A Föld sóhajai az ind mitológiában

Száler Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Indológia Tanszékének tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe az óind eposzok. A Föld sóhajai az ind mitológiában Legutóbbi írása az Ókorban: Menny és Pokol közt. Kansza megölése a Krisna-történetekben (2020/1) Száler Péter Bevezetés z ókori Indiában a Föld védelme a királyok legalapvetőbb feladatai közé tartozott. Ennek az emlékét őrzi a szanszkrit nyelv, amiben számos királyt jelölő szó bír a „Föld oltalmazója” (avanipála [avanipāla], bhúpa [bhūpa], bhúpála [bhūpāla], ksmápa [kṣmāpa], mahípa [mahīpa], mahípála [mahīpāla]), illetve a „Föld fenntartója” (bhúmibhrit [bhūmibhṛt], ksitibhrit [kṣitibhṛt], ksmábhrit [kṣmābhṛt]) jelentéssel.1 A régi indek a Földet jellemzően egy istennőként képzelték el, akiről a királyok férj, vagy ritkábban apa módjára igyekeztek gondoskodni. Bár az istenkirályság intézménye egy-két kivételtől eltekintve Indiában nem terjedt el, az oltalmazó szerepkörből adódóan mégis társult egyfajta transzcendentális jelleg az uralkodók személyéhez.2 A vaisnava (vaiṣṇava), azaz a Visnuhoz (Viṣṇu) kapcsolódó mitológia ráadásul rendszerint a mindenek felett álló Visnu hitveseként hivatkozott a Földre,3 ami ebben a hagyományban azt eredményezte, hogy az uralkodóknak magát a legfőbb istenséget kellett reprezentálniuk az emberek közt.4 Erre a sajátos viszonyra legkorábban – feltételezhetően – a Mahábhárata (Mahābhārata) című óind eposzba ágyazott, királyok kötelességeit tartalmazó értekezés, a Rádzsadharmaparvan (Rājadharmaparvan) hívta fel a figyelmet. Eszerint Visnu behatolt az első király, Prithu (Pṛthu) testébe, miután az elfoglalta hivatalát: A tapasā bhagavān Viṣṇur āviveśa ca bhūmipam| A magasztos Visnu a hevén keresztül megszállta a királyt. Mahābhārata XII. 59, 130.ab A királyok transzcendenssel való kapcsolata másfelől arra enged következtetni, hogy tevekénységük egyfajta garanciát jelentett a világ idilli működésére. Az ind mitológia ezzel szemben paradox módon több olyan esetről is beszámolt, amikor a Földnek éppen az uralkodók káros tevékenysége miatt kellett szenvednie. A következőkben három példán, pontosabban a Föld három kétségbeesett segélykiáltásán keresztül azt szeretném bemutatni, hogy a királyok és a Föld közt megbomlott harmónia hogyan válhatott a világot fenyegető katasztrófává. Első sóhaj – Prithu Prithu története a királyi hivatal eredetét ismerteti:5 a Mahábhárata szerint a királyság intézménye valójában a világtörténelem haladtával eluralkodó dekadencia következménye volt. Az „aranykor”, vagyis a Krita-juga (Kṛta-yuga) idején még nem volt szükség királyra, mivel az élőlények egytől egyig egymás védelmezésén fáradoztak: 50 A Föld sóhajai az ind mitológiában naiva rājyaṃ na rājāsīn na daṇḍo na ca dāṇḍikaḥ| dharmeṇaiva prajāḥ sarvā rakṣanti ca parasparam|| Nem volt sem király, sem pedig királyság. Nem volt büntetés, és nem büntetett senki. Valamennyi élőlény a dharmát szem előtt tartva védelmezte egymást. Mahābhārata XII. 59, 14 Az eredetmítosz szerint tehát a király szerepe kezdetben nem a Föld, hanem a teremtmények, illetve az erkölcsi rendet biztosító univerzális törvény, a dharma (dharma) védelmezése volt. Az oltalmazó hiányát Nárájana (Nārāyaṇa)6 igyekezett orvosolni, és a saját belső energiájából megteremtette Viradzsaszt (Virajas).7 Ő, illetve az utódai azonban nem vágytak politikai hatalomra, hanem démiurgosz-szerű lényekként, úgynevezett pradzsápatikként (prajāpati) igazgatták a világ rendjét.8 Az idő haladtával az erényes bölcsek láncolatát egy Véna (Vena) nevű pradzsápati szakította meg, aki az elődeitől eltérően szembefordult a dharmával, és az élvezetek hajszolásának, valamint a gyűlölködésnek vetette alá magát.9 Habár a Mahábhárata nem részletezte Véna tetteit, az eposz függelékeként, vagyis khilájaként (khila) számontartott Harivansából (Harivaṃśa) kimerítően lehet ezeket megismerni.10 A Harivansa Vénát mintegy az ideális király antitéziseként ábrázolta, aki az istenek helyett saját magának mutatta be az áldozatokat.11 Rémuralmának végül a bölcsek vetettek véget, akik a holttestéből két élőlényt hoztak létre: a pre-árja lakosság ősatyjaként ábrázolt Nisádát (Niṣāda) és az első királyt, Prithut. mamanthur dakṣiṇaṃ corum ṛṣayas tasya mantrataḥ| tato 'sya vikṛto jajñe hrasvāṅgaḥ puruṣo bhuvi|| dagdhasthāṇupratīkāśo raktākṣaḥ kṛṣṇamūrdhajaḥ| niṣīdety evam ūcus tam ṛṣayo brahmavādinaḥ|| tasmān niṣādāḥ saṃbhūtāḥ krūrāḥ śailavanāśrayāḥ| ye cānye Vindhyanilayā mlecchāḥ śatasahasraśaḥ|| bhūyo 'sya dakṣiṇaṃ pāṇiṃ mamanthus te maharṣayaḥ| tataḥ puruṣa utpanno rūpeṇendra ivāparaḥ|| kavacī baddhanistriṃśaḥ saśaraḥ saśarāsanaḥ| vedavedāṅgavic caiva dhanurvede ca pāragaḥ|| A bölcsek a szent szövegeket szem előtt tartva kiköpülték [Véna] jobb lábát. Abból egy torz külsejű férfi született a Földre. A termete apró volt. Úgy nézett ki, mint egy szénné perzselődött oszlop. A szemei vörösen izzottak, a haja pedig fekete volt. A szentszövegekben jártas bölcsek így szóltak hozzá: Nisída, [ami annyit jelent, hogy ülj le]! Tőle származtak a hegyeket és az erdőket lakó nisádák, illetve azok a barbárok, akiknek százezrei a Vindhját népesítik be. A nagy bölcsek ezután a jobb kezét köpülték ki. Abból [is] létre jött egy férfi. Olyan szép volt, hogy [azt lehetett hinni], egy másik Indra [állt elő. A testét] páncél borította. [A derekáról] kard függött, míg [a kezében] íj és nyilak voltak. Ismerte a Védákat és a hozzájuk kapcsolódó tudományokat, valamint a fegyverforgatásban is jártasságra tett szert. Mahābhārata XII. 59, 101–105 A Véna karjából született Prithu az első pillanattól kezdve elődje ellentéteként, a tökéletes uralkodó mintájaként jelent meg,12 1. kép. Prithu üldözi a tehénné vált Földet. Illusztráció a Bhágavata–puráṇa kéziratából, India, 1740 körül (forrás: Wikimedia) 51 Tanulmányok és azon volt, hogy az alattvalói kedvére tegyen. A Földdel való konfliktusát azonban éppen ez, vagyis a teremtmények iránt túlcsorduló szeretete idézte elő. Habár a Mahábhárata utalt arra, hogy Prithu hajdanán megfejte a Földet,13 ennek részleteit ugyancsak a Harivansa ismertette.14 Miután az újdonsült király észlelte, hogy a rábízott teremtmények éheznek, íjat ragadott, és nyilával felhasította a Földet, hogy táplálékot biztosítson számukra. Ez a Föld megművelésére, illetve megtermékenyítésére irányuló erőszakos gesztus15 azonban félelemmel töltötte el az istennőt, és tehénné változva megpróbált elmenekülni a felbőszült király elől. Prithu ezután addig üldözte a kétségbeesett Földet, hogy az végül jobbnak látta kiegyezni vele. A Föld először óva intette a királyt attól, hogy egy nő életét kioltsa, majd rámutatott arra, hogy valójában ugyanazon a célon, az élőlények fenntartásán fáradoznak. uvāca Vainyaṃ nādharmaṃ strīvadhe paripaśyasi| kathaṃ dhārayitā cāsi prajā rājan vinā mayā|| mayi lokāḥ sthitā rājan mayedaṃ dhāryate jagat| matkṛte na vinaśyeyuḥ prajāḥ pārthiva viddhi tat|| na mām arhasi hantuṃ vai śreyaś cet tvaṃ cikīrṣasi| prajānāṃ pṛthivīpāla śṛṇu cedaṃ vaco mama|| upāyataḥ samārabdhāḥ sarve sidhyanty upakramāḥ| upāyaṃ paśya yena tvaṃ dhārayethāḥ prajā nṛpa|| hatvāpi māṃ na śaktas tvaṃ prajānāṃ poṣaṇe nṛpa| annabhūtā bhaviṣyāmi yaccha kopaṃ mahādyute|| avadhyāś ca striyaḥ prāhus tiryagyonigateṣv api| sattveṣu pṛthivīpāla na dharmaṃ tyaktum arhasi|| [A Föld] így szólt Véna fiához: Királyom, vajon nem látod, hogy miféle bűn származik abból, ha megölsz egy nőt? Hogy lennél képes fenntartani az élőlényeket nélkülem!? Tudd meg, hogy valamennyi ember én bennem van, és [így] én gondoskodok róluk. Kérlek, had ne pusztuljanak el miattam a teremtmények! Ha valóban jót szeretnél tenni nekik, akkor hagyj életben, király! Hallgass csak ide! Az elkezdett vállalkozások csak a megfelelő szabály szerint végrehajtva érhetik el a céljukat. Ismerd meg hát azt a módszert, amellyel képes lehetsz az élőlények életben tartására! Uram, ezt csak akkor valósíthatod meg, ha megkíméled az életem! Tedd félre a haragod, és magam válok táplálékká [az élőlények számára]! Úgy tartják, hogy a nőket még az állatok közt is védelem övezi. Ragyogó király, sose hagyd figyelmen kívül az élőlényekre vonatkozó dharmád! Harivaṃśa V. 47–52 Prithut meggyőzték a Föld szavai, és belátta, hogy a teremtményekről csak vele együtt tud gondoskodni, és lányává, illetve valamennyi élőlény anyjává tette az istennőt.16 Az események ezután a Föld megfejésével értek véget. Ennek során a világot benépesítő különféle élőlények egymás után keresték fel a tehénné vált istennőt, és vették magukhoz a nekik rendelt táplálékot. A mítosz alapján tehát elmondható, hogy jóllehet az óind királyok a Föld védelmezőiként voltak számontartva, viszonyukat a kezdetektől fogva erős ambivalencia jellemezte. A történetben Prithu az élőlények fenntartását olyannyira előtérbe helyezte, hogy azzal szenvedést okozott a Földnek. Története például 52 szolgált az őt követő uralkodóknak is: a későbbi királyoknak egyensúlyt kell találniuk az alattvalók és a Föld érdekei közt. Prithu dilemmája talán a Ráma (Rāma) királyfi kalandjait elbeszélő Rámájana (Rāmāyaṇa) című óind eposz értelmezéséhez is támpontot nyújthat. Mivel a főhős feleségét, Szítát (Sītā) a neve, illetve a születéstörténete alapján17 egy földműveléssel kapcsolatos istennőre vezetik vissza,18 joggal feltételezhető, hogy a hősnő a Föld szimbólumaként jelent meg a műben. Az eposz szerint a tökéletes hősként ábrázolt Ráma, miután kiszabadította a feleségét a démonkirály, Rávana (Rāvaṇa) fogságából, ahelyett, hogy boldog életet élt volna vele, eltaszította magától, hogy ezzel az asszony hűtlenségéről pletykáló alattvalói kedvére tegyen. Ráma ebből adódóan csakúgy, mint Prithu az alattvalói érdekében cselekedett a Föld, illetve az őt jelképező kedvese kárára. Második sóhaj – Parasuráma Amíg a Prithu-mítoszban a Föld fájdalmát az uralkodó erőszakos magatartása okozta, addig Parasuráma (Paraśurāma, Csatabárdos Ráma) története arra mutatott rá, hogy a király nélküli állapot ugyancsak az istennő szenvedéséhez vezethet. A heves természetéről ismert Bhárgava19 bráhmana (Bhārgava brāhmaṇa) véres hadjáratairól először a Mahábhárata számolt be. A hős feltételezhetően nagy népszerűségnek örvendett az epikus korban,20 hiszen a Mahábhárata a történet több változatát is megőrizte.21 Ezek a korai feldolgozások a később széles körben elterjedt Parasuráma név helyett jellemzően Bhárgava Rámának (Bhārgava Rāma, Bhrigutól származó Ráma), vagy Ráma Dzsámadagnjának (Rāma Jāmadagnya, Ráma, Dzsamadagni fia) hívták a hőst.22 Jóllehet Parasuráma idővel a vaisnava panteon tagjaként, Visnu Földre szállásaként, azaz avatárájaként (avatāra) vált ismertté, eleinte mint Siva (Śiva) híve tűnt fel,23 ami vélhetően arra utal, hogy a személyében Visnu követői egy eredetileg rivális istenalakot illesztettek a saját hitvilágukba.24 Az ind mitológiában Parasuráma mindenekelőtt a ksatriják (kṣatriya), azaz a harcosok könyörtelen ellenségeként és a bráhmanák védelmezőjeként híresült el. Habár az apja révén a szakrális tevékenységekkel asszociált papi osztályhoz tartozott, a ksatrija anyján keresztül örökölte a harcosok erényeit is, és így képes volt arra, hogy saját eszközeikkel szálljon szembe velük. A harcosi erényekkel rendelkező bráhmana huszonegy kegyetlen hadjáratot vezetett a ksatriják ellen, és mivel azok korábban meggyalázták apját, e hadjáratokkal teljesen eltűntette őket a Föld színéről. A harcosok teljes felszámolásának a hátterében feltételezhetően a két felső társadalmi csoport, a bráhmanák és a ksatriják rivalizálása állhatott.25 Parasuráma diadala mintegy legitimálta a bráhmanák elsőbbségét a világi hatalmat birtokló ksatriják felett. Mivel a történet ily módon megkérdőjelezte a ksatriják mint társadalmi csoport szükségét, nem meglepő, hogy a korai források közül éppen a kötelességeiket összefoglaló Rádzsadharmaparvan26 igyekezett revízió alá vonni a bráhmana hős cselekedeteit. A történetnek ez a változata27 lényegesen megengedőbb a ksatrijákkal szemben. A Parasuráma nemeziseként ismert Kártavírja Ardzsunát (Kārtavīrya Arjuna) például erényes uralkodó- A Föld sóhajai az ind mitológiában ként ábrázolta; bukását mihaszna fiainak,28 illetve Agni (Agni) – számára tett – felelőtlen ígéretének köszönhette.29 Ezeknél talán még fontosabb különbség, hogy Parasuráma pusztítása valójában nem a megbomlott erkölcsi rendet, illetve az idilli állapotokat restaurálta, hanem a Föld szenvedését idézte elő. Habár a hős a Földet az ősbölcs, Kasjapa (Kaśyapa) gondjaira bízta, ő, mivel bráhmana volt, nem tudott eleget tenni ennek a kötelességnek, és az istennő tehetetlenül kezdett az alvilágba zuhanni, miközben Brahmától (Brahmā), a Teremtőtől próbált segítséget kérni: santi Brahman mayā guptā nṛṣu kṣatriyapuṃgavāḥ| Haihayānāṃ kule jātās te saṃrakṣantu māṃ mune|| asti Pauravadāyādo Viḍūrathasutaḥ prabho| ṛkṣaiḥ saṃvardhito vipra Ṛkṣavaty eva parvate|| tathānukampamānena yajvanāthāmitaujasā| Parāśareṇa dāyādaḥ Saudāsasyābhirakṣitaḥ|| sarvakarmāṇi kurute tasyarṣeḥ śūdravad dhi saḥ| Sarvakarmety abhikhyātaḥ sa māṃ rakṣatu pārthivaḥ|| Śibeḥ putro mahātejā Gopatir nāma nāmataḥ| vane saṃrakṣito gobhiḥ so 'bhirakṣatu māṃ mune|| Pratardanasya putras tu Vatso nāma mahāyaśāḥ| vatsaiḥ saṃvardhito goṣṭhe sa māṃ rakṣatu pārthivaḥ|| Dadhivāhanapautras tu putro Divirathasya ha| Aṅgaḥ sa Gautamenāpi Gaṅgākūle 'bhirakṣitaḥ|| Bṛhadratho mahābāhur bhuvi bhūtipuraskṛtaḥ| golāṅgūlair mahābhāgo Gṛdhrakūṭe ‚bhirakṣitaḥ|| Maruttasyānvavāye tu kṣatriyās Turvasos trayaḥ| marutpatisamā vīrye samudreṇābhirakṣitāḥ|| ete kṣatriyadāyādās tatra tatra pariśrutāḥ| samyaṅ mām abhirakṣantu tataḥ sthāsyāmi niścalā|| eteṣāṃ pitaraś caiva tathaiva ca pitāmahāḥ| madarthaṃ nihatā yuddhe Rāmeṇākliṣṭakarmaṇā|| teṣām apacitiś caiva mayā kāryā na saṃśayaḥ| na hy ahaṃ kāmaye nityam avikrāntena rakṣaṇam|| Bölcs Brahmá, a Haihaják családjában születtek olyan bikához hasonló ksatriják, akiket a védelmembe vettem. Engedd meg, hogy oltalmazhassanak engem! Nagy tudású uram, a Púruk sarját, Vidúratha fiát a Riksavat-hegyen medvék nevelték fel. Szaudásza fiát együttérzéssel eltelve az áldozatok mérhetetlen erejű bemutatója, Parásara mentette meg. A bölcs minden feladatát szolga módon teljesítette, és ezért 2. kép. Parasuráma. Papírra festett festmény egy hatvanhárom istenséget és a mindennapi életet ábrázoló álló gyűjteményből. The British Museum (Museum Number 2007, 3005.43) (forrás: Wikimedia) 53 Tanulmányok Szarvakarman, azaz minden-cselekedetű néven lett ismert. Hadd védelmezhessen ő is engem! Gópatiról, Sibi ragyogó fiáról az erdőben tehenek gondoskodtak. Bölcs, hadd legyen belőle is oltalmazóm! Pratardana kedves fiát, Vatszát a pásztorok szállásterületén borjak nevelték fel. Szeretném, ha ő is a gondomat viselhetné. Dadhiváhana unokáját, Diviratha fiát Angának hívták. Rá a Gangesz partján Gautama vigyázott. A boldog Brihadrathát megelőzi a nagysága, [hiszen] a majmok a Gridhra-hegyen életben tartották. Marutta családjában három, Turvaszutól származó harcos maradt meg. A tenger vigyázott rájuk, és olyan hősiesek lettek, mint [Indra], a marutok ura. Úgy értesültem róla, hogy a különböző helyeken ezek a ksatrija-fiak maradtak életben. Ha a kötelességüknek eleget téve megvédhetnek engem, [végre] nyugtom lehet. A fáradhatatlan Ráma én miattam végzett harcban az apáikkal és a nagyapáikkal. Ideje, hogy kárpótoljam őket. Ebben nem szabad kételkedned. Sosem szeretném, hogy a védelmemről harcosokon kívül más gondoskodjon. Mahābhārata XII. 49, 66–77 A Föld panasza ezúttal tehát a királyi hivatal szükségszerűsége mellett tett tanúbizonyságot. Habár a harcosok túlkapásai komoly veszélyeket rejtenek magukban, ezek nem küszöbölhetők ki megölésükkel, hiszen hiányuk a Föld pusztulásához vezet. A segélykiáltásból emellett az is kiderül, hogy Parasurámának nem sikerült maradéktalanul elérnie célját, hiszen a harcosok utódai a civilizáció határain kívül túlélték a pusztítást. Az esetleges visszatérésük ily módon lehetőséget kínál az uralkodói osztály feltámasztására és ezzel a Föld megmentésére. A Rádzsadharmaparvan elbeszélése alapvetően szembehelyezkedik a történet későbbi vaisnava adoptációival.30 Az először a Bhagavadgítában (Bhagavadgītā),31 Krisna Mahábháratába illesztett szózatában feltűnő avatára-tan32 szerint a mindenek felett álló Visnu időről időre azért lép be a teremtett világba, illetve avatkozik személyesen közbe, hogy elhárítsa a teremtményeket fenyegető veszélyt és helyreállítsa az erkölcsi rendet. A vaisnava narratíva szerint Parasuráma hadjáratai a Földet fenyegető, idővel egyre démonszerűbben ábrázolt ksatriják jelentette problémát orvosolták,33 míg a történet Rádzsadharmaparvanbeli változata arra mutatott rá, hogy noha a hős megerősítette a bráhmanák vezető pozícióját, tevékenysége valójában egy világot romba döntő katasztrófát idézett elő. Harmadik sóhaj – Krisna A Mahábhárata főcselekménye, azaz a Bhárata-(Bhārata-)ház örökösödési háborúja arról számolt be, hogy a harcosok túl nagy száma ugyanazzal a pusztító következménnyel járt, mint a teljes hiányuk. Az eposz hagyományozói láthatóan igyekeztek Parasuráma hadjáratait és a Bháraták Kuruksétrán (Kurukṣetra) vívott csatáját egy közös kontextusba helyezni. Az eposz hősei, a Kauravák (Kaurava) és a Pándavák (Pāṇḍava) ugyanott küzdöttek meg egymással, ahol hajdanán Parasuráma tavakat hozott létre a megölt ksatriják véréből.34 A két narratíva párba állítása ily módon azt sejteti, hogy a ksatriják elsokasodása időről időre problémát jelentett, amit előbb Parasuráma, majd a Bháraták konfliktusa volt hivatott megoldani. 54 Fontos azonban felhívni a figyelmet a két történet közti alapvető különbségre: amíg Parasuráma közbeavatkozását a Mahábháratabeli elbeszélésekben az apján, illetve tágabb értelemben a bráhmanákon esett sérelem indította el, addig a Bháraták háborúját közvetlenül a Föld szenvedése váltotta ki. Ez utóbbiról mind a Mahábhárata,35 mind a Harivansa beszámolt,36 jóllehet a két szöveg némiképp eltérő módon vélekedett arról, hogy pontosan hogyan függött össze az istennő fájdalma a ksatriják tevékenységével. A Mahábhárata szerint a halandó királyok testében a mennyben legyőzött démonok jelentek meg a Földön, és álltak a ksatriják élére. A harcosok elpusztítására ebben a történetváltozatban a Parasuráma-mítosz későbbi, vaisnava feldolgozásaihoz hasonlóan azért volt szükség, mert a démonok befolyása alá került, erkölcstelenné vált ksatriják folyamatosan gyötörték.37 Az istenek a helyzet orvoslása érdekében Visnut küldték a Földre, hogy Krisna képében működjön közre az öszszes harcost elemésztő nagy háború lebonyolításában. Jóllehet mind a mennyben legyőzött démonok, mind a ksatriják megtalálhatók a történet Harivansabeli verziójában, a két cél itt egymástól szétválasztva, két külön küldetésként illeszkedik Krisna életrajzába: egyrészt a Harivansa mintegy valódi függelék, megismételte a Mahábhárata teológiai kerettörténetét, és az eseményeket háttérből irányító Krisna egyik céljaként a Kuruksétrán vívott háború kivitelezését nevezte meg. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a Harivansa szerint erre a háborúra nem a ksatriják erkölcstelensége, hanem pusztán túl nagy létszámuk miatt volt szükség: teṣāṃ jvalitakīrtīnām anyonyam anuvartinām| rājñāṃ balair balavatāṃ pīḍyate vasudhātalam|| seyaṃ bhārapariśrāntā pīḍyamānā narādhipaiḥ| pṛthivī samanuprāptā naur ivāsann aviplavā|| yugāntasadṛśaṃ rūpaṃ śailoccalitabandhanam| jalotpīḍākulā svedaṃ darśayantī muhur muhuḥ|| kṣatriyāṇāṃ vapurbhiś ca tejasā ca balena ca| nṛṇāṃ ca rāṣṭrair vistīrṇaiḥ śrāmyatīva vasuṃdharā|| pure pure narapatiḥ koṭisaṃkhyair balair vṛtaḥ| rāṣṭre rāṣṭre ca bahavo grāmāḥ śatasahasraśaḥ|| bhūmipānāṃ sahasraiś ca teṣāṃ ca balināṃ balaiḥ| grāmāyutāḍhyai rāṣṭraiś ca bhūmir nirvivarīkṛtā|| Az egymással vetélkedő erős királyok, akiknek [olyan nagy] a hírneve, hogy már perzsel, [szörnyű] hadseregekkel rendelkeznek, és ezektől a Föld felszíne szenved. A királyok olyan gyötrelmet okoznak a Föld számára, [hogy] a tehertől [már-már] ki is merült, és úgy néz ki, mint egy süllyedni készülő hajó. Úgy tűnik, mintha a világ vége érkezett volna el. Még a hegyek is elmozdultak a helyeikről. [Mindenhonnan] vizek törnek elő belőle, mintha rettenetesen izzadna. Kimerült a Föld, és nem bírja már a harcosok testéből áradó hőt és erőt. Az emberekkel teli királyságok [teljesen összenyomják]. A királyok székhelyein több százmilliós seregek állomásoznak. Mindenegyes országban százezrével burjánzanak a falvak. A királyok ezreitől, a hozzájuk tartozó [számtalan hadseregtől], valamint a falvak százezreit magukba foglaló királyságoktól a Föld élhetetlenné vált. Harivaṃśa XLI. 17–23 A Föld sóhajai az ind mitológiában Krisna második küldetése ily módon a Mahábhárata kerettörténetéhez hasonlóan ugyancsak a Parasuráma-történet későbbi változataival áll összhangban, hiszen ebben az esetben is egy démoni ksatrija nem megfelelő magatartása volt az, ami a Föld fájdalmát okozta.44 Krisna Mahábháratából ismert univerzális célja, azaz a harcosok üdvözítése tehát a Harivansában egy lokális céllal, a Mathurában rejtőzködő Kálanémi végső elpusztításával egészült ki. Ez a két küldetés lényegében két, jól elkülöníthető szakaszra osztotta fel Krisna földi működését. Az ifjú Krisna mint Mathurá környéki pásztor különféle Kanszát pártfogoló, többségében zoomorf démont pusztított el, majd mintegy a férfivá válás próbaköveként a gonosz király életét is kioltotta. A Mathurába való bevonulása után Krisna mintegy levetette a korábbi pásztor gúnyáját, és az Avantipura(Avantipura)beli Szándí3. kép. Krisna és Balaráma Szándípaninál tanul. Illusztráció a Bhágavata–puráṇából (1525–1550 körül, nyomtatott kiadás), Michigan University (forrás: Wikimedia) panitól (Sāṃdīpani) a fegyverforgatás tudományát elsajátítva45 a származásának megfelelően a harcosok életmódját Mivel a Harivansa a Földet sanyargató királyokat erényesek- kezdte követni, és a nagy, ksatrijákat üdvözítő háború kirobként, a számukra előírt kötelességeket maradéktalanul teljesí- bantásán fáradozott. tőként írta le,38 Krisna közbeavatkozása ebben a kontextusban Krisna kettős küldetése talán a róla szóló mondakör fokonem csak a Föld megmentését szolgálta, hanem a nagy hábo- zatos formálódására vezethető vissza. A Mahábhárata a többi rúval mintegy megjutalmazta a királyokat az érdemeikért cse- szereplőtől eltérően csak minimális mennyiségű információt rében. Ennek tükrében talán jobban érthető, hogy a Bhagavad- osztott meg Krisna gyermek-, illetve ifjúkorával kapcsolatban. gítá miért tekintett a Kuruksétrán vívott háborúra úgy, mint a Egyes kutatók szerint a Harivansa mint khila épp ezt a hiányt menyország ksatriják számára kinyílt kapujára.39 igyekezett orvosolni, és egy külön műbe foglalta össze Krisna A Harivansa a harcosok elpusztítása után sajátos módon egy cselekedeteit.46 Mások ezzel szemben úgy vélték, hogy a Hamásik célt is közölt Visnu Krisnaként való Földre szállásával rivansa központi részét képező Krisna-életrajz valójában egy, kapcsolatban. A mű szerint, miután valamennyi isten alászállt, a Mahábháratabeli Krisna-történettől független hagyomány hogy előkészítse a Bháraták háborúját,40 a történetet mesélő Vai- lehetett, ami idővel igényt tartott arra, hogy a Mathurában sampájana (Vaiśampāyana) azt kezdte el részletezni, hogy Visnu tisztelt pásztoristen alakját azonosítsa a nagy eposzból ismert, hogy született le a Földre.41 A szöveg azonban az előző esemé- Dváraká(Dvārakā)beli harcossal.47 Ezutóbbi elmélet szerint a nyek kifejtése helyett ezen a ponton egy teljesen új történetet Harivansa egyfajta híd szerepét tölthette be a két hipotetikus, közölt az istenség alászállásáról. Miután valamennyi égi lény földrajzilag elkülöníthető mathurái és dvárakái tradíció közt, leköltözött a Földre, a mennyben magára maradt Visnut Nára- ami talán magyarázatot ad arra, hogy a szöveg a többi avatda (Nārada) bölcs kereste fel. Nárada ezt követően részletesen árával szemben miért kapcsolt két külön célt Krisna földi műelmondta a Mahábháratabeli kerettörténet által is érintett, dé- ködéséhez. monokra vonatkozó tanítását,42 mely szerint minden mennyben A későbbi Krisna-életrajzokban48 a Parasuráma-történetlegyőzött gonosztevő újra születik a Földön, és ezért az istenek- hez hasonló változások mentek végbe. A Harivansában feltárt nek rendszerint a halandók világában kell még egyszer végez- kettős küldetés idővel eltűnt, és a ksatriják sokasága helyett a niük velük.43 A bölcs ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a puránák jellemzően kizárólag a démonok jelenlétét nevezték Földön a Mathurá-i (Mathurā) király, Kansza (Kaṃsa) szemé- meg a Földet gyötrő kínok okaként.49 lyében Visnu korábbi ellenfele, Kálanémi (Kālanemi) tűnt fel, és ameddig ő életben van, a Föld nem szabadítható meg a terhétől. tavāvataraṇe Viṣṇo Kaṃsaḥ sa vinaśiṣyati| setsyate ca sa kāryārtho yasyārthe bhūmir āgatā|| Ha alászállsz, Visnu, Kansza el fog bukni, és sikerrel járhat az az ügy, ami miatt a Föld eljött. Harivaṃśa XLIV. 82 Összegzés A bemutatott példák alapján a Föld és a királyok közt egy öszszetett viszony körvonalazódik. A mitikus emlékezet szerint az idilli időkben még nem volt szükség királyra, így Prithu személyével a királyság intézménye elengedhetetlen rosszként lépett be a történelembe. 55 Tanulmányok Már az első király pályafutása rámutatott arra, hogy az uralkodók egy törékeny egyensúly felett őrködtek. Úgy kellett biztosítaniuk az alattvalóik jólétét, hogy közben a Föld se szenvedjen kárt. A példák alapján látható, hogy ez a napjaink politikai vezetői számára is aktuális probléma már a mitikus uralkodóknak komoly kihívást jelentett, hiszen az emberek és a Föld rendszerint egymás ellenérdekeltjeiként tűntek fel az egyes történetekben. Habár a királyok gyakran nehezen találták meg a megfelelő egyensúlyt az alattvalóik és a Föld szolgálata közt, a Parasuráma-történet Rádzsadharmaparvanbeli feldolgozása mégis nyomatékosította, hogy szerepük megkerülhetetlen. A történet szerint, ugyan a királyi hivatal a természeténél fogva nem mentes a kockázatoktól, és a Kártavírja Ardzsunához hasonló erejükkel visszaélő uralkodók katasztrófát képesek előidézni, a hiányuk a Föld egészét elpusztítja. A Rádzsadharmaparvan királyok szükségszerű szerepére emlékeztető elbeszélését a bemutatott példák közül a Bhárata-háború Harivansabeli előzménytörténete ellenpontozza. A történet a királyság árnyoldalaira emlékeztetett, miközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a királyok nagy száma – saját egyéni erényeiktől, illetve bűneiktől függetlenül – pusztító hatással van a Földre. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a király, az alattvalók és a Föld viszonyát egy folyamatos egyensúlykeresés határozta meg. Egyrészt mikroszinten minden egyes királynak törekednie kellett arra, hogy egyensúlyt találjon az alattvalók és a Föld oltalmazása közt. Másrészt az egyensúlynak makroszinten is érvényesülnie kellett, hiszen a világ csak akkor működhetett rendben, ha a Földön királyok uralkodtak, de a létszámukat tekintve nem voltak túl sokan. Jegyzetek A tanulmány a K 142535 számú NKFIH-projekt támogatásával készült. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Monier-Williams 1851, 427. Basham 1986, 86. Gonda 1954, 231. Gonda 1956, 66. Harivaṃśa IV. 19–6, 49; Mahābhārata XII. 59, 13–141. Nárájana a mindenséget kormányzó, általában tengeren fekvő ősbölcsként elképzelt istenség, akinek az alakja idővel összeolvadt a védikus Visnu, Vászudéva (Vāsudeva), illetve Krisna alakjával (Brinkhaus 1992, 103). A Harivansabeli történetben nem eldönthető, hogy a Nárájana név önálló istenalakot jelöl vagy a mindenek felett álló Visnura vonatkozik. Mahābhārata XII. 59, 94. Mahābhārata XII. 59, 95–98. Mahābhārata XII. 59, 99–100. Harivaṃśa V. 2–13. Gonda 1956, 50. Gonda 1957, 151. Mahābhārata XII. 59, 126. Harivaṃśa V. 42–6, 37. Bailey 1981, 114. A Harivansa szerint a Földet Prithu után nevezik szanszkritul prithivínek (pṛthivī) (Harivaṃśa VI. 40). A szítá szó jelentése barázda, ami annak az emlékét őrzi, hogy az apja, Dzsanaka (Janaka) király egy földbe vájt barázdában talált rá a Földtől született gyermekre. Singaravelu 1982, 235. A Bhárgava szó jelentése: Bhrigutól (Bhṛgu), pontosabban Bhrigu nemzetségéből, azaz gótrájából (gotra) származó. Brockington 1998, 283. Mahābhārata III. 115, 7–117, 15; VII. 49, 21*; VIII. 827–868; XII. 49, 1–79; XIV. 2, 7–22. Brockington 1998, 283. Mahābhārata VIII. 24, 131–156. Gail 1980, 152. 56 25 Feller 2014, 104. 26 Mahābhārata XII. 49, 1–79. 27 Feltételezhetően a mítosznak ez a változata az eredeti Bhárgavalegenda ksatrija (Goldman 1972, 172–173), vagy ksatrijáknak (Sathaye 2010, 203) szóló feldolgozása. 28 Kártavírja Ardzsuna fiai ellopták Dzsamadagni tehenét, és az apjuk tudta nélkül elrejtették a háremében (Mahābhārata XII. 49, 38–41). 29 Kártavírja Ardzsuna ígéretet tett Agninak, a tűzistennek, hogy a világ felperzselésével segít csillapítani a szomját. Miután a tűz tönkretette Ápava (Āpava) lakhelyét, a bölcs azzal átkozta meg az istent segítő Kártavírját, hogy tettét egy Ráma nevű hős fogja megbosszulni (Mahābhārata XII.49, 31–37). 30 Bhāgavata-purāṇa IX. 15, 1–15, 27; Narasiṃha-purāṇa XLVI. 1–43. 31 Mahābhārata VI. 26, 7 (Bhagavadgītā IV. 7). 32 Brockington 1998, 277. 33 Gail 1980, 152–153. 34 Sukthankar 1944, 281–282. 35 Mahābhārata I. LVIII. 1–59, 6. 36 Harivaṃśa XL. 36–45, 49. 37 Gail 1980, 152–153. 38 Harivaṃśa XLI. 5–16. 39 Mahābhārata VI. 24, 32 (Bhagavadgītā II. 32). 40 Harivaṃśa XLIII. 69–75. 41 Harivaṃśa XLIII. 76–77. 42 Mahābhārata I. LXVIII. 26–29. 43 Harivaṃśa XLIV. 20–79. 44 Gail 1980, 152–153. 45 Harivaṃśa LXXIX. 1–40. 46 Biardeau 1978, 204–220; Pande 2014, 566–568. 47 Goldman 1986, 482; Hardy 1983, 70; Tadapatrikar 1929, 324. 48 Bhāgavata–purāṇa X. 1, 1–90, 46; Brahma–purāṇa CLXXXI. 1–212, 95; Viṣṇu–purāṇa V. 1, 1–38, 93. 49 Bhāgavata–purāṇa X. 1, 17–18; Brahma–purāṇa CLXXXI. 7–14; Viṣṇu–purāṇa V. 1, 14–28. A Föld sóhajai az ind mitológiában Bibliográfia Források Bhāgavata–purāṇa = N. S. Sing (szerk.) 1987. The Bhāgavatamahāpurāṇam. Delhi. Brahma–purāṇa = P. Schreiner – R. Söhnen (szerk.) 1989. Sanskrit Indices and Text of the Brahmapuranam. Wiesbaden. Harivaṃśa = P. L. Vaidya (szerk.) 1969. The Harviaṃśa. Being the Khila or Supplement to the Mahābhārata. Poona. Mahābhārata = V. S. Sukthankar et al. (szerk.) 1927–1966. The Mahābhārata. Poona. Narasiṃha–purāṇa = S. Jena (szerk.) 1987. The Narasiṃha Purāṇam. Delhi. Viṣṇu–purāṇa = M. M. Pathak – P. Schreiner (szerk.) 1997–1999. The Critical Edition of the Viṣṇupurāṇam. Vadodara. Szakirodalom Bailey, G. M. 1981. „Brahmā, Pṛthu and the Theme of the Earth-Milker in Hindu Mythology”: Indo-Iranian Journal 23/2, 105–116. Basham, A. L. 1986. The Wonder That Was India. Calcutta–Allahabad–Bombay–Delhi. Biardeau, M. 1978. „III. Études de mythologie hindoue. V. Bhakti et avatâra (suite)”: Bulletin de l’Ecole française d’Extrême-Orient 45, 87–238. Brinkhaus, H. 1992. „Early Developmental Stages of the Viṣṇuprādurbhāvalists”: Wiener Zeitschrift für die Kunde Südasiens 36 (suppl), 101–110. Brockington, J. L. 1998. The Sanskrit Epics. Leiden–Boston–Köln. Feller, D. 2014. „The Epic Hero: Between Brahmin and Warrior”: Indologica Taurinensia 40, 97–112. Gail, A. J. 1980. „Paraśurāma brahmin and warrior”: Indologica Taurinensia 6, 151–154. Goldman, R. P. 1972. „Akṛtavraṇa vs. Śrīkṛṣṇa as Narrators of the Legend Bhārgava Rāma: À Propos Some Observations of Dr. V. S. Sukthankar:” Annals of the Bhandarkar Oriental Research Institute 53, 161–173. Goldman, R. P. 1986. „A City of the Heart: Epic Mathurā and the Indian Imagination”: Journal of the American Oriental Society 106/3, 471–483. Gonda, J. 1954. Aspects of Early Viṣṇuism. Utrecht. Gonda, J. 1956. „Ancient Indian Kingship From the Religious Point of View”: Numen 3/1, 36–71. Gonda, J. 1957. „Ancient Indian Kingship from the Religious Point of View”: Numen 4/1, 127–164. Hardy, F. 1983. Viraha-Bhakti. The Early History of Kṛṣṇa Devotion in South India. Delhi – New York – Oxford. Monier-Williams, M. 1851. A Dictionary, English and Sanskrit. London. Pande, S. 2014. „Kṛṣṇa Kathā in the Vaiṣṇava Purāṇas”: V. N. Mishra – N. S. S. Raman (szerk.): Purāṇas, History and Itihāsas. New Delhi, 563–580. Sathaye, A. 2010. „The Other Kind of Brahman: Rāma Jāmadagnya and the Psychosocial Construction of Brahman Power in the Mahābhārata”: S. Pollock (szerk.): Epic and Argument in Sanskrit Literary History. Essays in Honor of Robert P. Goldman. New Delhi, 185–207. Singaravelu, S. 1982. „Sītā’s Birth and Parentage in the Rāma Story”: Asian Folklore Studies 41/2, 235–243. Sukthankar, V. S. 1944. „The Bhṛgus and the Bhārata: A Text-Historical Study”: P. K. Gode (szerk.): V. S. Sukthankar Memorial Edition. Vol. I. Critical Studies in the Mahābhārata. Bombay (Mumbai), 278–336. Tadapatrikar, S. N. 1930. „The Kṛṣṇa Problem”: Annals of the Bhandarkar Oriental Research Institute 10/3–4, 269–344. 57