Idényjelleg

 Rukkola, retek, saláta, spenót, csalán és pitypang. 

Ezek vannak most a kertben a legnagyobb örömünkre.

Abaligeti Gourmet

Mielőtt elköltöztünk volna ide és megkezdtük volna eme emberkísérletünket, hogy hogyan is lehet világvégén-faluszélén élni, tervben volt, hogy létrehozunk egy oldalt, ahol majd az arra kíváncsiak számára beszámolunk kalandjainkról. Talán egyszer létre is jön ez az oldal, a vágyaink erősek.
(És gyakoroljuk is régóta a különböző saját oldalakra vágyást mind a céges, mint a saját illusztrációs weboldal kapcsán.)

Addig is, hisz az alapkoncepciójától nem áll távol, ezen a korábban leginkább receptekkel és világmegváltó sziporkákkal bejáratott és mostanára kissé megkopott blogon tudósítok.

Ha pedig majd létrejön a végleges helye ezeknek a bejegyzéseknek, akkor nevet is fogunk neki adni.
Igazság szerint, ez már meg is történt. Talán az lesz a neve, hogy Abaligeti Gourmet.

Ezen a címen nem gondolkodtunk, egyszer csak felbukkant, és azonnal lecsaptunk rá, és eltettük, hogy majd valamire jó lesz.
Szeretjük a gourmet szót, és van némi PintérBélás múltja is a használatának.
Az árva csillag című darabban hangzik el a következő mondat, ami nálunk rövid időn belül szállóigévé vált:
"Lehet, hogy ez az Erzsike nagy gourmet, de hogy alkoholista, az biztos!"
Nálunk inkább az ínyencségre, mint a túlzott alkohol fogyasztásra utalva került be a szóhasználatba.

Szeretnénk igazi ínyenc módra összegyűjteni az élet minden területéről a legizgalmasabb és legzamatosabb kis falatokat.: a lakóhelyünket, a tevékenységeinket - a szellemi és fizikai munka és a pihenés összhangját, a velünk élő természeti jelenségeket és élőlényeket, és remélhetőleg minél több saját alapanyagból csupa finom ételt – pont mint Erzsike a Pintér Béla darabból.

Ezen a héten menthetetlenül kirobbant a tavasz, illetve rögtön a nyár is.

Ezentúl mégnehezebb lesz jól elosztani a színezés és a nem-színezés idejét.

Szerencse, hogy rajzolni, festeni annyira kényszeresen jó, hogy egy napon belül, mindenképpen helyet kell ennek a tevékenységnek találni - még akkor is, ha a ceruzákon túl csupa végtelenül csábító kaland vár.

Napról napra egyre több étkezés helyszíne került a teraszra, fokozatosan szoktatva kutyánkat ahhoz a helyzethez, hogy a sajátos világlátásán, miszerint minden ehető, főleg, ami tilos, változtani kényszerüljön.
És ha nem is ért vele egyet, elfogadja, hogy van, ami annyira tilos, hogy próbálkozni sem érdemes.

A hét spirituális élménye a fűszerspirál elkészítése volt. Hogy miért spirituális, azt nehéz megfogalmazni. De ahogy vigyázva a tökéletes ívekre körkörösen egyre magasabbra és magasabbra igazgattam a földet, a tetején állva és egyre beljebb tekeredve a középpont felé, valahogy az volt az érzésem, hogy most valami olyan dolgot művelek, amit leginkább titkos tudással rendelkező boszorkányok tesznek. Maga a tudás hiányzik, de az érzés azért megvolt.

Rendkívűl büszke vagyok a totálisan kopár, de a gyógy- és fűszernövényekre váró kis halomra az udvaron. Ez valami olyan különleges csoda, ami sehol máshol nincs, de legalábbis hozzám ez van a legközelebb.

Ugyanilyen nagyszerű, hogy két hosszú előkészítést megelőző apró feladat is lezárult.
Mindkettő tényleg kicsiség és mégis nagy öröm volt.
Az egyik számomra, mert megtaláltatott a helye a kinti ruhaszárításnak és az elköltözés fő indokai közt a sor viszonylag elején szerepelt ez a csodás cél: napszárította, szélfútta, mosott ruhák.
Gyerekkoromban egyik kedvenc foglalatosságom volt a nagymamám falusi házának udvarán a kiteregetett ágyneműkbe tolni az arcomat és úgy gyalogolni ki alóluk. Most ismét hódolhatok eme szenvedélyemnek, és annak pedig jóval kisebb az esélye, hogy az ebédről kiszaladva csupa maszatosan kezdek hozzá ehhez.


A másik fejlesztés kedvezményezettje Verzál kutya, aki hosszú-hosszú várakozás után megkapta a saját házát az udvaron. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy sokat bánkódott a téli kertben töltve estéit, de egy saját ház mégiscsak más életérzés.
Szombaton készült el a csodálatos kutyalak, és miután most kerültek az esőcsatornáink alá esővízgyűjtő hordók, délutánra már meg is érkezett a megrendelt zápor. Ez a távollétünkben ahhoz is hozzájárult, hogy más lehetősége nem lévén a kutyánkat az új otthonába irányítsa.
Meg is szerették egymást gyorsan, ház a kutyát és fordítva, és semmilyen elégedetlenségnek nincs nyoma egyelőre.

A hetet egy nagyon kellemes vasárnap zárta, csupa olyan programponttal, amik igazán a kedvenceim közé tartoznak: Kiállításnézés és kávézás a legelemibb – anyai – kötelékben.
Kávézás, mégpedig a Bóbita bábszínház meseszerű teraszán meseszerű kínálatával, szójatejes kávéjával és narancsos csokoládé tortájával.

Délután medvehagymás pogácsát kóstoltunk az erre legtökéleteseb helyen.
A pogácsa is és a társaság is csodás volt, de tudott még feljebb ívelni a jókedv per perc mutató, amikor befutott a három hetes, rendkívűl figyelmes, aprócska unokaöcsém egy szál virággal.
Igaz, hogy sajnos, csak virtuálisan, de az elolvadáshoz ez épp elég volt, így is.



Estére pedig két hónappal a beköltözésünk után eljött az a pont, hogy megépítettük a kinti tűzrakóhelyünket és egy első tűzgyújtással és csillagnézéssel felavattuk úgy igazán az ittlétünket.