauss, Rosalind, „Antivision”, October, 36. sz. (1986 tavasz), 147–157., 147–148. Uo., 147. Uo., 151. 109 Annona Nova XIV. a látvány”.37 A vakság viszont ez esetben nem azonos a teljes sötétséggel vagy a tökéletes kivilágosodással. Minden látvány, minden vizuális reprezentáció egyúttal a vakság által megszakított is. Maurice Blanchot La folie du Jour (Őrjítő Nap) című novellájában a narrátor szemét darabokra tört szemüvegének szilánkjai megroncsolják, aminek következtében egy olyan ambivalens állapotba kerül, amelyben egyszerre lát és nem lát, amelyben képtelen elfordítani tekintetét s mégis lehetetlen kivennie bármit is. Látása immár nem szűri meg a külvilágot, hanem az egyetlen kegyetlen sokként zúdul rá: „a legrosszabb a nap hirtelen, sokkoló kegyetlensége volt.”38 Amihez állapota leginkább hasonlítható, az a farkasvakság, aminek fennállásakor gyenge fényviszonyok között, szürkületben vagy félhomályban a látómező elködösül és foltokká fermentálódik. Krauss arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a revelatív pillanat, a vakság sokkja túlterjed a vászon síkfelületén, és a testre is sokként hat, nyers, fizikai válaszreakcióra késztetve azt.39 Blanchot narrátora, noha látása csaknem teljesen helyreállt, saját bevallása szerint mégis úgy közlekedik az utcán, mint egy rák: botladozva a falaknak kell támaszkodnia, és mihelyt elengedi őket, szédület és kábultság kíséri lépteit.40 Teste önmaga számára is idegennek tűnik fel, olyan hömpölygő anyagtömegnek, amely kicsúszik az irányítása alól. A vakság transzgresszív pillanatát ennélfogva nem nehéz a formátlanság tapasztalatához mérnünk, azonban Bataille-nál a formátlanság a vakságon felül legalább ennyire a némasággal és a csenddel is összefügg. Amikor Bataille az Encyclopedia Acéphallicában a formátlanság fogalmát boncolgatja, egy olyan kifejezést hoz játékba, aminek jelöltje „semmilyen jogot nem tudhat a magáénak és mindenhol 37 38 39 40 Uo., 150. Blanchot, Maurice, The Madness of the Day (New York: Staton Hill Press, 1992), 11. Krauss, „Antivison”, 153–154. Blanchot, The Madness…, 12. 110 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai eltaposásra kerül, mint egy pók vagy egy földigiliszta”.41 Mégis „az univerzum semmi másra nem emlékeztet jobban, csakis kizárólag a formátlanságra, ami annyit tesz, mintha azt mondanánk olyan, mint egy pók vagy egy köpés”.42 A formátlanság excesszív sűrűjében elnémul a racionálisan strukturált, diszkurzív nyelviség, ami azzal jár, hogy a direkt kimondhatóság is önmagába húzódik vissza, ahelyett, hogy önmagán kívül találná magát. A formátlanság, miként azt az alantas materializmus és az abjekt kapcsán már szóba hoztuk, egy belülről érkező transzgressziót tartalmaz, ami a nyelvi reprezentáció szintjére is kiterjed. A formátlanság diskurzusa a diskurzus kívülisége; a határaira eszmélő nyelv, ami egyúttal a transzgresszió nyelve és a nyelv transzgressziója is. Foucault Bataille-ról írott tanulmánya ezt fejtegeti, és a transzgreszszió kapcsán megjegyzi, hogy azt a határ és a határ áthágásának folyamatos játékával lehet jellemezni, amiben úgy kerülünk a határ túloldalára, hogy közben bölcsen az innenső oldalon maradunk.43 A határ annak képében lelhet önmagára, amit kirekeszt magából, következésképpen a határ tapasztalata a megosztottság és a heterogenitás igenlése, a megkülönböztethetetlenség és nem-azonosság paradox egyidejűségének bizonytalansága. Amiként Foucault írja a határ átlépésének pillanatáról, az nem más, mint „elhatolni az üres középig, ahol a lét beleütközik önnön határába és ahol a határ határozza meg a létet”.44 Bataille írásaiban a nyelv úgy hatol el idáig, hogy feláldozza a reprezentációt és a szöveg által létrehozott jelentéskapcsolatokat, és az Acéphale gyomrában nyiladozó labirintusba utalja őket, ahol a különböző tudásstruktúrákat a nem-tudás cirkulációja váltja fel. Azáltal hajt végre önlefejezést, hogy a reprezentáció és a megismerés összeomlását jeleníti meg, 41 42 43 44 Bataille, „Formless”, uo. 31. Uo. Foucault, Michel, „Előszó a határsértéshez”, ford. Sutyák Tibor, in Foucault, Michel, Nyelv a végtelenhez (Debrecen: Latin Betűk, 2000), 75. Uo., 78. 111 Annona Nova XIV. a vakság és a csend berobbanásának sokkját. Ott kezdődnek ezek az írások, „ahol Bataille halála nyelvének helyébe lép” – jegyzi meg Foucault.45 Ily módon pedig nagyon is találó Horváth Márk és Lovász Ádám leírása, akik a bataille-i textust egyfajta „nekropoézisként”, a szövegtest önmarcangoló, rothadó tetemeként írják le.46 Jellemzésük meglehetősen beszédes, ugyanis ez a halott, málladozó, nekrotikus nyelv éppen azáltal válik szörnyszerűvé és idegenné, hogy még holtában sem hajlandó elhallgatni, hanem kivehetetlenül tovább beszéli magát. Tetemszerűsége maga a formátlanság, ami az olvasásban testesül meg olyképpen, hogy az olvasót is az általa létrehozott negatív tartományba süllyeszti. A formátlanságba való beleveszés ily módon az olvasót is lefejezi; deszubjektiválja és dezindividualizálja azzal, hogy kivezeti a fej és az értelem fogságából, és egy leírhatatlanul heterogén terrénumra kalauzolja, ahol nem tartható tovább fent a szubjektum megkülönböztetettsége és létszervező funkciója. Ebből a test reprezentációjára nézve is fontos meglátások következnek, lévén, hogy a formátlanság, a vaksággal egyetemben, a testet önmaga számára is idegenné teszi, dezantropomorfizálja azzal, hogy a test primordiális formátlanságáról informál. Az undor, a hideglelés, az elborzadás, a gyönyör és az önkívület momentumai ezek. A látás és a nem-látás, a beszéd és a csend határán az emberi test maga is olyan eleven határként tételeződik, amit ugyan az emberi értelem strukturál és tart egyben, ám ennek ellenében ez a szilárd stabilitás rendre megtörik és a formátlanság felé tendál. Erre az ellentétes irányú mozgásra reflektál Bataille egy rövid esszéje is, amelyben a szájról értekezik. Eszerint a száj egyfajta kezdetét vagy kiindulópontját adja az állatoknak, ugyanakkor ez legélőbb és legfélelemkeltőbb szervük is, aminek kitárulása a széttépés, az elnyelés, a megsemmisülés félel- 45 46 Foucault, „Előszó…”, 72. Horváth Márk és Lovász Ádám, Látomások a Lefejezésről – Georges Bataille filozófiája (Szombathely: Savaria University Press, 2017), 25–26. 112 Fekete Róbert: A fejvesztettség labirintusai mét hordozza számukra.47 A száj még a civilizált emberek között sem veszíti el szélsőséges konnotációit; az öröm, a harag, a kín és a szenvedés stációiban az állatokéhoz hasonló elsődleges kifejezőszerepben jelenik meg. Mosolyra fakad, vad grimaszokba rándul, tombolva szétnyílik vagy éppen gépiesen becsukódik. A test egyéb nyílásaival egyetemben a száj arra is figyelmeztet, hogy a test stabilnak vélt struktúrája mindig meginog és kibillen azáltal, hogy hiányok tarkítják, amelyek állandóan a formátlanság felé húzzák. „Fejünk elvesztését követően ébredünk csak rá, hogy igazából sosem volt testünk.”48 Nagyszerűen összegezi mindezt a következő bekezdés Bataille Histoire de l’œil (A szem története) című hírhedt novellájából, amikor is a három főszereplő – az elbeszélő, Simone és Marcelle – első ízben ütik el az időt erotikus játékaikkal: „Eközben viharosra váltott az ég és az éjszaka beálltával kövér esőcseppek kezdtek hullani, végre némi enyhülést hozva a rekkenő, fülledt nap levertsége után. A tenger már szörnyűmód harsogott és a hosszan elnyúló mennydörgések közepett a villámlás nappali fényben fürdette a két elnémult lány seggét, amelyet én simogattam. Mindhármónk teste állati őrjöngésben vonaglott. Két gyerekszáj versengett seggem, heréim és farkam fölött, szétvetett combjaim síkosak voltak a spermától és nyáltól. Mintha egy szörny öleléséből akarnék szabadulni, de ez a szörny a saját mozdulataim vadsága volt.”49 Az elbeszélő, Simone és Marcelle őrjöngő egymásba harapódzásában egy formátlan test inkarnálódik. Minden fej lehull; minden szereplő belép saját testének labirintusába, a másik önmagaságába, és menthetetlenül nyomuk vész benne; minden kedélyborzo47 48 49 Bataille, Georges, „Mouth”, in szerk. Stoekl, Visions of Excess, 59. Horváth és Lovász, Látomások…, 30. Bataille, Georges, A szem története (Budapest: Európa, 1991), 11. 113 Annona Nova XIV. ló vulgaritás és alantasság az erotizmus napvilágánál ünnepli az élet szentségét, még a halálban is. Az elbeszélő, Simone és Marcelle egyaránt meghalnak, de csak azért, hogy Acéphale testében találkozzanak újra. Az elnyúló mennydörgések felvillanása, amelyek vakító fénnyel ömlenek a szereplőkre, azt a mennydörgést juttathatják eszünkbe, amely Goya festményén is felcsap: a vakító villámcsapást, amely maga alá temeti a reprezentációt és a megismerést is, hogy a vihar záporozó, kövér esőcseppjei mindent elmosódó, homályos derengésbe áztathassanak. Az elbeszélő nem téved; hármójukban valóban egy lefejezett szörny képét ismerhetjük fel, méghozzá egy nagyon is élénk képet, az emberen átívelő formátlanság képét. 114 Annona Nova XIV. Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára Az utcák sorai Utcai lapok hajléktalanság-reprezentációinak vizsgálata a szociálisreprezentáció-elmélet keretében1 „Mondhatnám, hogy Révész hajléktalan volt, de ő nem szerette az ilyen megnevezéseket, és az AVM sem szereti beskatulyázni az embereket. Nem szoktunk valakit a lakhatása alapján megnevezni, kivéve, ha hajléktalan. Rólam sem mondják, hogy Szatmári Áron, sorházban lakó.” Szatmári Áron, 20222 Bevezető A kisebbségi csoportok szemszögéből kiinduló kutatások azért fontosak, mert bottom-up módszerrel próbálják feltérképezni az adott témát, amely más kutatási módszerrel nehezen lenne megragadható. Ezen vizsgálatok eredményei közelebb vihetnek minket a kisebbségi csoportokat érintő társadalmi problémák pontosabb megismeréséhez. Jelen kutatás nem arra fókuszál, hogy mi a hajléktalanság a többségi társadalom szerint, és e csoport tagjai mit gondolnak a hajléktalan emberekről, hanem hogy milyen reprezentációs mezőt alkot a hajléktalanság egy vele inherensen összekapcsolódó kommunikációs síkon. 1 2 A Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-2-III kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. Szatmári Áron, Révész József „Ré”: A sikátorba nekem nem kell szemüveg, Mérce A Város Mindenkié aloldal, Hozzáférés: 2022.11.14. https://avm.merce. hu/2022/04/28/revesz-jozsef-re-a-sikatorba-nekem-nem-kell-szemuveg/ 115 Annona Nova XIV. A vizsgált újságok mint kommunikációs felületek a hajléktalanság szociális reprezentációját építik, amelyeken keresztül egy adott cél és egy adott célcsoport mentén szerveződik és szerveződik újra a hajléktalanság fogalma. Hasonlóan Serge Moscovici alapkutatásához3 arra voltunk kíváncsiak, hogy három angolszász és egy magyar nyelvű utcai lap milyen eltérő kommunikációs stratégiával járul hozzá a hajléktalanság témaköréhez. A kutatás célja, hogy feltárja azt a szociális reprezentációs mezőt, amely direkt vagy indirekt módon körülveszi a hajléktalanság témakörét a vizsgált lapokban. Elméleti háttér Jelen dolgozatban kizárólag Moscovici eredeti szociális reprezentáció fogalmával szeretnénk dolgozni. Tisztában vagyunk vele, hogy azóta megjelent számtalan értelmezése és kritikája a terminusnak, de ezen munka keretein belül nem ezekre szeretnék hagyatkozni. Moscovici alapkísérletének pontos újraolvasását szeretnénk az empirikus kutatásunk szakirodalmi alapjává tenni, mert ezen elmélet tisztán nyúl a kommunikáció és a reprezentálás közti inherens összefonódáshoz. Ezen felül be szeretnénk mutatni különböző empirikus kutatásokat, amelyek szintén a hajléktalanság témakörét vizsgálták az utcai lapokban és a mainstream sajtóban. Serge Moscovici szociális reprezentáció elmélete Moscovici szerint a társadalom megismerését érdemes a társadalom reprezentációinak vizsgálatával kezdeni. Az 1961-ben megjelent doktori disszertációjának egyik fejezetét a pszichoanalízis 3 Moscovici, Serge, „La représentation sociale de la psychanalyse”, Bulletin de psychologie 14, 194. sz. (1961): 807–810. 116 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai szociális reprezentációjának szentelte. A szerző azt próbálta megragadni, hogy egy, addig a társadalomban ismeretlen fogalom, a pszichoanalízis elmélete hogyan kerül be a mindennapi gondolkodásba, hogyan válik szociális reprezentációvá. Írásain keresztül önálló jelenségként mutatja be a szociális reprezentációt, amelynek egy elméleti keretrendszert hoz létre: a szociális reprezentáció egy nézetrendszert alkot. A pszichoanalízis elméletének születésekor többféle reprezentációja jött létre korának morális, politikai és vallási normái miatt. Moscovici a pszichoanalízisről szóló diskurzusok vizsgálatánál három francia lapot elemzett: egy központi sajtóorgánumot, egy katolikus folyóiratot és egy kommunista kiadványt. Mindegyik sajtótípuson keresztül kirajzolódik egy-egy sajátos kommunikációs rendszer, amely egy jellegzetes mentális „leképződést” próbál létrehozni. A központi újságban a diffúzió mentén a véleményformálódást teszi lehetővé; a katolikus sajtó a propagáció mentén egy attitűd létrejöttét; a kommunista újság propagandája pedig a sztereotípia mentális szerveződését alakítja ki. A jelenségek ilyesfajta újrarendezése által Moscovici rámutatott arra, hogy specifikus kommunikációs modalitások mentén eltérő reprezentációs formák születhetnek. Az elmélet szerint a szociális reprezentáció és a kommunikáció ugyanannak a dinamikának egymást kiegészítő aspektusai. A szerző a szociális reprezentációhoz egyszerre közelít pszichológiai és kulturális tényként.4 Moscovici What is in the name? című írásában a nyelv fontosságára és különleges szerepére hívja fel a figyelmet. A megnevezés folyamata és maguk a főnevek közös találkozóhelyei lehetnek a nyelvnek és a szociális reprezentáció elméletének. A nyelvre nem egy eszközként gondol, hanem egy olyan nem-passzív közegként, amelyen keresztül valamit közölnek valakivel. Először is különbséget tesz a „szó” (word) és a „név” (name) kifejezések között: a szó mindig kevésbé meghatározott, mint az általa jelölt fogalom, míg a név mindig határozottabb és tágabb tartalmú, mint a nyilván4 Moscovici, „La représentation…”, 807–810. 117 Annona Nova XIV. valónak látszó jelentése. A megnevezések erejének változatossága annál markánsabb, minél inkább azonosulnak velük a személyek társadalmi, vallási, politikai vagy pszichológiai okokból. A szerző kihangsúlyozza a tulajdonnevek szerepét a szociális reprezentációk genezisében. Ha feltételezzük, hogy egy tulajdonnév rögzül egy egyénhez, csoporthoz vagy célkitűzéshez, akkor ez szerepet játszik a reprezentáció rögzülésében vagy stabilitásában. A megnevezés folyamatával a különböző és képlékeny ábrázolások egy és ugyanazon ponthoz (szóhoz) kapcsolódnak.5 Durkheim szerint kizárólagosan a kollektív reprezentációknak van lehetőségük az egyéni lelkiismerettel szembeni autonómiára, ezáltal arra, hogy a társadalmi változások referenciáiként szolgáljanak. A kollektív szint, beleértve az intézményi és a tömeges szférát is, saját szerveződéssel rendelkezik. Ez új valóságként önmagában jelenik meg, nem azonos az őt alkotó részek összességével, és az egyéni cselekvés közvetítőjeként szolgál. Az egyéneket a társadalmi szint korlátozza, még akkor is, ha bizonyos fokú autonómiát meg is tudnak őrizni. A csoportok ugyanis naponta megosztják egymással a reprezentációkat, amelyeket egyéni és kollektív viselkedésükkel egyaránt reprodukálnak.6 Moscovici azt mutatja be, hogy az üzenetek rendszerének, a helyzeteknek, amelyekben ezek az üzenetek áramlanak (küldik és fogadják őket), és az elérni kívánt céloknak a vizsgálata láthatóvá 5 6 Moscovici, Serge, „What is in the name?”, in szerk. Chaib, Mohamed és Orfali, Birgitta, Social representations and communicative processes, 12–28 (Jönköping: Jönköping University Press, 2000), 18–22. Rubira-García, Rainer, Puebla-Martínez, Belén és Gelado-Marcos, Roberto, „Social representations in studying information, knowledge, and mediations: A critical review”, Social Sciences 7, 12. sz. (2018): 256–269, 256–257, idézi: Durkheim, Émile, Las Reglas del Método Sociológico y Otros Escritos Sobre Filosofía de las Ciencias Sociales (Madrid: Alianza Kiadó, 2000); Duveen, Gerard, „Psychological development as a social process”, in szerk. Moscovici, Serge, Jovchelovitch, Sandra és Wagoner, Brady, Development as a Social Process: Contributions of Gerard Duveen, 90–111 (New York: Routledge, 2013), 99. 118 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai teszi az erősen individualizált kommunikációs rendszereket. Ennek az állításnak fényében a kommunikáció koncepciója többé már nem egy durkheim-i homogén valóságot jellemez, hanem egy olyan kategóriává válik, amelybe több minden illeszkedhet.7 Kommunikáció és szociális reprezentáció A kommunikáció központi szerepet játszik az új szociális reprezentációk létrehozásában, vagyis abban, hogy a mindennapi életben megjelenő új dolgok és események értelmet nyerjenek. Ezen felül abban is fontos funkciót tölt be, hogy ezen reprezentációk hogyan cirkulálnak a nyilvánosság tereiben.8 A kommunikáció nagy szerepet játszik a csoport- és személyközi kapcsolatokban. Duveen9 kiegészíti Moscovici elméletét azzal, hogy mely kommunikációs stratégiák milyen csoporttagok közötti affiliatív kapcsolatok kialakítását határozzák meg (1. táblázat). A szerző szerint a kommunikációs stratégiák nemcsak a társadalmi reprezentációk állandósítását szolgálják, hanem a csoport tagjai között meghatározzák a kapcsolatok kialakításának módját is (diffúzió – szimpátia, propagáció – közösségiesség (communion), propaganda – szolidaritás). A két jelenség között 7 8 9 Moscovici, Serge, „Notes towards a description of Social Representations”, European journal of social psychology 18, 3. sz. (1988): 211–250, 218; Moscovici, Serge, „Why a theory of social representation?”, in szerk. Deaux, Kay és Philogène, Gina, Representations of the social: Bridging theoretical traditions, 8–35 (Oxford: Blackwell Publishing, 2001), 23–26. Sammut, Gordon, Andreouli, Eleni, Gaskell, George és Valsiner, Jaan, „Social representations: a revolutionary paradigm?”, in szerk. Sammut, Gordon, Andreouli, Eleni, Gaskell, George és Valsiner, Jaan, The Cambridge Handbook of Social Representations, 3–11 (Cambridge: Cambridge University Press, 2015), 5–6. Duveen, Gerard, „Social actors and social groups: A return to heterogeneity in social psychology”, Journal for the Theory of Social Behaviour 38, 4. sz. (2008): 369–374, 372. 119 Annona Nova XIV. nem ok-okozati viszony jelenik meg, hanem együttjárásként érdemes rá tekintenünk. A diffúzió által érintett csoportokat a dogmatikus külső csoportokkal szemben álló egyének önkéntes társulása jellemzi, ez a folyamat a szimpátia kialakulásához vezet. A propagáción alapuló szociális reprezentáció azon személyek felismerését teszi lehetővé, akik nem tagjai az adott csoportnak. Ezen egyének a csoporttól eltérően vélekednek, sok esetben a politikai ideológiájuk összeegyeztethetetlen a csoport meggyőződéseivel. A propaganda által befolyásolt csoportoknál a csoport tagjai közös politikai elkötelezettséget alakítanak ki, és megkülönböztethetők a csoporton kívüli, nem azonos ideológiát valló személyektől, ezáltal a közösség, a csoporttagok közötti szolidaritás kialakítását teszi lehetővé. Kommunikációs stílus diffúzió Tudásszerveződés vélemény propagáció attitűd propaganda sztereotípia Kapcsolat kialakításának módja szimpátia közösségiesség (communion) szolidaritás 1. táblázat: Duveen kiegészítése (kapcsolat kialakításának módja) Moscovici szociális reprezentáció elméhez (kommunikációs stílus, tudásszerveződés) Reprezentáció és kommunikáció – a hajléktalanság reprezentációja a médiában A szociális reprezentáció konstruktivista elmélete szerint a reprezentációnkat a kommunikációs mezők mentén alkotjuk meg, tartjuk fenn, vagy éppen változtatjuk meg. Reprezentálni és kommunikálni tehát ugyanannak az éremnek a két oldala. Bármely kommunikációs sík, a művészettől a social médiáig, egyszerre eszköze és alkotója is azoknak a jelentéseknek, amelyekkel operál. 120 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai A következőkben a hajléktalanság reprezentációját vizsgáló empirikus kutatásokat fogunk ismertetni, hangsúlyozva, hogy ezen elemzések mind eltérő módszertannal és reprezentációfogalommal dolgoznak. A hajléktalanság reprezentációja az utcai lapokban Az utcai lapok olyan újságok vagy magazinok, amelyeket leginkább hajléktalan emberek árusítanak a köztereken. Torck kutatása egy francia, egy holland, egy egyesült államokbeli és egy angol lap diskurzus- és tartalomelemzésénél úgy ítélte meg, hogy az utcai újságok elsődleges területet jelentenek a hajléktalanok diskurzusának és reprezentációinak vizsgálatához. Ezen lapok elkészítési és befogadási formája betekintést nyújthat abba, hogy az író és az olvasó közötti kanonikus újságírói megállapodás végül gazdasági és szolidaritási szerződéssé alakul-e át. A kutatás várakozásaival ellentétben az újságok nem mindig adnak valódi platformot a hajléktalan emberek hangjának. A francia kiadványban a megszólalási lehetőségük a költészetre korlátozódik, az angol újságban és kisebb mértékben a holland folyóiratban az elbeszéléseket és az érzelmek kifejezését részesítik előnyben. A kutató szerint a kisebbségeknél gyakran megfigyelhető, hogy először az érzés, a művészet (költészet), majd végül a racionális és érvelő diskurzusba vonják be őket a többségi társadalom tagjai. Ezek a diskurzuson keresztül történő, felhatalmazás felé vezető, legitimáló és kanonizáló lépések. A kutatás szerint az európai lapok nem keltik azt a benyomást, hogy szándékukban állna ezeket a lépcsőfokokat végigkövetni.10 10 Torck, Danièle, „Voices of homeless people in street newspapers: A cross-cultural exploration”, Discourse & Society 12, 3. sz. (2001): 371–392, 386–388. 121 Annona Nova XIV. A hajléktalanság reprezentációja a mainstream médiában A hajléktalanság globális probléma, amely számos országot érint. Bár a legtöbb ember nem tapasztalta meg ezt az élethelyzetet, mégis véleményt formál róla saját észlelései vagy a médiából származó hírek alapján. Sinituuli doktori disszertációjában a hajléktalanság jelenségét az angol társadalom szemszögéből vizsgálta, különös tekintettel az angol utcai lapok hajléktalanságról szóló beszédmódjára. Kutatásában kiemeli, hogy a hajléktalan emberek nem alkotnak egy homogén csoportot és nem minden hajléktalan ember látható az utcán. A szerző három különböző brit újságból (Guardian, Daily Mail, Sun) származó cikket vizsgált kritikai diskurzuselemzéssel, így négy különböző diszkurzív kategóriát azonosított a hajléktalan emberek megjelenítése alapján. Ezen topikok szerint a hajléktalan emberek leginkább az alábbi ábrázolások valamelyikébe tartozhatnak: a jótékonyság passzív objektuma, biztonsági fenyegetés, az egyenlőtlenség megnyilvánulása és az áldozat szerep megjelenítése. Az újságok által használt nyelvezet hangsúlyozza a hajléktalan emberek passzív, tehetetlen és segítségre szoruló jellegét. Az érintettek ritkán szólalnak meg a róluk szóló cikkekben és gyakran passzív tárgyként jelennek meg a mainstream médiában. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a politikai irányultság is befolyásolja a lapok beszédmódját, ez a beszédmód pedig befolyásolja a társadalom véleményét a hajléktalansággal kapcsolatban.11 Szociálpszichológiai szempontból a média fontos szerepet játszik mind a társadalomban meglévő elképzelések és problémák megértésében, mind pedig ezen elképzelések befolyásolásában és megváltoztatásában. Foster kutatásában hat brit újság 2018 májusa 11 Sinituuli, Maria Untamala, The Homeless Others and Us: a critical discourse analysis of online news articles in three British newspapers on people experiencing street homelessness in England (Master’s thesis, University of Helsinki, 2021), 48–50. 122 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai és novembere között megjelent cikkeit vizsgálta. A minta bulvárlapokat és hírújságokat is tartalmazott, amik mind a bal-, mind a jobboldali nézőpontokat közvetítették. Sok korábbi tanulmánytól eltérően az eredmények azt mutatták, hogy a kiadványok hajléktalansággal kapcsolatos szélesebb körű strukturális kérdésekkel foglalkoznak, nem pedig az egyes történetek kiemelésével és túlhangsúlyozásával. Ugyanakkor a bűnözéssel és a bevándorlással való folyamatos, implicit összefüggések azt sugallták, hogy a hajléktalanság „mássága” számos cikkben megmaradt.12 Egy másik kutatásban Werman a többségi társadalom két, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában megjelenő újságját elemezte, mely alapján arra a következtetésre jutott, hogy a hajléktalan emberek hangja nem hallatszik a hajléktalansággal kapcsolatos vitákban. Az ezzel a témával kapcsolatos 752 cikkből mindössze 32-ben (4%-ban) idéztek közvetlenül érintett embereket.13 Egy másik egyesült államokbeli vizsgálat a nyomtatott sajtóban elemezte a hajléktalansággal kapcsolatos képeket, híreket és nézőpontokat. A kutatás során Forte arra volt kíváncsi, hogyan jelenik meg a hajléktalan emberek helyzete a különböző médiumokban, és hogyan befolyásolják ezek a megjelenések a társadalmi attitűdöket. A vizsgálat során azt találták, hogy a sajtóban a hajléktalan embereket leggyakrabban negatív, stigmatizáló módon ábrázolják; például mint felelőtlen embereket, akiknek saját hibájukból kellett otthonukat elhagyniuk. A hajléktalan emberek széles körű társadalmi kirekesztettsége és a társadalom egyes csoportjainak negatív hozzáállása ezzel a jelenséggel összefüggésben egyre inkább megerősödik a lapokban.14 12 13 14 Foster, Juliet, „Representing Homelessness in British Newspapers: A Contemporary Consideration”, in szerk. Clayton, Owen, Representing Homelessness, 44–59 (London: British Academy, 2021), 55–56. Werman, Sarah, Newspaper Representations of Homelessness: A Temporal Comparative Analysis (Doctoral dissertation, Utah State University, 2019), 83. Forte, James A., „Not in My Social World: A Cultural Analysis of Media Representations, Contested Spaces, and Sympathy for the Homeless”, The Journal of Sociology & Social Welfare 29, 4. sz. (2002): 131–157, 151–153. 123 Annona Nova XIV. Schneider és munkatársai négy kanadai újságban (két városi lapban [Calgary és Vancouver], egy városi bulvárlapban [Vancouver] és egy országos újságban) vizsgálták a hajléktalanság reprezentációját a tartalomelemzés módszerével. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy Calgaryban az újság pozitívabban viszonyult a hajléktalan emberekhez, mint a vancouveri lapok. Erősebb volt a probléma felszámolásának sürgetése és az optimizmus érzése azzal kapcsolatban, hogy a hajléktalanság problémáját meg kell és meg lehet oldani. A lap megoldás forrásaként inkább a közösségre, s nem a kanadai kormányra koncentrált. Vancouverben az újságcikkek negatívabbak voltak, kevésbé sürgették a lehetséges megoldások bevezetését, és a kormányra mint a megoldás forrására összpontosítottak. Az országos lap a hajléktalanságot inkább helyi, mintsem országos problémaként mutatta be. A vizsgálat azt találta, hogy ha a hajléktalanságot pozitívabban mutatják be (mint Calgaryban), a közösség hajlandóbb felelősséget vállalni és részt venni a megoldások keresésében; amennyiben negatívabban ábrázolják (mint Vancouverben), úgy azt várja a közösség, hogy a kormány keressen megoldást rá. Mind a négy kanadai újság a hajléktalanságot úgy keretezi, mint egy problémát, amelyet kontrollálni és szabályozni kell.15 Egy másik kanadai vizsgálat célja a kanadai sajtó hajléktalanságról szóló tudósításainak elemzése volt 1987 és 2007 között azzal a céllal, hogy feltárja, hogyan befolyásolja a média tulajdonosi struktúrája a hajléktalanokról szóló társadalmi valóság bemutatását. Mao és munkatársai a vizsgálat során egy országos újságot (Globe and Mail) és két regionális lapot (Calgary Herald, Edmonton Journal) tartalomelemeztek, és a hajléktalanság ábrázolására vonatkozó témákat, szimbólumokat és kereteket kerestek. Az eredmények azt mutatták, hogy a sajtóban a hajléktalan emberek általában negatív 15 Schneider, Barbara, Chamberlain, Kerry és Hodgetts, Darrin, „Representations of homelessness in four Canadian newspapers: Regulation, control, and social order”, Journal of Sociology and Social Welfare 37, 4. sz. (2010): 147–172, 168–169. 124 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai sztereotípiák mentén vannak ábrázolva (mint például az alkoholisták, az erőszakosak, az orvosi ellátásra szorulók), továbbá az országos újság hajléktalansággal kapcsolatos cikkei pozitívabb ábrázolást mutattak, mint a két regionális kiadványé. Emellett a vizsgálat azt is felfedte, hogy a két regionális lap általában a városi közterületeken élő hajléktalan embereket érti a hajléktalan ember alatt, míg az országos lapban a hajléktalanság sokkal szélesebb skáláját mutatják be (ideértve azokat a hajléktalan embereket is, akik otthon nélkül élnek, de nem feltétlenül a nyilvános közterületeken). Végül, az eredmények azt mutatták, hogy a média tulajdonosi struktúrája nagyban befolyásolja a hajléktalanság ábrázolását.16 Továbbá még egy kanadai kutatást szeretnénk bemutatni, amiben Remillard a hajléktalanság vizuális ábrázolásait vizsgálta a kanadai nyilvánosságban. Három kiadvány (The Calgary Herald, The Toronto Star, The Vancouver Sun) 2005 és 2010 között megjelenő lapszámait vizsgálta. A szerző úgy véli, hogy a vizuális elemek, mint például a fényképek, fontos szerepet játszanak a hajléktalanság reprezentációjában, így befolyásolják a közvéleményt. Az elemzés során összehasonlította, hogyan jelennek meg a hajléktalan emberek a nyomtatott sajtóban és a photo voice projektben (amikor a személyek saját magukról készítenek fényképeket). Az eredmények azt mutatták, hogy mindkét esetben a hajléktalan emberek sztereotipikus és negatív ábrázolása a domináns a vizuális reprezentációikban. Azonban a photo voice képek árnyaltabb, emberközpontúbb ábrázolást mutattak, és hozzájárultak a hajléktalanság témájának szélesebb körű megértéséhez és elfogadásához a befogadóközönség körében.17 16 17 Mao, Yuping, Richter, M. Solina, Kovacs Burns, Kathy és Chaw-Kant, Jean, „Homelessness coverage, social reality, and media ownership: Comparing a national newspaper with two regional newspapers in Canada”, Mass Communication and Journalism 2, 7. sz. (2011): 1–7, 5–6. Remillard, Chaseten Shynne, Visual Representations of Homelessness in the Canadian Public Sphere: An Analysis of Newspaper and Photo Voice Images (Doctoral dissertation, University of Calgary, 2012), 174–176. 125 Annona Nova XIV. Minden országban eltérő kontextusban írnak a hajléktalan emberekről: egy szlovén újságokat elemző vizsgálatnál Hrast azt találta, hogy a Szlovéniában megjelenő lapok általában nem mutatnak negatív képet a hajléktalan emberekről, viszont ritkán kapnak aktív szerepet az ország különböző médiafelületein. Ha mégis, akkor többnyire azért, hogy kifejezzék elégedettségüket a rendelkezésre álló szolgáltatásokkal, vagy bemutassák élettörténetüket a nyilvánosság számára. A szlovén mainstream média úgy reprezentálja a hajléktalan embereket, mint egy sajátos csoportot, egy „törzset”, amelyet a sors megfosztott attól, hogy fedél legyen a feje felett. Ők a város „festői” része, és általában elégedettek az életükkel és a segítséggel, amit kapnak.18 Egy magyar kutatás célja az volt, hogy Foucault hatalomelméletének segítségével feltárja a hajléktalansággal kapcsolatos kirekesztő mechanizmusokat a jóléti államokban. Szöőr-Fülöp és Csoba Foucault hatalomelméletének fogalmait használták fel, hogy feltárják, hogyan működik a hatalom az állami intézményekben és a társadalomban, és hogy ez miként hat a hajléktalan emberek életére. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a hajléktalan emberekkel szembeni kirekesztő mechanizmusok több szinten működnek. Az első szint a szimbolikus hatalom, amely a kultúrában jelenik meg: az értékek és normák, amelyek a társadalomban uralkodóak, gyakran kirekesztőek a hajléktalan emberek számára. A második szint a diszciplináris hatalom, amely az intézményekben működik. A hajléktalan emberek gyakran az állami intézményekkel találkoznak, mint például a szociális szolgáltatásokkal, a kórházakkal, a rendőrséggel, azonban ezek az intézmények gyakran nem segítik, hanem bent tartják őket kiszolgáltatott helyzetükben. A harmadik szint a szabályozó hatalom, amely a törvények és rendeletek révén működik. Ezekkel kapcsolatban elmondható, hogy a hajléktalan emberekkel szembeni jogszabályok és rendeletek gyakran csak tovább sú18 Hrast, Maša Filipovič, „Media representations of homelessness and the link to (effective) policies: The case of Slovenia”, European Journal of Homelessness 2, December sz. (2008): 115–137, 133–134. 126 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai lyosbítják a kirekesztésüket, és nem teszik lehetővé számukra, hogy éljenek az egyenlő jogokkal. A hajléktalansággal kapcsolatos kirekesztés nem csak az állami intézményekben és jogszabályokban jelenik meg, hanem a média és a közvélemény szintjén is. A hajléktalan embereket gyakran negatív módon ábrázolja a média, és ez tovább erősíti a társadalmi kirekesztést. Az elemzés során a kutatók rámutattak arra, hogy a hajléktalanság kirekesztő mechanizmusai a jóléti államban Foucault hatalomelméletének megfelelően működnek.19 Ezen kutatások csupán önkényesen kiragadott példák az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, a Kanadában és a Kelet-Európában folyó hajléktalanság-reprezentációk vizsgálataira. Célunk az volt, hogy egy viszonylagos (és korántsem teljes) képet kaphassunk a média hajléktalanságképre gyakorolt hatásáról. A vizsgálatokkal csak azt szeretnénk bemutatni, hogy egészen eltérő kommunikációs stratégiákat alkalmazhatnak különböző újságok más-más célok elérésére. Viszont a kutatásokból láthatjuk, hogy a mainstream médiában a hajléktalan emberek általában negatívan, passzív szereplőkként vannak ábrázolva. A továbbiakban saját kutatói kérdésünk mentén haladnánk a téma elemzésével. A szakirodalom áttekintése után azt a kutatói kérdést tettük fel magunknak, hogy hogyan jellemezhető a négy általunk vizsgált lap (Alberta Street News, Big Issue North, Fedél Nélkül, Groundcover News) kommunikációjában a hajléktalanságról kialakított szociális reprezentációs mezeje. A minta bemutatása A kutatás négy ország (Kanada [Alberta Street News – ASN], Egyesült Királyság [Big Issue North – BIN], Magyarország [Fedél Nélkül 19 Szöőr-Fülöp Luca és Csoba Judit, „A jóléti állam kirekesztő mechanizmusai – A hajléktalanság Foucault hatalomelméletének tükrében”, Esély 33, 2. sz. (2022): 3–31, 18–19. 127 Annona Nova XIV. – FN], Egyesült Államok [Groundcover News – GN]) négy utcai lapjának hat-hat 2021-ben megjelent lapszámának cikkeit elemzi. Összesen 24 lapszám, 395 angol és 165 magyar nyelvű cikk került feldolgozásra. Tudjuk, hogy jelen korszakban már nem a nyomtatott sajtó a fő kommunikációs felület a többségi társadalomban, de a hajléktalanság témakörében megszólaló érintetteknek még mindig az utcai lapok kiadványai nyújtják a véleménynyilvánítás publikus lehetőségét, itt zajlik a nyilvános kommunikáció túlnyomó része, leginkább azért, mert a hajléktalan emberek maguknak építették fel ezen kommunikációs csatornákat. A vizsgálatban szereplő lapok mindegyike része az ISPN-nek20 (International Network of Street Papers – „Az utcai újságok nemzetközi hálózata”). Ezen network lapjai közül választottunk ki négy különböző ország folyóiratait. A mintaválasztás szempontjából fontos volt a lapok online elérhetősége, a nyelv egységessége (a jobb összehasonlíthatóság miatt), valamint a magyar minta figyelembevétele is a kutatás hazai hasznosíthatóságának perspektívájából. A vizsgálat korpuszát azok az írások adják, amelyekben expliciten szerepel a „hajléktalan ember” vagy a „hajléktalanság” (homeless, homelessness) kifejezések, tehát azok a cikkek kerültek bele az adott lap korpuszába, amelyekben ezen kifejezések közül legalább az egyik, legalább egy alkalommal megjelenik. Ennek a kritériumnak eleget téve az írások kizárólag a hajléktalanság témáját érintve, annak valamely aspektusáról, egy hozzá köthető jelenségről vagy a problémáról magáról szólnak. A vizsgálat korpuszát (2. táblázat) a 561 cikkből ilyen módon kiszűrt 74 cikket tartalmazó adatbázis adja. Az elemzések lefuttatása előtt a magyar nyelvű szövegeket lefordítottuk angolra, majd mind a négy lap esetében az adott újság összes cikkét egyetlen korpuszba egyesítettük. Ezeket a korpuszokat egymástól külön kezeltük. 20 The International Network of Street Papers, About Us, Hozzáférés: 2023.03.11. https://www.insp.ngo/about-us 128 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai Korpusz leírása ASN BIN FN GN Összesen Teljes korpusz (cikk szám) 145 152 166 98 561 Szűrt korpusz (cikk szám) 17 20 15 22 74 Szűrt korpusz szöveg szeg309 269 260 548 1386 mens szám Szűrt korpusz szóalak szám 2053 2154 1967 3080 9254 Szűrt korpusz szóalakok 11142 9855 9216 19826 50039 előfordulása Szűrt korpusz egyszer elő- 49,98% 55,66 55,87% 48,47% forduló szavak százalékos gyakorisága (hapax) 2. táblázat: A vizsgálat korpuszát adó cikkek megoszlása újságok szerint Módszer és eszköz A szociális reprezentáció kutatásoknál gyakran szokták a szövegeket az IRaMuTeQ szoftver21 segítségével elemezni. Jelen kutatás az újságcikkek elemzéséhez szintén ezt a programot alkalmazta.22 A klaszterezés (Descending hierarchical classification – DHC, Reinert-módszer23) egy olyan eljárás, amelyben a szövegrészleteket a szókincsük szerint osztályozzák. Ez az elemzés olyan lexémák csoportjait különíti el, amelyek hajlamosak azonos szövegrészletekben együtt előfordulni: minden klaszter olyan szövegrészleteket foglal magában, amelyek együtt járnak valamilyen tematikus hasonlóság 21 22 23 Interface de R pour les Analyses Multidimensionnelles de Textes et de Questionnaires (IRAMUTEQ) software (Letöltés ideje: 2020.11.04.) Dézma Lilla és Bigazzi Sára, „A globális klímaváltozás és a gyermekvállalás összefonódása a szociálisreprezentáció-elmélet keretében”, Alkalmazott Pszichológia 20, 2. sz. (2020): 37–57, 43. Reinert, Max, „Une méthode de classification descendante hiérarchique: application à l’analyse lexicale par contexte”, Cahiers de l’analyse des données 8, 2. sz. (1983): 187–198, 197; Reinert, Max, „Alceste une méthodologie d’analyse des données textuelles et une application: Aurelia De Gerard De Nerval”, Bulletin de Méthodologie Sociologique 26, 1. sz. (1990): 24–54, 37–39. 129 Annona Nova XIV. mentén. Ennek megfelelően az együtt előforduló lexémák minden egyes klaszterét a szociális reprezentáció sajátos szemantikai tartalmának jelölőjeként értelmeztük. A dendrogram lehetővé teszi azoknak a szavaknak a megjelenítését, amelyek a legnagyobb százalékos átlaggyakoriságot mutattak egymáshoz képest, és amelyek között ez az átlaggyakoriság a legnagyobb a különbséget jelezte. A program a chi-négyzet (χ2) eljárás segítségével rendezi a szavakat szótárrá. Az adatfeldolgozás után a szoftver osztályokat hoz létre: az egyes osztályokba csoportosított elemi kontextusegységek (szavak) átfogóan grafikusan megjeleníthetők az egyes osztályok megértése, megnevezése és vizsgálata céljából.24 Eredmények, elemzés A következő részben azon eredményeket fogjuk ismertetni, amelyeket az IRaMuTeQ szoftver a klaszterelemzés lefuttatása után adott a négy lap korpuszának vizsgálata során. Az ASN klaszter elemzésénél az osztályok szerkezetéből láthatjuk (1. ábra, 3. táblázat), hogy a legdominánsabb osztály a 3. (22,87%): itt szerepelt a legtöbb reprezentatív szövegszegmens, ezen csoport a kirekesztettség jelenségét és az ezzel a fenoménnal járó érzéseket mutatja 24 Ramos, Maurivan Güntzel, do Rosário Lima, Valderez Marina és Amaral-Rosa, Marcelo Prado, „IRAMUTEQ Software and discursive textual analysis: interpretive possibilities”, in szerk. Costa, António Pedro, Reis, Luís Paulo, Moreira, António, Longo, Luca és Bryda, Grzegorz, Computer Supported Qualitative Research: New Trends on Qualitative Research, 58–72 (Cham: Springer Nature, 2019), 60; Silva, Silvani és Ribeiro, Eduardo Augusto Werneck, „O software iramuteq como ferramenta metodológica para análise qualitativa nas pesquisas em educaçăo profissional e tecnológica”, Cadernos de Educação Tecnologia e Sociedade 14, 2. sz. (2021): 275–284, 278; de Souza, Marli Aparecida Rocha, Wall, Marilene Loewen, Thuler, Andrea Cristina de Morais Chaves, Lowen, Ingrid Margareth Voth és Peres, Aida Maris, „The use of IRAMUTEQ software for data analysis in qualitative research”, Revista da Escola de Enfermagem da USP 2018, 52. sz. (2018): 1–7, 2–3. 130 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai be személyes történeteken keresztül. A 4. táblázat az egyes osztályokat jellemző legjelentősebb szavakat mutatja (χ² mérőszámok szerint), a χ² érték az adott szó és az adott szó klasztere közötti asszociáció erősségét jelzi.25 A hat osztály közül a többitől a legjobban elkülönülő az 1. osztály; itt a lakhatáshoz kapcsolódó kifejezések úgy jelennek meg, hogy a témához köthető megoldandó problémákat mutatják be, és a probléma megoldásához szükséges utakat és intézményeket is illusztrálják. Ezen témákon felül megjelenik a lap termékjellege a lap támogatói és vásárlói felé érzett hálával összekapcsolva (2. osztály). Vannak olyan személyes történetek és egyéni megélések, amelyek szorosan köthetők a hajléktalansághoz (4. osztály), és vannak, amelyek inkább a mindennapok történéseit beszélik el (6. osztály). Az ASN újságban megjelenik egy, a többi laphoz képest egyedi osztály is, amiben azt láthatjuk, hogy a szerzők sokszor fikciós történeteken keresztül dolgoznak fel témákat, így beszélve el mondanivalójukat. Összességében azt láthatjuk, hogy ezen lap hajléktalan-reprezentációjához szorosan kötődik a kirekesztettség érzése, a lakhatási probléma megoldásán való gondolkodás és a személyesség. Osztály szám 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály Osztály név a lakhatási probléma megoldása lap mint termék kirekesztettség személyes történetek – hajléktalanság fikciós történetek személyes történetek – mindennapok Szöveg szegmens szám 35 39 51 33 34 31 % 15,70 17,49 22,87 14,80 15,25 13,90 3. táblázat: Szöveg szegmens egységek osztályonként az ASN korpuszon 25 Mannarini, Terri, Buhagiar, Luke Joseph, Rochira, Alessia, Avdi, Evrinomy, Koutri, Ifigeneia, Mylona, Anna, Sammut, Gordon és Salvatore, Sergio, „Understanding political participation in media discourse: A social representations approach”, Papers on Social Representations 29, 1. sz. (2020): 8.1–8.34, 8.13. 131 lexéma Annona Nova XIV. house 2. osztály χ² lexéma χ² 3. osztály lexéma 4. osztály χ² lexéma χ² 5. osztály lexéma 6. osztály χ² lexéma χ² 110,05 street 63,83 care 40,82 feel 47,25 fountain 122,13 Melvin 58,09 Murphy 56,24 write 29,09 bully 26,75 drop 29,45 Petrovic 76,74 Rick 57,33 income 55,32 news 28,19 move 23,17 month 28,83 Mr 76,74 restaurant 44,59 government 50,38 vendor 24,13 favourite 20,79 see 23,85 mermaid 46,13 high 38,22 budget 50,38 pass 19,22 complain 17,25 start 23,45 water 40,17 Christian 37,55 support 33,41 Burlie 19,22 die 16,31 urn 23,45 coin 40,17 meal 37,55 affordable 33,12 donate 19,22 tell 16,23 top 23,45 gather 28,43 manager 37,55 rent 27,47 life 19,02 target 16,18 leave 20,01 wish 28,43 Elisabeth 37,55 program 27,47 thank 15,72 yell 13,74 place 18,38 group 27,77 ground 31,97 review 27,47 great 14,35 ago 13,74 world 17,51 statue 22,64 free 31,97 4. táblázat: Az ASN korpuszon osztályonként a tíz leggyakoribb lexéma χ² értéke (p<0,05). 132 1. osztály Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai 1. ábra: Az Alberta Street News szókészletének dendogramja A BIN lap mottója a Working not begging („Dolgozni, nem koldulni”), ami minden újság címlapján olvasható és a segélyalapúval szemben egy munkaalapú társadalomképet tükröz. Itt a lap termékjellege a klaszterében is markánsabban megjelenik, a dendrogramon (2. ábra) ez az osztály különül el legjobban a többitől (1. osztály), és ez a második legdominánsabb csoport (23,32% [5. táblázat, 6. táblázat]). Ennek a kommunikációs stratégiának az a lényege, hogy a lap munkát ad a munkanélkülieknek, ezáltal egy olyan termékként mutatja be magát, amelynek a megvásárlása az ő megélhetésüket támogatja. A klaszter négy, egy csoportba tömörülő osztálya a hajléktalan embert mint művészt, vagy a hajléktalanságot mint művészeti témát jeleníti meg a lap hajléktalanságreprezentációs mezejében. A 4. osztály a lap kulturális aspektusát ábrázolja, a 3. osztály a művészet által feldolgozott nehézségeket, az 5. osztály a világjárványt mutatja be szintén művészeti aspektuson keresztül, végül a 2. osztályba tömörültek azon kifejezések, 133 Annona Nova XIV. amelyek a mindennapok küzdelmeit jelenítik meg; ez a legdominánsabb osztály is egyben (26,46%). Tehát a BIN lapban hajléktalan ember mint művész, vagy a hajléktalanság mint művészeti téma jelenik meg, amelyen keresztül különböző történéseket fel lehet dolgozni. Nagy hangsúlyt kap továbbá az újság mint eladásra szánt termék a hajléktalanság-reprezentációban. Osztály szám 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály Osztály név lap mint termék mindennapos küzdelem művészet és nehézségek kulturális aspektus művészet és világjárvány Szöveg szegmens szám 52 59 30 47 35 % 23,32 26,46 13,45 21,08 15,70 5. táblázat: Szöveg szegmens egységek osztályonként a BIN korpuszon 2. ábra: A The Big Issue North dendogramja 134 1. osztály χ² lexéma 3. osztály χ² lexéma χ² 4. osztály lexéma 5. osztály χ² lexéma χ² 135 vendor 95,03 find 32,55 pass 39,67 Kent 43,33 sketch 44,57 north 68,30 flat 26,07 stop 26,20 boy 31,07 health 38,23 big 54,63 stay 23,06 sign 26,20 rock 29,69 character 32,33 issue 50,59 age 17,14 know 19,48 music 25,93 mental 32,33 magazine 32,35 live 13,37 point 19,45 write 22,77 Elton 27,47 buy 26,03 move 11,32 money 19,45 wife 15,25 social 24,90 food 25,75 Johnson 11,32 difficult 15,00 Trump 15,25 art 21,88 covid 23,77 grandfather 11,32 extreme 13,25 journalist 15,25 medium 21,88 online 23,77 hospital 10,25 time 12,15 1970s 15,25 Darlo 21,32 sale 22,55 man 8,73 give 9,52 start 14,37 lockdown 16,97 6. táblázat: Az BIN korpuszon osztályonként a tíz leggyakoribb lexéma χ² értéke (p<0,05). Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai lexéma 2. osztály Annona Nova XIV. A FN kiadvány legdominánsabb osztályának alapvető tematikája a hajléktalanság; ez a téma kifelé, a nyilvánosság felé történő kommunikáció aspektusában jelenik meg (1. osztály, 31,53% [3. ábra, 7. táblázat, 8. táblázat]). A két legszorosabban összekapcsolódó osztály a család és a hozzájuk kapcsolódó cselekvések, események, helyszínek tematikáját (3. osztály) és a barátok (2. osztály) tárgykörét mutatja be személyes hangvételű írásokban. A többitől legjobban elkülönülő osztály a munka területét eleveníti meg szubjektív cikkekben (4. osztály). Láthatjuk, hogy a FN újságnál kevesebb osztály jelenik meg a többi laphoz képest, és ezen osztályok jobban is kapcsolódnak témájukban egymáshoz. Egyedül ezen kiadvány dendrogramján nem jelenik meg az újság termékjellege; itt a hajléktalanság szociális reprezentációs mezőjébe a munka, a család, a barátok és a hajléktalanság nyilvánosságban megjelenő aspektusai tartoznak. A hajléktalan sokkal inkább emberként jelenik meg, és nem hajléktalan emberként, hanem olyan emberként, akit ugyanúgy körülvesz a munka, a család és a barátok kérdésköre, mint a többségi társadalom tagjait. Osztály szám 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály Osztály név hajléktalanság a nyilvánosságban barátok család munka Szöveg szegmens szám 64 56 38 45 % 31,53 27,59 18,72 22,17 7. táblázat: Szöveg szegmens egységek osztályonként a FN korpuszon. 136 1. osztály χ² lexéma 3. osztály χ² lexéma 4. osztály χ² lexéma χ² 137 person 42,40 friend 14,97 family 30,48 Flóri 65,14 homeless 33,26 flat 13,46 remember 26,85 boss 39,60 experience 15,75 drink 13,46 love 25,96 sawmill 25,46 Miquel 13,43 move 12,06 child 25,89 play 21,71 homelessness 11,45 see 11,88 member 22,26 sawyer 21,71 online 11,13 tell 11,88 die 22,26 engine 18,00 number 11,13 spend 10,71 hand 21,59 weak 14,33 call 11,13 night 10,71 task 17,72 cigarette 14,33 foundation 11,13 bad 10,71 lung 17,72 understandable 14,33 8,86 dirty 10,71 born 17,72 colleague 14,33 human 8. táblázat: A FN korpuszon osztályonként a tíz leggyakoribb lexéma χ² értéke (p<0,05). Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai lexéma 2. osztály Annona Nova XIV. 3. ábra: A Fedél nélkül dendogramja A GN lap dendrogramján (4. ábra) azt láthatjuk, hogy legdominánsabban (18,93%) és a többitől legjobban elkülönülve a rendőri erőszak témája mutatkozik meg (6. osztály [9. táblázat, 10. táblázat]). Ennél a kiadványnál is jelentkezik az újság termék jellege (5. osztály), valamint munka témaköre (2. osztály). Ezeken felül nagyban feltűnik a közösségiség: a második legdominánsabb osztály a problémák közösségi megoldásaira fókuszál (4. osztály, 18,26%), a harmadik legjelentősebb osztály a társadalmi problémák vizsgálatát jeleníti meg (1. osztály, 18,04%), és a kommunikáció tematikája is megjelenik külön osztályként (3. osztály). A GN újság reprezentációs mezejében valós, aktuális (Covid19 világjárvány) történések kerülnek előtérbe; a beszélő a szándékát nem egy fikciós történeten keresztül meséli el, hanem létező események (rendőri brutalitás) elbeszélésével fejezi ki. Hangsúlyos a társadalmi problémákkal való foglalkozás, ezen problémák vizsgálata, valamint a közösségiség megnyilvánulása. 138 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai Osztály szám 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály Osztály név társadalmi problémák vizsgálata munka kommunikáció közösségi megoldások lap mint termék rendőri erőszak Szöveg szegmens szám 81 77 57 82 67 85 % 18,04 17,15 12,69 18,26 14,92 18,93 9. táblázat: Szöveg szegmens egységek osztályonként a GN korpuszon 4. ábra: A Groundcover News szókészletének dendogramja 139 Annona Nova XIV. lexéma 2. osztály χ² lexéma health 87,82 know veteran 60,82 mental χ² 3. osztály lexéma 4. osztály χ² lexéma χ² 5. osztály lexéma 6. osztály χ² lexéma χ² 41,82 mask 44,50 vendor 214,91 America 112,04 work 61,85 talk conversa46,72 tion 41,80 camp 44,50 sell 175,17 police 77,58 53,21 job 33,73 moment 38,61 Jay 35,26 paper 142,87 Rosser 73,48 Erb 41,73 cab 24,43 door 35,10 friend 118,18 Aura 64,33 Downward 41,73 pedicab 19,50 Farmer 34,77 park 30,86 edition Ground30,51 cover 43,80 university homelessness 41,55 full 19,50 walk 34,70 feel 29,43 special 38,28 garage 19,50 ask 33,80 safe 27,22 customer 117,56 officer prosecu99,51 tor indepen51,29 dence Michigan 35,32 driver 19,50 ready 28,53 success 22,63 news 41,71 freedom 30,45 high 31,02 skill 19,19 stop 39,58 american 30,45 house 30,31 Delonis 18,75 question 27,76 wish 22,63 sale hospital27,38 ity 22,63 monthly 34,67 George 30,45 10. táblázat: Az GN korpuszon osztályonként a tíz leggyakoribb lexéma χ² értéke (p<0,05). 34,88 34,88 140 1. osztály Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai Megvitatás Az irodalmi bevezetőnél ismertetett vizsgálatokból láthatjuk, hogy mind az utcai lapoknál, mind a mainstream újságoknál még egy országon belül is nagy különbség figyelhető meg a hajléktalanság reprezentációjában, valamint az elméletileg hajléktalan emberek által szerkesztett és árusított lapok célkitűzéseinek diverzitásában. A kutatás az elméleti bevezetőben a tartalom és a kommunikációs síkok közti kölcsönösségre próbált fókuszálni Moscovici újságokban megjelenő pszichoanalízis kutatására tekintve alapként. A klaszterelemzésben a hajléktalanság reprezentációs mezejéhez kapcsolódó nagyobb tematikus egységek váltak láthatóvá. Kutatásunkban azt vizsgáltuk – párhuzamot húzva Moscovici kutatásával26 – hogy az egyes utcai lapok, melyek témája többek között a hajléktalanság, a négy vizsgált kontextusban másképp és más reprezentációs mezőben kommunikálnak-e a hajléktalanságról. Moscovici kutatása során arra a megállapításra jutott, hogy mindegyik általa vizsgált sajtótípuson keresztül kirajzolódik egy-egy sajátos kommunikációs rendszer. A tanulmányában analizált lapok közül a katolikus sajtótermékek vizsgálatánál azt találta, hogy a lapok missziója egyszerre asszimilálni a pszichoanalízist egy már meglévő keretrendszerbe, valamint megtanulni azt felhasználni is. Ezen esetben a lap és az újságíró egy intézményt testesítenek meg, amelynek céljai világosak. Az üzenet felépítése megfelel ennek a helyzetnek és tükrözi azt. A katolikus sajtó a pszichoanalízis egy keresztény modelljét kínálja fel, eltávolítva Freud materialista alapelveit, csökkentve a szexualitás szerepét és szétválasztva az elméletet a pszichoanalitikus terápiától. A témák rendje és az őket összekötő kapcsolatok explicitek, meghatározottak, nem pedig implicitek és véletlenszerűek, mint a központi sajtó esetében. 26 Moscovici, „La représentation…”, 807–810. 141 Annona Nova XIV. A létező megközelítések és reprezentációk így olyan keresztény értelmezést kapnak, amellyel azelőtt nem rendelkeztek. Szerintünk az általunk vizsgált lapokban is a propagáció kommunikációs stílusa jelenik meg. A lapok célja világos: munkát, megélhetést és hangot adni a hajléktalan embereknek. Írásaikban értelmezik és újraértelmezik a hajléktalan lét különböző aspektusait az általuk meghatározott keretrendszeren belül. A lapok és a cikk szerzői jól meghatározott viszonyulást és értelmezési irányt jelölnek ki a hajléktalanság témája felé; a lapok klasztereinél nem látunk hatalmas eltéréseket, több hasonló osztályt is fellelhetünk a különböző újságok dendrogramjain. Egyazon személy nem hangoztat egymásnak ellentmondó nézeteket, a szövegek nem keltik a távolságtartás benyomását, több személyes perspektívából megírt történet jelenik meg mindegyik lapban. A kiadványok képviselnek intézményesült törekvéseket és egy kisebbségi csoportot (szemben Moscovici kutatásában elemzett tömegsajtóval). Egyik lap sem csupán egy politikai síkon jeleníti meg a hajléktalanság témáját – bár rendszerkritika is megjelenik a kiadványokban –, nem ez az irány képviseli a fő vonalat. Kommunikációjukban nem élnek az ismétlés eszközével (szemben Moscovici kutatásában elemzett kommunista sajtóval). Ezek alapján a lapok kommunikációs stílusa a propagáció, a tudásszerveződési szintje az attitűd és a csoporton belüli (mind szerkesztők, mind olvasók) kapcsolat kialakításának módja a közösségiesség (communion).27 A lakhatás alapvető szükséglet, ami összekapcsolódik más szocioökonómiai faktorokkal, például a megélhetéssel. A 60-as években – amikor Moscovici alapkutatását végezte – a kommunikáció egy eszköze volt különböző emberi céloknak, ezzel szemben a 21. században már sok esetben egy önmagában álló célként jelenik meg. Ezáltal a lapok minél magasabb olvasottsága válik a médiavállalatok fő céljává, és ennek az elérni kívánt eredménynek alárendelődik a kommunikáció miértje. 27 Uo., 807–810; Duveen, „Social actors…”, 372. 142 Müller Tündér Éva – Bigazzi Sára: Az utcák sorai Az általunk vizsgált utcai lapok megalapításánál a szerkesztőségek célja az volt, hogy kommunikáljanak a hajléktalanság problémájáról, és hogy megélhetést nyújtsanak a hajléktalan emberek számára. Ezen a ponton felmerül az a kérdés, hogy pontosan mi is a célja az újságoknak. Két út rajzolódik ki, egy új gazdasági modell kialakítása (megélhetés nyújtása) vagy a hajléktalanság mint társadalmi probléma megoldása, ezáltal a kiadványok magukra mint eszközként vagy mint célként tekintenek. Ezen két irány egymással ellentétes, mert a pénzszerzés implikálja a magas példányszámú eladásokat, ami az újságok tartalmát eltolhatja egy populárisabb irány felé, hogy több olvasót tudjon megszólítani. A BIN-ban láthatjuk is ezt a jelenséget: ez a kiadvány magazinszerű és sok, a többségi társadalmat megszólítani próbáló téma jelenik meg benne, miközben a többi újságban (ASN, FN, GN) a hajléktalanság témakörének különböző aspektusai sokkal nagyobb számban fordulnak elő. A társadalmi problémákat nem piaci megoldásokkal vagy projektszintű próbálkozásokkal, hanem csak hosszútávú társadalmi cselekvésekkel lehet megoldani; ilyen megoldásokat a GN lap próbál nyújtani. Konklúzió A vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy a választott kommunikációs stratégia és feltételezett közönség erősen befolyásolja a hajléktalanság körül szerveződő reprezentációs mezőt. Miközben a lapok közös célja, hogy munkahelyet és bevételi forrást teremtsenek hajléktalan emberek számára, eredményeinkben láthattuk, hogy az újságok közötti tartalmi eltérések eltérő kommunikációs stratégiákat takarnak, és ezáltal eltérő szociális reprezentációs mezőt alakítanak ki a hajléktalanságról. Eltérő közönséget invitálnak a befogadásra, ezért mást és másképpen kommunikálnak. A Moscovici alapkutatásában vizsgált lapokkal ellentétben az általunk vizsgált újságok, bár álláspontjuk megegyezik, egy sajátos kommu- 143 Annona Nova XIV. nikációs mezőt alakítanak ki, más-más befogadói közeget hoznak létre, és a kommunikált tartalmakat is ehhez illesztik. A FN lap kivételével az összes kiadvány dendrogramján megjelenik a lap mint termékosztály, viszont ez a kifejezéscsoport leginkább a BIN újsághoz köthető, ez a legmarkánsabban termékorientált lap, egyben ez az egyetlen olyan újság, amit online is meg lehet vásárolni. Az ASN és a FN kiadvány dendrogramján a legtöbb osztály a privát történetek elmeséléséhez kapcsolható. A GN újság több osztálya is a közösségi cselekvés témáját elevenítette meg, a társas tettek és megoldáskeresések kiemelten jellemzik ezt a kiadványt. A kanadai és a magyar lapnál a hajléktalanság egyéni élettörténet, az angliai lap számára egy eladásra kínált termék, az amerikai lapban pedig társadalmi probléma, amely közösségi válaszok aktiválását generálja. Limitációk, kiegészítések A vizsgálat a hajléktalanság társadalmi problémáját elemző kutatásokat szeretné bővíteni, ugyanakkor azokhoz egy konstruktivista szemlélettel járul hozzá. Az írás eredményei nem általánosíthatók, csak az adott időszakban kiadott, a minta kiválasztásnál meghatározott lapok hajléktalan reprezentációs mezőire vonatkoznak, nem az adott országok hajléktalanság reprezentációját tükrözik. Továbbá tisztában vagyunk vele, hogy a hajléktalan emberek nem alkotnak egy homogén kisebbségi csoportot. 144 Annona Nova XIV. Zab Tamás Lóránd Adalékok Latinca Sándor kaposvári kultuszának korai történetéhez (1945–1946) Bevezetés Latinca Sándor személye és története kiemelt jelentőséggel bírt az 1945 és 1989 között hegemón helyzetben lévő történelempolitikai rezsimek számára. Kialakított kultuszának keretében a helyi közbeszéd formálói halálának helyszínén, Kaposváron unikális emlékezési és emlékeztetési kultúrát teremtettek. Ezt a kultuszt, Latinca utóéletét dolgoztam fel a 2021-ben a Clio Műhelytanulmányok sorozat részeként megjelent Pártállami mítoszépítés című írásomban.1 Azóta több olyan forrás került a kezembe, amelyek indokolttá teszik egy kiegészítő tanulmány megjelentetését, amely tisztázza Latinca kultuszának eddig részben homályban maradó korai („felszabadulás” utáni) éveit, és amely a történelemről folyó közbeszédet szabályozó hegemonisztikus konstrukció mellett valamelyest egy demokratikusabb, „spontán” mártírkultusz gyökereibe is bepillantást enged, jelentősen árnyalva a kultusz kialakulásának módjára korábban tett állításaimat. A Pártállami mítoszépítés írása során a felhasznált forrásanyag (az 1945-1946-os időszakhoz kapcsolódóan) az 1946 áprilisi köz- 1 Zab Tamás Lóránd, „Pártállami mítoszépítés. Latinca Sándor kultusza Kaposváron (1945-1993)”, Clio Műhelytanulmányok, 2021/2. Hozzáférés: 2023.05.22. https://epa.oszk.hu/03400/03463/00025/pdf/ 145 Annona Nova XIV. térátnevezési program dokumentumait2 és a Latinca-gyilkosság ügyében keletkezett népbírósági dokumentumokat3 tartalmazta. Említésre került még a Latinca-kultusz korai – II. Magyar Köztársaság alatti történetéből – a Latinca-század újragondolásaként értelmezhető Latinka Bajtársi Kör megalakítása, majd (valószínűleg) Nagy Imre általi feloszlatása. A Latinca-gyilkosság ügyében ítélkező Népbíróságok Országos Tanácsának ítélete alapján jól lehetett érzékeltetni az átfogóan ellenforradalminak nevezett Horthy-rendszer egységes elítélésére szolgáló teleologikus történelemszemléletet, amelynek segítségével 1919 fehérterroristáit a második világháború magyarországi történéseiért is felelőssé tették. „[…] A jogilag védett érdek csak másodsorban a megöltek és megkínzottak élete és testi épsége, ellenben elsődlegesen védett és sértett érdek az egész magyar nép sorsa. […] E történelmi katasztrófa [ti.: a II. világháborús megsemmisülés] kiindulópontját nem 1944. október 15. március 19., vagy 1941. évnek eseményeinél kell keresni […] hanem elindult ez a történelmi katasztrófa 1919. augusztusban. Az egész 25 éves ellenforradalmi rendszer, mint történelmi időszak egy egységet ad.”4 Ezekből a (többé-kevésbé) dokumentált lokális eseményekből azonban nehezen lehetett egységes képet alkotni a Latinca-tör2 3 4 Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Vármegyei Levéltára (továbbiakban MNL SVL), IV. 1403. Noszlopy Aba Tihamér levele Boór István polgármesterhez. Datálatlan, 1945-1946 körül, valamint uo. Péczeli József utcaelnevezési javaslata a Városszabályozási Albizottság ülésén. Városszabályozási Albizottság ülésjegyzőkönyve, 1945. július 18. MNL OL, XX. 4.b. I.3295/1946. A Belügyminisztérium utasítása a Magyar Köztársaság elnöke által adott kegyelemről, 1946. szeptember 9. valamint uo. NOT.I.3295/1946/31. A Népbíróságok Országos Tanácsának ítélete, 1946. július 20. Uo. NOT.I.3295/1946/31. A Népbíróságok Országos Tanácsának ítélete, 1946. július 20. 146 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... ténet emlékezetpolitikai szerepéről Kaposváron. A helyzetet az a tényező teszi bonyolulttá, hogy 1919 emlékezete a „felszabadulást” követő években a kommunista pártvezetőség számára kifejezetten terhes volt.5 Így tehát egyáltalán nem lehet a korán, szórványosan megjelenő emlékezetpolitikai gesztusokat egy, az MKP részéről érkező, központi kultúrpolitikai offenzíva részeként elgondolni. Korábbi munkámban két politikai csoportot is a korai gesztusgyakorlatok mögött álló lehetséges érdekkörként azonosítottam.6 Az egyik a Szociáldemokrata Párt helyi pártszervezetének tagsága, hiszen Apor Péter szerint ők ekkor „úgy vélt[ék], érdemes a Tanácsköztársaságot a magyar történelem progresszív eseményei közé illeszteni”.7 A másik hipotézis az MKP sorai közé tartozó helyi tizenkilences veteránokra és a Latinca-század volt tagjaira vonatkozott, közöttük feltételezhető volt a Tanácsköztársaság felé érzett jelentős nosztalgia. A „felszabadult” Kaposváron történt első Latinca-tárgyú emlékezetpolitikai gesztusként az 1946 áprilisi köztérátnevezési programot értelmeztem, amely esetében a rendelkezésre álló forrásokból nem lehetett rekonstruálni, hogy melyik politikai csoport képviselte a tizenkilences szereplőkről elnevezendő utcák ügyét. A Somogyvármegye című, Magyar Nemzeti Függetlenségi Front égisze alatt megjelenő napilap 1945-ös és 1946-os évfolyamának tanulmányozása során azonban fény derült több korai emlékezetpolitikai gesztusra is: egy Nagy Imre által elejtett május elsejei megjegyzésre és egy, a város főterén felavatott emléktáblára. A Latinka Bajtársi Kör tevékenységéről is új értesülésekkel gazdagodtunk. 5 6 7 Müller Rolf, „19-esek 45-ben. Tanácsköztársasági veterán-szövetség feloszlatása az első szabad választások előtt” Betekintő 2008/4. Hozzáférés: 2023.05.22. http://epa.oszk.hu/01200/01268/00008/muller_rolf.htm Zab, „Pártállami…”, 22–23. Apor Péter, Az elképzelt köztársaság. A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete 1945-1989. (Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, 2014), 30. 147 Annona Nova XIV. Ezek alapján érdemes újragondolni Latinca Sándor kaposvári kultuszának korai történetét. Latinca Sándorról és a Tanácsköztársaságról Somogyban Latinca Sándor 1886. április 5-én született Aradon. 1910-ben lett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja.8 Több fronton harcolt az első világháborúban. Az őszirózsás forradalom kitörésekor már Budapesten tartózkodott, majd a szociáldemokrata Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének Somogy-Tolnai Kerületi szervezőtitkára lett.9 A titkárság székhelye Kaposváron volt, és a tolnai kerület különválása után Latinca tevékenysége Somogy vármegye szerb megszállás alá nem eső részére korlátozódott.10 Somogy a Tanácsköztársaság kikiáltása után a munkásmozgalmi emlékezet (és Hatos Pál) szerint a proletárállam „mintamegyéjévé” vált.11 Ennek egyik oka volt, hogy a szociáldemokrata párt helyi szervezete március 10-én egy puccsal átvette a hatalmat a korábbi közigazgatástól és háromtagú direktóriumot helyezett a vármegye élére, amelyben Latinca Sándor lett a gazdasági ügyosztály vezetője.12 Ezáltal kínálkozott az a lehetőség, hogy a somogyi szociáldemokrata hatalomátvétel a proletárdiktatúrába való átmenet korai (március 21-e előtti) megvalósulásaként értelmeződjön és az utókor megképezze az „országos események előtt egy lépéssel járó somogyiak” narratíváját. A megalakult direktórium júniusig látta el a vármegye vezetését. Ekkor a belügyi népbiztosság felszámolta azt, a vármegye vezetésére pedig létrehozta a forradalmi kormányzótaná8 9 10 11 12 Farkas Péter, „A Vörös Őrség és a Latinca-század tevékenysége a Tanácsköztársaság alatt Somogy megyében”, Clio Műhelytanulmányok 2019/5., 7–8. Hozzáférés: 2023.05.22. http://epa.oszk.hu/03400/03463/00008/pdf/ Uo., 8. Kávássy Sándor, Latinca Sándor. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973), 29. Hatos Pál, Rosszfiúk világforradalma. (Budapest: Jaffa Kiadó, 2021), 228. Kávássy, Latinca Sándor, 64. 148 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... csi biztos pozíciót, amelyre Latincát nevezték ki. Somogy vármegye első embere így a Tanácsköztársaság bukásáig Latinca Sándor lett.13 A Somogyról kialakított pozitív történeti képhez hozzátartoztak az agrárkérdés rendezésének helyi specifikumai is. 1918-1919 fordulójának egyik legégetőbb problémája volt az agrárium tulajdonviszonyainak rendezése. A latifundiumok felszámolásának módja két csoportra osztotta a magyar baloldali politikai közösséget. Az egyik elképzelés a földosztás volt, amely jelentős számú kisbirtokost és kevésbé hatékony termelést eredményezett volna. A másik a termelőszövetkezetek megszervezése, amely ugyan biztosította volna a termelés hatékonyságát, ugyanakkor megfosztotta volna az uralkodó politikai rezsimet a vidéki szegényparasztság támogatásától. A Tanácsköztársaság agrárpolitikája az utóbbi koncepciót képviselte (ennyiben eltért a lenini modelltől), Somogyban viszont (amellett, hogy az ország első termelőszövetkezete itt jött létre) a falusi nincstelenek számára némi földosztás is történt.14 A Tanácsköztársaság bukását követően kibontakozó fehérterror Somogyban jelentős számú halálos áldozatot követelt. 1919. augusztus 20-án Latinca személyi titkárát, dr. Szántó Imrét végezte ki a Prónay Pál-féle különítmény a kaposvári vásártéren.15 Szeptember 17-én pedig a különítmény néhány tagja a vármegyei börtönből elhurcolta Latinca Sándor mellett a néhai direktórium politikai ügyosztályának vezetőjét, Tóth Lajost; az igali járási politikai megbízottat, Farkas Jánost; a kaposvári munkástanács elnökét, Szalma Istvánt és a vármegyei közellátásában tevékenykedő Lewin Samut. Ezután a Kaposvár melletti Nádasdi-erdőben kivégezték őket.16 13 14 15 16 Uo., 105–106. Kávássy Sándor, „A földművelő nép földhöz juttatása Somogyban 1919-ben”, Agrártörténeti Szemle, XI, 1–2. (1969), 205–207. Andrássy Antal, „dr. Szántó Imre” in: (szerk.) Andrássy Antal: Somogy megye munkásmozgalmának kiemelkedő harcosai. Életrajzgyűjtemény, 148–149 (Kaposvár: MSZMP Somogy Megyei Bizottsága, 1975) Rövid életrajzukat lásd: Andrássy, Somogy…, 1975. 149 Annona Nova XIV. Nagy Imre látogatása Valószínűleg az első alkalom, amikor a „felszabadult” Kaposváron Latinca emlékét megidézte egy nyilvános szónoklat, 1945. május 1-jén történt. A kaposvári születésű moszkovita földművelésügyi miniszter, Nagy Imre elevenítette fel a mártírok alakját a munka ünnepén tartott beszédében. 17 év után először látogathatott szülővárosába, így a „földosztó miniszter” szerepe mellett a hosszú száműzetésből hazatérő emigráns szerepéből is megszólalhatott. Beszédében tehát Latincáék emlékét is felidézte: „Tizenhét esztendővel ezelőtt szakadtam el tőletek. Elüldöztek a fehérterror jogutódjai, Latinca, Tóth, Szalma gyilkosainak örökösei, a Horthy-rendszer pribékjei, a reakció zsoldjába szegődött bitangok. El kellett bujdosnom. Mi volt a bűnöm? Az, hogy gyújtogattam a nép lelkében a reménység szikráit, élesztgettem a harci szellemét, bátorítottam, ösztökéltem a népet, mert ki volt szolgáltatva a reakció embertelen önkényének.”17 Latincáék megemlítése valódi politikai téttel bírt 1945-ben Kaposváron. A kommunisták számára továbbra is megosztó és ellentmondásos, „érzékeny” téma volt a tizenkilences történelmi múlt. Rainer M. János szerint a hazaérkező moszkovita vezetők egyik elsődleges feladata volt a „tizenkilences radikalizmus visszaszorítása”.18 Maga Nagy Imre mondta a május 1-i tömegdemonstrációk tanulságait tárgyaló központi vezetőségi gyűlésen, hogy a helyi vezetőség a sikeres gyűlésből „balos következtetéseket vont le” és 17 18 Lajos Géza, „A nemzetből sarjadó demokráciát”, Somogyi Néplap, 1989. június 10. Rainer M. János, Nagy Imre. Politikai életrajz. I. kötet, 1896-1953. (Budapest: 1956-os Intézet, 1996), 256. 150 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... „1919-es volt a hangulat”.19 Talán az sem véletlen, hogy a miniszter beszédéről két teljes oldalban beszámoló Somogyvármegye lap tudósításából a Latincáékra vonatkozó rész kimaradt.20 A helyi tagság tizenkilences hevülete és a Moszkva által gyakorolt „népfrontos karakterű” elvárások között egyensúlyozni komoly kihívást jelentett a politikusoknak, így Nagynak is. Ő valószínűleg jól érezte, hogy Latincáék említése erősítheti helyben a (Nagy szerint is) gyengélkedő kommunista pártszervezetet, de a koalíciós partnerek igényei és a központi elvárások más témakörök (elsősorban a földosztás) közbeszédben tartását várták el.21 Tovább bonyolította a helyzetet a Nagy Imre és Győrffy Antal között fennálló személyes kapcsolat. Győrffy Antal kiemelkedő jelentőségű háttérszereplője volt az 1919-es eseményeknek mint a kommunista párt somogyi pártmunkása és a Latinca-század politikai biztosa.22 Győrffy az 1945-ös újjáalakuláskor a somogyi kommunista párt főszervezője és első titkára volt, emellett Nagy pártfogoltja is. Mégis, talán pont tizenkilences múltja miatt, április 27-én leváltották. Nagy a lakásán látogatta meg néhány nappal később Győrffyt, és biztatta, hogy továbbra is vegyen részt a párt szervezésében.23 A Latinca-század veteránjaként Győrffy személye a kaposváriak szemében összefonódott tizenkilenccel, így a párt számára ekkor nem lett volna célszerű szerepeltetése. 19 20 21 22 23 Uo., 289. A beszédnek azon változatát, amely Latincáék nevét is tartalmazza, Lajos Géza tette közzé 1989-ben a Somogyi Néplapban. Bár a forrását nem jelölte meg, valószínűtlennek tűnik, hogy az 1989-ben jelentéktelennek tűnő részletben a beszédet meghamisította volna. A somogyi közélet viszonyairól ír Szántó László, „Pártok harca a hatalomért és az 1945-47. évi választások Somogyban I.” Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 28 (1997). 267–305.; ill. Szántó László, Pártok harca a hatalomért és az 1945 és 1947. évi választások Somogyban II., Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 29 (1998). 183–228. Farkas, „A Vörös Őrség…”, 17–18. Lajos, A nemzetből..., Somogyi Néplap, 1989. június 10. 151 Annona Nova XIV. Emléktábla-avatás 1945. szeptember 23-án Kaposvár város főterén, a Kossuth téren emléktábla-avatásra gyűlt össze a város politikailag aktív lakossága. Az emléktábla az 1919. szeptember 17-i Nádasdi-erdei gyilkosság áldozataira, illetve Szántó Imrére emlékeztetett. A következő nevek szerepeltek rajta: Tóth Lajos, Latinka Sándor [sic!], Szalma István, Lewin Samu, Farkas István [sic!]24 és Szántó Imre.25 Az emlékműállítás a Magyar Kommunista Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt közös projektjeként valósult meg.26 Az esemény tehát a két munkáspárt egymás felé tett szimbolikus lépéseként értelmezendő, amely letette az alapkövét a kultusz későbbi széleskörű kibontakozásának. Valójában tehát két korábbi hipotézisem27 a kultusz genezise fölött bábáskodó érdekkörökről tartalmazott (rész)igazságokat. Valóban részt vettek benne a szociáldemokraták, de a helyi kommunisták is. Nem tudni biztosan azonban, hogy a városban tartózkodó Latinca-veteránok, Mike Imre és Győrffy Antal személyesen mennyire propagálták az emléktábla-állítást. Mivel az MKP országos irányvonalában tizenkilenc a megtagadandó múltat jelentette, ezért joggal feltételezhetjük, hogy komoly szerepe volt az együttműködésben annak, hogy a helyi kommunista párttagság jelentős része vállalt szerepet a Tanácsköztársaság eseményeiben, és arra mint pozitív, heroikus küzdelemre emlékeztek vissza. Valójában tehát arra érdemes következtetnünk, hogy a munkásmozgal24 25 26 27 Valamilyen okból Farkas János neve, akinek ez az emléktábla valójában emléket akart állítani, ezekben az években a legtöbb helyen rosszul szerepelt. A kaposvári emléktábla kapcsán megjelenő sajtóbeszámolókban is egyszer Farkas Sándorként (Somogyvármegye, 1945 szeptember 21., 2.), egyszer pedig Istvánként szerepel (Somogyvármegye, 1945. szeptember 25.). „Leleplezték a vértanúk emléktábláját”, Somogyvármegye, 1945. szeptember 25. „Mártírokról…”, Somogyvármegye, 1945. szeptember 22., 1. Zab, „Pártállami...”, 22–23. 152 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... mi utókor egésze számára fontos volt a fehérterror áldozataira való megemlékezés, és ez (lokálisan) a munkáspártok egységének szimbólumává tette rövid időre 1919-et.28 Az eseményen felszólalók névsora is egy, a munkáspártokon, sőt az egész (legális) pártpolitikai palettán átívelő konszenzust demonstrált a halottakra való köztéri megemlékezés legitimitásával kapcsolatban. Az eseményt a Himnusz eléneklése29 után Vajthó Jenő nyitotta meg, aki Latincáék 1919-es rabtársaként az események szemtanújának szerepéből szólalt fel. Vajthó a polgári iskola történelemtanáraként vett részt a kommünben és a Megyei Tanfelügyelőség vezetője volt. A „felszabadulás” után az MKP tagja lett. A második beszéd Balla József szájából hangzott el. Ő is tevékeny részese volt az 1918-1919-es somogyi eseményeknek mint a Magyar Vasutas Szakszervezet Somogy vármegyei elnöke, az MSZDP vármegyei intézőbizottságának tagja, később a vármegyei munkástanács alelnöke és „vasútügyi népbiztosa”30.31 1945ben tért vissza Kaposvárra a német megszállás alól felszabaduló Prágából. Itt először az MKP tagja szeretett volna lenni, azonban (Győrffy Antalon kívül) nem fogadták szívesen a kommunisták. Ezért a szociáldemokratákhoz csatlakozott,32 és a megemlékezésen is a szociáldemokraták képviseletében szólalt fel. 28 29 30 31 32 Somogyi Pál, „Egy tanár”, in: Somogyi tizenkilencesek (Kaposvár: MSZMP Somogy Megyei V. B., 1959), 16–18. Ez az MKP által szervezett események rendszeres eleme volt 1945-ben, mely a kommunizmus nemzeti jellegét kívánta demonstrálni. Az 1945-ös évben a kommunisták pártnapjai előtt Kaposváron a Himnuszt, zárásként pedig az Internacionálét énekelték. (pl.: Pártnap a MKP-ban. Somogyvármegye, 1945. szeptember 7., 2.) Maga használja ezt a kifejezést önéletrajzában. Valószínűleg ez egy nem hivatalos pozíció lehetett és annyit takart, hogy a vasutasok politikai lojalitásáért ő volt a felelős. Balla József, Önéletrajz. 1-2. Kézirat, 1955. MNL SVL XXV. 56. B/19. MSZMP Archívum személyi gyűjteményei, Balla József személyi állomány. Uo. 4–5. 153 Annona Nova XIV. A Kisgazdapártot a szónokok sorában dr. Horváth Ferenc ügyvéd és Vidovics Ferenc33 főispán képviselte. Horváth szociáldemokrataként jogügyi népbiztos volt a kommün ideje alatt, és a ’20-as évek elején is a párt tagja volt. Komoly politikai metamorfózison esett át 1945-re, hiszen a két világháború között a Grieger Miklós-féle legitimista Nemzeti Néppárt tagja is volt, ezután lett kisgazdapárti.34 Vidovics főispán, akit a következő év augusztusában a baloldali pártok kezdeményezésére letartóztattak, ekkor még a Tanácsköztársaság baloldali héroszait méltatta: „Ez a mai emlékünnepély nem egy vagy több párté, nem is egy nemzeté, de az egész emberiségé. Hiszen azok az igazságok, melyekért ezek a vértanúk elhullottak, nem egy pártnak, nem egy népnek, de az egész emberiségnek igazsága. A vértanúk egy eszményi gondolat, eszményi igazságért hullottak el. Nemcsak a munkássorban, de a polgári sorban élő embereknek is kalaplevéve, mint diadalkapu előtt kell ezen emléktábla előtt eljárni és sohasem szabad elfelejteni, hogy a gyilkos, embertelen reakció áldozatai.”35 Végül a szociáldemokrata polgármester, Boór István átvette az emléktáblát a város nevében, aki a munkásság és a polgárság együttműködését hangsúlyozta beszédében. Nem lényegtelen körülmény, 33 34 35 Vidovics főispán már ebben az időszakban is a kommunisták célkeresztjében volt és gyakran bírálták tevékenységét. 1946. augusztus 12-én a munkáspártok követelésére leváltották a pozíciójából. 1946 decemberében letartóztatták és 1951-ig húzódó pere során összesen 20 év börtönre ítélték, ahonnan 1956 szeptemberében szabadult. Részt vett az októberi eseményekben, majd nyugatra emigrált, és az USA-ban halt meg. Lásd: Vidovics Ferenc, Történelmi Tár, Hozzáférés: 2023.05.22. https://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_ content&view=article&id=6473&catid=94:v&Itemid=67 dr. Horváth Ferenc igazolóbizottsági eljárásának iratai. MNL SVL XVII. 404. Kaposvári Járási és városi igazolóbizottság iratai. 1945-1948. 1945/49. „Leleplezték a vértanuk emléktábláját”, Somogyvármegye, 1945. szeptember 25. 154 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... hogy az eseményen felszólalók közül egyedül a főispán, Vidovics nem volt valamilyen módon a kommün aktív szereplője, de az igazán jelentős somogyi kommunisták nem szólaltak fel. Őket pusztán az a Vajthó képviselte, aki a pártban fontos tisztséget nem viselt. Bajtársi Kör Az 1946-os év és Somogyi (korábban: Steiner) Pál nyári hazaérkezése komoly impulzust adott a bimbózó Latinca-kultusznak.36 Somogyi 1919-ben a KMP tagja és a Latinca-század politikai tisztje volt.37 Somogyi ötletére valósult meg 1946 augusztusában Kaposváron (szovjet mintára) egy ún. bajtársi kör, melynek célja – a rend fenntartása és a munkáspártok akaratának fegyveres támogatása mellett – Latinca és a somogyi tizenkilenc kultuszának aktív ápolása volt. A bajtársi kör Latinca Sándor nevét vette fel, és tagságába elsősorban a Latinca-század korábbi tagjait kívánták bevonni. A század veteránjai közül 126-an éltek ekkor Kaposváron, 30-40 százalékuk szociáldemokrata, néhány párton kívüli, többsége pedig kommunista volt. A Bajtársi Körnek kettős elnöksége lett, az egyik elnök (a kommunisták képviseletében) Somogyi lett, a másik a szociáldemokrata Balla József. 38 A Bajtársi Kör intézménye tehát – hasonlóan az emlékműállításhoz – a munkáspártokat összekötő szerveződéssé vált, így tehát a kommunista párt helyi, a tizenkilenccel kapcsolatos központi elvárásokat meg nem értő tagsága és a szociáldemokrata párt helyi tagsága közti kapocs volt. Latinca neve és tizenkilenc emlékezete tehát újra a munkáspártok egységét, a testvérpárt-jelleget 36 37 38 Somogyi Pál visszaemlékezése a Latinka Bajtársi Körre. MNL SVL XXXV. 55. MSZMP Archívum Tematikus gyűjtemény. 1944-1948. doboz. Farkas, „A Vörös Őrség…”, 19. Somogyi Pál visszaemlékezése a Latinka Bajtársi Körre. MNL SVL XXXV. 55. MSZMP Archívum Tematikus gyűjtemény. 1944-1948. doboz. 155 Annona Nova XIV. volt hivatott hangsúlyozni. „Ezzel komoly erőt biztosítunk a Párt számára, erősítjük a 19-es forradalmi szellemet és szolgáljuk vele a munkásegységet is, mely abban az időben igen fontos volt.” – fogalmazott visszaemlékezésében Somogyi.39 A körben végzett tevékenységről a következőképpen ír: „Elhatároztuk, hogy hetenként kétszer este munka után gyakorlatozunk és elmondjuk, vagy megírjuk visszaemlékezéseinket. Fegyver hiányában alkalmas botokkal meg is kezdtük a gyakorlatozást, elkezdtük leírni a 19-es harcokról, a börtön és egyéb mozgalmi élményeinkről a visszaemlékezéseinket azzal a céllal, hogy majd szerkesztünk belőle egy szép kis könyvet. Botos kivonulásainkat eleinte lemosolyogták Vidovicsék40 és más polgárok, de mikor látták, hogy a szoc. dem. és kommunista munkások gyönyörűen megértik egymást és megtudták, hogy a kör tagjai Latinka önkénteseiből tevődött össze, ráfagyott a mosoly az urak képére.”41 A Bajtársi Kör egy komolyabb tizenkilences megemlékezést tudott megvalósítani a városban, 1946. október 6-án. A dátum kiválasztása meglepő történelmi asszociációkat hordozott, hiszen a megemlékezést, amely az „1918-1919. évi szocialista mártírok”42-ra emlékezett, az aradi vértanúk emléknapján rendezték meg. Valószínűleg az időpont kiválasztása csak annyiban volt tudatos, hogy a szeptember 17-i évfordulón valamilyen okból nem tarthatták meg a megemlékezést, ezért választották a másik jeles vértanú-emléknapot. A program délelőtt a Kossuth téri emléktáblánál kezdődött, ahol a szociáldemokrata Balla és a kommunista Vajthó mondott 39 40 41 42 Uo. Vidovics Ferenc kisgazda főispán. Uo. „Történelmi visszatekintés”, Somogyi Világosság, 1946. október 12., 1. 156 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... beszédet – mindketten korábbi tizenkilencesek.43 Aznap este a Turul szálló nagytermében folytatódott a megemlékezés, itt Dobó István44 szólalt fel, majd zenés-verses kultúrprogram zárta a napot. A nap folyamán több történelmi személlyel és eseménnyel is párhuzamba állították Latincáék tevékenységét.45 Dobó beszédében például a következő nagyívű történelmi narratívát rajzolta meg: „…[A]z aradi bitófából kisugárzó fény élt 1918-19 harcosaiban és így váltak folytatóivá annak a harcnak, amely Dózsán, a 13 aradin, Petőfin, Kossuthon, Táncsicson keresztül ismét kivetítődött a Latinkákban, a Szalmákban, a többiekben, akik ismét meglengették a szabadság hívó zászlaját.”46 Egy héttel korábban a Kossuth téren a Szociáldemokrata Párt népgyűlést tartott, amelyen Balla rövid bevezetőjében szintén megemlékezett tizenkilencről: „[Megemlékezünk a] magyar nemzet nagyjairól, akik a maguk idejében történelmet csináltak. Az 1919-es szocialista vértanúkról, akik nemcsak a nemzet, de az egész világ népeiért, az egész emberiségért haltak borzalmas vértanúhalált. Szellemük él, s mutatja az utat a jövő társadalomnak.”47 Az esemény országos ismertségű vendégei, Kéthly Anna, Keményi György és Horányi Béla nem reagáltak Balla tizenkilences romantikával átitatott megszólalására. A kommunista párt központi vezetői azonban még ennél is nyilvánvalóbban ignorálták a tizen43 44 45 46 47 Uo. Dobó az MKP megyei párttitkára volt. Andrássy Antal, „A somogyi kommunisták második pártértekezlete”, Somogyi Néplap, 1972. március 5., 3. „Mártírjaidra emlékezz proletár!”, Somogyvármegye, 1946. okt. 7. 3. Uo. „Szociáldemokrata népgyűlés Kaposváron”, Somogyi Világosság, 1946. október 5., 1. 157 Annona Nova XIV. kilences kultuszkezdeményezést. Rajk László október 5-én járt Kaposváron, (egy nappal a megemlékezés előtt) a párt taggyűlésén beszédet tartott. A MADISZ48 aznapi székházavatási ünnepségén is megjelent, a másnapi tizenkilences megemlékezésre azonban már nem ment el, nem is vett róla tudomást.49 A Bajtársi Kör – végül – 1947 nyarán áldozatául esett a központi, magát demokratikusként pozicionáló, tizenkilenc-ellenes kommunista irányvonalnak. Somogyi szerint Nagy Imre belügyminiszterként járt közben a Kör megszüntetése érdekében. „Nincs szükség ilyesmire! Hagyjuk a 19-eseket és a 19-es szellemet! Jobb, ha nem is beszélnek róla” – idézi Nagyot Somogyi.50 Valójában Nagy ekkor már nem volt belügyminiszter, csak mint helyi születésű kommunista vezető lehetett (informálisan) illetékes a Bajtársi Kör ügyében. Somogyi 1956 utáni visszaemlékezésében sugalmazta, hogy Nagy korai ellenforradalmi cselekedetét kell látnunk a Bajtársi Kör megszüntetésében. Nagy azonban (ha valóban ő tette) a Kör feloszlatásával a központi pártvezetés direktívájának megfelelően járt el. Érdekes családi szál is meghúzódik a történetben, ugyanis Nagy apósa, Égető János tagja volt a Kör első, ideiglenes vezetőségének.51 Természetesen az is elképzelhető, hogy valójában nem Nagy Imre volt az, aki közbenjárt a felszámolás ügyében, és 1956 utáni visszaemlékezésében Somogyi pusztán Nagy egy korai „ellenforradalmi” tettét szerette volna megkonstruálni. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Bajtársi Kör tevékenysége ellentétben állt az MKP centruma által meghatározott (emlékezet)politikai irányelvekkel. 48 49 50 51 Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Somogyvármegye, október 6., 1. ill. október 7., 3. Somogyi Pál visszaemlékezése a Latinka Bajtársi Körre. MNL SVL XXXV. 55. MSZMP Archívum Tematikus gyűjtemény. 1944-1948. doboz. „Megalakult a Latinka Bajtársi Kör”, Somogyi Világosság, 1946. augusztus 31., 2. 158 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... Összegzés A kutatás fókuszába emelt új források segítségével jelen kiegészítő tanulmány közvetlenül képes rálátást biztosítani a Latinca-kultusz pártállami időket megelőző genezisére. Madártávlatból azonban tovább részletezi azt a nem magától értetődő és ezidáig nem is kellően feltárt viszonyrendszert, amely a baloldali (szociáldemokrata és kommunista) pártokat a Tanácsköztársaság emlékezetéhez fűzte. Apor Péter monográfiája, mely a kérdésben alapműnek számít, viszonylag keveset foglalkozik a második Magyar Köztársaság éveivel.52 „A második világháború vége és a harmincadik évforduló között a magyar társadalom alig találkozott az 1919-es proletárdiktatúra emlékével”53 – fogalmaz. Mint láttuk, ez Kaposvár esetében nem így volt, a központi kultúrpolitikai célkitűzések ellenére sem. Apor szerint a szociáldemokraták voltak az a politikai csoport, akik szerint érdemes lett volna „a Tanácsköztársaságot a magyar történelem progresszív eseményei közé illeszteni”.54 Ezt részben igazolja tanulmányunk, valószínűleg azonban kevésbé az ekkori párttagkönyv és sokkal inkább a valamikori tizenkilences szerepvállalás indukálta azt; illetve az országos pártvezetőségtől való távolság arányában növekedhetett a tagságban a „tizenkilences hangulat”.55 Apor kiemelte továbbá, hogy „a Népszava évfordulós cikkei mindössze az egykori munkásegység példáját látták követendőnek”.56 A kaposvári események és megszólalások tanulságai ennél erősebb kijelentés megfogalmazására is felhatalmaznak minket: a tizenkilencre emlé- 52 53 54 55 56 Apor, Az elképzelt…, 29–34. Uo., 30. Uo. Rainer M., Nagy…, 289. Apor, Az elképzelt…, 30. 159 Annona Nova XIV. kezés lehetőséget biztosított az együttműködésre a munkáspártok tagságának (gondoljunk csak a Bajtársi Körre), ezáltal tizenkilenc a munkásegység szimbólumává is vált. Vizsgálatunk talán legérdekesebb tanulsága azonban a kommunista párton belül uralkodó zavar, amely a tizenkilenchez való viszonyulásokban mutatkozott. A nyílt szembehelyezkedést, a nyílt megtagadást természetesen – saját párttagságuk tizenkilences múltja miatt – nem tehették meg, ezért egyfajta taktikai hallgatás jellemezte a központi vezetést. Ez a taktika sikeres is volt, ezt mutatják például Payr Hugó korábbi legitimista, ekkor polgári demokrata politikus szavai a Polgári Demokrata Párt kaposvári nagygyűlésén: „Az 1919 utáni diktatorikus kommunista párttal szemben, a mai KP demokratikus.”57 Lokálisan azonban sokakban fellángolt a „tizenkilences szellem”. Az is megállapítható, hogy Latinca kiemelt helye a fehérterror-áldozatok kánonjában még nem volt annyira kiemelkedő, mint a későbbi évtizedekben. Latinca elsősorban mint mártír, és nem mint hérosz jelent meg a nyilvánosságban, tehát nem tevékenységének nagyszerűségét, hanem halálának tragikumát hangsúlyozták. Ez a két szerepkör a későbbiekben közel azonosan jelentkezett a személye körül. Latinca előtérbe kerülésére és hérosszá válására a Bajtársi Kör névválasztása utal elsőként, így elmondható, hogy az emlékezetpolitikai szerepének kiteljesedése még életében köttetett személyes kapcsolatai révén történt meg.58 A kezdetben sokszínű, több narratívát és politikai érdekkört megszólító emlékezési és emlékeztetési kultúra, amely Latincát és társait övezte, idővel homogenizálódott és állami kontroll alá 57 58 „Payr Hugó beszélt a polgársághoz a PDP nagygyűlésén”, Somogyvármegye, 1945. szeptember. 17., 1. Latinca ugyanis 1919-ben rendkívül jó viszonyt ápolt a fiatal kommunista pártküldöttekkel, a nevét viselő század prominenseivel. Erről: Zab Tamás Lóránd, „A proletárforradalom viharmadarai vidéken”. A Tanácsköztársaság somogyi vezetőinek kapcsolati hálózata (Pécs: OTDK dolgozat kézirata, 2023), 24–25. 160 Zab Tamás Lóránd: Adalékok Latinca Sándor kaposvári... került. A somogyi tizenkilencesek, Latinca-veteránok igazán csak a Kádár-rendszerben bontakoztathatták ki markáns emlékezetpolitikai tevékenységüket, Kaposvár városképén pedig csak az 1961-es Latinca-emlékév tette szignifikánssá a kultusz köztéri reprezentációját. 161 Annona Nova XIV. 162 Annona Nova XIV. Serge Moscovici Értekezés a pszichoanalízis szociális reprezentációjáról* Moscovici, Serge, „La représentation sociale de la psychanalyse”, Bulletin de psychologie 14, 194. sz., 1961. 807–810. I Voltaire saját elbeszélése alapján tudjuk, hogy milyen kalandra vállalkozott, amikor elhagyta a kartéziánus eszmék Párizsát a newtoni gondolkodású Londonért. „A teli világot otthagyta, a helyén űrt talál most. A párizsiak úgy látják, hogy az univerzum a szubtilis anyag örvényeiből áll; Londonban semmi ilyet nem látnak.”1 Az itt bemutatásra szánt értekezésemben az ilyen jellegű átalakulások közvetlen valóságteremtő erejét vizsgálom. Más-más formában ugyan, de mindig is ez a kérdés foglalkoztatta a társa* 1 A fordítás a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-2-III kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. Köszönettel tartozunk Serge Moscovici családjának és a Bulletin de Psychologie lap szerkesztőségének, hogy engedélyezték a fordítás közlését. La psychanalyse, son image et son public (Párizs: P.U.F., 1961) A fordítók megjegyzése: Az idézett szövegrész eredeti változata Voltaire-nél: « Il a laissé le monde plein, il le trouve vide. À Paris on voit l’univers composé de tourbillons de matière subtile ; à Londres on ne voit rien de cela. » Voltaire: « Sur Descartes et Newton. Lettre XIV. 1728. » in: Voltaire, Œuvres complètes de Voltaire, XXII., 127–132 (Párizs: Garnier, 1879), 127. Itt Moscovici kissé módosítva és referencia nélkül idézi Voltaire-t: Eredetiben: « Il a laissé le monde plein, il le trouve vide. À Paris on voit l’univers composé de tourbillons et de matière subtile ; à Londres on ne voit rien de cela. » Köszönet Bagi Zsoltnak és Csabay Istvánnak a fordításban nyújtott segítségért. 163 Annona Nova XIV. dalomtudományok valamennyi diszciplínáját. A marxista elméletekben az ideológiákkal és az árufetisizmussal, míg Durkheimnél a kollektív reprezentációval kapcsolatban merül fel. Ez utóbbi fogalom egyrészt a társadalom szubsztanciáját jelöli, másrészt olyan általános fogalmat takar, mely az emberiség szellemi fejlődését a vallás kialakulásától a tudományos gondolkodásig bezárólag leképezi. S végül ez a probléma áll a világnézetre – Weltanschauung – vonatkozó viták hátterében Jaspersnél, Sternnél és Lukácsnál is. Feltételezésem szerint ezek nagyon hasonló fogalmak. A közös problémafelvetésen túlmenően közösnek találom a gondolatrendszert, amelybe illeszkednek. Számos elméleti megközelítésben előfordulnak, ám csak kevés munka vállalkozik arra, hogy feltérképezze a mögöttük rejlő sajátos működési mechanizmusokat. Tanulmányunk várható eredményei ezekre a mechanizmusokra vonatkoznak, de nem az eredetükre vagy a finalitásukra vagyunk kíváncsiak. A fogalom definiálása vagy történetének bemutatása helyett egy olyan elmélet felállítására törekszünk, amely a szociális reprezentációt sui generis jelenségként kezeli. Vegyük saját kultúránkat. Feltűnő, hogy a tudomány egyre nagyobb szerepet kap benne mint a mentális és nyelvi tartalmak, valamint a képzeletvilág elsődleges forrása. A technikából, legyen az anyagi vagy nem anyagi természetű, előbb-utóbb alkalmazott tudomány lesz. Ezért aktuális és legitim elgondolkodni azon, hogy a tudományos elméletek mekkora hatást gyakorolnak a társadalmi életre, megváltoztatva ezzel az emberek közötti kapcsolatokat, továbbá azon is, hogy milyen módon képesek megteremteni közvetlen valóságunkat. Hogy e kérdést megválaszoljuk és a hozzá tartozó kutatási területet meghatározzuk, heurisztikus módon a pszichoanalízisre esett a választásunk. A pszichoanalízis terápiás gyakorlatként, az emberi psziché elméleteként, az álomfejtés és a mentális betegségek értelmezésének eszközeként széleskörben elterjedt, mivel számos, egymástól teljesen eltérő természetű tevékenység során alkalmazható. A sajtó, a rádió, a mozi és a regény népszerűvé tették Freud 164 Serge Moscovici: Értekezés a pszichoanalízis... személyét és elképzeléseit: ahogyan Cournot mondaná, „az egész emberiség megtapasztalja”2. A pszichoanalízis által kijelölt úton, amelyet az egész társadalom „megtapasztalt”, két irányba indulhatunk el. Az első megközelítés szerint a pszichoanalízis olyan matéria, mely a világ megértését befolyásoló nézetrendszerré áll össze. A második szerint társadalmi csoportokon belüli vagy egymás közötti kommunikációt indít el, és ennek eredményeképpen többféle pszichoanalízis jön létre. Így a szociális reprezentáció és a kommunikáció ugyanannak az éremnek két oldala. II Mielőtt egy jelenség elemzésébe fognánk, először is meg kell bizonyosodnunk róla, hogy létező jelenségről van szó, le kell írnunk azt. A szociális reprezentáció egy nézetrendszerként rajzolódik ki, amelynek szervezettségi szintje függ a társadalmi kategóriáktól. Kiválasztottuk az információt, a reprezentáció terjedelmét és az attitűdöt, mert ezek más és más extenziójú paraméterek, amelyek indexikus jelként mutatják a szervezettség mértékét. A pszichoanalízis szociális reprezentációt eredményezett – vizsgálatunk szükséges előfeltétele volt, hogy ezt bizonyossággal állíthassuk. Ismét Cournot kifejezésével élve, a „metafizikai térkép”3 [carte métaphysique] meg2 3 A fordítók megjegyzése: itt Moscovici módosítva idézi Cournot-t. Eredetiben: « le genre humaine tout entier en est l’expérimentateur. » Az idézett szövegrész eredeti környezetében: « […] nous nous fions plus à un procédé empirique pour lequel le genre humain tout entier est l’expérimentateur, qu’aux théories préconçues du plus grand philosophe. » – „Előbb bízzuk magunkat egy olyan empirikus folyamatra, amelyet az egész emberiség tapasztal, mint a legnagyobb filozófusok által kigondolt elméletekre.” (Fordítás tőlünk.) Cournot, Antoine-Augustin, « Préface », in: Cournot, Antoine-Augustin, Traité de l’enchaînement des idées fondamentales dans les sciences et dans l’histoire, I. kötet, I–IX (Párizs: Hachette, 1861), VI. BnF Gallica, hozzáférés: 2023.03.05. https://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k6148151p. A fordítók megjegyzése: Uo.: V. 165 Annona Nova XIV. rajzolása elengedhetetlennek bizonyult társadalmunk megismeréséhez, hiszen nyilvánvaló, hogy a társadalmunk reprezentációit annak megismerése érdekében vizsgáljuk: a társadalom reprezentációinak az elemzése, saját szempontunkból tekintve, megegyezik egy, már a társadalmi életbe beépült tudományos elmélet fejlődésének elemzésével. Vajon milyen ez a fejlődés az érdeklődésünk középpontjában álló pszichoanalízis esetében? Előzetesen megjegyezhetjük, hogy az időközbeni változtatások ellenére a kezdeti freudi koncepció maradt fenn, amely szerint a pszichikai élet alapjait a tudat és a tudattalan konfliktusa, a libidó aktivitása képezik. A szexualitás megítélése miatt a társadalom kizárja ebből az elképzelésből a libidó fogalmát. A pszichoanalitikus elmélet bizonyos értelemben átstrukturálódott, és olyan relációhalmazzá vált, amelyet, ahogy azt mondani szokás, tetszés szerint használunk fel, mindeközben a közös normáinkat sértetlenül hagyva. Mindenesetre, ha a reprezentáció nem is tartalmazza a szexualitást és a libidót, azok emblematikus jeleivé válnak magának a reprezentációnak. Másszóval, bár az emberi psziché pszichoanalízis alapján kialakult képe nem tartalmaz olyan elemeket, amelyeknek szexuális konnotációja van, maga a pszichoanalízis viszont igen. Az energia elve, a libidó, miután kikerült a pszichikai élet leírásából, az elmélet jelölőjévé változik át. Ennek következtében a valóságot tükröző pszichoanalízis mint relációhalmaz, és a szexualitás által jelölt pszichoanalízis eltérnek egymástól. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az értelmezés vitatható lehet. Mégis eléggé valószínűsíthető ahhoz, hogy biztosítson róla: ami a szociális reprezentáció képalkotó magjának, ha homályosan is, de részét képezi, jelölőként határozott módon felszínre törhet. Lényegesnek tartjuk hangsúlyozni a mag [tartalmának – A fordítók.] viszonylagos állandóságát, tekintettel arra, hogy ez biztosítja a jelentések folytonosságát. A szociális reprezentációvá alakult pszichoanalízis esetében a tudományos elmélet különböző fogalmai más-más utat jártak be. Némelyek, mint például a tudattalan, a pszichikai valóság képét definiálják. Mások, mint a libidó, morális, politikai vagy vallási jelentések közé lesz- 166 Serge Moscovici: Értekezés a pszichoanalízis... nek besorolhatóak. Ezeknek a kimeneteleknek a heterogenitása a fogalmak mögött rejlő folyamatok változatosságának köszönhető, melyekre érdemes részletesebben is kitérni. Ahogyan azt korábban is említettük, a számos pszichoanalitikus elmélet közül, amelyeket megalkottak – akár Freud, vagy azok, akik tőle elszakadtak, mint Adler vagy Jung –, csak a legelső vált termékennyé [a szociális reprezentáció szempontjából – A fordítók.]. A reprezentációt megalapozó információ szelektív jellegére szeretnénk itt utalni, sőt arra is, hogy a benne foglalt információ tartalma is egyedi elrendeződést mutat. A pszichikum két részre tagolható: a tudatra és a tudattalanra. Úgy gondoljuk, hogy ezek egymásra szinte mechanikus módon nyomást gyakorolnak, vagy egymás ellenpontjaiként konfliktusban állnak. Ennek a működési folyamatnak az eredménye, avagy jele a komplexus. Semmiféle utalás nem történik az energia elvére [a libidóra – A fordítók.]. A leírt modell figuratív, mivel a fogalmakat és a psziché egészét bizonyos értelemben vizualizálja. A tudattalan vagy a komplexus lokalizálható szervek, amelyek eltávolíthatók, megoperálhatók, elégtelen működésük esetén pedig szenvedést okoznak. Ily módon, konceptuális közvetítés által válik a valóság közvetlen leképezésévé az a tudományos elmélet, amelyben a jelenségek általános és absztrakt formaként voltak jelen. Bármilyen érdekes is ez a megállapítás, a lényeg nem ebben áll. Számunkra fontosabb az, ahogyan a fogalmi és a valós összeolvad, ahogyan az elmélet és az annak alapján felvázolt modell közötti kapcsolódási pontok eltűnnek, ahogyan a reprezentáció a tudat számára szükségszerűen helyébe lép, akár az elméletnek, akár a valóságnak. Az ember reprezentáló tevékenysége során elfelejti, hogy ez a reprezentáció valójában a sajátja, és a létező valóság tükörképeként fogja fel. E visszatükröződés egy kettős művelet révén áll elő: az egyik mozgás a pszichoanalízistől mint elvont koncepciótól az említett figuratív modell felé, a másik ettől a sémától a társas valóság megalkotása felé irányul. Az első fázisban az elmélet válik reprezentációvá, a másodikban viszont a közvetlen tapasztalatból származó tényeket 167 Annona Nova XIV. igazítjuk a reprezentációhoz. Ha ez az eredmény áll elő, a tudományos elmélet és szociális reprezentáció között a társadalmi csoport közvetítő szerepe megszűnik. Ez utóbbi harmadik tényezőként lép be az egyén önmagához vagy másokhoz fűződő kapcsolataiba. A pszichoanalízis, a mi felfogásunkban, elsősorban interpretációs rendszerré válik az ember számára, amelyre támaszkodva ki-ki a saját vagy mások viselkedését [conduite] értelmezheti. A serdülő, aki meg akarja oldani a maga konfliktusait, az anya, aki nevelési problémákkal küzd, az elégedetlen felnőtt – ők mind-mind magyarázatot és megoldásmintákat [savoir-faire] keresnek. Ehhez nem szükséges Freudot olvasni. Elegendő a kollektív konszenzus által elfogadott, elterjedt tartalmi elemekre hagyatkozni. Ezt [a kollektív konszenzust – A fordítók.] egy, a pszichoanalízis köré szőtt jelentésháló határozza meg. Ezek a jelentések a pszichoanalízist a társadalmunkkal számos ponton összekapcsolják. A pszichoanalízis átjárta, és újra meg újra, más-más módon járja át a kultúrát: a gazdag és értelmiségi társadalmi kategória jelölőjeként, az amerikai életforma sajátosságaként vagy a szexuális normák fellazításának, burzsoá politikai ideológiáknak, és a generációk közötti konfliktusnak az eszközeként. A sokféle jelentések, a gyakran használt pszichoanalitikus eredetű értelmezések végül teljesen áthatják a viselkedésünket, az ítéleteinket, és még az élettörténetünk elbeszélésmódját is. A többiek ennek megfelelő megvilágításban tűnnek fel. A „gátlásos” ember, az „elfojtott” ember, a pszichoanalitikus szakember és a pszichoanalitikus pár attól függően kapnak jelentőséget, hogy a pszichoanalízisnek milyen jelentést tulajdonítanak, és hogy mi éppen az uralkodó elképzelés. Minden egyes reprezentációhoz mindig hozzákapcsolódik egy olyan osztályozási rendszer, amelyben a személyek más formában vagy más színben tűnnek fel, mint azelőtt, vagy amely eltérő lenne egy másik szociális reprezentáció tükrében. Az elmélet és az annak megfelelő reprezentáció egyszerre terjednek. Ennek eredményeként megjelenik egy olyan nyelv, amely képes a reprezentáció modellezésére és a jelentések folytonossá- 168 Serge Moscovici: Értekezés a pszichoanalízis... gának biztosítására. Ez a nyelvezet új jelentést ad a létező valóságnak és új valóságot az eleve létező jelentésnek. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent a „félénkség” [timidité] szó. A „félénkségi komplexus” [complexe de timidité] kifejezés egy első látásra mindenki számára nyilvánvaló tényt, egy ok – a komplexus – manifesztációjává változtat át. Ez alkalommal a félénkségre hatást gyakorol a bevett pszichoanalitikus szókincs. A komplexus! Nemcsak, hogy mindannyiunk nyelvében létező, de mindenkinek a nyelve hegyén is ott lévő szó. És nemcsak főnévként, hanem igeként is szerepel: „komplexusossá tenni valakit” [complexer quelqu’un]; sőt melléknévként is: „komplexusos egyén” [individu complexé]. A lexika használatán keresztül a grammatika bővül. Jelentéshálózat, értelmezési rendszer, tematikus nyelvezet, személyiségtípusok osztályozása: mind azt jelzik, hogy hogyan válik egy elmélet társadalmilag felhasználhatóvá. Így írható le a két rejtett folyamat, amelyeknek megkülönböztetésére kísérletet tettünk. Egyrészt a reprezentáció elemeinek objektivációja formát ad a valóságnak, míg az elmélet egyfajta reprezentációt kap. Másrészt a lehorgonyzás jelentő indexikus jelek [indices signifiants] együttesével gazdagítja az emberi psziché figuratív modelljét, amennyiben eszközként használjuk, az elméletéről beszélünk, vagy amennyiben az alapján adunk irányt mások viselkedésének. Így válik a reprezentáció szociális természetűvé több szempontból is. III Különös tekintettel a számos gondolatformára, melyek működésbe lépnek benne – nevezetesen metaforikus érvelések, intellektuális automatizmusok, az ellentmondásmentesség elvének megszegése, valamint elhamarkodott konklúziók. A reprezentáció ezen elemeit Tarde a társadalom, Ribot az érzelmek, Le Bon a kollektív gondolkodás és Piaget a gyermeki mentalitás logikája alapján magyarázzák. Ezen besorolások szerzőit ugyanazon probléma foglalkoztat- 169 Annona Nova XIV. ja: hogyan tegyük felfoghatóvá a tömeget az egyén, a műveletlen felnőttet a művelt, a szenvedélyes személyt a józan, és a gyermeket a felnőtt számára. Az összehasonlítási alap és a végeredmény mindig ugyanaz: a formális logika, avagy a kiművelt ész. Amikor különböző szellemi szinten álló csoportoknál tanulmányozzák azt, hogy hogyan kap egy elmélet új struktúrát, az eredmény változik. El kell tehát ismernünk, hogy ezek a „másodlagosnak” nevezett megismerési formák nem tekinthetőek egyszerűen csak az elmének a társadalmi vagy érzelmi életből fakadó „kilengéseinek”, hiszen állandó mintát adnak a viselkedés és az ítéletalkotás számára. Sőt, azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon az ember pszichológiai és szociológiai értelemben vett normális állapota nem egyezik-e meg pont azzal a helyzettel, amikor a hangsúly éppen az intellektuális rendszerek sokaságára esik. Ezutóbbi az emberek közötti viszonyok és a társadalmi és természetes világ közötti kapcsolatok változatosságából fakad. Ha ez a hipotézis igaznak bizonyul, megnyílik az út a kognitív tevékenységek szociálpszichológiája előtt. Mindaz, amit az intelligencia működéséről tudunk, nagyrészt a patologikus pszichológia vagy a fejlődéspszichológia területéről származik. Meglepve tapasztaljuk, hogy az emberi gondolkodás konkrét társadalmi környezetében való vizsgálata milyen csekély érdeklődést váltott ki. IV A pszichoanalízis nemcsak a publikum köreibe, de a sajtóba is utat tört magának. Értekezésünk második részét a kommunikáció idevágó jelenségeinek szenteltük. Egészen pontosan azt akartuk megmutatni elemzéseinkkel, hogy az üzenetek struktúrája, a hozzájuk rendelhető szituációk, és az elérni kívánt célok milyen individualizált kommunikációs rendszereket hívnak életre. Ennek tükrében a kommunikáció koncepciója többé már nem egy homogén realitás 170 Serge Moscovici: Értekezés a pszichoanalízis... jellemzője, hanem egy vitathatatlan s állandó kategóriává válik, mint az élet vagy a mozgás. Mit figyelhetünk meg a központi sajtóorgánumok, a FranceSoir, a Guérir vagy a Le Monde olvasásakor? A lap, vagyis az újságíró sosem tárja elénk, hogyan viszonyul a pszichoanalízishez vagy milyen határozott elképzelései vannak róla. Előfordulhat az is, hogy egymásnak ellentmondó véleményeket közöl a pszichoanalízisről. Szándéka szerint szövegeivel a távolságtartás benyomását kelti. Az irónia és a pszichoanalízis Egyesült Államokba helyezésére irányuló tendencia egyaránt a lap kívülmaradását sugallják. A pszichoanalitikus modellek implicit módon azért megjelennek, ha gyermekkori problémákról vagy pszichoszomatikus betegségekről esik szó. De maga a pszichoanalízis inkább egy nyelvezetet jelent, így a szövegek, ha nem is ellentmondásokkal, de legalábbis pontatlanságokkal vannak teletűzdelve. A koherencia elve nem sokat nyom a latban. Viszont mindenütt egyértelműen látszik, hogy a visszafogottság és az arany középút a követendő példa. Ha szóba is kerül a pszichoanalízis, csakis azért, mert eleve ismert a nagy nyilvánosság körében, s nem azért, mert valami mondanivaló akadna róla. Az újságíró megpróbálja felvenni a közvéleménynek tulajdonított nézetek tekervényes fonalát. Ez érthető is, hiszen a közlemény nem képvisel sem egy adott intézményt, sem egy adott individualizált csoportot: az olvasók különböző társadalmi, vallási és politikai kategóriákba tartoznak. A kölcsönös alkalmazkodás lehetősége így igencsak kérdéses marad. A katolikus sajtó esetében egészen más vizekre evezünk. A katolikus közlemények kettős küldetése egyrészt abban áll, hogy egy már meglévő keretrendszerbe illesszék a pszichoanalízist, másrészt, hogy ennek megfelelően használják fel a továbbiakban. A lap, vagyis az újságíró egy olyan intézményt képvisel, amelyet határozott célok vezérelnek. Az üzenet elrendeződésében is érződik ez a helyzet, sőt egy az egyben leképezi azt. Az ezen az alapon javasolt keresztény pszichoanalízis modelljéből hiányoznak Freud materialista posztulátumai, a szexualitás szerepe szinte minimális, és az 171 Annona Nova XIV. elmélet és a pszichoanalitikus terápia teljesen szétválik egymástól. Míg a központi sajtóorgánumok esetében a témák rendje és egymáshoz társítása implicit és véletlenszerű, itt explicit és meghatározott. Nem találunk törekvéseket a pszichoanalízis újabb megközelítésére; ez utóbbit nem utasítják el, de nem is ajánlják különösebben. Inkább arról van szó, hogy a megszokott viselkedési módokat újabb jelentésekkel ruházzák fel, a terápia területén éppúgy, mint a pszichoanalitikus ihletésű értelmezések mindennapi használatában. A gyóntató és a pszichoanalitikus szakember együttműködése, illetve a keresztény pszichoanalízis gyakorlata során a csoport ellenőrzésére is lehetőség adódik, amit a katolikus sajtó sugall is. A mindenkori viselkedésminták és reprezentációk így keresztény értelmet kapnak, amellyel korábban nem rendelkeztek. A kommunista sajtó légköre ellenséges a pszichoanalízissel szemben, annak szélsőséges kritikája és teljes elutasítása jellemzi. A kommunista párt és a többi pártok, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti gyakorlati és ideológiai konfliktus is rányomja bélyegét bármilyen témájú szövegre. Ebben a helyzetben egy nem besorolható, de egy szigorúan a tudományok közé sorolt pszichoanalízis is azzal a kockázattal jár, hogy megbonthatja a kommunista doktrína egységét. A freudi elmélettel kapcsolatos közlemények szabályozó szerepet töltenek be a párt önazonosságának és világnézetének megőrzésében. Így a sajtó feladata, hogy a marxista elveknek és a konfliktus jelen állásának megfelelő pszichoanalízisképet szolgáltasson. Az üzenet így kettős beállítottságú. A pozitív pólus a marxizmusé, a munkásosztályé és a Szovjetunióé; a negatív pedig a pszichoanalízisé, a tőkésosztályé és az Egyesült Államoké. Egy harmadik pólus lehetősége e két végpont között kizárt. A pszichoanalízist csakis politikai síkon ítélik meg, és így bármiféle reakciós ideológiával – többek között a kapitalista kizsákmányolással, az Egyesült Államok domináns szerepével, az irracionalizmussal és a rendőri akciókkal – azonosítják azt. Az ismétlés ebben a kommunikációban döntő szerepet játszik. A kommunista sajtó célja egyértelmű: elfogadtatni a pszichoanalízis teljes 172 Serge Moscovici: Értekezés a pszichoanalízis... elutasítását. A nyelvezet, az intellektuális eljárások és a tartalmi elemek következésképpen ehhez igazodnak. A közlemények osztályozása révén három sajátos kommunikációs rendszert különítettünk el: a központi sajtóorgánumokat a diffúzió, a katolikus sajtót a propagáció, a kommunista lapokat pedig a propaganda jellemezte. A jelenségek újrarendezésével reméljük, sikerült rámutatni a kommunikáció ezen sajátos módozataira. Mindegyik megfelel egy adott kommunikációs szituációnak, egy adott kommunikációs viszonyrendszernek, egy adott kommunikációs célnak és egy adott üzenetküldő modellnek. A kommunikáció nyelvezete, stílusa az adott rendszer követelményei szerint alakul, amelyre magyarázatot is adtunk. Egy ilyen elmélet homlokegyenest szembekerül azzal a törekvéssel, hogy egyszerűen csak összevessük az üzenet tartalmát annak hatásaival. Ennek a koncepciónak a vizsgálata akár kísérleti úton történt, akár nem, mára zsákutcába futott, erre nem régen Berelson is rámutatott. Viszont, hogyha gondosan öszszekapcsoljuk a pszichológiai és szociális, nyelvi és kognitív aspektusokat – ahogy megítélésünk szerint mi is tettük –, újabb kutatási perspektívák nyílnak meg előttünk. E vázlatos áttekintés során kitértünk néhány megfigyelésünkre a pszichoanalízis megjelenésére vonatkozóan. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint hogy e munkában a különféle doktrínák szintézisét adjuk, vagy hogy a fogalmakat egymásra vonatkoztassuk. Kutatási programunk a valóság megfigyelésére, rendszerezésére irányult. Továbbá, a szociális reprezentációt egyszerre pszichológiai és kulturális tényként is kezeltük. Igyekeztünk elkerülni két buktatót is: egyrészt azt, hogy visszavezessük a szociális reprezentációt kulturális dimenzióira, vagyis pusztán szemiológiai kategóriákra, amelyeknek eredete ismeretlen. Másrészt azt is, hogy pszichológiai síkra tereljük az érzelmi élet szimpla kifejeződéseként, mert akkor a reprezentáció szociális természete válna önkényes döntés függvényévé. 173 Annona Nova XIV. Első lépésben azzal kellett számolni, hogy miként jönnek létre a szociális reprezentációk. Viszont azokat a kérdéseket, hogy miért éppen az adott reprezentáció kerül előtérbe, hogy miért pont az adott módon áll elő a konstruált valóság, csak a jövőben, egy másik munka keretei között fogjuk tudni megválaszolni. A fordítás Müller Tündér Éva, Lukács Laura Klára és Simonffy Zsuzsanna közös műhelymunkájának eredménye. A magyar változat pszochoanalitikus szakszókincsét Rottler Lili ellenőrizte. 174 Annona Nova XIV. Csabay István Tudomány és ismeretterjesztés határán Tombi Beáta, Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio (Budapest: Fakultás Könyvkiadó, 2022) Tombi Beáta Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio című olasz nyelvű monográfiája a tudomány és a szépirodalom kapcsolatát, valamint a két diskurzus metszéspontjában elhelyezkedő, a XVIII. századra autonómmá váló ismeretterjesztő irodalom műfaji sajátosságait, létrejöttének történeti okait vizsgálja itáliai kontextusban. A szerző nagymértékben támaszkodik 2018-ban megjelent, Tudomány és ismeretterjesztés a XVII– XVIII. századi Itáliában1 című kötetének belátásaira, jóllehet olasz nyelvű könyve ennek részben rövidített, részben pedig részletes műfajtipológiával kiegészített változata. A szerző egyik központi állítása, hogy a tudományos forradalom időszakára a tudományos és a szépirodalmi diskurzus között húzódó demarkációs vonal végleg elmosódott, majd a XVIII. századra e két beszédmódból egy önálló műfaj, az ismeretterjesztő irodalom nőtte ki magát. Az ismeretterjesztő irodalom egyik ismérve, hogy bár formailag a szépirodalom műfajához kapcsolódik, tartalmát a természettudományos témák jellemzik. Az ismeretterjesztő irodalom a tudományos diskurzus merev struktúrája és kevesek számára hozzáférhető akadémiai terminológiája helyett a szépirodalomra jellemző játékossággal, közérthető kifejezések és szubjektív élményeken alapu1 Tombi Beáta, Tudomány és ismeretterjesztés a XVII–XVIII. századi Itáliában (Budapest: L’Harmattan, 2018) 175 Annona Nova XIV. ló metaforák segítségével számol be a tudomány aktuális állásáról laikus olvasójának – legyen szó a selyemhernyó-tenyésztés mesterségéről, a rovarok természetes fejlődéséről, vagy a newtoni fizika legfontosabb megállapításairól. Tombi Beáta könyvének első része egy tág történeti horizonton vázolja fel a tudományos ismeretterjesztés kialakulásának feltételeit. Jóllehet a divulgatív irodalom térhódítása a XVIII. századra datálható, a szerző az itáliai Cinque- és Seicentóig, de bizonyos irodalmi műfajok alakulástörténeti áttekintéséhez egészen az antikvitásig nyúl vissza. A kötet második része egyben műfajtipológia és diskurzuselemzés: a szerző mindenekelőtt a különböző ismeretterjesztő műfajok diszkurzív alakzatait vizsgálja, ezt követően a megkülönbözetett műfajokat egy-egy szerző írásán keresztül mutatja be azzal a céllal, hogy rámutasson az ismeretterjesztő diskurzus által létrehozott műfajok sajátos nyelvi kódjaira. A Divulgazione scientifica nel Settencento… jól strukturált, könnyedén követhető kötet, amely világos stílusban kalauzolja végig olvasóját az ismeretterjesztés történetének különböző stációin. A könyv nyitófejezetének fókuszában azok a XVII–XVIII. századi tudomány- és kultúrtörténeti mozzanatok állnak, amelyek az akadémiák megjelenését és az enciklopédiák elterjedését tették lehetővé. Miután a XVI. században a nagy európai egyetemek politikai-gazdasági válságba kerültek, hanyatlásukkal olyan új tudományos intézmények jöttek létre, mint az irodalmi és tudományos akadémiák, amelyek legfőbb jellegzetessége az egyetemeken képviselt arisztoteliánus és skolasztikus hagyománnyal való szakítás volt. A XVII. századi Európában a tudományos akadémiák a virágkorukat élték: a londoni Royal Society (1660), a párizsi Académie des Sciences (1666) vagy a római Accademia dei Lincei (1603) a tudomány fejlődésének új irányait jelölték ki, a spekulatív filozófiával szemben a kísérleti tudományokra helyezve a hangsúlyt. Ahogyan az Accademia dei Lincei kapcsán a szerző megjegyzi, már a névválasztás is egy olyan kritikai hozzáállásra utal, amely a tudomány új szemléletmódját tükrözi: a népi kultúrában a rendkívül éles lá- 176 Csabay István: Tudomány és ismeretterjesztés határán tásáról ismert hiúz [lince] elnevezéssel az akadémia a kutatás, az analízis és a megfigyelés fontosságát hangsúlyozta. Az új tudományos ismeretek azonban csak az enciklopédiák megjelenésével tudtak kilépni az akadémiák szűk világából és egyre szélesebb körben elterjedni. Az enciklopédiák arra a sürgető feladatra vállalkoztak, hogy a régi tanítások felülbírálása során újonnan létrejött tudást szisztematikusan elrendezzék. Szócikkeik érdekfeszítő stílusban általános hivatkozási pontokat kínáltak különböző ismeretekről, s ennyiben a filozófiai értekezéseknél hozzáférhetőbbnek bizonyultak. Az akadémiák kialakulásának és az enciklopédiák népszerűségének relevanciáját a szerző végső soron abban látja, hogy a tudástermelés új formáinak megjelenése és intézményesülése a skolasztikus dogmák hegemóniájának megrendülését eredményezte, megágyazva ezzel a tudományos ismeretterjesztő irodalom kialakulásának. Tombi Beáta könyvének második fejezete Jürgen Habermas nyilvánosság-elméletének2 segítségével vázolja fel a feudális-reprezentatív nyilvánosságot felváltó polgári nyilvánosság alakulástörténetét. Bár Habermas a modern nyilvánosság modelljét angol, francia, illetve német kultúrtörténeti példák segítségével mutatja be, Tombi Beáta meggyőzően terjeszti ki a habermasiánus történeti rekonstrukciót az itáliai kontextusra. A szerző azt kívánja bemutatni, hogy a feudális hatalom meggyengülésével és a polgári réteg létrejöttével megjelenő új intézmények jelentős szerepet játszottak a tudás disszeminálásában. Az arisztokratikus karakterjegyeket még magán hordozó szalonkultúrához képest a XVIII. századi kávéházak struktúrája meglehetősen nyitott volt: az első kávézók megjelenésével egy olyan nyilvános-kozmopolita tér jött létre, amely a szociokulturális határok elmosásával termékeny módon segítette elő az információk szabad áramlását. A kávéházak az 2 Habermas, Jürgen, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban (Budapest: Osiris, 1999) 177 Annona Nova XIV. irodalmi, a tudományos és a szociális élet legfontosabb fórumai közé tartoztak; azon túl, hogy az állampolgárok szabadon megvitathatták a különböző jogi, gazdasági és közhatalmi kérdéseket, ezek a terek művészeti kiállítások, felolvasóestek és természettudományos kísérletek elsődleges színtereivé is váltak. A kávéházi élet jelentősen összefonódott a virágzó folyóiratkultúrával: a nyomtatott sajtó rohamos fejlődésének köszönhetően a tudományos írásokat tartalmazó folyóiratok száma is megnövekedett, s ez a kávéházakban folytatott diszkussziókra is megtermékenyítőleg hatott. Tombi joggal emeli ki az 1764 és 1766 között megjelenő milánói Il Caffè című folyóiratot, amelynek már a neve is erre a megváltozott társadalmi szerkezetre tesz utalást. Noha az Il Caffè szerzői között főként privilegizált, fiatal arisztokratákat találunk, az általuk megjelentetett folyóirat kerettörténete szerint a cikkek a görög kávékedvelő, Demetrio milánói kávéházában folytatott szabad beszélgetések leiratai. A Pietro Verri által szerkesztett Il Caffè közvetlen hangvétele a szerző-olvasó közti határvonal feloldására irányult, és szórakoztatva tanító jellegéből adódóan a hétköznapi olvasó figyelmét kívánta megragadni. Ez pedig a tudományos nyelv merev struktúráját is jelentős mértékben fellazította. Tombi éppen abban látja a folyóirat ismeretterjesztő diskurzusra gyakorolt legfőbb hozzájárulását, hogy – a XVII–XVIII. századra jellemző újságírói sémáktól eltérően – egy olyan jellegzetes nyelvet alakított ki, amelyben a tudományos témák egy alapvetően irodalmi diskurzusba ágyazódtak. A szerző jogosan tekinti tehát az Il Caffèt egy olyan paradigmatikus folyóiratnak, amely jelentősen átformálta a diszkurzív mezőt: a kiadvány írásai a tudományos igényességük mellett közérthetőek és szórakoztatóak, s mint Tombi megjegyzi, a periodika „nyíltan, világosan és érthetően mert beszélni a gazdasági és tudományos újításokról és reformokról”.3 (52.) Ezt a nyíltságot pedig – tehetnénk hozzá – bizonyos szempontból a konszolidált politikai viszonyok is lehetővé tették. Bár 3 A fordítások minden esetben tőlem származnak (Cs. I.). 178 Csabay István: Tudomány és ismeretterjesztés határán a szerzőt az Il Caffè elsősorban nyelvi és nem politikai szempontból foglalkoztatja, meglátásom szerint a folyóirat saját diszkurzív stratégiáinak kijelölése nem független a lombardiai 1760-as évek hatalmi viszonyaitól és politikai kontextusától. Miközben az Il Caffè közvéleménykonstruáló és -formáló szerepet kívánt betölteni a kialakulóban lévő polgárság körében, jogi, gazdasági és közigazgatási reformjavaslataik végső soron egybeestek a Habsburg Monarchia azon modernizációs programjával, amely a lombardiai közintézmények strukturális átalakítására törekedett.4 S bár az Il Caffè első évfolyamát a Monarchia politikai mozgásterén kívül eső, a Velencei Köztársaság uralma alá tartozó Brescia városában adták ki,5 Pietro Verriék viszonya a bécsi udvarral – talán a szorgalmas öncenzúrának is köszönhetően6 – inkább volt kollaboratív mintsem konfrontatív – s ennyiben a kiadvány nyelvi kódjai, „nyílt”, „világos” és „érthető” beszédmódja, Tombi által felvetett irodalom- és műfajtörténeti jelentősége tehát (mint az ismeretterjesztő diskurzus alakítója vagy kifejeződése) nem függetleníthető a caffèisták politikai mozgásterétől, tehát az osztrák Lombardia sajátos hatalmi viszonyaitól. A XVIII. századi folyóiratok hétköznapi jellege nemcsak a cikkek hangvételében, de sok esetben a témaválasztásban is megfigyelhető. Tombi egy külön alfejezetben tárgyalja azon kiadványokat, amelyek kifejezetten a női olvasóközönségnek íródtak. A szerzőt elsősorban nem feminista vagy nőtörténeti szempontból foglalkoztatja a nők számára megjelenő folyóiratok jelentősége, 4 5 6 Venturi, Franco, „Introduzione”, in szerk. Venturi, Franco, Illuministi Italiani. Tomo III. Riformatori Lombardi, Piemontesi e Toscani, IX–XVIII (Milano–Napoli: Riccardo Ricciardi Editore, 1958); Cavanna, Adriano, „Da Maria Teresa a Bonaparte: il lungo viaggio di Pietro Verri”, in szerk. Capra, Carlo, Pietro Verri e il suo tempo, 105–145 (Bologna: Cisalpino, 1999), 122–135. Francioni, Gianni, „Storia editoriale del «Caffè»”, in szerk. Francioni, Gianni és Romagnoli, Sergio, «Il Caffè» 1764–1766, LXXXI–CXLV (Torino: Bollati Boringhieri, 1993), LXXXIII–LXXXIV. Uo., CXXXII–CXLV. 179 Annona Nova XIV. hanem sokkal inkább mint a tudományos ismeretterjesztés műfajtörténetének egyik stációja érdekli. A szerző amellett érvel, hogy mihelyst a nők a nyilvánosság új tereinek aktív látogatóivá váltak, szociális helyzetük és a társadalomban betöltött szerepük is megváltozott. Mint írja, a nők hamarosan „meghódították a nyilvános tereket, belépve a kávézók, szalonok és színházak világába. Nem kellett tehát sok idő ahhoz, hogy e nyilvános helyek konstitutív részeivé váljanak”. (59.) Eszerint a kávéházak, szalonok, színházak és kaszinók látogatása kimozdította a nőket korábbi, alapvetően gondoskodó és reproduktív munkára korlátozott társadalmi szerepükből, és ennek következtében megnövekedett önállósodásukra és önképzésükre való igényük is. Ezen új igények kielégítésére válaszolnak azok a korabeli folyóiratok, amelyek a női olvasóközönség megszólítására is törekedtek, s egyúttal „egy modern nőképet propagáltak, amely képes kihasználni a saját képességeit és aktívan együttműködni a korabeli társadalommal”. (60.) Ebben az időszakban angol és francia mintára olyan, főként női divattal foglalkozó folyóiratok jöttek létre, mint pl. az Il Giornale delle nuove mode di Francia e d’Inghilterra [A franciaországi és angliai új divatok lapja] (Milano, 1786–1794), a La donna galante ed erudita [Az udvarias és művelt nő] (Velence, 1786–1788) vagy az Il Corriere delle Dame [A Hölgyek Hírmondója] (Milano, 1804–1874), amelyek – mint a szerző írja – sikeresen reagáltak a nők megváltozott helyzetére és igényeire. S bár felmerül a kérdés, hogy a női olvasóközönségnek szánt folyóiratok – amelyek feldolgozott témáikkal egyúttal a nők új helyét és szerepét is kijelölik a megváltozott társadalmi nyilvánosságban – mennyiben tekinthetők valós igények kiszolgálóinak, és mennyiben új igények megkonstruálóinak, az azonban vitathatatlan, hogy egy olyan tudománynépszerűsítő nyelvet hoztak létre, amely képes volt a hétköznapit a tudomány világával harmonizálni. E lapokban magas természettudományos minőségű, mégis egyszerű hangvételű írások jelentek meg azzal a céllal, hogy a különböző divatos kiegészítőket ismertessék: az óra vagy a tükör hamarosan a tudományos megismerés tárgyai lettek, s fizikai működésük le- 180 Csabay István: Tudomány és ismeretterjesztés határán írása új természettudományos ismereteket közvetített az olvasók felé. Ebben az újságírói kontextusban pedig maga a divat kifejezés konnotációja is megváltozott: „Már nem egyszerűen az aktuális öltözködési módot vagy a színegyeztetés művészetét jelentette. Egyenesen egy bizonyos forma mentis, az egész tudományos gondolkodást meghatározó narratíva lett belőle”. (64.) Miután a tudományos ismeretek befogadására a – korábban természetüktől fogva visszamaradottnak és irracionálisnak tekintett – nők is fogékonynak bizonyultak, a tudományos ismeretterjesztő irodalom a Settecento végére – a divattól függetlenedve – a nehezebben megérthető természettudományos (csillagászati és fizikai) felfedezésekről is elkezdett kivonatokat és rövid összefoglalókat közölni. Ahogyan Tombi megjegyzi, a női folyóiratok elsődleges célja nem az volt, hogy tudósokat képezzenek a nőkből, hanem hogy a docere és a delectare, tehát a tanítás és a gyönyörködtetés egybehangolásával új tudásközvetítő csatornák kiépítésével kísérletezzenek. A Divulgazione scientifica nel Setttecento… harmadik fejezete az irodalom és a természettudomány kapcsolatával foglalkozik. Ebben a rövid elméleti részben Tombi mindenekelőtt a két műfaj kölcsönhatásait és egymással való viszonyát igyekszik kidomborítani. A tudományos és az ismeretterjesztő nyelv kérdése kapcsán a szerző arra kíván rámutatni, hogy míg a tudományos és az ismeretterjesztő próza beszédmódja a XVII. században szinte megkülönböztethetetlen diszkurzív egységet alkotott, addig a Settecento időszakára hasadás következett be a két műfaj kapcsolatában. A korábban nagyon hasonló szövegmechanizmusok alapján szerveződő diskurzusok a Seicento tudósainak (s különösen Galileo Galilei) tevékenységének következtében differenciálódásnak indultak: a két műfaj új diszkurzív stratégiákat hozott létre, különböző retorikai-poétikai alakzatokat, szabályrendszereket és szókészletet mozgósítva. A szerző fontosnak tartja aláhúzni, hogy az ismeretterjesztő irodalom nem egyszerűen a tudományos kifejezések hétköznapi kifejezésekké való konvertálását jelenti, hanem a tudományos 181 Annona Nova XIV. nyelv hozzáigazítását a hétköznapihoz. A tudományos prózával ellentétben az ismeretterjesztő irodalom az olvasóval folytatott kommunikációs viszonyra alapoz, amely során gyakran a tudományban való aktív, intellektuális és emocionális részvételre invitál. A népszerűsítő szövegekben a szerző sok esetben ámulatba kívánja ejteni az olvasót, miközben szubjektív nézőpontja és személyes tapasztalatai rendkívül meghatározóak. Mindemellett a divulgatív szövegek nem elégszenek meg a tudományos felfedezések tárgyszerű leírásával, hanem azok szociokulturális kontextusáról és jelentőségéről is számot adnak. Az ismeretterjesztő irodalom autonómiájának létrejöttében nagy szerep tulajdonítható a nyilvánosság szerkezetváltozásának, a folyóiratkultúra felvirágzásának, és nem utolsó sorban az egységes olasz nyelv megszilárdulásának, amely a mindinkább merev, dogmatikus és áporodott gondolkodást jelentető latinnal szembeni averzióból született. A negyedik, Letteratura, scienza, divulgazione című fejezet célja, hogy a szépirodalom és a tudomány párbeszédét és kölcsönhatásait különböző példákon keresztül illusztrálja. A szerző mindenekelőtt azokat a szépirodalmi műveket mutatja be, amelyek az elbeszélést különböző (természet)tudományos elemekkel gazdagítják: Dante, Ariosto, Csokonai, Goethe, Verne, Csáth, Svevo, Camus stb. irodalmi szövegei egyaránt az irodalom horizontján belül maradnak, ugyanakkor a koruknak megfelelő tudományos ismeretek (a fizika, a biológia, a botanika vagy a pszichológia terén) a narratíva integráns részét képezik. A következő kategóriába a tudományos próza azon szövegei tartoznak, amelyek előszeretettel használnak szépirodalmi (főként latin és görög) idézeteket vagy utalásokat a bonyolult tudományos tartalmak könnyebb megértése végett: Francesco Redi például az Esperienze intorno alla generazione degl’insetti (1668) című, a rovarok szaporodását tárgyaló írásába problémamentesen integrál Homérosz-passzusokat eredeti nyelven. A harmadik csoport, az ismeretterjesztő irodalom, az előző két műfaj összekapcsolódása során jön létre, hogy aztán önálló műfajjá váljon. Ahogyan a szerző megjegyzi, a divulgatív 182 Csabay István: Tudomány és ismeretterjesztés határán irodalom „anélkül, hogy végérvényesen elszakadt volna az irodalmi mezőtől, a tudomány poétikus alapon történő legitimálását célozta”. (100.). Az ismeretterjesztés tehát az irodalom és a tudomány szintetizálására tett kísérletet, s egyúttal arra, hogy – a fenti műfajokkal ellentétben – a két beszédmód közötti hierarchikus viszonyt megszüntesse. A divulgatív szövegek nagy népszerűsége Tombi szerint abban keresendő, hogy a folyóiratokkal létrejött új kommunikációs csatornák egyrészt felélénkítették a természettudományos érdeklődést, másrészt a tudományosság egy újfajta elképzelését tették lehetővé. A kötet utolsó két fejezete egyaránt az ismeretterjesztő irodalomra fókuszál; míg az ötödik fejezet a divulgatív szövegek műfajtipológiáit elemzi (dialógus; [fél]tudományos levél; tanköltemény; ismeretterjesztő elbeszélés; újságcikk), addig a hatodik ezen tipológiák bemutatására vállalkozik egy-egy szerző segítségével. A két fejezetet összevonva ismertetem. A dialógus mint ismeretterjesztő műfaj a tudományos forradalmat követően tett szert nagy jelentőségre, mivel a tudás népszerűsítésének egyik legkézenfekvőbb eszközének bizonyult. A szerző Francesco Algarotti Il Newtonianismo per le dame [A newtonizmus hölgyeknek] c. dialógusának diszkurzív stratégiáinak elemzésén keresztül szemlélteti az ismeretterjesztő irodalom leválását a tudományos diskurzusról. Algarotti műve, bár tudományos kérdésekkel foglalkozik, könnyed beszédmódjával a newtoni fény- és színtan rejtelmeibe hivatott kalauzolni a főszereplő márkinét, s vele együtt a mű laikus olvasóját. Algarotti az alapvetően férfiak által dominált tudományterületet elmozdítja, és a hagyományosan nőknek tulajdonított érdeklődési körbe helyezi át: a fénytörés elméletét olyan témák felől közelíti meg, mint a divat és az öltözködés, ezzel pedig a hétköznapi dolgokat is új megvilágításba helyezi. A dialogicitás a maga közvetlen hangvételével azt a benyomást kelti az olvasóban, mintha ő maga is aktív résztvevője lenne a beszélgetésnek, ezáltal pedig magának a tanulási folyamatnak is. 183 Annona Nova XIV. A (fél)tudományos levél a humanista-reneszánsz időszak episztolaműfajának örököse, jóllehet immár nem egyszerűen a személyes találkozások helyettesítéseként szolgált, hanem sokkal inkább egy „virtuális akadémiai tér” (130.) funkcióját töltötte be. A tudományos forradalom következtében egyre inkább megnövekedett az igény, hogy az új találmányok és tudományos elméletek Európa-szerte gyorsan és hatékonyan keringjenek, ez pedig a tudományos levél szerkezetét is átalakította. A tudományos levél a maga nyitott és közvetlen hangvételével megtöri a humanista episztolák szerkezetét; ismeretterjesztő jellege abban áll, hogy a tudományos szövegekre jellemző merev struktúrát lebontja, a specifikus akadémiai nyelvezetet redukálja, továbbá teret enged személyes benyomásoknak és tapasztalatoknak. Ennek jeles képviselője Giovanni Fabbroni, aki „a tudomány új megközelítési módjai előtt nyitotta meg az utat, [amikor] a tudományos levél műfajának célját a tanítással [docere] szorosan összekötött gyönyörködtetésben [delectare] jelölte meg”. (154.) A harmadik azonosított ismeretterjesztő műfaj a tanköltemény. A didaktikus tanköltemények a rendkívül merev struktúra ellenére a szerző szerint azért tudtak nagy népszerűségnek örvendeni, mert a hasznos tudományos ismereteket szórakoztató formában tudták közvetíteni laikus olvasóik felé. Jó példa erre Girolamo Fracastoro XVI. századi orvos, aki a Syphilis sive de morbo gallico [Szifilisz avagy a franciakór] című költeményében az addig ismeretlen szifilisz terjedéséről és kezeléséről értekezett, vagy Zaccaria Betti Del baco da seta [A selyemhernyóról] című didaktikus verse, amely a selyemhernyó-tenyésztés gyakorlati tudnivalóiról kívánt tájékoztatást nyújtani olvasójának. A pedagógiai célzatú tankölteményeket parabolák, anekdoták és meseszerű történetek gazdagítják, amelyek narratív funkciójuk mellett a tudományos ismeretek könnyebb befogadhatóságát teszik lehetővé. Az elbeszélés a XVIII. század egyik legjelentősebb divulgatív műfajának tekinthető. A Trecentóban virágkorát élő műfaj a tudományos forradalom hatására jelentős változáson ment keresztül: disz- 184 Csabay István: Tudomány és ismeretterjesztés határán kurzív szerkezete átalakult, tartalmát egyre inkább a tudományos problémák határozták meg, szerzőit pedig vállaltan népszerűsítési törekvések vezérelték és a disszemináció új lehetőségeinek módjai foglalkoztatták. A szerző Eusebio Sguario velencei orvost jelöli meg mint az ismeretterjesztő elbeszélés megteremtőjét; ahogyan a Dell’ Elettricismo: o sia delle forze elettriche de’ corpi [Az elektromosságról: avagy a testek elektromos erejéről] című, 1746-ban megjelent munkájának bevezetőjében írja, az emberek azért nem érdeklődnek a tudományos kérdések iránt, mert a tudományos megismerés kezdetei fáradságosak; a tudás egyszerű, élvezetes és új formákban való közvetítésével azonban többek érdeklődésére számot tarthat. Sguario szerint tehát a műfajok változatossága, a nyelv érthetővé válása és a tudománynépszerűsítő eszközök célja „mindent a legkönnyebbre redukálni, hogy a Tudományok érthetőbbé váljanak, a fáradságos tanulás pedig kevésbé utálatossá”.7 A nyilvános szféra átalakulásával és a folyóiratok elterjedésével az újságcikk a tudásközvetítés egyik közkedvelt eszközévé vált. A széles olvasóközönséget megcélzó újságok jelentősen átalakították a tudománykommunikáció stílusát és formáját egyaránt; a tudományos kérdések megvitatására nyitott periodikák hasábjait pedig hamar informatív, hasznos és gyakorlati ismeretek lepték el. A szerző az újságcikk műfajára jellemző nyelvi és stiláris kódokat Cesare Beccaria Frammento sugli odori [Töredék a szagokról] című ismeretterjesztő cikkén keresztül mutatja be. A kötet konklúziójában Tombi röviden kitér a Settecento festészetének tudománynépszerűsítő jellegére is. A szerző amellett érvel, hogy ebben a korszakban a festészet – az irodalomhoz hasonlóan – a tudomány reprezentációjának új lehetőségeit keresi; a 7 Sguario, Eusebio, Dell elettricismo: o sia, Delle forze elettriche de’ corpi svelate dalla fisica sperimentale, con un’ ampia dichiarazione della luce elettrica, sua natura, e maravigliose proprietà; aggiuntevi due dissertazioni attinenti all’ uso medico di tali forze (Velence: Presso G. B. Recurti, 1746), VI. Hozzáférés: 2023.04.20. https://play.google.com/books/reader?id=X-InAAAAMAAJ&pg=GBS.PP1&hl=hu. 185 Annona Nova XIV. természettudósokat ábrázoló portrék mellett – amelyek azonban még nem mint autonóm művészeti alkotások, hanem mint egyszerű kötetborítók vagy biográfiai illusztrációk jelennek meg – számos festményen tudományos eszközök (iránytűk, mérőeszközök, térképek stb.) is felbukkannak, amelyek tudománynépszerűsítő funkciót töltöttek be. Tombi Beáta a Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio című könyvében kiválóan vezeti végig olvasóját azon a tudomány- és irodalomtörténeti folyamaton, amely az ismeretterjesztő irodalom XVIII. századi önállósulásában kulminál. A jelentős műfaj-, kánon- és művelődéstörténeti adalékok mellett a kötet fontos észrevételekkel járulhat hozzá a tudományos és ismeretterjesztő irodalom kialakulásának megismeréséhez, a két diskurzus viszonyának pontosabb megértéséhez, valamint a két beszédmódot szervező diszkurzív alakzatok feltérképezéséhez. A hasznosság és a gyönyörködtetés jegyében, a tudományos és irodalmi mező határmezsgyéjén megszülető ismeretterjesztő irodalom nemcsak a tudományos tudás új formáit és kommunikációs stratégiáit hozta létre, de egyúttal a tudás és a tudáshoz való hozzáférés hagyományos színtereit is átformálta – e hosszú és összetett folyamatot pedig Tombi Beáta példás részletességgel mutatja be. 186 Annona Nova XIV. Rezümék Lajó Odil Alapszakos hallgató, PTE BTK, Romanisztika Intézet A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja Megélt idő Emlékezet, szubjektivitás és női tekintet A lányok című filmben Tanulmányom témája A lányok (Pilar Palomero, 2020) című film, és annak narratológiai elemzése. A film saját narratív idejével való kapcsolata a fő szempontom, mivel kulcskérdései a múlt elbeszélhetőségére, a múlthoz való személyes viszonyulásra és az emlékezetre vonatkoznak. A filmet legfőképpen az elbeszélés struktúrája és a fokalizáció mentén, részben David Bordwell művészfilmes elbeszélésről szóló fejezete alapján vizsgálom. Habár Bordwell eredetileg az 50-es, 60-as évek európai realista és neorealista filmjeire alapozza állításait, úgy gondolom, hogy az itt elemzett filmmel öszszefüggésben találhatók olyan jelentős formanyelvi és narratív hasonlóságok, amelyek megindokolják a bordwelli terminusok használatát egy kortárs alkotással összefüggésben is: ezek az epizodikus elbeszélés, a narratív bizonytalanságok, a szereplők és motivációik kiismerhetetlensége, és a határhelyzetek megjelenítése. A tény, hogy A lányok női rendezésű, női főszereplős alkotás, lehetségessé és indokolttá tehet egy feminista olvasatot; így elemzésemben azt vizsgálom, hogy a női szemszög alkalmazása a tematikus eltérésen kívül milyen narratív és esztétikai sajátosságokat mutathat. 187 Annona Nova XIV. Merkl Nóra Alapszakos hallgató, PTE BTK, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja A személyiség egységének elporladása Narratív játékok feminin és maszkulin szemszögből A tanulmány fő témája a narratív sajátosságok, elbeszéléstechnikai eljárások vizsgálata a Fekete hattyú és a Harcosok klubja című filmekben. Kutatásom célja, hogy rámutassak azokra a narratív sajátosságokra, melyek összekötik az említett két filmet. Alapvető hipotézisem, hogy a hasonló elbeszéléstechnikai eljárások (a fokalizáció, narratív komplexitás, elmejátékfilm) használata mögött egy mélyebb, jelentésbeli párhuzam is vonható a két film között, mégpedig az, hogy a társadalmi nyomás által létrejövő nemi képzeteket, konstrukciókat kritizálják. A vizsgált anyagom az említett két filmet öleli fel. Először is filmtudományi szempontok szerinti vizsgálatnak vetettem alá őket, majd kifejtettem az utóbbival szoros összefüggésben álló feminin és maszkulin sajátosságokat, melyeket a filmek elénk tártak. Itt részben pszichoanalitikus megközelítést alkalmazok, részben irodalomtudományi hagyományokba ágyazom a tárgyalt műveket. Dolgozatom fő konklúziója, hogy a tudathasadásos állapotok, az ego leépítése, a valóságtól való eltávolodás mind annak érdekében történik, hogy a személyiségek lecsupaszítása által elvezessen minket a nemi szerepelvárásokhoz, a társadalmak által generált férfi-, illetve nőideálokhoz. 188 Rezümék Vég Dorina Mirtill Alapszakos hallgató, PTE BTK, Pszichológia Intézet A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja Az idegennyelv-hatást magyarázó mechanizmusok vizsgálata – Az emocionális távolság és a távolsági folyamat hipotéziseiről Jelen tanulmányban a nyelv és a gondolkodás kapcsolatát vizsgáltuk anyanyelvi és idegen nyelvi döntési helyzetekben, az idegennyelv-hatás érvényesülésén keresztül. A dolgozat rámutat a nyelvelsajátítás kulturális és társadalmi vonatkozásaira, melyek nagy befolyással lehetnek az idegennyelv-hatásra, és így az idegen nyelven való gondolkodásra. Az eddigi teóriák alapján idegen nyelv használata közben csökken az emocionális befolyásoltság, kialakul egy kognitív távolság, emiatt a döntések konzisztensebbek, racionálisabbak lesznek, illetve csökken a kockázatkerülés mértéke is. Megvizsgáltuk az ehhez kapcsolódó kognitív háttérmechanizmusokat, vonatkozásaikat és érvényesülési lehetőségeiket. Különböző kutatásokon keresztül megnéztük, hogy milyen tényezőkön keresztül realizálódhat az idegennyelv-hatás. Továbbá megnéztük, hogy a nyelv elsajátításának ideje és módja milyen szerepet játszik a hatás érvényesülésében. Az idegennyelv-hatás elsősorban az érzelmi régiókra hat, így akkor a legerősebb, amikor emocionálisan felfokozott a helyzet. Legjelentősebben a késői, akadémikus bilinguálisoknál fordulhat elő, mivel ezen populáció esetében az affektivitás mértéke nem ugyanolyan erős, mint az anyanyelv esetében. Továbbá ebben az esetben akadozik a kognitív fluencia, ami háttérbe szorítja az érzelmileg telített intuíciót. 189 Annona Nova XIV. Szeszák Nóra Alapszakos hallgató, PTE BTK, Pszichológia Intézet A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja Paul Grice pragmatikai koncepciójának alkalmazása a nem-verbális kommunikációban Tanulmányomban Paul Grice Társalgás és logika (1975) című pragmatikai tanulmányának a kommunikáció szabályainak megfelelő, vagy azokat megsértő jelentéstársítással foglalkozó különböző fogalmait vizsgálom meg. Míg Grice a verbális kommunikáció elemzésére alkotta meg az elméletét, addig én igyekszem úgy felhasználni a grice-iánus eszköztárat, hogy azzal a nem-verbális megnyilvánulások is értelmezhetőek legyenek. A nem-verbális megnyilvánulások Paul Ekman által meghatározott hat – az arcon megjelenő – alapérzelem kategorizációjának segítségével hozok létre példákat az együttműködési alapelv maximáinak (mennyiség, minőség, mód és viszony) azonosítására. Az alapelvhez tartozó természetes, nem-természetes, konvencionális jelentés és a társalgási implikatúra fogalmak alapján is elemzem a nem-verbális kommunikációt. Kiemelem továbbá az érzelmek spontán megjelenését és a szociális elvárásoknak megfelelő érzelmi kontroll szándékát, melyet hozzáillesztek Paul Grice kettős szándék fogalmához. Feltevésem szerint az együttműködési alapelv kritériumai hasonlóan jelennek meg a nem-verbális kommunikációban, mint az eredetileg kutatott verbális kommunikációban. Tanulmányom célja egy olyan elméleti keret létrehozása, amely azokra a kérdésekre kínálhat választ, hogy mi alapján és hogyan értelmezzük az egymás arcán megjelenő érzelmi mozzanatokat egy kommunikációs aktus során, valamint hogy a nem-verbális kommunikációs aktusokhoz társított jelentések mennyiben esetlegesek. Az előző kérdésekre adott válaszok segíthetnek megérteni a sikeres kommunikáció feltételeit, továbbá lehetőség nyílhat a kommunikáció minőségének értékelésére. 190 Rezümék Fekete Róbert MA-hallgató, PTE BTK, Esztétika Tanszék A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja A fejvesztettség labirintusai A formátlanság poszthumán víziói Georges Bataille-nál Az emberi test és a formátlanság viszonyának poszthumán újraértelmezési kísérletei egy igen jól dokumentált és szerteágazó mezőt nyitnak meg, amely ugyanakkor koránt sincsen teljesen kiaknázva. Írásomban azonban elsődlegesen nem ennek a rendkívül komplex összefüggésrendszernek a rekonstrukciójára és bővítésére törekszem, hanem sokkal inkább e viszony előtörténetére kívánok rávilágítani, vagyis arra, hogy a formátlanság miként képes egy, a poszthumán gondolkodás lehetőségfeltételéül szolgáló határtapasztalatot előhívni. Nézetem szerint ez a racionális emberi értelmet és az emberi alakot a középpontba helyező antropocentrikus gondolkodás határainak az elbizonytalanítása lenne. Ennek megfelelően érvelésem első felének gerincét a formátlanság reprezentációjának és ismeretelméleti vonatkozásainak a vizsgálata fogja képezni, különös tekintettel a testtel és testiséggel való összefüggéseire. Ezt követően, Georges Bataille filozófiájára alapozva, amellett foglalok állást, hogy a formátlanság elválaszthatatlanul összefonódik egy szimbolikus lefejezéssel, mint az emberi értelem és a testi integritás elvesztésével, valamint a labirintus-motívummal és a szörnyszerűséggel, amelyek radikális idegenségükkel és excesszivitásukkal megkérdőjelezik az antropocentrikus szubjektum reprezentációs és ismeretelméleti kódjait, továbbá a transzgresszió aktusán keresztül, a humanizmus fogalmának újragondolását sürgetik. 191 Annona Nova XIV. Müller Tündér Éva MA-hallgató, PTE BTK, Szociál- és Szervezetpszichológia Tanszék A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja Az utcák sorai Nemzetközi utcai lapok hajléktalanság-reprezentációinak vizsgálata a szociálisreprezentáció-elmélet keretében A jelen exploratív kutatás célja a különböző utcai lapok hajléktalanságról alkotott reprezentációs mezejének feltárása. A dolgozat kvalitatív módszer segítségével arra vállalkozik, hogy három ország egy-egy utcai lapjának (Alberta Street News [Kanada], Big Issue North [Egyesült Királyság], Groundcover News [Egyesült Államok]) 2021-ben megjelent cikkeit bottom-up típusú tartalomelemzéssel az IRaMuTeQ program segítségével (szófelhőelemzés, klaszterelemzés) vizsgálja. Az elemzés elméleti hátterét Serge Moscovici szociális reprezentációs kutatásai nyújtják, egy ezekkel inherensen összekapcsolódó kommunikációs síkon. Dolgozatomban arra a megállapításra jutottam, hogy a lapok közötti tartalmi eltérések eltérő kommunikációs stratégiákat takarnak, és ezáltal eltérő szociális reprezentációs mezőt alakítanak ki a hajléktalanságról. Az angliai lap számára a hajléktalanság egy eladásra kínált termék, a kanadai lapnál egyéni élettörténet, az amerikai lapban pedig társadalmi probléma, amely közösségi válaszok aktiválását generálja. 192 Rezümék Zab Tamás Lóránd Testnevelés-történelem osztatlan tanárszakos hallgató, PTE BTK, Történettudományi Intézet A Kerényi Károly Szakkollégium rendes tagja Adalékok Latinca Sándor kaposvári kultuszának korai történetéhez (1945–1946) 2021. októberben jelent meg Pártállami mítoszépítés címmel Latinca Sándor kaposvári hős- és mártírkultuszát bemutató tanulmányom a Clio Műhelytanulmányok sorozat részeként. Ebben először nyújtottam teljességre törekvő elemzést Latinca Sándor szignifikáns utóéletéről a somogyi megyeszékhelyen 1945 és 1993 között. Most – új források beemelésével – lehetőség nyílt tovább árnyalni Latinca kaposvári utóéletének korai szakaszát. Jelen – kiegészítő – tanulmány megkísérli eloszlatni a kultusz kiépülésének kezdetét övező homályt, e célból pedig két, eddig még tudományosan nem vizsgált emlékezetpolitikai eseményt elemez az 1945-ös évből: Nagy Imre május elsejei kaposvári beszédét és egy szeptemberi emléktábla-avatást. A Latinka Bajtársi Kör 1946-47-es tevékenységének szerepe is jobban megmutatkozik a kultusz történetében a tanulmány segítségével. Összességében pedig teljesebb képet kaphatunk Latinca hős- és mártírkultuszának pártállami időket megelőző éveiről. 193 Annona Nova XIV. Csabay István Doktori hallgató, PTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A Kerényi Károly Szakkollégium mentora Tudomány és ismeretterjesztés határán Tombi Beáta, Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio (Budapest: Fakultás Könyvkiadó, 2022) Recenziómban Tombi Beáta Divulgazione scientifica nel Settecento – tipologia, generi, linguaggio című olasz nyelvű monográfiáját mutatom be. A kötet a tudomány és a szépirodalom kapcsolatát, valamint a két diskurzus metszéspontjában elhelyezkedő ismeretterjesztő irodalom műfaji sajátosságait, létrejöttének történeti okait vizsgálja itáliai kontextusban. A szerző egyik központi állítása, hogy a tudományos forradalom időszakára a tudományos és a szépirodalmi diskurzus között húzódó demarkációs vonal végleg elmosódott, és a XVIII. századra e két beszédmódból egy önálló műfaj, az ismeretterjesztő irodalom nőtte ki magát. A kötet ezen a hosszú tudomány- és irodalomtörténeti folyamaton vezeti végig olvasóját. A jelentős műfaj-, kánon- és művelődéstörténeti adalékok mellett Tombi Beáta könyve fontos észrevételekkel járulhat hozzá a tudományos és ismeretterjesztő irodalom kialakulásának megismeréséhez, a két diskurzus viszonyának pontosabb megértéséhez, valamint a két beszédmódot szervező diszkurzív alakzatok feltérképezéséhez. 194 Annona Nova XIV. A Kerényi Károly Szakkollégium tagjai a 2022/2023-as tanévben Lukács Laura Klára Merkl Nóra Mária Mihályi Emese Dorka Molnár Mónika Müller Dániel Müller Tündér Németh Lídia Sára Papp Regina Rottler Lili Ruppert Fanni Sarus Tamás Szeszák Nóra Tillmann Virág Übelacker Benjamin Dániel Vég Dorina Mirtill Vida Tamás Vlasics Bálint Zab Tamás Lóránd Bakonyi Márton Biró Botond Borbély Polla Csapó Áron Sebestyén F. Kiss Péter Farkas Viktor Fekete Róbert Folyi Bence Gergály Janka Hegedüs Ferenc Hizsnyik Zsófia Holpár Anna Horváth Anna Horváth Mihály Ignácz Barbara Kapás Réka Kopunovic Dávid Lajó Odil Litkey Csongor 195 Annona Nova XIV. A Kerényi Károly Szakkollégium mentorai a 2022/2023-as tanévben Csabay István Császár Andrea Daradics Boglárka Fenyő Dániel Ónya Balázs Orsós György A Szakkollégium tanára a 2022/2023-as tanévben Kovács István 196 Annona Nova XIV. 197 Annona Nova XIV. Borítóterv: Hizsnyik Zsófia Borítófotó: Hegedüs Ferenc Tördelés: Erőss Zsolt Nyomdai munkák: Kontraszt Plusz Kft., Pécs 198 KERÉNYI KÁROLY SZAKKOLLÉGIUM PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR 2023