|
|
Uhlár MónikaCoach, életvezetési- és karrier tanácsadóElérhetőségeim: Telefon: 06-20/333-29-08 E-mail: [email protected] Honlap: http://www.szemleletvaltas.com |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
üdvözlöm! mi lehet az oka annak, ha valaki még 40+ évesen is folyton új tanulmányokba kezd? nem találja a helyét? hiányzik valami az életéből? férjem egymás után iratkozik be a képzésekre pénzt és időt nem kímélve, folyton más érdekli, pedig ennyi idősen már meg kéne állapodni, úgy gondolom (emellett van biztos állása is, de úgy látom, nem elég jó neki). meddig tarthat ez még, lehet, hogy sosem fogja megtalálni a kedvenc szakmáját, mert a lényeg inkább a tanulás?
Kedves Hölgyem!
Ennek számos oka lehet. Ahhoz, hogy megtaláljuk mi rejlik valójában az állandó tanulási vágy mögött, a férjével kellene beszélnem. Így én is csak találgatni tudom a - sokszor akár tudattalan - motivációját.
Lehet az, amit Ön is ír, hogy nem találja a helyét, a hivatását és még ennyi idősen is keresi önmagát. Ugyanakkor az is lehet, hogy nem "meri" megtalálni azt az egyet és elköteleződni amellett, nem mer választani. Mert mi van, ha rosszul dönt és kudarcot vall? Inkább marad az állandó keresésnél. Biztosan ismer olyan embert, aki a párválasztással van így, senki nem elég jó neki. Holott a valódi probléma az, hogy nem tud elköteleződni senki mellett, nem tud megállapodni.
Igaz lehet a másik felvetése is, hogy a férje számára a lényeg a tanulás maga. Van az a mondásunk, hogy az út maga a boldogság, nem a cél. Ezek az emberek szeretnek úton lenni, élvezik a folyamatot. Élvezheti magát a tanulást is a párja és ennyi. Szereti képezni magát.
Tarthat a férje a monotonitástól is. Emiatt kell a változatosság, hogy mindig újat tanuljon.
Biztos kérdezte már őt is erről, hogy mit ad neki ez? Miért teszi? Ha valóban valamilyen elakadása van, nem tudja mit szeretne, milyen szakma, hivatás illik hozzá és a képességeihez, esetleg fél valamitől, ebben egy személyre szabott karrier tanácsadás tud neki segíteni.
Üdvözlettel:
Ennek számos oka lehet. Ahhoz, hogy megtaláljuk mi rejlik valójában az állandó tanulási vágy mögött, a férjével kellene beszélnem. Így én is csak találgatni tudom a - sokszor akár tudattalan - motivációját.
Lehet az, amit Ön is ír, hogy nem találja a helyét, a hivatását és még ennyi idősen is keresi önmagát. Ugyanakkor az is lehet, hogy nem "meri" megtalálni azt az egyet és elköteleződni amellett, nem mer választani. Mert mi van, ha rosszul dönt és kudarcot vall? Inkább marad az állandó keresésnél. Biztosan ismer olyan embert, aki a párválasztással van így, senki nem elég jó neki. Holott a valódi probléma az, hogy nem tud elköteleződni senki mellett, nem tud megállapodni.
Igaz lehet a másik felvetése is, hogy a férje számára a lényeg a tanulás maga. Van az a mondásunk, hogy az út maga a boldogság, nem a cél. Ezek az emberek szeretnek úton lenni, élvezik a folyamatot. Élvezheti magát a tanulást is a párja és ennyi. Szereti képezni magát.
Tarthat a férje a monotonitástól is. Emiatt kell a változatosság, hogy mindig újat tanuljon.
Biztos kérdezte már őt is erről, hogy mit ad neki ez? Miért teszi? Ha valóban valamilyen elakadása van, nem tudja mit szeretne, milyen szakma, hivatás illik hozzá és a képességeihez, esetleg fél valamitől, ebben egy személyre szabott karrier tanácsadás tud neki segíteni.
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2021. 08. 26. 21:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika
Tőbb, mint egy év telt el a szakítás után
képtleen vagyok lezárni, elnegedni a multat
próbáltam egyedül, mással, eltereléssel
nem megy s szeretem
mit tanáccsol?
Vera
Kedves Vera!
Amíg érzelmek kötnek minket valamihez vagy valakihez, teljesen természetes, hogy nehezen engedjük el. Ezért is beszélünk érzelmi munkáról, mert bizony tudatosan is tennünk kell a lezárásért. Az idő és a térbeli távolodás segít, de nem elég. Különböző módszerek és technikák vannak arra, hogyan menjünk végig ezen a folyamaton. Jó, ha kiír minden érzelmet, legyen az pozitív vagy negatív, ill. fájdalmat magából. Mintha egy levelet írna. Persze ne küldje el az exének, csak ezzel megfogalmazódnak és kívülre kerülnek az érzelmek. Segíthet, ha azt is megfogalmazza miért lett vége és levonja a tanulságokat. Hisz valamiért vége lett. Mindig az a nehezebb persze, ha velünk szakítanak. Ilyenkor el kell tudni fogadni a másik döntését.
Fontos, hogy ne nézegessen régi képeket, hogy az exe mikor elérhető, merre járhat stb., hisz ezzel is benne tartja magát érzelmileg a múltban. Mindent kerüljön, ami rá emlékezteti!
És meg kell néznie, mit adott az ex és az a kapcsolat. Mi hiányzik az életéből. Sokszor nem is a konkrét személyre vágyunk már, hanem arra, amit hozzá kötöttünk.
Szoktam tartani egy 2 órás workshopot az elengedésről, a pandémia alatt ez szünetelt, de ősszel újra indítom a programokat. Ha úgy érzi addig sem enyhül a hiány és nem tud egyedül tovább lèpni, várom szeretettel!
Uhlár Mónika
2021. 06. 23. 12:23
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika!
32 éves nő vagyok. Úgy érzem hogy az élet területek nagy százalékánál már beállt a javulás, a harmónia, sajnos a munka nem sorolható ezek közé. Jelenlegi munkahelyemen kb. 3 éve vagyok, egy hotelnek dolgozom a mosodájában. A közvetlen munkatársak jófejek, de maga ami a hotelben folyik, az eléggé elborzaszt. Jött egy új menedzser aki úgy tűnik hogy teljesen a dolgozók ellen hangolja a nagyfőnököt. Bizonyos részlegek vezetői önteltek, agresszívak, lekezelőek, mégis, a nagyfőnök szemében csak ők vannak megbecsülve, sőt, tejben-vajban vannak fürdetve. Közben a "kisemberektől" még a meglévő keveset is elveszik. Minden részlegnek megvan a maga költségvetése, de mivel nem tisztázott hogy kinek mit kötelessége megvenni így a részlegek között folyamatosan megy a csatározás, ahelyett hogy a rendszert hibáztatná akárki is, inkább a dolgozók egymással veszekednek. Rengeteg a "nyaller" alkalmazott és supervisor-i szinten is, sose tudni hogy ki megy köpni a főnöknek, néhány embert leszámítva nem tudok megbízni senkiben sem. Azt szeretném megkérdezni hogy Ön szerint ez a "normális" a munkahelyen, ezt el kell fogadni? Vagy igenis létezik az a munkahely, ahol nincsenek játszmák, képmutatás, kétszínűség?
Köszönettel Andrea
32 éves nő vagyok. Úgy érzem hogy az élet területek nagy százalékánál már beállt a javulás, a harmónia, sajnos a munka nem sorolható ezek közé. Jelenlegi munkahelyemen kb. 3 éve vagyok, egy hotelnek dolgozom a mosodájában. A közvetlen munkatársak jófejek, de maga ami a hotelben folyik, az eléggé elborzaszt. Jött egy új menedzser aki úgy tűnik hogy teljesen a dolgozók ellen hangolja a nagyfőnököt. Bizonyos részlegek vezetői önteltek, agresszívak, lekezelőek, mégis, a nagyfőnök szemében csak ők vannak megbecsülve, sőt, tejben-vajban vannak fürdetve. Közben a "kisemberektől" még a meglévő keveset is elveszik. Minden részlegnek megvan a maga költségvetése, de mivel nem tisztázott hogy kinek mit kötelessége megvenni így a részlegek között folyamatosan megy a csatározás, ahelyett hogy a rendszert hibáztatná akárki is, inkább a dolgozók egymással veszekednek. Rengeteg a "nyaller" alkalmazott és supervisor-i szinten is, sose tudni hogy ki megy köpni a főnöknek, néhány embert leszámítva nem tudok megbízni senkiben sem. Azt szeretném megkérdezni hogy Ön szerint ez a "normális" a munkahelyen, ezt el kell fogadni? Vagy igenis létezik az a munkahely, ahol nincsenek játszmák, képmutatás, kétszínűség?
Köszönettel Andrea
Kedves Andrea!
Semmiképpen nem nevezném "normálisnak" a helyzetet, amit leírt. Ugyanakkor sajnos számos munkahelyen vannak személyes konfliktusok, klikkesedés, egymás elleni csatározások, ahogyan Ön nevezi. Ahol emberek élnek és/vagy dolgoznak együtt, az eltérő személyiségekből, igényekből, viselkedésekből fakadóan megjelennek a nézeteltérések. A kérdés az, hogy ez milyen mértékű, mennyire tudják a résztvevők ill. a vezetés kezelni. Ha nincs senki, aki ezeket a játszmákat észrevenné és tenne ellene, bizony meg tudják keseríteni a dolgozók életét.
Önnek egy kérdést kell meg megnéznie: Min tud változtatni és min nem? Amin tud, ott igenis tegyen, merjen, lépjen, kommunikáljon. Amin nem, ott marad az elfogadás. A másik embert megváltoztatni nem tudja. Ha annyira rosszul éli meg a helyzetet, hogy napi szinten megkeseríti az életét, nem szeret bemenni dolgozni, vagy netalántán már megjelennek a pszichoszomatikus tünetek, akkor érdemes elgondolkodni a munkahelyváltáson.
Üdvözlettel:
Semmiképpen nem nevezném "normálisnak" a helyzetet, amit leírt. Ugyanakkor sajnos számos munkahelyen vannak személyes konfliktusok, klikkesedés, egymás elleni csatározások, ahogyan Ön nevezi. Ahol emberek élnek és/vagy dolgoznak együtt, az eltérő személyiségekből, igényekből, viselkedésekből fakadóan megjelennek a nézeteltérések. A kérdés az, hogy ez milyen mértékű, mennyire tudják a résztvevők ill. a vezetés kezelni. Ha nincs senki, aki ezeket a játszmákat észrevenné és tenne ellene, bizony meg tudják keseríteni a dolgozók életét.
Önnek egy kérdést kell meg megnéznie: Min tud változtatni és min nem? Amin tud, ott igenis tegyen, merjen, lépjen, kommunikáljon. Amin nem, ott marad az elfogadás. A másik embert megváltoztatni nem tudja. Ha annyira rosszul éli meg a helyzetet, hogy napi szinten megkeseríti az életét, nem szeret bemenni dolgozni, vagy netalántán már megjelennek a pszichoszomatikus tünetek, akkor érdemes elgondolkodni a munkahelyváltáson.
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2019. 12. 29. 14:38
Olvasói értékelés: 5 / 5
Szép napot!
Mát nagyon elvagyok keseredve, ezért is írok. Van egy 4,5 éves kislányom. Okos, kreatív, néha egy kis bohóc:) viszont nagyon hisztisz, akaratos. Gond van vele az oviban is, mert ha valami változás van vagy esetleg nem úgy van ahogy Ő akarja brutális hiszti tud csapni. Ez itthon is előfordul, elég sokszor. Már az óvónők azt mondják ne is kérdezzem, hogy mi volt vele ma, majd ők mondják, ha lesz valami változás. Nem tudom mit tehetnék. Játék, mese megvonás semmit nem ér, de igazából semmi. Van egy 21 hónapos öcsi, Ő teljesen az ellentétje..
Mit tehetnék, hogy alább hagyon a hisztikkel?
Köszönöm
Fruzsi
Mát nagyon elvagyok keseredve, ezért is írok. Van egy 4,5 éves kislányom. Okos, kreatív, néha egy kis bohóc:) viszont nagyon hisztisz, akaratos. Gond van vele az oviban is, mert ha valami változás van vagy esetleg nem úgy van ahogy Ő akarja brutális hiszti tud csapni. Ez itthon is előfordul, elég sokszor. Már az óvónők azt mondják ne is kérdezzem, hogy mi volt vele ma, majd ők mondják, ha lesz valami változás. Nem tudom mit tehetnék. Játék, mese megvonás semmit nem ér, de igazából semmi. Van egy 21 hónapos öcsi, Ő teljesen az ellentétje..
Mit tehetnék, hogy alább hagyon a hisztikkel?
Köszönöm
Fruzsi
Kedves Fruzsi!
Köszönöm a kérdését, bár nem vagyok gyerekpszichológus, és szakértő ilyen szempontból, mégis levelét olvasva előfordulhat, hogy a kislánya figyelmet szeretne. Emögött állhat féltékenység, ott a 21 hónapos öcsi, akinek az érkezése valószínűleg olyan nagy változás volt számára, amivel még mindig nem tud mit kezdeni, s ezért reagál így mindenre, ami nem úgy van, ahogy ő akarja. Hiszen a tesó születésével kiesett a figyelem középpontjából, ahová most úgy próbál visszakerülni, hogy problémássá válik. A negatív figyelem is figyelem, amit így elér az óvónők és a szülők részéről is. Nem a legszerencsésebb eszköz, de ezt tartja hatékonynak. Még nem tudja megfelelően kezelni az érzéseit a számára érzelmileg rendkívül megterhelő stresszhelyzetekben.
Éppen ezért a mesemegvonás és minden büntetés csak ront a helyzeten, hiszen így még kevesebb figyelmet és megnyugtatást kap. A megértő, odafigyelő hozzáállás és bánásmód, a kedves, gyengéd szavak, a testi érintés, ölbe vevés sokkal többet segíthet. Ezáltal ő is biztonságban és szeretve érzi magát.
Érdemes lenne kideríteni a hiszti mögött rejtőző okokat, megbeszélni vele, mi a "jó" neki ebben, mit szeretne elérni, és mi lenne, ha a hiszti helyett választhatna mást, akkor mit választana? Okos kislány, ha ügyesen kérdezgetik, komolyan veszik a jelzéseit és elbeszélgetnek vele, próbálják megnevezni az érzéseit, az ő szintjén el fogja mondani mi áll emögött. Lehet szeretne egy kis saját időt. Amikor csak kettesben vannak Önnel, csak neki mesél, csak vele foglalkozik, a tesó nélkül. De természetesen számos más ok is állhat a viselkedése mögött, amit így a levele alapján nehéz megtalálni. Ehhez nyilván több információra lenne szükség, hogy mikor, hol, jellemzően milyen helyzetekre reagál hisztivel.
A kezdeti lépésekhez mégis javaslom a fent leírt nyitott, érdeklődő és nyugodt hozzáállást és beszélgetést vele.
Üdvözlettel:
Köszönöm a kérdését, bár nem vagyok gyerekpszichológus, és szakértő ilyen szempontból, mégis levelét olvasva előfordulhat, hogy a kislánya figyelmet szeretne. Emögött állhat féltékenység, ott a 21 hónapos öcsi, akinek az érkezése valószínűleg olyan nagy változás volt számára, amivel még mindig nem tud mit kezdeni, s ezért reagál így mindenre, ami nem úgy van, ahogy ő akarja. Hiszen a tesó születésével kiesett a figyelem középpontjából, ahová most úgy próbál visszakerülni, hogy problémássá válik. A negatív figyelem is figyelem, amit így elér az óvónők és a szülők részéről is. Nem a legszerencsésebb eszköz, de ezt tartja hatékonynak. Még nem tudja megfelelően kezelni az érzéseit a számára érzelmileg rendkívül megterhelő stresszhelyzetekben.
Éppen ezért a mesemegvonás és minden büntetés csak ront a helyzeten, hiszen így még kevesebb figyelmet és megnyugtatást kap. A megértő, odafigyelő hozzáállás és bánásmód, a kedves, gyengéd szavak, a testi érintés, ölbe vevés sokkal többet segíthet. Ezáltal ő is biztonságban és szeretve érzi magát.
Érdemes lenne kideríteni a hiszti mögött rejtőző okokat, megbeszélni vele, mi a "jó" neki ebben, mit szeretne elérni, és mi lenne, ha a hiszti helyett választhatna mást, akkor mit választana? Okos kislány, ha ügyesen kérdezgetik, komolyan veszik a jelzéseit és elbeszélgetnek vele, próbálják megnevezni az érzéseit, az ő szintjén el fogja mondani mi áll emögött. Lehet szeretne egy kis saját időt. Amikor csak kettesben vannak Önnel, csak neki mesél, csak vele foglalkozik, a tesó nélkül. De természetesen számos más ok is állhat a viselkedése mögött, amit így a levele alapján nehéz megtalálni. Ehhez nyilván több információra lenne szükség, hogy mikor, hol, jellemzően milyen helyzetekre reagál hisztivel.
A kezdeti lépésekhez mégis javaslom a fent leírt nyitott, érdeklődő és nyugodt hozzáállást és beszélgetést vele.
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2017. 09. 15. 18:28
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Mónika!
Egyszerűen káosz az életem, úgy érzem nem haladok. 23 éves leszek, sok, volt középiskolai osztálytársam lassan diplomázik, mások dolgoznak. /én még nem "tettem le semmit az asztalra"/ Én is elkezdtem egy szakot főiskolán, amiből még kb. 2 év van," csúszás" miatt. De azt érzem mégsem ezt szeretném csinálni.Nem volt tudatosság ebben a választásban sem. Nem tudom megmondani, hogy igazából mit csinálnék szívesen. Túl sok minden érdekel, de általában mindennel kapcsolatban hamar elmúlik a lelkesedésem valamiért.Hajlamos vagyok rá, hogy sok mindenbe belekapjak, de hamar abba is hagyom, talán a csökkenő motiváció miatt. Ha nem tudok választani, nem fogom semmire sem vinni az életben. Ez a probléma nagyon megvisel lelkileg. Ön szerint hogyan kellene ezt a problémát megoldani, felderíteni?
Köszönöm szépen a válaszát!
Anett
Egyszerűen káosz az életem, úgy érzem nem haladok. 23 éves leszek, sok, volt középiskolai osztálytársam lassan diplomázik, mások dolgoznak. /én még nem "tettem le semmit az asztalra"/ Én is elkezdtem egy szakot főiskolán, amiből még kb. 2 év van," csúszás" miatt. De azt érzem mégsem ezt szeretném csinálni.Nem volt tudatosság ebben a választásban sem. Nem tudom megmondani, hogy igazából mit csinálnék szívesen. Túl sok minden érdekel, de általában mindennel kapcsolatban hamar elmúlik a lelkesedésem valamiért.Hajlamos vagyok rá, hogy sok mindenbe belekapjak, de hamar abba is hagyom, talán a csökkenő motiváció miatt. Ha nem tudok választani, nem fogom semmire sem vinni az életben. Ez a probléma nagyon megvisel lelkileg. Ön szerint hogyan kellene ezt a problémát megoldani, felderíteni?
Köszönöm szépen a válaszát!
Anett
Kedves Anett!
Köszönöm szépen a megkeresését! Először is azt javaslom, ne hasonlítgassa magát másokhoz, mert az még inkább frusztrálni fogja. Sokszor kívülről úgy látjuk, de jó xy-nak, ő megtalálta a helyét, a hivatását, aztán belülről ő teljesen mást él meg. Mindig önmagához képest haladjon előre, lépésről lépésre. Ehhez viszont tényleg meg kellene találni azt az irányt, amit szeret, amivel szívesen foglalkozik és amihez a képességei, készségei is megvannak. A legfontosabb az, hogy érdekelje az a bizonyos terület, szakma, hogy hivatássá váljon.
Persze tizenévesen még kevés fiatal tudja pontosan, mi legyen, ha "nagy" lesz, de lassan körvonalazódnia kellene, merre tovább. Van, aki azt mondja, őt semmi nem érdekli, míg más úgy érzi, annyi minden, hogy nem is tud választani. Mindkét esetben ugyanaz a tudattalan félelem állhat a háttérben, mégpedig az, hogy fél az illető az elköteleződéstől. Ha dönt és elindul, az egyrészt felelősséggel jár, másrészt sokakban beindul a kudarctól való félelem is, mi lesz, ha nem sikerül, ha rosszul választ. Éppen ezért biztonságosabb, ha nem választ semmit. Bele-bele kap, lelkesedik, de hosszú távon nem mer elköteleződni.
Tehát úgy gondolom, ezeket a blokkokat kellene feltárni, megnézni, és szépen letisztulna, mi az, ami marad hobbi szinten a sok érdeklődési területből és mi lehet az, amibe érdemes komolyan belevágni, megtanulni. Ehhez azonban személyes találkozás, konzultáció kell(ene.)
Ha megengedi, szeretettel ajánlom az augusztus 27.-i előadásomat, pont erről (is) lesz szó, "Munka-karrier-önmegvalósítás - Avagy hogyan lehetsz sikeres" a címe, és a honlapomon megtalálja a részleteket. Örülök, ha el tud jönni erre, vagy akár egyénileg.
Üdvözlettel!
Köszönöm szépen a megkeresését! Először is azt javaslom, ne hasonlítgassa magát másokhoz, mert az még inkább frusztrálni fogja. Sokszor kívülről úgy látjuk, de jó xy-nak, ő megtalálta a helyét, a hivatását, aztán belülről ő teljesen mást él meg. Mindig önmagához képest haladjon előre, lépésről lépésre. Ehhez viszont tényleg meg kellene találni azt az irányt, amit szeret, amivel szívesen foglalkozik és amihez a képességei, készségei is megvannak. A legfontosabb az, hogy érdekelje az a bizonyos terület, szakma, hogy hivatássá váljon.
Persze tizenévesen még kevés fiatal tudja pontosan, mi legyen, ha "nagy" lesz, de lassan körvonalazódnia kellene, merre tovább. Van, aki azt mondja, őt semmi nem érdekli, míg más úgy érzi, annyi minden, hogy nem is tud választani. Mindkét esetben ugyanaz a tudattalan félelem állhat a háttérben, mégpedig az, hogy fél az illető az elköteleződéstől. Ha dönt és elindul, az egyrészt felelősséggel jár, másrészt sokakban beindul a kudarctól való félelem is, mi lesz, ha nem sikerül, ha rosszul választ. Éppen ezért biztonságosabb, ha nem választ semmit. Bele-bele kap, lelkesedik, de hosszú távon nem mer elköteleződni.
Tehát úgy gondolom, ezeket a blokkokat kellene feltárni, megnézni, és szépen letisztulna, mi az, ami marad hobbi szinten a sok érdeklődési területből és mi lehet az, amibe érdemes komolyan belevágni, megtanulni. Ehhez azonban személyes találkozás, konzultáció kell(ene.)
Ha megengedi, szeretettel ajánlom az augusztus 27.-i előadásomat, pont erről (is) lesz szó, "Munka-karrier-önmegvalósítás - Avagy hogyan lehetsz sikeres" a címe, és a honlapomon megtalálja a részleteket. Örülök, ha el tud jönni erre, vagy akár egyénileg.
Üdvözlettel!
Uhlár Mónika
2015. 08. 19. 15:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika.
Bennem pár éve eltűnt a tanulási vágy, nem tudom letenni az iskolát, pedig fontos lenne, hogy elérjem az álmom. Nekiülnék, de egyszerűen nem megy, minden más eltereli a figyelmem. Nem tudom mit tehetnék, ha az álmom nem elég motiváló
Bennem pár éve eltűnt a tanulási vágy, nem tudom letenni az iskolát, pedig fontos lenne, hogy elérjem az álmom. Nekiülnék, de egyszerűen nem megy, minden más eltereli a figyelmem. Nem tudom mit tehetnék, ha az álmom nem elég motiváló
Kedves Kérdező!
(Sajnos a levelét nem írta alá, ezért e megszólítás.)
Valóban, az álmunk az, ami igazán motiválni tud, ami arra késztet, hogy akár áldozatot hozzunk, kitartsunk, és ha szükséges tanuljunk, képezzük magunkat a cél érdekében. Mindig azt tanuljuk meg a legkönnyebben, ami érdekel. Ha úgy érzi, Önnél valamiért mégsem megy, én egyrészt megvizsgálnám az álmot, a célját, mert lehet, hogy ezzel van a gond, nem érzi teljesen a magáénak.
Másrészt fontos lenne feltárni azokat a tudattalan félelmeket, amikkel saját magát gátolja a megvalósításban. Ez lehet kudarctól való félelem pl., ami nagyon gyakori. Így csak dédelgeti az álmát éveken, évtizedeken át és megvan az ürügy, hogy miért nem éri el. Holott ezzel csapja be magát, igenis el tudná érni, ha merne lépni felé, nem ragadna le ott, hogy nem megy. Persze más önkorlátozó hiedelem is állhat a háttérben, ennek feltárásához azonban személyes konzultációra lenne szükség. Keressen meg nyugodtan, amennyiben úgy érzi, szeretné átlépni ezeket a belső akadályokat.
Sok sikert!
(Sajnos a levelét nem írta alá, ezért e megszólítás.)
Valóban, az álmunk az, ami igazán motiválni tud, ami arra késztet, hogy akár áldozatot hozzunk, kitartsunk, és ha szükséges tanuljunk, képezzük magunkat a cél érdekében. Mindig azt tanuljuk meg a legkönnyebben, ami érdekel. Ha úgy érzi, Önnél valamiért mégsem megy, én egyrészt megvizsgálnám az álmot, a célját, mert lehet, hogy ezzel van a gond, nem érzi teljesen a magáénak.
Másrészt fontos lenne feltárni azokat a tudattalan félelmeket, amikkel saját magát gátolja a megvalósításban. Ez lehet kudarctól való félelem pl., ami nagyon gyakori. Így csak dédelgeti az álmát éveken, évtizedeken át és megvan az ürügy, hogy miért nem éri el. Holott ezzel csapja be magát, igenis el tudná érni, ha merne lépni felé, nem ragadna le ott, hogy nem megy. Persze más önkorlátozó hiedelem is állhat a háttérben, ennek feltárásához azonban személyes konzultációra lenne szükség. Keressen meg nyugodtan, amennyiben úgy érzi, szeretné átlépni ezeket a belső akadályokat.
Sok sikert!
Uhlár Mónika
2014. 10. 26. 21:47
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Mónika! Régen súlyos pánikbeteg voltam, de nem mentem orvoshoz, szenvedés árán, de kijöttem belőle anélkül. Ez előtt és később is voltak problémáim, pl. étkezési zavarok, aztán négy éve a munkahelyem elvesztése és egy szerelmi csalódás után úgy kikészültem, hogy a pszichiátrián kötöttem ki. Erős gyógyszereket adtak, nem volt jó élmény a bentlét és mikor leálltam a benti gyógyszerrel, nagyon nehéz elvonási tüneteim voltak, sokára illeszkedtem vissza a normális életembe. Ma már pszichés gyógyszert szinte egyáltalán nem szedek, viszont az utóbbi pár évben elő-előjön a pánik, jellemzően nyelészavarral - ha közeledik, ami általában az utcán, a közlekedésben fordul elő, nyelnem kell, hogy elmúljon, de ez nagyon kellemetlen tud lenni. Igyekszem nem elveszteni a fejem. Az orvosom antidepresszánst adott rá, de nem akarom ezt tartósan szedni mert szerintem ettől híztam meg. Régen is a nyelészavar volt a legrosszabb, ez a ma elő-előforduló jelenség a közelében nincs annak, de ijesztő, hogy nem múlt el. Évek óta nincs munkám, most szeretnék ezen változtatni, tanulni is és sok minden mást, de kissé aggódom, hogy képes leszek-e erre, vagy súlyosbodni fog az állapotom, ha aktívabb életet élek? Itthon biztonságban érzem magam, de az utcán, idegen helyen mindig fennáll a veszélye, hogy "elvesztem a fejem". Képes lennék így egyáltalán dolgozni, vagy majd közben derül ki, hogy nem bírom? Hogyan uralhatnám ezt a helyzetet, ha előfordul? Nagyon érdekel a spiritualitás, de eddig nem találtam olyan módszert, ami tartósan megoldást nyújthatna a talán irracionális félelmeimre. Egyáltalán, mitől alakul ki a pánik? Nem sikerült még megfejtenem. Köszönöm a választ, üdvözlettel Veronika.
Kedves Veronika!
Köszönöm szépen a megkeresést és a bizalmát.
Sajnos ismerem az érzést, én is jó pár évig voltam pánikbeteg, végigmentem sok mindenen, terápián, gyógyszeres kezelésen. Ezek persze ideig-óráig segítenek, mert a tüneteket megszüntetik, vagy mondhatnám, hogy elnyomják, de az ok, a félelem, ami a pánik mögött húzódik, a gyógyszertől sajnos nem szűnik meg. Másképp kell megközelíteni az egészet, mögé kell nézni, mitől is fél igazán.
Ahogy olvasom, ez hiányzik még Önnél is. De higgye el, hogy igenis ki lehet jönni belőle, számos kliensemnek is sikerült rajtam kívül, viszont nem mondom, hogy egy pillanat alatt és azt sem, hogy mennyire könnyű. Ez egy folyamat, több lépésből, fokozatból áll. Nehéz egy üzenetbe sűríteni a lényeget, mert az okok feltárásához személyes beszélgetésre lenne szükség.
A pánikbetegséget, a tüneteket egyetlen egy tudattalan, gyermekkorban elfojtott félelmünk okozza. Ezt vetítjük egyébként az életünk minden területére, csak más formában. Vagyis ez a kulcs, hogy ezt megtaláljuk, mert nem a tömegtől, utazástól fél pl. valaki és nem is a munkahely elveszítése, vagy egy szakítás az ok. Ezek azok az élethelyzetek, amik előhozzák, de nem miattuk van. A tudattalan félelemét kell megtalálni, ami lehet bizonytalanság, képtelenségtől való félelem, megfelelni akarás stb. Ami önértékelési problémát takar, illetve azt is tapasztalom, hogy maga a pániktünet is árulkodik már a mögöttes félelemről. A nyelési nehézségeket írja elsősorban, érdemes lenne megnézni, mit nem tud "lenyelni", vagy mit fojt el esetleg.
Első lépésként nem megszabadulni akarunk a pániktól és a tünetektől, fontos az elfogadás. Jön egy rosszullét, ez azt mutatja, hogy beindulnak a régi félelmek, a múlt, a teste pedig reagál. Minél többet figyelünk egy tünetre, a testünkre, annál inkább felerősítjük. Amíg meg akarunk szabadulni, elutasítjuk, ellenállunk neki. Mondhatnám, hogy csak addig uralkodik rajtunk a félelem, amíg félünk tőle. Arról nem is beszélve, hogy semmi valóságalapja nincs annak, amiket ilyenkor gondolunk. Tudom, hogy rettenetesen erős tud lenni, de tudni kell, hogy nem halunk meg, ezeket csak gondoljuk, képzeljük. Ha folyton ez van a fókuszban, ha épp jól is érezhetné magát, akkor is fél, hogy mikor jön a következő, akkor egyfolytában magát és a tünetek jeleit figyeli. Vagyis nem szabad a tünetekről sokat gondolkodni. Megjelent, érzem, tudom, és nézzünk mögé. Mert ez tényleg a kulcs, hogy meglássa, mitől fél.
Nézze meg, hogy miket gondol magáról, hogy érzi magát abban a helyzetben, amikor rosszul van? Jó kis önismereti kérdések, de ahhoz, hogy feltárjuk honnan ered ez a félelem a szülői mintákat kell elővennünk. Ez viszont így levélben lehetetlen. Ahhoz 1-2 órás beszélgetés kell(ene), hogy értse pontosan, mi mitől zajlik Önben. Tudom, itt hiába írom le, hogy jó, ne foglalkozzon a tünetekkel, terelje el a figyelmét, ez még kevés "élesben", roham közben.
De érdemes belevágni, mert valóban nem arról szól az élet, hogy a négy fal között élje le csak azért, mert ott érzi magát biztonságban. Magától nem múlik el sajnos, én először ezt tenném rendbe, hogy elkezdhessen dolgozni, teljes életet élni.
Természetesen nagyon szívesen segítek még, ha gondolja, illetve szeretettel ajánlom az egyik előadásom, ami kifejezetten a félelmekről és a pánikról szól. November 3-án lesz legközelebb.
Üdvözlettel:
Köszönöm szépen a megkeresést és a bizalmát.
Sajnos ismerem az érzést, én is jó pár évig voltam pánikbeteg, végigmentem sok mindenen, terápián, gyógyszeres kezelésen. Ezek persze ideig-óráig segítenek, mert a tüneteket megszüntetik, vagy mondhatnám, hogy elnyomják, de az ok, a félelem, ami a pánik mögött húzódik, a gyógyszertől sajnos nem szűnik meg. Másképp kell megközelíteni az egészet, mögé kell nézni, mitől is fél igazán.
Ahogy olvasom, ez hiányzik még Önnél is. De higgye el, hogy igenis ki lehet jönni belőle, számos kliensemnek is sikerült rajtam kívül, viszont nem mondom, hogy egy pillanat alatt és azt sem, hogy mennyire könnyű. Ez egy folyamat, több lépésből, fokozatból áll. Nehéz egy üzenetbe sűríteni a lényeget, mert az okok feltárásához személyes beszélgetésre lenne szükség.
A pánikbetegséget, a tüneteket egyetlen egy tudattalan, gyermekkorban elfojtott félelmünk okozza. Ezt vetítjük egyébként az életünk minden területére, csak más formában. Vagyis ez a kulcs, hogy ezt megtaláljuk, mert nem a tömegtől, utazástól fél pl. valaki és nem is a munkahely elveszítése, vagy egy szakítás az ok. Ezek azok az élethelyzetek, amik előhozzák, de nem miattuk van. A tudattalan félelemét kell megtalálni, ami lehet bizonytalanság, képtelenségtől való félelem, megfelelni akarás stb. Ami önértékelési problémát takar, illetve azt is tapasztalom, hogy maga a pániktünet is árulkodik már a mögöttes félelemről. A nyelési nehézségeket írja elsősorban, érdemes lenne megnézni, mit nem tud "lenyelni", vagy mit fojt el esetleg.
Első lépésként nem megszabadulni akarunk a pániktól és a tünetektől, fontos az elfogadás. Jön egy rosszullét, ez azt mutatja, hogy beindulnak a régi félelmek, a múlt, a teste pedig reagál. Minél többet figyelünk egy tünetre, a testünkre, annál inkább felerősítjük. Amíg meg akarunk szabadulni, elutasítjuk, ellenállunk neki. Mondhatnám, hogy csak addig uralkodik rajtunk a félelem, amíg félünk tőle. Arról nem is beszélve, hogy semmi valóságalapja nincs annak, amiket ilyenkor gondolunk. Tudom, hogy rettenetesen erős tud lenni, de tudni kell, hogy nem halunk meg, ezeket csak gondoljuk, képzeljük. Ha folyton ez van a fókuszban, ha épp jól is érezhetné magát, akkor is fél, hogy mikor jön a következő, akkor egyfolytában magát és a tünetek jeleit figyeli. Vagyis nem szabad a tünetekről sokat gondolkodni. Megjelent, érzem, tudom, és nézzünk mögé. Mert ez tényleg a kulcs, hogy meglássa, mitől fél.
Nézze meg, hogy miket gondol magáról, hogy érzi magát abban a helyzetben, amikor rosszul van? Jó kis önismereti kérdések, de ahhoz, hogy feltárjuk honnan ered ez a félelem a szülői mintákat kell elővennünk. Ez viszont így levélben lehetetlen. Ahhoz 1-2 órás beszélgetés kell(ene), hogy értse pontosan, mi mitől zajlik Önben. Tudom, itt hiába írom le, hogy jó, ne foglalkozzon a tünetekkel, terelje el a figyelmét, ez még kevés "élesben", roham közben.
De érdemes belevágni, mert valóban nem arról szól az élet, hogy a négy fal között élje le csak azért, mert ott érzi magát biztonságban. Magától nem múlik el sajnos, én először ezt tenném rendbe, hogy elkezdhessen dolgozni, teljes életet élni.
Természetesen nagyon szívesen segítek még, ha gondolja, illetve szeretettel ajánlom az egyik előadásom, ami kifejezetten a félelmekről és a pánikról szól. November 3-án lesz legközelebb.
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2014. 08. 24. 22:13
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Mónika!
Óriási problémával küzdök, nem tudok elhelyezkedni a szakmámban, betegségem miatt nem is mindig megfelelő. (Vas- műszaki eladó vagyok crohn betegséggel, ami idegi alapon jön elő tartós stressz hatására.) 26éves vagyok, és 2 állásom volt "rendes" állás sajnos azok is csak 3-3hónapig. Voltam konyhabútor értékesítő, és eladó is voltam. Nem lett volna gond, ha nem lett volna a 8óra állás, és a stressz, hogy olyan forgalmat produkáljak, ami lehetetlen.
Érettségivel is rendelkezem a szakmám mellé. Úgy gondolom új szakmát kellene tanulnom, de nem tudom mit. Sok minden fordult meg a fejemben, de figyelembe kell vennem azt is, hogy vajon el tudok-e helyezkedni a szakmámban.
A kultúra közel áll hozzám, szoktam énekelni, szerveztem is párommal egész estés programot, így a rendezvényszervezőn gondolkodtam, de úgy érzem elég telített szakma, sokan tanulnak most annak. Varrónőn is gondolkodtam, de mindenki lebeszél, hogy csak abból nem fogok tudni megélni. Párom rendszergazda és színész, így a webdesigner jutott eszembe, jól kereső szakma, és mindig szükség van rá... De vajon szeretném-e, bár értek a számítógépekhez. Döntésképtelen vagyok, nem tudom mit tanuljak, nem tudom mit szeretnék dolgozni, és ez nagyon aggasztó.
Remélem tud tanácsot adni, sajnos a családom se tud semmi tanáccsal ellátni mit tehetnék.
Előre is köszönöm válaszát: Diána
Óriási problémával küzdök, nem tudok elhelyezkedni a szakmámban, betegségem miatt nem is mindig megfelelő. (Vas- műszaki eladó vagyok crohn betegséggel, ami idegi alapon jön elő tartós stressz hatására.) 26éves vagyok, és 2 állásom volt "rendes" állás sajnos azok is csak 3-3hónapig. Voltam konyhabútor értékesítő, és eladó is voltam. Nem lett volna gond, ha nem lett volna a 8óra állás, és a stressz, hogy olyan forgalmat produkáljak, ami lehetetlen.
Érettségivel is rendelkezem a szakmám mellé. Úgy gondolom új szakmát kellene tanulnom, de nem tudom mit. Sok minden fordult meg a fejemben, de figyelembe kell vennem azt is, hogy vajon el tudok-e helyezkedni a szakmámban.
A kultúra közel áll hozzám, szoktam énekelni, szerveztem is párommal egész estés programot, így a rendezvényszervezőn gondolkodtam, de úgy érzem elég telített szakma, sokan tanulnak most annak. Varrónőn is gondolkodtam, de mindenki lebeszél, hogy csak abból nem fogok tudni megélni. Párom rendszergazda és színész, így a webdesigner jutott eszembe, jól kereső szakma, és mindig szükség van rá... De vajon szeretném-e, bár értek a számítógépekhez. Döntésképtelen vagyok, nem tudom mit tanuljak, nem tudom mit szeretnék dolgozni, és ez nagyon aggasztó.
Remélem tud tanácsot adni, sajnos a családom se tud semmi tanáccsal ellátni mit tehetnék.
Előre is köszönöm válaszát: Diána
Kedves Diána!
Köszönöm szépen a megkeresését és a bizalmát! Így ismeretlenül, a készségei, kompetenciái, érdeklődése alaposabb felmérése nélkül viszonylag nehéz tanácsot adni. Konkrét pályát, szakmát javasolni pedig lehetetlen. Ráadásul Önnek az egészségi állapotát is figyelembe kell vennie, hogy olyan terület felé induljon, melyet fizikailag is bírni fog. Ez az elsődleges szempont. Az, hogy mennyire telített egy szakma, természetesen szintén fontos, de azt tapasztalom, hogy aki szereti, szívesen végzi a munkáját, úgy érzi megtalálta a helyét, megvalósítja önmagát, az mindig sikeressé válik. Hallgasson a szívére, melyik terület lenne az, ahol el tudná képzelni magát? Merjen nagyot álmodni, picit a realitásoktól akár elrugaszkodni és eljátszani a gondolattal, hogy pl. rendezvényszervező. Hogy nézne ki a napja, mit csinálna? Élvezné? És mi lenne, ha webdesignerként dolgozna? Afelé induljon, amelyiknél jobb érzések jelennek meg Önben, függetlenül attól, ki próbálja lebeszélni! Sokan el sem merik képzelni, hogy a hobbijukból, a szeretett szakmájukból megélhetnének! Pedig igen!
Vagyis először álmodozzon, képzelje el az egyiket-másikat. Talán valamelyik vonzóbbá válik. Akkor nézzen utána, milyen képzési lehetőségek vannak azon a területen. Amennyiben lehetősége van arra, hogy kicsit belelásson az adott területbe, netalántán kipróbálja magát benne, akár csak 1 napra is, az is sokat segít, ugyanis sokszor kívülről teljesen másmilyennek képzelünk egy szakmát, és annak feladatait, nehézségeit, szépségeit, mint az, aki benne dolgozik. Beszéljen rendezvényszervezővel, varrónővel, webdesigner-rel, lehetőleg olyannal, aki nem negatív, hanem szereti a szakmáját. Így reálisabb képet kaphat a lehetőségekről.
Lassan ki kell, hogy alakuljon ezután Önben, mi érdekli, mihez adottak a képességei, mik az erősségei, vagyis melyik illene Önhöz igazán, mit szeretne és persze mit bírna az egészsége. Utána viszont lépni kell, belevágni! Sokan ott akadnak el, hogy éveken át csak azt ismétlik, nem tudják, mit szeretnének csinálni, holott csak nem mernek belevágni, félnek a kudarctól, a pályamódosítás nehézségeitől.
Nem tudom Diána budapesti-e, de rendszeresen tartok előadásokat Munka-karrier-önmegvalósítás címmel, igaz, legközelebb már csak május 8-án, de szeretettel látom ott is. Személyesen biztosan sokkal több konkrétumot tudnék mondani, ha Önről is többet tudnék, de bízom benne, hogy így is el tud indulni valamelyik irányba!
Sok sikert!
Köszönöm szépen a megkeresését és a bizalmát! Így ismeretlenül, a készségei, kompetenciái, érdeklődése alaposabb felmérése nélkül viszonylag nehéz tanácsot adni. Konkrét pályát, szakmát javasolni pedig lehetetlen. Ráadásul Önnek az egészségi állapotát is figyelembe kell vennie, hogy olyan terület felé induljon, melyet fizikailag is bírni fog. Ez az elsődleges szempont. Az, hogy mennyire telített egy szakma, természetesen szintén fontos, de azt tapasztalom, hogy aki szereti, szívesen végzi a munkáját, úgy érzi megtalálta a helyét, megvalósítja önmagát, az mindig sikeressé válik. Hallgasson a szívére, melyik terület lenne az, ahol el tudná képzelni magát? Merjen nagyot álmodni, picit a realitásoktól akár elrugaszkodni és eljátszani a gondolattal, hogy pl. rendezvényszervező. Hogy nézne ki a napja, mit csinálna? Élvezné? És mi lenne, ha webdesignerként dolgozna? Afelé induljon, amelyiknél jobb érzések jelennek meg Önben, függetlenül attól, ki próbálja lebeszélni! Sokan el sem merik képzelni, hogy a hobbijukból, a szeretett szakmájukból megélhetnének! Pedig igen!
Vagyis először álmodozzon, képzelje el az egyiket-másikat. Talán valamelyik vonzóbbá válik. Akkor nézzen utána, milyen képzési lehetőségek vannak azon a területen. Amennyiben lehetősége van arra, hogy kicsit belelásson az adott területbe, netalántán kipróbálja magát benne, akár csak 1 napra is, az is sokat segít, ugyanis sokszor kívülről teljesen másmilyennek képzelünk egy szakmát, és annak feladatait, nehézségeit, szépségeit, mint az, aki benne dolgozik. Beszéljen rendezvényszervezővel, varrónővel, webdesigner-rel, lehetőleg olyannal, aki nem negatív, hanem szereti a szakmáját. Így reálisabb képet kaphat a lehetőségekről.
Lassan ki kell, hogy alakuljon ezután Önben, mi érdekli, mihez adottak a képességei, mik az erősségei, vagyis melyik illene Önhöz igazán, mit szeretne és persze mit bírna az egészsége. Utána viszont lépni kell, belevágni! Sokan ott akadnak el, hogy éveken át csak azt ismétlik, nem tudják, mit szeretnének csinálni, holott csak nem mernek belevágni, félnek a kudarctól, a pályamódosítás nehézségeitől.
Nem tudom Diána budapesti-e, de rendszeresen tartok előadásokat Munka-karrier-önmegvalósítás címmel, igaz, legközelebb már csak május 8-án, de szeretettel látom ott is. Személyesen biztosan sokkal több konkrétumot tudnék mondani, ha Önről is többet tudnék, de bízom benne, hogy így is el tud indulni valamelyik irányba!
Sok sikert!
Uhlár Mónika
2014. 03. 12. 16:00
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika,
szeretném megkérdezni, mit tanácsolna: hogy tudnék heti 2 napos hivatalos munkát kapni?
Nincs ismerősöm, sajnos, aki fölvenne; nincs munkaközvetítő iroda sem. Vidéki városban élek. Pesten lenne egy alapítvány, de ők sem igazán elhelyezéssel foglalkoznak, hanem először tréningekre kell járni hozzájuk, majd tanácsadásokra, stb. Sokat (egymás utáni napokon is), és sokszor.
Én nem tudom megoldani, h följárjak hozzájuk, egymás utáni napokon nem tudok sehová! eljárni, családom van, el kell látnom. Meg azt sem tudtam meg, h el tudnának-e majd helyezni, és otthonomhoz közel. És hát nem tréningeket, stb. szeretnék, hanem munkát. Arra meg azt mondták, h a részmunkaidős részmunkaidőse nincs.
Egyébként pénzem sincs, h utazgassak hozzájuk, egyébként 1 utazás is sokba kerülne hozzájuk, nekem 100%-os jegyeket kell vennem, így egyébként sem utazgatok sehová. Szóval ennyit arról, amely alapítványról korábban azt hittem, simán elhelyeznek.
Ezért fordulok Önhöz, bízva abban, h. Ön karriertanácsadóként tud ötleteket.
Diplomás vagyok, belefáradtam már abba, h úgy bánjakan velem, mint egy félanalfabétával. Ezt sem lehet, azt sem, ilyen sincs, olyan sincs, stb. Mások középfokú végzettséggel is "jól élnek", vannak olyanok.
Válaszát előre is köszönöm:
Erzsi
szeretném megkérdezni, mit tanácsolna: hogy tudnék heti 2 napos hivatalos munkát kapni?
Nincs ismerősöm, sajnos, aki fölvenne; nincs munkaközvetítő iroda sem. Vidéki városban élek. Pesten lenne egy alapítvány, de ők sem igazán elhelyezéssel foglalkoznak, hanem először tréningekre kell járni hozzájuk, majd tanácsadásokra, stb. Sokat (egymás utáni napokon is), és sokszor.
Én nem tudom megoldani, h följárjak hozzájuk, egymás utáni napokon nem tudok sehová! eljárni, családom van, el kell látnom. Meg azt sem tudtam meg, h el tudnának-e majd helyezni, és otthonomhoz közel. És hát nem tréningeket, stb. szeretnék, hanem munkát. Arra meg azt mondták, h a részmunkaidős részmunkaidőse nincs.
Egyébként pénzem sincs, h utazgassak hozzájuk, egyébként 1 utazás is sokba kerülne hozzájuk, nekem 100%-os jegyeket kell vennem, így egyébként sem utazgatok sehová. Szóval ennyit arról, amely alapítványról korábban azt hittem, simán elhelyeznek.
Ezért fordulok Önhöz, bízva abban, h. Ön karriertanácsadóként tud ötleteket.
Diplomás vagyok, belefáradtam már abba, h úgy bánjakan velem, mint egy félanalfabétával. Ezt sem lehet, azt sem, ilyen sincs, olyan sincs, stb. Mások középfokú végzettséggel is "jól élnek", vannak olyanok.
Válaszát előre is köszönöm:
Erzsi
Kedves Erzsi!
Köszönöm szépen a megkeresését, bár állásközvetítéssel jómagam sem foglalkozom. Konkrét helyeket így nem tudok írni, ahol alkalmaznák. Az nem derül ki a leveléből, hogy mit szeretne csinálni, mi a szakképesítése, milyen munkát keres? Az biztos, hogy a heti 2 napos munka nem túl gyakori. Sok helyen van részmunkaidő, de általában napi 4 órás munkarenddel. Ha az utazást nem tudja megoldani, miért keres Budapesten állást? Talán érdemesebb lenne abban a városban körülnézni, ahol él.
Leveléből azt látom elsősorban, hogy mik akadályozzák. Tehát ha azt tudja már, hogy mit nem, akkor fogalmazza meg, hogy mit igen. Fontos, hogy meglegyen a fejében az elképzelés, különben hogyan valósulna meg? Amire figyel, az erősödik, nem mindegy, hogy az akadályokat, vagy éppen az elérendő célt tartja szem előtt! Érdemes rászánni pár órát és leülni összeírni, hogy milyen munkát is szeretne találni, milyen területen, milyen munkarendben, valamint hogy mihez ért, mik az erősségei, képességei stb. Ha ez megvan, vagyis megfogalmazódott a célja, akkor erre tud fókuszálni és célirányosan pályázni. Gyűjtse össze ezután azokat a cégeket, akár a városukban, akár a közelben, ahová be tud még járni és keresse meg őket. Akár hirdetnek, akár nem, küldjön, vagy vigyen be személyesen egy önéletrajzot. A lényeg, hogy a keresés és a "mit nem" helyett a találás, vagyis a "mit igen" kerüljön a figyelme középpontjába, utána pedig lépjen!
Sok sikert kívánok!
Köszönöm szépen a megkeresését, bár állásközvetítéssel jómagam sem foglalkozom. Konkrét helyeket így nem tudok írni, ahol alkalmaznák. Az nem derül ki a leveléből, hogy mit szeretne csinálni, mi a szakképesítése, milyen munkát keres? Az biztos, hogy a heti 2 napos munka nem túl gyakori. Sok helyen van részmunkaidő, de általában napi 4 órás munkarenddel. Ha az utazást nem tudja megoldani, miért keres Budapesten állást? Talán érdemesebb lenne abban a városban körülnézni, ahol él.
Leveléből azt látom elsősorban, hogy mik akadályozzák. Tehát ha azt tudja már, hogy mit nem, akkor fogalmazza meg, hogy mit igen. Fontos, hogy meglegyen a fejében az elképzelés, különben hogyan valósulna meg? Amire figyel, az erősödik, nem mindegy, hogy az akadályokat, vagy éppen az elérendő célt tartja szem előtt! Érdemes rászánni pár órát és leülni összeírni, hogy milyen munkát is szeretne találni, milyen területen, milyen munkarendben, valamint hogy mihez ért, mik az erősségei, képességei stb. Ha ez megvan, vagyis megfogalmazódott a célja, akkor erre tud fókuszálni és célirányosan pályázni. Gyűjtse össze ezután azokat a cégeket, akár a városukban, akár a közelben, ahová be tud még járni és keresse meg őket. Akár hirdetnek, akár nem, küldjön, vagy vigyen be személyesen egy önéletrajzot. A lényeg, hogy a keresés és a "mit nem" helyett a találás, vagyis a "mit igen" kerüljön a figyelme középpontjába, utána pedig lépjen!
Sok sikert kívánok!
Uhlár Mónika
2014. 01. 03. 17:54
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Szeretném megkérdezni, hogy ha egy cég referenciát kér az mit takar pontosan? Valahol úgy olvastam, hogy csak az előző munkahely a beosztást/státuszt, az ott kapott járandóságot, és azt igazolhatja, hogy mennyi ideig volt ott az adott cégnél, mást nem. Ha valakiről referenciát kérnek, az nem terjedhet ki mondjuk a betöltött munkakörrel járó népszerűtlen jellemzők állítására. (pl: ha valaki egy cégnél minőségellenőrként sok hibát vélt felfedezni, és így a munkatársi körökben egy bizonyos "jelzővel" illeték a háta mögött és e miatt voltak konfliktusai)
Köszönettel: Ildikó
Szeretném megkérdezni, hogy ha egy cég referenciát kér az mit takar pontosan? Valahol úgy olvastam, hogy csak az előző munkahely a beosztást/státuszt, az ott kapott járandóságot, és azt igazolhatja, hogy mennyi ideig volt ott az adott cégnél, mást nem. Ha valakiről referenciát kérnek, az nem terjedhet ki mondjuk a betöltött munkakörrel járó népszerűtlen jellemzők állítására. (pl: ha valaki egy cégnél minőségellenőrként sok hibát vélt felfedezni, és így a munkatársi körökben egy bizonyos "jelzővel" illeték a háta mögött és e miatt voltak konfliktusai)
Köszönettel: Ildikó
Kedves Ildikó!
Az előző munkahelyén eltöltött időt, ill. az Ön által felsorolt adatokat a kilépő papírjai is tartalmazzák, erről külön igazolást nem szoktak kérni. Viszont referenciát igen, kérhetnek és ez tulajdonképpen egy írásos munkahelyi ajánlás, amelyben a korábbi főnöke, vagy a cégvezető az Ön munkavégzését, szakmai tapasztalatait, hozzáállását, kompetenciáit és készségeit jellemzi, értékeli. Általában ez egy rövid, tömör levél, nem megy bele személyes konfliktusokba, főleg, hogy ezt a munkahelyi vezetője, nem az ex-munkatársai írják. Ha Önt minőségellenőrként alkalmazták és épp a hibák, hiányosságok feltárása volt a munkaszerződése szerinti feladata, akkor Ön csak a munkáját végezte, ezt nem negatívumként fogják valószínűleg feltüntetni. Amennyiben volt több munkahelye is, érdemes attól a személytől, főnöktől referenciát kérni, aki az Ön pozitív személyes tulajdonságait, jártasságát jól ismeri, nem feltétlen az utolsó munkahelyről kell az ajánlást vinnie.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
Az előző munkahelyén eltöltött időt, ill. az Ön által felsorolt adatokat a kilépő papírjai is tartalmazzák, erről külön igazolást nem szoktak kérni. Viszont referenciát igen, kérhetnek és ez tulajdonképpen egy írásos munkahelyi ajánlás, amelyben a korábbi főnöke, vagy a cégvezető az Ön munkavégzését, szakmai tapasztalatait, hozzáállását, kompetenciáit és készségeit jellemzi, értékeli. Általában ez egy rövid, tömör levél, nem megy bele személyes konfliktusokba, főleg, hogy ezt a munkahelyi vezetője, nem az ex-munkatársai írják. Ha Önt minőségellenőrként alkalmazták és épp a hibák, hiányosságok feltárása volt a munkaszerződése szerinti feladata, akkor Ön csak a munkáját végezte, ezt nem negatívumként fogják valószínűleg feltüntetni. Amennyiben volt több munkahelye is, érdemes attól a személytől, főnöktől referenciát kérni, aki az Ön pozitív személyes tulajdonságait, jártasságát jól ismeri, nem feltétlen az utolsó munkahelyről kell az ajánlást vinnie.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2013. 05. 26. 17:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
T. Mónika!
Egyetemista vagyok, sajnos 2 és fél éve beteg lettem. Nem javultam semmilyen gyógyszertől, amit kaptam. Egy biorezonanciás vizsgálat alkalmával derült ki, hogy Candida és más gombák is megtámadták a teljes tápcsatornámat. Már jobban vagyok, csak ez a sok rosszul lét nagyon megviselt. A Candida okozott szédülést, látászavart, pánik tüneteket, szapora pulzust, légszomjat, fejfájást, szívszorulást. Egy évet kihagytam az egyetemen. Nagyon nehéz visszatérnem, mert félek,mindentől, nem merek egyedül még közlekedni sem, mert a rosszul léttől félek. A belgyógyász azt javasolta szedjek antidepresszáns gyógyszert, nem merem szedni, mert félek, hogy nem tudom abbahagyni. A pánik rohamok, a félelem leküzdésére tud valamit javasolni? Előre is köszönöm a választ! Üdv: István
Kedves István!
Köszönöm szépen a megkeresését. Magával a Candida fertőzéssel és tüneteivel jómagam nem foglalkozom, de ha jól értem, a betegségből kigyógyult, "csak" a félelmek maradtak meg. Nehéz ennyi információ alapján hasznos tanácsot adni, hiszen a szorongás, pánik valódi okainak feltárása személyes beszélgetést igényel.
Fontos lenne látnunk, hogy valójában mitől fél, milyen gondolatok jelennek meg magával a pánikkal kapcsolatban. Sokszor a bizonytalanság, önértékelési problémák, képtelenségtől való félelem, megfelelni akarás stb. állnak a háttérben. Nem leküzdeni kell a félelmet, hanem megfigyelni, hogy mit jelez. Minél többet foglalkozik a félelmeivel, az abból fakadó gondolatokkal, annál inkább belepörgeti magát egy rohamba. Ilyenkor már magától a félelemtől is fél, az újabb rosszulléttől, vagyis figyelmét teljes egészében leköti a pánik. Ezért segít sokaknak a figyelemelterelés, illetve a megfelelő légzéstechnika, és néhány önmagát nyugtató megerősítés, hogy nem lesz semmi baj.
Első lépésként tehát nem megszabadulni akarunk a pániktól és a tünetektől, fontos az elfogadás. Jön egy rosszullét, ez azt mutatja, hogy beindulnak a tudattalan félelmek, a múlt, a teste pedig reagál. Mondhatnám, hogy csak addig uralkodik rajtunk a félelem, amíg félünk tőle. Tudom, hogy rettenetesen erős tud lenni, de tudni kell, hogy nem halunk meg, ezeket csak gondoljuk, képzeljük.
Nézze meg, miket gondol magáról, hogy érzi magát abban a helyzetben, amikor rosszul van? Hogy érzi magát attól, hogy nem tud egyedül közlekedni? Nem a tünetekre gondolok, hogy pl. szédülök, hanem ilyenekre: "Attól félek, hogy ....." Mert ez segíthet látni a félelmeit. Jó kis önismereti kérdések, de ahhoz, hogy feltárjuk honnan ered ez a félelelem a szülői mintákat kell elővennünk. Ez viszont így levélben lehetetlen.
Nem tudom budapesti-e, de október 29-én éppen a szorongásról, pánikról tartok előadást, melyre szeretettel meghívom, várom. A részleteket megtalálja a honlapomon.
Természetesen nagyon szívesen segítek még, ha gondolja, kérdezzen nyugodtan, akár levélben, akár személyesen is.
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2012. 10. 01. 18:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika !
Köszönöm válaszát ,igaza van, valóban vágyik az ember a pozitív visszajelzésekre, mert ez is egyfajta siker élmény. Ami engem illet főleg és elsősorban tőlük , a gyerekektől kapottak érdekelnek leginkább , mint tudjuk Ők még kevésbé álságosak,és őszintén ki tuják nyilvánítani kire és milyen mértékben van szükségük. Természetesen mindezek mellett mint írja más téren is kell , hogy az ember kiteljesedjék és végezze a dolgait , viszont ehhez erőt , kedvet leginkább tőlük , vagy értük tudok kapni. Egyébként Az Ön által javasolt lehetőségek közül az egyikkel éppen akkor próbálkoztam amikor az előző levelemet írtam Önnek. Most nem szeretnék konkrét dolgokat írni, esetleg egy személyre szóló levélben , de lényeg az , hogy nagyon vérszegényen mennek ezek a dolgok . Többszöri telefonálások , levélküldések után , jön nagy nehezen néhány rövid kényszeredett tő mondat , hogy nem nekem és nem ide , hanem máshova , és hát onnan sem jön válasz !... tehát mintha azért kérnék mert magamnak kérnék !... és mintha ez ,megkeresettekre ez egyáltalán nem tartozna . Gyakran van úgy , hogy én érzem magam kellemetlenül ,és e miatt nem szoktam zavarni többször. Igyekszem ezt Önnel kapcsolatban is betartani , viszont ha konkrét lehetőséget tudna javasolni , kérném közölje.
Köszönettel , egy Apa
Köszönöm válaszát ,igaza van, valóban vágyik az ember a pozitív visszajelzésekre, mert ez is egyfajta siker élmény. Ami engem illet főleg és elsősorban tőlük , a gyerekektől kapottak érdekelnek leginkább , mint tudjuk Ők még kevésbé álságosak,és őszintén ki tuják nyilvánítani kire és milyen mértékben van szükségük. Természetesen mindezek mellett mint írja más téren is kell , hogy az ember kiteljesedjék és végezze a dolgait , viszont ehhez erőt , kedvet leginkább tőlük , vagy értük tudok kapni. Egyébként Az Ön által javasolt lehetőségek közül az egyikkel éppen akkor próbálkoztam amikor az előző levelemet írtam Önnek. Most nem szeretnék konkrét dolgokat írni, esetleg egy személyre szóló levélben , de lényeg az , hogy nagyon vérszegényen mennek ezek a dolgok . Többszöri telefonálások , levélküldések után , jön nagy nehezen néhány rövid kényszeredett tő mondat , hogy nem nekem és nem ide , hanem máshova , és hát onnan sem jön válasz !... tehát mintha azért kérnék mert magamnak kérnék !... és mintha ez ,megkeresettekre ez egyáltalán nem tartozna . Gyakran van úgy , hogy én érzem magam kellemetlenül ,és e miatt nem szoktam zavarni többször. Igyekszem ezt Önnel kapcsolatban is betartani , viszont ha konkrét lehetőséget tudna javasolni , kérném közölje.
Köszönettel , egy Apa
Kedves Uram!
Sajnos konkrét helyet most nem tudok ajánlani Önnek, nem igazán vagyok járatos az önkéntes munkalehetőségek terén. Pedig tudjuk, mekkora szükség van az őszinte segítségre, kár, hogy a gyakorlatban - ahogyan Ön írja - ez kissé nehézkesen működik. Bízom azonban benne, hogy meg fogja találni azt a helyet, lehetőséget, ahol a gyermekek boldogan fogadják majd támogatását és Ön is motivációra, célra lel. Ehhez sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
Sajnos konkrét helyet most nem tudok ajánlani Önnek, nem igazán vagyok járatos az önkéntes munkalehetőségek terén. Pedig tudjuk, mekkora szükség van az őszinte segítségre, kár, hogy a gyakorlatban - ahogyan Ön írja - ez kissé nehézkesen működik. Bízom azonban benne, hogy meg fogja találni azt a helyet, lehetőséget, ahol a gyermekek boldogan fogadják majd támogatását és Ön is motivációra, célra lel. Ehhez sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2012. 03. 29. 16:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika !
Az életem során , beleértve saját fiatal koromat, a legfontosabbnak mindig a gyerekeket tartottam . Megadatott , hogy felnevelhettem a saját gyermekeimet, egy lányt és egy fiút, akik már élik a maguk életét , viszont az enyém megüresedett nélkülük . Nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel , hogy csak úgy látom életem további értelmét, ha legalább időm egy részét gyerekek között tölthetném el, gyakran nem tudok szavakat sem találni arra mennyire hiányoznak . Az is beszokott bizonyosodni ,hogy nekik is hiányzik, és jól esik a felnőttek társasága segítsége . Ez a levél írás is abból a néhány nappal ez előtti élményből származik , miszerint ismerőseimnél tartózkodva , az akkor először látott huszonegy néhány éves lánykával beszélgetésbe kezdtünk, de valahogy úgy mint amikor kezdettől fogva ismernénk egymást , mint a rég nem látott édes lány találkozik a rég nem látott édesapjával ... csak úgy röpke két órát társalogtunk . Ehhez hasonló számtalan történetet tudnék még mondani , egészen kicsi és nagyobb gyerekekkel is , de a lényeg , és ezzel együtt a levél írás oka az , hogy keresnék egy olyan helyet , mondhatni élet teret magamnak ahol tudnék tenni értük és nekik valami hasznosat . Ebben kérnék tanácsot . Köszönettel egy Apa
Az életem során , beleértve saját fiatal koromat, a legfontosabbnak mindig a gyerekeket tartottam . Megadatott , hogy felnevelhettem a saját gyermekeimet, egy lányt és egy fiút, akik már élik a maguk életét , viszont az enyém megüresedett nélkülük . Nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel , hogy csak úgy látom életem további értelmét, ha legalább időm egy részét gyerekek között tölthetném el, gyakran nem tudok szavakat sem találni arra mennyire hiányoznak . Az is beszokott bizonyosodni ,hogy nekik is hiányzik, és jól esik a felnőttek társasága segítsége . Ez a levél írás is abból a néhány nappal ez előtti élményből származik , miszerint ismerőseimnél tartózkodva , az akkor először látott huszonegy néhány éves lánykával beszélgetésbe kezdtünk, de valahogy úgy mint amikor kezdettől fogva ismernénk egymást , mint a rég nem látott édes lány találkozik a rég nem látott édesapjával ... csak úgy röpke két órát társalogtunk . Ehhez hasonló számtalan történetet tudnék még mondani , egészen kicsi és nagyobb gyerekekkel is , de a lényeg , és ezzel együtt a levél írás oka az , hogy keresnék egy olyan helyet , mondhatni élet teret magamnak ahol tudnék tenni értük és nekik valami hasznosat . Ebben kérnék tanácsot . Köszönettel egy Apa
Kedves Uram!
Örvendetes, hogy a tenni, segíteni akarása ilyen mértékű! Sajnos rohanó világunkban egyre nagyobb szükség van azokra, akik szeretettel fordulnak mások, jelen esetben a gyermekek felé. Persze arra is oda kell figyelnie, hogy amikor éppen nincs a közelében valaki, ne érezze üresnek, értelmetlennek az életét. Ahogyan másokkal, úgy tudjon önmagával is harmóniában élni. Sokszor áll a segíteni akarás hátterében az, hogy folyamatos visszajelzést vár az ember környezetétől, hogy értékes, szükség van még rá, ott van egyfajta bizonyítási kényszer benne. Tehát figyeljen oda saját magára is, élvezze önmaga társaságát is és emellett természetesen rengeteg lehetőség van arra, hogy szeretettel segítse a gyermekeket, fiatalokat. Számos alapítvány, segélyszolgálat működik, ahol biztosan nagy hasznát vennék önkéntes munkájának. Érdemes lenne utánajárni a lehetőségeknek. Böjte Csaba árvaházaiba például kifejezetten járnak ki néhány hétre önkéntesek, de idehaza is talál hasonlót.
Önzetlen munkájához, tenni akarásához szívből gratulálok és sok sikert kívánok!
Örvendetes, hogy a tenni, segíteni akarása ilyen mértékű! Sajnos rohanó világunkban egyre nagyobb szükség van azokra, akik szeretettel fordulnak mások, jelen esetben a gyermekek felé. Persze arra is oda kell figyelnie, hogy amikor éppen nincs a közelében valaki, ne érezze üresnek, értelmetlennek az életét. Ahogyan másokkal, úgy tudjon önmagával is harmóniában élni. Sokszor áll a segíteni akarás hátterében az, hogy folyamatos visszajelzést vár az ember környezetétől, hogy értékes, szükség van még rá, ott van egyfajta bizonyítási kényszer benne. Tehát figyeljen oda saját magára is, élvezze önmaga társaságát is és emellett természetesen rengeteg lehetőség van arra, hogy szeretettel segítse a gyermekeket, fiatalokat. Számos alapítvány, segélyszolgálat működik, ahol biztosan nagy hasznát vennék önkéntes munkájának. Érdemes lenne utánajárni a lehetőségeknek. Böjte Csaba árvaházaiba például kifejezetten járnak ki néhány hétre önkéntesek, de idehaza is talál hasonlót.
Önzetlen munkájához, tenni akarásához szívből gratulálok és sok sikert kívánok!
Uhlár Mónika
2012. 03. 20. 17:54
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm!
Írtam már egyszer Önhöz \"salma\" felhasználó néven. Rájöttem, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek. És olvastam róla, hogy ez belső bizonytalanság, hiányérzet miatt van. Megnehezíti az életemet ez az állapot: társaságban azt veszem észre, hogy szinte akaratlanul lejáratom magam, próbálok nagy poénokat bevetni, talán mások megalázásával is. Kellemetlen helyzetbe viszem magam állandóan ezzel a saját magam lejáratásával, na meg, hogy szinte ez már abszolút nem normális, hogy csak a márkás holmik, minél kirívóbb öltözködés jellemez, ami lehet szintén egy feltűnést keltő szándékom. Voltam egy pszichológus hölgynél kétszer a közelmúltban, de már többszöri szakember váltásom után nem tudok megállapodni egynél valamilyen okból, keresem az igazit, vagy nem tudom, lehet, hogy ebben a megszokott állapotomban cselekszem így.:(( Legyen kedves segíteni, hogy mit tegyek, mert nagyon szomorú vagyok.
Köszönettel, zoli
Kedves Zoli!
Igen, belső bizonytalanság, önértékelési problémák állnak a háttérben. Hiszen ha egészséges önbizalommal rendelkezik valaki, annak nincs szüksége arra, hogy folyamatosan a középpontban legyen és feltűnést keltsen. Legalábbis nem a márkás ruhákon, mások megalázásán méri le magát, ezt nem igényli, csakúgy, mint a fokozott figyelmet sem. Ezt azért teszi, mert folyamatos visszajelzést vár környezetétől, amely igazolja, hogy Ön "rendben" van. Sokszor tudattalanul azért menekül ilyenkor az ember a szakemberi segítség elől is, hiszen éppen attól fél, hogy kiderül róla valami, amellyel fél szembenézni. Ha azonban úgy érzi, megvan az elszántság Önben, kész változtatni, az első lépés mindenképpen az, hogy feltárjuk a gyermekkorából hozott félelmeit, viselkedésmintáit és azt, mennyi figyelmet kapott gyerekként. Miután sikerül meglátnia, mi zajlik Önben, tudatossá válik félelmeire, elkezdődhet a változtatás. Ehhez szívesen nyújtok segítséget, azonban erre nyilvánvalóan személyes konzultáció keretében van lehetőség.
Uhlár Mónika
2012. 02. 28. 22:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tiszteletem!
Az a problémám, hogy nincsenek emberi kapcsolataim, nem tudok kiállni magamért, elnyomnak, kinevetnek, kinevettetem magam. Férfiként nem tudom megállni a helyem, volt egy párkapcsolatom, nagyon rosszul sikerült, de mindig ő jár még a fejemben. Lányokkal, és emberekkel úgy egyébként nincs kapcsolatom, szorongok, vagy nem tudom mi van. Szorongok, félek, zavarodott vagyok, zavart vagyok. Kérem szíves válaszát, hogy mit tegyek 25 évesen? Köszönöm, zoli
Az a problémám, hogy nincsenek emberi kapcsolataim, nem tudok kiállni magamért, elnyomnak, kinevetnek, kinevettetem magam. Férfiként nem tudom megállni a helyem, volt egy párkapcsolatom, nagyon rosszul sikerült, de mindig ő jár még a fejemben. Lányokkal, és emberekkel úgy egyébként nincs kapcsolatom, szorongok, vagy nem tudom mi van. Szorongok, félek, zavarodott vagyok, zavart vagyok. Kérem szíves válaszát, hogy mit tegyek 25 évesen? Köszönöm, zoli
Kedves Zoli!
Soraiból egyértelműen látszik, hogy az önértékelésével vannak problémák, ez okozza azt, hogy nem tudja képviselni önmagát, ugyanis nem bízik magában. Pedig biztosan számos érték van Önben, csak figyelmének középpontjába a negatív dolgok kerültek, ezért - hangsúlyozom tudattalanul - folyamatosan olyan helyzeteket teremt, ahol beigazolódhatnak szorongásai, félelmei. Ahhoz, hogy ez változzon, és Ön magabiztosabbá váljék, először is fel kellene tárnunk azt, honnan erednek ezek a félelmek, gondolatok önmagáról. Ehhez a szülői mintákból, a gyermekkorából kell kiindulnunk, vissza kell térni a gyökerekhez, az ÉN-képének kialakulásához. A legtöbb ember problémája abból adódik, hogy elhiszi, amit hisz. Önmagáról és a világról. De az nem feltétlenül valóságos és igaz. Ha szembe akar nézni félelmeivel, melyek a férfiasságának megélésében is akadályozzák, valódi önismeretre van szüksége, melyhez személyes konzultáció kellene. Ön fiatal még, érdemes elindulni a változtatás útján, hiszen a folyamatos szorongások megkeserítik az ember életét. Amennyiben ehhez segítségre van szüksége, keressen meg bátran!
Soraiból egyértelműen látszik, hogy az önértékelésével vannak problémák, ez okozza azt, hogy nem tudja képviselni önmagát, ugyanis nem bízik magában. Pedig biztosan számos érték van Önben, csak figyelmének középpontjába a negatív dolgok kerültek, ezért - hangsúlyozom tudattalanul - folyamatosan olyan helyzeteket teremt, ahol beigazolódhatnak szorongásai, félelmei. Ahhoz, hogy ez változzon, és Ön magabiztosabbá váljék, először is fel kellene tárnunk azt, honnan erednek ezek a félelmek, gondolatok önmagáról. Ehhez a szülői mintákból, a gyermekkorából kell kiindulnunk, vissza kell térni a gyökerekhez, az ÉN-képének kialakulásához. A legtöbb ember problémája abból adódik, hogy elhiszi, amit hisz. Önmagáról és a világról. De az nem feltétlenül valóságos és igaz. Ha szembe akar nézni félelmeivel, melyek a férfiasságának megélésében is akadályozzák, valódi önismeretre van szüksége, melyhez személyes konzultáció kellene. Ön fiatal még, érdemes elindulni a változtatás útján, hiszen a folyamatos szorongások megkeserítik az ember életét. Amennyiben ehhez segítségre van szüksége, keressen meg bátran!
Uhlár Mónika
2012. 02. 28. 15:59
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mónika! Sajnos 2 éve depressios,és pánikbeteg vagyok. 1o éves élettársi kapcsolatomban,terrorizált a párom,el akartam hagyni,de mindig fenyegetett,hogy a saját örökségem is elperli nincstelenné tesz,hogy maradjak vele,de agressiv állat volt,pénze sok volt igy azért féltem szakitani, mert a korrupt ügyvédek, tisztelet a kivételnek, pénzért mindent megcsinálnak.A sok pénzből semmit sem kaptam velem tartatta el magát,tehát ilyen kutyaszoritó helyzetet teremtett nekem. Másfél éve meghalt, de addigra roncs lettem mellette. Kórházba is kerültem vérnyomáskiugrások,remegés,szédülés,menni sem mertem már. Halála óta igen lassan gyógyulok.Barátnői család is ápolt fél évig,már egyedül kis segitséggel megvagyok. Xanax sr o5öt Frontint és vérnyomáscsökkentőket szedek. A rossz gondolataim előjönnek,de probálom magam lekötni.Már nyugdijas vagyok 64 éves,de szeretnék meggyógyulni,vane esélyem mir tanácsolsz?Köszönöm a segitséged! Icus
Kedves Icus!
Találóan fogalmazott, amikor azt írta, hogy ilyen "kutyaszorító helyzetet teremtett", csak nem az élettársa Önnek, hanem Ön saját magának. Ebben benne van a lényeg, hogy saját magunk teremtjük a körülményeinket, mégpedig a tudattalanul minket irányító félelmek által. Vagyis sosem a felszín az ok, a külvilágban történő dolgok, események, emberek, hanem a bennünk lévő félelem. Ezért alakult így az élete, emiatt lett éppen ez a férfi az élettársa és ettől a félelemtől alakult ki a pánikbetegsége is. Az ok tehát ez a bizonyos félelem, a következmény pedig mindaz, amiről írt. Ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni az Ön konkrét félelmeit, természetesen személyes találkozásra lenne szükség, de a bizonytalanság, a képtelenségtől való félelem valószínűleg mindenképpen ismerős lehet Önnek.
Nagyon helyesen teszi, hogy a "rossz" gondolatairól próbálja elterelni a figyelmét! Ez nagyon fontos, hiszen mondhatni a saját gondolatainktól "pánikolunk be", amikor elkezdjük figyelni a testünket, a tüneteket, rettegve a rosszullétektől, vagy akár a haláltól. Éppen ezért a lehető leghamarabb le kell állítani ezeket a gondolatokat és figyelmét elvinni valami másra. Újra és újra! Csak az első próbálkozások tűnnek nehéznek, mert a negatív gondolatok, a testi tünetek vissza-vissza térnek. De ha kitartó, sikerülni fog!
A teljes gyógyuláshoz javasolnám mindenképpen a régi traumák, sérelmek, fájdalmak feldolgozását, és az okok feltárását. Hogy ne csak a tüneteket próbáljuk a felszínen megszüntetni, hanem a mélyen rejlő, elfojtott dolgokat is megláthassa.
Jó egészséget kívánva,
üdvözlettel:
Uhlár Mónika
2011. 10. 19. 16:11
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Uhlár Mónika!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele. Az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy Ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem Őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig kifejezetten vonzónak találtam a tanárt. Ezt csak fokozta, hogy Ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Még a bugyim is benedvesedett. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton Ő jár a fejemben. Sokszor maszturbálás közben is rá gondolok, vagy a fotóit nézegetem. A legrosszabb viszont, hogy az Ő óráin kívül más tanórákon is sokszor eszembe jut és elkalandozik a figyelmem, nem tudok az anyagra koncentrálni. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom Őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Nagyon kívánatos férfinak találom. Alaposan végigmérem Őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a személyes kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként se sokan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem az Ön véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele. Az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy Ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem Őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig kifejezetten vonzónak találtam a tanárt. Ezt csak fokozta, hogy Ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Még a bugyim is benedvesedett. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton Ő jár a fejemben. Sokszor maszturbálás közben is rá gondolok, vagy a fotóit nézegetem. A legrosszabb viszont, hogy az Ő óráin kívül más tanórákon is sokszor eszembe jut és elkalandozik a figyelmem, nem tudok az anyagra koncentrálni. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom Őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Nagyon kívánatos férfinak találom. Alaposan végigmérem Őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a személyes kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként se sokan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem az Ön véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!
Kedves Levélíró!
Természetesen azzal semmi baj nincsen, ha az idősebb korosztályhoz vonzódik, főleg 16 évesen, hiszen köztudott, hogy a fiúk kissé később érnek. Vagyis egy 16 éves fiút talán ezért sem tekint férfinak. Viszont az a korkülönbség, ami Ön és a tanára között van, már jelentős. Itt megfordul a helyzet, ugyanis (szerencsére) itt a tanára tartja Önt gyereknek és csak diákként tekint Önre.
Érdemes lenne kicsit befelé figyelnie és megláthatja, hogy mindaz, amit jelen esetben az angol tanárára vetít, az az Öné, a saját elfojtásai, meg nem élt vágyai. Hiszen láthatja az ellentmondást. Egyrészt ott van ez a hatalmas szexuális feszültség, energia Önben, amit szeretne végre megélni, másrészt azonban mégsem teszi, mégsem meri, csak elméletben. Mert mindez ellentmond a saját magával szemben támasztott elvárásainak. Ezért "szenved" a valós, főleg 16 évesen már teljesen természetes nemi vágyai és a saját, kissé konzervatív elvárásai között. Ahogy írja is, nem akarja ledönteni az önmagával szemben felállított erkölcsi korlátokat, és nem akar odáig süllyedni, hogy ribancként emlegessék. Ez azért erős túlzás, nem gondolja? Attól, ha valakinek 16 évesen van már párkapcsolata, még nem "ribanc". Ne csak a végletekben, az egy éjszakás kalandokban gondolkodjon, hanem normális párkapcsolatban, aminek természetes része a szex is. Amíg a vágyai és a merev korlátai között nem találja meg az arany középutat, nem oldja fel a feszültséget, nem fogja tudni megélni egészséges szexualitását! Az elfojtások pedig higgye el, idővel megbosszulják magukat, tehát nem ez a megoldás.
Nézze meg azt is mélyen önmagában, hogy mennyire fél megélni a nőiességét, a vágyait? Miért csak fantáziál róla? Ráadásul mindig jóval idősebb, elérhetetlen férfiakra vetíti ki ezeket a vágyakat? Talán mert tudat alatt ez a "biztonságos", ez sosem válik valósággá? Az elméletből nem lesz gyakorlat? Míg egy 16-20 éves fiúnál fennáll a "veszély", hogy túl kellene lépni a képzelgéseken? Ettől viszont retteg? Jó kifogás, hogy a maga korabeliek még gyerekek??
Azt javosolom mindenképpen, hogy kezdje el figyelni önmagát, a vágyait, az elfojtásait, a félelmeit és a gondolatait. Csak így válhat tudatossá önmagára, az életére és csak ekkor következhet be valódi változás.
Ha úgy érzi, egyedül képtelen meglátni, hogy mi zajlik Önben, szívesen segítek!
Sok sikert!
Természetesen azzal semmi baj nincsen, ha az idősebb korosztályhoz vonzódik, főleg 16 évesen, hiszen köztudott, hogy a fiúk kissé később érnek. Vagyis egy 16 éves fiút talán ezért sem tekint férfinak. Viszont az a korkülönbség, ami Ön és a tanára között van, már jelentős. Itt megfordul a helyzet, ugyanis (szerencsére) itt a tanára tartja Önt gyereknek és csak diákként tekint Önre.
Érdemes lenne kicsit befelé figyelnie és megláthatja, hogy mindaz, amit jelen esetben az angol tanárára vetít, az az Öné, a saját elfojtásai, meg nem élt vágyai. Hiszen láthatja az ellentmondást. Egyrészt ott van ez a hatalmas szexuális feszültség, energia Önben, amit szeretne végre megélni, másrészt azonban mégsem teszi, mégsem meri, csak elméletben. Mert mindez ellentmond a saját magával szemben támasztott elvárásainak. Ezért "szenved" a valós, főleg 16 évesen már teljesen természetes nemi vágyai és a saját, kissé konzervatív elvárásai között. Ahogy írja is, nem akarja ledönteni az önmagával szemben felállított erkölcsi korlátokat, és nem akar odáig süllyedni, hogy ribancként emlegessék. Ez azért erős túlzás, nem gondolja? Attól, ha valakinek 16 évesen van már párkapcsolata, még nem "ribanc". Ne csak a végletekben, az egy éjszakás kalandokban gondolkodjon, hanem normális párkapcsolatban, aminek természetes része a szex is. Amíg a vágyai és a merev korlátai között nem találja meg az arany középutat, nem oldja fel a feszültséget, nem fogja tudni megélni egészséges szexualitását! Az elfojtások pedig higgye el, idővel megbosszulják magukat, tehát nem ez a megoldás.
Nézze meg azt is mélyen önmagában, hogy mennyire fél megélni a nőiességét, a vágyait? Miért csak fantáziál róla? Ráadásul mindig jóval idősebb, elérhetetlen férfiakra vetíti ki ezeket a vágyakat? Talán mert tudat alatt ez a "biztonságos", ez sosem válik valósággá? Az elméletből nem lesz gyakorlat? Míg egy 16-20 éves fiúnál fennáll a "veszély", hogy túl kellene lépni a képzelgéseken? Ettől viszont retteg? Jó kifogás, hogy a maga korabeliek még gyerekek??
Azt javosolom mindenképpen, hogy kezdje el figyelni önmagát, a vágyait, az elfojtásait, a félelmeit és a gondolatait. Csak így válhat tudatossá önmagára, az életére és csak ekkor következhet be valódi változás.
Ha úgy érzi, egyedül képtelen meglátni, hogy mi zajlik Önben, szívesen segítek!
Sok sikert!
Uhlár Mónika
2011. 09. 23. 14:44
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
