"Sparbudget"- ez volt a terv lényege. Minimális bontás, minimális átalakítás, kis költség. A fürdőszobát 2007-ben örököltem meg az előző tulajtól. Nekem túl férfias, túl nagy és kényelmetlen volt, de nem voltam abban a helyzetben, hogy egy gyakorlatilag új fürdőt szétveressek. Így nézett ki:
A terv szerint a mosdó és a kád kiállás megmaradt volna, a tükör és a fali csempe is, hogy ne kelljen annyit vésni, bontani, mert tudjuk, az mivel jár. Tönkremegy az egész lakás. A bontástól konkrétan rettegtem, ezért elhatároztam, én fogom megcsinálni. A sarokkád ytong téglával lett felfalazva, amire anno nádborítás került:-(. Na mindegy. Ytongot bontani viszont nagyon könnyű. Fúrtam egy kis lyukat, oda beillesztettem a fűrész végét és szépen kifűrészeltem az egészet. Percek alatt megvolt. Zaj és por nélkül.
A kádfalazat elbontása után nekifogtam a beépített szekrény szétszedésének. Kikötöttem a mosdót és részenként haladtam előre. Nehéz volt, mert maga az anyag volt nehéz.
Végül mindent kihurcoltam, amit tudtam, maradt a fedlap a beépített mosdóval.
Innentől segítséget kellett kérnem. A kád méreteire való tekintettel borzasztóan paráztam, hogy jön ki a fürdőből. A stressz felturbózza az agymunkát:-), és kitaláltam a megoldást: olyanokat kell hívnom, akik nap mint nap hasonló helyzeteket oldanak meg: költöztetőket! Van nekem már 8 éve egy állandó költöztetőm: Schwarz tehertaxi! Mindent vele hozattam, ha bútort vettem, vagy pl. a vas kádat. Nagyon rendes, korrekt és rugalmas. Bartelt ajánlottam neki: kiviszi a kádat, meg amit még kell és cserében neki adom. Így is lett. Profi módon megoldotta, semmi nem sérült meg.
A fürdő kiürült. Jött az első szaki bácsi: neki kellett áthozni a wc-ét a szomszédos helyiségből és átvinni oda a mosógépet. Nyögvenyelősen, de megcsinálta. Sajnos 3 kanyarral megy a cső a fő lefolyóba, ez azóta is nyugtalanít. Ezután hozott össze a balszerencse a két Mekk Elekkel, akik csempézőknek adták ki magukat. A padlócsempét hiltivel verték fel és az aljzatot padloponnal egyenlítették. Eddig o.k. Egy óra múlva már nem volt az. Szétrepedt az egész. Na itt kellett volna felveretni velük és semmit sem fizetni. Mint szingli nő, ezt nem mertem meglépni. Sajnos kifizettem az addigi munkájukat (erre nem vagyok büszke) és kirúgtam őket.
Ezután elkezdődött a kálváriám: 6 hónapig kerestem új kivitelezőt.
Ilyen körülmények között éltem fél évig:
Mosdó nélkül, ideiglenesen beállított wc és kád, porzó beton.
Párhuzamosan csempét kerestem hetekig. Szembesülnöm kellett azzal, hogy semmi nincs raktáron, a legkisebb dolgot is meg kell rendelni, majd hetekig várni rá. Az interneten álomszép marrakesh csempéket láttam, de az álom és a valóság elég messze volt egymástól. A térképről is lementem, amikor, ahogy az lenni szokott, teljesen véletlenül rábukkantam a tőlem 5!! percre levő kis cégre, ami szerintem a Nr.1. ma Magyarországon: www.designcsempe.hu
Fiatal, dinamikus, intelligens, európai színvonalú csapat. Csak szuperlatívuszokban tudok róluk nyilatkozni. Hihetetlenül segítőkészek, udvariasak és rugalmasak. És nem mellesleg fantasztikus csempéket árulnak nagyon jó áron. Egy hét alatt behozták Spanyolországból a kiválasztott csempét, szemben a többiek 3-4 hetével. Az én csempém neve:
VIVES World Parks Central 31,6x31,6cm
Ezzel raktuk ki kazettaszerűen a régi kád mögötti hiányzó fali csempe részt és az aljzatot.
Előtte azért még volt bőven "esemény". Jött egy kóbor gépész, aki közölte, hogy a vaskád olyan alacsony, hogy nem fér be alá a szifon. Hónapokig agyaltunk, mi legyen. A kádlefolyó kiállása is rossz helyen volt, persze ez a betonozás után derült ki. Kis halál volt az a nap, amikor ezek elkezdték felvésni az aljzatbetont, ahol mellesleg az összes fűtéscső megy. Pocsékul csinálták meg. És rosszul is. Amikor 6 hónap után végre itt volt "A "csempéző, s.o.s. ismét fel kellett törni az egészet és magasabbra vinni a csövet, hogy elférjen alatta a csempe. Ez az egész lakásfelújítás egy Mekk-Elek-parádé volt, ami végtelenül elszomorító.
Az egyetlen jó dolog, és kivételt képez, a végül megtalált burkoló csapat volt. Nevük: burkolas-burkolo.ewk.hu
Barna István és csapata maximálisan korrekt és magas színvonalú munkát végeztek. Végtelenül hálás vagyok, hogy ismerősök révén rájuk találtam. A fürdőt, pont, ahogy elképzeltem, Lovas Zsolt készítette el. Egy művész kezeivel és türelmével:-) Nem véletlen, bejárta a világot, évekig Dubaiban is dolgozott.
Elsőként ismét bontani kellett: a régi és az új csempe vastagságban nem egyezett, milliméter pontosan szintbe kellett hozni őket. Ehhez kézi vésővel óvatosan le kellett verni a régi vakolatot a kád mögött, egy vékonyabb, új vakolatot felvinni, erre a folyékony szigetelést, majd jöhetett a csempézés.
A repedezett padloponra háló és újabb réteg kiegyenlítő került.
Majd eljött az ünnepélyes pillanat, a tényleges burkolás. A wc cső eltakarása is járt némi izgalommal, de ezt a pattanásig feszült idegeimnek köszönhetem. A fiúk tudták, mit csinálnak és szerencsére hihetetlenül jól viselték a hisztimet.
Mindeközben éjjel festettem a fürdőkádat. A bútorral azonos Wenge színt kevertem ki OBI 2:1 vizes bázisú feketéből és sötétbarnából. Az első réteg nagyon furcsa lett, mintha nem akarna megtapadni, de a 2. már tökéletes. Azt hittem, már a célegyenesben vagyok, ám alapos méricskéléssel kiderült, hogy a kádat meg kell emelni, mert a gépész másodszor is elszúrta a padlóból kiálló lefolyó magasságát. Ezúttal túl magasra vette. Na de mit tegyek alá, ami nem üti agyon az összhatást? Keményfára gondoltam, de honnan vegyek 40 cm keményfát? Elmentem egy OBI-ba és bóklásztam az állványok között, remélve és bízva a női találékonyságban. Nem is csalódtam magamban:-)) Az akácfa kerítés léceknél megtaláltam a fámat. 400 Ft-ért megvettem egy szálat, amit rögtön fel is vágtak nekem. Itthon lefestettem wenge színűre és mondhatom, aki nem tudja, észre sem veszi a kád lábai alatt.
Másnap jöttek a vizesek, róluk is csak a legjobbakat mondhatom el. A kád bekötésével megszenvedtek, mert a lefolyócsőnek a fent leírtak miatt nincs meg a kellő lejtése. Visszafelé azért nem folyik:-)
Végül minden a helyére került, minden működik és álomszép.
A wenge színű fürdőszoba ötletét a tükör adta, a stílust a régi öntöttvas kád diktálta. Utóbbit egyébként 2 éve vettem a Jófogáson keresztül 10ezer forintért.
Egy romos, de szépreményű farkasréti villából származik.
A régimódi, de új porcelán mosdó is remekül illik a környezetbe.
A fekete IKEA rattan fotel pedig felteszi a pontot az i-re.
Még soha nem volt ilyen különleges és kényelmes fürdőszobám, pedig építtettem néhányat.
A stílusban illő csaptelepekért is megtettem néhány tiszteletkört. Végül a MOFÉM Treff nosztalgia csaptelepe lett a befutó. Meg vagyok vele elégedve.
Pozitív élményként éltem meg a fürdőszobai polcom megszerzését is. Szintén kéz alatt, a használt svéd bútor honlapon találtam rá. Nappaliban állt előző életében, tökéletesen megkímélt állapotban potom 15 ezerért kínálták. Mivel stílusában és színében megegyezik a mosdószekrénnyel, azonnal lecsaptam rá. Az eladást bonyolító vállalkozás nagyon korrekt, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Lassan történetem végére érek. Apróságok adnak majd még örömteli matatást az őszi hónapokban.
Lassan történetem végére érek. Apróságok adnak majd még örömteli matatást az őszi hónapokban.
Tanulság nincs? De van: bármennyire megtervezed, mindig lesznek bakik, amire nem gondoltál. A legnehezebb az egyes szakmák összehangolása. Sok minden egyszerűbb lett volna, ha egy vállalkozó kezébe adom az egész lakásfelújítást, de nem akartam "alkalmazottakkal" dolgoztatni. Szeretem, ha a legjobbak jönnek, akik személyesen vállalnak felelősséget a munkájukért. És én választhatom ki őket. Van ugyanis valami, amiről eddig nem esett szó. A személyes szimpátia. A személyiség, az intelligencia, a közös hullámhossz. Én már ránézésre megmondom, ki milyen munkát fog végezni. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért bíztam meg mégis a két Mekk Eleket. Nos, amikor megláttam őket, nagyon rossz érzésem volt. De a festők, akikhez ragaszkodtam, olyan közeli kezdést adtak meg, gyakorlatilag egy hetet!, hogy már nem volt időm összeállítani egy jó csapatot. Voltak jelöltjeim, akik minden felmerülő problémát gond nélkül megoldottak volna, de az ő határidő naplójuk tele volt egész évre.
Igazából végig bíztam abban, hogy megtalálom, hogy jönni fog az én emberem, csak ki kell várni. Jó lecke volt ez nekem türelemből.
Igazából végig bíztam abban, hogy megtalálom, hogy jönni fog az én emberem, csak ki kell várni. Jó lecke volt ez nekem türelemből.