2020. augusztus 16., vasárnap

Hímzett nyakpánt

Ismét BéKatánál járhattam, ahol egy nyakpánt fortélyait sajátíthattam el. 

Az Ötletet Inna klippjében láttam, aki egy csak strasszokból kirakott változatot viselt. A cél pedig az volt, hogy a frissen szerzett BonPrixes ruhámhoz készüljön.

Kata épp ez alkalom előtt kapta meg a rendelt cseppkollekciót, csodálatos színekből, úgyhogy volt miből válogatni. Eredetileg cseppeket és navetteket akartam csak összeépíteni vékony sorban, de amikor befoglaltam a cseppeket akkor már látszott, hogy pillangóforma lesz belőlük. 

A többi része a mintának a nap folyamán alakult, az asztalon lévő és a többiek által előkutatott gyöngyökből. Ezúton is köszönöm a sok ötletet és tanácsot lányok ;).

A sötétkék alapot velúrből adja a széleken arany csillanású sötétkék csiszolt golyós lánc csillog. A szirmokat/szárnyakat leöltöttem monofil szállal is, mert csak egy lyukú volt és mivel hajtani kellett a pántot féltem, hogy majd rakoncátlankodni fognak.

Nagy tanulság volt azonban a hajtott alap. Mivel össze volt tekerve már eleve volt egy íve, de én balga nem figyeltem, és a belsejére kezdtem el hímezni. A pillangó cseppjei így a hajtásnál szétnyíltak. Így nem csak az volt a gond, hogy alig győztem betörni az alapot a másik irányba, de még a cseppek is eltávolodtak egymástól. Szóval lányok erre figyeljetek!