Megváltás házilagos kivitelben

Ez most hosszú lesz. Nem tudom, kinek éri meg elolvasni, nekem megérte megírni!:-)

                                
Előző postomban azt állítottam, mostanság nagy igény van a Megváltóra. Arra a csodatévő Valakire, vagy Valamire (kinek-kinek hite szerint) aki kívülről jön, hogy mindent elrendezzen. A jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti - mint a mesékben - és ezzel a dolog el is van intézve. Arra persze nemigen gondol senki, hogy milyen kritériumok alapján lehetne bekerülni egyik, vagy másik kategóriába, és a "vizsgakérdéseket" kinek joga összeállítani. Bár a segítséget mindenki készségesen elfogadná a várva várt Valakitől, vagy Valamitől (kinek-kinek hite szerint) vajon elfogadnák-e az ÍTÉLETÉT is? Miszerint Te jó vagy, Te meg rossz, Neked járnak a paradicsomi állapotok, Neked nem... aligha! A megváltásra várók először két táborra szakadnának, és bőszen mutogatnának egymásra, ők a rosszak mi meg a jók (és fordítva), majd közös erővel fordulnának a Megváltó ellen, hát mégis, mit képzel ez magáról, hogy jön ahhoz, hogy eldöntse, kinek jár és kinek nem a megváltás!? Erős a gyanúm, hogy tényleg így történne, még azokkal is - tisztelet a kivételnek - akik naponta mondják ki imáikban: "...legyen meg a Te akaratod."
                           Valaki azt mondta egyszer, hogy bár nagyon imponáló az én hitem abban, hogy a megváltás az isteni oldalról, fogantatásunk pillanatában megtörténik, mégis megriasztja. Hiszen ez maga a teljes reménytelenség! Majd enyhén provokatív éllel megkérdezte, én vajon kihez fohászkodom, ha a bajból nem találok kiutat? Hát Istenhez! - válaszoltam, csak azzal a parányi különbséggel, hogy nem azt kérem, a dolgomat végezze el helyettem, hanem azt, láttassa meg velem bennem lakozó isteni képmásnak azon részét, amire szükségem van, hogy a gödörből kikerüljek. Nem vagyok önhitt én egy kicsit? - jött a következő kérdés. Miért lennék önhitt attól, hogy bízom abban a teremtményben, amit az alkotott, akihez vitapartnerem minden csipcsup ügyben fordulni szokott? - kérdeztem vissza, Mert ha olyan gyatra képződménynek tartanám magam, akinek minden lépéséhez a Teremtő személyes támogatása szükségeltetik, nem lenne az a Teremtő munkájának gyalázatos lebecsülése? Végül megállapodtunk abban, hogy nem tudunk megállapodni semmiben. De legalább békésen tettük, tiszteletben tartva a másik meggyőződését. A Teremtő mindenesetre nem állt be döntőbírónak.:-))))
                          Pedig a szeretetről alkotott véleményemet még nem is adtam elő!:-) Tán még ma is imádkozna értem, a kárhozatra érettért, ha elmondtam volna, a hideg ráz ki attól a sok fals hablatytól amit egynémelyek szeretet témakörben összehordanak. A fő refrén, szeretni kell, mindig, mindenkit, minden mennyiségben, rongyosra citálják Szent Pál Szeretethimnuszának egy passzusát, mert ha "szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom." Ám, ha az egész himnuszt elolvassuk, rájövünk, egyetlen szó sincs benne arról, amit a szeretetbajnokok állítanak. Márminthogy szeretni kell mindig, mindenkit, minden mennyiségben, mert különben zeng az érc, peng a cibalom... ugyan kérem!? Mindenkiben VAN szeretet. Csak nem minden és mindenki iránt. Mert szeretni nem KELL, nem KÖTELEZŐ, de - ahogy azt Popper Péter mondta - RENDESEN KELL VISELKEDNI! Ez viszont kötelező.
                          Egy barátom, épp a közelmúltban döntött úgy, hogy helyére tesz életében egy olyan fajsúlyú kapcsolatot,  amelyben úgymond kötelező szeretni. Elhatározta, hogy nem dobál vissza többé szelíd kenyérdarabokat, az éles, bántó kövekért cserébe. Viszont köveket se, azaz RENDESEN FOG VISELKEDNI! Csak éppen nem kínálja fel többé a hátát - mert a szeretet mindent elvisel - készségesen, hogy ott, ott középen van még egy ép bőrdarab, abból még lehetne szíjat hasítani...  Lám, ez a barátom megváltotta magát. Sőt könnyen lehet, a másikat is. Szelíd eréllyel, de szilárd gátat építve minden olyan elképzelés elé, miszerint a kötelezőként elvárt szeretet feljogosít bárkit is arra, hogy következmények nélkül ejtsen sebeket a másik lelkén.
Szóval pöpec kis megváltás volt ez, házilagos kivitelben! Én mondom: van remény!:-))