A felszerelésekkel kapcsolatos tájékozódásom során rá kellett, hogy döbbenjek, hogy az Út költségei mellett bizony komolyan számolnom kell a szükséges vásárlások anyagi vonzatával is. Nincs bakancsom, hátizsákom, megfelelő súlyú hálózsákom, ruházatom, gyakorlatilag semmim. Azon túlmenően, hogy mindenből a legkönnyebb - és természetesen a legmegfelelőbb - eszközöket kell beszereznem, semmit sem tudtam arról, hogy melyik miért jó, a másik pedig miért nem alkalmas céljaimnak.
Az első túraboltba, ahová a virtuális világon túl "élőben" is betértem nagyon kellemes élménnyel lettem gazdagabb. Betérvén nézelődni kezdtem a bakancsok világában, mert az volt az első, amit mindenképpen meg szerettem volna venni, tekintettel az utazás közeli voltára, hiszen még össze is kell, hogy csiszolódjunk addig. Rövid nézelődésemet egy fiatalember "segíthetek-e" kérdése szakította meg. Közöltem, hogy köszönöm, a bakancsokat nézegetem. Kérdezte, hogy milyen célra tervezem a vásárlást. Na itt szembekerültem azzal, hogy el kéne mondanom, hogy én, aki semmit nem tudok a túrázásról, csak úgy egyből "ide nekem az oroszlánt is" a Camino-val kezdek, ahhoz kell lábbeli. Próbáltam kikerülni a konkrét választ, de miután tudtam, hogy rövid időn belül kiderül, hogy semmit se konyítok a dologhoz, a következőt mondtam: Nem igazán van tapasztalatom, de egy hosszabb túrára keresnék megfelelő felszerelést. A fiatalember elmosolyodott és szelíden nekem szegezte a kérdést: "A Camino-ra készül?" Mindezt olyan természetességgel, hogy biztos lehettem abban, hogy nem én vagyok az első kocatúrás, aki "hasonló cipőben" segítségre szorul.
Őszintén mondhatom, hogy a fiatalember kimerítő tájékoztatást adott nemcsak a bakancs, de a hátizsák, a zokni és minden más tekintetében is. Nem akart rábeszélni semmire sem, sőt segített, hogy minél több felszerelést próbáljak fel, érezzem a különbségeket. Ajánlotta, hogy nézzek a lehető legtöbb helyen körül ahhoz, hogy megtaláljam a számomra legmegfelelőbb holmikat. Így is tettem. Még aznap elmentem két helyre, ahol hasonló fogadtatásra leltem. Valahogy egyik helyen se éreztem azt, hogy megmosolyognának a nullkilométeres kezdőkénti 800 km-es bevállalásomnak.
Semmit sem vásároltam. Mégis gazdagabb lettem egy új és kellemes tapasztalattal: ritka ma már az ilyen kerskedői / emberi hozzáállás.
Még valami volt, ami kézzelfoghatóvá vált: nem tudom, hogy a várható költségeit miből finanszírozom a felszerelésemnek. Kezdtem látni, hogy amit vásárolnom kéne összegszerűleg milyen volument fog képviselni és mély gondolkodásra sarkallt, hogy mi lehet a megoldás. Nem vagyok egy kölcsönkérős típus, de végső esetre még ez a lehetőség is megfordult a fejemben. Merthogy a jegyeim már megvannak, úgyhogy annak az esélye, hogy elinduljak, mindenképp nagyságrendekkel megnőtt, de hogy miben és mivel, azzal kapcsolatban erős kételyeim voltak.
