Fejős Sándor, Forró Lajos, Pusztai Virág: Média, identitás, lokalitás (Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó), 2022
Az ezredforduló után számos, jelentős változást figyelhetünk meg a fikciós mozgóképes alkotások m... more Az ezredforduló után számos, jelentős változást figyelhetünk meg a fikciós mozgóképes alkotások megformálása és befogadása terén. A filmalkotók egyre részletesebben kidolgozott virtuális környezeteket teremtenek, melyek maximálisan megélhetők, belakhatók. A nézők pedig az egyszeri filmes kalandok helyett egyre inkább igénylik a sorozatokat, illetve azt, hogy a nekik tetsző filmes univerzumokban hosszan elidőzhessenek, odatartozónak érezhessék magukat. Egyre fontosabb, hogy a film ne csupán szórakozást, illetve művészi élményt és tanulságot nyújtson, de támpontokat adjon identitásaink kialakításához is. Az új típusú filmes alkotások kielégítik a néző azon vágyát, hogy általuk élhesse meg önazonosságát. A tanulmány célja a nézői identitáskereső törekvések mögött álló motivációk médiafilozófiai megközelítésű feltárása.
Uploads
Papers by Pusztai Virág
Azt tapasztalhatjuk, hogy a valóságos események médiában való láttatása gyakran túlegyszerűsített, mozaikszerű, töredékes. A tévéhíradók egyre több, de egyre kevésbé kifejtett hírt tartalmaznak, a bennük szereplő információk szlogenszerűek – a közkeletű magyarázat szerint azért, mert a nézők nem hajlandók befogadni a hosszabban kifejtett, kontextusba ágyazott történeteket.
Közben azonban azt látjuk, hogy a fikciós filmsorozatok világa egyre összetettebbé válik. A közelmúlt népszerű sorozatai kifejezetten a kontextusra építenek, bonyolult előtörténeteket ékelnek a történetfolyamba, egy-egy apró mozzanat részekkel később válik lényegessé. A nézők mégis készek elmerülni ezekben a koncentrált figyelmet igénylő történetekben. Sőt, a megtekintésen túl is hajlandók időt és energiát fektetni abba, hogy „műveltséget” szerezzenek a témában, tanulmányozzák például a Marvel-enciklopédiát, a Trónok harca világának térképét, vagy a Stranger Things szereplőinek életútját. A tanulmány ezt az ellentmondást igyekszik feltárni, elsősorban a televíziós hírműsorok és a sorozatok történetmondási technikáinak és azok befogadhatóságának összevetésével.
Before the discovery of writing, the stories spreading from one mouth to another, the mythology created by these, and the attached rituals meant the opportunity to preserve memories. Into the mythology only those memories could build which were essential and crucial not only in the life of just one person or family, but which proved to have a forming power on the destiny of a community. The spreading of writing, however, created the opportunity for the individual to perpetuate her/his memories saved only in her/his mind to the posterity – let it be about her/his experience on an event influencing the entire community, or about a thing that effected only and exclusively her or him as an individual. The option to take down memories, however, forced the remembering person between certain limits. In order to succeed, so that to leave an accurate and authentic print to the Posterity, the person had to be appropriately skilled in writing and making a composition, had to spend the necessary time and effort on this activity.
The next revolution of memory-keeping was photography, making the capturing and documentation of the desired moment possible, then the invention of films, movies (motion pictures) and the spreading of the devices capable of making these among common citizens. All of this has brought the "mass-manufacturing" of documents aiming to preserve individual memories.
In this scope of action the communal/public memory is atomized: history is more and more illustrated by a mass of individual memories, in contradiction to the much more homogenous and "wholer" world of mythology or history writing. At the same time it is much less capable of settling. The movements proven to be irrelevant can't fall through the screen of time, since lots of photographs and motion pictures preserve them.
Then again a pictures versus words polemy is topical, as it helps to highlight the relation between the about-to-be-born visual language and the verbal one. The following study wishes to provide improvers to this debate by examining the visual new media phenomena in the mirror of picto-philosophical reflections conceived in the scope of visual wimple.
Az olyan közösségi oldalak és alkalmazások megjelenésével, amelyek kifejezetten fényképek és videók megosztásán alapulnak, ismét előtérbe került a kérdés: vajon átvehetik-e a képek az írott szó helyét? Amennyiben napjaink vizuális médiajelenségei felől közelítünk, és számolunk a technikai kép jellemzőiben bekövetkezett változásokkal, arra a következtetésre juthatunk, hogy e dilemma-mint egy folyamat lehetséges kimenetelének latolgatása-bizonyos mértékig létjogosultságát veszítette. Napjainkban ugyanis nem a hagyományos technikai kép az, amely az írott szavak kiszorítására tör, hanem a hibrid kép és az akusztikus, illetve vizuális összetevőkkel egyaránt operáló multimédia. Másfelől a képek kontra szavak polémia aktuális is, amennyiben segít megvilágítani, hogy a megszületni látszó vizuális nyelv milyen viszonyban állhat a verbálissal. Az alábbi tanulmány ehhez a vitához kíván adalékokkal szolgálni azáltal, hogy a képi fordulat hatómezejében fogant képfilozófiai reflexiók tükrében vizsgál néhány vizuális újmédia-jelenséget.
Azt tapasztalhatjuk, hogy a valóságos események médiában való láttatása gyakran túlegyszerűsített, mozaikszerű, töredékes. A tévéhíradók egyre több, de egyre kevésbé kifejtett hírt tartalmaznak, a bennük szereplő információk szlogenszerűek – a közkeletű magyarázat szerint azért, mert a nézők nem hajlandók befogadni a hosszabban kifejtett, kontextusba ágyazott történeteket.
Közben azonban azt látjuk, hogy a fikciós filmsorozatok világa egyre összetettebbé válik. A közelmúlt népszerű sorozatai kifejezetten a kontextusra építenek, bonyolult előtörténeteket ékelnek a történetfolyamba, egy-egy apró mozzanat részekkel később válik lényegessé. A nézők mégis készek elmerülni ezekben a koncentrált figyelmet igénylő történetekben. Sőt, a megtekintésen túl is hajlandók időt és energiát fektetni abba, hogy „műveltséget” szerezzenek a témában, tanulmányozzák például a Marvel-enciklopédiát, a Trónok harca világának térképét, vagy a Stranger Things szereplőinek életútját. A tanulmány ezt az ellentmondást igyekszik feltárni, elsősorban a televíziós hírműsorok és a sorozatok történetmondási technikáinak és azok befogadhatóságának összevetésével.
Before the discovery of writing, the stories spreading from one mouth to another, the mythology created by these, and the attached rituals meant the opportunity to preserve memories. Into the mythology only those memories could build which were essential and crucial not only in the life of just one person or family, but which proved to have a forming power on the destiny of a community. The spreading of writing, however, created the opportunity for the individual to perpetuate her/his memories saved only in her/his mind to the posterity – let it be about her/his experience on an event influencing the entire community, or about a thing that effected only and exclusively her or him as an individual. The option to take down memories, however, forced the remembering person between certain limits. In order to succeed, so that to leave an accurate and authentic print to the Posterity, the person had to be appropriately skilled in writing and making a composition, had to spend the necessary time and effort on this activity.
The next revolution of memory-keeping was photography, making the capturing and documentation of the desired moment possible, then the invention of films, movies (motion pictures) and the spreading of the devices capable of making these among common citizens. All of this has brought the "mass-manufacturing" of documents aiming to preserve individual memories.
In this scope of action the communal/public memory is atomized: history is more and more illustrated by a mass of individual memories, in contradiction to the much more homogenous and "wholer" world of mythology or history writing. At the same time it is much less capable of settling. The movements proven to be irrelevant can't fall through the screen of time, since lots of photographs and motion pictures preserve them.
Then again a pictures versus words polemy is topical, as it helps to highlight the relation between the about-to-be-born visual language and the verbal one. The following study wishes to provide improvers to this debate by examining the visual new media phenomena in the mirror of picto-philosophical reflections conceived in the scope of visual wimple.
Az olyan közösségi oldalak és alkalmazások megjelenésével, amelyek kifejezetten fényképek és videók megosztásán alapulnak, ismét előtérbe került a kérdés: vajon átvehetik-e a képek az írott szó helyét? Amennyiben napjaink vizuális médiajelenségei felől közelítünk, és számolunk a technikai kép jellemzőiben bekövetkezett változásokkal, arra a következtetésre juthatunk, hogy e dilemma-mint egy folyamat lehetséges kimenetelének latolgatása-bizonyos mértékig létjogosultságát veszítette. Napjainkban ugyanis nem a hagyományos technikai kép az, amely az írott szavak kiszorítására tör, hanem a hibrid kép és az akusztikus, illetve vizuális összetevőkkel egyaránt operáló multimédia. Másfelől a képek kontra szavak polémia aktuális is, amennyiben segít megvilágítani, hogy a megszületni látszó vizuális nyelv milyen viszonyban állhat a verbálissal. Az alábbi tanulmány ehhez a vitához kíván adalékokkal szolgálni azáltal, hogy a képi fordulat hatómezejében fogant képfilozófiai reflexiók tükrében vizsgál néhány vizuális újmédia-jelenséget.