Oly korban éltem én...

Talán tíz éve, ismerősöknél filmet néztünk. Az izgalmas történet a mobiltelefon előtti időben játszódott. Így esett, hogy amikor a Nagy Nyomozót értesíteni akarták valami fontosról, jeleztek neki a csipogóján, ő meg keresett egy nyilvános telefont, és felhívta az őt keresőket. Ismerőseink kiskamasz fia tágra nyílt szemekkel figyelt, majd értetlenül megkérdezte:
- De hát miért nem hívják mobilon?!
Elmagyaráztuk, hogy amikor Részeg Szamár és Élete Értelme, továbbá Anyu meg Apu, a Nagy Nyomozóról nem is beszélve még jóval ifjabbak voltak, bizony nem volt mobil telefon. Kiskamasz elképedve ingatta a fejét, látszott rajta, el sem tudja képzelni, milyen élet is lehetett az...

Tegnap a bolt pénztáránál előttem cseverészett két 14-15 év körüli leányka. Egyikük csillogó szemekkel ecsetelte, hogy látott egy régi filmet, ahol csak úgy lehetett mobilozni, ha az ember először kihúzta az antennáját, a készülékek BAZI nagyok voltak, és még csak FÉNYKÉPEZNI sem lehetett velük, a többi okostelefon funkcióról már nem is szólva. A másik lányka borzongva rázta a fejét, mint, aki nem is akarja elhinni, hogy ilyen ősidőkben is lehetett élni. Közbeszóltam, és elmondtam, bizony-bizony voltak ilyen idők, sőt olyanok is, amikor még egyáltalán nem volt mobil, sőt, vezetékes telefon is alig.

Én például az ő korukban azt sem tudtam, hogy valaha lesz internet. A távolságot kézzel írt, postán küldött levelekkel hidaltuk át, sürgős esetben távirattal. A két lány úgy nézett rám, mint ahogy én néznék, ha a pénztárnál elém tolakodna a neandervölgyi ősember. Végül a bátrabb megkérdezte:
- És... nagyon... nagyon nehéz volt?
- Á nem! - legyintettem könnyedén, - Ki lehetett bírni! Bár... igaz, ami igaz, a tyranossaurusokkal sok bajunk volt!