Tógarma

Togarma (régiesen Tógármah) a Bibliában több helyen előforduló név. Az Antitorosz és az Eufrátesz közötti lótenyésztő vidéket, országot, illetve lakóit jelöli. Föníciai nyelven Togarma, akkád és szír nyelven – asszír forrásokban – Tilgarimmu. A történészek egy része az ország lakóit az örmények elődeivel azonosítja.

Ezékiel könyvének 27. fejezete leírja Türosz (föníciai nevén Sur) kereskedelmi kapcsolatait, ahol Bet-Togarma mint lovak, hátaslovak és öszvérek szállítója szerepel. A könyv szerzősége vitatott, de abban egyetérteni látszanak a történészek, hogy Türosz kereskedelmének összeomlását II. Nabú-kudurri-uszur i. e. 585. és i. e. 572. közötti, 13 évig tartó ostroma utáni helyzetben mutatja be.

A történészek egy része szerint a Biblia összeállításának ideje – a judaizmus mint egyistenhit kialakulása a korábbi héber többistenhitből (ahol Jahve csak Jeruzsálem istene volt) – az i. e. 7. századra tehető, és Szín-ahhé-eríba i. e. 701. évi sikertelen Jeruzsálem elleni ostromának a következménye. Jeruzsálem egyedüli megmenekülését – az összes többi szomszéd, így Izrael, valamint Júdea többi részének elpusztítása után – csak kiválasztottsággal tudták megmagyarázni. Ezért kerülhetett be a Türosszal az i. e. 7. században kereskedő Togarma Mózes első könyvébe is.

Tógármah Mózes első könyvében

Tógármah a Bibliában, Mózes első könyvében az emberiség családfájának egyik személye, Gómer harmadik fia, Jáfet unokája, Askenáz és Rifát testvére: „Noé fia Jáfet, fia Gómer, fia Tógármah.” (Mózes 1. 10: 3).

Tógármah és fiai a kaukázusi népek mondáiban

Az örmények és grúzok különleges szerepet tulajdonítanak a bibliai Tógármahnak – örmény: Թորգոմ, Torgom; grúz: თარგამოს, Targamosz – és a fiainak. Movszesz Horenaci Nagy-Örményország története című kora középkori krónikájában Torgom Örményország első királyaként szerepel, akinek fia, Haik az örmények ősatyja, annak fia, Armenak pedig az örmény nép névadója volt. A grúz mondák szerint Grúziát Targamosz másik fia, Kartlosz alapította, akiről a hagyomány szerint az ország történelmi Kartli tartománya nevét kapta.

Tógármah fiai a középkori kazár és arab forrásokban

A népcsoportok származása Iosephus Flavius szerint. *Jáfet leszármazottait piros, Sém utódait zöld, Kám ivadékait kék szín jelöli*

A korai időkben keletkezett őstörténeti elgondolások az egyes nemzetek eredetét rendszerint Noé fiaihoz, illetve az általuk képviselt népcsoportokig vezetik vissza. A Biblia szerint Jáfet leszármazottai (Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Túbal, Mesek, Tírász) népesítették be a Föld északi és keleti tájait (Mózes első könyve, 10: 2).^[1]

Mózes első könyve (10: 3) – hasonlóképpen A krónikák első könyve (1: 6) – Gómer fiának nevezi Tógarmáht: „A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.” Tógármah tehát Gómer legkisebb fia, ez pedig Jáfeté, aki Noé legkisebb fia.^[2]

Tógármáht a középkorban a török nyelvű népek, köztük a kazárok ősatyjuknak tartották. József király, 10. századi kazár uralkodó például így ír erről:

„Apáink nyilvántartásában azt találtuk, hogy Togarmának tíz fia volt, akiktől egy-egy nép származott: Agiôr, Tirôsz, Avôr, Ugin, Bizel, Tarna, Kazar, Zagur, Balgôr, Szavvir. Mi a hetediknek, Kazarnak utódai vagyunk.”

A felsoroltak a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger vidékén élt azonos nyelvű és műveltségű törzsek mondabéli ősatyjai, illetve maguknak e népeknek nevei. A felsorolás, más névalakokkal és részben más nevekkel, szerepel Joszef Ben-Gorion levelének héber másolatában is:

„Tugarma tíz törzse ezek: Kozar, Pacinak, Aliqanosz, Bulgar, Ragbiga (Ragbina, Ranbona), Turqi, Buz, Zabuk, Ungari, Tilmac (Tilmic).”

Az Arab nyelvű másolat ugyanezen levélről:

”Togorma tíz törzse ezek: Khazar, Badsanag, Asz-alân, Bulghar, Zabub, Fitrakh (Kotrakh?), Nabir, Andsar (Ajhar), Talmisz, Adzîgher, Anszuh." (Az arab átírásban tizenegyedik törzs is szerepel.)

A fenti felsorolásokban ismert népek, nemzetségek neveit fedezhetjük fel:

Avôr: avarok
Kazar, Kozar, Khazar: kazárok
Balgôr, Bulgar, Bulghar: onogur-bolgárok
Szavvir: szabirok; a magyarok egyik elnevezése VII. Kónsztantinosz, bizánci császár A birodalom kormányzásáról című művében (σαβαρτοι ασφαλοι: szabartoi aszfaloi)
Pacinak, Badsanag: besenyők
Aliqanosz, Asz-alân: ászik, avagy jászok, avagy alánok
Turqi: türkök; a honfoglaló magyarok egyik elnevezése VII. Kónsztantinosz művében
Ungari: a hasonló névalakok (pl. hungarus) alkalmasint az onogur kötelék nevéből származnak, s leggyakrabban a magyarokat illetik más népek nyelvében

A többi név a másolási stb. hibák miatt nem azonosítható, illetve olyan népeket jelölhet, melyek eltűntek a történelem sodrában, más népekhez csatlakoztak stb. Agiôr pl. jelentheti az ujgurokat, Tirosz a türköket, Bizel a barszilokat (berszileket, berceleket). A Tarna, a Zagur (Zabuk, Zabub) és a Fitrakh cím hasonló az Ammianus Marcellinus munkájában szereplő Tarniakh, Zabender és Kotzager névhez (a szóban forgó nemzetségek utóbb az avarokhoz csatlakoztak). A Talmácsok, Tolmácsok – Tilmac (Tilmic), Talmisz – utóbb a besenyők egyik törzseként tűntek fel. Az Adzîgher név jelentheti a cserkeszeket (adüge) is.

A törzsek tízes száma bizonyára az onogur név feltételezett tíz törzs jelentésével kapcsolatos.

Források

Aubin, H. T.: Jeruzsálem megmentése (Gold Book Kft.) ISBN 963-426-019-5
Curtis, Th. C. (1998): The origin of languages: a synthesis. CEN Technical Journal 12 (3): 314–338.
Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISSN 1218 9855 (2003). ISBN 963 389 425 5
Lipiński, E. (1990): ‘Les Japhétites selon Gen 10,2–4 et 1 Chr 1,5–7’. Zeitschrift für Althebraistik 3: 40–53.

Zsidóságportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[Curtis_1998_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Curtis 1998

[Lipiński_1990_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2] Lipiński 1990

[1]

[2]