Csak nem bírtam ki, hogy ne készítsek fülbevalót is. :-)
Az eredeti fülbevaló amit Alex megálmodott nem igazán tetszett nekem. Én a felül vékony alul szoknyásan szélesedő hosszú füliket kedvelem.
Az első variáció nagyon hirtelen szélesedett, a csúcsa épp az állkapcsom vonalába esett. Tovább kellett hát gondolni a dolgot. A középső elem már a karkötőben is nagyon tetszett, így azt meghagytam és készítettem külön 3 felezett virágocskát. Mindenképp akartam tenni bele swarit is, így ez lett az összekötő.
Az eredmény nagyon tetszik, bár azóta már továbbgondoltam három kis csepp lógicával. Ha hozzájutok, lehet rápróbálom. :-D