Magunk mögött hagytuk Sevillát, előttünk az 1000 km hosszú Vía de la Plata. Végre újra úton! Az időjárás nem könnyítette meg a dolgunk. Sebaj, lesz ez még rosszabb is... :-)

Reggel még indulás előtt a recepción kértünk pecsétet a credenciálokba, mert előző nap a becsekkolásnál elfelejtettük. Kell még egy kis idő, amíg a rutin kialakul. Fél 9-kor léptünk ki a hostel kapuján. Örültünk, hogy nem esett az eső, mert napok óta egy ciklon keringett Spanyolország felett és igen borús kilátásokkal riogattak a meteorológusok. Mielőtt elindultunk otthonról, már egy hete böngésztük a spanyol eltiempo.es weboldalt és nem sok jóval kecsegtetett. Már érkezésünk előtt is volt egy esősebb periódus, ezért leginkább abban bíztunk, hogy akkor már jól kieste magát az összes létező felhő és mi majd megússzuk az esőt. Hát nem így történt, de ne szaladjunk ennyire előre... 

Induláskor 11°-ot mutatott a telefonom kijelzője, nem volt melegünk, de legalább nem esett az eső. Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk át a hídon a katedrálishoz, mert tegnap este kóvályogtunk arra eleget, hanem inkább a folyóparton megyünk észak-nyugat irányba és majd előbb-utóbb becsatlakozunk a Vía de la Plata sárga nyilakkal kijelölt útvonalába.

Erre nem is kellett sokáig várnunk, hiszen negyedórányi séta után megpillantottuk az első sárga nyilat a Puente de Triana vagy más néven a II. Izabella híd irányából. Innen már nem lehetett eltévedni, a nyilakat követve mentünk tovább. 

Nem sokat haladtunk előre, mert néhány méterrel odébb a piac mögött találtunk egy jó kis helyet, ahova be is tértünk reggelizni. Elfogyasztottuk az első café con lechét és sajtos-sonkás tostadát kértünk hozzá. Nagyon szép volt a vendéglátó helyiség belső kialakítása és a pincérek is nagyon kedvesen szolgáltak ki bennünket. Jó kezdés!

Néhány száz métert sétálva elérkeztünk egy lépcsősorhoz, melynek végén átkeltünk egy forgalmas úton, majd a nyilakat követve a Puente de la Señorita gyalogos és biciklis hídon haladtunk tovább. (A híd túloldalán egyébként néhány száz méterre van egy Decathlon bolt, ha valakinek éppen szüksége lenne túrabotra vagy valami más felszerelésre, akkor azt ott beszerezheti.) Amikor átkeltünk a folyó felett, egy tábla jelezte, hogy térjünk le a bicikliútról jobb kéz felé egy földútra, gyakorlatilag egy U-kanyart visszafordulva. Na itt egy kissé barátságtalan környezetbe botlottunk, de csak egy rövidke szakaszon.

Ezután már kellemes, virágokkal szegélyezett földúton gyalogoltunk tovább. Ha közigazgatásilag talán még nem is, de gyakorlatilag itt hagytuk magunk mögött Sevilla városát. Innen már tényleg olyan utakon haladtunk, mint bármely másik El Camino útvonalon. Időnként kisütött a nap, de leginkább erős szél fújt, a távolban viszont komor felhők gyülekeztek. Ez azért volt ijesztő, mert az időjósok többnapos esőt, komolyabb zivatarokat, felhőszakadást és áradásokat jósoltak...

Egy idő után elkezdett szemerkélni az eső. Na ettől tartottunk! Gyorsan felvettük a hátizsákra az esővédőt, de az tényleg csak a szemerkélő esőtől véd, másra nem jó. Szerencsére még éppen előttünk volt Santiponce előváros, ahol egy bár teraszán beöltöztünk teljes esővédő menetfelszerelésbe, felvettük a kapucnis poncsót, sőt, Rózsa még kamáslit is húzott és így indultunk tovább. A település főutcáján gyalogoltunk és a katolikus templom mellett vezetett az utunk, amikor megláttak bennünket a helyiek és kedvesen felajánlották, hogy kaphatunk pecsétet a credencialunkba. Ehhez a templom melletti kis utcába vezetett a helyi kísérőnk és kinyitotta nekünk azt a helyiséget, ahol a Semana Santa körmenethez tartozó ereklyét és egyéb kegytárgyakat őrizték. Körbenézhettünk és persze egy nagyon szép pecsétet is kaptunk a zarándokútlevelünkbe.

Sűrű, ember nagyságú zöld növények között gyalogoltunk kilométereken keresztül, de fogalmam sincs a nevét illetően, nem vagyok egy nagy botanikus... :-) Zarándokokkal egyáltalán nem találkoztunk utunk során, ellenben láttunk állatokat legelészni a szabadban, de karámba zárva is. Az eső hol elállt, hol nekieredt egy picit, de nem volt vészes. Leginkább a szél okozott nehézséget, időnként 70 km/h erős széllökéseket kaptunk oldalról.

Délután felé egy hídon keltünk át egy kisebb folyó felett, ahol a híd mellett meghagyták a régi hídpillérek maradványait is. 

A híd túloldalán megpillantottunk egy ringatózó hullámokkal teli kék tavat..., legalábbis messziről úgy nézett ki. Közelebb érve azonban láttuk, hogy a hullámoknak vélt kékség nem más, mint a szabályos sorokban ültetett veteményekre helyezett védőfólia. Jó kis optikai csalódás!

Ezután kissé lazább szerkezetű talajon, mondhatni sárosabb úton gyalogoltunk tovább. Akkor még nem tudtuk igazán, hogy mit is jelent az igazán sáros út... Később volt benne részünk bőven! Az előző heti esőzéseknek még mindig láttuk a nyomát, néhol még nagy tócsákban állt a víz, de ezeket még könnyedén ki tudtuk kerülni. Néhány száz méteren keresztül a gyalogút mindkét oldalát magasfalak szegélyezték, ahol végre kaptunk egy kis védelmet a süvítő széltől. Ekkor már nem esett az eső, de a poncsót nem vettük le, mert az a szél ellen is hasznosnak bizonyult.

Guillena előtt még egy kis hídon átkeltünk, aztán innen már hamarosan tényleg megérkeztünk aznapi célállomásunkra. 

Nagyon elfáradtunk mire 4 órakor beértünk Guillenába, ezért amikor megpillantottam a háromszög alakú járdaszigeten elhelyezett padokat, nem tudtam nekik ellenállni, azonnal lerogytam az egyikre. Muszáj volt néhány percet pihennem, mielőtt megkeressük az alberguét, hiszen dél óta sehol nem tudtunk leülni. Amúgy nagyon hangulatos kis terecske volt a padokkal és a citromfával a közepén! Amint itt ücsörögtünk, megpillantottunk egy zarándokot közeledni Sevilla felől, ahonnan mi is érkeztünk néhány perccel ezelőtt. Ő volt az első, akivel találkoztunk. Váltottunk pár szót, aztán később még sokat beszélgettünk vele az úton...

A néhány perces pihenő után megkerestük az amúgy 300 méterre lévő alberguét, ahol már előre lefoglaltuk az ágyakat. Meglepetésünkre többen is voltak már itt, ugyanis Guillenában a municipal (önkormányzati) zarándokszállást csak akkor nyitják ki, ha az Albergue Luz del Camino megtelik, mivel ugyanaz a vezetése. Bennünket egy hatágyas üres szobába helyeztek el, válogathattunk az ágyak közül és később is csak egy francia zarándoknőt tettek hozzánk, szóval hárman voltunk csak a szobában. A francia nőci egyébként még nálunk is később érkezett, nagyjából 6 óra körül, mert megvárta az említett Decathlon nyitását, ahol vett egy gázpalackot, hogy amikor majd sátorozni fog, akkor tudjon főzni és vizet forralni. Hm. Szegény, akkor még nem sejthette, hogy erre nem sok esélye lesz egy jó darabig...

Fürdés után elsétáltunk egy boltba és vettünk másnapra vizet és ennivalót, mert útközben nemhogy bár, de még település sem lesz egész nap. Nem vittük túlzásba, mert ugye a kaját cipelni is kell, csak éppen annyit, hogy ne haljunk éhen. Vásároltunk egy 10 db-os kiszerelésű, egyedileg is csomagolt apró croissant péksütit, banánt és csokit, ez bőven elég lesz az útra. Ezután beültünk egy étterembe vacsorázni, ahol zarándokmenüként egy jó forró csicseriborsó krémlevest, halat, desszertet és még bort is kaptunk, mindössze 8 € összegért! Amikor kijöttünk az étteremből már besötétedett és elég hűvössé vált az idő, ráadásul elkezdett esni az eső! A lenti képen látható digitális kijelző ne tévesszen meg senkit! 12° helyett 27°-ot mutatott, de látszik, hogy Rózsa majd' megfagy a képen! :-)

Mondanom sem kell, hogy egész éjjel esett az eső, biztosan jól feláztatja majd a talajt...

Ha tetszett, nyomj egy lájkot és/vagy a megosztás gombot is... Köszönöm! :-)